2023. október 13., péntek

Energikus feldolgozás 28 év után

Nagyon szeretem hallgatni az Okui Masami: Mas"ami Okui"terpiece albumára felénekelt legendás Get along duett saját verzióját. Több okból is: Egyrészt nagyon jó hallani, hogy 28 év után, idén ugyanazzal a lendülettel énekli a dalt, mint amikor aktualitása volt. Sőt, talán egy kicsivel jobb is. A 2000-es évek elején ugyanis sokat változott Okui Masami hangja. Akkor lett érettebb, képezte több érzelemmel a hangját, így a dalai jobban átélhetők lettek. És ez határozottan jó hatással volt a Slayers openingre is. Még ezzel az érettebb hangjával is nagyon jól hangzik tőle a dal. Másrészt, úgy énekli 55 évesen a fiatalságának egyik himnuszát, hogy nem hangzik se erőltetettnek, se kínosnak, se fáradtnak. Nincs "én sem vagyok már 20 éves" feelingem a dal hallgatása közben. Az meg már az énekesnőt dicséri, hogy majd' három évtized után is képes ugyanazzal a lendülettel énekelni a dalt, mint annak idején. Okui Masami azon kevés emberek közé tartozik, akinek elhiszem, hogy nagyon is van élet 50 felett. Ha őt hallgatom, nem félek az idő múlásától.

Meg is hallgattam utána az eredeti Hayashibara Megumi & Okui Masami duettet, és az elején inkább az eredeti változat hangzott furcsának. Nem is feltétlen a hangbéli változás miatt, hanem ahogy annak idején képezte a két énekesnő a hangját. Csak most tűnt fel, hogy mennyire darabos a refrén. Ez volt az, ami furcsának hangzott az új változathoz képest, ugyanis Okui Masami végig folyamatosan énekelte fel a dalt. Ettől van egy szép íve a refrénnek, amitől simábbnak, kellemesebb hat az ének. Ez is új színezetet ad a dalnak, illetve hogy mennyit változott az elmúlt 28 évben a hangja.

Hirtelen nem is jut eszembe olyan dal, amit több évtized után legalább ugyanannyira jó volt hallani, mint az eredetit. Sok esetben az szokott lenni, hogy egy előadó, ha több évtized után felénekli egy klasszikus dalát, az valami miatt rosszul sül el. Vagy azért, mert nem tudja már ugyanazzal az energiával előadni, és akkor fáradtnak, öregesnek hangzik, vagy azért, mert annyira magára akarja erőltetni a fiatalkori énjét, mintha még mindig 20 éves lenne, aztán pont emiatt lesz kínos az egész. De Okui Masami-ra ez nem igaz. Benne pont hogy megvan az az energia, ami kell ahhoz, hogy jól elő tudja adni ezt a dalt. És ahogy feljebb írtam, mivel azóta sokat képezte a hangját, ezért az összhatás majdhogynem jobb lett, mint 1995-ben.

Pedig mekkorát robbant az eredeti dal! Meg azért most visszahallgatva nem kellett sok, hogy megszokjam az eredeti duettet. Az úgy tökéletes, ahogy van, ezt, mint a két énekesnő elkötelezett rajongója, gondolom. Hogy is gondolhatnám másképp, amikor már 310 alkalommal hallgattam meg.

Egy klasszikus dal, mely egy életre szóló emlék lesz. A dal, amely 2006 őszén végképp anime- és japán zene rajongóvá tett. De ezzel az új változattal Okui Masami teljesen új életet lehelt a dalba. Sajnos az új verzió nem elérhető online, de bízvást mondom, hogy Okui Masami egy kiváló példa arra, hogyan kell 50-en túl is úgy fiatalnak maradni, hogy tiszteletben tartjuk a korunkat.

2023. október 9., hétfő

Paradox rajongás

Korábban már írtam arról, hogy mennyire várom a 2023. őszi anime szezont, hiszen 9 animét is nézek ebben a szezonban, de amit kaptam, arra egyáltalán nem számítottam. Van egy Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai, aminek már az első részén sírtam, van egy Overtake!, mely az első olyan autóversenyes anime, ahol tényleg érzem a száguldást (ezt még az Initial D sem tudta nekem megadni, pedig azt is végignéztem), van egy Migi to Dali mely nagyon rejtélyes animének ígérkezik. És itt van a Paradox Live THE ANIMATION, amely komplett zenei műfajt szerettetett meg velem percek alatt.

Hiszen elhozta nekem a rapet. Már az 1. rész is nagyon megfogott. A koncertek animációja csodálatos, a dalokat meg már az első másodpercektől éreztem. Maga a koncepció is érdekes: A jövőben játszódik, és röviden arról van szó, hogy a rapperek egy "fantom metál" használatával kémiai reakcióba lépnek a DNS-ükkel. Ennek köszönhetően olyan illúziókat, fantomokat hoznak létre az érzelmeikhez kapcsolódva, amivel a koncertjeiken teljesen új hatást keltenek. De utána viszont szenvednek a "Phantom of Trauma" hatásától. Volt már erre utalás az 1. részben. Határozottan látok potenciált az ötletben. Úgyhogy már csak ezért is nézni fogom a további részeket.

De már megelőlegeztem a MAL-on a 10 pontot az animének, ugyanis annyira tetszenek a dalok, hogy teljesen ráfüggtem. Maga a projekt ugyanis már néhány éve létezik. Egészen pontosan 2020. február 2-án indult útjára. Hasonló koncepción alapul, mint a különböző idol animék, ugyanúgy seiyuu-k énekelnek anime karakterek "személyében". Csak a Paradox Live abban különbözik azoktól, amiket ismerek (pl.: IDOLISH7, MARGINAL#4), hogy a Paradox Live-ból nem készült játék. Ahogy a Fandom oldalon olvasom, a csapatok rapháborúja vitte a dalok hírnevét. A nézők szavaztak, és értelemszerűen, a több szavazatot kapott csapat nyert. Ezek a dalok megjelentek CD-n is, és eléggé keresettek. Több album a Top 10-ben nyitott az eladási listákon, úgyhogy nem egy néhány százas eladású, lesajnált projektről van szó. A párbajokat Blu-rayen is kiadták, később pedig manga is készült a projektből, mire eljutottunk a 2023. őszi szezonban debütált animéhez.

És nagyon komolyan veszik a rapet! Mondjuk talán nem én vagyok a hiteles személy, aki ezt megítélheti, hiszen soha nem rajongtam igazán a műfajért, ezért nem foglalkoztam vele komolyabban. Konkrétan nem tudom, hogy milyen "kritériumoknak" kell egy rap dalnak megfelelnie ahhoz, hogy az tényleg jó legyen. De kevés olyan rap dal van, ami első hallásra ennyire megérintett. Ha általánosságban elmondható, hogy ezek minőségi rap dalok, akkor örülök, hogy találtam egy olyat, amivel azonosulni tudok, ha pedig gagyinak minősülnek, akkor megmarad, mint bűnös élvezet. De ezt fogom a legbüszkébben vállalni.

Azért nem érintett meg soha a rap, mert gyerekkoromban, a '90-es években sokat néztem videoklipeket a TV-ben. A látott rap dalok többsége arról szólt, hogy valamelyik színesbőrű amerikai rapper kivakarta magát a gettóból, a videoklipben meg kacsalábon forgó villa látható, hatalmas medencével, extra hosszú limuzin, ultra szexi bombázó csajok. Ez már annak idején is komoly ellenérzést váltott ki belőlem. Biztos, hogy vannak már azokból is időkből más témájú rap dalok, de amiket annak idején láttam, meghatározták a raphez való viszonyulásomat.

Voltak azóta persze olyan rap dalok, amiket szívesen hallgattam, őrzök néhány Ganxsta Zolee és a Kartel CD-t és kazettát, nagyon tehetségesnek tartom Zolee-t. De a Paradox Live az első olyan projekt, amiért nagyon komolyan lelkesedek. És ha az anime végig be fog jönni, akkor könnyen elképzelhető, hogy a Haikyuu!! után ez lesz a másik olyan japán franchise, amiért őrült módon fogok rajongani. De ilyet még korai kijelenteni, hiszen az anime most megy, illetve néhány Stage Battle-t is meg fogok nézni, ami kijött Blu-rayen, és majd azokkal együtt hozom meg a verdiktet. De a kezdeti bizalom megvan, sokat hallgatom a projektből készült Spotify lejátszási listát, ajánlom figyelmekbe.

2023. október 8., vasárnap

Több ismert médiaszemélyiség tanárként

A második héten vagyok túl az újságírói képzésnek, és eddig maximálisan elégedett vagyok vele. Már most tanultam olyan dolgokat, amiket ha beépítek az írásaimba, akkor fejlődhetek.

Ami viszont különösen meglepett, hogy most pénteken egy olyan rádiós műsorvezető tartott órát, akinek a munkásságát szintén nagyra értékeltem, amikor aktív volt. Ráadásul az volt a vicces, hogy nem is azonnal esett le, hogy ki tartja az órát. Csak a második órában jutott el a tudatomig, hogy ez a hang nagyon ismerős. Meg is néztem az órarendet, és döbbenten láttam, hogy ez tényleg az a Farkas Erika, akit nagyon szerettem régen hallgatni a Kossuth Rádióban. A Hely című műsort vezette hétköznaponként 11 órakor. Az volt a lényeg, hogy minden héten más és más helyszínt mutatott be 5 részletben. Nagyon szerettem hallgatni, mert egyrészt nagyon szerethető és közvetlen stílusa volt, másrészt teljesen az átlagember szemszögéből mutatta be az adott helyet. Először körbevezetett minket, mindig mondta, hogy épp hova lépett be, mit látott, és teljesen spontán kérdéseket tett fel. Azért volt nagyon jó őt hallgatni, mert a teljesen átlag, érdeklődő ember szerepében járta be a különböző helyszíneket, a kérdései meg olyanok voltak, mint egy laikus érdeklődőé. Mégis lehetett érzékelni, hogy felkészült, mert az adott helyszínhez kötődő eseményekhez, tárgyakhoz kapcsolóan tett fel olyan kérdéseket, amit bárki feltenne, aki először látja, de mindig jó mederben folyt a beszélgetés. Ha még ehhez hozzávesszük azt, hogy közvetlen, szerethető stílusa volt, ráadásul lehetett érezni, hogy a stílus a sajátja. Ezek pedig biztos receptek arra, hogy szívesen hallgassan őt.

Kicsit vicces volt, amikor az órán leesett, hogy ő az, ráadásul pont akkor kérdezett, amikor a meglepettségem hatása alatt volna. De egyébként nagyon jó, hogy olyan médiaszemélyiségek tanítanak itt, akik a saját stílusukban teljesedtek ki. Farkas Erika is ugyanabban a stílusban tartotta, ahogy hallottam a rádióban, így élmény volt részt venni az óráján. Meg nagyon jó közvetlen beszélgetni ezekkel a tanárokkal, Dévényi István is ugyanabban a stílusban tanít, ahogy a Magyar Hang YouTube csatornáján a műsorokban is beszél. Úgyhogy eddig, és a tananyaggal is maximálisan elégedett vagyok. És ha át tudom ültetni a gyakorlatba azt, amit tanultunk, akkor érte csak meg igazán.

2023. október 7., szombat

Tegnap vásárolt menőségek

Tegnap lehetőség adódott arra, hogy kicsit elengedjem magam, vásároltam magamnak.

Pótoltam a billentyűzetet, amit még év elején vettem Hollandiában, de nem tudtam hazahozni, mert annyi cuccom volt, hogy muszáj voltam néhány dolgot otthagyni. Sajnos a billentyűzet is áldozat lett. Az csak a véletlen műve, hogy ugyanazt a Logitech G213-as billentyűzetet vettem meg magyar billentyűzet kiosztással, ami Hollandiában maradt. Utólag azonosítottam be fénykép alapján.

De hogy hogyan tudtam megvenni, arra érdemes kitérni. A lényeg röviden az, hogy amikor Hollandiában voltam Erasmuson, Wageningenben laktam a diákszállóban, a bérleti díj és a rezsiköltség fix volt. Körülbelül két hete jött egy E-mail az Idealis.nl-től (a cég, akié a diákotthon), hogy túlszámlázták a rezsiköltséget, a különbözetet visszautalják. Hát, nagyot lestem. Mifelénk eltenni szokás a többletet, viszont az idealis.nl elküldte az éves kimutatást, amiben tételesen elszámoltak a vízzel, villannyal, miből mennyit fogyasztottam, és az utolsó Euro centig visszautalták a különbözetet. Mondtam is Humbby barátomnak, hogy jártam, erre mondta, hogy Hollandiában ez a normális, hogy cégek minden egyes centtel elszámolnak. Ezek szerint utólag is.

A hollandok nagyon komolyan veszik a pénzügyet. Hollandia többek között a kereskedelmüknek köszönhetően került a szerencsés történelmi országok közé. A kereskedelmet meg annyira komolyan művelték, hogy a hosszabb távú üzleti kapcsolat érdekében  Ezek szerint történelmi örökséggel élnek.

És pont annyi többletem volt, amiből meg tudtam venni a billentyűzetet. Ezt úgy veszem, mintha a biztosító fizette volna ki a káromat, amit a költözés során "szenvedtem el". Így tudtam venni egy ugyanolyan billentyűzetet, mint amit ott kellett hagyjak. Legyen ez a követendő példa mindenki számára. Ezt a billenytűzetet kifejezetten hosszabb távra vettem, remélem jó sok évig fog szolgálni. Az alap felszereltségem most így néz ki.

A másik, amit vettem az német nyelvű Haikyuu!! manga. Régen bővítettem a Haikyuu!! gyűjteményemet, így eljött az ideje ennek is. A 14. kötetnél álltam meg németül, így értelemszerűen a 15. kötet következik. Online már elolvastam az egész mangát angolul, de hát egyrészt egy igazi rajongó egyben gyűjtő is, másrészt, németül is el akarom olvasni. A Haikyuu!! története meg van annyira jó, hogy ne csak az animét nézzem meg sokszázszor, hanem a mangát is többször elolvassam.

Ennek is van egy kis története. Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy nyílt Budapesten egy új képregénybolt a V26 Képregénybolt. Bementem oda szétnézni, és meglepetten konstatáltam, hogy már minimum 2.950 forint egy manga. Abból a szempontból értem, hogy drágult a papír, meg infláció is volt, ezért nem adhatják már például a Naruto mangát 2.000 forintért, mint annak idején, amikor megjelent, de hogy néhány szám 3.950 forint, az azért... Főleg az, hogy a Naruto manga 1. kötete is a drágább árkatóriába tartozik, tehát ki kell nyitnia a pénztárcáját annak, akinek 2023-ban jut eszébe elkezdeni Narutót olvasni magyarul.

Ehhez képest a Bookline-on 2.866 forint a Haikyuu!! 15. kötete. Olcsóbb, a német nyelv nekem nem okoz komoly gondot, meg az, hogy import termék. Ehhez képest kifejezetten jó ár a Haikyuu!! manga, főleg, ha számításba vesszük azt is, hogy árrés is alig van rajta, hiszen az eredeti ára €6,95, ami kb. 2.700 forint. Azt odáig értem, hogy valószínű, hogy Bookline valószínűleg olcsóbban kapja meg, de ha úgy vesszük, szállítási költség gyanánt is minimális összeget pakolt rá, tehát nagyon jó áron adják a német nyelvű mangákat.

Sajnos emiatt nagyon nehéz a magyar manga piacot támogatni. Ha kicsit nyugat felé nézek, szerencsémre tudok németül, ráadásul gyűjthetem az abszolút kedvenc mangámat, akkor egyértelművé válik, hogy melyiket választom.

2023. szeptember 26., kedd

Lejátszási lista az idei év legjobbaiból

Az idei év elég sok jó albumot és kislemezt hozott nekem eddig, ezért úgy döntöttem, hogy készítek ezekből egy lejátszási listát Spotify-on. Megmutatom itt is.

Ez a lista az alábbi albumokat és kislemezeket tartalmazza.

  • BURNOUT SYNDROMES - The WORLD is Mine
  • FLOW - Voy☆☆☆
  • FLOW THE COVER ~NARUTO Shibari~
  • Endoh Masaaki - (e)7
  • The Super Mario Bros. Movie (Original Motion Picture Soundtrack)
  • KANA-BOON - Song of the Dead
  • Shiyui - Happiness of the Dead
  • Kitadani Hiroshi - Bokura no Spectra
  • JAM Project - One Chance!
  • Suara - Kono Chikyuu ni Aru Seimei
  • SPYAIR - Imagination - New Version -
  • SPYAIR - Samurai Heart (Some Like it Hot!!) - New Version -
  • SPYAIR - My World - New Version -
  • SPYAIR - RE-BIRTH

Bár a lista nem teljes, hiszen három olyan album nincs fent Spotify-on, amik szintén idei megjelenések és szívesen hallgatom.

  • Okui Masami: Mas"ami Okui"terpiece
  • Zorán: Aranyalbum 1974-1993
  • Zorán: Aranylabum 1994-2020

Ezek olyan válogatásalbumok, amik más kiadók dalait is tartalmazza, ezért online nem elérhetők. Hogy hol az összefüggés aközött, hogy CD-n megjelenhetnek, de online streamelhetők, erre már nem terjed ki a tudásom. Ezért hallgatok a mai napig offline PC-n is zenét, és állítok össze külön Winampen is lejátszási listát, mert az tud teljes lenni. Sok album és kislemez, amit szeretek, nem érhető el online.

Mindenesetre ez a lista is egy lenyomata annak, hogy miért is vagyok ennyire optimista a jövőmet illetően. Elég sok olyan album és kislemez jelent meg idén, amit szívesen hallgatok, és azt érzékeltetik, hogy jó élni a jelenben. Persze, ahogy utaltam rá, egy részük válogatásalbum, de ezeket nem is a nosztalgia jegyében hallgatom (bár tény, hogy megvan annak a kellemes érzése a régi daloknak, hogy mennyire szerettem annak idején, és visszarepítenek gondolatban a múltba), sokkal inkább a múlttal való számvetésként hallgatom őket szívesen.

Ez az én esetemben azért állja meg a helyét, mert több, a múltammal kapcsolatos kérdésre nemrég találtam számomra érvényes választ, amik által úgy érzem, hogy az egész életem elkezdett egy kerek egészet alkotni. Tehát a helyükre kerültek dolgok, aminek egyik fontos hozománya, hogy a kellemetlen emlékekre sem annyira rossz már visszagondolni. Így sokkal felszabadultabb vagyok, mint korábban. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden egyes pillanatban jól érzem magam. Vannak most is rosszabb időszakok, de ezek rövidebb ideig tartanak, mert könnyebben rájövök az okára, így könnyebben is tudok tenni ellene.

Azon még gondolkodnom kell, hogy zenei téren a 2023-as év lesz a legjobb nálam, ezt így még nem merem kijelenteni. Zeneileg a legjobb év nálam 2009, azt a sok kiváló albumot és kislemezt, ami akkor megjelent, nehéz lesz felülmúlni, de szívesen veszem az új jelentkezőket. Még három hónap, plusz pár nap van ebből az évből, őszintén remélem, hogy nem teljes ez a lista.

Arra talán utaltam egy korábbi blogpostban, hogy most érzem magam a leginkább annyira jól, mint 2006 második felében. Az egy különösen fényes időszaka volt az életemnek, akkor volt komoly jövőképem, és éreztem azt, hogy képes is leszek azt megvalósítani. Azóta sok minden másképp alakult, de azt is zenével tudom bizonyítani, hogy a történelem olykor jó értelemben is ismétli önmagát.

Mind a Princess: Mediterrán, mind a Nox: Örömvölgy album 2006 őszén jelent meg, és mivel életemnek arra a nagyon pozitív időszakára emlékeztetnek, ezért különleges jelentőssége van ennek a két albumnak. Egyébként is optimista mindkét album, önmagában azért is jó hallgatni. A lényeg, amit ki akarok hozni ebből, az az, hogy később, mindig amikor hallgattam ezeket az albumokat, volt bennem egy ambivalens érzés. Egy részről, a kellemes emlék, hogy volt egy ilyen időszak az életemben, másrészt a melankólia és a költői kérdés, hogy hová lett az a nagyon optimista időszak? Persze, addig is igyekeztem, megtenni, amit tudok, de mégis. És most, 17 év után érzek valami nagyon hasonlót ahhoz, amit 2006 őszén éreztem, és nem feltétlen a múltba révedek vissza, amikor ezeket az albumokat hallgatom. Ezt egy második esélynek fogom fel az élettől. Remélem, az elmúlt 17 év tapasztalatának köszönhetően valóra is fogom tudni váltani a bennem élő jövőképet.

2023. szeptember 25., hétfő

Első helyen és hónapokig kallódó csomag

Több év után visszatérek erre a blogra. Azért, mert a Wordpress-es blogon lejárt a prémium szolgáltatás, és nem akarok oda újra előfizetni. Ugyanakkor a médiatárhely annyira megtelt, hogy hiába törölgettem onnan a képeket, nem akart lemenni 100% alá a tárhely mérete. Valószínűleg nagyon túlléptem az alap tárhelyet, de annyira ideges lettem, hogy feleslegesen töltöm az időt a tárhely felszabadításával, hogy úgy döntöttem, hagyom az egészet, és ide jövök át. Hogy átmenetileg, vagy végleg, még nem tudom, de azért is mondtam le ott a prémium előfizetést, mert nem tudtam úgy kihasználni, hogy megérje nekem megtartani. A Google-ön egyébként is van nagyobb tárhely előfizetésem, kiszabadítottam ezt a blogot az előző E-mail címem fogságából, akkor ezt használom. Annak idején ez animés blog volt, arra most egy másik blogot használok, most ez lesz a személyes blogom.

Mindenek előtt: Bő egy hónap után VÉGRE ELSŐ HELYEN AZ ÖSSZES GPORTÁLOS OLDAL KÖZÜL A SUPER MARIÓS OLDAL!!! Sokáig táncolt a 2. és 3. hely között, de ma végre sikerült! Tegnap ráadául látogatói rekordot is megdöntött az oldal, ugyanis a 627-es látogatottság felment 639-re. Úgyhogy én teljesen odavagyok a boldogságtól, hogy van eredménye a munkámnak, úgy néz ki, érdekli az embereket. Biztos a Mariós film is fellendítette a Super Mario iránti érdeklődést, de hogy több mint 1 hónapja kitart a magas látogatottság, jelzi azt is, hogy valamit jól csinálok.

A másik nagy főattrakciója a mai napnak, hogy megjött a Philips SB500-as Bluetooth hangszóró, amit még Hollandiában rendeltem kb. fél éve.

A Marktplaats-ról rendeltem még valamikor február végén, március elején. Nem is lett volna semmi baj, csak elkövettem egy apró hibát: Amikor megadtam az eladónak az adataimat, utólag vettem észre, hogy az E-mail címben elírtam egy betűt. És ez végzetes hiba lett, ugyanis sehogy nem tudtam korrigálni. A lényeg az, hogy a DHL-lel kértem csomagautomatába, és a kódot, amivel átvehettem volna csak E-mailben vagy a telefonos alkalmazásban küldték meg. A telefonos alkalmazást nem tölthettem le, mert hiába voltam Hollandiában, maga a telefon nem holland, és nem engedte Hollandián kívül letölteni. Hülye rendszer, fogalmam sincs, hogy van ez. Ott is vagyok Hollandiában, meg nem is.

Az E-mail címet meg tudtam javítani. Ott néztem a weboldalt már-már órákon keresztül, de SENKIT nem tudtam közvetlen elérni. A bot meg nem tudott közvetlenül segítséget adni, embert nem lehetett chaten keresztül elérni. Telefonra nem emlékszem, hogy ki volt-e írva, amin lehet keresni őket, de E-mail cím, amire írni lehetett nekik, biztos, hogy nem. Még olyat is próbáltam, hogy amikor az utcán sétáltam, találtam egy DHL-es kocsit, a sofőrjét kérdeztem meg, hogy mit tehetek, de még ő sem tudott semmi okosat mondani. Az hangszóró eladója sem tudott segíteni, úgyhogy keresztet vetettem neki, €65 kárba veszett.

Tragédia a holland DHL, mert ugyan van regisztrációm a weboldalra, és azt meg is tudtam csinálni, hogy az azonosító alapján hozzákötöttem a profilomhoz, és követtem a csomagot, de a kódot, amivel kivehetem, ha megérkezett, ott sem adták meg. Ott néztem, hogyan hurcolják a csomagomat vissza a központjukba, majd vissza az automatába. Két hónapon keresztül oda-vissza járkált a csomagom. Egyetlen... egy... betű... Ennyit tévedtem, és ennyi herce-hurca lett belőle.

A nyáron eszembe jutott a hangszóró. Augusztus elején megnéztem a Marktplaats alkalmazást, hogy mi a helyzet, láttam az eladó május végén rám írt, hogy visszakapta a hangszórót, mit tegyen vele. Válaszoltam neki 2 hónap múlva... Azt hittem, eladta másnak, de megtartotta. Megbeszéltük, hogy kifizetem a szállítást Magyarországra, ha elküldi nekem. Megtettük, de ez is lassan ment, mert ő is ment nyaralni, meg szerintem egyéb dolgai is voltak, mert volt olyan, hogy hetekig nem válaszolt. Tehát az is majdnem 2 hónapba telt, mire ide megjött. De ma végre megérkezett! Nagyon rendes volt az eladó, hogy nem tette meg azt, hogy eladta másnak, és jól élt a pénzemből, hanem félretette. Mintha csak tudta volna, hogy jelentkezek egyszer érte. Vannak ilyen emberek.

És milyen hangja van... Teljesen el vagyok ájulva tőle, talán gyerekkoromban a Hi-Fi hangfalaknak volt ilyen tiszta és erős hangja, mint ennek. 30 W-os, nekem bőven megfelel, ez az első komolyabb hangszóróm. Tisztán szól a basszus is, a magasabb hangok is, és kellőképpen hangos. Olyan hangokat hallok ki ennek köszönhetően, amit korábban nem hallottam.

Ezzel a hangszóróval hallgatom a PC-ről a zenét, illetve a TV-t is jó eséllyel rá fogom kötni, mert annak sincs valami jó hangja. De ezzel... Azért is választottam ezt a hangszórót, mert ennek még van jack csatlakozója, az asztali PC-nek nincs Bluetooth támogatása. Így ezt jobban tudom használni. Fogom is sokat, mert fantasztikus, milyen hangja van.

Eddig a Philips AZ328-as rádiós magnó AUX bemenetét használtam a PC-hez. Annak nem volt valami jó hangja, de elvoltam vele. Azt most visszatettem a dobozába, az majd valamikor jól fog jönni, hiszen kazettát is lejátszik. Most pihenjen egy nagyot. Most ezzel a hangszóróval egy darabig hangos lesz a szobámban a zene.

2023. szeptember 18., hétfő

Tervezett animék listája a hét napjaira bontva

A 2023. nyári anime szezon számomra eléggé lagymatag, ezért előre mentem, és megnéztem, hogy mik lesznek ősszel. A képek és a leírás alapján 9 olyan animét is találtam, ami az érdeklődésemre tart számot. Már az előző szezonokban is megcsináltam azt, hogy az új animéket egyenletesen osztottam el a hét napjaira. Ilyen számvetést az októbertől kezdődő szezonban ma csináltam, ezt listáznám ide ki.
  • Hétfő: Overtake!
  • Kedd: Migi to Dali és Kawagoe Boys Sing
  • Szerda: Paradox Live the Animation és Toaru Ossan no VRMMO Katsukouki
  • Csütörtök: Tokyo Revengers: Tenjiku-hen
  • Péntek: Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai.
  • Szombat: Dr. Stone: New World Part 2
  • Vasárnap: SPY × FAMILY Season 2
Ezek közül kettőt mangában is olvasok. A Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai.-ból 9 fejezetet olvastam el, nagyon aranyos történetnek tűnik, az előzetesen alapján azt gondolom, hogy nagyon fogom szeretni. A Migi to Dali be van fejezve, annak lassan a végére érek. Röviden azt tudom róla mondani, hogy ha mindent meganimálnak, ami a mangában van, akkor meg merem kockáztatni, hogy az egyik legfurcsább anime lesz, amit valaha láttam. Ha a végére érek, majd írok róla részletes véleményt az animés blogomban, de tényleg azt tudom mondani, hogy ilyen furcsa fordulatokat én mangában nem emlékszem, hogy olvastam volna.

2023. szeptember 17., vasárnap

2023. őszi Fantasy Expo

Egy ideje nem írtam már ide. Nem nagyon történt olyan dolog, amit ide megírhattam volna, leginkább a projektjeimmel voltam elfoglalva, illetve elkezdődött az egyetem. Most nincs albérletem Pesten, mert csak néhányszor órára mennem, és mivel egyszer se korán, ezért meg tudom oldani vonatozással.

Egyébként minden nagyon jól alakul. A Super Mariós oldal továbbra is nagyon látogatott, folyamatosan frissítem az aktualitásokkal. Még nem tudott eljutni az 1. helyig a leglátogatottabb oldalak listáján, megállt a 2., 3. helyen, de ezzel is nagyon elégedett vagyok. Megtettem az első lépéseket afelé, hogy az online munkáimnak nagyobb ismertséget adjak, illetve két hét múlva elindul az újságírói tanfolyam, illetve saját magamban is folyamatosan teszem rendbe a dolgokat a pszichológusom segítségével.

Így mindig egy kicsivel jobban érzem magam. Tegnap reggel konkrétan megfogalmazódott bennem a gondolat, közel vagyok ahhoz a lelki állapothoz, ahogy 2006 őszén éreztem magam. 2006 második fele különösen fényes időszaka volt az életemnek: Akkor egy nagyon jó baráti közösségben voltam, illetve akkor alakult bennem először komolyan egy jövőkép. Úgy tűnik, a történelem pozitív értelemben is ismétli önmagát, mert a jövőkép és a baráti társaság (bár a tagjai jobbára lecserélődtek) most is megvan. De talán most van meg annyira erősen, mint 17 éve. És pont ősz van.

Csak 4 órát aludtam éjjel, de mivel eléggé éber voltam, ezért inkább az 1 órával korábbi vonattal, a 6.20-assal mentem. A vonat végig jól ment, nem késett. Az út alatt megnéztem a Pokémon Sun & Moon épp (számomra) aktuális részét, illetve elkezdtem olvasni Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása című könyvet. Ahogy utaltam rá a nyári MondoConos posztban, hogy bár nincs olyan jellegű étkezési zavarom, hogy valaha is fogtam volna magam és egy ültő helyemben kiettem az egész hűtőt, de vannak kaják (pl.: pizza, lasagna, bolognai spagetti), amiből teljesen mindegy mennyi van, bízzátok csak ide, nem fog kárba veszni! Ez utal valamennyi evészavarra, de csak azért nem vagyok elhízva, mert ezt valamennyire magamtól is kontroll alatt tudom tartani, plusz az edzések. De kétségtelen, hogy érintett vagyok a témában, amire már az is utal, hogy eddig 45 oldalt olvastam a könyvből, és voltak olyan mondatok, bekezdések, amik megérintettek. Úgy tűnik, hogy ez a könyv is ott lesz a legfontosabb könyveim között.

Illetve egy dalt hallgattam ismétlésben, ami jó eséllyel az év dala lesz nálam idén. Ez pedig Endoh Masaaki: Honey Honey című dala az, amit nagyon átérzek most. Egy mini-albumot jelentetett meg az énekes idén januárban, ami egyébként egyáltalán nem rossz.

A tipikus Endoh Masaaki minőség, aki szereti az énekest, nem fog csalódni benne. 7 dal van az albumon, az első hatot az énekes írta. Ám a hetedik dalra becsatlakozott egy “Buzzed Monkey” nevű előadó vagy formáció (nem derül ki számomra, hogy ki(k) áll(nak) a név mögött), és jó eséllyel így szólhatott: “Örömteli, hogy még mindig tudsz dalt írni, tudsz énekelni, elő tudod adni, de ha megengeded, megfűszereznénk az albumodat.” És megtették. Hallgatom az albumot, minden rendben van, egyszer csak megszólal az utolsó dal, és azt se tudtam, hova legyek…

Az milyen már, hogy 2023-ban is hallok olyan dalt, amire már az első másodpercekben is szinte lefordulok a székről, mert akkorát szól? Imádom ezt a stílust, Endoh Masaaki is teljesen otthonosan mozog a dalban, az akusztikus gitár pedig nagyon érdekes színezetet ad a dalnak. Jó eséllyel a többi hangszer szintetizátor, de ilyen dalt… A szöveggel még nem foglalkoztam komolyabban, jó eséllyel egyfajta paródia. Kezdve azzal, hogy “Monkey music” az első sorban (bár ez utalhat az eredeti szerzőre is), meg a refrén tele van szójátékkal. Akartam is egy szemléletes példát írni, de annyira beleválasztottam, hogy nem tudtam normálisan lefordítani, inkább annyiban hagytam. Meg most nem dalszövegelemző posztot írok. Japánosoknak, kíváncsiaknak, itt a szöveg linkje. De azt még megírom, hogy úgy tűnik, hogy a 2023-as év a jó japán zenék éve lesz. Kezdve a JAM Project: One Chance!, Kitadani Hiroshi: Bokura no Spectra kislemezekkel. Nagyon jó eséllyel pályázik az év animés dalára a Zom 100: Zombie ni Naru made ni Shitai 100 no Koto ending dala, a Shiyui: Happiness of the Dead dala, de a FLOW is két albumot jelentetett meg idén: A Voy☆☆☆ egy kiváló stúdióalbum. Hogy képes az együttes fennállásának 20. évfordulóján még mindig emélkezetes dalokat írni? A FLOW THE COVER ~Naruto Shibari~ is olyan, hogy szinte mindegyik feldolgozás jobb, mint az eredeti. A FLOW egyébként is egy olyan együttes, melynek zenéje nagyon közel áll hozzám, de hogy még mindig képesek olyan albumot kiadni a kezükből, amiről már most tudom, hogy sokáig fogom hallgatni… Ez önmagában még jobbá teszi ezt az évet. FLOW-t pedig minden japán- és anime rajongónak kötelező ismerni!

De térjünk is vissza a mai napra. A vonat rendben megérkezett, majd mielőtt felszálltam volna a 24-es villamosra, bementem a mellette lévő SPAR-ba még vásárolni magamnak kaját, hogy biztos elég legyen egész napra. Most is a Ferencvárosi Művelődési Központban volt, és most is a sor vége kereszteződés utáni utca végéig tartott. Nekem szerencsére nem kellett kivárnom a soromat bagszinak köszönhetően, ugyanis mostanra is biztosított jegyet számomra. Bár volt egy kis félreértés, mert a VIP-Cosplayes sorba álltam be, ahol álltak előttem. Kérdezték is tőlem, hogy cosplayes vagyok-e? Hát persze, póló-rövidnadrágban, saját magamat cosplayezem. Ezek szerint mehettem előrébb. Miután megkaptam a VIP jegyet, felmentem a második emeletre bagszihoz, megnézni, hogy áll. Több Nintendo Switch volt kipakolva, de csak egy TV. A második nem sokkal érkeztem után érkezett meg. Segítettem beüzemelni, illetve legtöbbször akkor volt bagszinak rám szüksége, amikor ő akart menni szétnézni, hogy addig is figyeljem, hogy minden rendben van. De lám, van olyan, hogy két ember sem elég ahhoz, hogy minden rendben legyen. Bagszi ugyanis jószokásához híven Amiibo-kiállítást is tartott, és az egyik játékosnak annyira megtetszett az egyik Link Amiibo, hogy fogta, és szépen eltette magának. Ez gyönyörűen megpecsételte bagszi egész napját. Eléggé rosszul venné ki magát, ha ennek az lenne a következménye, hogy külön vitrint is kelljen hordani, hogy biztosan nem lopjon el senki semmit, vagy valahogy cérnával vagy damillal kellene az asztalhoz rögzíteni az Amiibókat. A tolvajról meg mit lehet mondani? Ne tapasztaljon meg annál nagyobb boldogságot az életében, minthogy kihasználta azt, hogy egy pillanatra egyikünk sem figyelt.

Én többször elmentem megnézni a vásárokat, illetve az egyéb programokat. Most is néztem, hogy van-e bármi eladó Haikyuu!!-s relikvia. Volt több is. Az egyik bolt, a Geekstore, ad el Haikyuu!!-s Funko Pop figurákat. A mai napig nem érzem ezt a Funko Pop őrületet. Borzalmasan csúnyák a figurák azokkal a furcsa szemekkel, meg azzal a hatalmas fejekkel. Az 5.990 forintos áruk is elég magas… lenne… Csak én vagyok az elvakult rajongó, mert megvenném csak azért, mert Haikyuu!! … De nem véletlen alig veszek manapság Haikyuu!!-s cuccokat. Annyi minden van már az animéből, hogy az világ összes pénze nem lenne elég, ha mindent meg akarnék venni.

Meg szívesebben veszem meg Airisu-től azt a Haikyuu!! 2023-as naptárat. Csak ott nem tudtam megvenni, mert nem volt elég pénz nálam. De megvannak az elérhetőségei, úgyhogy csak egy szavamba kerül és külön is megvehetem tőle. Külön kis kosarakba rendezte a különböző animékhez kötődő relikviákat. Volt több Haikyuu!!-s cucca is, de egyik sem ingerelt azonnali vásárlásra. Inkább arra a naptárra gyűjtök. Főleg, hogy alig látszik rajta a dátum, ezért poszternek is kiváló lenne.

Most egy kicsit többet voltam a nagyszínpadon, mint korábban, jobban érdekelt, hogy milyen előadások, versenyek voltak. A Fantasing énekes előadása most is jó volt, de egyet se tudok így, másnap délután visszaidézni. Ami talán érdekes lehet a részemről, hogy ugyan 2006 óta járok conokra, de most néztem meg életemben először komolyabban egy cosplay versenyt. Talán 2009 előtt, ha láttam néhányat még az AnimeConon, mielőtt becsatlakoztam volna a karaokésok közé, de soha nem fogott meg a cosplay világa. Bár ahogy kotorászok az emlékeimben, óriásit hazudok! A 2008 őszi AnimeConon láttam olyan Link cosplayt, hogy konkrétan elgondolkodtam azon, hogy ezt még én is megcsinálnám! Sőt… Hát nekem van Karasuno 9-es mezem, egy megfelelő paróka esetén akár Kageyama is lehetnék. De ezt nemcsak azért nem tenném meg, mert van még néhány (max. 10 kg) súlyfeleslegem, hanem azért sem, mert nagyon félek attól, hogy nagy különbség lenne aközött, amilyennek képzelem, ahogy kinéznék Kageyama mezben, és amit visszaadnának a fényképek, és ez komolyabb csalódást okozna. Összességében jobb időszakomban vagyok, és azt érzem, hogy jó úton haladok afelé, hogy ténylegesen a saját életemet éljem, de még dolgom van azzal, hogy feltétel nélkül elfogadjam önmagam olyannak, amilyen vagyok.

Nem láttam az összes cosplay versenyzőt, csak néhányat. Sőt, nagyjából a közepére értem be, amikor nemhogy ülőhely nem volt a nagyszínpadon, de látni alig lehetett. A nagyja Genshin Impact volt, amihez – tekintve, hogy egy percet nem játszottam a játékkal – semmilyen szállal nem kötődök. De maguk az előadások érdekesek voltak. Volt néhány nagyon jó, a Daft Punk cosplay előadás nagyon tetszett (Harder, Better Faster Stronger dal), a legfurcsább ötlet, amit láttam az Eurovíziós Dalverseny volt. Ha kellemetlenkedni akarnék, azt mondanám, hogy szegény lány ugyanazon a színvonalon énekelt, mint az Eurovíziós előadók nagyrésze… A Fire Emblem cosplay is jó volt. Illetve, Yuriko bejelentését is nagy ováció övezte, hogy télen is Fantasy Expo. De mivel december 9-én lesz, ezért sokkal inkább karácsonyi vásár lesz, a programok is más jellegűek lesznek. Kíváncsi leszek, szerintem ezen is jelen leszek.

Egy pár előadást még megnéztem, de utána inkább visszamentem bagszihoz. Nem sokkal visszaérkeztem inkább meg is kért arra, hogy maradjak, mert neki le kellett mennie. Mikor visszajött, csalódottan mesélte, hogy alig volt reakció a bejelentésére, hogy Érden lesz MAT által szervezett AnimeCon. Szegény, nagyon pechesnek érezte magát. Láttam is egyébként a szórólapokat szétszórva a rendezvényen, de az igazat megvallva, nem csodálkozok azon, hogy nem övezte a téli Fantasy Expóhoz hasonló ováció az ő bejelentését. Egyrészt, közvetlen a cosplay verseny után jelentette be bagszi, és elmondása szerint mindenki viharzott ki a teremből. Borzalmasan zsúfolt volt, amíg ott voltam, és szerintem inkább csak örültek a többiek, hogy végre vége egy kis levegőhöz juthatnak. Amit szintén problémának tartok még, hogy a MAT nagyon régen szervezett utoljára AnimeCon-t (emlékeim szerint 2015-ben volt az utolsó, az is 2012 után…), és azt gondolom, hogy abból a generációból, akinek mond még valamit az AnimeCon, már nagyon kevesen járnak rendezvényekre. Az újak, a mostani tinédszerek, huszonévesek talán nem is nagyon tudják már, hogy mi az a MAT és hogy az AnimeConnal indult minden. Nekik az már csak történelem. Ráadásul most már annyi animés, geek rendezvény van, hogy közé beékelni egy AnimeCont… Én őszintén örülök, hogy a MAT 20 éves, és hogy egy AnimeConnal kívánják ezt megünnepelni, de megítélésem szerint nem lesz tétje, főleg, hogy Érden lesznek. A vidékieknek nem biztos, hogy annyira érdekes lesz Budapest után még félórát utazni. (szóviccbűnözés lvl. supermario4ever) De cáfoljanak meg, és legyenek többen, mint a legoptimistább várakozásaik.

Még az animés dumaparti érdekelt. Ha jól emlékszem a szóösszetételre, akkor “Barbenheimer” volt a téma. Az a lényeg, hogy idén nyáron két olyan nagy mozis siker volt, a Barbie és az Oppenheimer, melyek teljesen más műfajt képviselnek. És azon, nagyjából egy szezonban vetített animéket párosították össze, melyek hasonlóképp más műfajt képviselnek, mégis nagyot futottak megjelenésükkor. Érdekes volt a téma, és az összehasonlítás is jó volt. Például: 1988: Totoro és Hotaru no Haka, 1997. tavasz: Pokémon és Shoujo Kakumei Utena, 2006: Death Note és Nana, 2012: Hyouka és Kuroko no Basket, 2013: Free! és Shingeki no Kyojin, 2022: Bacchi no Rock! és Chainsaw Man, 2023: Zom 100: Zombie ni Naru made ni Shitai 100 no Koto és Watashi no Shiawase na Kekkon. Én egy párosítást hiányoltam, és ezt minden elfogultság nélkül: 2014: Haikyuu!! és Zankyou no Terror. Azt gondolom, hogy erről is lehetett volna beszélni, főleg a két anime közti easter eggek okán. De nagyon érdekes volt a beszélgetés, szívesen hallgatom az Animagazinosokat. Azt sajnálom, hogy ezeken a beszélgetéseken kevesen vannak, pedig érdemes ezeken jelen lenni.

Viszont a Fantasy Expo nálam itt véget ért, mert szerettem volna a 17.10-es vonattal hazamenni. Bagszitól elköszöntem, sajnálom, hogy ilyen rosszul jöttek ki a dolgai. Még Airiszuhöz mentem megnézni, hogy megvan még a poszternaptár, illetve megbeszélni a részleteket. Ezután indultam hazafelé. Nagyon jól éreztem magam, pont arra számítottam, hogy ha amellett, hogy segítő vagyok, más programokat is megnézek, nemcsak a szokásosokon vagyok jelen, akkor újra érdekesek lehetnek a conok. Meg, hogy másképp gondolkodok dolgokról… Úgyhogy elsősorban magamnak köszönhetem, hogy ennyire jól éreztem magam most itt. A többit meglátjuk később. Képeket készítettem, de azért nem raktam ki ide egyet sem, mert lejárt a WordPress prémium időszakom, és nem volt anyagi lehetőségem meghosszabbítani. A basic tárhely meg már megtelt. Annyira nagy fotós továbbra sem vagyok, de a fotóalbumot megosztom.

2023. augusztus 20., vasárnap

Váratlanul jött siker

Mindig meglep, amikor látom a Super Mariós oldalamon, hogy még ha évekig nem is fejlesztem, semmi újdonságot nem teszek közzé, még úgy is van napi 30-40-es látogatottsága. Jól esik ezt látni, néha nekiveselkedek, felfrissítem, kiegészítem tartalmilag, de ez aztán mindig abbamaradt. Az utóbbi 1 hónapban viszont ismét nekiláttam és most már hosszabb távon is foglalkozok vele. Mindig kiírom az aktuális Mariós és Nintendós híreket, valamint közel 2 hétig azzal foglalkoztam, hogy az összes létező Mario játék adatbázisát létrehozzam, bennük az alapinformációkkal. De nemcsak a Mario játékok kapnak az oldalon helyet, hanem a Donkey Kong, Yoshi, Luigi, Smash Bros. játékok, de még olyan játékok is, mint például az Alleyway vagy Tetris DS, amikben Mario vendégszerepelt. Nagyon hosszú lett végül a lista.

Ezt fogom majd folyamatosan bővíteni, de már az alapadatokkal is úgy éreztem, hogy ezt az oldalt ebben az állapotában már lehet ismét hirdetni, terjeszteni a hírét. Nagyon egyszerű módon hirdetem, a Gportál felületén. Még csak reklámkampánynak sem lehet mondani, de annyira jól sikerült, hogy a 40-es látogatottságból konkrétan megdőlt az oldal látogatottságának rekordja, ami 214 volt. Ez a 3. nap, amikor magasabb az oldal látogatottsága, mint 214. Konkrétan 500-600-nál tart. Ennek köszönhetően hatalmas mértékben ugrik fel az oldal kéthetes átlaglátogatottsága. Most ott tartok, hogy a közel 115.000 Gportálos oldal között a Mariós oldalnak van a 21. legmagasabb átlaglátogatottsága. Sőt, jelen állás szerint úgy áll a helyzet, hogy 2 hétig sikerül átlagban sikerül tartani az 500-600-as látogatottságot és átlaglátogatottság lesz, akkor az első helyre kerülhet fel az oldal.

Ez hihetetlen öröm számomra, nem gondoltam volna, hogy ez velem is megtörténhet. Humbby barátomnak mondtam, hogy ez a 214-es látogatottság olyan, mint a Forma 1-en valaha elért legmagasabb sebesség (397 km/h 2006-ban). Csak álmodozok arról, hogy valaha ismét elérjem. Aztán hirtelen átültem egy F-Zero GX kocsiba, amivel pillanatok alatt elérem a 397 km/h-t és most 1500 km/h-val hasítok a versenypályán. De ha már autóverseny, akkor a Mario Kart analógiájával is élhetnék, hogy nagyon jól elvoltam a hátsó helyek egyikén, egyáltalán nem zavartattam magam. Aztán hirtelen találtam egy rövidítést, aminek köszönhetően az élmezőnyben találtam magam.

Az külön öröm számomra, hogy ez a látogatottság növekedés még csak nem is nekem szól, hanem Super Mariónak és az hírnevének. A lényeg röviden az, hogy 2006. március 19-én azért hoztam létre az oldalt, mert akkoriban egyáltalán, semmilyen Mariós oldal nem létezett Magyarországon. Legyen hát akkor tőlem az első. Valami látogatottsága mindig is volt, egy időben kifejezetten jól ment az oldal, ami már akkor is jelezte számomra, hogy a Nintendóra és Super Marióra nagyobb igény van, mint ahogy azt sokan gondolták, gondolják. Azért lett egyébként Hungarian Super Mario Fan Club az oldal címe, mert annak idején amikor láttam az egyes Mario játékok stáblistáját (értsd: végigvittem egy játékot), mindig láttam a “Super Mario Club” nevet. Elgondolkodtam azon, hogy milyen jó lenne Magyarországon is egy ilyen Super Mario Club, ahol összejönnek a Mario rajongók, csevegünk a játékokról, barátkozunk, alkalmasint együtt játszunk valahol, de akár még versenyzünk is nyereményekért. Már akkor elgondoltam, hogy milyen szép lenne olyan nyereményekért versenyezni, mint amiket a Nintendo Játék az erővel könyvsorozatban is meghirdettek. A fődíj egy NES konzol volt Super Mario Bros. játékkal (1992-es a könyv), a második helyezett Game Boy-t nyert Super Mario Land játékkal, a harmadik helyezett két játékot szabad választás szerint. Hogy nézne ki ez most, 2023-ban? Fődíj: Nintendo (azt írtam először, hogy “nincs” XD) Switch OLED kiadás Super Mario Odyssey játékkal. A második helyezett egy Nintendo Switch Lite-ot nyer Super Mario 3D World + Bowser’s Fury játékkal, a harmadik helyezett meg két Nintendo (már megint “nincs”…) Switch játék szabad választás szerint.

Egyébként a Gportál már annak idején sem örvendett nagy népszerűségnek az internetezők jelentős hányadánál. Egyrészt azért, mert nagyon kevés dizájnbéli szerkesztési lehetőség van az admin felületen (eléggé jellegzetesek a Gportál oldalak), másodsorban (és legfőképp) azért, mert az oldalt már annak idején is elsősorban a tizenéves kiscsajok használták, hogy a rajongási tárgyuknak állítsanak egy oltárt mindenféle csili-vili elemekkel. Így a végeredmény egy borzalmasan igénytelen, több esetben tényleg undorító módon kinéző oldal lett. De én valamiért úgy voltam vele annak idején, hogy kihozhatok ebből valamit. Nekem ideális, mert még a HTML-hez is csak alapszinten értek, CSS-hez végképp hozzá se tudok szagolni. Tartalmilag viszont kihozhatom, amit akarok. Hát akkor lássunk neki. Aztán lett, ami lett, és most úgy néz ki, hogy hiába 17 éves már az oldal, most éli a legnagyobb fénykorát. Egyébként már annak idején is több olyan visszajelzést kaptam, hogy az én oldalam az első normális Gportálos oldal.

Most konkrétan elképzeltem, hogy a fentebb említett nyereményjáték akár realitássá is válhatna. Az az igazság, hogy ez a hatalmas lendület felszabadított és egy kicsit szabadabbnak érzem magam. Szabadabban merem kifejezni magam. Olyan érzésem van, mintha ezzel kerültem volna a helyemre. Ugyanis azt is megcsináltam, hogy egy-egy blogpostot is meghirdettem, azok látogatottsága is nagyon fellendült.

Úgyhogy rövid távon nagyon bejöttek a dolgok. A következő lépés az, hogy hosszú távon is fenn tudjam tartani ezt a látogatottságot és azért járjanak vissza az oldalaimra, blogjaimra, mert ténylegesen kíváncsiak rám és nem azért, mert hirdetem. Ezt úgy akarom elérni, hogy méltó leszek rá oly módon, hogy folyamatosan fejlesztem az íráskészségemet. Nemcsak azzal, hogy egyre jobban fogalmazok, hanem érvényes gondolatokat fogalmazok meg az adott kulturális művel kapcsolatban. Ezt több lépésben teszem meg.

Első körben beiratkoztam egy online újságírói tanfolyamra. Ha nem jön közbe semmi, akkor ezt ebben a félévben megcsinálom, és a végére tanúsítvánnyal a kezemben hivatásos újságíró leszek. És ha meglesz a holland diploma is, akkor két olyan végzettségem lesz, amit örömmel tudok magaménak. Tukeinon mondta is, amikor újságoltam neki, hogy mit tervezek, hogy ez a képzés azért is lehet jó, mert az itt szerzett ismereteket több nyelven is művelhetem. Ebbe nem is gondoltam bele, de igaza lehet. Második lépésben meg több helyen leszek jelen, több olyan írást fogok olvasni, ami releváns számomra. Azokból is tanuljak, hogy mikre érdemes figyelni például egy-egy anime vagy videojáték elemzésnél. Első körben 5 év után újra veszem a Mondo magazint. Ezt is olvasom és a korábbiakhoz képest jobban figyelem az írási stílust, mi az, amit magamévá tudok tenni és mik azok az elemek egyes animéknél, amikre eddig nem figyeltem, de fontosak lehetnek. Harmadik lépésben meg valószínűleg újra fogok MondoConra járni, illetve több animés és geek rendezvényt fogok látogatni. Kikapcsolódásként most nem karaokézni fogok, hanem előadásokat fogok hallgatni, más jellegű programokon veszek részt, illetve figyelni fogom az embereket, hogy lássam mire van igény. Nem, ez nem olyan jellegű dolog, hogy felmérem, hogy mire van igény, és ahhoz igazítom majd az írásaimat, hanem például megfigyelem azt, hogy mi az, ami most népszerű és próbálom megfejteni, hogy miért annyira kedvelt az adott mű. Hogy csak egy példát mondjak. Persze eddig se csukott szemmel jártam conokon (igencsak balesetveszélyes lenne…), de most ezt tudatosan tenném. Tehát röviden összefoglalva ezekre a felmérésekre azért van szükség, hogy én magam is lássam, hogy milyen a magyar animés közösség és tudjam, hogyan szólítsam meg őket ebben a blogban.

Úgyhogy ez egy nagyon hosszú út eleje, amin elindultam. De azért is akarom fejleszteni az írási készségemet minden szempontból, hogy komolyan vehető legyek, akár tényező is lehessek azokban a témakörökben, amikben írok. Egy korábbai írásomat helyettesíteném is: A Nyári MondoConos élménybeszámolóban tettem egy utalást arra, hogy akár az ördöggel is lepaktálnék. Ma már ezt egy kicsit másképp látom és most már azért járnék újra MondoConra, hogy minél többet lássak.

Az biztos, hogy a Mariós oldal sikere óriási lendületet adott nekem és a jövőre nézve rengeteg ötlet kavarog a fejemben. De az az igazság, hogy ez a lendület akkor is megmaradna bennem, ha csak tiszavirágéletű lenne a Mariós oldal népszerűsége és holnapra visszaállna 30-40-es látogatottsága. Mert már az is önmagában hatalmas dolog számomra, hogy látom a csúcsot, és realitássá vált, hogy a legjobb lehetek valamiben. Ez önmagában elég nekem ahhoz, hogy további terveket szőjek, de semmi nem utal arra, hogy itt megállás lesz. Jó eséllyel innen már csak felfele megyek.

2023. július 23., vasárnap

Gépfejlesztés

Waka barátomnak köszönhetően fejlesztettem az asztali PC-met. Egészen pontosan jobb memória és processzor került a gépbe.

  • 4 GB 1RX8 DDR3 RAM -> 16 GB Dual Channel DDR3 @665 MHz RAM
  • Intel Pentium G3240 3,1 GHz -> Intel Core i7 4790 3,6 GHz

2 db 8 GB-os RAM erősíti a gépet. DDR3-as bemenet van az alaplapban, azt még nem tudom, hogy mennyivel lenne másabb, jobb a DDR4-es. De az biztos, hogy a behelyezéssel sok probléma volt. Egyedül próbáltam betenni waka távsegítségével, de sokáig 5 rövidet csipogott a gép (Ez HP gépeknél egy hibakód), majd hirtelen a semmitől megjavult.

Már ettől is sokat javult a gép, de a processzor volt az, ami sokat lendített. Itt kellett csak igazán a távsegítség, és derült ki az, hogy először fejlesztem magam a PC-t. Előbb le kellett szerelni a ventillátort, majd azt hittem, hogy a processzor foglalatát is le kell operálni, hogy tudjam cserélni. De nem találtam hozzá megfelelő csavart, úgyhogy azt hittem, hogy ugrott az egész, mire kiderült, hogy úgy van jól, hogy azt nem lehet lecsavarni. Hogy ott azt a fogantyút kell lehajtani… Így már mindjárt más. Sokkal könnyebb volt úgy már csak kiemelni a régi processzort, majd be az újat.

Csak így meg már sehogy nem akart a két RAM-mal működni a gép. Ezzel már tényleg nem volt szerencsém, úgyhogy wakának át kellett jöjjön hozzám, hogy megnézze, mi a baj. Kiderült, hogy a processzorfoglalat egyik apró kis tűje hajlott el, amiatt nem tudott jól kommunikálni az új processzor a RAM egyik foglalatával. Egy gombostűvel gondosan visszahelyezte, utána lett jó. Hihetetlen, hogy milyen apró nüanszokon múlik egy PC megfelelő működése. De néztem, hogy milyen gondosan dolgozott, szinte már csak az ai kis kör alakú nagyító hiányzott a szeméhez rögzítve, amivel az órások dolgoznak.

Mindenesetre most már teljes erejével dolgozik a gép. Mivel nem volt még soha komolyabb PC-m, ezért azt mondjam, hogy meg vagyok hatva, hogy mennyire gyors most a gépem. Úgy tippelem, hogy most tart ott a PC-m, hogy egy erős irodai PC, de még nem streaming PC. Az egyik konzolbolt prospektusában láttam, hogy az általuk épített PC-t három fő kategóriára osztották: 1. Irodai PC, 2. Streaming PC, 3. Gaming PC. Teljesen jó megkülönböztetés konyhanyelven. Szóval szerintem most van az egy 1-es és a 2-es között.

Waka javaslatára kezdtem el építeni a gépet, egyből megállapodtunk abban, hogy a PC-m jelenlegi képességéből a legtöbbet hozzuk ki, amivel évekig jól ellehetek. Így lett 16 GB a RAM, illetve a processzor i7-es. Az, hogy 4. generációs, az kisebb “szépséghiba”, ahogy utánanéztem, de annyiból mindenképp jobb, hogy ebben egy kicsivel jobb integrált videokártya van. Az Intel Pentiumban csak sima Intel Graphics HD videokártya volt, ebben az i7-esben meg Intel Graphics 4600 HD van. Nem sokkal, de egy kicsivel jobb.

Annyival mindenképp, hogy most már tudok Full HD-ban felvételeket készíteni, de streamingre aligha alkalmas még a gépem. A következő, sokkal nagyobb kaliberű fejlesztés a videokártya lesz. Egyrészt amiatt, amit ma olvastam a PC World tegnapi tesztjében, hogy mekkora káosz van a videokártya piacon. Szerencsére waka kikupált engem hardveresen, így már valamennyire értettem, amit olvasok. Szenvedélye a PC-k hardveres fejlesztése és ő azon kevés informatikusok közé tartozik, akinél nincs hülye kérdés. Feltehettem a legalapvetőbb kérdésemet is, készségesen válaszolt rá. Ezt nagyon becsülöm benne, ismerem én is az arrogáns informatikusi, hangtechnikusi attitűdöt…

Szóval wakának köszönhetően valamennyire már értettem, amiről olvasok, meg elég sokat beszélgettünk arról, milyen videokártyát lehetne a gépembe tenni, hogy lényegesen jobb legyen. Ez messze nem egyertelmű, mivel csak 300 W-os tápegység van a gépben, így a lehetőségek meglehetősen korlátozottak. Így abban maradtunk, hogy előbb a tápegységet cseréljük le 600 W-osra, majd utána veszünk egy jobb videokártyát. Na most ez anyagilag lényegében 2 videokártya ára, úgyhogy annyiban maradtunk, hogy először munka által meggazdagszok és majd utána. Egyelőre bőven elégedett vagyok azzal, hogy ennyire gyors lett a gép.

Az sincs még eldöntve, hogy akarok-e játszani PC-n, ez ugye komolyan befolyásolná, hogy milyen videokártyát vegyek. Ezért is volt hasznos nekem a fentebb linkelt tesztet olvasnom, mert segített eldönteni, hogy inkább megállok a streamingnél. Van néhány kisebb játékom, de egyik sem követel meg szuperszámítógépet. És mivel sokkal inkább konzolon játszok, ezért valószínűleg nem fogok komoly videokártyára beruházni.