Hiányos Disney könyv

Ezen a héten is elmentem Békéscsabára a bolhapiacra. Most, hogy itt a jó idő, egyre több árus van, és többféle régiséget visznek ki eladásra. Vannak, melyek között kifejezetten érdemes szétnézni. Most egy Disney-könyvre találtam, amelyik megtetszett 500 forintért.

Jó dolog a 101 Kiskutya, és örültem ennek a könyvnek, de már utólag vettem észre, hogy egy lap ki van belőle tépve.

Még az elején, konkrétan a 7-8. oldal hiányzik. Sajnáltam, mert jó alap lett volna arra, hogy elkezdjem gyűjteni a Disney könyveket. Ezek kimaradtak gyerekkoromból, mert drágának számított az akkori fizetésekhez képest. Nézegettem ezeket a könyveket többször is Vaterán, de eléggé drágán adják. 2-3000 forint egy kötet, és igazából annyira nem voltam inspirálva, hogy megvegyem őket. Nem azért, mert úgy érzem, hogy kinőttem belőle, mert a Disney-klasszikusok döntő többsége felnőtt korban is élvezetes, az árát sokallottam értük. Ilyen képes mesekönyveket meg szívesen lapozgatnék, olvasgatnék, hovatovább összegyűjteném az összeset.

Most már lehet is arra menni, hogy összegyűjtsük az összeset, ugyanis jó ideje nem jelenik már meg ebben a kiadásban új könyv. Bementem a Csaba Centerbe a Libri könyvesboltba, érdeklődni, hogy mennyire kaphatók ezek a könyvek. Szerencsém volt abból a szempontból, hogy pont azzal az eladóval beszéltem, aki ismeri a Disney könyveket. Mondta, hogy ezeket a fajta könyveket már nem forgalmazzák, mert az Egmont Hungary kiadó megszűnt 2013-2014 körül, a Jégvarázs volt az utolsó, amit így kiadtak, összesen 62 kötetes ez a sorozat. Nagyon drága lenne ennek a licenszét eladni, ezért más formában jelennek meg az új Disney-klasszikusok mesekönyvei. Láttam is egyébként, hogy kisebb méretben vannak, más a borító dizájnja. Igazság szerint ragaszkodtam ehhez a kiadáshoz, úgyhogy azokkal nem foglalkoztam.

Ezek szerint ez a könyvsorozat mára történelem lett. Az Egmont Hungary megszűnését meg nagyon sajnálom, sok jó dolgot jelentettek meg. Elsősorban a Donald Kacsa magazin volt, amit szerettem tőlük, de rengeteg Disney nevéhez fűződő nyomdai kiadvány jelent meg a gondozásukban. A nagyon kicsi gyerekeknek ott volt a Dumbó és a Micimackó magazin. Ezekben különböző kis rejtvények, színezők voltak, de kifejezetten óvodásoknak szólt, így nekem már túl későn jelentek meg. Aztán ott voltak a különböző foglalkoztatókönyvek, színezők, mesekönyvek, nem győzték reklámozni őket a Donald Kacsa magazinokban. A Donald Kacsa magazinokat 1995-1999 között vettem, ez volt a kedvenc képregény-olvasmányom a Garfield mellett. Maga a magazin 2008-ig élt, én meg 1999 környékén vesztettem el az érdeklődésemet a rajzfilmek irányában általánosságban, ezért hagytam abba a magazin vásárlását. Néhány szám még most is megvan, és hihetetlenül érdekes visszaolvasni, hogy milyen szövegek voltak a képregényekben. Volt néhány, mely gyerekkoromban is megnevettetett, de most, felnőtt fejjel visszaolvasni az itt-ott debil szövegeket... Nem tudom, hogy ki volt a fordító, vagy hogy találták ki ezeket a szövegeket, de akit érdekel, annak ajánlom figyelmébe a Donald Kacsa magazin Facebook oldalát, mert a szerkesztője nagyon jól megtalálja a vicces, de inkább idétlen beszólásokat, melynek köszönhetően a Donald Kacsa magazin átminősült alternatív vicclappá.

Ami a mesekönyveket illeti, ezekből begyűjteném, amennyit csak tudnék. Ezt a 101 Kiskutyát meg el fogom adni nyomott áron, felhívva a figyelmet a hibájára. Sajnálom, mert szívesen vettem volna gyűjteményem első darabjaként.

Super Mario World rajzfilmek

Minap érkezett kommentben kérésként, hogy feltehetném a Super Mario World rajzfilm részeit is YouTube-ra. Teljesen jogos kérés, azokról megfeledkeztem. Fel is tettem őket:

Itt egyszerre meg lehet nézni egymás után mind a hat részt. Ezek jelentek meg magyarul DVD-n.

Vietnamiak olimpiai játéka

Szoktam japán és vietnami TV csatornák műsorait nézni az interneten, ez a két ázsiai nyelv érdekel, ezeket szeretném megtanulni. Japánt kevésbé nézek, mert animék japán hangjával és angol feliratával sokat tanulok, inkább a vietnami VTV műsorát szoktam néha nézni, amikor olyanom van. Híradót nézek, illetve egyszer belenéztem egy ilyen "Barátok közt"-féle sorozatba. A fiatalok színészi játéka legalábbis erősen a Barátok közt színvonalával ér fel, az idősebb színészek jobbak. Érdekes volt itt látni egy-egy jelenetben azt a rengeteg munkást, aki a varrógépek között dolgozik, és vélhetően világmárkáknak készítenek ruhákat, cipőket. Nyomasztó volt a légkör.

De egy pozitív dologról szeretnék beszélni, ugyanis nemrég egy olyan vetélkedőre kapcsoltam, ami nagyon megtetszett. Középiskolások, fiatal felnőttek játszanak, talán az iskolájukat, vagy valamilyen közösséget képviselnek. Négyen játszanak, és többféle elméleti tudáspróbán mérik össze tudásukat. Nagyon kevés kérdést értek, van néhány kérdés, melyet angolul tesznek fel, szinte csak ezeket. A címe Đường Lên Đỉnh OLYMPIA, és amit utánaolvastam, hogy ez meglehetősen népszerű műsor Vietnamban, 1999 óta minden évben műsoron van. A népszerűséget meg tudom érteni. Mert tényleg nagyon-nagyon keveset értek belőle, de az arckifejezések, ahogy a játékosok tényleg komolyan veszik a játékot, és a műsorvezető hölgy is, aki felolvassa a kérdéseket, nagyon szimpatikus arcra, kisugárzásra. Az ilyenfajta vetélkedőket hiányolom a magyar TV-k képernyőjéről, ahol valódi tudáspróba van, és nem ökörködés. Szerintem ez a formátum világszerte népszerű lenne.

Hogy miért hívják olimpiának, nem tudom. Ahogy lefordítottam a címet, valami olyasmi, hogy "út az olimpia felé". Azt el tudom képzelni, hogy valamennyire reflektál a négyévenként megrendezendő olimpiai játékokra, ahol a vietnamiak kiemelkedő eredményt nem nyújtottak eddig. Amióta részt vesznek (1952) *puskázik*, azóta összesen 1 aranyérmet és 2 ezüstérmet tudhatnak magukénak, ami elképesztően kevés. Olyan érzetet ad, mintha fiatalok között megrendeznének egy elmeolimpiát, ez az ő saját olimpiájuk, és itt nyerjen a legjobb. Akármilyen okból is ez a címe, ez a műsor még úgy is tetszik, hogy alig értek belőle bármit is. Egy kifejezést már megtanultam, mert azt észrevettem, hogy amikor kérdést tesz fel a műsorvezető hölgy, és ha a válasz után azt a két szót mondja, akkor mindig felmegy a pontszám. Egyik vietnami ismerősömet, akivel karaokén szoktam találkozni (Mai), megkérdeztem, hogy mi ez a szó. Szegénynek neki is gondolkodnia kellett, hogy mire is gondoltam pontosan, de rájött, hogy a "Chính xác" lesz az. Ez a helyes válasz vietnami megfelelője. Egyébként a vietnami nyelv is hallgatható lesz egy idő után, megszokta a fülem. Egy ideig nekem is voltak mindenféle gondolataim, hogy mégis milyen megfontolásból találtak ki ilyen európai szemszögből alig érthető nyelvet, de kezdem megszokni.

Belinkelem az idei év első adását, aki gondolja, nézzen bele:

Jellegtelen hazugság

Befejeztem ma a Shigatsu wa Kimi no Uso-t, és így, hogy láttam mindent, meg tudok mindent, most is tartom azon véleményemet, hogy annak ellenére, hogy sokan szeretik az animét, nekem nem jött be. Túl van tolva érzelmileg, még a legegyszerűbb dolgoknak is mély érzelmeket tulajdonít. Minden mögé toltak valami mögöttes magyarázatot, ami olyannak hat, mintha meg akarnák mondani, hogy ebben a szituációban így és így érezz, majd mi megmondjuk, mi jobban tudjuk. És nem hagyja, hogy én magam éljem meg az adott pillanatot úgy, ahogy a személyes értékrendem szerint jónak érzem. A lehetőségét is elvette a katarzis érzésének. Mintha valami Romana vagy Tiffany féle romantikus regényt olvasnék, és ez annyira elinflálta annak a jelentőségét, hogy Kaorinak nagyon kevés ideje maradt hátra az életéből, ezért mindent meg akar élni, érzelmileg rá is játszik, de legalább úgy hal meg, hogy nem bánt meg semmit, hogy az utolsó részt már úgy néztem, hogy essünk túl a nehezén, aztán legyen vége.

Halál. Abból a bizonyos műtétből már nem ébred fel. Megvan a szimbolikája a dolognak, hogy Kousei játéka alatt megjelenik meg Kaori, és hegedül neki, és a játék végére eltűnik, de ez csak képzelet. A valóságban csak annyit látunk, hogy néhány nappal később a temetőben Kaori szülei átadnak egy levelet Kouseinek. Meg lehet szépíteni a halált mindenféle képzeletbeli játékkal, de maga a valóság akkor sem jelenik meg, és ez is inkább azt érezteti, hogy a halál az valami olyan dolog, amit el kell rejteni, meg kell szépíteni, mert az egy szörnyűség. Pont az hiányzott, ha már ennyire érzelgős az anime, akkor mutassák meg, hogy ki hogy reagál Kaori halálára, és hogyan élik meg a temetést. Amikor Kaorit a 21. részben betolták a műtőbe, biztos voltam abban, hogy nem jön ki onnan, még abban a részben meghal, és az egész utolsó rész azzal megy el, hogy végignézegetjük a gondolatait a lány kapcsán. Nem így történt, de lazán kinéztem volna az animéből annak fényében, hogy mindenből mekkora érzelmet csinál.

Azért is vagyok ennyire szkeptikus a halál ily módon történő megjelenítése miatt, mert sokkal földhözragadtabb gondolatom van a halállal kapcsolatban. Semmilyen mennyországban meg túlvilági életben nem hiszek, azt gondolom, hogy aki meghal, annak nemcsak az élete ér véget, hanem minden. Megszűnik a tudat létezni, megsemmisül, és a test is szépen lassan elporlad. Minden más csak önáltatás, hogy a halál ne tűnjön annyira szörnyű és félelmetes dolognak.

Továbbra is azt mondom, hogy Kaori nem volt szimpatikus. Az ending videóban képekben végigmentek az lány "életén", de nem hatott meg. Tisztába vagyok azzal, hogy Japánban nem szokás kimondani, ha a másik fél rosszul van lelkileg, hogy ne okozzon aggodalmat a másiknak, de hogy rájátszott a pozitív érzelmekre, meg amikor bekerül a kórházba, azt mondja, hogy "soha jobban" nem volt még. Igen, én is akkor vagyok a legjobban, amikor kórházban fekszek. Most épp nem vagyok ott, hát most nem vagyok soha jobban, de hát istenem. Csak idő kérdése. Legalább "hihetően" lett volna jól. Ez éppen eléggé bizonyítja, hogy miről beszélek, ha az anime hitelességét kérdőjelezem meg.

Ami viszont nagyon tetszett, a zene, amit Kousei játszott az utolsó részben. Chopinnek valamelyik balladája, valami gyönyörű volt. Ezért megérte, és ha maga az anime is ennyire hiteles lett volna érzelmileg, mint amennyire szép volt ez a zene, akkor ott lett volna a valaha látott legjobb animék között. Így nagyon messze került tőle. De van még egy pozitívum: A rajz szép és részletgazdag.

Vissza a gyökerekhez

Bizony, szorgosan nézem a .hack sorozatot, megjelenésük sorrendjében. Így a Liminality után volt a Tasogare wa Udewa Densetsu, majd az egy epizódos GIFT után itt van az oly régóta várt Roots. Erre nagyon kíváncsi voltam, mert nagyon jó az ending dal. Mivel ALI PROJECT dal, ezért régóta ismerem az együttes többi dalával együtt, de az animéhez csak most van szerencsém. Úgy néz ki, hogy van is szerencsém, mert már az első részből látszik, hogy valami nagyon jó dolog fog belőle kisülni. Meg a zene is nagyon jó abból a szempontból, hogy végre valami más. Nagyon jó zenéket írt Kajiura Yuki az előző szériákhoz, ez vitán felül áll, de arra a változatosságra, amit az ALI PROJECT hozott, arra nagy szükség volt. Már az első részben is hallható volt az a jellegzetes ALI PROJECT-feeling, és valósággal libabőrös lettem a zenétől. Nagyon jót tett az animével az együttes, és akkorát mosolyogtam, amikor meghallottam az 1. részben a GOD DIVA dalt. Az ott van nálam a 10 legbetegebb ALI PROJECT dala között. Egyáltalán a cím is rettenetesen vicces, de itt az animében nyert valódi értelmet. Akkor szólalt meg, amikor két lány megtámadta s főszereplő srácot, Haseót, és a támadás idejére férfi hangjuk lett. Az endinget a Boukoku Kakusei Catharsis-t itt is jó hallgatni, viszont az opening rettenetesen nagy csalódás volt. Olyan semmilyen a Silly-Go-Round. Pedig az Kajiura Yuki szerzemény, de ez már FictionJunction project keretében írta meg, azon belül is YUUKA énekelte a dalt. De valami harmatgyenge, semmilyen zenei motívumra nem emlékszem így az első részben meghallgatva. Fog-e ez vajon változni? Nem hiszem, mert azért a nagyon jó zenéket már az első hallgatás után megjegyzem. Ahhoz képest éltem meg csalódásnak, hogy Kajiura Yuki-nak nagy rajongótábora van világszerte, és eddig csak jó dalokat hallottam tőle (tehát értettem, hogy miért szeretik ennyien, legfeljebb nem tudtam azonosulni egy-egy dalával, de ez más kérdés), de ez az opening biztos, hogy az utolsó helyen áll nálam az összes általa írt dala között. Azt gondoltam, hogy azért van ekkora rajongótábora, mert nem képes rosszat írni. De csak kiderült, hogy Kajiura Yuki is csak ember, akivel ugyanúgy előfordul, hogy rossz munkát ad ki a kezéből, mint bárkivel mással. Kíváncsi leszek, hogy fog-e változni a véleményem a dalról. De egyáltalán nem értem, hogy YUUKA miért nem olyan gyászos arccal a kislemez borítóján. Úgyhogy a kép is hagy kívánnivalót maga után. Most hallgatom a kislemezt, gondoltam, még egyszer meghallgatva meg fog változni a véleményem róla, de sajnos nem. Nem annyira rossz dal, de ahhoz képest, amit Kajiura Yuki tud, hozzá képest nagyon gyenge. Tipikus anime dal, tizenkettő egy tucatban, ilyet bárhol, bármikor hallok. Ahhoz képest, hogy mit tud, óriási csalódás... Úgy néz ki, ezt az animét az ALI PROJECT-hez szabták, és ők valami eszméletlenül jót alakítottak. Ha nem lenne a Rosen Maiden, ez lenne a karrierjük csúcsa.

Az egyetlen hős

Befejeztem ma a Hitorijime My Hero-t, és ez már tényleg egész jó Shounen ai anime. Mivel nem kifejezetten él a műfaj tipikus kliséivel, ezért ajánlható azoknak is, akik amúgy nem szeretik a műfajt, mert kifejezetten nézhetőre sikeredett.

Két szerelmes pár történetét követhetjük végig. Bár morogtam emiatt a Sekaiichi Hatsukoi-ban is, de itt az a nagy különbség, hogy itt meg lehet különböztetni a fiúpárokat, és végigmegy a történeten úgy, hogy végül nem marad hiányérzet. Bár a hiányérzet dolga egyedi, mert ez az anime akár egy Disney-klasszikus is lehetne meleg-kiadásban, mert annyit elárulhatok, hogy bár ott vannak a kétségek, gyötrelmek, de igazából teljességgel idealizálja a szerelmet. Az érzelmek és a boldogság mintegy csúcspontja, melynél nincs feljebb, és aki ezt eléri, az sosem lesz szomorú. Pedig tudható, hogy a való élet nem erről szól, hiába jön össze két ember úgy, hogy tiszta szívből szeretik egymást, talán pont egymásnak okozhatják a legnagyobb fájdalmat azáltal, hogy mennyire szeretik egymást. De erről már nem szoktak szólni a romantikus történetek, így itt sem kaphatunk ezekre útmutatást.

De elnézhetjük azzal, hogy egy 12 részes történetről van szó, így nincs idő belenézni abba, hogy élnek a párkapcsolat "létrejötte" után. Így is van mit mesélni, főleg, hogy nem is egy, hanem két mangát dolgoz fel az anime. Ezért van két szerelmes pár, bár a két manga között szoros kapcsolat van. Az első, a Hitorijime My Boyfriend, mely Oohara Kensuke és Hasekura Asaya történetét dolgozza fel. Róluk szól szól első 3-4 rész, amíg nem jönnek össze, aztán térünk át a címadó mangára a Hitorijime My Hero-ra. Ez már Oohara Kousuke és Setagawa Masahiro kapcsolatát dolgozza fel. Ha a párhuzamokat keressük a két manga között, akkor már a név is árulkodó, hiszen Kensuke és Kousuke testvérek. Milyen már, hogy fiú testvérpáros mind a két tagja meleg... Ez valami genetikai bravúr lehet. De itt még nincs vége a párhuzamoknak, ugyanis Kensuke, Asaya és Masahiro egy suliba járnak, osztálytársak, Kousuke pedig a matektanár. Kitérnek erre is, de ha belegondolunk, azért egy diák-diák meleg kapcsolat is eléggé meredek, hát még egy tanár-diák... Ott ahol a tanár egyfajta példakép (mert Japánban tényleg az), behozzák, hogy összejön egy azonos nemű diákjával. Ez az érzelmi vívódás egyik fő oka, és azért lássuk be, egyáltalán nem alaptalan, hiszen Masahiro is érez magában felelősséget, hogy a tanárt nehogy miatta rúgják ki az állásából.

A Hitorijime My Boyfriend manga mindössze egy kötetes, ezért is van kisebb súlya a történetben Kensuke és Asaya párkapcsolata. Történetük nekik is van. Gyerekkori barátok, akik elválaszthatatlan társak voltak. De csak általános iskola végéig. Alsó-középsikolában Asaya tanulmányai miatt másik iskolába kényszerül menni, ezáltal útjaik átmenetileg elválnak. Persze ilyenkor közrejátszik a csalódottság: Soha nem vagy a barátom, többé látni sem bírlak. Aztán Felső-középiskolában ismét egy suliba kerülnek, és itt végül annyira nem bírják látni egymást, hogy összejönnek. Kell ennél több?

Kousuke és Masahiro kapcsolata már jobban ki van fejtve, már csak azért is, mert a Hitorijime My Hero egy hosszabb manga, a mai napig fut. Setagawa Masahiro a többi gyerekkel ellentétben ő sosem szerette a szuperhősös TV-sorozatokat, nem hitte el, hogy ők valóban léteznek. Hőse a való életben lett, méghozzá Oohara Kousuke személyében. Egész érdekes, hogy találkoztak. Masahiro egy szerencsétlen srác, akibe mindig belekötnek, ahogy az utcán belékötött egy banda is. Elbújt előlük, és ez a bizonyos Kousuke ijesztette el a csapatot. Ő ugyanis "Bear Killer" hírében áll, minden bandatag retteg tőle. Masahiro felfigyel rá, ő lesz az a bizonyos hős számára... Ez a hős-szerep csak tovább erősödik, mivel abba az iskolába kerül Kousuke matektanárnak, ahova a fiúk is járnak.

Az érzések erősödnek, ahogy a kapcsolat is. Meglepő azért, hogy tanár-diák kapcsolatot jelenít meg az anime. De kitérnek erre is, főleg Masahiro az, aki diákként inkább érzi a felelősséget, hogy csak nehogy kirúgják miatta a hőn szeretett tanárát. Nem akármi sztori, és az azért látszik, hogy a 12 rész nem elég, hogy úgy bemutassa a sztorit, ahogy a mangában volt. Sejthető, hogy ott sokkal részletesebben ki van fejtve a dolog, mivel - ahogy fentebb már írtam - az még ma is fut. Mindenesetre a lehetőségekhez mérten részletesen ki van fejtve az érzelmi vívódás, és bizony a végére kapunk egy Disney-klasszikusba illő véget, mely - ahogy ezt is megemlítettem már - a szerelmet egy mindennél csodálatosabb érzésnek írja le, egy végső cél, amit ha az ember elér, csak boldog lehet. Részletesség tekintetében az anime kiemelkedő, ahogy abban is, hogy nincsenek meg benne kifejezetten a Shounen ai animékre jellemző klisék. Bár Kousuke és Masahiro között azért nyilvánvaló, hogy ki a domináns és ki az alárendelt, de Kensuke és Asaya szerintem majdhogynem mondhatók egyenrangúnak. Bár ha nagyon akarjuk, azért köztük is kioszthatók szerepek. Ami nem tetszik, a rettenetesen csúnya karakterrajzolás. Legalábbis a négy főszereplő srác bűnronda, nekem nem tetszenek.

A zenéről is érdemes beszélni. Az openinget az a Hatano Wataru énekli, aki számára egyáltalán nem idegen a Shounen ai közeg. A mai napig mosolygok azon, hogy a Fudanshi Koukou Seikatsu anime endingjével ismertem meg, melynek címe - lássuk be - igencsak vicces: SEKAI wa Boy Meets Boy. Azért igen erős valóságdeficitről árulkodik, ha valaki ezt elhiszi, vagy e szerint éli az életét. Főleg annak fényében, hogy az énekes idén áprilisban jelentette be a házasságát. A Hitorijime My Hero openingjének címe Heart Signal, ami már sok fokkal jobb. Maga a dal is kellemes, jó a ritmusa, a dallamvilág is könnyen megjegyezhető, jó dalt énekelt az Hatano-san. Az ending már problémásabb. A négy főszereplő srác seiyuu-ját kérték fel egy ballada feléneklésére, mely a TRUE LOVE címet kapta. A baj ott van, hogy eléggé mesterkéltek az érzelmek, ahogy éneklik. Nem hiszem, hogy heteroszexuális és homoszexuális szerelem között különbséget kell tenni, innestől kezdve, ha a négy seiyuu volt szerelmes, akkor tudhatják, hogy miről énekelnek, és nem kezdik el megjátszani, hanem előadják, úgy, ahogy megélték a valóságban, és máris sokkal hitelesebb az előadás. Mert így, mintha csak egy színházi szerelemről énekelnének.

Összességében jó anime, ami azok számára is nézhető, akik nem rajonganak a BL műfajért, de nem zavarja őket, ha azonos nemű párokat lát.

Ütős dallamok a 10. évfordulóra

Kis visszatekintő Okui Masami 2003-ban megjelent feldolgozásalbumára, mely a Masami Kobushi címet kapta. Érdekes a cím egyébként, mert a Kobushi alapvetően két dolgot jelent. Van az egyik, amit ezzel a kanjival írnak: 拳. Ez az ököl, és bár kicsiben nem látszik annyira, de alul látható a kéz kanjija, felül meg gondolom a kéz által okozható sebzést mutatja, ezt nem tudom. A lényeg az, hogy bár az ököl eléggé erős egy albumcímnek (hacsak nem heavy metalról van szó, de itt nem), de lehet úgy értelmezni, hogy mint a "Greatest Hits", magamban szoktam úgy mondani, hogy a legnagyobb ütések, és akkor erre utalhat az ököl. De ennél sokkal legitimebb a másik jelentés, mely inkább körbe van írva. Ez két kanjiból áll: 小節. Ez a hullámzó, dallamok, ilyen sajátságos díszítése a daloknak.

Hát sokkal inkább az utóbbiról van szó, mivel bár nem mindegyik dal van nagyon áthangszerelve, de azért hallhatóan mindegyikben hallható legalább egy kis változtatás, mellyel mindenképp egyedi lett a dal, sőt az egész album különleges helyet foglal el Okui Masami repertoárjában. 12 dalt gyűjtött össze az albumra, és azt gondoltam ki, hogy összehasonlítom ezeket egyenként az eredeti előadóval. Miben lett másabb az Okui Masami által énekelt változat, attól jobb lett-e vagy rosszabb. Lássuk őket.

1. Cutie Honey: Részint igazságtalanság összehasonlítani régi dalt újjal, hiszen régen a technikának köszönhetően távolról sem tudtak úgy megszólalni a dalok, mint manapság. Az eredeti dal 1973-as, érdekes hallani, hogy bár élő hangszerekkel vették fel a dalt annak idején, de hogy mennyire egyszerű a hangzása, hangszerelése. Mai fülnek (így nekem is) talán furcsa ezt hallgatni, inkább annak lehet jó, aki szereti a nagyon régi animéket, de a helyzet az, hogy Okui Masami sokkal kellemesebbé tette a mai fül számára.

   Maegawa Yoko < Okui Masami

2. Give a reason: Szerintem lassan két részre lehet osztani az anime előadókat: Akik feldolgozták a Give a reason-t, és akik nem. Az pedig nem lehet, hogy pont Okui Masami ne dolgozza fel, akinek szerves része volt a Slayershöz zenékben, hiszen nemcsak hogy együtt dolgozott Hayashibara Megumi-val, hanem énekelt saját dalokat, sőt seiyuu-knak írt character dalokat is. Igazán itt nőtt meg az ismertsége, így jogos, hogy feldolgozza a legismertebb Slayers dalt is. A hangszerelésben nincs komoly változás, de azt az erőt, amivel Hayashibara Megumi el tudta énekelni a dalt, még Okui Masami sem tudta átadni.

   Hayashibara Megumi > Okui Masami

3. truth: A Shoujo Kakumei Utena endingjéről van most szó, melyet Yumi Luca énekelt fel eredetileg. Egy kislemezes énekesnő maradt, a dalt is inkább csak azok jegyezték meg, akik látták az animét. Mert amúgy nem lett egy nagy durranás. Egy megjegyezhető zenei motívum van a dalban, a refrén és a verse közötti átvezető rész. Amúgy nincs "japános" hangja az énekesnőnek. Ezen segít Okui Masami, viszont az ő verziójával meg az a baj, hogy őneki nincs már olyan hangja, mint a '90-es években volt, és ez némileg ront az összképen annak fényében, hogy az 1997-es dal hangszerelésén szinre semmit nem változtattak. Sajátságos helyzet, mert egyik sem jött be igazán.

   Yumi Luca X Okui Masami

4. Love Squall: Hadilábon állok a Lupin Sansei animékkel, egyet sem láttam belőlük. Furcsa kettősséget érzek, úgy tudom, hogy a bűnügy és a romantika egy sajátságos keveréke jelenik meg a sorozatokban. Legalábbis ebből a dalból ez érződik ki. Nekem egyik változat sem jött be igazán. Okui Masami a hangjával adott neki egy kis "mai hangzást", de amúgy érdekes, hogy az 1979 körüli dalnak szinte semmit nem változtattak a hangszerelésén. Ez is inkább ilyen meghallgatom, de nem érzem, hogy bármit is vesztettem volna, ha lemaradt volna a lemezről.

   Hohn Sandy X Okui Masami

5. Zankoku na Tenshi no Thesis: A Neon Genesis Evangelion openingje a másik olyan animés dal, melyet nincs az az anime előadó, aki így vagy úgy, akár koncerten is, de ne dolgozta volna fel, vagy ne énekelte volna el. Okui Masami is hozzányúlt, és talán kicsit jobbá is tette. A hangszerelésen itt is alig van változás, de az tetszett, hogy a Bridge-be beletett egy mélyhangú háttérvokált. Így izgalmasabbá, élőbbé tette a dalt. Úgyhogy meg lehet kövezni érte, de jobban szeretem a feldolgozott változatot.

   Takahashi Yoko < Okui Masami

6. Successful Mission: Külföldi animés körökben méltatlanul ismeretlen dal a Saber Marionette J openingje, pedig nagyon jó dal lett. Ugyanaz a stúdió csinálta az animét, mint a Slayerst, ugyanaz a Hayashibara Megumi énekli az openinget, mint a Slayersét, mi kell még? Ja, hogy hasonló a hangzása, mint a Slayers daloknak? Ez fémjelezte a '90-es éveket. Azt a '90-es éveket, amit a King Records gyártott. De én nagyon szeretem ezt a hangulatvilágot, többek között ezért is szeretem a '90-es évek anime dalait. Egyszerűséget sugároz, életszeretetet, és néha még most is jó ilyen könnyed dalokat hallgatni. Okui Masami háttérvokalista volt az eredeti dalban, itt énekesnővé avanzsált. Itt is ugyanaz a baj, mint a truth esetében. Az énekhang által nem jön át a '90-es évek hangulata, és ez hallható annak fényében, hogy itt is alig változtattak az eredeti hangszerelésen.

   Hayashibara Megumi > Okui Masami

7. GHOST SWEEPER: Hogy én mennyi mindent köszönhetek ennek a dalnak. Köszönhetem többek között a GHOST SWEEPER Mikami animét, két fantasztikus énekesnőt - az opening és az ending előadóját, és köszönhetem ezt a fantasztikus alkotást, mely jobb lett, mint az eredeti. Írtam régebben Harada Chie-ről, ő az, aki konzervatóriumot végzett, és ez hallatszik is a dalban. Túl jóra sikeredett. Nem tudta azzal a "sokkal kisebb tudással" énekelni a dalt, amivel egy anime dalt kell. Ehhez Okui Masami könnyed hangja kellett, aki kihozta a dalból a maximumot.

   Harada Chie < Okui Masami

8. Lupin Sansei Ai no Theme: Az egyik legjobb dolog az albumon. Aki ismeri Mizuki Ichiro stílusát, az tökéletesen rá tudja illeszteni a dalt. Nagyon is jól énekli, de Okui Masami adott neki egy olyan különleges dallamvilágot, ami által sokkal-sokkal jobb lett az eredetinél. Megmaradt az a melankólikus hangulat, a hangszín az, ami sokkal kellemesebb lett. Ezáltal érzem át jobban a hangulatát, és a háttérvokállal csak még érzékibbé tette a dalt. Mindenképpen az egyik legjobban sikerült feldolgozás.

   Mizuki Ichiro < Okui Masami

9. Tamashii no Rufuran: Júúj, az egyik legnagyobb hatású anime dal, amit életemben valaha hallottam. És hogy mit hozott ki Okui Masami ebből a dalból... Itt kifejezetten jól jön, hogy évekkel később lett felénekelve a dal, Okui Masami az ezredforduló körül rengeteget fejlődött abban, hogy énekeljen hitelesen érzelmeket. Ennek a gyümölcse leginkább ebben hallható, hiszen nagyon durva érzelemvilágot hordoz a dal. Itt is maradt az eredeti hangszerelés, a kórus nagyon kell a dalban, és valami olyan szintű hiteleséggel adja át érzelmileg a dalt, hogy ha választani kell, nem is kérdés, hogy melyik a jobb.

   Takahashi Yoko < Okui Masami

10. Northern lights: Egy újabb Hayashibara Megumi dal, ezúttal a Shaman Kingből. És hát az a helyzet, hogy akármennyire is fejlődött Okui Masami énekhangja az évek során, de más úton, mint Hayashibara Megumi, és amiket neki írtak, azt annyira rászabták, hogy azt senki nem képes úgy átadni, mint ő. Csak Hayashibara Megumi rendelkezik azzal az érzésvilággal, amilyet ez a dal megkíván. Így bárki is énekelje ezt a dalt, biztosak lehetünk benne, hogy rosszabb lesz az eredmény, ha az eredetihez hasonlítjuk. Még Okui Masami esetében is.

    Hayashibara Megumi > Okui Masami

11. YOU GET TO BURNING: Az egyik olyan dal, mely a legjobban fémjelzi, hogy miért szeretem annyira a '90-es évek anime zenéjét. Azt a könnyedséget, már-már légiességet, ahogy énekli Matsuzawa Yumi a dalt, az valami csodálatos. Hihetetlenül kellemes hangja van, és minderre rájön a '90-es évek minden pozitív kliséje, ami által szerethető egy dal, hogy a maga egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Nincs semmi túlgondolva se zeneileg, sem énekhang tekintetében, de amit nyújt, azt 100%-os minőségben adja át. Nem is kérdés, hogy számomra az egyik legkedvesebb dal. Ez is olyan dal, ahol nem változtattak sokat a hangszerelésen, és mivel majdnem úgy hangzik, mint az eredeti, így rossz hallani, hogy Okui Masami később énekelte fel, sokat ront a '90-es évek hangulatvilágán.

    Matsuzawa Yumi > Okui Masami

12. Kyou mo Dokoka de Devilman: Egy ősrégi dallal zárja az albumot Okui Masami, a Devilman endingjével. És talán a legrosszabb dolog, ami az albumra felkerülhetett. Érdemes meghallgatni az eredetit, valami hihetetlenül kellemes hangulata van. Férfi az előadója, ennek fényében valami hihetetlenül kontrasztos, hogy Okui Masami bevitt egy ilyen "csajos merészséget" a dalba, vagy hogy nevezzem. Természetesen teljesen át lett hangszerelve a dal, még a hangszínt is megváltoztatták. Azt ugyan nem tették rosszabbá, mert az énekesnőre szabták, de hát elvesztette az eredeti értelmét a dalt, és az új legfejlebb annyiban van összhangban a régivel, hogy egy "devilwoman"-t hallunk.

    Toda Keizo > Okui Masami

Annak ellenére, hogy az összkép meglehetősen változatos lett, összességében jó végighallgatni olykor az albumot. De leginkább csak azokat a dalokat hallgatom róla, amiket nagyon szeretek tőle, mert nem is lett egységes az album. Azt tippelem, hogy a '70-es évek anime dalai (1, 4, 8, 12) gyerekkori emlék okán kerültek fel az albumra, az összes többihez meg volt valami köze. Vagy ahhoz az adott animéhez írt másik dalt, vagy abban a dalban vokálozott, vagy csak szimplán King Records. Azokért a dalokért kincset ér az album, melyekből jobbat tudott csinálni. A többit meg meghallgatom, de nem nehéz náluk jobb dalt találni az énekesnő repertoárjában.

Legyünk újra fittek!

Az utóbbi időkben keveset játszok, a New Super Mario Bros. 2-t veszem elő néha, hogy meglegyen az 1.000.000 érme. Egyelőre 400.000-nél tartok a Coin Rush segítségével szépen gyűlnek az érmék. DLC-ket vettem, az lendíti fel a játék iránti lelkesedésemet. Majd később írok róluk.

Mostanság a Wii Fit U-t vettem elő ismét, hogy erősítsek magamon. Mert ha komolyan vesszük, tényleg sokat segít rajtunk a program. Most kifejezetten a fizikai erőm fejlesztésére gyúrok (szó szerint), és azon vagyok, hogy életmódommá tegyem az edzést. 2011-ben volt az, hogy sokáig, szinte napi szinten edzettem, aminek az lett az eredménye, hogy jobban éreztem magam a bőrömben, és többen meg is jegyezték, hogy jobb lett a kiállásom, olyan férfiasabb lett a megjelenésem. Csak egy idő után mégis abbamaradt. Az évek során többször is újrakezdtem, de ez rendszerint pár nap vagy pár hét után mindig annyiban maradt, mert eszembe jutott, hogy az az idő, amit az edzéssel töltök, azt mással is el tudom tölteni, amire szívesebben fordítanám. Ebből jöttem rá, hogy a baj az, hogy nem tudom életmódommá tenni az edzést. Ezen szeretnék változtatni. Egyrészt a saját egészségem miatt, a lehető legtovább élvezhessem az életet, a másik meg hát a külsőség. Az azért bőven játszik még 32 évesen is.

Fokozatosan terhelem magam, most még csak egyszerűbb gyakorlatokat végzek. De az már most látszik, például az egyensúlyi képességemből sokat vesztettem. Komoly problémám volt a jógagyakorlatok kivitelezésével, kihívást jelentett megtartani magam. Mondjuk a jógával egyébként is hadilábon állok, mert soha nem tudtam igazán magamévá tenni az alapelméletét, a természettel való azonosulás dolgát. Nem is vagyok annyira spirituális beállítottságú (mert azt gondolom, hogy a jógához kell ez is), főleg amiatt, mert amiket olvastam e témában, azok mind arról győztek meg, hogy ez nem nekem való. Nem találtam még olyan írást, ami oly módon ír a spiritualitásról, hogy az számomra is befogadható legyen. Sokat tudnék írni arról, hogy mi a bajom a spiritualitással, ezotériával, tanítóival és követőivel, de azt majd legfeljebb később egy másik blogban kifejtem. A másik meg az, hogy addig nem is fogom érezni az adott jóga-gyakorlat lényegét, amíg jól nem megy. Mert például a Warrior az prímán megy, konkrétan érzem, hogy büszke harcos vagyok, de amíg a Tree erősen dőlöngélve fog menni (amit a Wii Fit borítóján láthatunk), addig nem fogom tudni magam fának érezni, vagy átélni a fa-lét lényegét. Addig orkánerejű szél csavarja ki tövestől.

De igyekezni fogok, és mindent megteszek, hogy újra a régi legyek. Van olyan gyakorlat, amelynek rekordja 87% (a régi időkből), ma csak 38%-ra sikerült teljesíteni. Nagyon hosszú út áll előttem, de kész vagyok végigjárni.

Disney filmzenék CD-n

Néhány hónapja írtam arról, hogy mennyire nehéz beszerezni a Disney klasszikusok filmzenéit CD-n vagy kazettán. Nem is szoktam nagy lendülettel keresni őket Vaterán. Úgy vagyok vele, hogy ha találok, akkor nagy az öröm, amúgy szinte soha nem látom őket. Csakis magyarul érdekelnek, sem angolul, semmilyen más nyelven nem. Esetleg japánul hallgatnám meg érdekességként. De mivel a Disney klasszikusok is a gyerekkorom szerves részét képezik, és a filmzenékkel is találkoztam, ezért ezeket is szeretném beszerezni, ahogy csak lehet.

Azt nem gondoltam volna, hogy fogok ma találni kettőt is. Voltam ma Békéscsabán a Tesco parkolója mögötti bolhapiacon. Nagyon sok árus volt, és több is volt az érdekesség. Sajnos ritkán lehet értelmeset találni a bolhapiacon, legtöbbször valami antik tárgy lelhetők fel. Erre még rámondom, hogy vannak gyűjtők, akiknek ez fontos, de hogy ki vesz rozsdás szerszámokat, mert azokból is egy rakással van, azt el nem tudom képzelni. Nagyon ritkán találni tényleg értékelhető dolgot. De hogy ma találok Disney filmzenét, ráadásul nem is egyet, hanem kettőt, azt nem gondoltam volna. Hihetetlenül megörültem nekik, főleg a Pocahontasnak, ami meg is volt gyerekkoromban kazettán (és most is megvan még), most már megvan CD-n is. Megkérdeztem az eladót, mennyiért adja őket, nem akartam hinni a fülemnek, hogy 200 forintot mondott. Remegő kézzel adtam oda a pénzt, hihetetlenül örültem nekik. 200 forintot egy extrán ritka CD-ért... Szinte én éreztem megalázva magam, hogy ilyen keveset kért a CD-kért. Ez az ár, amit nem lealkudni akarok, hanem felalkudni, mert ilyen keveset fizetni értük. Természetesen csak 400 forintot fizettem értük, de ha csak az egyikért kért volna 1.000 forintot, azt is bőven kifizettem volna.

Óriási, nemcsak mint gyerekkori élmény, hogy megvan ez a CD, hanem a magyar nyelvű dalok digitális formában sem érhetők el sehol jó minőségben. Be is rippeltem otthon 320 kbps mp3-ban és flac-ban, a borítót is bescanneltem. Akit érdekel, az nCore-on megtalálja. Azért merem ilyen nyíltan kiírni ezt, mert annyira el vannak hanyagolva a Disney CD-k, hogy interneten is alig találni róluk információt. A Pocahontas a Discogs-on sem volt fent, konkrétan ma töltöttem fel az adatbázist, a borító is megtalálható ott. A dalok meg nagyon jók. A történet, és a helyszín sajátságos zenét igényel, ezért különlegesre sikeredett, de az egyik legjobb, leghangulatosabb Disney filmzene. Híres is lett a Messze hív a nagy folyó és az Ezer színnel száll a szél dalok a CD-n, de nekem leginkább a Hozzád szól a szél tetszett a legjobban, ezt hallgattam a legtöbbet gyerekkoromban. És most is nagyon átérzem a hangulatát. Amúgy a dalok szövegei most felnőtt fejjel eléggé elcsépeltnek hangzanak, tele közhelyekkel, de a rajzfilm közege, mondanivalója ezt kívánja meg, és annak hangulatában nagyon hitelesnek hangzanak a dalok. Mivel a szövegek szépek, a zene is szinte beleolvad a rajzfilmbe, ezért a Pocahontas is feliratkozott azon Disney klasszikusok közé, melynek nagyon emlékezetes dalai vannak, és bár annyira sokszor nem néztem vissza a rajzfilmet, miután láttam 1995 decemberében a moziban, de a dalok annyira megmaradtak bennem, főleg, hogy '95-ben megkaptam karácsonyra a kazettát, azt is sokat hallgattam, úgyhogy egy életre szóló emlék a Pocahontas. Néha visszanézem, és ma is képes nagy hatással lenni rám. Egyre kevesebb dalnak, filmnek, egyébnek hiszem el az esélyegyenlőséget, mert nem a maga valójában mutatja be, de a Pocahontas azon kevesek közé tartozik, melynek elhiszem, mert itt nyílt háború zajlik a civilizált és a bennszülött nép között, ki is mondják egymásra, hogy "söpredék, talán nem is ember" (a Harci dobok című dalban hallható ez a szöveg), tehát a gyűlölet is megjelenik, és az ebből akadó nehézségek a szerelmespár között. Ez a zenében is megjelenik, így az egyik legemlékezetesebb filmzenéje a Pocahontasnak van.

A Toy Story némileg más történet nálam. Ugyanis csak egyszer láttam moziban pár hónappal a Pocahontas után, akkor nagyon is tetszett, meg is maradt bennem, de ezt aztán soha nem néztem vissza, és 2012-ben, amikor elkezdtem visszamenőleg begyűjteni a Disney videokazettákat és DVD-ket, a Toy Story kimaradt. Így a történetből nem sok maradt meg, ahogy a zenéből sem. Nemrég sikerült megszerezni az első kiadású DVD-t jó áron, újra megnézve nagyon jó film, viszont a zene nagyon rosszra sikeredett. A filmzene rettenetesen sablonos, semmi nem marad meg bennem, az énekelt dalok, meg a '90-es évek Disney-Pixar klasszikusainak mélypontja. Azt ismételgetni egy dalban, hogy "Vár rád egy jóbarát", mindezt ilyen bárgyúan vidám hangulatban... Azért valami komolyságot reméltem zene terén egy olyan animációs filmtől, mely korszakalkotónak számított a maga idejében. De úgy tűnik, a zenével egyáltalán nem törődtek. Van még két énekelt dal, azok is felejtősek. Úgyhogy így 200 forintért, mint Disney klasszikus CD megérte, de amúgy többet nem, és nem csoda, hogy nem emlékeztem a dalokra. Óriási hibának tartom, hogy ennyire elhanyagolták zeneileg a Toy Story-t, így akármennyire is forradalmi volt, mert első Pixar film, a zene miatt soha nem lehet 10/10 pontos alkotás.

De hogy találtam két Disney filmzene CD-t, annak nagyon örülök.

Ivartalanított macska

Tegnap ivartalanították az egyik macskát. Annyira sajnáltam szegényt. Magamhoz vettem, és mondtam neki, hogy úgy sajnálom, hogy milyen szörnyűségeken megy keresztül. A lakótársam meg csak mosolygott, mintha felfogná, hogy mi történik vele. Az a helyzet, hogy nagyon vizuális típus vagyok, és férfiként szörnyű elképzelni, hogy mitől fosztják meg őt.

Az egyébként meglepett, hogy milyen jól viselték, hogy nem ehettek. Ha már az egyik nem ehetett, akkor már a másikat sem etette a lakótársam. Nem voltam otthon, én már csak arra mentem haza, hogy már megvolt a műtét, és úgy feküdt a kis kosarában, mint egy újszülött a bölcsőjében. Aludt mozdulatlanul. A másik macska meg úgy meg volt rémülve. Nem érti, hogy miért alszik ennyire, meg szagolgatta, úgy vitte el az orrát tőle. Érezhette rajta az állatkórház szagát, meg nem tudom, hogy az altató mennyire érződhetett rajta. Próbáltuk nyugtatni, nincs komoly baj. Átjött a szobámba, és estére, amikor berepült egy rovar, az már lekötötte a figyelmét.

Nagyjából 21.30 körül ébredt fel az operált macska. Hát az se volt akármi. Állandóan ki akart menni, de még jócskán benne volt az altató. Úgy járkált, szegény, mint egy részeg. Bizonytalanok voltak a léptei, dőlöngélt össze-vissza, meg a tekintetén is látszott, hogy nagyon gyenge. Maga alá pisilt, meg öklendezett. Annyira nem durván, de azért megijesztett. Annyira sajnáltam őt, olyan műtéten esett túl, amiről nem tehet, és még szenvednie is kell. A lakótársam gyorsan visszatette a kosarába, és próbálta nyugtatni, ennek hatására visszaaludt. Azt tartom érdekesnek, hogy jó órára rá felkelt, akkor némileg magabiztosabb léptekkel ment ki a konyhába, odament a tálkájához, ki volt töltve a kaja a másik macskának. Tehát ehetett volna, de csak odafeküdt elé, és nem evett belőle. Bizonyára éhes volt, de jó eséllyel még rosszul volt, és tudta magától, hogy árt neki, ha eszik.

De hogy a másik macska mennyire félt tőle, fel is állt a szőr a hátán, annyira meg volt rémülve a helyzettől. Kerülte az operált macskát, amikor a lakótársam megpróbálta odavinni hozzá, hogy lássa, hogy nem félelmetes, de ő csak nyávogott, meg fújtatott rá. Inkább hagyta, most külön aludtak éjjel, holnapra (vagyis mára) biztosan megnyugszik, és újra együtt fognak játszani. Ezt már nem látom, mert hazamegyek Békéscsabára a hétvégére.

Ez nem volt akármi. Nagyon sajnáltam szegény macskát. Megbeszéltem az egyik karaokés ismerősömmel, Leeával is az esetet. Ő is nagy macskabarát, mint én, a különbség ott van kettőnk között, hogy neki mindig volt macskája, amióta az eszét tudja, nekem meg soha. Legalábbis akkor volt, amikor a nővéreméknél voltam akkor ott volt két macska, de úgy konkrétan, akire én vigyáztam, és vállaltam felelősséget, olyan nem volt. Szóval én inkább saját megérzéseim miatt vagyok az ivartalanítás ellen, és az volt a véleményem (amit itt is megírtam), hogy ha családi házban laknék, akkor tartanék macskát, és nem ivartalaníttatnám, de beadatnék minden oltást neki, ami kell egy macskának kölyökkorában. Erre írta, hogy ezzel nem védem meg mindentől a macskát, mert elütheti egy autó, vagy megmérgezhetik. Én ilyenre tényleg nem gondoltam, de teljesen legitim érvek. Meg azt azért tudom, hogy a macska alapvetően ahhoz hűséges, aki enni ad neki, és nekem az volt a gondolatom, ha el is szökik csajozni (valamiért mindig kandúrokban gondolkodok), akkor visszajön egy idő után, mert tudja, hogy innen kapott enni. Az egyik legszomorúbb történet, amit elmesélt, hogy voltak olyan macskái, akik nem voltak ivartalanítva, az egyik egyszer elszökött, visszajött, és pár napra rá meghalt. Nem tudták, mi történt vele. Ez volt a végső tanulság arra, hogy egy felelős állattartó ivartalaníttatja a macskáját.

Így néhány órás kellemetlenség árán sokkal hosszabbá tehetjük a macska életét. Mi tagadás, szívesebben számoltam volna be saját élményekről macskák kapcsán, de bizonyos dolgokat azért sem tudtam számításba venni, mert mindig panelben laktam (ezért sem lehetett macskám gyerekkoromban), így bizonyos dolgokat, veszélyeket csak így, mástól tudhattam meg. Azt mondom, hogy átgondolom, ha családi házban fogok lakni, hogy lesz-e macskám, és hogy mit fogok vele tenni.