Duncan Laurence: Love Don't Hate It dal elemzése

Nemcsak nyelvtanulás céljából szeretek holland rádiót hallgatni, hanem szoktam hallani jó nyugati dalokat. Néha hallani holland nyelvű dalokat is, vannak kifejezetten jók is. Most egy ilyenről írnék.

A dal angol nyelvű, és az énekes neve is angolosan hangzik, de ahogy utánanéztem, Duncan Laurence holland. Ráadásul nem is akárki: megnyerte Hollandiának 2019-ben az Eurovíziós dalfesztivált. Ezzel Hollandia 1975 után nyert először Eurovíziót. Sokat is hallani a címben említett dalt a holland rádióban. Nem hallottam még azt a dalt, amivel nevezett az Euróvízióban, de ha a Love don't Hate it-re alapozok, megérdemelte a győzelmet, megérintett érzelmileg. Rá is kerestem Spotify-on, sokat hallgatom egyénileg is. A dal annak ellenére tetszik, hogy amúgy nem szeretem, ha egy férfi fejhangon énekel, de itt ezen felül tudok kerekedni.

Nagyon mély érzelmileg, ugyanis a szöveg az intimitásról, a szerelem megéléséről szól. Talán túl is idealizálja a szerelmet, van egy ilyen szövegrészlet:

Lay your head on my chest,
I wish that we'd be like this every night.

Ilyet márpedig nagyon szívesen hallgatok, mivel én is kifejezetten romantikus alkat vagyok. Főleg akkor nyerő, ha az érzelmi világgal tudok azonosulni.

Alapvetően a spontán kialakult szerelemről szól a dal, és hogy ne féljünk meg megélni az érzéseinket. Bár a refrénben a szöveg így szól:

If it's love, don't hate it.

Én a gyűlölet szót átírnám félelemre. Hiszen a többség nem utálja a szerelmet, hanem valójában fél megélni az érzéseit. Egyébként az énekes esetében van alapja annak, hogy a szerelem nehézségeiről írjon, hiszen vállaltan biszexuális. Az érzésből, amit kiénekel, számomra kiderül, hogy nagyon is tudja, hogy miről énekel.

A dal kapcsán két dologgal nem vagyok megbarátkozva. Az egyik, hogy nagyon rövid. Mondjuk azt értem, hogy a rádióbarát hosszúságúra kell írni egy dalt, sok mai dalnál megfigyelhető, hogy vannak, melyek a 3 perc hosszúságot sem érik el. Ahogy ez is 2:51 hosszú. Csak így nem bontakozik ki a dal érzelmi mondanivalója. Vagy ha ki is bontakozik, nem lehet benne a hosszúsága miatt elmerülni. Nagyon szeretem a 6-7 perc hosszú dalokat, különösen, ha ki van töltve tartalommal, mert el lehet az érzelmi mondanivalóban merülni. Nemcsak azért szeretem nagyon Okui Masami: DEVOTION című dalát, mert olyan érzelmeket énekel ki az énekesnő, hogy mindig összeszorul a torkom, amikor meghallom, hanem a maga 7:15 hosszúsága végig tartalommal van kitöltve. Egyetlen egy unalmas másodperc sincs a dalban, végig harmóniában van a zene a szöveg mondanivalójával, ezáltal el lehet merülni a dal által közvetített érzelmekkel. Egy kb. 3 perc hosszú dalnál erre nincs lehetőség. Illetve egy lehetőség van: Ha ismételgetjük a dalt, ahogy szoktam is csinálni. Így megélem a Duncan Laurence dal mondanivalóját is.

A másik problémám ennél komolyabb: Mégpedig a videoklip.

Nagyon alacsony költségvetésből készülhetett, de az biztos, hogy semmilyen módon nem reflektál a dal mondanivalójára. Szinte csak az énekest lehet látni, de az is problémám, hogy nem látom az arcán, hogy átélné a dalt. Én biztos, hogy kitaláltam volna valami rövid történetet a videokliphez. Talán még egy elcsépelt romantikus jelenet is jobban illett volna a dalhoz.

De inkább csak magát a dalt összegezném, mert az kiváló.

Újabb diep.io tapasztalatok

Játszok ezzel a mai napig, szinte már magamtól veszem elő. Alapvetően jó játék, csak az a baj, hogy nem ismerek kezdőket, akikkel egyenrangú ellenfélként játszhatnék. És micsoda véletlen... Drága lett barátom, Noob, pont most hívott be egy sandbox szerverbe, amely tele van profi játékossal. Én meg ott kezdőként valamit próbálok csinálgatni... Persze, hogy másodpercek alatt megölnek, levegőhöz se hagynak jutni. Tökre nagy lelkesedéssel vetettem magam bele az írásba, ez úgy gyorsan el is szállt. Mindegy, lenyugszok. Amúgy tényleg az lenne a jó, ha egy kezdő játékossal mérettethetném meg magam, akivel együtt fedezhetnénk fel a játékot. Nem utolsósorban sokkal lelkesebb lennék a fejlődés terén, ha nem vérprofival játszanék, mert nem érezném magamat annyira nyomorultnak a játékban. Ugyanez egyébként megvolt vica versa is. Gyerekkoromban, amikor mindig áthívtam a barátaimat Nintendózni, sokkal jobban élveztem azokkal játszani, akik velem egy szinten vannak. Gyengébbekkel, hát... Játsszon, ha akar, de nem csinálok titkot abból, hogy untam azokat a játékokat.

Persze, azért figyelem a saját játékomat, meg igyekszem összegezni, hogy mik okoznak problémát, miben érdemes fejlődni. Most így hirtelen két dolog jutott eszembe.

• A drónok nagyon erősek, és nehéz felvenni ellenük a harcot. Sokat sebeznek, és ha egy játékos olyan fegyverrel játszik, amely sok drónt bocsát ki magából, az nagyon veszélyes. Irányítottam én is olyan fegyvert, mely drónt lövell ki magából, ezeket a bal egérgombbal lehet irányítani. Elég gyorsan mennek, több lövéssel meg lehet ölni őket, de nem egyszer húztam én a rövidebbet, amikor drónnal támadtak engem, én meg más fegyverrel voltam. Nincs annyi idő, hogy megöljem a drónokat, azok hamarabb látják el a bajomat. Főleg akkor szokták piszok módon használni, amikor maga a játékos a saját csapatának bázisában van. Ide már nem jut be a lövedékünk, de ő onnan kényelmesen irányítja a drónjait, legtöbbször megágyazva az ellenfél játékos végzetének. Ezekkel szemben kell megtanulni védekezni, adott esetben sikeresen felvenni a harcot, és az óriási előrelépés lesz.
• Érdemes lenne megtanulni mozgás közben célozni. Amikor 2 csapatos párbajban vagyok, úgy tudok fejlődni, ha a különböző alakzatokat lelövöm: sárga négyzetek, piros háromszögek, kék ötszögek... Ezek mind pontokat érnek. Pontok függvényében fejlődünk, nő a szintünk. Lényege a dolognak, hogy ezekkel lehet azt is gyakorolni, hogy mozgás közben célozzunk. Ez nekem nem mindig megy. Többek között azért nem, mert van egy sajátságos maximalizmusom a videojátékoknál, ez a Mario játékoknál is megfigyelhető volt nálam. Szeretek minél több érmét összegyűjteni. Hasonlóképp játszok itt is. Szeretek minél több alakzatot szétlőni. Ami még csak nem is rossz ötlet, mert ezzel lehet gyakorolni a mozgás közbeni célzást. Ami mindenképp hasznos, talán ez az egyik kulcsa annak, hogy felvehetem a drónok ellen a harcot.

Szerencsétlen időben csatlakoztam egyébként a játékba, mert régóta nem frissítik már. Nincsenek benne újdonságok, ezáltal egyre kevesebben játszanak diep.io-val. Ukrán ismerősöm szintén játszott, mondta, hogy fénykorában 15.000 körül játszottak a diep-io-val egyszerre. Ma ez a szám 3.500-4.000 körülre csökkent. Mindig mutatja a jobb-alsó sarokban, hogy épp mennyien játszanak, ez nemrég 2.900 körül volt. Úgyhogy jobb időket is megélt már ez a játék, így azt gondolom, hogy az egyetlen módja, hogy gyakoroljam a képességeimet, ha egyedül vagyok a Sandbox-ban. Aztán a szerzett képességeket átvinni a gyakorlatba.

Illetve azon gondolkodok, hogy a német barátomat OriginalNoel-t kéne rávenni, hogy játsszon velem. Mondjuk egyszer próbálta Noob-bal a játékot, de legalább akkora lendülettel hagyta abba, mint én a mostani játékot, mondván, hogy unalmas, hogy mindig meghal. Meg tudom érteni. Tényleg erősen demotiváló a játék, ha az ellenfél játékos nemcsak, hogy sokkal magasabb szinten áll, hanem levegőhöz sem hagy jutni. Ráadásul a lett barátom állítólag szeret tanítani, de ezt két módon teszi meg: Vagy nem mond semmit, vagy olyan szinten túláraszt információval, hogy aztán hámozzam ki belőle a lényeget. Amikor az ukrán barátommal, Sudo Kakeru-vel játszottam, ő mindig a lényegre tért: "Egy aranyszabály van: Mindig mozogj támadás közben!" És ennyi. Nem jó játék közben túlragozni a dolgot, mert úgysem fogok fel belőle szinte semmit. Már én untam folyamatosan azt írogatni, hogy "Yes", "It's true", "You're right!", "I'll do my best!" És társai. Írtam Noob-nak, hogy ha tanítani akar, akkor szorítkozzon a lényegre, azzal többet jegyzek meg.

A másik kritika, amit folyamatosan kapok, hogy lassan tanulok. Ennek egyik fő oka, hogy nem játszok minden egyes nap órákon át. Egyrészt egy idő után túltelítődök, és elfáradok, ami komoly hatással van a játékomra. Másrészt meg vannak egyéb dolgok is, amik érdekelnek, és szeretnék azokban is fejlődni: Nyelvtanulás, írás, fizikailag fejlesztem magam, más játékokkal játszok, animéket nézek (bár ez érdeklődés, nem fejlődés...). Gyorsan leszögezném, hogy nem arról van szó, hogy diep.io kockákkal vagyok körülvéve, szoktunk másokról is beszélgetni, de ők több időt töltenek a játékkal. Én átlagban 1 órát játszok, ha nagyon élvezem, akkor túlmegyek 2 órán is, de ez ritka. Úgyhogy maradok a lassú fejlődésnél, de hátha egyszer ez a lassú víz partot fog mosni.

Újabb kiváló Chihara Minori dal

Többször írtam már arról, hogy azért szeretem a japán zenét, mert azok az előadók, akiket szeretek, képesek most is olyan dalokat írni, hogy valósággal rácsodálkozok, hogy születnek most is olyan dalok, melyek valósággal a hatalmukba kerítenek? Ez azért nagyon jó, mert olyan érzésem van, hogy általuk jobban megélhetem a jelent. Hiszen ha folyamatosan régebbi dalokat hallgatnék, az olyan érzetet adna, mintha beleragadnék a múltban. De ha folyamatosan felfedezem, hogy ma is születnek kiváló dalok, azáltal folyamatosan megélem az újdonság élményét, és ez nemcsak azért jó, mert úgy érzem, hogy megélem a jelent, hanem lélekben fiatalon tart.

Néhány napja a gépemen pihen Chihara Minori: Amy kislemeze, mondván, hogy majd meghallgatom. Ma végül rászántam magam. A címadó dal a Violet Evergarden movie betétdala, igazából jó, de nem az a fajta dal, ami lázba hoz. Na de a kislemez harmadik dala... Sokszor visszahallgattam, teljesen ráfüggtem.

Imádom, amikor Chihara Minori ennyire elemében van, mindig tűzbe hoznak az ilyen szenvedélyes dalai. Márpedig van neki jó néhány ilyen, mégis olyan érzetet ad, hogy képes újat mutatni. Ez a dal is csupa élet, tűz, szenvedély. Én is ilyen vagyok, amikor nagyon önmagam vagyok.

Lehetséges jövőkép

Hát, mi tagadás, amióta hazajöttem Hollandiából csak azon gondolkodom, hogyan mehetnék ki végleg az országba. Dolgozni, élni, és talán tanulni is, ha kedvem lesz hozzá.

Nos, lehetőségek vannak, méghozzá egészen jók. Aminek nagyon örülök, hogy nem kell megvárnom, amíg befejezem itt az egyetemet, ugyanis távoktatásban is befejezhetem. Amennyit olvastam erről, ez azt jelenti, hogy nemcsak az óralátogatás alól ment fel, hanem akár a vizsgákat is tömbösíthetem, így nem kell többször hazautazni. Egyébként is azt tapasztaltam, hogy a tanárok nagyrésze segítőkész, így ezzel nem lenne gond. Így pedig megtehetem azt, hogy ha minden összejön, akkor még a nyáron kimehetek Hollandiába. Folyamatosan fogom nézni, hogy hol érdemes munkát keresni, milyen jó munkák vannak. Folyamatosan kezdem el keresni, bár aktuális csak júniustól lesz, mert ezt a félévet még megcsinálom az egyetemen. Utána lényegében bármikor kimehetek, hiszen iskola szeptemberben folytatódik.

Talán abból a szempontból jók az esélyeim, hogy egész jól tudok angolul és németül, így a nyelvtudást igénylő munkák nem okoznának problémát. Illetve szeretnék megtanulni hollandul is, azt olvastam, hogy bár a hollandok alapvetően beszélik az angolt és németet, de nagyra értékelik, ha egy külföldi beszéli a nyelvüket. Talán azért is érdemes lenne most elkezdeni munkát keresni, mert ha egy mód van rá, szeretném elkerülni az ilyen tipikus külföldieknek szóló munkákat (konyhában mosogatás és társai), így ha jobb munkát szeretnék, azt érdemes idejében elkezdeni keresni. Persze nem arról van szó, hogy semmi szín alatt nem vállalnám el, nyilván, ha nem adódik más, akkor jöhet, de nemcsak arról van szó, hogy szívesebben végeznék el egy olyan munkát, amiben jól érzem magam, hanem hosszútávon bevállalnám azt, így fixen lennék egy helyen.

És hogy hol élnék? Mivel Alphen aan den Rijn-ben voltam, és nagyon is tetszett a város, ezért sokat gondolkodtam azon. Ami ott van, azzal elégedett lennék, egyetlen hátránya van: A közlekedés. A vasút kizárólag átmenő fogalmat biztosít Leiden és Utrecht között, illetve Goudába jár vonat. Busz is csak Amsterdam Schiphol repülőtérre megy közvetlenül. Tehát, ha Amsterdamban találnék munkát, akkor problémás lenne a bejárás. Akkor inkább Leiden lenne az ideális város, ahol lakhatnék. Innen van közvetlen járat Amsterdamba, üzletek terén is több a lehetőség, ráadásul nagyon hasonlít a fővárosra. Az utóbbi években egyre többen költöznek ki a környező kisvárosokba, többek között Leidenbe, mert a lakhatás nagyon drága Amsterdamban. Úgyhogy már csak ezért sem élnék a fővárosban. A legjobb alternatíva Leiden tűnik, de ha úgy alakulna, hogy Utrecht-ben találnék munkát, akkor boldogan laknék Alphen aan den Rijn-ben is. Onnan kb. 35 perc vonattal Utrecht Centraal.

Persze ezek csak kezdet jövőképek, hogy valóban tudjam, hogy mik a lehetőségeim, ahhoz néhány helyen szét kell néznem. Kezdetnek böngésztem a Hollandiai magyarok weboldalt, illetve találtan néhány Facebook oldalt, csoportot:

• Hollandiában élő magyarok - Segítség Hollandiában!
• Hollandiában összetartó magyarok
• Hollandiai munka - friss állások

Hogy lesz-e ebből valami, és hogy milyen lehetőségek vannak, az ki fog derülni. Ha lesz érdemleges információ, fogok írni róla.

Hazatérés Hollandiából

Bölcs mondás a "Nincsen rózsa tövis nélkül", de ezt olykor nagyon nehéz megélni. Belekalkuláltam, hogy a repülőtéri éjszakázás nehéz lesz, de ami itt történt, az mindent felülmúlt. Az van ugyanis, hogy 0.00 és 4.30 között bezárják az Eindhoveni repülőteret! Amikor éjfél előtt szóltak, hogy zárnak, azt hittem, hogy csak a La Place nevű éttermet zárják be, ahol eltöltöttem az időt, aztán amikor láttam, hogy a földszintről is tessékelnek ki mindenkit, be kellett látnom, hogy itt sokkal rosszabb dolog van készülőben. Tényleg bezárják a repülőteret! Ilyenkor egy helyre lehet menni, a parkoló lépcsőháza az egyetlen fedett hely. Volt olyan, aki hajléktalan módjára a földön aludt. Én inkább kihasználtam, hogy több emeletes a lépcsőház, és felmentem a legfelső szintre, ahol egyedül lehettem.

Ez igazából nem úgy nehéz, hogy nincs fűtés a lépcsőházban, és mi az, hogy elküldenek a repülőtérről, hanem sokkal inkább mentálisan. Nincs körülöttem senki, akit ismerek, a parkolóház teljesen üres, a szél meg még mindig tombol kint, ez hagyott maga után egy elhagyatottság-érzést. Ezzel volt nehéz együtt lenni, de később eszembe jutott, hogy az elmúlt időszakban megélt fájdalom megtanított arra, hogy azt becsüljem meg, ami van, és ne azt hiányoljam, ami nincs. Végig is gondoltam magamban, hogy megvan mindenem, van ennivalóm, innivalóm, és egy kis pénz is maradt, innen nézve nem is annyira rossz a helyzetem. Sokat segített rajtam ez a gondolkodás, jobban viseltem a helyzetet, és az idő is gyorsabban telt. Csakhamar eljött a 4.30, amikor kinyitották a repülőteret, és újra melegben várhattam a gépre. De ezt ezután bele fogom kalkulálni, ha visszamegyek Hollandiába.

Valamit próbáltam ténykedni, de nemcsak hogy fáradt voltam, de fájt a fejem, migrénem is volt, úgyhogy inkább úgy döntöttem, hogy bemegyek az ellenőrzésre, és a belső részen várok a gépre. Ott konkrétan van alvóhely... És el is gondolkodtam azon, hogy ha még előző este megyek át az ellenőrzésen, és a gépre várva töltöm az éjszakát, akkor onnan biztosan nem tessékeltek volna ki. Inkább ezt kalkulálom bele. Azért egy órát tudtam aludni, ami azért egy kicsit segített. Pár perccel azelőtt ébredtem fel, ahogy kiírták, hogy melyik kapunál kell várni a gépre. A gép indulása is problémás volt, hiszen 9.25-kor kellett volna indulnia, és akkor még mindig csak arra vártunk, hogy felengedjenek a gépre. 10 órakor tudott elindulni.

A rossz idő miatt számítottam arra, hogy kellemetlen lesz az utazás, és tényleg az volt. Már felszállás után közvetlen rázkódott a gép. Egyből azt gondoltam, hogy na, épp hogy felszálltunk, és máris annyi. Aztán leszálláskor, a felhők között rázkódott úgy a gép, mintha kátyús úton mentünk volna. Ez megijesztett annyira, hogy azt gondoltam magamban, hogy úgy éreztem, hogy inkább biztonságban lennék, ha megállnánk, és aztán újra elindulnánk, miután megnyugodtam. Hát, ha biztonságban nem is lennék, de a halálom felől biztos lehetek, ha egyszer csak ott a magasban leállítanák a motort. Végül rendben földet ért a gép, de erősen megéreztem, hogy miért is utálok repülni.

Ahogy lehet igyekeztem kijutni a repülőtérről, felszállni a 200E buszra, hazajutni, hogy aludjak, mert nagyon fáradt voltam. Kipakoltam mindent, aztán feküdtem is le aludni. A repülőtéri affértől eltekintve életem egyik legnagyobb élménye volt ez a holland utazás. Lesz ismétlés valamikor júniusban, az hétszentség.

Hollandia - 3. nap

És egyben az utolsó teljes nap. Vasárnap lévén később ébred a város, így én sem siettem. Másfelől meg a szállás 11 óráig szólt, úgyhogy ha már adódott a lehetőség, akkor élveztem a szállás adta kényelmet. Bár mivel sehol senki nem volt 11-kor, jó eséllyel nem lett volna gond, ha maradok még, de inkább elmentem.

De nem is csak azért nem kellett volna sietni, mert későn ébred a város (boltok 12 órakor nyitnak), hanem mert irgalmatlan szél támadt! Konkrétan lépni nem lehetett, biciklisek is szálltak le, és kapaszkodtak, amibe csak tudtak. Mondjuk, mondta tegnap Tukeinon, hogy vihar várható holnapra, de itt a vihar, az tényleg kemény. Narancssárga riasztás volt országszerte. Jellemző Hollandiában is a brit időjárás, de ez a helybélieknek is erős volt. Tehát 12 órakor nyitott a De Aarhof nevű bevásárlóközpont. Azt gondoltam ki, hogy itt eltöltök egy pár órát, de ehhez az lett volna az ideális, ha lett volna valami kajáldás rész, ahol asztal mellett leülhettem volna. Ennek híján csak padra tudtam ülni, így miután vettem magamnak kaját, nem maradtam itt sokáig.

Gondolkodtam azon, hogy hamarabb átmegyek vonattal Eindhovenbe, de mivel a Heuvelben (ottani bevásárlóközpont) sincs ülőhely asztallal, ezért úgy döntöttem, hogy maradok még Alphen aan den Rijn-ben, beülök a McDonald's-ba, eszek Big Mac menüt, és itt töltöm el az időt. Szerencsére anyagiak terén jól álltam, úgyhogy ez belefért. Hollandiában az Albert Heijn-ben egész olcsón lehet vásárolni.

Jó is volt a Mekiben. Kényelembe helyeztem magam, nem siettem sehová, tanultam hollandul.

Hollandiában hollandul tanulni... Esküszöm, minden imádatom a hollandoké, és annyira motivált vagyok most a nyelvtanulásban, hogy akár felsőfokú szinten is megtanulnék hollandul. Ablak mellett ültem, a kilátás is marasztalt.

Egyszerűen gyönyörű város! Már csak egy dolog aggasztott, a beszállókártya. A WizzAir-nél van ugye a mobil beszállókártya, de egyrészt nem biztos, hogy Eindhovenben lehet-e érvényesíteni, másrészt meg mi van, ha lemerül a telefon? Inkább a második része aggasztó, mert ha Budapesten lehet érvényesíteni a mobil beszállókártyát, akkor feltételezhetően Eindhovenben is, de miután teljesen egyedül vagyok itt, ezért biztos, ami biztos. Nem volt olyan hely nyitva, ahol lehet nyomtatni, ezért megkértem a McDonald's-os dolgozókat, hogy nyomtassák ki a beszállókártyát. Megadták az E-mail címüket, és kinyomtatták nekem. Hálás köszönet érte. Egyébként a McDonald's, Burger King, KFC holland árakhoz képest olcsó. Még az átlagosnak mondható éttermek is €12-20 körül kínálnak ételt, a Big Mac menü ehhez képest €7.20 volt.

Nagyjából 15.30-ig maradtam, utána elindultam a vasútállomáshoz. Még a jegy vásárlásával volt egy kisebb probléma, ugyanis nincs jegypénztár, csak automata, ahol ugyan lehet készpénzzel fizetni, de csak érmével. A közeli boltban váltottam fel a €20 bankjegyet. Ami meglepett, hogy €21.30-nak volt írva a jegyár, de csak €20.30-at kért. Tehát 1 euró kedvezmény van, ha automatából veszem a jegyet. Szép. Aztán mentem is a vonathoz, ami pontosan indult, de búcsúzóul ezt lefényképeztem magamnak:

Életem egyik legszebb hétvégéjét köszönhetem ennek a városnak, és pont azzal varázsolt el, hogy nem fő úticél turisták számára, ha Hollandiáról van szó, de az Archeonnal olyan szintű élményt adott, amit csak nagyon ritkán élek meg. Ehhez hozzájönnek a hangulatos utcák, szép házak, épületek. Egyszerűen imádtam minden egyes percet itt.

A vonat jól ment, és nagyon kényelmesek az IC vonatok. Most is átszálltam Utrechtben, de mivel most jól jött a vonat, ezért volt egy kis időm a vasútállomáson. Gyorsan bementem a vasútállomáson lévő Burger King-be és vettem magamnak egy cappuccinót, aztán mentem is az Eindhovenbe tartó vonat felé. Itt is minden rendben volt.

Mielőtt a repülőtér felé tartó buszhoz mentem volna, bementem a közeli Albert Heijn-be, itt vettem magamnak még egy kis ennivalót a repülőtérre. Sajnos szükség van rá, mivel a repülőtéren töltöm az éjszakát, a gép ugyanis holnap 9.25-kor indul. Indult egy gép vasárnap késő délután is, de oda drágább volt a jegy, hétfőre volt olcsóbb. Jó lett volna vasárnap hazaérni, de ha már így alakult, akkor a repülőtéren töltöm az éjszakát. A 401-es busz vitt a repülőtérre. És innen már csak Budapestre van út.

Hollandia - 2. nap

Nagyon kellemes a szállás, ahol vagyok, és sikerült 8 órát aludni, úgyhogy teljesen jól vagyok. Reggel egy kis zenehallgatás után összekészülődtem, és már indultam is útnak. Először a bevásárlóközpontba mentem ennivalót venni magamnak mára, és már mentem is tovább. De lassan sétáltam, ugyanis nagyon tetszik Alphen aan den Rijn hangulata. Ráadásul szombat lévén szabadtéri piac volt. Ez is nagyon tetszett, mert nem egy elzárt helyen vannak az árusok, hanem teljesen szabadon a városközpontban, az üzletek között. Kicsit szétnéztem, kifejezetten kellemes volt. Gyümölcsöket is lehetett kóstolni. De Aarhof a bevásárlóközpont neve, mely Alphen aan den Rijn-ben van, de az utcák is nagyon kellemes hangulatúak, nagyon jól be lehet járni a várost gyalog és biciklivel. De aztán sietősre kellett vennem a figurát, mert 11 órára találkozót beszéltem meg.

Archeon

Méghozzá egy nagyon kedves magyar barátommal, Tukeinonnal, aki évek óta Hollandiában él. Ő segített programot nézni. Nagyon nem is tudtam, hogy mit lehetne látni, hiszen Alphen aan den Rijn nem az ismert holland városok közé tartozik. Ehhez képest, amit az Archeonban láttunk... Nem túlzok, ha azt mondom, hogy életem egyik legnagyobb élménye volt, amit utazás során éltem meg. Ez egy szabadtéri múzeum, óriási bejárható területtel, és amit kínál, az nem kevesebb, mint Hollandia szinte TELJES TÖRTÉNELME! Egészen Krisztus előtt 7.000-től a XIV. századig mindent lehet látni. Korhűen berendezett házak, gyönyörűen megmunkált eszközök, szerszámok, ezek a házakban szinte teljesen korhűen berendezve.

Az egészet annyira komolyan vették, hogy az ott dolgozók is korhű ruhában voltak jelen, és a házakban a tűz mellett körbeülve meséltek az adott történelmi időről. Néhány állat is látható volt, de hasonlóan nagy élmény volt az a építmény, mely ha jól emlékszem, a Circus Maximus-hoz hasonlított. Ókori római emlékhelyek is voltak, hiszen a Rómaiak egészen Hollandiáig jutottak el, még várost is alapítottak itt. Legalább 3 órán át voltunk itt, és egyébként a vezetők is nagyon kedvesek voltak, csak annyira túlárasztottak információval, hogy egy idő után már semmit nem fogtam fel abból, amit mondtak. Az élmény életreszóló volt, ha 200 képet nem csináltam, akkor egyet sem. Komolyan megdöbbentem, hogy vannak városok, amik híresek a látnivalóikról, múzeumaikról, és biztos, hogy óriási élmény, de itt van Alphen aan den Rijn, ami nem ismert, de az Archeonjával olyan fantasztikus élményt adott, amit nagyon ritkán élek meg.

Leiden

A múzeum után átmentünk a szomszédos Leidenbe, mely külsőre nagyon hasonlít Amsterdamhoz, csak kisebb, kb. 125.000 lakosa van. Tukeinon mondta, hogy egyre többen többen költöznek Amsterdamból Leidenbe, egyrészt a hasonlóság miatt, másrészt sokkal olcsóbb hely. Mondjuk Amsterdam az egyik legdrágább hely talán egész Európában, úgyhogy onnan nem nehéz olcsóbb helyre költözni. De csodálatos város, szinte minden egyes négyzetméteren van valami látnivaló.

Először az Oudt Leyden-be mentünk ebédelni. Ez egy palancsintázó, ahol édes és sós palacsinták széles kínálatából lehet választani. Én egy paradicsomos, sajtos, sonkás palacsintát ettem. Eredetileg nagyon finom volt, csak amikor láttam, hogy Tukeinon szórt valami nagyon édes öntetet a palacsintájára (ami emlékeim szerint szintén sós volt), na mondom, én is kipróbálom. Csak annyi öntetet tettem az enyémre, hogy nemcsak hogy kellemetlenül édes lett, de ahogy az keveredett a sós ízzel... Szinte teljesen ehetetlenné tettem a palacsintámat. Szalvétával kellett felitatnom az öntetet, amennyire csak tudtam, hogy ehető legyen. Így már meg lehetett enni, de összességében rossz ötlet volt. Pedig nagyon finom volt!

Ezután szétnéztünk a városban. Egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal. Csodálatos város.

Közben szétnéztünk a bevásárlóközpontban. Az az érdekes, hogy ugyanúgy egymást követik az üzletek, mint Angliában, de itt az üzletek stílusosan néznek ki. A gyönyörű házak között vannak, így miközben vásárolunk, láthatjuk a város szépségeit, ráadásul a nevezetességek is a közelben vannak. Angliában ehhez képest a bevásárlóközpontok kvázi elzárt helyen vannak. Az üzleteken kívül nagyon nincs semmi érdekes, ezért is van az, hogy egy idő után már kifejezetten nyomasztó volt ott lenni. Ehhez képest Hollandiában sokkal nyíltabb helyen vannak, ráadásul vannak piacok is ahol szinte mindenfélét lehet kapni. Vannak sajtpultok is, ahol kóstolni is lehet a különböző sajtokat. A sikátorok is hangulatosak, de ami még igazán emlékezetes volt, az a domb, melynek tetején egy kis vár volt. Ennek tetején, körbe ki lehet nézni, és szinte az egész várost be lehet látni.

A kép többet mond el annál, minthogy isten tudja hányadjára írjam újra, hogy csodálatos volt. Ezután mentünk a kocsihoz. Egy mélyparkolóban voltunk, egészen a -6. emeletig kellett lemenni, mert teljesen tele volt. Egyébként nagyon érdekes a parkoló, spirálban kell körbe-körbe menni.

Tukeinonék egészen a szállásig hoztak el. Nagyon köszönöm nekik ezt a napot, fantasztikus volt! Az nem kérdés, hogy visszajövök Hollandiába, de megbeszéltük, hogy ha lesz rá lehetőség, akkor júniusban jövök vissza, mert akkor még sokkal szebb minden, mivel 22 óra után kezd el sötétedni, így késő estig lehet élvezni a város látványosságait. Bőven nem láttunk minden Leidenből, de állítom, hogy egész Hollandia egy valóságos csoda.

Hollandia - 1. nap

Hát eljött ez a nap. Alig hiszem el, hogy itt vagyok Hollandiában! Imádom ezt az országot, egyszerűen gyönyörű! Hogy csak vázlatosan foglaljam össze az érzéseimet, amik finoman szólva is pozitívak. Lássuk a részleteket.

Előkészületek

Jó ideje tervezgetem, hogy kijövök Hollandiába, ezért vállaltam be, hogy decemberben bevállalok extra munkát, mint Nintendo promóter, amikor a MondoConon, az Árkádban, és a Mikulásgyárban vittem a Nintendo jó hírnevét. Azért dolgoztam, hogy itt legyek Hollandiában, és már 10 órás ittlét után is azt mondom, hogy bőven megtérült a befektetett munka. És ha belegondolok, hogy előttem a szombat és a vasárnap! Az csak természetes, hogy visszatérek ide.

A MondoCon pénzét valamikor december 15 táján kaptam meg, ebből meg tudtam venni a repülőjegyet Eindhovenbe. A szállást viszont addig nem tudtam fizetni, amíg a decemberi munkából nem kaptam meg a pénzt. MondoCon novemberben volt, de a decembeti pénz eléggé lassan jött meg, ráadásul problémásan is. Elég annyit mondanom, hogy én voltam az egyedüli, aki a teljes összeget kapta meg, a többieknél volt valami félreértés. Amint megkaptam a pénzt, rögtön le is foglaltam a szállást magamnak Alphen aan den Rijn-ben. Ez a végső úticélom. Nekem a szállással volt gondom, mert úgy volt meghirdetve, hogy kb. 7.500 Ft / éj, ha jól emlékszem. Ez valamiért felugrott 14.500 forint körüli összegre éjszakánként. Gondolom, beleszámít az is, hogy mikorra foglalom a szállást, egyáltalán nincs tapasztalatom szállásfoglalásban, de ki tudtam fizetni. Egyéb előkészület nem nagyon volt, hiszen Hollandia EU ország, a beszállókártyát a WizzAir alkalmazásán keresztül is be lehet most már mutatni.

Repülőtér és utazás

Tehát február 7-ére vettem meg a jegyet magamnak. A gép reggel fél 7-kor indult, így tudtam, hogy előtte éjjel nem fogok aludni semmit. Így is lett. Hajnali negyed 3 után indultam el otthonról, sietnem kellett, hogy elérjem Kőbánya-Kispestről a 200E buszt. Nem lett volna baj, ha nem érem el, mert korán indultam, de annyira izgultam, hogy nagyon ott akartam lenni. 3-ra ki is értem a repülőtérre. Bőven ráertem volna még, hiszen még az ellenőrző-átvilágító részleg is zárva volt. Nagyjából fél órára rá nyitották meg, így elsők között mentem be. Éhes voltam, de kaját csak ellenőrzés után néztem magamnak. Egyelőre zárva volt minden, de ahogy az várható volt, drága is volt minden. Egyetlen egy dolog tűnt megfizethetőnek, a KFC Longer szendvicse, és az újratölthető üdítője. A kettő együtt 1.200 forint. Nyitás csak 4.30-kor volt, de türelmesen kivártam a soromat. Meg is érte, mert a pénztáros a végén 1.100 forintot mondott. Szeretem, ha valamit rosszul nézek ki, főleg, ha hasznom van belőle. Ízlett a szendvics, üdítőért meg folyamatosan jártam vissza.

A beszállókártyák ellenőrzése a frissen átadott részlegen történt. Ketten voltak, akik ellenőrizték, az egyikük kifejezetten bunkó volt. Sajnos ki kellett mennem (a túl sok üdítő...), ő meg azzal jött, hogy mégis hogy merészelem megnehezíteni a munkáját, amikor bőven időben voltunk... Nem hiszem, hogy bármi problémája adódott volna abból, ha nem jutok fel a gépre az én hibámból kifolyólag. Az ilyen embernek nincs helye olyan munkahelyen, ahol emberekkel foglalkozni. De annyira nem tudtam elhinni, hogy Hollandiába megyek, hogy még ezt is megörökítettem.

És már a repülőre várva is hallottam, hogy emberek hollandul beszélgettek. Nagyon jó érzés volt hallgatni, nagyon szeretem a nyelvet. Egyáltalán manapság, mindent szeretek, ami holland.

A repülőút sima volt, más miatt volt problémás. Két olyan férfi mellett volt a helyem, akik szinte végig nagymenőztek, nevetgéltek. És ez ott és akkor rettenetesen zavart, mert nagyon fáradt voltam. Mivel reggel repültem, ezért a Napkelte is a felhők fölött ért, ami csodálatos élmény volt.

Ha leszámítjuk a két férfi szerencsétlenkedését, akkor nagyon jó utam volt. Ugyanis óriási szabadságérzet töltött el. Azért, mert amikor repültem, mindig Angliába mentünk a nővéremékhez, és most egy másik országba megyek, ami ráadásul úticéljaim egyike... Hihetetlen boldogság töltött el.

Eindhoven

Körülbelül 20 perccel korábban érkezett meg a gép. Már a repülőtéren is alig hittem el, hogy mindent hollandul látok kiírva. Ez tényleg Hollandia! ^_^ Nagyon boldog voltam. Egy kis probléma akadt a buszjegy vásárlással, ugyanis €50-es címlet volt nálam, és csak €20-assal lehetett maximum fizetni. Úgyhogy bementem a jegypénztár mellett lévő élelmiszerboltba venni magamnak valami innivalót. Így már tudtam venni magamnak jegyet. A 400-as busz visz az Eindhoven Centraal vasútállomásra, a jegyár pedig €4.40. A buszon végig gyermeki kíváncsisággal néztem ki az ablakon. Valami csodálatos. Nem lehet nem észrevenni, hogy mennyien járnak kerékpárral, és mennyire fejlett a kerékpárút-rendszer. Csodálatos város, már a buszról szétnézve is szerelmes lettem.

A vasútállomás eléggé furcsa volt, át akartam menni, hogy a túlsó oldalon lévő városközpontba, de a beléptetőkapu csak vonatjeggyel enged át. Szerencsére terveztem vonattal menni, ezért rajtam ne múljon, hogy átmenjek, megvettem a vonatjegyet Alphen aan den Rijn-be. Utrechti átszállással lehet eljutni oda €21.30-ért. Viszont kijutni is csak jeggyel lehet. Ez aggasztott, mert mi van, ha csak egy egyszer lehet kifele érvényesíteni a jegyet? Mivel nem szeretném még egyszer megvenni a jegyet, ezért inkább megkérdeztem egy ott dolgozót. Lehet többször érvényesíteni aznap. Így már más, kimentem.

A város első ránézésre erősen Liverpoolra emlékeztetett. Ami meglepett, hogy városközpont létére eléggé kihalt volt még délelőtt 9-kor, de 10 óra után is. Először valami élelmiszer boltot kerestem, mert nagyon éhes voltam. Telefonon néztem, milyen élelmiszer bolt van a közelben. Láttam, hogy van SPAR is, na mondom, azt ismerem, legyen az. Nem volt messze, ami miatt csalódás volt, az az ár. Eléggé drága hely, nagyobb szendvicsek már €3-4 áron vannak, de más dolgoknak is magasabb ára van ott. Inkább azon voltam, hogy egész napra vegyek kaját magamnak, így többet vettem és olcsóbbat.

Ami miatt izgatott voltam, hogy itt fogok találkozni az egyik holland sráccal, akit a Haikyuu!! által ismertem meg interneten. WhatsAppon cseréltünk telefonszámot, hogy tudjunk üzenni egymásnak (ezt sokkal gyakrabban nézi), és eljött a Heuvel nevű bevásárlóközpontba. A srác egyébként digitális rajzoló, műveit KaiGRT néven publikálja Twitteren, Instagramon és Tumblr-ön. Amellett, hogy Haikyuu!!-rajongó, UshiTen (Ushijima és Tendou) páros a kedvence. Shipping, annyira nem vagyok ebbe benne. Nagyon jól éreztem magam vele, nagyon kedves, vidám természet, ráadásul beszédes is. Nagyon is szeretek beszélgetni vele, mert bármit, amit elmondtam neki magamról, mindent empátiával kezelt, és mindig azon volt, hogy úgy mondja ki, hogy mit gondol az adott témáról, hogy igyekezett mindig megérteni, hogy ott és akkor miért gondolkodok úgy, ahogy. Ez pedig ritka pozitív tulajdonság, ami miatt felnézek rá. Most is végigbeszélgettük az időt, amíg együtt voltunk, közben elsétáltunk a Strijp-S nevű helyre. Ez egy kisebb szórakoztató központ, ahol kisebb éttermek, kávézók vannak, de fesztiválokat is szerveznek itt, nagy szabadtéri hely van. Az egyik teremben tartja a táncóráit. A rajz mellett a másik nagy szenvedélye a tánc, így igazán szerencsés, hogy abból él, ami a hobbija. De ez látszik is rajta, ugyanis hallatlanul erős kisugárzása van. Egyébként is a hollandok teljesen mások. Sokkal pozitívabb személyiségek, közvetlenek, mintha mindenkit a barátjuknak tekintenének. Beültünk Strijp-S-ben egy kávézóban, Kai a végén szinte úgy beszélgetett a pultos lánnyal, mintha máris jóbarátok lettek volna. Mondtam is neki miután kimentünk, hogy magyar szemszögből nagyon furcsa ez a közvetlenség. Hiszen, mi alapvetően távolságtartók vagyunk. Mosolygunk ugyan, de ez a közvetlen beszélgetés, hogy "alig ismerlek, de máris barátom vagy" attitűd, nem jellemző ránk. Az az igazság, hogy nekem szimpatikusabb a holland mentalitás.

A kávézóból kijövet visszamentünk a városközpontba, ahol bementünk egy élelmiszer boltba, még venni magamnak enni- és innivalót. Itt ajánlott egy olyan péksüteményt (nem emlékszem már a nevére), ami ilyen rácsos, belül sült virslivel, meg valami paradicsomszósszal. Mivel két darab volt €1.60, ezért vettem belőle, de valami isteni volt. A virslinek valami egyedi íze volt, és nagyon ízlett. Mondta is Kai, hogy ez tipikus holland péksütemény, amit imádnak. Nem csodálom, mert tényleg nagyon jó. Fogok belőle venni holnap is. Csak most vettem észre, ahogy elsétáltunk a vasútállomás mellett, hogy irgalmatlan mennyiségű bicikli van leparkolva. És ezt tényleg úgy, mintha egy kiállítás lenne. Ennyi biciklit egy helyen még megközelítőleg sem láttam soha. Tényleg nem találtam szavakat.

Az eddig tudtam, hogy a holland nagy bicikliző nemzet, de hogy ennyire... Lenyűgözött a látvány. És tényleg, rengetegen járnak biciklivel, olyan fejlett kerékpárút-hálózata van Eindhovennek, de állítom, hogy a többi holland településnek is, hogy az valami csodálatos.

Ezután a közelben lévő egyik utcába sétáltunk, ahol mindenféle nemzetiségnek van boltja, étterme. De tényleg mindenfélének. Indiai, kínai, görög, török, szíriai, még etióp is, de ami fantasztikus volt, hogy kiválóan megfértek egymás mellett. Nagyon jó környék. Itt eszembe jutott, hogy semmilyen tisztálkodási szert nem hoztam magammal, de hogyan vegyünk, ha csak 2-3 napig vagyok itt? Bementünk a LIDL-be szétnézni, itt vehetünk valami olcsóbbat, aztán legfeljebb otthagyom. Itt is ért egy kellemes élmény. Ahogy nézelődtünk, az egyik idős férfi meghallotta, hogy angolul beszélgetünk, leszólított minket. Kíváncsi volt ránk, kik vagyunk, honnan jöttünk, mi célból vagyunk Hollandiában. Kai ugye ott lakik, én meg mondtam, hogy magyar vagyok, és a hétvégemet töltöm Hollandiában. Ez a fajta kedvesség, közvetlenség is lenyűgöz, ráadásul idős férfi létére olyan folyékonyan beszélt angolul, mintha a második anyanyelve lenne. Ez ugye nekünk, magyaroknak azért furcsa, mert inkább a fiatalok beszélnek angolul, idősebbek az oroszt tanulták. És hogy nekiálljanak angolul tanulni... Felejtsék el. Hollandiában meg igazából nem kell hollandul tudni, hogy boldoguljunk az országban, ugyanis szinte mindenki beszél vagy angolul, vagy németül, vagy franciául. Ezt a három nyelvet tanulják az iskolákban. Csak én vagyok olyan, aki szenvedélyesen tanul nyelveket, így a hollandot is. Szóval ez a férfi pozitív példa arra, hogy lehet élni idősen is. Erre is mondtam egyébkent Kai-nak, hogy teljesen szokatlan, hogy Magyarországon csak úgy leszólítja valaki idegen, és jót beszélgetnek. Itt meg ez teljesen másképp van. Olyan, mintha a hollandok között lenne egyfajta ösztönös bizalom egymás iránt. Azt gondolom, hogy többek között ennek is köszönhető, hogy Hollandia az Európai Unió egyik legfejlettebb országa.

Ezután nem maradt som időnk, mert Kai-nak dolgozni kellett menni. Nagyon jól éreztem magam vele, és hálás vagyok a vele eltöltött időért. Ugyanolyan volt élőben is, mint interneten, csak sokkal jobb volt, mert sokat mosolygott, nevetett, de úgy, hogy sugárzott az arca.

Vonatút

A vasútállomáson búcsúztunk el egymástól. Ő busszal ment dolgozni, én meg vonattal tovább. Maga a vonat gyönyörű emeletes vonat volt (úgy tudom, hogy ilyet akarnak Magyarországra behozni), jó volt utazni rajta. Csak meglepett hogy 5 perc késéssel indult el Eindhovenből. Maga az út nagyon jó volt, de az Utrecht Centraal vasútállomás előtt valamiért megállt, és ott állt legalább negyed órát. És olyan volt, hogy senki nem tájékoztatott arról, hogy mi történt, miért vesztegelünk. És mindezt a hollandok végtelen nyugalommal vették tudomásul. Ezzel egyrészt azt akarom érzékeltetni, hogy a holland vasúttársaság sem tökéletes, meg az emberek attitűdje is mennyire más, hogy nem kezdik el egyből szidni a vasúttársaságot, a politikát meg akit még lehetne, hanem türelemmel vannak, hogy áll a vonat. Végül 20 perc késéssel ért be Utrechtbe. Annyi időm maradt, hogy átfussak a Leidenbe közlekedő vonathoz, ez megy át Alphen aan den Rijn-en. Elérte.. Ez a vonat már jól ment, nem volt semmi gond.

Alphen aan den Rijn

Olyan dallamosan mondta a hangosbemondó Alphen aan den Rijn nevét, hogy most is hallom a lelki füleimmel. Ez is nagyon szép város, érdekes, hogy ez meg Gyulára emlékeztet, csak nagyobban. Gyönyörű folyója, hídja van, és hasonlóképp vannak az üzletek egymás mellett, mint Gyulán.

Magát a várost már nem nagyon tudtam megnézni, mert már késő délután volt, és már pihenni szerettem volna a szálláson. Viszont kalandosan sikerült odatalálni, ugyanis minimális töltöttségű volt már csak a telefonom. Bíztam abban, hogy kitart addig, amíg oda nem értek, de amikor azt láttam, hogy 2-3% van már csak a telefonon, gyorsan végignéztem az útvonalat, és azon voltam, hogy megjegyezzem. 29 perc volt az út gyalog a vasútállomástól, amikor lemerült, maradt kb. 18 perc, ezt jegyeztem meg, és mentem a szállás felé. Egy kicsit pánikba estem, mert nem 100% pontossággal jegyeztem meg az útvonalat, csak hogy nagyjából merre kell menni. Egyszer olyan érzésem volt, mintha túlmentem volna, de inkább tovább mentem. Kiderült, hogy jól emlékeztem, mert az utcanév aztán beugrott, egyedül számra emlékeztem biztosan. De furcsa volt, hogy magánlakásra szólna a szállásom? Nem mentem be, hanem a túloldalon lévő társasházba próbáltam bejutni, mivel láttam áramot belül, így ha bejutnék, tudnám tölteni a telefont. Legalább annyira, hogy lássam, hol vagyok. Bejutottam, amikor elkezdte tölteni a telefon, ellenőrizem a címet. Kiderült, hogy teljesen jó helyen vagyok, és tényleg egy magánlakás egy szobája lesz a szállásom. Aranyos volt a lány, aki fogadott. Fel is kísért az emeletre, ahol lakni fogok. És most itt vagyok, és lassan aludni fogok.

Érdekesség: Most a Játék határok nélkül pólóban vagyok. Alphen aan den Rijn a második olyan külföldi város, ahol jelen vagyok, és játszott a Játék határok nélkül sorozatban. Alphen aan den Rijn egészen pontosan az 1998-as év, 4. elődöntőjében volt jelen.

Képeket az Instagram profilomra tettem ki.

Új cikkek az Animagazinban

A legújabb AniMagazinba is írtam cikket, szám szerint négyet.

• Slam Dunk
• Haikyuu!! DVD és Blu-ray bemutató
• Top 10 Haikyuu!! jelenet
• Super Mario All-Stars

A Slam Dunkról szerettem volna írni, mert nagyon jó anime, másrészt meg van akkora klasszikus, hogy, hogy nálunk is ismert legyen. A Super Mario All-Stars cikk meg onnan jött, hogy az előző számban Venom írt egy Top 10 Super Mario cikket, és Hirotaka mondta, hogy nyugodtan megírhatom én is személyes Top 10-es listámat. Elolvastam a cikket, aztán oda jutottam magamban, hogy az én listám teljesen más lenne. De egy másik Top 10-es lista helyett inkább úgy döntöttem, hogy bemutatom a személyes #1 Mario játékomat.

Helyette másik Top 10-es listát írtam, a legjobb Haikyuu!! jelenetről. Ez talán még szubjektívebb, mint a Mariós lista, hiszen sok esetben a kedvenc jelenet egy-egy karakterhez köthető, aki személyes kedvenccé avanzsál. Így nem nehéz kitalálni, hogy a 10 jelenetből 5 Kageyamához köthető. Ezek közül a 2. helyezett egy kisebb vitát váltott ki. Odatettem ugyanis Kageyama és Oikawa közös alsó-középiskolás múltját. Aki látta a Haikyuu!!-t, az tudhatja, hogy az anime egyik komoly gócpontja a Kageyama és Oikawa közti rivalizálás, ami igazából nem is osztja meg a rajongókat, mert sokan szeretik Kageyamát és Oikawát is egyaránt. Csak én azok közé tartozok, aki erősen letette a voksát az egyik mellé. Próbáltam Oikawa részéről is megírni a pozitívumokat, mert valamennyire tényleg enyhült a gyűlöletem iránta. Főleg, hogy Iwa-chan, ahogy bánik Oikawával, az okoz némi derűs percet. Meg a röplabdás képességei. Ennek ellenére nem tudtam pártatlan maradni. Tényleg úgy vagyok vele, hogy megvanna Oikawának a maga erényei, de amikor Kageyamát szarosnak hívja (komolyan), és Ushijimával úgy beszél a Shiratorizawa elleni meccsről, hogy tényleg látszik rajta a frusztráció, mindezek mellett nem látok nála jellemfejlődést, nehéz pártatlannak maradni. Majdhogynem örömöt okoz kiírni, hogy Oikawa a leggyűlöltebb Haikyuu-karakterem. Szerettek volna beleírni a cikkbe, Hirotaka kérte is rá az engedélyemet. De amikor megmutatta, hogy hogy nézne ki a cikk javítva, és láttam, hogy az Oikawás résznél csak annyit írtak bele, hogy "ezzel azért vitatkoznék..." azért elég csúnyán néztem a cikkre. Meg is írtam neki, hogy ugyan maradhat, de szerintem nagyon csúnyán venné ki magát. Habár tudom, hogy az, aki beleírta azt a kis kommentet, nem ilyen, de ilyen jellegű hozzászólást azoktól szoktam olvasni, akik csak a saját igazukat harsogják nagyzolóan, de semmilyen érvük nincs, mondván, hogy annyira evidens, hogy azt nem kell megmagyarázni. Vagy talán nem tudják megmagyarázni? Na, de mivel tudom, hogy az, aki oda kommentelte, nem ilyen, ezért felajánlottam Hirotakának, hogy egy külön kis boxba írja le Oikawa mellett az érvét. Kifejtheti, hogy miért szereti, és még a cikknek is jót tenne, hogy egy kicsit pártatlanabb lenne. Ebbe végül nem ment bele, így maradt a cikk "natúran", ahogy eredetileg megírtam.

De tényleg azt gondolom, hogy egyrészt nem lehet igazságot tenni kettejük között, másrészt meg egyáltalán 10-es listát nem lehet objektíven megírni. Ez megmaradt így.

A következő számba négy cikket tervezek írni, de szinte biztos, hogy nem lesz meg mindegyik, mert most kicsit korábban lesz lapzárta. Szeretném hitelesen megírni a cikkeket, ehhez pedig vissza kell néznem az animéket, amikről írnék, mert egy kicsit felejtettem. Ami jó eséllyel kész lesz, az a Toaru Kagaku no Accelerator és a Given. Ha ezek mellé befér a HIStory 3. évada és egy Nintendós cikk, az nagy bónusz lesz. Amúgy szeretek írni nekik, nagyon jó csapat gyűlt ott össze.

Talán az egyik legjobb japán dal

Kicsit nyögvenyelős a Higurashi no Naku Koro ni. Sokan összevetik az Anotherrel, mint két horror anime, ami az egész anime iparnak maga a horror, de azért a Higurashi mellett szól, hogy valamivel összetettebb a történet, de csak ennyi. Az a helyzet ugyanis, hogy a lányokat valamiért nem tudom komolyan venni. Valahogy nem érdekel, hogy megszállta őket egy átok, úgy viselkednek, mint a démonok, gyilkolják a szeretteiket, a jó ég tudja, milyen okból.

Azt már jó ideje tudom magamról, hogy animékben pasik terén sokkal megbocsájtóbb vagyok. Elég csak a Haikyuu!!-ra gondolni. Azt a személyiséget, ami Kageyamának van, nem tolerálnám egy női karaktertől, de Kageyama esetében... Majdhogynem abszolút kedvenc karakter. A miértjéről külön blogpostot szánhatnék, de ezért is van az, hogy a My Anime List profilomban csak fiúk vannak kedvenc karakternek. Csak arra fel mondom, hogy a Higurashi-ban most ott tartok, hogy Maebara Keiichi van elátkozva, és hogy vele mi fog történni, az érdekel. Csak az a baj, - és ez a Higurashi másik nagy hibája - hogy kiszámítható. Még csak 11. résznél tartok az animében, de annyira nyilvánvaló, hogy ki a sáros az átkokért, ami a falut éri, mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy Maebara Keiichi úgy rá van baszni a gyilkosságra, amit elkövetett, hogy öröm lesz nézni.

A Higurashi no Naku Koro ni-t egyébként 2 éve kezdtem el nézni, de annyira kiakasztottak az első néhány rész hülyeségei, ráadásul mivel éjszaka néztem, folyamatosan attól féltem, hogy nálam is meg fog szólalni a csengő, valaki hátulról meg fog támadni. Úgyhogy 2 ponttal dobtam az animét. Nem feltétlen csak az ijesztő mivolta miatt, hanem mert az egész egy marhaság. Nem jött át, hogy mit akar közvetíteni. Aztán nemrég úgy döntöttem, hogy előveszem, és végignézem. Ez egy kihívás-szerűség számomra. Egyrészt szembesülni az animével és végignézni. Alapvetően érdemes, mert aztán valamivel jobb lesz. De valamiért mégsem az igazi.

A másik ok, ami miatt kihívás számomra az anime, az a második évad openingje. 2011-ben, talán nyáron, vagy ősszel hallottam először MondoCon karaokén a Kai openingjét, a Naraku no Hana című dalt. Maga az előadás is kivételesen szép volt, de már ott annyira szíven ütött a dal, hogy alig bírtam kijönni a hatása alól. Meg is hallgattam az eredetit, ahogy hazaértem, és akkor nagyon rá voltam függve. Olyan érzelmek szólalnak meg benne, amik miatt nagyon fájdalmas hallgatni a dalt, ezért volt időszak, amikor kifejezetten féltem hallgatni. De mostanság ismét elővettem. És közel 9 évnyi ismertség után, hogy ugyanúgy megérint, az nagyon kemény.

https://www.youtube.com/watch?v=_jEZpJXC5B8

A mai napig azt gondolom, hogy ez az egyik legzseniálisabban megírt dal, amit valaha hallottam életemben. Már a borító is beszédes, de ez azon nagyon kevés dalok közé tartozik, amiről azt gondolom, hogy ez így tökéletes, ahogy van. Ezen nincs mit módosítani, jobbá tenni. Az énekesnő, Shimamiya Eiko is valami csodálatos érzelmeket énekel ki: Végig átjárja a fájdalom a dalt, de az az érdekes, hogy nem azzal nyugtat meg, hogy ne sírj, el fog múlni, hanem pont ellenkezőleg: Sírd csak ki magadból a bánatod, utána minden könnyebb lesz. Megvigasztal, átölel, utat mutat. Így szól az egyik refrén:

Törj ki, törj ki
A bánatos sorsodból
Nem vagy a pokol virága.
Ne nyílj olyan helyen,
Ne nyílj ott,
Ne hagyd, hogy tőrbe csaljanak
Az idő töredéke hang nélkül el fog repülni.

Olyan ez, mint amikor valaki meglátja egy másik emberben a szépet, akiről már rég lemondtak. És emiatt van az, hogy bár nagyon szomorúnak hangzik a dal, de valójában nem az. Régóta elnyomott fájdalom tör ki, ha azt kiadja magából, utána sokkal könnyebb lesz, és lesz esély egy jobb jövőre. A zene is ezt erősíti, bár inkább a fájdalom részére fókuszál. Azt juttatja eszembe, amikor valami miatt nagyon rosszul voltam, és szinte fizikálisan éreztem, hogy az agyamban kiömlik valami maró sav. Azért szeretem az I've Sound-ot, mert bár alapvetően a trance-ben mozognak, de olyan dallamokat írnak élő hangszerekre is, hogy az elképesztő. Itt is az elektromos gitár mély hangzása kiemeli a fájdalom érzését, de az is tetszik, hogy nem lassú a dal. A lüktetésével teszi intenzívvé az érzelmeket.

Leginkább akkor szoktam hallgatni ezt a dalt, amikor valami miatt nagyon rosszul érzem magam, de nem reménytelen a helyzet. Mivel ebben a dalban nagyon intenzíven jelen van a fájdalom, egyben megvigasztal, ezért akkor jó hallgatni ezt a dalt, amikor aggyal ugyan tudom, hogy van kiút, de még nem érzem, ezért nehéz. Ez a dal az érzelemben erősít meg, ezért is mondom, hogy valójában nem szomorú a dal, mert ha kiéljük azt a fájdalmat, amit hallunk benne, utána könnyebb. Viszont veszélyes is lehet, mert ha akkor hallgatjuk, amikor végképp reménytelennek érezzük a helyzetet, akkor bekerülhetünk a bánat egyre mélyebb spiráljába, mert tényleg tetten érhető a dalban a vigasz, és ezt inkább rossz hallani, amikor nem látjuk a kiutat. Legalábbis én így vagyok vele. Egy biztos: Az egyik legszebb dal, amit valaha hallottam.