Újabb Elektor Kalandor adás

Nagy örömömre, újabb Elektor Kalandor adást találtam a YouTube-on!

Mindig örülök egy-egy új adásnak (már nem mintha eddig olyan soknak örülhetnék), mert legyen akármilyen is (felnőttként én is másképp látom), mégiscsak ez tett Nintendóssá. Itt láttam először Mariót, ez a műsor adta életem első igazi rajongási tárgyát.

Bár szerintem ezt az adást pont nem láttam, mert biztos, hogy megjegyeztem volna azt a hatalmas Mario bábut. Az valami borzalmas és ijesztő. Biztos, hogy traumatizálódtam volna, ha meglátom 6-7 évesen, és az életben nem vettem volna kezembe Nintendo controllert. Vagy legalábbis csak nagysokára. Komolyan nem értem, hogy nem látta senki, hogy az mennyire szörnyen néz ki. Egy ilyen mondattal sokat segítettek volna a műsoron: "Be ne vigyétek a stúdióba, mert megrémülnek tőle a gyerekek"!

Ugyanakkor, ha jól vettem ki a szövegből, ez már 1993. decemberi adás, itt már beszélnek a Super Nintendóról. Ez akkor nagyon közel van ahhoz az adáshoz, amikor bemutatták a SNES-t, amiről többször beszéltem itt is. Ott láttam először Super Nintendót, ott szerettem bele a Super Mario All-Stars-ba végleg. Ezek után csak nyíltabban merek reménykedni, hogy valaki kiteszi azt. Bármit kérhet tőlem cserébe! Addig is van ez. Ha elvonatkoztatunk a Mario bábutól, akkor örülök, hogy láthattam ezt is.

Dal a Blue Lock-on túl

Nagyon rákaptam a Blue Lock anime dalaira. Gyakorlatilag a mű most is aktuális nálam, hiszen folyamatosan olvasom a mangát. Már a 90. fejezeten is túlvagyok. Röviden és tömören sokkal jobban átjön a Blue Lock rendszer lényege mangában. Nagyon erős, jobban érvényesül a karakterek személyisége, az erős tónusok is erősítik az érzést, hogy a Blue Lock egy "most vagy soha" a résztvevők részéről.

Egyébként még az anime bejelentése előtt tudtam a mangáról, Humbby barátom ajánlotta. El is kezdtem akkor olvasni, csak annyira debilnek találtam Jinpachi Egót, hogy inkább azt éreztem, hogy ti is hasonlóképp meg fogtok őrülni, ha végigmentek ezen a tréningen. Ezért az 1. fejezet után abbahagytam az olvasást. Aztán engem is az anime rántott be jobban, és éreztem, hogy ez mégis csak valami nagyon jó dolog lesz. Az első évadot néztem, amikor aktuális volt, de a manga olvasásába furcsamód csak a második évad vett rá.

Én is legalább annyira szörnyűnek tartom a második évad animációját, mint a nézők nagyátlagban. Állítólag ki is robbant valami botrány, mert a japánoknak se tetszik. El is terjedt, hogy a második évad csupán egy diavetítés. Szóval a lényeg, hogy a maga valódi minőségében akarom élvezni az egész művet, ezért döntöttem úgy, hogy elkezdem olvasni a mangát. És ez tett igazán a mű rajongójává.

Olyannyira, hogy sokkal inkább a manga hatására kaptam rá az anime zenéjére is. Az OST-t sajnos nem tudom digitális formában tárolni, de Spotify-on meghallgatható. Érdemes is, mert ütős zenéket írt a zeneszerző, Murayama Jun.

Két kedvencem van az OST-ről, a Malevolence és a Calmly. A maguk lassú, nyugalmas hangzásában közvetítenek valami feszültséget, és ezt nagyon szeretem hallgatni.

Az openingeket és az endingeket is elég sokat hallgatom, és azt kell mondjam, hogy nagyon jók lettek. Az ASH DA HERO dalai jöttek be a legjobban. Sőt, az egész kislemez, ezért elkezdtem jobban megismerkedni a dalaikkal. Alapvetően bejön a rock stílus, amit képvisel a csapat (nem vagyok biztos, hogy csapat, mert nagyrészt az énekest egyedül látom, de láttam képet negyedmagával is), de egy dal hihetetlenül betalált.

Méghozzá a legújabb albumukról az utolsó dal, a Meteora.

Tipikusan az a fajta dal, amit alig-alig értek, de nagyon érzem, mit akar közvetíteni az énekes. Azt (még) nem tudom elképzelni, hogy én is előadnék egy ilyen dalt, de ez a személyiség, ez az érzésvilág megbújik bennem.

Hihetetlen jól megírt dal, igencsak esélyes nálam "az év dala" címére. Nagyon szeretem a dallamvilágot, és a hangszerelést is nagyon jól eltalálták. Meg lehet fogni az ilyen dalokkal. Nagyon különlegesnek kell lenni annak a dalnak, amelyik jobb akar lenni ennél. Csak annyi, hogy rövidnek érzem a dalt. A végén a női beszéd után még egy átvezető versszak kerülhetet volna, és egy refrénnel lezárni. Ezt leszámítva kiváló munka.

Az animében meg nem vesztettem el a reményemet. A hétvégén megnéztem az Episode Nagi movie-t, ami kiváló volt. Effektív jó volt az ötlet, hogy a történetet megismerjük Nagi szempontjából. Úgy vagyok Nagival, hogy ő a Haikyuu!!-s Kenma javított kiadása. Nagi is ugyanúgy apátiával éli az életét, mégis jobban látom benne a potenciált. Később az első évadot is újra megnézem.

Mondjuk, hogy folytatást, mikorra várhatunk, jó kérdés. A japánok általános negatív visszajelzése minimum stúdióváltást eredményezhet, de akár több éves késést is. Pedig érdemes lenne folytatni, mert a második évad lezárása nagyon erős volt. Egy mindennél jobb harmadik évadot vetít előre. Ha szabadna javasolnom a Production I.G-t... Ők a legjobbat hozzák ki a sportanimékből. A Haikyuu!!-t is most nézem újra, bízvást mondhatom, hogy bennük nem csalódhatnak.

Japán nyelvtanulás

Mától újra elkezdtem japánul tanulni. Nagyon szeretném júliusban a nyelvvizsgát, ezért úgy döntöttem, hogy hétfőn és szerdán délután tanulni fogom a nyelvet. Hogy miért ezeken a napokon? Mert a BGE-n is hétfőn és szerdán voltak a nyelvóráim, ennek számomra igencsak kedves emlékére. :)

Elővettem a Dekiru nyelvkönyvet, arra emlékszem, hogy az első könyvet végigvettük, és valahol a 2. könyv 5., 6. leckéjéig jutottunk el. Ahogy átnéztem a könyvet, úgy döntöttem, hogy az első kötet 5. leckéjétől kezdem újra a tanulást, hogy már az alapok is rendszerezzen legyenek meg. Az első négy lecke annyira alapvető, a ko-so-a-do rendszer, meg létige, hogy az aztán már álmomból felkeltve is megy, az 5. leckétől volt olyan, hogy na erre már érdemes komolyan ráfeküdni. Főleg, hogy láttam a szótárban, itt kezdődnek a számnevek. Még az se tiszta, hogy kell az egyes napokat (1-je, 2-a...) japánul mondani. A japán nyelv egyik ördöngőssége a számnevek, és a különböző formákhoz köthető saját számnevek. Már az 5. leckében elkezdődik, tekintve, hogy időtartamról itt tanulunk.

Ezért az első komolyabb tanulnivaló itt van. Az N5-ös szintet akarom megcsinálni. És most nagyon résen leszek! Egy hét van a jelentkezésre, és már tavaly decemberben mentem volna, de akkor csúnyán lemaradtam a jelentkezésről. A júliusi vizsgára elvileg márciusban lesz a jelentkezés, de már most rákérdeztem, hogy hol és mikor kell jelentkezni, hogy a legkisebb esélyét is elkerüljem, hogy lemaradjak róla.

Közben látom, hogy haladok. Az most a tervem, ha sikeres lesz a júliusi vizsga, és jól megy a tanulás, akkor megkísérlem decemberben az N4-et. Így végsősoron elérem a 2025-re kitűzött célomat a japán nyelvvel kapcsolatosan.

Késő estig tartó kirándulás

Tegnap Pestre utaztam. Még érvényes az országbérletem, és el akartam intézni néhány dolgot. A 10.20-as vonattal mentem fel. Szerencsére úgy néz ki, hogy általánossá válik (a mi vonalunkon legalábbis), hogy nem késik (olyan sokat) a vonat. Ez a vonat is előző este indult el Bukarestből, és rendben megérkezett Budapestre.

Először az Örkény István könyvesboltba mentem átvenni a könyvrendelésemet. Két Laár András volt könyv volt akcióban a Kossuth kiadónál, ezek érkeztek meg. A LAÁRma a köbön, Besenyő Pista bácsival a borítón magáért beszél, a Kiderülés könyvben pedig a spirituális énjére helyezi a hangsúlyt. Az utóbbit kezdtem el olvasni, mert valamennyire ismerem a spirituális gondolkodását, de annyira nem, és el akarok mélyülni benne.

Jó a könyv abból a szempontból, hogy a gyerekkoráról is mesél, így megtudhatjuk, honnan származik a spirituális gondolkodása. Ezekről nem tudtam, és megértettem, hogy miért választotta ezt az utat. Részint magamra ismertem, mert én magam is találkoztam néhány olyan dologgal, amivel Laár András is, és már gyerekként is éreztem, hogy nincs az úgy rendben, hogy a felnőttek úgy gondolkodnak.

Tehát értem, hogy miért lépett a spiritualizmus útjára, azt viszont nem mondom, hogy mindennel egyetértek, amit eddig olvastam. Például nekem nem magyarázta meg a "Miért nincs semmi baj sohasem?" fejezetcímet. Én is optimista beállítottságú vagyok, rajtam is segít bizonyos esetekben, ha a dolgok jó oldalát nézem, de én is tartom azt az álláspontot, hogy ezt azért nehéz bemesélni annak, akit mondjuk háborúban súlyos veszteség ért, vagy aki gyógyíthatatlan beteg. Ahogy abban sem érzem meggyőzve magam, hogy miért nem kell félni a haláltól. De mindenképp végig fogom olyasni a könyvet, mert egyrészt tanulhatok belőle, másrészt a mai világban, amikor sokkal több a bizonytalansági tényező, mint mondjuk, gyerekkoromban, a '90-es években. Nagy szükség van útmutatásokra a mai nehéz időkre. Nem utolsósorban hátha el tudok sajátítani belőle valamit, vagy később úgy változik a gondolkodásom, hogy több mindent fogok a könyvből magaménak érezni.

És ahogy elnézem, a könyv még mindig akciós, tehát aki szeretne útmutatásokat a nehéz időkre, vagy más nézőpontot megismerni, annak mindenképp ajánlom. Mert bár nem tudok belőle mindent magamévá tenni, de attól még ez egy nagyon jó könyv. A Laárma a köbön... Besenyő Pista bácsira a mai napig nagy szüksége van ennek az országnak. Csak beleolvastam, és erről csak még inkább meggyőzve éreztem magam. Ó, és ez a könyv is akciós! Ugye, hogy te is szeretnél az otthonodba egy kis Besenyő Pista bácsit? Tessék szépen megrendelni, amíg én mondom!

Ezután jó nagy utat tettem meg a Game Park felé. Itt az ARMS játékot akartam megvenni. Ahogy be is került a gyűjteményembe. Emlékeztem erre a játékra, ahogy meglepett az is, hogy ennyire feledésbe merült. Sehol nem látok ebből egy eladó példányt, senki nem beszél róla, mintha csak álmomban létezett volna ez a játék.

Pedig egyáltalán nem rossz játék, emlékszem is, hogy volt ARMS bajnokság is, amit a MAVIK szervezett. Még neveztem is az egyikre, és emlékeim szerint el is jutottam egy darabig a versenyben. Konkrétan nagy kedvencemmé nem vált, de szerettem játszani, ezért mindenképp be akartam tudni a gyűjteményembe. Nos, hát itt van. Kiismerem majd, és írok róla tesztet a gamer blogomba.

Még azon is gondolkodtam, hogy valamelyik későbbi N-Conra lehetne ARMS verseny, de az ötletemet felvetve inkább azt javasolták a szervezőtársaim, hogy indítsak szavazást erről Facebookon, mert nem biztos, hogy sok jelentkező lenne rá. Kénytelen voltam igazat adni nekik. Ha meglesz az új esemény Facebook oldala, majd ott.

Mindenesetre örömteli, hogy újabb játékot karikázhattam be a kívánságlistámról. Immár 7 Switch játékom van. Ki is próbáltam a buszon, tetszetős.

A bevásárlás egy részét most Pesten, az Árkádban lévő InterSpar-ban tettem meg. Majd nézelődtem itt is, és a Sugárban is, majd 19.15-kor indultam haza. Ez a szolnoki zónázó vonat. Szolnokon is megálltam ugyanis, ott egy CD-t vettem. Méghozzá egy Pa-Dö-Dő lemezt. Az utóbbi időkben rákaptam a Pa-Dö-Dő dalokra, és elhatároztam, hogy ha találok olcsón CD-t vagy kazettát, ami még nincs meg, azt megvesztem. Az Einstand pont volt jó áron, és pont nem volt meg. Ráadásul ez az egyik olyan album, amit kifejezetten hiányoltam a gyűjteményemből. Különleges abból a szempontból, hogy ez az a Pa-Dö-Dő album, amelyik elérte az 1. helyet a MAHASZ album eladási listán.

Egyébként is jó albumnak tartom. Bár nem az ismertté vált Fáj a fejem és a Várom a leveled dalok miatt, szeretem. Számomra a Van még remény (Light trance version) különleges ezen az albumon. Hihetetlenül jól hangszerelt dal, tényleg nyugtató hatással van, segít előre nézni a jövőbe. Főleg akkor hallgattam sokat, amikor 2016-ban komoly szerelmi bánatom van, és tényleg, semmi jövőképem nem volt. Akkor nagyon megtalált ez a dal, könnyített a fájdalmamom és a gyászomon. Azóta is kellemes érzésekkel gondolok erre a dalra.

Ahogy Laár András könyve kapcsán írtam, úgy a Pa-Dö-Dő albumokra is igaz, hogy manapság különösen nagy szükség van arra az optimizmusra, amit a lányok közvetítettek, főleg a '90-es években. Engem nem érdekel, hogy SZDSZ-nek egy kulturális csápja volt, ahogy a Puzsér Róbert fogalmazott, egyszerűen szükség van rájuk. Nagyon jó most újra hallgatni őket.

Az viszont igaz, hogy a lányok felélték a kulturális tőkéjüket, mert egy idő után, megítélésem szerint a 2001-es "Egy kicsit bulizgatunk?" albumtól komolyan bezuhant a minőség. A 2002-es album még ment valamit a helyzeten, de az azt követőkre már tényleg nagyon elfogytak. De a '90-es években összességében jók voltak. Szerettem az abszurditást a szövegeikben (például amikor várják, hogy Harrison Ford megkérje a kezüket), nem utolsósorban Falusi Mariannak olyan hangja van, hogy most is beleborzongok, ahogy eszembe jut. Egyszerűen nem tudom nem szeretni őket. Ezért, ha találok még CD-t, kazettát a '90-es évekből jó áron, akkor megveszem.

Nos, ennyi volt a tegnapi nap. A kulisszák mögött történt eseményekről majd később, ha aktuális lesz.

Strukturált napok

Vannak napok, amikor nem vagyok elégedett a befektetett munkával. Vagy amikor olyan van, épp nincs kedvem semmihez, de ezeket igyekszem úgy felfogni, hogy a pihenéssel passzívan teszek önmagamért. A pihenés pedig fontos, hiszen feltölt a következő aktív időszakra.

De hogy jobban átlássam, hogy mikor mennyit dolgoztam, elhatároztam, hogy meghatározott időpontban fogok dolgozni: kb. 8.30 és 16 óra között, plusz, amit utána akarok nap végén csinálni. Ez így rendben is van, hiszen amíg munkát keresek, addig lényegében a saját munkámat csinálom home office-ban. Tehát addig is hozzászoktatom magam ahhoz, hogy meghatározott időpontban dolgozzak.

Egyébként is egyre inkább az világlik meg, hogy a saját magam zsoldosa leszek, hiszen nem nagyon kapkodnak utánam a munkáltatók. Ahol voltam állásinterjún, amikor megnéztem a Sonic the Hedgehog 3 filmet a Sugár moziban, ott is ígérték, hogy visszaszólnak. Hát erre nem került sor a munkáltató által meghatározott időkereten belül.

Nem adom fel az álláskeresést, de kezdek egyre inkább úgy lenni az egésszel, hogy ha ennyire nem kellek senkinek, akkor majd kelleni fogok saját magamnak! Akkor a saját munkámat végzem úgy, mintha irodai alkalmazott lennék. És ez be is jött! Ma délelőtt a következő Animagazinba írtam a cikket (folytatom a PlayStation-történelmet, a PS4 következik), délután pedig a következő N-Con zenekvízét tervezgettem, plusz történetemmel foglalkoztam.

Ezzel is jól állok, az első kötet szinte teljesen kész. Még néhány dolgot javítok, egy béta-olvasóm visszajelzését várom. Ha az is meglesz, és nem talál semmi komoly hibát, akkor mehet is a nyomdába. Eddig úgy néz ki, hogy reális a nyári megjelenés. Egyébként már a 2. kötetet írom. Ez már nem megy annyira gördülékenyen, mert utána kell olvassak dolgoknak, hogy a történetem a lehető leghitelesebb legyen. De eddig úgy tűnik, hogy nem állok vele rosszul, de sokat kell dolgozni rajta, hogy a végeredmény a lehető legjobb legyen.

Az biztos, hogy bejött, hogy nem szarakodok azzal, hogy Hosszú perceket ülök a gép előtt, idegesen azon tanakodva, hogy ez és ez a történetrész jó-e vagy sem. Csak írom, ahogy gondolom. Úgysem olvassa senki (legfeljebb néhány ember), ezért írhatok akármekkora hülyeséget, úgyis javítva lesz. Két okból is bejött nekem ez a módszer. Egyrészt nem vagyok jó abban, hogy vázlatot írjak. Sokkal jobb az nekem, ha kiírom úgy, ahogy a fejemben van, és azt majd javítom. Ez azért is jó, mert írásban megmarad, ami a fejemben van, így azt biztos nem felejtem el, meg aztán könnyebb is azt javítani. Másrészt azért is jó módszert, mert így jobban flow-ban vagyok az írással. Hagyom, hogy szárnyaljon a kezem, írja csak ki, ami fejemben van! Ez olyan, mint amikor a gyereket hagyjuk, hadd ügyeskedjen. Így tapasztalja meg a képességeit, határait, így fejlődik ki az egyénisége. Ez felnőttkorban is fontos, mert segít szabadabban élni. Sokkal jobb így írni, mert a szabadság érzete szárnyakat ad, és végsősoron nagyobb hatásfokú a munkám így.

Erre még egy korábbi Animagazinos cikknél jöttem rá, amikor hosszú percekig ültem megkövülten a gép előtt, hogy ezt a mondatot hogy fogalmazzam meg normálisan. A "normálisan" szón van a hangsúly, mert mondatok voltak a fejemben, de mindegyiket elvetetettem. Így csak nehezen jöttek a mondatok. Már akkor tudtam, hogy ez így nem jó, magamtól találtam ki azt, hogy írok, ahogy érzem. Úgyis mindig elolvasom, mielőtt elküldöm Hirotakának, és a hibás mondatokat javítom. Akkor éreztem rá, hogy ez az én módszerem. Azóta jobban megy az írás, mert nem blokkol le az örökös önkritika.

Tehát elégedett vagyok a mai nappal. És ha ez be fog jönni, akkor többféle munkát tudok majd elvégezni. Elég csak arra gondolni, hogy a Hungarian Super Mario Fan Club még mindig nagyon hiányos. Ha a rajongói oldalaimat is strukturáltabban tudom fejleszteni, jobban haladok majd velük. Blogírás, N-Con szervezés, könyvkiadás, és amik tervben vannak még. Ha ezek bejönnek és elég komolyan fogom hosszútávon csinálni, akkor nem kell kuncsorogni munkáltatóknak, hogy vegyenek már fel végre, mert végre megélhetek egyéni vállalkozóként. És akkor egy nagy álmom teljesül, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy elégedett legyek az életemmel.

Centimillimental a MondoConon

Meglepett a hír, amikor láttam, hogy jön a Centimillimental a tavaszi MondoConra. Bár nem vagyok olyan nagy rajongója, de egy időben sokat hallgattam a Given-ös dalait, meg az első stúdióalbumára a Yasashii Hamono-ra is felkerült néhány jó dal. De mindenképp látni akarom élőben. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen élőben hallani azokat a magas hangokat, amiket a dalaiban hallok. És hát ne feledkezzünk meg a Bakuten!!-ről sem! Az minden idők 3. kedvenc animém, és a Mondo szerint dedikálni is fog! Elvisem neki a Bakuten!! CD-met aláíratni vele. Ki merem jelenteni, hogy pozitív handicapem lesz nála, hogy van valaki, aki nemcsak ismeri, de szereti a Bakuten!!-es zenéit. Terveim között van, hogy a tavaszi MondoConig megveszem a movie-s kislemezét is. Felvillanyozott a találkozás vele!

20 éves 10. stúdióalbum

Csak ma reggel tudatosodott bennem, hogy ma van Okui Masami: Dragonfly albumának megjelenésének évfordulója. Annál nagyobb felismerés volt, hogy 20 éve már, hogy megjelent ez a fantasztikus CD! És hogy ez a 10. stúdióalbuma, hát a kerek évfordulók napja a mai!

Néha tényleg meglepődök, hogy mennyire szalad az idő, hiszen 3 éves volt ez az album, amikor először találkoztam vele, és azóta eltelt 17 év! Ráállítottam egyébként az agyamat arra, hogy amikor szembesülök azzal, hogy mennyire múlik az idő, ne azt mondjam, hogy milyen öreg vagyok, hanem hogy milyen régóta élek már! Jobb így gondolkodni.

Meg merem kockáztatni, hogy világszínvonalúak a dalok ezen a lemezen. Ma is meghallgattam, és gyakorlatilag azzal válik sokkal értékesebbé ez az album, hogy ennyi év után is nagyon szívesen hallgatom. Még most is libabőrözök az olyan dalokon, mint a HEAVEN'S DOOR vagy az All the things to love. Olyan hangszeres játékok hallhatók a dalokban, amikről meg merem kockáztatni, hogy csak a legjobbak tudnak. A Route89 gitárszólójába a mai napig beleborzongok. És hogy mennyire jól áll a változatosság az albumnak, jelzi, hogy annak ellenére, hogy a dalokban döntő többségében az élő hangszerek dominálnak, a trance stílusú STAR GATE dal sokkal jobb, mint bármelyik r.o.r/s tagként előadott elektronikus dal.

Bár a valóság kissé csalóka, ugyanis nem úgy kell elképzelni a dalok felvételét, hogy komplett zenekar vonul be a stúdióba. Ezt az albumot valójában kevés zenésszel és kevés hangszerrel vették fel. Merő költséghatékonyság az oka, egyébként érdekes időszak volt Okui Masami karrierjében, amikor 1999-ben komoly vitája volt Yabuki Toshiróval, a producerével, mert ő amennyire csak lehetett, le akarta faragni az album készítési költségeit. Ez konkrétan azzal járt, hogy kevesebb ember zenél az albumon. Okui Masami viszont több zenésszel akart együtt dolgozni, hogy amennyire csak lehet, élő legyen a hangzás az albumon. Annyira nem tudtak megegyezni, olyan komolyan összevesztek, hogy egy idő után el is váltak az útjaik. Onnantól kezdve Okui Masami szinte teljesen egyedül dolgozott. Rengeteget dolgozott, és azért tudhatjuk, hogy mit jelent a japánoknál, ha valaki "rengeteget" dolgozik. Éjjele-nappala nem volt az énekesnőnek, a produceri, marketing munkálatok is mind a nyakába szakadtak, és minthogy nem volt ezekben tapasztalata, sajnos vissza is estek az album eladásai. Végül 2002-ben, nem sokkal a crossroad album megjelenése után kereste meg újra a producerét, hogy bár szeretne több élő hangszert, de belátta, hogy szükség van a Pro Tools használatára. Azóta szent a béke köztük.

Azt már régen is el tudtam képzelni Okui Masami-ról a dalai által, hogy egy eléggé céltudatos, hovatovább, akaratos nő. Határozott elépzelése volt arról, hogy milyen zenét akar csinálni, már az első albumának zenei munkálataiba is szerves részt vállalt. Ennek egyébként azt lett az eredménye, hogy már az első albuma is egy ígéretes karriert vetített előre.

És igen! Mert amivé lett Okui Masami énekesnői karrierje, minden szempontból egy színvonalas és kiváló, annyi fantasztikus dallal gazdagította a japán könnyűzenei ipart, hogy méltatlan is, hogy a '90-es évek animés dömpingje után ennyire háttérbe szorult. Hiszen csak utána indult be igazán a karrierje minőség tekintetében! Okui Masami a példa arra, hogy van kiút a mélypontból. Miután rendezte a vitáját a producerével, új erőre kapott, és 2004-ben a ReBirth albummal nemcsak azt bizonyította, hogy újjászületett - ahogy az album címe is utal rá - hanem mindennél erősebb lett. Ennek az újjászületésnek a beteljesedése a Dragonfly album, ahol tényleg, olyan dalokat tett le az asztalra, hogy az bárkinek dicsőségére válna!

És a mai napig azt gondolom, hogy ez annak az eredménye, hogy saját kiadót alapíthatott, ahol aztán olyan dalokat írhatott, énekelhetett a zenészbarátaival, hogy teljesen önmagát adja. Ezt hallani is, annyira könnyed és felszabadult Okui Masami éneke, mintha a fellegekből énekelne nekünk. Az album legnagyobb erénye a kiváló hangszeres játékok mellett az önazonosság. Ez az album az élő példája annak, hogy az önazonosság felszabadít, légiesen könnyűvé tesz és olyan erőt ad, hogy úgy érzed, bármire képes vagy. A lemezen látható kék és narancssárga yin és yang-ra hajazó jel is egyensúlyt sugall.

És hogy ennyire élem Okui Masami önazonosságát, talán az árulkodik a legtöbbet arról, hogy mit jelent számomra az énekesnői karrierje. Jobb ezen a világon élni.

Nintendo találkozó a hármas szám jegyében

Micsoda nap volt a tegnapi! Hatalmasat robbantottunk az N-Conon, egyszerűen fantasztikus volt! Ez volt a 3. Nintendo találkozó, a fő téma is a Super Mario Bros. 3 volt, és a Nintendo sorozatok 3. része. Különben csak most, ahogy elkezdtük szervezni a 3. találkozót, állt össze bennem, hogy a Nintendo sorozatok nagyrésze a 3. részre forrták ki magukat, lettek azzá, ami. Super Mario Bros. 3, The Legend of Zelda: A Link to the Past, Super Metroid, soroljam még? Ráadásul, ha jól tudom, a Pokémon sorozatba a 3. generáció alatt csatlakoztak a legtöbben. Ennél jobb alkalom nem is kell ennek megünneplésére.

Bár annyira nem voltam ünnepi hangulatban, hogy 4-kor kellett felkelnem, de hát ezzel jár az, ha valaki 200 km-re lakik a fővárostól. 5.30-kor indult a vonat Békéscsabáról, és az úton szerencsére nem volt semmi gond. Amikor a KMO-ba megyek, akkor mindig átszállok Szolnokon, mert onnan tudok Kőbánya-Kispesten leszállni. Onnan meg már egyenes út visz.

A KMO-ban már serényen dolgozott a csapat, beszálltam hát én is. Eleinte a színpadon készültem elő, majd segítettem én is a konzolokat, TV-ket kipakolni, összerakni. Közben eligazgattam az érkezett kiállítókat és az árust. Nagyjából el tudtunk készülni annyira, hogy 10-re kész lettünk.

Egyedül a projektor és a hangtechnika készült el kicsit később, így én is kicsit később tudtam köszönteni a megjelenteket. De hogy még mindig kicsinál az izgalom, amikor mikrofonba kell beszélni, az valami hihetetlen... Pedig egyébként szeretek közönség előtt szerepelni, és szeretnék is benne jó lenni, csak hozzá kell szokni. Azt viszont nagyon jó volt látni, hogy már az elején is sokan voltak. Szinte azonnal lefoglalták az összes TV-t és konzolt.

A zenekvízre szerencsére már jobban tudtam beszélni. Jöttek is rá emberek szép számmal. Csak tényleg elég nehezen volt hallható a zene, én se hallottam rendesen a színpadról. Én a gépen 100%-ra tettem a hangerőt, ennél többet nem tudtam tenni az ügyért. Ez sajnálatos azért is, mert a versenyzők sem hallották rendesen a zenét, ráadásul a választásaim sem "érvényesülnek" annyira. Néhány zenét ugyanis azért teszek a zenekvízbe, hogy azokkal emlékeket hozzak vissza, érzelmeket váltsak ki. Így sajnos ez is elmaradt. Ráadásul mivel a háttérben játszottak, ezért csend sem volt. Többször kellett kérni a többieket, hogy legyenek csendesebben. Akkor el is zárták a béka alatt a gázt, de aztán rögtön újra begyújtottak alá, hamar fel is forrt a víz. És mivel jelen esetben az edényből való kiugrás a játékból való kiszállást jelentette, ezért kénytelenek voltak a résztvevők a fortyogó vízben állni a zenekvíz nehézségeit. Volt olyan, amit konkrétan én se hallottam. Például a Mario & Luigi: Bowser's Inside Story játék elején hallható zenét, amit a történet elmesélése közben hallhatunk, az egy egyszerű, de rendkívül hatásos zene. És nagyon halk is, úgyhogy azt már tényleg nem lehetett hallani. Van ötletem a probléma orvoslására, de ezt meg kell beszélnem a KMO-sokkal is, mert nem olyan könnyű azt megcsinálni.

Technikai szünet, utána át is adtam a Zúzás Fivéreknek a terepet, akik legbonyolították a Super Smash Bros. Ultimate versenyt. Két fronton ment a játék: Az egyik játék kivetítve ment, míg a másik játék egy másik TV-n. Ez jó is volt, mert pörgött a játék. És ahogy hallgattam, minden flottul ment.

Eközben javítottam a zenekvízt. Sajnos most rosszabb eredmények születtek, mint előzőleg. Konkrétan az első három annyira rossz volt, hogy komolyan megijedtem, hogy ennyire problémás volt az egész? Hiszen ha testületileg születik rossz eredmény, az már engem is minősít... De szerencsére a negyedik javított feleadatlaptól jöttek a jobb eredmények, és egy páran nagyon szép eredményt értek el.

Viszont volt néhány tipikus hiba:

• Az Aladdin zenéjénél sokan a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse-hoz írták a számokat. Mind a kettő Capcom Disney játék, jellegzetes is a zenéjük. Nem véletlen volt két Disney játék címe a feladatlapon. :)
• A DOOM-nál többen a Duke Nukem 64-hez írták a számot. Na ilyen az, amikor megtévesztő a kép, ráadásul a feladatlapon egymás alatt volt a két cím. A Castlevania zenéhez Castlevania képet tettem, de volt olyan, ahol pont azért tettem ahhoz a játékhoz egy másik, nagyon hasonló játék képét, hogy ezzel vezessem félre a játékosokat. Sokan bedőltek a trükknek.
• A MOTHER zenénél eggyel előtte tettem be a képet a játékból, de csak utána volt a zene. Sokan a képhez írták a számot. Ejnye.

Más nem jut az eszembe. Végül Ölveczky Péter nyert, aki 54 pontot gyűjtött össze a 60-ból. Részletes eredmény itt megtekinthető.

A Smash Bros. verseny közben Gábor barátunk folyamatosan csinálta a The Wizard bajnokságot. Első körben külön NES-en ment a Shadow Warriors verseny. Itt az volt a lényeg, hogy ki tud az első pályán a legtöbb pontot összegyűjteni. A három legtöbb pontot összegyűjtő versenyző mehetett a döntőbe, aminek jó nagy feneket kerítettünk. Az volt a lényeg, hogy a The Wizard film versenyét akartuk rekonstruálni. Két fordulós verseny volt, az elsőben a Shadow Warriors (Amerikában Ninja Gaiden) játékban kellett gyűjteni a pontokat, majd a nagydöntő a Super Mario Bros. 3 játékból volt, ahol 10 perc alatt kellett a lehető legtöbb pontot összegyűjteni. Ennek csinált a Gábor nagy műsort, előadta azt, amit a filmben a verseny vezetője adott elő. Nagyon jó volt a hangulat, frenetikusan játszottak a döntősök! Az eredmény itt megtekinthető.

Ezután csináltam meg én az Elektor Kalandor versenyt, ami szintén a Super Mario Bros. 3-ból volt. Nálam nem kellett 10 percig, csupán 3 percig játszani, de hasonlóképpen pontgyűjtő játék volt. Én nem nagyon kommentáltam a játékot, többek között azért nem, mert itthon is az esetek többségében csendben játszok. De ha már odajött Sakman, akkor megkértem, hogy ő kommentálja a játékot, de ő sem tudott nagyon mit mondani. Így végül csendes verseny lett az Elektor Kalandor verseny. De örülök annak, hogy sikerült a 3. N-Conra Super Mario Bros. 3 játékokat szervezni, remélem mindenki élvezte a játékot. Nálam összesen 12-en játszottak, az eredmény meg itt megtekinthető.

A Smash Bros. versenyt a Zúzás Fivérek dokumentálták, elkértem tőlük az eredményt. Ha megkapom, megosztom azt is.

Miután lement az összes verseny, volt az eredményhirdetés. Fantos barátom segített ebben. Majd ezután jött még a különszám, átadtuk bagszinak az ajándékot, amit a Bagszipoke weboldalának 25. évfordulója alkalmából kapott. December óta készültünk rá, mindenképp akartunk neki egy kis meglepetést. De ez nemcsak arról szól, hogy ajándékkal méltatjuk a sok munkáját, hanem azt akartuk, hogy nagyobb nyilvánossága legyen a Nintendós tevékenységének, mert mindenképp figyelmet érdemel. Nagyon sokat dolgozott a Nintendo népszerűsítéséért.

Miután lement az eredményhirdetés, tudtam én is jobban lazítani. Elhoztam a 1080° Snowboarding és 1080° Avalanche játékokat, mert ki akartam társaságban próbálni. Erre a nap végén sort kerítettünk Sparrow-val és Fantosszal. Nagyon jó volt, én élveztem. Bár az tény, hogy a 1080° Avalanche négyes osztott képernyője nem volt valami jól látható a kis Thomson TV-n. Sparrow itt aktiválta a "kezdők szerencséje" cheat kódot, ugyanis sorra nyerte a versenyeket úgy, hogy nem játszott soha a játékkal. Fantosnak meg nagyobb gondja volt, hogy átlássa a terepet, semmint, hogy velünk versenyezzen. Én meg Sparrow-val igyekeztem tartani a lépést. Jó buli volt, szerettük a játékot.
A 1080° Snowboarding-nál csak kétjátékos mód van, így azt Sparrow-val ketten játszottuk. Itt jobban látszott, hogy sokat gyakoroltam, némely pályán nagy előnnyel nyertem. Azért is szeretem ezt a két játékot, mert kiválóan demonstrálják, hogy miről szól a konzolgeneráció-váltás. A 1080° Avalanche sokkal szebb, dinamikusabb, több benne a lehetőség, így sokkal jobban visszaadja, hogy miről szól a snowboarding, mint a Nintendo 64-es előd. Örülök, hogy kipróbálhattam a többjátékos módot.

És vége is a napnak! Hogy elrepült! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki eljött, a versenyzőknek a részvételt, jól játszott mindenki! Maradéktalanul elégedettek vagyunk, majdnem kétszer annyian jöttek el erre a találkozóra, mint az előzőre! Úgy tűnik, mi is a 3. találkozóra forrjuk ki magunkat. A Nintendo világában is mágikus szám a hármas! Nem is kérdés, hogy lesz folytatás, az időpontot a jövő hét folyamán tudunk mondani. Minden szempontból kiváló időpont volt a február 1, hiszen szombati nap volt, és nem volt animés, videojátékos esemény a horizonton, így megérte eljönni az embereknek. Igyekszünk így időzíteni a következő N-Cont is.

Visszajelzést most is kértünk a résztvevőktől, néhány kritikára már most válaszolnék:

• Philips CD-i-t az hiszem, már kérték korábban is, lehet, hogy tényleg behozzuk, és valamelyik sarokba elhelyezzük, és az lesz a Nintendo szamárpadja. Aki rosszalkodik, annak büntetésből játszania kell a Philips-es Zelda játékkal.
• A zenekvízen mindenképp dolgozni fogunk technikai oldalról, hogy jobb legyen.
• Valaki írta, hogy a Smash Bros. versenyen túl szigorú a controller megszabás. Ebből biztosan nem fogok engedni, mert azt akarom, hogy komolyan vehető legyen a verseny, ezért csak eredeti és legfeljebb HORI controllerekkel lehet játszani.
• Mario Kart verseny konkrétan terveink között van, visszahozzuk. A koncepciót még kigondoljuk.

A pontgyűjtős versenyt ért kritikára külön reagálnék. A Shadow Warriors-nál mondta nekem valaki, hogy nem tetszett neki, hogy három élettel lehet végigvinni az első pályát. Többen is voltak, akik kétszer egy idő után szándékosan meghaltak, és aztán a végére szépen megcsinálta az első pályát, így sokkal több pontja lett, mind annak, aki elsőre vitte végig az első pályát. Ez a pontgyűjtő versenyek átka. Ilyenkor nem azon van a játékos, hogy játssza a játékot, hanem gyűjtse a pontokat. Ugyanez volt az Elektor Kalandor Super Mario Bros. 3 versenynél is. Valaki hosszú perceket töltött el azzal, hogy a Koopákra ugrálva gyűjtögesse az exponenciálisan növekvő pontmennyiséget. Pedig én is sokkal jobban szeretem például Muzsik Kristóf barátom játékát, aki a rendelkezésre álló ideje alatt játszott, ahogy tudott, és úgy gyűjtögette a pontokat. Csak sajnos azzal nem tudott érvényesülni, az Elektor Kalandor versenyen csak 6. lett.

Ez egyébként egyáltalán nem újkeletű trükk. Ha megkeresitek YouTube-on az egyetlen fellelhető Elektor Kalandor adást, akkor ott is láthatjátok hogy a Super Mario Bros.-t is úgy játszotta a játékos, hogy az 1. pályán direkt nem ugrott kétszer, miután gyűjtötte a pontokat a Koopa a letarolt ellenségekkel, hanem harmadjára vitte csak végig a pályát. Így lett sok pontja végül a három perc alatt. Külön vita tárgya lehetne, hogy ez mennyire korrekt, de mivel ez pontgyűjtő verseny, ezért nem számít csalásnak, ha valaki így játszik.

Hálásan köszönöm a Regamex, Sakman segítségét, a KMO-nak a helyszínt, a kiállítóknak és az árusnak, hogy színesítették a rendezvényt. Igyekszünk több árust a későbbiekre beszervezni. A következő találkozóról a későbbiekben tájékoztatunk titeket. A képeim a 3. N-Conról itt megtekinthetők.

Nyelvvizsgát tessék! Csak most, csak önöknek, extrém magas áron!

Jó ideje tervezem, hogy a mostani májusi érettségin megcsinálom holland nyelvből az emelt szintű érettségit, hogy meglegyen a középfokú nelvvizsga. Most van a jelentkezési időszak, el is indítottam az online jelentkezést, de amikor láttam, hogy az emelt szintű érettségi vizsga díja 73.000 forint, villámgyorsan bezártam az ablakot... Nem számítottam ennyire magas árra. 2016-2017-ben, amikor emelt szinten érettségiztem angolból feleennyi sem volt a vizsgadíj.

Hát persze, hogy az utóbbi évek extrém inflációja a vizsgadíjakra is gyakorolja áldásos hatását, de ez ott és akkor lesújtott. Ahogy írtam korábban, az egyetemi diplomával nem adnak nyelvvizsgát (bár a nyelvtudásunkról számot kellett adni), ezért szerettem volna egy extra papírral megtoldani az egyetemi tanulmányokat. Tudom, hogy mondják (nekem is), hogy a nyelvvizsga csak egy papír, igazából sehol nem kérik (és tényleg nem kérték), de én úgy vagyok vele, hogy a nyelvvizsga olyan, mint egy házasság. Ahogy a házasság szakralitást ad a párkapcsolatnak, hasonlóképp a nyelvvizsga is... ha nem is szakralitást, de igazolást ad arról, hogy eredményes volt a nyelvtanulás. Egyébként meg aki igazán szeret nyelveket tanulni (láss engem), annak házassággal egyenértékű a nyelvvizsga bizonyítvány.

Csak azért nálam is van mindennek határa, és nem akkor kell nyelvvizsgát letenni, amikor aranyárban mérik azt. Bár a vizsgadíj nem olyan, mint a valutaárfolyam, hogy csökkenhet az ára, ezért ha valaha is akarok nyelvvizsgát hollandból, akkor azt komoly anyagi áldozatok árán lehet csak. Később csak még aranyabb árban mérik az értékét.

Gamer Weekend promóció

Szinte az utolsó héten tudtam csak meg, hogy lesz a Gamer Weekend. Hát mondom, talán még nem késő ide is eljönni és promotálni az N-Cont. Találtam elérhetőséget, és jelentkeztem. Nagy örömömre elfogadták, így a szombati napom foglalt volt. Mivel 10-kor kezdődött, nem volt sok pakolásznivalónk, és a Bálna Honvédelmi Központ relatív közel van a Keletihez, ezért a 6.20-as vonattal utaztam fel. Mostanság jobban járnak a vonatok, és meglepetésre Romániából sem késnek (sokat). Ez a vonat is Bukarestből indult, és pontosan el tudott indulni Békéscsabáról.

Nem is a vonattal volt a baj, hanem hogy még soha nem voltam (sőt, nem is hallottam róla!) a Bálnában, ezért azon túl, hogy a Fővám térnél van, nem sokat tudtam róla. A Google térkép szokásához híven félrevezetett, ezért az ellenkező irányba indultam el. Mire elindultam visszafelé, nagyjából meglett, de ott egy bejáratot sem volt könnyű volt találni, amelyik nyitva volt. Csak a túlvégi volt nyitva. Végül nem sokkal 10 előtt értem oda. Szerencsére így sem késtem el semmiről, ilyen lett az asztalunk.

Közvetlen a Regamex mellett voltunk jobbra. Ők is igazán kitettek magukért. Hatalmas standjuk volt és nagyon szép.

De szép lenne, ha én is így tudnám hirdetni magam! De nagyon hosszú még az út addig.

A részünkről szerencsére jól sikerült a nap. Csak az elején kellett, hogy beinduljon, utána egész nap voltak nálunk. Most többet volt a Wii U használva. Sokan játszottak a Super Mario 3D World-del. A Mario mindig bejön. A társas kalandozás főleg a gyerekeknek jött be. Az már eddig is látszott, most megerősítést nyert, hogy az N-Con családi rendezvény lesz. Sok szülő hozza el a gyerekét. Azok az igazán jó játékok, ahol a szülők is beszállnak a buliba. A legtöbb esetben szépen játszanak a gyerekek. Két kirívóbb eset volt. Az egyik, amikor egy kissrác túl komolyan vette a játékot, és kicsit bedühödött attól, hogy a többiek csak szórakozni akartak. Megmosolyogták a többiek, én annyira nem, mert tudom, hogy ennek komolyabb háttere van. De a kölyök annyira elmerült a játékban, hogy nem is jutott el a tudatáig, hogy megmosolyogják a játékát. A másik, amikor egy gyerek Mario Kart 8 Deluxe kapcsán alapkérdéseket tett fel, de még nekünk is utána kellett nézni, hogy biztosra tudjuk a választ. Mondták is, hogy jól feladták nekünk a leckét. Amikor játszott, ügyes volt.

Igen, volt Mario Kart is, illetve Wii U-n Wii Party U, ez is tetszett az embereknek. Illetve kipróbáltuk a jövő heti N-Conra a The Wizard bajnokságot. Ez az 1989-es film alapján csinálnánk meg, annak a versenyét rekonstruáljuk. Két fordulós lesz, az első forduló a Shadow Warriors (Ninja Gaiden) játékból lesz, az a lényeg, hogy meddig jutsz el az első pályán a rendelkezésre álló 3 életből. A pontszámát felírjuk, és a három legtöbb pontot elért játékos lesz a döntős, akik nagyközönség előtt mutatják be a tudásukat. Sejtettem, hogy nem lesz annyira egyértelmű a Shadow Warriors. Én is amikor próbáltam, azt éreztem, hogy nehézkes is az irányítás, ráadásul már az első pályán is jönnek szépen az ellenségek. Itt is volt olyan, aki ott próbálta először a játékot. Jellemzően ők érték el a kevesebb pontot. Az eredmény eléggé diverz lett: 2-3000 ponttól a 30000 pontig széles skálán mozogtak az eredmények. Úgy látom, hogy azok jutnak a döntőbe, akik vagy ismerik a játékot, vagy valami különleges képesség folytán gyorsan kitanulják a játék mikéntjét.
Az érdekes volt, hogy senki nem ismerte a The Wizard (A varázsló) filmet, akinek beszéltem róla. De az Elektor Kalandor hallatán láthatóan volt néhányuknak flashbackje. Az a Dévényi Tibi bácsi és a Három kívánság. Mert lesz ebből is verseny. Ezt én fogom szervezni, a The Wizard-ot meg a Gábor, aki most is a segítségemre volt.

A rendezvény többi része érdekes volt. Inkább mi voltunk videojátékosok, a Regamex, meg volt néhány PC, XBOX, PS5 kiállítva, de ahogy elnéztem, a nagyobb része a programozóknak szólt. Az egyik szervezőcsapat a "Havi 1 játék" csoport, amelynek keretében többen is bemutatták a saját maguk által fejlesztett játékokat. Messziről elnézegettem, volt néhány ígéretes próbálkozás. A színpadon elsősorban kvíz és előadás volt. Egyet se néztem meg külön, de szinte mindig volt a színpadon valami.

És nagyjából ennyi volt. Most is érdeklődők voltak az emberek, tetszett nekik, hogy van külön dedikált Nintendo nap. Szerintem jönnek innen is egy páran szombatra. Reklámozzuk is, ahol csak tudjuk, hiszen igazán nagy bulira készülünk! Fókuszban a Super Mario Bros. 3, nem hagyhatjátok is a világ egyik legnagyszerűbb játékát!

A rendezvényről készült képeket itt lehet megnézni.

Csípős ebéd plusz retro zene és játék

Pár hónapja játszani akartam a Nintendo 64-gyel, de valamiért nem akart elindulni. Akármelyik kazettát tettem a gépbe, egyikkel sem indult be. Ilyenkor a cartridge-bemenet érintkezőjével lehet a gond, még OctoZaky mondta akkor, hogy WD40 vagy kontaktspray kell hozzá. Sőt, most ahogy visszanéztem a beszélgetésünket, ez már másfél éve volt! Azóta nem kapcsoltam be a Nintendo 64-et. De ma meg akartam nézni, hogy állok a 1080° Snowboarding játékban, és láss csodát, működik! Magától megjavult, ez kellemes meglepetés volt. Meg is néztem, hogy állok ebben a játékban. Ahogy elnézem, meg van nyitva itt is az Expert Mode, tehát a Hard Mode-ot sikerült itt is abszolválni.

Viszont érdekes volt, mert annyit játszottam az amerikai változattal Nintendo Switch Online-on, hogy kifejezetten lassúnak, szaggatottnak tűnt az európai verzió. Megcsináltam Kensuke Kimachi-val a hard mode-ot ebben a játékban is. Ebben a változatban is van olyan pálya, ahol majdnem 10 másodperccel megjavítottam az addigi legjobb időmet. Az is meglepett, hogy Ricky Winterborn volt az, akivel egyszer abszolváltam a Hard Mode-ot, mivel az extra pálya legjobb idői mind az ő neve alatt vannak. Ricky Winterborn végsebessége a legalacsonyabb, de ő a legtechnikásabb, plusz azt vettem észre, hogy őt a legkönnyebb irányítani. Megcsinálom Nintendo 64-en is az Expert Mode-ot, hogy itt is végig legyen játszva a játék.

És jobban rá fogok feküdni a 1080° Avalanche-re, mert valamennyire szeretném azt is megcsinálni idén. Teljesen nem hiszem, hogy sikerülni fog, mert ebben a játékban valamivel több megszerzendő dolog van (pl.: mindenkinek saját hódeszka-készlete van, tehát itt valódi tétje van annak, hogy mindenkivel végigmenjünk a bajnokságokon). Ebben a játékban nincs Kensuke Kimachi, van helyette viszont Ricky Winterborn, aki igazi nagymenő, badass srác. Annak ellenére, hogy én nem vagyok ilyen, nagyon bírom őt. Ő a kedvencem, de mindenkivel végig fogom játszani a bajnokságokat. Illetve egyéb extra játékmódok vannak, úgyhogy nem fogok unatkozni. És amíg lehet, addig elmegyek ebben a játékban. Nagyjából március közepéig tart nálam a téli sportszezon, ameddig eljutok, addig elmegyek, aztán majd onnan folytatom november közepétől.

Vettem ebédre egy olyan Buldak tésztát, olyasmit, amit wakánál ettem múlt szerdán. Kicsit megijedtem, mert már csak itthon vettem észre, hogy ez "2×-esen fűszeres", tehát kétszer olyan erős annál, mint amit a múlt héten ettem. Félve kezdtem neki, üdítő mellé tejet is készítettem magamnak, hogy ne legyen nagy baj.

Végülis meg tudtam enni, de szünetet kellett tartsak, meg a tej tényleg életet mentett. Remekül oldja a csípős ízt. Tehát ésszel meg lehet enni. De azt érzem, hogy olyanok ezek a koreai tészták, mint a cigaretta. Szenvedés enni, de pár óra múlva megint megkívánom. (Nem cigarettázok, csak kipróbáltam tinédzserkoromban)

Az kifejezetten csalódás volt számomra, hogy holnaptól akciós lesz a LIDL-ben a Buldak tészta, és az újságban oda volt írva, hogy "Kóstolj bele a TikTok trendekbe!" Volt olyan érzésem, hogy ebbe alaposan beletenyereltem. A legkevésbé tartom kívánatosnak a TikTok trendeket, mert manapság az az, amit mindenki birka módjára követ, mert menővé teszik. Ami még ennél is rosszabb, hogy ebből is csinálnak kihívást. Óva intenék mindenkit attól, hogy ilyen tésztát csak úgy befaljon, mert aki nincs ehhez hozzászokva, az nagyon ráfázhat. Még nekem is nagyon nehéz volt, hogy szünetet tartottam, meg tejet ittam rá. Gondolja meg mindenki alaposan, mielőtt belemegy egy ilyenbe. Semmilyen hiányt nem pótol az az elismerés, ami egy ilyen tészta elfogyasztásával jár. Többen is mondták ismerősök, barátok, hogy nem tudták megenni, a felénél feladták, és hogy hős vagyok, hogy meg tudtam enni. Igazán kedvesek és megható, de nem azért ettem, hogy hős legyek.

Jó ez és okosan kell enni. És igazából, ha belegondolok, ha elvonatkoztatok attól, hogy honnan származnak a trendek, akkor alkalomadtán venni fogom. Mert tényleg jó. Csak módjával. Egyébként érdekes, hogy van Békéscsabán egy üzlet, ahol ázsiai kajákat is lehet kapni, és ott olcsóbb ez a tészta, mint a LIDL-ben akciósan. Az Andrássy úton van, a korzó térnél, a fagyizó mellett.

Most, hogy 4 TB-os lemez van a gépemen, több zenét is rátettem. Találtam ugyanis StarChild Selection válogatásalbumot, és úgy döntöttem, hogy megismerkedek vele. Biztos láttam már korábban, mert egy majdnem a fele Hayashibara Megumi és Okui Masami dal (azért látható, hogy kik uralták a '90-es években a StarChild anime zenei felhozatalát), de csak most szántam rá magam, hogy komolyabban megismerkedjek velük.

Két részes a válogatásalbum, mind a kettő két-két lemezt tartalmaz (majdnem 5 óra az egész), és végighallgatva őket, azt kell mondjam, hogy nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is Hayashibara Megumi és Okui Masami az uralkodók. Van néhány kifejezetten jó dal, de annyira kiemelkednek ők ketten, hogy azt el nem lehet mondani.

Az a helyzet, hogy konkrétan nem nagyon találkoztam olyan dallal, amit eddig nem hallottam, és megtetszett volna. A Neon Genesis Evangelion opening és ending már nekem is olyan szinten nosztalgia, mintha már én is gyerekkorom óta ismeném. Meghallom az eredetit, és "úristen, ez mekkorát ütött annak idején"! A Kidou Senkan Nadesico openinget (YOU GET TO BURNING) is szeretem, de amit igazán nagyon kellemes volt hallgatni, az a Kareshi Kanojo no Jijou openingje, a Tenshi no Yubikiri. Előbb hallottam meg a dalt Yonekura Chihiro feldolgozásávan az Ever After albumán, és annyira szépen énekelte, hogy megkerestem az eredetit. Az is nagyon megtetszett, mert annyira kellemesen vidám, játékos. Szerintem idén Top 100-as dal lesz, nagyon jó volt most újra meghallgatni. És az animével is adós vagyok magamnak, évek óta a tervezett listámban van. Na majd most tavasszal. Ha vége lesz a sötét téli időszaknak, velük együtt a sötét hangulatú (és minőségű) animéknek, akkor megnézem. Könnyed hangulatú, kellemes romantikus anime bármikor jöhet.

És ha már Yonekura Chihiro, akkor hiányoltam őt az első válogatásalbumról. Eleinte azt gondoltam, hogy őt azért nem tették be, mert a King Records-on belül mások foglalkoztatták, mert az ő kislemezei nem "KIDA", hanem "KIDS" azonosítóval jelentek meg. De aztán jött a megoldás, a második válogatásalbummal. Ez örömteli, mert azért neki is nagy néhány emlékezetes dala. Csak mivel nem szerepelt az elsőn, ezért az Arashi no Naka de Kagayaite dal, komoly hiány erről a válogatásról, de a többit jó volt tőle hallani.

Összességében jó válogatásalbum, nagyon jó esszencia a '90-es évek anime zenéiből. Más kiadó is adott ki jó dalokat ezekben az években, de aki elmerül a '90-es évek animéinek openingjeiben és endingjeiben, az legtöbbször a StarChild által kiadott kislemezekkel találkozhatott.

De azt meg kell valljam őszintén, hogy ennyi anime dalt egymás után végighallgatni (összesen 69 db.) azért bele lehet csömörleni. Már korábban is gondolkodtam azon, hogy egy átlag japán tényleg csak legyint már az újabb anime dalokra, hiszen ő lépten-nyomon belebotlik egy-egy betétdalba. Erről most magam is megbizonyosodhattam, mert a rosszabb dalok konkrétan olyanok, hogy rossz hallgatni az énekes(nő)t. És így nagyon nehéz kitűnni egy-egy jó dallal.

Ó, pedig, amikor 2006-ban felfedeztem az animéket, és az anime dalokat... Imádtam, éjjel-nappal megállás nélkül hallgattam a jobbnál jobb dalokat. Mondjuk, kaptam is az áldást, mert akit a fentebb említett Hayashibara Megumi, Okui Masami és Yonekura Chihiro vezet be az anime dalok világába, annak kétsége ne legyen afelől, hogy úgy beszippantja, és olyan Japán-bűvöletben fog élni, hogy csak győzzön kijönni belőle! Nagyjából kijózanodtam már, de ezt a három énekest immár 19 év után is bármikor! Mindent egybevetve érdemes volt ezt a válogatást meghallgatni.

Új játékok új kihívásokkal

Még tegnap akartam írni a Super Mario Odyssey-ről, de végül úgy voltam vele, hogy kerüljön külön posztba. Szoktam ezzel játszani is, bár az igazat megvallva, elég nehezen boldogulok vele. És nem azért, mert annyira nehéz lenne (egyébként sem számol életet a gép, csupán 10 érme váltságdíjat kell fizetni elhalálozáskor), hanem mert annyira hatalmas. Túl nagy a játék, és mehetek akármerre, vár ott egy kaland. De ha elindulok egy irányba, akkor nem tapasztalom meg, hogy mi vár akkor, ha másfele indulok. Ez nagyjából olyan, mint a való életben, amikor két eshetőség közül mindenképp választani kell egyet, csak akkor mindenképp kimaradsz a másikból. Csak amíg a való életben ez választás kérdése, és eldönthetjük, hogy melyik a jobb számunkra, addig a játékban nemigen van ilyen választási lehetőség, hiszen, ha mindenképp 100%-ra végig akarjuk játszani a játékot, akkor szögmérő 360°-ában végig kell járni minden pályát.

Ráadásul az "open world" fogalmát se nagyon tudom értelmezni. Azt jelenti, hogy 40000 km2 sugarú körben bármerre elindulhatok? Kicsit azt érzem, hogy későn mentem neki az új játékoknak, nem érzem magam rá felkészültnek. Azt is gondolom, hogy nagyon is megérett az a paradigmaváltás, ami miatt annyira aggódnak a videojátékosok. Azt látom, hogy nagyon nincs már hova fejleszteni a játékokat, és ha ennyire hatalmasak az AAA játékok, azért sem érdemes nagyon a fejlesztésükbe fektetni, mert túl hosszú idő lett ezeket végigjátszani. Tehát nincs annyi idő egyre. De az az igazság, hogy nagyon nem tudom, mi a valódi oka a videojátékipar változásának (válságának? ebben speciel nem hiszek). Több elemzést is végignéztem, elolvastam, és azt látom, hogy ahány aspektusból szemlélik a történéseket, annyiféle ok-okozati összefüggést tárnak fel, és senki nem birtokolja a bölcsek kövét.

A The Legend of Zelda játékokról is azt gondolom, hogy a Twilight Princess volt a csúcs. Ott érte el a sorozat a tetőpontját, ott hozták ki a franchise-ból a maximumot. A Skyward Sword még talán új irányból mutatta be Zelda játékok hangulatvilágát, de az új játékokkal már meglovagolták az open world-öt. Nagyon nem merültem még el a Breath of the Wild-ban, de valahányszor hallgatom a játékzenét, mindig az az érzésem támad, hogy nagyon azon voltak, hogy túlszárnyalják a Twilight Princess-t, de már nem tudják hova. Erőltetetten nagyhatásúnak érzem a zenét, pont ezért nincs már rám hatással. Tartok is attól, hogy komolyabban nekimenjek a Breath of the Wild-nak, mert azt érzem, hogy a túl nagy játéktérben, ahol túl sokat kell menetelni, fognak majd sokkal kevesebbet érni az események.

Visszatérve a Super Mario Odyssey-hez, eleinte nagyon jó ötletnek tartottam, hogy az elvégzett küldetésekért nem csillagot kapunk, hanem holdat. Ezáltal van egy folytonossága a játéknak, és nem az van, ha ugyanazon a pályán (galaxison) akarom egy másik küldetést megcsinálni, akkor vissza kell menni. Mai fejjel azt mondom, hogy ez némileg megszakítja a játék flow-ját.
Ugyanakkor sokkal kisebb értéke van egy holdnak, mert egyrészt 999 van belőlük összesen a játékban, másrészt sokkal kisebb kaliberű küldetésekért is jár egy, ezért bár megszakad a játék folytonossága, amikor megszerzünk egy csillagot, mégis nagyobb értéke van, mert a többségéért meg kell küzdeni, ezért a játékélmény is nagyobb.

De a Super Mario Odyssey is olyan, hogy már más irányba viszi el a játékot. Azt érzem, hogy másképp kell már ezeket az új játékokat játszani, erre nem voltam felkészülve. Most azt találtam ki, hogy évente egy egy AAA játékot viszek végig. De azt akkor a lehető legalaposabban. Ki is gondoltam, hogy lehet, hogy váltok, és Super Mario Odyssey helyett a The Legend of Zelda: Breath of the Wild világában merülök el idén. Jövőre jöhet a Mario játék, 2027-re meg a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom. Így pont váltásban lesz a két nagy sorozat. Egyébként is sokan mondják, a BotW és a TotK - némi túlzással - egy és ugyanaz. Ismerősöktől, barátoktól, hogy aki már játszott a BotW-vel és szerette, annak nem igazán jött be a TotK. Ugyanez van fordítva is: Aki a TotK-val ismerkedett az open world Zelda játékokkal, azoknak a BotW nem jött be. Ennek fényében azt tartom a legjobbnak, ha a két Zelda játék közé ékelem be a Mariót, mert ha tényleg sok a hasonlóság a két Zelda játék között, akkor szünetet beiktatva nagyobb újdonságként fog hatni a TotK. Nem utolsósorban rendelkezni kell egy Tears of the Kingdom példánnyal is...

1080° Snowboarding végigjátszva

Hosszú hónapok kemény gyakorlásának köszönhetően végre kijátszottam a 1080° Snowboarding-ot! Lassan 10 éve már, hogy minden télen játszok vele, de soha nem annyira komolyan. Csak örültem annak, hogy van a Nintendónak egy téli sportjátéka, amit nagyon jó ilyenkor, a téli szezonban elővenni. De idén (azaz tavaly novemberben) elhatároztam, hogy megcsinálom a legnehezebb fokozaton is!

És ez tegnap sikerült. Bár ha a végső célomat nézzük, most örülni kicsit olyan, mint amikor 2000-re mondtuk, hogy 21. század, mert csak egy karakterrel, nevezetesen Kensuke Kimachi-val vittem végig a játékot. A tervem meg az, hogy mind az öt játszható karakterrel végigjátsszam a játékot. Még amikor részt vettem Mario Kart online meccseken, akkor gondolkodtam el azon, hogy nagyon jó, hogy van egy karakter, és megvan a kocsiösszeállítás, akivel (amivel) penge vagy, de igazából akkor vagy jó Mario Kart-os, ha az összes karakter összes kocsijával gond nélkül nyersz. Ennek szellemében játszok tovább a 1080° Snowboarding-gal, hogy a többi négy karakterrel is teljesítsem a Black Diamond bajnokságot. Bár mivel nemcsak a karakterek, de a hódeszkák is választhatók, ezért a végső célnak az kellene, hogy legyen, hogy mindegyik karakterrel és mindegyik hódeszkával végigmenni az Expert Mode-on! De ezt idén már biztos nem csinálom meg. Hihetetlen belegonodlni, hogy csak egy kis játék a 1080° Snowboarding, összesen 6 pályát tartalmaz, de a különböző permutációkkal nagyon tartalmassá lehet tenni.

Gyakorlatilag ez az a téli szezon, amikor igazán komolyan játszok ezzel a játékkal. Hogy a nagy ugratóknál ne könyveljem el azt, hogy "hát ez a verseny azzal jár, hogy eltaknyol a karakter", hogy a több útvonal közül keressem meg a jobbat. Így tudtam csak igazán jól elsajátítani az irányítást. Nintendo Switch Online-on játszom a játékot, és hogy mit jelent az elmúlt idők gyakorlása, jól jelzi, hogy amikor megnéztem Wii-n és Wii U Virtual Console-on az ottani mentéseimet, volt olyan pálya, ahol 10 másodperccel megjavítottam az addigi rekordomat! Akkor nagyon összeszedtem magam. Az az igazság, hogy teljesen reális ilyen sokat javítani ebben a játékban, mert a bukásokkal fontos másodpercek mennek el. És amikor odafigyelek és végre jól irányítom a karakteremet, az nagyon sokat jelent. Most jutottam el a 1080° Snowboarding-ban oda, hogy amikor Time Attack-ben gyakorlok, már a kisebb hibák után is újra kezdem, mert már megy annyira jól, hogy látom azt és számít, hogy egy-egy hibával értékes tizedmásodperceket vesztek. Én meg egy jól összerakott kört akarok menni.

Az olyan játékok, mint a 1080° Snowboarding jóval kisebb kaliberűek, mint a Mario Kart, mégis ez is komoly figyelmet és koncentrációt igényelnek. És ha megérezzük ezt a játékot is, nemcsak Mario Kart-hoz hasonló játékélménnyel ajándékoz meg, hanem az ebben a játékban elsajátított képességeket más játékokban is tudom majd kamatoztatni.

Kirándulás és mozi Budapesten

Szerdán elvonatkoztam Pestre. Elsősorban állásinterjú okán, de egyéb programom is volt. A 9.20-as vonattal mentem fel, az út alatt szerencsére minden rendben volt. Az út alatt animéztem, könyvet olvastam és játszottam. Majd részletesebben írok még a 1080° Snowboarding-ról, annak az Expert nehézségi szinjét próbálom valahogy kiimádkozni, de egyszerűen nem megy! Stéphane Garnier: Macskabölcsesség című könyve meg kellemes, aranyos olvasmány. Arra próbál rávenni minket, hogy éljünk úgy, mint a macskák. És egyáltalán nem rossz. Még ha az ember világa sokkal "bonyolultabb", igencsak könnyíthetünk a mindennapi életünkön, ha egy rövid időre is, de utánozzuk a macskákat. Meggyőződésem, hogy akik utálják a macskákat, azért is utálják, mert irigylik tőlük azt a királyi életmódot, ahogy élnek. Meg a macska igazán kifejezésre juttatja az egyéniségét. A macska egyszerűen büszke arra, aki. Alapvetően pozitív jelentése van annak, ha valaki macskát lát álmában, mert az önálló személyiségre utal, jó vezetői készsége van.

A Keleti pályaudvaron is egy könyvvel lettem gazdagabb: Átvettem Soma Mamagésa: Egységben önmagammal könyvét. Ha úgy adódik, majd elolvasom, most mások vannak prioritásban. Aztán vonattal mentem Rákos vasútállomásig, mert az állásinterjú a Jászberényi úton volt. Ez jobb volt abból a szempontból, hogy beszélgetősebb volt. Azt tapasztalom, hogy alapvetően kétféle állásinterjú van: Van az egyik, ahol "meséljen magáról, mi mesélünk a cégről, a munkáról, és ha van kérdés, arra válaszolunk" és van a másik, ami sokkal beszélgetősebb. Az utóbbi volt a szerdai, ami kétségtelenül jobb, mert azt érzékelteti, hogy a munkáltató elolvasta az önéletrajzot. És nem húzza az időt azzal, hogy mondjam el megint azt, ami már le van írva az önéletrajzban, hanem célzottan a részletekre kíváncsi. Ezekből egészen jó beszélgetések kerekednek ki. Talán meglepőnek hangzik, de valójában a munkáltató is vizsgázik az állásinterjúkor. Egy beszélgetős interjúval érdekessé teheti saját magát és a munkahelyet is.

Az interjú után mentem wakához. Abban a hatalmas hidegben és hóban cipeltem a bőröndömet, ugyanis kicserélte a 500 GB-os merevlemezt 4 TB-osra. Így adatátvitel, egyéb menőségek, így nem szorulok feltétlen egy külső merevlemezre, minden egy helyen van. Megmutatta, hogy mi van neki Nintendo Switch-en, én meg mutattam neki a Nintendós kívánságlistámat. Láttam, hogy a Little Strays játék igencsak le van akciózva, úgyhogy megvettem magamnak. Elterjedőben a macskás játékok, ez is olyan, hogy egy elhagyatott városban kell irányítani a macskát, hogy élelemre leljen. Ki is próbáltam a játékot, de borzalmasan irányíthatatlan. És a zene is nagyon furcsa, nem illik a játékba. Pedig az ötlet jó. 16 pályából áll és nem feltétlen könnyen megközelíthető helyen van a kaja. Tehát a meghatározott idő alatt meg kell találni a módját, hogy jutok élelemhez. Csak ezt jelentősen megnehezíti az, hogy az irányíthatatlansága miatt olyan, mintha egy részeg macskát irányítanék...

Illetve kipróbáltam nála egy koreai levest, egészen pontosan a Paldo Volcano Chicken Noodle-t. Nagyon csípősnek írta magát, de úgy voltam vele, hogy mit nekem egy kis csípősség, simán megeszem. De ez nagyon alattomos volt! Miközben ettem, nem éreztem semmi csípősséget. Mondtam is magamban, ez az a csípősség, hogy egy vulkán tör ki belőlem? Ha minden vulkán ennyire enyhe lenne, semmilyen természeti katasztrófát nem okozna. De nem úgy van az... Mert ami utána, utóíz formájában jött, az valami kegyetlen volt... Beszélni nem tudtam normálisan! Próbáltam inni rá, de az nemhogy nem segített, hanem csak rontott a helyzeten, mert "szétkente" a számban a csípősséget. Végképp kész voltam, mire waka mondta, hogy a tej állítólag segít a csípősségen. Az volt a szerencsém, hogy történetesen volt nálam kaukázusi kefir, úgyhogy bevetettem. És tényleg! Kis idő után lényegesen jobban lettem, és a számat is rendeltetésszerűen tudtam használni.
Mondta waka, hogy még csak nem is ez a legerősebb leves... Milyen lehet, ami még ennél is durvább? O_O Félig költői a kérdés, tudom, hogy van az a csípősség, ami konkrétan kárt tesz az ember szájában, plusz a koreaiak is hardcore szinten nyomatják a csípősséget. Aztán pár óra múlva már hiányzott is az íze. Kacérkodok a gondolattal, hogy vegyek magamnak egyet.

Pont végeztünk, hogy elérjem a Sonic a Sündisznó 3-at a Sugár Moziban. Sparrow-val megbeszéltük, hogy együtt megnézzük. Ezért is igyekeztem mindent szerdára időzíteni (az állásinterjút is kértem, hogy ezen a napon legyen), hogy a kedvezményes napon meg tudjuk nézni a filmet. A Sugár mozi volt a legolcsóbb a maga 1890 forintos jegyárával. Nagyon érdekes, hogy mivel Békéscsabán a Center Moziban nincs kedvezményes nap, ezért szerdán itt a legdrágább mozizni... De szerencsére vannak olyan alternatívák, amiket be tudok vetni. Különösen előnyös, ha ehhez barát is társul.

A film nekem nagyon bejött. Bár elég ügyetlen vagyok Sonic játékokban, de bejön a hangulatvilága. Ezt elég jól visszaadja a film is. Igazából nem értem, hogy miért várattak ilyen sokáig a Sonic filmekkel, hiszen a Sonic játékok bizonyos aspektusból nézve egyszerű játékok. A karaktereknek olyan nagyon komoly személyisége nincs, így a filmmel sem lehet nagyon mellélőni. Ha jól megcsinálják, amennyire csak lehet, komolyan veszik a franchise-t, akkor egész jó dolgot lehet kihozni belőle. Ez megtörtént! Szeretem Shadow-t, ezért is örültem a 3. filmnek, a szóviccek szerethetően debillé tették a filmet. És még az is jól állt neki, hogy Dr. Robotnik teljesen kifordult önmagából, és társult Sonicékkal! Úgyhogy nagyon jól megcsinálták a filmet. Az egyedüli dolog, ami nem tetszett, hogy az elején, amikor Japánban voltak, a sztereotip japán kultúrát mutatták be. De ez már személyes dolog. Én mélyebben ismerem a japánokat, ezért másképp látom a kultúrájukat. Igazából beleillett a filmbe az, ahogy ott ábrázolták. Konkrétan nem tettek kárt a japánok megítélésében. Azt nem mondom, hogy mindenkinek tetszeni fog, mert egyrészt plusz volt nálam, hogy szeretem a Sonic játékokat, másrészt olykor kifejezetten nyitott vagyok a tipikus mozis sikerfilmekre is. A Sonic film esetében ezt nagyon jól megcsinálták.

Így első végignézésre ennyit tudok mondani. Várom, hogy felkerüljön Netflixre vagy Maxra (mind a kettő elérhető számomra), és akkor majd jobban ki tudom fejteni a véleményemet. Mivel manapság nagyon kevés film jelenik meg DVD-n és Blu-ray-en, ezért nem számítok arra, hogy Sonic 3 megjelenne... Pedig szívesen betenném a gyűjteményembe. Nem utolsósorban, mivel streaming oldalak törölnek is filmeket, sorozatokat, ezért csak az a biztos, ami a polcomon (vagy a gépemen) pihen.

A film után vissza kellett mennem wakához, mert nála felejtettem a telefonomat. Így csak a 20.10-es vonattal tudtam hazamenni. Így végül csak 23 órára értem haza. Nagyon fáradt voltam, de jó nap volt, jól éreztem magam!

Játékok a '90-es évekből

Hosszú évek után ismét elővettem a The Legend of Zelda: A Link to the Past-et. Tervezem is végigjátszani, hogy Nintendo Switch-es adatbázisban is végiglegyen játszva, de nem számítottam arra, hogy ennyire nehezen fog menni. Nagyon rég játszottam vele komolyan, és teljesen elszoktam tőle. Pedig nem nehéz, látom, hogy meg lehet csinálni, csak én szerencsétlenkedem el.

Még az első felénél tartok, megvan a három medál, aminek köszönhetően a Master Sword büszke birtokosa lehettem, és annak köszönhetően erősebb lettem. Az első dungeon, az Eastern Palace-ban is meghaltam egy párszor, de a főellenség, az Armos Knights könnyen ment. Arra viszont nem számítottam, hogy a Desert Palace-ban a három Lamnolas úgy meg fog izzasztani. Ott az okoz nehézséget, hogy ahogy kijönnek a földből, a homok is sebez, ahogy kirepül a földből, plusz mivel repülnek, nehéz belőni, hogy pontosan hol érnek földet, hol sebezzem meg a fejüket úgy, hogy annak ne legyek kárvallottja. Nehezen, de sikerült megölni őket. A Tower of Herára leginkább eljutni volt nehéz, egyébként maga a dungeon nem volt nehéz, csak sok volt benne a logikai feladat. Meg a főellenség, Moldorm sem nehéz, sokkal inkább trükkös. Le lehet esni, és ha leesel, az egész harc újra kezdődik.
Meg az volt még érdekes, hogy először a Dark World-be, nem volt még meg a Moon of Wisdom. Nekem meg csak a távolból rémlett, hogy Link nyúl alakját veszi fel ekkor, de megijesztett, hogy nemcsak hogy nincs semmi, nem tudok mit csinálni, de vissza se tudok menni. Ennek utána kellett nézzek. Ja hogy a tükör (Magic Mirror) nem azért van, hogy gyönyörködjek magamban... Szóval, eligazodok én, csak alkalmanként egy kis segítség nem jön rosszul.
Aztán a Dark World. A Palace of Darkness is... Tulajdonképpen nem nehéz, de majdnem egy órámba telt, mire rájöttem (segítség nélkül), hol akadtam el. Nem voltam bombázó, ha kisebb repedések voltak a falon, mert az nekem korábban nem robbant fel. És hát a kalapács... Hát mivel mással sújtsak le a vakondokra és a főellenségre, Helmasaur King-re? Ezután már nem volt nehéz.
Szóval, így állok most. Az az érdekes egyébként, hogy végsősoron nem azért bosszankodok a halálomon, mert annyira szerencsétlen vagyok, hanem mert más, hardcore játékosok tartanának szerencsétlennek. Takarodjatok innen, ez az én játékom! Valójában élvezem a játékot és imádom. Maradt még valami abból az érzésből, amikor 2008 elején úgy játszottam a LttP-vel, hogy az időérzékem is megszűnt. Még itt a blogban is megírtam az érzéseimet, vissza lehet olvasni a 2008 januári-februári írásaimat, és el lehet merülni a gyerekkori énemben. Aki átérzi a LttP komplexitását, az legalább akkora Zelda játék függő lesz, mint én voltam 2008-ban.

A másik játékot most vettem meg Nintendo Switch-re, a Disney Classic Games. A '90-es évek nagy Disney játékaiból ad ízelítőt. Alapból a sokak által kedvelt Segás (és PC-s) Aladdin és az Oroszlánkirály játszható. Ezzel is sokáig ellennénk (főleg, ha számításba vesszük az Oroszlánkirály nehézségét), a teljes pakkal a DLC megvásárlása után van lehetőségünk játszani. Ezen lehetőséggel is éltem, hiszen számomra a Super Nintendós Aladdin az igazi! Sokan jobban szeretik Segás Aladdint, de én sokkal jobban érzem a SNES-es játékban a Disney hangulatvilágát.
Köztudott, hogy két különböző cég fejlesztette a két Aladdint. A Segásat a Virgin, míg a SNES-eset a Capcom. Azért, mert a Nintendós Disney játékok jogai akkor még a Capcomnál voltak. Én azt sokkal jobban érzem. Zeneileg is, meg számomra a Capcom sokkal jobban átadja a Disney vibe-ját. Előtte játszottam a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse játékkal, mely szintén Capcom fejlesztés, lényegében az vitt be komolyan a Disney világába. Láttam előtte moziban az Aladdint, az Oroszlánkirályt, de a SNES játéknál éreztem meg igazán, hogy mi az a Disney, hogy mennyire fantasztikus az a világ, amit közvetítenek. Ugyanezt adja vissza a SNES-es Aladdin, ezért szeretem annyira.
Próbáltam persze a Segásat is, de annak a hangulatvilága nem is nagyon jön át, meg hiába láthatóan szebb és részletgazdagasabb a grafikája, egyéb részleteiben kevésbé tűnik profinak játék. Azt sem értem, hogy miért van Aladdin kezében kard (amikor a Disney klasszikusban nem volt, ahogy a SNES játékban sem), meg az is nehezen átlátható számomra, hogy a lámpából kiáramló füst jelzi az életerőt. Tudom, hogy ez elfogultságnak hangzik, tervezem végigjátszani, és akkor majd jobb véleményem lesz a jáékról.

Hogy az Oroszlánkirályt valaha is végig fogom játszani, nem tudom... De ez valami rémálom... Hogy akar Szimba király lenni, ha nem tud úszni? Komolyra fordítva a szót, arról hallottam egyébként, a Disney megkövetelte, hogy legyen nehéz a játék, mert ne az legyen, hogy egy 24 órás kölcsönzés alkalmával végig lehessen játszani a játékot. Ó, a jó öreg kölcsönzői korszak... De igazuk van! Ha öt játék áráig kölcsönzöm ki, sem tudtam volna végigjátszani, állítom. De mindent megteszek a siker érdekében.

A Dzsungel Könyve pedig azon Disney klasszikusok közé tartozik, amit sehogy nem érzek. És a játék is borzalmasan idegesítő. Nem is tudok róla többet írni, mert már az 1. pályán sem jutok messzire, és nincs is motivációm, hogy továbbmenjek. Talán majd? Ki tudja... Egyszer talán.

Szóval ezekkel játszok most. Ha egy Magical Quest csomag is kijönne, leköteleznének.