Most hétfőn volt a születésnapom. Egész pontosan a 39. Egyik barátom, Krisi amikor felköszöntött, beszéltük, hogy milyen régóta ismerjük egymást, hiszen 20 éves voltam, amikor először találkozunk.
Elmélkedtünk az idő múlásáról, és arról, hogy mennyire másképp láttuk a korunkbelieket gyerekkorunkban. Még én is emlékszem, gyerekként a 35-40 éves férfiak már igencsak érettek voltak. Felépítettek egy karriert, kiélték a fiatalságukat, és komoly, konszolidált életet élnek. Gyerekük sok esetben már tizenéves volt. És hogy ehhez képest mi hol tartunk.
Az volt a konklúziónk, hogy végsősoron mi is bejártuk a magunk életútját, ami mentálisan felnőtté tett minket, de az tény, hogy teljesen mást, mint amit az előző generációk jártak be. Mivel 2006 óta írok blogot, ezért talán nem túlzás kijelenteni, hogy az internet népe előtt értem mentálisan férfivá (persze, amit láttattam magamból). 2006-ban voltam 20 éves, az akkori írásaim többsége olyanok, mintha egy 10-12 éves gyerek szabadult volna rá az internetre. Ezek a mai napig olvashatók, nem tartom szégyenletesnek. Azt meg kellett élni, abból lettem az, ami most lettem. Ráadásul a mentális érés most is tart, sőt szinte biztos vagyok, hogy nem fog véget érni.
Manapság valamivel árnyaltabban látom a Família Kft.-t. Ritkábban nézem, de néha azért jó elé ülni. Van egy epizód, nem jut eszembe pontosan a címe, amikor Szép Kriszta megőrült a rock zenéért és rocker akart lenni. Szépné meg szinte betegre aggódta magát a lányáért. Talán sátánistának is hitte... A lényeg, hogy az epizód végén, amikor Ágica elmerülve a fiatalságában, tele tűzzel mesélte, hogy az ő idejében mekkora beleéléssel táncoltak és üvöltötték, hogy "She Loves You!", és a nagypapa mondta, hogy "Erre mondta édesanyád, hogy meg fogtok őrülni!" (nem pontos az idézet, de valahogy így szólt). Én ezt nagyon jó epizódnak tartom, mert remekül érzékelteti a generációk közti különbséget. Azok, akik a '60-as években voltak fiatalok, a beat zene volt a kitörési lehetőség. A kitörési lehetőség meg minden generációnak más. Én és Krisi az a generáció vagyunk, akik gyerekkorunkban TV előtt játszottunk, bejöttek az animék, és mi ezekért rajongtunk, rajongunk most is. És az, hogy 40-hez közel még mindig játszok, animézek, nem azt jelenti, hogy egy az egyben ugyanazzal a gyermeki lelkesedéssel játszok. Változnak az idők, vele együtt változok én is. Animéket is: A mai napig nagyon szívesen nézem, de sokkal kritikusabb szemmel. Nem fogadok valamit csak azért, mert japán, és animáció. Az évek során kialakult egy olyan értékrendem, amik formálták látásmódomat.
Nos, én ilyen fejlődésen mentem keresztül. Azt látom, hogy minden generáció másképp fejlődik, a miénk ilyen. A következő meg már az internet bennszülöttje, ők megint mások lesznek. Ez az élet rendje, és azt gondolom, hogy ezzel együtt lehet élni.
Őszintén szólva, néha megijeszt az, hogy amit gyerekként szerettem, az már 30, de akár 35 éves is lehet. Soha nem rajongtam az olyan posztokért, amikor valami régi cuccot mutatnak, mondják, hogy hány éve jelent meg, és alatta: "Feeling old?" Ezt a gondolkodást igyekeztem magamban átállítani arra, nem öreg vagyok én, hanem régóta élek. Meg kell érni arra, hogy tényleg így gondolkodjunk, és ne foglalkoztasson annyira az idő múlása. Nekem azért nem volt nehéz erre átállni, mert a mai napig lesnek, amikor mondom, hogy hány éves vagyok valójában. Legtöbben 25-30 évesnek hisznek, és a mai napig azt hiszik anyámról, hogy a nagymamám. Mondjuk ez egész életemben elkísért, ugyanis későn született gyerek vagyok. A bátyám 11, a nővérem 14 évvel idősebb nálam. Tehát mindent egybevetve, a külsőbeli, fizikai adottságaim (teljesen fitt vagyok, semmi nem korlátoz a mozgásban) is segítenek abban, hogy kevésbé számítson a korom.
Kiváltságnak tartom, hogy a '90-es években voltam gyerek. A mi világunk már színesebb volt, de még nem volt jelen internet, ezért nem voltunk kitéve a veszélyeinek. És az a helyzet, hogy a mai napig élénken él bennem, hogy milyen volt internet nélkül élni. Azt gondolom, hogy egyáltalán nem volt problémás. Nekünk ott volt a színes TV, a Super Nintendo, PlayStation, Nintendo 64, a rádió, újság, folyóiratok, szabad tér, tehát bőven volt lehetőség hasznosan és tartalmasan eltölteni az időt. Az persze túlzás, hogy ma is tudnék internet nélkül élni, hiszen sok kapcsolatom online, emellett a munkásságom többségét is interneten végzem. Tehát valójában ez ma már nem menne, de amikor csak lehet, detoxikálom magam.
Azt viszont nem szeretem, amikor valaki a '90-es évek kultúráján köszörüli a nyelvét. Az nekem is egy személyes kritikám, hogy a felszínes szórakoztatás volt elsősorban fókuszban, de akkor a körülmények is erre voltak adottak. Nem történt semmilyan olyan világot rengető esemény, amire a kultúrának reflektálnia kellett volna. A '90-es évek alapvetően egy békés, vidám időszak volt, főleg a rendszerváltást megélt országokban, hiszen nagy optimizmussal és reménnyel néztünk a jövő felé. Én is úgy emlékszem vissza, hogy semmi nem feszélyezte semmi a gyerekkoromat, és teljes mértékig úgy tekintettem a jövőm felé, hogy minden meg fog adatni.
Ilyen a '90-es évek magyar zenéje is. Nem is nagyon tudok olyan dalt mondani, amelyek igazán nagy hatással voltak rám. Van egy pár, de leginkább a nagy öregek, akik az előző évtizedeket is megénekelték, jöttek igazán tartalmas, mély mondanivalóval rendelkező dalokkal. Szerencsés vagyok, hogy LGT-rajongó családban nőttem fel. Ez egyrészt formálta a zenei ízlésemet, másrészt a szólótagok '90-es években megjelent albumait is figyelemmel kísértük. Nagyon szerettem azokat hallgatni. Hasonlóképp szerettem Zorán '90-es években megjelent albumait. Valamint óriási dolog volt számomra, hogy 1997-ben, az életemben új albummal jött ki az LGT. Volt ugye a búcsúkoncert 1992-ben, ezért nem is számítottam tőlük új dalokra. És mégis! Különleges számomra az az album. Meg biztos, hogy sok ilyen van, sőt, én azt is mondom, hogy ha nem nézzük szigorúan, hogy miről szól eredetileg a blues, akkor Charlie zenei munkássága is értékesnek mondható.
Tehát a '90-es években is megvoltak azok az értékek, amikre érdemes volt figyelni. A mainstream kultúra meg olyan volt, amilyen, részemről meg van magyarázva. Ha pedig valaki elfogultsággal vádol, mert akkor voltam, gyerek, aláírom. Ezen ne múljon az igazságérzete. Igazából én most is úgy élek, hogy amennyire csak lehet, a '90-es évek-beli körülményeket igyekszek kialakítani magam körül. Értem ezalatt, hogy attól értesülök közéleti eseményektől, akik a lehető legobjektívebbek, és nem törnek a lelki békémre, és a lehetőségeimhez mérten igyekszek olyan körülményeket kialakítani magam körül, hogy az elégedettséggel töltsön el, és tenni azért, hogy a jövőm jobb legyen. Igen, a '90-es évek egyik nagy hozománya az az optimista szemlélet, bár ez azt hiszem, alaptermészetem. De egyébként is azt gondolom, hogy minden nehézség ellenére jó élni.