Zorán CD-k és DVD-k

Nagyon rég nem vettem Zorán CD-t vagy DVD-t, így sajnos el is voltam maradva a legújabb kiadványaival. De most a Media Markt-ban 1999 forint minden Zorán CD és DVD, és végre náluk is van áruházi átvétel, ezért úgy döntöttem, hogy kapok a lehetőségen, és megveszem a hiányzókat. Ma hármat át is vettem közülük.

Az Egypár barát egy nagyszerű duett album, melyen nemcsak Zorán eddigi legjobb duett dalai szerepelnek új hangszerelésben, hanem néhány új ötlet is helyet kapott. Ezek kivétel nélkül beváltak, mert Zorán csak azokkal énekel, akik nemcsak kiváló énekesek, hanem a munkássukat nagyra is tartja. Ennek köszönhetően a dalokon keresztül is átjön az egymás iránti tisztelet és alázat. Mind a 11 dal az albumon kivétel nélkül nagyszerűre sikeredett. És végre CD-n hallgathatom! Így az igazi!

Az Aréna 2017 Unplugged koncert meg lényegében az 1993-as Az elmúlt 30 év... Unplugged koncertnek egy ismétlése volt. Nemcsak hangszerelés, hanem zenekar és dalok tekintetében is aktualizálva. Ahogy Zorán megújítja a dalait a soron következő aktuális koncertjein, tette ezt erre a koncertre is. Nagyon szeretem, hogy az új hangszerelésekkel, új ötletekkel teszi változatossá a koncertjeit, mert nemcsak nekünk, közönség számára is izgalmas hallgatni, ahogy az új hangzással új értelmet nyernek a dalok, hanem a zenészek is mindig újra és újra dolgoznak az újabb koncertekre. Biztos vagyok abban, hogy így nekik is izgalmasabbak az újabb és újabb turnék.

Ugyanakkor sajnos Zorán akaratlanul is itt érte el mélypontját, ugyanis ezen a koncerten szerepelt Majka. Akinek munkássága köszönőviszonyban nincs Zorán munkásságával, sem műfaj, sem minőség szempontjából. Vannak tippjeim arra vonatkozólag, hogy miért került be, de az biztos, hogy a jelenlétével nemcsak a koncert összképét rontotta, hanem az egész Zorán Unplugged munkásságának (ha a '93-as koncertet is nézzük) nimbuszát csorbította.

De ezzel végre megvan teljesben ez a koncert is. Ebből a koncertből volt egy Nők Lapja melléklet is, amiben 10 dalt választottak ki, azt még annak idején megvettem.

A borító is egyébként az 1993-as album után jött. De a kép eredetileg az 1987-es Szép holnap lemezről származik. A mai napig érdekesnek tartom, hogy ezt a képet választották ki annak idején a koncertalbum borítójának, mert a Szép holnap album az akkor nemrég megszületett gyerekéről szól, az aggodalma, egyben a reménye a jövőjével kapcsolatban. Bár a lehajtott fej és a gyenge fényviszonyok az aggodalmat hangsúlyozza. De hogy annak ott volt koncepciója. Gondolom, a gitár miatt vették ismét elő néhány év múlva a képet.

És zseniális, hogy a kép 30 éves, és hogy mennyire átjön még most is a kép mondanivalója. Azt viszont be kell ismerjem, a koncertet most láttam először életemben. És hát igen... Így nyert extra értelmet a koncert, mert hihetetlen élmény volt újra Zorán koncertet látni. Nemcsak azért, amit fentebb írtam, hogy a koncertek érdekességét az újragondolt dalok adják, hanem mert a koncertjein nemcsak a legjobb zenészek játszanak, hanem akiknek szenvedélyük a zenélés. Ez olyan magaslatokba emeli a Zorán koncertek nívóját, aminek köszönhetően mindig kíváncsi vagyok az újabb koncertjeire, mert át akarom élni a zene szeretetét.

Ez ezen a koncerten is jelen volt, a végére kifejezetten megható volt, mert nemcsak az jött át, hogy a közönség eggyé válik a zenekarral, hanem olyan volt, mintha a DVD-n keresztül a TV-nézőket is maga köré gyűjtötte volna.

Majkát meg érdekes volt ilyen közegben látni. Hogy mennyire nem mozog otthonosan ezen a terepen, jelzi, hogy úgy köszönt el a nézőktől, mint egy gyerek a tanárától. Illetve, a másik, amit furcsának tartottam, A padlás musical színészeinek az előadása. Az megvan, hogy Presser Gábor - Sztevanovity Dusán (és Horváth Péter) munkája, és az is tény, hogy A padlás minősége közelebb áll Zorán minőségéhez, de nem éreztem, hogy a koncert közegébe illik az előadás.

Ezeket leszámítva kiváló koncert volt. Nagy szükség van arra az iránymutatásra, amit Zorán közvetít a dalaival, hiszen Magyarország dübörgő sebességgel vágtat a káosz felé.

Így összesen 7 DVD-m van Zorántól. Bármelyiket bármikor szívesen megnézem.

30 éves játék Hard módon

Immár 30 éve, hogy megvan a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse játék, de csak most játszottam végig először Hard módon.

YouTube csatornámra tervezek majd egy Hard végigjátszást, de pont azért nem készítettem most el a felvételt, mert most játszottam először komolyan nehéz szinten a játékkal.

Részint azért nem vagyok igazán keményvonalas játékos, mert gyerekkoromban mindig a "könnyű" utat választottam játékok tekintetében. Én azzal bőven elégedett voltam, hogy Easy nehézségi szinten már-már csukott szemmel is végig tudom játszani, és ezzel el is volt intézve a dolog. Nem volt ingerem arra, hogy nehezebb módban is végigvigyem a játékot.

Azt nem mondanám, hogy ez most megbosszulta magát, hiszen első próbálkozásra végig tudtam vinni. Csak a kezdeti lendület nagyon nem volt meg, ugyanis már a legelső pályán Game Over-t kaptam. Nagyon szerencsétlenül indult, hiszen volt, hogy a magasból estem a pont a szakadékba, én is bénáztam, de aztán beindult. Később is kaptam Game Over képernyőt, de utána már lényegesen gördülékenyebben ment a játék.

Nem mondanám olyan vészesen nehéznek a játékot, de itt-ott kellett manőverezni továbbjussak. Voltak helyek ahol trükkösen voltak az ellenségek elhelyezve. Például az 1-3 pályán, amikor a farönkökön átugrálva kell továbbmenni, ott szembejött velem egy méh, ami korábban nem volt ott, és hát fájdalmas a csípése. De inkább annyiban merül ki a nehezebb játékszint, hogy lényegesen több ellenség van a pályákon, és a főellenségeket többször kell megsebezni, hogy meghaljanak.

És nem is mondanám, hogy elvesztegetett volt az az időszak, amíg csak könnyű szinten játszottam a játékkal, hiszen azalatt is szereztem olyan képességeket, amiknek köszönhetően könnyebb volt most végigjátszani. Nem utolsósorban számtalan más játékkal játszottam addig.

Még egyszer végigjátszom, hogy biztosabban menjen, és ha az is rendben van, akkor harmadik alkalommal csinálom meg a felvételt.

Super Mario World 100%-ra végigjátszva!

Újabb mérföldkőhöz érkeztem: Életemben először 100%-ra játszottam végig a Super Mario World-öt!

Hiába van meg már vagy 30 éve a játék, konkrétan a most volt az első olyan alkalom, hogy teljes mértékig végigmentem a játékon. Ennek két oka van: Egyrészt a SNES-es játék nem tartja számon, mely pályán szereztük meg a sárkányérmét, így ha már akkor is arra törekedtem volna, hogy meglegyen teljesen a játék, nekem kellett volna manuálisan jegyezni. Ezt soha nem tettem meg. Csak azt jegyezte, hány kijáratot nyitottunk meg. És ha ott állt kék színnel a 96-os szám, azzal untig elégedett voltam. Nem is gondoltam soha, hogy esetleg mehetnék tovább. Aztán a másik ok, hogy később sem volt prioritás nálam, hogy egy játékot csontra kijátsszak. Ezért van az, hogy bár 2005 óta megvan Game Boy Advance-es remake a Super Mario World: Super Mario Advance 2, nem törekedtem soha arra, hogy teljesen meglegyen a játék.

Igazából az kellett, hogy lássam Nintendo Switch Online-on, hogy nemcsak online számon tartja a játékaimat, hanem átmegy Nintendo Switch 2-re is minden mentésem, így azt érzem, hogy a játékom hosszútávon meg lesz őrizve. Itt a blogban biztosan.

Eleve úgy mentem neki a játéknak, hogy mindenhol megszerzem elsőre az összes Yoshi érmét. Ez nem is volt nehéz, az első négy világ flottul ment. Teljesen simán mondjuk nem, mert vannak nehéz pályák, sárkányérmék szivatós helyre elrejtve, de komoly nehézségekkel nem találkoztam. Az 5. világ okozott nehézséget, ugyanis nagyon peches voltam a Forest Fortress pályán. Meglett az 5 sárkányérme, el is jutottam Reznorig, de amikor az utolsó alól is kirúgtam a talajt, akkor véletlen magam alól is, így a legeslegvégén haltam meg. Ez azért volt rettenetesen fájdalmas, mert félpályás checkpoint zászló megvolt, és ezen a pályán nem lehet visszamenni, hogy megszerezzük az ott maradt sárkányérmét. Merthogy a játék nem menti el a félpályáig megszerzett sárkányérméket. És nem is tudok arra módot, hogy hogyan lehet visszavonni a checkpointot, hogy vissza tudjak menni a pálya elejére. Végülis ahogy tudtam, gyorsan végigmentem a pályán, megöltem Reznort, és ott állt a kastély összerombolva a térképen. Újra be akartam menni, de nem lehetett. Mivel egyébként is ideges voltam, mert ennyire peches voltam, nem is vettem komolyan a játékot, majd összeszedtem magam, és megcsináltam a pályát. Vissza akartam menni, hogy végre abszolváljam teljesen a pályát, de nem lehetett... erre annyira ideges lettem, hogy visszamentem a címképernyőre és töröltem az egész mentést. Tipikus esete a szelektív memóriának, mert sehogy nem tudtam semmissé tenni a checkpoint állapotát (pedig mindent megtettem, kiléptem a játékból, újraindítottam a játékot, stb.), de a sárkányérmék állapotát nem jegyezte meg. És ha nincs mód visszamenni, ez több mint bosszantó.

Majd egyszer újra nekimegyek, ha olyanom lesz. De persze hamar olyanom lett. Pár óra múlva lenyugodtam, és folytathattam a játékot. Az volt a szerencsém, hogy volt gyorsmentésem még a kastélyból, és amikor lehiggadtam, végiggondoltam, hogy nem baj, van ez így, majd ha kijátszom a játékot, visszamegyek oda is. A gyorsmentéssel vissza tudtam hozni a törölt mentésemet, és folytathattam a játékot.

Azért ez nem volt akármi. Alapvetően nyugodt játékos vagyok, ha már nagyon nem tudok higgadtan játszani, inkább tartok néhány óra szünetet, addig is átgondolom, hogyan tudnék az akadályon végigmenni, és néhány óra múlva általában sikerem van. Ez kivételesen nagyon kiborított. Az a nagy szerencsém, hogy semminek nem esett végül kára (nem vágtam a földhöz a Joy-Cont, ráadásul vissza is tudtam hozni a mentést), így ugyanúgy folytathattam a játékot, mintha semmi nem történt volna.

Végül 5 pályán nem volt meg mindegyik sárkányérme. Visszamenőleg elég könnyen sikerült megszerezni, és a Special pályák is relatíve könnyen meglettek - leszámítva, hogy néhányszor mentem tankolni a Top Secret Area-ba - és végül kész lett 100%-ra a játék. Így néz ki a játékállás, ha teljesen kész a játék.

És a végső üzenet.

Mindent egybevetve óriási élmény volt végigjátszani. Ez motivációt ad arra, hogy a többi Mario játék hasonló eredménnyel.

Az új Okui Masami CD

Megérkezett az új Okui Masami kislemez, a Baby Baby Baby! Hihetetlen, nem hittem volna, hogy '90-es évek stílusú japán kislemezt vadonatújan a kezemben fogok tartani, de ez is megtörtént! Igazából nem bánnám, ha megmaradna ez a formátum, nekem tetszik. Sokat hallgattam azóta a kislemezt, és nagyon megszerettem a dalokat. Már Bonjour Suzuki pajkos, huncut női hangját is megszerettem.

A vámon kicsit szívtam a fogam, megemelték a kezelési költséget 890 forintra. Emlékeim szerint az korábban 390 forint volt. De a CDJapan annyira jófej, hogy nemcsak hogy a dobozra a szállítási költséget nem írja rá, hanem még a küldemény értékét is kevesebbnek írja. Magánszámításaim szerint így pont annyi volt mindennel együtt a vám, mintha nem lenne kezelési költség, úgyhogy vésősoron nincs okom a panaszra.

A borító meg vicces, hogy pont ott van a vonalkód, ahol az anime szempontjából a lényeg lenne. Egyébként az animét is kezdem megszokni. Talán mégsem lesz annyira rossz, mint azok az ecchi animék, mint amikor korábban láttam. Ez ugyanis abban különbözik az eddig látottaktól, hogy a Takamine-san néha kifejezetten gondoskodó Shirota-kunnel szemben. Ilyet korábban nem láttam egyetlen szexuális töltetű animében, bár hozzáteszem, nem is töröm magam azon, hogy növeljek ezen az arányon.

Furcsa olvasni a szöveget, teljes mértékig az animéhez írták. Szeretni fogják azok, akik szeretik a dominákat. Az nem én vagyok. Maradok inkább a zenénél, és az éneknél, az menő lett. De igazából a B-side track az, ami miatt megszerettem ezt a kislemezt. Igazi, vérbeli Okui Masami dal. Emiatt ugyan repetitív, de annyira jól áll az énekesnőnek, és most is annyira otthonosan mozog benne, hogy most is jó hallgatni. Igazából az a dal titka, hogy az ilyet akármikor akárhányszor szívesen meghallgatom, azért nem hat nekem repetitívnek. És imádom CD-ről hallgatni! Még most is úgy vagyok a CD-vel, hogy megvan az a naiv gondolatom, hogy az énekesnőt támogatom azzal, hogy megvettem a CD-t. Meg egy kicsit olyan, mintha az eredeti CD-vel a lényének egy részét adná át.

Nagyon érdekesen mutat a CD a többi régi Okui Masami kislemez között.

Az új CD-t viszont az új CD-im között fogom tárolni. Nagyon jól mutat a gyűjteményemben.

Maradékmentő paradicsomos tészta

Régóta kívánom a paradicsomlevest, ugyanakkor régóta ott figyel a kamrában a fodros nagykocka. Úgy döntöttem, hogy összekötöm a kettőt, és a paradicsomleves alapba a 2 tojásos tésztát teszem. Maga a paradicsom egyébként is sok mindenre használható, íme plusz egy opció. Sehol nem néztem ki ezt a receptet, teljesen saját találmány.

Hozzávalók

• 50 g vaj, olaj vagy zsír
• 1,5 ek liszt
• 1 üveg sűrített paradicsom
• 1 mk só
• 1 kk cukor
• Oregánó, majoranna ízlés szerint
• 250 g fodros nagykocka

Elkészítés

1. Először a rántást csinálom meg. A megolvadt vajba (én most ezzel csináltam) tettem a lisztet, alaposan elkevertem.
2. Majd amikor egybeállt, öntöm bele a sűrített paradicsomot. Az üveg falán maradt paradicsomot egy kis vízzel feloldom, és beleöntöm azt is. Így nem is lesz annyira sűrű.
3. Beleteszem a sót, cukrot, plusz ha olaszosabbá akarjuk tenni, meg is fűszerezhetjük.
4. Ha forr beleteszem a tésztát, és az előírás szerint főzöm. Csak mivel az alap sűrűbb, értelemszerűen gyakrabban kell keverni, hogy ne égjen oda.

Gyorsan kész van, nekem nem tellett többe 20 percnél. És ízletes is! Ráadásul a vaj egyedi, krémes ízt ad neki. Ha tetszett, próbáld ki! Egyedi ötlettel pedig sajáttá teheted.

Sony Bluetooth hangfal

Régóta nézem vágyakozva a Media Markt-ban a Bluetooth hangfalakat. Bár a fülhallgatók kapcsán olvastam cikket arról, hogy a vezetékes még mindig jobb, de a Bluetooth minőség szépen lassan közelíti a vezetékes társait, ahogy újabb és újabb kodekeket fejlesztenek ki. Az ára miatt ugyan nem forszíroztam nagyon a vásárlását, de mindig menőnek tartottam a Bluetooth hangfalakat. Aztán nemrég megtudtam, hogy vannak modellek, melyek CD-lejátszóval, FM-rádióval vannak ellátva... Összeállt a fejemben, hogy ilyen egy 21. századi hifi torony. Nos egy ilyen kell nekem! Elkezdtem nagyobb lendülettel nézni a használt weboldalakat, mígnem a Hardveraprón találtam egy Sony MHC-V11-es hangfalat, amire lecsaptam.

El is mentem érte Debrecenbe. Békéscsabáról szolnoki átszállással lehet vonattal a hajdúságba eljutni. Mindig bosszantott, hogy nincs közvetlen vonatjárat Debrecen felé (busz érdekesmód van), de most különösképp. Főleg mert a MÁV alkalmazása erősen megviccelt, ugyanis azt mutatta, hogy a Nyírség IC-vel is mehetek Országbérlettel felár nélkül Szolnoktól Debrecenig. De sajnos csak a Cívis Interrégióval mehettem, az meg mindenhol megáll, így lényegesen tovább tartott az út. Így délben indultam el otthonról, és csak estére értem haza.

A találkozó rendben megtörtént, még a gyári távirányítója is megvan. Szerencsére vittem magammal JYSK-es táskát, az megkönnyítette a szállítást. A vonaton nem is volt gond, hazafele úton a bicikliút volt nehézkes. Gyakoriak az enyhe ütközések, meg nehéz a biciklit egyenesben tartani, mert a kormányra tettem a táskát. De szerencsére egyben hazaért. Van tapasztalatom cipekedésben. A költözködések Pesten egyik albérletből a másikba, meg amikor Hollandiában Edéből hoztam el a multifunkciós nyomtatómat Wageningenbe biciklivel, az is kb. 10 km volt. Szép menet volt. Úgyhogy nem kell félteni, ha cipekedni kell!

Ez is rendben megérkezett. És ó, de szépen szól! Egyébként is ahogy olvastam, általánosságban szeretik. Akik meg nem, azok valószínűleg sznob audiofilek. Kétség nem fér hozzá, hogy van ennél sokkal jobb hangzás is, de nekem ez bőven megfelel. A CD-t is rendben lejátssza, a gyári távirányítója is megvan.

És milyen érdekes, hogy pont ma posztolt az Obsolete Sony a Twitterre egy képet egyedileg összeállított hi-firől.

Crafting your hi-fi system piece by piece has become a lost art. pic.twitter.com/6rrIMpGW82

— Obsolete Sony (@ObsoleteSony) April 29, 2025

Konkrétan ez az egyik tervem idénre! Néha nézek erősítőt, kazettalejátszót, rádiót és hangfalat, az lesz a retro hi-fim. A Sony CDP-XE200-as CD-lejátszóm régóta várja a csapattársait! Ha úgy alakul, nem fog sokáig tétlenül várni. Úgyhogy most különösen imádom a Sony-t!

Kapormártás

Az utóbbi időkben ismét többet ténykedek a konyhában. Néha szívesen kísérletezek új ételekkel. A kapor ízét régóta szeretem, a kapormártás pedig önálló ételként is működik nálam. Ezt a receptet a TVR-Hét Receptlexikon könyvéből néztem ki, ezt követtem. Annyit módosítottam rajta, hogy nem teszek bele külön sót, mert nem szeretem a túlzottan sós ételeket. A húsleveskockában meg van elég, főleg, hogy a recept szerint kevesebb vízben kell főzni, mint amennyit egy kockát önmagában ajánlott megfőzni. Így pont annyira sós, amennyire én szeretem.

Szóval, megosztanám itt is a receptet.

Hozzávalók 4 személyre (bár önmagában egyedül is megeszem)

• 50 g vaj vagy olaj
• 2 ek liszt
• 1 csomó kapor
• 1 kisebb vöröshagyma
• 3 dl víz
• 1 db. húsleveskocka
• 1 kk. cukor
• 1 kk. só (ízlés szerint)
• 2 dl tejföl

Elkészítés:

1. A kaprot apróra vágom, ahogy a vöröshagymát is.
2. Felteszem a húsleveskockát forrni a vízben.
3. A vajjal vagy olajjal és a liszttel világos színű rántást csinálok.
4. Beleszórom a vöröshagymát és a kapor felét, és alaposan összekeverem.
5. Felöntöm az elkészült levesalappal, és így is összekeverem. Erre teszem a cukrot. Illetve aki igényli a sót, az is most mehet.
6. Beleteszem a másik fél kaprot.
7. Ha egybeállt, leveszem a tűzről, belekeverem a 2 dl tejfölt, aztán újra felforralom.

És kész is van! Egyszerű, és nagyon ízletes. A recept szerint, amikor beteszem a tejfölt, habverővel érdemes elkeverni. Én ezt kihagytam, de el tudom képzelni, hogy úgy még finomabb lesz. Leközelebb úgy csinálom.

A receptet a Pinterest oldalamon is megosztottam, pontosan itt található meg.

Ha majd találok még valami jó receptet, amit kipróbálok, és megjön, megosztom itt is.

Számvetés

Most hétfőn volt a születésnapom. Egész pontosan a 39. Egyik barátom, Krisi amikor felköszöntött, beszéltük, hogy milyen régóta ismerjük egymást, hiszen 20 éves voltam, amikor először találkozunk.

Elmélkedtünk az idő múlásáról, és arról, hogy mennyire másképp láttuk a korunkbelieket gyerekkorunkban. Még én is emlékszem, gyerekként a 35-40 éves férfiak már igencsak érettek voltak.  Felépítettek egy karriert, kiélték a fiatalságukat, és komoly, konszolidált életet élnek. Gyerekük sok esetben már tizenéves volt. És hogy ehhez képest mi hol tartunk.

Az volt a konklúziónk, hogy végsősoron mi is bejártuk a magunk életútját, ami mentálisan felnőtté tett minket, de az tény, hogy teljesen mást, mint amit az előző generációk jártak be. Mivel 2006 óta írok blogot, ezért talán nem túlzás kijelenteni, hogy az internet népe előtt értem mentálisan férfivá (persze, amit láttattam magamból). 2006-ban voltam 20 éves, az akkori írásaim többsége olyanok, mintha egy 10-12 éves gyerek szabadult volna rá az internetre. Ezek a mai napig olvashatók, nem tartom szégyenletesnek. Azt meg kellett élni, abból lettem az, ami most lettem. Ráadásul a mentális érés most is tart, sőt szinte biztos vagyok, hogy nem fog véget érni.

Manapság valamivel árnyaltabban látom a Família Kft.-t. Ritkábban nézem, de néha azért jó elé ülni. Van egy epizód, nem jut eszembe pontosan a címe, amikor Szép Kriszta megőrült a rock zenéért és rocker akart lenni. Szépné meg szinte betegre aggódta magát a lányáért. Talán sátánistának is hitte... A lényeg, hogy az epizód végén, amikor Ágica elmerülve a fiatalságában, tele tűzzel mesélte, hogy az ő idejében mekkora beleéléssel táncoltak és üvöltötték, hogy "She Loves You!", és a nagypapa mondta, hogy "Erre mondta édesanyád, hogy meg fogtok őrülni!" (nem pontos az idézet, de valahogy így szólt). Én ezt nagyon jó epizódnak tartom, mert remekül érzékelteti a generációk közti különbséget. Azok, akik a '60-as években voltak fiatalok, a beat zene volt a kitörési lehetőség. A kitörési lehetőség meg minden generációnak más. Én és Krisi az a generáció vagyunk, akik gyerekkorunkban TV előtt játszottunk, bejöttek az animék, és mi ezekért rajongtunk, rajongunk most is. És az, hogy 40-hez közel még mindig játszok, animézek, nem azt jelenti, hogy egy az egyben ugyanazzal a gyermeki lelkesedéssel játszok. Változnak az idők, vele együtt változok én is. Animéket is: A mai napig nagyon szívesen nézem, de sokkal kritikusabb szemmel. Nem fogadok valamit csak azért, mert japán, és animáció. Az évek során kialakult egy olyan értékrendem, amik formálták látásmódomat.

Nos, én ilyen fejlődésen mentem keresztül. Azt látom, hogy minden generáció másképp fejlődik, a miénk ilyen. A következő meg már az internet bennszülöttje, ők megint mások lesznek. Ez az élet rendje, és azt gondolom, hogy ezzel együtt lehet élni.

Őszintén szólva, néha megijeszt az, hogy amit gyerekként szerettem, az már 30, de akár 35 éves is lehet. Soha nem rajongtam az olyan posztokért, amikor valami régi cuccot mutatnak, mondják, hogy hány éve jelent meg, és alatta: "Feeling old?" Ezt a gondolkodást igyekeztem magamban átállítani arra, nem öreg vagyok én, hanem régóta élek. Meg kell érni arra, hogy tényleg így gondolkodjunk, és ne foglalkoztasson annyira az idő múlása. Nekem azért nem volt nehéz erre átállni, mert a mai napig lesnek, amikor mondom, hogy hány éves vagyok valójában. Legtöbben 25-30 évesnek hisznek, és a mai napig azt hiszik anyámról, hogy a nagymamám. Mondjuk ez egész életemben elkísért, ugyanis későn született gyerek vagyok. A bátyám 11, a nővérem 14 évvel idősebb nálam. Tehát mindent egybevetve, a külsőbeli, fizikai adottságaim (teljesen fitt vagyok, semmi nem korlátoz a mozgásban) is segítenek abban, hogy kevésbé számítson a korom.

Kiváltságnak tartom, hogy a '90-es években voltam gyerek. A mi világunk már színesebb volt, de még nem volt jelen internet, ezért nem voltunk kitéve a veszélyeinek. És az a helyzet, hogy a mai napig élénken él bennem, hogy milyen volt internet nélkül élni. Azt gondolom, hogy egyáltalán nem volt problémás. Nekünk ott volt a színes TV, a Super Nintendo, PlayStation, Nintendo 64, a rádió, újság, folyóiratok, szabad tér, tehát bőven volt lehetőség hasznosan és tartalmasan eltölteni az időt. Az persze túlzás, hogy ma is tudnék internet nélkül élni, hiszen sok kapcsolatom online, emellett a munkásságom többségét is interneten végzem. Tehát valójában ez ma már nem menne, de amikor csak lehet, detoxikálom magam.

Azt viszont nem szeretem, amikor valaki a '90-es évek kultúráján köszörüli a nyelvét. Az nekem is egy személyes kritikám, hogy a felszínes szórakoztatás volt elsősorban fókuszban, de akkor a körülmények is erre voltak adottak. Nem történt semmilyan olyan világot rengető esemény, amire a kultúrának reflektálnia kellett volna. A '90-es évek alapvetően egy békés, vidám időszak volt, főleg a rendszerváltást megélt országokban, hiszen nagy optimizmussal és reménnyel néztünk a jövő felé. Én is úgy emlékszem vissza, hogy semmi nem feszélyezte semmi a gyerekkoromat, és teljes mértékig úgy tekintettem a jövőm felé, hogy minden meg fog adatni.
Ilyen a '90-es évek magyar zenéje is. Nem is nagyon tudok olyan dalt mondani, amelyek igazán nagy hatással voltak rám. Van egy pár, de leginkább a nagy öregek, akik az előző évtizedeket is megénekelték, jöttek igazán tartalmas, mély mondanivalóval rendelkező dalokkal. Szerencsés vagyok, hogy LGT-rajongó családban nőttem fel. Ez egyrészt formálta a zenei ízlésemet, másrészt a szólótagok '90-es években megjelent albumait is figyelemmel kísértük. Nagyon szerettem azokat hallgatni. Hasonlóképp szerettem Zorán '90-es években megjelent albumait. Valamint óriási dolog volt számomra, hogy 1997-ben, az életemben új albummal jött ki az LGT. Volt ugye a búcsúkoncert 1992-ben, ezért nem is számítottam tőlük új dalokra. És mégis! Különleges számomra az az album. Meg biztos, hogy sok ilyen van, sőt, én azt is mondom, hogy ha nem nézzük szigorúan, hogy miről szól eredetileg a blues, akkor Charlie zenei munkássága is értékesnek mondható.

Tehát a '90-es években is megvoltak azok az értékek, amikre érdemes volt figyelni. A mainstream kultúra meg olyan volt, amilyen, részemről meg van magyarázva. Ha pedig valaki elfogultsággal vádol, mert akkor voltam, gyerek, aláírom. Ezen ne múljon az igazságérzete. Igazából én most is úgy élek, hogy amennyire csak lehet, a '90-es évek-beli körülményeket igyekszek kialakítani magam körül. Értem ezalatt, hogy attól értesülök közéleti eseményektől, akik a lehető legobjektívebbek, és nem törnek a lelki békémre, és a lehetőségeimhez mérten igyekszek olyan körülményeket kialakítani magam körül, hogy az elégedettséggel töltsön el, és tenni azért, hogy a jövőm jobb legyen. Igen, a '90-es évek egyik nagy hozománya az az optimista szemlélet, bár ez azt hiszem, alaptermészetem. De egyébként is azt gondolom, hogy minden nehézség ellenére jó élni.

Elmaradt promóció

Általában havonta egyszer szervez a Békés megyei Anime Társaság a Csabagyöngye Kulturális Központban egy vetítést. Habár ez egy remek lehetőség, hogy mi, békés megyei animések tartsuk a kapcsolatot, eleddig ez kimaradt az életemből. Legalábbis nagyon régen voltam egy Batarashii-n, még 2016-ban, azután ezek a részemről elmaradtak.

Vetítésekre szabadon lehet vinni animét. Most is hoztak egy páran. Mindenki bemutatja, hogy mit hozott, aztán szavazunk. Két anime kapott holtversenyben legtöbb szavazatot, ami azért nem volt most gond, mert az egyik csak egy 24 perces OVA volt. A Cat Shit One. Erre én is szavaztam a háborús analógiája miatt, az igazat megvallva, nem szeretem az antromorf animéket. Tehát ahol állatok emberként viselkednek. Maga a háborús vonal sem tetszett végül, de érdekességként érdemes volt végignézni. A másik a Dungeon Meshi. Ezt is megszavaztam, de leginkább mint a legkevésbé rossznak gondolt animét. De igazából ez se tetszett. Borzalmasan unalmas volt (mondjuk effektív unok minden isekai animét), a kaják ötlettelenek voltak, a karakterek már-már fájdalmasak. Megvan a maga értelmezése, de leginkább azért volt érdemes belenézni, hogy meggyőződjek arról, hogy továbbra sem leszek isekai rajongó. Három részt néztünk meg.

Ezután szabad foglalkozás volt. Erre tudatosan készültem, mert vittem a Wii U-mat Mario Kart 8-cal. Azért ezt a konzolt, mert ehhez a Wiimote + Nunchuk-okkal együtt van 4 controllerem. Csak nem ellenőriztem az elemeket. Az egyikben sem volt... Úgyhogy csak ketten tudtunk játszani. Nem is volt nagy érdeklődés a játékunk iránt, a többiek társasoztak. Ráadásul, mivel Wii U-n keveset játszottam multiban, ezért itt ért az a fájdalmas tapasztalás, hogy Wii U-n nem lehet úgy retro játékkal ketten játszani, hogy az egyik controller a GamePad. Mert a Wii U Pro Controller első controllerként van csatlakoztatva, ezért a két vezérlőt egyként érzékelte. Az volt például F-Zero X-en, hogy a kocsiválasztó képernyőn mind a ketten az egyes számú kurzort irányítottuk... Ennél kooperatívabb már nem is lehetett volna a játék.

Így csak Mario Kartozni tudtunk. És így senki nem érdeklődött a játékunk iránt, így nem tudtam se magamat, se az N-Cont promotálni. Legközelebb jobban felkészülök. Amúgy aztán kipróbáltam én is egy japán társasjátékot. Nem emlékszem a címére, de arról van szó hogy az nyer, aki több gésát hódít el. Csak ketten játszható, és nagyon gyors. Négy fordulóból áll. Ötletes játék, kell hozzá némi taktikai érzék. Röviden: Nem engem kényeztettek a gésák...

Aztán mentem is, mert nagyon éhes voltam. Ebből a szempontból is jobban felkészülök. Jól éreztem magam, fogok járni, amíg tehetem. 10-en voltunk, jó kis közösség volt. Legközelebb két hét múlva lesz.

Okui Masami CD előrendelve

Nos, meglesz az új Okui Masami kislemez, előrendeltem. Méghozzá a limitált kiadást!

Ráadásul nekem jutott az utolsó darab előrendelésben ajándékkal, aminek egyrészt nagyon örülök, másrészt van szerencsém örömmel bejelenteni, hogy az Okui Masami: Baby Baby Baby kislemez limitált kiadása a CDJapannél előrendelésben elfogyott.

A dalokba belehallgatva úgy éreztem, hogy érdemes arra, hogy meglegyen eredetiben. Bár a címen erősen megrökönyödtem. Kérdeztem is magamtól, hogy mit akar egy 57 éves énekesnő 30+ év karrierrel a háta mögött egy "Baby Baby Baby" című dallal? Aztán meghallgatva, azt éreztem, hogy ha csak Okui Masami énekelné, akkor teljesen jó lenne. Merthogy a dal egyik nagy negatívuma, hogy nem egyedül énekli, hanem valami "Bonjour Suzuki" nevű előadóval (életemben nem hallottam róla), és borzalmasan zavaró a cincogóan magas hangja. De Okui Masami egymagában nagyon jó lenne. Abban bízom, hogy ha lesz új Okui Masami album, arra egyedül felénekli, az teljesen jó lesz. A B-side track már szerencsére szóló, hovatovább az a rock stílus, amit annyira szeretünk, mi rajongók, az énekesnőtől! Tehát a verdikt jó lesz.

Ami az animét illeti, a Haite Kudasai, Takamine-san openingje, és elkezdtem nézni, és hááát... Mexikói barátomnak Sleeplesslydiának mondtam, hogy azért jó elkötelezett Okui Masami rajongónak lenni, mert általa képet kaphatunk a sztereotip japán ecchi, már-már hentai-ba átmenő animékről. A mai napig rémálmaimban kísértenek az olyan animék, mint a Kore ga Watashi no Goshujin-sama, vagy a Kanokon. Melléjük társul a Haite Kudasai Takamine-san is. Igyekeztek valami történetet kanyarítani az anime köré, valami olyasmi, hogy Takamine-san az osztály legjobbja, bármit csinál, az tökéletesen sül el. Ha esetleg mégsem, akkor is. Csak le kell vennie a bugyiját (az osztály szeme láttára...), és máris nem is történtek meg a problémás események. Főleg, hogy ha egy osztálytársa, Shirota-kun adja fel rá, aki észreveszi a különbséget. Ez azonban azzal jár, hogy neki kell hordania a lány bugyiját.

Nem ez az első olyan anime, aminek betétdala túlszárnyalja a mű minőségét, de ez... Megvan az, hogy ez reflektál a használt bugyiautomatákra? Meg minden másra, ami elborul szex Japánban. Borzasztó, de kibírom. Hátha nyújt valamit, aminek köszönhetően 1 pontnál többet is érdemel. Mondjuk maga az opening már igen.

Maradjunk annyiban, hogy a CD ultramenőség lesz. Egyébként totál meglepett, hogy a limitált kiadás a '90-es években elterjedt kislemez formátumban jelenik meg... Kedves dolog visszahozni, de miért pont erre a dalra? Erre a kislemezre? Erre az animére? Valami régi dal feldolgozására találó lenne, de itt inkább egy extra kedvesség. Nem baj, lesz még egy 8 cm-es japán kislemezem.

Az utolsó hiányzó Pa-Dö-Dő album

Ma újabb vaterás rendelésem érkezett meg, a Pa-Dö-Dő: Szép az élet és én is szép vagyok albuma CD-n.

És ezzel megvan az összes Pa-Dö-Dő album CD-n, amit a gyűjteményembe akartam tudni.

14 album 1992-től 2006-ig. Az első két album nem jelent meg CD-n, azt pótolva adták ki 1992-ben az 1989-91 válogatást, amin a második album összes dala szerepel, plusz helyet kapott rajta a debütáló lemez hat dala. Lényegében az a 3. album, nem is értem, hogy miért írták a Tessék dudálni! borítójára, hogy "Ez a Pa-Dö-Dő 4. lemeze. A 3. nem jelent meg...".

És milyen érdekes, hogy pont a kedvenc albumomat sikerült legutoljára megszerezni. A Szép az élet és én is szép vagyok 1994-ben jelent meg, és ez az első olyan album, amiről konkrét emlékem van, hogy láttam lemezboltban. Nem vettük meg akkoriban, de azért is nagyon kedves számomra ez a lemez, mert már hallottam korábban is Pa-Dö-Dő dalt, valami beugrik még nekem is, hogy a Bye-Bye Szása tényleg hatalmasat futott annak idején, meg aztán a Szabó János is, de mindig, amikor megszólalt a rádióban a Szép az élet, én nagyot mosolyogtam, és kazettára felvéve sokszor visszahallgattam. Most is nagyon szeretem. Lényegében azóta figyelem jobban a Pa-Dö-Dő munkásságát.

Egyszerűen azt gondolom, hogy ez a legszerethetőbb Pa-Dö-Dő album. Ebben minden benne van, amiért szeretem a zenéjüket. Tele van szeretettel, bájjal, nem utolsósorban nem fukarkodik az élő hangszerekkel. És talán ez a legváltozatosabb. A Néha sírni kell tényleg úgy lett megírva, hogy engedd ki a fájdalmad, és sírd ki magad, utána minden jobb lesz. A lányok hangjában, előadásában megvan az az érzelem, hogy akár fájdalmas érzelmeket is átadjanak. Az Óvd a természetet is hihetetlen bájos módon hívja fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára: "Környezetet kímélj, mértékletesen élj!". Én ezt azért szeretem, mert megvan a tehetségük arra, hogy elő legyen adva a dal.

Sorolhatnám még a jó példákat, de inkább azt mondom, hogy hallgassuk meg együtt ezt a fantasztikus albumot!

Régi könyvespolc

Nem sokkal az előző blogpost megírása után eszembe jutott, hogy a szekrény tetején van egy bőrönd, amivel utazok. Ha azt nem használom, könyveket tárolok benne. Ott nem néztem szét. Örömmel jelemtem, ott volt a megoldás. Ráadásul nemcsak azokat a német könyveket találtam meg, amiket hiányoltam, de egyéb könyveket, amik a könyvespolcra valók. Így máris jobban néz ki.

És ha már előkerültek könyvek, akkor rendezgettem a többi polcot is. Egyelőre kifejezett koncepció nincs, de ez a polc lehetne a fantasy könyveknek, plusz néhány könyv TV műsoroknak.

Végre ki tudtam tenni a Harry Potter és a Gyűrűk ura könyveket is! Plusz van néhány Best of könyvem, ezek nagyon jól mutatnak itt. Ha emlékeztek rá, 2011-ben adták ki, 1990-2009 között minden évnek volt egy kis könyve, az akkori év legjelentősebb eseményeivel. Nekem nagyon bejött, szerettem is olvasni, bár ahogy látható, kissé foghíjas. Ha valahol be tudnám szerezni a hiányzókat, örömmel venném.

Illetve van egy részint "mindenes" könyvespolcom, de aztán úgy alakult, hogy a régi informatikai könyvek kerültek ide, mellette az összes többi.

Van itt HTML, Windows XP, Photoshop, ECDL, MP3, de még Windows 95/98 könyv is. Plusz egyéb menőségek.

Persze ez nem minden, csak nem minden könyvnek tudok helyet csinálni. A többi be van dobozolva.

Ezt a rendet a napokban alakítottam ki. Eredetileg két-két polcot foglaltak el az anime DVD-im és a mangáim. De ezért azért nem voltam lelkes, mert túl kevés könyv volt kint, és annál azért lelkesebb olvasó vagyok. Így azt találtam ki, hogy a régi mangáimat egy polcra egymásra teszem, ahogy az anime DVD-imet is. Így két polc felszabadult. Az igazat megvallva most sokkal jobban tetszik. Még szívesebben vagyok itt.

Nem vagyok teljesen kész a szobám elrendezésével, de ha igen, szívesen körbevezetlek a retro szobámban.

Régi német és holland szótárak

Mostanság a retro részlegre erősítek. A vaterán párszáz forintos tételek a szótárak, be is ruháztam egy német kéziszótárra és egy holland kisszótárra.

Ez volt az a kiadás, amivel gyerekként újként találkoztam, ezért ezt keresem. Ez teljesen jó állapotú, már megsárgultak a lapok, de ezesetben nem számít. Az a fontos, hogy ne álljon ki belőle lap, és ne szakadjon meg a kötés. Ezekben hibátlan, a többi irreleváns számomra.

Holland szótár meg már a '90-es évek elején is létezett. Ez is rendben van. Lapok nem állnak ki, kötés rendben van. Ennek is már megsárgultak a lapjai, de itt sem számítanak.

Alakul a régi nyelvkönyv részlegem is.

Minden német, holland és japán könyvem. A kultúrával foglalkozó könyvek is itt vannak. Csak kicsit hiányos, mert sem találom a régebbi német nyelvvizsga-felkészítő könyveimet. Ha azok meglesznek, frissítem a képet. És ha majd kész leszek a régi könyveim rendezésével, majd mutatok képeket.

Philips Discman

Békéscsabán van egy régiségbolt, ahol mindenféle dolgot lehet vásárolni. Elsősorban kisebb bútor, műszaki cikk egyéb kisebb tárgyak találhatók olcsóbban. Én ritkán nézek be, mert úgy vagyok vele, hogy mivel Békéscsabán nincs sokféle olyan termék, ami érdekel, ezért itt sem találnék semmi érdekeset. Tegnapelőtt benéztem, és mit találtam?

Nesze neked előítélet... Philips EXP2301 Discman. Dobozos, minden megvan benne, a papírok, az AC Adapter gyári. Egyedül a fülhallgató Sony, de az nekem csak még jobb, hiszen a Philips és a Sony a két kedvenc márkám, így ebben a dobozben ez a két márka egyesült.

A biztonság kedvéért kipróbáltam még ott, de olyan komolyan megszólalt, hogy több se kellett. Azonnal megvettem. Egyedül azon morfondíroztam, hogy alul nem találtam elemtartót. Talán csak áramról működne? Esetleg akkumulátor van benne? Az még elég innovatív lenne. Elemmel működik, de az elhelyezése innovatív, belül van, ahova a CD-t kell behelyezni.

A CD nagyon jól szól, minden funkció rendben működik. A Pa-Dö-Dő: Einstand CD-vel próbáltam ki, kiváló!

Biztos vagyok abban, hogy sokáig fog szolgálni engem. És nagyon érdekes volt, hogy egyébként Sony MDR-E818 fülhallgató volt mellé csomagolva, és mennyivel jobban szólt rajta a zene, mint az új Bluetooth fül- és fejhallgatókkal. Pedig ahogy utánanéztem, nem tűnik igazán nagyon drágának, mégis nagyon jól szól. Ki is próbáltam walkmannel, és ott is nagyon jó volt. De ezt szeretem a Sonyban. Még az olcsóbb cuccaik is remekül működnek.

Azon már sokat gondolkodtam, hogy mivel lehetne valami ehhez hasonló minőséget kisajtolni a PC-ből. Eddig leginkább az a Philips SB500-as Bluetooth hangszóró áll ehhez a minőséghez a legközelebb. Bár lehet, hogy számít az is, hogy a fülhallgató vezetékes. Erről néhány hónapja felkerült egy cikk a PC World weboldalán, amit nagy érdeklődéssel olvastam. Mint annyi mindenben természetesen az igazság itt sem egyszerű. Saját szavaimmal úgy tudnám a legegyszerűbben összefoglalni, hogy másképp jut el a hang Bluetooth-os eszközön keresztül, mint vezetékes fülhallgatón keresztül, és ez a különbség nem feltétlen hallható emberi füllel.

Egyébkénr 2005 vége óta hallgatok komolyabban számítógépen zenét. Igazán 2009-ben függtem rá a PC-n való zenehallgatásra, amikor beregisztráltam a Last.fm-re. Az oldal statisztikát csinál a hallgatott zenéimből, és mivel szeretek statisztikákat böngészni (főleg a sajátjaimat), ezért törekszem arra, hogy pontos legyen. A lényeg az, hogy emlékszem gyerekkoromból, hogy milyen jól szólt a zene Hi-Fi-ről, és azt próbálnám meg most valahogy elérni. Gyakrabban fogok járni abba a régiségboltba.

Egyébként az utóbbi időkben még jobban ráfüggtem a Sony termékekre. Nemrégiben találtam rá az Obsolete Sony oldalára, mely mindenféle Sony termékről posztol képet. Igazi érdekességek, olykor nagy ritkaságoknak lehetünk szemtanúi. A Patreon oldalán pedig digitális magazinjait teszi közzé az oldal tulajdonosa. Egyelőre az ingyenes változatot böngészem, de annyira jól néz ki, stílusos és informatív, hogy komolyan fontolgatom, hogy előfizetek rá. Egyelőre tehát az ingyenes változatot olvasom. A legújabb számban például végigvette a Trinitron TV-t fejlődését, ahogy azt is nyomon követhetjük, milyen innováción ment keresztül a walkman az évek során. Mindezt annyira ízléses tálalásban teszi, hogy engem is arra ösztönöz, hogy valami hasonlót alkossak. Nagyon szeretem, amikor valaki a megosztja a tudását, ráadásul ennyire fantasztikus módon. Ilyen az, amikor valaki jó dolgokra használja az internetet.