Bizonyíték

Na, csak hogy mutassam, hogy nem a levegőbe beszélek:

A füzetben, ahol másfajta tollal van írva, az a mai nap, ha esetleg valaki szemfüles lenne. Ez az Unterwegs Neu A könyvek 1. leckéje. Nagyon el voltam maradva a tanulással, mert sehogy nem tudtam az itteni mindennapjaimba beépíteni. Igazából ezért is tettem a fogadalmat, hogy végre visszarázzam magam a nyelvtanulásba. Hiányzott már nagyon, jó újra tanulni, remélem, tényleg be tudom úgy tartani, ahogy mondtam.

Néhány alvó macskás képet csináltam a mieinkről:

És akkor csoda, hogy nem tudok ellenállni nekik.

Negyedszer

Na, lehet holtig tanulni németül. Csak az utolsó fél órába kapcsolódtam be, csak imádkoztam magamban, hogy ne menjen el tizenegyesig a meccs. De továbbra sem vagyok focirajongó, csak jó érzés betudni, hogy a németek nagyon odatették magukat.

Az első állásinterjú

Hát végre erre is sor került! Bár hozzá kell tenni, hogy magyar közreműködéssel, ugyanis van egy magyar lány Liverpool-ban, aki albérletek közvetítésével foglalkozik, másodállásban munkaközvetítéssel is. Ő ajánlott egy raktári munkát a B&M-ben. Beszéltem is az angol férfival, aki végsősoron közvetíti a munkát, az ő munkaközvetítő irodája által. De még ekkor sem tudtam, hogy pontosan mire kell, és mivel úgy voltam vele, hogy raktárban sokféle munkát lehet végezni, ezért bizakodó voltam.

Tegnap 11-kor volt, a B&M központi raktára Liverpool-ban van, a repülőtérnél, tehát nagyon a külváros, és pont a másik végén, ahonnan mi közelítjük meg, így legalább 1 óra lett volna az utazás oda és vissza külön (a feltételes múlt árulkodó lehet sikeresség tekintetében). De nővérem elvitt kocsival, de először könyvelőhöz kellett menni (a belvárosban), onnan volt még legalább 40 perc az autóút. Az egyes raktárba kellett menni. Nem voltunk sokan, így nem is tűnt annyira esélytelennek a dolog. Egy férfi kísért minket, az egész raktáron keresztül, a túlsó végen van az iroda, ahol összegyűltünk. Onnan kezdtem el gyanút fogni, hogy nem ez lesz az én munkám, amikor láttam, hogy a többi férfi mellettem sokkal jobban ki volt dolgozva fizikailag, mint én. Egy jelentkező lapot kellett kitölteni, az iskolai végzettségre kérdezett rá, munkatapasztalatokra, és kisebb számítási feladatok voltak, hogy egyáltalán képben vagyunk-e az alapvető matematikai ismeretekkel. A munkatapasztalat részen morfondíroztam, hogy odaírjam-e az órabért? Végül is mit kezdene magyar forintban megadott összeggel. Különben is, ha átváltaná fontra, siralmas összeget kapna (angol bérekhez képest, én elégedett lennék azzal a bérrel is). Odaírtam, aztán legyen vele boldog. Az utolsó oldalon voltak az egyéb olyan kérdések, melyeket több angol ismerősünk szerint figyelmen kívül kell hagyni, mert az csak kirekesztésre ad lehetőséget. Bocsánat, nem találtam jobb szót rá, de ide jön a nem, etnikum, sőt, sokak szerint még a születési időt sem érdemes megadni. Ezek érdekes dolgok, mert valóban problémás lehet, ha ezen múlik, hogy megkapjuk-e a munkát, vagy sem, ugyanakkor nyilván egy vékony nő, aki álljon mondjuk nyugdíj előtt néhány évvel, nem alkalmas kemény fizikai munkára. A kemény fizikai munka ebben az esetben stimmel, ugyanis rendeléseket kell felvenni, és az interjúztató elmondása szerint nem ám 10-15 kilós kartonokról van szó, hanem akár 40-50 kilósakról is. Nem esett nehezére kirostálni engem, mivel a többi férfi mellett igencsak nyeszlettnek számítottam. De azért elmondott dolgokat, már csak azért is, hogy ha végképp nem talál jobbat. Különben végig meg voltam illetődve, mert már a legelején tudtam, hogy hiba csúszott a gépezetbe azzal, hogy nem közölték, hogy milyen munkára kell menni. Nem számítottam arra, hogy fizikailag a legnehezebb munkára keresnek embereket. Ilyenkor jó szokáshoz híven semmi angoltudásom nincs, nagyon akadozva ment a kommunikáció, de azért megígérte, hogy 2-3 óra múlva felhív, és mondja, hogy mi a helyzet. És megtette, amit nagyra értékelek. Szeretem, ha valaki becsületes, és egyrészt nem a levegőbe beszél, másrészt még annal ellenére is betartja az ígéretét, amikor mindkettőnk számára nyilvánvaló volt a válasz.

Eredetileg a nővérem beszélt a magyar lánnyal, legközelebb én fogok, hogy pontosan tisztázzuk, hogy milyen munka lenne nekem jó. De kezdetnek jó volt látni, és részt venni egy állásinterjún.

Fogadalom

Nincs nagyon lehetőségem TV-t nézni, csak most olvasom a neten, hogy 7-1-re verték el a németek a brazilokat! O_O Nem akartam hinni a szememnek. És ezzel döntősök lettek... Lehet, hogy nem nagy kunszt ezután, hogy de mégis ünnepélyesen megfogadom, hogy a németek lesznek a világbajnokok, én addig fogok németül tanulni, amíg meg nem lesz a felsőfokú nyelvvizsga. De nem ám a 60%-os küszöb a cél, hanem legalább 90%!

Ha otthon lennék, tudnék is méltó módon szurkolni, ugyanis kapom a (magyar) Lidl-től a hírlevelet, és láttam, hogy Foci VB-s cuccok 50% kedvezménnyel vannak, és láttam, hogy a pólók között van "Deutschland" is fekete, piros, sárga motívumokkal. Oly kedves látvány volt szívemnek, és 900 forintért egyáltalán nem sok. Megkértem anyámat, hogy ha talál, akkor vegye meg nekem. És talált. Arra nem kérem meg, hogy postázza ki nekem, mert nagyon drága a posta, de így is jó a tudat, hogy megvan.

Hajrá Németország! A német pedig esélyes a világ legszebb nyelve versenyén a magyar és a japán mellett.

Eladási adatok

Nagyon rég nem foglalkoztam The Legend of Zelda játékkal, de találtam egy érdekességet, úgy döntöttem, hogy írok róla. Köztudottan szeretek eladási adatokkal foglalkozni, mert abból is sok egyéb információt le lehet szűrni, és a Zelda sorozatról találtam egy olyan összesített eladási adatot, mely nemcsak az eredeti játék eladásait összegzi, hanem bele vannak számolva a remake-ek és a Virtual Console megjelenések is:

1. Ocarina of Time: 10,96 millió
2. A Link to the Past: 9,20 millió
3. Twilight Princess: 8,55 millió
4. The Legend of Zelda: 7,39 millió
5. Link's Awakening: 6,05 millió
6. The Wind Waker: 5,57 millió
7. The Adventure of Link: 5,07 millió
8. Phantom Hourglass: 4,99 millió
9. Oracle of Ages: 3,96 millió
10. Oracle of Seasons: 3,96 millió
11. Skyward Sword: 3,76 millió
12. Majora's Mask: 3,36 millió
13. Spirit Tracks: 3,23 millió
14. A Link Between Worlds: 2,07 millió
15. The Minish Cap: 1,43 millió
16. Four Swords Adventures: 0,83 millió

Azért látszik, hogy felnyomták a számokat rendesen, a legszignifikánsabban a LttP-ben mutatkozik meg, ugyanis az SNES-es változatból 4,61 millió példányt adtak el, a GBA port és a Virtual Console pedig hajszál híján megduplázták az eladásokat. A weboldalon több adat is van, például tisztán az eredeti játékok eladásai listázva, vagy ami még érdekesebb, hogy az adott konzoltulajdonosok hány százaléka rendekezik az adott Zelda játékkal. Ebben is az OoT a győztes 23,03%-kal. Nintendo 64-es változatból 7,6 millió kelt el, míg a konzolból 32,93 és a kettő hányadosa százalékértékben. Az utolsó százalékos érték inkább furcsa, az azt veti össze a Föld lakosságának hány százalékának van meg egy Zelda játék. Érdekes, hogy ebben a NES-es The Legend of Zelda vezet 0,132%-kal, az OoT pedig a második lett. Ha jobban belegondolunk, egyáltalán nem furcsa, hiszen az első játék 1986-ban jelent meg, akkor még nem voltak 5 milliárdan a Földön, most meg 7 milliárdnál is többen vagyunk, és a NES-es Zelda nagyon népszerű volt megjelenésekor.

Ma tartottuk a Kung Fu iskolában Dominik születésnapi buliját. Nem számítottunk arra, hogy ennyien elfogadják a meghívást, de amúgy összességében jól sikerült. Oroszlántánc most is volt, néhány gyerek most is szívbajt kapott. Kínai kultúra ide vagy oda, valami mást kéne kitalálni, amikor sok gyerek van, aminek mindenki egyaránt örül, nem tartom jónak, hogy néhány gyereknek biztosítjuk a napi sírógörcsöt. Amúgy többen is jöttek magyarok, jó volt találkozni, beszélgetni velük. Volt disco is, mai zenével, természetesen gyerekeknek megfelelő hangerővel (tehát nem annyira hangos). Megszólalt egy régi nagy sláger, a Lou Bega Mambo no. 5 dala, amit annyira már akkor sem szerettem. Most sem, főleg, hogy a mai napig nyomják a rádiók, és már igencsak kezd elegem lenni belőle. De az egyik magyar lány pont ekkor hívott táncolni. Csodás, még szép, hogy csatlakoztam! De max. 10 másodpercig táncoltunk, mert több gyerek egyszerre kezdett el sírni. Elfeledkeztek saját korlátaikról... Az külön felemelő volt, amikor az összes gyerek körbeülte Dominikot, amikor felköszöntötték. Jól sikerült összességében, 16 órakor lett vége, és ahhoz képest, hogy sokan voltak, nem volt nagy szemét, négyen-öten 3/4 óra alatt összetakarítottuk az egészet. Ami érdekes, hogy egy tükör hiányzik. Valószínűleg valaki levette, mert senki nem hallott robajt.

Születésnap és Free! új évad

Ma van Dominik születésnapja, megleptem én is egy kis ajándékkal. Egy Moshi Monsters plüsst kapott tőlem, meg Super Mario képeslapot. Jó érzés volt látni, hogy örült neki. Néhány hete, amikor nővéremmel Birkenhead-ben voltunk, akkor az egyik üzletnél láttunk Moshi Monsters plüssöket és mondta, hogy olyat vehetek neki, annak biztosan örülni fog. Mindenképp valami olyannal akartam meglepni, amit nem csak bedob a sarokba, aztán rá se néz, hanem örömmel fogja látni. Angliában általános dolog, hogy ha egy gyereknek születésnapja van, sok barátot meghívnak, és persze mindegyiktől külön-külön ajándék. Anyám volt két éve Dominik születésnapján, akkor mesélte, hogy rengeteg ajándékot kapott. Ezért döntöttem úgy, hogy valami olyasmit akarok, amit meg is becsül. Három fő csapásirány határozza meg a gyerekkorát: Skylanders, Minecraft és Moshi Monsters. Ez a szörnyes dolog úgy tudom, hogy Magyarországon (még) nincs, 4-8 éves gyerekek kedvenc szórakozása interneten befognak szörnyeket, etetik, játszanak vele, stb. Ilyen málna-külsejű plüsst választottam ki neki, az volt a legszimpatikusabb. A rózsaszín ló nem illik a neméhez, az óriás egyszemű meg olyan idétlenül nézett ki. Ezeket különben Moshling-nak hívják. Nem vagyok híve az idétlen szóvicceknek, de amikor először meghallottam, komolyan azt hittem, hogy valami moslékot emlegetnek. Csak lestem, hogy lehet róla áhitattal beszélni... Gondoltam, hogy valami Minecraft-os cuccot is vehetnék neki, a GAME-ben volt egy pár, de mivel 15-20 fontok voltak, ezért megköszöntem a lehetőséget. Mondjuk találtam valami apróbb cuccot, istenemre úgy emlékszem, hogy 50p volt, de a pénztáros £4.99-et mondott, így ez is kiesett... A képeslap kiválasztása sem volt egyszerű, mert eredetileg Mariósat akartam, de mindegyik vagy "Brother" volt, vagy ha évszámos, akkor 5 vagy 7 évesnek. Mind a kettő kapufa, ugyanis Dominik 6 éves lett, olyat meg nem találtam. Láttam még Pókembereset is (ez a negyedik, amit nagyon szeret), ebből volt 6 évesnek is, de inkább szétnézek előtte máshol is. És jól tettem, ugyanis ott, ahol vettem a plüsst, voltak képeslapok, és speciel volt Mariós "Nephew" születésnapi kártya is. Több se kellett nekem. Meg ha már 2-t fizet, 3-at kap akció volt, akkor már a születésnapi tasakot is itt vettem meg, az is Moshi Monster-ös volt. Eredetileg sétálni terveztem hazafelé, de szakadt az eső, úgyhogy inkább vonattal mentem.

És újraindult a Free! anime. Ha már végignéztem az első szériát, akkor nekikezdek az újnak. Arról nem volt szó, hogy kis híján bealszok rajta... Sokat mondjuk nem vártam tőle, mert az első évad második fele is már altató hatású volt, nagyjából ezt a színvonalat követi. Első animéseknek érdekes, de nem kell végignézni ahhoz, hogy minden tipikus animés elemmel találkozzunk. Ráadásul az opening és az ending sem lett valami jó. Ugyanazok az előadók (OLDCODEX és STYLE FIVE), és a megfelelő minőség megvan, de korántsem olyan maradandóak a dalok. Első végighallgatás után nem éreztem azt, hogy megmarad az emlékezetemben. Miután hallgattam egy kis Hayashibara Megumi-t az 1. rész megnézése után, csírájában sem maradt meg a dallam a fejemben.

Hazatérés

Igen hamar döntöttünk felőle, de megvettük a repülőjegyet novemberre. Néhány napja egyszer néztem, hogy ha most vennénk meg a jegyet, akkor mennyibe kerülne, és láttam, hogy az egyik járatra 25 font, hát az igen olcsó. Hétfőn beszéltem anyámmal Skype-on, megemlítettem neki ezt az árat, és az lett a vége, hogy megvettük, ugyanis az utolsó hely volt arra a járatra ezen az áron. Persze nővéremet is bevontuk a döntésbe, ugyanis felmerült, hogy vagy október végén vagy karácsonykor ők is jönnének Magyarországra. Október végén van az egy hetes iskolai szünet, arra az időre jöttek volna haza. Persze a repülőtársaságoknak is megvan a magukhoz való eszük, természetesen a szünet első napjára nagyon drága volt a jegy, ahogy az utolsó napra sem fapados áron adják a hazatérőknek. Karácsonyi időszak meg természetes... Az ő látogatásuk tehát egyelőre még kérdéses.

Még korábban úgy beszéltük meg, hogy novemberben ha látogatóba is, de hazamegyek, ezért is döntöttük ilyen gyorsan, hogy ha van jó áron repülőjegy, akkor megvesszük. Nem akarom véglegesnek mondani a hazatérésemet, mert fenntartom a lehetőséget, hogy történik valami olyan dolog, ami végleg ideköt, de ez jelen állás szerint lehetetlenség. Azt a frusztrációt pedig inkább a bizonytalanság hozta ki belőlem, amit például az Adarna Karaoke fórumon is kiadtam magamból (persze keretek között). Inkább amiatt volt bűntudatom, hogy olyan stílusban írtam ki a gondolataimat, amit utálok másoktól olvasni. Most így letisztult fejjel azt mondom, hogy el tudom fogadni azt, hogy a briteknek ez az életforma a normális, amit nap mint nap látok, de ez teljesen elüt az én habitusomtól, és egyszerűen képtelen vagyok beilleszteni a mindennapjaimba. Túlságosan szabadelvűek, nemtörődöm, anyák fiatalon (20-22 évesen) szülnek, és nem látom azt a fajta gondoskodást a gyerekük irányába, ami például minket, magyarokat még azért jellemez minket. De vannak jó dolgok, amiket el lehetne tanulni a britektől: Nagyobb szerepet vesznek ki az apák a nevelésben, sőt, néhány esetben konkrétan az volt az érzésem, hogy a valódi szülői érzelmeket az apától kapja meg a gyerek. Jó látni, ahogy a parkban együtt játszanak a gyerekükkel. Meg néhány embernél azt látom, hogy nagyon lelkiismeretes munkaerő, és szívét-lelkét beleadja a munkába. Úgyhogy szó nincs arról, hogy csak rossz dolgok lennének itt, csak ahhoz képest, ami korábban láttam, amikor látogatóként jártam ide 2-3 hétre, sok csalódás ért, sokkal jobbnak képzeltem el itt a dolgokat. Aztán persze lehet mondani, hogy az a pár hét nem annyira releváns, ha hosszabb ideig van az ember egy adott országban, akkor látja csak igazán, hogy mi a helyzet. Legyen így, én már elfogadtam. Több angol családnál is voltunk, nővérem ismerőseinél, nagyjából ugyanaz a légkör, viszont a múlt héten egy magyar családnál voltunk látogatóban Bebington-ban. Hát az olyan volt, mintha hazamentem volna, teljesen más volt ott lenni. Nagyon kijön az, hogy mennyire mások a britek és a magyarok.

Aztán elképzeltem, hogy más külföldi országokban milyen lehet élni. Szerintem Németország hasonló lehet, mint Anglia, ott is eléggé szabadelvűek az emberek, ráadásul ott a fiatalok beszédstílusa eléggé lekezelő. Ezt a német Legyen Ön Is Milliomosban vettem észre, amikor nagyon fiatalok, 18-22 évesek, játszanak, van egy ilyen "mit képzelsz magadról, én vagyok a király" stílusú beszédük. Erre először LL hívta fel a figyelmemet, aztán jobban figyeltem erre, amikor néztem otthon a német vetélkedőt, és láttam, hogy igaza van. És ez teljesen normális volt a műsorvezetőnek, Günther Jauch-nak. A másik ország, melyről hasonlóképp elmélkedtem, az Ausztria. Ott nem vagyok biztos abban, hogy annyira érvényesülnek azok a normák, amik a fent említett két országban vannak. Az a véleményem (aztán lehet, hogy rossz logika), hogy mivel olyan országokkal határos Magyarország mellett, mint Szlovénia, Szlovákia, Csehország, az osztrákok némileg keretek közé szabják életüket. De még egyszer sem voltan Bécsben, úgyhogy ez csak saját gondolat. Szeretnék oda eljutni, nagyon kíváncsi vagyok, milyen város lehet, határozottan jók az elképzeléseim. De nem élem bele magam, nehogy csalódjak...

Amúgy most a héten kifejezetten jó idő van itt Angliában, egyszer volt 25°C is. Valamit mutat magából a nyár itt is, kifejezetten nyári hangulatom volt az elmúlt napokban. Most is ha méltóztatna felszakadozni a gomolyfelhőzet az égen, megint meglenne. A múlt héten volt nagyon rossz idő, sokat esett az eső, és nem nagyon volt 15°C felett kint. Kifejezetten októberi hangulatom volt akkor. De ahogy nézem az idokep.hu oldalon, otthon sem olyan meleg a nyár, mint szokott lenni. Azt látom, hogy pár napig 30°C körül van, aztán jön valami hidegfront, és hűl le a levegő. Bár most nézem, hogy jövő héten 34°C lesz... Inkább ne láttam volna. T_T Na de mindegy is, inkább az itteni enyhébb napoknak örülök, minthogy azon sírjak, hogy otthon micsoda hőség van. Amúgy találtam egy számomra érdekes képet a timeanddate.com weboldalon:

Ha egy gömbként képzeljük el, akkor teljesen természetes, hiszen a Nap most a mi oldalunkon van, arra csodálkoztam rá, hogy ha megfigyelitek a szinuszgörbe-szerűséget, pont Angliánál fordul a csúcs felé nagyobb ívben. Most már érhető, hogy miért van itt még 22 órakor is világos, és miért kezd már 3 órakor világosodni.

Tomodachi Life demo

Állítólag véletlenszerűen választották ki, hogy kik kapnak letöltőkódot a Tomodachi Life Welcome Version-höz, nekem jutott. Mondjuk érdekes dolog, nem értem, hogy miért ne lenne érdeke a Nintendónak, hogy mindenki kipróbálja. Na mindegy, ez már legyen az ő dolguk. A lényeg az, hogy kaptam, és ki is próbáltam. A cím árulkodó, életszimulátorról van szó, Nintendo módra. Nem ez az első ilyen próbálkozása a cégnek, ugyanis ott van az Animal Crossing és a Nintendogs is, de most nem kell se állatot keresztezni, se kutyákat nevelni, hanem szimplán Mii-nk életét kell egyengetni a játékban. Jókat nevettem azon, hogy hangszínt, beszédstílust is be lehet állítani, valamint személyiséget is. Egy nagy szállodában gyűlnek össze a Mii-k, átjárnak egymás szobájába, beszélgetnek, játszanak együtt, vagy közösen elmennek valahova. Így alakulnak ki barátságok, szerelmek. A szigetet nagyon fantáziadúsan "sm4e-island"-nek neveztem el, mivel 10 karakteres lehet csak. Jellemző, hogy megint csődöt mond a fantáziám. Képregényfigurákhoz hasonlóan buborékok vannak, de nem szövegeket olvashatunk bennük, hanem az a bizonyos "füstjel" jelenik meg, ami a haragot szokta jelezni. Senki nem akar törni-zúzni, csupán így jelzik a Mii-k, hogy igényük van: Éhesek, szomjasak, vagy előfordulhat, hogy például lakberendezési ötletük akad, ezt másképp jelzi. Lehetett még Mii-ket is betenni, hogy ne egy lakatlan szigetek éljek. Miután nagyon ismerősök, barátok nincsenek, ezért Hayashibara Megumi-t és Okui Masami-t vittem be a játékba, róluk még régen készítettem még a Wii-be Mii-t. Egyből barátja lettem mindkettőnek, Okui Masami még méltatja is a japán nyelvtudásomat, hiszen örömmel konstatálja, hogy tudom, hogy a Tomodachi japánul barátokat jelent. Ez ilyen véletlen, hogy pont egy japán, mert állítom, hogy bármelyik nemzetiségű Mii is hasonlóképp örülne az A1-es szintű japán nyelvtudásomnak. A csúcspont egyértelműen az volt, amikor hárman összegyűltünk, és nem tudom ki adta az ötletet, ugrálásban manifesztálódott minden örömünk. Még képet is csináltam:

Ez a kép sikerült a legjobban, bal oldalt van Okui-sama, jobb oldalt előttem meg Megumi. Tényleg nem tudom kinek az agyából pattant ki, de betegre röhögtem magam rajta. Elképzelem, ahogy három felnőtt azzal adja ki örömét, hogy ugrálnak körös-körül. Meg persze volt rockzenekar nálunk is. Egy koncertteremben alkottunk hárman együttest. A két énekesnő volt a gitáros, én pedig az énekes punk-frizurával. Hát ezzel a fazonnal nem fogunk Get along-ot énekelni... Ezt már nem tudtam lefényképezni, mert pont az utolsó pillanatban vettem észre, hogy az X-gombbal lehet fényképezni. Lényegében ennyi volt a demo. Eddig is tudtam, hogy a játék nem ér meg 30 fontot, ebben csak megerősített a próbaverzió. Viszont egy 15-20 fontért jöhet, ha arról van szó, de biztos, hogy nem maholnap viszik le a használt árát. Amúgy nem mozgatja meg úgy a fantáziámat.

Manapság egyébként is ilyen betegre röhögős időszakom van, ugyanis tegnap láttam a Jóbarátok 2. évadának 12. részét, amikor Joey-val randizik az a lány, aki tisztára azt hiszi, hogy ő doktor nemtudomkicsoda, akit az egyik filmjében eljátszott. A lényeg az, hogy egyszer ez a lány elmegy hozzá, mert látta a filmben csókolózni egy lánnyal, amikor vele jár... Leönti őt egy pohár vízzel, és a többiek azt találják ki, hogy úgy mentik meg Joey-t a lánytól, hogy kitalálnak róla valami történetet, hogy rászedi a lányokat, és mindegyik leönti egy-egy pohár vízzel. Az előadás, ahogy számunkra nyilvánvaló a kitaláció, és ahogy leöntik, azt nem bírtam ép ésszel végignézni.

Elindult az 1998-as Játék Határok Nélkül is az M3-on. Nagyon kíváncsi voltam erre is, mert ebből már jóval több mindenre emlékszem, mint a '97-esből. Így összehasonlítva, marad az 1997-es elsőszámú kedvencnek. Jó oldala az újabb évadnak, hogy sokkal több játék van egy fordulóban: 15, míg egy évvel korábban 10 volt. A műsoridő ugyanakkor maradt a kb. 1 óra 20 perc, és így tömörnek hat egy-egy műsor, olyan mintha ledarálnák gyorsan az egész műsort, így nem jön át annyira a hangulat. E tekintetben mérföldekkel jobb volt a '97-es. Ez az emlékezés meg érdekes dolog, ugyanis, ahogy figyeltem az 1997-es adásokat, folyamatosan az volt az érzésem, hogy ezt mintha láttam volna annak idején, erre mintha emlékeznék. De csak a 9. forduló az, ami olyan tisztán ugrott be, mintha tegnap láttam volna utoljára. Ekkor állt össze a kép, hogy csak a 9. fordulót vettem fel videóra annak idején, és annyiszor visszanéztem, hogy konkrétan Gundel Takács Gábor szavai, hanglejtései pontosan visszajöttek. Pedig talán 15 éve láttam utoljára. Amikor még otthon voltam, akkor hallottam egy nagyon jó mondatot a Ridikülben, azt hiszem, Jókai Anna mondta, mégpedig hogy a szerelem soha nem múlik el, csak hibernálódik. Egyrészt saját tapasztalat, hogy igaz, másrészt meg ez a hibernálás-dolog szinte minden téren igaz, hiszen, ahogy írtam a '90-es évek zenéiről korábban, ahogy felrémlettek régi emlékek abból az időből, tényleg egy az egyben visszahozzák azokat az időket. Ugyanez van a Játék Határok Nélkül 1997-es év 9. fordulója kapcsán is. Olyan szinten felrémlettek a játékok, Borbás Mária, Gundel Takács Gábor szavajárásai, hogy az valami hihetetlen. Tényleg olyan ez, mint az agyban egy képzeletbeli könyvespolc, ahova könyvként elraktam ezeket, akkor nagyon sokat olvastam, aztán eltettem, és bár 15 évig elő nem vettem, de úgy feljöttek, mintha tegnap hallottam volna utoljára. Ettől a résztől kezdve vettem fel az összes adást videóra, de letörlődött (ezért nem tudtam visszanézni később). És eszembe is jutott az is, ahogy múlt vasárnap láttam az 1998-as év első adását, hogy csalódott is voltam akkoriban. Egyrészt, hogy hét csapat volt, nem nyolc, másrészt meg a lassítás, valamint a pont- és az eredménytábla alatt hallható zenék teljesen eltűntek. Furcsának tűnhet, mert kívülállónak jelentéktelen lehet, de nekem nagyon megadták a hangulatot. Főleg a ponttáblázat háttérzenéje maradt meg. Most semmi nincs. Az új főcímzene sem rossz, de összességében az 1997-es év magasan veri nálam az összeset. Talán az 1995-ös áll a második helyen, mert tetszett a műsorvezetők egyéni játéka. Az 1998-asból a fix játékok nagyon megmaradtak az emlékezetekben, a szumós játékot sokaktól hallottam, hogy emlékeznek rá. A rókás is vicces volt, amikor rókajelmezben kellett a frissen tojt tojásokat gyűjteni. A '98-as lesz a bronzérmes, mert nagyon jó ötletek voltak benne, csak összecsapottnak érződik.

Windows 8

Feltettem magamnak a Windows 8-at, mert egyre jobban kezdett érdekelni, hogy milyen lehet a gyakorlatban. De az ilyen telepítések akkor a legszebbek, ha egyáltalán nem mennek simán, most is ez történt. Nagy elánnal formázom a C meghajtót, hogy teljesen frissen rákerüljön az új Windows, amikor hidegzuhanyként ér, hogy nem telepíthetem rá. Egyik meghajtóra sem engedi. Igyekeztem nem kétségbe esni, amikor elolvastam a problémát, valami olyasmi volt EFI módban csak GPT típusú partíciókra enged Windowst telepíteni. Hát én ilyennel még életemben nem találkoztam. O_O Először azt gondoltam, hogy megoldás lehet az, ha törlöm a C meghajtót, és ha újat hozok létre, akkor abban lehetséges. Törölni töröltem, de nem tudtam újat létrehozni. Nem is értem, hogy nem lehetett, minden egyértelmű volt. Nővérem gépénél kerestem valami megoldást, szerencsére a Windows 8 javításánál van Parancssor, így ott olvasva, tudtam valamit cselekedni. Diskpart, ugyanis azt olvastam, hogy MBR-ből GPT-be kell konvertálni a partíciót. Ezt akartam, amikor eszembe jut, hogy töröltem a C meghajtót, így minden szabad helyet "átadott" a D meghajtónak. Megfordult a fejemben az, hogy formázom a D meghajtót is, de valahogy éreztem, hogy annak nincs szüksége. Meg ott sok fontos dolog van nekem. A megoldás végül úgy lett meg, hogy megnéztem a bootolási lehetőségeket, és látom, hogy kétféle módja van a lemezről való bootolásnak. Ekkor már éreztem, hogy jó úton járok, mert akkor nem UEFI módban kell bootolni lemezről, hanem "normál" módon. És mit ad isten? Nemhogy sikerült visszahozni a C meghajtót, hanem végre elindulhatott ott a telepítés. Mindig szeretek újat tanulni. Annak fényében is érdekesnek tartom ezt a dolgot, mert nemcsak hogy az volt, hogy ilyennel még soha nem találkoztam, hanem mert láttam, hogy Win7 környezetében hogy lehet ilyet csinálni. Ezért úgy voltam vele, hogy ha visszateszem a Win7-et, akkor ezt megcsinálom, és jöhet rá a win8. De most a Win7-et sem engedte telepíteni. O_O Ez így alakult. Már csak ezért is megtartom a Win8-at, ha már ennyit szenvedtem a felrakásával. Az, hogy valóban olyan rossz-e, mint ahogy ismerősi körökben hallom, az majd kiderül. Én a Vistával is jól elvoltam, pedig az aztán tényleg minden volt, hogy Szent Johanna nem. Ami máris tetszik a Win8-ban, hogy végre tudom használni a bal oldali bemeneteket a Laptopomon. Ez a HP gép egyébként Win8-ra van optimalizálva, és amíg Win7-em volt, addig a bal oldali USB portok egyáltalán nem működtek, így lényegében egy USB porton éltem. Most már három van. Lenne itt nekem egy SD kártya-bemenetem is, valahogy ez még nem akar működni. Vajon külön driver kell neki? Majd utánanézek. A Start menü nekem is hiányzik, de tetszenek ezek az alkalmazások.

Érdekes dolog ez, mert végig táblagép-ellenes voltam, egyszerűen nem láttam értelmét. A China Spirit nyílt napján elbeszélgettem egy magyar lánnyal, egyszer csak elővette a táblagépét, és megkérdeztem tőle, hogy miért jó neki, hogy az van. Csak mint érdeklődő. Ő magyarázta el, hogy az alkalmazások megkönnyítik a dolgait. Elgondolkodtam rajta, és arra jutottam magamban, hogy az alkalmazás lényegében nem más, mint egy "dinamikus" program vagy szoftver, amit folyamatosan frissítenek adatokkal, és csak olvasni tudjuk. Adott esetben weboldalt is helyettesíthet. Nekem tetszik az, hogy a Windows 8 lényegében nem más, mint egy operációs rendszer, melyre alkalmazások is kerülhetnek. Persze csak a Windows áruházból, így azok az alkalmazások, melyek csak Androidon érhetők el (pl. Időkép), azok egyelőre bukta, de amit eddig láttam, elégedett vagyok a Win8-cal. A technikai része dolgoknak meg majd kiderül.

Donkey Kong Country őrület

Vártam már, hogy végre legyen egy olyan játék, mely ismét lázba hoz. Most már megértem, hogy a zsida miért nem adott hetekig életjelet magáról, amikor annyira belefeledkezett a Donkey Kong Country Returns-be. Ilyen veszély nálam ugyan nem áll fenn, de hogy nagyon élvezem, és akkor is leköti szinte minden gondolatomat, még akkor is, amikor nem játszok vele, az biztos. Úgyhogy tegnap beszereztem a Wii-s változatot.

Így most párhuzamosan játszom végig a kettőt. Az eleje egyáltalán nem nehéz a játéknak, így könnyen eljutottam a Wii-sben is a második világ főellenségéhez (ahol a 3DS-esben is tartok). Az meg viszont veszett nehéz... Három óriásrákkal kell megküzdeni, de eléggé összetett a harc, ugyanis először egyenként kell megsebezni őket. Ezután egymásra állnak. Ekkor azt hittem, hogy az a legjobb, ha a legmagasabban álló fejére ugrok, de ahogy elnéztem, ez nem hatja meg túlzottan. Aztán jön az instrukció, hogy le kell rohanni. Ja, hogy erre tagba szakad a csapat? Ezután lehet egyesével ráugrással sebezni őket. De mire oda eljutok... Ugyanis a rákok az ollóikat egyszer oldalt máskor meg égnek tartják, és nyilván csak akkor lehet oldalról lerohanni őket, ha égnek állnak az ollóik. Közben mozognak egyik végéről a másikba, és ha szorítanak... Egy szó, mint száz: nehéz. De nem ért váratlanul, hallottam róla, hogy nem könnyű játékról van szó, ugyanakkor meg olyan hangulata van ami további játékra, küzdelemre inspirál. Nálam itt kezdődik a 90+% játék fogalma. Ugyanakkor megértem, hogy a 3DS-es rész nem kapott olyan jó értékeléseket, mint a Wii-s. Nincs sokkal elmaradva, de mivel az alapjáték szinte ugyanaz, ezért nem ér akkora újdonságként, mint az asztali konzolos változat. Végső ítéletet meg majd végigjátszás után mondok. Az jó egyébként, hogy kezdőknek ott van, hogy három szívvel kezdhet, bár az első két világot elég könnyű volt Wii-n is végigjátszani.

Az első világ az őserdő. Donkey Kong házától indult a kalandunk. Főellenség a Tiki Tak törzs, mely meghipnotizálta a dzsungel állatvilágát, hogy segítsenek nekik elhordani a teljes banánállományt. Hát persze, hogy Donkey Kong bespájzolt banánrakományára is fáj a foguk. Orvul el is rabolják azokat, viszont hősünk meghipnotizálása meghiúsul. Itt vesszük át az irányítást, szétverjük a Tiki-t, mely sikertelen támadást indított ellenünk, és kezdődik a nagy kaland. Először lakóhelyünket járjuk be, innen elég sok elem ismerős a SNES-es DKC-ből. A számomra nagy "kedvenc" is visszatér a Mine Cart Carnage pályáról, a kocsi, melyen nincs fék, és elég egyszer megsebződni, hogy bevégezzük. Viszont a vártnál könnyebb, Super Nintendón sokszor volt olyan, hogy éppen csak sikerült tovább menni. Ehhez képest elég könnyű volt végigcsinálni. Azért látszik, hogy a játékot nem akarták összességében olyan nehézre csinálni, mint a nagy elődöket. Hasonlóképp nem volt nehéz második nekifutásra a második világ harmadik pályája, a rakétahordós. Itt a levegőben repülünk. Fék ezen sincs, és amitől nehezebb, hogy folyamatosan repülni kell (nyomkodni az A-gombot), mert ha mélybe zuhanunk, ugyanúgy vége. Itt a három főellenség lövöldöz ránk ágyúval, és ugyanúgy halál a vége, ha egyszer is elhibázzuk. De érdekes, hogy ez is csak elsőre volt nehéz, aztán másodjára már lényegesen jobban ment.

Az eddigieket tegnap írtam, ma update, hiszen játszottam azóta a Donkey Kong-gal: Ha megvan az agyadban, hogy kell legyőzni a második világ főellenségét, a három rákot, korántsem annyira nehéz. Csak persze most is többször meghaltam, mert képes vagyok túlizgulni a dolgokat, és akkor persze kapkodás a vége. Viszont most a harmadik világtól kezd csak igazán benehezedni. Több váratlan támadás ér, és több fele kell egyszerre figyelni. Így érnek hirtelen sebzések és halálok. És érzem, hogy kissé leamortizál a játék. Többen megjegyezték a Mario Party játékok alatt, hogy a végére úgy elfáradok, mintha valami kemény munkát végeztem volna. Helyes észrevétel. A különbség csak az a DKCR javára, hogy sokkal jobban élvezem. És inkább azt mondom, hogy tartsak szünetet, aztán pár óra múlva újult erővel belevágok.

Most látom csak a "segédoldalon", hogy az M3 leadja a HÁROM KÍVÁNSÁG műsorokat! Először körültekintően szétnéztem, hogy ez biztos, hogy az a Dévényi Tibor-féle műsor, és miután kiderült, hogy igen, megörültem neki. Hát lássuk. Csak az első pár percbe néztem bele, mert be akartam végre fejezni ezt a postot, de kíváncsi voltam, hogy egyáltalán milyen. Tehát valóban az első adásokból származik az a bizonyos pöttyös labda, amihez úgy párosítják paródiákban, mintha vele született volna. Érdekes dolog ez a közönség: dobja a labdát, és ha talál benne valamit (rövidtávú memória meghalt perpillanat), akkor kívánhat valamit a rendelkezésre álló 15 kívánság körül. Hát, nekem egyik sem jött be... De vicces volt hallani, hogy minden egyes kívánságra ugyanaz a taps és ováció volt. Voltam egyszer én is műsorfelvételen, meséltem talán már itt is (Csillag születik első évad egyik adása), és ott is mutatták, hogy kell tapsoltatni, most látom, hogy egyáltalán nem új dolog a tapsolóember alkalmazása. Csak akkor még nem volt kiforrott a dolog, mert tényleg annyira egyforma volt mind a 15 kívánságra a taps egyenként, hogy géppel is nyomathatták volna. Az meg, hogy '80-as évek-béli frizura és ruhaviselet... Nem kell ezen nevetni, hát honnan tudhatták akkor, hogy ez idővel ciki lesz? Akkor ez volt a megszokott. Visszatérve a kívánságokra, a két híres emberen: Depeche Mode, Pet Shop Boys és plusz Madonnán külön mosolyogtam. Kíváncsi leszek a többi részre is. És a Nintendo miatt is örülök. Nagyon várom, hogy újra leadják azokat a részeket, ahol Super Nintendón játszottak. Emlékszem a Super Mario World-ös játékokra. Azt érzem, hogy már csak egy karnyújtásra vagyunk az Elektor Kalandor adásitól...