2017. november 9., csütörtök

Top 40 Yonekura Chihiro

Régen csináltam már toplistát, és úgy döntöttem, hogy legyen most ismét egy. Méghozzá legyen egy japán előadó dalaiból egy toplista, ő pedig Yonekura Chihiro. Először Top 20-as listában gondolkodtam, mert azt gondoltam, hogy nem fog annyi dal tetszeni tőle, hogy egy komolyabb lista összejöjjön tőle, aztán, ahogy összeirogattam a dalokat, összesen 42 jött össze. Mivel Chihi-san karrierje 1996 óta tart, és bár valamivel "szellősebben" jelentetett meg albumot és kislemezt (főleg az utóbbi időkben), mégis úgy voltam vele, hogy van nálam akkora jelentőssége, hogy összeállítsak tőle egy 40-es listát, így csak két dal fog kiesni. Most egyelőre csak a dalokat írtam össze, még nem rangsoroltam őket, így nem tudom, hogy melyik lesz az a két dal, mely végül ki fog esni a listából. Őket majd az 1. helyezett kilistázása után teszem közzé, amikor magam is tudom majd, miket kell közzé tennem.

Amit viszont biztosan tudok, hogy van négy extra dal Yonekura Chihirótól, amit már most szeretnék megmutatni. Ezek mind csapattal énekelt közös dalok, nem feltétlen köthető szorosan a diszkográfiájához. De ami miatt fontosnak tartom megmutatni, hogy láttassam, hogy miért nem tudott az énekesnő soha Okui Masami magasságokig emelkedni nálam. Mert pont az ilyen dalokból van nagyon kevés tőle, ezek teszik változatossá az énekesnő repertoárját, és ezt rettenetesen hiányolom. Lássuk őket.

TOPGUN × Yonekura Chihiro - Naked Soul

Van néhány Gundam dala Yonekura Chihirónak, de ezek szinte mind a karrierje elején születtek. Azonban 2011-ben a TOPGUN nevezetű formációval közösen megjelentették a Naked Soul kislemezt, mely kifejezetten jóra sikeredett. Ez egy Gundam játék openingje, abban a rock stílusban, amit szeretek. És azt gondolom, hogy ez jól áll Yonekura Chihirónak. Van néhány ilyen saját dala is, de ezek egy része túl egyszerű mind zeneileg, mind mondanivaló tekintetében. De ez kivételesre sikeredett, és azt kell hogy mondjam, hogy veszteség a részéről, hogy nincs több ilyen dala.

TOPGUN × Yonekura Chihiro - Just a Revolution

Ez a dal zeneileg közelebb áll hozzám, mint az előző. Ugyanazon a kislemezen volt hallható, mint a fentebbi, annak a B-side track-je. Tetszik az ebben hallható optimizmus, és ahogy énekelnek erről. Egyedüli negatívum, hogy a második refrén után Chihi-sannak van egy saját része, ahol lelassul a zene, és ez disszonáns a dal többi részével. Amúgy rengeteget hallgattam ezt a kislemezt, amikor megjelent.

Team. Nekocan [Neko] featuring Yonekura Chihiro - Revival!

Nem akartam hinni a fülemnek, amikor meghallottam ezt a dalt! A Team. Nekocan [Neko] írt egy hihetetlenül jó dalt Yonekura Chihirónak, ők voltak a másik a TOPGUN mellett, akik valami olyan különlegeset hoztak ki az énekesnőből, hogy azóta is kérdezem magamtól, hogy hol voltak eddig ezek a kvalitások? És most nem énekhangra kell gondolni, hanem zeneileg egyedi alkotásokra, amik különlegessé tették volna az énekesnő repertoárját. Ez a második közös kislemezük, az első a Pandemic!! népszerűbb, de nekem személy szerint ez jobban tetszik. Közelebb áll hozzám ez a fajta zene. Ez amúgy a Yondemasuyo, Azazel-san Z anime openingje, ez az anime második szériája. Nagyon brutális. Van mondandója, nem is akármi, de óvatosan megnézni.

Team. Nekocan [Neko] featuring Yonekura Chihiro - Sticky Lucky Stupids

A fentebbi kislemez B-side trackje, egy nyugis, de annál több mondanivalóval rendelkező dal. Erős gúnnyal él az énekesnő az újgazdagok felé (önmagában szokatlan, hogy gúnyolódik, ez nem volt jellemző rá...) de nem annyira erős a szöveg, és a zene is inkább lassabb, halkabb, a "burkolt" irónia érződik benne, mint amikor a háttérben összekacsint két ember egy harmadik ellenében.

Érdekes dal, kár, hogy nincs kint YouTube-on.

Az új Zorán koncertfilm

Sokáig gondolkodtam, hogy mi legyen ezen a blogon. Eleinte a Disney-t akartam ide, de az utóbbi időkben nem foglalkozok a Disney-vel, így ez nem járható út. Ezért is volt itt csend. Úgyhogy csak az lesz, hogy ez lesz a "minden más" blog, tehát ami nem videojáték, nem japán, de érdekel, az ide kerül ki.

Ez egy rövidebb post lesz, mert még nem láttam az új Zorán koncertfilmet, ami nemrég jelent meg CD-n és DVD-n, de azért van már olyan gondolatom, amit ki szeretnék írni magamból, anélkül, hogy láttam volna még. Ez pedig Majka jelenléte a koncerten. Igazából nem tudom, hogy mi alapján lehetett vendég a koncerten, de abban biztos vagyok, hogy Zorán ezzel nagy merényletet követett el maga ellen. Sok Zorán koncertfilmet láttam, eddig mindenkinál magától értetődő volt, hogy az eddig megjelentek közül azért lehettek vendégek az addig megjelentek, mert hasonló zenei stílust képviselnek, mint Zorán, nem utolsósorban hasonlóan magan minőségben. Magától értetődő volt az LGT esetében, Rúzsa Magdi, Kern András, Gerendás Péter esetében, de Majkát sehogy nem tudom összeegyeztetni Zorán munkásságával. Majka egy teljességel személyiség nélküli médiaszemélyiség, aki csak jópofizik, amikor műsort vezet, a dalaiban meg megy a menőzés, hogy milyen nagylábon él, és hogy minden nő az övé. Ezek után nem tudom elképzelni, hogy mi az, amibe belehal. Nem tudom elképzelni, hogy milyen nívót mutathatott fel a koncertfilmben, aminek által alkalmas lehetett arra, hogy vendég legyen egy Zorán koncerten.

Gyerekkorom óta szeretem Zoránt, ismerem az összes albumát, dalát, valamennyi koncertfilmje megvan. Tervezem majd megvenni az új CD-t és DVD-t is, de előbb megnézem "alternatív úton" a koncertfilmet. Mert bár ahhoz kétségem nincs, hogy Zorán most is nagyot alakított, de az, hogy Majka megjelenhetett a koncerten, mint vendég, ez egyelőre nagy visszatartó erő.

2017. november 5., vasárnap

Baby Steps vs. Prince of Tennis

Jó ideje nem néztem már animét, ennek a hosszabb szünetnek szeretnék véget vetni. Holnap beviszem a mobiltelefont szervizbe (eltört a kijelzője), és utána akár ott is tudom nézni a legújabb részeket. Addig is itt ráhangolódásként írnék egy olyan animéről, amit nemrég végignéztem. Végigböngésztem a My Anime List profilomat, hogy melyek azok az animék, amiket végignéztem, és kiválasztottam egyet, amiről azt érzem, hogy tudnék róla hosszabban írni.

A Baby Steps-re esett a választásom. Ez azért is jó választás, mert lehetőség van összehasonlítani a Prince of Tennis animével, ugyanis egy sportaniméről van szó, hovatovább odáig elmegy a hasonlóság, hogy a kedvenc sportágam, a tenisz kerül fókuszba. Mindenféleképpen meg akartam nézni egy másik teniszes animét, mert bár sokáig élveztem a Prince of Tennis-t, de a 120. rész körül azt éreztem, hogy már az istenek meccsét nézem. Mintha az Olümposzra váltottam volna jegyet, ahol megnézhettem, hogyan játsszák a teniszt a görög istenek. Tehát a Prince of Tennis-ben sokkal inkább a Shounen elemek dominálnak, és egy idő után unalmassá válik, mert pont attól válik kiszámíthatóvá, mert tudom, hogy valami kiszámíthatatlan következik. Ezért vagyok kritikus a shounen animékkel szemben, és csak azokat tudom igazán értékelni, ahol van célja a harcnak, addig nekem az egész csak erőfitogtatásról szól. Ugyanez a Prince of Tennis is sajnos, amit ugyan végignéztem, és a végére ugyan éreztem, hogy egy nagy sorozatnak lett vége, de másfelől megkönnyebbülést éreztem, hogy nem kell többé ilyenfajta meccset néznem.

Szerencsére a Baby Steps sokkal realisztikusabb, mondhatni Slice of Life sportanime, és sokkal imponálóbb, hogy a sportágat a maga valójában mutatja meg. A főszereplő srác Eiichiro Maruo, akkor ismerkedik a tenisszel. Egy teniszakadémia tagja lesz, és abból a szempontból ugyan sablonos, hogy egy esetlen, ügyetlen fiúból lesz tehetséges játékos, de kellőképpen ellensúlyozza, hogy az anime nem hőst akar kreálni a srácból. Nincsenek benne hatásvadász jelenetek, hanem emberi a fejlődése, ezáltal tudunk azonosulni vele, és elhihetjük neki, hogy bárki lehet mestere a hobbijának, akiben megvan a tehetség, és szorgalmas is. Egy kis romantikát is belefűztek az animébe, ugyanis beleszeret abba a lányba, aki a kezdetektől bíztatja őt.

De negatívuma is van. Ei-chan amikor nem játszik, más meccsét nézi, egy füzet van a kezében, és bőszen jegyzetel. Azt elemzi, hogy más játékosok hogy játszanak, és mindezt ábrákkal is illusztrálja. Ezeket a tapasztalatokat alkalmazza a játékaiban. Egy idő után azt kezdi csinálni, amikor ő maga játszik, hogy morfondíroz magában hosszú (másod)perceken keresztül. Magában elemzi, hogy ha ide üti a labdát, akkor ezt fogja az ellenfél játékos csinálni, ha pedig a másik irányba, akkor arra úgy fog reagálni. Egyszer volt olyan, hogy tényleg percekig elmélkedett magában, és annyira ideges lettem, hogy kurvaanyázva az asztalra csaptam, és üvöltöttem, hogy üsd már el azt a kurva labdát! Az elején még jó volt hallgatni az elmélkedéseit, hogy bevitt minket a tenisz taktika rejtelmeibe, de amikor sokadjára hallom ugyanazt, ráadásul hosszabban, az azért már bosszantó volt. A másik hibája a zene. Az opening még elmegy, sőt akár jónak is lehet nevezni, de az ending rettenetes. Ilyen 16-18 évesekből álló lánycsapat énekel inspiráló, már-már verbunkos hangulatban arról, amiről az opening szól (Believe in Yourself a címe, ezzel szerintem mindent elárultam). Ezt oly módon, mintha egy énektanár megtanította volna nekik, hogy kell ilyen jellegű dalt énekelni, mert nem hangzik tőlük hitelesen és spontánnak, az biztos. Azt gondolom, hogy nem élték meg azt, amiről énekelnek. Nem élték meg azt az élethelyzetet, amikor azért kell hinni magadban, mert akkor nagyon nehéz. Ezért nem érzem hitelesnek a dalt.

Visszatérve a Prince of Tennis-re, annak pont a zenéje az erőssége. Valami fantasztikus openingjei és endingjei voltak. Ha nem láttam volna a PoT-t, akkor nem ismernék olyan előadókat, mint például HIRO-X, Kimeru vagy IKUO. Mai napig a japán zene egyik nagy veszteségének tartom, hogy HIRO-X-nek csak 5 kislemeze jelent meg összesen, egyetlen albuma sem. Személy szerint tudok azonosulni azokkal az érzelmekkel, amikről énekel, nem utolsó sorban fantasztikus hangja van. Kimeru diszkográfiáját jobban megismerve eléggé sajátságos dalai vannak. Erősen érzékelhető benne a homoszexualitás, azt érzékelem, hogy így énekel egy meleg férfi az érzéseiről, aki aktívan megéli azokat. Nem utolsósorban láttam néhány olyan képet róla, melyek arról árulkodnak, hogy tudja ő, hogy miről énekel. IKUO-t ismertem korábban, mert írt néhány dalt Okui Masami-nak, ez volt az első alkalom, hogy saját dalát hallottam, szeretem a stílusát.

A Baby Steps-nek bár vannak hibái, de azt gondolom, hogy bőven jó anime, és ajánlom mindenki figyelmébe, aki szereti az "emberi" sportaniméket. Nem véletlen a cím. Apró lépésekben halad Ei-chan afelé, hogy igazán jó teniszező legyen, és pont az esetlensége miatt válik igazán emberivé és szerethetővé.

Karácsony Nintendo 3DS-en

Nálam november 5-én kezdődik el a karácsonyi szezon, és ezt a Nintendo 3DS-en is láthatóvá teszem. Megvan mind a három Mariós karácsonyi menü téma november 5-étől január 1-jéig ezeket használom.

A karácsonyi szezon első napja

2008 óta nálam november 5-én kezdődik a karácsonyi szezon. Az oka egyszerű, ekkor jelent meg két karácsonyi karácsonyi hangulatú japán kislemez, Okui Masami: Melted Snow és Ohmi Tomoe: Fuyu no Himawari.

Megjelenésekor még csak Okui Masami-t ismertem, de emlékszem annak idején nagyon kerestem a kislemezt. Főleg azért, mert sokáig úgy volt, hogy a kislemezzel egy napon jelenik meg az új albuma, az Akasha, de az végül el lett halasztva 2009. február 25-ére. Több helyen írták már akkor is a 2009-es dátumot és tudható volt, hogy Okui Masami-nak nehéz volt a 2008-as év a betegsége miatt, de néhány weboldalon még a 2008. november 5-i dátumot láttam, és  szerettem volna ennek hinni, de hát egy nem frissülő weboldal hogy legyen hiteles? Úgyhogy csak a kislemez maradt, de az óriási kedvenc volt akkor, amikor meghallottam. Egyébként is közel áll hozzám a lassú ballada, főleg ha hitelesen énekli meg az adott előadó az érzelmeit. Ez egyébként nem könnyű. Meggyőződésem, hogy szükséges némi érzelmi fejlettség ahhoz, hogy valaki mély érzelmeket hitelesen énekeljen meg. Okui Masami-nak pedig nem ez az első ilyen dala, így tudott korábban bizonyítani, és a címadó dal is csodálatos lett. A két kislemez 2014 óta van meg.

Ohmi Tomoe-t ekkor még nem ismertem, csak később jutott el hozzám a híre. Talán még 2009-ben, de arra emlékszem, hogy úgy ismertem meg, hogy akkor még létezett az evolution kiadó honlapja (mely 2004-2011 között például Okui Masami CD-ket adott ki), és minden egyes albumnak és kislemeznek volt egy úgynevezett mini-honlapja, és ott láttam meg, hogy van a Melted Snow-hoz egy nagyon hasonló borítójú kiadvány, annak néztem utána. Bele lehetett hallgatni a dalokba, tetszett, megszereztem, így lett számomra teljes a Fuyu no Rondo kislemez digitális gyűjtemény. Ohmi Tomoe korántsem annyira "nagy hatású" énekesnő, mint Okui Masami, nincs olyan erős, jellegzetes, karakteres hangja, aminek hatására azt gondoltam róla, hogy különleges, de annyira tetszett, hogy megismerjem a többi dalát. Van néhány kifejezetten jó tőle is. Ahogy megszűnt az evolution kiadó, úgy lett vége Ohmi Tomoe énekesnői karrierjének is, de ahogy figyelem őt a Twitteren nem bánkódik különösen a dolgon, így is aktív élete van. Nemrég ment férjhez, fantasztikus képek kerültek ki Okui Masami által. Nemcsak ő volt ott, de Kuribayashi Minami is. Mondjuk szívesen meghallgatnék tőle új dalokat, örülnék, ha a Lantis foglalkoztatná, de azt is örömmel látom, hogy boldog a privát életében.

A Fuyu no Rondo egy PC-re megjelent Visual Novel, erős 18+ tartalommal. Mert ez Japánban alapvető... -_- Nagyon nem olvastam róla, csak a zene miatt ismerem, de ha jól vettem ki, ez is randizós játék, ami Japánban nagyon dívik, össze lehet jönni játékon keresztül álmaid nőjével / pasijával, meg ilyenek. Nem tudom, hogy megy az ilyen, soha nem volt dolgom ilyennel. De azon csodálkozok, hogy ilyen mély érzelmű dalokat ilyen jellegű játékokhoz írtak.

2017. november 3., péntek

Néhány eladó játék a vaterán

A múlt heti veszteség okán úgy döntöttem, hogy eladok néhány játékot a vaterán. Olyanokat, amik vagy megvannak Nintendo 3DS-en digitálisan, vagy annyira nincs rá szükségem. Eddig az alábbi játékok eladók:

Ezeket gondoltam első körben. Valószínűleg nem látszik, de mindegyik egy külön link a vaterás "profilra". Ez annak az értéknek egy részét visszahozza amit a múlt pénteken "elvesztettem". Még egy extrém dologra gondoltam. Ha nem találok mást, el fogom adni a NES Classic Mini-t és SNES Classic Mini-t. Ez egy fájdalmas döntés, de ahogy kitettem ezeket a játékokat a vaterára, azt éreztem, hogy a megnyugvás, hogy teszek valamit azért, hogy kártalanítsam magam, az erősebb, mert legbelül még mindig érzek egy kis stresszt.

De most azért, mert másnap pótoltam a telefont, de azzal is megjártam. Tegnap kiesett a kezemből, és teljesen elrepedt a kijelzője. Annyi szerencsém van, hogy az LCD kijelző nem sérült meg, így nem lett pixelhibás a telefon. Így tökéletesen használható, de eléggé csúnya lett. Főleg azért fájdalmas, mert pár napja van meg, és mivel az én hibámból történt, és ezt nem javítják meg garanciálisan. Rákérdeztem abban az üzletben, ahol vettem, és sajnos megerősítettek. Megjavítani meg drágán javítják meg. Annyira dühös voltam, hogy úgy voltam vele, hogy a földhöz vágom a telefont. Nem való nekem az okostelefon, csak a baj van velük. De nem csináltam semmit, szerencsére a felettes én beszűkült tudatállapotban is aktív, és ott van, amikor szükség van rá. Most egyelőre használom így a telefont, és ha sikerül kártalanítani magam, akkor megjavíttatom. Úgy kalkuláltam, hogy ha beteszem a NES Classic Mini-t és a SNES Classic Mini-t, akkor és sikerül mindent eladni, akkor sikerül nullára kerülni úgy, hogy nagyjából a szerviz költsége is benne van.

Azért is döntöttem a két Classic Mini konzol mellett, mert ha tényleg lehet jövő nyáron is kapni, akkor túlélem addig. Nyáron tervezek majd diákmunkára menni, és ha tényleg meg tudom venni, akkor legalább azok is úgy lesznek meg, hogy megdolgoztam érte.

2017. november 2., csütörtök

A legújabb karaoke

Úgy döntöttem, hogy ezt a blogot animén belül arra is szánom, hogy írjak egy-egy olyan dalról is, melyből megcsináltam a karaokét, kfn-t. Legtöbbször úgy csinálom meg, hogy nagyon megkap a dal hangulata, és ha nincs meg még belőle a karaoke, akkor "annak melegében" neki is látok.

Ma szokásomhoz híven egy ritkaságból csináltam kfn-t, a Mahoutsukai Tai! OVA változatának endingjéből, a Mata Ashita című dalból csináltam meg a karaokét. Maga az OVA (meg az animeváltozata) sem annyira ismert, de az még érdekesebb, hogy ez Okui Masami egyik legritkább dala. Ugyanis ez csak az anime opening és ending kislemezén jelent meg (mely a Senobi wo Shite Follow You címet kapta), sehol máshol nem hallható. Nincs rajta egy Okui Masami albumon, vagy kislemezen. Hasonlóképpen érdekes, hogy "MASAMI" néven van írva a neve, mint előadó. Ez valószínűleg azért van, mert más kiadónál jelent meg (Futureland) és nem a King Records-nál, innen jöhet a névváltoztatás. A kislemez egyébként 1996-os, konkrétan egy héttel a Slayers legnagyobb durranása, a Give a reason előtt jelent meg.

Annak ellenére, hogy ritka dal, viszonylag hamar eljutott hozzám, még 2007-ben. Azonnal megszerettem a hihetetlenül kellemes, lágy hangulata miatt. Altatónak is megfelelne, akkor csak még hitelesebb a cím. Már itt megfigyelhető, hogy ha arról van szó, Okui Masami már a karrierje elején is hitelesen tudott mélyebb érzelmekkel bíró dalt énekelni, már többször írtam arról, hogy ez teszi őt különlegessé számomra. De az a hihetetlenül kellemes érzés, amit átad ezzel a szép balladával, az teszi igazán kellemessé, és akár tényleg egy altatódalnak is elmehetne. Ez a dal is egy szerelemről szól Makkun-nek több olyan dalszövege van, mely a be nem teljesült szerelemről szól, de valahol mindig reménykedik. Itt is hasonlóról van szó. Többféle módon lehet értelmezni az érzést, amiről az énekesnő énekel. Vagy úgy, ahogy fentebb írtam, vagy úgy, hogy nem nyilvánít(hat)ják ki az érzelmeiket, emiatt fájdalmas találkozni vele, vagy egy távoli rajongás, amiről a másik fél nem tud. Akárhogy is, hihetetlenül szépen énekel róla, a zenében is inkább a remény érződik, nem véletlen a cím sem. Az andalító hangulata miatt örökzöld dal számomra, és különleges helye van az Okui Masami repertoárban.

Tavaly karácsony táján láttam egyébként az OVA-t is, hat részes. Sajnos olyan szinten sablonos volt, hogy alig maradt meg belőle néhány jelenet. Annyi rémlik, hogy a főszereplő lány, Sawanoguchi Sae egy meglehetősen ügyetlen boszorkány, aki még a seprűt sem tudja megülni, de aztán sikerült, és az egészet erre a "soha ne add fel" sablonra alapozták. A Shounen ai vonal jobban megmaradt bennem. Igazából annyi, hogy Aburatsubo Ayanojou meleg, de csak Takakura Takeo irányába mutat komoly érdeklődést, és persze nem megáltallott a tudtára adni újra és újra. Persze ez Takeónak nem tetszik, ő lányokról álmodozik, hovatovább, Sae az, akit szeret. Így egy kisebb háromszög alakul ki, Ayanojou pedig riválisaként tekint Sae-re. Nagyjából ennyi maradt meg bennem, meg hogy happy end.

Mivel a dal lassú, ezért nem okozott gondot a kfn időzítése, nagyon effektezni sem kellett, mert ez nem olyan dal, bár igyekeztem változtatni a képeken, hogy azért mégse legyen egyhangú, de igyekeztem az effektezéssel visszaadni a dal lassú, kellemes mivoltát visszaadni. És igen, maradtam az Arial betűtípusnál, tessék gyűlölni érte (nem értem, mi a bajuk vele egyeseknek, nekem tetszik), sőt, nem voltam szégyentelen rózsaszínre effektezni a szöveget. Ez ilyenre sikeredett.

Érdemes a dalt meghallgatni.

2017. október 29., vasárnap

Kisebb Nintendós rendezvény óriási veszteséggel

Pénteken jelent meg a Super Mario Odyssey, ennek örömére a videojáték.hu G2Café külön Super Mario Odyssey napot tartott az Árkádban. Annak ellenére, hogy bár furcsán hangozhat, hogy Mario rajongóként szkeptikus voltam a játék kapcsán, elmentem. Pont azért, hogy esélyt adjak a játéknak és oldjam a szkepticizmusomat.

Azért voltam hitetlen, mert már a The Legend of Zelda: Breath of the Wild megjelenésekor is, ugyan nem volt szerencsém a játékhoz, de a Wii U eShop-ban hallható volt a játék egyik zenéje, és már itt is hallható volt, hogy valami különlegeset akar alkotni a Nintendo. Elgondolkodtam azon, hogy ezt szinte mindig "eljátsszák". Hogy mindig a tökéletességre törekszenek, ami egyrészről egy nagyon jó dolog, hiszen így mindig fantasztikus játékot kapunk a kezünkbe, de meddig lehet a tökéletességet fokozni? Meddig spontán egy ilyen játék, és mikortól lesz olyan, hogy már tudatosan erre törekszik a Nintendo, és tudatosan tesz a játékaiba olyan elemeket, amitől nagyon jó lesz az, de elvész a spontaneitás? Magamban a Nintendo GameCube-nál húztam meg ezt a bizonyos határt. Azt gondolom, hogy a GameCube volt az utolsó olyan konzol, ahol nem feltétlen volt úgy tudatos a játékok fejlesztése, hogy na márpedig mindenáron a tökéletességre kell törekedni. Nálam az első olyan játék, ahol éreztem, hogy már nagyon jóra akarták megcsinálni az a The Legend of Zelda: Twilight Princess volt. Előfordulhat, hogy régebben is ez volt cél, sőt, jó eséllyel tudatosan csinálták így már a kezdetek óta, de az elején volt, hogy a semmiből kísérleteztek ki nagyszerű játékokat, aztán, ahogy kitaposták maguknak az ösvényt, a biztosra mentek, de mindig beújítottak annyira, hogy meglegyen az újdonság élménye, a kor hangulata. Mondjuk, hogy így gondolkodok, ahhoz nagyban hozzájárul, hogy nagyon régóta játszok Nintendóval. Írtam már többször is, hogy akkor találkoztam először a cég konzoljával, amikor a Super Mario Bros. 3 volt az aktuális játék, láttam Dévényi Tibor műsorát, a Super Nintendo korában lettem aktív játékos, láttam, hogy megrengette a '90-es évek első felének videojátékos iparát a Super Mario World és a The Legend of Zelda: A Link to the Past, tehát láttam jó néhány olyan játékot, melyre akkor is rámondták volna a világ legjobb játéka jelzőt, ha lett volna már akkor is internet (széles körben). Az köztudott, hogy a Nintendo nagyon jó játékokat tud csinálni, pont azért vagyunk szerencsések mi Nintendósok, mert nem volt olyan szinten igényünk a retróra, mert mindig jöttek a jobbnál jobb új játékok. De vajon meddig lehet törekedni a tökéletességre, és hol van a határ? A Super Mario Odyssey kapcsán még azért is voltam szkeptikus, mert az előzetes videókban annyi volt az újdonság, hogy egyáltalán nem ismertem rá a Mario-világra, és ebből mit akarnak mégis kihozni? Az esélyt mindenképp meg akartam adni neki, így mindenképp meg akartam nézni a játékot.

Ezt a hetet Békéscsabán töltöttem, mert őszi szünet volt az egyetemen, és otthon készültem fel a ZH hétre. Tegnap a 12.19-es vonattal mentem fel Pestre, mert ekkor megy a FLIRT vonat, amit nagyon szeretek. 14.50-re ért fel, és egyenesen mentem az Árkádba. Kicsit ott nézelődtem, vásároltam kaját az InterSpar-ban, aztán mentem fel az emeleti szintre megnézni, hogy mi a helyzet. 16 óra volt meghirdetve kezdésnek, és döbbenten láttam, hogy 3/4 4-kor még semmi. Bemegyek a konzolboltba megkérdezni, hogy mikortól lesz a buli. A Nintendós részlegnél egy hölgy nagyon érdeklődött a Switch felől, felmerült a Mario játék, és mondja az eladó neki, hogy 17 órától ki lehet próbálni a játékot. Ez egy kicsit dühített. 1 óra nem lett volna elég, de 2 óra bőven, hogy hazamenjek Kispestre, lerakjam a bőröndöt, így azt nem kell húzni magam után. Úgyhogy azzal voltam egész nap. Eltöltöttem az időt, 17 órakor tényleg elkezdődött. Már kint volt a játék, és játszottak néhányan, kíváncsian figyeltem, hogy játszanak mások. Amint megláttam a TV-ben a játékot, egyből eloszlott minden kételyem, és láttam, hogy tényleg egy fantasztikus játékról van szó. Nekem most jött csak át, hogy miről van szó, és hogy talán nemcsak a Super Nintendo Classic Mini-ben van jelene számomra a Nintendónak, hanem az új játékokban. Egyre inkább meggyőz a Switch játékkínálata arról, hogy érdemes konzolt venni, hiszen akárhogy is nézzük, a Nintendo nagyon tud játékot csinálni.

Bagszi elég sokáig nem jött meg, kiderült, hogy nem oda kapta a Mario játékát, ahova várta, így nemhogy hiába várt rá, hanem máshova kellett elmennie érte, így nagyban késett. Olyan jókedvem lett, hogy kérdeztem tőle, hogy hol késik már, hogy elsunnyogja a kötelező Nintendós jelenlétét? Akkor csak annyit válaszolt, hogy metrózom. Én meg visszaírok, hogy metrózással üti el az idejét, amikor itt megy a buli? Válaszolja, hogy mindjárt engem fog elütni, ha ilyen hülyeségeket kérdezek. Látjátok, itt kezdődik a barátság fogalma. Meg is jött később, elhozta a játékát, leültünk egy asztalra. Kipróbáltam vele a játékot, és tökre élveztem, hogy én vagyok Cappy, bagszi irányította Mariót. Bár ebben a játékban annyi értelme van a kooperatív játéknak, mint a Super Mario Galaxy-ben, tehát a második játékos csak besegít, de nem 50-50%-os együttműködés történik. Ezt hiányolom, ezért csináltam azt, hogy már mindenhova elrepültem a sapkával, csak hogy legyen valami hasznom, amellett, hogy segítettem bagszinak, ahol csak tudtam. Aztán italt is rendeltünk, én őszibarack ízű Cappy-t rendeltem, hogy azért mégicsak Mario napon vagyunk, vagy mi a fene. Ezen mosolyogtunk egy jót. Krisi is jött, vele is elbeszélgettünk.

Összességében nagyon jól telt a pénteki nap, azzal, hogy megint egy bevásárlóközpontban gyűltünk össze, volt egy olyan érzésem, mintha egy régi találkozón lennénk, amikor még egy bevásárlóközpontban volt. Ezt jó volt egy kicsit újra megélni. Fél 9 volt, amikor elindultunk, bagszival elfeleztünk még egy Burger King páros kupont (annak a tartalmát, nyilván...), addig is beszélgettünk. Aztán a 3-as villamossal mentünk haza. Ő leszállt korábban, én az Ecseri útig terveztem menni, de Kőbánya alsónál le kellett szállni, mert onnan pótlóbusz visz tovább. Annyira nem is jött rosszul a dolog, úgy voltam vele, hogy a 151-es busz elvisz Kispestre, onnan már szinte gyalog is haza lehet menni. De azért rászálltam most az 50-es villamosra hazamenet.

Itthon még elütöttem az időt, majd akkor ért egy komolyabb sokk, amikor elő akartam venni a telefont... Nem találtam. Szétnéztem mindenhol, megkértem bagszit, hogy csörgessen meg, de teljesen süket voltam. Nagyon megrémültem, amikor kiderült, hogy nemcsak a telefon veszett el, de a pénztárca is. Először azt se tudtam, mit csináljak, hirtelen felindulásból a Google felhasználómban kiköttettem a fiókomat a telefonról meg próbáltam keresni lehetőségeket, ha ez nem lenne elég, hogy ne tudjanak beazonosítani. Azon a telefonon nem volt feltétlen kínos adat, és már egy jóideje túl vagyok azon, hogy a Facebook meg a Google, meg a többi nagy cég adatokat vesz tőlem. Sokkal veszélyesebbnek tartom azt, amikor egy rosszindulatú magánemberhez kerülnek bizonyos adatok, információk, amivel visszaélhet, és kellemetlen helyzetbe hozhat vele nemcsak engem, de bárki családtagot, ismerősömat, barátomat, akinek köze van hozzá. De nemcsak ezek miatt lettem nagyon stresszes, hanem mert egyetemre járok, albérletben lakok, és nagyon ki van számolva, hogy mennyibe fog kerülni ez a pár év, és bár a Super Nintendo Classic Mini-t be tudtuk iktatni, de minden más extra költség nagyon rosszul jön. A pénztárcában volt némi pénz, az biztos, hogy elveszett, a telefont pótolni kell, a bankkártyát letiltani, újat csináltatni... Emellett a figyelmetlenségem miatt is volt bennem rossz érzés

Az volt az érdekes, hogy mivel minden más megvolt (szerencsére az iratokat külön tárolom), ezért lopásra gyanakodtam. Kőbánya alsó és környéke egyébként sem a biztonságáról híres, ezért arra gondoltam, hogy itt történt meg. Ugyanis két férfi egymástól független megállított. Először egy 60 év körüli férfi volt, aki rám néz, elkezdett mondani valamit, mintha segítséget kérne, de nem tudta végigmondani, végül elment. Segítettem volna neki, úgy tűnt, hogy valami mentális problémája volt, de végül elment. Aztán kb. fél percre rá egy 20 év körüli srác kért tőlem párszáz forintot vonatjegyre. Az ilyeneket viszont visszautasítom, meg is mondtam neki, hogy nem, és továbbálltam. Sokáig arra gyanakodtam, hogy a két eset közül az egyikben egy társ közben kirámolta a táskámat. Csak aztán néhány óra múlva eszembe jutott, hogy a 151-es buszon is használtam a telefont, ugyanis bagszi felkért, hogy legyek én is segítő a PlayIT-en, amire örömmel mondtam igent, és felvett a zárt csoportba, ahol a segítők vannak, ezt néztem meg a telefonon. Tehát mégsem raboltak ki, hanem elhagytam.

SZOMBAT

Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag ez egy kicsit megnyugtatott, és egy kicsit tudtam aludni, de a stressz rettenetes volt, mert többrétű a felelősség. Ennek ellenére elmentem az ARMS bajnokságra, mert érdekelt is a játék, gondoltam jót tesz egy kikapcsolódás, másrészt meg úgy voltam, hogy attól, hogy itthon ülök és kattog az agyam, attól nincs megoldva semmi. Na meg intézkedni kellett az OTP-ben a kártyát letiltatni, a T-Mobile-nál inaktiáltatni a SIM-kártyát, és újat kérni.

Az ARMS bajnokság most sem a meghirdetett 12 órakor kezdődött, hanem 1 órára rá, de ez most nem zavart. Összegyűltünk 13 órára mindnyájan, és jelentkeztünk, hogy online neveztünk a versenyre. Bagszi is Krisi itt is jelen volt, bagszi nem versenyzett, Krisi viszont igen. Én soha nem játszottam még az ARMS-szal, bíztam a kezdők szerencséjében. Tényleg úgy kell játszani, mint a Wii Sports-ban a boksszal, hogy akár csuklóból is lehet ügyetlen, esetlen mozdulatokat végrehajtani, az is ugyanúgy ütésnek számít, mintha tényleg bokszolnék. Egyébként érdekes, több véleményt is hallottam korábban, hogy nézni a játékot nem nagyon élmény, de játszani nagyon jó. Amikor néztem, azt éreztem, hogy nem köt le vizuálisan, de játszani tényleg nagyon jó. Több fordulós volt egyébként a verseny, nem egyenes kieséses rendszerben ment a dolog, ugyanis a vesztes is mehetett még egy fordulót, vigaszágban tovább juthatott. Az első forduló nagyon gyatrán ment. Először próbáltam ütni az ellenfelemet, de láttam, hogy mindig elugrik az ütéseim elől, innestől kezdve azt a gombot kerestem, amelyikkel ugrok. Elvesztettem egy játékot, mire rájöttem, hogy az R-gomb az. Tehát Mario Kart elven megy a dolog. Onnastól azt csináltam, hogy ugráltam, ütöttem, ugráltam, ütöttem, teljesen spontán, és így sikerült szorosabbá tenni a meccset, de nyerni nem sikerült. De élmény volt a játék. Érdekes konzol ez a Switch, a játékainak egy része csak akkor mutatja meg, hogy mit tud valójában, amikor magam játszok vele, addig nem engedi, hogy csodáljam.

Amíg nem hívtak vissza, addig az Árkádban kerestem a mobilüzleteket, szerettem volna a lehető leghamarabb pótolni a telefont. Nagyon megszerettem a Xiaomi Redmi Note 4X-emet, úgyhogy mindenképp ilyet szerettem volna. A Media Markt-ban volt egy, de 60.000 forintért, az ki van zárva, miután tudom, hogy olcsóbban lehet kapni. Még a Notebook.hu oldalon lehetett venni egy ugyanilyet némileg olcsóbban, itt vettem meg. Nem is csak azért akartam ilyen gyorsan venni egyet, mert megszerettem az előző telefonomat, vagy mert a telefon elengedhetetlen a mai világban, hanem abban bíztam, hogy ez kicsit enyhíti a stresszt, hogy sikerült pótolni. De igazából rossz érzés volt, hogy kétszer kellett idén telefont venni. Pótolni kellett, de erre nagyon fogok vigyázni. Amit most vettem, a "Global Version", az előző telefon teljesen kínai volt. A dobozán sem volt semmi magyar, magyar leírást sem mellékeltek hozzá, az is csak kínai nyelven volt, ráadásul a töltő is kínai volt, úgy mellékeltek hozzá magyar átalakítót.

Aztán mentem is vissza, mert jött az én vigaszágas fordulóm a bajnokságban. Ez már sokkal jobban ment. Valószínűleg az is hozzájárult, hogy egy előző fordulóban vesztessel játszottam. Ez már három futamos volt, mert egy teljes futamot én nyertem meg. De aztán a végére a srác már nagyon elvert. Innen tudtam meg, hogy nem a valódi tudásával játszott, csak a végére mutatta meg, hogy mit tud valójában. Nem rajongok ezért, de most nem ezzel foglalkoztam, inkább élveztem a játékot. Ő továbbjutott, a részemről viszont játéknak ezzel véget ért.

Állítgattam a telefont, kellett azért "ismerkedni" vele annak ellenére, hogy ismerős már, mert sok beállítási lehetőség van, néhányuk igen mélyen elrejtve, és az olyan, hogy ha egyszer nagy nehezen megtalálom, akkor örülök neki, és utána el is felejtem. Szeretni fogom ezt is, de idő kell, amíg ezt a stresszt feldolgozom magamban. Az ARMS bajnokságot Krisi nyerte meg, gratula neki.

Szeretem figyelni, ha ázsiaiak vannak körömben, hogy milyen nyelven beszélnek. Nem az érdekel, hogy mit mond (effektíve nem is értem), viszont néhány nyelvet ki tudok találni. Odaült körénk két ázsiai fiú, nem a bajnokságra jöttek, csak úgy maguktól. És saját nyelvükön beszélgettek. Mindig úgy kezdem az elmémben, hogy felismerem-e a japánt? Az nagyon sajátságos, ráadásul japánul tudok valamennyire. De egyértelmű volt, hogy nem. Aztán felismerem-e a tipikus kínai beszédstílust. Ez sem talált, de mivel hasonlított rá, csak vietnami lehet.

Miután vége lett a versenynek, összepakolták a Switcheket aztán mentünk is el. A versenyt egyébként a MAVIK szervezte, és azt kell mondjam, hogy maga a rendszer is nagyon jó volt, és végre vannak Nintendós bajnokságok. Ezért külön köszönet nekik, fantasztikusak voltak. Bagszit elkísértem a 3-as villamosig. Ma is csak Kőbánya alsóig ment el, ezért úgy döntöttem, hogy most a 85-ös busszal megyek haza, az legalább egyből Kőbánya-Kispestre visz el, onnan meg kb. fél órás gyaloglással hazaérek.

Megírtam egyébként Facebookon a "Xiaomi Hungary" csoportban, hogy mi történt velem, egyből mondta mindenki, hogy hozzak létre Mi fiókot, mert az is sokat segít ilyen esetben. Megfogadtam a tanácsot. Meg a Google is, hogy meg tudja keresni, ha hasonló helyzet van. Meg is mutatta a térképen, és itt tudtam meg, hogy hol volt használva az előző telefon. Úgyhogy most már tudom, hogy hol hagytam el, hétfőn bemegyek a BKV-hez a talált tárgyak osztályára, és rákérdezek. Meg kell adni azt a nagyon kicsi esélyt annak, hogy valaki becsületes volt, és leadta. Ha meglesz, annak a telefonnak az eladásából kártalanítom magam.

2017. október 25., szerda

Super Mario Kart tökéletesítve

Tegnap este sikerült elsőre megcsinálni a 150cc Stap Cup bajnokságát arany serlegre.

Az a helyzet, hogy mivel tegnap reggel nagyon meglepett, hogy milyen könnyen sikerült megcsinálni a Special Cup-ot (ahhoz képest, hogy korábban mekkora szenvedés volt), most nem izgultam annyira, de odatettem magam, és igyekeztem jól versenyezni. Ami azért is fontos, mert ha könnyűnek is tűnik, sok a hibázási lehetőség, főleg ha elnagyoljuk a játékot. Ezért bár tényleg nem izgultam annyira, de azért odafigyeltem. Az eredmény: 39 pont. Azért óriási öröm, hogy sikerült ismét megcsinálni a Super Mario Kart mindegyik bajnokságát aranyserlegre.

Mondjuk azon komolyan elgondolkodtam, hogy most tényleg nagyon jó voltam, vagy a SNES Classic Mini-ben van valahogy úgy beépítve a program, hogy engedékeny legyen? Mert megtörténhet.

Mindenesetre ez most megvan. Persze a játékban tovább lehet fejlődni, sőt érdemes is. Egyrészt Time Trialban tesztelni a karaktereket, kivel melyik pálya hogy megy, aztán érdemes lesz megpróbálkozni mindegyik karakterrel megszerezni az arany serleget 150cc-n. Továbbra is azt gondolom, hogy az az igazán jó Mario Kartos, akinek egy karakterrel sem okoz gondot a legjobbat teljesíteni. Ebben igyekszek most erősíteni. Mindezek mellett felfedezek új játékokat a Super Nintendo Classic Mini-ben.

2017. október 24., kedd

Super Mario Kart eredmények és tippek a jó versenyhez

Nem lehet elégszer játszani ezzel a játékkal. Most Super Nintendo Classic Mini-n játszom a Super Mario Kart-ot, és nagyon meglep, hogy mennyire jól megy. Nemrég néztem meg, hogy Wii-n és Wii U-n hol tartok a játékban, mindkét helyen majdnem tökéletes, jellemzően a 150cc Star- és Special Cup bajnokságaiban hiányoztak az arany serlegek. Mindent megtettem azért, hogy a lehető legjobban sikerüljön, mégsem sikerült végigmenni rajtuk. Jellemzően a Bowser Castle 3 és a Donut Plains 3 pályák mennek a legnehezebben.

A Bowser Castle 3 pályán nagyon élesek a kanyarok, de ami nagyobb baj, hogy van egy része a pályának, ahol teljes szélességében Thwomp-ok állják el az utat. Ezt ugyan ki lehet kerülni, ha arra a kis részre megyünk, ahol épp emelkedik fel az egyik, de van olyan, amikor mind a négy lent van, akkor tehetetlen vagyok pár másodpercre. De ha túl is jutok rajta, akkor is be kell gyorsulni. Erősen ajánlott Toad és Koopa Troopa, akiknek nagyon jó gyorsulásuk van. De amúgy itt jön ki az, hogy technikailag mennyire kezdetleges a Super Mario Kart, ugyanis a gépi ellenfél játékosok úgy mennek át, amikor lent van mind a négy Thwomp, mintha laposak lennének. Itt sok helyezést lehet veszíteni. A másik nagy nehézség a kanyarodással kapcsolatos. Ugyanis nemcsak hogy élesek a kanyarok, de a pálya elején szűkül a pálya, és többször beragadtam, onnan is nagyon nehéz visszahozni.

A Donut Plains 3 pályán minden a driftelésen múlik. Szintén élesek a kanyarok, de olyan szinten, hogy egy rosszul bevett kanyar, és máris jónéhány gépi ellenfél játékost magunk előtt tudhatunk. De nemcsak emiatt kardinális kérdés a kanyar, hanem mert a pályán kívül viszonylag nagy területen van víz. Ha rosszul vesszük be a kanyart, ráadásul be is esünk oda... Azt nem mondanám, hogy adjuk fel, de jó eséllyel a 8. helyen kötünk ki, és onnan nagyon nehéz visszahozni. Szinte tökéletes játékot kell produkálni, vagy ki kell imádkozni egy csillagot vagy villámot.

A több pálya viszonylag könnyű (a fenti kettőhöz képest), például a Ghost Valley 3 pályán nagy könnyebbség, hogy van egy gyorsító nyíl utána egy ugrató, ez fellendíti a játékunkat, nem utolsó sorban, ha tudjuk tartani a sebességet, akkor nagyon jó helyezést tudunk elérni a végére. A fentiek mellett sikerült néhány tapasztalatot összegyűjteni az évek során, ezek is megkönnyítik a játékot.

  • Abban is megnyilvánul a játék a kezdetleges mivolta, hogy a gépi ellenfél játékosok mind egy meghatározott ponton mennek a pályán. Ez azért jó, mert ha oda tesszük le a banánhéjat, vagy a zöld teknőspáncélt, akkor szinte biztos, hogy elcsúsznak benne. Érdemes kitapasztalni, hogy az egyes pályák egyes részein hol mennek a játékosok.
  • Mintha a játék algoritmusában benne lenne, hogy ha rosszul veszünk be egy kanyart, akkor megelőznek a többiek. Mondjuk ez azért van, mert szinte mindig tökéletesen veszik be a gépi ellenfél játékosok a kanyart. Ezért nehéz pályáknál szinte nem lehet hibázni, sőt akármennyire is nehéz, de meg kell tanulni driftelni, egyszerűen nem megy másképp.
  • Amíg nem megy a játék, erősen javasolt Toaddal és Koopa Troopával menni, mert nekik a legjobb a gyorsulásuk, így az esetleges hibákat könnyebb kiküszöbölni. Aztán, ha jól megy a játék, akkor lehet másokat is választani.

De most az volt az érdekes, hogy amíg Wii-n és Wii U-n komoly nehézségekbe ütköztem, addig Super Nintendo Classic Mini-n nagyon jól ment a játék. Ma reggel tettem kísérletet, és valósággal meg voltam döbbenve, hogy mennyivel jobban megy a játék. 150cc Star- és Special Cup-on nem volt még eredményem, a Star Cup-ot sikerült ezüst serlegre megcsinálni, a Special Cup-ot meg aranyra. De ezt is hogy...

Az, hogy 31 ponttal nyertem, elárulja, hogy mekkora csata volt. De mintha tényleg kicsit másképp működne a játék SNES Classic Mini-ben, mert bár én is figyeltem, de úgy éreztem, hogy ugyanezzel a tudással Wii-n és Wii U-n nem volt ennyire "engedékeny" a játék. De nagyon izgultam, és csoda, hogy sikerült ilyen képet fényképezni, mert nagyon remegtem az izgalomtól. Ezért szeretem nagyon a Super Mario Kart-ot, mert pont annyira nehéz, hogy kihozza belőlem az adrenalin legjavát, és óriási sikerélmény még ez a győzelem is. Ezt nem érzem az újkori a Mario Kart-okban, ezért nem tudom élvezni annyira.

Ennek fényében ez a dicséret is jól esik. Koopa Troopára egyébként pont ebben a játékban figyeltem fel még annak idején, és szerettem meg nagyon. Azóta kedvenc karakter, szívesen választom karakteremnek más játékokban is.

És most jelenleg így állok.

Egyébként a Star Cup azért sikerült csak ezüstre, mert a Koopa Beach 1 pályán elrontottam a végét, és csak 4. lettem, ami annak fényében elég nagy luxus, hogy egy könnyű pályáról van szó. Az viszont meglepett, hogy a Bowser Castle 3 pályán olyan jól mentem, mint nagyon régen. Hihetetlen jó érzés volt, ennyire soha nem éreztem azt a pályát, mint most. Ezért is mondom, hogy szinte rendellenesen jól mentem most, annak fényében, hogy a többi változatban a sok szenvedésnek sem volt meg a foganatja.

Később teszek még egy próbát a Star Cup-pal, és bízok a sikerben.