Nagyon örülök, hogy ismét játszottunk Krisivel Gamecube-on, de annak nem, hogy nem az volt, amit én akarok. 😛 Abban egyet értettünk, hogy Mario Party 6-ozni kéne, de abban nem, hogy azon belül mit is játszunk. Én Party Mode-ot akartam, míg ő Mic Mode-ot. Végülis az ő akarata teljesült… Menö dolog ez a kvíz. És igazából nem is bánom, hogy félreérti a beszédünket, mert így sokkal szórakoztatóbb. Van egy olyan, hogy fel kellett ismerni, hogy ki van a képen. Tisztán mondjuk, hogy Waluigi, erre ő Toad-ot ért. És rámondja, hogy helytelen válasz, mert a helyes Waluigi. Meg kell bolondulni, komolyan mondom. 😃 Aztán mással nagyon nem is játszottunk, mert mindenképp el akartunk menni a Game Parkba. Csináltunk egy kis ingyencirkuszt. 😀 Mellesleg azért mentünk, mert volt 2 felesleges GBA, 2 felesleges N64 és 3 felesleges SNES játékom, és hogy cseréljem el. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokat érnek. Az értékéből tudtam venni egy Mario Smash Football Gamecube játékot, egy Pokémon Stadium N64 játékot és egy Pokémon Yellow GB játékot. Szóval nagyon elégedett voltam. És mint látható, gondoskodom arról, hogy a pokémon-gyűjteményem is bővüljön. És szükségem is van rá, mert nagyon jó játékok. Menö a Stadiumban harcolni. Aztán még egy kicsit Kirby’s Fun Pakeztünk, és kipróbáltam a Mario Smash Footballt, hogy egyáltalán működik-e. Jaja. ^^
2006. augusztus 29., kedd
2006. augusztus 18., péntek
Mario Party 6 – Újításokkal
2006. augusztus 17., csütörtök
Super Mario Land – Küldetés teljesítve
Egy olyan másfél, 2 hónapja szereztem be a Super Mario Landet Game Boyra, nagyon menö játék. 12 pálya van rajta 4 világra osztva. De hisz nem is várhatunk el nagyon többet, hisz ez az első Game Boy játék. És kb. 2 hónap kemény harc után sikerült végigvinnem. Igazából egyáltalán nem baj, hogy ilyen sok időt vett igénybe, hisz így az első 2 világot már végig tudom csinálni anélkül, hogy meghalnék. A 3. világtól nagyon bedurvul. A 3-2es pályát elneveztem “redukáló-pályának”, hisz 16 élettel mentem oda először, és 4 életem volt, mire végeztem :-S Nagyon jól kitalálták a játékkészítők, hogy hol legyenek a pókok, hogy olyan helyre érjenek, ahol a legkevésbé számítasz rá. A 4. világ nem is annyira nehéz, inkább hosszú. Tatanga a fő-fő ellenség legyőzése pedig nagyon kemény munka. Nagyon sokszor meg kell lőni, hogy végleg elhalálozzon. No de pont ettől érdekes egy játék, hogy minél nehezebb. De sikerül. 😉 Daisy megmentve, és még ma is együtt repülnek Marióval, ha meg nem haltak. 😉
(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)
2006. augusztus 15., kedd
Döntöttem, feladom, kész befejeztem! Nem szenvedek vele tovább!
Nem tudom, hogy ki volt az, aki ennyire nehézre csinálta a Super Mario Sunshine-t! De ez számomra túlontúl nehéz. Olyan nehézséget képvisel, ami nem arra sarkall, hogy “gyerünk, meglátod sikerülni fog” hanem hogy kapcsoljam ki, mert tiszta ideg leszek. Az vagyok most. A Ricco Harborban van abban a nagyon magas ilyen Eiffel-torony szerű (jobb hasonlat híján találtam ezt ki) épületben van bezárva a csillag. Az rendben van, hogy a rámpán kell menni, de egyszerűen nem látom az utat! Egyszerűen fogalmam sincs, hogy merre kell menni! 2 órán keresztül szenvedtem vele, és nem találtam meg a Shine Sprite-hoz vezető utat. Annyira mérges voltam, hogy majdnem földhöz vágtam a Joystickot. Mellesleg azt gondolom, hogy elég magas az ilyen “gyerünk, meglátod sikerülni fog” ingerem, ha 14 évesen 2000-ben 120 csillagra ki tudtam játszani a Super Mario 64-et. És mindenki azt írta az 576 fórumba, hogy a Super Mario 64 sokkal nehezebb. Nem tudom, hogy miben de hogy ez nincs így, erre a nyakamat tenném. Jó, nehéz a Super Mario 64 is, de az épp csak annyira nehéz, hogy érzem azt, hogy többszöri gyakorlás után igenis sikerülni fog, ellentétben a Super Mario Sunshine-nal. Ha ezek után nekem valaki azt mondja, hogy jobb, ha nem kezdek el Zeldázni, nem biztos, hogy igaza van. Mert az megint más. Ahogy elnéztem, ahogy Bálint (Metalsonic) játszik, ha van ott mellettem valaki, aki mondja, hogy mit kell csinálni, érzem, hogy meg tudnám csinálni. De a Super Mario Sunshine-t inkább majd évtizedek múlva. 😃
(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)
2006. augusztus 11., péntek
Látókör szélesítése
Úgy döntöttem, hogy kiszélesítem a blogom látókörét, hisz manapság már nemcsak Marióval játszok, hanem Pokémonnal, illetve hamarosan Zeldával és Metroiddal, vagy a jelen cikkem tárgyát képező Kirbyvel. Kiállok Kirby igazáért! Kirby igenis menö! Csak sokan azért nem szeretik, mert Kirbyben nem látnak többet, mint egy rózsaszín kis gömb, amit vagy lányosnak, vagy gyerekesnek tartanak. Pedig a Kirby több ennél. A Kirby egy újszerű játékélmény. És még, ami nagyon bosszant az az, ha Mario-klónnak mondják. De könyörgöm! Kirby nem úgy öli meg az ellenségeket, hogy ráugrik, meg ilyenek, hanem beszippantja, és ha kiköpi, akkor az elébe álló ellenséget megöli, vagy ha lenyeli, akkor átveszi annak a képességét. Nagyon sok képesség van, amik megkönnyítik a dolgodat a játékban. És ki a legmenöbb főellenség? Naná, hogy Meta-Knight! És nem azért, mert Krisi mondta, hanem, mert én is így látom. King Dededét (a pingvint) viszont nem szerettem meg. Mert azt hittem, a kedves arcából, hogy pozitív szereplő, de kiderül, hogy ő az egyik legnehezebb főellenség. Én egy kicsit féltem Meta-Knight találkozásától, a Kirby’s Adventure-ben (NES), mert azt mondták, hogy nagyon nehéz, ehhez képest második találkozás után könnyedén megöltem, csak ki kell lesni a taktikáját. Szóval, menö játék a Kirby, tessék figyelni! 😉
(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)
2006. augusztus 9., szerda
No, akkor most melyikkel is kezdjem?
Most rendhagyó módon nem Mario játékokról akarok írni, hanem a Pokémon játékokról. Nagyon szeretnék Pokémon játékokkal játszani, de nem tudom, hogy melyikkel kezdjem. Megkérdeztem Bálintot (Metalsonic) és Krisit, hogy mit tanácsolnak, és 2 tökéletesen ellentétes véleményt kaptam. Bálint szerint nyugodtan kezdhetem a Sapphire-ral, mert az egyik barátja, Pisti is az Emeralddal kezdte, és szerinte nagyon jól halad, és jól ismeri a Pokémonokat. Krisi szerint a kezdeteknél a Reddel kell kezdeni, hogy az alapokat megismerjem, és a többi Pokémon játékok ráépülnek. Én Krisire hallgattam volna, de Bálint végül felajánlotta, hogy eladja nekem a Sapphire-t 6000 forintért. Na, mondom rendben van, legyen úgy. Nagyon jó játék, én soha nem utáltam a Pokémonokat, csak kellett egy megerősítés, hogy érdemes Pokémonnal komolyan foglalkozni. Hála Istennek, itt van erre Krisi. Tegnap találkoztam vele, és jött az egyik barátja, akinek már nem kell a Blue, és eladja nekem. Örülök neki, hogy végülis mégiscsak játszhatok a kezdetektől. Krisi azt javasolta, hogy ne játszak egyszerre 2 pokémon játékkal, mert könnyen belezavarodhatok, így úgy határoztam, hogy ha megkapom a Blue-t, addig félreteszem a Sapphire-t, és végignyomom a Blue-t.
(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)
Az, hogy egy gyerek játszik, az rendben van, de hogy egy anya...
A múlt héten az egyik Pesti haverom, Bálint (Emperor Of Games, vagy Metalsonic, kinek, hogy tetszik) meghívott az ő egyik barátjához, Pistihez egy hétre, hogy játszunk együtt. Mondta nekem, hogy az anyja is nagyon jó Nintendós, de én ezt nem akartam elhinni. Na mondom, ezt a saját szememmel akarom látni! És tényleg! Ha nincs is technikája, de nagyon jó érzéke van a játékokhoz, ezt bátran mondhatom. Amúgy nagyon jókat játszottunk a Mario Party 6-tal. Tényleg négy játékos módban jön ki a játék igazi ún. ereje, játékélmény. 50 kör alatt, és ráadásul meg se lehet unni. Aztán nyomtuk a Super Smash Bros. Melee-ben Battle-t. Nagyon jó volt. De hogy mitől tartja a közvélemény legerősebbnek Jigglypuffot, azt nem tudom. Nekem nem jött be. Nekem Pikachu a megerősebb, vele tudok a legjobban játszani. Néha Mariósokkal is játszottam, a többiek, annyira nem érdekelnek, hogy őszinte legyek. Sajnos, betegség miatt meghiúsult a nyaralás további része, és haza kellett jönnöm. 😔
(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)