Elromlott gépezet

Bírom az ilyen minden intőjel nélküli "elromlásokat". Tegnap a laptopom kijelzője lett hibás minden előjel nélkül, vízszintesen csak minden második pixelt mutat. Utánanéztem, hogy mit lehet ezzel tenni, neten ilyen kijelzőcserét 35.000 forintért ír. Elmentem még a Notebook.hu üzletbe, ők azt 65.000 forintért vállalják... Nagyon rendesek. O_O Kicsit hirtelen jönne, ha egy új gépet kellene venni, mindenesetre ebben az irányban is szétnéztem.

Én gondolkodom asztali számítógépben is. Mert akármennyire is nem erre tendál a fejlődés, nekem hiányzik, mert én úgy vagyok vele, hogy "rangot" ad a PC-nek, hogy olyan nagy. Az mindenképp jó a laptop esetében, hogy bárhova magunkkal vihetjük, ennek sokszor vettem előnyét, de valahogy olyan komolytalan, hogy itt egy gép, amit bármikor elő lehet venni, bár tény, hogy praktikus. Ennél értelmesebben nem tudom kifejezni magam, de konkrét terv még nincs, ha vásárlás lesz a dolog vége. Lehet, hogy laptop kéne, mert azt könnyebben tudom magammal vinni, ha úgy alakul, hogy visszatérek Pestre, csak nem akarok megint 5 évre venni kb. 150.000 forintért gépet venni, akkor már olyat, ami kb. 10 évig is jó. Egyelőre megteszi az LCD TV is monitorként, szeretem ezt a színtelítettséget, de végleges megoldásnak nem jó, mert amilyen sokat van bekapcsolva a gép, nem tudnék rendesen TV-t nézni.

76 csillag a Super Mario Galaxy 2-ben, megcsináltam két olyan küldetést, amit régebben nehéznek tituláltam. Az egyik amikor 10.000 pontot kell összegyűjteni. Ide tévedésből jöttem, azt hittem hogy nem abban a galaxisban van, ahova végül mentem, de hát nem menekülhetek a megmérettetés elől. Most sem sikerült elsőre, de kb. ötödjére 10.300 pontot sikerült összegyűjteni, ekkor már csak olyan 3 mp maradt. Voltak még Octoombák, de úgy voltam vele, hogy meghagyom az életüket. Az mindenképp könnyebbség, hogy az érmékért is kapunk 100 pontot, tehát érdemes felszedni őket. A másik, hogy gombák után is jár 1000-1000 pont, őket meg nem érdemes otthagyni. Van egy élet (vagyis a Life, ami 3 egységről 6 egységre növeli az életerődet), és a zöld gomba (ez a 1 up, erre már nem helyén való az élet), mindenképp szedjük fel.

Ez a magyarra fordítás sokszor nekem is furcsa, ugyanakkor nem tartom rossz dolognak, hogy a németek is mindent lefordítanak (A Pokémonok neveit leszámítva), mert erről már írtam korábban, hogy erős közösségre utal, hogy a saját nyelvükön terjednek el a Nintendós dolgok nevei. Az magyar nyelv viszont problémás, mert ami angolul nagyon jól hangzik, az magyarul kicsit hülyén. Merjétek azt a bizonyos zöld gombát "1-fel gombának" mondani, biztosan senki nem venné komolyan.

És sikerült egy másik küldetést megcsinálni, amit lehetetlennek hittem: A lyukacsos bolygón a nyuszi üldözése, és elkapása. Vizes a pálya, ezért Mario még lassabb, csakhogy van egy kapcsoló, ami megfagyasztja a vizet, és Mario többedjére is bebizonyítja, hogy miért volt jogtalan, hogy nem lett korcsolyában világbajnok. Gyorsabban csúszik, mint ahogy a nyuszi ugrál, így el lehet kapni, de éppen hogy nem jár le az idő, mire újra vízzé változik.

Hmm, mit csináltam még? Nem emlékszem. De azt tudom, hogy az S világban úgy van, hogy minden egyes galaxisra bizonyos csillagszám elérése után lehet eljutni, a mostanira 75 csillag kellett. Ez egy nagyon könnyű, de hogy milyen szerencsétlen voltam az elején. Ilyen gömbben volt a csillag, amire, ha Mario ráugrik, és egyensúlyozik rajta, akkor tök menőket lehet vele menni. Ezt szerettem az első részben, sokat szórakoztam vele. Most meg az volt, hogy totálisan elfelejtettem, hogy kell irányítani, azt hittem, hogy a Nunchuk analóg karjával. Azt látom, hogy Mario megy előre, és semerre nem lehet irányítani, én meg azt hittem, hogy olyan turpisság van a játékban, hogy jól megnehezítették az irányítást (amit eddig láttam, lazán kinéztem volna a készítőktől -_-). Menne előre, de nem tud, mert korlátnak ment, és semerre nem tudom irányítani, csak ha ugrok... de akkor leugrok. Hát akkor asztalra vissza, majd legközelebb. Aztán valamit csináltam a Wiimote-tal, akkor esett le, hogy a Wiimote döntögetésével kell irányítani. Hogy felejthettem el ezt? Olyan lyukas az agyam néha, hogy attól koldulok. T_T Innen meg már elsőre ment az üstökös érme megszerzésével együtt. Az első S világos galaxis viszont nem könnyű. Az alapötlet jó: Retro zene felújítva, Mario alakú pálya, csak épp a küldetés kivitelezése nem könnyű. Ráadásul ezen a pályán visszaköszönt az általam egyik legjobban gyűlölt Zelda szériás ellenség a Beamos. Aki forgatja a szemét, és ha megtalálja Linket, lézert lő felé. Ugyanez van itt is, és ahogy utánanéztem, itt Sentry Beam nevet kapta. Ami miatt még nehezebb, hogy messzebbről is eléri Mariót, úgyhogy szívtam miatta egy párszor. Ebben a küldetésben az a lényeg, hogy az összes kék kérdőjeleket sárga felkiáltójelekké változtassuk. Persze vigyázat, mert vissza is változik, ha megint rálépünk. És a sok Li'l Cinder (kis kő, ami tűzzel táplálkozik, japánul menőbb a neve: Meramera メラメラ) szintén azon van, hogy ne elsőre sikerüljön a küldetésünk.

Úgyhogy izzadás van, mostantól lesz az, hogy lassabban fognak gyűlni a csillagok.

Egy Bowser hideg vérrel legyilkolva

Kész az alapjáték a Super Mario Galaxy 2-ben. Ahhoz, hogy bejussunk Bowser kastélyába 70 csillag kell, tehát még kettőt szerezni kellett. Mind a kettő üstökös csillag által lett meg.

Az első a Shiverburn Galaxy-ben, ahol 50 mp alatt kell Szivárvány Csillaggal (vagy Rainbow Star, ha valaki a falra mászik attól, hogy mindent magyarosítok) 30 Octoombát megölni. Bár az az 50 mp inkább 43, mert oda is kell lőni magunkat, és még a leggyorsabbaknak is 7 mp a csillagig eljutni. Érdekes, egyáltalán nem nehéz. Először a jobb oldalon levőket végeztem ki, majd a bal oldalon levőket. Az az egyetlen nehézség van, hogy ugye gyorsabb vagy, ha korcsolyázol, és ha nem találod el, akkor nem érdemes körözni körülötte, mert úgysem éred el, és csak mennek a másodpercek. Ekkor vagy azt érdemes csinálni, hogy rámész egy másikra, és őt későbbre hagyod, vagy ugrasz egyet, és akkor járni fog a lábán, gyorsabban éred el a célodat, és lehet megint korcsolyázni. Ez sem sikerült elsőre, de amikor igen, akkor is maradt még 4-5 másodperc.

A másik üstökös csillag a legelső pályán a Sky Station Galaxy-ben a Peewee Piranha's Speed Run küldetés, ahol a lehető legrövidebb idő alatt kell eljutni, és megölni. Az óra 20 mp-ről indul vissza, és vannak stopperóra ikonok, amik +10 másodpercet adnak hozzá az idődhöz. Már a Super Mario 3D Land-ben sem szerettem ezt a megoldást, itt sem zártam a szívembe, de azért sikerült. Ezt a piranha virágot soha nem értettem, miért erőltetik a játékba. Az első Super Mario Galaxy-ben sem volt veszedelmes, csak idétlen, hogy össze-vissza rohangál. Itt meg ráadásul rátehetnénk az őrült jelzőt, mert a végső csapásnál eszméletlen sebességgel rohangál körbe-körbe, és egyáltalán nem az a célja, hogy megtaláljon, vagy elkapjon. Mondjuk ez nehezít, mert megy az idő, úgyhogy ebből a szempontból nem rossz az alapötlet, ugyanis több próbálkozásom emiatt bukott el, hogy bár próbáltam keresni azt a helyet, ahonnan könnyebben le tudok csapni rá, mégsem maradt elég idő, hogy elérjem. A legszebb az volt, hogy itt is volt olyan, hogy éppen, hogy nem sikerült, ugyan 1 mp maradt, amikor a végső csapást mértem rá, és hamarabb telt le az idő, mint ahogy a gép tudomásul vette, hogy meghalt, így együtt haláloztunk el. Aztán csak meglett a 70. csillag.

Na a Bowser kastélya érdekes. Ha felelőtlenül mész előre, mert azt hiszed, hogy zöld az út, akkor meg fogsz halni egy néhányszor, ugyanis néha máshova kell menni, másképp kell eljutni oda, mint ahogy az először gondolnánk, így először kifejezetten nehéznek tűnhet. Pedig sok esetben csak egy kicsit kell másképp cselekedni, ahogy normális esetben tennénk. Például tök vicces, ahogy a nagy bejáratnál levő életgombát (ez már inkább 1-up mushroom, mert van külön life mushroom, ami 3 egységről 6 egységre emeli az életerőd számát) is éppen, hogy meg lehet szerezni. Aztán pirospaprikával előre. Viszont az üstökös érme megszerzése már tényleg nagyon nehéz, nem is sikerült. És már közel vagyunk Bowserhez, aki unottan ül a trónszékében. Első ízben ugyanúgy kell megölni, ahogy eddig, tehát rá kell taposni (Ground Pound, ezt sokan seggelésnek mondják, mivel Mario a fenekére landol nagy erővel. Az 576 Konzol Mario Party tesztjében olvastam ezt taposásnak, és ez nekem sokkal jobban tetszik, hiszen végülis ugyanazt csinálja, mintha a lábával taposna) az aranyszínűvé vált üstökösre, ezzel kell Bowsert négyszer megsebezni. Most is ellőtték ugyanazt a poént, amikor azt hinnéd, hogy vége... Bowser akkor tér vissza. Az első támadás nem volt annyira nehéz, ezért mondtam Bowsernek, hogy most izzasszon meg! Hát, mit nevezünk izzasztásnak? Az üstökösok biztosan nagyon izzadtak az eszméletlen gyors száguldásban, mert ez nem könnyű volt, hanem semmi... Közelében nem járt Bowser annak, hogy megsebezzen, olyan könnyű volt végleg megölni, hogy nem igaz. Lehet, hogy ez csak amolyan grátisz, hogy elkapjon a végső hangulat. Hát talán annak jó, de bárkinek odaadom a Wiimote-ot és a Nunchuk-ot, hogy csinálja meg, játszi könnyedséggel teljesíti a kérésem.

Az ending videó aranyos és szép. Baby Luma örül, hogy visszatérhetett Rosalinához, szuvenírként magával vitte Mario sapkáját. És 71 csillaggal kivégeztem a főjátékot. Megnyílt az S világ, ebből tippem szerint lesz 80-85 csillag, aztán jönnek a nehezen megszerezhető csillagok. Ez nagyon szép lesz.

Sokat változott azért a csillaggyűjtési rendszer a Super Mario 64 óta. A Nintendo 64 játékban sokszor nehéz, rejtélyes helyen van a csillag, itt meg szinte tálcán kínálják, csak nyúlj el érte. Most odanyúlni érte nehéz, régen meg megtalálni. Nem rossz ez az új struktúra, megvan a maga értelme. Valószínűleg az új többeket inspirál játékra, hiszen az elején kifejezetten könnyű, csak kérdés, hogy a Super Mario Galaxy 2 esetében ki meddig bírja, hogy nehezítettek a játékon.

Lassuló folyamat

68 csillaggal büszkélkedhetek a Super Mario Galaxy 2-ben, de lassan eljön az az idő, amikor csak tyúklépésben fognak gyűlni a csillagok. Hiszen lassan meglesz mindegyik, amiket könnyebb volt összegyűjteni, és nehezebbeket, amiket otthagytam, tényleg nem lesz könnyű összeszedni, úgyhogy lehet, hogy egy nap egy csillag lesz a napi tendencia. 70 csillaggal lehet Bowserhez menni, utána nyílik meg az S világ. Az nem tudom, hogy milyen lesz, ha marad ez a nehézségi szint, akkor olyan 80-85 csillagra tippelem, mire megszerzem az összeset, amit viszonylag könnyű volt összegyűjteni.

Mert érdekes, hogy a nehézségi szint nem nagyon változik a játékban. Ahogy visszanéztem, hogy milyen csillagok hiányoznak, az első világban is vannak olyanok, amiket szívesebben kihagynék, de hát ha 100%-ra akarom megcsinálni, akkor muszáj lesz megerőltetni magam. A 6. világban (ahol most tartok) is volt egy olyan üstökös csillag küldetés, ami csak elsőre tűnt nehéznek, aztán csak a továbbfejlesztett taktikát kellett okosan használni. A Flash Back Galaxy-ben ritmusra gyúlnak ki a fények, majd szépen lassan kialszik. Amúgy töksötét az egész, és a platformok össze-vissza vannak. Na itt kell 80 mp alatt 30 Octoombát kell megölni. Egyébként rettenetesen utálom őket, meg sokszor úgy támadnak, hogy hátrálnak, én meg rájuk ugranék, aztán egyszer csak megállnak, és lőnek, és ilyenkor szinte mindig megsebződök. És a hátrálás, ami miatt gyávának mondom őket, és emiatt idegesítőek nagyon. Először ráugrással próbáltam megölni őket, amikor többedik próbálkozás után leesett, hogy a Wiimote rázásával gyorsabban megy. Csak ekkor arra kell vigyázni, hogy lehetőség szerint ne sebződjünk meg, mert ilyenkor nem érmét ad, ha megöljük őket, hanem csillagtöredékeket, és csak az érmék gyógyítanak. Így egyébként lényegében könnyebb, amikor sikerült, még maradt is 5 mp-em. Persze, nem sikerült elsőre, sőt volt egy nagyon kellemetlen véget ért próbálkozásom is. Úgy volt, hogy nagyon kevés idő maradt a végére, és pont megöltem az utolsót, amikor már csak 1 mp maradt, DE mivel a számláló még nem számolta be, és hamarabb ért a nullához, mint ahogy beszámolta volna, így nem fogadta el, és meghaltam. Ha tudnátok, mit éreztem ekkor. -_- Ebből is látszik, hogy tényleg nincs kegyelem a játékban, ahogy az időszámláló elérte a nullát, vége a dalnak.

De voltak hasonló, éppen csak hogy sikerült küldetések. Például amikor Kőszikla Marióként kellett gurulni, eltalálni a tekebábukat. Abban 5.000 pontot kellett elérni, és pont 5.000 pontom lett, ezt elfogadta, megkaptam érte a csillagot. A másik, ami nehéz volt még - nem is sikerült - az a verseny a Fluzzard madárral a Fleet Glide Galaxy-ben. Ez a második verseny vele, ami ráadásul jóval nehezebb, mert fal is van, és ha nekiütközünk, az azonnali halált jelent.

Ez a nagy turpisság egyébként általánosan a Mario játékokban: Könnyű rájönni, hogy mit kell csinálni, de a kivitelezés... az teljesen más téma. Nagyon kíváncsi leszek, hogy haladok majd a játékban, az S világ lehet, hogy extra nehéz lesz, még soha nem láttam. De remélem, hogy nem lesznek az otthagyott csillagok annyira nehezek, hogy elveszítsem a motivációmat, de az biztos, hogy lesz párszor kemény küldetés a játékban.

És most egy kis zene: Nemrégiben kezdtem el komolyabban ismerkedni Miyazaki Ui dalaival. Mint ahogy minden út Rómába vezet, ugyanúgy minden út Rómából eredeztethető, őt is Okui Masami által ismertem meg, tetszettek azok a dalok, melyeket tőle énekelt a két Self Satisfaction albumán. Azok a dalok tőle is egészen jók, de amúgy összességében csalódás... Jó hangja van egyébként, de annyira nem találták meg az énekhangjához megfelelő zenei stílust, és a dalai többsége sablonosak. Nem maradnak meg a fejemben, és amikor hallgatom, akkor is máshol járok gondolatban, annyira nem ragadnak meg. Látszik, hogy Okui Masami varázsolt nála, ő hozta ki belőle a legjobbakat. Az alábbi dalokat írta ő:

• KURENAI
• Fates
• Satisfaction
• PHOSPHOR
• STRATEGY
• Happy Succession
• Time Limit

Minden elfogultság nélkül kijelenthetem, hogy ezek a dalok magasan a legjobbak tőle. Beruháznék erre a három kislemezére, melyen megtalálhatók ezek a dalok (KURENAI, PHOSPHOR, Happy Succession) még az albumára is akár. Egyetlen egy albuma jelent meg UI1 címen. 2010 őszén jelent meg az utolsó kislemeze, Sweet Heaven címmel, az sem lett nagy szám, úgyhogy ha őszinte akarok lenni, talán jobb is, hogy nem jelentet meg új kiadványt, mert a fentebb említett Okui Masami dalokon kívül a többi tényleg erőtlen próbálkozásnak tűnik. Pedig jóket lehetne kihozni belőle, jó hangja van. Átok egyébként, hogy ennyire drágák a japán CD-k, ha olcsóbbak lennének, akkor könnyebben be tudnám szerezni azokat, amik érdekelnek, és akkor külön polc kellene nekik.

Magyar zene: Tegnap a békéscsabai bolhapiacon megtaláltam az LGT: És ilyen a boksz? című könyvet. Megvan már egyébként a könyv, csak a miénk eléggé rossz állapotú, ezen meg láttam, hogy egészen jól néz ki, sőt még 1992-es búcsúkoncert jegyek is benne voltak, úgyhogy elvittem 100 forintért. Jobb állapotban van, mint a miénk, úgyhogy tervezem bescannelni az egész könyvet. 188 oldalas, biztos nem kis meló, de megcsinálnám azért, meglegyen digitálisan (tudtom szerint senki nem scannelte be a könyvet). Magasan ajánlom, mert nem legendaként beszél az LGT-ről, hanem nyíltan kiírják, hogy nagyon-nagyon nehéz utat jártak be. Szinte megdöbbentő volt olvasni, hogy az együttesnek bár már annak idején is megvolt a kultusza, mégis nagyon kemény feltételeket támasztott nekik az állami kiadó. Azt hiszem, hogy az Ellenfél Nélkül lemez kapcsán írták azt, hogy csak egy bizonyos eladási szám után kapnak részesedést a bevételből. Pedig az már az 1984-es 10. nagylemez. Akkor már túl voltak olyanokon, mint Ringasd el Magad, Neked Írom a Dalt, A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián, csak hogy ki ne felejtsem a Rádió, és a Mindenki Másképp Csinálja c. dalokat. Már ma munkához látok, nem ígérem, hogy kész leszek vele, de ha meglesz, ide is ki fogom tenni.

És egyébként az ilyen lemezkiadó dolgok, és több statisztikát is látva már értem, hogy miért nincs "kultúrája" a Magyarországon a CD-knek, vagy lehet, hogy jobb kifejezés az, hogy nincs "hagyománya" a magyar CD vásárlásnak. A kiadók a lehető legkevesebb kockázatot akarták vállalni a lemezgyártásból, ami nemcsak a fent említett feltételekben nyilvánul meg, hanem, hogy magyar zenét alig reklámoznak, nincs promóciójuk. Így nincs meg az emberekben az az érzés, hogy többek lesznek azzal, hogy ha bizonyos CD-t megvásárolnak, és nem éri meg a maguk magas árát. És mivel már egyáltalán nem azt a kort éljük, amikor vásárolják az emberek a fizikai kiadványokat, ezért ezen most már nagyon nehéz változtatni. Vagy van olyan, akit jó érzéssel töltene el, ha azt mondom, hogy lehetetlen, mert akkor csak még jobban tenni akar ellene? Akkor lehetetlen változtatni rajta.

Ó, jaj! Hayashibara Megumi megölte Super Mariót!

Nincs jobb érzés, mint ilyen bulváros címmel indítani, hogy minél inkább felkeltsem az érdeklődést, hogy miféle gyilkosságról fogok írni. Pedig semmi semmi ilyenről nincs szó, csak Hayashibara Megumi egy kisebb seiyuu-szerepéről, ami menőre sikeredett.

Mert hát akinek nincs köze a Nintendóhoz, az nem is létezik. Ez kicsit erős, de az biztos, hogy jóval nagyobb lenne azon emberek névsora, akinek köze van a nagy N-hez, mint akinek nincs. Hayashibara Megumi-nak is van, még ha nem is olyan nagy, de mindenképp említést érdemlő.

1990. április 21-én jelent meg a Super Mario Bros. Special CD, melyben ismert (már akinek, én nem ismertem fel az összeset O_O) Mario zenékre énekelnek, természetesen japánul. Korából adódóan Super Mario Bros. és Super Mario Bros. 3 játékokból vannak a zenék elsősorban, és a dalok meghúzódik egy kis történet... dorama... audio live action... mi a jó szó rá? De ilyen pár perces részletekben mesél el egy rövid történetet. A narrátor (Terada Kenji) mellett három seiyuu is helyet kapott: Mario hangján Sasaki Nozomu szólal meg, Peach Hercegnő (mert Japánban már a kezdetektől Peach volt Hercegnő neve, nekünk maradt a Princess Toadstool) Kawamura Maria volt, és egy ellenség volt: Goomba (Kuribo), ő volt Hayashibara Megumi. És a második rész vége az, hogy Hayashibara-san gonosz kacaja után megszólal a híres SMB halál-zene. Én besírtam rajta, hihetetlen, hogy már a legelején tudták, hogy milyen szerep áll jól neki. Nem nagy, de kétségtelen, hogy nagyon jót csinál. A dalokról meg azt gondolnánk, hogy komolytalan szerzemények, ahhoz képest meglehetősen jók lettek. Úgyhogy kell egy ilyen CD, vegyétek meg nekem karácsonyra. Cserébe itt van ismertetőnek:

1. DJ PART-1 2:02
2. Kokoro wa Hitotsu Brothers (心はひとつブラザーズ) 4:32
3. Kaze ga Oshiete Kureru (風が教えてくれる) 4:23
4. DJ PART-2 2:37
5. Koopa Daiou Jigoku Hashi( クッパ大王地獄橋) 4:09
6. DJ PART-3 0:42
7. Mizu no Naka Kara no Tayori (水の中からの便り) 3:31
8. Meikyuu no Naka no Hikari (迷宮の中の光) 3:33
9. DJ PART-4 0:41
10. 1up Kinoko Run Away! (1up キノコ Run Away!) 4:13
11. Yume no Naka de Mitsukete (夢の中で見つけて) 4:25
12. DJ PART-5 0:55
13. Jinsei Iroiro Game (人生いろいろゲーム) 3:39
14. DJ PART-6 1:07
15. Chijou ni Orita Seiza Miya (地上に降りた星座宮) 4:00
16. Kinoko no Kuni no Carnival (キノコの国のカーニバル) 3:27
17. DJ PART-7 0:30

Más: 2009-ben ezen a napon jelent meg a JAM Project: Rescue Fire kislemeze. Hát mit mondjak, elkélne most az a bizonyos tűz, nagyon hideg van. -_-

Beglitchelt Super Mario Galaxy 2

Büszke vagyok a magam 42 csillagos teljesítményére, a főjáték egyharmada már meg is van. Alapból 121 csillag van, és Luigival is végig lehet játszani, úgy lesz meg a 242. Először a 3. világ kastélyával szenvedtem meg. Nagy nehezen lett meg, de a végén már úgy játszottam, hogy nem hagytam, hogy felidegeljen, ilyen minden mindegy elven mentem. Jobban is ment, de azért Bowser Jr. (főellenség) hajójának Bullet Billekkel való robbantásánál tettek arról, hogy éppen csak sikerüljön. Mindig áll rendelkezésre egy Yoshi tojás, a kis dínóval vele kell megétkezni a Bullet Billeket, és visszaköpni a hajó sebezhető részére, ami elől van a két kék színű kis gömb, majd a kis csillaggal át kell menni hátulra, ott is van egy kék gömb. A hátuljából hat db. Bullet Bill lövell ki egyszerre, de szerencsére félnivaló egy szál se, ebből egy, maximum kettő érzékel a radarjával. Ebből az egyikkel kell a hátulján levő érzékelőt eltalálni. Időből nincs sok, ugyanis a robot megfordul, és lehet visszamenni. Ha ez megvan, akkor nyílik ki Bowser Jr. fedélzeti gömbje (ez így vajon helyes?), és azt kell eltalálni kétszer. Gondolom, mondanom sem kell, hogy ez a legnehezebb, ugyanis ehhez le kell hajtania azt a gömböt, hogy el tudjuk találni. És ezt csak rövid időre teszi meg, úgyhogy időérzék is kell. Ha ez megvan kétszer, akkor van vége. A nehézség nemcsak a Bullet Billekben van, hanem a két óriás kalapácsban is, amivel nemcsak lecsap, hanem, ha azt megtette, akkor abból sugárban áram jön ki, és nyilván az is sebez.

Azért a végére csak felspanoltam magam, állítom, hogy igencsak kiugró eredmény lenne, ha megmértük volna akkor a pulzusomat. Valamint ennek a játéknak hatására jöttem arra rá, hogy az önbizalomhiányomnak idegi oldala is van. A három közül az egyik olyan küldetés (amit felsoroltam tegnapelőtt), ami nem ment, annak többedik kudarca után nagyon ideges lettem, és konkrétan meg tudnám mutatni, hogy az agyam jobb oldalán elől, mint valami hirtelen jött erős fejfájás, úgy "áradt el" valami, nem tudom név szerint megnevezni, nagyon rossz voltam biológiából. De az a lényeg, hogy ekkor tudatosodott bennem, hogy ennek hatására szoktam azt érezni, hogy úgysem fog soha menni, adjuk fel, és ilyen többször is volt. És arra is most jöttem rá, hogy ezt lehet kontrollálni, de nagyon tudatosnak kell lenni, hogy úgy tudjam kimondani, hogy elhiggyem, hogy nem mindenkinek sikerül könnyen, biztos a nagy játékosok is legalább ennyire megszenvednek vele, mint én. És miután senki nem születik alaptudással, ők is keményen küzdenek azért, hogy sikerüljön. Ez nagy felismerés volt nekem, és nagyon remélem, hogy minél többször tudok ez ellen tudatosan tenni.

A negyedik világ viszonylag könnyű, amit eddig csináltam tegnap, a Honeyhop Galaxy-nél elakadt a játék. Amikor Méhecske Mariókét felrepültem egy felső platformra, beszorult elé. Most azt tudni kell, hogy ez a galaxis az elején csak félig 3D-s a játék, ami azt jelenti, hogy oldalnézetből látjuk a terepet, és elég szűkös a hely, nem nagyon van lehetőség előre, hátulra járkálni. Ez nem is baj, csak azért írtam így le, hogy szemléltessem, hogy lehet beszorulni. Onnan már nem volt sehova se utam, újra kellett kezdeni. Egyébként nem volt tudatos, nem is szeretek glitcheket keresni, és nem is rajongok azért, ha valaki erre adja a fejét, aztán valami nagy felfedezőként felkiált, hogy úristen, ott beglitchelt a játék! Én ebbe nem sok élvezetet látok. Szerintem ezzel inkább nagymenőnek akarnak mutatkozni a többiek, hogy felfedeztek valamit, ami még a készítőknek sem tűnt fel, és ettől olyan okosnak érzik magukat. Nekem olyannak tűnik, mintha konkrétan ezt az érzést "hajszolnák".

Ötletekből itt sincs hiány, az már az első részben is tetszett, hogy bizonyos pályák bizonyos részeinél másképp hat a gravitáció. Azt az első részben kapcsolóval lehet állítani, és fejjel lefele van az egész, így lehet továbbjutni. A második részben meg magától változik bizonyos időközönként, így kell összegyűjteni az öt ezüst csillagot. Az egyik küldetésre a Starshine Beach Galaxy-ben kifejezetten nehéz volt rájönni, hogy kell megcsinálni. A csillag a torony tetején volt, sehol nem volt a környéken semmi jel, hogy lehet eljutni oda, a terepet meg szinte teljesen bejártam. Tényleg csak szinte, a titok nyitja pont ott van, ahol nem voltam. De már megnéztem írásos végigjátszást, hogy mi a teendő. Csak addig olvastam el, hogy alá kell merülni... Ott van valami, melynek hatására a pályán megjelenik a felhővirág. Hát erre nem biztos, hogy magamtól rájöttem volna, hogy a cél szinte legtávolabbi pontján kell keresni a továbbjutás kulcsát. Itt már egyszerűbb volt, de vigyázni kellett, nem szabad vizet érni, ugyanis akkor elmegy a Felhő Mario hatása. Még szerencse, hogy azért a szinte teljesen bejártam részbe benne van az is, hogy felfedeztem, hogy levél segítségével lehet szárazon vizen utazni. A másik titok nyitja abban áll, hogy akörül a torony körül, melynek tetején a csillag van, felhők köröznek, melyre "Sima Marióként" nem lehet ráállni, azonnal eltűnik, de Felhő Marióként igen. Így tudtam végül elérni a csillagot, de ez már szinte Zelda-szintű, hogy a továbbjutás kulcsát teljesen máshol kell keresni, mint ahol a cél van.

Még egyvalamiért jobban szeretem a második részt, mint az elsőt: Spontánabb az egész. A Super Mario Galaxy-t is szerettem, de konkrétan olyan érzésem volt, mintha tudatosan törekedtek arra, hogy a világ legjobb játéka legyen, és mindenki elájuljon tőle. A második rész ehhez képest valahogy közvetlenebb, sokkal inkább a spontán szórakoztatáson van a hangsúly, és nem azon, hogy bizonyos jelenetek és zenék érzelmi hatással legyenek rád. Mert az első részt ilyennek éreztem.

Super Mario zene a köztévében

Írtam korábban, hogy szoktam nézni a Négy szellem című műsort. Szombatonként 14.50 körül szokott lenni, ma a nevetés volt a téma. Minden ilyen műsor vége felé szokott lenni olyan, hogy embereket kérdeznek meg az adott téma kapcsán, emögött szokott lenni háttérzene. Hallgatom a mostanit, hát istenemre mondom, hogy ez ismerős valahonnan. Mivel nem hallgatok divatzenét, ezért szinte biztos voltam, hogy valami játék- vagy valami rajzfilmzene lehet, ráadásul nemrég hallottam. Ahogy gondolkodtam, egyre inkább Marióra gondoltam, de ha az, akkor valamelyik Super Mario Galaxy zene lehet. Nem hagyott nyugodni a gondolat, rákerestem YouTube-on és végül meglett:

http://www.youtube.com/watch?v=xmzavp3-Mxw

Az egyik legmenőbb galaxis zenéje, röhögtem magamban, hogy közszolgálati TV-ben Mariós zene. Volt egy másik zene is, méghozzá az Aladdinból a Dzsinn dala, a jóbarát. Nagyon jó volt mind a kettőt hallani.

És pont most szól ebből a játékból egy zene, amikor játszok vele. Nagyon élvezem, ugyanakkor sokat szenvedek benne, szinte vért izzadok, de legtöbb esetben sikerül. Most 33 csillagom van, a 3. világ utolsó pályáján a Bowseres galaxist nem tudtam már megcsinálni, mert Game Over lett a végére. Itt kapcsoltam ki, mert maga a pálya is nagyon nehéz volt, ezért is örültem a zászlóknak (check point), hogy legalább visszamenni nem kell, ha meghalok. A Bowser Jr-os főellenség azzal a nagy robottal meg a halálom volt. Erre a kastélyra meg is utáltam Yoshit, mert sokszor, amikor megsebződtem vele, és ijedten elrohan, olyan képtelen helyekre menekül, hogy onnan mire megint felszedem, ismét megsebződök valami miatt, és a három életerő meg nem feltétlen biztosíték arra, hogy egyből meg tudok csinálni egy pályát. Néha már hagytam, hadd essen le.

Most is volt néhány időlimites küldetés, például a 100 lila érme, amiket 1 perc alatt kellett összegyűjteni. Ez is olyan, hogy ha nem jössz rá a stratégiára, akkor szenvedni fogsz vele egy darabig, de nekem itt most könnyen sikerült. Egyedül az Árnyék Mariók törtek borsot az orrom alá, akik mindenáron követtek, de végül olcsó győzelem lett. A másik ilyen, ami időre ment, az a Freezy Flake Galaxy titkos csillaga, amikor a kék csimpánz (neki még számítania kell arra, hogy legyilkolom a múltkori miatt -_-) ilyen nem is tudom, talán zsákokat kellett jeges pályán kiütni. A világoskékek 10 pontot értek, az aranyszínűek pedig 50-et, és 500 pontot kellett összességében összegyűjteni. Most nem ölt meg, amikor sikertelen próbálkozás volt, és azonnal kezdhettem újra, de így sem volt könnyű, mivel, hogy voltak tüskés zsákszerűségek is. De ahhoz képest könnyen meglett, ha jól emlékszem 570 pont az egyéni rekord. Ugyanígy szinte képtelenségnek tűnt a madarakkal való versenyzés. Ott is csak akkor vagy jó, ha első vagy, minden más esetben kemény halál a jutalmad. Azt is mire rájöttem, hogy ha egy kicsit lejjebb tartom a Wiimote-ot (magyarán, mintha landolnék), az egy kis extra sebességet jelent. De aztán az sem jó, hogy túlságosan lent tartjuk, mert a nagy madár a mi terhünk alatt nem tud annyira felrepülni, és falhoz csapódás szintúgy egyenlő a halállal (kis lyukakon kell átrepülni). Aztán nagy nehezen meglett annak a stratégiája, hogy érdemes lent tartani a Wiimote-ot, hogy megfelelő legyen a sebesség, de fel is tudjon repülni, ha arról van szó, és végül 1:08:33-as idővel értem be.

De hogy én mit össze nem izzadok ezen a játékon. Komolyan mondom, látni kéne egy-két ilyen játék után, milyen állapotban vagyok, a létező összes adrenalint kihozza belőlem. Eddig három olyan küldetés volt, amit jelenlegi tudásom szerint sehogy nem tudok megcsinálni, ebből kettő üstökös-küldetés, tehát extrán nehéz:

1. Első világ második galaxis: Amikor egy perc alatt kell 30 tüskés bogarat (amiket Lakitu dobál le) kell Szivárvány Marióként megölni. Nagyjából megvan, hogy merre kell menni, hogy éppen meglegyen az összes, de ez a küldetés valami rémálom. Mert Mario vízben lassan megy, ahogy a sárban is, a Szivárvány Csillag csak 20 mp-ig tart, tehát ha elmegy a hatása, lehet menni újért, de érdemes még előtte elmenni érte. Öt darab van a pályán. Egyébként biztos megvan az a körvonal, amely mentén, ha mész, akkor éppen meglesz, de ez tényleg kegyetlen.
2. Első világ negyedik galaxis: Erről írtam korábban, ez a majmos, hogy 2 perc alatt kell 10.000 pontot összegyűjteni, ezzel azóta nem próbálkoztam.
3. Pontosan nem jut eszembe, hogy melyik az a vizes pálya, amit jéggé lehet változtatni, de abban van egy titkos csillag (ez nem is üstökös). Egy lyukacsos, vizes égitesten vagy, és a nyulat kell elkapni úgy, tele van a pálya molnárkákkal. Még csak meg sem tudtam közelíteni a nyulat, ugyanis bármikor, amikor leesel, akkor vár a fekete lyuk, vele a halál. Vannak gondolataim, hogy mit lehet csinálni, de ezzel is úgy vagyok, nem nagyon akarom idegelni magam.

Majd az utolsó galaxisoknál, ha már végképp nehéz lesz, akkor fogok ezekhez visszatérni. Nincs kizárva, hogy ez még nagyon a kezdet, fogok még egy párszor izzadni, de az biztos, hogy ez a játék az utóbbi évek legnagyobb játékélményei közé sorolható.

Csillagok az égen

Nem lehet eleget játszani a Super Mario Galaxy 2-vel, 15 csillagnál járok. Így ennyi után azt mondom, hogy nehezebb a második rész, de élvezetesebb is. Több élet van ebben, mint a Super Mario Galaxy-ben. Most is olyan helyen akadtam el, ahol... van adrenalin-szint bőven! A kék majom párbajra hív ki: Ő össze tud gyűjteni 10.000 pontot, és nekem vajon sikerül-e? Nehéz pálya, és nem sikerült. T_T Eddig 8.370 pont a rekordom. De nem ez a fő probléma, hanem hogy 2 perc van erre (120 mp-vel számol), és amint letelik, SEMMIT nem enged tovább, szembesít az eredményeddel, és ami a legrosszabb: Ha nem sikerül: MEGÖL! DE MIÉRT??? T_T De majd én megmutatom neki! Nem hagyom, hogy egy ilyen szerencsétlen majom csak úgy kifogjon rajtam! Csak most kikapcsoltam a Wiit, mert szoktam nézni az M1-en a Ridikült, és a Maradj Talpon! műsorokat, és ez most megy. A Ridikülben ugyan nők beszélnek, elsősorban olyan témákról, melyekről nők beszélnek, de férfiaknak is ugyanúgy fontos lehet ezekről beszélni, ezért szoktam nézni. Sok témát nem lehet nem szerint kategorizálni.

De vissza a játékhoz. A Mario játékokban ezek a "csináld meg időre" küldetések mindig is nagyon szemetek, mert éppen hogy annyi időd van, hogy ha precízen megcsinálod, akkor éppen meglesz. Volt már egy ilyen ebben a játékban, amikor a robot unja már, hogy nála landol minden szemét (amik dobozokban gyűlnek), és ha segítek neki eltakarítani, akkor menő leszek a szemében. Tűz Mario vagy, és 20 mp-ed van az összes fadoboz eltakarítására tűzzel. Itt szerencsére nem öltek meg, de tizedjére, ha sikerült... Fokozatosan tapasztaltam a Tűz Mario funkcióját, ugyanis a fő problematika az volt, hogy a Wiimote rázásával dob tüzet Mario. Miközben megrázza magát, megáll, és ha erősebben rázzuk a Wiimote-ot, akkor kettőt, hármat dob, és hosszabb ideig áll meg, ami egy 20 mp-es menetnél végzetes. Ezután azt csináltam, hogy célzottan a dobozokra (több doboz egy irányban van, és egy tűzzel több dobozt is el lehet találni) mentem, de ez sem vezetett eredményre, mert ugyanúgy több tüzet lőtt Mario, és kiderült, hogy ez a baj forrása. Ezután az volt, hogy nagyon enyhén ráztam meg a mote-ot (csak hogy ne legyen szóismétlés. ;) ), ekkor már csak egyszer lő Mario, és így már sikerült megcsinálni, de 1 másodperc maradt. És az is nagy nehézség volt, hogy amint 0 mp-re ér, akkor cakkumpakk megállítja, és még a kilőtt tűzgolyókat sem engedi végigmenni. Tényleg nehéz a Super Mario Galaxy 2, ahogy beharangozták, de legalább annyira inspiráló, elönt mindenféle izgalommal, és azt érzed, hogy csak azért is megcsinálod, és a küzdelemnek megvan a gyümölcse. Csak még a fenti küldetést kell megcsinálni.

Nemcsak amiatt szeretem a játékot, mert nehezebb, és izgalommal tölt el, hanem a pályák struktúrája is jobban tetszik. Világtérkép, minden egyes galaxis olyan, mint a régi Mario játékokban egy-egy pálya, így van egyfajta régi feelingje, de erről már írtam tegnap. Most értem a 2. világra, most már távolabbra is mutatja a világokat, és olyan, mintha egy-egy Naprendszer lenne, tehát a Super Mario Galaxy 2 nem más, mint egy Univerzum. A pályák (bocsánat, galaxisok) élvezetesek. Amikor Mario a feje fölé kap egy hatalmas búgócsigát, és átfúrja a bolygót, és a másik végén köt ki, az azért nagyon szép. És amikor ilyen ferde akadálynak ütközik, akkor fordul, és ilyen kisebb fejtörő alakul ki. A másik, ami nagyon menő volt a pirospaprika Yoshinak. Tehát, amikor vagy 200 km/h-val elkezd száguldani szirénázó hang mellett, és szinte robbanó hangot ad a gép, amikor falnak ütközik, de Yoshit egyáltalán nem érdekli, rohan tovább... tele van poénnal a játék. A szirénázó hang, meg tökre logikus, Yoshi rohan a mentők elől, nehogy elvigyék. Tényleg, mint egy elmebajos, úgy rohan. XD

Ilyennek kell lenni egy Mario játéknak manapság! A New Super Mario Bros. 2 ehhez képest semmi! És nem vagyok hajlandó azt elfogadni, hogy más szemszögből kell nézni egy 2D-s, és egy 3D-s játékot. Egy 2D-s játék is lehet kellően nehéz, és a Mario, mint maga a név akkora már, hogy egyszerűen nem lehet megengedni, hogy olyan munkák legyenek a neve alatt, mint a fentebb említett Nintendo 3DS játék.

Az előadás után

Most jöttem haza egy pár perce, és több minden van a fejemben ennek kapcsán, ezért úgy döntöttem, hogy kiírom magamból. Az első tapasztalat, akármennyire is logikusnak tartottam, hogy ez igaz, mégis meglepett, hogy a jelenlévők döntő többsége, legalább 90%-a nő volt. Itt döbbentem rá valójában, hogy a férfiakat valóban arra szocializálják, hogy nem szabad az érzéseinkről beszélni, pedig teljesen emberi dolgok. Akik meg voltak, azok egy részén is (már akik látótávolságon belül voltak) látszott, hogy őket csak elhozták, nem maguktól jöttek. Amúgy érdekes volt az egész. Nekem úgy Csernus Imre újat nem mondott, mert szinte mindet olvastam a könyveiben, abból a szemszögből volt újdonság, hogy emberektől kérdezett, beszélgetett velük, és abban a szituációban mondta el azokat a dolgokat, amiket leírt korábban.Ja, hát meg a szinte legendássá vált arckifejezései. Azt olvastam, hogy annyira nem agresszív, mint régen volt, a TV műsorában, én nem ezt tapasztaltam. Az első perctől kezdve olyan feszült lett a légkör (nem ő teremtette), hogy több mondata, megnyilvánulása után hangos nevetés lett. Én ezen nem tudtam nevetni, és kifejezetten zavart másoké, mert annyira érződött, hogy az a feszült nevetés, amit súlyosabb esetben lehet, hogy kínjukban tesznek. Valóban szinte úgy kezdte, hogy nagyon belement a közepébe, én is egy kicsit furcsán éreztem magam, mert egy kicsit féltem, hogy mi lesz, ha engem is ezzel a hangnemmel le fog aprítani. De aztán, ahogy nem kényszerítette az embereket, hogy válaszoljanak, hanem megadta a szabadság lehetőségét, hogy aki akar, kijöhet, máris oldottabb lett a hangulat.

Hát, nagy keserűséggel szembesültem azzal, hogy azok a dolgok, amiket leírt a könyveiben nagyon is aktuálisak. Két nő és egy férfi volt kint. Még azt mondom, hogy talán a férfi volt a bevállalósabb (valami 20 év körüli fiatal srác lehetett), ha őszintén kellett beszélni. Érdekes, hogy ránk, férfiakra szokás mondani, hogy bizonyos tulajdonságaink szélsőségesebben van meg bennünk. Például valaki nagyon jól tud főzni, és az mesterszakács lesz, vagy a konyha közelébe ne menjen, mert még a műanyagot is a tűzhelyre teszi... Bár a srácot is megfogta Csernus Imre, de még mindig azt mondom, hogy ő vizsgázott a legjobban. A két nő meg bebizonyította, hogy bizonyos esetekben a nőknél sem feltétlen divat kimondani a valódi érzéseinket. Az egyik annyira ki lett "csavarva", hogy kezdte úgy, hogy ő milyen jól van, aztán az lett a beszélgetésnek a vége, hogy majdnem elsírta magát, ahogy szembesítve lett. Azért jó egyébként, hogy kihív embereket, mert így konkrét példával láttatja velünk, hogy mik az akadályai annak, hogy elfogadjuk, szeressük önmagunkat.

Viszont amin már szinte kiakadtam, hogy amikor járt-kelt köztünk, és több embernek is odaadta a mikrofont, beszélgetések végén kérdezett tőlük valamit, és csak hallgattak, én meg mondom magamban, és Csernus Imre ugyanazt mondja. Az egyik legemlékezetesebb, amikor a házaspár játszmáit elemezte, és kérdezte, hogy melyik az a populáció, mely a legelőször észreveszi, hogy itt "háború" van? A nő hallgat, mint a sír, én mondogatom magamban, hogy a gyerekek, és Csernus Imre hangosan mondja, hogy a gyerekek. Hát hogyne, ők ösztönlények, a saját megérzéseik okán, sokkal hamarabb látják, hogy baj van, mint aki bonyolultan kielemzi a dolgokat, és utána jön rá. Ilyenkor már a fejemet fogtam, hogy miért vagyok itt, amikor ezeket tudom? Én elfogadom azt, hogy mindenki más, de miért van az, hogy engem, egy 27 éves férfit (illetve 24 éves voltam, amikor olvastam a Csernus Imre könyveit) érdekeltek bizonyos emberi viselkedések lélektani okai, ezért könyvet kezdtem el olvasni, és ahogy a mellékelt ábra mutatja, meg is maradt bennem. Az a hölgy, akit kérdezett, az lehetett ilyen 50-55 éves körüli, és egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy nem jár nyitott szemmel, nem látott meg dolgokat, és nem gondolkodott el azon, hogy mi miért van, és nem nézett utána. Engem is csak a kíváncsiság vezérelt. És amiket ma tudtam, sem a kisujjamból szoptam ki, hanem olvastam, és figyeltem magam körül az embereket.

Én egyébként végül nem szólaltam meg, és nem álltam ki. Egyébként a fiatal srác volt az első, aki kiment, pont akkor gondolkodtam azon, hogy bevállaljam-e, vagy sem (ha már a régi műsor házigazdájánál jártunk ;) ). Az volt az érdekes, hogy nem zavartság, izgalom, hanem egy ilyen kellemes feszültség árasztott el, ami inkább ösztökélt volna, hogy menjünk ki, lássuk, mi lesz ebből, de a félelem visszatartott. Így utólag nem mondom, hogy bánom, de tudtam volna mit mondani, és nem biztos, hogy féltem volna attól, hogyha úgymond, sarokba szorít. Azt viszont érdekes volt meglátni a nőnél, és most egy kicsit pontosítanék, mert lehet, hogy nem azért nem mertek kimondani dolgokat, mert nem beszélnek az érzéseikről, hanem sokkal inkább a szégyentől félnek, hogy ha ezeket így kimondják, akkor mit fog róla a közönség gondolni. És amikor elkezdték mondani, hogy annyira nincsenek jól, akkor én nem a belátást hallottam a hangjukban, hanem egyfajta sablonosságot, hogy Csernus Imre felteszi a szokásos kemény kérdéseit, amit ilyenkor szokott, és arra sablonosan azt mondják, hogy igen, tudják, hogy rossz, meg befolyásolható, megvezethető, stb. stb, hagyták, hogy vezesse a beszélgetést. Én meg abban a fél percben kis híján elaludtan. Ha nem lett volna bennem félelem, akkor biztosan mertem volna beszélni.

Jó volt, én végig érdeklődéssel hallgattam, amiket mondott, és miután elköszönt, még utána hallgattam volna. Az egyik nő a kijáratnál megjegyezte, hogy unalmas volt már, hogy mindig ugyanazokat mondja. Na mondom magamban, neki annyit is ért az egész előadás. Nem azért ismételgette önmagát, mert nincs mit a témában mondania, vagy mert csak a pénzünk kellett neki, hanem azért, mert az adott szituációban nyomatékosította azt, amit már mondott korábban. Ugyanis más az értéke azoknak a gondolatoknak, amiket egy adott szituáció után mond, mint az elején, amikor elkezdi, összefoglalja a mondandóit. Jobban megmarad bennünk, ha ismétli, mert hallottunk rá konkrét példát, tudjuk mihez kötni.

Amire jutottam magamban magam kapcsán az az, hogy végső soron olyan nagy baj az önszeretettel nincs, bár fejleszthetném 1-2 dologban magam, hogy elfogadjam magamban azt. Ami feszültséget okozhat bennem az az, hogy nekem fontos a visszajelzés, és ha negatívat kapok, az csökkentheti bennem az egyébként is törékeny önbizalmat. És valószínűleg ezért van az, hogy hiába tudok magamról dolgokat, ha így meg lehet engem törni. Az őszinteség meg... Csernus Imre a "magamhoz" részt emelte ki, de beszélt arról is, hogy mekkora megmérettetés, másikkal szembeni őszinteség is. Ebben igaza van, néhány hete jártam meg. Volt egy "barátom", akit tényleg idézőjelbe tennék, ha nem tudta elfogadni, hogy milyen vagyok. A lényeg az, hogy több minden is nem tetszett vele a beszélgetéseink kapcsán, és az idők során ez nem feltétlen javult, és rosszul éreztem magam, hogy bár jeleztem neki, hogy ez így nincs rendben, de nem írtam meg a dolgokat a maguk valójában. És egyszerre kiírtam neki minden problémámat vele úgy, hogy azért annyira ne bántsam meg, de érezze, hogy én azokat komolyan gondolom, és tükrözze a valódi gondolataimat. És akkor erre megkérdezi tőlem, hogy mit gondolok, hogy neki nincsenek érzései? Szerinte milyen lehetett ezeket neki olvasni? Mondom neki, gondolom, hogy nem volt kellemes, de egy barátság nemcsak nevetésből és vigyorgásból áll, hanem bizony kellemetlenségekből is. És igyekeztem úgy megfogalmazni a valódi gondolataimat, hogy ne bántsam meg. Ezt látszólag el is fogadta, de másnap rám írt, hogy elbúcsúzik... Csak lesek O_O hát menj... Nem az idegesített, hogy mit csináltam, elvesztettem egy barátot, hanem az, hogy ha az őszinteségen így kiakad... Ekkor fogalmazódott meg bennem az, hogy milyen jogon várják el az emberek az őszinteséget, ha így reagálják le? Aztán csodálkoznak, hogy a másik mekkora seggfej már, hogy kibeszéli a háta mögött. Talán először neki kéne elgondolkodnia, hogy esetleg ő mivel vívhatta ki nála, hogy nem egyenesen neki mondta a véleményét. Ezek a gondolatok foglalkoztattak engem az elmúlt pár hétben (nem mostanában történt az eset), néha az érzem, hogy a félelem lehet jó tanácsadó is meggondolatlan cselekedetek ellen. És ezt nem azért írtam, hogy bárki megbántsak, hanem tanulságként, hogy van ilyen is.

Super Mario Galaxy 2

Fly me to the moon, and let me find the power stars...

Ezt az idézetet találtam egy oldalon a játék kapcsán, és annyira megtetszett, hogy úgy voltam vele, hogy álljon itt is, ha már sikerült megvenni a játékot. Ez a játék tényleg jobb az elsőnél. Ez nem is kérdés, hiszen, Yoshi önmagában menőbbé teszi a játékot. 4 csillagnál tartok a játékban, úgyhogy lesz dolgom, hiszen 242 a maximum, és nem ér sem feladni, sem pedig földhöz vágni a controllert.

Már a legeleje is tetszett, ahogy könyvszerűen meséli el a történetet, és közben mi irányítjuk Mariót. Az elején még 2D-s, majd 3D-s lesz. A történetet most nem vitték grafikailag annyira túlzásba, mint az első résznél, de ezzel az ötletességgel kompentálták az egyszerűbb grafikát. Amikor belépnénk a kastélyba, ott vár ránk két Luma, ezek közül az egyik átváltozik, hogy elrepüljünk oda, ahol Bowser garázdálkodik. Yoshi már az elején megjelenik, előtte az első galaxisban kell megölni a szerencsétlen piranha virágot. Már az első részben is vele kezdtünk, és már ott sem rajongtam érte. Aztán a második galaxis Yoshié, ott tudjuk kiszabadítani, merthogy szegény játszadozott, bezárta magát a tojásba, és foglyul ejtették. Kiszabadítás után áll rendelkezésünkre. Szeretem, ahogy felfejlesztették az évek során a képességeit, igazán hasznos társ lenne, ha nem félne. A második csillag megszerzése Yoshi képességeinek megismeréséről szól. A harmadik csillagot ugyanezen a pályán szereztem meg, Lakitu és tüskés barátai lepték el a földet, velük kell az üvegbe zárt érméket, kulcsokat elérhetővé tenni. A negyedik csillagra pedig visszamentem az első galaxisra.

Kicsit átstrukturálták a játékmenetet, a világtérképpel akarják a régi 2D-s Mario játékok hangulatát, mindegyik világban pályák, vagyis galaxisok vannak, ezekben vannak a küldetések, mely által csillagokat lehet szerezni. Jó ötlet, hogy ennyi galaxis van, változatosabb játékot ígér, csak aztán nehogy emiatt legyenek felejthetők a pályák.

Kibontva így fest, de ilyen képet tettem ki, amikor zsida megvette magának a megjelenés napján. Megnéztem a DVD-t is, ami jár a játék mellé. Az elején azt hittem, hogy igazak azok a kritikák, hogy tényleg nagyon a kezdőknek találták ki ezt a filmet. Az első néhány perc konkrétan olyan volt, hogy ez a Wiimote-, ez a Nunchuk, ezekre lesz szükséged a játék alatt, a kettőt így kell összekötni. Konkrétan olyan gondolatom volt, hogy ezt nemhogy Mariót, de még Nintendót sem láttak, azoknak csinálták ez a DVD-t. De aztán alakul, és a végére már olyat is mutattak, amit már én is úgy néztem, hogy ez igen, jó lenne, ha én is tudnék ilyet. 24 perces film, nem végülis nem rossz.

Most megyek, mert hamarosan kezdődik az előadás.

Csernus Imre Békéscsabán

Ma láttam, hogy holnap előadást tart Csernus Imre Békéscsabán a Csabagyöngye Kulturális Központban. Érdekes lesz a téma: "Szeretni, és elfogadni önmagunkat", ezért döntöttem úgy, hogy veszek rá jegyet. Fontos dolog, mert sokan azért nem tudják kivívni a tiszteletet, mert látszik rajtuk, hogy problémájuk van önmagukkal. És akiken látszik, hogy vívódnak magukban, azok milyen alapon várják el, hogy mások tiszteljék, ha úgymond "kilóg a lóláb"? Azt gondolom, hogy sokan azért nem tudják elfogadni önmagukat, mert a mai világ szinte tökéletességet vár el tőlük, és ha tudják, hogy ebben-abban nem tökéletesek, bizonyos dolgokban folytonosan hibáznak, azoknál szokott előfordulni önértékelési zavar, hiszen ilyenkor nem az az érzés dominál bennük, hogy miben értékesek. Én nagyjából így képzelem el, hogy miről fog szólni az előadás, de kíváncsi vagyok, hogy miről fog a téma keretén belül beszélni. 19 órakor kezdődik az előadás, 20.15-től lesz kötetlen beszélgetés. Erre is kíváncsi vagyok, meg amit a könyvből kivettem, olykor ki szokott hívni embereket a színpadra, hogy a kérdéseire válaszoljon. Elgondoltam, hogy milyen lenne, hogy ha épp engem hívna ki. O_O Biztosan nagyon izgulnék, főleg, mivel közismerten éles hangnemben szokott kérdezni. Jó eséllyel hallgatóként maradni fogok a kötetlen beszélgetésen, azt lehet, hogy ha olyan lesz a téma / légkör, én is fogok kérdezni.