Hőálló pénteki Mario Kart 8 verseny

Délután mentem még egy offline menetet a Mario Kart 8-cal. Ugyanazokkal a feltételekkel mentem, tehát 150cc, nehéz CPU, szintén Yoshival, de most nem rózsaszínt, hanem a fehér Yoshit választottam társamul. A kocsi is maradt: Badwagon, Metal kerék és MKTV foil ejtőernyő. A változtatás még annyi volt, hogy most nem 8 versenyt mentem, hanem 12-t, így a maximálisan elérhető pontszám 180 volt. Nem is ez volt a cél, hanem hogy tartsam azt a szintet, amit tudok, erre ilyen eredményt sikerült elérni:

Annyira éreztem, hogy nem szabad annyiban hagyni az előző menetet, hogy ebben több van. Ha már olyan szoros eredménnyel sikerült 4. helyet érni akkor 78 ponttal, akkor csak sikerülhet megszerezni a dobogót. Sikerült egyenesen a legtetőre állni. Úgyhogy alakul a játékom, alakul, hihetetlenül elégedett vagyok ezzel az eredménnyel.

De azért igyekeztem nem elbízni magam a ma esti online meccsre. A múlt heti 60 pontos eredmény után most 67 pontos végeredményt tűztem ki magam elé. Úgy voltam vele, hogy ha ezt sikerül elérni, akkor van fejlődés. Ehhez képest ez az eredmény született:

Azt nem tudom, hogy annak örüljek jobban, hogy magasan túlteljesítettem a kitűzött célt, vagy hogy kétszer is voltam második. Merthogy sikerült kétszer is bezsebelni az ezüstérmet. Alig hittem el, ez valami óriási dolog volt. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ahogy az eredményen is látható volt, se Móki, se ug, se MagicT nem játszott, így az igazán nagyágyúk most kimaradtak a buliból, ennek is betudom az ezüstérmet. Viszont a pontszám értékéből ez nem von le semmit, mert ha itt lettek volna mindnyájan, akkor az 5. helyért kaptam volna meg azt a 8-9 pontot, ami a 2. helyért járt, amikor 9-en voltunk. Mondjuk, ami még viccesebb volt, amikor a Mario Kart Stadium pályán egy pillanatra még első is voltam. Fel is ordítottam, hogy ELSŐ HELY! De máris repült felém a bomba, úgyhogy egy kurvaanyázás kíséretében 7. helyen tudtam magam rögtön utána. De ennek is volt párja, a Dry Dry Desert pályán majdnem egy teljes körön át voltam első. Komolyan elgondolkodtam, hogy most a többiek hagyják magukat ennyire, vagy csak nem kapnak tárgyakat, amivel a helyretegyenek. Persze gyorsan kiderült, hogy az utóbbi állítás a valós, amint megvolt a megfelelő eszközük, rögtön értésemre adták, hogy az ott nem az én helyem. Jó amúgy ez a "Frantic" tárgyas verseny, alaposan felkavarta az állóvizet néhányszor. Viszont kíváncsi lennék arra, hogy ki ez a "Tidus" nevű játékos, néhányszor megszívatott, és a nem a vicces értelmében. Amikor szándékosan nekilök a banánhéjnak, azért komolyan elgondolkodtam azon, hogy Mario Kart ide vagy oda, lehet-e ezt még becsületesnek nevezni. Egyszer-egyszer feldühített, de lerendeztem magamban azzal, hogy ez is a játék része, ezzel együtt kell vele játszani.

Most azért már sokkal jobb eredményt mutat a táblázat, bár most is utolsó voltam a 86 pontommal, de ahhoz képest, hogy le voltam maradva, azért most nem szégyenkezhetek, hogy előttem 110 ponttal voltak. Thundert sajnáltam, hogy ledobta a játék még az elején, aztán nem is tudott visszajönni. Mondjuk szegényt jól megszívattuk délután Facebookon. Írta, hogy hosszabb idő után ismét jön versenyre, és hogy reszkessünk tőle. Erre mindenki nevetett rajta, hogy pont tőle reszkessünk? Milyen jó a humora, meg ilyenek. Beszálltam én is a cikizésbe, és bár Thunder úgy tűnt, viccesen reagálja le, komolyan elgondolkodtatott, hogy nem-e bántódhatott meg. Ha igen, jelezze felém nyugodtan, hogy tudjam, hogy hol a határ egyéneknél a viccelődés és a gúnyolódás között.

Kíváncsi vagyok, hogyan tovább ezen túl. Nagyon örülök ennek a 86 pontnak, de nem merek egyelőre erre építeni. Maradjunk annyiban, hogy ez egy rendkívüli eredmény volt, aztán meglátjuk, hogy vasárnap mi lesz. Az biztos, hogy nagyon élvezetes volt. Most naracssárga Yoshival mentem, mely szín az örök vidámságot is jókedvet szimbolizálja. Nem utolsó sorban a Hollandiában is előszeretettel járnak narancssárgában, hogy mutassák, milyen vidám nép. Én is erre a színre váltok.

Tárgyak nélkül Mario Kartozni

Korábban már próbáltam, hogy milyen tárgyak nélkül Mario Kartot játszani. Azt hittem, hogy dögunalom lesz az egész, de majdhogynem jobban élveztem az egészet. Egyszerűen azért, mert több múlik a tudáson, és jóval kevesebb múlik a szerencsén. És így más eredményt sikerült elérni.

Egy-egy játék erejéig még első is voltam, de annyira szoros volt az első négy helyezett, mint látható, hogy tényleg az utolsó meneteken dőlt el a meccs. És azt gondolom, hogy ez sokkal jobban reprezentálja a valódi tudásomat. Jó, biztos vagyok abban, hogy lehet a tárgyakkal is taktikázni meg tudást elsajátítani, de ha van lehetőség tiszta versenyt menni, akkor miért is ne éljek a lehetőséggel? És íme az eredmény. Nagyon jó meccs volt.

150cc-s meccs volt, kemény CPU-val és 8 versenyt mentünk. Tehát 120 pont volt a maximálisan megszerezhető pontszám. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, '86-ban születtem, 86 pontot sikerült elérni, ez több, mint jó ómen. És hogy rózsaszín Yoshi... Jaj, menjetek már, én azon kevés férfiak közé tartozom, akinek nekem semmi baja nincs a rózsaszínnel. Mondjuk valószínűleg azért, mert édességből az epres, málnás, piros gyümölcsös ízűeket szeretem a legjobban. És mindig, amikor valami világosabb rózsaszínt látok, egyből az epres fagyira asszociálok. Inkább az eredmény legyen a fontos, abban menő vagyok. Úgyhogy ma este zúzni fogok az online versenyen.

Egy probléma végső megközelítése

De ne jussunk el ide. Vasárnap újabb animének értem a végére, ez pedig a Final Approach. Egy 13 részes "félhosszúságú" animéről van szó, vagyis egy része kb. 13 perces. Alapvetően egy létező társadalmi problémára ad egy meglehetősen debil választ a sorozat. A közeljövőben játszódik, amikor is Japánban olyan szinten megcsappant a gyerekvállalási kedv, egyáltalán az igény a párkapcsolatra, hogy az már komolyan fenyegeti a japán gazdaságot. Erre azt találták ki, hogy minden egyes fiú mellé számítógéppel "kisorsolnak" egy lányt, aki jellemvonása szerint hozzáillik.

Adott egy srác, Mizuhara Ryo, aki vígan éli középiskolás mindennapjait, míg egy este egy helikopter száguld a magasba, és beugrik hősünkhöz. Belőle egy hadseregnyi Men in Black, Mátrix feelingű ügynökök özönlenek ki, ellepik a házat, a végén pedig meg egy lány száll ki, aki magát Masuda Shizuka néven mutatja be, és kijelenti, hogy mától ő lesz hősünk jegyese. A fiú persze rögtön ellenkezik, ő nem lesz senkinek a férje csak azért, mert előírták. Na de Shizukát sem abból faragták, hogy csak úgy lemondjon a neki megszavazott jegyeséről. Egy hihetelenül jól irányzott karate-mozdulattal Ryo értésére adja, hogy itt bizony az van, amit ő akar. A rengeteg sok ügynök sem véletlen van jelen. Azonnal a lány védelmére kelnek, ha Ryo akár verbálisan is bántani merné, vagy szembeszállna az akaratával.

Idáig talán még viccnek is elmenne. Ha nem láttam volna az animét, és mástól olvasnám azt, amit most írtam, azt gondolnám, hogy érdemes lenne megnézni. De a valóság másképp fest. Ahogy megjeleníti az egész eseményt az anime, amilyen érzelmeket társít melléjük, és a rajzstílus az, ami miatt komolyan kiakasztott a dolog. Egyrészt, képzelhetjük, milyen párkapcsolat lehet abból, ha csak az egyik fél akarata teljesülhet (nemtől függetlenül), a másik meg örülhet, hogy egyáltalán egy légtérben lehet vele. Érzelmek tekintetében meg Shizuka kettőssége, ami nem tetszik. Ha Ryo (mindig Roy-t írok T_T) erőt vesz magán és visszautasítja Shizukát, akkor latba veti fizikai erejét, vagy elkezdi sajnáltatni magát, és "You're so mean" jellegű szöveggel siratja magát. A rajzstílus meg számomra kifejezetten visszataszító. A lányokat szerénynek ártatlannak mutató nagy szemek, holott azt várják, hogy egy srác nekik menjen, és jól elkezdje osztani őket. Erre még rájátszanak az önsajnáltató érzelmek is, amik bennem komoly visszatetszést keltenek. Ugyanakkor meg Japánban igény van az ilyen jellegű animékre, mert a fiúk többsége olyan szinten önbizalomhiányosak, hogy a gondolatától is rettegnek, ha egy lányt meg kell szólítani, vagy udvarolni nekik. Az ilyen stílusban rajzolt lányok megadják az illúziót a fiúknak, hogy ilyennél van esélyük, szinte érzik, hogy hívogatják magukhoz. Ezért is népszerűek a fiúk körében a randizós játékok, mert azok is hasonló stílusban vannak megrajzolva.

De vissza az animére. Akkor válik igazán szörnyűvé az egész, amikor a Ryo, mintha nem venné észre Shizuka érzelmi manipulációit, egy idő után beleáll a helyzetbe, és szinte elkezdi sajnálni a lányt, amikor megtudja a valódi okát, hogy miért ment bele ebbe a párválasztósdi dologba. Merthogy erre is fény derül, ezzel adni némi "álkomolyságot" a történetnek, aztán a végére minden szép és jó lesz elviekben... A képen ugyan több szereplő is látható, de annyira súlytalanok. Ott van például Ryo húga, Akane, aki szintén főszereplő, de szinte csak arra szolgál, hogy megmutassa az anime, hogy van valaki, aki aggódik a fiúért, de érdemben nem csinál semmit. Amúgy a szüleikkel nem tudni, hogy mi történt (vagy nem maradt meg bennem, ha mutatták), évek óta Ryo neveli Akanét. Meg persze Ryo iskolába jár, és az osztálytársak is szerepet kapnak, de ők sem viszik előre a történetet.

Zene terén sem alkot maradandót az anime. Az opening kifejezetten unalmas, nem közöl semmit. Nogawa Sakura az opening előadója. Annyira nem ismerem őt, de a RAY the Animation-ben hallottam a hangját. A szöveg pontosan annyira semmilyen, mint ahogy az anime is. A zene mellett is úgy elmentem gondolatban, semmi dallama nincs. Ami az egészben nagyon kiábrándított, hogy a zenét Kageyama Hironobu szerezete. Az az ember, aki JAM Project tag, aki szólóban valósággal legendákat énekelt a Dragon Ball Z-nek, és néhány kisebb kaliberű animének és Tokusatsu sorozatnak, merényletet követett el maga ellen, azzal, hogy egy ilyen semmi érzelmi mondanivalóval nem bíró zenét írt egy ilyen borzasztó animének. Nem akartam elhinni, amikor az opening videóben megláttam a nevét, mint zeneszerző. Vissza is tekertem a videót, hogy biztos ő az. Fájdalmas volt a felismerés, hogy igen. Az ending valamivel jobb (Hashimoto Miyuki: Love, Fate, Love), kifejezetten ígéretesnek indul, de aztán más hangszínben énekli az előadó a refrént, így az egész el lett rontva, de összességében még mindig maradandóbb, mint az opening.

Igazából találó a cím, mert tényleg egy végső megközelítést ad egy problémának, amikor már olyan mértékű a baj, hogy már nincs más választás. Természetesen az "alkotás" a maga 13 percnyi 13 részében nincs lehetőség, hogy megismerjük ennek az előzményét. Egyébként ezt az animét a videojátékos folytatása miatt kezdtem el nézni. A játék ugyanis játék formájában folytatódik Final Approach 2 ~1st Priority~ címen. Ez PlayStation 2-re jelent meg, és abból, hogy mások a karakterek, arra következtetek, hogy más történetet is dolgoz fel a játék. Viszont a rajzstílus nagyon hasonlít az animéére, ezért is sejtettem, hogy egy franchise-ról van szó. Ráadásul mind a kettőt a PrincessSoft gyártotta. A PS2 játék 2008-ban jelent meg, ennek van egy Portable változata, mely 2009-ben jelent meg PSP-re, na ennek az openingjének előadója Okui Masami. A Starting Over című dala elég jó, bár nem annyira komoly. Illik egy ilyen jellegű videojátékba, amit egyébként pont Okui Masami hangja tesz némileg komollyá, azáltal, hogy hallani a hangján érzelmi érettséget, valamint hogy azért már lassan 2 évtizede énekelt akkor. Amúgy maga a játék meg lehet, hogy szintén annyit ér, mint az anime. Az ending meg Ohmi Tomoe: Beloved című dala, valamivel egyszerűbb. Egy negatívabb pillanatomban konkrétan el is képzeltem, hogy általam igencsak "beloved" lenne egy ilyen csaj. Itt nemcsak arról van szó, hogy adott esetben "sakkban tart" egy srácot, ezáltal ő tehetetlennek érzi magát, hanem egy ilyen helyzetben nem is lehet igazi szeretet kicsikarni, és még tiszteletet sem vívhat ki magának, legfeljebb félni fog tőle. Mondjuk a Stockholm-szindróma rendesen érvényesül az animében, ha valamivel meg lehet magyarázni, hogyan szerette meg végül Ryo Shizukát az animében, akkor így. Amúgy a videojátékra visszatérve, bár a rajzstílus szinte megegyezik az animével, de képeket nézve a játékból szimpatikusabbnak tűntek a karakterek. Annak ellenére, hogy az opening és ending alapján komolyabbnak sejtem a játékot, nemigen szavaznék bizalmat egy ilyen produktumnak, ez az anime igazán megadta az úgymond, alaphangulatot. 3 pontra értékeltem 10-es skálán.

Az első verseny vasárnapi veteránokkal

Mielőtt rátérnék a témára egy kis kitérőt tennék. Bagszi belinkelt nekem egy GameStar-os szavazást, hogy az idei E3-on melyik cég tartotta a legjobb prezentációt. Ki volt akadva, hogy utolsónak odabiggyesztették a Nintendót valami ilyen szöveggel: "Beértem a Nintendo videójával"... Na ezt nem hagyhattam annyiban, belinkeltem a Facebookos Nintendós csoportba, hogy minél többen szavazzanak a Nintendóra. Jó eséllyel ennek is az eredménye az, hogy néhány óra alatt a 2% felment 6%-ra. Lehet itt mindenfélének minősíteni a GameStar-t, hogy akár a Blikk szavazása is lehetne, mert a gamerek bulvárlapja, vagy 4k, FPS-fanboy vérpistikék lapja, de azt gondolom, hogy mivel befolyásos magazin, melynek sokan adnak a véleményére, jelen kell lennünk, és igenis büszkén vállalni, hogy mi beértük a Nintendo videójával. És ha úgy alakul, hogy a százalékos érték még magasabb lesz, lehet, hogy a GameStar is elgondolkodik azon, hogy hoppá, lehet, hogy a Nintendo mégiscsak tényező a videojátékos piacon? Mert könnyű a Facebook Nintendós csoportban mindenféle gúnyrajzokat osztogatni, és nevetgélni, hogy mekkora leégés volt a PS és az XBOX a Nintendóhoz képest, de egyrészt nem gondolnám, hogy ez a stílus állja meg a helyét, ha a Nintendo védelmébe kell lépni, másrészt meg az ellentábor körében is hallatni kell a hangunkat, akár szavazás formájában is.

Valaki a postom alá kommentelt, hogy mivel videojátékboltban dolgozik (nem ebben a nevűben, hanem általánosságban), ezért van némi rálátása a dologra, és nem vesznek az emberek Nintendót. Igaza van, nincs mit szépíteni a dolgon, Nintendót tényleg nagyon kevesen vesznek Magyarországon. De biztos, hogy ebbe feltétlen bele kell törődni? Azt gondolom, hogy egy problémára akkor lehet jó megoldást találni, ha elfogadjuk, hogy az van, de nem törődünk bele. Elfogadni azért érdemes, mert akkor higgadtan indulattól mentesen nagyobb esély van jó döntést hozni, hogy mit tehetünk azért, hogy egyre többen lássák meg a Nintendót, és hogy miért szeretjük. A bele nem törődést meg nem hiszem, hogy magyarázni kell. Úgyhogy van megoldás, de lassú út vezet a célig, miszerint, hogy a Nintendo tényező legyen a magyar konzolpiacon.

És akkor lássuk a mai Mario Kart 8 versenyt, mely szintén nem volt problémamentes abból a szempontból, hogy elég nehéz volt rácsatlakoznom. De az volt a furcsa, hogy nekem addig volt problémám a csatlakozással, amíg néztem a Hír TV-n Puzsér Róbert Sznobjektív műsorát, amint véget lett, azonnal sikerült rácsatlakozni. Azt nem gondolnám, hogy a TV bármilyen sávszélességet foglalna el, játszani meg tudtam volna csak a Wii U GamePad-en is. De amíg ment a műsor, addig végig próbálgattam felcsatlakozni, és nem sikerült. Magához a versenyhez, a versenyzők is megjelentek, mert jobbára olyanok játszottak, akikhez volt korábban szerencsém, hogy semmi eredménye nem volt. Végig a "118-0519"-es hibakódot adta ki. De 20:55 körül vége lett a műsornak, na mondom magamban, még utoljára megpróbálok felcsatlakozni, és akkor sikerült. Úgyhogy most bő egy órát sikerült játszani a két óra helyett, az alábbi eredmény jött ki:

Ha most valamiben tetten érhető a fejlődés, akkor abban, hogy kicsivel több, mint 1 óra alatt sikerült 42 pontot elérni, míg tegnapelőtt 2 óra alatt sikerült 60-at. És megint nagyon jó buli volt, bár most sem teljesen valós az eredménytábla abból a szempontból, hogy a 8. és a 9. helyezettek idejekorán léptek le, így a 42 pontom előtt 125 ponttal álltak közvetlenül előttem. Annak örültem, hogy az F-Zerós pályákat is lehetett választani. Pont a Mute City pályán adatott meg a lehetőség, hogy egy teljes körön át második voltam a 9-ből. Mire elengedtem volna 1-2 könnycseppet a szemem mellett örömömben, máris komplett hadjárat indult ellenem, és rögtön az utolsó helyen találtam magam. Most tovább voltam a játékok alatt jobb helyen, egyszer olyan sokáig voltam negyedik, hogy komolyan elhittem, hogy a végén tényleg negyedik leszek. De aztán jöttek a többiek, hogy nem úgy van az. De utolsó helyen már csak elvétve voltam, legtöbbször 8. helyen végeztem a 9-ből, de ezek is úgy voltak, hogy 5-7. helyeken voltam előttük, de valami miatt mindig hátracsúsztam. Mondtam is egyszer magamban, hogy meg vagyok áldva ezzel a 8. hellyel. Meg az is érdekes volt, amikor 6-an választottak egy adott pályát, de azt választja ki a gép, amelyiket csak 1 ember választott. Igazán szépen vagyunk.

Jelen állás szerint abban látom a hibámnak egy forrását, hogy most már ugyan kezdem kiismerni a Mario Kart 8 irányítási sajátosságait, de nehéz a játék teljes ideje alatt végig alkalmazni őket. Emiatt most is többször elkövetek olyan hibákat, amik már az én szemszögemből is kicsinyesek. Például, ami nagyon zavar, hogy ha gombát használok, akkor nem szokásom mindig driftelni, mert azt gondolom, hogy ha valami baj lesz, a gomba extra sebessége úgyis kikompenzálja a hibát. Ezzel szemben azt tapasztalom, hogy sokkal nagyobb ívben veszi be a kanyart, mint a régi Mario Kartokban, és ha falnak ütközök, nehezebb onnan szabadulni. A régi Mario Kartokban ekkor mindig elvetettem a drift lehetőségét, mert az volt a tapasztalatom, hogy csak elveszi a gomba sebességét. Itt meg azt látom, hogy gomba mellett is kell kanyarodni, mert nagy ívben veszi be a kanyart, és a kár mértéke nagyobb lehet adott esetben. Ha ki tudom küszöbölni a problémákat, az már egy nagy előrelépés lesz. Utána jöhet az, hogy rövidítések, egyebek, és akkor talán kaparászhatom az élbolyt, de addig hosszú út vezet.

Karakter: Sárga Yoshi (utalva a Játék határok nélkül magyar csapat színére)
Kocsi: (nem emlékszem ^^')
Kerék: Normal
Ejtőernyő: MKTV ... (hogy is hívják?)

Három anime is befejezve egy nap alatt

Pénteken úgy alakult, hogy három animének is az utolsó részére értem (egy nap egy részt nézek meg), méghozzá az alábbiak:

• Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade
• Ouran Koukou Host Club
• Ghost Sweeper Mikami

Mind a háromnak tetszett az utolsó része, meg is lepődtem, hogy három olyan animének értem a végére egy nap alatt, mely nagyon jól lezárta a történetet. Az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade is nagyon jól le lett zárva, a történet egy kerek egészet alkot, nem maradt kérdés a végére. A minőségről pedig sokat elárul az, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok a sci-fi, mecha, futurisztikus sztori híve, tetszett, amit láttam. Az Ouran Koukou Host Club sokaknál alapműnek számít, én csak most, 2017-ben szántam rá magam, hogy végignézzem. Alapvetően tetszett, ebben még az a fajta hülyeség van, amibe beleállnék, és bár nem állt jól az animének az utolsó részekben az érzelgősködés, mégis azt gondolom, hogy egészen jó dolgot hoztak ki belőle. Némileg hasonlít (mondanivalójában) a Danshi Koukousei no Nichijou-ra, de ebben már olyan marhaságok voltak, hogy a 7. résznél már csak felidegesítettem magam az egészen, és kikapcsoltam, én ebből többet nem kérek. De az Ouran Koukou Host Club még szerethető formában mutatja be a fiatalság-bolondság dolgát. A Ghost Sweeper Mikami-nak mivel epizodikus története van, ezért ennek egy nagyobb szabású utolsó részes sztorit képzeltem el lezárásnak. Extra poénokkal, emlékezetes sztorival. Ha úgy vesszük, kamatostul megkaptam. Nemcsak annak kapcsán, hogy az utolsó rész is nagyon jó lett, hanem az utolsóelőtti két rész egyben egy nagyobb hatású történetet dolgoz fel. Nem hittem volna, hogy most is találkozok olyan animével, ami ennyire emlékezetes, és szinte élmény volt végignézni minden egyes részét megnézni. A Ghost Sweeper Mikami ilyen, az utolsó részek pedig tesznek róla, hogy egy életre szóló emlék legyen, amit ott jegyzek a valaha látott legjobb, legszórakoztatóbb animék között. Továbbra is csak ajánlani tudom. Ezzel a három animével együtt már 216 befejezett anime van a listámon.

Fejlődés menete a Mario Kart 8-ban

Azért nem kicsit lepett meg még régebben, hogy nehezebben boldogulok a Mario Kart 8-cal, mint a Mario Kart DS-sel, Wii-vel, vagy akár a 7-tel. Hamar rá kellett jönnöm, hogy nem lesz meg egyhamar az aranykupa mindegyik bajnokságban, ezért oda jutottam magamban, hogy fokozatosan kell ezt felépíteni, fokozatosan kell felépíteni a célokat.

Eleinte a következőképp nézne ki a dolog:

• 50cc: Aranykupa, mindenhol 3 csillaggal
• 100cc: Aranykupa, mindenhol legalább 1 csillag
• 150cc és Mirror: Legalább bronzkupa, nem kötelező a csillag
• 200cc: Ahogy esik, úgy puffan

Ezt sikerült most a DLC-s bajnokságokkal együtt elérni:

50cc eredménye

100cc eredménye

150cc eredménye

Mirror eredménye

200cc eredménye

Egyelőre így állok. A 200cc-ről tényleg nem lehet másképp nyilatkozni, mert az rettenetesen gyors, és nagyon nehéz irányítani a kocsit. Legjobban egy angol kifejezéssel lehet leírni a 200cc versenyeket: "Pure insanity". Úgyhogy ott lesz a legnehezebb dolgom egyáltalán előrelépni. A többinél még erre van esélyem. Ki is próbáltam, hogy most hogy teljesítek 200cc-n. Nem reménytelen az eset, de bőven van hova fejlődni.

Nem rossz Baby Luigi, szerintem ide kifejezetten könnyű karakter kell könnyű autóbeállításokkal, hogy ha hibázok, azt gyorsan tudjam korrigálni. Igyekeztem mindent megtenni az ügy érdekében, most ennyire tellett. De az már jó pont, hogy közelebb vagyok pontszám tekintetében a 3. helyezetthez, mint az 5.-hez, ez mindenképp jó jel. Csak az a furcsa számomra, hogy ha ugratok Baby Luigi-val, akkor néha autista módjára röpteti a kezét.

Az első lépés sikerült. A következő az lesz, hogy 100cc-n alkalmazzam azt a célt, amit 50cc-n tűztem ki magam elé, 150cc-n, meg amit 100cc-n és így tovább. Az már látszik, hogy 100cc-n majdnem célba értem, de a többinél ez neccesebb lesz. Néha olyan érzésem van, mintha nem én, hanem a gép befolyásolná az eredményt. Lernie-vel beszéltük egyszer egy Mario Party 2 játék után, hogy valószínűleg a gép határozza meg magában a végeredményt, mert azt vettük észre, hogy bizonyos karakterek az adott játékban szinte mindent visznek, míg mások szinte mindig rosszul kerülnek ki az adott helyzetből. Néha ilyet érzek a Mario Kart kapcsán is, amikor túl sokszor találnak el tárgyakkal. Mintha a gép mondaná magában, hogy nem úgy van az... Itt az van, amit mi akarunk. És komolyan lehet ilyen érzésünk, amikor a cél előtt találnak el minket, vagy sorozatban érnek a támadások. Ezért sem érdemes idegeskedni a játékban, ha nem sikerül jól, mert fennáll az az egyedi eset, hogy esetleg nem a mi hibánk. De ne legyen igaz a teóriám. Az biztos, hogy továbbra is küzdeni fogok a jobb és jobb eredményekért, aztán ne adj isten kitűnő lesz a fenti bizonyítványom.

A második online Mario Kart verseny

Illetve a harmadik lehetne, mert múlt vasárnap felcsatlakoztam a Vasárnapi Veteránok bajnokságra, de fél óra múlva lecsatlakozott, és nem is tudtam visszatérni, úgyhogy az annyiban maradt. A mai is necces volt a viharos időjárás miatt, láttam is az első fél órában, hogy akadozott nekem a játék. Azt láttam, hogy a játékostársaim állnak, majd nagyot ugranak előre, majd ugyanúgy megállnak, és vissza. De ez pár perc múlva elmúlt, rendben ment tovább a verseny, és ilyen eredmény született:

Ez az eredmény is csalóka, ugyanis hárman le kényszerültek csatlakozni a játékról a rossz időjárás miatt. Heten maradtunk, én vagyok az egyedüli a hátsó helyezettek közül, aki a két óra alatt végig maradt, ezért igazából az elért 60 pontommal nagyon az utolsó helyen végeztem. A hatodik helyezett 127 pontot ért el. Most is azt tudom mondani, hogy itt tartok, most arra voltam kíváncsi, hogy el tudnám-e érni azt a 60 pontot, amit a múlt héten prognosztizáltam magamnak, hogy egy teljes, két órás játék alatt sikerülne? És tessék-lássék. Elégedett vagyok az eredményemmel, ennél csak jobb lesz. Hétvégén fogok gyakorolni, és ha nem lesz semmi gikszer vasárnap, akkor mindent meg fogok tenni azért, hogy magasabb pontszámot érjek el összességében.

Sokáig csak utolsó helyen voltam. És mivel a 9. helyen voltam, ezért gyakran eszembe jutott az 1994-es Játék határok nélkül, amikor a máltai csapat volt sokszor nagy ponthátránnyal voltak utolsók. De egy idő után oda jutottam magamban, hogy már máltainak sem vagyok méltó, mert ők legalább többször végeztek egy-egy játék során a középmezőnyben, míg én a hatodik helynek is de tudtam örülni. Viszont amikor heten maradtunk, akkor volt utalás arra, hogy akár jobban is mehetne. Hacsak pár másodpercig, de többször voltam 3. helyen. "Na, meglesz a bronzérem?" Kérdeztem magamtól. A legszebb az volt, amikor 2. helyen is voltam egy rövid időre. Ekkor már kiáltottam, hogy "NA, MEGLESZ AZ EZÜSTÉREM??? MEGTÖRTÉNIK A CSODA???" De mire befejezem a kérdést, addigra már eltalálnak piros tekivel, csillaggal jönnek nekem, és a gyönyörűséges illúzió véget ér, és szinte fájdalmas földhöz csapással érek a valóság talajára, pár másodperc múlva újra utolsó leszek. De az illúzió is jól esett, ha csak nagyon rövid ideig tartott. Motiváló, hogy egyszer valóban lehetek második. De most első körben az a fő cél, hogy 60-nál több pontot érjek.

Karakter és kocsiösszeállítás, amivel játszottam:
Karakter: Koopa Troopa
Kocsi: Pipe Frame
Kerék: Azure Roller
Ejtőernyő: Cloud Glider

Egyszer volt... az ember DVD sorozat

Körülbelül 3 hete találtam meg Békéscsabán a Tesco parkolójánál levő bolhapiacon az Egyszer volt... az ember DVD-pakkot. Nagyon megörültem neki, mert gyerekkoromban egyik kedvenc rajzfilmem volt, meg is vettem magamnak.

Nagyon olcsón adta, 200 forint darabjáért, így az egész 1.000 forint volt. Akár darabjáért kiadtam volna érte akár ennyit is a rajzfilm eszmei értéke miatt. Másfelől meg az első DVD-t leszámítva mindegyik fóliás volt, tehát ki sem bontotta az eredeti tulajdonosa. Valamikor 2004 körül jelent meg DVD-n, tudtam akkor róla, de mivel akkor más foglalkoztatott, ezért nem fordítottam rá nagy figyelmet. Amúgy már nagyobb gyerek voltam, amikor először láttam TV-ben, kb. 12 éves.

Igazság szerint először a bal-felső sarokban látható évszámos kis dobozka miatt néztem a rajzfilmsorozatot. Azzal, hogy megmutatta, hogy melyik esemény mikor történt számomra sokkal közelibbé tette a történelmet, de aztán hamar megláttam, hogy mennyire jó és humoros sorozatról van szó. Sokszor vicces jelenetekkel mutatták be az adott történelmi eseményt. Ami nem is csoda, hiszen elsősorban gyerekeknek készült a rajzfilm, de azt gondolom, hogy bárki nézheti, mert sokkal-sokkal jobb, mint bármelyik száraz történelemkönyv. A legtöbb történelmi korban ugyanazokat a karaktereket láthatjuk. Ott van például a bölcs mester, aki mindig megelőzte a korát. Rendes, jóravaló öregember volt, aki mindig azt hitte, hogy az évszázad találmányát fejlesztette ki, de azon legtöbbször összeomlottak, szétestek vagy elromlottak. Nála jelent meg megtöbbször az évszámos dobozka, mint interaktív karakter beleszólt a történésekbe, ugyanis az, hogy a mester megelőzte a korát, legtöbbször abban nyilvánult meg, hogy olyan dolgokkal foglalkozott, amiket abban az időkben még nem ismertek. Például az ókori görögöknél az óra ősén gondolkodott a Nap állása alapján. A falra írta a tervét, először római számokat írt. Mondja az évszámos kis dobozka, hogy nem jó! Ja, persze-persze. Kijavítja arab számokra a rómaiakat. Megint szól a kis évszámos ládika, hogy nem jó, ebben a korban még nem ismerték a számokat! Végén javította ki valami olyan, számomra furcsa jelekkel, amit gondolom, az ókori görögök használtak számolásra. A másik ilyen érdekes közbeszólás a vikinges résznél volt, amikor a mester nagy hajókat akart építeni, akkor szól az évszámos kis doboz, hogy nézd meg, milyen évet írunk! Még csak 792 van, nem 1492, a nagy hajókat még nem ismerték. Ezek is érdekessé tették a rajzfilmet, de a szerethető karaktereknek köszönhetően válik igazán élővé a történelem. Hiszen ott van még Péter a mindig okos és rendes férfi, aki mindig hasznos tagja a(z aktuális) társadalomnak. Felesége Piroska nem játszik aktív szerepet (ez részint jelzi, hogy a nők sokáig nem voltak aktív szereplői a társadalomnak), de az nagyon tetszett, amikor egyszer az évszámos dobozka neki is szólt. A 10. részben Péter udvarolt egy másik lánynak, és Piroska ezt rossz néven vette. Szól neki a kis doboz: Nyugalom Piroska, még csak 790 van, a monogámiát ekkor még nem ismerték. Ettől olyan virágos jókedve lett, hogy hihetetlen. Dagi barátunk szolgáltatta a poénokat, aki nagydarab mivoltának köszönhetően Bud Spencert megszégyenítő módon osztogatta olykor a pofonokat. Egy kis társadalomkritika is megfért a sorozatban, ugyanis van két negatív karakter. Nem is negatívok, sokkal inkább viccesek. Az egyik a Szurtos, a nagydarab virsliorrú férfi, aki mindig előszeretettel hangoztatta, hogy ő az úr a háznál / országban, mindenki neki engedelmeskedik. Viszont a parancsokat leggyakrabban Pöttöm súgta a fülébe, Szurtos egyedül aligha tudta volna érvényre juttatni tekintélyét. Duettben sem sikerült, legtöbbször mindig viccesen felsülnek. A két férfinak (Péter és Dagi) gyerekük is van, Kis Peti és Kis Dagi. Általuk ismerhetjük meg az adott történelmi korszak sajátosságait, valamint hogyan vészelték át a nehézségeket.

Nagyon örülök, hogy sikerült megszerezni végül a DVD-ket, annak ellenére, hogy azért látszik a rajzstíluson és az érzelmek megjelenítésén, hogy ezt gyerekeknek szánták, felnőtt fejjel is szórakoztató, jó nézni, a vicces jelenetek meg ugyanúgy megnevettetnek. Gyerekkoromban oly módon is hatással volt rám a rajzfilmsorozat, hogy a történelem füzetben az ókori évszámokat nem "i.e." írtam (illetve mivel katolikus iskolába jártam, ezért kr.e. volt nálunk a használatos), hanem - jellel, ezáltal szerethetőbb volt számomra a történelem óra, mert olyan érzésem volt, mintha a rajzfilmben is láttam volna az adott eseményt. Ha valami hibát tudnék mondani, akkor azt, hogy túlzottan gyorsan "mentünk át" az őskor és az ókor eseményein, arra több részt hagytam volna. Bár az is igaz, hogy akkor meg valószínűleg a 26 rész nem lett volna elég, mert a többi eseménynek meg minimum kell az a részletesség, amivel bemutatják azt.

Az utolsó rész az, amiben meglátszik, hogy ez a rajzfilm 1978-as, ugyanis a jövőre, a XXI. századra "jósolt" események egy része már most másképp alakul. Például mutatja a Föld térképét, és hogy fognak az egyes kontinensek népességei alakulni (szaporodni és fogyni). Elsősorban Afrikában mutat eszméletlen nagy benépesedést. Ez valóban történik, és más okból ugyan, de ennek 2015 óta tapasztaljuk a következményeit... Ezt leszámítva nagyon örülök, hogy újra nézhetem ezt a rajzfilmet, sok kedves emléket idéz fel, és nem utolsó sorban elkezdtem olvasni azokról az időkről részletesebben, amit érdekesnek találtam. Nem ez az első eset, hogy azt tapasztalom, hogy most teljesen más az adott témáról olvasni, mint amikor iskolában kellett kötelezően tanulni.

Új Okui Masami és vélemény az r.o.r/s együttesről

Hát nekem nem kell több ma reggelre. Hajnalban Okui Masami új kislemezt jelentett be. Már a címet is lehet tudni: Innocent Bubble. Kicsit furcsának hangzik, de annyira bízom abban, hogy jó dalt fog kiadni, hogy elő fogom rendelni, amint lehetőségem lesz. Csak azt furcsállom, hogy 25. évfordulós kislemeznek hirdeti meg, amikor debütáló kislemeze, a Dare Yori mo Zutto... 1993 augusztusában jelent meg. Mondjuk nem ez az első eset, hogy ilyennel találkozok a japán zenében, hogy egy évvel korábban ünnepelnek évfordulót, mint valójában. Már akkor azon gondolkodtam, hogy valószínűleg azért, mert sorszámnévben gondolkodnak, és Okui Masami is úgy van vele, hogy 2017. augusztus 21-én tölti be a zenei karrierje a 24. "életévét", akkor augusztus 22-től már sorszámban a 25. évforduló van, és már ekkortól ünnepel? Van értelme, miért is ne? A kislemez mindenesetre augusztus 30-án jelenik meg. A cím egy kicsi aggodalomra ad okot, hogy nehogy valami butasággal jöjjön ki, de ha abból indulok ki, hogy a "popcorn magic" című dala is egy igényesen igénytelen alkotás, akkor nagyon félnivaló nincs.

Hogyan lehet valami igényesen igénytelen? Hát úgy, hogy maga a dal sem veszi komolyan magát. Okui Masami énekhangja különleges abból a szempontból, hogy képes egy igénytelen zenéből az énekhangjával valami jót kihozni, nem egyszer fordult elő az, hogy egy dalt az ő hangja mentett meg. Azt hallani ezekben a dalokban ugyanis, hogy lehet, hogy felkérték hogy ő énekeljen fel egy adott zenére, de ahogy énekel, abból az jön le, hogy jó, ráéneklek erre a zenére, de nehogy azt higgyétek, hogy el fogom adni magam nektek. Valami hasonló lehet a fejében, amikor énekel, és képes néha egy idétlen alapból egész jót kihozni. A popcorn magic dal azért is érdekes, mert nemcsak hogy maga a zene, a dallamvilág is olyan, hogy nem veszi magát komolyan, hanem Okui Masami is beleáll a hülyéskedésbe. Hallani az énekhangján, hogy nem veszi komolyan a dalt, de annyira élvezi, hogy énekelhet egy egynyári slágert, hogy ettől válik nagyszerűvé. Életemben nem hallottam még ilyet, és kifejezetten sajnálom, hogy nincs fent YouTube-on a dal, boldogan megmutatnám mindenkinek, hogy lássátok, hogyan lehet maradandót alkotni egy hallhatóan olcsó költségvetésű egynyári slágerből.

De összességében azért hallani, hogy mi az a zenei világ, amiben igazán otthonosan mozog. Tegnap este meghallgattam az r.o.r/s: dazzle albumát. 2008 nyara óta ismerem az albumot. Annak idején sokat hallgattam, mert eléggé nehéz volt akkor beszerezni, és örültem, hogy nagy nehezen valahonnan sikerült letölteni. Az r.o.r/s egy duó, melyet Okui Masami és Yonekura Chihiro alkot, Magyarországon is ismert lehet, mivel ők énekelték a Kaleido Star anime 3. openingjét és endingjét. Akinek esetleg nem jut eszébe, hogy melyik az, íme az opening videó:

Super Mario Kart: Time Trial időeredmények

A Wii U képkészítő lehetőségével csináltam képeket mindegyik Super Mario Kart pályán elért eredményemről. Nem törekszem világrekordok megdöntésére, ezek az idők egy "sokat gyakorló" Mario rajongói átlagos időit reprezentálja. Ennek fényében büszke vagyok ezen eredményekre. Ezeket az időket teljesítettem eddig a Wii U-s Super Mario Kart játékban. Képözön következik.

Mushroom Cup

Mario Circuit 1

Donut Plains 1

Ghost Valley 1

Bowser Castle 1

Mario Circuit 2

Flower Cup

Choco Island 1

Ghost Valley 2

Donut Plains 2

Bowser Castle 2

Mario Circuit 3

Star Cup

Koopa Beach 1

Choco Island 2

Vanilla Lake 1

Bowser Castle 3

Mario Circuit 4

Special Cup

Donut Plains 3

Koopa Beach 2

Ghost Valley 3

Vanilla Lake 2

Rainbow Road

Ami nagyon jó a Super Mario Kart-ban, hogy már itt is megvoltak a karakterek közötti különbségek. Ezek a különbségek megjelennek a pályák sajátosságaiban is, méghozzá úgy, hogy mindenkinek más pálya az erőssége. Ezért is változatosabbak az eredmények, de azért látszik az is, hogy mely karakterekkel játszok a legtöbbet. Technikailag jól megcsinálták a játékot, ami lévén, hogy Super Nintendóra jelent meg, dicséretére válik a Nintendo fejlesztő cégének. Annak ellenére, hogy Toad és Koopa Troppa nem valami gyorsak, velük lehet általánosságban a legjobb időket menni, mert nagyon jó a gyorsulásuk, így ha hibázunk velük, például akadálynak ütközünk, velük a legkönnyebb korrigálni a hibát. Nem utolsósorban könnyen irányíthatók. Míg Bowser és Donkey Kong Jr. végsebessége nagyon gyors, de azt nehezen érik el, ezért ha hibázunk velük, azt nehezebb velük kiküszöbölni. Irányítani is eléggé nehéz őket, mert csúsznak rendesen. Így azt gondolom, hogy ők a mérce nehézségi szint tekintetében. Ha valaki képes jó eredményt elérni a két nehéz karakterrel, az elmondhatja magáról, hogy tud játszani a Super Mario Kart-tal, még versenyeken is jól szerepelne.