Gyötör az élet...

Hát, nem tudtam nem Ganxsta Zolee 1. albumának egyik legjelentősebb dalára gondolni (annak címe Semmi nem véd meg), amikor megláttam, hogy a Japán Alapítvány a nyári szünet utáni első filmjét, amit levetített, "Senki nem véd meg" címre hallgat. Eredeti címe Daremo Mamotte Kurenai (誰も守ってくれない). Jó a fordítás (nincs hivatalos magyar címe), és mindenképp nagyon jól megmutatja, hogy miről szól a film. A főszereplő lányt tényleg gyötörte az élet, és tudja, milyen az, amikor szinte senki nem védi meg.

A film ugyanis nemcsak a modern technológia árnyoldalait mutatja meg, ahogy a Japán Alapítvány weboldalán is lehet olvasni, hanem tükröt állít a tipikus japán gondolkodás elé. A főszereplő lány neve Funamura Saori, aki akkor kerül a sajtó kereszttüzébe, amikor a bátyját elkapja a rendőrség gyilkosságért. A sajtó az egész családról tudni akar, akármerre is bújnak el, úgy üldözik őket, mintha a világ legnagyobb kincsét rejtegetnék. Sehol nincs nyugtuk, a 15 éves lányt ez nagyon megviseli lelkileg. Mellé rendelik ki Katsuura nyomozót, aki mindent megtesz azért, hogy elrejtse a lányt. De sajnos aki képet akar csinálni, az meg is találja a módját, főleg, hogy a sajtó a népet is hergeli azzal, hogy 10.000 yen a jutalma annak, aki jó képet csinál a lányról. És amikor találnak egy relatíve jó búvóhelyet, ott sincs nyugtuk, mert az internet segítségével ott is megtalálják a lányt, de kétségtelen, hogy akkor szenvedi el a legnagyobb sebet, amikor az egyik barátnője jelenik meg, de a szándéka... Aztán végül megnyugvásra lel.

Ami furcsa volt számomra, hogy szinte egyből a közepébe csaptunk, ami az eseményeket illeti. Pár perc telik el, hogy elkapják a fiút és a családot egyből megtalálja a sajtó. Ezzel hihetetlen feszültséget generálnak, és ezt a folyamatos üldözésekkel sokáig fenn is tartják. Egészen addig, amíg nem találnak egy jó búvóhelyet. Onnastól viszont hirtelen lenyugszik a történet, egyedül a lánynál lehet érezni, egyfajta feszültséget. Persze a barátnő is itt jelenik meg, ezek mellett itt tudunk meg a családról háttértörténetet. Ezzel a kettősséggel egy éles vonalat lehet húzni, és nagyon jól ketté lehet választani.

A film egyrészről a modern technika árnyoldalait mutatja meg, ugyanis folyamatosan teszik közzé az interneten, hogy hol van épp a lány. (Megmosolyogtam amúgy a weboldalt, mert ismerem. Ott nézem a teljes heti album- és kislemez eladási listát.) Ahogy elnézem, az egy közösségi oldal, amit bárki szerkeszthet. Másfelől meg ahogy írtam, tükröt állít a japán gondolkodás elé is, ugyanis úgy üldözik a lányt és a szüleit, mintha ők maguk lennének a gyilkosok. Ez is a japán hagyományból fakad (vagyis ez egész Ázsiára kiterjeszthető), hogy a család az egy összetartó kapocs, a tagoknak pedig egyformán kell támogatni egymást. Ennek okán, meg hogy az ázsiai országokban nem igazán gondolkodnak egyénekben, ha valami rosszat csinál az egyik családtag, az a többi tag számára is szégyen, és ugyanúgy üldözik érte, mintha ő maga követte volna el. Itt jön ki, hogy ez a gondolkodás bizonyos esetekben mennyire ártalmas, hiszen a lány semmiről sem tehet, de 15 évesen máris megérzi az élet súlyát. Fotósok elől nem tud elbújni, hiába talál rejtekhelyet neki a nyomozó, aki arra hivatott, hogy segítse a lányt, semmit nem ér, mert megtalálják. Mondjuk egyszer a lány maga írja ki, hogy hol van, hogy miért, ez egy érdekes rejtély. De az biztos, hogy a film érzelmileg nagyon hatásos. A kép, amit kitettem, ott együtt sírtam a lánnyal. Ez a "kevésbé gondolkodnak egyénben" téma több területen is megjelenik Japánban. Például legjobb egyetemre bekerülni, onnan elittanulóként kikerülni, majd kemény munkával mutatni, hogy jó nevelést kapott a szülőktől. Ahogy a film mutatja, ez lehet legalább annyira rossz, mint amikor valaki annyira elengedi magát, hogy csak azzal foglalkozik, hogy megmutassa saját magát, és nem foglalkozik a másik véleményével. Mindenképpen egyensúlyra kell törekedni, mint ahogy az élet annyi területén.

Ami a címet illeti, beszélgettem erről Leeával, szerinte rossz a magyar fordítás. Össze van keverve, ugyanis a "kurenai" két jelentésű szó. Egyrészt a "kureru" (adni) ige tagadóalakja, másrészt meg a "kurenai" egy szín, a piros egy árnyalata. Leea szerint jelen esetben a színről van szó, ugyanis a "mamotte", szó az ige, vagyis védeni. Őszerinte a cím nagyjából így van magyarul: "A bíbor, amit senki nem véd". Mondjuk ezen már csak utólag agyalok, hogy igazából ez sem feltétlen helyes, mert ha a kurenai főnév, akkor nincs sehol tagadóalak, a "daremo" meg önmagában "bárki" jelentéssel bír. És úgy tudom, hogy az igének tagadóalakban kell állnia ahhoz, hogy a "daremo" jelentése "senki" legyen. Ami szintén érdekes (ez is utólag jutott eszembe), hogy Hayashibara Meguminak a korai énekesnői korszakából van egy "Mamotte Ageru" című dala, ami azért érdekes, mert ha a "mamotte" igei alak, akkor két ige van egymás mellett. Nem akarom Leea japántudását felülbírálni, kettőnk közül neki van nyelvvizsgája japánból, és ő volt Japánban másfél évig ösztöndíjjal, úgyhogy egyértelmű, melyikünk tudja jobban a nyelvet, csak mivel ott kimerítettem minden addigi ötletemet, félbemaradt a téma, és csak utólag jutott eszembe még ötlet.

A film pedig magasan ajánlott.

Super Mario Land - Underground zene

Ismét játékzenét szeretnék bemutatni, ezúttal a Game Boy-ra megjelent Super Mario Land Underground zenéjét. Ugyanis már az első pillanattól kezdve nagyon tetszett, amikor meghallottam. Egyike azon nagyon kevés játékzenéknek, melynek pályáján csak a zenéje miatt képes járkálni, ahol ez hallatszik, hogy minél többet hallgassam. Tegnap jöttem Békéscsabára, és a vonaton a 3-2 pálya alatt is ez a zene szólt. Bár nem emiatt, de legalább 12× meghaltam ezen a pályán, és egyáltalán nem idegeskedtem magam rajta. Hiába játszok már több mint 25 éve, a mai napig képes vagyok elszerencsétlenkedni egy-egy pályát. De elvoltam rajta. Nem mindig tudom végigjátszani ezt a játékot.

De lássuk a zenét.

Nemcsak az tetszik benne, hogy mennyire dallamos, hanem hogy korlátozott lehetőségekből (3 csatornán szól ez a zene: A főzene, a háttérzene és az ütős hangzás) ilyen jó zenét hoznak ki. De biztos, hogy nem Kondo Koji és társai az egyedüliek, akik az 8-bit világból csodát hoznak ki, de ennek a korszaknak a zenéit annyira nem ismerem (legalábbis a Nintendo játékokon kívülieket nem). Ekkor még nem igazán voltam aktív játékos, mert bár 1991 óta számolom, hogy játszok, ekkor fogtam először controllert, és szippantott be a videojátékok világa, de igazán nagy videojátékossá 1993-ban a Super Nintendo korszakban váltam, ekkortól figyeltem aktívan, hogy mik történnek a konkurenseknél is. Így inkább csak 576 KByte-os (1993 előttiek) tesztekből tudom, hogy milyen zenék voltak a még nálamnál is régebbi időkben. És volt jónéhány Amiga és Commodore 64 játék, melynek zenéjét dicsérték. Úgyhogy a néhány csatornás zenékből is nagyon jókat lehetett kihozni, de azt továbbra is túlzónak tartom, amikor tavaly a PixelConon chiptune zenékre úgy tomboltak emberek, mint egy kemény rockegyüttes koncertjén. Holott a koncertet többségében egy dekoratív hölgy tartotta, akinél annyit láttam, hogy egy Game Boy-t nyomkod össze-vissza, még csak nem is a zene ritmusára, és rázza magát. Volt olyan, hogy zene közben megállt inni, nem csinált semmit, és ugyanúgy ment a zene. Hol van itt a munka, a művészet? Mi ebben a lényeg? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merültem fel bennem, amikor figyeltem a csajokat.

A Super Mario Land zenéjét egyébként Tanaka Hirokazu szerezte, aki... Hát, nem szeretnék kellemetlenkedni, amikor először megláttam őt, az volt az első gondolatom, hogy ez Piton professzor ázsiai kiadásban. O_O Már csak azért sem érdemes foglalkozni azzal, hogy hogy néz ki, mert ő az egyik legtermékenyebb zeneszerző Nintendós berkekben. A MOTHER zenéket is ő szerezte, a Pokémon világában is nagyon jártas, ami a zenéket illet, és ahogy megnéztem a Video Game Music Database weboldalán, számtalan más játékzenében működött közre. Ebben a videóban meg fantasztikus, ahogy beszél a Pokémonos élményeiről, zeneszerzésről, és hogy 57 éves, és ugyanúgy élvezi a játékot, mint régen.

Én is ilyen attitűddel szeretnék megöregedni. Egyébként valahányszor hallok japán nyelvet, mindig erősebb a késztetés, hogy megtanuljam a nyelvet.

És álljon itt is a Super Smash Bros. Brawl változat.

Mert ez fantasztikusan lett újra hangszerelve. Nagyon jól eltalálták a zene hangulatát, és oly módon hangszerelték, hogy abból még többet hoztak ki. A dinamikája meg hihetetlen oldott hangulatot ad a zenének, sportesemények aláfestő zenéjének kiváló.

Super Smash Bros. özön

Elmentem ma a Game Parkba, és aki pénzzel megy oda, az jó eséllyel azt ott is hagyja. Nálam is így történt.

A két játékért fizettem, a dobozokat ajándékba kaptam. És ez még mindig a júliusi Super Smash Bros. bajnokság utóhatása, ugyanis tényleg annyira lelkesített, hogy jól sikerült a verseny, hogy már amiatt is önmagában jobban szeretem a sorozatot. Már annak is örültem, hogy továbbjutottam az első fordulóból, mert így azt éreztem, hogy na, csak nem vagyok annyira rossz a játékban, és a játék hangulata is itt ragadott meg igazán, pedig 12 éve játszok a sorozattal. Na de, ami nagyon késik, még az sem múlik.

A Game Park pedig továbbra is fantasztikus. Egyrészt már az ajándékokért is rettenetesen hálás vagyok, meg az, hogy az áraik is egyre jobbak. Mind a két játék használt volt, és az áruk pont megfelelő volt. Pont az az ár, amit, ha kereskedő lennék, én is így alakítanám ki. Még régebben elgondoltam, hogy egy videojátékos boltot alapítanék és nyitnék, akkor úgy határoznám meg az árakat, hogy az átlag árhoz képest egy árszinttel lejjebb. Ezzel több vásárlót képzelek el, hasznom meg ugyanúgy lenne. De nincs konkrét tapasztalatom a kereskedelemben, nem tudom, hogy ha ez valóság lenne, lehet-e ezt így alkalmazni. Renivel is jókat beszélgettem, elmeséltem neki a PlayIT-en történteket is. A Mario Party 10-et ha valamiért megvenném, akkor azért, mert a 10-es a szerencseszámom, és annak örömére, hogy megérte a sorozat a 10. részt.

Izgatottan vártam, hogy hazaérjek, és játsszak velük, de sajnos a Super Smash Bros. for Wii U-val nem tudtam emiatt:

Azért volt meglepő, mert alig volt karcos a lemez. Nagyon kevés volt, az olyan, hogy használatból adódik. De ha ennyire kényes, akkor legyen. Vettem szemüvegtisztító kendőt a Lidl-ben, hogy ezzel tisztítsam meg a lemezt, de tisztítás után is kiadta ugyanezt a hibakódot.

No, akkor kipróbáltam a Super Smash Bros. Brawl-t, az viszont teljesen rendben működött. És nagyon jó volt vele játszani. A karakterem természetesen Toon Link volt. Három gépi ellenfél ellen játszottam. Azt akartam kipróbálni, hogy épp hol tartok. Három gépi ellenfél ellen játszottam. Először hatos szintűre állítottam őket, itt nyertem. De nem volt egyértelmű, hogy nyerek, mert R.O.B.-nak, akivel maradtam, egy élettel több volt neki, csak aztán összeszedtem magam, és végül megnyertem. Érdekes dolog a fordított pszichológia, ugyanis elkönyveltem magamban, hogy második leszek, de akkor már azon voltam, hogy ne kapjak ki nagyon. Végül annyira nem kaptam ki nagyon, hogy én nyertem meg. Viszont hetes szinten már nem volt ilyen szerencsés, ott már utolsó voltam. Tehát bőven van mit fejlődni, de a motiváció megvan bennem.

Két játékot játszottam csak, utána az Options menübe mentem, megnéztem, hogy a pályákon melyik zene, hogy van beállítva, melyik játszódjon gyakran, melyik ritkábban. Jónéhány helyen módosítottam. Legalább egy órán keresztül hallgattam a zenéket, hogy melyik milyen gyakran hangozzon fel. Néhány zenének nagyon megörültem, például totál megfeledkeztem, hogy az egyik nagy kedvencemet is újragondolták, és bekerült a játékba:

Pont a kedvenc zenémet tették be a Super Mario Land játékból, nagyon megörültem, amikor ezt újra hallottam. Amikor nyilvánosságra tették (nem hivatalos úton) a Brawl zenéket 2008 május-júniusában, akkor többek között ez volt az a zene, amit rengeteget hallgattam. Imádom az eredeti verziót, csak ezért a zenéért élvezem a Super Mario Land-et, és ez a változat is nagyon tetszik.

A Wii U-s Smash Bros.-t meg visszaviszem a Game Parkba, írtam nekik, és mondták, hogy vigyem vissza, megnézik ők is, kipróbálják. Ha nekik sem megy, akkor visszaadják a pénzt érte. Ezt igazából nem szeretném. Meg fogom kérni őket, hogy akkor polírozzák a lemezt, ha lehetséges, és utána vélhetően már menni fog. Szeretném ezt a játékot, szeretném Wii U-n is játszani.

Néhány Ákos CD

Ahogy sejtettem, tényleg volt néhány Ákos CD, ami előkerült.

Csak anyámat kellett megkérdezni. Több dobozt is megnéztünk és valami teljesen lehetetlen helyről került elő, ahol nem is jutott eszembe megnézni.

A Beavatás CD is régről megvolt, a borító nagyon jó állapotban van, a lemez viszont nővéremnél van Angliában. Itt van az Alig hitted kislemez, amit izgatottan vettem meg a megjelenése napján. A szavakon túl kislemez Ákos weboldaláról lett megrendelve, az Andante papírtokos single pedig az Ölelj meg újra dalt tartalmazza több változatban. Ezeket osztogatták az Andante koncerten. Volt szerencsém jelen lenni a békéscsabai koncerten. Sokáig az Andante koncertturnéra jellemzően sajátságos hangszerelésben szóltak a dalok, aztán a végére nagy buli lett, és aki tudott, előre ment táncolni. Az Ilyenek voltunk dalnál valóságos partihangulat alakult ki. Hatalmas élmény volt.

Betömjem a fekete lyukakat, és tegyem teljessé az Ákos CD-gyűjteményt? Legyen. Idővel az lesz, de most Okui Masami: Sophia kislemeze és HAPPY END albuma van prioritásban.

Lassú szélvész várost söpör el

Így tudnám jellemezni azt a dalt, amit felvettem ma, ugyanis elkészült a negyedik hangfelvételem is, ez pedig a JAM Project-től a TORNADO.

Remegtem az első refrén után, nem tudom szavakkal kifejezni, hogy micsoda élmény ezt a dalt elénekelni. Bár az hallatszik, hogy a végére elfáradtam, ugyanis nem elsőre énekeltem fel a dalt, hanem volt több próba is előtte. És a helyzet az, hogy annyira kikészítette a hangomat a néhány próba, hogy muszáj voltam szünetet tartani. Addig is forró tea, ami helyreteszi a torkomat, valamint edzettem Wii Fit U-val. (Ez csak hogy lefoglaljam magam, a fizikai edzés nem segít a hangomon) Végig kíméltem a hangomat, csak halkan beszéltem, és körülbelül másfél órára rá éreztem azt, hogy na, nekiveselkedhetünk még egyszer. És az eleje sikerült, nagyon jól ment! De a második refrén után éreztem, hogy ez nem fog így kitartani a harmadik refrénre, ami meg is történt, és hallatszik is, de így is nagyon büszke vagyok arra, hogy ezt a dalt így el tudtam énekelni. Szerintem még a legvégén az "úristen" is belehallatszott a mikrofonba, még ha halkan is mondtam, de egyszerűen annyira remegtem a megkönnyebbültségtől, hogy muszáj voltam kiadni magamból. Hihetetlenül jó érzés volt felénekelni ezt a dalt, és ez lesz az egyik választott dalom az őszi MondoCon-ra az énekversenyre is. Ugyanis ismét énekverseny lesz, amire két dallal kell készülni. Nekem meg is van a két dal, amivel ki fogok állni, ez lesz az első fordulós dalom, a második meg egy Okui Masami dal, amit már említettem korábban, a Melted Snow, amit szintén dicsértek, és mondták, hogy ha azt meg tudom tanulni, akkor indulhatok vele. Több se kell nekem. Gyönyörűszép ballada, nagyon szeretem hallgatni, kicsit el is érzékenyülök rá, és nagyon remélem, hogy ha az első fordulóból továbbjutok, akkor át tudom adni a dalból fakadó érzelmeket.

Ezt terveztem elénekelni, 95%-ban sikerült, remélem, tetszeni fog mindenkinek, aki meghallgatja. Jelenleg ez a maximum énekhang, amit ki tudok énekelni.

Brit rádióadó

Van egy angol rádióadó, amit szoktam hallgatni, ha nagyon bennem van a brit hangulat, emlékek, kicsit átadva magamat annak az életérzésnek, amit ott éltem meg, amit nagyon szeretek. Ez pedig a Heart North West. A Heart egy országos kereskedelmi rádióadó, ennek a North West állomását hallgatom, miután nővéremék a Liverpool melletti Wallasey városában laknak. És valahányszor mentünk valahova autóval (márpedig ez mindennapos tevékenység volt), mindig ez a rádióadó szólt. Megtetszett a hangulata, azóta is, ha angol rádióadót hallgatok, csak ezt hallgatom.

Brit rádióadót meg nemcsak azért hallgatok, mert nagyon elmerülök azokban a dolgokban, amiket Angliában éltem meg, hanem mert innen "értesülök" a legújabb trendekről zenei téren. Elátkozott dolognak tartom a mai nyugati zenét, mégis hallgatom néha egészen egyszerű okból kifolyólag: Lazítani. Amikor nem igényes szövegre, élő zenére vágyom, csak egyszerűen lazításra vágyom, akkor hallgatok nyugati zenét. Ilyen ritkán fordul elő, most is a japán zene, illetve egyre inkább úgy fest, hogy Ákos a fő csapásirány nálam, ha zenéről van szó. Illetve néhány kiváló magyar előadó (LGT, Zorán, Metro, és néhány jó élő, rock zene) de néha kifejezetten jó érzés értelmetlen, jelentés nélküli zenét hallgatni.

Meg nemcsak ellazít, hanem olyan érzetet ad, mintha jobban benne lennék abban a világban, ami körülöttem van. Bár ez inkább csapda, mert mindig az aktuális trendek szólnak a népszerű rádióadókban, ami sok esetben a legkevésbé kompatibilis az igényes, élő zenével. De amikor ezeket hallgatom, akkor elengedem ezeket a gondolatokat, és átadom magam azoknak az érzéseknek, amik ezek a zenék adnak.

Angol rádiót meg azért is érdemes hallgatni, mert a híreket legtöbbször 1-2 percben lerendezik. Ledarálják gyorsan, hogy ki kit ölt meg, vert halálra, rabolt ki. Nem viccelek, tényleg ezek az angol kereskedelmi rádióadók híreinek fő csapásiránya. Nővérem módszeresen kapcsolta ki arra a pár percre a rádiót, amikor a hírek szóltak, aztán vissza, mert egyébként tényleg rettenetesek. De legalább gyorsan elmondja, és kész, mehet a buli a tovább.

Érdekes volt, hogy weboldalon eddig nem tudtam hallgatni, de most sikerült behozni ott is a rádiót. Valami brit törvény, hogy országhatáron kívül nem lehet hallgatni rádióadót... Nem biztos, hogy ez volt, csak azt láttam, hogy fenntartják a tévedés lehetőségét, és lehetőséget adtak arra, hogy beírjam az irányítószámot. Beírtam a nővéremékét, és Budapesten is szól a rádió (ahogy az LGT énekelte). Ennyit a helymeghatározásról. Már csak azért is, mert a TuneIn alkalmazásról és a Heart mobilos alkalmazásáról vígan tudom hallgatni a rádiót anélkül, hogy kérte volna az irányítószámot. Sokkal inkább itt arról van szó, hogy nem vagyok a kereskedelmi érdekeltségükben, mert nem Angliában hallgatom a rádiót. Mert egyébként rengeteg reklám van, legalább 7 perc egyhuzamban. Elvagyok ezekkel is. Nem annyira idegesítőek, inkább csak úgy érzem, hogy közelebb vagyok lélekben a britekhez.

Azért kezdtem el ismét hallgatni a rádióadót, mert felmerült a lehetősége, hogy valamikor az ősszel lehet, hogy lesz lehetőségem ismét egy kis időt tölteni Angliában. Ez még nem biztos, ennek ellenére nagyon elkapott a brit hangulat. Ehhez mondjuk az időjárás is rásegített, mert tegnapra rettenetesen lehűlt a levegő (pénteken 33°C, vasárnap meg 16°C...). De ehhez az is rásegített, hogy tegnap voltam az Aréna Plázában és szétnéztem a Sport Direct-ben. Ez Angliában a "törzs-ruhabolt", ahova mindig járunk vásárolni, valahányszor Angliában vagyunk. Néhány éve nyílt Budapesten az üzlet, és ugyanaz az üzlet felépítése (franchise) ezért ugyanazt a hangulatot árasztja magából, mint az angliai üzletek. Egyébként alapvetően drága üzlet, ide a leértékelések miatt érdemes járni. Mert ami olcsó, az meglehetősen jó áron van, és olcsón lehet jó minőségű sportcipőt, ruhát venni.

Ákos kazetta gyűjtemény

Ahogy írtam korábban, Ákos kazettákat leginkább 2000-2001 között vettem, aztán utána is még, amik hiányoztak, meg az újabb albumokat is. Illetve az Indiántánc és a Beavatás megjelenésük óta van meg. Ezek szerencsére megmaradtak, és úgy tudom, hogy ez az összes valaha megjelent Ákos kazetta.

Összesen 22 kazetta. Ez az összes, ami megjelent 1993-2004 között. Aztán rá következő album, az Andante extra már nem jelent meg így, és a kazetta-forgalmazás is megszűnt.

Ezeknek örülök, viszont úgy tudom, hogy az Ákos maxi CD-ket nem adtam el. Akárhogy kutatom fel az egész házat értük itt Békéscsabán, nem találom sehol. Ahogy az Ákos verseskötetet sem, ami megvolt, a Szív, Seb, Ész címűt. Nem is nagyon tudom, hogy hol lehetnek, mert tavaly nyáron volt egy nagyobb felújítás, és akkor elég sok könyv lett az antikváriumba vagy a papírhulladékba szállítva. Nem emlékszem arra, hogy ily módon találkoztam volna Ákos könyvvel, inkább csak az, hogy sokkal kevesebb hely van, ahol meglenne a könyv, vagy a CD.

Főleg az Alig hitted kislemez hiányzik, azt ugyanis a megjelenés napján vettem meg. Emlékszem, tudható volt korábban, hogy 2002. július 15-én fog megjelenni a kislemez, és annyira vártam, hogy megvehessem, hogy aznap, amikor megjelent, már a lemezbolt reggel 9 órási nyitására ott voltam, hogy elsők közt vegyem meg. Nagyon szerettem, és rengeteget hallgattam. 1.500 forint volt, ha jól emlékszem? Mindenesetre már az önmagában élmény volt, hogy megjelenésének napján vehettem meg a CD-t. Aztán, amit még a megjelenés napján vettem meg, az az Új törvény kazetta 2002. október 30-án. Ezért már nem tudtam úgy rohanni, mert már ősz volt, és iskola, ezért csak délután tudtam megvenni. De akkor nagyon sokat hallgattam a kazettát, és sok dalra a mai napig emlékszem.

A politikai megnyilvánulás már ekkor nyilvánvaló volt számomra, 16 évesen azért már amennyire lehet, aktívan követtem a közéletet, hogy mi történik körülöttem. Nem is nagyon tudtam elkerülni, mert katolikus gimnáziumba jártam, és a 2002-es választásokkor az áhitat után az igazgató úr konkrétan korteskedett a Fidesz mellett. De Ákos dalai esetében igyekeztem eltekinteni a politikai utalásoktól az olyan dalok esetében, mint például A bosszú népe vagy a Conquistador. Amúgy tényleg nem maga a politikai beállítottság érdekel, mert ha a másik oldalt nézzük, Gálvölgyi János esetében is rettenetesen zavart egy idő után, amikor a Heti Hetesben felolvasott Jáksó László egy Fideszes hírt, és mondja rá Gálvölgyi (már szinte kényszeresen), hogy nem sül le a bőr a pofájukról. Ez ilyen teljesen jelentés nélküli mondat. Megnézem azt a politikust, akinek bármilyen tette miatt is lesül a bőr a pofájáról. Erősek a megérzéseim a felől, hogy előbb őszülök meg. Ráadásul most már nemcsak az zavar, ha valaki kritika nélkül híve egy politikai pártnak, hanem az az identitás nélküliség, amit egyes pártok képviselnek.

Na de visszatérve Ákosra: most tényleg nagyon sokat hallgatom a dalait, és igyekszek most is eltekinteni a politikai indíttatású szövegektől. Mert mint zenész, zeneszerző és énekes, kiváló, szinte életművet tett le az asztalra, de a szövegeivel továbbra sem vagyok maradéktalanul elégedett. De a közeljövőben többet írok Ákosról, és részletesebben fogom elemezni egy-egy dalát, albumát, és akkor részletesen leírom mikre gondolok. Nagyon kavarognak bennem a gondolatok, tudnék miről írni már most is.

Új Okui Masami album a maga teljességében

Elérhetővé vált az új Okui Masami album, a HAPPY END. És hát... Te Jézus Krisztus, nem is tudom, hova legyek a gyönyörűségtől, de ez az album valami csodálatos! Nagyon érdekes, mert tényleg ahogy hallgattam a demo dalokat, az volt az érzésem, hogy elfáradt az énekesnő, nincsenek már új ötletek, hol vannak a nagy hatású dalok, és ilyenek. Olyan még nem fordult elő, hogy a pár másodperces bemutató dalok után teljesen más lett volna a véleményem egy adott albumról, amikor meghallgattam teljesben, de most erről van szó. Így a maguk teljességében sokkal jobbak a dalok. Újra elért a régi lelkesedés, mint amit egy-egy új Okui Masami album érkezésekor éreztem. És kifejezetten jó azt érezni, hogy nem öregszem lélekben, nem válok sznobbá a régi dalokhoz hasonlítva az újakat, és nem gondolok olyanokat, hogy nincs új ötlet, nincs lélek az új dalokban, hanem ezekben is megtalálom azt, amiktől nagyon jók, és talán legendák lesznek majd. Okui Masami egy jó ideje már az számomra, egy élő legenda.

Már most azt gondolom, hogy ez az album az ékes bizonyítéka annak, hogy Okui Masami meg tud újulni, ha arról van szó. Mindezt úgy, hogy tetten érhető bennük az egyénisége és az, ami miatt megszerettem őt. Teljesen megváltozott a véleményem, és nagyon szeretem az albumot. Részletesebb elemzés később, amikor úgy érzem, hogy hallgattam annyiszor a dalokat, hogy egy komolyabb kritikát is tudok írni róluk. Az biztos, hogy mostantól se éjjelem, se nappalom nem lesz ennek az albumnak köszönhetően.

Ákos: Élő dalok CD

Ahhoz képest, hogy éveken át szinte tudatosan kerültem Ákos dalait, nagyon visszatértem.

Még volt belőle néhány darab a Duna Plázában, közülük vettem egyet magamnak. És persze a tudatos kerülést sem úgy kell érteni, hogy kikapcsoltam a rádiót, ha megszólalt valamelyik dala, egyszerűen csak nem hallgattam a dalait külön, és eladtam a CD-it 2014. decemberében. Ezt most már bánom, ha lenne rá mód, visszavásárolnám. Lesz rá, csak mástól, egyesével, és drágábban, mint ahogy eladtam őket. Legalábbis meglepődnék, ha jó áron meg tudnám venni őket, mivel az Ákos CD-ket az átlaghoz képest drágábban adják-veszik.

Általánosságban nem rajongok annyira a koncertalbumokért, valamiért ezek nem mozgatnak meg. Nézni sokkal jobban szeretem őket. Egyetlen koncertalbumot hallgattam rengeteget, mégpedig Zorántól Az elmúlt 30 év... albumot. Ezt a mai napig nagyon szeretem, különlegesen pozitív hangulata van. Koncertalbumokat gyűjteménybe veszek inkább, ez az album sem a fő csapásirány, ha Ákos lemezekről van szó, de szívesen fogom hallgatni néha. Ami miatt tetszik, hogy néhány dalt átdolgoztak. A Mégis jó ezen verziója például kifejezetten bejön. De állítólag ez a koncert is élőben volt hatalmas élmény.

Hálás köszönettel tartozom RetroSpidey-nak, hogy visszahozta Ákos dalait az életembe. Mondhatni a múltam egy részét hozta vele vissza. Bár ez nem egészen helytálló, ugyanis rendkívül érdekes, hogy annak ellenére, hogy írtam, hogy Ákost 2000-2003 között hallgattam rengeteget, nem ezt az időszakot hozza vissza. Az megvan az elmémben, hogy régóta ismerem a dalokat, de a jelenembe illesztem be őket. Ezt azért tartom érdekesnek, mert főleg a 2000-2001 közötti időszak rendkívül erős és intenzív az életemben (első nagy szerelem...), és ezekben az időkben rengeteget hallgattam Ákost, de mostanra olyan, mintha annyira elhalványult volna, hogy semmi jelentősége nincs a jelenre nézve. Néha eszembe jutnak az akkor történt események, de érzelmileg már egyáltalán nem érint meg, annyira távoli már ez az idő. Hát akkor az Ákos dalok új értelmet kapnak, ha sokat fogom hallgatni, akkor a jelenem egyik legjelentősebb dalai is lehetnek akár. Ez majd ki fog derülni.

Bonanza Banzai dalokat is elővettem, ezek valahogy sokkal távolabbinak tűnnek. Itt is van jónéhány jelentős dal. Például, most hallgattam meg a Szakadék című dalt. Annyira megörültem neki, hogy konkrétan nem tértem magamhoz. Ezt a dalt 2001 nyarán hallgattam rengeteget, legtöbbször akkor, amikor valami nagyon jó dolog történt velem, és hihetetlenül jókedvű voltam. Ez a dal akkor az oldott vidámság szimbóluma volt nálam, most sincs ez másként, mert amikor meghallottam... Valósággal libabőröztem, és olyan jókedv lett úrrá rajtam, hogy azt el nem tudom mondani. A Bonanza Banzai-ról fogok írni még bővebben később.

Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy új Ákos korszak kezdődik az életemben.

Okui Masami évforduló

Azt hiszem, hogy amíg élek, addig augusztus 21-e legalább olyan fontos nap lesz, mintha csak a születésnapom lenne. 1993-ban ezen a napon jelent meg Okui Masami debütáló kislemeze, a Dare Yori mo Zutto... De számomra legalább ennyire fontos a Self Satisfaction és a Miracle Upper WL kislemezei, melyek 2009-ben ezen a napon jelentek meg.

Imádom ezt a két albumot, nem a nagy kiadványai közé sorolják, de a mai napig azt mondom, hogy ez a két kiadvány egy csoda az énekesnőtől. Ha valaki megkérdezné, hogy mit szeretek annyira Okui Masami-ban, többek között ezt az albumot és kislemezt játszanám le neki, a többit meg döntse el maga. Pedig a Self Satisfaction albumokon csak feldolgozások vannak, de mint ahogy annyi esetben is, itt is szinte az összes dal esetében jobb az Okui Masami változat. Ezek mind olyan dalok, amiket ő írt más előadóknak, csak ő maga feldolgozta. Ezen az albumon több dal is megmaradt eredeti hangszerelésében, ami különbség, hogy az ő hangjával jobban áll, mint az eredeti előadótól. Okui Masami-nak hihetetlenül karizmatikus hangja van, sokkal erősebb, mint azoknak az előadóknak, akiknek írta a dalokat. Az egyetlen kivétel talán Kitadani Hiroshi, akinek azért eléggé sajátságos és erős hangja van. Őtőle JAM Project tagként a Divine love került fel az albumra (Kitadani Hiroshi szóló). Érdekesség, hogy azt annak idején Okui Masami stúdiójában vették fel, ezért talán jobban kötődik az énekesnőhöz a Divine love kislemez, mint bármelyik másik JAM kiadvány.

A többi dal meg mind női előadótól van: Miyazaki Ui, Ohmi Tomoe, Ishida Yoko, Nogawa Sakura, KAORI. És aki ismeri őket, az tudhatja, nem valami erős hangú énekesnők. Még talán pont Ishida Yokót szeretik többen (én speciel nem), de azt gondolom, hogy szinte minden egyes dal jobb Okui Masami előadásában. Ezalól kivétel a Fuyu no Himawari, amit eléggé nehezen szoktam meg Okui Masami-tól, mert pont, hogy lágy dal, kellemes hangzású ballada, és ahhoz meg már túl erős Okui Masami hangja. Arról továbbra is azt gondolom, hogy Ohmi Tomoe hangjára van írva. Az az egyetlen kakukktojás, de minden egyes dal egy csoda ezen az albumon.

A Miracle Upper WL meg egy duett (ahogy a kislemez borítón is látható), méghozzá May'n-nel, aki szép sikereket ért el karrierje során. Nem egy embertől hallottam, hogy ő Okui Masami utódja. Annyira nem ismerem a dalait, hogy ezt alá tudjam támasztani, mert amúgy annyira nem bírom a hangját, ezt a dalt is inkább Okui Masami miatt hallgatom. Főleg, hogy a B-side track már egy Okui Masami szóló, a TO DIE FOR ×××, az énekesnő egyik remekműve, a Top Okui Masami dalok listájában szerepel valaha. Hihetetlen hogy megéli az érzelmeket, és ahogy ezt rockzenében átadja erős hanggal, maximálisan elhiszem neki, hogy tényleg meghalna a másik félért. Amióta csak ismerem ezt a kislemezt imádom ezt a dalt, és bármikor szívesen hallgatom. Még akkor is, ha érzelmileg már aktív a dal, de attól még szívesen hallgatom.

És ha már 25 éves a debütáló kislemez, akkor csak csináltam arról is egy képet, mert mégiscsak. Arról nem is beszélve, ha a kislemez borító is emblematikus lett Okui Masami repertoárjában.