Tegnap este a Kossuth Rádióban beszéltek a Grimm-mesékről, mivel egy párat Disney is feldolgozott, ezért figyeltem, mit mondtak. Azt mondták, hogy a Grimm-mesék gyűjtemény elsősorban a felnőtt irodalom közé sorolják. Ez egy kicsit meglepett, de inkább az döbbentett meg, hogy az eredeti, nem fordított történetek mennyire brutálisak voltak.
Hamupipőke is idetartozik, melynek a vége lett olyan, hogy nem ajánlható gyerekeknek. Ugyanis amikor az üvegcipőt felpróbálják a mostoha lányai, az egyik a lábujjait vágja le, hogy beférjen a cipőbe, míg a másik a sarkát vágta le hasonló célokból... Csipkerózsika története sem fenékig tejfel, ugyanis elvileg megerőszakolták, mielőtt csókkal felébresztették volna. És állítólag Hófehérke története sem olyan eredetileg, mint amilyennek ismerjük, de erre már nem emlékszem, ha mondtak valamit. Ilyenkor kifejezetten hátrány, hogy vizuális típus vagyok, másrészt meg örülök, hogy az eredeti magyar fordítók is szelídítve juttatták el hozzánk, és nem terjedt el az eredeti történet. Most képzeljétek el, hogy ha a Disney mesék is ilyenek lennének.
Talán egy kicsit túlzás a nézőpont váltás, mert ha nem is utálatból ment át némileg pozitív irányba a véleményem egy emberről, de tény, hogy ahogy jobban megismertem őt, kiváltotta a tisztelemet. Mert nem arról van szó, hogy nem szerettem őt, hanem amit eddig hallottam róla, úgy voltam vele, hogy hozzám képest más világban él.
Nagyon szeretem a Négy Szellem című műsort, mert Borbás Mária, a műsorvezető, akit egyébként nagyon kedvelek, komoly témákról beszél emberekkel, elsősorban lélektani dolgokról. Eléggé szellősen nézem, nem mindig jut eszembe, hogy éppen megy. De nagyon szeretek ilyen beszélgetéseket hallgatni, egyrészt, mert ezek nem ilyen légből kapott felemelkedett szövegek, mint amiket például FB-n posztolnak ki egyesek. Ezektől a falra mászok, mert vagy olyan embertől látok ilyet akiről tudom, hogy nem így éli az életét, tehát egyáltalán nem hiteles, vagy olyan... nem is tudom milyennek mondjam a másképp, de olyan "tutyimutyi" (most elnézést, de tényleg nem tudom másképp kifejezni) emberektől látok ilyet, akik csak ülnek, naponta 50 ilyet kitesznek, és azzal elvannak... A harmadik "harmad" meg azért nem tesz ki ilyeneket, mert tudja, hogy nem az idézeteknek, hanem a tetteknek kell beszélniük. És azok az emberek, akik ebben a műsorban megjelennek, és beszélnek, azokról lehet érezni, hogy amiről beszélnek, azokat valóban úgy gondolják, nemcsak mint személyes gondolat, hanem lehet érezni, hogy a tetteikben is megnyilvánul az, hogy így gondolkodnak. És több ember, aki nem volt szimpatikus nekem, így vált hitelessé a szememben.
Megnéztem egy régebbi adást, konkrétan a 2012. szeptember 6-ait, amikor a világvége volt a téma. Volt mítoszkutató, asztrológus, filozófus, ezek mind logikus, hogy ott legyenek, de hogy Puzsér Róbert hogy kerül oda. O_O Akkorát röhögtem, amikor megláttam az arcát, hogy szerintem még a szomszédok is hallották. Mint sokan, én is a Csillag Születikből ismerem. Én akkor már nem néztem a tehetségkutatókat, csak visszahallottam, hogy milyen "furcsán" kritizál, aztán a Bagi-Nacsa is kiparodizálta, az nekem nagyon tetszett. Aztán rájöttem, hogy miért hívták be őt a műsorba. A másik három vendég inkább a valóságtól elrugaszkodottan elemezgette a dolgokat, míg Puzsér sokkal inkább "földhözragadtabban" (nem ez a legjobb szó ide) látja a témát, és vicces volt hallgatni, ahogy vitázik a többiekkel. XD Viszont rendkívül okos. Olyan szintű kapcsolatokat lát dolgok között, amik szerintem nem tűnnének fel az átlagembernek, mégis végighallgatva azt mondanám, hogy egyáltalán nem hülyeség, sőt nagyon is logikus. És érdekes, azt figyeltem meg rajta, hogy bár látszik, hogy nem hisz sem az asztrológiában, sem a mítoszok elemzésében, sőt látszott is, hogy nevet a többieken (még ha csak gondolatban is), de mindig kérdezett. Kíváncsi volt arra, hogy miért gondolja a másik, úgy, ahogy gondolja. És normálisan elmagyarázták, és ha nem is teszi magáévá, de láthatóan elfogadta. És ez nagyon tetszett. Úgyhogy teljesen szimpatikus ember lett számomra, hogy láttam, milyen okos, és bár hallottam, hogy alapból utálja a médiát (nem csoda), és konkrétan ebben a műsorban mondta, hogy az emberiség egy nagy tévedés (ezzel azért vitatkoznék), de mégsem zárkózik el a beszélgetéstől, kérdez, kíváncsi az emberekre. Így viszont hiteles számomra, mert nem légből kapottan vannak negatív véleményei dolgokról, hanem azokat "tanulmányozva" mondja el a gondolatait. Szívből ajánlom az ilyen műsorokat, mert tényleg meg tud változni a véleményünk az emberekről, ha megismerjük a hitelesebb oldalát. Ez a műsor erre nagyon alkalmas.
Néha tényleg nem tudom, hogy mi késztet arra, hogy egy hónapok óta elfeledett projektet csak úgy folytassak. De ma reggel csak úgy rámentem a Mariós oldalamra, és kedvem támadt tartalmilag frissíteni, így írtam a New Super Mario Bros. U-ról. Olvassátok:
Annak idején azért hagytam abba az ismertetők írását, mert teljesen megakadtam a Donkey Kong Country írásában, bár ott volt a MarioWiki, de valahogy annyira nem volt motivációm, hogy hagytam az egészet. Nem sokkal ezután gondoltam arra, hogy nem is feltétlen kell kronológiai sorrendben menni, majd amelyiket éppen kedvem van, azt lehet utólag sorrendbe tenni. De ekkor már késő volt. Most kedvem volt egy ilyet megírni, aztán, hogy ez utólag is megmarad, az majd kiderül. ^^' Ha akarom csinálni, akkor örömmel fogom, de ha nem lesz motivációm, akkor felesleges erőltetni.
Sajnos nem lesz hivatalosan, bár olvastam arról, hogy volt szó, hogy lesz folytatása 2006 táján, de végül törölték. Nemrég nyílt Békéscsabán egy képregényes antikvárium, elég sok minden kapható ott, szinte még én is meglepődtem, csak hát sajnos a régi nagy ritkaságok nem olcsók. Az eladó megmutatott egy régi vastag könyvet, amiben több, mint 50 '50-es évek beli képregény van egyben, és azt adja 28.000 forintért. Na most ismerve szerény városom vásárlóerejét, és ahogy én sejtem, hogy mekkora érdeklődés van a képregények iránt, az sajnos ott marad, pedig biztos gyűjtőknek nagy kincs lenne. De ne legyen igazam. Rengeteg sok Garfield, Disney-s képregény van, sok könyvet, még matricás albumot is láttam. A Donald kacsa érdekel, és szerintem 400 forintért nem sok, de amikor megláttam a Tini Nindzsa Teknőcök matricás albumot... 1. osztályos sem voltam, amikor olyanom volt. XD Nagyon meglepődtem, amikor láttam, szinte teljesen elfelejtettem, hogy volt olyan is.
Valamint találtam még Disney Vidám Mesék könyvet. Nekem ilyenem volt, csak elveszett. Ebben van három rövidebb Disney klasszikus történet kicsit másképp: Macskarisztokraták (Az úri macskák kalandjai), Hamupipőke, és Susi és Tekergő (A Kis Tekergő). A Kis Tekergő amolyan folytatása a klasszikusnak. A Macskarisztokraták történetet átlapozgattam, van annyira érdekes, hogy akár az első film folytatása lehetne, bár itt-ott van 1-2 furcsaság.
Minden rendben van, Madame Adelaide Bonfamille nagyon szereti a macskáit, Hercegnő pedig tanítgatja a kiscicáit, hogy méltó úri macskák legyenek, ha felnőnek. Az utcáról betéved Thomas O'Pamacska, akit befogadnak (na ez milyen már?). Ő viszont kóbormacska, és sok rosszra tanítja a kicsiket: Marie hogy fújtasson, Toulouse a karmait erősítette, míg Berlioz azt gyakorolta, hogyan közelíten meg észrevétlenül valamit. Amikor Hercegnő észreveszi, leszidja Thomas-t, aki megígéri, hogy megjavul. Este vendége érkezik a Madame-nak, aki hozza a kutyáját is. Thomas morog a kutyára, és viszont, így nagy galibát okoznak. A vendég dühösen viszi el a kutyáját, míg Madame leszidja Thomas-t (Megnézném, ahogy egy macskaimádó idős hölgy leszid egy macskát), aki szomorúan hagyja el a házat. Ám a kiscicák Thomas után erednek, nem akarják, hogy elmenjen. Amikor a kandúr észreveszi őket, rájuk parancsol, hogy azonnal menjenek vissza, ám ők nem fogadnak szót, és hátulról követik. Thomas a zenész kóbormacska barátaihoz megy, a kismacskák ekkor jönnek elő. Ekkor Thomas már nem küldi őket haza, és együtt zenélnek, táncolnak. Nagyon jól érzik magukat, ám a rögtönzött koncertet elmossa a vihar. Thomas gyosan elbújik a kiscicákkal, ám az esőben Marie megcsúszik, és viszi az áradás. (hmm, volt egy hasonló jelenet a klasszikusban) Thomas gyorsan megmenti őt, és hazaviszi a cicákat. A ház előtt teszi le őket, ő gyorsan elmegy. Hercegnő és a Madame nagyon megörülnek a cicáknak, de hol van Thomas? Amíg a kiscicákat megitatják, addig Thomas után erednek. Előkerül, visszahívják, hogy lakjon velük. Visszatér, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Egy kis kiegészítés, és simán lehetne belőle egy 60 perces folytatás, szerintem még egész jó film lenne. Egyébként van még egy másik Vidám mesék könyv, és abban van Róka és a Kutya történet, akkor csak eljutott hozzánk valahogy. A benne levő másik két történt főszereplőjét egyáltalán nem ismerem, soha nem is hallottam róla. Igazából megvenném a könyvet, de sokallom az 1.200 forintos árát.
Az egyik ismerősöm mondta, hogy az ő lelki világát leginkább a Linkin Park: Living Things album fejezi ki. Kíváncsiságból végighallgattam az albumot, nekem az együttesről összesen annyi emlékem van, hogy nagyjából akkor robbantak be, amikor gimnáziumba kerültem, kb. a 2001-2002 környékén. Akkor nagyon népszerűek voltak. Én nem foglalkoztam velük annyira, mert jó zenéjük van, de nem tudtam azonosulni az érzésvilággal. Ugyanígy voltam tegnap este meghallgattam ezt a lemezt, hasonlóképp voltam. Olyan érzésem volt, mint amikor egy nagy lehetőséget szalasztottam el, és úgy sírtam, mert annak idején nem mondtam ki magamban, de a saját önbizalomhiányomat, gyávaságomat, és tehetetlenségemet éltem meg.
Nekem a saját... nem is negatív, de szomorú érzéseimet leginkább Okui Masami: DEVOTION albuma fejezi ki. Általában nagyon tetszik az az érzelemvilág, amit az énekesnő énekel ki magából, például egy későbbi albumán az I wish dalában is elfogadja, hogy úgymond nem sikerült a szerelme, és boldogságot kíván a szíve választottjának. Vagy szintén egy későbbi albumában az Iiwake dalában magát hibáztatja azért, mert nem vette észre, hogy az a szerelem, amiben él, már régen csak illúzió. A DEVOTION albumról már sokat beszéltem, hogy mennyire szeretem, most úgy gondoltam, hogy itt az idő, hogy a dalonként jellemezzem az albumot. Azt tudni kell, hogy nem minden dal szomorú, de a vidám dalokkal együtt alkot az album egy teljes egészet. Lássuk:
Sora ni Kakeru Hashi: Kezdjünk egy vidám, erőteljes dallal, a Tales of Eternia anime openingjével. Bemelegítésnek nagyszerű, bevezet az album hangulatába. A szólógitár Steve Lukather műve, 2000-ben összetalálkoztak, és együtt dolgoztak, több dalt is Amerikában vettek fel, köztük ezt is. Valószínűleg neki köszönhető az erőteljes zenei hangzás, de azért Okui Masami is kitesz magáért.
Chou: Azt gondolom, hogy nem csak Japánban, hanem világszerte is a pillangó a szabadság jelképe. Az énekesnő szabadulni akar a magányától, de nem tudja az utat, és egy pillangót kér, hogy segítsen. Szomorú dal, a vége egyszerűen csodálatos. Olyan, mintha az énekesnő is pillangóvá változna, és repül, amerre a szíve vezeti, maga mögött hagyva minden bánatát.
Shounen: Japánban a mai napig sem divat az érzésekről énekelni, beszélni, elrejtik azokat, pedig ők vallják a leginkább, hogy a szem a lélek tükre. Az énekesnő találkozik az után egy fiúval. Nem szól, de a szemében látja, hogy segítséget kér. Szárnyakat ad neki, hogy szálljon szabadon. Érdekes, hogy ez a dal annyira nem szomorú, ahogy a szövege sem. Ha a fiú szárnyakat kap, onnantól már egyedül is tud repülni.
Jounetsu: Nem, ez nem az latin szenvedély, ahogy a címből gondolnánk, itt másfajta érzelemről énekel. Olyasféle, amit a csendben érzünk, amikor nem szól senki, csak csinálja mindenki a maga dolgát, és ekkor kellemes érzés járja át az embert. A zene is nyugodt, valahogy illik az album atmoszférájához. Csukd be a szemed, és hagyd, hogy átjárjon az a kellemes érzés.
DEPORTATION ~but, never too late~: Ez egy kicsit kilóg a többi dal közül, ez már az a túlzottan vidám. Mintha azt akarná sugallani, hogy élvezzük ki a boldogságot, amíg csak tehetjük. Jó zene, de szerintem a dal kislemezén levő A.C version (akusztikus verzió) sokkal jobban beleillett volna az album hangulatába. Az valami fantasztikusra sikeredett.
Shuffle: Annak ellenére, hogy egy elsősorban gyerekeknek szóló anime (Yu-Gi-Oh!) openingje, egy igazi rock zene, életerős dal. Inkább az animében látható kártyacsata közben érzett izgalmait akarja átadni. Olyannyira sikerült, hogy az anime nélkül is bőven átadja az életérzést. Az énekesnő egyik legnépszerűbb dala.
Train: Ezt a dalt esett a leginkább nehezemre elfogadni, nem értettem a lényegét. Itt a gyerekkori boldogságát szeretné újraélni. Énekelni, táncolni akar, minden egyes nap értékes, minden pillanatot meg akar élni. Vidám dal, a zenét kicsit nehéz volt befogadni.
lotus: Okui Masami összes dala közül az egyik legnagyszerűbb. A lótusz a keleti kultúrában a tisztulást, újjászületést jelképezi, mivel még az algával teli vízben is kinyílik, ha süt a Nap, és akkor is nagyon szép. Ezáltal egy kicsit a reményt is szimbolizálja, és az énekesnő inkább ezt az oldalát fogja meg. Arról énekel, hogy mennyi hazugság van a világban, ezzel jelképezi az algás vizet, és köztük ő akar lenni a lótuszvirág, ami még ekkor is tiszta. Nagyon szomorú dal, a zene valami eszméletlen! Ebben a dalban érzem a leginkább, hogy Okui-san a bizalmába avat be, itt énekel a legszebben, és leghitelesebben a bánatáról, szinte azonosulunk vele.
Ano Hi no Gogo: Megint egy vidámabb önbizalommal teli dal. A szerelem pozitív érzéseiről énekel rockos formában. Hasonló, mint a Shuffle, ami nem csoda, hiszen ugyanannak az animének az ending dala. Amíg a többi rockos hangzású dal erős, addig ez szinte robban.
I'd love you to touch me: Ez az egyik legérdekesebb szerelmes dal, amit életemben hallottam. Csendes, de nem nyugodt. Olyan, mintha valami nagy baj lenne, és az énekesnő nyugtatja a párját, hogy nem lesz semmi baj, majd ő megvédi. De végig érezhető egyfajta feszültség. A dal amúgy a Tales of Eternia anime ending dala.
Sayonara: A címet szerintem még az is le tudja fordítani, akinek nemigen volt dolga japán nyelvvel. Igen, ez a búcsú dala. Nem is szerelmétől, sokkal inkább az érzéstől búcsúzik. Nagyon szép zene, és ének.
DEVOTION: Évek óta nem változott az a véleményem, hogy az összes Okui Masami dal közül ez a legjobb. Szinte megható hallgatni, ahogy az énekesnő énekel arról, hogy valami nem sikerül. De nem is ennek negatív érzése járja át a dalt, hanem annak elfogadása. Elfogadja, hogy nem sikerült. Érezni, hogy nagyon nehéz túllépni, de ott van az erő, hogy sikerülni fog. Valahányszor énekli az énekesnő a koncertjein, szinte mindig elérzékenyül. Itt jön ki, hogy mennyire hiteles a saját szerzemény.
Megami ni Naritai ~for a yours~: Tökéletes befejezése az albumnak. Erőteljes vidám dal, vidám érzésekről. Azért nagyszerű, mert a dal végén úgy állsz fel, hogy a vidám hangulat marad meg, és hogy mennyire nagyszerű album, töltetet ad.
Azt gondolom, hogy érezhető, hogy miért tartom nagyszerűnek ezt az albumot. Ez volt az az album, mely után nem csak egyszerű rajongást éreztem Okui Masami iránt, hanem egyfajta "életműi" rangot érdemelt ki nálam. Ahogy énekel az őszinte érzéseiről, és amiket fent írtam, azt gondolom, hogy egyértelmű az egyéni pontozásom:
40/40
Nekem azért jelent többet ez az album, mert nem csak magáról az érzésről énekel, hanem utat mutat, és az adott végére mintha ő is megnyugvást találna. Az az személyes problémám a post elején megemlített Linkin Park-kal, és még a karaokén újabban sokat énekelt Evanescence-szel, hogy annak szövegét is figyelve, ők csak az adott érzésről énekelnek, de olyan érzetet keltenek, mintha nincs kiút belőle. Én elfogadom azt, ha valaki azt írná, hogy ez a zenei stílus ezt igényli, vagy ha ismerném az előadók magánéletét, akkor másképp gondolnám, de nem ez az én világom. Nekem sokkal hitelesebb az, ha valaki kiutat mutat, és érezni, hogy bár most nehéz, de ki fog törni belőle. Ez hallható Okui Masami dalaiban is: A Chou végén a csodálatos zene azt érezteti, hogy elhagyta a bánatát, és már szabadon száll, a Shounen végére is érződik, hogy a fiú már szabadon repül. A lotus ennél bonyolultabb, de a Sayonara végén is érezni, hogy elbúcsúzott a szerelmétől, ahogy a DEVOTION is úgy zárul, hogy vége lesz, csak egy kis idő kell.
Azt gondolom, hogy amíg élek, addig úgy fogok a 2012. december 5-ei napról megemlékezni, mint a japán zenei történelem egyik legnagyobb kislemeze jelent meg aznap. És érdekes, mert már 2 éve volt, amikor komolyabban elkezdtem ismerkedni a JAM Project munkásságával, és ahogy egyre több albumukat, és kislemezüket ismertem meg, úgy voltam vele, hogy ha elkezdtem gyűjteni a JAM kiadványokat, akkor elég lesz nekem csak a BEST COLLECTION albumok, a kislemezek külön annyira nem kellenek. És az újabb kislemezekről is így gondolkodtam, aztán jött a Wings of the legend... Már néhány héttel, ahogy kikerült YouTube-ra a rövidített videoklip, már akkor az volt a gondolatom, hogy valami nagyon jó dolgot csináltak. Aztán amikor leszedtem a kislemezt, és meghallgattam a címadó dalt teljesben, azt az érzést nem lehet szavakba önteni, azonnal tudtam, hogy nekem EZ KELL! NEKEM EZ A KISLEMEZ EREDETIBEN KELL!!! És ma meg is lett. ^^
Az azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy baromi nagy szerencsének volt köszönhető, hogy végül meg tudtam venni. Ugyanis azt gondoltam ki, hogy az Angliában kapott költőpénzből spórolom ki magamnak. Lehetett volna, hiszen aki figyelte a postjaimat a ködös albionból, az "láthatta", hogy most jóval kevesebbet vásároltam, mint tavaly. Csak aztán elkezdett szépen lassan fogyni a pénz, néztem a CDJapan oldalán, hogy mennyi lenne, végül nem maradt már annyi. Amikor egyedül sétáltam, akkor is volt olyan, hogy nem mindig vittem magammal kaját, akkor venni kell, és akkor így elmegy szépen lassan a pénz. Arról el is felejtettem írni, hogy egyszer ki akartam próbálni a Burger Kinget. Nem mintha olyan nagy különbség lenne, de mégis, hogy egyek Angliában is. De amikor láttam, hogy £6 körül van egy Whopper menü, egyből mondtam, hogy ez felejtős téma. A pénz ami maradt, azt sem költöttem el felelőtlenül, mert akkor itthon gyűjtök mellé. Aztán 2-án jöttünk haza, és a manchesteri repülőtéren lenézek a földre, és egyszer csak megláttam egy £5-öst, azonnal zsebre vágtam. Na így tudtam végül megvenni. ^^'
Nagyon sokat hallgattam a címadó dalt, még most is nagyon szeretem, és kihozza belőlem azt az érzést, amit szilveszterkor írtam, hogy ebben érzem azt az erőt, amit akkor érzünk, amikor kemény munka árán megvalósítottuk az álmunkat, és érezzük, hogy egy percért nem volt hiába. És most már a Babylon-t is megszerettem, de szerintem a kislemez akkor lenne 100%-os, ha Okui Masami írta volna az endinget, olyan lassabbat, nyugodtabbat, mint mondjuk a Cosmic Dance, vagy a The advent of Genesis, vagy olyan balladát, mint a Negai. Csak ez az egy, amúgy egy pillanatra nem bántam meg, nagyon jó lett a második dal is.
Egyébként a Super Robot Wars egy rendkívül népszerű játékszéria Japánban, szinte mindig az első helyen nyit, amikor megjelenik egy-egy újabb játék, több százezret adnak el belőle. Ebből kifolyólag lehetne népszerűek a játék dalaiból megjelent kislemezek, van egy pár, ami kifejezetten jól fogyott, de soha nem értettem, hogy mi alapján dönti el a kiadó, hogy melyik kislemezből mennyit ad el. Ugyanis annyira nagy hatásúnak éreztem a dalt, amikor először meghallottam, hogy az volt a gondolatom, hogy az eladási listákon is robbantani fog, akár az együttes best selling kislemeze is lehetne. De aztán elkezdtem nézni, hogy teljesített első nap, először villámgyorsan végiglestem, nem találtam. Ne vicceljetek, hogy még a napi 50-es listába se került be. O_O Aztán láttam a 34. helyen. Nagy csalódásnak éltem meg. Aztán ide-oda mozgásnak köszönhetően 37. helyet érte el az első héten, és azalatt a 3 hét alatt, míg listán volt, 3.112 példányt adtak el a kislemezből. Ez még náluk is alsó kategóriának számít, nem tudom mitől függ, hogy a kiadó, a Lantis mi alapján dönti el, hogy egy-egy kislemezből mennyit ad ki.
Vagy ezt is könyveljem el úgy, hogy tök mindegy, hogy mennyit adnak el belőle, az a lényeg, hogy én szeretem? De akkor is sokkal jobb érzés lenne, ha sokan szeretnék annyira, hogy ha az első hetekben nem is adnak ki olyan sokat, de akkora lenne az érdeklődés iránta, hogy legyártanak még annyit belőle, hogy visszatér az Oricon chartra, igencsak megszépítve az eladásokat. De ez már így marad.
Tetszik a borító, nagyon tetszik, hogy hátul a tagokról van egy kép, ahol a szívükre teszik a kezüket. Igen, amikor kihallod a dalokból, hogy komolyan gondolják, és látod az arcukon is, akkor akkor annak a képnek vagy jelentése, van ereje! Mert tényleg sokszor énekeltek már arról, hogy mennyire fontos harcolni az álmainkért, mert az éltet, és a barátság erejéről is sokat énekeltek, de ennyire hitelesen még soha énekeltek ezekről a dolgokról.
És a teljes videoklip is elérhető, szerintem nagyon jó lett:
Úgyhogy az egész koncepció, amit a dalhoz körítettek: a kislemez, a képek, a videoklip, a szöveg, és a zene... tökéletes!
Próbára tettem magam a Game Boy Advance-es Mario Kart-ban. A Quick Run-nak köszönhetően itt is lehet marathont menni, bár sokkal körülményesebben, mert bár annyit mehetsz, amennyi jól esik, nem számol pontot, így fejben kellett összeadni az összértéket. Csak 150cc-t tudtam beállítani, de ez is elég volt, ugyanis jóval szerényebb eredményeket tudtam itt elérni. A SNES pályákal együtt 40 van, az első helyezett 9 pontot kap, így összesen 360 pontot lehet elérni. Én 161 pontot értem el összesen. Tényleg nagyon nehéz a Mario Kart: Super Circuit, és a pontozás is szigorúbb. Itt még a régi rendszer szerint van, ugyanis az 5. vagy annál rosszabb helyezettek nem kapnak pontot, így amikor én is hátul voltam, nem adtam hozzá pontot. De a 2. helyezett 6 pontot kap, a 3. helyezett 3 pontot, míg a 4. 1 pontot. Ha a DS-eshez hasonló lenne a pontozás, azért valamivel jobb lenne az összkép. Nehéz, és aki tud jobbat, állok elébe.
Múlt héten vasárnap egyszerre 4 kfn-t csináltam egymás után, méghozzá a négy legnagyobb Super Robot Wars dalból, természetesen a JAM Project előadásában, méghozzá a SKILL és a GONG kislemez dalait vettem nagyító alá. Ezen dalok alatt vannak a koncertjeik alatt a legnagyobb buli, ekkor tombolnak a legjobban a rajongók, ezek a legismertebb dalaik. Ezekről írték egy rövid véleményt:
SKILL - Azért vált ennyire jelentőssé ez a dal, mert ez az első olyan szerzeményük, ahol leteszik az alapkövét annak az énekstílusnak, ami aztán végigkíséri őket. Hatalmas innovációnak számít, ezért volt ennyire népszerű megjelenésekor. Énekeltek korábban is hasonló stílusban, sőt, én nagyon szeretem az első BEST COLLECTION albumukat, a BEST PROJECT-et, de itt találták meg igazán önmagukat, és szerintem annak idején (már 10 éve O_O) tudatosan készültek arra, hogy most robbantani fognak, és olyat fognak énekelni, amit eddig soha. Bejött. Nekem is felpezsdíti a véremet, de én nem hallgatom annyit.
FOREVER & EVER - A SKILL kislemez B-side track-je, a PS2-re Super Robot Wars Alpha 2 játék ending dala. Mivel a játékszéria csak Japánban jelenik meg, ezért azokról egyáltalán nem tudok véleményt mondani, egyáltalán nem játszottam vele, de az biztos, hogy ha a JAM Project dalaiból kell kiindulni, akkor egy olyan játékról van szó, ahol nagy harcok folynak a Föld megmentéséért, és nagy összefogás van a robotok között (illetve azok irányítói között), akár még komoly barátságról is beszélhetünk. Ez egy nagyon szép dal, méltó egy endinghez, mégsem szeretem annyira. A fő problémám az, hogy elindul valahonnan, de nem megy el sehova. Mintha majdnem 6 percen keresztül ugyanazt a jelenetet ismételgetnék, és amikor várnád, hogy jön a nagy jelenet, egyszer csak véget ér a dal, és csak lesel, hogy ennyi volt? O_O Nagyon szép, ajánlott meghallgatni, de összességében csalódás.
GONG - Két év telt el, megjelent a Super Robot Wars Alpha 3, még szép, hogy a JAM Project-et kérték fel, hogy írjanak rá dalokat. Összességében komolytalanabbnak hangzik ez, mint a SKILL, legalábbis nem olyan nagy hatású, én mégis jobban szeretem, engem valahogy jobban lázba hoz. Valamiért többet nem tudok írni róla érdemben, viszont, ha a SKILL és GONG kislemezek közül kéne választanom, egyértelműen az utóbbi mellé tenném le a voksom. És a többség is így gondolkodik, ugyanis ez a legsikeresebb kislemezük. Tényleg eltörpül a SKILL mellett, csak többször meghallgatás után jön át a hangulata, de akkor nagyon!
http://www.youtube.com/watch?v=UiwRcOtwQDc
Brother in Faith - Akárcsak a FOREVER & EVER, a harmadik résztől is egy szép endinggel búcsúznak el. De ez teljesen más. Ugyanúgy érződik a barátság jelentőssége, de itt nemcsak elindul valahonnan, hanem el is megy valahová. Nyugodt, most nem erőből nem énekelnek arról, hogy kitartunk egymás mellett, bármi is történjék, hanem megállnak, és érzelemből énekelnek. És nagyon eltalálják a szívet, én nagyon-nagyon szeretem ezt a dalt, a teljes repertoárjukból legnagyobbak közé sorolom. Most is kicsit elérzékenyültem, ahogy eszembe jutott. A refrén mégis kitör, de nagyon odaillik, ettől válik igazán hitelessé az az érzés, amiről énekelnek. Az első refrén végén hallgató "Forever" az egész dal csúcspontja nálam.
Azt már egészen kiskorom óta tudom, hogy számokban nagyon jó vagyok. Ezt most megerősítette a Big Brain Academy for Wii is. Ahogy a DS-es verzióban, ebben is vannak számolással kapcsolatos feladványok. A játékról tudni kell, hogy a gyakorlásban is értékeli a képességeinket, bár az zavaró, hogy másképp, mint a DS-esben, ugyanis itt magasabb érték után adja a bronz, ezüst, és arany medálokat, de magasabban is értékel. Ha Hard-ban megkapjuk az arany medált, akkor megnyílik az Expert (szakértő) szint. Most a számolás egyik feladatában ebben is sikerült megkapni az arany medált, a léggömb pukkasztásban. Léggömbökön számok vannak, és növekvő sorrendben kell kidurrantani őket. Easy kategóriában 1-10-ig vannak a számok, medium-ban 1-100 között, míg hard-on -100 és 100 között. Experten pedig törtszámok vannak, és ebben is jó ereményt értem el.
Én mindig is azt gondoltam magamról, hogy sokkal inkább reál beállítottságú vagyok, addig nagyon jó voltam matematikából, amíg a négy alapműveletet vettük, meg egy kicsit magasabb szinten esetleg, mert fejben elég jól tudok számolni, még ha több idő is kell egy kicsit. De egyes gimnáziumban vett témakör bukta nálam. Logaritmusból olyan egyes témazárót írtam, hogy öröm volt nézni. Ez szélsőséges, a legtöbb ilyen hármasra sikeredett, bár a szögfüggvényekre emlékszem, hogy az nagyon szép ötös volt. De hogy én akadémiai szinten nyomassam a matekot, az ki van zárva. Nagyjából azok a matematikai témakörök mentek, melyeknek átláttam a logikáját. Fejben számolni sem úgy szoktam, ahogy papíron, hanem gondolatban számegyenest húzok. Egy egyszerű példa: 20×1,5 Most ezt tudjuk, hogy 30. Az ilyen jellegű dolgokat úgy szoktam kiszámolni, hogy 20, és annak kétszerese 40, akkor már a kettő között keresgélek, és mivel a másfél pont a fele a kettő közötti értéknek, ezért a 20-at megfelezem, a hányadost hozzáadom a szorzandóhoz, és kijön a harminc, a bonyolultabbak így másodpercek alatt kijönnek.
A játékban egyébként még számolási feladvány van. Az egyik, hogy piros és kék golyókat dobálnak egy kosárban, és állapítsd meg, hogy melyikből van több. Érdekes, ezt például nem számolom össze, hanem látásra állapítom meg, hogy pirosból, vagy kékből láttam többet beleesni a kosárba. Ugyanis dobóink nem valami ügyesek, és néha nem a kosárba esnek a golyók. Egyébként a legtöbb esetben bejön ez a módszer. A harmadiknak nem is tudom mi a pontos neve, de az a lényege, hogy ilyen vastag fakorongok vannak egymáson, rajtuk számok. Meg van határozva egy összeg, és azokat kell kalapáccsal kiütni, melyek nem az adott összeget adják ki. A Medium érdekes, ugyanis ott általában 2 szám van. Például, ha az összeg 34, akkor van 4 nyolcas, és 2 kilences. És ezt úgy szoktam számolni, hogy 4×8=32, és ha 34-et kell kihozni, akkor meghagyom a két kilencest, mert azok együttes értéke kettővel több, mint két nyolcas, és pont kettővel több kell, mint 32, így a két nyolcast ütöm ki. A hard már sokkal nehezebb, mert random vannak a számok, és csak úgy tudom a jó választ, ha gyorsan összeadom, így látom, hogy melyeket kell kiütni.
Majd írok tesztet a Wiis verzióról, ugyanis szerencsére más feladványok vannak, mint a DS-esben, de azt már most elárulom, ha valaki szeretné ezt a játékot, de nem szeretné mind a két verziót, akkor a magasan a Wiis verziót ajánlom, sokkal szórakoztatóbb.
Most már jobb összképet mutat az Atsu hercegnő. Utána is néztem, hogy kik játszanak benne, és ki játsza a főszereplő lányt. Meglepett, hogy az a színésznő (Miyazaki Aoi), aki a Nana Live Action-ben Komatsu Nanát is alakította. Most, hogy jobban megnézem, tényleg ő az, arcról fel lehet ismerni.
Kiábrándultan vettem tudomásul, hogy a Mario Kart 7-ben kivették az egyjátékos módból a VS-t, így ott nem lehet marathont játszani. Viszont a Mario Kart DS-ben benne van, ezért ott tettem próbára magam. Ott is randomra állítottam 32 pályát, szerencsére itt sem ismételt. 10 pont jár az első helyért, így 320 pont a maximum. 150cc hard módozatban 282 pontot értem el, ezt is szép eredménynek tartom. Dry Bones volt a karakterem, és Dry Bomber kocsival mentem. Egyenesben gyors, és a gyorsulása is jó, ezért többször volt, hogy nagy előnnyel nyertem, de ha itt is bombáznak, vagy egyszer-egyszer én is hibáztam, akkor könnyű rontani. A Game Boy Advance-es Mario Kartra leszek kíváncsi, mert az tényleg nehéz.
