Egy kis Wii Fit U, valamint étkezési szokás

Nem is feltétlen újévi fogadalom nálam a fogyás, de novemberben és decemberben kiéltem magam, és úgy vagyok vele, hogy majd januártól... Nem is mértem magam a Wii Fit U-val. Aztán ezen a hétfőn megtettem ezt, és kellemes meglepetés ért, ugyanis sokkal kisebb mértékben híztam, mint ahogy gondoltam.

Hétfőn 25.31-es testtömegindexem volt, ami egészen pontosan 74 kg-nak felel meg. A 25-ös BMI a túlsúlyos alsó kategóriája, erre azt gondolom, hogy lehet azt mondani, hogy pár kilós túlsúlyom van, nem feltétlen számít az igazság elhárításának, ha nem mondom magam kövérnek. (Amúgy Wii Fit U-ból nem lehet screenshot-ot netre küldeni, nem tudom, miért nem...)

Az, hogy kisebb mértékben híztam, az jó eséllyel annak a bizonyos forró levegős fritőznek köszönhető, melyet december elején vettünk a LIDL-ben. Ezzel olaj nélkül lehet sütni, ami nekem különösen jól jön, mert szoktam mirelit húsokat vásárolni, és úgy néz ki, hogy a sült krumpli is rendben van vele. Így könnyebb az étel, jobban is érzem magam, mert ugyanúgy ízletes az étel, és nem érzem azt, hogy megterhelne. Igazság szerint most nem érzem magam motiváltnak arra, hogy testedzésnek is nekiálljak, de lehet, hogy később azt is elkezdem. De azért látszik a grafikonon, hogy megindultam lefelé. Ahogy eddig is, most is a 22-es testtömegindexet pályáztam meg magamnak, ami 64 kg-nak felel meg. Az ideális is lenne a 170 cm-es magasságomhoz, de nemrég olyan étkezési módszert javasoltak, amivel akár 60 kg alá is lemehetnék. Nem tudom, mennyire ismert ez a 16 órás böjt két étkezés között, én most hallottam róla először. Ennek az a lényege, hogy az embernek valójában elég az, ha 16 óránként étkezik, mert a bevitt tápanyag ennyi idő alatt hasznosul, ezáltal semmi nem raktározódik el. Nem indul meg az inzulintermelés, és a bevitt zsír is teljes mértékig hasznosul.

A lényeget ez a videó árulja el:

Nem álltam át teljesen erre, de elkezdtem kikísérletezni, hogy meg tudom-e csinálni, és nagyon úgy néz ki, hogy igen. Ma 13 órakor úgy mentem be vizsgázni az egyetemre, hogy nem ettem semmit. És nem volt semmi bajom, ugyanúgy tudtam figyelni a vizsgán, nem éreztem azt, hogy ha gyorsan nem kapok be valamit, helyben elájulok. Nem éreztem, hogy éhes vagyok. Úgyhogy biztos, hogy alapja a dolognak, bár az igazat megvallva motivációm is van arra, hogy keveset egyek. Gyakorlatilag ezeknek a kísérletezéseknek köszönhető, hogy jobban megindult a fogyásom az átlagosnál, és ezért is van az, hogy merek álmodozni arról, hogy 60 kg alá is lemenjek akár. Egy biztos, ha elérem az ideális testalkatot, akkor egy nagy álmom válik valóra. Nagyon remélem, hogy hosszútávon megmarad a motiváció, hogy ezt csináljam, így akár tavaszra meg is valósulhat.

Disney klasszikusok mai szemmel

Annak ellenére, hogy folyamatosan formálódik a látásmódom, azáltal, hogy tapasztalok meg dolgokat a világból a mai napig szeretek Disney klasszikusokat nézni. Hallok olyan véleményeket, hogy a Disney nagy kárt tesz az emberekkel azáltal, hogy az egész estés filmjeik hamis üzeneteket hordoznak magukban, olyanokat, melyek nem reflektálnak a való életre, mégis úgy jelenítik meg, mintha az úgy lenne valóságos. Van ebben igazság, de én ezt némileg árnyaltabban látom.

Ezt a karácsonyt és szilvesztert a nővéreméknél töltöttem Angliában. Nagyon szeretek ott lenni, mert szeretem az angol baráti körét, és rajtuk is érzem, hogy szívesen látnak engem. Pedig a britek jellemben jó néhány dologban mások, mint a magyarok. Egyrészt sokkal közvetlenebbek az emberekhez, még a nem olyan közeli barátokat is megölelik üdvözléskor vagy búcsúzáskor. Vidámabb természetűek, sokkal inkább virítanak kifelé, hogy mennyire jól érzik magukat, holott néhányukon lehet látni, hogy belül nagyon is őrlődnek valamin, de ezt igyekeznek elrejteni. És a házak falán is elég sok motivációs üzenetet lehet olvasni. Kicsit olyan ez, mintha a maguk bánatát akarnák ezzel elrejteni. Akármi van, ők nem bánatosak semmi miatt. Pedig a személyes tapasztalatom az, hogy ha hagyjuk megélni a fájdalmat, mert könnyebben a helyére kerülhet, így könnyebb lesz utána újrakezdeni, másképp csinálni dolgokat. De igazából el tudom fogadni, hogy úgy élnek, ahogy, mert szeretem a stílusukat. De ami érdekesség, hogy náluk sokkal elterjedtebbek a Disney klasszikusok, és több helyen is olvastam például olyat, hogy: "Ebben a házban van szeretet, van boldogság, és van Disney."

Ez azért erősen árulkodik arról, hova sorolják a Disney klasszikusokat mondanivaló terén. Ahogy írtam feljebb, látok rációt a negatív kritikában a Disney kapcsán, de ezeket is lehet a helyén kezelni. Mert a Disney is egyfajta idealizált világot jelenít meg. Valami olyat, amiről már nem feltétlen csak azt lehet mondani, hogy a rajzfilm világába belefér, mert annyira valóságosnak ábrázolja, hogy az bárkivel megtörténhet, főleg, ha analógiában, szimbólumokban gondolkodunk. Nekem a mai napig az a véleményem, hogy bár van néhány olyan egész estés animáció (főleg az újakban), ahol túlságosan messzire mennek, túlzottan idealizált világot jelenítenek meg, mégis van bennük valami, ami miatt érdemes nézni őket. De ezeket egy az egyben elhinni azért veszélyes, mert ha megtapasztaljuk, hogy nem ez a valóság, az sokkal nagyobb csalódás, mintha elfogadnánk, és megélnénk a közben megélt fájdalmakat, ahogy feljebb írtam. Én így igyekszek élni, és az a tapasztalatom, hogy a Disney klasszikusokat még így is lehet szeretni, ha a helyén kezeljük a látottakat.

Hogyan? Nem hiszünk el mindent, amit látunk, mégis szabadjára engedjük a gyermeki énünket, és egy kicsit mégis elhisszük, hogy a mi személyes történetünknek is lehet olyan szép vége, mint amit láttunk. Ehhez az kell, hogy a jelenlegi helyzetünket a maga realitásában lássuk. Lássuk, mik a lehetőségek, és mik azok a csalódások, amik érhetnek. Ez már önmagában azért jó, hogy felkészüljünk azokra a rossz élményekre, amik várhatnak ránk. Ezt leírni egy papírra, és összegezni, hogyan hozhatjuk ki a jelenlegi helyzetünkből a legtöbbet. Felkészülve persze arra, hogy lehet negatív is a történések végkimenetele. Ezt tudom elképzelni, ez a legtöbb, amit egy Disney klasszikus mondanivalójából ki lehet hozni.

Ezen szilveszterkor gondolkodtam el, amikor az egyik angol ismerősünknél voltunk bulizni. Rájuk kiváltképp jellemző, hogy kifelé mutatják a szépet. Hogy mi van belül, azt nem tudom, nem vagyok velük olyan kapcsolatban, hogy ezt megkérdezzem. Ja, és nagyon szeretik a Disney-t. Nem is csak miattuk gondolkodtam el ezen, hanem eszembe jutott, hogy december 31-én számot vetek az elmúlt évről, és hogy mit várhatok az elkövetkezendő évtől. Ezen most is gondolkodtam, és bár vannak nagy remények, de legalább akkora a bukás lehetősége, mint amekkora a sikeré. Ami a Disney-t illeti, nem is feltétlen a mondanivalójuk miatt tartom őket problémásnak, hanem amiatt, hogy annyi céget felvásároltak már, hogy konkrétan övék az egész filmipar kb. 25%-a. Lehet arról beszélni, hogy mit műveltek a hozzájuk került nagy filmklasszikusokkal (például, Star Wars, Marvel filmek, mellesleg teljesen jogosan), de ezt most inkább annak fényében látom problémásnak, hogy az újabb Disney klasszikusok veszítik el a hitelességüket azáltal, hogy onnan fentről üzengetnek nekünk mindenféle pozitívakat, amit azért is nehezebb már elhinni, mert onnan nemigen látják, mi van az átlagembereknél, másrészt meg nyugodtabban élhetnek egyre butább eszközökkel, vagy kevés innovációval, mert a Disney név úgyis eladja a filmeket, és dől a rengeteg pénz. De igazából nem is a Disney adja el, hanem hogy mégis van a filmjeikben valami szerethető...

Mirai - Lány a jövőből

Tegnap megnéztük bagszival a Mirai - Lány a jövőből című movie-t. Hosszú idők után az első olyan anime, amit magyarra szinkronizáltak. Emiatt eléggé szkeptikus voltam, némileg ambivalens érzéseim vannak az animék szinkronizálásával kapcsolatosan. Egyrészről jó, mert jelzi, hogy van igény Magyarországon arra, hogy legyen anime, másfelől meg egyetlen ország sem képes úgy szinkronizálni animét, ahogy a saját országa, Japán, hiszen ott külön seiyuu-iskola van, ahol sokkal több dologra tanítják a szinkronszínészeket, mint bárhol a világon. És ez bizony érződik az animék magyar szinkronján, ugyanakkor meg a külföldi szinkronok közül még mindig kiemelkedő a miénk.

A Corvin moziban néztük meg, 18.45-kor volt vetítés. Mivel a jegyet fél órával előtte kell átvenni, ezért 18 órára beszéltük meg a találkozót. Meg is történt, átvettük, a várakozási idő alatt beszélgettünk. A Radványi teremben volt a vetítés, már előre odamentünk, hogy be tudjunk ülni, ha lesz hely. Eléggé eldugott helyen van, a földszint alatt a férfi WC mellett. Olyan érzésem volt, mintha egy raktárhelyiségbe, hátulra mennénk filmet nézni. És amikor érvényesítettük a jegyet, bementünk... hát a terem is olyan volt, mintha évtizedeken át zárva lett volna, és nemrég újra megnyitották. A székek régiek voltak, viszont az előadás minősége kifogástalan volt. A kép és hangminőség vetekszik a legjobb mozikéval.

És hogy milyen volt a film? Csodálatos. Bár olvastam véleményeket, nem mindenki van vele maradéktalanul megelégedve, de én 10/10-es értékelést adtam rá a My Anime List-en, és a Port.hu-n. Látom, hogy mi az, ami miatt nem tetszhet azoknak, akik látták, de ezt lehet másképp látni. Egy négy éves fiú, Kun a film főszereplője, akinek megszokott kis élete fenekestül felfordul, amint édesanyja hazahozza újszülött kishúgát. Miután ő a kisebb, a gyengébb, ezért inkább ő szorul szeretetre, védelemre. És a szülők ezt erősen ki is mutatják, ami persze Kun-nak egyáltalán nem tetszik. Hiszen amíg egyedül volt, addig ő volt a család szeme fénye, de ez a húga érkezésével megszakadt. Kun pedig a maga módján visszaadja a szüleinek azt, amit kap. Minden adandó lehetőséget megragad arra, hogy megnehezítse a szülei életét. Vagy a lakásban csinál rendetlenséget, vagy a húgát piszkálja, aki persze sírással jelzi, hogy nem ilyen jellegű testi érintkezésre van tart igényt. A szüleinek persze nem esik le, hogy miért csinálja ezt Kun valójában, minden alkalommal megszidják. Amikor egyszer elege lesz, kiszalad a kertbe, és megjelenik először a kutyájuk emberi alakban, majd később a húgát látja meg a maga 16 éves valójában. Ezen képében szembesíti a bátyját (milyen érdekes, hogy valaki a látszólag jóval fiatalabb családtagját hívja bátyjának), hogy mit tett, és hogy ezzel nemcsak neki okoz fájdalmat, hanem a szüleinek is. A film alatt nemcsak a húgával találkozik 16 éves korában, hanem az anyjával is gyerekkorában, valamint ahogy a dédszülei összejönnek. A látottak mind felismerésre késztetik Kun-t, hogy fájdalmat okozott a szüleinek, és hogy mi a helyes viselkedés.

A film dióhéjban ennyiről szól, de persze ennél sokkal többet látunk, és dramaturgiailag kiváló alkotás. Ami miatt mégsem nyerte el egységesen a nézők tetszését, hogy egy 4 éves fiú megy végig olyan jellegű dolgokon, amiket sok esetben még egy tinédzser sem ért meg, egy kisgyerek végképp nem látja át annak a jelentőségét, annak amit átél. De ezek valójában szimbólumok. A fiú lelkiismeretének szimbólumai. Amit látunk, amiken átmegy, az valójában a bűntudata. Mert egy kisgyerek akármennyire is fejletlen érzelmileg, akármennyire is a saját eszközeivel nyersen és radikálisan fejezi ki, ha valami nem tetszik neki, egy gyereknek is van lelkiismerete és bűntudata. És ahogy átmegy azokon a bizonyos utazásokon, úgy fejlődik érzelmileg, és nemhogy elfogadja, de megszereti a húgát, és a végére egy szerető családot látunk. És hát mi tagadás, elsírtam magam a végén, mert tényleg gyönyörű volt érzelmileg az anime. Azt fontos tudni, hogy azért a kissrác megy végig ezeken a dolgokon, mert az ő jellemfejlődése a legfontosabb a család szempontjából. Mert ha a szülei lesznek elfogadók a fiukkal, attól megmaradhat a háborús kapcsolat a testvérek között. A fiúnak kell a maga módján megtanulnia, hogy testvére van, most már nem kap meg minden figyelmet, ezen osztoznia kell.

Egyébként is a szülők is átmennek egyfajta jellemfejlődésen, hiszen tipikus japán családot látunk, ahol ráadásul a szerepek is némileg meg vannak cserélve, ugyanis az anyuka az, aki visszamegy dolgozni, amint van lehetősége, ugyanis neki van jobb keresete. Az apa marad otthon a gyerekekkel, ő otthonról dolgozik. És hát a munkájuk miatt sem tudnak úgy odafigyelni a fiukra érzelmileg, ahogy azt amúgy megérdemelné. Főleg az anyának nincs türelme a nehézségekkel kapcsolatosan. De a maguk módján ők is rájönnek arra, hogy rossz úton járnak, ők is fejlődnek, a végére így lesz egy szerető család. Idealista a vége? Nem ez az általános? Valóban idealista, és valóban nem ez az általános, de az anime megmutatja azt, ha valaki elhagyja az egóját, és szembe mer nézni önmagával, az lehetőséget kap arra, hogy másképp lássa a dolgokat maga körül, ezáltal fejlődik érzelmileg. És ez akár egy kisgyerekkel is megtörténhet a maga módján. Az biztos, hogy nagyon szép anime volt, ajánlom megnézni.

De ha nem muszáj, inkább nem Corvin moziba mennék, ha filmet szeretnék nézni. Mert nemcsak a Radványi terem nézett ki úgy, mintha évtizedek után nyitották volna meg újra, hanem a WC is rendkívül igénytelen volt. Mindezek mellett a jegyárak alig olcsóbbak, mint a Cinema City-ben. Hétfőn voltam megnézni a WestEnd-ben a Legendás állatok 2-t, és a diákjegy csak 60 forinttal volt drágább a Corvin mozihoz képest. És hát a Cinema City mindenben jobb. Volt idő, amikor folyamatosan zártak be a mozik egymás után a letöltések miatt, és úgy emlékszem, hogy azok a nemplázás mozik, amik megmaradtak, azok művészmozik, melyek egyedi filmkínálatával életben tudtak maradni, és a jegyárak is olcsóbbak. A Corvin mozit is ide soroltam magamban, ehhez képest több téren is csalódás ért. De a filmet nagyon megérte megnézni.

Super Mario World (isten tudja hányadjára) végigjátszva

Na, tegnap csak sikerült végigmenni az Outrageous pályán, és sikerült teljesen végigjátszani a játékot. A Funky pálya már csak egy levezetés, azon már könnyű végigmenni. Ha az megvan, akkor vége, megvan az összes pálya. Nekem meg a 96 kijárat.

Ahogy oda van írva a 96-os, abból látszik, hogy a játék amerikai, ami elérhető Nintendo 3DS-en. Ugyanis Amerikában így jelölték, hogy megvan mind a 96 kijárat. Európában ugye kékre volt "színezve" a 96-os szám.

Megint beigazolódott az nálam, hogy ha nagyon nem megy a játék, érdemes pihenőt tartani. Én nem vagyok az a fajta, aki kiadja magából az indulatát, ha nagyon nem megy a játék. Ez pedig apátiát hoz ki belőlem a játék irányába, már nem érdekel, hogy mi lesz az eredmény, ha összejön, menőség, de ha még vagy 20× meghalok, hát ez van. Idegeskedni két dolog miatt nem szeretek. Egyrészt azt gondolom, hogy teljesen felesleges erre roncsolni az idegrendszert, másrészt meg tudom magamról, hogy tudok durva lenni, ha elvesztem a fejem. Egy játék miatt meg nem éri meg kárt tenni a konzolban, controllerben, vagy az öklömet a falba verni. Inkább kikapcsolom, lehiggadok, és pár óra / nap múlva újra előveszem, és akkor rendszerint elsőre sikerül megcsinálni a pályát. Most ez is történt. Pedig Yoshival mentem az Outrageous pályára, akit szidtam, hogy tapasztalatom szerint inkább nehezíti a játékot, minthogy könnyítené. Most nagyon vigyáztam rá, és mivel érdekelt az eredmény, ezért jobban összpontosítottam. Ennek köszönhetően végre sikerült végigjátszani a játékot.

Ezzel a Super Mario World 7:52 perces játékidővel a 29. helyen áll a személyes statisztikámban.

Egy hirtelen jött Playstation 3

Múlt pénteken a lakótársamnál láttam egy PlayStation 3-at, megkérdeztem, hogy ez hogysmint, mondta, hogy nyugodtan elvihetem... O_O Ezt ugyan nem kell kétszer mondania, de azért letisztáztuk, hogy az egyik barátjáé, aki kiment külföldre dolgozni, és nála hagyta a cuccait. Köztük volt a PS3 is. De a lakótársamnak az nem igazán kell, mert próbálta, de szinte csak PC-n játszik, és billentyűzet + egér párosból áttérni controllerre neki szokatlan volt. Nem is jött be neki, úgyhogy azt mondta, hogy elvihetem, ha kérem. Persze, micsoda beszéd az. De természetesen majd vissza kell adni, ha hazajön, és visszaviszi a cuccait, vagy magához kéri külföldre, de amíg nem kéri, addig nálam lesz. Úgyhogy ha átmenetileg is, de jó eséllyel sok időre van egy PlayStation 3-am.

Ahogy a képen látható, első kiadású a PS3, 50 GB belső merevlemezzel bír. Ami fájdalmam, hogy már kompatibilis a PlayStation 2-vel. Egy visszafelé kompatibilitást még elviseltem volna. Igazából, ha valamiért, akkor ezért nem bánom, hogy nem marad meg az enyém. Mert ha magamnak vennék PS3-at, akkor fontos lenne, hogy első kiadású legyen, és visszafelé is legyen kompatibilis. Valamint azt is figyelni fogom, hogy a lehető legnagyobb tárhelyű legyen. Úgy tudom, hogy az első kiadású PS3-ak közül a 80 GB-s a legnagyobb. Hogy melyik játszik le PS2 játékot, azt most így hirtelen nem tudom, ennek majd utánanézek, ha aktuális lesz.

Azért lepett meg, hogy nem kompatibilis visszafelé, mert úgy tudtam, hogy az összes első kiadású PS3 lejátszik PS2 játékot. De lám, ezt is külön kell figyelni. De ha jobban megnézem, nincs bemenete a PS2 memóriakártyának, az pedig ott elengedhetetlen, mivel nincs háttértára a dicső elődnek.

Nézelődtem a gépben, miket tud. Blu-ray lejátszás az megy, de több alkalmás is letölthető a PlayStation Store-ból, amivel okosabbá tehetjük a konzolunkat. Ezek mind ingyenesen letölthetők, csak valamiért egyik sem akar működni azok közül, amiket eddig letöltöttem. A TuneIn Radio-ba nem lehet bejelentkezni, a YouTube meg azt hiszi, hogy nem vagyok a PSN-be bejelentkezve. Szerintem már használhatatlanok PS3-on, már nem foglalkoznak vele. Már csak PS4-en frissítik.

Na de mindegy is, végre tudom valahol hasznosítani a PSN profilomat. Beléptem, és így néz ki:

És hogy mire megyek vele, azt kipróbálom most. Méghozzá, itt az idő, hogy felfedezzem az Assassin's Creed II-t.

2019. téli MondoCon - visszatérés

Na, visszatértem, újra karaokézok, és szeretek mindenkit. Alapvetően a MondoCon ugyanaz volt, mint a korábbiak, ez most más miatt különleges. De lássuk a kezdetektől.

Sokáig fent voltam éjjel, már voltam úgy is, hogy nem is alszok el, mert minek, de mivel előző éjszaka is 5 órát aludtam, ezért semmilyen rosszullétet nem akartam megkockáztatni, végül hajnali 3-kor elaludtam, és 8 órakor az ébresztőóra csörgésére felébredtem. Kicsit lazára, komótosra vettem a készülődést, 10 óra volt, mire összekészítettem mindent, és elindultam. A 151-es busszal mentem Kőbánya alsóig, itt még mentem vásárolni. Eléggé nehzeen végeztem, mert a pénztárnál az előttem lévőnek valami hozzátartozója még odavitte a kosarát, így +1 embert kellett kivárni. És mivel késésben vagyok, így bosszantott a dolog. Most a Korponai utcánál a hídon át a villamossíneknél mentem, nem tettem kerülőt Kőbánya felsőnél. Esett a hó az éjjel, ami ugyan nagyon széppé tette a környéket, de csúszóssá is, úgyhogy vigyázni kellett. De odaértem, és mentem is fel a karaoke terembe.

Itt volt a szokásos csapat, 8, John, Mazsibazsi, Waka, ToumeiNi, Mai is hazajött Dél-Koreából, Leea, Orsi. Mindenkinek nagyon örültem, azoknak is, akiket nem soroltam fel. De igazság szerint most ezen a conon mellékvágányon vannak nálam, mert megjelenik valaki, akivel nagyon régóta szerettem volna személyesen találkozni. A hagyományos karaoke már javában ment, sor most nem volt a feliratkozásnál így feliratkoztam gyorsan. A 19. lettem. Na, ez menő szám. Leültem, nézelődtem Nintendo 3DS-en, közben kapom a Facebook üzenetet, attól, akivel terveztem jönni, hogy itt áll a sorban, de nem bírja a hideget, ezért lehet, hogy inkább hazamegy. Hogy micsoda? O_O Már tavaly nyáron is mondtam neki, hogy jöjjön újra MondoConra, azt mondta, nem tud, mert programja van. Rendben van, elfogadom, már csak azért is, mert fogadkozott, hogy lehet, hogy jön ősszel. Ez ugyan elmaradt, de ezt a télit mindenképp megígérte, és a hideg miatt ne jöjjön? Azt már nem! Azonnal szaladtam le hozzá. Közben megkérdeztem Orsit, hogy valamit tehetünk-e érte, de csak bíztatni tudott, hogy ha már eddig eljött, akkor már ezt bírja ki. Ez is jó. Lementem, ki a bejárathoz, elkezdtem keresni. Mondta, hogy a sor közepén van. Nagyjából ott nézelődtem, de hátrább látom, hogy integetnek. Igen, az ő lehet, Hikimisa. 2011 őszén volt utoljára MondoConon, személyesen 2012. szeptemberében találkoztunk utoljára, ennek fényében csodálkoztam, hogy távolból felismert. Jó volt újra látni személyesen. Kicsit beszélgettünk, mondta, hogy miért fordulna vissza, nem akarja megvárni a sort, meg drága neki a jegy. Beszélgettünk, mert sokáig csak Facebookon írtunk egymásnak. Már kész lettem volna elengedni, amikor a földön egy kis tócsában találtunk egy MondoCon jegyet. Mondom neki, nem mész te sehová, bemegyünk szépen. Felvettük a jegyet, kicsit megtisztítottuk, felhúzta a karjára, és azon nevettünk, hogy az égiek is azt akarják, hogy eljöjjön. Végül tehát bejutottunk. Felvezettem a karaoke terembe, leültünk, és aztán ott is elég sokat beszélgettünk. Nem tudom, hogy a Facebookos csevegések hatása-e, hogy azért tartottuk a kapcsolatot, de ugyanúgy beszélgettünk, mintha nemrég találkoztunk volna utoljára. Semmi zavartság a több éves szünet miatt, ami szokott lenni, ha olyannal találkozunk, akit nagyon rég láttunk utoljára.

Pont én lettem volna a következő aki énekel, amikor megszakítják a hagyományos karaokét, mert kezdődik a zenei tippmix. Amiben együtt indultunk. Mondjuk a részéről necces volt, mert nincs nagyon ideje animéket nézni, és mivel csak 2018-as animék voltak a listában, és nem igazán követte az aktualitásokat, ezért kicsit nehéz volt, de beírtam őt is. Igazából mind a ketten csak tippeltünk, mert én sem az alapján választok animét, hogy mik a legújabbak, hanem, hogy mik keltik fel az érdeklődésemet, de néhányat láttam a (most már) tavalyi évből. Keveset tudtam biztosra, ő is csak ráérzésre mondta a tippjeit. Mindegy, az volt a lényeg, hogy együtt zenekvízeztünk. Miután ez most csak 36 (3×12) feladványos volt, ezért gyorsan vége lett. Ezután elmentünk megnézni a vásárokat, meg a PC-, konzolrészleget, ezalatt is sokat beszélgettünk. Különben azért is szerettem régen is találkozni vele (ez 2009-2011 között volt), beszélgetni, mert van saját véleménye a dolgokról, és ez imponált már akkor is. És ahogy múltak az évek, persze még többet láttunk, még érettebbek lettünk, több téma szóba került. Az az érdekes, hogy vietnami létére választékosabban fejezi ki magát magyarul, mint egy átlag magyar. Ami megdöbbentett, amikor megkérdeztem, hogy milyennek látja a MondoCon-t ennyi év után, azt mondta, hogy semmi változást nem lát, minden ugyanolyan, mint régen volt. Mondja ezt úgy, hogy 2011 őszén volt utoljára...

Egyébként Dalcsata volt, amíg nem voltunk ott, Japánban a január 1-jei Uta Gassen után, ezt szervezték meg (ami nagyon jó ötlet), de ezt már nem akartuk meghallgatni. De 13.22 körül mondtam neki, hogy menjünk vissza, mert lassan vége, és én leszek az első, aki énekel. Kicsit késtünk, mert már ment a hagyományos karaoke, de mutattam magam, hogy ott vagyok, és ugye lehetek én a következő? Micsoda beszéd az. Amit énekeltem, az pedig a Super Robot Wars V-ből a NEW BLUE. Amiről annyit írtam, hogy mennyire imádom. Nagyon el akartam énekelni, megmutatni a nagyközönségnek ezt a csodát. És annyira imádtam énekelni, hogy azt szavakba nem tudom önteni. A legmagasabb hangok ugyan most sem jöttek ki, el is döntöttem, hogy nem fogom erőltetni. De így is nagyon jó volt. Annyira jól éreztem magam, miközben énekeltem, és mondták többen is, hogy látszott, hogy szeretem ezt a dalt. Ezt nem lehet nem szeretni. Hikimisa is mondta, hogy lenyűgözte, hogy milyen magas hangot tudok kiénekelni. Mondta, hogy szerinte neki nem menne. Pedig egyébként van neki is hangja, egyszer régen énekeltünk együtt magunknak, és ha motivált lenne abban, hogy énekeljen, és sokat gyakorolna, akkor művelne csodákat versenyeken. Ami énekemet illeti, azért mert nem sikerült felénekelni december 5-én a dalt, attól még a gyakorlás nyomai ott vannak, ennek a gyümölcse volt az előadás, amit nagyon élveztem. Egy kicsit még maradt, beszélgettünk, aztán ő elment, valamit elintézni, de visszajön. Most nem nagyon akartam erőltetni, de amikor régen volt MondoConon, akkor mindig azt csináltuk, hogy elemeztük a hallott dalt, meg az énekest. Miért ezzel áll ki, ennek versenyre kellene mennie, az meg hol volt, amikor az önkritikát osztották, mert ilyennel kiállni énekelni... És ezzel szórakoztattuk egymást.

Addig Orsival beszélgettem, amíg nem jött vissza. Ő még éhes is volt, úgyhogy mentünk a karaoke terem elé, ott van a szokásos japán kajálda, ott vett magának... háromszögrizst. Mi is annak a neve? Amíg sorban álltunk, beszélgettünk, felcsendült egy régi "kedvenc" a Vampire Knight-ból a Futatsu Kodou Akai Tsumi. Erre mondtam Orsinak, hogy vannak a mainstream dalok, amiket minden egyes karaokén elénekelnek, de jól senki nem tudja elénekelni őket. Visszamentünk, amint sorra került, közben Hikimisa is visszajött. Most inkább figyeltük az énekeseket. Egyébként is nemsokára én következtem. A második dalom a GARO -VANISHING LINE-ból a Sophia. Tegnap teljesen spontán jutott eszembe, hogy elénekelhetném ezt a dalt. Habár nem gyakoroltam ezt a dalt, de úgy éreztem, hogy át tudom adni azokat az érzelmeket, amiket ez a dal közvetít. Ez most nem igazán jött be, mert nem nagyon volt hangom. Kicsit erőltettem az énekemet. Mert mindig, amikor beszélgettünk, mondtam neki valamit, szinte mindig kiabáltam, hogy a tömegben hallja, amit mondok. De ha másért nem, érdemes volt megmutatni ezt a dalt. És nem is énekeltem többet. Tehát JAM Project és Okui Masami, ez a mai mérleg. Mindig is ilyen jó mérlegem legyen. Imádom mind a kettőt. Mondjuk Okui Masami benne van a JAM Project-ben, de van mit imádni rajta külön, mert amit szólóénekesnőként csinál, az egy csoda.

Nem sokkal az énekem után Hikimisa szólt, hogy megy, én meg elkísértem. Ahhoz képest, hogy csak a bejáratig terveztem menni vele, elmentem vele egészen Kőbánya alsóig, a 151-es buszhoz. Ezen út alatt is beszélgettünk, amikor felszállt a buszra, megígértük egymásnak, hogy mindenképp találkozunk még személyesen. Egyedül mentem vissza, de mire visszatértem, már ment a Jpop, Kpop videoklip vetítés, Leea, Orsi, Mystra, Tsuki voltak a karaoke terem előtt álltak. Kicsit beszélgettem velük, de később felhívtam Wakát, hogy merre van. Miután eligazított, lementem a PC-khez, láttam, hogy ott Rocket League-ezik. Ott szurkoltam neki, de sajnos vesztett. Ezután szétnéztünk kicsit. Láttam, hogy a retro konzoloknál szabad a Nintendo GameCube, benne a Mario Kart: Double Dash!!. Meginvitáltam egy játékra, bár elmondása szerint még soha nem játszott ezzel a Mario Karttal. Aztán végig második volt. Na emeltük a tétet, most 100cc-n játszottunk (előző 50cc volt értelemszerűleg). Itt változatosabb lett az eredmény, de összességében itt is második volt a végelszámolásban. Van érzéke a játékokhoz, ne sajnáltassa magát.

Már majdnem 18 óra volt, ezért elindultunk vissza a karaoke terem felé, de még mindig a videoklipek mentek. Viszont meglepetésre a sikongatás csak elenyésző volt. Valószínűleg azért, mert a zene is halkabb volt a megszokottnál. Így most meg lehetett maradni a karaoke terem közelében. Csak majdnem negyed 7-ig tartott, amikor eredetileg 6-kor vége van. Közben Mazsibazsi mondta, hogy már inkább menne haza. Mivel most is telekocsisat játszik, ezért megkértem, hogy ha van hely, engem is vigyen haza. Volt. Még kicsit maradtunk, elbúcsúztunk a többiektől. De még nem indultunk el, hanem le a földszintre, ugyanis Wakát is elvitte volna, de ő még hallani akarta az eredményhirdetést. Miközben vártuk a karaokés eredményhirdetést, szegény Mazsibazsit hullára lefárasztottam. Egyébként is szeretem szívatni, mert szeretem látni a reakcióit, de ma különösen látszott mennyire élvezi, hogy L'art Port L'art Társulat, ezen belül is Besenyő Család idézetekkel fárasztom. Ráadásul beszállt ebbe Waka is, mert ő is nagy L'art Pour L'art rajongó. Miután vége lett az eredményhirdetésnek, elindultunk hazafelé. De Waka végül maradt, ugyanis mindenki, aki részt vett a Dalcsatában (így ő is), kaptak közösen egy tortát, abból még ki akarta venni a szeletét, de őt már nem vártuk meg. Igen, amikor ilyen nagyon oldott, bolondos hangulatom van, akkor vigyázni kell velem, mert halálra fárasztom a másikat.

Tehát, hazavitt, és letett. Jó volt ez a MondoCon, nagyon örültem mindenkinek, különösen Hikimisának, hogy visszatért. Mondta, hogy elképzelhető, hogy jön tavasszal is, ki fog derülni.

Nagy Natália dedikál

Még tavaly decemberben az egyik barátom, Waka szólt látta az Árkádban Nagy Natáliát, hogy dedikálja a könyveit, CD-it. Aznap Békéscsabán voltam, úgyhogy úgy voltam vele, hogy ez ugrott. Tegnap bementem az Árkádba, és döbbenten láttam, hogy most is ott van.

Megörültem neki, de nem mentem oda hozzá azonnal, mert szerettem volna aláíratni vele a L'art Pour L'art Társulat CD-ket is, és ezért még haza kellett mennem. Mondjuk, kicsit aggódtam amiatt, hogy mit fog szólni a CD-khez, ugyanis eléggé viharos volt a szétválás, csúnyán összevesztek, és nem tudtam, hogy milyen emlékeket őriz ezekről az évekről. Mindenesetre hazamentem érte, és elvittem neki dedikáltatni. Eleinte a könyveit mutatta. Egyébként nagyon aranyos gyerekkönyvei vannak, ami a története alapján még a felnőttek számára is érdekes lenne. A Föld ünnepli 5 milliárdadik születésnapját, ennek alkalmából írt egy mesét. De el tudom képzelni, hogy Nagy Natália olyan mesét írt, ami felnőttek számára is olvasmányos, akár tanulságos történettel is szolgálhat nekünk is. De többen is voltak ott, és mindenkitől kérdezte, hogy mekkora a gyerek. Megmutatta a CD-it is, kettő volt nála. Az egyik a Bombanő, mely egy válogatás az általa énekelt dalaiból, valamint Zsákbamacska minden nő, ezen nagyon régi '60-as évek-beli dalokat énekelt fel újrahangszerelve. Említette is a Csinibabát. Na, és az Bombanő kapcsán említette a L'art Pour L'art Társulatot, akkor már meg mertem említeni neki a CD-ket, és alá is írta nekem. De érdekes volt látni, hogy egyrészt örömmel nézte a borítót, mondta is, hogy a fiatalsága volt, emlékezetes 10 év, másrészt meg jó volt látni, hogy nem gondol rossz érzésekkel vissza ezekre az évekre, így szerencsére nem jött be az aggodalmam.

Mondjuk, nem is ő volt az, hanem Galla Miklós, aki nagyon csúnyán összeveszett elsősorban Dolák-Saly Róberttel. Laár Andrással is, de olvastam, hogy vele más miatt, aminek okán könnyebb volt kibékülni vele. Mondjuk sejtem, hogy azért is volt Laár békülékenyebb, mert buddhista, és erősen spirituális beállítottságú, emiatt másképp láthat dolgokat. De Dolák-Saly Róberttel a mai napig nem békült ki, így esély nincs arra, hogy újra létrejöjjön az eredeti L'art Pour L'art Társulat, amit rettenetesen sajnálok, mert az a felállás egy legjobb humoristákból álló egyesület, és amit műveltek négyen, az olyan elementáris volt a humor terén, amihez hasonlót csak kevesen tudnak felmutatni. Elolvastam Galla Miklós könyvét, a "Jé, a Galla is ember" címűt, ebben írta meg, hogy mi történt, miért váltak el nagy haraggal. Nem akarom felidézni, mert pontosan nem emlékszem, mi történt, és nincs Pesten a könyv, hogy bele tudjak lapozni, és elolvassam azt a részt. De érdemes volt olvasni a könyvet, mert a humora mellett nagyon értelmesen fejezi ki magát, nagyon jó volt olvasni az írásait.

Szóval, jó volt látni Nagy Natália mosolyát az arcán, ahogy aláírta a L'art Pour L'art Társulat CD-ket, és bár ő maradt meg legkevésbé a köztudatban, biztos vagyok abban, hogy ő is keményen dolgozott a háttérben. És azért ne feledkezzünk meg Evettkéről, és Irénről sem, akit biztos, hogy senki nem tud úgy játszani, mint Nagy Natália. Az a kislány, és a szomszédasszony tökéletesen rá lettek írva. És örülök is, hogy az új L'art Pour L'art nem hozta vissza az új tagokkal Evettkét és Irént, hanem helyettük kitaláltak másokat. Mondjuk Zigóta, Kancácska drága, meg ezek nem valami jó váltás, és Pethő Zsolt is gyengébb Margit szerepében. Az is olyan, hogy Galla Miklósra lett kitalálva.

Ami a CD-ket illeti, az meglepő, hogy másolt CD-ken vannak rajta a dalok. De legalább magukat a lemezeket is aláírta, így személyesebbek. Az EMI-Quint adta ki a Zsákbamacska minden nő című albumot eredetileg 1998-ban, és ahogy utánaolvastam, ma már nem létezik ez a kiadó cég, felvásárolták, és feldarabolták 2011-ben. Úgyhogy nem hiszem, hogy neki maradt volna a CD-kből, ha azok gyártási jogai meg nem kerültek át más céghez, akkor nincs is aki kiadja. A borító legalább igényes papíron van, szépen ki van vágva (a Bombanőé is), és gondolom, így tudta megoldani, hogy a dalai valahogy elérhetők legyenek. Talán így a legjobb, ha nincs más lehetőség. A Bombanő amúgy nem hivatalos kiadás, gondolom, ez egy általa kreált válogatásalbum a saját dalaiból. Mindenesetre kellemes személyiség volt, jó volt személyesen találkozni vele.

Egy félig sikerült terv

Furcsa, hogy a mai napig nehézséget okoz a Super Mario World. Ugye leszedtem New Nintendo 3DS-re, és ki is gondoltam, hogy milyen szép lenne, ha december 31-én legyőzöm Bowsert, és január 1-jére meglenne mind a 96 kijárat. Ezek közül Bowser legyőzése sikerült időre. Úgy játszottam a játékot (és egy ideje így játszom a Super Mario World-öt), hogy csak akkor megyek be az adott világ kastélyába, ha minden pályát megnyitottam, és mindenféle módon megcsináltam. Magyarán, minden kijáratot megtalálok. Idáig nem is volt probléma, A Star World is megvolt, minden egyes világban minden pályát sikerült megnyitni, minden kijáratot megtalálni, de a Special-ben lévő pályákkal nagyon nem boldogulok.

Azt gondoltam, hogy a Tubular-ral most is nagyon meg fogok szenvedni, ahogy ez meg is történt, nagyon nehezen sikerült túljutni rajta. De ezután mindig nagy megkönnyebbülés volt, ugyanis az ezt követő pályákon már sokkal könnyebben sikerült megcsinálni. Most azonban nem így van. Már az azt követő Way Cool pályát is meglepően sokszor kezdtem újra, ahogy az Awesome pályát is. A Way Cool-nál a Fuzzy-k okoztak komoly problémát, azokat nagyon nehéz volt megkerülni, amelyek egy kis kör körül forogtak. Az Awesome-nál el lehet mondani, hogy inkább bénáztam. A Groovy relatíve könnyű pálya, de a Mondo pályán a vízszintek váltakozása és az Amazing Flyin' Hammer Brothers okozott nehézséget a kalapácsaival. Az Outrageous pályáról meg azt írják, hogy Yoshival sokkal könnyebb. Hát én pont azt tapasztaltam, hogy inkább csak nehézséget okoz, mert ha sérülés ér minket, elmenekül, akkor utána kell menni. Most tudni kell erről a pályáról, hogy sok itt a Bullet Bill, és ha azok megsebeznek minket, akkor jóformán annyi nekünk, mert hát eléggé hosszú a pálya, és az Amazing Flyin' Hammer Brothers ezen a pályán is tiszteletét tette, valamint van fa, ami a pálya előtt van, és ez akadályoz a kilátásban. Egyelőre itt vagyok elakadva, én inkább azt mondanám, hogy Yoshi nélkül, tollal a legkönnyebb, de még úgy is gyönyörűen el lehet bénázni az egészet. Ha kész lenne, akkor már csak a Funky maradna, ami egy hozzú, de korántsem annyira nehéz pálya. Inkább egyfajta "búcsúpálya", ugyanis, ha az meglenne, akkor lenne meg a 96 kijárat. Ha jól emlékszem, még van is egy búcsúüzenet érmékkel írva. Márpedig rosszul nem emlékezhetek.

Hát, meglep, hogy azért jónéhányszor végigvittem már a játékot úgy, hogy megnyitottam mind a 96 kijáratot, és még mindig tud nehézséget okozni. Természetesen nem adom fel, próbálkozok még, remélem, hamarosan a siker hírével jelentkezhetek.

Ismét itthon

Jó volt kicsit kint lenni Angliában, látva, hogy milyen a videojátékos helyzet az üzletekben, és általában látni, hogy mivel játszanak ott.

Üzletek terén veszteség volt a That's Entertainment bezárása. Országszerte bezártak az üzleteik, kizárólag online lehet tőlük rendelni, és így is vesznek be termékeket. Annyira sok játék nem volt náluk, inkább a CD-k miatt sajnáltam, hogy bezártak, náluk ugyanis rengeteg sok audio CD volt eladóban, döntő többségük igencsak jutányos áron volt kapható, £1-2-ért. Nyílt viszont egy új üzlet Birkenhead-ben. Nem jegyeztem meg a nevét, nem is hinném, hogy országos hálózat lennének, de nagyon sok retro játék kapható náluk. Volt is jónéhány játék, amit megvettem volna tőlük, például a Sonic the Hedgehog Sega Master System-re. Náluk is tudtam volna hagyni pénzt. A GAME-ben egyre kevesebb játék van, egyre inkább az jön le, hogy a CeX az elsőszámú videojáték árusító üzlet Angliában.

Ami feltűnt, hogy nagyon-nagyon megfogyatokozott a Nintendo 3DS tulajdonosok száma Angliában. Legalábbis azoké, akik ma is aktívan használják a gépüket. Régen, 6-7 éve, amikor egy alkalommal voltam Birkenhead-ben többször megtelt a 10-es StreetPass korlát, Liverpool-ról már nem is beszélve, ahol ez szinte negyedóránként megtörtént. Ma meg az összes 12 napos Angliában való tartózkodásom alkalomából összesen volt 6 StreetPass. Hát ennyit a Nintendo 3DS-ről? Úgy néz ki, igen. Jó eséllyel azért is, mert sokan váltottak Nintendo Switch-re, ami kézikonzolként is funkcionál, és akkor minek vigyenek magukkal két kézikonzolt? Bár az utcákon, buszon senkinél nem láttam Switchet a kezében.

De manapság is egyre több üzlet zár be, és hasonló okok miatt, mint a That's Entertainment. Egyre többen térnek át az online rendelésekre. Igazából a bevásárlóközpontokban a mai napig sokan vannak, de például nővérem is nagyon keveset jár már ilyen helyekre, mert amit lehet, azt már online rendeli meg. És úgy tűnik, hogy szépen lassan eljön annak az ideje, hogy az online rendelések ténylegesen átveszik az üzletek szerepét.

Japán zenei megjelenések 2018-ban

A nagy összegző blogpost következik, ami 2009 óta hagyomány nálam. Természetesen most is azokkal a japán kiadványokkal foglalkozok, amikben érdekelt vagyok.

Ebben az évben is voltak jó, és felejtős albumok és kislemezek. Kicsit késve ugyan, de Hayashibara Megumi kiadott egy albumot 50. születésnapja alkalmából (tavaly volt 50 éves), ami szokatlanul sötét hangulatúra sikeredett. Nagyon keveset hallgattam. Okui Masami énekesnői karrierjének 25. évfordulója alkalmából készített egy minőségében áltagon felüli albumot. Suara viszont erősen felemás albumot dobott piacra, ahogy a JAM Project új BEST COLLECTION albumán lévő új dalok közül is a többségén érződik az alkotói válság, az új ötlet hiánya. Néhány kiemelkedő dal (pl.: Okui Masami: Ai wo Shiru, Suara: Amayadori, Yonekura Chihiro: Promise) emlékezetessé teszi az évet, de összességében a 2018-as év messze elmarad a legjobbnak ítélt 2009-es évtől. Sőt, ki is lehet jelenteni, hogy 2009 trónját már semmi nem fenyegeti.

De lássuk az idei listát.

Január:

• Január 31: TRUE - Sincerely
• Január 31: Chihara Minori - Michishirube

Február:

• Február 28: Kita Shuhei / Yonekura Chihiro - HOWLING SWORD / Promise
• Február 28: Psychic Lover - Silent Prisoner

Március:

• Március 7: FLOW THE BEST ~Anime Shibari~
• Március 28: Suara - Hikari
• Március 30: Hayashibara Megumi - Fifty~Fifty

Április:

• Április 25: JAM Project - Hagane no Warriors
• Április 25: Suara - Kimi Dake no Tabiji Re:boot

Július

• Július 25: ALI PROJECT - Geijutsu Hentairon

Augusztus:

• Augusztus 21: Okui Masami - HAPPY END
• Augusztus 29: FLOW - Neiro

Szeptember:

• Szeptember 26: Suara - Kotowari
• Szeptember 26: Chihara Minori - SPIRAL

Október:

• Október 24: angela - All Time Best 2003-2009
• Október 24: angela - All Time Best 2010-2017
• Október 24: Mizuki Ichiro Debut 50 Shuuhen Kinen Ban JUST MY LIFE
• Október 31: JAM Project BEST COLLECTION XIII ~A-ROCK~

November:

• November 21: Psychic Lover - 15th Anniversary Re-Recording Tracks ~CRASH & BUILD~

December:

• December 12: Endoh Masaaki - Present of the Voice 2

Nemcsak abból látszik, hogy egyre kevesebb japán kiadvány jelenik meg, hogy a személyes érdekeltségű listám egyre kurtább, hanem összességében is könnyebb volt átnézni a Generasia oldalán, hogy mik az aktuális havi megjelenések. És bár valamennyire követi a digitális megjelenéseket, de inkább az jön le, hogy a japán lemezkiadóknak nem jött be a digitális kiadás.

Ami különben tökéletesen érthető, mert a különböző japán albumok és kislemezek a japánok pénztárcájához lett szabva, és világszerte csak úgy adható el, ha a japán árakhoz képest jóval olcsóbban teszik ki. Például a Google Play-en is kint van az összes Suara album, valamint jónéhány angela és Hayashibara Megumi kiadvány is, és sokkal olcsóbban letölthetők, mint amennyiért megvásárolhatók (voltak) a CD-k. Azt tippelem, hogy emiatt is nehezebben elérhetők a japán zenei albumok és kislemezek digitálisan, nemcsak azért, mert védik a zenéiket, és korlátozzák, hogy Japánon kívül ne legyen elérhető. Mert ilyen korlátozás is van. Nem tudom, hogy Japánon belül hogy van, ismerek néhány japán weboldalt, mely digitálisan terjeszt zenéket: Mora, OTOTOY. Ezek a weboldalak nemcsak amiatt különlegesek, hogy a japán zenére van kihegyezve, hanem kifejezetten magas minőségben tölthetők le zenék. Nemcsak hogy veszteségmentesek (flac), hanem egyrészt ennek bitrátája is nagyon magas, másrészt a frekvencia is 96 kHz, de láttam 192 kHz-s zenét is. Ezek már olyan kristálytiszta hangzásúak, mintha a szobánkban játszanák élőben a dalokat. Ezzel fel lett oldva a CD memóriakorlátja, mert ez már nem férne rá egy átlagos CD-re. Illetve ott van megoldásnént az SACD (Super Audio CD), de ehhez külön lejátszó kell, és olyan hangrendszer, ami meg is szólaltatja abban a minőségben, ahogy a magas minőségű veszteségmentes zenéket is. A legtöbb hangrendszer csak 20 kHz-ig szólaltat meg zenét, ami amúgy teljesen helyén való, ugyanis az emberi fül is nagyjából 20 kHz-ig hallja a hangokat. Ami miatt elképzelhetőnek tartom, hogy érdemes ilyen jó minőségben zenét hallgatni, hogy minden hangszer, és ének tisztán szólal meg.