Ismét egy kis német nyelv, valamint Super Mario Kart

Rég nem írtam a német a nyelvről, de megmondom őszintén, hogy bőven elég az, hogy a fejem van tele vele. Már reggel is azzal ébredek, hogy egy mondatot hogy fogalmazhatnék meg németül. Túlságosan nagy nyomásnak érzem a nyelvvizsgát, ezért szinte már a tudatalattimba is beleépült. Nem mondom, hogy már lassan németül gondolkodok, mert az hazugság lenne, sőt pont hogy lazítani szeretnék. A nyelvvizsga mától számítva 6 hét múlva lesz, november 23-án. Talán írtam már, hogy TELC-es nyelvvizsga lesz, ami hát... állítólag vannak barátságosabbak. Nemrég kaptunk egy jó nyelvvizsgára felkészítő könyvet. Ami miatt tetszik, hogy "nem kertel", érezteti, hogy milyen egy TELC-es vizsga. Például van egy bő 1 oldalas szöveg, és ahhoz tartozik egységenként 5 meghatározás, bennük 3-3 állítás. És arról szól a dolog, hogy mind a három igaz valamennyire, de nekünk a "legigazabbat" kell kiválasztani. Nagyon nehéz, mert a többi két állítással is találkozunk a szövegben, csak kicsit más aspektusból, ami miatt csak mondjuk 50%-ban igaz. Van még olyan, hogy a megadottak szerint címet kell adni egy rövid szövegnek. Na ebbe is van csavar, mert egy szöveghez legalább kettő illik, és abból is azt kell kiválasztani, amelyik jobban tör a szöveg lényegére. Öt szöveg van, és tíz rövid, egymondatos meghatározás, abból kell a megfelelőeket kiválasztani. A harmadik hasonlít az előzőhöz. Lényegében egymondatos meghatározásokba van írva, hogy az adott egyén mit akar csinálni. Ebből van 10 darab, és 12 rövid szöveg. Ebben viszont ott van a bukta, hogy van olyan meghatározás, amelyik sehova se illik, és nem tudni, hogy mennyi nem illik oda. Ez az olvasott szöveg értése. A második rész, amivel eddig komolyabban foglalkoztam, az a nyelvhelyesség, ugyanis ez az Achilles sarkam németből. Írásban jobban megy, mert utólag tudom javítani, ha észreveszem, hogy például egy mondatrészt, amit KATI-szórendben kell írni, azt fordítottban írtam, de szóban, ahol spontán kell megnyilvánulni, sokszor tévesztek. A melléknevek ragozását már sokszor jól felismerem, de a vonzatos igékkel ki lehet kergetni a világból. Ugyanis sokszor nem logikus a magyar agynak, hogy a németek miért úgy fejezik ki magukat, ahogy. Egy példa: aufhören. Ez az abbahagyni németül. Mi ugye valamit abbahagyunk, tehát sima tárgyba tesszük, de a németeknél mit + D a vonzat, azaz ők társhatározóban fejezik ki, hogy mit hagynak abba, és erről már többször írtam korábban, hogy csak úgy lehet jól tanulni németül, ha elfogadjuk azt, hogy ők másképp fejezik ki magukat, nekik más a természetes. Nehéz átállítani a magyar agyat, az biztos. Ebben még nem tudok jó eredményt elérni. Lényegében ebből áll az első feladatrész a nyelvvizsgán. Erre 90 perc van, nekem ehhez kicsivel több mint 60 perc kell. Nem valami eredményes, de nem is maradok el nagyon a szükséges 60%-tól, ami abból a szempontból megnyugtat, hogy ez azt jelzi számomra, hogy ha majd ott jobban átgondolom, és jobban kihasználom a rendelkezésre álló másfél órát, akkor jobb eredményt fogok tudni felmutatni. Ja meg mi a másik, amit szintén "imádok" német nyelvtanból? A zu + infinitiv. Egyelőre az a biztos, hogy alanyegyezőség (két tagmondatban) esetén kell használni, de módbeli segédigéknél tilos a használata. De vannak olyan főnevek és igék, melyek vonzzák a zu + infinitiv szerkezetet, és ezek érnek váratlanul, hogy ezeket külön meg kell tanulni, hogy melyek azok. De jobban szeretnék összefüggést találni közöttük. Egyrészt mert nem szeretek leülni és órákig tanulni, másrészt meg a logikus gondolkodás jobban megy nekem.

De beszéljünk a kellemesebb oldaláról a németnek. Tegnap fejeztem be a Start! Neu német nyelvkönyvet, így ma elkezdtem az Unterwegs Neu A-t. Ezeket a könyveket még korábban vettem meg, szerencsére kettőt közülük olcsóbban találtam meg (újonnan), mint az eredeti áruk. A Lírának volt egy franchise könyvesboltja Békéscsabán (történetesen tegnapelőtt zárt be), és ők tudtak bizonyos új könyveket olcsóbban adni az eredeti árnál, mert több maradt vissza raktárból, amit nem sikerült eladni. Így sikerült jutányos áron hozzájutni az A Plus gyakorlófeladatokhoz, és a munkafüzethez. A tankönyvre meg rááldoztam a teljes árat, 3.490 forint volt. Nekem megéri, mert tényleg nagyon szeretem. Végre egy könyv, ahonnan megértettem a szenvedő szerkezetet! Ugyanis a Start! 20. leckéje a szenvedő szerkezetet elemzi meglehetősen jól, örültem, hogy sok feladat volt a munkafüzetben a szenvedő szerkezet gyakorlására. Kíváncsi vagyok, mire jutok az Unterwegs-szel, átnéztem a tartalomjegyzéket, van benne egy pár keményebb dió, például a 4. lecke az általam olyannyira imádott zu + infinitiv. De írnak ebben a könyvben a célhatározói mondatokról is, ami ugye az um...zu vagy a damit. Ezt mondjuk értem. Um...zu szerkezetet alanyegyezősségnél lehet használni, a damit-ot meg alanykülönbözőségnél. Például: "Felveszem a cipőt, hogy el tudjunk indulni". Én veszem fel a cipőt azért, hogy mi el tudjunk indulni. Én is benne vagyok ugyan, de a többes szám miatt különbözik az alany. Boldogság, hogy ezt értem, és ezt már egészen jól tudom szóban is használni. Alapból 8 leckés a könyv, de van egy 0. átismétlő lecke is, kíváncsi vagyok, hogy mire megyek ezzel a könyvvel és az én akaratommal. Mert szeretnék egy felsőfokú nyelvvizsgát németből, de ha őszinte akarok lenni, azt úgy akarom elérni, hogy logikájában látom át az egész nyelvet, és nem úgy, hogy leülök és órákat tanulnok. Persze ebben az órákat témába nem tartoznak a munkafüzetes feladatok. Azokat szeretem csinálni.

Ahhoz képest, hogy eredetileg az egész írásomat a Super Mario Kart-nak akartam szánni, és a németről csak mint kis kitérő akartam írni, jó hosszú lett. Ugyanis manapság a Super Mario Kart-tal játszok, megint rám jött, hogy nagyon jó akarok lenni ebben a játékban. Zavar, hogy nem tudok jó eredményt elérni a Donut Plains 3-ban. Igen, ez az a legendásan nehéz pálya. Utánanéztem YouTube-on, hogy csinálják a nagyok... már látom. Tehát azoknál a bizonyos nagyon éles kanyaroknál nemcsak hogy driftelni kell, hanem ugrani (tehát még egyszer megnyomni az R-gombot), így tudjuk a kanyarokat a lehető legkisebb ívben, valamint legkisebb sebességvesztés mellett bevenni. Ennek ellenére nincs olyan látványos javulás, ugyanis a vízbe is könnyű beleesni, tehát nemcsak a stratégia, hanem az ügyesség is sokat számít.

A másik ok, ami miatt sokat játszik ezzel a játékkal, hogy az új Mariós oldalra is részletes leírást írtam a pályákról, valamint hogy lehet jókat menni rajta. Egy titkot elárulok: Sokat írás közben, spontán találtam ki. Elemezgettem a pályákat magamban, és az alapján írtam le az általam kigondolt stratégiát. Ezeket mind kipróbáltam, és bejöttek. Máris jobban megy a játék. Bár még mindig csak ezüst serleg a legjobb 150cc Flower Cup-ban és a 150cc Star Cup-ban, egyszerűen képtelen vagyok az aranyat beszerezni. Ez egyébként a Wii-s Virtual Console eredmény, Super Nintendón mindenhol megvan az arany. A régi szép idők... Ja és Wii-n 150cc Special teljesen üres, itt még nem sikerült serleget kvalifikálni. Nagyon-nagyon nehéz. Amúgy olvassátok el a leírást:

Super Mario Kart pályák

Bajnokságonként írtam külön róluk. Most nyilván ezek nem varázsütésre hatnak, ezek csak módszerek, amiket lehet, hogy be tudsz gyakorolni, és utána jó leszel. Amúgy magasan a legjobb drifterek Toad és Koopa Troopa. Mario és Luigi hiába gyorsabbak, velük nem tudok annyira jól kanyarodni, és az sok esetben többet számít.

Néhány gondolat az új Rozen Maiden-ről

A 10. résznél járok az új Rozen Maiden sorozatban, így most már összetettebb véleményt tudok alkotni az animéről. Sajnos bejöttek a negatív "jóslatok", tényleg elég lassú a történetvezetés. Amit láttam az első három részben, az gyakorlatilag egy részbe befért volna. Igazából nem is csak azért, mert lassú, hanem mert kihangsúlyoz olyan történéseket, amiknek a főtörténet szempontjából semmi köze nincs. Sakurada Jun felnőtt lett, egy könyvesboltban dolgozik, tanulmányait abbahagyta, mert bár végül szeretett tanulni (ahogy láthattuk korábban), mégis csak egy harmadrangú egyetemre vették fel, ahova a japán fiatalság aljanépe jár, így úgy döntött, hogy inkább dolgozni megy. A könyvesbolt, ahova felvették, főnöke igencsak zsémbes, nem biztos, hogy bárki is ilyen főnököt kívánna magának. Sokat szekálja Jun-t, mert bár mindent megtesz, hogy jó munkaerő legyen, meglehetősen ügyetlen néha, és főnöke előszeretettel köszörüli a nyelvét a rossz tulajdonságain. Az önmagában jó dolog, hogy Jun saját lakásban lakik, de nagyon nem tetszik, hogy szürkék a falak és olyan színtelen az egész, nagyon lerontja a hangulatot. Így nővérét bár nem látjuk, viszont főhősünk munkatársa Saito jellemre tisztára olyan, mint Nori. Naiv, mindenkivel kedves, és nyugodtan leszúrhatják késsel, az sem érdekli.

Igazából én az elejére nem szántam volna ennyi időt. Teljesen felesleges Jun-t ennyit látni a munkahelyén, a történet szempontjából semmi érdekeset nem csinál, csak dolgozik, meg beszerzi azt a bizonyos könyvet. És amint az célt nyert, utána sem indul be az egész, pont azért írok csak most róla, mert konkrétan most kezd forrani a levegő, és végre felébreszt. Úgy nem ad értelmet a korábbi történéseknek, de hogy végre van valami fordulat, esetleg abban segít, hogy az elején levő történéseknek érzelmi töltetet ad azáltal, hogy empatikussá tesz a szereplőkkel. Azt érdekes egyébként látni, hogy mi lett a gyerekkori Jun-nel, aki mindenkit elmart maga mellől, gyűlölt mindenkit, mert mindig bántották, most meg ő biztatja a másikat, hogy igenis meg tudja csinálni. Nem semmi fordulat. Beleillik ez a jellemvonás, hiszen az első szériában és a Träumend-ben folyamatos jellemfejlődésen ment keresztül. Viszont azt logikai bakinak tartom, hogy ahogy kerülnek elő a Rozen Maiden babák, nem emlékeznek Jun-re, és mint egy vadonatúj Medium-ként bánnak vele. Az nem játszik, hogy elvesztik az emlékezőtehetségüket, mert akkor az Ouvertüre-ben Shinku hogy tud visszaemlékezni egy ajándék által egy több, mint 200 éves történésre? De az a helyzet, hogy a fiatal felnőtt Jun sem úgy köszönti a babákat, mint régi ismerősök. Úgyhogy sokban elmarad az új széria a régiektől, azok igazi kuriózumok voltak. Végignézem az első sorozatok tiszteletére, de koránt sincs meg az a hangulat. Ja, és hiányoznak a német epizódcímek.

Ejtsünk szót a zenéről is. Már többször említettem, hogy szeretem az openinget az ALI PROJECT: Watashi no Bara wo Kaminasai dalt, viszont azt el kell ismerni, hogy nem olyan nagy szám, mint az előző három. Azokba jóval több ötlet volt. Takarano Arika szinte színésznő volt az énekhangjával, annyira hitelesen játszotta el az alárendelt szerepét, itt meg nincs nagyon színészkedésről szó, ebből a szempontból egyszerűbb lett a dal. Az endingnek viszont örültem. A régi Rozen Maiden-eknek Shimotsuki Haruka énekelte az endinget, és egy időben fárasztott, idegesített, mert nincs képzett énekhangja. Jók azok a dalok, amiket énekel, alap énekhangja is van, de konkrétan nem tud énekelni. Tök mindegy, hogy Shimotsuki Haruka+refio vagy kukui néven csinálja, nem tetszett egyik sem. Az új endinget viszont Annabel énekli. Vele először az Another animében találkoztam, szép endinget énekelt neki, de akkor még nem figyeltem rá komolyan, Most viszont tettem egy próbát az Alternative kislemezzel, és tetszett a B-side track is, ami abból a szempontból fontos, hogy ha az nem anime dal, akkor az jóformán saját szerzemény, ott jobban megmutatja, hogy ki ő valójában, milyen dalokat énekel, és ez sokszor eltér az animéhez írt daltól. Egészen jó volt, bár az Rozen Maiden ED is tetszik. Szépen énekel, egyedi, tetszetős a hangzásvilág. Egy albuma jelent meg hivatalosan (van még kettő vagy három saját maga által producerelt, indie album is), azt is meghallgattam, és egészen jó dalai vannak, ajánlom figyelmekbe. Amúgy valószínűleg azért Annabel énekli az endinget, mert az a csoport írta a zenét, amelyik a korábbi endingeknek (myu), innen az összeköttetés.

Asatte no Houkou.

A WHITE ALBUM után elkezdtem nézni ezt az animét. Érdekes történet, ajánlom figyelmekbe, bár ez is olyan lassú és érzelemdús. A főszereplő egy 8 év körüli kislány, Iokawa Karada, aki mindig az út szélén levő kőhöz jár imádkozni. Azt tartják ugyanis arról a kőről, hogy teljesít egy kívánságot. A lány egyik nagy vágya, hogy felnőtt legyen. Ugyanis rettenetesen zavarja, hogy ismerősei nem veszik őt komolyan. Szereti a felnőtteket, ők is barátjuknak fogadták, de nem mégsem teljesen, hiszen mindig amikor odamegy két beszélgető felnőtthöz, hogy miről beszélgetnek, csak mondják neki, hogy úgysem érti, de ha nagy lesz, mindent elmondanak neki, és visszaküldik játszani. Ezért is akar felnőtt lenni, ám ennél sokkal komolyabb oka is van. A kislány szülei meghaltak, így Shoukónak és Hirónak haza kellett térni Amerikából a temetésre, és azért is, hogy gondját viseljék a kislánynak. Shouko többször nyíltan Karada szemére veti, hogy gyerek, érezhetően nagyon zavarja, hogy vissza kellett jönnie Japánba miatta, és ezt a kislány is tudja, ezért is akar felnőni. Egyik este Karada ismét a kőhöz imádkozik, és teljesült a vágya, felnőtt lett. De egyáltalán nem boldog, ugyanis ennek hatalmas ára lett. Éppen Shouko is arra járt, ő pedig gyerek lett. Karadát ezért iszonyú bűntudat gyötri, a kő közben elhamvadt, úgy tűnik nem lehet visszacsinálni. Vagy mégis? Én még csak 2 részt láttam belőle, a végkifejlet majd kiderül. Kíváncsi leszek a történetre. Kellemes alapokat szolgál, de aki nem szereti a lassú történeteket, az nem tud ezzel az animével mit kezdeni.

Ha már említettem a WHITE ALBUM-ot, akkor essék szó a második évadról is, ugyanis a héten indult útjára, ezért is néztem meg az első szériát. Bár tényleg nincs sok köze az első évadhoz, teljesen mások a szereplők, hiszen 10 évet ugrottunk az időben, 1997-ben járunk. Egy zeneiskola ad színteret a cselekménynek A főszereplő srác Kitahara Haruki, aki fél év múlva végez az iskolában. Nagyszerűen gitározik, egy együttes tagja volt, amelyik feloszlott. Álma, hogy újra együttesben játsszon, ehhez keres tagokat. Az első szériával való kapcsolat ott van, hogy Hirokawa Yuki: WHITE ALBUM dala inspirálta zenélésre, ő volt ugye az első sorozat főszereplője. Álmához közel érzi magát, amikor egyszer egy gitározás közben egy lányt hall énekelni, konkrétan ugyanazt a dalt énekelte, amit játszott. Rohan, hogy megkeresse a hang forrását, végül megtalálja. Az énekhang már csak azért is megérintette a szívét, mert attól a lánytól szólt, akibe titkon szerelmes. Setsuna Ogiso az iskola legnépszerűbbje. A lányok irigylik, mert szépségversenyt nyert, a fiúk meg mind a kegyeiért pályáznak. Alapból jól kijön, de sokszor rideg másokkal. Haruki ennek ellenére beleszeretett a lányba, hiszen látja mögötte azt, amitől igazán értékes. Amúgy érdekesség még, hogy a WHITE ALBUM dalt énekelte a lány, úgyhogy vannak összeköttetések az előddel.

Eddig úgy tűnik, nem lesz rossz, a többi idővel kiderül, nézni fogom a többi részt is.

Super Mario figurák a McDonald's-ban

Nem is tudom, mi a nagyobb gáz, hogy eredetileg Burger King-et akartam írni, vagy azt, hogy Bowser King-et kezdtem el írni a címben helyette. XD Nem hiába, az öröm hatalmas, hiszen Super Mario figurákat lehet kapni a McDonald's-ban! Nem is tudom, hogy Magyarországon volt-e erre példa. Pokémon volt többször is, de Mario? De mindegy is, októberben sok pénzt fogok a Mekiben hagyni. Az a szerencse, hogy a figurákat külön is meg lehet venni, így annyira sokat nem, sőt egészségtelenül sem kell táplálkoznom. Kilenc figura van, ezen a héten hármat lehet megvásárolni. A második hármas pakk jövő péntektől lesz megvásárolható, míg az utolsó trió két hét múlva pénteken. Már ma vásároltam egyet, de tervezem mind a kilencet megvenni.

390 forintért megéri, hiszen igencsak igényes kiadások. Ezen a héten még egy Luigi és egy Donkey Kong figura kapható. Amúgy érdemes elolvasni a McDonald's honlapján az egyes figurák alatt található leírásokat, mert nagyon jópofák lettek. Csak álom az a perc, amikor a Nintendo Magyarország ilyeneket ír.

Menjetek ti is a Mekibe, és vegyétek meg mind a kilenc figurát, ezáltal is jelezve, hogy Mario kelendő cucc Magyarországon!

Új Zorán CD és koncert

Tegnap jelent meg Zorán legújabb albuma, Egypár barát címmel, kíváncsi voltam, hogy milyen. Beszédes a cím, hiszen egy duett-albumról van szó. Egy párszor meghallgattam, egészen jó album, kifejezetten tetszik, hogy nem a könnyebb utat választotta Zorán azáltal, hogy a régi felvételeket rakta egy albumba, hanem újra fel lettek véve. Bár két dal (A Harminc és az Úgy volt) megszólalásig hasonlítanak az eredetire, élek a gyanúperrel, hogy ezek nem lettek újra felvéve, de ez legyen a legnagyobb hibája az albumnak. A korábban nem hallott duettek eredetileg koncerteken hangoztak el, ezeket vették fel újra stúdióban, döntő többségük ismert dal, három olyan van, amit eddig még nem hallottunk korábbi albumokon: Mit akar az eső, Ederlezi és a Míg a szív lejár. Az Ederlezi-t hallhattuk a tavalyi koncerten (DVD-n is megjelent), a Míg a szív lejár dal pedig eredetileg egy Leonard Cohen szerzemény újragondolt változata. Pont az a dal számomra az album mélypontja, mert elfogadom, ha nem leszek népszerű ezzel a kijelentéssel, de a Jazz-től és a Swing-től óvjon engem az ég. Számomra az egy nagyon unalmas zenei stílus, semmit nem érzek, miközben maga a zenei stílus, meg a fellépések iszonyú eleganciát sugároznak, nem is beszélve a mozdulatokról, de nekem ezek semmit nem mondanak. Az album azért "csak" jó, mert bár újra fel vannak véve, mégsincs benne az új dal izgalma (leszámítva a 2 új dalt, az Ederlezi-t már hallhattuk többször is, bár örülök annak, hogy albumra is felkerült végre), hogy valami teljesen újjal fog meglepni, habár az többször tapasztaltam válogatás-albumnál, hogy egy dal, ha másokkal van egy albumon, mint eredetileg, adott esetben más hangulatot adhat. De arra mindenképp nagyon jó, hogy egy párszor meghallgassam, azt lehet, hogy pont utána fog jó irányba változni a véleményem, volt már erre példa.

És ha új album, akkor koncert, bár a szokásos őszi turné keretén belül jön Békéscsabára. Egy szórólapot, hazahoztam, megnéztem az online jegyvásárlásnál, hogy mennyi az ára. A 4.800 forintos ár, még beleférne, de hogy alig pár hely maradt még, pedig durván két hónap van a koncertig, az nem semmi. O_O Hallottam egy jópárszor arról, hogy egy nagy előadó koncertjének jegyére napok alatt elfogyott az összes jegy, de tudtom szerint arra nem volt példa, hogy Zorán koncertjére itt Békéscsabán ennyire gyorsan fogyjon a jegy. A 6. sor volt a legelső, ahol még volt szabad hely, amúgy összesen még kb. 20-30 szabad helyet, ha láttam neten keresztül. Kíváncsi vagyok, hogy lesznek-e pótszékes jegyek, szerintem azokra is elkelnének a jegyek. Majd meglátjuk, hogy alakul, egyelőre úgy tűnik, hogy nem tudok eljutni (ha ennyire rapid módon fogynak a jegyek), ami ugyan sajnálok, de másrészt örülök, hogy ilyen sokan el akarnak menni. :)

Fehér hó

Ma végeztem a WHITE ALBUM animével. Szerettem, jó volt nézni, és érdekes, hogy nem volt egyértelmű lezárása a Touya és Yuki közötti szerelmes történetnek, bár utalások vannak rá, hogy végződött. Kicsit olyan érzésem volt, hogy a nézőkre bízzák, hogy milyen véget sejtenek a történet mögött. De amúgy az egész anime határozottan az igényesebb romantikus történetek közé tartozik, a szerethető karakterekkel.

Nem is nagy spoiler, a 26. rész egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor Yuki a koncertjén tök váratlanul elkezd egy nem tervezett dalt zongorázni, és énekelni: POWDER SNOW. Nekem ez a dal egyébként is nagyon kedves, mert Suara is felénekelte, a Karin album 13. dala, de hogy az animében ilyen jó jelenetet csináltak a dal köré, igencsak jókedvűvé tett. Én is végigénekeltem, mert valahogy annyira énekelteti magát, nagyon jó hallgatni a dallamát. Fenn is van YouTube-on:

Hirano Aya & Mizuki Nana: POWDER SNOW

És itt van Suara énekhangjával:

http://www.youtube.com/watch?v=XxR72N1PIwE

Suara egyébként, mint a PS3 WHITE ALBUM játék ending dalaként énekelte fel, ugyanis, mint ahogy annyi animéből, ebből is csináltak játékot. A duett pedig nagyon szép. Én csak most hallottam először így, végig azt gondoltam, hogy ez egy Suara dal. A talán még jobb is az eredeti, több élet van benne, és tényleg annyira énekelteti magát. Kislemezen csak, mint Mizuki Nana szóló jelent meg, az is nagyon tetszik. És rajta van az off vocal is, úgyhogy nagyon lesz belőle kfn.

Egyébként végig ilyen "kettős szereppel" néztem az animét, ugyanis bár maga a történet 1986-1987-ben játszódik, így részint mint Morikawa Yuki és Ogata Rina énekesnői karrierjét is figyeltem. De mivel a seiyuu-juk két ismert és közkedvelt énekesnő: Hirano Aya és Mizuki Nana, és mivel annyira belém égett, hogy ők szinkronizálják a két énekesnőt, így néha olyan érzésem volt, mintha az ő énekesnői karrierjüket is látnám. Egyébként Touyára sokszor haragudtam, hogy nem volt képes nemet mondani a nőknek, ugyanis, ha legalább 5 nővel nem csókolózott akkor eggyel sem. És valahol legbelül mindig is érezte, hogy a szíve Yukié, de a nemképessége (ha már vannak képességek) meggátolta abban, hogy az iránta érzett szerelme felhőtlen legyen. Egyébként az utolsó rész feltár egy nagyon érdekes múltat Touya gyerekkorából, ebből kiderül, hogy miért is fél nemet mondani. Nagyjából ennyit tudok mondani. Nem váltott meg világot bennem, de okozott egy pár kellemes percet, főleg az utolsó rész tetszett nagyon. Aki unja a túl sok iskolás, szupererős történetet, és lassítani szeretne, az bátran tegyen próbát ezzel az animével, mert a maga műfajában kiemelkedő.

Ezután az Asatte no Houkou.-val teszek egy próbát. Szeretném megnézni az összes Suara zenés animét, és most épp erre esett a választásom. Egyébként az alábbi animékhez van köze:

• ToHeart 2
• Utawarerumono
• Asatte no Houkou.
• Blue Drop: Tenshitachi no Gikyoku
• KimiKiss Pure Rouge
• WHITE ALBUM
• Tears to Tiara

És természetesen a különböző OVA-i az animéknek, melyeknek van. A ToHeart 2-t elvileg meg lehet nézni anélkül, hogy láttuk volna az első szériát, mert az csak nevében őrzi az első széria emlékét, amúgy totál más szereplők, és már történet. És az az érdekes, hogy a WHITE ALBUM-ot is eredetileg azért kezdtem el nézni, mert most ősszel jön a WHITE ALBUM 2, de az is olyan, hogy teljesen más szereplők, és más történet, csak a nevében és műfajában lesz hű elődjéhez. Meg majd nézni fogom, kíváncsi vagyok, hogy lesz-e még híd a két évad között.

Rozen Maiden: Ouvertüre

Gyorsan le lehetett zavarni a Rozen Maiden OVA-t, hiszen csak 2 részes. Bár ha őszinte akarok lenni, azt hittem, hogy egy rész ilyen 35-40 perces lesz, mert általában az OVA-k hosszabbak szoktak lenni, de megmaradtak az anime rész hosszúságnál.

Már a Träumend-nél is elgondolkodtam azon, hogy mennyire volt tudatos a folytatás, most is felmerült bennem a kérdés, ugyanis belegondoltam abba, hogy gyakorlatilag nekem már az első széria után sem volt hiányérzetem. Nem hagytak nyitott kérdést, az adott történetet lezárták az első szériában, és a Träumend-ben pedig teljesen logikusan egészítették a történéseket, és mindig csak annyiba engedtek betekintést, hogy felkeltse az érdeklődést a következő rész iránt, de ne szaladjanak túl előre, és ne tűnjön esetlegesen furcsának, vagy logikátlannak, hogy az a szereplő hogy kerül oda, vagy az adott esemény miért történik. A Träumend-et is nagyszerűen lezárták, és ebből a szempontból nézve mesterműnek tartom ezt a szériát, ezért is merült fel bennem egyáltalán az, hogy tudatos volt-e a folytatás.

Az Ouvertüre nyitányt jelent németül. Nem véletlen a cím, hiszen az egész történet gyökerébe enged betekintést. A sztori eleje valahol a Träumend közepén van, amikor Jun egy medált ajándékoz Shinku-nak, aki semmi áron nem akarja azt elfogadni, sőt láthatóan rossz érzései vannak iránta. De miért? Ezt magyarázza el Jun-nek Sousei Seki. Ekkor konkrétan több száz évet megyünk vissza az időben. Mondjuk, ez felveti a kérdést, hogy akkor az a férfi, aki "Otou-sama"-nak hívnak a Rozen Maidenek, valami istenség, hogy az idők során nem öregedett? A hajviselet, az akkori dekoráció, az utcák ilyen XVII. századra utalnak. Sarah volt Shinku első mediuma, és itt csatlakozott hozzá Suigin Tou is. Bizony, itt kiderül, hogy régen nagyon jó barátok voltak, sokat segített Shinku Suigin Tou-nak, aztán végül kiderül, hogy miért is lettek ellenségek. És egy érdekesség: Sarah és Sakurada Jun seiyuu-ja ugyanaz: Sanada Asami. Ez a nő nemhogy egy fiú és egy lány hangját kölcsönözte úgy, hogy fel se lehetett ismerni, hanem két teljesen különböző jellemet tudott nagyon jól visszaadni a hangjával. Számomra itt kezdődik a művészet.

Hát így már érthető az ellenségeskedés. Nagyon várom holnaptól a 2013-as szériát, és most így belegondolva, azért egy kérdést nyitva hagytak a Träumend-ben: Mi lesz Shinku és Suigin Tou végső sorsa? Vajon ki fog derülni? Holnaptól meglátjuk. Alig várom, nagyon szeretem az openinget, és remélem nem lesz igaz, amit mondtak rá negatívumot, hogy túlságosan el van húzva a történet.

Rozen Maiden Träumend vége

Ma értem a Rozen Maiden második évadjának végére. Így kell nagyon jó második évadot csinálni! Nagyon élveztem végig, bár tény, hogy itt is volt poén bőven, de maga a történet sokkal komolyabb volt, az utolsó részre is hagytak bőven meglepetéseket. Honnan is származik a hetedik Rozen Maiden baba, mire is megy ki valójában az Alice Game? Erre mind választ kapunk. Érzelmileg megkapó lett a vége. Ez az anime a meglepetésekben győzedelmeskedik. Ha jól emlékszem, már az első széria végén is írtam, de ide is írom, hogy igazából nem nagy spoiler, ha azt elárulom, hogy itt a jó győzedelmeskedik, a rossz meg elbukik, de a körítés, ahogy az egész Alice Game-et elénk tálalják, ahogy fokozatosan leszünk a nagy titkok tudója, és ahogy lezárják az egészet. Nálam azért fontos a karakterek jelleme, szerethetőek legyenek, és azért rendelkezzenek komoly jellemvonásokkal is. Bár azért egy-egy humoros karakter természetesen jöhet, aki kicsit oldja az esetleges feszültséget, vagy poénjaival még jobbá teszi a történetet. Ebben az animében Kanaria idétlenkedése az, amit ebben az esetben ki lehet emelni. Nekem tetszik ez a "mekkora menőnek hiszi magát, aztán a végére nagyot koppan" féle poén. Egyelőre ennyi, legszebb emlékű animék közé fog tartozni. De még nincs vége, hiszen hátra van még az OVA és a Zurückspulen. Ezen a hétvégén OVA-hétvégét fogok tartani, biztosan nagyon szórakoztató lesz az Ouvertüre, majd kiderül. És hétfőtől pedig az új széria. Izgatottan várom, már csak azért is, mert rossz véleményeket mondtak, ugyanis a 12 résznek történetét akár 2-3 részben is el lehetett volna mesélni. Kíváncsi leszek, már csak azért is, mert az opening nagyon bejövős.

Ha végzek a Rozen Maidennel, utána egy másik ALI PROJECT-es animét tervezek nézni, a Code Geass: Hangyaku no Lelouch-ot.

お誕生日おめでとう宝野アリカ！

Az ALI PROJECT énekesnőjének Takarano Arikának ma van a születésnapja, méghozzá nem is akárhányadik, 50 éves lett! Ez bizony félszáz év, ezalatt annyi nagyszerű dalszöveget írt, dalt énekelt, hogy akár önéletrajzi könyvet is kiadhatna. Esszékönyvei vannak, azokat érdemes lenne elolvasni, amilyen dalszövegeket ír, biztosan nagyon menő történeteket tud kitalálni.

Egyébként maga az ALI PROJECT is jubilál, ugyanis az első albumuk, a Gensou Teien idén jelent meg 25 éve. Egyszer hallgattam csak meg azt az albumot, teljesen más, mint a mostani dalaik, de hallgatható, nekem tetszett. Az együttes megalakulását 1985-re datálják, amikor az együttes férfitagja, zeneszerzője Katakura Mikiya egy énekest keresett a dalaihoz. Ekkor találkozott Takarano Arikával, aki megmutatta a szövegeit. Eleinte nagyon furcsának találta, ő ugyanis egyáltalán nem goth-loliban gondolkodott, de annyira megragadta az énekhangja, hogy úgy döntött, mégis együtt dolgozik vele. A dalok hangulatvilága már akkor is hasonló volt, mint a mostani, de akkor még ilyen ártatlan, naiv kislány hangján énekelt az énekesnő. A dalszövegek is kellemesebbek, egyszerűbbek, optimistábbak voltak, így az az időszak később a Shiro Ali (白アリ; White Alice), majd ahogy később egyre sötétebbek lettek a szövegek hangulatvilága, és egyre inkább a zenék túldíszítettségére került a hangsúly, úgy alakult ki a Kuro Ali (黒アリ; Black Alice). Bár egy-egy dalukban tetten érhető a Shiro Ali stílus, de egyértelműen a Kuro Ali dominál. Én milyen érdekes, hogy most sokkal népszerűbbek, mint annak idején voltak. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy az új dalok sokkal változatosabbak, így annak ellenére, hogy sötétebb hangulatú, sokkal több ember figyelmét ragadta meg, hiszen amellett, hogy változatos, megkapó. Ilyen dalokat még soha senkitől nem hallottunk.

Írhatnék itt hosszabb ismertetőt a születésnap alkalmából, de ezt már megtettem többször, helyette nézzétek meg az egyik kedvenc dalomból készült videoklipet. Yuukyou Seishunka, mely a Code Geass: Hangyaku no Lelouch anime ending dala.

Free! anime vége

Na, hát véget ért a Free! Nagyon nyögvenyelősen néztem már a végét, ennek ellenére minden szerda este vártam, hogy mikor kerül nyilvánosság elé. Az eleje nagyon jónak indult, én komolyan azt hittem, hogy egy átlag sportaniméhez képest komolyabb érzelmekkel találkozhatunk, de hát nem így lett. Nem mondom azt, hogy sajnos, mert egy sport anime nem is nagyon követel meg komolyabb érzelmeket, inkább az zavar, hogy az egész tényleg átment Shoujóba. Ráadásul nyilvánvaló, hogy 10-12 éves lányok voltak a célközönség, mert amikor Haruka a 10. részben elmesélte az egész történés lelki hátterét, komolyan azt hittem, hogy leesek a székről. Ezt még én is ki tudtam könnyedén találni, és amit én ki tudok találni, az bizony bárkinek hasonló könnyedséggel megy. Nekem igazából a 6. résztől kezdett gyanússá válni, amikor egy, a főtörténet szempontjából teljességgel érdektelen eseményt láthattunk, konkrétan kimeríti a filler fogalmát. Egy darabig elmehetett volna, de a kastélyos részt egy az egyben kihagyhatták volna. Innestől kezdtem el úgy nézni az animét, hogy a kezdeti lelkesedés emlékére. Mondjuk a vége nem volt annyira rossz, tehát közel felnőtt korban ugyanazokat, megélni, amit gyerekként, de csak azért nem tért vissza Rin (az az igazság, hogy raw-osan néztem meg a 12. részt, úgyhogy nem teljesen tiszta, hogy mi történt), hogy legyen folytatás, nem véletlen láttuk a vége után, hogy See you next summer. Igazából sejthető is volt, hogy lesz valami folytatás, mert az, hogy az öt srácot együtt mutatták egy képen, az azt sejteti, hogy Rinnek vissza kell térnie. Amúgy a zenék viszonylag jók. Az opening nagyon erős, miután az a fontos számomra egy dalban, hogy a hangulata fogjon meg, ezért mondhatjuk, hogy mindenevő vagyok, és ez a fajta rock zene igazán a kedvemre való. Az ending meg tipikusan ilyen egynyári sláger. Én egy jó párszor meghallgattam, rá lehet kapni, de azzal a lendülettel meg is lehet unni.

Sokkal pozitívabb véleményem van a Saber Marionette J-ről. Réges-régen kellett volna néznem, már akkor is teljesen, nem csak egy pár részt ebből és a J to X-ből, de hát így alakult. Mindenféleképpen kedvenc Hayashibara Megumi animék közé fog tartozni. Nem véletlen kapta meg Lime-ot, nagyon hasonlít jellemre Lina Inverse-hez, a különbség csak annyi, hogy a bár forrófejű, de nem abban manifesztálódik, mint a Slayers-ben, hogy pofon vág mindenkit, hanem meggondolatlan, és hirtelen cselekszik, nem kis fejfájást okozva ezzel környezetének. És nem kevés derűs perceket a nézőnek. Amiket csinál, és amilyen arcot vágnak hozzá, azt nem lehet nevetés nélkül bírni. A másik nagy poéngyáros Mitsurugi Hanataga, aki a marionetteknek köszönhetően gyakran kerül kellemetlen helyzetbe, amitől garantált a nevetés. Az egyik legviccesebb, még emlékszem a J to X-ből, amikor feltűnik, felette egy asztal van, elkezdi mondani magáról, hogy mekkora menőség, és beveri a fejét az asztalba. Az teljesen kész volt. Nem utolsó sorban szerelmes Otaru-ba, így a homoszexualitás is szerepet kap, de csak a legviccesebb formában, tehát semmi irritáló jelenet nincs. Egyébként az anime a 25. században játszódik a Terra II nevű bolygón, Japoness államban. Bár a lakók valószínűleg csak hírből ismerik Japánt, életmódjuk mégis az Edou-korszakot idézi, nekem személy szerint nagyon tetszik. Erre a bolygóra a 22. században érkezett először a Mesopotamia nevű kolónia, érdekessége, hogy csak férfiak lakják. Akkor hogy tudnak fennmaradni? Marionett-bábuk segítségével, akik lényegében androidok. Ezek a marionettek semmiféle érzést nem képesek kifejezni, és uruk minden egyes parancsát vakon teljesítik. A történet főhőse, Otaru sokáig marionett-bábu nélkül marad, amikor egyszer csak betér a Japoness Pioneer Museum-ba, akkor kel életre az egyik marionett-bábu, aki az övé lesz. Lime nem egy átlagos marionett, neki érzései vannak. Tud nevetni, sírni, őszintén örülni, és nem utolsó sorban szeretni. Talán túlságosan könnyed, lazasága - ahogy feljebb írtam - mindenképpen okoz néhány derűs pillanatot. Hayashibara Megumi pedig több, mint fantasztikus munkát végzett. A másik két bábu, Cherry és Bloodberry már más jellem. Cherry a teljesen ártatlan kislány, az örök álmodozó, aki őrülten szerelmes Otaru-ba, és minden egyes vele eltöltött percért hálás. Bloodberry is szívesen venné, ha Otaru őt választaná, ám ő sokkal nyomulósabb, a női praktikákat is beveti, hogy megszerezze Otaru-t. Lime meg szimplán csak szereti a főhősünket. Ő olyannyira nincs képben, hogy mi a szerelem, hogy meg találta kérdezni, hogy mi az a házasság. De ami hasonlóképpen vicces, amikor a Sógunnál járnak (ebben az államban is sógunátus van), és Lime ugrál, kiabálja, hogy "Sógun, sógun, sógun" megáll "Mi az, hogy sógun?"

És még nagyon sok mindent lehet mesélni az animéről, nagyon tetszik a tradicionális japán környezet, a lakók sokszor tradicionális öltözködése. Többször fordult velem elő már az, hogy egy anime zenéjét jelentőssé tette maga az anime. Ugyanez történt most is. Bár eddig is szerettem Hayashibara Megumi: Successful Mission és I'll be there dalait, de az anime által nőtt igazán naggyá.