2025. június 5., csütörtök

Útkeresés

Nos, mint látható, visszatértem ide. Visszahoztam ide minden régi blogpostot, most ezeket szedem folyamatosan rendbe. Hiányzik ez a blog is, meg a felület is. Három blogszolgáltatót használok, mindegyiknek megvan a maga előnye, ami miatt érdemes használni. A blog.hu admin felülete ugyan régies, meg nincs annyi lehetőség, de hihetetlen felhasználóbarát. Könnyű posztot írni, egyből azt csinálja, amit akarok.

Ezért úgy döntöttem, hogy ezentúl ez lesz a személyes blogom. A blogpost-os blogjaimat pedig tematikusan kritkák írására használom, a Wordpress-es blog marad a személyes weboldal, ahol összefoglalom, hogy voltam kiállítani, melyik weboldalon mit fejlesztettem, stb. Összességében tehát nem lesz nagy változás, csak annyi, hogy a Blogspot-os blogból költözök át ide, azt pedig különböző magyar- és nyugati kulturális termékek kritikáira akarom felhasználni. Többször volt arra példa, hogy akartam valami ilyenről írni, de nem volt meg a megfelelő helye. Amint kitalálom a koncepciót, lesz. Csak ott majd az lesz a nagy munka, hogy egy rakás blogpostot kell vázlatba tenni, amik személyesek. Azok már mind itt (is) vannak.

Belül is érzem, hogy változáson megyek keresztül, ez pedig mindig arra késztet, hogy kívülre is "közvetítsem", hiszen, ha valamit másképp érzek, azt másképp is akarom csinálni. Igazából egy mélyponton vagyok most túl. Az történt, hogy egyik közeli ismerősöm (kilétét fedje jótékony homály) kérdezte, hogy hogy csinálom a rendezvényekre való kiállítást, hogy van ez. Majd ahogy belelendültem, leállított, hogy "Jó, nem érdekel, csak kérdeztem." És hát nincs mit tagadni, baromi szarul esett. Főleg azért, mert ahogy ennek hatására visszagondoltam arra, hogy gyerekkoromban sem igazán kaptam útmutatást arra vonatkozólag, hogy miben vagyok jó, miben lenne érdemes fejlődni. Ezért is van az, hogy az iskolás éveimhez sincs konkrét érzelmi kötődésem, mert bár van néhány jó emlékem onnan is, de nem a tehetséggondozásról szóltak nekem azok az évek, hanem hogy valahogy teljesítsek. Nem is voltam annyira jó tanuló, meg egy introvertált embernek mást jelent azért az iskolában lenni, hogy teljesítsen, mint egy extrovertáltnak.

A lényeg az, hogy magamnak kellett összehozni, és "összeszedni" azokat az embereket, akik megmondják, hogy miben vagyok jó, miben érdemes fejlődni. És most ezen az úton indultam el. Ennek egyik eleme ez a változás. És remélem, hogy valami jó dolog fog kisülni. Egyébként az indított el, hogy voltak egy néhányan gyerekkoromban, akik mondták, hogy nagyon szépen fejezem ki magam, meg jól fogalmazok. Eddig is igyekeztem fejleszteni magam, meg figyeltem arra, hogy jelen tudásom szerint a legtöbbet hozzam ki magamból (néhány laza írással színesítve), de most ebben fogok szintet lépni. Ennyit számítanak a harminc éve mondott dicséretek, most remek útravalók.

A változás egyébként egy ideje folyamatban van. Ez mostanság például abban nyilvánult meg, hogy most már 6-7 éve vagyok Haikyuu!!-rajongó, most fejeztem be az isten tudja hányadik végignézést, és azt vettem észre, hogy másképp viszonyulok az animéhez, mint a kezdeti időkben. Inkább már úgy, hogy a múltam egy fontos része. Igazából már nem sokkal azután tudatosodott bennem, ahogy igazán megszerettem az animét, hogy egy hiányt tölt be nálam. Mert hiába vagyok introvertált, hiányoztak azok a közösségi élmények, amit az anime szereplői megélnek. Ez nagyjából bejött. Nagyobb értéket adtam a személyes találkozásoknak. Meg az is, hogy az animének köszönhetően néhány évig komolyabban röplabdáztam. Kiderült, hogy nemcsak azért nem leszek sportember, mert már 30-on túl vagyok, hanem mert nincs érzékem a sporthoz. Lassan fejlődtem, ezért nekem sokkal több idő kell ahhoz, hogy egy gyakorlatot jól meg tudjak csinálni. Ezért végülis felhagytam a röplabdával, de arra nagyon jó volt, hogy kiéltem egy hiányomat az életemben.

Az élet egyik törvényszerűsége, hogy amíg nem éli ki valaki valamilyen igényét, addig ismétel. Ezért van az, hogy vannak emberek, akik nem a koruknak megfelelően viselkednek, vagy nem a koruknak megfelelő dolgokért rajonganak. Akármennyire is beszélnek negatív fennhanggal a regressziós állapotról, saját tapasztalatból mondom, hogy helyt kell adni neki, mert magunkat gyógyítjuk vele, hogy ha később is, de kiélhetjük. Nem utolsósorban néhány képességem is fejlődött a sportnak köszönhetően. Elég csak arra gondolni, hogy soha nem volt annyira fitt, mint most, néhány éve. És ha belegondolok, hogy ezt mind a Haikyuu!!-nak köszönhetem, akkor még ha nem is fogom akkora lendülettel nézni a jövőben, az biztos, hogy életem végéig helye lesz a szívemben.

De most úgy érzem, hogy lélekben a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru jött el. Ezt az animét most nézem újra, és hiába ismerem és szeretem már 6 éve, és már korábban is segített helyretenni bizonyos kérdéseket (a zenéjével is) az életemben, úgy érzem, istenigazából most jött el ennek az animének az ideje. Helyretenni azokat a fontos kérdéseket, amiket az anime feszeget. Most más kérdéseket kell a helyére tenni. De ez az anime is olyan, hogy amíg élek, az életem része lesz. Azok a kulturális műveknek, melyek fejlesztettek, utat mutattak, segítettek jobb emberré válni, mindig helyük lesz a szívemben.

2025. június 4., szerda

Épülő Sony Hi-Fi

Egy ideje szeretném már újra használni a Sony CD-lejátszómat. Ott áll már régóta a szobában, szívesen hallgatok rajta zenét, akkor úgy döntöttem, hogy ha össze tudom hozni, akkor felépítek egy Hi-Fit, amíg nem szalad fel annak is az egekig az ára. Ezt találtam ki idénre, mint másik nagy befektetést (A Sony Bluetooth hangfal mellett), és akkor nyugodt szívvel engedem el a holnap megjelenő Nintendo Switch 2 konzolt.

Ahogy nézelődtem Vaterán, nagy anyagi segítség, hogy lehet kapni olyan erősítőt is, amibe a rádió is be van építve. Erről korábban nem tudtam. Ez nemcsak anyagiakban segítség, hanem helyben is, hiszen nem fog annyi helyet foglalni, plusz áram, hiszen értelemszerűen eggyel kevesebb áramforrás kell.

Gondolkodtam, hogy addig is, hogyan használhatnám a CD-lejátszót. Van egy kis Sony bluetooth hangszóróm (SRS-XB01). Arra gondoltam, hogy amíg nem tudom megvenni a Hi-Fi részeit, addig az megfelelő alternatíva lehetett volna, de sajnos nem kapcsol be. Természetesen feltöltöttem, de utána sem. Úgy tűnik, sajnos használhatatlan. Végül azt találtam ki, hogy a Philips bluetooth hangszóróval hallgatom a CD-imet addig, amíg nem épül fel a Hi-Fi.

Ez már bevált.

Nem véletlen kerestem néhány éve, amikor eltökéltem, hogy veszek egy komolyabb Bluetooth hangszórót, hogy csak olyat veszek, aminek van Jack csatlakozója. Így régebbi készülékeket is tudok hozzá csatlakoztatni. Ez a Philips SB500 hangszóró egyszerűen kiváló választás volt! Nemcsak remekül szól, hanem mindenféle eszközt lehet hozzá csaltakoztatni, ami hangot ad ki magából. Pa-Dö-Dőt meg bármikor szívesen hallgatok, a Szép az élet és én is szép vagyok a kedvenc albumom tőlük. Élmény volt CD-ről hallgatni.

Ma pedig Hayashibara Megumi CD-t hallgattam.

Esküszöm, egy anime rajongónak, akinek múzsa Hayashibara Megumi, annak csak így lehet igazán jó a zenéjét hallgatni. A bertemu CD meg a karrierjének egy fénypontja. Tegnap határoztam el, hogy komolyabban edzek Wiin Wii Fittel, és ahhoz szolgáltatná a CD-lejátszó a zenei hátteret. Még az edzés is nagyobb élmény ilyen jó zenével, CD-ről.

Mivel a '90-es években voltam gyerek, ezért amíg élek, a CD lesz a zene minőségének netovábbja. Ezt tenném idén teljessé, és építenék fel Sony rádiós erősítővel, hangfallal, kazettalejátszóval egy Hi-Fit.

Vannak lemezeim, de hogy kell-e lemezjátszó... Extrába esetleg, de az igazság az, hogy akármennyire is reneszánszát éli a hanglemez, mivel az már gyerekkoromban is réginek számított, ezért nincs hozzá konkrét érzelmi kötődésem. Én nem hallom azt a nagyon jó hangminőséget, amiről beszélnek az igazi zenerajongó freakek. Extrába befigyelhet valamikor, de mindenáron nem kell.

De egy CD-s, kazettás, rádiós rendszer jó minőségben örömmel!

2025. május 30., péntek

Zorán CD-k és DVD-k

Nagyon rég nem vettem Zorán CD-t vagy DVD-t, így sajnos el is voltam maradva a legújabb kiadványaival. De most a Media Markt-ban 1999 forint minden Zorán CD és DVD, és végre náluk is van áruházi átvétel, ezért úgy döntöttem, hogy kapok a lehetőségen, és megveszem a hiányzókat. Ma hármat át is vettem közülük.

Az Egypár barát egy nagyszerű duett album, melyen nemcsak Zorán eddigi legjobb duett dalai szerepelnek új hangszerelésben, hanem néhány új ötlet is helyet kapott. Ezek kivétel nélkül beváltak, mert Zorán csak azokkal énekel, akik nemcsak kiváló énekesek, hanem a munkássukat nagyra is tartja. Ennek köszönhetően a dalokon keresztül is átjön az egymás iránti tisztelet és alázat. Mind a 11 dal az albumon kivétel nélkül nagyszerűre sikeredett. És végre CD-n hallgathatom! Így az igazi!

Az Aréna 2017 Unplugged koncert meg lényegében az 1993-as Az elmúlt 30 év... Unplugged koncertnek egy ismétlése volt. Nemcsak hangszerelés, hanem zenekar és dalok tekintetében is aktualizálva. Ahogy Zorán megújítja a dalait a soron következő aktuális koncertjein, tette ezt erre a koncertre is. Nagyon szeretem, hogy az új hangszerelésekkel, új ötletekkel teszi változatossá a koncertjeit, mert nemcsak nekünk, közönség számára is izgalmas hallgatni, ahogy az új hangzással új értelmet nyernek a dalok, hanem a zenészek is mindig újra és újra dolgoznak az újabb koncertekre. Biztos vagyok abban, hogy így nekik is izgalmasabbak az újabb és újabb turnék.

Ugyanakkor sajnos Zorán akaratlanul is itt érte el mélypontját, ugyanis ezen a koncerten szerepelt Majka. Akinek munkássága köszönőviszonyban nincs Zorán munkásságával, sem műfaj, sem minőség szempontjából. Vannak tippjeim arra vonatkozólag, hogy miért került be, de az biztos, hogy a jelenlétével nemcsak a koncert összképét rontotta, hanem az egész Zorán Unplugged munkásságának (ha a '93-as koncertet is nézzük) nimbuszát csorbította.

De ezzel végre megvan teljesben ez a koncert is. Ebből a koncertből volt egy Nők Lapja melléklet is, amiben 10 dalt választottak ki, azt még annak idején megvettem.

A borító is egyébként az 1993-as album után jött. De a kép eredetileg az 1987-es Szép holnap lemezről származik. A mai napig érdekesnek tartom, hogy ezt a képet választották ki annak idején a koncertalbum borítójának, mert a Szép holnap album az akkor nemrég megszületett gyerekéről szól, az aggodalma, egyben a reménye a jövőjével kapcsolatban. Bár a lehajtott fej és a gyenge fényviszonyok az aggodalmat hangsúlyozza. De hogy annak ott volt koncepciója. Gondolom, a gitár miatt vették ismét elő néhány év múlva a képet.

És zseniális, hogy a kép 30 éves, és hogy mennyire átjön még most is a kép mondanivalója. Azt viszont be kell ismerjem, a koncertet most láttam először életemben. És hát igen... Így nyert extra értelmet a koncert, mert hihetetlen élmény volt újra Zorán koncertet látni. Nemcsak azért, amit fentebb írtam, hogy a koncertek érdekességét az újragondolt dalok adják, hanem mert a koncertjein nemcsak a legjobb zenészek játszanak, hanem akiknek szenvedélyük a zenélés. Ez olyan magaslatokba emeli a Zorán koncertek nívóját, aminek köszönhetően mindig kíváncsi vagyok az újabb koncertjeire, mert át akarom élni a zene szeretetét.

Ez ezen a koncerten is jelen volt, a végére kifejezetten megható volt, mert nemcsak az jött át, hogy a közönség eggyé válik a zenekarral, hanem olyan volt, mintha a DVD-n keresztül a TV-nézőket is maga köré gyűjtötte volna.

Majkát meg érdekes volt ilyen közegben látni. Hogy mennyire nem mozog otthonosan ezen a terepen, jelzi, hogy úgy köszönt el a nézőktől, mint egy gyerek a tanárától. Illetve, a másik, amit furcsának tartottam, A padlás musical színészeinek az előadása. Az megvan, hogy Presser Gábor - Sztevanovity Dusán (és Horváth Péter) munkája, és az is tény, hogy A padlás minősége közelebb áll Zorán minőségéhez, de nem éreztem, hogy a koncert közegébe illik az előadás.

Ezeket leszámítva kiváló koncert volt. Nagy szükség van arra az iránymutatásra, amit Zorán közvetít a dalaival, hiszen Magyarország dübörgő sebességgel vágtat a káosz felé.

Így összesen 7 DVD-m van Zorántól. Bármelyiket bármikor szívesen megnézem.

2025. május 23., péntek

30 éves játék Hard módon

Immár 30 éve, hogy megvan a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse játék, de csak most játszottam végig először Hard módon.

YouTube csatornámra tervezek majd egy Hard végigjátszást, de pont azért nem készítettem most el a felvételt, mert most játszottam először komolyan nehéz szinten a játékkal.

Részint azért nem vagyok igazán keményvonalas játékos, mert gyerekkoromban mindig a "könnyű" utat választottam játékok tekintetében. Én azzal bőven elégedett voltam, hogy Easy nehézségi szinten már-már csukott szemmel is végig tudom játszani, és ezzel el is volt intézve a dolog. Nem volt ingerem arra, hogy nehezebb módban is végigvigyem a játékot.

Azt nem mondanám, hogy ez most megbosszulta magát, hiszen első próbálkozásra végig tudtam vinni. Csak a kezdeti lendület nagyon nem volt meg, ugyanis már a legelső pályán Game Over-t kaptam. Nagyon szerencsétlenül indult, hiszen volt, hogy a magasból estem a pont a szakadékba, én is bénáztam, de aztán beindult. Később is kaptam Game Over képernyőt, de utána már lényegesen gördülékenyebben ment a játék.

Nem mondanám olyan vészesen nehéznek a játékot, de itt-ott kellett manőverezni továbbjussak. Voltak helyek ahol trükkösen voltak az ellenségek elhelyezve. Például az 1-3 pályán, amikor a farönkökön átugrálva kell továbbmenni, ott szembejött velem egy méh, ami korábban nem volt ott, és hát fájdalmas a csípése. De inkább annyiban merül ki a nehezebb játékszint, hogy lényegesen több ellenség van a pályákon, és a főellenségeket többször kell megsebezni, hogy meghaljanak.

És nem is mondanám, hogy elvesztegetett volt az az időszak, amíg csak könnyű szinten játszottam a játékkal, hiszen azalatt is szereztem olyan képességeket, amiknek köszönhetően könnyebb volt most végigjátszani. Nem utolsósorban számtalan más játékkal játszottam addig.

Még egyszer végigjátszom, hogy biztosabban menjen, és ha az is rendben van, akkor harmadik alkalommal csinálom meg a felvételt.

2025. május 9., péntek

Super Mario World 100%-ra végigjátszva!

Újabb mérföldkőhöz érkeztem: Életemben először 100%-ra játszottam végig a Super Mario World-öt!

Hiába van meg már vagy 30 éve a játék, konkrétan a most volt az első olyan alkalom, hogy teljes mértékig végigmentem a játékon. Ennek két oka van: Egyrészt a SNES-es játék nem tartja számon, mely pályán szereztük meg a sárkányérmét, így ha már akkor is arra törekedtem volna, hogy meglegyen teljesen a játék, nekem kellett volna manuálisan jegyezni. Ezt soha nem tettem meg. Csak azt jegyezte, hány kijáratot nyitottunk meg. És ha ott állt kék színnel a 96-os szám, azzal untig elégedett voltam. Nem is gondoltam soha, hogy esetleg mehetnék tovább. Aztán a másik ok, hogy később sem volt prioritás nálam, hogy egy játékot csontra kijátsszak. Ezért van az, hogy bár 2005 óta megvan Game Boy Advance-es remake a Super Mario World: Super Mario Advance 2, nem törekedtem soha arra, hogy teljesen meglegyen a játék.

Igazából az kellett, hogy lássam Nintendo Switch Online-on, hogy nemcsak online számon tartja a játékaimat, hanem átmegy Nintendo Switch 2-re is minden mentésem, így azt érzem, hogy a játékom hosszútávon meg lesz őrizve. Itt a blogban biztosan.

Eleve úgy mentem neki a játéknak, hogy mindenhol megszerzem elsőre az összes Yoshi érmét. Ez nem is volt nehéz, az első négy világ flottul ment. Teljesen simán mondjuk nem, mert vannak nehéz pályák, sárkányérmék szivatós helyre elrejtve, de komoly nehézségekkel nem találkoztam. Az 5. világ okozott nehézséget, ugyanis nagyon peches voltam a Forest Fortress pályán. Meglett az 5 sárkányérme, el is jutottam Reznorig, de amikor az utolsó alól is kirúgtam a talajt, akkor véletlen magam alól is, így a legeslegvégén haltam meg. Ez azért volt rettenetesen fájdalmas, mert félpályás checkpoint zászló megvolt, és ezen a pályán nem lehet visszamenni, hogy megszerezzük az ott maradt sárkányérmét. Merthogy a játék nem menti el a félpályáig megszerzett sárkányérméket. És nem is tudok arra módot, hogy hogyan lehet visszavonni a checkpointot, hogy vissza tudjak menni a pálya elejére. Végülis ahogy tudtam, gyorsan végigmentem a pályán, megöltem Reznort, és ott állt a kastély összerombolva a térképen. Újra be akartam menni, de nem lehetett. Mivel egyébként is ideges voltam, mert ennyire peches voltam, nem is vettem komolyan a játékot, majd összeszedtem magam, és megcsináltam a pályát. Vissza akartam menni, hogy végre abszolváljam teljesen a pályát, de nem lehetett... erre annyira ideges lettem, hogy visszamentem a címképernyőre és töröltem az egész mentést. Tipikus esete a szelektív memóriának, mert sehogy nem tudtam semmissé tenni a checkpoint állapotát (pedig mindent megtettem, kiléptem a játékból, újraindítottam a játékot, stb.), de a sárkányérmék állapotát nem jegyezte meg. És ha nincs mód visszamenni, ez több mint bosszantó.

Majd egyszer újra nekimegyek, ha olyanom lesz. De persze hamar olyanom lett. Pár óra múlva lenyugodtam, és folytathattam a játékot. Az volt a szerencsém, hogy volt gyorsmentésem még a kastélyból, és amikor lehiggadtam, végiggondoltam, hogy nem baj, van ez így, majd ha kijátszom a játékot, visszamegyek oda is. A gyorsmentéssel vissza tudtam hozni a törölt mentésemet, és folytathattam a játékot.

Azért ez nem volt akármi. Alapvetően nyugodt játékos vagyok, ha már nagyon nem tudok higgadtan játszani, inkább tartok néhány óra szünetet, addig is átgondolom, hogyan tudnék az akadályon végigmenni, és néhány óra múlva általában sikerem van. Ez kivételesen nagyon kiborított. Az a nagy szerencsém, hogy semminek nem esett végül kára (nem vágtam a földhöz a Joy-Cont, ráadásul vissza is tudtam hozni a mentést), így ugyanúgy folytathattam a játékot, mintha semmi nem történt volna.

Végül 5 pályán nem volt meg mindegyik sárkányérme. Visszamenőleg elég könnyen sikerült megszerezni, és a Special pályák is relatíve könnyen meglettek - leszámítva, hogy néhányszor mentem tankolni a Top Secret Area-ba - és végül kész lett 100%-ra a játék. Így néz ki a játékállás, ha teljesen kész a játék.

És a végső üzenet.

Mindent egybevetve óriási élmény volt végigjátszani. Ez motivációt ad arra, hogy a többi Mario játék hasonló eredménnyel.

2025. május 2., péntek

Az új Okui Masami CD

Megérkezett az új Okui Masami kislemez, a Baby Baby Baby! Hihetetlen, nem hittem volna, hogy '90-es évek stílusú japán kislemezt vadonatújan a kezemben fogok tartani, de ez is megtörtént! Igazából nem bánnám, ha megmaradna ez a formátum, nekem tetszik. Sokat hallgattam azóta a kislemezt, és nagyon megszerettem a dalokat. Már Bonjour Suzuki pajkos, huncut női hangját is megszerettem.

A vámon kicsit szívtam a fogam, megemelték a kezelési költséget 890 forintra. Emlékeim szerint az korábban 390 forint volt. De a CDJapan annyira jófej, hogy nemcsak hogy a dobozra a szállítási költséget nem írja rá, hanem még a küldemény értékét is kevesebbnek írja. Magánszámításaim szerint így pont annyi volt mindennel együtt a vám, mintha nem lenne kezelési költség, úgyhogy vésősoron nincs okom a panaszra.

A borító meg vicces, hogy pont ott van a vonalkód, ahol az anime szempontjából a lényeg lenne. Egyébként az animét is kezdem megszokni. Talán mégsem lesz annyira rossz, mint azok az ecchi animék, mint amikor korábban láttam. Ez ugyanis abban különbözik az eddig látottaktól, hogy a Takamine-san néha kifejezetten gondoskodó Shirota-kunnel szemben. Ilyet korábban nem láttam egyetlen szexuális töltetű animében, bár hozzáteszem, nem is töröm magam azon, hogy növeljek ezen az arányon.

Furcsa olvasni a szöveget, teljes mértékig az animéhez írták. Szeretni fogják azok, akik szeretik a dominákat. Az nem én vagyok. Maradok inkább a zenénél, és az éneknél, az menő lett. De igazából a B-side track az, ami miatt megszerettem ezt a kislemezt. Igazi, vérbeli Okui Masami dal. Emiatt ugyan repetitív, de annyira jól áll az énekesnőnek, és most is annyira otthonosan mozog benne, hogy most is jó hallgatni. Igazából az a dal titka, hogy az ilyet akármikor akárhányszor szívesen meghallgatom, azért nem hat nekem repetitívnek. És imádom CD-ről hallgatni! Még most is úgy vagyok a CD-vel, hogy megvan az a naiv gondolatom, hogy az énekesnőt támogatom azzal, hogy megvettem a CD-t. Meg egy kicsit olyan, mintha az eredeti CD-vel a lényének egy részét adná át.

Nagyon érdekesen mutat a CD a többi régi Okui Masami kislemez között.

Az új CD-t viszont az új CD-im között fogom tárolni. Nagyon jól mutat a gyűjteményemben.

2025. május 1., csütörtök

Maradékmentő paradicsomos tészta

Régóta kívánom a paradicsomlevest, ugyanakkor régóta ott figyel a kamrában a fodros nagykocka. Úgy döntöttem, hogy összekötöm a kettőt, és a paradicsomleves alapba a 2 tojásos tésztát teszem. Maga a paradicsom egyébként is sok mindenre használható, íme plusz egy opció. Sehol nem néztem ki ezt a receptet, teljesen saját találmány.

Hozzávalók

  • 50 g vaj, olaj vagy zsír
  • 1,5 ek liszt
  • 1 üveg sűrített paradicsom
  • 1 mk só
  • 1 kk cukor
  • Oregánó, majoranna ízlés szerint
  • 250 g fodros nagykocka

Elkészítés

  1. Először a rántást csinálom meg. A megolvadt vajba (én most ezzel csináltam) tettem a lisztet, alaposan elkevertem.
  2. Majd amikor egybeállt, öntöm bele a sűrített paradicsomot. Az üveg falán maradt paradicsomot egy kis vízzel feloldom, és beleöntöm azt is. Így nem is lesz annyira sűrű.
  3. Beleteszem a sót, cukrot, plusz ha olaszosabbá akarjuk tenni, meg is fűszerezhetjük.
  4. Ha forr beleteszem a tésztát, és az előírás szerint főzöm. Csak mivel az alap sűrűbb, értelemszerűen gyakrabban kell keverni, hogy ne égjen oda.

Gyorsan kész van, nekem nem tellett többe 20 percnél. És ízletes is! Ráadásul a vaj egyedi, krémes ízt ad neki. Ha tetszett, próbáld ki! Egyedi ötlettel pedig sajáttá teheted.

2025. április 29., kedd

Sony Bluetooth hangfal

Régóta nézem vágyakozva a Media Markt-ban a Bluetooth hangfalakat. Bár a fülhallgatók kapcsán olvastam cikket arról, hogy a vezetékes még mindig jobb, de a Bluetooth minőség szépen lassan közelíti a vezetékes társait, ahogy újabb és újabb kodekeket fejlesztenek ki. Az ára miatt ugyan nem forszíroztam nagyon a vásárlását, de mindig menőnek tartottam a Bluetooth hangfalakat. Aztán nemrég megtudtam, hogy vannak modellek, melyek CD-lejátszóval, FM-rádióval vannak ellátva... Összeállt a fejemben, hogy ilyen egy 21. századi hifi torony. Nos egy ilyen kell nekem! Elkezdtem nagyobb lendülettel nézni a használt weboldalakat, mígnem a Hardveraprón találtam egy Sony MHC-V11-es hangfalat, amire lecsaptam.

El is mentem érte Debrecenbe. Békéscsabáról szolnoki átszállással lehet vonattal a hajdúságba eljutni. Mindig bosszantott, hogy nincs közvetlen vonatjárat Debrecen felé (busz érdekesmód van), de most különösképp. Főleg mert a MÁV alkalmazása erősen megviccelt, ugyanis azt mutatta, hogy a Nyírség IC-vel is mehetek Országbérlettel felár nélkül Szolnoktól Debrecenig. De sajnos csak a Cívis Interrégióval mehettem, az meg mindenhol megáll, így lényegesen tovább tartott az út. Így délben indultam el otthonról, és csak estére értem haza.

A találkozó rendben megtörtént, még a gyári távirányítója is megvan. Szerencsére vittem magammal JYSK-es táskát, az megkönnyítette a szállítást. A vonaton nem is volt gond, hazafele úton a bicikliút volt nehézkes. Gyakoriak az enyhe ütközések, meg nehéz a biciklit egyenesben tartani, mert a kormányra tettem a táskát. De szerencsére egyben hazaért. Van tapasztalatom cipekedésben. A költözködések Pesten egyik albérletből a másikba, meg amikor Hollandiában Edéből hoztam el a multifunkciós nyomtatómat Wageningenbe biciklivel, az is kb. 10 km volt. Szép menet volt. Úgyhogy nem kell félteni, ha cipekedni kell!

Ez is rendben megérkezett. És ó, de szépen szól! Egyébként is ahogy olvastam, általánosságban szeretik. Akik meg nem, azok valószínűleg sznob audiofilek. Kétség nem fér hozzá, hogy van ennél sokkal jobb hangzás is, de nekem ez bőven megfelel. A CD-t is rendben lejátssza, a gyári távirányítója is megvan.

És milyen érdekes, hogy pont ma posztolt az Obsolete Sony a Twitterre egy képet egyedileg összeállított hi-firől.

Konkrétan ez az egyik tervem idénre! Néha nézek erősítőt, kazettalejátszót, rádiót és hangfalat, az lesz a retro hi-fim. A Sony CDP-XE200-as CD-lejátszóm régóta várja a csapattársait! Ha úgy alakul, nem fog sokáig tétlenül várni. Úgyhogy most különösen imádom a Sony-t!

2025. április 25., péntek

Kapormártás

Az utóbbi időkben ismét többet ténykedek a konyhában. Néha szívesen kísérletezek új ételekkel. A kapor ízét régóta szeretem, a kapormártás pedig önálló ételként is működik nálam. Ezt a receptet a TVR-Hét Receptlexikon könyvéből néztem ki, ezt követtem. Annyit módosítottam rajta, hogy nem teszek bele külön sót, mert nem szeretem a túlzottan sós ételeket. A húsleveskockában meg van elég, főleg, hogy a recept szerint kevesebb vízben kell főzni, mint amennyit egy kockát önmagában ajánlott megfőzni. Így pont annyira sós, amennyire én szeretem.

Szóval, megosztanám itt is a receptet.

Hozzávalók 4 személyre (bár önmagában egyedül is megeszem)

  • 50 g vaj vagy olaj
  • 2 ek liszt
  • 1 csomó kapor
  • 1 kisebb vöröshagyma
  • 3 dl víz
  • 1 db. húsleveskocka
  • 1 kk. cukor
  • 1 kk. só (ízlés szerint)
  • 2 dl tejföl

Elkészítés:

  1. A kaprot apróra vágom, ahogy a vöröshagymát is.
  2. Felteszem a húsleveskockát forrni a vízben.
  3. A vajjal vagy olajjal és a liszttel világos színű rántást csinálok.
  4. Beleszórom a vöröshagymát és a kapor felét, és alaposan összekeverem.
  5. Felöntöm az elkészült levesalappal, és így is összekeverem. Erre teszem a cukrot. Illetve aki igényli a sót, az is most mehet.
  6. Beleteszem a másik fél kaprot.
  7. Ha egybeállt, leveszem a tűzről, belekeverem a 2 dl tejfölt, aztán újra felforralom.

És kész is van! Egyszerű, és nagyon ízletes. A recept szerint, amikor beteszem a tejfölt, habverővel érdemes elkeverni. Én ezt kihagytam, de el tudom képzelni, hogy úgy még finomabb lesz. Leközelebb úgy csinálom.

A receptet a Pinterest oldalamon is megosztottam, pontosan itt található meg.

Ha majd találok még valami jó receptet, amit kipróbálok, és megjön, megosztom itt is.

2025. április 20., vasárnap

Számvetés

Most hétfőn volt a születésnapom. Egész pontosan a 39. Egyik barátom, Krisi amikor felköszöntött, beszéltük, hogy milyen régóta ismerjük egymást, hiszen 20 éves voltam, amikor először találkozunk.

Elmélkedtünk az idő múlásáról, és arról, hogy mennyire másképp láttuk a korunkbelieket gyerekkorunkban. Még én is emlékszem, gyerekként a 35-40 éves férfiak már igencsak érettek voltak.  Felépítettek egy karriert, kiélték a fiatalságukat, és komoly, konszolidált életet élnek. Gyerekük sok esetben már tizenéves volt. És hogy ehhez képest mi hol tartunk.

Az volt a konklúziónk, hogy végsősoron mi is bejártuk a magunk életútját, ami mentálisan felnőtté tett minket, de az tény, hogy teljesen mást, mint amit az előző generációk jártak be. Mivel 2006 óta írok blogot, ezért talán nem túlzás kijelenteni, hogy az internet népe előtt értem mentálisan férfivá (persze, amit láttattam magamból). 2006-ban voltam 20 éves, az akkori írásaim többsége olyanok, mintha egy 10-12 éves gyerek szabadult volna rá az internetre. Ezek a mai napig olvashatók, nem tartom szégyenletesnek. Azt meg kellett élni, abból lettem az, ami most lettem. Ráadásul a mentális érés most is tart, sőt szinte biztos vagyok, hogy nem fog véget érni.

Manapság valamivel árnyaltabban látom a Família Kft.-t. Ritkábban nézem, de néha azért jó elé ülni. Van egy epizód, nem jut eszembe pontosan a címe, amikor Szép Kriszta megőrült a rock zenéért és rocker akart lenni. Szépné meg szinte betegre aggódta magát a lányáért. Talán sátánistának is hitte... A lényeg, hogy az epizód végén, amikor Ágica elmerülve a fiatalságában, tele tűzzel mesélte, hogy az ő idejében mekkora beleéléssel táncoltak és üvöltötték, hogy "She Loves You!", és a nagypapa mondta, hogy "Erre mondta édesanyád, hogy meg fogtok őrülni!" (nem pontos az idézet, de valahogy így szólt). Én ezt nagyon jó epizódnak tartom, mert remekül érzékelteti a generációk közti különbséget. Azok, akik a '60-as években voltak fiatalok, a beat zene volt a kitörési lehetőség. A kitörési lehetőség meg minden generációnak más. Én és Krisi az a generáció vagyunk, akik gyerekkorunkban TV előtt játszottunk, bejöttek az animék, és mi ezekért rajongtunk, rajongunk most is. És az, hogy 40-hez közel még mindig játszok, animézek, nem azt jelenti, hogy egy az egyben ugyanazzal a gyermeki lelkesedéssel játszok. Változnak az idők, vele együtt változok én is. Animéket is: A mai napig nagyon szívesen nézem, de sokkal kritikusabb szemmel. Nem fogadok valamit csak azért, mert japán, és animáció. Az évek során kialakult egy olyan értékrendem, amik formálták látásmódomat.

Nos, én ilyen fejlődésen mentem keresztül. Azt látom, hogy minden generáció másképp fejlődik, a miénk ilyen. A következő meg már az internet bennszülöttje, ők megint mások lesznek. Ez az élet rendje, és azt gondolom, hogy ezzel együtt lehet élni.

Őszintén szólva, néha megijeszt az, hogy amit gyerekként szerettem, az már 30, de akár 35 éves is lehet. Soha nem rajongtam az olyan posztokért, amikor valami régi cuccot mutatnak, mondják, hogy hány éve jelent meg, és alatta: "Feeling old?" Ezt a gondolkodást igyekeztem magamban átállítani arra, nem öreg vagyok én, hanem régóta élek. Meg kell érni arra, hogy tényleg így gondolkodjunk, és ne foglalkoztasson annyira az idő múlása. Nekem azért nem volt nehéz erre átállni, mert a mai napig lesnek, amikor mondom, hogy hány éves vagyok valójában. Legtöbben 25-30 évesnek hisznek, és a mai napig azt hiszik anyámról, hogy a nagymamám. Mondjuk ez egész életemben elkísért, ugyanis későn született gyerek vagyok. A bátyám 11, a nővérem 14 évvel idősebb nálam. Tehát mindent egybevetve, a külsőbeli, fizikai adottságaim (teljesen fitt vagyok, semmi nem korlátoz a mozgásban) is segítenek abban, hogy kevésbé számítson a korom.

Kiváltságnak tartom, hogy a '90-es években voltam gyerek. A mi világunk már színesebb volt, de még nem volt jelen internet, ezért nem voltunk kitéve a veszélyeinek. És az a helyzet, hogy a mai napig élénken él bennem, hogy milyen volt internet nélkül élni. Azt gondolom, hogy egyáltalán nem volt problémás. Nekünk ott volt a színes TV, a Super Nintendo, PlayStation, Nintendo 64, a rádió, újság, folyóiratok, szabad tér, tehát bőven volt lehetőség hasznosan és tartalmasan eltölteni az időt. Az persze túlzás, hogy ma is tudnék internet nélkül élni, hiszen sok kapcsolatom online, emellett a munkásságom többségét is interneten végzem. Tehát valójában ez ma már nem menne, de amikor csak lehet, detoxikálom magam.

Azt viszont nem szeretem, amikor valaki a '90-es évek kultúráján köszörüli a nyelvét. Az nekem is egy személyes kritikám, hogy a felszínes szórakoztatás volt elsősorban fókuszban, de akkor a körülmények is erre voltak adottak. Nem történt semmilyan olyan világot rengető esemény, amire a kultúrának reflektálnia kellett volna. A '90-es évek alapvetően egy békés, vidám időszak volt, főleg a rendszerváltást megélt országokban, hiszen nagy optimizmussal és reménnyel néztünk a jövő felé. Én is úgy emlékszem vissza, hogy semmi nem feszélyezte semmi a gyerekkoromat, és teljes mértékig úgy tekintettem a jövőm felé, hogy minden meg fog adatni.
Ilyen a '90-es évek magyar zenéje is. Nem is nagyon tudok olyan dalt mondani, amelyek igazán nagy hatással voltak rám. Van egy pár, de leginkább a nagy öregek, akik az előző évtizedeket is megénekelték, jöttek igazán tartalmas, mély mondanivalóval rendelkező dalokkal. Szerencsés vagyok, hogy LGT-rajongó családban nőttem fel. Ez egyrészt formálta a zenei ízlésemet, másrészt a szólótagok '90-es években megjelent albumait is figyelemmel kísértük. Nagyon szerettem azokat hallgatni. Hasonlóképp szerettem Zorán '90-es években megjelent albumait. Valamint óriási dolog volt számomra, hogy 1997-ben, az életemben új albummal jött ki az LGT. Volt ugye a búcsúkoncert 1992-ben, ezért nem is számítottam tőlük új dalokra. És mégis! Különleges számomra az az album. Meg biztos, hogy sok ilyen van, sőt, én azt is mondom, hogy ha nem nézzük szigorúan, hogy miről szól eredetileg a blues, akkor Charlie zenei munkássága is értékesnek mondható.

Tehát a '90-es években is megvoltak azok az értékek, amikre érdemes volt figyelni. A mainstream kultúra meg olyan volt, amilyen, részemről meg van magyarázva. Ha pedig valaki elfogultsággal vádol, mert akkor voltam, gyerek, aláírom. Ezen ne múljon az igazságérzete. Igazából én most is úgy élek, hogy amennyire csak lehet, a '90-es évek-beli körülményeket igyekszek kialakítani magam körül. Értem ezalatt, hogy attól értesülök közéleti eseményektől, akik a lehető legobjektívebbek, és nem törnek a lelki békémre, és a lehetőségeimhez mérten igyekszek olyan körülményeket kialakítani magam körül, hogy az elégedettséggel töltsön el, és tenni azért, hogy a jövőm jobb legyen. Igen, a '90-es évek egyik nagy hozománya az az optimista szemlélet, bár ez azt hiszem, alaptermészetem. De egyébként is azt gondolom, hogy minden nehézség ellenére jó élni.