Tervezett játékvásárlási lista PlayStationre

A tegnap írt Tetris DS tesztnek sokkal inkább szimbolikus értéke van, amellett, hogy tényleg mindent úgy gondolok, ahogy ott leírtam. A napokban elővettem néhány 576 Konzol magazint, végiglapozgattam, elolvastam néhány olyan PlayStation játék tesztjét, ami érdekel. Oda jutottam magamban, hogy ezeket Nintendo mellett is tudnám játszani, és vennék úgy PlayStationt, hogy a Nintendo játékok is megmaradnak. Ezt akartam jelképezni a Tetrises írással, hogy attól függetlenül, hogy tényleg változás elé nézek konzolos téren, ettől nem fog csorbulni a Nintendo tekintélye nálam. Össze is gyűjtöttem néhány játékot, amit szívesen vennék PlayStationre. A lista korántsem teljes, és mivel tényleg azt látom, hogy óriási a kínálat PSX-re (most csak az első PlayStationről beszélünk), elég nehéz is volt kiválasztani a nekem tetszőket, de néhány játékot azért sikerült:

• Crash Bandicoot sorozat
• Crash Team Racing
• Final Fantasy sorozat (főleg a 9-es érdekel)
• Driver
• Ridge Racer Type 4
• Spyro the Dragon sorozat
• Croc duó
• Gran Turismo sorozat
• TOCA: World Touring Cars
• Valamelyik FIFA játék
• Hercules
• Mulan
• Tarzan
• Egyéb Disney játékok
• S.C.A.R.S.
• Vigilante 8 páros
• Tomb Raider játékok

A lista korántsem teljes, de erre már lehet alapozni. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi összegyűlik, tényleg érdemes lesz PlayStationt venni. Amúgy azt azért most is látom, hogy hiába van hatalmas kínálat PlayStation játékok terén, néhányukról, már a borítójáról azt gondoltam, hogy egy nagy adag szemét lehet, és nehéz kiválasztani azokat, amik jók.

Komoly váltás konzol terén

Békéscsabán a Media Markt-ban is kapható a Nintendo Switch konzol. Egyet elvittek, egy Zelda játékkal, maradt egy másik. Az abban a biztonsági cuccban van lezárva kicsomagolva, megtekinthető, és még most is elképedve nézem, hogy 109.990 forint az ára. Ezt valamiért nem tudom megemészteni. A Switch az első olyan Nintendo konzol, mely egyáltalán nem hoz lázba, semmi érzelmet nem vált ki kifejezetten ijesztő. Más konzolra rá se néztem, esetleg a Segára, de régen, ahogy a PlayStation ledózerolta a konzolipart, azért nagyon haragudtam annak idején. Aztán egy időben megbékéltem ezzel. Most meg, hogy ennyire közömbös vagyok a Switch láttán, konkrétan oda jutottam el magamban, hogy úgy néztem a vaterán az első PlayStation konzolt, mintha komolyan tervezném a beszerzését. És komolyan foglalkoztat a gondolat. Azon már korábban is többször elgondolkodtam, hogy ha nem létezne a Nintendo, csak PlayStation és XBOX lenne a kínálat, akkor melyik konzolt választanám? Egyértelmű, hogy a PlayStation lenne az. Több olyan játék van a Sony konzoljára, ami érdekel, és ha lenne lehetőségem, kipróbálnám. És komolyan elgondolkodom azon, hogy kerítsek-e lehetőséget magamnak rá. Ugyanis nemcsak azzal van bajom, hogy a Switch nem hoz lázba, hanem az is, hogy a Wii U játékaival keveset játszottam. Nincs is sok játékom Wii U-ra, meg most is végigfuttatva az agyamon a kínálatot, nem is tudom elképzelni, hogy tömegével lennének olyan játékok, amivel játszanék. De végig fogom még nézni a konzolboltok kínálatait. Nem adtam fel a Wii U-t. És ugyanezt fogom csinálni a PlayStation-nel. Ha tényleg az lesz, hogy a vásárlás küszöbén állok, akkor szét fogok nézni, hogy milyen játékok kaphatók, melyekkel játszanék. Intuitív módon fogok dönteni. Azt gondoltam ki, hogy nemcsak a vaterán, zsibvásáron, jófogáson fogok szétnézni, hanem a Play Mania weboldalán is, itt rengeteg sok retro játék van, és ha összegyűlik egy számomra megfelelő mennyiségű játék (legalább 20 darab), amit megvennék, és akár végig is játszanám, akkor megtörténik az, ami nálam szinte elképzelhetetlen volt: PlayStation tulajdonos leszek. Nem viccelek. Aktív játékos voltam már 1995 körül is, amikor berobbant a Sony a konzoljával, emlékszem (ahogy fentebb is írtam), mennyire dühös voltam amiatt, hogy mindent kíméletlenül letarolt, és senkinek nem hagyott mozgásteret. Többször írtam, hogy annak idején úgy éltem meg a Nintendo és a Sega közötti versengést, hogy békésen megvannak egymás mellett, akinek a Super Nintendo kínálata jött be, az azzal játszott, akinek pedig a Mega Drive játékai tetszettek jobban, az a Sega felé fordult. És nem éreztem, hogy a két tábor "harcban" lenne egymással. De ahogy bejött a PlayStation, azt személy szerint olyannak éltem meg, mintha békésen együtt játszó emberek közé hatolnának be tankkal. Az erőszakosság főleg annak fényében fájt, hogy olyan érzésem volt, hogy nem a játékkínálatával akart népszerű lenni a Sony, hanem a konzol mellé társított érzelmek miatt, vagyis, hogy menőnek akart mutatkozni. Aki PlayStationnel játszik, az a menő gyerek. Ehhez nagyban hozzájárult a jelentősen megváltozott játékkínálat, ugyanis komolyabb játékok is helyet kaptak a konzolboltok polcain. Mindezek ellenére akárhogy is nézzük, a PlayStationnek is köszönhetjük azt, hogy a videojáték, mint olyan általános szórakozási forma lett, mert a reklámjaikban is inkább felnőtteket láthatunk.

Hogy vehetjük-e hibának, amit a Nintendo of America csinált, amikor bejött a NES, az más kérdés. Mert Japánban amióta a konzol jelen van, mindig is mást jelentett ott a videojáték kultúra, mint a szigetországon kívül. Japánban olyan játékok is kultusznak számítottak már a '80-as években is a Mario és Zelda mellett, mint a Dragon Quest vagy a Final Fantasy. Így a japánokhoz már elég hamar eljutottak a komolyabb lélegzetvételű játékok. Igazából a mai napig nem értem az indíttatást, hogy miért alakították ki a Nintendo esetében a családi meg gyerekek szórakozását megcélzó marketing-politikát, de az biztos, hogy ennek is megvan a maga pozitívuma, hiszen pont ez volt a bája a Nintendónak, ami miatt annyira szerethetőek a cég konzoljai. Ugyanakkor meg merem kockáztatni, hogy ha már a legelejétől eljutottak volna hozzánk a komolyabb lélegzetvételű Famicomra (japán NES) megjelent játékok már a kezdetektől, teljesen más lenne a videojátékok megítélése. Még most is hallom azokat a 20-25 évvel ezelőtti lesajnáló szövegeket, mely a Nintendo és a Mario játékok gyerekes mivoltát "méltatták", és ezek a bizonyos hangok főleg a PlayStation megjelenése után erősödtek meg. Nem utolsó sorban én is megkaptam, hogy ne Nintendózzak, nem vagyok már kisgyerek. Ezt elég hamar, már 10-12 éves koromban hallgattam a szüleimtől, és elég nehezen fogadták el, nálam a Nintendónak nálam nincs vége. Viszont emiatt elég későn kaptam csak Nintendo 64-et, 2000-ben, amikor már leáldozóban volt a konzol. Az a durva, hogy a Nintendo 64 36 milliós eladása egyáltalán nem számít bukásnak, de a PlayStation annyira elnyomta, a maga 102 milliós eladásával, hogy sehogy nem tudott a Nintendo érvényesülni. Azon gondolkodom most magamban, hogy változott-e volna bármi is, ha a Nintendo kvázi "belátja", hogy az addigi üzletpolitikája nem működik, és elindul a Sony után. Ez már nem fog kiderülni, és nem is akarok víziókba bocsátkozni. De az biztos, hogy tényleg emiatt volt sokáig egyedi és fantasztikus érzés, "élmény" Nintendósnak lenni, mert az volt, ami. Illetve még most is az.

És ez volt az, ami miatt a végsőkig kitartottam a Nintendo mellett. Kitartottam akkor is, amikor szidták a Wii-t, hogy egy olcsó költségvetésű konzol relatíve drága, és mégis mennyire népszerű. Kitartottam a Wii Sports, Wii Play, Wii Fit mellett is, amik szinte mindig gúny tárgya volt a konkurensek táborában. De ugyanígy kitartottam a GameCube és a Wii U mellett, mely a két legkevesebb példányszámban értékesített Nintendo konzol. Nintendo 64 mellett pedig nem is volt kérdés kitartani, konzol téren a legtermészetesebb dolog volt. De a Switch-hez jelenleg semmi nem köt, és ez megijeszt, mert erre nem volt példa, amióta egyáltalán videojátékokkal játszok. Nem látok jövőképet a Nintendóban, és azt érzem, hogy ha videojátékos akarok maradni, akkor váltani kell. De nem véletlen írtam azt, hogy ha megejtem a váltást, azt alapos körültekintéssel teszem meg, mert óriási változás lenne a videojátékos életemben. Meg azért a Nintendo sem fújt ki nálam. Annyival lehet időt adni, hogy néhány eddig nemigen játszott Wii U játékot veszek, és ezzel kihúzom addig, amíg nem lesz jobb kínálat Switch-re. Kapásból van is néhány játék Wii U-ra, amik nincsenek meg, és szívesen játsznék velük:

• Super Mario 3D World
• The Legend of Zelda: The Wind Waker HD
• Donkey Kong Country: Tropical Freeze
• Captain Toad: Treasure Tracker
• Rayman Legends
• Game & Wario

És talán nem is teljes a lista. De az biztos, hogy az új játékokra szeretnék fókuszálni, mert most elővenni a retrót nagyon jó dolog, de olyan érzésem lenne, mintha a Nintendót csak a régi játékok tartanák életben. És ha az új játékokra helyezném a hangsúlyt, az inkább megadná azt az érzést, hogy nincs minden veszve.

Mi lenne az előnye, ha vennék egy PlayStationt? Az óriási változásból (mert tényleg az) adódó ismeretlen megtapasztalása, ez egy számomra teljesen újfajta játékélményt hozna magával. Ugyanakkor mivel tényleg ismeretlen számomra a PlayStation, ezért fogalmam sincs, hogy fogadnám be a mélyebb, esetenként agresszívebb, de az biztos, hogy másfajta hangulatot árasztó játékokat. A nagy durranás az lenne a Nintendo részéről, ha egy idő után kiadnának egy "New Nintendo Switch" nevű konzolt, a technológiai fejlődésnek köszönhetően ugyanazon az áron tudnának adni egy minden tekintetben sokkal modernebb Switch-et, amire kellő játékkínálat van. Akkor már csak azért is bocsánatot kérnék, hogy valaha mertem PlayStationre gondolni.

Azt viszont fontosnak tartom elmondani, ha HA vennék PlayStationt, akkor az elsőt, és csakis a Nintendo MELLETT, és nem helyette. Amúgy meglep, hogy PSX-et mennyire olcsón lehet venni, ehhez képest egy retro Nintendo konzol esetében igencsak mélyen bele kell nyúlni a pénztárcánkba. Már csak ezért is, hogy ha váltanék, az első PlayStationnel kezdenék, mert relatíve olcsón be lehet szerezni, így olcsón megtapasztalhatom azt, hogy a kiábrándultság hozza ezt ki belőlem, vagy tényleg kell a változás / változatosság.

Eredeti Hayashibara Megumi: SpHERE és Okui Masami: Masami Life albumok

Felkerestem ismét annak az eladónak az eBay-es online shop-ját, akitől vásároltam korábban CD-ket, és nagy örömmel láttam, hogy megvan még neki a Hayashibara Megumi: SpHERE album limitált kiadásban. Először csak figyelőbe tettem, szétnézem az Okui Masami CD-i között is, és láttam, hogy ismét van neki Masami Life album eladásra. Ezen a képen sem volt, hogy meglenne neki az obi, de mivel korábban, amit vettem tőle Her-Day CD-t, abban benne volt, ezért nagy esélyt adtam, hogy ebben is benne lesz, így úgy döntöttem, hogy mind a kettőt megveszem.

Ma meg is jöttek. Mind a két album különleges számomra, azon túl, hogy a kedvenc előadóimtól vannak.

A Megumi album bizony teljes, és a SpHERE esetében nemcsak azt jelenti, hogy fotókönyv van a dobozba csomagolva, hanem egy különleges kis könyvecske, Megumi saját rajzaival, és fekete-fehér képekkel Megumitól.

Az album ugyanis a Tokyo Boogie Night című rádióműsorának 100. adása után nem sokkal jelent meg. 1991 óta van Meguminak saját rádióműsora (bár talán a TBN már megszűnt), és az a szokás, hogy minden nagy jubileumi rádióadáskor egy koncertet tart. Ez az aktuális adása, hogy saját dalait énekli el egy szerényebb (akusztikus) élő koncert keretében, és ezt a rádióban is lehet hallani. Meg persze élőben is lehet nézni. Szóval a 100. adás alkalmából készült az a kis füzet, ami ezen a képen a bal-alsó sarokban látható. Aranyos kis rajzok vannak, saját kézírásával illusztrálva, aláírva, és néhány fekete-fehér képpel. Ezek eléggé retro hatásúak, a képeket nézve olyan érzésem volt, mintha egy XX. század forduló-beli ázsiai nőről néznék képeket. Megumi egyébként is szerette régen a klasszikus, régies hajviseletet, ezt lehet látni az album borítókon, ezzel csak még inkább azt az érzetet kelti, mintha a képek kb. 100 évesek lennének.

Másfelől meg ez a kedvenc Megumi albumom, úgyhogy ezért is örültem nagyon, hogy végre lehetőségem van megszerezni. A dalok kellemesek, vidámak, könnyedek, leginkább ilyenkor tavasszal meg nyáron szeretem hallgatni. Főleg az utolsó szám miatt, ott madárcsicsergés hangját lehet hallani, valamint a tenger morajlása is külön kiemeli a hangulatot. A borítón található képeket is azért szeretem, mert tengerparton készültek, és mindazonáltal, hogy spontánnak hatnak a képek, amit nagyon szeretek, egy szép tájat is bemutat. Egyébként vicces volt, olvastam egy interjút, hogy a képek hajnalban készültek, Megumi-sama elmondása szerint váratlanul ébresztették fel, és egyáltalán nem örült neki. Emellett azt is mondta, hogy ez volt az első album, ahol remélte, hogy meglesz a 100.000-es összeladás. Az nem lett meg, "csak" 70.810 példány kelt el az albumból, de ez lett az első, mely Top 10-es helyezést ért el. A 8. helyen nyitott az albumeladási listán, ekkor már nagy ismertsége volt az énekesnőnek. Alapvetően a minőség a lényeg. Ez volt az első olyan album, ahol vegyesen voltak animés és saját dalok, és ki lehet hallani azt is, hogy az 1991-es első albuma óta mennyit fejlődött a hangja. Ami miatt még különleges számomra ez az album, hogy ez volt az első olyan, ahol Okui Masami-val dolgozott együtt. Konkrétan háttérvokalista volt, a Nakeba ii No és a be Natural dalok alatt hallható a hangja. Egyébként is tetszettek ezek a dalok, de a vokál miatt vált igazáb különlegessé számomra. Az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime munkálataikor találkoztak először, ennek aztán közös munka lett az eredménye, melynek gyümölcse ezen az albumon hallható. A közös munkájuk és azalatt kialakult barátságuk a Slayers első opening és első ending dalokban csúcsosodott ki, hiszen közismerten azokat a dalokat együtt énekelték. Azóta is azt gondolom, hogy ennek "előjátéka" volt a SpHERE albumon a közös munkájuk.

Térjünk is rá Okui Masami-ra. A Masami Life nem feltétlen kedvenc albumom tőle, sokkal inkább a borítón található képek teszik különlegessé ezt az albumot.

Azok ugyanis hűek az album címéhez, olyan szinten személyes képek vannak rajta, hogy például ébredés, fogmosás, reggeli-készítés és ilyenek. Beszéltük a borítóképről az Okui Masami Facebook-csoportban, az egyik srác nem akarja elhinni, hogy a képek "valósak". Abból a szempontból, hogy bár a képek tényleg spontának, de a ház, ahol készült, szinte inkább hasonlít egy jobb szálloda szobájára. Amúgy igaza van, mert tényleg olyan modern a képen minden, ami körülötte van, de azt gondolom, hogy az énekesnő karrierje tart már olyan régóta, hogy akár a saját háza is lehetne. A dalok nem olyan kemények, mint a 2006-ban megjelent God Speed és az evolution albumokon hallhatóak, ezek olyan sajátságos stílusúak. Megvan a maguk hangulata, és megmaradtak bennem első végighallgatás után, de korántsem voltak rám olyan nagy hatással, mint a fentebb felsorolt két album, melyeket követte a Masami Life 2007-ben. De mindenképp méltó helye van az Okui Masami repertoárban.

A képekre visszatérve, akár szállodában, akár a házában készültek, semmit nem vonnak le az értékéből. Mindkét album képeiből sugárzik a spontaneitás, amitől olyan közvetlenné, személyessé válnak, ettől válnak különlegessé ezek az albumok.

A Hayashibara Megumi albumon a táj nagyon szép, az külön emeli a hangulatot, de azért ezt az oldalt fényképeztem le, mert a bal oldalon látható képről külön beszélt, mint érdekesség, hogy ott talált egy kagylót, azt fényképezték le. Az Okui Masami album képen is látható, hogy mi az a spontaneitás, amiről írtam. Azt azért gondolom, hogy nem épp akkor csinálták ezeket a képeket, amikor Okui-sama valóban felébredt, de a hatás ott van. És az ilyen személyes jellegű képek teszik különlegessé ezt az albumot, és úgy érzem, hogy betekintést enged a mindennapjaiba. Ez sokkal többet ér számomra, hogy bármelyik nyugati nagy sztár húsz kilós sminkjével és ultraszoros ruháival pózolgat.

Gyűlnek, gyűlnek az albumok, Hayashibara Megumiról 5 albumom van, ebből 3 limitált kiadás, Okui Masami-tól pedig 14 albumom van, ezzel megvan a teljes album diszkográfiájának a fele, ugyanis a stúdióalbumok közé minden válogatás-, koncert-, feldolgozás-, stb. albumokat beleszámolva összesen 28 albuma van. Alig várom, hogy meglegyen az összes. Ahogy Megumitól sem lehet kevesebb. Ha találok még jó áron, és lesz anyagi lehetőségem vásárolni, biztos, hogy nem fogok másképp tenni.

Bokurano

Nem sikerült ennek a postnak frappáns címet kitalálni, így maradt az anime címe. Ma értem a Bokurano anime végére. Szerintem említettem korábban, hogy miért figyeltem fel rá. A MondoCon karaokéján énekelte többször Mazsibazsi, aki elképesztő, hogy képes női előadók dalait a maga férfi mély hangján előadni. Szeretjük az énekét. Lényege, hogy a Bokurano openingjét többször elénekelte, amikor Leea mondta, hogy az informatikusoknak szóló anime. Na mondom, akkor ezt megnézem. Csak azt nem tudtam, hogy az informatikusi rész annyiban ki is merül, hogy az opening címe "Uninstall", amúgy semmivel sem látunk több számítógépet itt, mint egy átlagos animében. Vannak hibái de a mondanivaló nagyban kompenzált.

Miről van szó? 15 tinédzserkorú fiatal egy nyári táborban tölti jól megérdemelt pihenését, amikor egy nap a tengerparton múlatják az időt, jól érzik magukat egymás társaságában. A közelben van egy barlang, ahol egy idősebb férfi szeretné tesztelni az "új" számítógépes játékát. Ám nem egyszerű játékról van szó. Azzal, hogy a szerkezetre helyezik a tenyerüket, egy kvázi szerződést "írnak alá", amit nem lehet felbontani. A játék pedig nagyon kemény. Robotharc, de a való életben. Szegény gyerekek meg azt hiszik, hogy egy vidám önfeledt videojátékot fognak játszani, holott a tét nem más, mint az életük. Minden gyerek kap egy széket, ezek egy kört alkotnak, és a rendszer mindig megpörgeti a székeket. Akinek a széke bekerül abba a kis körbe, ő lesz a következő, akinek harcolnia kell. Van ez a Zearth nevű behemót robot, amikor a "kiválasztott" személyében harcol, akkor az ő életerejét használja fel a harcra, és itt az egyik bökkenő, hogy akármi is a harc vége, akár győz, aki veszít, hősünk meghal.

Hihetetlen jónak indul az anime. Az opening előadóját Ishikawa Chiaki-t ismerem korábbról az Animelo Summer Live-os fellépései által, valamint dolgozott együtt Kajiura Yuki-val, közösen alkották a See-Saw nevű együttest. Igazság szerint nem szerettem az énekesnő hangját, de ezzel az openinggel annyira a szívembe lopta magát, hogy minden tiszteletemet és szeretetemet kivívta. A dal pedig hihetetlen jó animét sejtetett, nagyon jónak is indul, és sokáig így is maradt. Csak a második felénél kezdtem el azt érezni, hogy kezd kisiklani nálam a dolog. Az animének ugyanis nincs igazi történetvezetése. Olyan, hogy az elején megtudjuk, hogy pontosan mi is ez a játék, aztán az egész sorozat szinte abban merül ki, hogy egyenként harcolnak a behemóttal a másik óriás robot ellen, mindeközben megismerjük az adott gyerek (aki épp harcol) múltját, háttértörténetét. Ettől epizodikussá válik a történet, minden gyerek 1-2 részt kap, amikor is megtudjuk, hogy ki ő, mi ő, némelyiknek, hogy mi a bánata, harcol, és meghal. Ez így nagyon zanzásított, ugyanis a harcnak sokkal inkább szimbolikus jelentősége van. A legtöbb gyerek a múltjából eléggé komoly sebeket hordoz, ami hatással van a jelenükre, és a robotharc szimbolikáját a belső harcban látom. A lélek harca az, amit a robottal látunk. Ugyanis nemcsak a múltjukkal kell megküzdeniük, helyretenniük azt, hanem nagyban szerepet játszik a halál elfogadásának ténye. Az animéből kiderül, hogy egyáltalán nem jó, ha megtudjuk, hogy mikor halunk meg, sőt ha lehet, még nagyobb frusztrációt okoz. Úgyhogy bőven van belső harc, amit ez a robotos csata szimbolizál.

Akár ideális is lehetne az anime, tiszta 10 pont, de vannak hibái is, amik sajnos kellőképpen ellensúlyozzák azt, hogy tökéletes legyen az alkotás. Az egyik hibát abban látom, hogy nincs igazán főnök a gyerekek között, nincs konkrétan vezéregyéniség. Vagy egy olyan gyerek, aki mindegyiknél komolyabb lelki sebet hordoz magában. Ez a vége miatt lenne fontos, mert a végére az ő harca nagyobb hatású lett volna, és ha igazán jó vezető lett volna, a végén el is érzékenyülhettünk volna, és akkor igazán hatásos lett volna az anime. Ehelyett az van megismerhetjük a szereplők háttérsztoriját, ahogy írtam korábban, megvívja a maga harcát, és miután meghal, ő ugye "kiíródik" a történetből, ezáltal az, hogy vele mi történt, a későbbiekre nézve jelentéktelenné válik. Ugyanis a másik hibát abban látom, hogy nincs összefüggés a gyerekek történései között. Alapból ez nem lenne gond, hiszen lehet mondani, hogy minden egyes gyerek egy független személyiség, de 24 rész alatt 15 gyerek különálló történetét nem lehet úgy elmesélni, hogy közben időnk legyen arra, hogy érzelmileg is azonosuljunk vele, konkrétan megértsük a problémáját, és hogy mi is az a harc, amit magában vív. Emiatt van az, hogy ahogy az ő sztorija vége, jön a következő gyerek, így az előző(ek) személyes története teljesen jelentéktelenné válik. Legalább az anime szempontjából. Ahogy haladunk előre a történetben, lehet sejteni, hogy melyik gyerek lesz az utolsó, aki harcolni fog, az ő személyes története mindig előjön egy-egy pillanatra, és a végére az ő élettörténetére több időt szánnak a készítők. Ezzel akarták elérni azt, hogy az egész anime vége nagyobb hatással legyen ránk. A baj az, hogy a történet egészét nézve egyik gyerek sem mondható kulcsszereplőnek, nincs olyan, aki mindegyik társával valamilyen komolyabb kapcsolatban van. Ő lehetett volna az a bizonyos vezéregyéniség, aki által jobban érezhettük volna, hogy ez a 15 tinédzser egy összetartó csapatot alkot. Az, aki utoljára harcol, sem kulcsszereplője az animének. Neki is megvan a maga komoly története, és többször szerepel a végén, de nekem személy szerint néhány másik gyerek háttérsztorija nagyobb hatással volt rám. Nekik olyan szép haláluk volt (márpedig egy halál lehet szép), hogy majdnem megkönnyeztem. Az utolsó gyerek nem váltott ki belőlem ilyen érzelmeket.

Egy vezetője van ennek a játéknak, Koemushi. Első látásra egy nagyon furcsa lény, akiről persze kiderül, hogy ki ő valójában. Elöljáróban annyit, hogy ő az egyik legundorítóbb karakter, akivel animében valaha találkoztam. Ő ugyanis nagyszerűen átlátja, hogy az emberek mennyire egyszerű "lények" (negatív értelemben), apró örömökkel el lehet venni az eszét, a végletekig lehet manipulálni. Emiatt rettenetesen gyűlöli őket, a gyerekekkel is úgy beszél, ahogy a kutyájával nem beszél az ember. Ő az egész játéknak az úgymond instruktora, ő avatja be a gyerekeket az egész játék lényegébe, és a harcok során is ő "segít" nekik... a maga beképzelt és pökhendi stílusában. És azért elég hamar kiderül róla, hogy ő sem különb annál, mint amilyennek megbélyegezte magában az embereket, hiszen neki is az minden öröme, ha szívathatja az embereket, vagy verbálisan, lelkileg terrorizálhatja őket. Ennek ellenére azt mondom, hogy mégis jó, hogy Koemushi jelen van, mert ő szimbolizálja azokat az embereket, akik hasonlóképpen átlátják azokat a dolgokat, amivel az embereket manipulálni, hülyíteni lehet, és elítéli őket emiatt. Aki találkozott ilyennel a való életben, az tudhatja, hogy tényleg nem különb attól, akiket gyűlöl. Mert lehet olyanokkal találkozni, akiknek az egyszerű örömök az életének "értelme", de mi értelme van gyűlölni őket? Azt gondolom, hogy el kell fogadni őket, ugyanúgy emberként kezelni őket, mindeközben nem hagyni, hogy az életmódja hatással legyen ránk.

Úgyhogy tanít bőven az anime, ezért döntöttem a 9 pontos értékelés mellett, annak ellenére, hogy a hibái összességében azért rontják az értékét. És inkább azt mondom, hogy érdemes megnézni, mert a pozitívuma, a "tanító jellege" erősebb az animének, mint a negatívumok, amik mellett kétségtelen, hogy nem lehet elmenni, de ha megértjük, hogy mit akar üzenni az anime, akkor megbocsájthatjuk a hibákat.

Amikor a bánat könnycseppjei felszáradtak

Eredetileg téli animének terveztem a BLUE DROP ~Tenshitachi no Gikyoku~ animét, végül pár hét késéssel a tervezettől kezdtem el nézni, és ma értem a végére. Hihetetlenül érdekes anime, már csak azért is, mert szerintem zseniálisan lavírozik a slice of life és a sci-fi, fantasy, mecha harcos stílusok között. Másrészt, ami miatt nagyon tetszett, hogy nemcsak történet, hanem a karakterek is szimpatikusak, ezért végig érdekelt, hogy alakul a sztori, mi történik a szereplőkkel.

Pedig egy eléggé depressziós anime, pont azért terveztem télen nézni, amikor lement a karácsonyi szezon, januárban nem történik már olyan sok minden, az idő is hideg, hamar sötétedik, ez az anime nagyszerűen kiemelné az időjárás zord hangulatát. Maga az opening is eléggé kemény (Suara: BLUE), ismerve Suara teljes repertoárját, mondom, hogy az énekesnő egyik legdepressziósabb dala. Nemcsak ballada, vagy valami szomorú életérzésről szól, hanem valósággal átjárja a depresszió, a kilátástalanság érzete. Az animét ennyire nem, de eléggé negatív hangulatban indul. Wakatake Mari egy bentlakásos lányiskolába kerül. Az iskola légköre is eléggé hűvös, ugyanis az igazgatónő egy meglehetősen szigorú és hihetetlen régimódi erkölcsöket valló nő. Nem használja ezeket rossz célokra, szó nincs erről, és eléggé ritkán szerepel. De ha megjelenik, akkor mindig keményen beszél a diákokhoz, parancsokat, rendeleteket ellentmondást nem tűrően hoz meg, elve szerint csak így lehet rendet tartani az iskolában. De ez nincs befolyással a diákok mindennapjaira ugyanolyan kedvesek, derűs természetűek, mintha egy liberális elvű iskola tanulói lennének. Viszont Mari bemutatkozása az iskolában is eléggé balul sül el, ugyanis összeverekszik néhány lánnyal. Van oka a pesszimizmusra, hiszen a szülei egy szörnyű katasztrófában haltak meg. A Kamioki szigeten lakott gyerekkorában, melyet öt évvel ezelőtt súlyos támadás ért. A sziget összes lakója meghalt, kivéve a kislány Mari-t, aki viszont nem emlékszik semmire. Azóta a nagymamája neveli, és beiratkozik egy bentlakásos lányiskolába. Előélete miatt azt gondolom, hogy érthető, hogy miért ennyire negatív, de a verekedős bemutatkozása akkor is eléggé szerencsétlennek mondható.

Ami a bonyodalom alapját adja, hogy egy szobába kerül egy Senkouji Hagino nevű lánnyal, aki ahogy megérinti Mari-t, elkezdi öntudatlanul fojtogatni. Sok emlék feltört belőle a lány láttán, Mari persze nem érti az egészet, és nyilván haragszik is Haginóra, meg az elején nem bízik meg benne. Mi késztette Haginót arra, hogy ilyet cselekedjen? Mi a valódi kapcsolat kettejük között? Mindenre választ kapunk.

A fojtogatásnak nem lesz folytatása, a kedélyek lenyugszanak, és elkezdik megkedvelni egymást, mi több vonzódni egymáshoz. Innestől domborodik ki az anime Shoujo-ai jellege, ugyanis a két lány egymásba szeret. Ami tetszik, hogy ez a szerelem teljesen természetesen jelenik meg, nem azt emeli ki az anime, hogy ez egy leszbikus kapcsolat, nem látni semmi kivetnivalót abban, hogy két lány szeret egymásba szeret. Sokkal inkább a közös háttértörténet az, ami miatt nehezen jönnek össze. Hiszen Hagino valójában egy földönkívüli, aki azért érkezett a Földre, hogy megvédje azt. Ennek ellenére teljesen emberi a viselkedése, nagyon kedves, szerény, csendes, olyannyira emberi, hogy a bolygóról, ahonnan jött, ő az egyedüli, aki képes őszintén mosolyogni, nevetni. A BLUE nevű űrhajóval érdekezett a Földre (Úgyhogy a BLUE című openingnek több jelentése is van) több társával, de ők mind az űrhajóban maradnak. Hagino az egyedüli, aki beépült az emberek közé, és jól is érzi magát a lányok között, különösen Mari társaságában. Talán ennek is köszönhető, hogy ennyire emberi a viselkedése. Nem ennyire jelentős a kémia tanárnő szerepe, de kedvességével hamar megragadja a figyelmet. A valóság viszont az, hogy a háttértörténésekről ő is sokat tud, tisztában van vele, hogy háború közeleg, és igyekszik megvédeni a két lányt.

Érdekesség, hogy ahogy előrébb jutunk, úgy az egyes történések egyre vidámabbak, oldottabbak, de a végefelé ismét nehéz idők jönnek, hiszen Haginónak színt kell vallania Marinak, mindezek mellett megérkeztek az ellenséges erők is, így a háború elkerülhetetlenné vált. És mi lesz ennek a vége? Ahogy lezárul az anime is.

Nagyon jó a történetvezetés, nagyon jól elmesélik 13 részben az eseményeket. Nem volt hiányérzetem, miközben néztem az egyes epizódokat, és az itt-ott felbukkanó vicces jelenetek oldják a feszült hangulatot. Tetszett az anime, 9 pontra értékeltem.

Egyébként többen bírálják, hogy kedvenc előadó alapján választok animét. Pedig így is érdemes. Ha nem Suara énekelné az openinget és az endinget, rá se néznék az animére, és egy nagyon jó alkotásból maradtam volna ki. Azért választok így (is) animét, mert úgy vagyok vele, hogy az adott dalt régóta ismerem és szeretem, és érdemesnek gondolom arra, hogy megnézzem az animét. Ebben az esetben nagyon megérte, mert a BLUE nemcsak az énekesn egyéniségéhez illeszkedik, de látni, hogy az animéhez írták a dalt. És ha egy opening / ending esetében megcsinálják azt, hogy nemcsak az animéhez írják a dalokat, hanem az előadóhoz is illik, abból születnek a nagyon jó animés dalok. Felmerült bennem a kérdés, hogy előbb írták meg a dalt, és aztán találták meg Suarát, hogy illik rá ez a dal, vagy eleve Suara volt leszerződve opening és az ending előadására, a dal csak utána született meg? Akármi is az igazság, telitalálat volt, és sokkal többet jelent számomra így a dal, mint mielőtt láttam az animét. Nemcsak az opening illik az animéhez, emeli ki a depressziós hangulatot, hanem az ending is (Tsubomi -blue dreams-), mely érezteti, hogy akármekkora is a gond, meghúzódik mögötte a remény, ami erőt ad a nehéz időkre. Ez a kettősség érződik az animében.

Teljes Aladdin gyűjtemény

Mivel sikerült megszerezni az Aladdin Blu-ray-t, így teljes lett a gyűjteményem.

Ezt már többé nem kell kereni. Ami hiányzik még, a filmzene album kazettán és CD-n. Mai napig nem hiszem el, hogy ennyire ritkák a Disney filmzenék, nagyon nehéz fellelni egyet-egyet. Illetve még a Super Nintendo játék dobozát és leírását szerezném be. A kazetta megvan.

Hosszú idő után Budapesten

Tegnapelőtt felutaztam Pestre. December óta most voltam először. Nem nagyon volt okom arra, hogy felutazzak, de mivel egyáltalán a vonatozás nagyon hiányzott, ezért úgy döntöttem, hogy okot csinálok rá. Bagszival megbeszéltem, hogy megnézi a régi laptopomat, hogy mi lehet a baja a kijelzőnek, hátha meg tudja javítani. Ha használom, egy idő után kifehéredik a kijelző soronként, aztán annyira fehér lesz, hogy végképp nem látni semmit. Valószínűleg kontakthibás, de sajnos nem értek hozzá. Tényleg felvittem a laptopot, ráadásul több dolog is bejött, úgyhogy a tervezettnél korábban is indultam.

A 12.19-es vonattal terveztem menni, ugyanis az év eleje óta Békéscsabáról is indul egy olyan vonat, ami miatt mindig átszálltam Szolnokon, mert olyan jó rajta utazni. Na gondoltam, utazok rajta egy hosszút. De végül a 9.19-es vonattal mentem, mert hívtak állásinterjúra. Oda pedig 13 órára kellett menni, így borult az eredeti terv, de minden tervem így boruljon fel, ugyanis nagyon szeretnék végre dolgozni. Nem volt sima az út, mert felsővezeték-szakadás volt Újszász és Tápiógyörgye között, így kerülőúton, a Nyugati felé mentünk. Egészen Zuglóig mentünk a Nyugati vonalán, majd tett egy nagy kört, lassan is ment, több helyen is megállt, így legalább fél óta plusz volt az út. Ezek a megállások érdekesek voltak, mert megállt a vonat Kőbánya-Kispestnél, Kőbánya-alsónál is, és mindkét esetben az volt, hogy állt pár percig, na mondom magamban leszállok, és helyi közlekedéssel megyek tovább. De mindkét esetben úgy alakult végül, hogy amikor kaptam volna fel a táskát, akkor dudált a vonat, hogy indul tovább. Na mondom, szépen vagyunk. Pedig jó lett volna leszállni, mert tényleg nagy kört tett meg, és még úgy is jobban jártam volna, ha leszállok a Kökinél, és onnan megyek metróval. Sietnem kellett, amint beért a vonat a Keleti pályaudvarra, és épp, hogy beértem 13 órára. Jól ment az állásinterjú, jónak éreztem magam. Egy irodai munka lenne, annak alapján, amit elmondtak a csoportos tájékoztatón, szimpatikusnak tűnt, úgyhogy elvállalnám a munkát, ha engem választanának ki.

Az interjú után az Astoria felé vettem az irányt. Visszatért nálam a Disney-láz, és most azon vagyok, hogy mivel a Disney Blu-rayek kifutóban vannak, ezért megszerezzek néhányat, főleg azokat, amiket szeretek. Nézegettem az interneten, azért még lehet kapni őket, viszont azt vettem észre, hogy az Aladdint már nagyon kevés helyen árulják, ezért ennek volt most elsődleges prioritása nálam. Láttam a Bookline weboldalán, hogy náluk még van. Azt gondoltam, hogy ha az üzletükbe megyek, akkor megtalálom ott is, de tévedés volt. Régebben elég sok Bookline üzlet volt Pesten (például a Sugárban), de néztem a weboldalt, már csak az Astoriánál van üzletük a Rákóczi út 12 szám alatt. Nagyon kicsi a választék, inkább az online átvételre fókuszálnak. Mellette van a nagy Libri könyvpalota, vagy hogy hívják, lényeg, hogy oda is benéztem. Itt csak néhány Blu-ray van a pénztár mögött elrejtve... Hát úgy aztán meg lehet találni. Na mindegy, elsétáltam a Blaha Lujza tér felé, látom, hogy itt van a nagy Líra könyvesbolt, na akkor már ide is nézzünk be. Itt már sokkal jobb a Blu-ray kínálat, de Disney nem volt egy sem. Most már tényleg a Blaha Lujza térre mentem, onnan villamossal a Nyugatiba, a WestEnd-ben töltöttem el az időt. Itt is nézelődtem, először az 576 KByte-ba mentem be, hogy megnézzem a Nintendo Switch kínálatot, ami egyelőre nagyon szegényes. A promóció és a marketing rendben van, mert hatalmas reklámanyag volt kint, de a kínálat eléggé csekély így az elején. De majd fogok írni részletesen is a Switch-ről, mert láttam élőben. Az 576 után a Libribe mentem be, hogy milyen videó kínálat van, de itt végképp semmilyen.

Végül a Media Markt-ban találtam meg az örömöm forrását. Itt nagyon sok Disney DVD és még kellő mennyiségű Blu-ray van jelen, és itt találtam meg az Aladdint is. Abból a szempontból poén, hogy pont itt volt, hogy néztem a Media Markt webshopjában a Disney Blu-ray-ek kínálatát, Aladdint nem találtam. Egyébként örülök ennek a kiadásnak, mert ezzel a borítóval jelent meg még 1994-ben először videokazettán is a film. Emiatt is szerettem volna annyira ezt beszerezni, a másik ok, hogy több emlék is köt ehhez a Disney klasszikushoz. Ugyanis ez volt annak idején az első Disney mozifilm, amit láttam moziban. Most néztem utána, a magyar mozikba csak 1993. decemberében jutott el, tehát több, mint egy éves késéssel az 1992. novemberi amerikai premierhez képest. Ezek szerint akkoriban nagyon nehezen jutottak hozzánk a külföldi alkotások. Az biztos, hogy hatalmas élmény volt kisgyerekként moziban látni. Mindemellett a Super Nintendo játék is nagyon jóra sikeredett, annak ellenére, hogy jelentősen különbözik a PC és a Sega Mega Drive változatoktól. A Blu-ray árán meg látszik, hogy ki akarják szórni a megmaradt példányokat, 1.999 forintot Full HD filmért megéri, főleg, hogy ezek is 6.990 forinttól indultak megjelenésükkor.

Ezután a földszinten a kajáldás résznél keresten helyet magamnak, itt vártam bagszira, közben elfoglaltam magam. Készültem az angol érettségire, valamint Nintendo 3DS-en játszottam a Tetris DS-sel. A BKV miatt eléggé későn jött (ahhoz képest, ahogy számítottam rá), már kezdtem úgy lenni, hogy ha 18 óráig nem jelenik meg, akkor hazamegyek a 19.10-es vonattal. De eljött. Kicsit beszélgettünk ott, aztán vonattal mentünk hozzá. A vonaton elővette a Switch-et. Szóval ez lenne az... Nagyon szép rajta az új The Legend of Zelda játék, de valamiért mindig az az első gondolatom, amikor meglátom ezt a táblagépszerűséget, két oldalán gombokkal, hogy ezért képesek 109.990 forintot elkérni? Ott van még a dokkoló is, amivel TV-hez csatlalkoztatjuk, de egyszerűen nem látom benne azt, ami azt mondatná velem, hogy megéri megvenni. Mondom ezt, mint tőzsgyökeres Nintendós, akinek élete részét képezi az egész Nintendo úgy, ahogy van. Mondjuk egyik végletet sem szeretem. Még a vonaton beszéltük, hogy rettenetes, hogy a GameStar és a PC Guru mennyire hergeli a videojátékos közösséget a Nintendo ellen. Erről írtam korábban: Létező problémákról írnak, de nagyon felnagyítva, ezzel váltva ki indulatokat a Nintendo ellen. Nemrég láttam, hogy bagszi csak kiírta bánatát Facebook-ra a Nintendós csoportba, hogy miért divat minden rosszat leírni a Nintendóról, és volt egy srác, akinek tetszett a kommentje. Zanzásítva a lényeg, hogy szerinte a Nintendo elkapkodta a Switch megjelenését, még dolgozni kellett volna a rendszeren. Nekem is valami nagyon hasonló volt a gondolatom, amikor kezembe vettem a Switch-et, megnéztem a HOME menüt. Rettenetesen kaotikusnak éreztem. Nem láttam rendszert, és az egész olyan semmilyen, mintha valami olcsó árkategóriás konzol menüje lenne. Ezen tényleg dolgozni kellett volna még, meg kiforrnia magát az egész rendszernek. Én is úgy látom, hogy el van kapkodva a Switch megjelenése. Méghozzá azért, mert a Nintendo a lehető leggyorsabban el akarja felejteni a Wii U bukását, gyorsan eltemetni, többet ne is lássuk, dobjuk piacra hamar az új gépet, hogy nép is felejtse el. Mindeközben a menürendszert, meg a lehetőségeket nézve is ugyanúgy felmerült bennem a kérdés, hog mi kerül ezen 110 ezer forintba? A Zelda játék nagyon szép, és látszik, hogy temérdek lehetőség van benne, az egész hangulata megfogott. Mondjuk ez is érdekes. Előző nap felmentem Wii U eShop-ra, és az új Zelda játékból szólt egy nagyon szép zene. Már a zenét hallgatva is azon morfondíroztam magamban, hogy több Zelda játékkal is megjárták a csúcsot, és egyre inkább olyan érzésem támad, mintha a Nintendo újabb és újabb csúcsot keresne. Attól félek, hogy ez lesz a vesztük, mert a tudatos, már-már kényszeres "csúcskeresés" okán elvész az a spontaneitás, amitől igazán nagy lenne egy játék. Azt gondolom, hogy ha egy alkotáson (mindegy, hogy a film, játék, zene, stb.) látszik, hogy azt azzal a tudattal készítik, hogy nagyon fognak robbantani, akkor erőltetett lesz az adott mű, aztán pont ettől vérzik el. Még nem láttam annyit a Zeldából, hogy magabiztosan azt mondjam, hogy igaz rá is, de volt ilyen gondolatom a zene hallatán. De játszanom kell vele, hogy erről meggyőződhessek, de nagyon szeretném, ha most nem jönnek be a megérzéseim, mint ahogy nem mindig szoktak bejönni.

Annak nagyon örülök, hogy a Switch szinte világszerte nagyon sikeresen rajtolt, néhányan már vizionálják, hogy meg fog ismétlődni a Wii sikere. Szükség van a Nintendóra a konzolpiacon. A Sega "halála" túl nagy veszteség volt, ha a Nintendo sem lenne, az az egész konzolpiacra komoly hatást gyakorolna. Mert szükség van arra az egyedi útra, amin a Nintendo jár, nagyon sokat tesznek azért, hogy a videojátékok palettája színes legyen. De a konzol tényleg túl hamar jelent meg. Jelen állás szerint azt mondom, hogy leghamarabb karácsony környékén veszek egyet, egy Mario Pack-osat, és lehetőleg valami akció keretében. Remélem addigra lesz Virtual Console is, meg bővíteni fognak a lehetőségeken. A laptop meg nem volt hajlandó elromolni, így nem szorult javításra.

21.45 körül indultam el Kőbánya felsőről mentem vonattal a Keletibe. Már kint is állt a vonat, úgyhogy szálltam is be azonnal. Nagyon jól ment, 22.50-kor rendesen elindult, és 1.10-re ért be Békéscsabára. Hazaérve megnéztem az Aladdin Blu-ray-t. Bámulatos a különbség, lehet látni Full HD TV-n. Mondjuk már azt is megmosolyogtam, hogy a borítón csak magyar és angol hang van felsorolva, de a főmenüben választható még francia, olasz, török, sőt, még német nyelv is. Mondtam is magamban, hogy majd megnézem dajcsul. De most magyar. Szóval lehet látni a felbontás-béli különbséget. Mert bár DVD-n is alapvetően éles a kép, de mintha fel lennének nagyítva a pixelek, mert lehet látni a pixelenkénti színkülönbséget. Kicsit szemcsésnek tűnik a kép, míg Blu-ray-en tűéles a kép, semmi ilyesmit nem látni. A szín is csodálatos, úgyhogy azt gondolom, hogy megéri Blu-ray-t venni, annak, akinek van igénye az igazán jó képminsőgére. 4 órakor tértem álomföldjére.

Pocahontas 2 szindróma egy animében

Befejeztem a KimiKiss Pure Rouge animét, és azt kell mondjam, nagyon kiakadtam a történet lezárásán. Aki látta a Disney klasszikusok közül a Pocahontas és a Pocahontas 2-t, az tudhatja, mire számíthat. Annak legalább annyira kiakasztott a második film vége, mint ennek az animének lezárása.

Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy az anime történetvezetése meglehetősen felemásra sikeredett. Az első fele sablonos és unalmas. Amíg a szereplőkkel nem történnek komolyabb dolgok, addig élik a maguk mindennapjait, nincs kifejezetten személyiségük, és nem ragadnak meg úgy konkrétan jelenetek. Viszont a második felére, ahogy összejönnek a párok, hirtelen megfordul az egész, sokkal érdekesebbé válik a sztori, a karakterek jelleme is kifejlődik azáltal, hogy nemcsak a szerelem örömét, hanem az árnyoldalát is megtapasztalják, ezáltal elkezd érdekelni az, hogy mi történik velük. Mit kezdenek a kialakult krízishelyzettel? Csak ehhez el kell jutni a 13. részig. Azt gondolom, amit írtam előzőleg, hogy azt az animét az fogja tovább nézni, akinek szimpatikussá válik egy-egy karakter, vagy lát fantáziát abban, hogy ki fog alakulni valami jó sztori, egyébként azok, akik elkezdték nézni, azok egy része szerintem dobta pár rész után. Mert a történet adott, hiszen a szerelmek már az elejétől kialakulnak, hogy ezt miként látjuk, az már egyéni megítélés kérdése.

SPOILER

Az első páros a 13. részre jön össze, a két főszereplő, Kouichi és Kazuki. Az eset pikantériája, hogy egy harmadik segített nekik összejönni. Nem feltétlen a kerítő szerepét játszotta, a háttérben segített nekik. Lényege a dolognak, hogy miután sikerült, és mindenki boldog lehetne, Mao (A harmadik) ahogy látja a boldog párost, és a srác már nem szabad, hirtelen megfordulnak az érzései és beleszeret Kouichi-be. Innestől kezdve furcsa fordulatot vesz a dolog, mert bár tudja, hogy nem szabad, de mégis szereti őt. Igyekszik rejteni az érzéseit, ez természetesen nem sikerül neki. Főleg, hogy egy lakásban lakik Kouichi-val (azzal kezdődik az első rész, hogy több év után Párzsból hazaköltözik Japánba, és Kouichi-ékhoz megy. Gyerekkori barátok), így aztán végképp nehéz dolga van. Persze a srác is észreveszi, hogy nincsenek rendben a dolgok, egyszer amikor Maónál rákérdezett, hogy mi bántja, végül megmondta neki az igazat, hogy szereti őt. Innestől kezdve mintha a srác is mintha öntudatra ébredt volna, és elkezd megviláglani benne, hogy kit is szeret valójában... Persze Kazuki sem esett a fejére, látja, hogy mi játszódik le benne. Innestől kétesélyessé válik a dolog: Vagy lerendezi Kouichi Mao iránt érzett érzései kapcsán, és folytatóik a kapcsolat, vagy új kezdetnek leszünk szemtanúja. Igazából Mao viselkedésén lehet vitatkozni, hogy korrekt volt-e annak ügyében, hogy "beleszólt" a szerelembe, de az vesse rá az első követ, aki másképp viselkedne úgy, hogy azzal lakik együtt, akibe titkon szerelmes. Az érzelmek ki nem mondása egyébként is megnehezítette a pár életét, de bízhattunk abban, hogy sikerül lerendezni egymás között a dolgaikat, és reméltem is, hogy az utolsó részre, amikor Kouichi beszélgetni hívja Kazukit, akkor megbeszélik ezt a problémát, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak, ehhez képest egy isten áldjon volt, amit mondott. Zanzásítva persze. Mert korrektül elmondta, hogy mit érez, csak mégis... Az volt a legnagyobb baj az animével, hogy "hősszerelmesnek" mutatta be a párost, és tényleg azt lehetett hinni, hogy övék a világ boldogsága, erre mik derülnek ki... Emiatt volt kiábrándító a vége, és ezért hasonlítottam a Pocahontas Disney klasszikushoz. Bár a Pocahontas esetében némileg árnyalja a hasonlatot a valódi történet, de az, hogy a Disney filmben hősszerelmesnek volt beállítva Pocahontas és John Smith, és hogy aztán mi lett a második film vége az azért... nincs rá jobb hasonlatom, hogy furcsa volt. De nem pozitív értelemben.

SPOILER VÉGE

Pedig a 20. rész körül kezdtem egyre inkább azt érezni, hogy nagyon jó irányba halad a történet, és egyre komolyabbra és hitelesebbre fordulnak a dolgok, konkrétan érett a 7 pont az animének, de azzal, hogy így fejezték be, maradt a 6 pont. Van egyébként a special is az animéből, ami csak a DVD kiadásban jelent meg, megnéztem azt is. Teljesen felesleges munka volt. Egy lányról szól: Kuryuu Megumi, aki a rendes sztoriban fel sem tűnt. Ilyen kemény, merev jelleme van, tipikusan az, aki rendet csinál az iskolában. Aztán beszélnek neki a többiek a romantikáról és a szerelemről, hogy megváltoztatja az embert, és hogy neki is oldaná a jellemét. Utána mintha Judo edzésen (mert Judóra jár...) beleszeretne egy srácba, de ez a dolog tisztázatlan marad. Ugyanis irul-pirul, de semmi előrelépés nem történik, és a vége ugyanúgy zárul le, hogy vaskalaposkodik mindenki felett. Semmi értelme nem volt az egésznek, csak azért adtam neki 4 pontot, mert éppen végig lehet nézni, azzal nincs baj, mivel reményt támaszt, hogy ha más nem, legalább a szerelemmel megváltozik a csaj, ehhez képest semmi. Illúzióvá fakult a remény. Ennek fényében semmi értelme nincs a special jelenlétének.

Úgyhogy eléggé felemás élményeim vannak az anime kapcsán, mert sikerült itt-ott nagyon jó dolgokkal érdekessé tenni, de a lezárása miatt inkább a rosszabb animés élményeim közé fogom sorolni. Főleg azért is, mert olyan (szintén) romantikus animét fogok holnaptól nézni, amit az egekig emeltek, és mindenki imádta, aki látta, nálam most fog debütálni: Kimi ni Todoke. Képek alapján nagyon tetszik.

Sonic bögre és gondolatok a Nintendo Switch-ről

A minap benéztem a Csaba Centerben a Galaxy játékboltban, mert egyrészt néztem Disney kirakókat, másrészt megnéztem van-e a POPTOY Tetrisz játéka. Rengeteg Disney kirakó van, de ezek döntő többsége 100 db alatti, és inkább ilyen kisgyerekeknek való kép jön ki. Nyilván nem ilyet keresek. Lehet találni 1.000 darabosat is, de ez még sok nekem. Volt ugyanis a Tescóban most a karácsonyi időszakban kirakók is leárazva, volt Disney-s is, ami nagyon tetszett.

Ez úgynevezett "panoráma-kirakó" vagyis szélesvásznú képet ad. Ez a kép nagyon tetszett, és ilyesmit keresek, csak nem ezresben, hanem kezdetnek mondjuk 2-300-asban. Tapasztalat híján kezdő vagyok, ezért kisebbel kezdenék. Szóval ilyesmit kerestem. Egyet találtam 200 darabosban, de az olyan, hogy nagyok a darabkák benne, emiatt eléggé drága volt.

Néha be szoktam nézni oda, találok érdekességeket. Most például láttam, hogy bögréket is árulnak újabban. Különböző (video)játék és egyéb hasonló mintás. Megörültem, amikor találtam Sonicosat, meg is vettem. Úgy nem eredeti, hogy Sega-licensz, de tetszett, emlékeztet az eredeti Sonic játékokra. És mivel kifejezetten tetszenek, ezért megvettem. Egyébként volt néhány éve egyfajta vita az eredeti-nem licenszelt relikviákból animék terén. Régen az AnimeLand (animés üzlet volt régen, ma már csak online léteznek) Anime- és MondoConokon többször kifejtette nemtetszését afelől, hogy a SakuraZaka (mely ma is létezik tudtom szerint) mindenféle hamis animés cuccokat az el, míg nekik eredeti, licenszelt termékük van. Ez egyébként így van. Bárki aki megnézte a SakuraZaka és az AnimeLand kínálatát, bőven láthatta a különbséget. Nem mondanám bóvlinak a nem eredeti kínálatot, sőt igazából én úgy vagyok vele, hogy ha jól meg van csinálva, akkor nincs baj vele, főleg ha arra gondolok, hogy egy licenszelt relikvia nagyon drága tud lenni. Ennek lett áldozata az AnimeLand annak idején, és be kellett zárniuk a boltjukat. Amúgy ha tehetném, még akár saját magam is csináltatnék ilyen bögrét, ha találnék jó képet. Azok a fényképes bögrék nem tetszenek, hogy az egyik felén kép van, a másik meg marad fehér. Én úgy csinálnám, hogy megmérném a bögre körméretét (most ne kezdjünk el matekozni, palást, meg egyebek...) és a magasságát, és annak arányában csinálnék átlátszó képet, aminek jobb oldalán van egy ábra, például repülő Marióról artwork, bal oldalán meg a Super Mario Bros. 3 logo. Ha ezt nekem valaki megcsinálná szépen bögrére, annak a fele királyságomat odaadom. A Sonic bögréről is hasonlóképp gondolkodtam, amikor megvettem, és így szerintem 1.000 forintot megért.

Na, és ma megjelent a Nintendo új csodakonzolja a Switch. Nem, semmi negatív fennhangot nem szeretnék, érzem, hogy jó dolog ez az új konzol, de a népszerűségét tekintve a mai napig szkeptikus vagyok. Kétélű fegyver az, hogy a Nintendo ennyire a saját útját járja. Megeshet úgy is, hogy sokan unják már a PlayStation és az XBOX által kikövezett "egyenútvonalat", és ha valaki valami újat szeretne, akkor elég lesz csak átnéznie a Nintendo felé, de lehet az is, hogy sokan nem értik, hogy mégis miért jók ezek a sajátosságok egy konzolnál, és elfordulnak tőle. Azt gondolom, hogy nagy promócióra van szükség ahhoz, hogy az emberek megismerjék a Switch előnyeit, és ennek alapjait letette a Nintendo, a hivatalos brit weboldalon egész jól összefoglalták képekben az új konzol előnyeit. Ugyanakkor itt Magyarországon legalább ekkora promócióra van szükség, ha nem sokkal nagyobbra. Néha nézem a GameStar Fb oldalát, hogy miket írnak a Nintendóról, és az alatta levő kommentek egyszerűen "csodálatosak". Egyrészt az oldal is inkább a negatív oldalát emeli ki a Nintendo konzolnak, az olvasótábora meg "megeszi", mert néha olyan gúnyolódások vannak a kommenteknél, hogy néha nekem fáj olvasni. És bagszi az, aki védi a mundér becsületét, és próbálja védeni a Nintendót, inkább kevesebb sikerrel. Ugyanakkor álljunk meg, és gondoljunk bele magunkat a másik fél helyzetébe. Az, aki szinte csak PlayStation-ön, XBOX-on vagy PC-n játszik, és nem nagyon követi a Nintendo dolgait, annak érthető, hogy... furcsák azok a sajátosságok, amivel a Switch kitűnik az átlagból, arról ne is beszéljünk, hogy a gépben 32 GByte-os tárhely van, és SD kártyával bővíthető a helye. Márpedig abból egyelőre 128 GByte-os a legnagyobb, amiről tudok, de elképzelhető, hogy létezik már 256 GByte-os is. Bár a Nintendo jó előre gondolkodott, és 2 TByte-nyi SDXC kártyát is támogat majd a Switch, de ez még a jövő zenéje. Tegyük egymás mellé azt, hogy egy PlayStation 4 és egy XBOX ONE tárhelye 1 TByte-os, sőt, akár a 4k-s grafikai felbontást is tudja. Míg a Switch "csak" a Full HD-t tudja, és az áruk ugyanannyi, én nem csodálkoznék azon, ha a konkurens konzol egyikét választaná, ha csak ezen puszta adatokat nézzük, és az áruk megegyezik. Mert a Nintendo Switch 109.990 forintos árral nyitott (amennyit láttam), és egy 1 TByte-os PS4-et akár 100.000 forint alatt is lehet venni, és ha csak ezeket az adatokat vetjük össze, akkor el tudom képzelni, hogy inkább a PS4-et választják. És egy laikus vásárlónak nehéz lesz elmagyarázni, hogy igaz, hogy Switch belső memóriája csak 32 GByte, de maga a technológia drága, mert ez egy hibrid konzol, ugyanis egyszerre asztali- és kézikonzol. Erre joggal visszakérdezhet, és mégis miért ilyen? Ki kérte, hogy legyen egyszerre asztali- és kézikonzol? Ha drága a technológia, akkor nem lett volna érdemes még egy generációt várni, amikor olcsóbban lehet már magas technikai specifikációt kihozni? Ehhez hasonló kérdések megfordulhatnak egy laikusban, ezért van nagy szükség a promócióra, hogy lássák az érdeklődők, hogy miért van a Switch így kitalálva, és hogy mik a pozitív oldalai, mit nyújt a gép akár játékélmény tekintetében. Ezért vagyok szkeptikus a siker tekintetében, főleg nálunk, Magyarországon. Tartok attól, hogy csak az fogja megérteni a Nintendo szándékát az új konzol kapcsán, akik effektíve Nintendósok, vagy akik nyitottak a Nintendo innovációja felé, és szerintem ők kevesen vannak mifelénk, de ne legyen igazam.

Amin meg vagyok döbbenve, hogy a Nintendo visszahozta a Friend Code rendszert. Ez már Nintendo DS és Wii idejében is halott elképzelés volt, főleg DS-en. Előfordult velem amikor már volt DS Lite-om is, de megőriztem a sima DS-t is, és amikor a Mario Kart DS-t betettem az új gépbe, láttam, hogy új Friend Code-ot kaptam. Ha visszakerült a DS-be, jött egy harmadik kód. Mondjuk, ha pl. ezt a hibát javították, és továbbfejlesztettek rajta, akkor miért is ne? Meg ez inkább DS-en volt furcsa, Wii-n ilyen probléma nem volt, ott rendesen ment. Csak mostani fejjel olyan elavultnak tűnik a dolog, főleg annak fényében, amikor még a Nintendo Network ID is problémás, mert elsősorban konzolhoz kötik a felhasználót. Azért írom így, hogy elsősorban, mert féligazság, hogy csak a konzolhoz van kötve. Ugyanis amikor elvesztettem a Nintendo 3DS-emet, és kaptam újat, akkor ugye úgy kellett imádkozni a Nintendónál, hogy kössék ki a felhasználómat a régi konzolból. Megtehettem volna én is, ha itt lett volna a gép. Aztán, amikor ez nagy nehezen sikerült, akkor rátettem az új gépre a felhasználómat, és ugyanúgy le tudtam tölteni a digitális játékokat. Az más kérdés, hogy a mentések és a játékidők elvesztek, de ez legyen a legnagyobb gond. Úgyhogy valamilyen szinten felhasználóhoz van kötve, de a Nintendónak azt lenne érdemes megcsinálnia, hogy ha már van a My Nintendo, meg ott is ott van a NNID, akkor meg lehessen azt csinálni, mint az Androidos telefonoknál, hogy lehet látni a profilunkban online, hogy melyik telefonhoz van kötve, és azt ki lehet onnan kötni akár online is, ha mondjuk elveszett vagy ellopták a telefont. Ilyen kéne a Nintendónál is. És ha már NNID: Nagyon szeretném, hogy ha majd bejön az eShop a Switch-re, vele együtt a Virtual Console, hogy a Nintendo megoldja azt, hogy ha valaki megvett Wii U-ra egy retro játékot, és kijön Switch-re is, hogy ne kelljen még egyszer teljes áron megvenni. Ezt jól megoldották a Wii U-nál, amikor átvisszük az adatainkat Wii-ről, hogy az előző gépről letöltött retro játékokért csupán jelképes összeget kellett fizetni. Arra azt mondtam, hogy rendben van, legyen. Most úgy tudom, hogy a Wii U-s adatokat nem lehet átvinni Switch-re, ugyanakkor a Nintendo online is "számon tartja", hogy ki melyik játékot töltötte le, és örülnék, ha megoldanák azt, hogy aki letöltött Wii U-ra egy régi játékot, ha az megjelenik Switch-re, letölthesse oda is. Ha más nem, legyen most is valami apró összeg, kifizetném, de azt gondolom, hogy eléggé rossz lenne egy régi játékot még egyszer megvenni csak azért, hogy meglegyen Switch-en is, ne csak Wii U-n. Így is eléggé problémásnak tartom, hogy Nintendo 3DS-en meg kell venni még egyszer az adott játékot, ha kézikonzolon is játszani szeretnénk, még akkor is, ha Wii U-n megvan.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire lesz sikeres a Switch. Ha eljut a játékosokhoz az üzenet, akkor nagy esély van a sikerre. Én szurkolok. Rossz lenne egy Nintendo nélküli konzolipar. :(

Összegyűjtött játéktesztek

Az utóbbi napokban kicsit kipofoztam a blogot, és egybetettem minden általam írt játéktesztet. Így a felső menüsorban az összes játékteszt megtalálható, szám szerint 75. Meglepett, hogy ennyi játékról írtam már, de hát lehet ennyi, hiszen 7 éve csinálom ezt immár. Igazából nem volt annyira egyszerű, mert amikor WordPress-ről áthoztam a blog tartalmát ide, akkor bizonyos különbözőségekből fakadóan nem úgy néztek ki itt az írások, mint WP-n. Gondolom a blog motorja más, annyira nem értek hozzá, de például amit tapasztaltam, hogy a WordPress eléggé idétlenül kezeli a táblázatot. Ezért minden egyes tesztben szereplő táblázatot módosítani kellett HTML nézetben, hogy úgy nézzen ki, ahogy eredetileg szerettem volna. A blog.hu szerencsére nagyon jól kezeli a táblázatot, többek között ezért jöttem vissza ide immár 2 éve. De nemcsak a táblázatokkal volt gond, hanem a képek elrendezésével is. Minden egyes tesztben úgy kellett elhelyezni a képeket, hogy viszonylag elférjen minden, és legyen is valami kinézete. Ebben még nincs tökéletes megoldás, néhány játék írásánál, az első kép körül nagyon szűkösen van a szöveg, főleg ott, ahol hosszabb a táblázat. De a többit rendben látom, de minden építő jellegű véleményt szívesen fogadok, hogy mire érdemes odafigyelni, miben fejlődhetek.

Spontán alakult ki amúgy, hogy rendbeteszem a teszteket. A NES Classic Mini játékkínálat bővítésekor kaptam távsegítséget Spartacustól, ő linkelte a videót, és válaszolt a kérdéseimre. Írtam már korábban is, hogy felmerült bennem, hogy az összes Európában megjelent NES játékot feltehetném a gépre (elbírná, tehát megtehetném), erre válaszolta, hogy elég neki, ha azt a kb. 40 játékot végigjátssza, ami fent van a gépén. Ezen elgondolkodtam. Micsoda menőség lenne tényleg végigjátszani az összes NES játékot. Mondjuk hatalmas teljesítmény akár egy Mega Man-t végigvinni, hiszen akkor még teljesen más mércével mérték a játék nehézségét. Azt is megmondom őszintén, hogy nálam a Mega Man 2 is a "megbocsájthatatlanul nehéz" kategóriában tartozik, de valószínűleg csak neki kell ülni, és minden érzékkel oda koncentrálni, és akkor ha lassan is, de azért lehet előre jutni. De abból a szempontból mindenképp jó játszani vele, hogy nagyban visszahozza a régi játékok hangulatát, ha a nehézségre gondolok. Eszembe juttatja azokat a 20-25 évvel ezelőtti játékokat, amikor sokkal több időbe tellett egy játékot végigjátszani, és csak lassan lehetett előre jutni. Ez is adott egy játékélményt. Arra tippelek, hogy ha ennek szellemében játszok Mega Man-nel, akkor teljesen más lesz ezzel az érzéssel játszani.

És akkor milyen szép lenne, ha valamennyi NES játékról kikerülne egy írás. Az egyébként benne van a fejemben, hogy írnék néhány olyan produktumról, mely nem feltétlen az én stílusom, vagy nem ebben nőttem fel. Azt gondolom hogy ezekről is írhatok úgy, hogy érdekes legyen. Főleg az ún. rétegjátékokat lesz érdekes látni, hogy milyen írások fognak születni róla. De nem akarok ígérni egyelőre semmit, bármikor gondolhatom másképp. Az biztos egyébként, hogy jó dolog függetlenként írni teszteket, még akkor is, ha nincs akkora olvasottsága, mint egy komolyabb weboldalon. Ezek ugyanis teljesen az én gondolataim. Nincs esetleg előírva, hogy erről a játékról ezt és ezt kell írni, vagy alkalmazkodni kell egy adott weboldal stílusához (írás tekintetében). Így például megengedhetek magamnak olyanokat is például, hogy "jó játék, nem ajánlom a teljes áron történő megvásárlását". Ha mondjuk a Nintendo szponzorálná az írásaimat (például tesztpéldánnyal), akkor eléggé furcsán venné ki magát, ha ilyesmit írnék. De így van szabadság.