2017. december 7., csütörtök

Top 40 Yonekura Chihiro #13

WILL

Ahogy említettem korábban, két komoly korszakra osztható a Yonekura Chihiro ismertségem. Illetve három, ha jobban meggondolom, de most az utóbbi nem lényeg. Az első, amikor a Kaleido Star anime kapcsán megismertem az énekesnőt 2006 nyarán, a másik meg 2009 őszén, amikor komolyabban foglalkoztam a dalaival, nagy hatással volt rám a WILL című dal. Nagyon tetszett az a pozitív hangulat, amit árasztott magával, a szöveget nem is kellett érteni, mert a zene hozta magával azt az érzésvilágot, amiről szól az. Igazából ez egy gyereknek a dala is lehetne, aki találkozik egy olyan személlyel, aki hatással van rá, félénken közelít felé. Kíváncsi rá, hogy ki ő, tudni akarja a nevét, és visszafogottan megkérdezi, hogy hihet-e benne? Yonekura Chihiro 27 éves volt, amikor megjelent ez a dal, így inkább ez a dal inkább emléknek fogható fel, hogy ha önmagáról szól a dal, amikor hasonlót élt meg. Az biztos, hogy nagyon szép dal, hitelesen adja elő, és a zene a felismerésből fakadó pozitív érzés erősségét "jeleníti" meg. Nagyon jól meg van komponálva, ez az ékes bizonyítéka, hogy van olyan, amikor tényleg olyan kislemez lesz népszerű, ami jóra sikeredett. Ez az énekesnő legsikeresebb kislemeze a maga 85.920-as példányszámával, és biztos, hogy a Senkaiden Hoshin Engi anime is nagyon jó lehet.

2017. december 6., szerda

Top 40 Yonekura Chihiro #14

Dolphin Song

Nem maradunk ma sem kellemes dal nélkül. Ez is olyan Yonekura Chihiro dal, aminek hallatán hihetetlen kellemes érzés önt el, valahányszor meghallom. A zene szinte hallucinatív, nehezen írható le szavakkal, amit hallgatása közben érzek. A szöveg viszont eléggé nehezen értelmezhető. Mintha a delfin képébe illesztene be valakit (mondjuk, hogy azt a bizonyos valakit), és hogy túlzásba vitte a szerepét, de azért énekeljük együtt a delfin dalát. És akkor hozzunk össze ebből valamit. A zene kellemessége miatt került ide, és a dallamvilág miatt, és ezen nem változtat semmi, mert tényleg hihetetlen jó érzés hallgatni ezt a dalt.

2017. december 5., kedd

A Róka és a kutya O-ringgel

Megörültem annak, amikor néhány napja láttam a Tescóban, és a Media Markt-ban, hogy újabb Disney-klasszikusokat adtak ki O-Ringgel. Ami meglepett, hogy olyanokat is, amiket soha nem láttam se régen Videokazetta-, se DVD-kiadásban. Különösen örültem, hogy az egyik nagy kedvenc Disney-klasszikusom, a róka és a kutya is megjelent O-Ringes kiadásban. Meg is vettem magamnak. Nagyon szeretem, mert sokban elüt az átlag Disney-klasszikustól. Egyrészt nincs benne Barbie-külsejű lány, aki maga a tökéletesség és valósággal elfogy, valamint a történet sincs túldramatizálva. Pont ezen két ok miatt nem tudok megbarátkozni a Jégvarázzsal. És mivel helyes lányok a főszereplői, melyekkel a kislányok tudnak azonosulni, ezért rendkívül sok extra bevételt hoz a különböző relikviákkal a konyhára. Érdemes azt megfigyelni, hogy az olyan Disney-klasszikusok, melyek mögött nincs ekkora pénz, az általában feledésbe merül. Azokkal nem találkozhatunk a boltok polcain, és nem is igazán beszédtéma. Így merülnek feledésbe az olyan tényleg nagyon jó Disney-klasszikusok, mint a róka és a kutya.

Ez a film azért is élt meg nálunk mostoha sorsot, mert nem jelent meg a '90-es években videokazettán, amikor nagyobb kultusza volt a filmeknek, és több videokazettát adtak el, mint most bármilyen DVD-t, Blu-ray-t. Az egyik kiemelkedő példa erre, hogy az Oroszlánkirályból 125.000 körüli példányt adtak el, amikor 1995-ben megjelent videokazettán. Ez óriási szám. Mondjuk óriási dolog volt az Oroszlánkirály, láttam annak idején, 1994-ben moziban, és tényleg egy élmény volt. Tehát mivel kimaradt a nagy videokazettás korszakból a róka és a kutya, ezért nem vált annyira ismertté. Nem emlékszem arra, hogy a TV-k játszották volna, moziba nem vetítették (ennek utánanéztem), csak megjelent 2007-ben DVD-n. Pedig sokkal többet érdemel. Ezért is örülök, hogy végül megjelent O-Ringgel, szép kiadást élt meg.

A belső borító teljesen ugyanaz, mint az eredeti, 2007-es kiadás. Talán ez az egyik leghitelesebb Disney rajzfilm a barátságról, és annak nehézségeivel. Nehézség meg főleg akad, ha az ösztöneik szerint egymás ellenségei. A vadászkutya a róka életére tör. Ők viszont barátok lesznek kölyökkorukban. Ez a barátság pedig pont úgy jelenik meg, ahogy mondjuk két óvodás korú fiú barátságot köt egymással. Úgy játszanak, nevetnek, jól érzik magukat, megígérik egymásnak, hogy örök barátok lesznek. Hitelesnek tartom azt, ahogy a rajzfilm megjeleníti ezt a barátságot, az én fejemben megjelentek azok a kisgyerekkori emlékek, amikor ilyeneket megéltem, amik tényleg széppé tették az óvodás- és általános iskolás éveket. És miért is ne lehetne egy kisgyerekkori barátság tényleg örök? Ha két baráti szív találkozik, az átvészelheti a különbözőségeket, és összetartja őket az, ami miatt megkedvelték egymást. Most ez talán elcsépeltnek hangzik, de például nekem megmaradt gyerekkori barátság mostanra is, valamint tényleg hitelesnek látom, ahogy megjelenik ez a róka és a kutyában.

Persze a különbözőségek itt is megjelennek, hiszen a kutyának egyszer el kell indulnia vadászni, a gazdája kötelezi erre. A róka pedig egyedül marad, sőt, egy "baleset" miatt bizony egymás ellen fordulnak. És hogy mi lesz ennek a vége? Na de kérlek, 799 forint igazán nem sok egy igényes kiadású fantasztikus filmért. Ami személy szerint nagyon tetszett, hogy az özvegyasszony magyar hangja Kassai Ilona. Ha van jó magyar szinkronszínész(nő), aki miatt érdemes magyarul filmet nézni, az Kassai Ilona. Hihetetlenül kellemes hangja van, emellett annyira jól és hitelesen elő tud adni különböző érzelmi helyzeteket a hangjával, hogy élmény minden egyes pillanatban hallgatni őt.

Sajnos ennek a Disney-klasszikusnak is vannak negatívumai. Az egyik az elcsépelt befejezés. Nem feltétlen reflektál a való életre. A másik, a szörnyű dalok. Csak Bölcs Mama (aki egy bagoly) énekel a dalban, de egyrészt rettenetesen egyhangú a zene, semmi kiemelkedő nincs benne, másrészt idióta a szöveg, harmadrészt meg sokszor elcsúszik a ritmus, hogy a szöveg hű legyen a jelenethez, és gondolom az eredeti szöveghez, hogy élvezhetetlenné válik az egész. Dalok tekintetében nagyon gyengén muzsikál (hogy stilszerű legyek) ez a Disney-klasszikus, ami főleg annak fényében fájó, hogy ezekben az időkben különösen erős volt a Disney a fülbemászó, egész életünkben fejünkben maradó, sokszor kifejezetten kellemes dalokban, de a róka és a kutya ebben csúnya kivétel. Mondjuk Bölcs Mama "bölcselkedései" egyébként is idegesítőek.

Ezekkel együtt is tudom ajánlani ezt a Disney rajzfilmet. Aki tud azonosulni azzal a barátsággal, amit megjelenít, és ahogy megjeleníti, az egy nagyon szép, hiteles, szívbemarkoló történetet fog látni, ami életre szóló élmény lesz.

Top 40 Yonekura Chihiro #15

Mirai no Futari ni

Alapvetően nem szeretem azokat a lassú dalokat, melyeket a Mobile Suit Gundam: The 08th MS Team OVA-hoz és a hozzá tartozó movie-hoz írtak, de ez a dal annyira bájos, hogy minden bűnét megbocsájtom. Már ha lenne, de hiszen alig akad neki, azt is inkább csak azért rójuk fel neki, mert 100%-os dal csak nem létezik. Ez a dal hihetetlenül kellemes, tele vagyok pozitív érzésekkel, amikor ezt hallgatom. A szöveg is szinte már-már komolytalanul boldog, a párkapcsolat egy olyan állapotát mutatja be, amikor semmi nem számít, csak hogy vele van, és szereti őt. Tehát komoly mondanivalóval nem rendelkezik, de az előadásmód, a zene, a ritmus, annyira szerethető, hogy mindenképp itt a helye a listán, és bármikor szívesen hallgatom.

2017. december 4., hétfő

Top 40 Yonekura Chihiro #16

Lion no Tsubasa

Ha öntudatlanul is, de egy korszakot zár le Yonekura Chihiro ezzel a kislemezzel, ugyanis ez volt az utolsó olyan kislemez, mely a többivel sorozatban jelent meg. 2007 után már csak alkalmanként jelentet meg kislemezt, de azok legalább jó minőségnek örvendenek. Ez is, hiszen nem is kerülne fel erre a listára. Bár ez is olyan dal, amire nem azonnal figyeltem fel, amikor meghallottam megjelenése után nem sokkal, hanem meg kellett érni rá. Érzelmileg? Lehetséges, de az biztos, hogy ezzel a szerzeménnyel egy olyan pozitív hangulatú dalt írt meg, ami szerethető, hallgatható. Pont azért, mert nem az elcsépelt, unalomig ismételt pozitív dolgokat énekli meg ebben a dalban, hogy a fájdalom által lehetőségünk van fejlődni, és akár az oroszlán szárnyaival is repülhetünk. Mondjuk ezt a végét már én tettem hozzá, de az biztos, hogy jobb ennek a szövege, mint az eddigieké. Ráadásul a zene is alkalmazkodik a mondanivalóhoz. Az erő tetszik, ami hallatszik benne, de leginkább a lüktetés, ami igazán megfogott a dalban. Ez a fajta ritmus szokott tetszeni, ebből jókat szoktak kihozni, Yonekura Chihiro sem kivétel ebből. Magasan ajánlott dal, kár, hogy egyúttal egy korszakot zár le.

2017. december 3., vasárnap

Top 40 Yonekura Chihiro #17

Birth of light

A második dal a Highschool Aurabuster OVA-ból, és bizony ez is nagyon jóra sikeredett. Ez is teljesen elüt az átlagos Yonekura Chihiro daltól. Csendes, titokzatos, az énekesnő hangja is halk, rejtélyes. A zene végig harmonizál ezzel a hangulattal. Az OVA-hoz nem volt szerencsém, de nagyon érdekel. A leírás alapján is érdekesnek tűnik, és mivel csak 3 részes, ezért gyorsan végig lehetne érni rajta, de biztos vagyok abban, hogy egy olyan OVA-nak, melynek ilyen jó dalai vannak, az nagyon jó lehet. A szöveg inkább érdekes. Magához hív egy bizonyos személyt, aki ablakon át érkezik, de aztán mégis évek óta tartó elválásról énekel, és hogy egyszer biztosan találkoznak. Olyan ez, mintha legbelül nem bírná, hogy külön vannak, ezért elképzeli, hogy ott van. Ha tudja, hogy ez képzelet, és nem okoz problémát, hogy a valóság más, akkor miért is ne? Maga a dal tényleg nagyon jó.

Elavult technológia életre keltése

Alkalmanként nézegettem a vaterán, zsibvásáron, jófogáson AKAI VS-G440-es videomagnót. Volt ilyen nekünk gyerekkoromban, kifejezetten szerettem, csak évek múltán aztán eltűnt. Aztán néztem, hogy vannak még videokazettáim, amiket néznék, így néha néztem, hogy lehet-e ilyen videót találni, de sokáig nem láttam. Aztán a héten megtaláltam a Jófogáson 3.000 forintért. Olcsó volt és mivel abban a kerületben volt, ahol én lakom, ezért másnap reggel telefonáltam is (éjfélkor találtam meg), hogy megvan-e még? Örömmel vettem tudomásul, hogy megvan, el is mentem érte még aznap este.

Az alsó az. A felső egy Samsung BD-F5500-as Blu-ray lejátszó. Úgyhogy jelen van a mai technológia is, de mindenképp akartam egy videomagnót, mert van néhány kazettám, amit szívesen néznék néha. Erre vettem. Még szerdán mentem el érte (tök menő, hogy a szembe lévő utcában volt), aznap be is üzemeltem, de csak ma tudtam kazettával kipróbálni, mert mindegyik Békéscsabán van. Otthon voltam a hétvégén, és elhoztam néhányat. Próbára is tettem.

Így működik rendesen, bár a kép kicsit ijesztő.

Látható, hogy a felső rész ugrál jobbra, remélem, hogy ez csak ennél a videokazettánál van. Akármennyire is imádom a Super Mario Kalandjai rajzfilmet, de most azt mondom, hogy az a kisebbik rossz, hogy annak a szalagja gyűrődött meg, vagy mit tudom én, de a lényeg, hogy akkor inkább nézek mást videón, de szívesen használnám.

Bár azon elgondolkodtam, hogy lehetne ezen kívül használni, mert a lejátszáson kívül tényleg eljárt az idő a videó felett. Már digitálisan vesszük a TV adókat, a videó ezen minőségén csak ront. De ha videóra is kötnénk, üres videokazettát sem érdemes tartani, mert rosszabb képminőségben veszi fel a műsorokat. Sőt, meg is lepődtem, amikor látok néha Media Markt-ban vagy InterSpar-ban üres videokazettákat, milyen drágák. Egy darab ilyen 1.000 forint körül van... Nem értem miért ennyire drága, véleményem szerint nincs eszmei értéke. Nem tudom azt elképzelni, hogy valaki gyűjti az üres kazettákat, hogy aztán arra vegyen rá valami műsort, vagy filmet. De lehet, hogy van valami, mert nemrég találtam egy weboldalt, amelyik a magnókazettákról szól. Üres kazettákat mutat be márkánként és szériánként külön-külön. Rengeteg van belőle. Magnókazetta is aktívan volt az életemben, nem gondoltam volna, hogy azokat is szériákban gyártották. Mindenesetre most már érdekeltebb leszek a videokazettákban, a vaterán lehet venni olcsón jó filmeket, ha úgy alakul, bővítem a gyűjteményemet, és remélem, hogy a videó rendben működik.

2017. december 2., szombat

Top 40 Yonekura Chihiro #18

Heaven's Door

Yonekura Chihiro ritkán jön ki a tőle megszokott zenei közegből, melyben otthonosan mozog, de amikor megteszi, olyan különlegességek születnek a kezei közül, amik bizonyítják, hogy van helye a zenei iparban, és akár igazi egyéniség lehetne. A címből kiindulva ez a dal a többi pozitív hangulatú dalai közé sorolhatnánk, de itt másról van szó. Itt nem a mennyország kapujában van (vagy ajtajában, hogy hűek legyünk a címhez), hanem vágyik arra, hogy ott legyen. De se nem optimista, de nem pesszimista hangulatú dal, sokkal inkább elgondolkodó, az élet dolgain elmélkedik, miközben vágyik arra, hogy elérje a boldogságát, a mennyországot. De az élet nehézségei mindig visszarántják a földre. A zene hihetetlenül egyedi hangulatú. A versék visszhangzása erősíti az elmélkedő hangulatot, kis titokzatosságot is csempész a dalba. Igazi remekmű.

2017. december 1., péntek

Plusz két könyv, amit szívesen olvasnék

A múlt heti listához tennék hozzá két könyvet, amit szívesen olvasnék, ha lenne lehetőségem. Az egyik lemaradt a listáról, a másik megjelenéséről meg a héten szereztem tudomást.

Hesna életútját annyira nem ismerem. Annyit tudok róla, hogy háborús helyszínekről szokott tudósítani különösen nehéz helyzetben élő emberekről. Ezeket annyira nem néztem, de amikor láttam őt, kifejezetten szimpatikusnak tűnt. Már a könyv címét is figyelemreméltónak tartottam, amikor elolvastam a hátsó borítón levő szöveget, biztos voltam abban, hogy ez egy nagyon jó könyv lehet. Mérhetetlenül ártónak tartom Oravecz Nóra és Soma Mamagésa munkásságát, és amiket "tanítanak", hogy soha ne félj, légy bátor, meg ilyenek. Soma legújabb könyvének címe valami félelem nélkül, vagy mi a fene. Na mondom, ez borzasztó. A félelem az életünk során megélt negatív tapasztalatokból fakad, mely egy teljesen normális dolog. Mivel az agy tudattalanjában minden emlék elraktározódik, ezért a félelem egy életen át tart, azt végleg legyőzni soha nem lehet. Mint ahogy a rossz emlékeket sem lehet kitörölni, és egy ahhoz kapcsolódó esemény, tárgy vagy táj, stb. láttán bármikor előtörhet. Egyet lehet tenni a félelemmel: kordában tartani, elfogadni a létezését, és az adott pillanatra felülkerekedve rajta végigmenni azon, ami okozza a félelmet. De a félelemre szükség van, mert az is éltet. Most képzeljük el, ha nem félünk semmitől, és például benyúlunk vizes kézzel a konnektorba, mondván, mit nekem egy kis áramrázás? Majd megmutatom, ki az úr a háznál! Vagy tegyük el, hogy a 10. emeleten lakunk, és szó szerint leugrunk kenyérért. Mert mit féljek egy kis ugrástól? El van marháskodva az egész, de csak így tudtam érzékelni, hogy mekkora hülyeség a soha ne félj szöveg és társai. És ahogy beleolvastam, pont arról szól a könyv, hogy merjünk félni nyugodtan, mert jó hajtóerő lehet az életben. És egy olyan embernek, aki igazán elhagyatott helyeket is látott, annak elhiszem. Nagyon jónak gondolom a könyvet.

Tari Annamáriát régebb óta ismerem a médiában, még a VIVA+-on ment az Intim Szféra című műsora, ott figyeltem fel rá, ott lett számomra szimpatikus. Azóta elolvastam több könyvét is, és szerettem olvasni. Csernus Imre mellett ő lett számomra az a pszichológus (vagyis hát Csernus pszichiáter...), akiről azt gondolom, hogy érdemes odafigyelni az írásaira, mert jól látja a dolgokat, és meg is tudja úgy fogalmazni, hogy érdekesnek hangzik. Kifejezetten szeretem olvasni Tari Annamária könyveit, egyetlen kifogásom van: Túlzottan "probléma-központúak" az írásai, tehát azok nagy része a probléma feltárásával foglalkozik, a megoldásokkal kevésbé. Van arról is szó, de úgy érzem, hogy arányaiban kis részben foglalkozik vele. De amúgy szeretem a stílust, ahogy kifejezi magát, érdekessé teszi az írását. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy ez a könyv miben lehet más, mint az előzőek. A cím alapján a téma hasonló lehet az eddigiekhez képest. Csernus Imre könyveinél tapasztaltam azt, hogy többször majdnem pontosan ugyanazt olvastam vissza, mint amit az előző könyveiben már leírt. Tari Annamáriánál ezt nem tapasztaltam, nála inkább azt, hogy ugyanazt a témát más példákkal szemléltette egy későbbi könyvében. Ez kétségtelenül jobb, de mindkét pszichológus-pszichiáter könyveit szeretem olvasni. Nagy érdeklődéssel fogom olvasni az új könyvet is.

Top 40 Yonekura Chihiro #19

Calling

Ismét egy "keményvonalas" balladával van dolgunk. Ezalatt azt értem, hogy nem menekül az optimizmusba a nehézségek elől, hanem megéli a fájdalmat, ahogy írtam a "Bridge" dalnál. A Calling pont ilyen. Ez a dal egy hozzánk közel álló ember hiányáról, és annak fájdalmáról szól. A cím is arra utal, hogy őt hívja. A zene is lassú, a dallam is nagyon szép, egy bajom van, amit a japán zenének egy alapvető bűne. A verse és a refrén dallama disszonáns. A verse dallama nagyon szép, de a refrénnél van egy váltás, és olyan érzetet ad, mintha hirtelen másik dalt énekelne az énekesnő. Gyakorlatilag ez az oka, hogy "csak" a 19. helyet érte el, amúgy Yonekura Chihiro legszebb dalainak egyike, és ha végig harmóniában lenne a dallam, simán benne lenne a Top 10-ben.