Hosszú évek után ismét elővettem a The Legend of Zelda: A Link to the Past-et. Tervezem is végigjátszani, hogy Nintendo Switch-es adatbázisban is végiglegyen játszva, de nem számítottam arra, hogy ennyire nehezen fog menni. Nagyon rég játszottam vele komolyan, és teljesen elszoktam tőle. Pedig nem nehéz, látom, hogy meg lehet csinálni, csak én szerencsétlenkedem el.
Még az első felénél tartok, megvan a három medál, aminek köszönhetően a Master Sword büszke birtokosa lehettem, és annak köszönhetően erősebb lettem. Az első dungeon, az Eastern Palace-ban is meghaltam egy párszor, de a főellenség, az Armos Knights könnyen ment. Arra viszont nem számítottam, hogy a Desert Palace-ban a három Lamnolas úgy meg fog izzasztani. Ott az okoz nehézséget, hogy ahogy kijönnek a földből, a homok is sebez, ahogy kirepül a földből, plusz mivel repülnek, nehéz belőni, hogy pontosan hol érnek földet, hol sebezzem meg a fejüket úgy, hogy annak ne legyek kárvallottja. Nehezen, de sikerült megölni őket. A Tower of Herára leginkább eljutni volt nehéz, egyébként maga a dungeon nem volt nehéz, csak sok volt benne a logikai feladat. Meg a főellenség, Moldorm sem nehéz, sokkal inkább trükkös. Le lehet esni, és ha leesel, az egész harc újra kezdődik.
Meg az volt még érdekes, hogy először a Dark World-be, nem volt még meg a Moon of Wisdom. Nekem meg csak a távolból rémlett, hogy Link nyúl alakját veszi fel ekkor, de megijesztett, hogy nemcsak hogy nincs semmi, nem tudok mit csinálni, de vissza se tudok menni. Ennek utána kellett nézzek. Ja hogy a tükör (Magic Mirror) nem azért van, hogy gyönyörködjek magamban... Szóval, eligazodok én, csak alkalmanként egy kis segítség nem jön rosszul.
Aztán a Dark World. A Palace of Darkness is... Tulajdonképpen nem nehéz, de majdnem egy órámba telt, mire rájöttem (segítség nélkül), hol akadtam el. Nem voltam bombázó, ha kisebb repedések voltak a falon, mert az nekem korábban nem robbant fel. És hát a kalapács... Hát mivel mással sújtsak le a vakondokra és a főellenségre, Helmasaur King-re? Ezután már nem volt nehéz.
Szóval, így állok most. Az az érdekes egyébként, hogy végsősoron nem azért bosszankodok a halálomon, mert annyira szerencsétlen vagyok, hanem mert más, hardcore játékosok tartanának szerencsétlennek. Takarodjatok innen, ez az én játékom! Valójában élvezem a játékot és imádom. Maradt még valami abból az érzésből, amikor 2008 elején úgy játszottam a LttP-vel, hogy az időérzékem is megszűnt. Még itt a blogban is megírtam az érzéseimet, vissza lehet olvasni a 2008 januári-februári írásaimat, és el lehet merülni a gyerekkori énemben. Aki átérzi a LttP komplexitását, az legalább akkora Zelda játék függő lesz, mint én voltam 2008-ban.
A másik játékot most vettem meg Nintendo Switch-re, a Disney Classic Games. A '90-es évek nagy Disney játékaiból ad ízelítőt. Alapból a sokak által kedvelt Segás (és PC-s) Aladdin és az Oroszlánkirály játszható. Ezzel is sokáig ellennénk (főleg, ha számításba vesszük az Oroszlánkirály nehézségét), a teljes pakkal a DLC megvásárlása után van lehetőségünk játszani. Ezen lehetőséggel is éltem, hiszen számomra a Super Nintendós Aladdin az igazi! Sokan jobban szeretik Segás Aladdint, de én sokkal jobban érzem a SNES-es játékban a Disney hangulatvilágát.
Köztudott, hogy két különböző cég fejlesztette a két Aladdint. A Segásat a Virgin, míg a SNES-eset a Capcom. Azért, mert a Nintendós Disney játékok jogai akkor még a Capcomnál voltak. Én azt sokkal jobban érzem. Zeneileg is, meg számomra a Capcom sokkal jobban átadja a Disney vibe-ját. Előtte játszottam a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse játékkal, mely szintén Capcom fejlesztés, lényegében az vitt be komolyan a Disney világába. Láttam előtte moziban az Aladdint, az Oroszlánkirályt, de a SNES játéknál éreztem meg igazán, hogy mi az a Disney, hogy mennyire fantasztikus az a világ, amit közvetítenek. Ugyanezt adja vissza a SNES-es Aladdin, ezért szeretem annyira.
Próbáltam persze a Segásat is, de annak a hangulatvilága nem is nagyon jön át, meg hiába láthatóan szebb és részletgazdagasabb a grafikája, egyéb részleteiben kevésbé tűnik profinak játék. Azt sem értem, hogy miért van Aladdin kezében kard (amikor a Disney klasszikusban nem volt, ahogy a SNES játékban sem), meg az is nehezen átlátható számomra, hogy a lámpából kiáramló füst jelzi az életerőt. Tudom, hogy ez elfogultságnak hangzik, tervezem végigjátszani, és akkor majd jobb véleményem lesz a jáékról.
Hogy az Oroszlánkirályt valaha is végig fogom játszani, nem tudom... De ez valami rémálom... Hogy akar Szimba király lenni, ha nem tud úszni? Komolyra fordítva a szót, arról hallottam egyébként, a Disney megkövetelte, hogy legyen nehéz a játék, mert ne az legyen, hogy egy 24 órás kölcsönzés alkalmával végig lehessen játszani a játékot. Ó, a jó öreg kölcsönzői korszak... De igazuk van! Ha öt játék áráig kölcsönzöm ki, sem tudtam volna végigjátszani, állítom. De mindent megteszek a siker érdekében.
A Dzsungel Könyve pedig azon Disney klasszikusok közé tartozik, amit sehogy nem érzek. És a játék is borzalmasan idegesítő. Nem is tudok róla többet írni, mert már az 1. pályán sem jutok messzire, és nincs is motivációm, hogy továbbmenjek. Talán majd? Ki tudja... Egyszer talán.
Szóval ezekkel játszok most. Ha egy Magical Quest csomag is kijönne, leköteleznének.
