Eléggé hangulatember vagyok! És ha nekem valamihez nincs kedvem, akkor az Isten se vehet rá, hogy megcsináljam! Így voltam ezzel a bloggal is. A BigN-es blog több szempontból is jobban tetszett. pl: nem léptetett ki a honlap x idő után (akinek már volt dolga GPortálos oldallal, az szerintem tudja, hogy miről beszélek) meg a BigN-es fórumban egy kicsit magánjellegűbb bejegyzések is vannak! De most úgy döntöttem, hogy mégis visszatérek ide, mert ez mégiscsak az én honlapom! ^^ És látván, hogy egyre többször haladja meg a napi látogatottság a 100-at, arra gondoltam, hogy talán mégsem kéne elhanyagolni teljesen ezt a blogot! Ezen túl (addig amíg meg nem unom ^^’) szelektálva fogom a 2 blogot használni. Ide kerül a gamer részleg, a BigN fórumba a kicsit magánjellegű dolgok, persze nem fogom kiírni a legféltettebb titkaimat -_-‘ Kezdetnek azt csináltam, hogy bemásoltam ide a BigN-es Gamer bejegyzéseket, és ezentúl ideírom a konzolos élményeimet, mint ahogy azt már korábban írtam!
Hamarosan elkezdem írni a szakdolgozatomat! Nem egyetemre, hanem érettségi utáni szakképzésre járok, de itt is megkövetelik a szakdolgozatot! Hogy ez miért annyira fontos? Mert a Nintendóról fogom írni! A lényeg az, hogy én most kereskedelmi technikust tanulok, és a választott témám a márkák küzdelmének bemutatása. Nos azt hiszem, hogy adott a téma: Nintendo vs. Playstation! Már írtam ízelítőt a főmenün “érdekességek”-be, de itt részletesen ki kell fejteni. Min. 15 oldalt kérnek, úgy, hogy nincs benne a cím, tartalomjegyzék, képek és a melléklet! Ez igazán semmiség ahhoz képest, amit az egyetemistáktól kérnek, nekik min. 40 oldal száraz szöveg kell. Elképzelni nem tudom, hogy miért jó 40 oldalt iratni az egyetemistákkal. Most képzeljétek el, hogy egy évben kb. 100 egyetemistának a 40 oldalát kell a tanároknak, vizsgabiztosnak írni, kinek van ennyi ideje? Végülis marketing szempontjából nagyon sokat lehet írni a Nintendo vs. Playstation témáról, persze ezt azért hivatalosabban megfogalmazva! Itt lehet írni a reklámjaikról, magának a konzolnak a felépítéséről, és hogy ez hogyan befolyásolta a vásárlókat. Miért van az, hogy annak idején többen vettek Sonyt, mint Nintendót, és ma már ez miért van (hála Istennek) fordítva! Szerintem simán össze lehet hozni akár 40 oldalt is a témából! És most őszintén: Mi lehet jobb annál, minthogy összekötjük a kellemeset a hasznossal? 😅
Azért Mario Kart DD!!-ztem azóta! Ha megvan az alapok, akkor már csak a pályákat kell kiismerni tökéletesen, és minden adott ahhoz, hogy a legjobbá válj! Egyébként mostanság jöttem rá, hogy nagyon jó, hogy elhagyták az ugrást, mert így sokkal könnyebb driftelni! A Mario Kart DS-ben, nekem nagyon zavaró, hogy ugrik, amikor driftelnék! Ráadásul ott sokkal nehezebben vitelezhető ki az ugrás ugrás után is, vagy csak sokat kell gyakorolni? Visszatérve a GC-s Mario Kartra, csak akkor mondhatod magadat igazán profinak, ha nemcsak előhívod a szellemet, hanem jobbat is tudsz nála. Nagyon kicsi hiányzott, hogy a Peach Beachen ezt elérjem! Ott a szellem kb. 1:20-as időt megy, nekem meg 1:21:7xx időt teljesítettem, még egy driftet kihoz a a tengerparton, még azt kéne megcsinálnom, aztán már meg is lenne előzve! A drift utáni gyorsítás nagyon sokat dob, mert normál esetben még a kanyar után belassít egy kicsit. Egyébként nagyon sokan elhibázzák a driftelést, ennek (az én szemszögemből) a következő az oka. Sokan arra koncentrálnak, hogy jól bevegyék a kanyart, holott nem ez a fontos, hanem arra kell figyelni, hogy ha itt kezdek el kanyarodni, akkor oda érkezek meg. Én ennek segítségével értem el a Baby Parkban a majdnem tökéletesség szintjét, így bátran mondhatom, hogy nekem bevált. 😅
(Importálva a http://smb.gportal.hu oldalról.)