Az LGT nagy korszakai

Karácsony János az LGT könyvben két nagy korszakról beszélt az együttes kapcsán, 1976-1985 között. Ez megihletett, és elgondolkodtatott, hogy rajongóként milyen korszakokra bontanám az LGT pályafutását? 5 nagy korszak jutott eszembe.

1. Kezdetek: 1971-1972
   Amikor megalakult az együttes, és az "őstagokkal" berobbantak a köztudatba. Zenei jellegű kísérletezések, egy ennek ellenére jó első album, és egy egységesebb, erősebb második album. Ez nemcsak, mint a kezdeti korszak mivolta miatt egy külön korszak, hanem Frenreisz Károly miatt is, aki olyan szinten sajátságos zenét írt az LGT-nek, hogy az csak nehezen illeszthető be a többi dal közé. Nem mellesleg kevesebbet gyakorolt együtt a többi taggal. Ahogy kivettem a könyvből, Frenreisz Károly sokkal inkább a maga életét élte, amit a Barta Tamás nagyon nehezményezett, hiszen ő napi szinten kb. 6 órát gyakorolt. Ebben benne volt Zalatnay Sarolta is, és a vele való kapcsolata. Beszédes, hogy Zalatnay Sarolta 1971-es albumának szinte összes dalát Frenreisz Károly írta, az album pedig az egykori Metrósokkal és LGT-sekkel készült, egyedül Barta Tamás nincs jelen. Ő az egyedüli, aki nem vett részt az album készítésében. Azt az albumot ugyan nem ismerem, de az az igazság, hogy Frenreisz Károly akármennyire is nem illett az együttesbe, akármennyire is sajátságos zenét írt, mégis szeretem az első két albumot a különleges hangulata miatt. Azt gondolom, hogy Frenreisz a dalaival külön nagyon jó színezetet ad albumoknak, ami miatt szeretem hallgatni azokat.
2. Nagy sikerek és amerikai turné: 1973-1976
   Viszont azért sokat számít az egyetértés a tagok között, mert mégis csak így lehet közösen dolgozni. Somló Tamás kétségtelenül meghozta ezt a fúziót, hiszen ő azért már jobban beleillett az LGT képébe. A közös munka eredménye a Bummm! című album, amiről a könyvben Presser Gábor, mint legjobb LGT album beszélt róla. Amikor minden összeállt. És tényleg óriási lendület volt zeneileg, hangulatilag, és pont azért volt óriási fejlődés, mert lehet hallani az egységet a dalokban. Egy ilyen jó albumhoz nemcsak zenei tudás kell, hanem a tagok közötti kohézió is. És bizony a hallgatóság is észrevette ezt, ugyanis 200.000 példányt adtak el a lemezből. Ugyanakkor az igazat megvallva, ma már egy kicsit ijesztő az album borítóját nézni, és tudatában lenni annak, hogy az akkori négytagú felállásból már csak 1 tag él, Presser Gábor.
   Frenreisz Károly egyébként nemcsak a különbözőségek miatt lépett ki az LGT-ből, és hogy a Skorpiót megalapítva olyan zenét csináljon, amivel tényleg képviselheti a saját stílusát, hanem mert nem tetszett, hogy a Képzelt Riport egy amerikai popfesztiválról musical által az LGT bekerült a színházi életbe. Szerinte ugyanis a rockzene nem illik a színházba. Az a musical egyébként nagyon viharos körülmények között készült, ugyanis a színházi élet is támadta, hogy kerül egy rock együttes a színházba, másik oldalról Frenreisz Károly is részint emiatt vált ki az együttesből. Ennek ellenére nagyon emlékezetes dalok születtek, azt sokat hallgattam.
   Aztán jöttek az külföldi turnék, amerikai szerződés, amiből sok minden nem valósult meg. Az túlzás, hogy semmi, és a könyv tanúsága alapján az sem igaz, hogy semmibe vették őket Amerikában. Az amerikai események hátteréről főleg Adamis Anna beszélt sokat. Nagyon zanzásítva arról van szó, hogy az amerikai szokások, kultúra teljesen mások, és ebből születtek súlyos félreértések, aminek következtében a második amerikai lemez nem készült el. Barta Tamás meg ugye nem jött haza, ezáltal vált ki az LGT-ből.
   1974 szeptemberében jöttek haza, és csatlakozott Karácsony János a csapatba. Pont a legrosszabbkor, hiszen nagyon megviselte a többi tagot, hogy végül - így vagy úgy, de - kudarcba fulladt az amerikai karrier. Emiatt voltak veszekedések a csapaton belül, és ezen kudarcok árnyékában készült el a Mindig magasabbra című album, amiről azt gondolom, hogy lehet rajta érezni az amerikai karrier sikertelenségének lelki utóhatásait. Én nagyon csendesnek érzékelem ezt az albumot, úgy hallom, hogy ennek az albumnak a legszegényesebb a hangszerelése. Meg is néztem a CD borítóján, tényleg kevés hangszeren dolgoztak ezen az albumon. És ilyen viszontagságos körülmények között születtek meg olyan klasszikusok, mint a Neked írom a dalt, vagy az Álomarcú lány. De ezután jelent meg a személyes kedvencem az 5. album, melyről azt gondolom, hogy a legjobb hangulatú album. A koncert "montázs" (ahogy olvastam a könyvben) is kiválóan meg lett oldva. Az ugyanis nem egy valódi élő felvétel, amit a lemez 4. oldalán hallhatunk, hanem régi dalokat vettek fel újra, és egy kisebb közönség a stúdióban Laux vezénylésére tapsoltak, fütyültek, éljeneztek.
   Aztán Laux disszidálása... Volt szó arról a könyvben, hogy amerikai turné a Lauxot viselte meg a leginkább, és azt gondolom, hogy igazából nem tudta azt megemészteni. Ezért ment ki Amerikába, és maradt ott. Az ő távozása, mint csapatvezető, nagyon komolyan érintette az LGT-t, konkrétan a fennmaradás volt a tét.
3. Az új kezdet: 1977-1980
   De szerencsére jött a segítség Solti János és Stevanovity Dusán személyében. Új kezdetről pedig egyáltalán nem túlzás beszélni, hiszen a könyvben is volt szó róla, de ki is hallható az ekkor megjelent albumokon, hogy Solti János dobjátéka teljesen új lökést adott az együttesnek. Más a stílusa, és bár én nem vagyok otthon a dobjátékban, de laikusként azt tudom mondani, hogy Solti János stílusa erősebb, és ettől magabiztosabbnak hangzanak a dalok. Meg Dusán szövegei is teljesen más, új színezetet adtak a daloknak. Én ott érzékelem a különbséget Adamis Anna és Sztevanovity Dusán szövegei között, hogy Dusán több témát is érintett, és valahogy jobban reflektál a világ dolgaira, történéseire. Ezáltal az LGT hangzása zeneileg és szövegileg is felnőttesebb, érettebb lett. Karácsony János is azt mondta, hogy akkortól vált az együttes igazi tagjává, miután Laux kivált az együttesből.
   Aztán jött egy átmeneti megtorpanás, ugyanis az 1978-as Mindenki című albumról úgy nyilatkoztak, hogy az sehogy nem akart úgy sikeredni, ahogy eltervezték. És hogy 1979-ben csak egy kislemezre futotta, az késztette a tagokat arra, hogy üljenek le, és beszéljék meg, mert ez így nagyon nincs rendben. Megjegyzem, ha alkotói válságról beszélünk, az csakis és kizárólag mennyiségi alapú lehet, minőségi semmiképp sem. A kislemez csak négy számot tartalmaz, de nagyon odatették magukat a tagok, és élmény hallgatni a rajta szereplő dalokat.
   De az soha nem baj, ha problémát érzékelnek. Leültek és megbeszélték, hogyan tovább. Már csak azért sem, mert részint ennek a megbeszélésnek a "következménye" az 1980-as Loksi album, melyik szintén óriási kiugrás volt, de nem is minőség, hanem hangulat terén. Ezen az albumon is lehet érzékelni, hogy nagyon összeálltak a dolgok, és 17 olyan dalt tartalmaz ez az album, aminek köszönhetően még a tagok is azt mondják, hogy ez lett a másik kiváló album.
4. Hanyatlás: 1982-1984
   A Loksi album sikere azonban nem volt hatással az azt követő két albumra. A '80-as évekre a magyar zenét is elérte a Disco korszak, és az akkori trendekkel szinte teljesen ellentétes volt az LGT zenéje. Ennek következtében az X. album (ami ugye köztudottan tévesen lett 10-es számozású, hiszen csak a 9. albumról van szó) és az Ellenfél nélkül meglehetősen mostoha sorsú albumok lettek. A X. album annyira még nem is, sokkal inkább az Ellenfél nélkül. De az 1982-es X. album azért sorolható mégis ide, mert ennek az elkészítése volt inkább mostoha. Ezekben az időkben ugyanis az LGT újra próbálkozott külföldi karrierrel, ezúttal Angliában (Too Long album..., turnék Angliában és Skóciában), és egy angol producer vette szárnyai alá a X. albumot, Pete Wingfield. Aki írt két jó számot az együttesnek (Holnap, Lesz-e még?), de Solti János mondta róla a könyvben, hogy annyira erőltette rájuk ezt az amerikai-fekete stílust, hogy a Zenevonat című dalon kívül az egész album erre a stílusra épül. És tényleg ki lehet hallani, hogy ugyan a dalok igazából nagyon jók, de a hangzásukról azt is mondhatnám, hogy "LGT-idegenek". De ha igazán egyedi LGT-albumot akarunk hallgatni, akkor az 1984-es Ellenfél nélkül című albumot érdemes betenni a lejátszóba. Olyan album nincs még egy a világon. Hihetetlen egyedi a dalok hangzása, rendkívül nehezen emészthető album lett. És meg kell nézni a lemezborítón az információkat: Valóságos hangszer-arzenál van az azon az albumon. Ez az album már egyáltalán nem kapott nagy figyelmet. És én azt gondolom, hogy pont a nehezen emészthető mivolta miatt. Ahogy hallgatom a '80-as évek magyar slágereit, távolabb nem is állhatna azoktól a túlzottan könnyed hangzású pop daloktól, mint amiket mondjuk a Neoton Família vagy akár az R-GO csinált. Szeretem az Ellenfél nélkül albumot, de ahhoz tényleg rá kell hangolódni, úgyhogy ritkán hallgatom azt az albumot.
   És ezután jött a hosszú szünet, majd az 1992-es Búcsúkoncert.
5. A nagy visszatérés: 1997-2002
   A 424 Mozdonyopera volt az első olyan LGT-album, aminek megjelenését megéltem. Már egészen kiskoromban nagyon szerettem az együttest, tudtam, hogy az utolsó stúdióalbum, az Ellenfél nélkül nagyon régi album, még nem is éltem a megjelenésekor, ezért nem is gondoltam, hogy valaha vadonatúj LGT-dalokat, sőt albumot fogok hallani. Erre nagy titoktartás közepette 1997 októberében megjelent a 424 Mozdonyopera, aminek szavakkal nem tudom kifejezni, mennyire örültem. Mivel a családban mindnyájan szeretjük az együttest, ezért ahogy tudtuk, megvettük a CD-t. Imádtam hallgatni, akkora élmény volt számomra, hogy vadonatúj dalokat hallhatok tőlük, hogy most is beleborzongok, ha eszembe jutnak azok az idők. Nem számított, hogy úgymond "öreges" az album, sőt! Szeretnék én úgy megöregedni, mint amilyenek a dalok azon az albumon! Benne van az elmúlt évtizedek bölcsessége, ugyanakkor az az oldott vidámság, boldogság, amivel évek múltán is még bőven lehet élni. Ha azt mondjuk, hogy öreges az az album, akkor kiváló példát hallhatunk az öregedésre. Nem is váratott a siker: 1. hely a lemezeladási listán, azt hiszem aranylemez is lett, úgyhogy nagyon pozitív fogadtatásban részesült. Aztán volt az 1999-es Kapcsolat koncert, majd ismét egy meglepetésszerű album 2002-ben. Ha jól emlékszem, A fiúk a kocsmába mentek című albumról már lehetett előre tudni. Mindenesetre ehhez az albumhoz is hamar hozzájutottam, és ezt is sokat hallgattam. Hangzásvilág terén valamivel változatosabb ez az album. Ott vannak a melankólikus blues dalok (pl. Visszamenni nem tudok, Nem olyan könnyű), de jobban jelen van a humor is, például A mi kocsmánk, és a De jó lenne észnél lenni című dalokban.
   Igazából két kiváló album jelent meg, melyek nemcsak a minőséget képviselik, hanem hozzájárultak ahhoz, hogy a köztudatban maradjanak, és egy kicsit a fiatalabb generáció is tudjon róluk.

Utána még koncerteztek egy pár alkalommal, mindig örömteli volt hallani róluk, de aztán Somló Tamás sajnálatos halálával végülis bejelentették, hogy az együttes nem lép fel többé. Így azt tudom mondani, hogy teljesült egy titkos álmom azzal, hogy még az életemben is megjelent stúdióalbum, de mivel soha nem voltam LGT-koncerten, így az, hogy lássam őket együtt egy koncerten, ez már megmarad álomként.

Újabb kincs a bolhapiacról

Jó ideje szemezek már a Vaterán a Goldeneye OST CD-vel, ami 1.000 forintért jelen van. Annyiért meg is venném, ha lenne rá lehetőségem, de azért néha én is úgy vagyok ezekkel, hogy nem bánnám, hogy megtalálnám olcsóbban. Ma megtaláltam Békéscsabán a bolhapiacon 200 forintért.

Ez az egyetlen James Bond film, ami megvan videokazettán, DVD, és most már a filmzene is CD-n. Nem nehéz kitalálni, hogy a Nintendo 64-es játék emlékére, amit én is imádok. Az tényleg az egyik legjobb FPS játék, ami valaha megjelent. Nintendón biztos, hogy az 1. helyen van. Egyébként meg egyáltalán nem érdekel a James Bond univerzum, a történet sem az én világom. Meg ahogy elnéztem néhány képet a filmekről, mindig olyan érzésem volt, hogy ezeket a filmeket nem lehet komolyan venni. A Goldeneye  viszont a Nintendo 64-es játék miatt kiváltságos helyzetben van. Láttam néhányszor, igazából ezt a filmet se tartom sokra. Viszont a zenét nagyon jó hallgatni, mert néhány zenét a Nintendo 64-es játékban is felhasználtak, így egy kicsit olyan érzés is, mintha a játék zenéje is lenne ez a CD. Meg a Tina Turner által felénekelt betétdalt is szeretem, az is rajta van a CD-n a teljes hosszában (4:46, tehát nem a rádiókban játszott 3:31 hosszúságú).

Az OST CD azért is különleges számomra, mert az egyik zenéjét (egészen pontosan a Ladies First című zenét) felhasználták a Játék határok nélkül című vetélkedőben. Egészen pontosan 1997-ben az 5. elődöntőben volt hallható, méghozzá a magyar játékban. Az volt az a játék, ahol a játékosok törpékként kerestek tárgyakat a szekrényben. Természetesen nem mindegyik szekrényben volt tárgy, és nem mindegyik szekrényajtó volt nyitható. A játék abból a szempontból volt emlékezetes, hogy ezt a játékot jokerezték meg a szlovének, és úgy tűnt, hogy ők nyerik meg a játékot. Már-már ünnepeltette magát a szlovén fiú, amikor kb. fél perc múlva összeszámolta az összeszedett tárgyait, és kiderült, hogy nem végzett. Nagyon csúnyán elnézte, ami ugyan abból a szempontból nem volt nagy veszteség, hogy végül a 3. helyet duplázta meg, a végeredmény szempontjából viszont végzetes volt, hiszen a szlovének a 2. helyen végeztek 67 ponttal, a portugálok pedig 68 ponttal nyerték meg a játékot. Ennyin múlik sokszor a győzelem ide vagy oda.

Visszatérve a Goldeneye-ra, megvan a betétdal kislemeze is.

Ezen hallható a rádiókban játszott változat, illetve három remix. De a teljes változat csak a filmzene albumon kapott helyet. Kár érte, felkerülhetett volna az is a kislemezre. Régen hallgattam a kislemezt, úgyhogy nem tudok róla véleményt mondani, de sort kerítek rá, mert miért ne.

Végül a két CD együtt.

A filmzenéből a kazettát is megveszem majd, és akkor, ha meglesz a Blu-ray kiadás is a filmből, akkor teljes lesz a Goldeneye gyűjtemény.

Újabb retrós cucc beüzemelve

Nemrég jutott az eszembe, hogy már jó ideje a szekrény tetején árválkodik az a Hi-Fi berendezés, amelynek részeit még Pesten vettem. Múlt vasárnap úgy döntöttem, hogy összeszerelem, és használni fogom. Jelentem, működik.

A másik hangfal az asztalon van. Valószínűleg ez azért fémjelzi, hogy a '90-es években voltam gyerek, hogy ez számomra egyfajta kincs. Nagyon örülök, hogy működik, hogy CD-t hallgatni számomra még most is különleges élmény. A CD-lejátszó Sony CDP-XE200-as modellszámú, 1995-ös megjelenés. 3 változatban volt kapható ebben a szériában, volt egy CDP-XE300-as és egy CDP-XE500-as. Tehát a 200-as tud a legkevesebbet. A 300-ashoz már volt távirányító is, illetve az 500-asnak volt saját fejhallgató bemenete, valamint kazettára való felvételnek voltak saját funkciói. Tehát nem tudott sokkal kevesebbet a 200-as sem, amire kell, arra bőven megfelel.

A rádió Sony ST-S120-as márkájú, szintén jól működik, extra vezeték nélkül megtalálja a rádióadókat. Ellenben ez még régebbi, valaki ezen a fórumon, lefényképezte a garanciáját, azon látszik, hogy 1992-ben vette. Az erősítő is Sony, méghozzá TA-F120-as modellszámú. Egyben nyertese a régiségversenynek, tekintve, hogy 1990-es kiadású. Erre van rákötve a PC is egy RCA-Jack csatlakozó segítségével, így a PC hangja is innen jön. Vennék még kazettalejátszót is, hogy azt is tudjak itt hallgatni. Abból is azt szeretném, hogy Sony legyen, ráadásul legyen kétkazettás, és LED-kijelzős. Sajátosságom, de szeretem a LED-kijelzőn nézegetni az adatokat.

És ahogy látható, a rádiós óra is Sony, valamint a Blu-ray lejátszó, amit használok, az is Sony. Ez némileg véletlen, de alapvetően jellemez a márkahűség. Szórakoztató műszaki cikkeknél a Sony és a Philips az elsődleges számomra, konyhaiaknál pedig a Gorenje. Ezeket tartom a legjobbaknak.

Az álom láthatatlan oldala

Fogok majd LGT albumokról is írni. Ehhez pedig nagy segítségemre lesz az "És ilyen a Boksz? Az LGT sztori" című interjúkönyv, ami gyerekkorom óta megvan, és többször el is olvastam. Most ismét elővettem, mert azt gondolom, hogy az egyes albumokról háttérinformációk ismeretében jó eséllyel többet tudok írni róluk, nem utolsósorban új értelmet nyerhetnek akár a dalok is. Mindenképp nagyon hasznos, főleg azért szeretem olvasni, mert a végsőkig őszinte. Nem az a bájcsevegés megy, ami már az unalomig el van csépelve, hanem az énekesi, zenészi karrier minden oldaláról nyíltan beszélnek. Mert hát bizony voltak nehézségeik bőven.

A könyv 1985-ös megjelenésű, ahogy kiolvastam belőle, ekkor még nem sokat tudtak Barta Tamás halálának körülményeiről. A wikipédia oldal már sokkal részletesebben elemzi. Viszont érdekes volt olvasni, hogy a wikipédián és általánosságban mindenhol, a legjobb gitárosként tartják számon. Ellenben Somló Tamás a könyv 81-82. oldalán árnyalja Barta Tamás képességét:

Barta elhitte, hogy itt ő az év első gitárosa, az utolsó, a középső, a legszebb, a legjobb. Tényleg elég jó fazon volt a csávó, jó fej volt, de nem sokkal több. Néha nagyon jókat tudott gitározni. Jöttek neki a Jimi Hendrixek. Ha dolgokat tökéletesen begyakorolt, akkor jó helyen alkalmazta őket. Ugyanakkor spontán nem ment neki. Elmentünk egyszer a Bercsényibe, ott játszott a Syrius. Bementünk az öltözőbe, Orszáczkyval beszélgettünk, és akkor a Barta azt mondta, na, majd én beszállok. Beszállt és teljesen rossz volt, pedig egyszerű dolgot játszottak. Nem sikerült, valahogy nem érezte. Utána Tátrai elkezdett gitározni, az meg teljesen jó volt. Szóval, nagy égés. Barta abban volt jó, amit kitanult és begyakorolt, spontán zenélésre nem volt alkalmas, nem volt meg a tehetsége.

Van logika benne, ugyanis arról többen is beszéltek, hogy a Barta elképesztően szorgalmas volt. Napi szinten kb. 6 órát gyakorolt, amerikai turnék kapcsán írtak arról, hogy volt olyan, hogy a szállodában hajnali 3-kor is hallották a szobájában gitározni, illetve arra is volt példa, hogy reggel, ahogy felkelt, egyből gitározott. Ez alátámasztja Somló állítását, ahogy Presser Gábor is azt mondta a Bartáról, hogy zenélés előtt vízilabdázott. A BVSC ificsapatának gólkirálya volt. Azért hagyta ott a sportot, mert beleszeretett a gitározásba. Erről a füle kapcsán volt szó, ugyanis Bartának problémái voltak a hallásával. Amerikában a lemezfelvételekkor már süket volt az egyik fülére. Van összefüggés, mert van olyan, akinek érzékeny a füle a vízre, annak romlik a hallása, ha folyamatosan víz éri.

Köztudott az is, hogy Barta az amerikai lemezfelvételek, turnék után nem jött haza. Tudható volt róla, hogy imádta Amerikát. Ezért sem akart visszajönni, ráadásul Jimmy Miller titkárnője elhitette vele, hogy megcsinálja a karrierjét Amerikában. Csak ez nem jött össze, aztán sajnos nagyon csúnyán végezte. De hogy miért nem jött össze neki, arról Somló Tamás, szintén a 82. oldalon érdekesen fogalmazott:

Azért nem vitte semmire, mert ott a nála sokkal nagyobb sztárok sem viszik semmire. Sokkal tehetségesebb, sokkal nagyobb sztárok, angolul tudó, "amerikaiul" tudó, a nyelvet és az élet útvesztőit, rejtelmeit, a biznist rejtelmeit ismerő tehetségek éhenhalnak. Nemhogy Tamás, aki most jött Magyarországról egy "kommunista rock and roll zenekar" gitárosaként. Le fognak borulni elé? Hát mi az? Semmi.

Ez a "kommunista rock and roll zenekar" elnevezés az amerikaiaktól származik, így hirdették az LGT együttest az amerikai turnéjukon, mint egyéniség, mint egyfajta kuriózum. Egyébként távolról sem festett annyira rosszul az amerikai karrierjük, mint ahogy sokan emlékeznek rá. A könyvben részletesen le van írva, de dióhéjban összefoglalva arról van szó, hogy a kiadók, a fejesek sok mindent másképp csináltak Amerikában, mint akár nálunk, és ebből adódtak súlyos félreértések. Erről főleg Adamis Anna beszélt sokat.

Egyébként mindig is nagyon bírtam Somló Tamás stílusát. A könyvben is olvasva az írásait, nem egyszer hangosan felnevettem. Nagyon jó humora volt, és azért a fentiek is tanúsítják, hogy azért volt alkalma megtapasztalni, megélni az élet árnyoldalait. Ezekről és általában az élet dolgairól néha szarkazmussal beszélt. Hihetetlen egyénisége volt, nagyon sajnáltam, amikor megtudtam, hogy meghalt.

A könyv egyébként tényleg kiváló forrás az albumok készítésének hátteréről is. De a fentiekből is kivehető, hogy mennyire őszintén beszélnek az együttes életéről, ez még inkább személyesebbé teszi a "kapcsolatot" az LGT-vel.

Zorán: Szép holnap

Idén 20 éve, sőt, ha jól emlékszem, pont júniusban jelent meg Zorán: Szép holnap című albuma második kiadásban, ekkor már CD-n, és kazettán. Meg is lepődtem, amikor spontán bementem a lemezboltba szétnézni, és megláttam az albumot CD-n és kazettán. Mivel ekkor csak a kazettára volt pénzem, ezért azt vettem meg, de mindenképp meg akartam venni, mert nagyon kíváncsi voltam erre az albumra. Kazettán 1.100 forint volt, CD-n 2.450 forint. Korábban nem volt lehetőségem meghallgatni az albumot, mert nem volt meg nekünk lemezen. Azt csak jóval később, antikváriumban vettem meg, ahogy az első kiadású kazettát is. Igazából sokáig csak azokat a dalokat ismertem, melyek Az elmúlt 30 év… című koncertalbumon hallhatók voltak, és mivel azok tetszettek, nagyon kíváncsi voltam, milyenek azok eredetiben.

És hát rettenetesen meglepett. Jó- és rossz értelemben is. Furcsa volt szembesülni hogy nagyon kevesen működnek közre ezen a Zorán albumon. Sztevanovity Dusán írta a szövegeket, de Zorán az egész albumot lényegében Presser Gábor, Karácsony János és Solti János társaságában készítette el. Három kiváló zenész, akiknek a neve önmagában garancia a minőségre, és akik Somló Tamással együtt, mint az LGT, életreszóló, kitörölhetetlen nyomot hagytak a magyar rock történetében. Közreműködtek ugyan Kern András (Hé, ’67) és Gerendás Péter (Szép Júlia), mind a ketten nagyon emlékezeteset alkottak az albumon, de alapvetően az LGT három tagjával készült az album. De igazából nem is a szegényes hangszerelés tűnik fel, hanem annak sajátságos mivolta. Sokkal közelebb áll az 1982-es Tizenegy dal című albumhoz hangzásvilág terén, mint az 1991-es Az Élet dolgai című albumhoz. Sajátságos miliője van a daloknak, nagyon lehet érzékelni a ’80-as évek tipikus hangzásvilágát, de mivel kevesen dolgoztak rajta, ezért egyszerűbb a dalok hangszerelése.

Rengeteget hallgattam annak idején ezt az albumot. 14 éves voltam amikor eljutott hozzám, és azt kell mondjam, hogy talán jó időben talált meg akkoriban az album. 14 évesen már kezdtem kijönni abból a gyermeki világból, és magam is kezdtem érzékelni, hogy az élet azért többről szól, mint játék szórakozás. És a cím igazából egy optimista jövőkép annak, aki nagy álmokkal néz még a jövő elé. Igaz, hogy meghallgatva aztán a dalokat, tetten érhetők a fiatalkori nagy álmokból kiábrándult szövegek, de mivel az albumot az egyszerű hangszerelése miatt átjárja egyfajta könnyedség, ezért sokkal inkább éreztem a reményteljességből fakadó optimizmust, minthogy azon morfondírozzak magamban, hogy miről is szól valójában, az Ahogy volt, úgy volt, és az Uram, a dolgok rosszul állnak című dalok.

Azóta eltelt 20 év, és ugyan maguk a dalok már nekem is nosztalgiát sugallnak, de az biztos, hogy 34 évesen teljesen más színezete van a daloknak. Egyrészt, nagyobb súllyal bír a fentebb említett két dal. Azért, ahogy tapasztaltam dolgokat az életből, már sokkal jobban értem, hogy mi az, amiről valójában szólnak. Persze, mivel 1987-ben csak 1 éves voltam, ezért nem tudom az akkori környezetbe áttenni a dalokat a fejemben, hiszen jóformán csak fényképeken láttam, hogy akkor hogy éltek az emberek. De több véleményt, kritikát olvastam az albumról, valaki úgy jellemezte röviden ezt az albumot (nem idézem pontosan, de a lényeg benne lesz), hogy kiválóan érzékelteti, hogy milyen az, amikor valaki a világrengető álmaiból kijózanodva, végül ugyanúgy éli az életét a panelban, ahogy bárki más. Mellbevágó volt ezt olvasni, legfőképp azért, mert ez nemcsak 1987-re, de a maga módján 2020-ra is igaz. Azért a maga módján, mert a panel még ma is áll, de ma már sokkal sokkal több lehetőség, de azért a mai fiatalok is szeretnek élni a kifogások adta lehetőségekkel, és egyéb tényezőkre hárítani, hogy miért is nem tudnak kitörni. De majd egy másik album kapcsán írok arról is, hogy miként lehet újra kezdeni. Volt olyan, aki azt írta, hogy a Szép holnap című dal szövege egyenesen szarkazmus. Ezzel nem értek egyet. Méghozzá azért nem, mert a lánya 2-3 évvel az album megjelenése előtt született (sőt, ha jól tudom, ő maga van a borítón), azt gondolom, hogy ez a dal valójában neki szól. Az egy dolog, hogy egy negyvenes éveiben járó férfi már jó eséllyel csalódott az életben, de attól abban még hihet abban (sőt, azt tartom helyesnek, ha hisz benne) a lányának lehet szép a jövője. Egyrészt tényleg változhat jó irányba a világ, másrészt meg ha megteremti az alapjait a lányának a szép holnapra, akkor már sokat tett érte. Már csak azért is inkább az lehetséges, hogy a lányának írta a dalt, mert ott az Altató című dal, ami szintén jó eséllyel neki szól. Nem mellesleg az Zorán pályafutásának egyik legszebb dala. A dalról lesz még szó később.

Ahogy írtam, a különleges hangzásvilágnak köszönhetően egyedi, inkább pozitív hangulata van. Emiatt számomra inkább kellemes hangulata van, és jó hallgatni azokat a dalokat is, melyek szövege a fiatalkor elveszett álmairól szól, és a valóságot inkább negatív oldaláról mutatja be. Ugyanakkor jó ellenpontja ennek a “Számíthatsz rám” című dal, melynek szövege egy több éves házasságról szól. Amikor már elült a szerelem, és már mindent megszokásból csinálnak. Már nem beszélnek annyit a felek, elragadta az érzelmeket a szürke hétköznapok, de végig átjárja a szeretetet a dal. Hogy igen: “Már nem olyan a kapcsolatunk, mint a legelején, de bármi is történjen, én mindig ott leszek melletted.” Ez pedig nagyon szép üzenet, és azt gondolom, hogy valójában ez az ideális kapcsolat két olyan ember között, akik szerelemből jöttek össze, s elmúltak az évek. Bár még nincs ebben tapasztalatom, de azt azért már én is sejtem, hogy a szerelem tényleg elmúlik egy idő után. De ha át is veszi a helyét a megszokás, azt gondolom, hogy akkor is megmarad egy olyan érzelem, hogy két ember kölcsönösen felnéz egymásra. És ez teszi igazán meghitté, szeretettel telivé a több éves, akár több évtizedes házasságot. És azért még a gondtalan szerelem is fellelhető a “Gyere velem” című dalban, ami ugyan szövegileg talán túl egyszerű, de a zene, a dallam annyira kellemes hangzású, hogy nagyon hallgattatja magát. Ez akár arra is lehetne bizonyíték, hogy több év után is fellángolhat egy kicsit a szerelem, és miért is ne lehetne a negyenes évek derekán is egy kicsit így gondolkodni? Miért is ne lehetne ekkor is egy dal erejéig kicsit könnyedén venni az élet dolgait? Teljesen helyén valónak gondolom, hogy egy dal épp csak annyiról szól, hogy “gyere velem, mert szeretlek”. Pont hogy oldja a albumot körülölelő… nem is feltétlen feszült, de mindenképpen pesszimista hangulatát.

Ahol lehet érzékelni a hátrányát, hogy kevesen dolgoztak az albumon, és szegényes a dalok hangszerelése, az a “Nem kell mindig” és a “Valaki mondja meg”. A Nem kell mindig főleg a ’90-es években hangzott el sokat Zorán koncerteken, és kifejezetten kellemes dal. Ennél dalnál kiváltképp átjött, hogy zenélni szerető zenészek veszik körül Zoránt, élmény volt hallgatni a a hangszeres játékot. Ehhez képest az albumon hallható eredeti változat nagyon szegényesnek hat. De jó eséllyel pont azért gondolom ezt, mert koncerten annyira másképp hangzik, annak köszönhetően, hogy jóval több zenész játszik, hogy az nagyon sokat hozzátesz a dal hangulatához. Jó hangszeres játékok vannak az albumon hallható verzióban is, de nagyon lehet érzékelni, hogy kevesen játszották fel a dalt, és ezáltal olyan üresnek hallatszik. A “Valaki mondja meg” meg ugye feldolgozása a “Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” egyik legjobb dalának. Ismerem azt a dalt nagyon régről, tényleg kiváló szerzemény. Gondolom, hogy nem akarták visszahozni az eredeti dal miliőjét, hiszen a legteljesebb mértékig áthangszerelték a dalt. Csak nekem ezzel az új hangszereléssel nem mond nekem semmit. Sőt, ez a dal is sokat volt hallható Zorán koncerteken, főleg a ’90-es években. Ez volt általában az utolsó dalok egyike, amikor minden vendég visszatért a színpadra, és Zoránnal együtt énekelték a dalt. Nekem még itt sem jött át a hangulata. Nem éreztem át, amikor a dal végét így énekelték: “De anyám azt nem mondta, miért nem-e Földön, anyám nem mondta, mondd, mondd, mondd, mondd… mondd miért!” Annyiszor ismételték a “mondd”-ot, ahányszor csak akarták. Ezt nem éreztem át, és ezt a két dalt tartom az album mélypontjának.

Ami miatt viszont különleges számomra az album, az az “Altató” és az “Örökség” című dalok. Ezek számomra konkrétran a legszebb dalok egyike, amiket valaha hallottam Zorántól! Mind a kettőt, amikor először hallottam, már akkor különleges hatással volt rám. Konkrétan olyat is tudok mondani, hogy ha csinálnék egy listát a legjobb Zorán dalokból, azon az Örökség lenne az 1. helyezett, a valaha hallott legjobb dal! Számomra magasan a legszebb Zorán dal, ugyanis annak ellenére, hogy zsigerileg átjárja a fájdalom a dalt, de ott a vigasz, és azáltal, hogy megéli a fájdalmat, megadja azt az érzetet, hogy adjuk ki magunkból nyugodtan az érzéseinket, utána minden könnyebb lesz. Az Altató című dal pedig az egyik legszebb példa arra, hogy Zorán mennyire szereti a gyerekét. Neki lett írva ez a dal, és annyira átjárja a béke, a nyugalom és a szeretet a dalt, hogy bárkire jó hatással lehet stresszes időszakban.

Összességében talán kontrasztosnak hat az album. Több mindenre van példa és ellenpélda. Szól a fiatalkorban megálmodott világból való kiábrándulásról, de tetten érhető a remény is, hogy talán tényleg lehet szép a holnap. Én azt komolynak gondolom, és fontos is, hogy a gyereke miatt higgyen a szép holnapban. Egyértelműen nem ez a legjobb Zorán album, de a pozitívumai nagyban emelik az album értékét.

Ének: 8/10
Zene: 8/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 7/10
Hangulat: 9/10
Borító: 7/10

84%

Egy kis nosztalgia

Zenei kritikák is születnek, majdnem kész a Zorán: Szép holnap című album elemzése. De ahogy nézegettem a kazettát, eszembe jutott, hogy miért is ne hallgathatnám most is? Igazából még olyan szinten is adottak a körülmények, hogy hallgathatok úgy is kazettát, ahogy 20 éve, amikor szabályosan gyűjteményt halmoztam fel a kazettákból. Néhányat azóta már eladtam, de nagyon sokat (kb. 200-220 kazettát) megőriztem, és ha találok még olyat a vaterán, amit szívesen megvennék, akkor minden további nélkül. Szeretem a kazettákat, és mivel olyan korszakban voltam gyerek, amikor menő volt a CD és a kazetta, nem hiszem, hogy ez változni fog. Ma délután engedtem egy kicsit a noszalgiának, és kazettán hallgattam zenét.

A kazetta hallgatása (és az albumkritika megírása) azért is aktuális, mert az album második kiadásban kazettán, és egyben CD-n valamikor mostanság jelent meg 20 éve. Én legalábbis 2000. júniusában vettem meg kazettán. Annak idején rengeteget hallgattam ezt az albumot, mivel ez nem volt meg bakeliten (utólag vettem meg antikváriumban), ezért ekkor hallgattam először ezt az albumot, így az újdonság erejével hatott. Meg a minőség erejével is, ugyanis nagyon szeretem ezt az albumot.

A magnó újnak mondható, PHILIPS Soundmachine AZ328 márkájú CD-s rádiómagnó, 2015 őszén vettem a Media Markt-ban. Nagyon sokáig nézegettem annak idején, mert nem volt kazettalejátszóm, és nagyon szerettem volna egyet. Ez pedig minden igényemet kielégítette, ugyanis nemcsak CD-t, de MP3-as CD-t, de még USB-ről, sőt még Jack csatlakozóval is lejátszik zenét. Tehát ilyen "régi és új" készülék ez, hiszen lejátsza a kazettát is, de akár a mobiltelefonon lévő zenéket is. Mondjuk most azon gondolkodok, hogy ezt csak a Jack csatlakozó segítségével játszhatja le, vagy USB-ről is mehet? Ezt még nem tudom. Egyébként kétféle kazettás magnó volt annak idején a Media Markt-ban, a másik PHILIPS Soundmachine AZ127 márkájú. Ennek ugyan jobban tetszett az ezüstös színe, de csak audio CD-t játszik le, és USB sincs rajta. De egyébként szeretem, és maximálisan elégedett vagyok vele. Szerintem gyakran fogom használni mostantól.

Mert ez abban a szobában van, amit amúgy alapból senki nem használ. Itt vannak a régi cuccaim: Régi TV, régi konzolok, videomagnó, régi DVD lejátszó, kazetták, videokazetták, valamint a DVD-k és könyvek egy része, és sok régi újság. Röviden, ez van retro szobának berendezve. De nagyon jó ide csak úgy elvonulni az internet adta "zaj" elől egy kicsit magamban lenni. Hallgatni a zenét, elmerülni a gondolataimban. Nagyon jól esett, azt hiszem, ilyet gyakrabban fogok csinálni. Ez az én meditációm és jógám, amikor kedvenc zenéim mellett megélem a spirituális énemet.

Macskarisztokraták első kiadás DVD

A következőekben több olyan Disney DVD-ről fogok írni, mely a DVD-korszak elején jelent meg. Igazából teljesen spontán jött az ötlet, hogy ezeket is újra megnézzem. Pár napja ilyen “visszarévedésképp” nézegettem a Macskarisztokraták első kiadású DVD borítóját, és kicsit elmélkedtem magamban azon, hogy mennyire más volt a DVD-piac, amikor felfutóban volt még a DVD-formátum, amikor figyelmes lettem egy számomra fontos információra: A DVD-n rajta van a HOLLAND SZINKRON és HOLLAND FELIRAT!!! Azonnal betettem a lejátszóba, hogy megnézzem! Kigondoltam közben azt is, hogy abból a szempontból is hasznos lehet megnézni az első kiadású Disney DVD-ket, hogy lássam, hogy mennyit változott, fejlődött a kép- és a hangminőség. Mások-e a mai DVD-k a régiekhez képest. Meg arra is kíváncsi voltam, hogy a jelenlegi A2-es szintű (alapfokú) holland nyelvtudásommal mennyit értek egy filmből.

Az első meglepetés az volt, hogy a kép meglepően éles, még Full HD TV-n is. Próbáltam kivetnivalót keresni a képminőségen, de csak oda jutottam magamban, hogy ez az egyik legélesebb képű DVD, amit eddig láttam, amióta komolyan figyelem a képminőséget. Aztán rájöttem arra, hogy ez azért van, mert a képarány 4:3-as, így a 720×540-es képarány kisebb területen oszlik el a TV-n, ezért van az, hogy ennyire éles a kép. A 16:9-es képaránynál ugyanis az a helyzet, hogy nem úgy válik szélesvásznúvá a kép, hogy úgy szélesítik ki a képet, hogy nem a függőleges pixelmennyiséget (540) tartják meg, hanem a szélességet. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a 720 aránylik a 16-hoz, és a 9-es arány jön a “magassághoz”, ami nem 540 pixel, hanem 405. Tehát, kisebb képet látunk valójában, ezért pixelesedik be a kép HD TV-n. Csak ez nem tűnik fel CRT TV-n, mert a 4:3-as képaránynak köszönhetően ugyanolyan széles marad a kép, míg HD TV-n a kicsinyített kép “terül szét”. Ezt így láttam meg. Úgyhogy szélesvásznú képen ugyan többet látunk, de azt valójában lekicsinyítve.

A hang meglehetősen furcsa holland nyelven. Bár ahány külföldi nyelven néztem meg a Macskarisztokratákat (angol, német), oda jutottam magamban, hogy a magyar magasan a legjobb. De valójában ez azért van, mert minálunk a rajzfilm lényegesen később, csak 1994-ben debütált. Tehát nem 1970-ben mutatták be, mint a világ számos pontján. Ezt pedig azt hozza magával, hogy egyrészt maga szinkronfelvétel is jobb minőségű, másrészt a hangzás is újabbnak hangzik. A magyar szinkron egyébként is híres érzelemdús szinkronjairól, és ebben a rajzfilmben a “korkülönbség” miatt ez hatványozottan megmutatkozik. Az évtizedek során érzelemdúsabbak lettek a magyar szinkronok, és ez a dalokban is megmutatkozik. Érdemes meghallgatni egy ’60-as évek beli dalt, és egy ’90-es évek beli (jobb) dalt, hallható a különbség. Bár az az érdekes, hogy Hollandiába sem 1970-ben jutott el a rajzfilm, hanem 1980-ban. Hogy miért vártak ott vele ennyit, azt nem sikerült kiderítenem, de azt igen, hogy meg akarták tartani a karácsonyi debütálást, ahogy volt eredetileg is volt, így Hollandiában is december 24-én volt először látható a Macskarisztokraták. Viszont lett egy szomorú vonatkozása is a rajzfilmnek Hollandiában, ugyanis Thomas O’Pamacska eredeti holland szinkronhangja, Louis Neefs a debütálás napján balesetet szenvedett, és másnap, december 25-én meghalt. 2008-ban szinkronizálták újra a rajzfilmet, ekkor Thomas O’Pamacska hangját Louis Neefs fia, Günther Neefs adta. Mivel a DVD 2001-2002 körüli kiadású, ezért a régi holland szinkron van rajta. Rátettem a holland feliratot is, mert eléggé nehezen érthető a holland beszéd. Ellenben az írt szöveggel boldogulok, mert a jelen holland nyelvtudásom arra már jó, hogy az ismert szavakból kikövetkezessem a mondat jelentését, ráadásul a némettel való hasonlóságnak köszönhetően több szót is felismerek. Csak hát, ahogy a magyar szinkron és felirat esetében is szokás, a holland esetében is előfordul, hogy teljesen mást most a szinkronszínész, mint ami írva van. Így valójában nagyon keveset értettem a holland beszédből.

Egyébként a kép- és hangminőség már ekkor rendben volt. A hang 384 kbps, a kép is 4-6-8 mbps között váltakozott, mint az új DVD-knél. De eszembe juttatta azokat a DVD-reklámokat, amely tűéles képpel, és kifogástalan hangminőséggel reklámozták magát a formátumot. A valóság ezzel szemben az, hogy a DVD-re is veszteséges formátumban került rá a kép és a hang. Igazából ma már ez nyilvánvaló, mert Blu-ray-en amellett, hogy a kép Full HD-s, a bitrátája 20-25 mbps között váltakozik, a hang meg valami 2200 kbps veszteségmentes… Nem akarok butaságot mondani, ha megnézek egy Blu-rayt megnézem, hogy milyen bitrátája van a hangnak. De visszatérve a DVD-re, a képminőség elsősorban CRT TV-k miatt volt látható tényleg tűélesnek és tökéletesnek, ami pedig a hangot illeti, egy jobbfajta 5.1-es házimozirendszer olyan hangot kreált a DVD-ből, hogy kis túlzással tényleg olyan, mintha moziban lennénk. Ezt a kis “csalást” valójában azért engedhették meg, mert a már a 320 kbps mp3-as zenének is van olyan hangminősége, hogy kevesen hallják a különbséget az mp3 és valamelyik veszteségmentes formátum között. Ugyanez 384 kbps-ben még kevésbé hallható. De veszteséges, mert a veszteségmentes hangminőség valahol 750-800 kbps-nél kezdődik. Ez függ a rippelés minőségétől, és hogy mennyire “hangos” a zene. A nagyon hangos zenéknél 1300 kbps is szokott lenni.

Ennek a kiadványnak érdemes lefényképezni a belső borítóját, mert egyrészt itt vannak azok a fejezetcímek, amiről beszéltem korábban, hogy hiányolok, másrészt a DVD lemezen is kép van, ami számomra szintén egyedivé teszi a kiadványt. Olyan sok extra egyébként nincs a lemezen. Ráadásul nem is értettem sokat belőle, mert a legelején, mielőtt a menübe belépünk, kell megadni a nyelvet, és én itt adtam meg a hollandot. Így az extrák is hollandul mentek, csak mivel nincs hozzájuk holland felirat, ezért csak a szöveget hallottam, amiről mint írtam, nagyon nehezen érthteő számomra. De amit tudtam, azért, azt értelmeztem. A 7 perces “így készült” videó a legkevésbé sem teljes körű. Sokkal inkább a dalok keletkezéséről volt szó. Van egy kis képeskönyv, ami nagyon érdekes, mert az első vázlatokat is megmutatták. Hát, nagyon jól tették, hogy finomítottak rajta, de az elsők képeken lévő macskák inkább ijesztőnek tűntek. De fokozatosan láthattuk, jutottak el a rajzfilm végső állapotáig. Szintén érdekes volt a “kisegér a nagyvárosban” kisfilm, ami hasonló jellegű rövidfilm, mint amit a ’90-es években a Walt Disney Bemutatja című blokkban láthattunk, Plútó, Donald kacsa, Mickey egér, és hasonló pár perces rövidfilmek. Ezzel Roquefort-ra reflektálnak, ahogy bemerészkedik a nagyvárosba, hogy szóljon a kóbormacskáknak, hogy Hercegnő és a kiscicák bajban vannak. Rátették még a “Minden ember macska nem lehet” című dalt is, szöveggel, így lehetett énekelni (jelen esetben hollandul). Karaokénak nem mondanám, mert az ének is hallható volt. Végül volt egy rövid, tényleg 4-5 éves gyerekeket megpályázó játék, ahol első körben egy kvíz volt… Na itt végképp meg voltam lőve a holland tudásommal, mert tényleg nagyon keveset értettem a beszédből, így sok esetben csak tippeltem a helyes választ. Maradjunk annyiban, hogy nem megyek lottózni. Egy másik játékban képeket lehet kifesteni. De ez annyira fantáziátlan, hogy ott volt a festék színének a száma, meg rajz részei is meg voltak számozva, így csak sorrendben el kellett számolni 1-től 5-ig...

Azért mindenképp érdemes volt megnézni ezt a DVD-t, hogy lássam a képet. Viszont mostani fejjel azt gondolom, hogy a kezdetekben sem gondoskodtak minden esetben a megfelelő mennyiségű extrákról, hogy igazán minőségi legyen a kiadvány. Ez igazából csak drágítja az eredeti 6.990 forintos árát a DVD-nek, amennyiért adták annak idején. Ez irgalmatlan összegnek számított 2002 körül egy DVD-ért. De a borítóra, a kép- és hangminőségre nem lehet panasz. Nekem igazából nagyon tetszik, hogy kötelező angol és magyar szinkronok mellett helyet kapott rajta a francia és holland. Ezeket a nyelveket azért mégiscsak többen tanulják, így akár nyelvoktató DVD-nek is elmehetne. Ha még a német hang és felirat is rajta lenne, bearanyoztatnám ezt a DVD-t.

Film: 9/10
Kép: 10/10
Hang: 9/10
Szinkron és felirat: 10/10
Extrák: 6/10
Külcsín: 9/10

+ Minden szempontból kiváló minőség
– Kevés extra, ennek fényében nagyon drága volt annak idején

91%

Pro videós Disney DVD gyűjtemény

Most, hogy megvan az összes új generációs Disney DVD, gyorsba csináltam egy képet az oldalképükkel.

Az igazat megvallva lista voltam ahhoz, hogy kiterítsem őket a földre, és a borítójukkal fényképezzem le őket. De ha engem kérdeztek, így is jól néz ki. Jelen állás ennyiről tudok. Igazából a Pán Pétert nem terveztem megvenni, a Hős6os és a Repcsik DVD-ket vettem egy dobozos pakkban, abban volt benne harmadikként a Pán Péter DVD. Őrizgetem, de egyébként megpróbálom eladni Vaterán.

Csináltam egy másik képet is, melyen az O-RING-es DVD-k rajta vannak.

Nagyon nem sietek ezen kiadványok begyűjtésére. Méghozzá azért nem, mert Angliában a külső tok aranyozott. Vagyis butaságot beszélek... "fémes hatású..." Hasonló mind nálunk a Robinson Család titkai első kiadású DVD-je. Ráadásul sorszámozva van. Azt gondolom, hogy önmagában az, hogy sorszámozott, már nagy fegyvertény lenne, hiszen akkor jobban érezné a vásárló, hogy gyűjteményt gyűjt, hát milyen az, hogy hiányzik abból egy is? Gyorsan vegyük meg a többit! Ráadásul Angliában a Blu-rayek is vannak O-RING-es kiadásban. De ez minálunk szinte lehetetlen, mivel Magyarország Disney Blu-ray-ek esetében tiltólistán van. Mindenesetre amiket meg akartam venni O-RING-es DVD-n, azok nagyjából megvannak. Hogy lehet-e majd többet is kapni, majd kiderül, meg hogy mi lesz a Disney DVD-k sorsa.

Ralph lezúzza a netet DVD

És a mai nappal meglett a harmadik Disney DVD, ami még hiányzott, a Ralph lezúzza a netet. Így már teljes a Pro Videós újkori Disney DVD gyűjteményem. Ezt is a Libriben vettem, de ezt már meg kellett rendelnem, mivel ezzel már sehol nem találkoztam. Sajnos ez még mindig 2.990 forintos áron van, és sajnos a külcsín miatt ennyit nem ér meg, de szerencsére tudtam valamennyit faragni az árából. Végsősoron 2.162 forintot fizettem a DVD-ért.

Igazság szerint nagyon nem is ér többet 1.990 forintnál, mert hát ezen a kiadványon sincsenek extrák, és igazság szerint a fekete tokkal és a szürke színű lemezborítóval sem tudok megbarátkozni. Viszont a borító szép, és maga a film is bőven kárpótol a kiadvány fapados mivolta miatt. Nagyon jó folytatása a Rontó Ralph-nak, nagyon tetszettek az ötletek, és azt gondolom, hogy jól kihasználták a benne rejlő lehetőségeket. A történet röviden: Minden szép és jó, Vanellope von Cukk nagyon jól érzi magát a játékában, olykor Ralph is besegít neki, hogy jobban élvezze a Cukorláz versenyeit. Egyik ilyen alkalommal, amikor az egyik lány játszott a Cukorlázzal, és természetesen Vanellopét választotta karakterének, Ralph egy rövidítést “rontott” Vanellopénak. A játékos lány azonnal észrevette, rá is fordult, Vanellope pedig annyira élvezte az új útját, átvette az irányítást az játékosa felett. Természetesen a lány is a saját igazát akarta, ebből pedig egy kisebb adok-kapok keletkezett a kormányért. Ennek pedig az lett a vége, hogy a kormány eltört. A játékterem tulajdonosa mivel nem tudta visszatenni, ezért úgy döntött, hogy pénteki hatállyal leselejteti a játékot. Így viszont a Cukorláz lakóinak nem lesz hol lakniuk. Vajon hol vehetnének maguknak másik kormányt? Erre csak az internet lehet a megoldás. Ebayen lehet kapni egy példányt a kormáyból $200-os áron. Irány hát az internet!

Az egész internet világát kiválóan megjelenítették. Mint egy hatalmas, nyüzsgő metropolisz, ami ráadásul nagyon hangulatos. Nagyon jó volt az is, ahogy Google működését bemutatták. Nagyon is el lehet képzelni, hogy a Google tényleg úgy tud rólunk mindent, ahogy itt megjelenítették. A keresési kifejezéseinkből jóformán a fél életünk visszafejthető… Remekül megjelenítik az első időkben történő felelőtlen használatot is, ugyanis amikor Ralphék eljutnak az eBay-hez, nem tudták, hogy működik, ezért egyre-másra licitáltak túl saját magukra. Aminek az lett a következménye, hogy a $200-os árból $27.001 lett. Ekkor szembesültek arra, hogy ez bizony emberi mértékben mért amerikai dollár, amit ki kell fizetniük, ha meg akarják kapni a kormányt.

Megkezdődik a pénz utáni hajtóvadászat, ugyanakkor a Disney itt mutat valamit az általánosan ideálisnak ábrázolt világából. Mert hát hogyan szerezzenek pár nap alatt $27.001-et? Természetesen többek között a sötét net bugyraiból. Egészen pontosan egy spam által terjesztett játékba csatlakoznak be. Ha azt megnyerik, övék a pénz. Azt gondolom, hogy itt a Disney némileg saját csapdájába esett, hiszen az alapvetően jó, hogy megmutatják a tolakodó spameket, de ezek veszélyeit szemérmesen elhazudja. Egyrészt maga a játék a játék sem annyira veszélyes, másrészt, az ebből származó nyeremények sem feltétlen valósak, harmadrészt az ilyen weboldalakról gyönyörűen a gépünkre települhet a vírus vagy / és kémprogram. Ilyen itt nincs. Gyerekbaráttá akarták tenni, de itt inkább azért káros, mert az internettel már egészen kiskorban találkozik a gyerek, és ha valamit rosszul csinál, azt a gyerek is ugyanúgy megszívja, mint a felnőtt. Ez a része ebből a szempontból nem tetszett, de úgy maga a cselekmény érdekes, érdekfeszítő volt, a karakterek is, annak ellenére, hogy a dark web “gyerekbarát” verzióját jelentítették meg.

A vírus is megjelenik, de más szempontból. Egészen pontosan amikor Ralph és Vanellope összevesznek, és ki barát, meg ki nem. Az ebből fakadó érzelmi bizonytalanság miatt lepi el az internetet az vírus. Ez is olyan, hogy persze legyőzik, de itt is inkább idealista a Disney. Persze, le kell zárniuk a filmet valahogy, és lehetőleg szép befejezést kapjon, de azért az ilyen nyilvánvaló mondanivalókat már én sem fogadom fel feltétel nélkül. Ennek ellenére maga a film tetszett. Tetszett a tálalás, az internet világának megjelenítése, a történet menete is. Így azt mondom, hogy megbocsájtható a hibái, ha azt a helyén kezeljük.

A lemezen a kép minősége nem kifogástalan. Kicsit pixeles, itt jobban látszott, hogy DVD-vel van dolgunk. A hang megfelelő volt, a szinkronhangok egyébként a régiek, mindenki átjött az első filmből. Szerencsére jó is volt a magyar szinkron, így nem is volt okuk a cserére. Viszont a feliratnál (felirattal szoktam nézni a filmet) észrevettem egy-egy helyen elírást, elgépelést. Ahhoz hozzászoktam, hogy a feliratozott szöveg teljesen más, mint a felmondott (természetesen az értelmük ugyanaz), de sajnos elírást is lehet találni még a hivatalos kiadáson is. Ez sajnos itt is megtörtént. Extra meg (ahogy említettem az elején) nincs a lemezen.

Összességében megéri megvenni, mert a jobb minőségű Disney animációk között van. Ötletes a folytatás, a szokásos Disney-klisék ellenére kifejezetten élvezetes volt.

Film: 7/10
Kép: 7/10
Hang: 10/10
Szinkron és felirat: 7/10
Extrák: 0/10
Borító: 6/10

+ Jó film, és kiváló a szinkronhang
– Extrák hiánya

61%

Dumbó élő szereplős DVD

Ma megvettem a második Disney DVD-t, ami még hiányzott a gyűjteményemből, a Dumbót. Ennél a DVD-nél vártam a leginkább, hogy menjen le az ára, mert ezt láttam a moziban, és emlékszem, milyen rossz szájízzel jöttem ki a film végén. Sokat nem reméltem tőle, de tudtam, hogy sokallani fogom érte az 1.999 forintot, és bánni fogom, ha az lesz, hogy feléled a Pro Video, és újra piacra dobja, immár nyomott áron, 990 forintért. Mindenesetre megvettem, vállalva a következményeket, és nem kaptam jobb eredményt, mint a moziban.

Már az első Disney klasszikusok megfilmesítésénél hangosak voltak azok a kritikák, hogy a cég végső célja ezekkel a filmekkel nem más, mint megtömni, az amúgy is feneketlen páncélszekrényüket. Ezt már akkor elhittem, láttam benne igazságot. Gyakorlatilag nem is túlzás kijelenteni, hogy ha készpénzben lenne minden pénz, ami a Disney birtokában van, rekonstruálhatnák maguknak Dagobert bácsi páncéltermét, mert akkorára van szükségük. De én ezzel alapvetően nem foglalkozok. Úgy vagyok vele, amíg kiváló filmet látok, addig a bevétel, és a ráfordítás, számomra csak egy extra információ, ami anyagiakban és sikerben is visszaigazolja a film minőségét. Ideális esetben, persze. De ezt a filmet annyira rossz volt látni, hogy itt már én is azt gondoltam, hogy a Disney már nem jön ki új ötlettel, csak a pénz a fontos. Konkrétan meg is fogadtam, hogy se az Aladdint, se az Oroszlánykirályt nem fogom megnézni a moziban. És így is lett. Nem láttam őket, fogalmam sincs, milyenek.

A legrosszabb az egész filmben a színészi játék. Az csak egy rossz pont, hogy mindenki sablonszerepet játszik: Ott vannak a gyerekek, akik még hisznek a csodákban, a csodákból kiábrándult apjuk, valamint a pénzéhes cirkuszigazgató, aki mindent a bevételben mér. De ennél rosszabb, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy a színészek nem élvezik a szerepüket. Eljátsszák a szerepüket, mert leszerződtették őket, de nagyon ritkán látok ennyire erőltetett színészi játékot. Konkrétan olyan érzésem volt, hogy a színészek utálják az egész filmet. Csak legyenek túl rajta a lehető leghamarabb. Egyetlen egy szerep tetszett, a kövér cirkuszi mutatványosé, aki a végére hableány lett. Talán nem is ez, nem maradt meg bennem, hogy mi lett ő a film végére. Az a lényeg, hogy ő az egyedüli, aki jó volt színészként. Nagyon tetszett az a jelenet, amikor eljátszotta, hogy ő a vízben akar lenni, hogy megtévessze a rendőröket. Ahogy bedobta őket a vízbe, az tényleg vicces volt, és nevettem rajta. De sajnos ez az egyetlen jó jelenete az egész filmnek.

Pedig látványvilágra nem lehet panasz. A film 1919-ben játszódik, láthatóan azon voltak, hogy korhű jelmezekkel és ruhákkal, tárgyakkal, felszerelésekkel, visszahozzák az adott kort. Ebben mindenképp a maximálisat nyújtották. Ahogy a film végén a tűz is, bár ha sablonszerepről meg sablonjelenetről beszélünk, azért az ott nagyon jelen volt. 30-on túl már nekem sem lehet bemesélni, hogy apa a gyerekekkel az égő sátorban várják a sorsukat, megjelenik Dumbó, aki a semmiből kimenti a bajba jutottakat. Már önmagában azért sántít az egész jelenet, mert azért nyilvánvaló, hogy abban a forróságban minimum rosszul kellene lenniük, de rosszabb esetben füstmérgezés is beállhatna. Az már csak ezután jön, hogy mennyire fájdalmasan sablonos a jelenet. De még ezer és egy helyen bele lehetne kötni a filmbe, de azt gondolom, hogy ennyi is elég, hogy demonstráljam, hogy miért rossz a film.

Most pedig lássuk magát a kiadást. A DVD-re a megszokottól eltérően nem 21:9-es képaránnyal került fel a film, hanem 16:9-ben. Én ezt inkább előnynek gondolom, mert azért sokaknak még 16:9-es képarányú TV-jük, monitorjuk van, így a kép az egész képernyőt betölti. Ráadásul adott esetben régi TV-n is jobban nézhető. Amúgy megéri, mert a kép nagyon szép. A hang is 5.1-es, 384 kbps, ahogy az szokás DVD-nél, ami érdekesség, hogy a megszokott angol és magyar hang mellett nem cseh és szlovák van, hanem finn és svéd. Északi nyelvet tanulók előnyben. Extra viszont ezen a DVD-n sincs, pedig egy “így készült” vagy “audiókommentár” menthetette volna a menthetőt.

Így viszont marad egy hitvány DVD-kiadványnak, a film meg olyan Disney-klasszikusokkal versenyez nálam a legrosszabb címéért, mint az Alice Csodaországban vagy a Kőbe szúrt kard.

Film: 3/10
Kép: 9/10
Hang: 9/10
Extrák: 0/10
Borító: 5/10

+ Kiváló kép- és hangminőség.
– Az egyik legrosszabb Disney film, semmi extra.

38%