Bővülő YouTube tartalom

Jó ideje ott áll a YouTube profilom, és kacérkodok a gondolattal, hogy megtölthetném tartalommal. A legokosabb, ami eszembe jut, és nem ütközik szerzői jogokba, az gameplay videók gyártása. És tudnék is ilyet, méghozzá 7 Nintendo konzolon. Van egy Samsung DVD-HR755-ös DVD felvevőm, és ha ehhez csatlakoztatom a konzolt, akkor fel tudom venni a játékot, amit játszok, majd kiírni DVD lemezre, gépen megszerkeszteni YouTube-képes állapotba, és kerülhet is fel. Na persze, nem ész nélkül veszem az írható DVD-ket. Lesz egy újraírható DVD-m, arra kerül fel mindig az aktuális játék. A DVD felvevő le is tudja törölni az újraírható DVD tartalmát, majd új adatokkal megtölteni. Szerencsére rendben működik, az alábbi konzolokról tudok játékokat felvenni:

• Nintendo Entertainment System
• Super Nintendo Entertainment System
• Nintendo 64
• Nintendo GameCube
• Game Boy (A Super Game Boy-nak köszönhetően)
• Game Boy Color (A Super Game Boy-nak köszönhetően)
• Game Boy Advance (A Game Boy Player-nek köszönhetően)

Ha beindul a dolog, és anyagilag is majd megengedhetem magamnak, veszek magamnak egy jobb Avermedia nevű cuccot. Egy olyat, ami 1080p és 60 fps-ben vesz fel játékot, és azzal tudok majd Wii, Wii U, később Nintendo Switch, és a Wii U által Nintendo DS játékokat is felvenni.

Mindenféleképpen csak konzolról veszek fel játékot. Emulátor nem jöhet szóba. Egyrészt nehezebb is kezelni azon a játékokat, másrészt, meg szerintem itt-ott szembetűnő, hogy nem eredeti a játék. Bár ez inkább az én érzetem. Ha nézek YouTube-on gameplay videót, akkor nem tudom megmondani, hogy az eredeti-e vagy sem. De én csak eredetiekkel játszok. Leginkább magam miatt.

YouTube profil

LGT: Locomotiv GT

Zenei kritikáimban, véleményeimben jelentős szerepet fognak kapni nemcsak a Zorán, hanem az LGT albumok is, hiszen gyerekkoromban az LGT hatására lettem zenerajongó. Nekik köszönhetően tölt be különleges szerepet az életemben a zene. Ez pedig annak az érdeme, hogy a családom is nagy rajongója az együttesnek, amikor 1992-ben valamennyi album kijött CD-n, nővérem megvette mindet, méghozzá a dobozában. Sajnos az a doboz már nincs meg, de az albumokat azóta is nagy becsben tartom. Bár az az igazság, hogy a doboz sem menti meg attól a ténytől, hogy a Hungaroton nagyon mostohán bánt az LGT albumokkal, ugyanis nemcsak hogy igénytelen kiadásban jelentek meg CD-k, hanem a hangminőség is néhány albumnál a kazetta minőségét sem éri el. A mai napig nem értem, hogy miért úgy adták ki az LGT albumokat (mondjuk ez igaz, minden olyan régi albumra, melyeket a Hungaroton a CD-korszak elején – ’90-es évek elején – adott ki CD-n) hogy csak a lemez első borítója látható, a hátsó borító helyett meg fekete alapon olvashatók az információk. Pedig a Hungarotonos Zorán albumok már egész jól néznek ki. A Zorán albumoknál már megoldották, hogy a hátsó borító kép is látszódjon, ráadásul a belső füzetben olvashatók a szövegek, az album borítójához “hű” dizájnnal a háttérben. Az LGT albumok meg végig megmaradtak a hátsó borítón fekete háttérre írt adatokkal, ráadásul a belső borító ugyanazokat tartalmazza, csak fehér alapon. Mondhatjuk, hogy elbántak az LGT albumokkal, mert némely album hátsó borítója kifejezetten szépre sikeredett. Ahogy az első albumé is.

Az első album borítója ugyanis kifejezetten szép, a hátsó borítója már-már művészinek hat. Az első borítón az együttes négy tagja látható, ha jól emlékszem, egy múzeum termében készült a fénykép. A hátsó borító meg nagyon érdekes. A halakból ítélve, egy akváriumban lehet az a kis fehér játékvonat, ami látható, az írás pedig szinte már díszbetűkkel van írva. Nagyon szépnek tartom a borítót, ugyanakkor kontrasztosnak is, hiszen a rockzene sohasem az eleganciájáról volt híres. Egyébként megvan az “És ilyen a boksz? Az LGT sztori” című könyv, ezt többször elolvastam, most is újra olvasom, hogy hátha háttérinformációkból még jobban megértem az album mondanivalóját, koncepcióját. Nagyon szeretem olvasni, egyrészt hihetetlenül érdekesek a történeteik, másrészt nagyon őszintén beszéltek az őket ért eseményekről, élményekről.

Például érdekes volt azt olvasni, hogy már az első album is feszült légkörben született. Frenreisz Károly ugyanis sehogy nem tudott beilleszkedni az együttesbe, és ez ki is hallható az első két albumon. Ugyanis olyan szinten különbözbek a Frenreisz Károly által dalok, mintha valami más együttesnek a dalai tévedésből bekerültek volna az LGT albumaira. A Presser Gábor és Barta Tamás által írt dalok nagyon jól összepasszolnak, azok egységesek, de Frenreisz Károly dalai annyira kilógnak, mintha már lélekben a két évvel később az általa alapított Skorpió együttesnek írta volna ezeket a dalokat. Én ennek ellenére szerettem Frenreisz Károly zenéit (A Skorpió zenéjét is szeretem), mert szeretem azt a stílust, amit művel. Nagy zenésznek és zeneszerzőnek tartom őt.

Ennek ellenére kijelenthető, hogy ő némileg felborítja az album koncepcióját, egységét. Viszont tetszik, hogy sok a hangszeres játék a dalokban. Amennyire ismerem a ’60-as, ’70-es évek zenéjét, azt gondolom, hogy az LGT első albuma annak idején forradalmi lehetett, hiszen tudtom szerint ez az első igazán rock stílusú album Magyarországon. Ráadásul hihetetlen dallamosak a zenei betétek, az egész albumnak van egy nagyon sajátságos hangulata, amit csak itt érzek, semelyik másik albumnál nem.

Két mélypontot tudnék az albummal kapcsolatosan mondani. Az egyik inkább szakmai, a másik személyes élmény. A “szakmai” mélypont számomra a Hej, én szólok hozzád című dal, amit én igazából az egyik legrosszabb LGT dalnak tartok. Maga a szöveg, Presser éneke is nagyon furcsa, de Barta gitárjátéka a dal második felében is nagyon rossz. Ott ugyanis szimplán csak azt bizonyítja, hogy tud gitározni, meg hogy milyen fogásokat tud, de az egész zene annyira dallamtalan, hogy egyszerűen nem tudom, hogy hol tartunk, és a végén Presser éneke olyan érzetet ad, mintha a semmiből jött volna elő. A másik mélypont személyes élmény, ez pedig a Sose mondd a mamának. Konkrétan féltem gyerekkoromban ettől a daltól. Ugyanis annyira félelmetes volt számomra a dal végén hallható ördögi kacaj, annyira élethű volt, hogy mindig befogtam a fülem, hogy ne halljam. Persze egy idő után, ahogy megértettem a szöveg ironikus mondanivalóját, és hogy hány aspektusból lehet értelmezni, úgy már persze teljesen más az egész, de gyerek fejjel, amikor nem értem a szöveget, csak élvezem a zenét, rettenetesen ijesztő volt az a dal.

Ezeket leszámítva, kiváló az album, és egy hosszútávú zenei pályafutást vezet fel az album. Fantasztikus zenei játékok hallhatók az albumon. Többször el is gondolkodtam azon, hogy kísérletező jellegűnek említették a tagok az albumot, és ez tényleg hihető, de ha ilyen zenei alapokkal kísérleteznek, az több, mint ígéretes. Egyedül, ami nem tetszik, amit írtam, a “Hej, én szólok hozzád” zenei alapja, illetve hogy nincs annyira gazdagon hangszerelve, ezáltal kicsit szegényesebbnek hat ez az album. Talán leginkább itt érhető tetten az a “kísérletező jelleg”, amit említettek, meg hogy állítólag 1 hét alatt vették fel a dalokat. Ezt leszámítva, ha minden kísérletező jellegű album ilyen lenne, nem léteznének rossz albumok. 1971 decemberében jelent meg ez az album, tehát már 50 éves. És még mindig nagyon jó hallgatni. Így születnek az igazi, örökzöld slágerek. Minden egyes percért megérte dolgozni ezért az albumért.

Ének: 9/10
Zene: 8/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 6/10
Borító: 9/10
Hangulat: 9/10

+ Kiváló bemutatkozó album
– Szegényes hangszerelés, plusz ezen van az együttes egyik legrosszabb dala

85%

A miniszter félrelép DVD

Ha már az utóbbi időkben belelendültem a DVD-k elemzésébe, akkor írnék még egyről, ami szintén megvan, és azt gondolom, hogy érdemes is írni róla. Ez pedig a Miniszter félrelép, mely a ’90-es évek egyik legsikeresebb – és talán az egyik legjobb – magyar filmje. Bár a legjobbal kicsit csínján bánnék, még a ’90-es évek távlatában is, hiszen szokás azt mondani, hogy igazán jó magyar film legalább 30 éve nem készül, és ez sem mondható feltétlen nagyon-nagyon kiemelkedőnek. Több tézis van arra, hogy miért nem készül jó magyar film. Egyrészről mondható, hogy alapvetően lényegesen alacsonyabb költségvetésből készül nálunk egy film, mint tőlünk nyugatabbra. De azért lehet példát mondani alacsony költségvetésű kiváló filmre is. Amit inkább indoknak szoktak mondani, hogy a magyar nép lelkületére utal, hogy nem a valóságra kíváncsi, hanem csak szórakoztassák őket. Ennek a szórakoztatásnak egy nagyon sajátságos változatába enged betekintést a film.

A szórakoztatás sajátságos formája leginkább abban nyilvánul meg, hogy a magyar színészet szinte legjobbjait láthatjuk, vagy legalábbis biztos, hogy a legtapasztaltabbakat, akik rengeteg színdarabban, filmben játszottak. Az az érdekes, hogy igazából ez is lehetne az a tipikus magyar film, ami csak szórakoztatni akar, nem hivatott minőségi alkotást a mozivászonra vinni, de a színészek döntő többsége olyan kiváló alakítást nyújtott, hogy magukhoz emelik a film színvonalát, és valójában emiatt látják sokan kiválónak ezt a filmet. Az biztos, hogy megérte annak idején, 1997 decemberében elmenni, megnézni a moziban ezt a filmet, én is láttam moziban. És azt kell mondjam, hogy most is jó volt újra megnézni. Én személy szerint nem rajongok annyira Koltai Róbertért, mert már az a túlságosan esetlen személyiség, aki már segíteni nem képes magán. Nagyon emlékezetes filmes alakítást sem tudok tőle mondani. Egyetlen egy megnyilvánulását szerettem, amikor az Activity című vetélkedőben rajzolnia kellett, az nagyon poén volt, ahogy elintézte. Kern Andrást viszont nagyon jó színésznek tartom. Hihetetlen spontánnak tűnnek az alakításai, mintha teljesen eggyé válna a szereppel, amit alakít. Sőt, én még a Heti Hetesben is szerettem, amikor egy-egy hír kapcsán eljátszották az adott jelenetet, vagy úgymond “elfogott egy levelet”. Azok nagyon jók voltak. Egyetlen egy megnyilvánulása volt nagyon kellemetlen. Azt hiszem, 2002 húsvétjának környékén volt az, hogy a Heti Hetesben volt vendég, és mindenkit meglocsolt. Ezt leszámítva nagyon szimpatikus, amit csinál. Ebben a filmben is azt gondolom, hogy nagyon jól alakította a miniszterelnök szerepét.

Mert miről van szó? Vitt Péter miniszterelnök egy éjszakai légyottra hívja el az ellenzéki titkárnőt, Tündét az Astoria szálló elnöki lakosztályába. Minden jól indul, érzékelhetően Tündének is kívánatos a miniszerelnök úr. Amikor épp beindulnának a dolgok, Tünde elhúzza az ablak függönyét, és az ijedtségtől dermedten konstatálja a holttestet, ahogy rácsukódott az ablak. Innentől indul be igazán a történet. Hiszen milyen már az, hogy a miniszterelnök úr egy holttest “jelenlétében” tart légyottot az ellenzéki titkárnővel? Minimum véget vetne a politikusi pályafutásának, ha ez kitudódna. Hogy ennek elejét vegye, a miniszterelnök úr magához hívatja a titkárát, Galamb Sándort, aki az éjszakai ülésen helyettesíti a miniszerelnök urat, hogy addig “foglalkozzon” ő a holttesttel. Ezzel pedig egy véget nem érő hajsza indul meg a “túlélésért”, amit tovább bonyolít a titkárnő, Tünde barátja, aki nyomoztatott a barátnője után. Emellett fény derül arra is, hogy ki az a titokzatos holttest, és további szereplők bonyolítják a történetet.

Alapvetően nagyon jó film, tele eszméletlen poénokkal. Sőt azt is ki lehet jelenteni, hogy 2020-ban is nézhető, de azt gondolom, hogy ott követték el a súlyos hibát, hogy annyi szálat “kötöttek” már a végére a történethez, annyi oldalról igyekeztek poénokkal megtölteni a filmet, ami ugyan sikerült, mert sok nevettető jelenet van, de a végére annyira bonyolult lett az egész, hogy abból már csak egy módon lehetett kijönni: Megjelent a rendőrség, és mintegy gordiuszi csomót elvágva, letartóztattak mindenkit, akinek köze volt azon az éjjelen az elnöki lakosztályhoz. Itt a kevesebb, több elve jobban érvényesült volna.

Minden másban jó a film, és tényleg az átlag magyar filmek felett van, színvonal terén. Amire külön kitérnék, az a zene, a filmhez írt dalok. Hihetetlen kontrasztos számomra. A filmet Somló Tamás: Találj rám című dala nyitja. Hihetetlen kellemes dal, mondjuk effektíve nagyon szeretem Somló Tamás énekesi karrierjét, de erről írtam már többször, és fogok is még. Jelen van Geszti Péter is, aki hát… Hozza a szokásos színvonalát, amit rapszodikusnak mondanék. Egyrészt az idétlen játéka a magyar nyelvvel, ugyanakkor érzékelhetően mindig vigyázott arra, hogy ne menjen le egy színvonal alá, ezért tartották őt sokan jónak a ’90-es években. Itt debütált a Jazz+Az nevű formáció. A film végefőcímdalát Kern András és Koltai Róbert együtt éneklik (Csak ússzuk meg!). Alapvetően nem rossz, de felejthető dal. Ami a mélypont számomra, az Postássy Juli: Puszinyuszi című dala. Egyrészt ott azért adta alább Geszti Péter szövegileg, másrészt undorító számomra az a “játék”, amit Postássy Juli művel a dal végén. Kapcsolódik ugyan a filmhez, de nem vagyok kíváncsi arra, hogy miket mondana a férjének az ágyban. Főleg úgy nem, hogy egy középkorú, kövér férfit képzelek el mellé, aki szexuálisan teljes mértékig kivénhedt. De majd tervezem megvenni a filmzenét, mert amúgy nem rossz, meg hát gyűjteménybe miért is ne?

Maga a kiadvány egész jó. Szeretem, ha a belső lapon olvashatók a jelenetek címei, és a lemezre nyomtatott kép is rendben van. Extrák terén is kiemelkedő a DVD, hiszen az interjú együttesen majdnem 50 perc hosszú. Egyetlen hátrány, hogy nem lehet egyszerre lejátszani az egészet. A werkfilmet is érdemes megnézni, bár itt belevágtak néhány mondatot az interjúkból. Érdekes volt megtudni, hogy ez a film az átlag magyar költségvetéshez képest több pénzből készült. A rendező, Andy Vajna hozta magával a filmkészítés amerikai kultúráját, hiszen minálunk egyáltalán nem bevett gyakorlat az úgynevezett átforgatás. Ennek az a lényege, hogy ugyanazt a jelenetet többször, több kameraállásból veszik fel. Ez azért lehet jó, mert előfordulhat, hogy úgy találnak meg egy jó kameraállást, vagy valami nagyon jó jelenetet, amire ott a forgatás során nem is figyelnének fel, csak utólag, a vágás során lenne szembetűnő. Csak a színészek inkább arról panaszkodtak, hogy ez rettenetesen fárasztó, mert egy-egy jelenet felvétele sokkal tovább tart. Nem utolsósorban, mivel a többszörös felvétel következtében sokkal több kockát vesznek fel, ezért a forgatás is sokkal költségesebb. A csoportkép készül is érdekes, és azt is jó volt látni, hogy a balesetet hogy vették fel. Erre külön nagyon kíváncsi voltam. Aztán megnézhető még a “Csak ússzuk meg!” és a “Puszinyuszi” videoklipje. Az utóbbi valamiért rövidített változatban került fel, amit a dal szörnyűsége miatt ugyan nem bánok, de azért azt, hogy valahol meglegyen teljes változatban, azt azért díjaztam volna.

Mégsem kifogástalan a kiadvány. A kép ugyanis eléggé rossz minőségű. Pixeles, a színek is olyanok, mintha videokazettáról másolták volna DVD-re. Az extrák képminősége viszont meglepően jó. Az méltó a DVD-hez. A hang nagyjából rendben van. 2.0-ás magyar hang van rajta, feliratot nem készítettek a filmhez.

Jó lett volna egy olyan DVD-n őrizni ezt a magyar filmet, mely kép és hang terén kifogástalan minőségű. Ha már ennyire népszerű, és a mai napig emlegetik. Főleg, ha ennyire drága volt a gyártása. Ehhez képest a DVD kép- és hangminőség terén sokkal inkább low budget feelinget ad. Élek a gyanúperrel, hogy ez a DVD is 6-7000 forint volt eredeti árán. Hát távolról sem ér annyit. De alacsony áron, mint jó magyar filmet, megéri megvenni.

Film: 8/10
Kép: 5/10
Hang: 6/10
Extrák: 8/10
Borító: 9/10

+ Mert készül jó magyar film
– Hozzá méltatlan kép- és hangminőség

75%

Egy kisebb tárhelyű pen drive

Tegnap este beruháztam egy 8 GB tárhelyű Pen Drive-ra. Természetesen ez is Philips márkájú. Ezt arra vettem, hogy egyrészt zenéket zenelejátszó eszközön hallgassak, másrészt kisebb dolgok (pl. nyomtatnivaló, tananyag) nálam legyen Pen Drive-on, ha máshova kell, vagy máshonnan kell haza. Tehát ez lesz az a Pen Drive, amit magammal viszek mindenhova. Zene terén meg olyanokat tennék rá, amik már nem jelentek meg CD-n (tehát legújabb zenék), vagy nincsenek meg eredetiben. Tettem is egy próbát, rátettem Hayashibara Megumi: Slayers MEGUMIX albumát, és kiválóan működik a Philips CD-s magnómon.

Nem egy előnyös kép, de csak mivel eléggé hátul van az USB bemenet, ezért csak úgy tudtam egy olyan képet csinálni, ahol látszik, hogy a Pen Drive a magnóra csatlakoztatva, és a kijelzőn is látszik az egyes szám. Mindenesetre rendben lejátsza, úgyhogy örülök neki.

Mondjuk akadt egy kisebb bonyodalom, mert anyám is megkért arra, hogy tegyek az ő Pen Drive-jára is zenét, amiket szeret, és tudja hallgatni. Örömmel, rá is tettem egy albumot, amit szeret, csak azt a Pen Drive-ot sehogy nem tudta a magnó lejátszani. Integral 4GB-os Pen Drive-ról van szó. Sokáig nem is tudtam, hogy mi a baj, csak amikor vettem a Philips-et, akkor gondolkodtam el azon, hogy lehet, hogy az Integral fájlrendszere rossz? Eszembe jutott, hogy anyám TV-je, a Blaupunkt egyszer kiírta, hogy FAT32 fájlrendszerű külső merevlemezzel tud kommunikálni. Megnéztem az Integral Pen Drive fájlrendszerét, az NTFS-ben volt. Sejtve, hogy ez lehet a baj forrása, gyorsan átmentem rajta FAT32-vel, rátettem egy albumot, azt már rendben lejátszotta. Ezek szerint vannak eszközök, melyek csak a FAT32 fájlrendszerű USB Stickkel tudnak kommunikálni. Most már ezt is tudom.

Kíváncsiságból megnéztem, hogy hol van a Philips importőri irodája, raktára. Rajta van a papíron, hogy Curieweg 15, Alphen aan den Rijn, kíváncsi voltam arra hogy mennyire van messze attól, ahol laktam Alphen aan den Rijn-ben, amikor ott töltöttem a hétvégét. Hát, én a város egyik végében voltam, a raktár pedig a másik végén van. A vasútállomás van félúton, és még onnan is sokat sétáltam a szálláshelyre. Arra már nem voltam, de ahogy elnéztem, a Curieweg-en több raktárépület is van. Lehet, hogy ott könnyen találnék munkát, ha Hollandiában lennék, a Philips-nek meg szívesen dolgoznék.

Új és régi Philips cuccok

Békéscsabán a Tescóban kaphatók lettek Philips Pen Drive-ok és MicroSD memóriakártyák. Egészen pontosan ezt néztem ki magamnak, és tegnap meg is vettem. A New Nintendo 3DS-embe vettem. 32 GB a legnagyobb, amit támogat a kézikonzol, mivel eddig SDHC a memóriakártya. 64 GB-tól már SDXC, és gondolom, azt már nem tudja kezelni a New Nintendo 3DS. De amúgy a 32GB is untig elég. Van digitális formában néhány Nintendo 3DS játék, egy-kettő közülük kb. 25.000 blokkot foglal, ami kb. 3 GB, tehát van mellette hely bőven. Úgyhogy teljesen jó, maximálisan elégedett vagyok vele. Még a telefonba vennék egy 256GB méretűt, ez a maximális, amit a Xiaomi Redmi Note 8T telefonom támogat, de olyat Philipstől még nem láttam. Annyira nem fontos még, mert van bőven hely a telefonon.

Meg lementem a tárolóba, mert rémlett, hogy vannak még Philips cuccok lent. És valóban. Ott volt egy AZ1202-es CD-s magnó, valamint egy SPC 200NC típusú webkamera. Az utóbbival kevés gondom volt, mert az egyrészt kevésbé volt koszos, másrészt meg már semmilyen drivert nem találtam hozzá. Nagyon régi, XP-ig van rá támogatás. Így ha lenne hozzá driver, nagyon sok hasznát akkor se venném, mert igazából már akkor is eléggé rossz volt a képminősége, emlékszem rá. Skype-ra használtuk legtöbbször, amikor nővéremmel ott beszélgettünk. Jó lenne amúgy, ha lenne webkamera, pl. Discord-ra, de nagyon nem szorulok rá.

A CD-s magnóval viszont jóval több gondom volt, mert nagyon ragacsos és koszos volt. Nem készítettem egy úgymond "előtte" képet, de az elemtartó fedelet, amikor kinyitottam, azt úgy éreztem, hogy muszáj volt lefényképezni, mert az valami eszméletlen volt.

Ebből egyszer csúnyán kifolyhatott az elem. Alaposan megtisztítottam, még így sem sikerült tökéletesre, de lényesen jobban néz ki, mint a képen. Nagyjából 1 óra alatt sikerült rendbe hozni, és néhány évet fiatalítani rajta.

Ki is próbáltam, hátha még működik. De valamiért az maradt meg bennem, hogy ez már nem jó. De majdnem tökéletesen működik. A rádió és a CD rendben van. Ráadásul rányomom a dinamikus basszust, olyan jól szól, hogy az bármelyik mai hasonló magnónak dicsőségére válna. Pedig ez 1998-as kiadás. Jól is néz ki, és még mindig remekül működik, úgyhogy nagyon örülök hogy újra megtaláltam. Jó látni, hogy egy ilyen régi magnó még ma is jól működik. Egyedül a kazettával van egy kis probléma. Pörgeti a motor, de a zenét kicsit mélyebb hangon játsza le a zenét. Olyan, mint a Walkmannél, amikor már "fárad" az elem. Mélyebben játsza le a zenét, de még éppen hallgatható. Azt tippelem, hogy lassabban forog a motor. OctoZaky szerint valami kosz kerülhetett bele, és az akadályozza a motor forgását. Most örülnék, ha lenne valami műszaki érzékem, szét tudnám szedni, és belül megnézni, hogy mi a baja. De ahogy írtam, amikor a laptopot próbáltam szétszedni, ott is inkább nem csináltam semmit, mert attól féltem, hogy valamit rossz helyre teszek vissza, vagy rossz sorrendbe, inkább visszatettem a csavarokat. Hasonló a helyzet a magnónál is. De OctoZaky mondta, hogy ha legközelebb találkozunk, megnézheti, ő ehhez nagyon ért. És akkor megteszem, hogy figyelem, hogy csinálja, okosodok, és legközelebb már magamtól próbálok ilyet megcsinálni.

Örülnék, ha OctoZaky meg tudná csinálni, mert akkor lenne két lejátszóm, ami kazettát is lejátszik, ráadásul ez kiváló hangminőségben. Ma is őrzök egy kb. 220 darabos kazettagyűjteményt, és szívesen hallgatnám némelyiket. Főleg azokat, amik csak kazettán vannak meg. Meg hát miért is ne nűködhetne egy magnó tökéletesen, ha Philips, és szívesen haszálnám?

Vicces hőhullám

Teljesen megbolondítja a németeket a náluk uralkodó hőség. Tegnapelőtt a Radio Köln-ben, amikor időjárás-jelentés volt a hírek után, a bemondó a "Hitzewelle" (hőhullám) szó után egyszer csak elnevette magát. Én csak lesek, hogy mi ebben olyan vicces, de megmosolyogtatott.

Sokkal viccesebb volt tegnap reggel az RTL Guten Morgen Deutschland időjárás-jelentése. Már csak azért is, mert pont akkor ébredtem fel, na mondom magamban, belenézek az RTL reggeli műsorába, miről beszélnek? Épp a 8 órási hírek volt, az időjárás-jelentés meg már egyébként is érdekesen indult. Aztán a bemondó egyszer csak fogta magát, és elnevette magát. De annyira, hogy végig se tudta mondani. Még valamit próbált ott mondani, aztán amikor már csak egy 'tschuldigung-ra futotta tőle, akkor már én sem bírtam tovább. Nagyon jól indult a tegnapi napom. Ilyen nevetést nagyon ritkán hallani TV-ben. Kerestem a videót, hogy beágyazzam ide, de nem találtam meg. az RTL weboldalán kint van a videó, de nincsenek beágyazási lehetőségek.

Kár érte, mert tényleg vicces volt.

Egy pozitív visszajelzés

Nemrégiben kaptam egy ilyen üzenetet, ami jólesett:

Szia! Csak most vettem észre, hogy mi egyszer üzleteltünk már. Bevallom, nagyon megörültem, hogy pont nálad találtam meg, amit kerestem, mert követem a blogod, és így ismerős volt a neved. Sajnos még nem ástam bele magam annyira a blogodba, de rengeteg minden van rajta, ami érdekel, nagyon tetszik, hogy ilyen \"vegyesfelvágott\", valóságos kis kincsesbánya.

Nagyon szépen köszönöm, igazán zavarba jöttem, pirulásmérőm kiakadt. Inspirál, és érezteti, hogy érdemes kiírni magamból a gondolataimat. Főleg azért esett jól, mert írta a "vegyesfelvágott"-at, ami pont a blog egyik lényege. Ebben az egyik kedves ismerősöm, Tukeinon inspirált a blogjával, aki szintén minden témát érintett, ami érdekelte. Csak az övé sokkal személyesebb, sokkal inkább érintett saját témákat. Sajnos már nem aktív, és hiányolom is az írásait, de ő volt az, aki inspirált abban, hogy legyen ez egy mindenes blog. És már a legelején is azt láttam, hogy igazából ez nagyon jó dolog, mert miért is lehetne egy helyen Super Mario, Nintendo, LGT, Zorán, Okui Masami, Haikyuu!!, Harry Potter vagy a Pixar, Disney klasszikusok, ha a maguk kategóriájában kiválóak? Mert Tukeinon blogjában az is nagyon tetszett, hogy az írási stílusa miatt olyan postjait elolvastam, amely témában nem vagyok annyira érdekelt, vagy nem vagyok annyira jártas. Ilyen például a programozás. Erre jutott eszembe az, hogy ha esetleg van olyan, akinek megtetszik annyira az írásom, hogy olyan postot is elolvas tőlem, amit nem ismer, vagy nem érdekelt benne, akkor elértem azt a célomat, hogy népszerűsítsem azt, amit szeretek.

Ennek egyik lépését folytatom a blogpostok átköltöztetével. És most külön prioritásba került a blog.hu-s blogom, mert ahogy elnézem, komoly veszélyben az Index...

Új Sony fejhallgató

Szombaton kinéztem magamnak a Media Markt-ban egy Sony MDR-V150-es fejhallgatót, ami akciós volt, ráadásul stílusosan néz ki, úgyhogy minden szempontból ideális lenne számomra. Csak az volt a kár, hogy szombaton volt utoljára akciós, nálam meg nem volt annyi pénz, úgyhogy elengedtem lélekben. De ma megnéztem, hogy mennyi az eredeti ára, és döbbenten láttam, hogy ma egy másik akció keretében még olcsóbban adják. Valami 3.850 forint körül volt szombaton a nagy márkák akció keretében, mától meg kuponnapi akciók vannak, ezáltal fekete színű 3.486 forint, a fehér meg 3.599 forint. Mondjuk nekem teljesen mindegy, milyen akciónak hívják, minél olcsóbban tudom megvenni, annál jobb. De ami még érdekesebb, hogy az üzletben meg mind a két fajta 3.419 forint volt. Amúgy nincs semmi különség a kettő között, de mivel a világos színeket preferálom, ezért a fehéret vettem meg.

Nemcsak a Sony márka miatt vettem meg (bár kétségtelen, hogy ezt emiatt választottam), hanem mert a régi fejhallgatóm (Panasonic RP-HT010) már olyan szörnyű állapotban volt, hogy már elérte a használhatatlanság szintjét. Ráadásul a hangminőség sem volt az igazi. A Sony-hoz képest semmiképp sem, mert ahhoz képest, hogy az ára belépő szintű kategóriára vall, egyrészt stílusosan néz ki, másrészt nagyon szépen szól. Úgy emeli ki a mély hangot, hogy nem nyomja el a magasat. Mert hallottam olyan fejhallgatót, ami szintén olcsóbb volt, és azzal promotálták, hogy milyen menő mélyhang kiemelése van. Csak épp a magas hang csúnyán szólt. Olyan érzésem volt, mintha be lenne dugulva a fülem. Nem nagy szám, az angliai ASDA hipermarket lánc saját márkájú vezeték nélküli fejhallgatójáról van szó. Meg is találtam az ASDA weboldalán. Őrzöm, de nemigen használom. A Sony minden szempontból megfelel az igényeimnek. Ár-érték arányában nagyon jó választás volt, ráadásul ahogy a Sony weboldalán elnéztem, 6.477 forintos árat írnak ennek a fejhallgatónak. Majdnem féláron vettem meg? De van is annyira jó minőségű, hogy azt a 6.500 forint körüli árát is megéri.

Kis csomag Németországból

A német közösségből, ahol jelen vagyok, az egyik lány lepett meg egy kisebb csomaggal. Nagyon aranyos volt tőle. ^^ Kaptam két animés magazint, egy kis édességet, meg egy írt egy rövid levelet is. Ezekkel az újságokkal most találkozok először, és így ahogy első körben átfutottam őket, teljes mértékig nyilvánvaló volt számomra, hogy miért van sokkal magasabb szinten az animés kultúra Németországban, mint nálunk. Többek között azért, mert van két ilyen színvonalas magazin, mely komolyan veszi magát, és nemcsak a tinédzser korosztályt szólítja meg (mint a Mondo magazin...), több témát érintenek Japánon belül, és a dizájn is nagyon szép, dolgozott. A Koneko magazinban van Haikyuu!!, illetve mindkettőben van Zankyou no Terror, azokat külön el fogom olvasni, és akkor az írást is jellemzem majd. Nem győztem a könnyeimmel küszködve megköszönni neki, nagyon aranyos volt. ^^

Új Pen Drive és új Windows

Sajnos a költözés alkalmával elvesztettem a SanDisk 128 GB Pen Drive-ot, amit leginkább azért sajnáltam, mert azon volt rajta az összes Játék határok nélkül adás. Pótolni ma már nem nagy szám, hiszen az nCore őrzi a régi adásokat, meg is vannak, csak azért sajnáltam, mert annak különleges eszmei értéke van, és azért még most sem igazán tartunk ott, hogy annyira könnyű legyen a 128 GB Pen Drive-ot venni. De erre most mégis adódott lehetőség, hiszen a Philips-nek van a FM12FD75B 128GB Pen Drive-ja, ami olcsó. Az AQUA-ban 8.490 forint, hát ez jöhet. És ma meg is jött.

Nemcsak azért örültem nagyon neki, mert Philips az egyik elsőszámű műszaki cikket gyártó cég nálam a Sony mellett, hanem nagyon tetszik a színe is, hogy fehér-sárga színű. Na meg hát a Philips holland cég, és mint tudható rólam, Hollandia a z általam legmenőbbnek tartott európai ország. Ráadásul mint a hátoldaláról megtudtam, a Philips termékek forgalmazója, a Leli Group Holding B.V., melynek irodája Alphen aan den Rijn-ben van. Hát, csak nem pont ott voltam februárban, és valósággal beleszerettem a városba? Ez még egy sokkal nagyobb ok arra, hogy Philips párti legyek műszaki cikkek terén.

Csak ez a csomagolás... Nem akartam azt megcsinálni, hogy ízekre szedem szét a papírt, ezért fogtam egy tompább kést, lágyan beleszúrtam a műanyag tartójába, úgy, hogy a kés pengéje a Pen Drive alá menjen, és az ne sérüljön meg. Így szép lassú mozdulattal kivágtam a műanyag részt, és sikerült úgy kiszabadítani a Pen Drive-ot, hogy annak se lett semmi baja, és a papír is megmaradt.

No, de nem(csak) a Philips iránti szerelmemből vettem ezt a Pen Drive-ot, hanem azért is, hogy ISO-ként erre kerüljön fel a Windows 10, és innen újra telepítsem. A történet: Január óta van egy ASUS X553M típusú laptopom, a bátyám szerezte Angliából, felújíttatta, és odaadta nekem. Mondjuk a "felújíttatás" erősen virágnyelven van megfogalmazva, ugyanis az akkumulátor teljességgel használhatatlan (csak áramról működött), a processzor meg rettenetesen gyenge volt benne. Ha elindítottam a diep.io-t a böngészőből, és szinte semmi mást nem tudtam a gépen csinálni, úgy belassult az egész. Gondolkodtam rajta, hogy esetleg ha veszek bele akkumulátort, és szépen lassan nekiállok fejleszteni, akkor kihozhatok belőle egy jó laptopot, de aztán oda jutottam magamban, hogy túl sokat kell rá költeni, és nem ér meg ennyit. Inkább az asztali PC-met fejlesztem. Az egyetlen pozitívum benne az az SSD ami utólag került bene, egészen pontosan 120 GB. Hetekig vacilláltam vele, hogy kivegyem-e belőle, vagy hagyjam benne, jó lesz még a laptop valamire, aztán a héten úgy döntöttem, hogy végül kiveszem az SSD-t belőle.

Ez sem volt egyszerű menet, ugyanis 10 csavar tartotta alul, ezeket ugyan semmiség volt kicsavarozni, de aztán a laptop alját még ki is kellett pattintani a helyéről, és mivel jó erősen volt odarögzítve, ezért inkább úgy döntöttem, hogy megkérem az egyik unokatestvéremet, aki a számítástechnikában sokkal jártasabb (hardverileg is), hogy segítsen. Bevállalta. Másnap elmentem hozzá, kiszedte, és szerencsére használható asztali PC-ben is. Meg kivette az akkumulátort, hogy ne folyjon ki. Az majd bekerül egy elemes szelektív hulladékgyűjtőbe. Igazából a laptop kijelzője jó, meg a bemenetek is (tehát az alaplap), ezért bár nem tudom, hogy mennyit ér így, mindenesetre úgy döntöttem, hogy kiteszem Vaterára 1 forintról licitre, aztán legfeljebb jól jár vele valaki, nekem nem kell szórakozni vele. Gyorsan kiderült, hogy kishitű voltam, ugyanis villámsebességgel felment az ára 5.500 forintra. Ott most áll ugyan, de így is nagyon elégedett vagyok.

Beszereltem az SSD-t az asztali PC-be, és az volt az eredeti terv, hogy a HDD-n lévő Windows-t költöztetem át az SSD-be. Erre karaokés-informatikus barátomat, wakát kértem meg, aki TeamViewer segítségével igyekezett tenni a teendőt, de ez sehogy nem sikerült. Egészen pontosan fájlrendszer hiba miatt nem sikerült átmásolni az SSD-re a HDD C meghajtóját. A MiniTool Partition Wizard 11-es verziójával próbálta ezt megcsinálni. Aztán sehogy nem sikerült, végül abban állapodtunk meg, hogy leszedem a Windows weboldaláról a Media Creation Tool-t, azzal kreálunk majd egy Pen Drive-ra egy Windows 10 ISO-t (nincs itthon DVD), és onnan tesszük fel SSD-re az operációs rendszert. Ez sikeres volt, és végül azért is döntöttünk a Pen Drive vásárlása mellett, mert az nekem úgyis kell, aztán a Windowsra már úgysincs szükségem onnan, úgyhogy így történt, hogy lett egy Pen Drive-om.

Persze nincs szerelés affér nélkül, ugyanis waka arra kért engem (szerintem totál feleslegesen, amúgy), hogy húzzam ki addig a HDD-t, hogy biztosan minden fájl az SSD-re kerüljön, ami a Windows-nak kell. A telepítés amúgy nagyon gyorsan ment, de amikor visszacsatlakoztattam a HDD-t, a Windows nem látta a merevlemezt... Azt hittem, kiugrok az ablakon, ugyanis az volt a poén, hogy a BIOS látta a HDD-t, de a Windows nem. Nézelődtünk, mit lehet erre tenni, de nem találtunk rá értelmes megoldást (ahogy általában nem szoktunk, ha informatikai jellegű problémára keresünk rá a neten). Végül waka azt javasolta, hogy cseréljem ki az alaplapon az SSD és a HDD csatlakozóit. Igen, ez a legdebilebb módszer, ami ráadásul be szokott jönni, és a poén az, hogy most is bejött. Szóval ez így lett megoldva. De még mindig nincs vége a bulinak, aztán ugyanis azt kellett megoldani, hogy a HDD "ex-C meghajtó"-jából átvigyem a személyes fájlokat, hogy aztán azt törölni lehessen, és az egész HDD egy partíció legyen. Hát persze, hogy ez se ment simán, ugyanis a jogok az előző Windowsban "maradtak", így azt külön kellett kérni. Hiába mentem rá, hogy megadom, nem akarta megnyitni a "supermario4ever" könyvtárat. Jobb egérgomb, speciális jogok kiosztása sem működött, úgyhogy végülis az történt (természetesen waka hősies közreműködésével), hogy Total Commanderrel adta meg a jogot, így már át tudtam menteni a fájlokat az SSD-re, és ki lehetett törölni teljesen az ex-Windows meghajtóját. A másik meghajtó kiterjesztve, így végre a HDD egy partíciós lett. Ezzel lett vége a bulinak, és lett teljes értékű új Windows-on SSD-n, és egy teljes HDD van külön. 500 GB, lehet, hogy kicserélem 1 TB-sre, de előbb veszek a PC-be jobb processzort, videokártyát, új monitort (mert LG van, és ugye a Philips az igazi), meg vezeték nélküli billentyűzetet és egeret.

A Pen Drive és az SSD azért is jött jól, mert van nekem egy régi (egészen pontosan 2009-es) Fujitsu Siemens külső merevlemezem. Ezt teljesen üressé tudom tenni, és akár ezt is eladhatnám, mert nincs rá szükségem. 500 GB, úgyhogy nem kicsi, ráadásul most is működik, csak nem használnék olyan külső merevlemezt, aminek külön áramforrás kell. Ezért inkább eladom Vaterán. Jó az, ha mindenhonnan jön a pénz, kell a Nintendo Switch-re. Elég az 1 TB Samsung külső merevlemez, annak a PC adja az áramot. Úgyhogy most rendezgetem a fájlokat, majd átkerülnek a régi külső merevlemez adatai az új külső merevlemezre, a régit lassú formázással megformázom, és mehet is.

Így fest egy kalandos SSD-re történő Windows 10 telepítés.

Az LGT nagy korszakai

Karácsony János az LGT könyvben két nagy korszakról beszélt az együttes kapcsán, 1976-1985 között. Ez megihletett, és elgondolkodtatott, hogy rajongóként milyen korszakokra bontanám az LGT pályafutását? 5 nagy korszak jutott eszembe.

1. Kezdetek: 1971-1972
   Amikor megalakult az együttes, és az "őstagokkal" berobbantak a köztudatba. Zenei jellegű kísérletezések, egy ennek ellenére jó első album, és egy egységesebb, erősebb második album. Ez nemcsak, mint a kezdeti korszak mivolta miatt egy külön korszak, hanem Frenreisz Károly miatt is, aki olyan szinten sajátságos zenét írt az LGT-nek, hogy az csak nehezen illeszthető be a többi dal közé. Nem mellesleg kevesebbet gyakorolt együtt a többi taggal. Ahogy kivettem a könyvből, Frenreisz Károly sokkal inkább a maga életét élte, amit a Barta Tamás nagyon nehezményezett, hiszen ő napi szinten kb. 6 órát gyakorolt. Ebben benne volt Zalatnay Sarolta is, és a vele való kapcsolata. Beszédes, hogy Zalatnay Sarolta 1971-es albumának szinte összes dalát Frenreisz Károly írta, az album pedig az egykori Metrósokkal és LGT-sekkel készült, egyedül Barta Tamás nincs jelen. Ő az egyedüli, aki nem vett részt az album készítésében. Azt az albumot ugyan nem ismerem, de az az igazság, hogy Frenreisz Károly akármennyire is nem illett az együttesbe, akármennyire is sajátságos zenét írt, mégis szeretem az első két albumot a különleges hangulata miatt. Azt gondolom, hogy Frenreisz a dalaival külön nagyon jó színezetet ad albumoknak, ami miatt szeretem hallgatni azokat.
2. Nagy sikerek és amerikai turné: 1973-1976
   Viszont azért sokat számít az egyetértés a tagok között, mert mégis csak így lehet közösen dolgozni. Somló Tamás kétségtelenül meghozta ezt a fúziót, hiszen ő azért már jobban beleillett az LGT képébe. A közös munka eredménye a Bummm! című album, amiről a könyvben Presser Gábor, mint legjobb LGT album beszélt róla. Amikor minden összeállt. És tényleg óriási lendület volt zeneileg, hangulatilag, és pont azért volt óriási fejlődés, mert lehet hallani az egységet a dalokban. Egy ilyen jó albumhoz nemcsak zenei tudás kell, hanem a tagok közötti kohézió is. És bizony a hallgatóság is észrevette ezt, ugyanis 200.000 példányt adtak el a lemezből. Ugyanakkor az igazat megvallva, ma már egy kicsit ijesztő az album borítóját nézni, és tudatában lenni annak, hogy az akkori négytagú felállásból már csak 1 tag él, Presser Gábor.
   Frenreisz Károly egyébként nemcsak a különbözőségek miatt lépett ki az LGT-ből, és hogy a Skorpiót megalapítva olyan zenét csináljon, amivel tényleg képviselheti a saját stílusát, hanem mert nem tetszett, hogy a Képzelt Riport egy amerikai popfesztiválról musical által az LGT bekerült a színházi életbe. Szerinte ugyanis a rockzene nem illik a színházba. Az a musical egyébként nagyon viharos körülmények között készült, ugyanis a színházi élet is támadta, hogy kerül egy rock együttes a színházba, másik oldalról Frenreisz Károly is részint emiatt vált ki az együttesből. Ennek ellenére nagyon emlékezetes dalok születtek, azt sokat hallgattam.
   Aztán jöttek az külföldi turnék, amerikai szerződés, amiből sok minden nem valósult meg. Az túlzás, hogy semmi, és a könyv tanúsága alapján az sem igaz, hogy semmibe vették őket Amerikában. Az amerikai események hátteréről főleg Adamis Anna beszélt sokat. Nagyon zanzásítva arról van szó, hogy az amerikai szokások, kultúra teljesen mások, és ebből születtek súlyos félreértések, aminek következtében a második amerikai lemez nem készült el. Barta Tamás meg ugye nem jött haza, ezáltal vált ki az LGT-ből.
   1974 szeptemberében jöttek haza, és csatlakozott Karácsony János a csapatba. Pont a legrosszabbkor, hiszen nagyon megviselte a többi tagot, hogy végül - így vagy úgy, de - kudarcba fulladt az amerikai karrier. Emiatt voltak veszekedések a csapaton belül, és ezen kudarcok árnyékában készült el a Mindig magasabbra című album, amiről azt gondolom, hogy lehet rajta érezni az amerikai karrier sikertelenségének lelki utóhatásait. Én nagyon csendesnek érzékelem ezt az albumot, úgy hallom, hogy ennek az albumnak a legszegényesebb a hangszerelése. Meg is néztem a CD borítóján, tényleg kevés hangszeren dolgoztak ezen az albumon. És ilyen viszontagságos körülmények között születtek meg olyan klasszikusok, mint a Neked írom a dalt, vagy az Álomarcú lány. De ezután jelent meg a személyes kedvencem az 5. album, melyről azt gondolom, hogy a legjobb hangulatú album. A koncert "montázs" (ahogy olvastam a könyvben) is kiválóan meg lett oldva. Az ugyanis nem egy valódi élő felvétel, amit a lemez 4. oldalán hallhatunk, hanem régi dalokat vettek fel újra, és egy kisebb közönség a stúdióban Laux vezénylésére tapsoltak, fütyültek, éljeneztek.
   Aztán Laux disszidálása... Volt szó arról a könyvben, hogy amerikai turné a Lauxot viselte meg a leginkább, és azt gondolom, hogy igazából nem tudta azt megemészteni. Ezért ment ki Amerikába, és maradt ott. Az ő távozása, mint csapatvezető, nagyon komolyan érintette az LGT-t, konkrétan a fennmaradás volt a tét.
3. Az új kezdet: 1977-1980
   De szerencsére jött a segítség Solti János és Stevanovity Dusán személyében. Új kezdetről pedig egyáltalán nem túlzás beszélni, hiszen a könyvben is volt szó róla, de ki is hallható az ekkor megjelent albumokon, hogy Solti János dobjátéka teljesen új lökést adott az együttesnek. Más a stílusa, és bár én nem vagyok otthon a dobjátékban, de laikusként azt tudom mondani, hogy Solti János stílusa erősebb, és ettől magabiztosabbnak hangzanak a dalok. Meg Dusán szövegei is teljesen más, új színezetet adtak a daloknak. Én ott érzékelem a különbséget Adamis Anna és Sztevanovity Dusán szövegei között, hogy Dusán több témát is érintett, és valahogy jobban reflektál a világ dolgaira, történéseire. Ezáltal az LGT hangzása zeneileg és szövegileg is felnőttesebb, érettebb lett. Karácsony János is azt mondta, hogy akkortól vált az együttes igazi tagjává, miután Laux kivált az együttesből.
   Aztán jött egy átmeneti megtorpanás, ugyanis az 1978-as Mindenki című albumról úgy nyilatkoztak, hogy az sehogy nem akart úgy sikeredni, ahogy eltervezték. És hogy 1979-ben csak egy kislemezre futotta, az késztette a tagokat arra, hogy üljenek le, és beszéljék meg, mert ez így nagyon nincs rendben. Megjegyzem, ha alkotói válságról beszélünk, az csakis és kizárólag mennyiségi alapú lehet, minőségi semmiképp sem. A kislemez csak négy számot tartalmaz, de nagyon odatették magukat a tagok, és élmény hallgatni a rajta szereplő dalokat.
   De az soha nem baj, ha problémát érzékelnek. Leültek és megbeszélték, hogyan tovább. Már csak azért sem, mert részint ennek a megbeszélésnek a "következménye" az 1980-as Loksi album, melyik szintén óriási kiugrás volt, de nem is minőség, hanem hangulat terén. Ezen az albumon is lehet érzékelni, hogy nagyon összeálltak a dolgok, és 17 olyan dalt tartalmaz ez az album, aminek köszönhetően még a tagok is azt mondják, hogy ez lett a másik kiváló album.
4. Hanyatlás: 1982-1984
   A Loksi album sikere azonban nem volt hatással az azt követő két albumra. A '80-as évekre a magyar zenét is elérte a Disco korszak, és az akkori trendekkel szinte teljesen ellentétes volt az LGT zenéje. Ennek következtében az X. album (ami ugye köztudottan tévesen lett 10-es számozású, hiszen csak a 9. albumról van szó) és az Ellenfél nélkül meglehetősen mostoha sorsú albumok lettek. A X. album annyira még nem is, sokkal inkább az Ellenfél nélkül. De az 1982-es X. album azért sorolható mégis ide, mert ennek az elkészítése volt inkább mostoha. Ezekben az időkben ugyanis az LGT újra próbálkozott külföldi karrierrel, ezúttal Angliában (Too Long album..., turnék Angliában és Skóciában), és egy angol producer vette szárnyai alá a X. albumot, Pete Wingfield. Aki írt két jó számot az együttesnek (Holnap, Lesz-e még?), de Solti János mondta róla a könyvben, hogy annyira erőltette rájuk ezt az amerikai-fekete stílust, hogy a Zenevonat című dalon kívül az egész album erre a stílusra épül. És tényleg ki lehet hallani, hogy ugyan a dalok igazából nagyon jók, de a hangzásukról azt is mondhatnám, hogy "LGT-idegenek". De ha igazán egyedi LGT-albumot akarunk hallgatni, akkor az 1984-es Ellenfél nélkül című albumot érdemes betenni a lejátszóba. Olyan album nincs még egy a világon. Hihetetlen egyedi a dalok hangzása, rendkívül nehezen emészthető album lett. És meg kell nézni a lemezborítón az információkat: Valóságos hangszer-arzenál van az azon az albumon. Ez az album már egyáltalán nem kapott nagy figyelmet. És én azt gondolom, hogy pont a nehezen emészthető mivolta miatt. Ahogy hallgatom a '80-as évek magyar slágereit, távolabb nem is állhatna azoktól a túlzottan könnyed hangzású pop daloktól, mint amiket mondjuk a Neoton Família vagy akár az R-GO csinált. Szeretem az Ellenfél nélkül albumot, de ahhoz tényleg rá kell hangolódni, úgyhogy ritkán hallgatom azt az albumot.
   És ezután jött a hosszú szünet, majd az 1992-es Búcsúkoncert.
5. A nagy visszatérés: 1997-2002
   A 424 Mozdonyopera volt az első olyan LGT-album, aminek megjelenését megéltem. Már egészen kiskoromban nagyon szerettem az együttest, tudtam, hogy az utolsó stúdióalbum, az Ellenfél nélkül nagyon régi album, még nem is éltem a megjelenésekor, ezért nem is gondoltam, hogy valaha vadonatúj LGT-dalokat, sőt albumot fogok hallani. Erre nagy titoktartás közepette 1997 októberében megjelent a 424 Mozdonyopera, aminek szavakkal nem tudom kifejezni, mennyire örültem. Mivel a családban mindnyájan szeretjük az együttest, ezért ahogy tudtuk, megvettük a CD-t. Imádtam hallgatni, akkora élmény volt számomra, hogy vadonatúj dalokat hallhatok tőlük, hogy most is beleborzongok, ha eszembe jutnak azok az idők. Nem számított, hogy úgymond "öreges" az album, sőt! Szeretnék én úgy megöregedni, mint amilyenek a dalok azon az albumon! Benne van az elmúlt évtizedek bölcsessége, ugyanakkor az az oldott vidámság, boldogság, amivel évek múltán is még bőven lehet élni. Ha azt mondjuk, hogy öreges az az album, akkor kiváló példát hallhatunk az öregedésre. Nem is váratott a siker: 1. hely a lemezeladási listán, azt hiszem aranylemez is lett, úgyhogy nagyon pozitív fogadtatásban részesült. Aztán volt az 1999-es Kapcsolat koncert, majd ismét egy meglepetésszerű album 2002-ben. Ha jól emlékszem, A fiúk a kocsmába mentek című albumról már lehetett előre tudni. Mindenesetre ehhez az albumhoz is hamar hozzájutottam, és ezt is sokat hallgattam. Hangzásvilág terén valamivel változatosabb ez az album. Ott vannak a melankólikus blues dalok (pl. Visszamenni nem tudok, Nem olyan könnyű), de jobban jelen van a humor is, például A mi kocsmánk, és a De jó lenne észnél lenni című dalokban.
   Igazából két kiváló album jelent meg, melyek nemcsak a minőséget képviselik, hanem hozzájárultak ahhoz, hogy a köztudatban maradjanak, és egy kicsit a fiatalabb generáció is tudjon róluk.

Utána még koncerteztek egy pár alkalommal, mindig örömteli volt hallani róluk, de aztán Somló Tamás sajnálatos halálával végülis bejelentették, hogy az együttes nem lép fel többé. Így azt tudom mondani, hogy teljesült egy titkos álmom azzal, hogy még az életemben is megjelent stúdióalbum, de mivel soha nem voltam LGT-koncerten, így az, hogy lássam őket együtt egy koncerten, ez már megmarad álomként.

Újabb kincs a bolhapiacról

Jó ideje szemezek már a Vaterán a Goldeneye OST CD-vel, ami 1.000 forintért jelen van. Annyiért meg is venném, ha lenne rá lehetőségem, de azért néha én is úgy vagyok ezekkel, hogy nem bánnám, hogy megtalálnám olcsóbban. Ma megtaláltam Békéscsabán a bolhapiacon 200 forintért.

Ez az egyetlen James Bond film, ami megvan videokazettán, DVD, és most már a filmzene is CD-n. Nem nehéz kitalálni, hogy a Nintendo 64-es játék emlékére, amit én is imádok. Az tényleg az egyik legjobb FPS játék, ami valaha megjelent. Nintendón biztos, hogy az 1. helyen van. Egyébként meg egyáltalán nem érdekel a James Bond univerzum, a történet sem az én világom. Meg ahogy elnéztem néhány képet a filmekről, mindig olyan érzésem volt, hogy ezeket a filmeket nem lehet komolyan venni. A Goldeneye  viszont a Nintendo 64-es játék miatt kiváltságos helyzetben van. Láttam néhányszor, igazából ezt a filmet se tartom sokra. Viszont a zenét nagyon jó hallgatni, mert néhány zenét a Nintendo 64-es játékban is felhasználtak, így egy kicsit olyan érzés is, mintha a játék zenéje is lenne ez a CD. Meg a Tina Turner által felénekelt betétdalt is szeretem, az is rajta van a CD-n a teljes hosszában (4:46, tehát nem a rádiókban játszott 3:31 hosszúságú).

Az OST CD azért is különleges számomra, mert az egyik zenéjét (egészen pontosan a Ladies First című zenét) felhasználták a Játék határok nélkül című vetélkedőben. Egészen pontosan 1997-ben az 5. elődöntőben volt hallható, méghozzá a magyar játékban. Az volt az a játék, ahol a játékosok törpékként kerestek tárgyakat a szekrényben. Természetesen nem mindegyik szekrényben volt tárgy, és nem mindegyik szekrényajtó volt nyitható. A játék abból a szempontból volt emlékezetes, hogy ezt a játékot jokerezték meg a szlovének, és úgy tűnt, hogy ők nyerik meg a játékot. Már-már ünnepeltette magát a szlovén fiú, amikor kb. fél perc múlva összeszámolta az összeszedett tárgyait, és kiderült, hogy nem végzett. Nagyon csúnyán elnézte, ami ugyan abból a szempontból nem volt nagy veszteség, hogy végül a 3. helyet duplázta meg, a végeredmény szempontjából viszont végzetes volt, hiszen a szlovének a 2. helyen végeztek 67 ponttal, a portugálok pedig 68 ponttal nyerték meg a játékot. Ennyin múlik sokszor a győzelem ide vagy oda.

Visszatérve a Goldeneye-ra, megvan a betétdal kislemeze is.

Ezen hallható a rádiókban játszott változat, illetve három remix. De a teljes változat csak a filmzene albumon kapott helyet. Kár érte, felkerülhetett volna az is a kislemezre. Régen hallgattam a kislemezt, úgyhogy nem tudok róla véleményt mondani, de sort kerítek rá, mert miért ne.

Végül a két CD együtt.

A filmzenéből a kazettát is megveszem majd, és akkor, ha meglesz a Blu-ray kiadás is a filmből, akkor teljes lesz a Goldeneye gyűjtemény.

Újabb retrós cucc beüzemelve

Nemrég jutott az eszembe, hogy már jó ideje a szekrény tetején árválkodik az a Hi-Fi berendezés, amelynek részeit még Pesten vettem. Múlt vasárnap úgy döntöttem, hogy összeszerelem, és használni fogom. Jelentem, működik.

A másik hangfal az asztalon van. Valószínűleg ez azért fémjelzi, hogy a '90-es években voltam gyerek, hogy ez számomra egyfajta kincs. Nagyon örülök, hogy működik, hogy CD-t hallgatni számomra még most is különleges élmény. A CD-lejátszó Sony CDP-XE200-as modellszámú, 1995-ös megjelenés. 3 változatban volt kapható ebben a szériában, volt egy CDP-XE300-as és egy CDP-XE500-as. Tehát a 200-as tud a legkevesebbet. A 300-ashoz már volt távirányító is, illetve az 500-asnak volt saját fejhallgató bemenete, valamint kazettára való felvételnek voltak saját funkciói. Tehát nem tudott sokkal kevesebbet a 200-as sem, amire kell, arra bőven megfelel.

A rádió Sony ST-S120-as márkájú, szintén jól működik, extra vezeték nélkül megtalálja a rádióadókat. Ellenben ez még régebbi, valaki ezen a fórumon, lefényképezte a garanciáját, azon látszik, hogy 1992-ben vette. Az erősítő is Sony, méghozzá TA-F120-as modellszámú. Egyben nyertese a régiségversenynek, tekintve, hogy 1990-es kiadású. Erre van rákötve a PC is egy RCA-Jack csatlakozó segítségével, így a PC hangja is innen jön. Vennék még kazettalejátszót is, hogy azt is tudjak itt hallgatni. Abból is azt szeretném, hogy Sony legyen, ráadásul legyen kétkazettás, és LED-kijelzős. Sajátosságom, de szeretem a LED-kijelzőn nézegetni az adatokat.

És ahogy látható, a rádiós óra is Sony, valamint a Blu-ray lejátszó, amit használok, az is Sony. Ez némileg véletlen, de alapvetően jellemez a márkahűség. Szórakoztató műszaki cikkeknél a Sony és a Philips az elsődleges számomra, konyhaiaknál pedig a Gorenje. Ezeket tartom a legjobbaknak.

Az álom láthatatlan oldala

Fogok majd LGT albumokról is írni. Ehhez pedig nagy segítségemre lesz az "És ilyen a Boksz? Az LGT sztori" című interjúkönyv, ami gyerekkorom óta megvan, és többször el is olvastam. Most ismét elővettem, mert azt gondolom, hogy az egyes albumokról háttérinformációk ismeretében jó eséllyel többet tudok írni róluk, nem utolsósorban új értelmet nyerhetnek akár a dalok is. Mindenképp nagyon hasznos, főleg azért szeretem olvasni, mert a végsőkig őszinte. Nem az a bájcsevegés megy, ami már az unalomig el van csépelve, hanem az énekesi, zenészi karrier minden oldaláról nyíltan beszélnek. Mert hát bizony voltak nehézségeik bőven.

A könyv 1985-ös megjelenésű, ahogy kiolvastam belőle, ekkor még nem sokat tudtak Barta Tamás halálának körülményeiről. A wikipédia oldal már sokkal részletesebben elemzi. Viszont érdekes volt olvasni, hogy a wikipédián és általánosságban mindenhol, a legjobb gitárosként tartják számon. Ellenben Somló Tamás a könyv 81-82. oldalán árnyalja Barta Tamás képességét:

Barta elhitte, hogy itt ő az év első gitárosa, az utolsó, a középső, a legszebb, a legjobb. Tényleg elég jó fazon volt a csávó, jó fej volt, de nem sokkal több. Néha nagyon jókat tudott gitározni. Jöttek neki a Jimi Hendrixek. Ha dolgokat tökéletesen begyakorolt, akkor jó helyen alkalmazta őket. Ugyanakkor spontán nem ment neki. Elmentünk egyszer a Bercsényibe, ott játszott a Syrius. Bementünk az öltözőbe, Orszáczkyval beszélgettünk, és akkor a Barta azt mondta, na, majd én beszállok. Beszállt és teljesen rossz volt, pedig egyszerű dolgot játszottak. Nem sikerült, valahogy nem érezte. Utána Tátrai elkezdett gitározni, az meg teljesen jó volt. Szóval, nagy égés. Barta abban volt jó, amit kitanult és begyakorolt, spontán zenélésre nem volt alkalmas, nem volt meg a tehetsége.

Van logika benne, ugyanis arról többen is beszéltek, hogy a Barta elképesztően szorgalmas volt. Napi szinten kb. 6 órát gyakorolt, amerikai turnék kapcsán írtak arról, hogy volt olyan, hogy a szállodában hajnali 3-kor is hallották a szobájában gitározni, illetve arra is volt példa, hogy reggel, ahogy felkelt, egyből gitározott. Ez alátámasztja Somló állítását, ahogy Presser Gábor is azt mondta a Bartáról, hogy zenélés előtt vízilabdázott. A BVSC ificsapatának gólkirálya volt. Azért hagyta ott a sportot, mert beleszeretett a gitározásba. Erről a füle kapcsán volt szó, ugyanis Bartának problémái voltak a hallásával. Amerikában a lemezfelvételekkor már süket volt az egyik fülére. Van összefüggés, mert van olyan, akinek érzékeny a füle a vízre, annak romlik a hallása, ha folyamatosan víz éri.

Köztudott az is, hogy Barta az amerikai lemezfelvételek, turnék után nem jött haza. Tudható volt róla, hogy imádta Amerikát. Ezért sem akart visszajönni, ráadásul Jimmy Miller titkárnője elhitette vele, hogy megcsinálja a karrierjét Amerikában. Csak ez nem jött össze, aztán sajnos nagyon csúnyán végezte. De hogy miért nem jött össze neki, arról Somló Tamás, szintén a 82. oldalon érdekesen fogalmazott:

Azért nem vitte semmire, mert ott a nála sokkal nagyobb sztárok sem viszik semmire. Sokkal tehetségesebb, sokkal nagyobb sztárok, angolul tudó, "amerikaiul" tudó, a nyelvet és az élet útvesztőit, rejtelmeit, a biznist rejtelmeit ismerő tehetségek éhenhalnak. Nemhogy Tamás, aki most jött Magyarországról egy "kommunista rock and roll zenekar" gitárosaként. Le fognak borulni elé? Hát mi az? Semmi.

Ez a "kommunista rock and roll zenekar" elnevezés az amerikaiaktól származik, így hirdették az LGT együttest az amerikai turnéjukon, mint egyéniség, mint egyfajta kuriózum. Egyébként távolról sem festett annyira rosszul az amerikai karrierjük, mint ahogy sokan emlékeznek rá. A könyvben részletesen le van írva, de dióhéjban összefoglalva arról van szó, hogy a kiadók, a fejesek sok mindent másképp csináltak Amerikában, mint akár nálunk, és ebből adódtak súlyos félreértések. Erről főleg Adamis Anna beszélt sokat.

Egyébként mindig is nagyon bírtam Somló Tamás stílusát. A könyvben is olvasva az írásait, nem egyszer hangosan felnevettem. Nagyon jó humora volt, és azért a fentiek is tanúsítják, hogy azért volt alkalma megtapasztalni, megélni az élet árnyoldalait. Ezekről és általában az élet dolgairól néha szarkazmussal beszélt. Hihetetlen egyénisége volt, nagyon sajnáltam, amikor megtudtam, hogy meghalt.

A könyv egyébként tényleg kiváló forrás az albumok készítésének hátteréről is. De a fentiekből is kivehető, hogy mennyire őszintén beszélnek az együttes életéről, ez még inkább személyesebbé teszi a "kapcsolatot" az LGT-vel.

Zorán: Szép holnap

Idén 20 éve, sőt, ha jól emlékszem, pont júniusban jelent meg Zorán: Szép holnap című albuma második kiadásban, ekkor már CD-n, és kazettán. Meg is lepődtem, amikor spontán bementem a lemezboltba szétnézni, és megláttam az albumot CD-n és kazettán. Mivel ekkor csak a kazettára volt pénzem, ezért azt vettem meg, de mindenképp meg akartam venni, mert nagyon kíváncsi voltam erre az albumra. Kazettán 1.100 forint volt, CD-n 2.450 forint. Korábban nem volt lehetőségem meghallgatni az albumot, mert nem volt meg nekünk lemezen. Azt csak jóval később, antikváriumban vettem meg, ahogy az első kiadású kazettát is. Igazából sokáig csak azokat a dalokat ismertem, melyek Az elmúlt 30 év… című koncertalbumon hallhatók voltak, és mivel azok tetszettek, nagyon kíváncsi voltam, milyenek azok eredetiben.

És hát rettenetesen meglepett. Jó- és rossz értelemben is. Furcsa volt szembesülni hogy nagyon kevesen működnek közre ezen a Zorán albumon. Sztevanovity Dusán írta a szövegeket, de Zorán az egész albumot lényegében Presser Gábor, Karácsony János és Solti János társaságában készítette el. Három kiváló zenész, akiknek a neve önmagában garancia a minőségre, és akik Somló Tamással együtt, mint az LGT, életreszóló, kitörölhetetlen nyomot hagytak a magyar rock történetében. Közreműködtek ugyan Kern András (Hé, ’67) és Gerendás Péter (Szép Júlia), mind a ketten nagyon emlékezeteset alkottak az albumon, de alapvetően az LGT három tagjával készült az album. De igazából nem is a szegényes hangszerelés tűnik fel, hanem annak sajátságos mivolta. Sokkal közelebb áll az 1982-es Tizenegy dal című albumhoz hangzásvilág terén, mint az 1991-es Az Élet dolgai című albumhoz. Sajátságos miliője van a daloknak, nagyon lehet érzékelni a ’80-as évek tipikus hangzásvilágát, de mivel kevesen dolgoztak rajta, ezért egyszerűbb a dalok hangszerelése.

Rengeteget hallgattam annak idején ezt az albumot. 14 éves voltam amikor eljutott hozzám, és azt kell mondjam, hogy talán jó időben talált meg akkoriban az album. 14 évesen már kezdtem kijönni abból a gyermeki világból, és magam is kezdtem érzékelni, hogy az élet azért többről szól, mint játék szórakozás. És a cím igazából egy optimista jövőkép annak, aki nagy álmokkal néz még a jövő elé. Igaz, hogy meghallgatva aztán a dalokat, tetten érhetők a fiatalkori nagy álmokból kiábrándult szövegek, de mivel az albumot az egyszerű hangszerelése miatt átjárja egyfajta könnyedség, ezért sokkal inkább éreztem a reményteljességből fakadó optimizmust, minthogy azon morfondírozzak magamban, hogy miről is szól valójában, az Ahogy volt, úgy volt, és az Uram, a dolgok rosszul állnak című dalok.

Azóta eltelt 20 év, és ugyan maguk a dalok már nekem is nosztalgiát sugallnak, de az biztos, hogy 34 évesen teljesen más színezete van a daloknak. Egyrészt, nagyobb súllyal bír a fentebb említett két dal. Azért, ahogy tapasztaltam dolgokat az életből, már sokkal jobban értem, hogy mi az, amiről valójában szólnak. Persze, mivel 1987-ben csak 1 éves voltam, ezért nem tudom az akkori környezetbe áttenni a dalokat a fejemben, hiszen jóformán csak fényképeken láttam, hogy akkor hogy éltek az emberek. De több véleményt, kritikát olvastam az albumról, valaki úgy jellemezte röviden ezt az albumot (nem idézem pontosan, de a lényeg benne lesz), hogy kiválóan érzékelteti, hogy milyen az, amikor valaki a világrengető álmaiból kijózanodva, végül ugyanúgy éli az életét a panelban, ahogy bárki más. Mellbevágó volt ezt olvasni, legfőképp azért, mert ez nemcsak 1987-re, de a maga módján 2020-ra is igaz. Azért a maga módján, mert a panel még ma is áll, de ma már sokkal sokkal több lehetőség, de azért a mai fiatalok is szeretnek élni a kifogások adta lehetőségekkel, és egyéb tényezőkre hárítani, hogy miért is nem tudnak kitörni. De majd egy másik album kapcsán írok arról is, hogy miként lehet újra kezdeni. Volt olyan, aki azt írta, hogy a Szép holnap című dal szövege egyenesen szarkazmus. Ezzel nem értek egyet. Méghozzá azért nem, mert a lánya 2-3 évvel az album megjelenése előtt született (sőt, ha jól tudom, ő maga van a borítón), azt gondolom, hogy ez a dal valójában neki szól. Az egy dolog, hogy egy negyvenes éveiben járó férfi már jó eséllyel csalódott az életben, de attól abban még hihet abban (sőt, azt tartom helyesnek, ha hisz benne) a lányának lehet szép a jövője. Egyrészt tényleg változhat jó irányba a világ, másrészt meg ha megteremti az alapjait a lányának a szép holnapra, akkor már sokat tett érte. Már csak azért is inkább az lehetséges, hogy a lányának írta a dalt, mert ott az Altató című dal, ami szintén jó eséllyel neki szól. Nem mellesleg az Zorán pályafutásának egyik legszebb dala. A dalról lesz még szó később.

Ahogy írtam, a különleges hangzásvilágnak köszönhetően egyedi, inkább pozitív hangulata van. Emiatt számomra inkább kellemes hangulata van, és jó hallgatni azokat a dalokat is, melyek szövege a fiatalkor elveszett álmairól szól, és a valóságot inkább negatív oldaláról mutatja be. Ugyanakkor jó ellenpontja ennek a “Számíthatsz rám” című dal, melynek szövege egy több éves házasságról szól. Amikor már elült a szerelem, és már mindent megszokásból csinálnak. Már nem beszélnek annyit a felek, elragadta az érzelmeket a szürke hétköznapok, de végig átjárja a szeretetet a dal. Hogy igen: “Már nem olyan a kapcsolatunk, mint a legelején, de bármi is történjen, én mindig ott leszek melletted.” Ez pedig nagyon szép üzenet, és azt gondolom, hogy valójában ez az ideális kapcsolat két olyan ember között, akik szerelemből jöttek össze, s elmúltak az évek. Bár még nincs ebben tapasztalatom, de azt azért már én is sejtem, hogy a szerelem tényleg elmúlik egy idő után. De ha át is veszi a helyét a megszokás, azt gondolom, hogy akkor is megmarad egy olyan érzelem, hogy két ember kölcsönösen felnéz egymásra. És ez teszi igazán meghitté, szeretettel telivé a több éves, akár több évtizedes házasságot. És azért még a gondtalan szerelem is fellelhető a “Gyere velem” című dalban, ami ugyan szövegileg talán túl egyszerű, de a zene, a dallam annyira kellemes hangzású, hogy nagyon hallgattatja magát. Ez akár arra is lehetne bizonyíték, hogy több év után is fellángolhat egy kicsit a szerelem, és miért is ne lehetne a negyenes évek derekán is egy kicsit így gondolkodni? Miért is ne lehetne ekkor is egy dal erejéig kicsit könnyedén venni az élet dolgait? Teljesen helyén valónak gondolom, hogy egy dal épp csak annyiról szól, hogy “gyere velem, mert szeretlek”. Pont hogy oldja a albumot körülölelő… nem is feltétlen feszült, de mindenképpen pesszimista hangulatát.

Ahol lehet érzékelni a hátrányát, hogy kevesen dolgoztak az albumon, és szegényes a dalok hangszerelése, az a “Nem kell mindig” és a “Valaki mondja meg”. A Nem kell mindig főleg a ’90-es években hangzott el sokat Zorán koncerteken, és kifejezetten kellemes dal. Ennél dalnál kiváltképp átjött, hogy zenélni szerető zenészek veszik körül Zoránt, élmény volt hallgatni a a hangszeres játékot. Ehhez képest az albumon hallható eredeti változat nagyon szegényesnek hat. De jó eséllyel pont azért gondolom ezt, mert koncerten annyira másképp hangzik, annak köszönhetően, hogy jóval több zenész játszik, hogy az nagyon sokat hozzátesz a dal hangulatához. Jó hangszeres játékok vannak az albumon hallható verzióban is, de nagyon lehet érzékelni, hogy kevesen játszották fel a dalt, és ezáltal olyan üresnek hallatszik. A “Valaki mondja meg” meg ugye feldolgozása a “Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” egyik legjobb dalának. Ismerem azt a dalt nagyon régről, tényleg kiváló szerzemény. Gondolom, hogy nem akarták visszahozni az eredeti dal miliőjét, hiszen a legteljesebb mértékig áthangszerelték a dalt. Csak nekem ezzel az új hangszereléssel nem mond nekem semmit. Sőt, ez a dal is sokat volt hallható Zorán koncerteken, főleg a ’90-es években. Ez volt általában az utolsó dalok egyike, amikor minden vendég visszatért a színpadra, és Zoránnal együtt énekelték a dalt. Nekem még itt sem jött át a hangulata. Nem éreztem át, amikor a dal végét így énekelték: “De anyám azt nem mondta, miért nem-e Földön, anyám nem mondta, mondd, mondd, mondd, mondd… mondd miért!” Annyiszor ismételték a “mondd”-ot, ahányszor csak akarták. Ezt nem éreztem át, és ezt a két dalt tartom az album mélypontjának.

Ami miatt viszont különleges számomra az album, az az “Altató” és az “Örökség” című dalok. Ezek számomra konkrétran a legszebb dalok egyike, amiket valaha hallottam Zorántól! Mind a kettőt, amikor először hallottam, már akkor különleges hatással volt rám. Konkrétan olyat is tudok mondani, hogy ha csinálnék egy listát a legjobb Zorán dalokból, azon az Örökség lenne az 1. helyezett, a valaha hallott legjobb dal! Számomra magasan a legszebb Zorán dal, ugyanis annak ellenére, hogy zsigerileg átjárja a fájdalom a dalt, de ott a vigasz, és azáltal, hogy megéli a fájdalmat, megadja azt az érzetet, hogy adjuk ki magunkból nyugodtan az érzéseinket, utána minden könnyebb lesz. Az Altató című dal pedig az egyik legszebb példa arra, hogy Zorán mennyire szereti a gyerekét. Neki lett írva ez a dal, és annyira átjárja a béke, a nyugalom és a szeretet a dalt, hogy bárkire jó hatással lehet stresszes időszakban.

Összességében talán kontrasztosnak hat az album. Több mindenre van példa és ellenpélda. Szól a fiatalkorban megálmodott világból való kiábrándulásról, de tetten érhető a remény is, hogy talán tényleg lehet szép a holnap. Én azt komolynak gondolom, és fontos is, hogy a gyereke miatt higgyen a szép holnapban. Egyértelműen nem ez a legjobb Zorán album, de a pozitívumai nagyban emelik az album értékét.

Ének: 8/10
Zene: 8/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 7/10
Hangulat: 9/10
Borító: 7/10

84%

Egy kis nosztalgia

Zenei kritikák is születnek, majdnem kész a Zorán: Szép holnap című album elemzése. De ahogy nézegettem a kazettát, eszembe jutott, hogy miért is ne hallgathatnám most is? Igazából még olyan szinten is adottak a körülmények, hogy hallgathatok úgy is kazettát, ahogy 20 éve, amikor szabályosan gyűjteményt halmoztam fel a kazettákból. Néhányat azóta már eladtam, de nagyon sokat (kb. 200-220 kazettát) megőriztem, és ha találok még olyat a vaterán, amit szívesen megvennék, akkor minden további nélkül. Szeretem a kazettákat, és mivel olyan korszakban voltam gyerek, amikor menő volt a CD és a kazetta, nem hiszem, hogy ez változni fog. Ma délután engedtem egy kicsit a noszalgiának, és kazettán hallgattam zenét.

A kazetta hallgatása (és az albumkritika megírása) azért is aktuális, mert az album második kiadásban kazettán, és egyben CD-n valamikor mostanság jelent meg 20 éve. Én legalábbis 2000. júniusában vettem meg kazettán. Annak idején rengeteget hallgattam ezt az albumot, mivel ez nem volt meg bakeliten (utólag vettem meg antikváriumban), ezért ekkor hallgattam először ezt az albumot, így az újdonság erejével hatott. Meg a minőség erejével is, ugyanis nagyon szeretem ezt az albumot.

A magnó újnak mondható, PHILIPS Soundmachine AZ328 márkájú CD-s rádiómagnó, 2015 őszén vettem a Media Markt-ban. Nagyon sokáig nézegettem annak idején, mert nem volt kazettalejátszóm, és nagyon szerettem volna egyet. Ez pedig minden igényemet kielégítette, ugyanis nemcsak CD-t, de MP3-as CD-t, de még USB-ről, sőt még Jack csatlakozóval is lejátszik zenét. Tehát ilyen "régi és új" készülék ez, hiszen lejátsza a kazettát is, de akár a mobiltelefonon lévő zenéket is. Mondjuk most azon gondolkodok, hogy ezt csak a Jack csatlakozó segítségével játszhatja le, vagy USB-ről is mehet? Ezt még nem tudom. Egyébként kétféle kazettás magnó volt annak idején a Media Markt-ban, a másik PHILIPS Soundmachine AZ127 márkájú. Ennek ugyan jobban tetszett az ezüstös színe, de csak audio CD-t játszik le, és USB sincs rajta. De egyébként szeretem, és maximálisan elégedett vagyok vele. Szerintem gyakran fogom használni mostantól.

Mert ez abban a szobában van, amit amúgy alapból senki nem használ. Itt vannak a régi cuccaim: Régi TV, régi konzolok, videomagnó, régi DVD lejátszó, kazetták, videokazetták, valamint a DVD-k és könyvek egy része, és sok régi újság. Röviden, ez van retro szobának berendezve. De nagyon jó ide csak úgy elvonulni az internet adta "zaj" elől egy kicsit magamban lenni. Hallgatni a zenét, elmerülni a gondolataimban. Nagyon jól esett, azt hiszem, ilyet gyakrabban fogok csinálni. Ez az én meditációm és jógám, amikor kedvenc zenéim mellett megélem a spirituális énemet.