Weboldal ajánló

Eszembe jutott a retroujsag.com weboldal, ahol sok régi számítógépes újságot fel lehet lelni pdf formában. Szinte a magyar nyomtatott média-történelem összes PC-s magazinja fellelhető itt. Találtam néhány olyat, amit szívesen megnéznék, olvasnék. Egyrészről konzolos játékok örökérvényűek, érdemes róluk olvasni, ahol csak lehet. Másrészről meg dokumentálva van ezáltal, hogy milyen fejlődésen mentek keresztül a számítógépek, és nekem, aki még látott TURBO gombot PC-n, és volt fekete-fehér monitorja, különösen érdekes ezekről újra olvasni. Egyedül annyi kritika, hogy jobb lenne egy saját domain neves weboldal ahol nem egy idétlen szolgáltató villódzó reklámjait kell nézni, ahogy kisüti a szemünket. És akkor tényleg nagyon jó archív weboldal lenne.

A második okostelefon

Pár hete megérkezett az okostelefon, amit rendeltem, és már akkor szerettem volna írni róla, de nem voltak olyan összeszedettek a gondolataim, mint most, mert mostanság fedezem fel csak igazán a telefonban rejlő lehetőségeket. Furcsa erről nekem írni, mert soha életemben nem voltam oda az okoscuccokért, úgy voltam velük, hogy ezeket csak azért találták ki, hogy gátlástalanul lopják az adatainkat mindenhonnan, ahonnan nem szégyellik. És miért lenne szégyenérzetük? De ez nem az első, hanem a második, amit kaptam. Az elsőt tavaly májusban kaptam. Hogy milyen a viszonyulásom az okostelefonokhoz, azt nagyon jól jelzi, hogy anyám mondogatta már nagyon, hogy ugyan legyen már okostelefonom, mi az, hogy nekem nincs? Nagyon sokáig következetesen elhatárolódtam tőlük, de úgy voltam vele tavaly, akkor legyen. Annak ellenére, hogy mindig, amikor másnál láttam ilyen készüléket, egyáltalán nem mozgatott meg, nem éreztem semmit, ahogy rájuk néztem. Talán azért, mert a többségüknél csak a Facebookot láttam megnyitva, azon beszélgetnek, és olyan érzés, mintha a telefonjuk rabjai lennének, és örültem a szabadságomnak. Amikor nézelődtem, hogy melyik lehet a menő, megkérdeztem bagszit is, mondta, hogy neki Xiaomi telefonja van, és maximálisan elégedett vele, mert elmondása szerint sokat tud ahhoz képest, hogy milyen jó ára van. Akkor legyen az. A Xiaomi Redmi 3 mellett döntöttem. Megjött, és kifejezetten tetszett, mert tényleg volt benne "erő". De a belőle fakadó lelkesedés nem tartott sokáig, mert nem ismertem a benne rejlő lehetőségeket, soha nem használtam ki a valódi tudását, ezért 9 hónap után félretettem, és elővettem a régi Nokia 106-os telefont. Egyáltalán nem bántam meg akkor, hogy visszacseréltem, mert akkor tényleg, amire használtam a telefont (vagyis szinte semmire), nekem bőven elég volt a sima mobiltelefon. El is adtam a Xiaomi telefont.

De aztán csak elkezdett hiányozni az okostelefon, kezdett felmerülni bennem, hogy egy újabb olyan adás-vételt bonyolítottam le, amit megbánok. És egyre jobban hiányzott, és kezdtem érezni, hogy igenis tudnám mire használni. Nézelődtem, azóta már új Xiaomi telefon jelent meg, méghozzá a Redmi Note 4X-es, amit épp, hogy nem vonnak be cukormázzal, de annyira dicsérik, hogy középkategóriás áron csúcsminőségű telefon, ilyen erős processzor, olyan erős váz, tiszta, gyönyörű hang, pixelsűrűség tökéletes. Egyedül a kamerát kritizálták. De az nálam azért nem játszik, mert van digitális fényképezőgépem, amit szeretek használni, úgyhogy ez nem hiszem, hogy nagyon fog érinteni. Hacsak nem szeretem meg annyira a telefont, hogy még a TV-t is helyettesíteni fogja. Mindenesetre összegeztem az anyagi lehetőségeket, és az euStock-tól megrendeltem a telefont, 57.000 forint volt. Gyorsan megérkezett, ami miatt szidtam a webshopot, az a sokrétegű ragasztás. Gyűlölöm, ha egy rendelt terméket túlcsomagolnak. Komolyan mondom, többet ártanak vele, mint használnak. Kishíján ráment az idegrendszerem, mire nagy nehezen kiszabadítottam a telefont a dobozából. A telefon doboza... Hát, meg kell hagyni, nagyon minimalista.

Legalább a telefonról valami "modellkép" kerülhetett volna a dobozra, de semmi ilyesmi. Viszont nem értettem, hogy miért csomagoltak hozzá külön magyar adapter átalakítót. Ja, hogy ez a telefon annyira kínai, hogy a töltője és a használati utasítása is kínaiul van írva. Amúgy érdekes volt olvasni az oldalán a kínai karaktereket a "Note 4X" kifejezés előtt, mert az első karakterre speciel emlékszem, a piros kínaiul. Japánul is használnak egy ehhez hasonló karaktert (kurenai), csak az nem a konkrét piros, hanem annak egy árnyalata.

Azt a nagyon kevés kínait is, amit tanultam, szinte tökéletesen elfelejtettem, úgyhogy még annyi hasznát sem veszem neki. Igen, ott a kínai csatlakozós töltő is, ehhez kaptam magyar átalakítót.

Ez az első olyan eset, amikor örülök egy okostelefonnak, és úgy érzem, hogy hasznát tudom venni. Gyorsan birtokba is vettem, személyre szabtam rajta mindent. És hihetetlenül tetszik. Nem gondoltam volna, hogy mennyire fogok örülni egy okostelefonnak, de ez tényleg rengeteget tud. 8 magos processzor, 2,1 GHz, IPS képernyő, mely 5,5", Full HD-s, és megannyi termékjellemző, amit még nem tudok értelmezni, mert nincs összehasonlítási alapom. Bár a telefon hatására elkezdtem komolyabban nézegetni, hogy mit is jelentenek ezek a számok. És meg kell hagyni, hogy árához képest tényleg sokat tud. Örültem annak, hogy a Nokia komolyan visszatér a telefonok piacára, és felmerült bennem, hogy a Nokia 6-os okostelefont vegyem meg, de az Árukeresőn összehasonlítva azzal a telefonnal, ami nekem van, meglepetten láttam, hogy a Xiaomi telefon technikailag többet tud, csak a Nokiának jobb a kamerája. De ez nálam tényleg nem téma.

De a telefon pozitív dolgaira tényleg csak most kezdek ráérezni, mert amúgy rettenetesen zavar, hogy legtöbben csak kommunikációra használják azt. Pszichológusok is állandóan mondják, hogy már az élő kapcsolat rovására megy, amit részint tapasztalok is, mert egyáltalán nem örülök annak, amikor együtt vagyok egy ismerőssel, baráttal, és azt látom, hogy 10 percenként ránéz a telefonjára, hogy na, írt-e neki valaki, és ha igen, no arra válaszolni... Mert nem ér rá akkor, amikor egyedül van. -_- Ez most is zavar. Mert azt gondolom, hogy ha valakivel élőben vagyunk, akkor azzal töltsünk el minőségi időt, már ha szívesen vesszük a társaságát. Ha nem, effektíve felesleges egymás idejét pazarolni, szerintem mindenki ideje drága a felületes kapcsolattartáshoz. Legalábbis az én introvertált személyiségem ezt mondatja velem. Egy telefont sokkal több mindenre is lehet használni, hiszen egyben lehet rádió, zene-, videólejátszó eszköz, különböző játékok vannak rajta, de akár még a Microsoft Office programjainak alkalmazásai is letölthetők rá. De ugyanúgy lehet újságot, könyvet olvasni rajta elektronikus formában. Sőt, újabban fizetni is lehet vele, és még nem is soroltam fel mindent, ezek jutottak eszembe hirtelen. Úgyhogy rengeteg mindent lehet használni egy telefont, nemcsak kommunikációra.

Kipróbáltam a képernyőről képet csinálni, ez eléggé problémás ennél a telefonnál, mert két gombot kell megnyomni egyszerre, de ezt sokszor nehezen érzékeli. Jobb oldalon a kapcsoló, és a hangerő-csökkentő gombokat kell egyszerre megnyomni, de volt olyan, hogy csak a huszadik nyomásra reagált.

A főoldal így néz ki. Komolyabban szétnéztem a Google Play áruházban. Zenét már korábban is vettem ott alkalomadtán, mert nagyon imponáló, hogy kislemezeket akár 3-400 forintért is meg lehet venni, egy teljes albumot is olcsóbban, mintha dalonként venném meg. Zene terén kiváló lehetőségeket nyújt, néhány japán zene is fent van. Konkrétan úgy lett meg Hayashibara Megumi: with you albuma, hogy innen leszedtem digitálisan. Alkalmazások tekintetében azért változékony a terep. Ingyenes letöltéseken belül az mikrotranzakciós lehetőségek nem mindig rosszak, annak ellenére, hogy sokan kritizálják ezt a rendszert. Ha egy alkalmazás jó, és felajánlja például a reklámmentességet párszáz forintért, akkor azt gondolom, hogy azt megéri, ezzel is támogatjuk az alkalmazás fejlesztőjét. De ha tényleg az van, hogy kényszerít a vásárlásra, például egy játék esetében nem lehet továbbmenni, vagy más módon vet véget a játékunknak, ha nem fizetünk, az már tényleg problémás, és ott többségében jogos a felháborodás. Személy szerint tényleg úgy vagyok vele, hogy ha egy alkalmazás kellőképpen jó, akkor megvenném kb. 3-500 forintért a reklámmentességet. Volt olyan alkalmazás vagy játék, amit azért töröltem, mert telenyomta reklámokkal, és nem ajánlotta fel a reklámmentesség megvásárlását. Sokszor sokkal zavaróbb a reklám, mint maga a jó alkalmazás. Filmek tekintetében ért csalódás árak tekintetében. Emlékszem, Szelivel beszélgettem néhány éve, aki elkötelezett híve a digitális formában vásárolt filmeknek. Azzal érvelt, hogy nem kell tokban gyűjteni lemezen a filmeket, hanem digitális formában bárhol elérheti. Én meg ebből a szempontból a hagyományos híve vagyok. Úgy vagyok vele, hogy az adott film DVD-n és Blu-rayen meglesz nekem mindig a polcomon, és bármikor betehetem a lejátszóba és megnézhetem. És úgy néz ki, hogy maradok ennél, mert szétnéztem, milyen lehetőségek vannak. Filmek ugyan vannak bőven, de az árakon igencsak megrökönyödtem. Sok helyen láttam ilyen 900-1200 forintot, na mondom, de olcsón hozzá lehet jutni filmekhez. Na persze, ahogy én azt képzelem... Ezek kölcsönzési díjak, ezekért az árakért lehet 24 órára kikölcsönözni az adott filmet, és megnézni. Megvásárolni is meg lehet, de azon néhány film esetében, amit megnéztem, ilyen 3.700 forintért vannak körülbelül, de ami még érdekesebb, hogy külön van ára annak, hogy SD vagy HD formában vásárolunk meg egy filmet. A legmagasabb ár, amit láttam HD-ben, az 5.200 forint volt. Hát biztos, hogy digitális filmért nem adok ki ennyit. Komolyan mondom, még mindig jobban megéri Blu-rayen megvenni a filmet, mert az fizikális formában kézben fogható, ezáltal jobban érződik, hogy az enyém. Egyelőre nem érzek késztetést arra, hogy digitálisan vegyek filmet... Könyvek körében néztem még szét, ez már nem annyira rossz, de kevés a magyar nyelvű könyv. Ezek sem sokkal olcsóbbak, mint a könyvesboltban kapható könyvek, úgyhogy szerintem könyveket sem nagyon fogok digitálisan venni. A filmre és a könyvre "alternatív" megoldásokat fogok alkalmazni.

A végére pedig álljon két kép. Amint lehetett letöltöttem a Super Mario Run játékot, és kipróbáltam. Tetszetős, ezt már fényképezőgéppel csináltam.

Menő játék, és ha hatékonyan ki tudom használni az okostelefon előnyeit, az új korszak kezdetét jelenti számomra.

Csernus Imre: Bevállalom! című könyv elolvasva

A végére értem a Csernus Imre: Bevállalom! című könyvének. Itt-ott javult az írásmód, de összességében a végére is azt tudom mondani, hogy ez volt Csernus Imre legrosszabb könyve. Rettentő problémás ilyen stilisztikai hibával könyvet írni, hogy szinte csak tőmondatokban fogalmaz, mert így bár konkrét tartalma van a könyvnek, de érzelmi alapú nincs. Legalábbis tényleg olyan érzet volt, mintha a félelem járná át a könyvet, ahogy írtam a korábbi postban. Ennek ellenére olvastatta magát, mert azért tetten érhető volt a stílusa, és olyan érdekes történeteket mesélt el, amiket semelyik másik könyvében nem mesélt el ilyen részletességgel, de a terjedelme miatt értem gyorsan a végére. Maga a fősztori 151 oldalas volt, aztán a függelék (újságcikkek, egy interjú) 24 oldalas, valamint a végére egy fényképalbum, maga a könyv a többi Csernus könyv mellé téve, méretre ez a legkisebb. Egyébként nagyon jó sztorikat mesél el (annak ellenére volt nagyon jó olvasni, hogy ismert okokból egy része inkább tragikusnak mondható), csak a tőmondatok miatt nincs érzelmi tartalom az egész mögött, emiatt a végére nem fogott el semmilyen érzés, amikor befejeztem. Amikor a többi Csernus Imre könyv végére értem, azt éreztem, hogy egy nagyon jó könyvet olvastam el, élményszámba ment, ez most kimaradt.

Rapszodikus vasárnapi verseny

Pénteken nem tudtam felcsatlakozni a Mario Kart 8 online versenyére, mert hibára hivatkozva mindig ledobott. Ma sikerült felcsatlakozni, de most másoknak voltak hasonló problémái. Ilyenkor több eset is fennáll, például, ha valakinek mégis sikerül felcsatlakozni, de az végül másik szobába kerül, mint ahogy történt az most is. Mi lesz ennek a vége? A pontok ugyan egy táblázatba kerülnek, de egy verseny alatt érthető módon kevesebb pont jár a külön-külön versenyben elért eredményért. Így most ilyen eredményt sikerült összehozni.

Most 80 pontra számítottam magamtól, ettől egy kicsit elmaradtam. Itt-ott engem is megzavart, hogy kivel mi történt, aztán csak valahogy lemegy a verseny, közben Lernie is közvetítette a versenyt a YouTube csatornáján, nála is tájékozódtam, hogy mi történik. Ő ugyan fel tudott csatlakozni, de ledobta a rendszer, így aztán nagy nehezen más játékoshoz tudott csatlakozni külön szobába. Így oda is figyeltem, közben a játékot is irányítottam, úgyhogy többször voltam utolsó, mint szerettem volna. De azért Móki eredményén látszik, ha valamikor, most igazán fals eredményt mutat az egész táblázat, mert ez végképp nagyon sokkal el van maradva az eredményétől. Úgyhogy nagyon furcsa verseny lett az egész. És bosszantó, hogy 2017-ben ilyen lehetséges. Mert az, hogy a Mario Kart Wii-nél itt-ott ledobott a rendszer 2008-2010 körül, arra azt lehetett mondani, hogy rendben van, nem volt kiforrott a rendszer, de most... Nagyon úgy néz ki,  hogy a Nintendo most már állítja át a szerverét a Switch-re, és ez lehet, hogy azzal fog járni, hogy a Wii U-s szervereket idővel lekapcsolják. De ez teória, a valóságot egyelőre nem tudni, nincs ilyen irányú bejelentés a Nintendótól. Függ ez attól is, hogy mikor indítják be a Switch fizetős online szolgáltatását, és hogy ez egyúttal fogja-e azt jelenteni, hogy lekapcsolják a Wii U szerverét, mondván, hogy nem akarnak erőforrást fordítani rá. Idővel minden ki fog derülni, de amilyen gyorsan lelőtte a Nintendo a Wii U-t, nem lenne csoda, ha ez megtörténne.

A verseny amúgy átlagos volt. Akkor jobban örültem a 4. helynek, amikor 9-10-en voltunk, mint akkor a 3. helynek, amikor 6-an maradtunk. Amúgy most már kezd egyre jobban menni az, hogy gomba használata mellett driftelni, erre nehezen áll rá az agyam, hiszen egyszerre legalább 4 gombot kell nyomni, de úgy néz ki, hogy sikerülni fog. Ennyi kiemelkedő eredményről tudok beszámolni, most minden a csatlakozási problémákról szólt.

LGT – A fiúk a kocsmába mentek albumkritika

Ismét egy albumról szeretnék írni, méghozzá egy magyar nyelvűről. Ez pedig az LGT utolsó stúdióalbuma lenne, mely A fiúk a kocsmába mentek címet kapta. Sajnos biztosra vehető, hogy nem lesz több LGT album, mivel Somló Tamás tavalyi halálával Presser Gábor bejelentette, hogy az együttes nem fog többé fellépni, ennek fényében pedig erősen gyanítható, hogy új zenei kiadványok sem várhatók.

Amit kifejezetten sajnálok, mert nekem az LGT két "újkori" albuma (1997-es és 2002-es) is kifejezetten tetszik. Hallható, hogy teljesen más, mint a '70-es, 80-as években, fénykorukban, de azt gondolom, hogy az utolsó két album is nagyon jónak mondható, ha úgy vesszük, hogy a zene minőségi, az előadásmód és a szövegre lehet legfeljebb azt mondani, hogy "öreges". Illetik is ezzel a jelzővel ezt az albumot is, de azt gondolom, hogy ez így van rendjén, hiszen ekkor már szinte mindenki az 50-es éveiben járt, és ha előálltak volna egy fiatalos szövegű és előadásmódú lemezzel, az nemcsak azért lenne rossz, mert rájuk lehetne mondani, hogy nem tudják elfogadni az öregedést (ahogy mondják ezt néhány más előadóra), hanem az elmúlt néhány évtized élettapasztalatai is mint olyan, semmibe vesznének, ha tapasztalatlan tinédzserek szintjét ütő szövegekkel állnának elő. Meg hát szerencsére az LGT van olyan nagy név a magyar könnyűzenei iparban, hogy ne menedzserek és producerek írják elő, hogy milyen legyen az album, hanem teljesen mértékig ők írják a zenéjüket, úgy, ahogy szeretnék. Ennek eredménye lett többek között 2002-ben A fiúk a kocsmába mentek című album, amin lehet hallani a sokat látott és tapasztalt emberek gondolatait az életről, akiknek ugyan vannak problémáik, de azért a szórakozásuk is megvan. Óriási hiba ezt az albumot a régiekhez viszonyítani, a fentiek okán soha nem lehet olyan, mint a régi nagy klasszikusok, és nagyon jó, hogy hallhatóan az LGT tagjai sem ragaszkodtak ahhoz, hogy megpróbálják a régi időket visszahozni. Önmagában kell nézni ezt a lemezt, és hogy önmagához képest mit nyújt. Lássuk is.

1. A mi kocsmánk: Kezdjük is rögtön a szórakozással, egy igazán vidám hangulatú, bevezető jellegű dallal indulunk, ez ugyanis csak 2 perc hosszú. A zene is kellemes, nincs benne semmi komolyság, az előadásmód is az oldott, jó hangulatot árasztja. Minden bizonnyal élmény lehet velük közösen kocsmázni. 7/10
2. De jó lenne észnél lenni: Ez kicsit ilyen társadalomkritika, de mindenképp egy vidám dal, már-már ironikusnak hat. A szöveg lényegében különböző furcsa, sajátságos, vicces élethelyzetet sorol fel, és hogy akkor milyen jó lenne észnél lenni. Ez a dal rendkívül hosszú, 8 perces, a második felében "csak" zene hallható, de az annyira tartalmas, hogy fel sem tűnik, hogy ennyire hosszú a dal. Minden egyes másodpercét élmény hallgatni, egy unalmas, időt kitöltő zenei motívum sincs a dalban. A végefele pedig a zenei rész az "És jött a doktor" című dalból hihetetlenül ötletes volt. Úgy tűnik nem sikerült észnél maradni. 9/10
3. Visszamenni nem tudok: Egy olyan fáradt dal, amit nagyon jóra sikeredett. Ez a párosítás pedig nagyon ritka, mert általában a lassú, melankolikus dalokhoz "beletörődős" szöveget írnak. Ez is olyan, mégis hihetetlenül hangulatos lett. Elsősorban az ilyen dalok teszik úgymond öregessé ezt az albumot, nem ez lesz az utolsó, és ami érdekes, hogy nem ez lesz az utolsó nagyon jó öreges dal. 10/10
4. Megjött Moszkvából a csomag: Ez egy hihetetlenül érdekes dal, sztorizós szöveggel. Méghozzá nem egy vidám dolog az, amit az a bizonyos csomag rejt, egy kalóz LGT CD-t az orosz fővárosból. Vagy nevezzük bootlegnek, a lényeg, hogy nem hivatalos kiadás. Ez nyilván nagyon felháborítja az együttest, próbálnak érvényt szerezni a szerzői jogoknak, de ez nem sikerül. A dalt főleg azért érdekes hallgatni, mert aki egy kicsit is jobban ismeri Presser Gábort, az tudhatja róla, hogy rettenetesen kényes a szerzői jogokra és a jogdíjakra. És ha ennek nem sikerül érvényt szerezni, akkor sejthető, milyen hangulatban hagyja el az irodát, ahol ezzel foglalkoznak. 7/10
5. Nem olyan könnyű: Egy másik szomorkás, öreges, melankolikus dal, amit a hangulata ellenére nagyon jó érzés hallgatni. Ez inkább lélekben megöregedett ember dala, aki már túl sok mindent élt meg, őt már meggyűrte az élet, neki már semmi nem könnyű. A zene tompa, halk és távoli mivolta is ezt sugallja, nem beszélve a fáradt fütyülésről a versék között. Ennek ellenére szeretem ezt a dalt. 9/10
6. Nem felejtem el sosem: Nosztalgikus dal, a jó emlékek vidámmá teszik. Amúgy érdekesnek tartom, hogy az ilyen visszarévedő, vagy fáradt dalokhoz mind csendes, halk zenét írtak, és valahogy meg tudták fogni az egésznek a pozitív oldalát. Talán mégsem olyan rossz dolog az öregség, megvan annak is a maga jó oldala. Ez a dal is ezt sugallja, a dal végén levő zene pedig különösen jóra sikeredett. 10/10
7. Mikor leszek a tiéd: Na erre gondoltam az elején, amikor írtam, hogy miért lett volna rossz, ha fiatalos hangvételű szövegeket írnának 50 éves létükre az együttes tagjai. Ez ilyen, és egyértelműen az album mélypontja. A zene ugyan rendkívül jó, de elképzeltem, hogy valaki az 50-es éveiben kérdezi meg a párjától, hogy mikor leszek a tiéd, és ezt én problémásnak érzem. A zene viszont nagyon jó pont. 5/10
8. Én úgy emlékszem: Ez is egy visszarévedős dal, de ami érdekessé teszi, hogy maga a zene is retrós hangulatú, erősen visszahozza a nyugodt '60-as, '70-es évek zenéjének hangulatvilágát. Régi időkre emlékeznek vissza, Gershwin, Beatles, cenzor az előző rendszerből, mi kell még? Nekem személy szerint a régies zene miatt nem igazán tetszik, de meghallgatom, ha odaér a CD. 6/10
9. Miért fáj úgy: Hasonlóan az ötös dalhoz ez is kicsit "megviselt" dal, de annyiból jobb, hogy a zene sokkal erősebb, és a szöveg sem annyira reményvesztett. De mégis fáj, mert az élet terheitől igenis megrokkan az ember, és ennek fényében kell helyt állnia, ami nem könnyű. A zene is ugyan szomorkás, lehet érezni rajta az élet terheit, de mégis valahol azt érezni (a szövegben is), hogy van benne erő, ettől ennyire jó ez a dal. 10/10
10. Mindent megtennék: Somló Tamás szerelmes dalokban mindig is nagyon alakított a maga stílusában, és bár ez is öregesre (nincs ennek szinonimája?), komolyra sikeredett, mégis hihetetlenül szerethető dal. Kellemes, lassú zene, a szövegben is kimondja, hogy már nem lesz többé fiatal, nincsenek nagyra törő álmai, de ha mellette marad, sok szeretetet tud adni neki. Ennél több pedig nem is kell a szerelemhez. 8/10
11. Magyarország: Egy nagyon sajátságos dal szerény országunkról. Így még soha senki nem fejezte ki a hazaszeretetét. Szerethetően énekelnek az ország helyzetéről, valamint érzéseiről Magyarország felé. A zene valamivel lágyabb, nem annyira jelentőségteljes, ezt a dalt egyértelműen a szöveg viszi el. És ebben a formában, ahogy énekelnek hazánkról, tényleg lehet szeretni ezt az országot. 8/10

Így összegezve azt mondanám, hogy aki nem a régi albumok hangulatát keresi, hanem ráérez, hogy pontosan mit is akar elmondani ez az album, és megtetszik a zene, az rájöhet arra, hogy mennyire erős albummal zárta az LGT a zenei repertoárját.

37/40

Régi-új Csernus Imre könyv

A napokban beszereztem egy Csernus Imre könyvet, ami még hiányzott a gyűjteményemből, ez a bevállalom! Gyakorlatilag ez lenne az utolsó, ami még nincs meg, de kiderült, hogy a "Ki nevel a végén?" című könyvből is van egy első kiadás, ha az meglesz, akkor teljes lesz a Csernus Imre könyvgyűjteményem. Örültem a könyvnek, mert hiányzott már valami "újdonság" tőle, amit még nem olvastam, és most itt van. De sajnos 46 oldal elolvasása után kiderült, hogy ez a legrosszabb könyve. Maga az ötlet, hogy most ő írjon magáról a sok Bevállalja? Igen vagy nem? műsor után kifejezetten tetszetős volt, a stilisztika az, ami miatt olvashatatlan a könyv. A sok rövid, tőmondat, sokszor egyszavas mondatok rettenetesek. Egyszer-egyszer, mint hatásvadász mondatok elmennek, de folyamatosan rövid mondatokat olvasni, olyan érzetet ad, mintha egy írni nem tudó ember, vagy egy kisgyerek írta volna a könyvet. Netán holtfáradtan, egy álmatlan éjszaka után hozta volna össze ezt a könyvet, de azok után, hogy milyen fantasztikusakat írt a többi könyvében, ez valami óriási minőségi zuhanás. Ez egyébként a harmadik könyve, tehát még azt sem lehet mondani, hogy tapasztalatlan lenne könyvírásban, főleg annak fényében, hogy az első két könyve nagyon jóra sikeredett. De ez most nagyon nem jött össze. Az is eszembe jutott, hogy valójában nehezére esik írni magáról, és az ebből fakadó félelem gátolja meg az, hogy megmutassa írói tudását (mert nagyon jól ír, legalább olyan jó írásban olvasni a beszólásait, szavajárásait, mint szóban hallani), de akármi is van, ez nagyon el lett rontva. Végig fogom olvasni, de nem hiszem, hogy jobb lesz a könyv.

Címkék majdnem rendben

Ez a cikk a blog.hu-s blogról szól.

Sikerült 95%-ban rendbetenni a blogot. A címkék külsőre már teljesen rendben vannak, sikerült eljutni a 2015-ös évig, amikor is átköltöztem erre a blogra, így végigmenvén minden egyes poston töröltem a feleslegesnek gondolt címkéket, máris sokkal jobb képet ad a dolog. A blog bejegyzésének felületén már ez látszik:

Tehát már nincsenek meg azok a zöld hátterű címkék. Egyébként rájöttem arra, hogy honnan voltak azok. A Wordpress-nél alcímkéket lehet megadni, amiket főcímkékhez lehet rendelni, és a főcímkék voltak zölddel jelölve. Ez amúgy kifejezetten jó dolog, mert áttekinthetőbbé teszi a címkefelhőt, volt például az animék főcímke, azon belül voltak az animék. Vagy Nintendón belül a különböző konzolok és videojátékok, ugyanígy a Disney-s címkék alatt a különböző klasszikusok. És mivel a blog.hu ezt nem értelmezi, ezért így hozta ezt át. Ezeket tüntettem el egyesével. De ezzel még nincs teljesen befejezve a dolog, holnap végigmegyek az összes címkén, aprólékosan megnézem őket, és ha van felesleges, akkor azt kiszedem. Például két különböző címkeként van a "karaoke" és a "Karaoke" csak a kezdőbetű méretéből fakadó különbség miatt. Ebben az esetben a kis k-val írt karaokék alatti címkéket törölni fogom. Aztán a blog teljes megtisztítása ezzel sem lesz vége, teszek majd még egy kört, mert rájöttem arra, hogy a képek, amik a Wordpress-es blogra linkelnek, azokra mégis rá lehet kattintani, le lehet tölteni. Ezt meg fogom tenni, és az összes kép itt lesz a blog.hu-n. De ez valószínűleg nem mostanság lesz, mert ez is nagy munka lesz majd, mert ugyanúgy végig kell majd menni minden egyes régi blogposton.

Új Okui Masami kislemez előrendelve

Annak ellenére, hogy a címet illetően szkeptikus vagyok, előrendeltem az új Okui Masami kislemezt.

Nagyon kíváncsi leszek, hogy mit hoz ki az Innocent Bubble címből, reméljük a legjobbakat. Ha ünnepelni fog, akkor mindenképp egy vidám, oldott dalra számíthatunk. Amúgy a legvalószínűbbnek egy powerful pop - soft rock zenét tartok, valami hasonlót, mint a Real Starter volt 2012-ben. Kíváncsi leszek majd. A borító már mintha elérhető lenne, de jó minőségben még nem találtam meg. Mindenesetre alig várom a kislemezt, hogy végre a kezembe vehessem, és meghallgassam rajta a dalokat.

Kicsit beteges vasárnapi Mario Kart 8 bajnokság

Csak most tudok írni a Vasárnapi veteránok Mario Kart 8 bajnokságról, mert vasárnap délután eléggé rosszul lettem. Erős fejfájás, talán enyhe láz is, de úgy döntöttem, hogy bevállalom az esti versenyt. És érdemes nem teljesen rendben is játszani, mert így is sikerült egyéni rekordot elérni.

Lassan meglesz a 100 pont, ami már igencsak figyelemre méltó eredmény lesz. Szegény Lernie becsatlakozott az utolsó két játékra, így ő volt az, aki biztosított arról, hogy ne utolsó legyek. ^^' Egyébként ebben a 96 pontban benne van egy második és egy negyedik hely is. A Mario Circuit-os második helyen csak lestem... Csillag alatt voltam, az utolsó körben a cél előtt, és nem értettem, hogy hol vannak a többiek? O_O Miért nem előznek meg? O_O Ilyenkor már rég szabályos detonáció szokott lenni, erre kényelmesen berobogok a második helyre. Sebaj, annyi erőm volt, hogy nagyon örüljek neki. A negyedik helyet nem tudom, hogy melyik pályán volt, azt hiszem, az utolsóelőttinél, amikor Lernie becsatlakozott. Az ő aurája megerősítette a versenyemet, biztos vagyok abban, hogy ha ő nincs jelen, ugyanúgy legjobb esetben középmezőnyben végeznék, ahogy eddig is. Az utolsó meccsre már azt is vizionáltam, hogy az "S" nevű német faszit (így hívtam magamban a játék során) is meg tudom előzni, így akkor 10. leszek. Egyébként szinte végig tele volt a játékos paletta, 12-en játszottunk, Lernie MagicT-t túrta ki orvul a helyéről. Valamint van olyan sajátossága a játéknak, hogy ha valaki felől ketten csatlakoznak be az online meccsbe, akkor a második játékos eredményeit nem számolja bele a gép. Ug rendszerint magával hozza a barátnőjét, szegénynek soha nem számítódnak be az eredményei.

Most egyébként 80 pontot mondtam magamnak, ha az meglesz, akkor elégedett leszek. De azért ez a verseny is bizonyítja, hogy a múlt heti 86 pont releváns abból a szempontból, hogy bár ott nem voltunk tele, és ott kétszer úgy voltam második, hogy onnan hiányoztak a nagyágyúk, de tudtam, hogy az ott megszerzett pontmennyiség értékén ez nem ront, mert most, amikor végig 12-en voltunk, többször végeztem a középmezőnyben, és annyi pontot kaptam most, mint amikor nem voltunk sokan, és benéztem az élmezőnybe. Legyünk mindig 12-en.

Egyébként azért szeretem a Mario Circuit, meg az ilyen első pályákat, mert az a tapasztalatom, hogy azt mindenki nagyon tudja, ott mindenki nagyon penge, pont ezért gyilkolják egymást halálra, és nem egyszer előfordult már, hogy nevető harmadikként (vagy sokadikként) én voltam az, hogy elcsípte a jó helyezést. Úgyhogy, amikor első pálya van, akkor egyértelmű a választás. Illetve a GBA-s Ribbon Road-ot ha tehetném, betiltanám, mert rettenetesen gyűlölöm az éles kanyarokat és a pályavezetését, és valahányszor kilépek a fonál részre (ami a pálya széle), ilyen bicikli sebességére lassulok le, és ha még éles is a kanyar, akkor találjak vissza a pályára... Hasonló okok miatt nem szeretem a Cheese Land pályáját. Meg akkor szoktam a random pályára menni, amikor olyan pályákat ad ki választásnak a gép, amelyek nemrég voltak. Valami változatosságot, gyerekek... Azon külön mosolygok, amikor azt a pályát sorsolja ki a gép, melyet csak egyvalaki választott ki. Na mondom magamban, már megint demokratikus chartát játszunk?

Nagyon kíváncsi leszek a pénteki versenyre, most már vizionálom azt, hogy marad a fejlődő tendencia, és ha sokan leszünk, akár 100 pontom is lehet.

Képkészítés Nintendo DS játékokból

Továbbra is azt gondolom, hogy a Nintendo elrontotta a Wii U és a Nintendo 3DS esetében a Virtual Console-t. A retro asztali konzolok játékait kellett volna Wii U-ra tenni (ahogy ez meg is van, csak 3DS-re feleslegesen vannak), Nintendo 3DS-re pedig a Game Boy Advance és Nintendo DS játékait kitenni 8ahogy fent vannak a Game Boy és a Game Boy Color játékai is). Addig jó ötlet volt TV-n kézikonzolos játékkal játszani, amíg ott volt Super Nintendóra a Super Game Boy, illetve Nintendo GameCube-on a Game Boy Player, de azt gondolom, hogy Switchen lesz majd értelme mindegyik retro konzol játékait feltenni, mert azt TV-n is játszhatjuk, és bárhová magunkkal vihetjük, míg a Wii U esetében a GamePad-nek mindig a konzol "vonzáskörzetében" kell lennie, így ott retro hordozható játékokkal nem játszhatok pl. vonaton. De azért vettem néhány régi hordozható játékot, hogy lássam, hogy néz ki. Gyászosan. 32"-os Full HD (és nem Full DS, ahogy félregépeltem -_-) TV-n rettenetesen pixelesek a játékok, mondjuk DS játékok esetében több megjelenítési lehetőség van, de nem sikerült megtalálni az optimálisat. A sok rossz közül a legkisebb rossz a Full Screen megjelenítés. Ekkor a DS felső kijelzője látható TV-n, az alsó kijelző képe pedig a Wii U GamePad-en, és a pixelek megjelenítését "smooth"-ra állítom, akkor egész elfogadható a kép minősége. De azért gyönyörűen meglátszik, hogy a DS annak idején milyen olcsó költségvetésű konzol volt, rettenetes volt a felbontása.

De képeket szerencsére a hordozható játékokból is lehet csinálni. A Mario Kart DS-sel próbáltam, hogy lehet jó képeket csinálni. Ugyanis a több megjelenítés több képkészítési lehetőséget biztosít, csak mivel a képeket fix méretben lehet a Miiverse-re feltölteni (800×450), ezért ami viszonylag jól néz ki TV-n, az kicsinyítve nem az igazi. Nem csináltam mindegyik megjelenítésről képet, mert van olyan, ami önmagában csőd, de néhánnyal érdemes volt foglalkozni, persze a végeredmény bizonyos esetekben nem olyan jó, mint ahogy TV-n látszik.

Az első:

Na ez a Full Screen megjelenítés, csak a GamePad-en látható alsó kijelző képéről csináltam képet. Ez így néz ki. 50cc Mushroom Cup pálya eredménye látható. Ha ki akarom emelni az alsó kijelzőn látottat, akkor érdemes így csinálni képet.

A második már sokkal érdekesebb lenne, ha az "apró betűs részt" is lehetne látni.

Lehetne úgy is játszani, a TV-n az eredeti Nintendo DS konzol látható, annak kijelzőjén a játék, amivel játszunk. Bár a TV-n viszonylag jól látszik a játék, mégsem tetszik ez a megjelenítés, mert csak a TV-nek egy kis része van csak kihasználva, a többi része feketén marad.

A harmadik is érdekes, csak ennek a képe is kifogásolható.

Kifejezetten tetszik az ötlet, hogy a TV bal oldalán nagyban látható a Nintendo DS felső kijelzőjének a képe, jobb oldalt alul pedig kicsiben az alsó kijelző képe. Ez TV-ben egész jól látható, csak a kép fix felbontása miatt a kicsi kép tartalma eléggé rosszul látható. Megvan egyébként ennek az "ellentettje" is, amikor a felső kijelző képe látható kicsiben a bal-felső sarokban, jobb oldalt pedig nagyban az alsó kijelző képe. Ennek az az érdekessége, hogy a kis kép 1:1 pixelarányban látható a GamePad-en, és döbbenet, hogy milyen kicsi. Ez azt jelzi, hogy a DS pixelsűrűsége milyen kicsi volt.

Az utolsó kettő együtt értelmezendő, mert egyszerre csináltam a TV-n és a GamePad-en látható képből, ki is derül, hogy miért. A TV-n ez látszik:

Ez sem lenne rossz, de ennek nemcsak az a baja, hogy a kép nagyrésze nincs kihasználva, hanem az is, hogy a GamePad-en oldalra fordítottan látszik a kép. Ez irányítás szempontjából borzasztó, ugyanis ezáltal úgy értelmezi a GamePad-ről a játékot, hogy azt állítva tartjuk (mert a kép úgy vagy egyenesben), ezért az irányítás is ezzel együtt elmozdul. Ez nemcsak azért problémás, mert akkor a Control Pad alsó gombja lesz a jobb oldali gomb (tehát az alsóval lehet jobbra kanyarodni), hanem állítva tartva a GamePad-et alul kell kanyarodni, az akciógombok meg felül vannak, ezen felül az L- és R gombok is oldalra kerülnek, és mire aggyal megszokjuk, hogy akkor most mi hol van, addigra a konzol normális tartása lesz a furcsa. De írták is, hogy ez a kép akkor jó, amikor az érintőképernyő dominál. Például a Brain Training esetében. Mario Kart DS-ezni valóságos bűvészet lenne.

Ellenben képkészítésre ez a legjobb, mert akkor a GamePad képe így néz ki:

A kép nyilván oldalára fektetve látszik, de egy egyszerű elforgatással megszületik a legoptimálisabb kép, mely a legjobban van kihasználva. Ami jó, hogy a GamePad képe is 800×450-es felbontásban látható, ugyanabban a képminőségben, így ez a legjobb, csak játékra alkalmatlan.

Játékra leginkább az itt felsoroltak közül az első tetszik a legjobban, amikor TV-n látjuk a teljes felső kijelzőt, GamePad-en az egész alsó kijelzőt, így ott lehet rajta alakítani. Csak ha képet akarok csinálni, akkor váltani a Virtual Console menüjében a megjelenítések között. Amúgy sikerült megtalálni a megfelelőt, és szerencsére lehet úgy állítani a képet, hogy viszonylag jól nézzen ki, ebben segít az is, hogy a pixelek megjelenítését lehet smooth-ra állítani. De ez akkor is Nintendo 3DS-en lenne a legjobb.