Két könyv Észak-Koreáról

Most úgy érzem, hogy egy időre elég volt az önismereti könyvekből, bár Tari Annamária: Z Generáció könyve még félbe van hagyva. Azt még jó lenne elolvasni, mert amúgy nagyon jó, szeretem Tari Annamária stílusát.

Nagyon sokat beszélnek Hyeonseo Lee: A lány hét névvel című könyvéről, és mivel egy ideje már nemcsak a japán kultúrája érdekel, hanem a többi ázsiai országról is szívesen olvasok, és a könyv tényleg nagyon érdekesnek tűnt, ezért úgy döntöttem, hogy megveszem. Az alcím elárulja a könyv témáját, és aki csak egy kicsit is tudja, hogy mi a helyzet Észak-Koreában, az tudhatja, hogy nem egy könnyed szórakozásban lesz része. Még engem is ledöbbentett, hogy létezik ilyen kemény diktatúra a XXI. században. Azt gondolom, hogy részint az teszi érdekessé a könyvet, hogy bár a a szerző egy kínai határvárosban, Hjeszanban született, és többnyire ott is nőtt fel. Egy folyó választotta el Észak-Koreát Kínától, mégsem tudott semmit arról, hogy mi történik a hazáján kívül. A személyi kultusz extrém szintet ölt ebben az országban, már a gyerekeket is keményen arra tanítják, hogy a Nagy Vezér és a Kedves Vezető az isten (persze ez sokkal szofisztikáltabban van írva), akit minden körülmények között tisztelni kell, és meghajolni előtte. Írnék még sokkal többet is, de az már spoiler lenne, annyit mondanék, hogy csodálatos, ahogy ez a lány ennyi kegyetlenség után is ember tudott maradni a szó legnemesebb értelmében. Már lassan a végén járok, a 360. oldal körül. Szinte le sem lehet tenni. A könyvben Észak-Korea van fókuszban, de a szerző a családjával megjárta Kínát, Dél-Koreát, Mongóliát és Laoszt is. Nehéz életük van az észak-koreai disszidenseknek.

A másik könyvet történetesen ma vettem meg, úgyhogy arról sokat nem tudok írni. A Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk könyv ahogy olvastam az ismertetőket, más oldalról mutatja be Észak-Koreát. Történetesen egy dél-koreai tanár kerül az egyik Phenjani egyetemre tanárként, és mint demokráciából érkezett ember ír a saját szemszögéből Észak-Korea mindennapjairól. Az előző könyv után csak elképzelni tudom, hogy miket láthatott, tapasztalhatott. A két könyv abban is különbözik egymástól, hogy nem egy időben játszódik a történet. A lány hét névvel a '70-es, '80-as, '90-es években játszódik Észak Koreában. 1997-ben ment át Kínába, onnantól a jelenkorig megy a könyv. A második könyv 2011-től mutatja be az észak-koreai történéseket.

Elgondolkodtam azon, hogy vannak-e könyvek, mely Ázsia egyéb országait mutatja be hasonlóképpen, mert csak még jobban felkeltette az érdeklődésemet. Bár gondolom, nem véletlen van fókuszban Észak-Korea, hiszen annyira brutális ott a diktatúra, hogy arról aztán lehet írni. De szívesen olvasnék hasonló könyvet a többi országról is. John Elder Robison: Nézz a szemembe fiam című könyv olvasásakor jöttem rá, hogy sokkal jobbak az önéletrajzi könyvek, mint az önismereti könyvek, mert az adott szerző a saját szemszögéből ír a lélek rejtelmeiről, azáltal, hogy miket látott, tapasztalt.

Manapság nézett animék és játszott játékok

Újra játszok videojátékokkal és keresek aktívan munkát, tehát minden krízis helyzetből ki lehet jönni. Erősödik bennem a jövőkép, ez is bíztató jel. Egy órája játszottam végig Wii U-n is a Super Mario 64-et. Megvan mind a 120 csillag és Bowser is le van győzve. Nem számoltam, de szerintem ötödjére vittem végig 100%-ra a játékot. Vannak benne olyan küldetések, melyek a mai napig eléggé esetlegesek, hogy sikerülnek-e vagy sem, nem mindegyikre tudnék biztos tippet adni. Ezek nagyrészt a szerencsén múlnak, de nekem azt is nehéz belőni, hogy Bowsert mikor kell elengedni, hogy biztos a bombának repüljön. Mert ugye az van, hogy elkapom, forgatom, forgatom, de nem tudok jól ráérezni, hogy mikor kell elengedni, hogy bombát érjen. Mindig már csak akkor látom, hogy jól van, amikor elengedtem és látom, hogy merre száll. Aztán egyszer csak sikerült három bombának is nekivinni, így feladta a küzdelmet. És vége a játéknak. Továbbra is azt gondolom, hogy a Super Mario 64-nek van a legszebb ending zenéje, eddig minden alkalommal elérzékenyültem rajta egy kicsit. Aztán most csütörtöktől letölthető lesz a Mario Kart 64, úgyhogy nem fogok unatkozni játékok tekintetében.

Végignéztem a Rakudai Kishi no Cavalry-t, így most elkezdtem néhány animét. Többet is meg akartam nézni, de megálljt parancsoltam magamnak, mert azért csak jó mást is csinálni. A Rakudai Kishi amúgy egészen jó anime, átlagon felülinek mondanám a kategóriájában. Tetszik, hogy nem a srác szerencsétlenségére hegyezték ki a sztorit, meg hogy maga sem volt ilyen, hanem látszik, hogy mindent megtesz, hogy a lehető legjobb legyen. És amiket még írtam korábban. És hogy miket nézek manapság?

Groove Adventure Rave: Ez is shounen, viszont nem úgy néz ki, hogy ki fog emelkedni az átlagból. Na ez is olyan anime, amit az opening és az ending előadója miatt kezdtem el nézni, aki nem más, mint Yonekura Chihiro. A Butterfly Kiss (opening) az egyik legnépszerűbb dala, nekem is nagyon tetszik, kiemelkedik az énekesnő többi dalai közül. Az ending dal, a Kohaku no Yurikago meglehetősen sajátos hangulatú. Mélabús, kicsit sötét, de hallgatható. Nemrég meg is csináltam belőlük (az openingből és az endingből egyaránt) a kfn-t, meglepett, hogy sikerült sok képet találni az animéből. Azt gondoltam, hogy nem annyira ismert, legalábbis itthon nem hallottam róla. Ez is olyan történet, hogy folyamatosan adagolja a háttérsztorikat. A 15. résznél tartok, és egyre jobbá és érdekesebbé válik. Egy srácról szól, aki egy hóember-szerű élőlényt keres, aki elkeveredett a kaszinóban. A kisállatka neve Plue, és ha engem kérdeztek, elképesztően aranyos. Itt találkozik egy Elie nevű lánnyal, aki épp kedvenc időtöltésének hódolt. A kissé viszontagságos "bemutatkozás" után úgy döntenek, hogy mégis együtt folytatják útjukat. A lány amnéziás, Haru megígéri, hogy segít neki visszaszerezni az emlékeit, cserébe ő segít a srácnak az útján. Lassan indul be a történet, és nem is vonja magamra azonnal a figyelmemet, de aztán ahogy egyre érdekesebbé válik, úgy ragad magával a hangulat. El is gondolkodtam azon, hogy mivel a Fairy Tail-t is ugyanez a stúdió csinálta, az is lehet ennyire hangulatos. És akkor megéri végignézni.

A Prince of Tennis-ről már írtam korábban, továbbra is nagyon bejön.

Az F-Zero: Falcon Densetsu animét már láttam korábban, de megálltam a 33. rész körül. Most úgy döntöttem, hogy újra megnézem, ezúttal végig. Egyrészt, mert az openinget HIRO-X énekli, akárcsak a Prince of Tennis openingjét, másrészt meg nagyon szeretem a játéksorozatot. Mivel sportanime (vagyis hát játékadaptáció), olyan nagy történetre nem kell számítani. Csak annyi maradt meg bennem, hogy megy a verseny, és minden egyes részhez tartozik külön történet, mely általában egy adott szereplő háttértörténete. Jó látni, hogy szerepel mind a harminc játékokban is játszható karakter. Vannak további szereplők is, ők csak az F-Zero: GP Legend nevű Game Boy Advance játékban voltak játszható karakterek. Az anime is lényegében ennek a játéknak a történetét dolgozza fel. A GP Legend ugyanis a két F-Zero játék közül az egyik, melynek saját története van. A másik a GameCube-os F-Zero GX. Nekem bejött az anime, de hallottam olyan videojátékosok véleményét is, akinek nem tetszett.

Suara: Amakakeru Hoshi - Az első benyomások

Elérhető lett a legújabb Suara kislemez, mely az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen anime második openingje és endingje, és az Amakakeru Hoshi címet kapta. Nagyon vártam, mert az anime alatt hallgatva nagyon izgalmas dalnak tűnt, nagyon lázba hozott. Meg is hallgattam egy jónéhányszor, és azt éreztem, hogy akár a 2016-os év dala lehetne nálam. Nagyon vártam, és örültem, amikor elérhető lett. Viszont a teljes dalt végighallgatva igencsak árnyalt lett a kép.

Annak ellenére, hogy a dal nagyon gyors és ütemes, én hosszabban képzeltem el a dalt. 3 perc 46 másodperc, nem feltétlen nagyon rövid, de olyan érzetet ad, mintha ledarálta volna a dalt. A második versét is kétszer négy sorossá tettem volna, és még a hangszerelésen is módosítottam volna. De azért az alaphangulat megvan, csak a teljes dal összességében csalódás. Remélem, hogy majd többszöri végighallgatás után fog annyira tetszeni, mint a rövidített változat.

Az ending dal meg pont, hogy így eredeti "hosszában" tetszik jobban. Mert az anime alatt ilyen egyhangú, merengőnek tűnt, de kislemezen végighallgatva nyert teljes értelmet a dal. Szép, sokkal szebb.

A harmadik daltól meg vártam, hogy szomorú lesz, mivel a "Kanashimi ni Yoake Mae" címet kapta. Szomorú, de ez nem váltott ki belőle olyan mély érzelmeket, mint az első opening kislemezén hallható Kachoufuugetsu dal. Azt mondom, szerencsére. Egyrészt nem feltétlen kell mindig nagy hatású balladát énekelni, másrészt meg ez másfajta. Hallgathatóbb azáltal, hogy nem olyan nagy hatású. Majd részletesebb véleményt akkor tudok írni, ha majd többször végighallgattam a kislemezt, és eltelik egy kis idő.

Prince of Tennis első openingje és endingje

Nemrég kezdtem el nézni a Prince of Tennis animét, és nagyon tetszik. Mondjuk azért is, mert érdekel maga a sportág, érdeklődve nézek teniszmérkőzéseket. Rajongónak nem mondanám magam, mert nem úgy nézem, mint egy átlag férfi a focimérkőzéseket, hogy sör a kézben, kizárja a külvilágot, és üvöltve szurkol, hanem általában csinálok mellette valamit, és odanézek. Akkor szoktam jobban figyelni, amikor olyan teniszező játszik, akinek szimpatikus a játéka, például Rafael Nadal, vagy Nishikori Kei. Éppen most van az ausztrál open, így sokat nézem az Eurosportot, és azt kell mondjam, hogy kiakasztó volt Rafael Nadal játéka. Azt vettem észre, hogy mindig szélsőséges a játéka. Volt világelső is, akkor senki nem tudta legyőzni őt, de még ekkor is ingatagnak láttam a játékát. Mintha nem hinné el, hogy tényleg jó teniszező. Sajnos az utóbbi időkben inkább a negatív szélsőségei mutatkoznak meg a játékaiban. Azt tudom, hogy volt egy sérülése, utána eléggé lassan állt helyre, és nagyon lassan javult a játéka. És az egészen jó játékszériája után jött az, hogy első körben kiesett az ausztrál openen. Nem akartam hinni a szememnek, hogy mit csinál. De mégis van valami "emberi" a játékában. Mert például Novak Djokovic hiába világelső, az ő játéka (egyáltalán az arckifejezései) gépiesek, szinte már csak mint kötelező hozza a győzelmeket, amit elvárnak tőle. Rafael Nadal játéka ellenben sokkal szimpatikusabb nekem. Ennyi kitérő után vissza az animéhez. A 14. résznél tartok, tehát még igencsak az elején, de végig fogom nézni, mert érdekes. Alapvetően szeretem a hosszú animéket, mert lazább a történetvezetés. Nekem nincs bajom azzal, hogy a szereplők mögött nem feltétlen van mindig komoly történeti háttér. Bár néha a főszereplő srác Echizen Ryoma kivagyisága bosszantó. Mivel még az elején vagyok, ezért csak az első openinget és endinget ismerem, ezekről írnék:

• HIRO-X: future - Egyike azon kevés daloknak, melyet az énekes tesz érdekessé. Maga a zene, a hangszerelés és a dallamvilág nem nagy eresztés, az énekes az, aki a hangjával arra késztet, hogy többször hallgassam a dalt. Nem ismeretlen számomra HIRO-X neve, korábban láttam az F-Zero: Falcon Densetsu animét, ennek is ő énekelte az openingjét, az egyébként sokkal jobb szám. A future sablonos lett, és ahogy próbáltam énekelni, nem is annyira nehéz. Lehet, hogy majd karaokén eléneklem.7/10
• Kimeru: You got game? - Ez jobbra sikeredett, mint az opening. Bár ennek érdekes története van nálam, ismerem régebbről, mert egy Mondós kaszinó karaokén a férfi dalok között szerepelt ez is néhány éve, és már ott megjegyeztem magamnak. Most az anime alatt az endinget hallgatva viszont már nem tetszett annyira, mert rosszul énekelhetőnek tűnt, és a végén mintha félhanggal zárná a dalt, ami által olyannak tűnt, mintha nem találta volna a megfelelő hangot. Viszont a kislemezt hallgatva már sokkal jobban tetszett. Volt már erre példa, hogy az anime alatt hallgatva az endinget olyan félmunkának tűnt, mintha az utómunkálatok elmaradtak volna. Aztán kislemezen sokkal jobbnak hallatszik. Ugyanez van itt is. A kislemezről sokkal élettel telibbnek hangzik a dal, jobban él az előadó hangja. Amúgy soha nem hallottam még róla, nem ismerem a többi dalát, de ha ebből indulok ki, jó énekes lehet. 8/10

Ha jön a többi is (naponta egy részt nézek meg), akkor majd írok azokról is.

ALI PROJECT: Haramitsu Renge kislemez kritika

Mindennap kicsit jobb. Korábban elhatároztam, hogy írok erről a kislemezről, de most, hogy ennyire jelentős lett számomra, ezt most teszem meg. Ahhoz képest, hogy mennyire aktívan mozgok a japán zenében, eléggé későn ismertem meg a kislemezt (tavaly október 21-én jelent meg, és december 30-án hallottam először), de amikor meghallgattam, tudtam, hogy az együttes újra a régi lett. Ahogy írtam, az ALI PROJECT utolsó néhány stúdióalbuma... hogy finoman szóljak, nem hozta a tőle elvárt minőséget, ezért amikor tudomást szereztem erről a kislemezről, egyből mondtam magamban, hogy ez is csak egy a sok közül, amit nem lehet megkülönbözteti a több alipro (így rövidítik a nevüket) daltól. Aztán, amikor meghallgattam, micsoda öröm ült ki az arcomon. Nagyon hiányzott nemcsak az énekesnő hangja, hanem egyáltalán egy jó dal tőlük. Azt nem tudom eldönteni, hogy melyik az igazi ALI PROJECT stílus, melyikben érzi magát igazán otthonosan az együttes. A stúdióalbumait hallgatva az az érzésem, hogy mindegyik dal egy kalap alá tehető, annyira egyhangúak. De amikor egy-egy animéhez írnak dalt, mintha az alkotás megszínesítené az ALI PROJECT munkásságát, ugyanis sokkal több élet van ezekben a dalokban. Az egyik nagy kivétel a Psychedelic Insanity album, mely egy külön gyöngyszeme az ALI PROJECT-repertoárnak. Ott mindent tökéletesítettek.

Több, mind két éve jelentették meg utolsó kislemezüket, mely a Rozen Maiden: Zurückspulen animének volt az openingje. Ez is nagyon jó dal volt, az új kislemez a Rakudai Kishi no Cavalry anime ending dalát tartalmazza. Milyen lett?

1. Haramitsu Renge: A mai napig rácsodálkozok, mennyire az adott animéhez tudják írni a dalokat a szerzők. Eleinte furcsa lehet, hogy a Rakudai Kishi no Cavalry animéhez írt az ALI PROJECT dalt, de aztán hamar rájöhetünk, hogy nagyon is logikus. Ez a dal a lányokról szól, akik körülrajongják Kurogane Ikki-t. Nem is csak a háttértörténetük miatt, hanem, ahogy ragaszkodnak a főszereplő sráchoz. A dal az animétől függetlenül is nagyon megfogott, nagyon örültem, hogy végre a régi a ALI PROJECT minőség hallható. Egyetlen egy apró kifogásom van, hogy kicsit lüktetőbbé tenném a dalt, ami nem is feltétlen azt jelenti, hogy legyen gyorsabb, hanem jobban kiemelném az ütőhangszereket. Így jobban átjött volna a mondanivaló, jobban átéreztem volna, hogy miről szól a dal. De ettől függetlenül egy fantasztikus dal, amire sok év után is emlékezni fogok. 9/10
2. Tamashii no Dai: Ez egy rendkívül sötét hangulatú dal. Azt nem mondanám, hogy még hozzájuk képest is nagyon sötét, de mindenképp kiemelkedő. Egészen a végéig érezzük, hogy valami nagy dolog fog történni, végig izgalomban tart minket a dal. A zene is rendkívül izgalmas, és az énekesnő is úgy énekel, mintha valamire készülne. Aztán a végére a gyereksírás-szerű hangzás és a gonosz nevetés, mellyel lezárul a dal, nagyon durva, hátborzongató élmény hallani. Gondolom, hogy nem gyereket siratnak meg a felvétel alatt, hanem hangszerrel hozzák ki azt a hangot, de a kivitelezés igazi hangszerelési bravúr. Az ilyen izgalmasan sötét hangulatú dalokat is nagyon szeretem. 9/10

Egy újabb fantasztikus kislemez az ALI PROJECT-től, mellyel visszaszerezték a presztízsüket nálam. Csak sajnos az eladási adatok nem azt sugallják, hogy újra aktívak lesznek, ugyanis a hivatalos adatok szerint csak 2.555 példányt adtak el belőle, ami még az együttes szemszögéből is siralmasan kevés, nemhogy egyáltalán japán zenei mércével nézve. De méltó helye lesz nálam ezeknek a daloknak, és ha nem is lesz újra aktív az együttes, nagyon hálás vagyok ezért a kislemezért, hogy van.

Az utóbbi időkben nézett animék

Hosszú idők után újra nézek animéket. Nagyon jó újra nézni, és jó tudni, hogy van olyan, amelyik tetszik. Régebben írtam, hogy azt hittem, hogy kinőttem belőlük, mert a SHIROBAKO annyira "éretlennek" tűnt nekem. De ez szerencsére meg lett cáfolva néhány igazán jó animével, az alábbiakkal:

Utawarerumono: Itsuwari no Kamen - Ennek most érhető el a folytatása. Előtte megnéztem az első 12 részt. Igazából az első szériát még 2006-ból nem néztem végig, mert nem volt hatással rám a történet. Hiába láttam, hogy falu leigázva, lakosai készek új életet kezdeni, még segítőjük van, valamiért nem hatott meg a történet. Az új sorozat ehhez képes sokkal könnyedebb. Épp főhősünk van bajban, és egy lány jön megsegítésére, aki arról a bizonyos vidékről érkezett. Hazaviszi a fiút, meggyógyítja, és bekerül a falu életének körforgásába. Először kinézik maguk közül, de hamar megbarátkoznak vele. Tetszenek benne a humoros, aranyos jelenetek. Viszont úgy tűnik, hogy a 13. résztől fordulat várható, ugyanis hirtelen megkomolyodott a sztori, úgy tűnik harc lesz a vége? Majd kiderül. Kíváncsian várom a folytatást.

Ezzel együtt van új opening és új ending, amit nagyon örömömre ismét Suara énekel. Már írtam arról, hogy jön az új kislemez. Most lehetőségem volt belehallgatni a dalokba. Az opening nagyon tetszik. Olyan érzésem van, mint az az előző Utawarerumono dalokból gyúrták volna volna össze ezt. Hallható benne ugyanis a Fuantei na Kamisama lendülete, a Yume ka Utsutsu ka lüktetése és a Nue Dori-ból is a kórus. És ezekből egy érdekes egyveleget csináltak sajátossággal. Így elsőre azt gondolom, hogy tetszeni fog. Az ending viszont nem. Eddigi legunalmasabb Utawarerumono dal, amit ismerek, márpedig nem keveset hallottam már. Nem jön be egyáltalán, olyan sablonos, és nem mond semmit. Leginkább a Koi Yume című dalához tudnám hasonlítani. Az önmagában jó, de nem kiemelkedő. Sajnos ilyen az ending is.

ONE-PUNCH MAN - Végignéztem, de annyira nem voltam oda érte. Úgy fogalmaznék, hogy nem annyira jó, mint amennyire felkapták. Egynek jó, végignéztem, de ennél láttam sokkal jobbat is. Az utolsó részt most 1-jén éjjel negyed 3-kor néztem félálomban. El is aludtam az első felét, de amikor éberebb lettem, egyáltalán nem éreztem, hogy bármiből is kimaradtam volna, ami fontos lenne. Az elején nagyon dominált a paródia-része a dolognak, de aztán ezt ellaposodottnak éreztem. Nem jött át semmilyen poén. Aztán, hogy a legvégére behozták, hogy idegesíti, hogy megint legyőz mindenkit egy ütésre, ez jó volt így a végére. De majd inkább az fogja eldönteni, hogy milyen anime, hogy miként fogok rá emlékezni a jövőben. A JAM Project meg az openinggel... Igazából csináltak már jobbat is. Rajongóként mondom, hogy vannak ennél menőbb dalai is.

Rakudai Kishi no Cavalry - Azért kezdtem el nézni, mert az ALI PROJECT énekli az endinget, és nem bántam meg. Tetszik nagyon. Nem ez az első hárem anime, amit látok, a Love Hina volt ebben nagyon jelentős. Kedvelt téma a japánoknál, hogy a legszerencsétlenebb srácot rajongják körbe a lányok. De az az érdekes, hogy itt a fiú egyáltalán nem szerencsétlen. Annak ellenére, hogy a legrosszabb, nem mentek arra rá, hogy az arcán is látszódjon, hogy mennyire béna, és nem bízik magában, hanem van kisugárzása. Míg például a Love Hinánál a srác végképp szerencsétlen, látszik rajta, hogy abban sem biztos, hogy ha mondjuk kinyitja a könyvet, akkor az ki is nyílik. De itt más a helyzet. Itt a 3. résznél tartok, és el is jött a legdurvább váltás. Nagyon jól megcsinálták, hogy mennyire viccesnek indul az eleje, én is szinte bedőltem neki, tökre örültem, hogy ennyire vicces lesz, erre jön egy nagyon éles váltás... Kellett egy jónéhány perc, mire kiocsúdtam belőle. Hogy ebből mi lesz? Szépen lassan ki fog derülni.

Zenei téren az opening is érdekes, ugyanis Sakai Mikio az előadó. Annyira nem ismerem őt, onnan jegyeztem meg magamnak, hogy Okui Masami-nak írt két dalt. Eléggé érdekes színfoltjai az Makkun-repertoárnak, jókedvű dal, de nem az az oldottan vidám. A Rakudai Kishi no Cavalry openingje sokkal inkább lelkes. Az ending meg... Aki ismeri az ALI PROJECT-et, az tudja mire számíthat. Én ismerem, és imádom az új dalt! Teljesen odavagyok érte. Majd később írok róla részletesen, mivel az ALI PROJECT az egyik nagy kedvencem, ezért külön blogpostot érdemel. Első hallásra lehet, hogy úgy tűnik, hogy sokban különbözik az OP és az ED, de igazából jól tükrözi az anime kettősségét. Az opening inkább a főszereplő srácról szól, az ő lelkesedését jeleníti meg, az ending pedig a lányok jellemét énekli meg. Mindkét dal nagyon tetszik, de az openinggel úgy voltam, hogy ilyet már hallottam, nekem nem újdonság. De az biztos, hogy nem akármi, hogy Sakai Mikiónak 45 évesen is ennyire fiatalos hangja van.