2017. november 15., szerda

Top 40 Yonekura Chihiro #35

Yes, I Will

Okui Masami esetében nagyon jól lehet érzékelni a fejlődést, amit az évek során elért a zenei karrierje során. Ez tetten érhető mind szakmai, mind érzelmi vonatkozásban, vagyis egyre komolyabb mondanivalót, mélyebb érzelmet visz a szövegeibe. Yonekura Chihiro esetében is megfigyelhető egyfajta fejlődés, de ő a maga pozitív gondolkodását, világnézetét veti papírra. Ennek egyik alapja a Yes, I Will című dal, mely 1996-ban jelent meg. A dal szövege "az annyira jó érzem magam a bőrömben, hogy azt se tudom, mit csináljak magammal" jellegű. A zene is élettel teli, kifejezetten szerethető, és végig harmóniában van a zene és a dallam, ezért került fel a listára. Talán ez az énekesnő legjobb ilyen könnyed dala, amiről azt gondolom, hogy azok számára is kedves lehet, akik nem nyitottak az ilyen zenére, mert semmi érvényeset nem hallanak benne, ami a való életre reflektál.

2017. november 14., kedd

Top 40 Yonekura Chihiro #36

Sweet True Love

Amikor megláttam a címet, kíváncsi voltam, hogy mit hoz ki ebből Yonekura Chihiro. Aztán hallva a dalt, egy darabig nagyon jónak gondoltam, csak aztán sehogy nem akart összeállni a dallamvilág. A szöveg is eléggé sajátságos. Nem arról énekel, hogy ő épp megéli az édes igaz szerelmet, hanem, hogy milyen az az állapot, amikor megéljük azt. Hamupipőke esetéhez hasonlítja, varázsa csak addig tart, amíg éjfélt üt az óra. Valamint, hogy a külsőségekben látjuk az igaz szerelem kialakulását, de ami a szívben van, az nem számít? Kicsit gúnyos a szöveg, ehhez alkalmazkodik a dallam is, talán kicsit disszonánsan hangzik. Eleinte csalódás volt a dal, mert egy igazi, szenvedélyes, a szerelemtől megrészegült dalt vártam, az elején azt hittem, hogy ezt meg is kapom, csak aztán az ének dallama volt furcsa nekem. Amikor elolvastam a dalszöveget, akkor jöttem rá, hogy mit akar kifejezni, így került a helyére a dolog. A refrén végén a háttérvokál éneke nagyon tetszik.

2017. november 13., hétfő

Top 40 Yonekura Chihiro #37

Natsu no Owari no Hanabi

Nagyjából az ezredforduló környékére alakult Yonekura Chihirónak az a fajta rá jellemző popzene, amit élő hangszerekkel egészít ki. Főleg a gitár hangzása volt jellegzetes. Ez nagyjából 2002-re forrott ki, ennek eredménye nagyszerűen kihallható a Natsu no Owari no Hanabi dalban. De sajnos szintén az elvesztegetett dalok csoportját erősíti. A nagyon jó ötlet miatt kerülnek fel a listára (másrészt meg nincs más jobb, azt leszámítva, ami még a listán lesz), de a kivitelezés itt-ott sántít. A zene hangulatos, szerethető, de az ének dallama kevésbé megjegyezhető. Pedig a szöveg bár a szerelemről szól, de némileg egyedi megközelítésből. Az a megfigyelésem, hogy a nyugati szerelmes daloknál annyira nem jellemző az a metafora, hogy történésekhez párosítjuk a szerelmet, ahhoz párosítunk hangulatot. Japánban ez rettenetesen jellemző. Ilyen ez a szám is. Yonekura Chihiro a nyár végéhez hasonlítja a szerelmet, a nyár végét jelző tűzijáték, ami mindig emlékezetes marad a hidegebb napokra. A hangulata nagyon jó lenne, ha az ének dallamvilága egyben lenne, harmonizálna a zenével. Ez egy teljes mértékig Yonekura Chihiro által írt dal, írt már korábban jobbakat is, meg is lesznek mutatva.

2017. november 12., vasárnap

Top 40 Yonekura Chihiro #38

Shooting Star

Érdekes lett Yonekura Chihiro 2009-ben megjelent Departure albuma, több ismert japán előadó írt neki dalt erre az albumra. Például YOFFY a Psychic Lover-ből, Ishikawa Chiaki, Momoi Haruko, Okui Masami, vagy ezt a dalt, amiről szó van, Kageyama Hironobu írta. És igen, aki ismeri Kage-chan zenei stílusát, azt nem fogja meglepetés érni. Többféle zenét szerzett, ez a könnyed dalai között van, amiről lerí, hogy nem az volt a cél, hogy komoly legyen a mondanivaló, hanem hogy szórakoztasson. Az se gond, ha a szöveg végtelenül egyszerű, már-már bugyuta. Három Yonekura Chihiro dal volt már, mind a háromról elmondtam, hogy egyszerű a szövege, ennek a lényegét is úgy fejezném ki, hogy érzelmileg impesszionista. A maga egyszerűségében fejezi ki az érzéseit, a zenei kivitelezés tetszik, ezért került fel a listára. A második refrén utáni gitárszólóról azt gondolom, hogy azt már ők sem gondolták komolyan. Az a véleményem, hogy nem mindig szükséges mélyenszántó dalokat írni, komoly mondanivalójú szöveggel, nem kell feltétlen, hogy egy dal létezésének értelme legyen, lehet élvezni, azokat a dalokat is, melyeknek nincs komoly jelentésük, csak úgy vannak. Ha jó a kivitelezés, akkor megvan ezeknek is a helyük.

Második ARMS bajnokság és PixelCon

Tegnap volt az ARMS bajnokság negyedik, egyben utolsó fordulója, egyúttal a második, melyen részt vettem. A Meltdown Esport bárban volt. Még soha nem hallottam erről a helyről, a Google-ben is amikor rákerestem, sokáig a BarCraftot adta ki, aztán valahol megjelent az Meltdown, és mutatta is hogy hol van.

Tegnap elfelejtettem megint megkeresni, és továbbra sincs nálam az okostelefon, ezért felhívtam bagszit, hogy menjünk el együtt. Benne volt. Csak arra emlékeztem, hogy az Arany János utcánál van, de a pontos címre nem emlékszem. Az 50-es villamossal mentem a Határ útra, utána jutott eszembe, hogy jobban jártam volna, ha inkább Kőbánya-Kispestre megyek, és onnan vonattal a Nyugatiba, elkerültem volna metrópótlást. Helyem ugyan volt, de igencsak sok ideig tartott eljutni a WestEnd-hez. Először ide akartam eljönni a SPAR-ba vásárolni. Valami eszméletlen, hogy valamelyik női magazin a napjait tartja egy bevásárlóközpontban, eszméletlen sor áll a kuponokért. De nem mondanék inkább semmit, rám is lehetne ezer rosszat mondani, előbb azt tegyem rendbe. Szóval, a SPAR-ban vásároltam néhány dolgot magamnak, aztán a földszinten levő vízesésnél vártam bagszit, ahova megbeszéltük a találkozót. Meg is érkezett. Mutatja a telefonján, hogy nem 12 órakor kezdődik a verseny, hanem 14 órakor. Hát ez csodálatos. Valami hasonló volt 2 hete is, amikor a Super Mario Odyssey megjelent, annak "Lauch partiján" is az volt, hogy a Facebook szerint 16 órakor kezdik, de látom, hogy 15.45 körül még sehol semmi. Hát 17 órakor kezdődött. Most ugyan átírták Facebookon, de nem tudom mikor, ha bagszi még reggel is úgy tudta, hogy 12 órakor kezdődik. A másik probléma, hogy a Pixelcon is 14 órakor kezdődik, és nagyjából úgy kalkuláltunk, hogy ha délben kezdődik, nem késünk sokat. De bagszinak prioritása volt az ARMS bajnokság, mert ez a hivatalos Nintendo-rendezvény. Úgy döntöttünk, hogy eszünk egyet, a Burger Kingben egy páros menüt. Bagszi javasolta, hogy menjünk át az Arany János utcára, és ott együnk, de mondtam, hogy maradjunk. Itt maradtunk. De aztán amikor tálcával kerestünk helyet magunknak, beláttam, hogy tényleg jobb lett volna odamenni. Megettük kényelmesen a kaját, de úgy döntöttünk, hogy inkább megyünk, mert utánunk is sokan kerestek helyet, és ne foglaljuk el előlük. Időnk még sok volt, ezért csak átmentünk az Arany János utcai Burger Kingbe, bagszi vett magának egy Oreós Shake-et, és elbeszélgettük ott az időt.

Elindultunk, amikor eljött az idő, nem volt onnan messze a Meltdown Esport bár. Sajnos tényleg olyan a hely, mint amilyennek bagszi leírta. Alig van ott "gamer-díszítés", az egész töksötét, csak néhány zöld neonfény világít. Nálam továbbra is a Ferenc Körútnál levő Barcraft vezet, mert nem a pincében, az ablakból beárad a természetes fény, amit nagyon szeretek. Részint ezért nem rajongok a Nyugatinál levő BarCraft 2 miatt sem. Egy asztalhoz leülve bagszi elővette a Switch-et, megmutatta a tegnap megjelent DOOM-ot. Ez a tavaly megjelent PC-s változat Switch-re portolt változata. Azé a PC-s verzióé, amire szinte vadonatúj gép kell erős hardverrel, máskülönben nem fut el a játék rendesen. Ezt képesek voltak áthozni Switch-re. Az látszik, hogy ezt némi kompromisszum árán tették meg, hiszen 720p-ben fut, nem 60, hanem 30 fps-ben, a kép oldalt kicsit homályos, de egyáltalán nem szaggat, ennek fényében csoda, hogy meg tudták csinálni Switch-re. Jónak néz ki. Hogy megvenném-e, az kétséges, de eljátszanék vele egy darabig. A klasszikus PC-s változattal még én is játszottam egy darabig (és lám, nem lettem, agresszív, gyilkolós felnőtt). Aztán jöttek a szervezők is, elindították a nevezést, és lehetett játszani. Meglepetésre csak hatan voltunk. Pontosabban én nem tudtam, mire számítsak, bagszi biztos volt abban, hogy itt lesznek a legkevesebben. Neki volt igaza. Ennek ellenére utolsó voltam, most is kétszer vesztettem. Ráadásul most valamiért nem akart menni az irányítás, csak úgy tudtam mozogni, ha nyomkodtam az L-gombot, és ugrálva fordultam. Meg végig rosszul tartottam a Joy-con-t. Valami olyasmi a helyes tartás, ami nekem még annál is kényelmetlenebb volt, mint ahogy eredetileg tartottam. A második fordulóban, ahol szépíthettem volna, előtte egy kicsit gyakoroltam bagszi switch-én, de semmit nem ért, mert ugyanúgy rosszul ment a játék. Amikor már végképp nem tudtam mozogni semerre, akkor már felkiáltottam, hogy de hát nem megy semerre, hiába döntögetem a Joy-Con-t. Ezt is öniróniából csináltam, "felnagyítottam" a saját nemtudásomat. Némileg rosszul esett, hogy senkinek nem esett le a dolog, már-már azt kérdezték, hogy minek nevez az ilyen, ha még az irányítást se tudja? Amikor érzékeltem, hogy ebből már nem jövök ki viccesen, akkor azt csináltam, hogy tényleg lágyan vittem előre a Joy-Con-t, és akkor mozdult a karakter. Azt a szöveget azért még nem hagytam, hogy "Jaa, így megy előre a karakter". De már nem vettem komolyan a dolgot, én is azon voltam, hogy rövidre zárjam a dolgot, aztán nem folytam bele a beszélgetésbe. Azt viszont jól megfigyelték, hogy nincs taktikám (effektíve más játékoknál sincs), mert azt látják, hogy azzal okozhatok nehézséget az ellenfeleimnek, hogy kiszámíthatatlan a játékom, ez is jó lehet a győzelemre. De a verseny többi részében már nem voltam érdekelt, leültem a sarokba, és elaludtam. Nagyjából a vége volt, amikor felébredtem. A döntő játék viszont rendkívül érdekes volt. Egy olyan srác vívta meg, aki még ugyan soha nem játszott az ARMS-szal, de ha jól tudom, több ilyen hivatalos verekedős játék versenyen díjazott volt. Egy olyan sráccal vívta meg, akinek nincs Switch-e. Úgy nyerte meg, hogy a legutolsó játékban a végső ütést ő adta meg (úgy, hogy mindkettejüknek kevés életereje volt), ezzel nyerte meg. Járt neki a taps. A díjátadó után vége lett, és elindultunk a Pixelconra.

Így is 17 óra elmúlt, mire el tudtunk indulni. És már hideg van! Tudtam, tudtam, hogy meg kell becsülni a nyári 35-40°C-os napokat, mert a hideget sokkal nehezebben bírom. Így is történt. A 4-6-os villamossal mentünk az ELTE gömbaulája felé. Azt az épületet kellett keresni, ahol az I LOVE ELTE felirat van. Kicsit se egoista... És még a BGE-ről hittem hasonlót, amikor az első nap, a bemutatkozáson ünnepeltette magát, hogy a legnépszerűbb szakra jelentkeztünk, és hogy tapsoljuk meg magunkat. Tapsoljunk, hurrá! Eljutottunk az ELTE-hez, a bejáratnál ug és Zsuzsmo voltak, ők adták a jegyeket. Aztán mentünk is fel az emeletre, miután megtaláltuk a helyünket, lepakoltuk a kis TV-t, a Wii U-t és Switchet, és kezdődhetett a buli. Segítők voltunk most, ezért a jegy járt. Eleinte nem nagyon jöttek az emberek, de aztán szépen lassan jöttek felénk is és játszottak. Volt néhány retro játék, néhány konzollal, de alapvetően a DOOM volt a téma, hiszen a legnagyobb vendég John Romero volt, aki részt vett a klasszikus PC játék készítésében. Ott volt a színpadon, nagyot is néztem. eleinte csak azt láttam, hogy hosszú haj, virágmintás női ruha... Nekem csalódás volt a jelenléte. Mert azt értem, hogy ezzel is lehet egyfajta "nagyságot" kifejezni, ezzel mutatja meg, hogy mennyire különleges, és hogy figyeljenek fel rá, de én nem ezt vártam egy olyan embertől, aki egy ilyen nagyszabású játék fejlesztésében szervesen részt vett, de ha így érzi, akkor legyen. De én, ha tudatában lennék annak, hogy milyen nagyszabású játékot fejlesztettem, mely forradalmi, és ezt a megjelenésemmel a vendégek tudtára akarom adni, akkor férfiasan nagymenő szerelésem lenne. Mindegy, rám nincs hatással a jelenléte, hiába játszottam gyerekkoromban a Wolfenstein 3D - DOOM - Duke Nukem hármassal. Mindenesetre majd tervezem végigjátszani az eredeti DOOM-ot, feltettem a Super Nintendo Classic Mini-re a SNES változatot.

Igazából segítőként olyan komoly dolgom nem volt. Nem kellett invitálni az embereket (jöttek maguktól), csak bemutatni a játékot, próbálják ki. Switch-en a DOOM volt, Wii U-n jellemzően a Super Smash Bros. for Wii U volt, de a New Super Mario Bros. U is elérhető volt digitális formában, ezzel is sokat játszottak. De inkább a Smash Bros volt fókuszban. Ebbe már beszálltam én is, és meglepett, hogy mennyire jól ment a játék. Győzelmet győzelemre halmoztam több ember ellen is. Az egyik ilyen csata után már meg sem vártam az eredményhirdetést, biztos voltam a győzelmemben, így szólok bagszihoz: "Én ma sorozatban verem le az embereket". Eközben a TV-ben: "Sudden Death, GO!" Már túl késő volt észbe kapni, itt szakadt meg a sorozatom. Jót nevettünk az eseten. De rég volt, hogy élveztem a Smash Bros.-t. Egyébként is volt kedvem a játékhoz, meg hát az se titok, hogy én is másképp játszok, ha jól megy. Mindig is Toon Link volt a kedvenc karakter (Melee-ben Young Link), és ez nem is fog megváltozni. Meg azt azért elárulom, hogy ha lenne Smash Bros. verseny, ha nem is utolsó lennék, de valahol hátul végeznék, mert vannak nálam sokkal jobbak is.

Páholyból néztem ahogy Romero aláírja a plakátját a többieknek, meg akinek volt DOOM játéka, azokat különböző konzolokra. Bagszi is sorban állt, ő a Switch-es játékának borítóját íratta alá. Mondta, hogy tudja, hogy nem vett már részt a játék fejlesztésében, de mint öröksége íratja alá vele a borítót. Az aláírás után a koncertek... Ez már nekem is sok volt, hogy valaki arra DJ-kedik, hogy nyomogatja a Game Boy-t. És egyesek úgy rángatják a fejüket, a közönség közül, mintha valami rockkoncerten lennének jelen. Sőt, nem is kellett azt nyomogatnia, többször láttam, hogy az "előadó" letette a GB-t, ivott egy kicsit a sörből, és folytatta tovább, a zene pedig ugyanúgy ment, mintha nyomogatta volna a Game Boy-t. Hol van így az a munka, amit a koncerten végez? Mert az lehet, hogy összeállítja a zenét, de így olyan, mint egy tátogás a koncerten. Sehogy nem áll össze nekem a zene értéke, olyan dallamvilágot se nagyon hallottam, amire felfigyeltem volna. Erre a zenére akkor táncoltam volna, mint  a többiek, ha részeg lennék, vagy valami tudatmódosító szer hatására már mindenre tombolnék. De azért mondogattam bagszinak, és ug-nek, hogy tomboljunk mi is. Ez az igazi buli.

Az emberek elég gyorsan elmentek, ennek ellenére mi egészen éjfélig maradtunk. Mert volt pár (fiú, lány, feltételezhetőleg pár voltak), akik sokáig, hovatovább majdnem végigjátszották az Overcooked játékot. De éjfélkor már azért összepakoltunk, és elmentünk. Jó volt a PixelCon, értem ugyan, hogy miért volt 3.500 forint a jegy, de azt gondolom, hogy ennyit nem ért meg a rendezvény. Nekem legalábbis biztosan nem, mert egészen a rendezvényig nem hallottam Romeróról, és nem hiszem, hogy komolyabb kötődésem lesz hozzá, mint bármelyik Nintendo fejlesztőhöz. Csak az emeleten voltak konzolok kiállítva, abból sem volt olyan sok. PC-ken meg szinte csak a DOOM ment, ami érdekesség volt, hogy az egyik Amigára is behozták a játékot. Nemcsak 3.500 forintos jegyek voltak, hanem 7.000 forintosok is, csak ezzel lehet Romeróhoz menni dedikáltatni. Maga a rendezvény nem volt rossz, de én mérlegelném azt, hogy bevállaljak-e egy drágább jegyes rendezvényt, és elhozok egy ismert embert, azzal is vonzok embereket. Ellenben nem jönnének azok, akiknek meg olyan magas összeget nem ér meg az egész. Én olyan 1.500 forintot szántam volna a rendezvényre, maximum 2.000 forintot, ha jó napom van.

Még az 1-es villamos járt, de aztán a Népligetnél már bajban voltam, mert már csak az éjszakai járat járt. A metró felújítása miatt pedig nem ott járt, ahol eddig szokott, viszont ott sem, ahova írva volt. Arra már délelőtt felfigyeltem, hogy eléggé furcsán jár a metrópótló busz a Népligetnél, két helyen állt meg. De visszafele nem tudtam merre megy, úgyhogy úgy döntöttem, hogy elsétálok az Ecseri útig, ott legalább biztosan tudom, honnan megy a 914-es vagy a 950-es busz. Jött is gyorsan a 950-es, de az meglepett, hogy tömve volt a busz. Nem utaztam sokat éjszakai buszon, de úgy emlékeztem, hogy eleddig mindig volt kényelmesen hely rajtuk, hát most nem. De most az volt a lényeg, hogy hazajussak. Végülis 1:40-re sikerült.

Összességében jó volt ez a nap. És a folytatás is hamarosan jön, méghozzá jövő héten a PlayIT-en, ahol szintén segítő leszek a Nintendo standon. A képek itt megnézhetők.

Top 40 Yonekura Chihiro #39

Love in Motion ~Dynamite Love~

Mindenképp szerettem volna egy vidám, bolondos dalt megmutatni Yonekura Chihirótól, ami főleg a karrierjének elején volt jelen. Ez a dal konkrétan 1996-os, a második kislemezének B-side track-je. Már a dinamikája is jól mutatja, hogy igazi szerelmes dallal van dolgunk. Ennek a dalnak a szövegében is olyan "alapvető" szavak vannak, tehát aki elég japán dalt hallgatott, és foglalkozott a szöveg jelentésével, az tudhatja, miről szól a dal, nem kell hozzá N1-es szintű japán nyelvtudás. Ahogy utaltam rá az elején, ez egy igazi szerelmes dal a beteljesült szerelemről, amit aktívan megél az énekesnő. A zene is dinamikus. Egyetlen hibája, hogy a refrénben a "hu-hu-hu"-zás nem kellett volna, hallatszik, hogy az énekesnőnek nincs még olyan hangképzettsége, hogy azt jól el tudja énekelni, amúgy egy kifejezetten jó dalról van szó, amit jó elővenni akkor, amikor csak kellemes percekre vágyok, és nem feltétlen nagy nívót képviselő dalokat akarok hallgatni.

2017. november 10., péntek

Telefon a szervizben

Más blogomban már írtam, hogy mi történt, nem szeretném ezt még egyszer részletezni. Hétfőn bekerült a telefon a szervizbe, őszintén remélem, hogy tudják tartani a másfél-két hetes határidőhöz magukat, amit ígértek, és nem valósul meg nálam az a történet, amit lehet olvasni, hogy vannak, akik 4-5 hetet várnak a telefonjukra.

Hihetetlen, hogy egy telefon mennyire információfüggővé tud tenni. Ráadásul egy kifejezetten jó telefonom van, Xiaomi Redmi Note 4, ami középkategóriás áron kínál csúcsminőséget. És ahogy szétnéztem tényleg, drágábban is olyan telefonokat lehet találni, melyek nem tudnak annyit, mint a Xiaomi. Ezt 55.000 forint körül lehet venni, hasonló tudásúakat meg 100.000 forint körül lehet találni. Ennek köszönhetően egyre jobban elterjed Magyarországon, egyre nagyobb a híre. Ennek örülök is, mert tényleg nagyon jó telefon, és azóta úgy vagyok, hogy ha okostelefon, akkor csak Xiaomi. Csak a "leejtést" ugyanúgy rosszul viseli, mint a többi. Ha törik az a kijelző, akkor nagyon törik. :(

Addig egy Nokia 106-os telefon helyettesíti. Ez mobiltelefon, semmi okossága nincs, még fényképezőgéppel sem rendelkezik, így tényleg csak telefonálás és SMS a fő funkciója. Ennek ellenére szeretem, és azt gondolom, hogy a Nokia gyártja a "legvállalhatóbb" mobiltelefonokat. A trendet értem alatta, hiszen mára cikivé vált a mobiltelefon. Mi az, hogy valakinek még ócska mobiltelefonja van, amikor ma már az okostelefon az általános? Pedig egyáltalán nem rossz dolog a mobiltelefon. Amikor még gimnazista voltam micsoda menőség volt. Az első mobiltelefonomat még 2002 júniusában kaptam (viszonylag későn az átlaghoz képest), egy Nokia 3330-as volt. Ami mára "téglafonként" minősült át, akkor talán korának legjobb tömeggyártásra tervezett telefonja volt. Volt ára, de azzal együtt egy minőség járt mellé, ennek köszönhetően népszerű volt, talán egy státusz is kötődött hozzá. Többet ért az akkori Sony Ericsson, Alcatel, és hasonló telefonokhoz képest. Aztán 2004 januárjában lett egy Nokia 3410-esem, ami szintén nagyon jó volt, szerettem. Aztán úgy emlékszem, hogy volt egy 3510-es is, de akkor kezdte jelentőségét veszteni a Nokia. Amit sajnálok, mert nagyon jó telefonokat csinált sokáig. Csak aztán jött a Lumia széria, és a Microsoftos operációs rendszer...

Nagyon sokáig nem füllött a fogam egy okostelefonra, azt gondoltam, hogy csak az adatlopásról szól a dolog, meg hogy rajta függj. És ha már mobiltelefon, akkor Nokiát akartam a régi idők emlékére, így esett a választás 2015 augusztusában a 106-os modellre. Jó telefon, ajánlom mindenkinek, aki még nem akar váltani okostelefonra. De talán azoknak is érdemes Nokiát választani, akik már okostelefonban gondolkodnak, mert ahogy elnéztem, a Nokia ismét komolyabban visszatérőben van. Most már komolyan gondolja az okostelefon bizniszt a számozott modelljeivel, mely ezúttal már Androidos operációs rendszert kapott. Azt amúgy érdekesnek tartom, hogy egyre több használt mobiltelefon üzletben látok régi Nokia 3310-es modellt. Egy helyen még 3410-es is volt. Nem tudom, hogy terjedt el ismét, de jó érzés volt látni, komolyan elgondolkodtam azon, hogy ha lenne anyagi lehetőségem, vennék magamnak egyet. Na nem használatra, hanem emlékbe, hogy egyszer volt ilyenem, és szerettem.

Hozzászoktam már egyébként az okostelefonokhoz, már én is sokat használom, amikor úton vagyok. El is gondolkodtatott a dolog, hogy mivé lett az internet, ahhoz képest, hogy régen milyen lehetőséget láttak benne. Emlékszem, már 1996-1997 körül lehetett hallani az internetről, és hogy bizonyos üzleteknek, vagy énekeseknek, előadóknak weboldaluk van, és azokon információkat lehet olvasni. Én viszonylag későn kezdtem el internetezni, először weboldalt 2001 júniusa körül kerestem fel. De arra lehet emlékezni, hogy 20 éve még nagy jövőt jósoltak az internetnek, mennyire jó lesz, ha elterjed és mindenki szabadon juthet hozzá információhoz. Az utóbbi megvan, hogy ez jó-e az már kétséges. Egyrészt függővé tesz, másrészt a Facebooknak köszönhetően centralizált lett az internet. Igazából jó is, hogy szervizben van a telefon függőség szempontjából, mert többször azon kaptam magam, hogy le kellett állítsam magam, mert már túlzottan rá vagyok függve a telefonra, és a rajta elérhető információkra. Volt már olyan, hogy idegességet éreztem magamban, mert azt éreztem, hogy nem kapok elég információt. Érdemes kicsit kiengedni, és amíg a szervizben a telefon, addig átgondolni, hogy jó dolog az okostelefon, és az információk rajta, de okosan fogyasztani azokat. Addig magamat szervizeltetem pszichésen.

Néha nézegetem a táblagépeket műszaki boltokban, mert azon gondolkodok, hogy talán érdemes lenne nagyobb kijelzőn internetezni, videót nézni, elektronikus újságot, könyvet olvasni. Az ötlet nem rossz, csak egy jó táblagép is 100.000 forint körül van, a másik meg az, hogy akkor az meg az okostelefon létjogosultságát kérdőjelezné meg, hiszen a táblagép mindent tud, amit az okostelefon, kivéve telefonálni és SMS-t is küldeni. Szöveget írni táblagépen mondjuk kényelmesebb, mert rengetegszer fordul elő, hogy félregépelek okostelefonon, mert túl kicsi a billentyűzet. De okostelefon mellett táblagépet "tartani" tényleg luxus, mert a kettő szinte ugyanazt tudja, és akkor már inkább az a kényelmi funkció legyen meg, hogy a telefon tud mindent, pluszban ott a telefon és az SMS funkció. Nem utolsó sorban a Xiaomi nem gyárt táblagépet. Ez is oka (mármint, hogy az okostelefon mellett felesleges táblagépet venni) a táblagépek kihalásának. Kár érte, mert amúgy jó dolog.

Top 40 Yonekura Chihiro #40

Ahogy írtam tegnap, megvan a 40 dal, amit listába tennék Yonekura Chihirótól, de a rangsorolás még nincs kész. Mostanra lett meg. Igazság szerint eléggé nehéz volt megcsinálni a listát. És nem ilyen "zsűri-szerű" okok miatt, hogy annyira jó mindegyik, hogy olyan nehéz volt rangsorolni őket. Hanem mert hiába a legjobb 40 dalát választottam ki (legalábbis számomra a legtetszetősebbeket), könnyű csoportokra osztani őket, mert kevés az igazán egyéni dal. És ezen csoportokon belül volt nehéz rangsorolni őket. Végül sikerült, de a nehézséget már a 40. helyezett dala is jól szemlélteti.

FLAME

Az egyik ilyen bizonyos csoport, melybe néhány Yonekura Chihiro dalt sorolok, az "elvesztegett dalok" csoportja. Azért elvesztegetett, mert az alapötlet nagyon jó, de a kivitelezés vagy félkész, vagy én személy szerint más irányba vittem volna el a dolgot. A FLAME is ilyen. Nagyon jó, szívesen hallgatom, de még azért lehetett volna dolgozni rajta, hogy még jobb legyen. A szöveghez nem kell nagy japán tudás, aki eleget hallgatott japán dalt, és foglalkozott dalszövegekkel, az hallhatja, hogy egy végtelenül egyszerű szövegű dalról van szó. Olyan szavak vannak benne, melyek a japán dalok kb. 80%-ában megtalálhatók. A szöveg egy pillanatnyi krízishelyzetet dolgoz fel, ahol ha nem adjuk fel, akár csodák is történhetnek. A láng fellobban. Sablonos, mégis jó hallgatni. A zene és a dallamvilág, kifejezetten hangulatos, de túl gyorsnak ítélem meg, mintha ledarálná a szöveget. Lassabban hatásosabb és szebb lett volna.

Rémisztő WarioWare játék

Most, hogy az okostelefonom szervizben van, többet játszok a Nintendo 3DS-sel. Ugyanis egy Nokia 106-os mobiltelefon helyettesíti, és bár szeretem, nem lehet rajta sokmindent csinálni.

Így újra elővettem a Nintendo 3DS-t, és azon játszok. Egyrészt alkalomadtán azon játszok UNO-t (megjelent DSiWare-re is, ugyanaz a cél fejlesztette, mely később az okostelefonos változatot is), meg elővettem a New Super Mario Bros.-t. Azt a mentésemet viszem tovább, amelyik még nincs végigjátszva, hogy meglegyen a felfedezés élménye. Hiszen eléggé régen játszottam vele, így valamilyen szinten újra felfedezem. Az 5. világban volt ez a mentés. Volt itt némi nehézségem, a szellemházban bénáztam el a dolgot, Broozer-rel voltak problémák. Ő a bokszoló szellem, legtöbbször a második nagy érme megszerzésénél haláloztam el. Oda egy ajtó vezet, és csak egy "kijelzőnyi" a tér. Hat Broozer közelít feléd, az érme meg legfelül van, a többit meg lehet sejteni. Ez sokáig nem akart sikerülni, de aztán csak ráéreztem, hogy kell ezt jól megcsinálni, és végül meglett. Végül az 5. világ meglett, most a hatodikat fogom elkezdeni.

Ahogy néztem az Activity Log-ban a statisztikát, azt láttam, hogy a WarioWare: Touched! játékban már nem hiányzott sok, hogy meglegyen a 10 óra, ezzel is próbálkoztam. Végül ma, a 85-ös buszon meglett. A busznak az egyik játék okán van jelentőssége. Wario alapjátékaiban próbáltam erősíteni, és valami olyat láttam, amire nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna. Wario játékainak "Boss játéka" az, amikor legyeket kell üvegen keresztül lecsapni. Ügyesnek kell lenni, mert túl sokszor csapunk az üvegre, akkor az betörik, és mi vesztünk. Ezt sikerült elérni a buszon, mert az rázkódott, és többször akaratlanul is rácsaptam az üvegre a játékban. Egyszer betört, pedig már csak egy légy maradt. Most az történt, hogy ez a légy közel jött hozzám, nagy lett, emberi szeme lett, és kinevetett. Úgy megrémültem a látványtól, hogy kiesett a kezemből a 3DS. Szerencse, hogy ültem, mert biztos, hogy látványosabb lett volna, ahogy megijedek. Nem emlékszem arra, hogy ilyet láttam volna, mert biztos, hogy akkor is hasonlóképp reagáltam volna. Ugyanis valóságosnak mutatkozott a légy, és egyébként is hajlamos vagyok azon megijedni a hasonló dolgokon, de most azt hittem, hogy meghackelték a 3DS-t, és tényleg felém jön az a légy. Komolyan megijesztett.

Hasonló utoljára 2010 januárjában történt, amikor végigvittem a New Super Mario Bros. Wii-t. Akkor ugye az van, hogy többször le kell győzni Bowsert. De ezt akkor nem tudtam, legfeljebb sejthettem, hiszen ez trend a Nintendónál. A lényeg az, hogy amikor először harcolunk meg Bowserrel, akkor felül egy kalitkában látjuk Hercegnőt, amint háttal áll nekünk, és eltakarja az arcát. Teljesen logikusnak tűnik, hiszen fél Bowsertől. Amikor legyőztük, akkor Hercegnő megfordul, és kiderül, hogy a Hercegnő ruhában egy Kamek volt. Ez is olyan szinten megijesztett, hogy kiesett a Wiimote a kezemből, és le kellett állítani a játékot, mert teljesen kihagyott az agyam is. Az ijedtségemet ráadásul tetézte az, hogy hajnali fél 2 körül volt, töksötét, így aztán még emlékezetesebb volt a jelenet. Pár perc alatt azért sikerült annyira összeszedni magam, hogy befejezzem a játékot, és végső csapást mérjek Bowserre. Emiatt a jelenet miatt dupla volt a bosszúvágyam, és bizony nem kegyelmeztem, amikor eljött az idő. Emlékszem, még ekkor is gyanúsan néztem Hercegnőt, hogy na most mivé fog változni? Szerencsére ekkor már nem volt semmi, csak az ending jött.

De látszik, hogy nemcsak a PlayStation-re és XBOX-ra megjelenő Resident Evil és hasonló horrorjátékok lehetnek ijesztőek. Pont, hogy a Nintendo csinálja a legijesztőbb játékokat, mert a legkevésbé sem számítasz rémisztő jelenetekre, és bejönnek.

2017. november 9., csütörtök

Top 40 Yonekura Chihiro

Régen csináltam már toplistát, és úgy döntöttem, hogy legyen most ismét egy. Méghozzá legyen egy japán előadó dalaiból egy toplista, ő pedig Yonekura Chihiro. Először Top 20-as listában gondolkodtam, mert azt gondoltam, hogy nem fog annyi dal tetszeni tőle, hogy egy komolyabb lista összejöjjön tőle, aztán, ahogy összeirogattam a dalokat, összesen 42 jött össze. Mivel Chihi-san karrierje 1996 óta tart, és bár valamivel "szellősebben" jelentetett meg albumot és kislemezt (főleg az utóbbi időkben), mégis úgy voltam vele, hogy van nálam akkora jelentőssége, hogy összeállítsak tőle egy 40-es listát, így csak két dal fog kiesni. Most egyelőre csak a dalokat írtam össze, még nem rangsoroltam őket, így nem tudom, hogy melyik lesz az a két dal, mely végül ki fog esni a listából. Őket majd az 1. helyezett kilistázása után teszem közzé, amikor magam is tudom majd, miket kell közzé tennem.

Amit viszont biztosan tudok, hogy van négy extra dal Yonekura Chihirótól, amit már most szeretnék megmutatni. Ezek mind csapattal énekelt közös dalok, nem feltétlen köthető szorosan a diszkográfiájához. De ami miatt fontosnak tartom megmutatni, hogy láttassam, hogy miért nem tudott az énekesnő soha Okui Masami magasságokig emelkedni nálam. Mert pont az ilyen dalokból van nagyon kevés tőle, ezek teszik változatossá az énekesnő repertoárját, és ezt rettenetesen hiányolom. Lássuk őket.

TOPGUN × Yonekura Chihiro - Naked Soul

Van néhány Gundam dala Yonekura Chihirónak, de ezek szinte mind a karrierje elején születtek. Azonban 2011-ben a TOPGUN nevezetű formációval közösen megjelentették a Naked Soul kislemezt, mely kifejezetten jóra sikeredett. Ez egy Gundam játék openingje, abban a rock stílusban, amit szeretek. És azt gondolom, hogy ez jól áll Yonekura Chihirónak. Van néhány ilyen saját dala is, de ezek egy része túl egyszerű mind zeneileg, mind mondanivaló tekintetében. De ez kivételesre sikeredett, és azt kell hogy mondjam, hogy veszteség a részéről, hogy nincs több ilyen dala.

TOPGUN × Yonekura Chihiro - Just a Revolution

Ez a dal zeneileg közelebb áll hozzám, mint az előző. Ugyanazon a kislemezen volt hallható, mint a fentebbi, annak a B-side track-je. Tetszik az ebben hallható optimizmus, és ahogy énekelnek erről. Egyedüli negatívum, hogy a második refrén után Chihi-sannak van egy saját része, ahol lelassul a zene, és ez disszonáns a dal többi részével. Amúgy rengeteget hallgattam ezt a kislemezt, amikor megjelent.

Team. Nekocan [Neko] featuring Yonekura Chihiro - Revival!

Nem akartam hinni a fülemnek, amikor meghallottam ezt a dalt! A Team. Nekocan [Neko] írt egy hihetetlenül jó dalt Yonekura Chihirónak, ők voltak a másik a TOPGUN mellett, akik valami olyan különlegeset hoztak ki az énekesnőből, hogy azóta is kérdezem magamtól, hogy hol voltak eddig ezek a kvalitások? És most nem énekhangra kell gondolni, hanem zeneileg egyedi alkotásokra, amik különlegessé tették volna az énekesnő repertoárját. Ez a második közös kislemezük, az első a Pandemic!! népszerűbb, de nekem személy szerint ez jobban tetszik. Közelebb áll hozzám ez a fajta zene. Ez amúgy a Yondemasuyo, Azazel-san Z anime openingje, ez az anime második szériája. Nagyon brutális. Van mondandója, nem is akármi, de óvatosan megnézni.

Team. Nekocan [Neko] featuring Yonekura Chihiro - Sticky Lucky Stupids

A fentebbi kislemez B-side trackje, egy nyugis, de annál több mondanivalóval rendelkező dal. Erős gúnnyal él az énekesnő az újgazdagok felé (önmagában szokatlan, hogy gúnyolódik, ez nem volt jellemző rá...) de nem annyira erős a szöveg, és a zene is inkább lassabb, halkabb, a "burkolt" irónia érződik benne, mint amikor a háttérben összekacsint két ember egy harmadik ellenében.

Érdekes dal, kár, hogy nincs kint YouTube-on.