2017. november 20., hétfő

Top 40 Yonekura Chihiro #31

Kimi ni Tsutaetai

Most érzelgősebb vizekre evezünk, most egy mélyről feltörő, nagy érzelmeket kiéneklő dal következik, amikor megtudjuk a másik félről, hogy mit jelent számára. A dal eredetileg a Fairy Tail ~Yakusoku no Hi~ kislemezének második dala, mely az eredeti Fairy Tail anime utolsó openingje. A zene lassú, ütőhangszerek sem szólnak, Yonekura Chihiro is lassan, érzelmekkel énekel. Nagyon szépen harmonizál a zene, és a dallam, nincs benne disszonancia, és azt gondolom, hogy aki tudja, milyen érzés, amikor valakit tényleg nagyon megszeretünk, az együtt tud érezni a dallal. Persze az más kérdés, hogy  valószínűeg rossz emlékeket ébreszthet abban, akinek megszakadt a kapcsolata azzal a bizonyos személlyel. Az már csak azon múlik, hogy dolgozta azt fel. Ezzel a dallal ezt ki lehet kísérletezni.

2017. november 19., vasárnap

Top 40 Yonekura Chihiro #32

Orange Iro no Kiss wo Ageyou

Fiatalság, bolondság. Akár ez is lehetne ennek a Yonekura Chihiro dalnak a szlogenje. Több úgymond bolondos dal is volt már az énekesnőtől ezen a listán, de mindegyik közül egyértelműen ez a legidiótább dal (jó értelemben véve). Már a narancssárga szín is árulkodó, ha azt nézzük, hogy az a bolondság, jókedv színe. Azt szokás mondani, hogy megbolondítja maga körül az embereket azok, akiknek narancssárga az aurájuk. Ez ebben a dalban nagyon megjelenik. A szöveg is eléggé debil, ugyanakkor az előadás hihetetlenül szerethető. Jól meg van csinálva a zene, a dallam harmonizál vele, és passzol a szöveg hangulatához. Azt hiszem, aki megélte az igazán oldott bolondozás érzését, az együtt tud érezni ezzel a dallal.

2017. november 17., péntek

Top 40 Yonekura Chihiro #33

TRY ON MY DREAMS

Tegnap megemlítettem, hogy bizonyos Yonekura Chihiro dalszövegek érvénytelenek a való életre nézve. Azt gondolom, hogy ezzel alapvetően nincs is gond, a gond akkor van, amikor ezt valaki  (vagy akár ő maga) komolyan adja elő. Most itt van ez a TRY ON MY DREAMS, mely bizonyítékot ad arra, hogy akár az ilyen dalok is lehetnek szerethetők. Ez ugyanis szintén az oldottan vidám, már-már bolondos dalok közé tartozik. Ez azért jó, és azért örülök annak, hogy vannak kifejezetten ilyen Yonekura Chihiro dalok, mert azt gondolom, hogy mindnyájan megéltük azt az oldottan boldog állapotot, amikor tényleg elhisszük, hogy mi vagyunk a világon a legjobbak, mindenféle bolondságra készek vagyunk, és senki nem veheti el a jókedvünket. Akkor van érvényük a különböző pozitív gondolatoknak, mely tényleg minden negatívumot nélkülöz. Ez is ilyen dal, az egyik legszerethetőbb ebben a fajtában. Nagyon érzem, miről szól ez a dal, és vannak olyan pillanataim, amikor kifejezetten szeretem hallgatni.

2017. november 16., csütörtök

Top 40 Yonekura Chihiro #34

Tooku he

Ez egy nagyon jellegzetes Yonekura Chihiro dal, nemcsak a szövege miatt, hanem mert a dallama könnyen megjegyezhető. A refrén az, amit szeretnek az énekesnő koncertjein énekelni. A szöveg is tipikusan az énekesnőhöz köthető, és ez most nem feltétlen pozitívum. Mivel ez is ilyen "feltétlenül hiszek a jóban, meg hogy az életem egyszer csak jóra fordul, és az álmomat senki nem veheti el" típusú szöveg. Hiába vagyok alapvetően optimista, pozitív gondolkodású, azért van már annyi élettapasztalatom, hogy tudjam, hogy az élet nem feltétlenül így működik. A zene és a dallamvilág viszont tetszik, hangulatos, emiatt van az, hogy annak ellenére, hogy érvénytelennek érzem a szöveget, szeretem hallgatni a dalt. Ezek mellett könnyen megjegyezhető, sok Yonekura Chihiro dal közül is fel lehet ismerni, ezért került fel a listára.

2017. november 15., szerda

Top 40 Yonekura Chihiro #35

Yes, I Will

Okui Masami esetében nagyon jól lehet érzékelni a fejlődést, amit az évek során elért a zenei karrierje során. Ez tetten érhető mind szakmai, mind érzelmi vonatkozásban, vagyis egyre komolyabb mondanivalót, mélyebb érzelmet visz a szövegeibe. Yonekura Chihiro esetében is megfigyelhető egyfajta fejlődés, de ő a maga pozitív gondolkodását, világnézetét veti papírra. Ennek egyik alapja a Yes, I Will című dal, mely 1996-ban jelent meg. A dal szövege "az annyira jó érzem magam a bőrömben, hogy azt se tudom, mit csináljak magammal" jellegű. A zene is élettel teli, kifejezetten szerethető, és végig harmóniában van a zene és a dallam, ezért került fel a listára. Talán ez az énekesnő legjobb ilyen könnyed dala, amiről azt gondolom, hogy azok számára is kedves lehet, akik nem nyitottak az ilyen zenére, mert semmi érvényeset nem hallanak benne, ami a való életre reflektál.

2017. november 14., kedd

Top 40 Yonekura Chihiro #36

Sweet True Love

Amikor megláttam a címet, kíváncsi voltam, hogy mit hoz ki ebből Yonekura Chihiro. Aztán hallva a dalt, egy darabig nagyon jónak gondoltam, csak aztán sehogy nem akart összeállni a dallamvilág. A szöveg is eléggé sajátságos. Nem arról énekel, hogy ő épp megéli az édes igaz szerelmet, hanem, hogy milyen az az állapot, amikor megéljük azt. Hamupipőke esetéhez hasonlítja, varázsa csak addig tart, amíg éjfélt üt az óra. Valamint, hogy a külsőségekben látjuk az igaz szerelem kialakulását, de ami a szívben van, az nem számít? Kicsit gúnyos a szöveg, ehhez alkalmazkodik a dallam is, talán kicsit disszonánsan hangzik. Eleinte csalódás volt a dal, mert egy igazi, szenvedélyes, a szerelemtől megrészegült dalt vártam, az elején azt hittem, hogy ezt meg is kapom, csak aztán az ének dallama volt furcsa nekem. Amikor elolvastam a dalszöveget, akkor jöttem rá, hogy mit akar kifejezni, így került a helyére a dolog. A refrén végén a háttérvokál éneke nagyon tetszik.

2017. november 13., hétfő

Top 40 Yonekura Chihiro #37

Natsu no Owari no Hanabi

Nagyjából az ezredforduló környékére alakult Yonekura Chihirónak az a fajta rá jellemző popzene, amit élő hangszerekkel egészít ki. Főleg a gitár hangzása volt jellegzetes. Ez nagyjából 2002-re forrott ki, ennek eredménye nagyszerűen kihallható a Natsu no Owari no Hanabi dalban. De sajnos szintén az elvesztegetett dalok csoportját erősíti. A nagyon jó ötlet miatt kerülnek fel a listára (másrészt meg nincs más jobb, azt leszámítva, ami még a listán lesz), de a kivitelezés itt-ott sántít. A zene hangulatos, szerethető, de az ének dallama kevésbé megjegyezhető. Pedig a szöveg bár a szerelemről szól, de némileg egyedi megközelítésből. Az a megfigyelésem, hogy a nyugati szerelmes daloknál annyira nem jellemző az a metafora, hogy történésekhez párosítjuk a szerelmet, ahhoz párosítunk hangulatot. Japánban ez rettenetesen jellemző. Ilyen ez a szám is. Yonekura Chihiro a nyár végéhez hasonlítja a szerelmet, a nyár végét jelző tűzijáték, ami mindig emlékezetes marad a hidegebb napokra. A hangulata nagyon jó lenne, ha az ének dallamvilága egyben lenne, harmonizálna a zenével. Ez egy teljes mértékig Yonekura Chihiro által írt dal, írt már korábban jobbakat is, meg is lesznek mutatva.

2017. november 12., vasárnap

Top 40 Yonekura Chihiro #38

Shooting Star

Érdekes lett Yonekura Chihiro 2009-ben megjelent Departure albuma, több ismert japán előadó írt neki dalt erre az albumra. Például YOFFY a Psychic Lover-ből, Ishikawa Chiaki, Momoi Haruko, Okui Masami, vagy ezt a dalt, amiről szó van, Kageyama Hironobu írta. És igen, aki ismeri Kage-chan zenei stílusát, azt nem fogja meglepetés érni. Többféle zenét szerzett, ez a könnyed dalai között van, amiről lerí, hogy nem az volt a cél, hogy komoly legyen a mondanivaló, hanem hogy szórakoztasson. Az se gond, ha a szöveg végtelenül egyszerű, már-már bugyuta. Három Yonekura Chihiro dal volt már, mind a háromról elmondtam, hogy egyszerű a szövege, ennek a lényegét is úgy fejezném ki, hogy érzelmileg impesszionista. A maga egyszerűségében fejezi ki az érzéseit, a zenei kivitelezés tetszik, ezért került fel a listára. A második refrén utáni gitárszólóról azt gondolom, hogy azt már ők sem gondolták komolyan. Az a véleményem, hogy nem mindig szükséges mélyenszántó dalokat írni, komoly mondanivalójú szöveggel, nem kell feltétlen, hogy egy dal létezésének értelme legyen, lehet élvezni, azokat a dalokat is, melyeknek nincs komoly jelentésük, csak úgy vannak. Ha jó a kivitelezés, akkor megvan ezeknek is a helyük.

Második ARMS bajnokság és PixelCon

Tegnap volt az ARMS bajnokság negyedik, egyben utolsó fordulója, egyúttal a második, melyen részt vettem. A Meltdown Esport bárban volt. Még soha nem hallottam erről a helyről, a Google-ben is amikor rákerestem, sokáig a BarCraftot adta ki, aztán valahol megjelent az Meltdown, és mutatta is hogy hol van.

Tegnap elfelejtettem megint megkeresni, és továbbra sincs nálam az okostelefon, ezért felhívtam bagszit, hogy menjünk el együtt. Benne volt. Csak arra emlékeztem, hogy az Arany János utcánál van, de a pontos címre nem emlékszem. Az 50-es villamossal mentem a Határ útra, utána jutott eszembe, hogy jobban jártam volna, ha inkább Kőbánya-Kispestre megyek, és onnan vonattal a Nyugatiba, elkerültem volna metrópótlást. Helyem ugyan volt, de igencsak sok ideig tartott eljutni a WestEnd-hez. Először ide akartam eljönni a SPAR-ba vásárolni. Valami eszméletlen, hogy valamelyik női magazin a napjait tartja egy bevásárlóközpontban, eszméletlen sor áll a kuponokért. De nem mondanék inkább semmit, rám is lehetne ezer rosszat mondani, előbb azt tegyem rendbe. Szóval, a SPAR-ban vásároltam néhány dolgot magamnak, aztán a földszinten levő vízesésnél vártam bagszit, ahova megbeszéltük a találkozót. Meg is érkezett. Mutatja a telefonján, hogy nem 12 órakor kezdődik a verseny, hanem 14 órakor. Hát ez csodálatos. Valami hasonló volt 2 hete is, amikor a Super Mario Odyssey megjelent, annak "Lauch partiján" is az volt, hogy a Facebook szerint 16 órakor kezdik, de látom, hogy 15.45 körül még sehol semmi. Hát 17 órakor kezdődött. Most ugyan átírták Facebookon, de nem tudom mikor, ha bagszi még reggel is úgy tudta, hogy 12 órakor kezdődik. A másik probléma, hogy a Pixelcon is 14 órakor kezdődik, és nagyjából úgy kalkuláltunk, hogy ha délben kezdődik, nem késünk sokat. De bagszinak prioritása volt az ARMS bajnokság, mert ez a hivatalos Nintendo-rendezvény. Úgy döntöttünk, hogy eszünk egyet, a Burger Kingben egy páros menüt. Bagszi javasolta, hogy menjünk át az Arany János utcára, és ott együnk, de mondtam, hogy maradjunk. Itt maradtunk. De aztán amikor tálcával kerestünk helyet magunknak, beláttam, hogy tényleg jobb lett volna odamenni. Megettük kényelmesen a kaját, de úgy döntöttünk, hogy inkább megyünk, mert utánunk is sokan kerestek helyet, és ne foglaljuk el előlük. Időnk még sok volt, ezért csak átmentünk az Arany János utcai Burger Kingbe, bagszi vett magának egy Oreós Shake-et, és elbeszélgettük ott az időt.

Elindultunk, amikor eljött az idő, nem volt onnan messze a Meltdown Esport bár. Sajnos tényleg olyan a hely, mint amilyennek bagszi leírta. Alig van ott "gamer-díszítés", az egész töksötét, csak néhány zöld neonfény világít. Nálam továbbra is a Ferenc Körútnál levő Barcraft vezet, mert nem a pincében, az ablakból beárad a természetes fény, amit nagyon szeretek. Részint ezért nem rajongok a Nyugatinál levő BarCraft 2 miatt sem. Egy asztalhoz leülve bagszi elővette a Switch-et, megmutatta a tegnap megjelent DOOM-ot. Ez a tavaly megjelent PC-s változat Switch-re portolt változata. Azé a PC-s verzióé, amire szinte vadonatúj gép kell erős hardverrel, máskülönben nem fut el a játék rendesen. Ezt képesek voltak áthozni Switch-re. Az látszik, hogy ezt némi kompromisszum árán tették meg, hiszen 720p-ben fut, nem 60, hanem 30 fps-ben, a kép oldalt kicsit homályos, de egyáltalán nem szaggat, ennek fényében csoda, hogy meg tudták csinálni Switch-re. Jónak néz ki. Hogy megvenném-e, az kétséges, de eljátszanék vele egy darabig. A klasszikus PC-s változattal még én is játszottam egy darabig (és lám, nem lettem, agresszív, gyilkolós felnőtt). Aztán jöttek a szervezők is, elindították a nevezést, és lehetett játszani. Meglepetésre csak hatan voltunk. Pontosabban én nem tudtam, mire számítsak, bagszi biztos volt abban, hogy itt lesznek a legkevesebben. Neki volt igaza. Ennek ellenére utolsó voltam, most is kétszer vesztettem. Ráadásul most valamiért nem akart menni az irányítás, csak úgy tudtam mozogni, ha nyomkodtam az L-gombot, és ugrálva fordultam. Meg végig rosszul tartottam a Joy-con-t. Valami olyasmi a helyes tartás, ami nekem még annál is kényelmetlenebb volt, mint ahogy eredetileg tartottam. A második fordulóban, ahol szépíthettem volna, előtte egy kicsit gyakoroltam bagszi switch-én, de semmit nem ért, mert ugyanúgy rosszul ment a játék. Amikor már végképp nem tudtam mozogni semerre, akkor már felkiáltottam, hogy de hát nem megy semerre, hiába döntögetem a Joy-Con-t. Ezt is öniróniából csináltam, "felnagyítottam" a saját nemtudásomat. Némileg rosszul esett, hogy senkinek nem esett le a dolog, már-már azt kérdezték, hogy minek nevez az ilyen, ha még az irányítást se tudja? Amikor érzékeltem, hogy ebből már nem jövök ki viccesen, akkor azt csináltam, hogy tényleg lágyan vittem előre a Joy-Con-t, és akkor mozdult a karakter. Azt a szöveget azért még nem hagytam, hogy "Jaa, így megy előre a karakter". De már nem vettem komolyan a dolgot, én is azon voltam, hogy rövidre zárjam a dolgot, aztán nem folytam bele a beszélgetésbe. Azt viszont jól megfigyelték, hogy nincs taktikám (effektíve más játékoknál sincs), mert azt látják, hogy azzal okozhatok nehézséget az ellenfeleimnek, hogy kiszámíthatatlan a játékom, ez is jó lehet a győzelemre. De a verseny többi részében már nem voltam érdekelt, leültem a sarokba, és elaludtam. Nagyjából a vége volt, amikor felébredtem. A döntő játék viszont rendkívül érdekes volt. Egy olyan srác vívta meg, aki még ugyan soha nem játszott az ARMS-szal, de ha jól tudom, több ilyen hivatalos verekedős játék versenyen díjazott volt. Egy olyan sráccal vívta meg, akinek nincs Switch-e. Úgy nyerte meg, hogy a legutolsó játékban a végső ütést ő adta meg (úgy, hogy mindkettejüknek kevés életereje volt), ezzel nyerte meg. Járt neki a taps. A díjátadó után vége lett, és elindultunk a Pixelconra.

Így is 17 óra elmúlt, mire el tudtunk indulni. És már hideg van! Tudtam, tudtam, hogy meg kell becsülni a nyári 35-40°C-os napokat, mert a hideget sokkal nehezebben bírom. Így is történt. A 4-6-os villamossal mentünk az ELTE gömbaulája felé. Azt az épületet kellett keresni, ahol az I LOVE ELTE felirat van. Kicsit se egoista... És még a BGE-ről hittem hasonlót, amikor az első nap, a bemutatkozáson ünnepeltette magát, hogy a legnépszerűbb szakra jelentkeztünk, és hogy tapsoljuk meg magunkat. Tapsoljunk, hurrá! Eljutottunk az ELTE-hez, a bejáratnál ug és Zsuzsmo voltak, ők adták a jegyeket. Aztán mentünk is fel az emeletre, miután megtaláltuk a helyünket, lepakoltuk a kis TV-t, a Wii U-t és Switchet, és kezdődhetett a buli. Segítők voltunk most, ezért a jegy járt. Eleinte nem nagyon jöttek az emberek, de aztán szépen lassan jöttek felénk is és játszottak. Volt néhány retro játék, néhány konzollal, de alapvetően a DOOM volt a téma, hiszen a legnagyobb vendég John Romero volt, aki részt vett a klasszikus PC játék készítésében. Ott volt a színpadon, nagyot is néztem. eleinte csak azt láttam, hogy hosszú haj, virágmintás női ruha... Nekem csalódás volt a jelenléte. Mert azt értem, hogy ezzel is lehet egyfajta "nagyságot" kifejezni, ezzel mutatja meg, hogy mennyire különleges, és hogy figyeljenek fel rá, de én nem ezt vártam egy olyan embertől, aki egy ilyen nagyszabású játék fejlesztésében szervesen részt vett, de ha így érzi, akkor legyen. De én, ha tudatában lennék annak, hogy milyen nagyszabású játékot fejlesztettem, mely forradalmi, és ezt a megjelenésemmel a vendégek tudtára akarom adni, akkor férfiasan nagymenő szerelésem lenne. Mindegy, rám nincs hatással a jelenléte, hiába játszottam gyerekkoromban a Wolfenstein 3D - DOOM - Duke Nukem hármassal. Mindenesetre majd tervezem végigjátszani az eredeti DOOM-ot, feltettem a Super Nintendo Classic Mini-re a SNES változatot.

Igazából segítőként olyan komoly dolgom nem volt. Nem kellett invitálni az embereket (jöttek maguktól), csak bemutatni a játékot, próbálják ki. Switch-en a DOOM volt, Wii U-n jellemzően a Super Smash Bros. for Wii U volt, de a New Super Mario Bros. U is elérhető volt digitális formában, ezzel is sokat játszottak. De inkább a Smash Bros volt fókuszban. Ebbe már beszálltam én is, és meglepett, hogy mennyire jól ment a játék. Győzelmet győzelemre halmoztam több ember ellen is. Az egyik ilyen csata után már meg sem vártam az eredményhirdetést, biztos voltam a győzelmemben, így szólok bagszihoz: "Én ma sorozatban verem le az embereket". Eközben a TV-ben: "Sudden Death, GO!" Már túl késő volt észbe kapni, itt szakadt meg a sorozatom. Jót nevettünk az eseten. De rég volt, hogy élveztem a Smash Bros.-t. Egyébként is volt kedvem a játékhoz, meg hát az se titok, hogy én is másképp játszok, ha jól megy. Mindig is Toon Link volt a kedvenc karakter (Melee-ben Young Link), és ez nem is fog megváltozni. Meg azt azért elárulom, hogy ha lenne Smash Bros. verseny, ha nem is utolsó lennék, de valahol hátul végeznék, mert vannak nálam sokkal jobbak is.

Páholyból néztem ahogy Romero aláírja a plakátját a többieknek, meg akinek volt DOOM játéka, azokat különböző konzolokra. Bagszi is sorban állt, ő a Switch-es játékának borítóját íratta alá. Mondta, hogy tudja, hogy nem vett már részt a játék fejlesztésében, de mint öröksége íratja alá vele a borítót. Az aláírás után a koncertek... Ez már nekem is sok volt, hogy valaki arra DJ-kedik, hogy nyomogatja a Game Boy-t. És egyesek úgy rángatják a fejüket, a közönség közül, mintha valami rockkoncerten lennének jelen. Sőt, nem is kellett azt nyomogatnia, többször láttam, hogy az "előadó" letette a GB-t, ivott egy kicsit a sörből, és folytatta tovább, a zene pedig ugyanúgy ment, mintha nyomogatta volna a Game Boy-t. Hol van így az a munka, amit a koncerten végez? Mert az lehet, hogy összeállítja a zenét, de így olyan, mint egy tátogás a koncerten. Sehogy nem áll össze nekem a zene értéke, olyan dallamvilágot se nagyon hallottam, amire felfigyeltem volna. Erre a zenére akkor táncoltam volna, mint  a többiek, ha részeg lennék, vagy valami tudatmódosító szer hatására már mindenre tombolnék. De azért mondogattam bagszinak, és ug-nek, hogy tomboljunk mi is. Ez az igazi buli.

Az emberek elég gyorsan elmentek, ennek ellenére mi egészen éjfélig maradtunk. Mert volt pár (fiú, lány, feltételezhetőleg pár voltak), akik sokáig, hovatovább majdnem végigjátszották az Overcooked játékot. De éjfélkor már azért összepakoltunk, és elmentünk. Jó volt a PixelCon, értem ugyan, hogy miért volt 3.500 forint a jegy, de azt gondolom, hogy ennyit nem ért meg a rendezvény. Nekem legalábbis biztosan nem, mert egészen a rendezvényig nem hallottam Romeróról, és nem hiszem, hogy komolyabb kötődésem lesz hozzá, mint bármelyik Nintendo fejlesztőhöz. Csak az emeleten voltak konzolok kiállítva, abból sem volt olyan sok. PC-ken meg szinte csak a DOOM ment, ami érdekesség volt, hogy az egyik Amigára is behozták a játékot. Nemcsak 3.500 forintos jegyek voltak, hanem 7.000 forintosok is, csak ezzel lehet Romeróhoz menni dedikáltatni. Maga a rendezvény nem volt rossz, de én mérlegelném azt, hogy bevállaljak-e egy drágább jegyes rendezvényt, és elhozok egy ismert embert, azzal is vonzok embereket. Ellenben nem jönnének azok, akiknek meg olyan magas összeget nem ér meg az egész. Én olyan 1.500 forintot szántam volna a rendezvényre, maximum 2.000 forintot, ha jó napom van.

Még az 1-es villamos járt, de aztán a Népligetnél már bajban voltam, mert már csak az éjszakai járat járt. A metró felújítása miatt pedig nem ott járt, ahol eddig szokott, viszont ott sem, ahova írva volt. Arra már délelőtt felfigyeltem, hogy eléggé furcsán jár a metrópótló busz a Népligetnél, két helyen állt meg. De visszafele nem tudtam merre megy, úgyhogy úgy döntöttem, hogy elsétálok az Ecseri útig, ott legalább biztosan tudom, honnan megy a 914-es vagy a 950-es busz. Jött is gyorsan a 950-es, de az meglepett, hogy tömve volt a busz. Nem utaztam sokat éjszakai buszon, de úgy emlékeztem, hogy eleddig mindig volt kényelmesen hely rajtuk, hát most nem. De most az volt a lényeg, hogy hazajussak. Végülis 1:40-re sikerült.

Összességében jó volt ez a nap. És a folytatás is hamarosan jön, méghozzá jövő héten a PlayIT-en, ahol szintén segítő leszek a Nintendo standon. A képek itt megnézhetők.

Top 40 Yonekura Chihiro #39

Love in Motion ~Dynamite Love~

Mindenképp szerettem volna egy vidám, bolondos dalt megmutatni Yonekura Chihirótól, ami főleg a karrierjének elején volt jelen. Ez a dal konkrétan 1996-os, a második kislemezének B-side track-je. Már a dinamikája is jól mutatja, hogy igazi szerelmes dallal van dolgunk. Ennek a dalnak a szövegében is olyan "alapvető" szavak vannak, tehát aki elég japán dalt hallgatott, és foglalkozott a szöveg jelentésével, az tudhatja, miről szól a dal, nem kell hozzá N1-es szintű japán nyelvtudás. Ahogy utaltam rá az elején, ez egy igazi szerelmes dal a beteljesült szerelemről, amit aktívan megél az énekesnő. A zene is dinamikus. Egyetlen hibája, hogy a refrénben a "hu-hu-hu"-zás nem kellett volna, hallatszik, hogy az énekesnőnek nincs még olyan hangképzettsége, hogy azt jól el tudja énekelni, amúgy egy kifejezetten jó dalról van szó, amit jó elővenni akkor, amikor csak kellemes percekre vágyok, és nem feltétlen nagy nívót képviselő dalokat akarok hallgatni.