2017. március 4., szombat

Sonic bögre és gondolatok a Nintendo Switch-ről

A minap benéztem a Csaba Centerben a Galaxy játékboltban, mert egyrészt néztem Disney kirakókat, másrészt megnéztem van-e a POPTOY Tetrisz játéka. Rengeteg Disney kirakó van, de ezek döntő többsége 100 db alatti, és inkább ilyen kisgyerekeknek való kép jön ki. Nyilván nem ilyet keresek. Lehet találni 1.000 darabosat is, de ez még sok nekem. Volt ugyanis a Tescóban most a karácsonyi időszakban kirakók is leárazva, volt Disney-s is, ami nagyon tetszett.

Ez úgynevezett "panoráma-kirakó" vagyis szélesvásznú képet ad. Ez a kép nagyon tetszett, és ilyesmit keresek, csak nem ezresben, hanem kezdetnek mondjuk 2-300-asban. Tapasztalat híján kezdő vagyok, ezért kisebbel kezdenék. Szóval ilyesmit kerestem. Egyet találtam 200 darabosban, de az olyan, hogy nagyok a darabkák benne, emiatt eléggé drága volt.

Néha be szoktam nézni oda, találok érdekességeket. Most például láttam, hogy bögréket is árulnak újabban. Különböző (video)játék és egyéb hasonló mintás. Megörültem, amikor találtam Sonicosat, meg is vettem. Úgy nem eredeti, hogy Sega-licensz, de tetszett, emlékeztet az eredeti Sonic játékokra. És mivel kifejezetten tetszenek, ezért megvettem. Egyébként volt néhány éve egyfajta vita az eredeti-nem licenszelt relikviákból animék terén. Régen az AnimeLand (animés üzlet volt régen, ma már csak online léteznek) Anime- és MondoConokon többször kifejtette nemtetszését afelől, hogy a SakuraZaka (mely ma is létezik tudtom szerint) mindenféle hamis animés cuccokat az el, míg nekik eredeti, licenszelt termékük van. Ez egyébként így van. Bárki aki megnézte a SakuraZaka és az AnimeLand kínálatát, bőven láthatta a különbséget. Nem mondanám bóvlinak a nem eredeti kínálatot, sőt igazából én úgy vagyok vele, hogy ha jól meg van csinálva, akkor nincs baj vele, főleg ha arra gondolok, hogy egy licenszelt relikvia nagyon drága tud lenni. Ennek lett áldozata az AnimeLand annak idején, és be kellett zárniuk a boltjukat. Amúgy ha tehetném, még akár saját magam is csináltatnék ilyen bögrét, ha találnék jó képet. Azok a fényképes bögrék nem tetszenek, hogy az egyik felén kép van, a másik meg marad fehér. Én úgy csinálnám, hogy megmérném a bögre körméretét (most ne kezdjünk el matekozni, palást, meg egyebek...) és a magasságát, és annak arányában csinálnék átlátszó képet, aminek jobb oldalán van egy ábra, például repülő Marióról artwork, bal oldalán meg a Super Mario Bros. 3 logo. Ha ezt nekem valaki megcsinálná szépen bögrére, annak a fele királyságomat odaadom. A Sonic bögréről is hasonlóképp gondolkodtam, amikor megvettem, és így szerintem 1.000 forintot megért.

Na, és ma megjelent a Nintendo új csodakonzolja a Switch. Nem, semmi negatív fennhangot nem szeretnék, érzem, hogy jó dolog ez az új konzol, de a népszerűségét tekintve a mai napig szkeptikus vagyok. Kétélű fegyver az, hogy a Nintendo ennyire a saját útját járja. Megeshet úgy is, hogy sokan unják már a PlayStation és az XBOX által kikövezett "egyenútvonalat", és ha valaki valami újat szeretne, akkor elég lesz csak átnéznie a Nintendo felé, de lehet az is, hogy sokan nem értik, hogy mégis miért jók ezek a sajátosságok egy konzolnál, és elfordulnak tőle. Azt gondolom, hogy nagy promócióra van szükség ahhoz, hogy az emberek megismerjék a Switch előnyeit, és ennek alapjait letette a Nintendo, a hivatalos brit weboldalon egész jól összefoglalták képekben az új konzol előnyeit. Ugyanakkor itt Magyarországon legalább ekkora promócióra van szükség, ha nem sokkal nagyobbra. Néha nézem a GameStar Fb oldalát, hogy miket írnak a Nintendóról, és az alatta levő kommentek egyszerűen "csodálatosak". Egyrészt az oldal is inkább a negatív oldalát emeli ki a Nintendo konzolnak, az olvasótábora meg "megeszi", mert néha olyan gúnyolódások vannak a kommenteknél, hogy néha nekem fáj olvasni. És bagszi az, aki védi a mundér becsületét, és próbálja védeni a Nintendót, inkább kevesebb sikerrel. Ugyanakkor álljunk meg, és gondoljunk bele magunkat a másik fél helyzetébe. Az, aki szinte csak PlayStation-ön, XBOX-on vagy PC-n játszik, és nem nagyon követi a Nintendo dolgait, annak érthető, hogy... furcsák azok a sajátosságok, amivel a Switch kitűnik az átlagból, arról ne is beszéljünk, hogy a gépben 32 GByte-os tárhely van, és SD kártyával bővíthető a helye. Márpedig abból egyelőre 128 GByte-os a legnagyobb, amiről tudok, de elképzelhető, hogy létezik már 256 GByte-os is. Bár a Nintendo jó előre gondolkodott, és 2 TByte-nyi SDXC kártyát is támogat majd a Switch, de ez még a jövő zenéje. Tegyük egymás mellé azt, hogy egy PlayStation 4 és egy XBOX ONE tárhelye 1 TByte-os, sőt, akár a 4k-s grafikai felbontást is tudja. Míg a Switch "csak" a Full HD-t tudja, és az áruk ugyanannyi, én nem csodálkoznék azon, ha a konkurens konzol egyikét választaná, ha csak ezen puszta adatokat nézzük, és az áruk megegyezik. Mert a Nintendo Switch 109.990 forintos árral nyitott (amennyit láttam), és egy 1 TByte-os PS4-et akár 100.000 forint alatt is lehet venni, és ha csak ezeket az adatokat vetjük össze, akkor el tudom képzelni, hogy inkább a PS4-et választják. És egy laikus vásárlónak nehéz lesz elmagyarázni, hogy igaz, hogy Switch belső memóriája csak 32 GByte, de maga a technológia drága, mert ez egy hibrid konzol, ugyanis egyszerre asztali- és kézikonzol. Erre joggal visszakérdezhet, és mégis miért ilyen? Ki kérte, hogy legyen egyszerre asztali- és kézikonzol? Ha drága a technológia, akkor nem lett volna érdemes még egy generációt várni, amikor olcsóbban lehet már magas technikai specifikációt kihozni? Ehhez hasonló kérdések megfordulhatnak egy laikusban, ezért van nagy szükség a promócióra, hogy lássák az érdeklődők, hogy miért van a Switch így kitalálva, és hogy mik a pozitív oldalai, mit nyújt a gép akár játékélmény tekintetében. Ezért vagyok szkeptikus a siker tekintetében, főleg nálunk, Magyarországon. Tartok attól, hogy csak az fogja megérteni a Nintendo szándékát az új konzol kapcsán, akik effektíve Nintendósok, vagy akik nyitottak a Nintendo innovációja felé, és szerintem ők kevesen vannak mifelénk, de ne legyen igazam.

Amin meg vagyok döbbenve, hogy a Nintendo visszahozta a Friend Code rendszert. Ez már Nintendo DS és Wii idejében is halott elképzelés volt, főleg DS-en. Előfordult velem amikor már volt DS Lite-om is, de megőriztem a sima DS-t is, és amikor a Mario Kart DS-t betettem az új gépbe, láttam, hogy új Friend Code-ot kaptam. Ha visszakerült a DS-be, jött egy harmadik kód. Mondjuk, ha pl. ezt a hibát javították, és továbbfejlesztettek rajta, akkor miért is ne? Meg ez inkább DS-en volt furcsa, Wii-n ilyen probléma nem volt, ott rendesen ment. Csak mostani fejjel olyan elavultnak tűnik a dolog, főleg annak fényében, amikor még a Nintendo Network ID is problémás, mert elsősorban konzolhoz kötik a felhasználót. Azért írom így, hogy elsősorban, mert féligazság, hogy csak a konzolhoz van kötve. Ugyanis amikor elvesztettem a Nintendo 3DS-emet, és kaptam újat, akkor ugye úgy kellett imádkozni a Nintendónál, hogy kössék ki a felhasználómat a régi konzolból. Megtehettem volna én is, ha itt lett volna a gép. Aztán, amikor ez nagy nehezen sikerült, akkor rátettem az új gépre a felhasználómat, és ugyanúgy le tudtam tölteni a digitális játékokat. Az más kérdés, hogy a mentések és a játékidők elvesztek, de ez legyen a legnagyobb gond. Úgyhogy valamilyen szinten felhasználóhoz van kötve, de a Nintendónak azt lenne érdemes megcsinálnia, hogy ha már van a My Nintendo, meg ott is ott van a NNID, akkor meg lehessen azt csinálni, mint az Androidos telefonoknál, hogy lehet látni a profilunkban online, hogy melyik telefonhoz van kötve, és azt ki lehet onnan kötni akár online is, ha mondjuk elveszett vagy ellopták a telefont. Ilyen kéne a Nintendónál is. És ha már NNID: Nagyon szeretném, hogy ha majd bejön az eShop a Switch-re, vele együtt a Virtual Console, hogy a Nintendo megoldja azt, hogy ha valaki megvett Wii U-ra egy retro játékot, és kijön Switch-re is, hogy ne kelljen még egyszer teljes áron megvenni. Ezt jól megoldották a Wii U-nál, amikor átvisszük az adatainkat Wii-ről, hogy az előző gépről letöltött retro játékokért csupán jelképes összeget kellett fizetni. Arra azt mondtam, hogy rendben van, legyen. Most úgy tudom, hogy a Wii U-s adatokat nem lehet átvinni Switch-re, ugyanakkor a Nintendo online is "számon tartja", hogy ki melyik játékot töltötte le, és örülnék, ha megoldanák azt, hogy aki letöltött Wii U-ra egy régi játékot, ha az megjelenik Switch-re, letölthesse oda is. Ha más nem, legyen most is valami apró összeg, kifizetném, de azt gondolom, hogy eléggé rossz lenne egy régi játékot még egyszer megvenni csak azért, hogy meglegyen Switch-en is, ne csak Wii U-n. Így is eléggé problémásnak tartom, hogy Nintendo 3DS-en meg kell venni még egyszer az adott játékot, ha kézikonzolon is játszani szeretnénk, még akkor is, ha Wii U-n megvan.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire lesz sikeres a Switch. Ha eljut a játékosokhoz az üzenet, akkor nagy esély van a sikerre. Én szurkolok. Rossz lenne egy Nintendo nélküli konzolipar. :(

2017. március 2., csütörtök

Összegyűjtött játéktesztek

Az utóbbi napokban kicsit kipofoztam a blogot, és egybetettem minden általam írt játéktesztet. Így a felső menüsorban az összes játékteszt megtalálható, szám szerint 75. Meglepett, hogy ennyi játékról írtam már, de hát lehet ennyi, hiszen 7 éve csinálom ezt immár. Igazából nem volt annyira egyszerű, mert amikor WordPress-ről áthoztam a blog tartalmát ide, akkor bizonyos különbözőségekből fakadóan nem úgy néztek ki itt az írások, mint WP-n. Gondolom a blog motorja más, annyira nem értek hozzá, de például amit tapasztaltam, hogy a WordPress eléggé idétlenül kezeli a táblázatot. Ezért minden egyes tesztben szereplő táblázatot módosítani kellett HTML nézetben, hogy úgy nézzen ki, ahogy eredetileg szerettem volna. A blog.hu szerencsére nagyon jól kezeli a táblázatot, többek között ezért jöttem vissza ide immár 2 éve. De nemcsak a táblázatokkal volt gond, hanem a képek elrendezésével is. Minden egyes tesztben úgy kellett elhelyezni a képeket, hogy viszonylag elférjen minden, és legyen is valami kinézete. Ebben még nincs tökéletes megoldás, néhány játék írásánál, az első kép körül nagyon szűkösen van a szöveg, főleg ott, ahol hosszabb a táblázat. De a többit rendben látom, de minden építő jellegű véleményt szívesen fogadok, hogy mire érdemes odafigyelni, miben fejlődhetek.

Spontán alakult ki amúgy, hogy rendbeteszem a teszteket. A NES Classic Mini játékkínálat bővítésekor kaptam távsegítséget Spartacustól, ő linkelte a videót, és válaszolt a kérdéseimre. Írtam már korábban is, hogy felmerült bennem, hogy az összes Európában megjelent NES játékot feltehetném a gépre (elbírná, tehát megtehetném), erre válaszolta, hogy elég neki, ha azt a kb. 40 játékot végigjátssza, ami fent van a gépén. Ezen elgondolkodtam. Micsoda menőség lenne tényleg végigjátszani az összes NES játékot. Mondjuk hatalmas teljesítmény akár egy Mega Man-t végigvinni, hiszen akkor még teljesen más mércével mérték a játék nehézségét. Azt is megmondom őszintén, hogy nálam a Mega Man 2 is a "megbocsájthatatlanul nehéz" kategóriában tartozik, de valószínűleg csak neki kell ülni, és minden érzékkel oda koncentrálni, és akkor ha lassan is, de azért lehet előre jutni. De abból a szempontból mindenképp jó játszani vele, hogy nagyban visszahozza a régi játékok hangulatát, ha a nehézségre gondolok. Eszembe juttatja azokat a 20-25 évvel ezelőtti játékokat, amikor sokkal több időbe tellett egy játékot végigjátszani, és csak lassan lehetett előre jutni. Ez is adott egy játékélményt. Arra tippelek, hogy ha ennek szellemében játszok Mega Man-nel, akkor teljesen más lesz ezzel az érzéssel játszani.

És akkor milyen szép lenne, ha valamennyi NES játékról kikerülne egy írás. Az egyébként benne van a fejemben, hogy írnék néhány olyan produktumról, mely nem feltétlen az én stílusom, vagy nem ebben nőttem fel. Azt gondolom hogy ezekről is írhatok úgy, hogy érdekes legyen. Főleg az ún. rétegjátékokat lesz érdekes látni, hogy milyen írások fognak születni róla. De nem akarok ígérni egyelőre semmit, bármikor gondolhatom másképp. Az biztos egyébként, hogy jó dolog függetlenként írni teszteket, még akkor is, ha nincs akkora olvasottsága, mint egy komolyabb weboldalon. Ezek ugyanis teljesen az én gondolataim. Nincs esetleg előírva, hogy erről a játékról ezt és ezt kell írni, vagy alkalmazkodni kell egy adott weboldal stílusához (írás tekintetében). Így például megengedhetek magamnak olyanokat is például, hogy "jó játék, nem ajánlom a teljes áron történő megvásárlását". Ha mondjuk a Nintendo szponzorálná az írásaimat (például tesztpéldánnyal), akkor eléggé furcsán venné ki magát, ha ilyesmit írnék. De így van szabadság.

2017. március 1., szerda

Super Mario Bros. filmzene CD

Valaki emlékszik még az 1993-as "szép emlékű" Super Mario Bros. filmre? Igen, az lesz az, ahol Mario fia Luigi, Bowser valami ember alakot öltött, és az egész sztori olyan kusza. Legalábbis bennem semmi nem maradt meg. ^^' Ennek találtam meg a filmzene CD-jét Békéscsabán az Antikváriumban, és úgy döntöttem, hogy megveszem magamnak, mint Mariós relikvia. De szigorúan "unofficial", de amúgy nincs mit szégyenkezni rajta. Egyszer végighallgattam, és egész jó zenék vannak rajta. Bár annak ellenére, hogy egy-két dal kifejezetten emlékezetes, ami megtetszett, igazából ezt a lemezt tényleg csak úgy hallgatnám, mint "háttérzaj" valami tevékenység alatt, mert így első végighallgatás után azt gondolom, hogy jó, hallgatható zenék vannak rajta, de a többségről nem tudok mit mondani. Amúgy meglepődtem a 3. és a 10. dalon (12 dal van a CD-n), azok szoktak szólni a rádióban. Ezek szerint vannak innen is ismert dalok? Mellesleg már csak azért is venném elő többször ezt a CD-t, mert ha meg kell határozni a zenei ízlésemet, akkor a "soft-rock" stílust mondanám. Tehát, szeretem ha élő hangszer szól, dallamos hangzással, énekkel, de a keménykedést csak ritkán szeretem. Ezen a lemezen ilyen lágyabb rock dalok hallhatók, úgyhogy elképzelhető, hogy néhány végighallgatás után kifejezetten tetszeni fog. És akkor lesz egy jó pontja a Mariós filmnek, ha már maga az alkotás annyira rossz lett. Mondjuk megvan a DVD, gondolkodtam is rajta, hogy megnézem még egyszer. Ha időt tudok rá szakítani, megteszem, és kíváncsi leszek, hogy mostani fejjel mit fogok gondolni róla. Ki tudja, hátha én leszek az egyedül Nintendós, aki végül megszereti a filmet.

Megmutatnám azt a két dalt, amit régen sokat hallottam a rádiókban.

Az első a harmadik dal a CD-n, The Goombas feat. George Clinton: Walk the Dinosaur

Beszédes mind az előadó neve, mind a dal címe Nintendós szemszögből, amúgy kifejezetten vicces dal, emlékszem, mindig mosolyt csalt az arcomra, amikor megszólalt. Viszont a videoklip eléggé ízléstelen.

A másik a 10. dal a CD-n, a US3 Cantaloop dala.

Annyira nem vagyok oda ezért a stílusért, nem is lelkesedtem, amikor megszólalt ez a dal, bár tény, hogy van egy hangulata, ami miatt mégsem kapcsoltam ki a rádiót, ha ez megszólalt.

2017. február 25., szombat

Eredeti Okui Masami: Her-Day CD

Rövid idő alatt ez a második japán CD, amit sikerült beszereznem olcsón. Ugyanattól az eladótól vettem, akiről a Hayashibara Megumi: Half and, Half albumot, ez a CD is 6 dollár volt. És ahogy elnézem, nem is nagyon lesz lehetőségem többet venni tőle, mert minden lemezt megvettek, ami érdekelt. Ez egyrészről meglep, hogy mégis van igény erre a zenére? Mégiscsak van egy rajongótábora, aki figyeli, hogy mikor veheti meg ezeket a CD-ket eredetiben olcsón? De azért örömöt okoz, hogy ezek szerint vannak szép számmal, akik szeretik a zenéjét.

A Her-Day nem kifejezetten kedvenc album Okui Masamitól, de ez jó lehetőség volt arra, hogy a külső borítójával együtt megvehessem, az már csak itthon ért kellemes meglepetés, hogy az obi is megvan. Az, ami az ázsiai CD-ken bal oldalt van jelen, és egyéb információkat tartalmaz. Ő volt az az eladó, akinek megvolt a Masami Life CD, és szerettem volna megvenni, de az obi-t nem láttam a képen, ezért kételkedtem benne, hogy ez jó lenne nekem, mert nem teljes. Azóta gazdára talált a CD, és valószínűleg jól jártam volna vele. Visszatérve az albumra, azért nem szeretem ezt annyira Okui Masamitól, mert ennek az albumnak van a legkevésbé egységes mondanivalója, nincs úgy koncepciója, mint a többi albumnak. Írtam már korábban többször is, hogy akkor szerettem meg igazán Okui Masamit, amikor felfedeztem, hogy az albumai mind egy koncepció vagy mondanivaló köré épül, ez erre az albumra a legkevésbé jellemző. Itt arról van szó, hogy 16 nagyon jó dal (illetve 15+1 intro) van egymás mellé téve, de nem érzek különösebben logikát a dalok sorrendje között. Ugyanakkor ami miatt sokan szeretik ezt az albumot, és ebben tökéletesen igazuk van, azok a nagyon jó hangulatú dalok. Ez az album az önfeledt szórakozás, amikor néhány balladától eltekintve nem akar feltétlen komoly mondanivalóval jönni az énekesnő, csak szórakoztatni minket. És ez tényleg megemeli az album értékét. Bár ha a balladákat említettem, személy szerint azért nem nagyon szeretem hallgatni ezt az albumot, mert rajta van a Maria dal, amitől minden egyes alkalommal elérzékenyülök. Ez Okui Masami összes létező dala közül az egyik legszebb, és mindig összeszorul a torkom, amikor hallgatom a dalt. Másfelől ami miatt még nagyon jó az album, hogy itt csúcsosodik az a fajta '90-es évek-beli popzene, amit az énekesnő művelt a karrierje elején. Nem hittem volna, hogy létezik ilyen, de Okui Masami az egyetlen, akitől azt hallom, hogy divatos pop zenét lehet igényesen művelni. Már csak ezért is szeretem elővenni az első öt albumot, mert azt gondolom, hogy Makkun egy személyben megmentette a '90-es évek popzenéjének hírnevét. Ugyanúgy megvannak a könnyed, szintetizátoros hangzások, de ezek ki vannak egészítve élő hangszerekkel. Főleg Okui-sama énekhangja teszi igazán naggyá ezeket a dalokat, és az erős személyisége, ami megjelenik a dalaiban is. Hihetetlenül jól áll neki a "powerful pop" zene, ugyanis az énekhangjával olyan erőt ad neki, hogy a "KETSUMATSU" és a "Makafushigi na Nanafushigi" daloktól valósággal felrobban a lejátszó. Önmagában ezért a két dalért is érdemes volt megvenni ezt az albumot, de a többi sem marad le tőle sokkal. Van egy dal viszont, amit szívem szerint kihagytam volna az albumról, az a "Last Scene". Okui Masami nagyon szépen tud lassú balladákat énekelni, de ebben a dalban annyi érzelem van egybesűrítve, hogy már pont amiatt problémás hallgatni, mert már túl sok. Szépen énekli, hallatszik, hogy beleéli magát, de túl sok.

Az énekesnőt amúgy továbbra sem a művészi borítóképei miatt szeretjük, ezen az albumon is sokkal inkább a spontaneitás jelenik meg.

A borítóképet akarom "menteni", de igazából nincs mit, mi rajongók így szeretjük őt. Többször elgondolkodtam azon, hogy milyen lehet Okui Masami privátban. Nézve a koncertjeit, figyelve az interjúit és persze hallgatva a dalait, oda jutottam magamban, hogy civilként csodálatos ember lehet, aki igaz barát, és mindent megtesz azokért, akiket szeret. Viszont ha munkáról van szó, egy rabszolgahajcsár. Kinézem belőle a napi 12-14 órás munkát. Ugyanis hiába kedves az interjúiban, meg nyilatkozgat jókedvűen, olyan szintű precizitás hallatszik a beszédében, amivel öntudatlanul azt érezteti, hogy a zenéimért, lemezeimért rengeteget dolgoztam. De ezzel is kivívta a rajongói elismerését, ugyanis hallatszik, hogy a dalaiba tényleg teljes mértékig beleteszi önmagát, és nem foglalkoztatja az, hogy csak pár ezret ad el a lemezeiből, neki az a fontos, hogy aki szereti a zenéjét, ahhoz eljusson az üzenete. És tényleg. Okui Masami így kommunikál a rajongóival.

Hallgattam ezt a lemezt is többször eredetiben, majd később írok erről is, mert nemrég volt egy számomra nagy felfedezésem, de erre külön postot szeretnék szánni. De tényleg, felbecsülhetetlenné válnak a dalok, ha CD-ről hallgatom őket.

Fogom azért hallgatni ezt a CD-t, nem is kevésszer, de minimum nagyon sokszor.

2017. február 24., péntek

Hackelt NES Classic Mini

Aki ismer az tudja, hogy tökéletesen a hackelés és a warez ellen vagyok. De most úgy döntöttem, hogy ha sikerült a NES Classic Mini-t meghackelni, akkor ebben engedek. Tulajdonképpen egyszerű oka van annak, hogy miért. A Nintendo megmondta, hogy csak az adott 30 játék lesz a konzolban, és nem fogják további címekkel kiegészíteni. Rendben van, tudomásul vettem. Innentől kezdve azt gondolom, hogy nem károsítom meg a Nintendót azzal, ha egyénileg bővítem a játékkínálatomat. Igazából azzal, hogy nem csomagoltak rendes AC adaptert a géphez, hanem USB kábellel + hálózati átalakítóval lehet áramhoz csatlakoztatni a NES konzolt, ezzel önmagában megágyaztak a hackelésnek, mivel a NES mini akkor is működik, ha mondjuk PC-hez csatlakoztatom az USB kábelt, ugyanúgy veszi az áramot. Innestől kezdve már csak nagyon ügyes hackerek kellettek ahhoz, hogy lehetővé tegyék, hogy a tulajdonos egyénileg bővítse a játékkínálatát.

A másik ok, ami miatt úgy döntöttem, hogy megteszem, hogy tökéletesen ugyanúgy néz ki minden a főmenüben, mintha a hozzáadott játékok eredetileg is rajta lettek volna. Ugyanis a másik ok, ami miatt nem támogatom a warez-t, hogy adott esetben alaposan bele kell nyúlni az adott konzolba, hogy akár másolt lemezeket le tudjunk játszani, egyáltalán a másolt lemezek az eredeti játékok mellett szörnyű látvány. Úgyhogy már csak ezért sem. De mivel a NES Classic esetében minden eredetinek néz ki, ezért nemhogy nem zavar a dolog, hanem örülök annak, hogy felkerülhet több olyan NES játék a kis gépre, amikre kifejezetten kíváncsi voltam, vagy a régi idők örömére szívesen újrajátszanám. Eleinte úgy voltam, hogy az összes létező NES játékot felteszem a kis gépre, de aztán végül úgy döntöttem, hogy most elsősorban azokat, amikre kíváncsi vagyok. Így az eredetileg jelen lévő 30 játékból 64 lett.

Az alábbiakat tettem fel:

  • The Adventures of Lolo
  • The Adventures of Lolo 2
  • The Adventures of Lolo 3
  • Baseball
  • Castlevania III: Dracula's Curse
  • Chip & Dale: Rescue Rangers
  • Chip & Dale: Rescue Rangers 2
  • Donkey Kong 3
  • Donkey Kong Classics
  • Donkey Kong Jr. Math
  • Double Dragon
  • Double Dragon III: The Sacred Stones
  • Duck Tales
  • Duck Tales 2
  • Golf
  • Ice Hockey
  • Kung Fu
  • Mega Man
  • Mega Man 3
  • Mega Man 4
  • Mega Man 5
  • Mega Man 6
  • NES Open Tournament Golf
  • Pinball
  • Soccer
  • TaleSpin
  • Tennis
  • Tetris
  • Tetris 2
  • Tom & Jerry
  • Volleyball
  • Wario's Woods
  • Wheel of Fortune
  • Xevious

Ott ahol kimaradás van számozás tekintetében, az gyárilag fent van a gépen. Az egész hackelés azért is lehetséges, mert a NES Classic Mini is lényegében emulálja a játékokat, mint melyik PC-s emulátor, és ugyanazokat a .nes kiterjesztésű programokat érzékeli a gép, ráadásul ugyanúgy, mintha eredetileg is rajta lettek volna a gépen. A program (Hakchi2), amivel fel lehet tenni a NES-re a játékokat nagyon profi egyébként. Többek között azért látszik eredetinek minden játék, mert a borítót mi magunk rendelhetjük hozzá a játékokhoz. Ezt kétféleképpen tehetjük meg. Vagy egyénileg rendeljük hozzá a borítót a gépről, vagy maga a program keres rá Google-ön, és kiadja azokat a találatokat, amiket mi is találnánk, és a programból azonnal hozzárendelhetjük a megfelelőt (hajlamos elég sokat találni egy játékhoz). De olyan is van, hogy mindegyik játékhoz egyszerre keresi meg a borítót, és az első találatot rendeli hozzá a játékhoz. Ez is nagyon jó dolog, de inkább egyenként csináltam meg, hogy tényleg minden úgy legyen, ahogy ideálisnak gondolom. Láttam ugyanis olyan első találatot, amihez másfajta borító volt, vagy kisebb felbontású volt, és a megfelelőt másodjára vagy harmadjára adta ki. Nem is talált mindegyik játékhoz megfelelő borítót, pontosan kettőt a GameFAQs-ról szedtem le, és egyénileg magam rendeltem hozzá. És mivel a főmenühöz nem nyúl hozzá (gondolom én), ezért minden tökéletesen olyan, mintha gyárilag lenne az én NES-emen 64 játék.

És íme a bizonyíték, hogy rendben elindul az utólag feltett játék:

Arra kell ügyelni, hogy csak amerikai játékokat tegyünk fel, ugyanis a NES-ben az amerikai játékokat érzékeli helyesen. Ez valószínűleg a HDMI csatlakoztatás miatt van. Akkor lettem figyelmes arra, hogy mi is amerikai játékot kapunk, amikor megjelent letöltésre a Super Mario Bros. 3 Wii U-ra és Nintendo 3DS-re (2013 karácsonyán). Ez volt az első olyan Virtual Console játék, ahol láttam, hogy felhívják a figyelmet, hogy amerikai kiadású játékot töltünk le. És ez valószínűleg amiatt van, mert az amerikai és az európai játékok között elsősorban megjelenítés-beli különbség van. Amikor írtam egy részletes leírást a Nintendo GameCube-ról, akkor tudtam meg, hogy az amerikai konzol felbontása 480p, míg az európaié 480i. Tehát az amerikai megjelenítése progresszív, míg az EU-é váltottsoros. Arra tippelek, hogy ez a különbség már a NES-es időkben megvolt, és a HDMI kábel csak a progresszív megjelenítést tudja rendesen megjeleníteni, ezért kapunk amerikai játékot újabban VC-re.

És minden egyes beállítás működik az utólag feltett játékokra, ugyanúgy van négy mentési hely, ugyanúgy, mint az eredeti játékoknál.

Ugyanúgy megcsinálja például a Tetris játékból is a mentést, mint például a Super Mario Bros. 3-ból, mely gyárilag rajta volt a gépen.

Úgyhogy hihetetlenül profin van megcsinálva az egész.

És ami még nagyon jóvá teszi a programot nálam az az, hogy a játék-átvitel a NES-be nem volt zökkenőmentes nálam. Ugyanis a kiválasztásnál nem volt kijelölve a 30 eredeti játék, csak a 34 utólag rátett. Miután átmentek a játékok, a TV-hez csatlakoztattam a NES-t, és döbbenten láttam, hogy az összes eredeti játék eltűnt, csak az átlalam rátettek jelentek meg. Ez így persze nincs rendjén, tehát a 30 eredeti játékot is külön ki kell jelölni. Még egyszer átvittem immár az összes játékot, és sikerült. Ami megdöbbentett, hogy az eredeti játékok eredeti mentései is megmaradtak, úgyhogy le vagyok nyűgözve. Olyan érzésem van, hogy bármelyik NES játékkal bármikor játszhatok eredeti formájában.

Persze azért nálam is van határ. Hackerek ugyanis azt is megcsinálták, hogy a NES Classic Mini a Super Nintendo, Nintendo 64, de még a Sega MegaDrive játékokat is vigye. Ezt már feleslegesnek tartom, hovatovább hülyeségnek. Azt gondolom, hogy legalább a NES "mivoltát" tartsuk tiszteletben oly módon, hogy csak NES játékokat teszünk a gépre. De ha majd kijön a SNES Classic mini, vagy N64 Classic mini (remélem a Nintendo meglovagolja a kis NES gép sikerét), akkor itt olyan retro-özön lesz, hogy arról fogunk koldulni. De NES-re csak NES játékot, mert így szép a történet, és így igazi a nosztalgia. A programot egyébként folyamatosan fejlesztik, jönnek ki az újabb verziók. Kivárok egy olyan verziót, hogy sok játékot kezeljen rendesen (a jelenlegi pl. nehézkesen visz át sok játékot), és akkor viszont megcsinálom azt, hogy összes Európában megjelent NES játékot ráteszem a gépre, plusz néhány olyat, ami csak Amerikában jelent meg (így került rá pl. a Szerencsekerék is). Az lesz az Ultimate Nintendo Classic Mini.

Még egy hackelésen gondolkodom, amit megcsinálnék, de az bonyolultabb: A Wii-re rátenni az összes Virtual Console és WiiWare játékot. Amikor megvettem a Wii U-t, akkor minden egyes játékot áttettem Wii-ről az új konzolra, és semmilyen funkciója nem maradt a dicső elődnek,hiszen törlődött róla minden. Lassan 2 éve, hogy nem vettem elő a Wii-t. Azzal hoznám vissza a funkcióját, hogy minden régi játékot letöltenék rá, ami érdekel. Miért tenném ezt, hiszen ezzel elvileg megkárosítom a Nintendót? Egyszerű az oka: Kétszer kéne minden egyes játékot megvenni, ha azt szeretném, hogy Wii-n és Wii U Wii Menüjében is meglegyenek a játékok. Most hétvégén összeírtam azokat a játékokat, amiket letöltenék Wii U-ra (Wii Shop Channelből). Összeszámoltam, és ha minden egyes játékot letöltenék, ami érdekel, összesen 75.400 Nintendo pontra lenne szükségem. Ez anyagilag úgy nézne ki, hogy 1.000 pont £7-be kerül. Ezt szorozzuk be 76-tal (mert ezres a legkisebb egység, amennyit lehet vásárolni), az összesen £532 lenne, ami jelenlegi árfolyamon kb. 194.000 forint. Mindez úgy, hogy már megvan egy része az engem érdeklő játékoknak. Tehát Wii-re újra leszedni őket több, mint a duplája lenne. Ezért keresnék másfajta lehetőséget, ha arra adnám a fejem, hogy újra életet lehelek a Wii-be.

Újabb romantikus anime

Rég írtam animékről, az év eleje eléggé nehéz volt számomra, ezért az animékhez sem volt kedvem, de most újult erővel minden sokkal jobb. Folytatom azokat az animéket, amiket félbehagytam, és tavaszra jónéhányat tervezek megnézni, ezekről majd később. Most egyről szeretnék írni a KimiKiss Pure Rouge-ról.

Ahogy a címe sejteti, egy romantikus alkotásról van szó, ezt is annak alapján választottam, hogy kedvenc előadó énekli az openinget / endinget. Ő pedig Suara, és a második endinget tudhatja magáénak, mely a Wasurenaide címet kapta meg. Az anime minőségéről az is árulkodik, hogy nem ez a kedvenc Suara dalom, ismervén a teljes repertoárját, bizton állíthatom, hogy ennél sokkal jobb dalai is vannak. Ugyanakkor az opening és a két ending közül Suara szerzemény a legjobb. Az opening és az első ending rettenetes. Az opening: (marble: Aozora Loop), az egyik legborzalmasabb szerelmes dal, amit életemben hallottam. Japán szerelmes dalok között biztos, hogy az utolsó helyek egyikén áll nálam. Unott hangon énekel az énekesnő arról, hogy mennyire szerelmes, alig tudja megállítani magát, azt se tudja mit csináljon magával. Nem akartam elhinni, hogy valaki ilyen borzalmas zenei munkát ad ki a kezéből. Az első ending meg a 12. részig tartott, abban meg az a poén, hogy semennyire nem maradt meg bennem. Egyáltalán nem túlzok, semmit nem tudok visszaidézni belőle, annyira átlag alatti dal volt, hogy az valami hihetetlen.

SPOILER-TARTALOM

Az az érdekessége a dolognak, hogy a 12. részig (amíg tart az első ending) nagyjából tartja magát az anime története és mondanivalója ezt a színvonalat. Az első felében semmi érdemleges nem történik, középiskolában vagyunk, fiúk, lányok, kialakulgatnak szerelmek, egy teljesen átlagos középiskolás történetű animével van dolgunk, ami semmi extrát nem tartogat magában. Az egyetlen kiemelkedő szereplő, egy lány: Futami Eriko, aki nagyban kitűnik a viselkedésével. Pont azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy elvonul a társaságtól, minden idejét a könyvtárban tölti, nagyon magas az IQ-ja. És mivel ő maga is tudja, hogy személyisége jelentősen eltér a többiekétől, ezért ő maga sem közelít feléjük. Persze nem bántják őt, pont, hogy az egyik főszereplő srác, Aihara Kazuki figyel fel rá, hovatovább belészeret. De okoz meglepetéseket bőven, már a nevével is, ugyanis a "Futami" név rettenetesen ritka Japánban. Főleg, hogy ezzel a két kanjival írja: 二見 Az animében is megjegyzik, hogy ez nagyon ritka párosítás. Az első kanji a 2-es szám, a másik meg a nézni, de a találni igéhez is használják. Ha nagyon szabadon, vagy inkább debilen le akarnám fordítani, akkor a "kettőslátás" jelentését adnám. Ezen kívül a gasztronómiai ízlése is egyedi. A Chips mindegy milyen ízű, minden egyes alkalommal meghinti majonézzel és mézzel. Valamint a ramenek közül csak az édeset eszi meg. De amúgy eléggé csendes, meghúzódik a háttérben, viszont hozzá képest a többi karakter meglehetősen sablonos. A történet akkortól indul be, amikortól a két nagy szerelmes pár összejön, innestől váltunk endinget. Különben Suara nagyon jól járt, mert sokkal hatásosabb a dala, ugyanis a 13. résztől mindig valami nagyobb hatású jelenetnél van vége az adott résznek, és így jobban megérint a dal, ahogy elkezdődik a zongora-szólam. Lehetne jobb is innentől az anime, de az az igazság, hogy nem az. Mert hát szép és jó lenne a történet, boldogság-hegyek, de hát a szerelem ugye háromszögű is lehet... És ha belép (még ha akaratlanul is) egy harmadik, aki mindig felborzolja a kedélyeket. Nem idealista a történet menete, egy darabig nem is tetszett, hogy a kezdeti vidám randevúk egyszerre csak szomorkás egymás melletti sétává "degradálódnak", mindezek mellett vigyorogva mondják, hogy semmi bajuk, meg hasonlók. Szóval nem tetszett, de aztán rájöttem, hogy ezt nem 30 éves fejjel kell nézni, hanem el kell képzelni, hogy én hogy cselekednék 16-17 éves koromban, (nagyjából ilyen idősek az anime szereplői). Oda jutottam magamban, hogy nem lennék abban az érzelmi fejlettségben, hogy én is másképp viselkedjek, innestől elfogadtam, hogy ők is ilyenek. Felnőtt fejjel már könnyű átlátni, hogy az érzelmek ki nem mondása alaposan felborítja a kapcsolatokat, ahogy az meg is történik a sorozatban, sőt némelyek meg is szakadnak. Amikor tudja az egyik a másikról, hogy baj van, de ő sem akarja firtatni a dolgot, akkor félreáll. De aggódik. Innentől azt gondolom, hogy megoszthatja a nézőket az anime, mert ki hogy viszonyul ahhoz, hogy a szereplők nem feltétlen beszélik meg egymással a problémákat. Én azt javaslom, hogy tegyük a szívünkre a kezünket, és gondoljuk át, hogy mi hogy viselkednénk a helyükben.

SPOILER VÉGE

17 részt láttam az animéből, végig fogom nézni attól független, hogy nem egy mestermű. Tökéletesen középszerű alkotás: Vannak benne jó dolgok, de mivel az első fele nagyon felületes, ezért nagyon messze van az Orange és ReLIFE féle slice of life-októl. Pont azért nem is csodálkoznék azon, hogy ha valaki pár rész után feladná az animét, csak aztán pont a lényegből marad ki... De azt gondolom, hogy elsősorban az fogja tovább nézni az animét, aki lát fantáziát a szereplőkben. Én nemcsak azért nézem végig, hogy egyáltalán meghalljam a Suara endinget, hanem azért is, hogy igazából maguk a karakterek amilyen közegben vannak, abban hitelesnek látom őket. Középiskolások, élik a maguk életét, igazából nem is feltétlen kell fejlett karakterjellemet várni tőlük, fejlődik az a második felében az animében. A fő kérdésnek azt gondolom, hogy látjuk-e a karaktereken azt a "fantáziát", hogy most ugyan ilyenek, de majd érzelmileg érett felnőttek lesznek a velük történt események hatására. Személy szerint ezt látom néhányukban, ez az, ami miatt 6 pontra értékeltem az animét, de amúgy az igazán színvonalas romantikus sztoriktól messze van. Főleg, hogy van néhány olyan szereplő, akik azért hihetetlenül idegesítők. Elsősorban az a két kiscsaj, aki békaplüssökkel, "cuki" hangon játsszák el, hogy az állataik mennyire szerelmesek. Tudom, hogy van a japán csajoknak ez a közege is, de ez már idegesítő, legkevésbé sem aranyos.

Amúgy érdekesség, hogy ahogy fejlődik a japán tudásom, egyre inkább észreveszem a dalszövegek félreromanizálását, vagy az esetleges japán szavak, félrefordítanak (amiket hallás után felismerek). Elég sok ilyen hibát észlelek ebben az animében, a Polished csoport (legalábbis gondolom, hogy csapat) fordításaiban, főleg a dalszövegek romanizálását fájdalmas nézni.

2017. február 13., hétfő

Az első Hayashibara Megumi album

Nagyon rég nem vettem Hayashibara Megumi CD-t. Élek a gyanúperrel, hogy Japánban jól tudják, hogy az énekesnő, seiyuu szülőhazáján kívül is híres és közkedvelt, így az utóbbi években Megumi albumok ilyen öt számjegyű összegekért (forintban) vannak az eBay-en például. De máshol sem olcsóbb. Aztán úgy eszembe jutott magamban, hogy már lassan egy éve nem vettem japán CD-t, és nem szeretném, ha 365 nap eltelne úgy, hogy nincs új kiadvány a birtokomban. Különösképp, akit szeretek, hiszen más japán előadó CD-je, akinek zenéjében nem vagyok érdekelt, annak ugyanannyit ér nálam a lemeze, mint bármelyik nyugati CD, amelyikre rá sem nézek.

Először egy Okui Masami albumra gondoltam, meglepve láttam, hogy eléggé olcsón lehet most CD-ket venni egy eladótól. Csak látom, hogy egyikhez sincs obi. Obi az a külső papír, amivel csomagolják a lemezt, bal oldalt található, azon van az album vagy kislemez kapcsán egyéb információk. A Masami Life volt az, ami először megfogott (és nincs meg). Nem kifejezetten kedvencem ez az album, de olyan jópofa képek vannak a borítón az énekesnőről, hogy már külön ezért is megvenném, nemcsak azért, hogy teljesebb legyen az Okui Masami gyűjtemény. Meg akartam kérdezni az eladót, hogy van-e hozzá az a külső papír, de valamiért az eBay nem engedett kérdezni. Olyasmit írt, hogy az eladó nem válaszol a kérdésekre... Volt egy olyan gondolatom, hogy eléggé rosszul beszél angolul (ahogy a japánok nagy része szokott), és ezért nem vállalja, hogy üzenetekre válaszoljon. Ezt sajnálom, mert sok jó CD-je van olcsón. Illetve ott volt még a Her-Day album is, ami szintén elgondolkodtatott. Mivel az album egy külső papírtokban volt, ezért úgy tudom, hogy ehhez nincs is obi. De azért szétnéztem még, hogy találok-e más CD-t, ami érdekelhet. Amikor rákerestem a Hayashibara Megumi CD-kre, akkor teljesen meglepődtem, hogy az első albuma, a Half and, Half album is van tőle eladóban, ráadásul a limitált kiadásban. Ezen már nem hezitáltam. Ma meg is jött.

Amióta ismerem ezt az albumot, mindig is egyedi volt számomra, mert úgy voltam vele, hogy az első album az mindig különleges, megmutatja, honnan gyökerezik az előadó stílusa, hogy hol kezdte. 2008 szeptemberében hallgattam meg először ezt az albumot és úgy voltam vele, hogy jó, hallatszik, hogy nem egy művészi kiadvány, technika tekintetében sok hiányosságot szenved Hayashibara Megumi hangja, mégis szívesen hallgatom, mert a gondtalan fiatal éveket juttatja eszembe. A dalok döntő többsége kellemes, oldott, nem akar feltétlen nagyot mondani, csak élvezi a fiatalságot. Ez gondolom részint azért is van, mert tényleg bár az énekhang megvan, azt azért lehet hallani, hogy hiányzott még az, hogy szépen énekeljen, mindeközben ötvözze a technikai tudást a spontán énekhanggal.

Később lett elérhető interneten a borító, kíváncsi voltam, hogy milyen képek vannak benne, azt meglepődtem, hogy külön van papíron a szöveg, a borító pedig egy fotóalbum.

Ezt a fotókönyv dolgát a második albumról megoldják. Minden egyes Hayashibara Megumi stúdióalbumnak van limitált kiadása, és később úgy csinálták, hogy a doboz vastagabb, mert csatoltak hozzá külön egy fotókönyvet is. Ezekben nagyon sok kép van az énekesnőről, szinte mindenféle. Művésziek, spontának, pózolósak, mosolygósak, és ami még nem jut az eszembe. Az azért látszott, hogy az első albumnál is komolyan tervezett a King Records az énekesnővel, hogy már ennek az albumnak is van egy limitált kiadása. Csak itt még a belső borítóban vannak a képek, a szöveg és a főbb információk a zenekarról külön papíron voltak.

Külön személyes sztorim van a borítón található képekről. 2009 nyarán jutottak el hozzám a képek, és júliusban MSN-en felvetettem a baráti körömben, hogy mi lenne, ha ugyanezeket a képeket megcsinálnánk velem? Megmutattam nekik a képeket, és az egyik srác valami lehetetlen ötletnek tartotta, hogy olyan képek készüljenek rólam, és teljesen abszurd módon figurázta ki az ötletemet. Meg is találtam ezt az írást, ezeket írta:

és te ilyen képeket akarsz magadról?
na de attila...

Na jó nem olyat, hogy sminkelem magam.
Ezzel azt "híresztelném" magamról, hogy én is ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más, nem pedig sztár.

magam előtt látom ahogy attila is egy esőkabátban fekszik egy napozóágyon és bagszi valahonnan fentről fényképezi
brrr
vagy attila egy virág előtt szívecskés pólóba telefonál
és csirkés köténybe főzőcskézik...
biztos ezt akarjátok?

igen. XDD
sírok.
a nevetéstől.
De nem egészen így.
Figyelj.
Férfiasabban.

én remegek...a félelemtől...úgyhogy ha meg is valósulna...ezeket a képeket jól zárjátok el az utókornak...szenvedjenek ők

Tisztába voltam én mindig is a nemi identitásommal, úgy képzeltem el ezt annak idején, hogy az albumon szereplő képeknek a "férfi-változatát" készítem el. Ezen most is sírok a nevetéstől. Főleg azért, mert mostani fejjel már én is képtelenségnek tartom, de mondjuk rá, hogy fiatalkori buliság lett volna. Illetve elkészült jó néhány kép, de ezek olyannyira el vannak zárva, hogy én magam sem tudom, hogy hol vannak. 2009. augusztus 22-23-án a 2009-es nyári AnimeCon két napja között az egyik barátomnál aludtam, és végül ő bevállalta, hogy megcsináltunk néhány képet, de a kivitelezés tényleg borzasztó lett, már akkor is láttam, de poénnak jó volt. De ez az emlék nagyon felértékeli bennem az első Hayashibara Megumi albumot.

Ilyen képet is csináltam pluszban:

Mert hát semmi nem ér fel az eredeti CD hallgatásával. Amúgy 6 USD volt az album, és tényleg ahhoz képest, hogy nagyon ritka, semmiség volt ez az ár érte. Nagyon nagyra becsülöm, hogy megvan ez a CD. És nagyon jó állapotban van. Valami olyasmi, mintha az eladó annak idején, 1991-ben megvette volna a CD-t, hallgatta egy néhányszor, azon túl nagyon vigyázott rá. Mert teljesen újszerű állapotban van a borító, a lemez tökéletesen karcmentes. Mintha 1991 lenne, és most vettem volna meg a boltban a CD-t.

2016. december 31., szombat

Évértékelés 2016

Véget ért ez az év is. Többektől is olvastam, hogy alig várják, hogy véget érjen ez az év. Nem vagyok híve ennek a gondolkodásnak, egyre inkább tudatosodik bennem, hogy mindent meg kell élni olyannak, amilyen. Nekem is nagyon nehéz volt az idei év, de soha nem gondoltam arra, hogy véget akarok vetni ennek az évnek. Kezdem tényleg érezni azt, hogy ha a hibákból tanulva tudok fejlődni, akkor ez egy nagyon jó és hasznos év volt. Főleg, hogy a következő év lesz az 1997-es év 20. évfordulója, ami gyerekkorom egyik legmenőbb éve volt. Ezt csak úgy lehet megünnepelni, ha mindent megteszek azért, hogy a 2017-es év mindennél jobb legyen. Legyen mindenkinek olyan az új éve, amilyennek eltervezte.

És akkor lássuk az idei évre is a Last.fm-es összegzést. Továbbra is ez a kedvenc közösségi oldalam, pont ma beszéltem erről Roninak, mondtam neki, hogy a zenei ízlésemmel többet mutatok magamból, mint bármi mással. Például untig posztolgatnék Facebook-ra mindenféle marhaságot. Mivel a zene nálam is kiemelkedő szerepet játszik életemben, ezért az, hogy éppen milyen zenét hallgatok, vagy hogy kik dominálnak nálam, az többet elárul rólam, mint bármi más. Idénre is vannak szép statisztikák. Idén 20.442 alkalommal hallgattam zenét Last.fm-en (ebben nyilván nincs benne az, amit CD-n hallgatok, vagy rádiót, de ez is nagyon szép arány. 2009 óta vagyok regisztrált tagja a Last.fm-nek, azóta ez a szám a második legtöbb éves lebontásban. Ennél több csak 2010-ben volt, akkor 20.513, de a harmadik legtöbb 2013-ban csak 16.593 volt, úgyhogy ez a szám nagyon jó. Ennyire szeretek statisztikákat böngészni, főleg, amiket én kreálok. Hiszen ebben biztos, hogy minden úgy van, mint a valóságban. Lássuk a számokat előadókra lebontva.

Top 10 Előadó 2016

  1. Hayashibara Megumi (4.303)
  2. Yonekura Chihiro (2.125)
  3. Okui Masami (2.101)
  4. Suara (1.484)
  5. JAM Project (1.143)
  6. HIRO-X (1.010)
  7. Pa-Dö-Dő (632)
  8. Nox (469)
  9. Kimeru (409)
  10. Uehara Rena (408)

Idén elmaradt a Hayashibara Megumi, Okui Masami 1-2 (ahogy a Forma 1-ben mondják, amikor a Mercedes-ről beszélnek), de csak kevéssel maradt el Okui Masami. Még tavaly év végén a BEST OF CHIHIROX II válogatásalbum hatására nagyon felfedeztem magamnak Yonekura Chihirót, és rájöttem, hogy sokkal több dal van tőle, amit kifejezetten kellemes hallgatni tőle. Így lett idén második.

És akkor lássuk az albumok és a kislemezek top 10-es hallgatottsági listáját idénre külön-külön

Top 10 Album 2016

  1. Hayashibara Megumi: Time Capsule (576)
  2. Okui Masami: Symbolic Bride (530)
  3. Yonekura Chihiro: BEST OF CHIHIROX II (521)
  4. Hayashibara Megumi: Slayers MEGUMIX (372)
  5. Suara: Koe (272)
  6. Suara: The Best ~Tie-Up Collection~ (225)
  7. Hayashibara Megumi: VINTAGE White (202)
  8. Hayashibara Megumi: Enfleurage (182)
  9. Suara: Utawarerumono Itsuwari no Kamen & Futari no Hakuoro Kashu (170)
  10. Republica: Speed Ballads (169)

Top 10 Kislemez 2016

  1. HIRO-X: THE MEANING OF TRUTH (377)
  2. Hayashibara Megumi: Usurahi Shinjuu (326)
  3. Suara: Amakakeru Hoshi (246)
  4. HIRO-X: future (215)
  5. Hayashibara Megumi: Sanhara ~Seinaru Chikara~ (181)
  6. Matsumoto Rica: XY&Z (173)
  7. HIRO-X: future -reboot version- (152)
  8. Kimeru: You got game? (145)
  9. HIRO-X: Driving Myself (118)
  10. Kimeru: OVERLAP (113)

Azért látszik, hogy kik dominálnak nálam, főleg az albumnál. A kislemeznél pedig az új felfedezettek domináltak, főleg HIRO-X-nek örülök, hogy megismertem. Csak 5 kislemeze van, de azokkal maradandót alkotott nálam. És végül itt van az idei legsikeresebb százas dallistám.

Top 100 dalok 2016

  1. Suara: Amakakeru Hoshi (160)
  2. Hayashibara Megumi: Usurahi Shinjuu OFF VOCAL VERSION (155)
  3. HIRO-X: THE MEANING OF TRUTH (139)
  4. Hayashibara Megumi: Usurahi Shinjuu (135)
  5. HIRO-X: future (126)
  6. HIRO-X: WITHOUT END (125)
  7. Matsumoto Rica: XY&Z (95)
  8. Suara: Kanashimi no Yoake Mae (85)
  9. Kimeru: You got game? (83)
  10. ALI PROJECT: Haramitsu Renge (82)
  11. Hayashibara Megumi: Dear Friends (77)
  12. Suara: Kachoufuugetsu (73)
  13. Matsumoto Rica: XY&Z ~OFF VOCAL~ (72)
  14. Hayashibara Megumi: Stay (68)
  15. Suara: Uruwashiki Sekai (67)
  16. Kimeru: OVERLAP (67)
  17. Wada Kouji: Seven (65)
  18. Suara: Nue Dori (64)
  19. Suara: Hikari (62)
  20. HIRO-X: WITHOUT END (Instrumental) (59)
  21. Yonekura Chihiro: Cheers!
  22. Hayashibara Megumi: Yume no Balloon
  23. Wada Kouji: The Biggest Dreamer
  24. Yonekura Chihiro: Sweet True Love
  25. HIRO-X: THE MEANING OF TRUTH (Instrumental)
  26. Okui Masami: Koi Suru Omoi
  27. HIRO-X: ANNIVERSARY
  28. HIRO-X: ANNIVERSARY ~Kakegae no Nai Kimi he~
  29. Hayashibara Megumi: Give a reason
  30. Okui Masami: Aoi Namida
  31. MILK: Sniper (Off Vocal Version)
  32. Yonekura Chihiro: Boku no Speed de
  33. Kimeru: CHAIN OF MIND
  34. HIRO-X: ANNIVERSARY ~Kakegae no Nai Kimi he~ (Original Karaoke)
  35. HIRO-X: Driving Myself
  36. HIRO-X: future (instrumental)
  37. Hayashibara Megumi: Happy Happy
  38. HIRO-X: Shiawase no Uta
  39. Yonekura Chihiro: Butterfly Kiss
  40. Suzuki Keiichi: Flying Man
  41. Bando Taro & Wakai Hajime: The Long Distance of Murder
  42. Sakai Mikio: Identity
  43. Kawai Eri: Madoromi no Rinne
  44. Hayashibara Megumi: Plenty of grit
  45. Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX-
  46. Okui Masami: Sora no Uta
  47. Yonekura Chihiro: FLAME
  48. Suzuki Keiichi: Snow Man
  49. Hayashibara Megumi: don't be discouraged
  50. Pa-Dö-Dő: Van még remény (Light Trance Mix)
  51. Yonekura Chihiro: Butterfly Kiss (Instrumental)
  52. Okui Masami: CHAOS LOVE
  53. Yonekura Chihiro: Return to myself
  54. Yonekura Chihiro: Cross
  55. Operatic Troupe: Lambada Ranma
  56. Hayashibara Megumi: raging waves
  57. Yonekura Chihiro: Sweet True Love (Off Vocal Version)
  58. Okui Masami: Hikari he ~I pray to be given~
  59. Okui Masami: Delusion
  60. Yonekura Chihiro: Heaven's Door
  61. Hayashibara Megumi: Over Soul
  62. MILK: Sniper
  63. Okui Masami: SYMBOLIC BRIDE ~Rebellion of Valkyrie~
  64. Suara: Yume ka Utsutsu ka
  65. angela: Kore, Natsu Matsuri
  66. Hayashibara Megumi: -Life-
  67. Yonekura Chihiro: FRIENDS
  68. Yonekura Chihiro: WILL
  69. Okui Masami: JOY
  70. Okui Masami: Just be conscious
  71. Republica: Luxury Cage
  72. Okui Masami: PLATONIC ~Luna~
  73. Okui Masami: Hikari no Hana
  74. Tsuda Akari: Izayoi DEPARTURE
  75. Yonekura Chihiro: Yakusoku no Basho he
  76. Yonekura Chihiro: Calling
  77. Hayashibara Megumi: MIDNIGHT BLUE
  78. Pa-Dö-Dő: Nálam szebbet soha többet
  79. Hayashibara Megumi: Touch and Go!!
  80. angela: Horizon (off vocal version)
  81. Uehara Rena: Todokanai Koi '13
  82. Hayashibara Megumi: Yakusoku Dayo
  83. Hayashibara Megumi: Shuuketsu no Sono he ~AYANAMI ver.~ (off vocal version)
  84. HIRO-X: Driving Myself (Instrumental)
  85. Okui Masami: FISSION
  86. Yonekura Chihiro: Tooku he (Instrumental)
  87. Okui Masami: Sei no Honoo
  88. Uehara Rena: closing '13
  89. Suara: Fly away -Oozora he-
  90. Hayashibara Megumi: Revolution
  91. angela: That's Halloween
  92. Yonekura Chihiro: Tooku he
  93. Hayashibara Megumi: brave heart
  94. Hayashibara Megumi & Okui Masami: Get along
  95. Hayashibara Megumi: GO ALONG! GO AROUND!!
  96. Hoshi Soichiro: Shining Tears
  97. Wada Kouji: With The Will
  98. Okui Masami: Hikari he ~crossroads~
  99. Hayashibara Megumi: Niji Iro no Sneaker
  100. Hayashibara Megumi: Follow you, Follow me

2016. december 28., szerda

A 2016-os év japán zenében

Mivel ma van az év utolsó szerdai napja, ezért több jelenősebb japán zenei kiadvány már nem jelenik meg, így érdemes összegezni. Olyan sok kiadvány nem jelent meg idén a tavalyi évhez képest, de amik megjelentek, azok döntő többségében jók voltak, így az idei évre is készültek olyan dalok Japánban, amely által emlékezetes lesz az 2016-os év.

Essünk túl a nehezén. Az idei év legszomorúbb eseménye a Jpop iparban egyértelműen Wada Kouji halála volt áprilisban. Nem járja, hogy 42 évesen egy életében legendává vált énekes eltávozzon. Emlékére idén jobban előtérbe kerültek a Digimonos dalok, nemcsak a kislemezei, hanem az All of my mind stúdióalbuma, és a The Best Selection~Welcome Back! válogatásalbuma. Hiányzik nagyon, de az ő esetében rá lehet mondani, hogy dalaiban tovább él velünk, mert nagyon jó hallgatni őket. Csak milyen érdekes, hogy tényleg akkor kerül egy előadó, vagy bármilyen művész munkássága más meglátásba, amikor meghal. Ez általánosságban igaz, Wada Kouji is ugyanígy járt nálam. Valahogy most többet jelentenek nálam a Digimonos dalai, meg van néhány saját dal, ami nagyon jóra sikeredett.

Ami még rossz oldal, bár korántsem ennyire, hogy a JAM Project idén megjelentette eddigi legrosszabb Super Robot Wars kislemezét. Sehogy nem tudok megbarátkozni a Shining Storm ~Rekka no Gotoku~ single-lel, olyan unalmas, lapos, semmi nincs, ami kiemelné az átlagból. Azt az egyetlen egy szólamot tudom visszaidézni fejből, amikor Okui Masami énekli, hogy "Rekka no Gotoku" részt, de amúgy az egész dal annyira jelentéktelen, hogy azt el nem lehet mondani.

De van néhány pozitív esemény, megjelenés, amit érdemes kiemelni. A legpozitívabb meglepetést Suara hozta, az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen & Futari no Hakuoro Kashu válogatásalbummal, ugyanis a 8. helyet érte el az Oricon lemezeladási listán, ezzel magasan a legjobb eredményt produkálta eddigi karrierje során. Majd fogok írni részletesen is az albumról, mert szívesen hallgatom, csak azért nem tetszik annyira, mert korán jelent meg. A Futari no Hakuoro széria zárja le az egész Utawarerumono történetet, a videojáték már megjelent, és nagyon várom, hogy amimében is látható legyen végre. Ugyanis sajátságosan zárták le az Itsuwari no Kamen-t, és érdekel, hogy mit hoznak ki a sztoriból. Viszont, mivel anime még nincs, ezért annak openingje és endingje még nem jelent meg, de már tudom, hogy Suara nagyot fog alakítani. A videojáték openingje (Hikari) és endingje (Uruwashiki Sekai) is igazán fantasztikusak lettek. A Hikari könnyed kis dal, pont ettől nagyon jó, mert oldott vidámságot hordoz magában. Az Uruwashiki Sekai pedig egy csodálatos. Suara még ennyi év után is meg tud érinteni, már én sem hiszem el. Az album két kiadásban jelent meg,a limitált kiadás egy Special Disc-kel jelent meg, mely az első Utawarerumono szériából tartalmaz dalokat. Ez is hiányos, ugyanis, csak a főbb dalokat tartalmazza, de kimaradt például a Towa ni, vagy a Kimi no Kawari, melyek a videojátékhoz köthetők. Több értelme lett volna egy komplett, nagy válogatásalbum megjelentetése, amikor kijön az anime, és azok dalaival együtt, és arra rátenni Uehara Rena: Yume no Tsuzuki dalát is, mely az OVA ending dala. De az, hogy F.I.X. Records és az AQUAPLUS kihozott egy Top 10-es helyezést egy kiadványukból, arra tényleg nem volt még példa, és fantasztikus eredmény. Csak legyen folytatása, és jelentessenek meg hasonló sikereket.

Okui Masami idén nem jelentetett meg a szólókarrierjében albumot, vagy kislemezt, de érdemes megemlíteni őt is, mert nemrég, karácsony előtt, tartott egy akusztikus koncertet. Ez egy egyszerűbb, szerényebb hangszerelésű koncert volt, még a dalok listája is nyilvános, amiket felénekelt:

  1. White Season
  2. Sanctuary
  3. Still Love
  4. Haitoku no KISS ~Love of a fallen angel~
  5. Iiwake
  6. PLATONIC
  7. Fuyu no Himawari
  8. Koi Suru Omoi
  9. I'd love you to touch me
  10. Boukensha
  11. Ajisai
  12. Rondo-revolution
  13. J
  14. ANGEL'S VOICE
  15. Sayonara
  16. Maria

Az utolsó két dal, amolyan "Encore", tehát visszatapsolás után énekelt dalok. A koncert különlegessége nemcsak az akusztikus hangszerelése (Unplugged) volt, amivel kellemes, családias hangulatot létesített, hanem az is, hogy néhány rajongó elsírta magát a dalok hallatán. Ez meglepte Okui Masami-t, írt róla a blogjában, hogy nem számított arra, hogy ilyen hatást fog kiváltani. Nincs min meglepődni. Okui Masami nem szeret a magánéletéről beszélni, és még régebben rájöttem, hogy azért nem, mert a dalaiban énekel önmagáról, ezáltal sokkal többet tudhatunk meg róla, mint akár egy önéletrajzi könyvből. A dalok alapján szinte biztosra vehető, hogy az énekesnő sokat megélt az életében érzelmi oldalról, ami által hitelesek és szívet megérintőek a balladái. Jó érzés hallani, hogy nemcsak én vagyok ezzel így. :)

Hayashibara Megumi pedig annál nagyobbat alakított a Shouwa Genroku Rakugo Shinjuu animével. Maga az anime is nagyon jó lett, és Hayashibara-sama is nagyot alakított a könnyűvérű nővel, aki a végzet asszonyaként megpecsételte két srác barátságát. De persze az anime ennél többről szól, és hamarosan jön a második évad, méghozzá most januártól! Ami új Hayashibara Megumi kislemezt vetít elő. A megjelenése már biztos, addig is hallgassuk az Usurahi Shinjuu dalt, mely az első évad openingje. Igazán különlegesre sikeredett, Shiina Ringo a jazzes stílusával egyedi dalt adott Hayashibara Megumi repertoárjának.

Most, hogy kiemeltem az év fontosabb eseményeit, a japán azon részében, amiben érdekelt vagyok, jöjjenek listázva az idén megjelent albumok és kislemezek:

Január:

  • Január 20: Matsumoto Rica: XY&Z
  • Január 27: Suara: Amakakeru Hoshi

Február:

  • Február 3: Hayashibara Megumi: Usurahi Shinjuu
  • Február 3: Hayashibara Megumi: DUO
  • Február 10: JAM Project: Gekka

Március:

  • Március 30: Wada Kouji: Seven ~tri.Version~

Április:

  • Április 6: Chihara Minori: Innocent Age

Július:

  • Július 27: JAM Project: Shining Storm ~Rekka no Gotoku~
  • Július 27: Suara: Honoo no Tori (Digitális kislemez)

Augusztus:

  • Augusztus 24: ALI PROJECT: A-Kyuu Kagenrei
  • Augusztus 24: Kitadani Hiroshi to Kishidan: We Can!
  • Augusztus 31: angela: LOVE & CARNIVAL

Szeptember:

  • Szeptember 21: Suara: Hikari (Digitális kislemez)

Október:

  • Október 19: angela × fripSide: Boku wa Boku de Atte

November:

  • November 2: JAM Project BEST COLLECTION XII: THUNDERBIRD
  • November 2: JAM Project: The Brave
  • November 9: Suara: Utarerumono Itsuwari no Kamen & Futari no Hakuoro Kashu

December:

  • December 7: angela × fripSide: The end of escape

2016. december 27., kedd

Princess: Mediterrán album vélemény

Nem az a fajta vagyok, aki a télből a nyárba vágyik, szeretem megélni az adott évszakot a maga valójában. Viszont ez az album, amiről most írni fogok, október végén jelent meg, és hiába vannak rajta tüzes dalok, melyek inkább a nyarat idézik, a megjelenése miatt ilyentájt hallgattam annak idején, mert ezt az időszakot idézi bennem az album.

Ahogy írtam a Nox-ról, hogy mennyire szerettem őket, eszembe jutott, hogy a Princess nálam akkoriban ugyanazon a szinten volt. Sőt, a Princess és a Nox nálam ugyanúgy "egy levegővételre kimondott" együttes, mint sokaknak az Illés, Omega, Metro. A Princess is ugyanúgy 2002-ben debütált, és ugyanúgy sajátságos stílust hoztak be, azzal, hogy klasszikus zenét játszottak modern zenei alapokra. Az ötlet eszméletlen jó volt, nagyon népszerűek voltak, én is rengeteget hallgattam annak idején. Csak sajnos abban is megegyeznek, hogy már ők sem aktívak, pedig még nagyon sok potenciál lenne ebben a projektben is. Legalábbis el tudnék képzelni jónéhány zenét az ő feldolgozásukban. Úgyhogy két nagy találmány volt a magyar zenében az előző évtizedben: A Princess és a Nox. Ketten együtt valami fantasztikusat alkottak, és nemcsak az egyedi zenéjük miatt, hanem mert olyan dalokat, zenéket dolgoztak fel (igaz a Nox csak az első albumán), amik az alapműveltség részének számítanak, és ők ketten sokkal-sokkal érdekesebbé tették a klasszikus zenét és a népdalokat, mint bármelyik énektanár az iskolákban. Egyre többet hallgatom őket az utóbbi időkben, kell egy kis változatosság a japán zene mellett, és hatalmas élmény most is.

Nemcsak azért akarok most írni a Mediterrán albumról, mert ezekre az időkre emlékeztetnek, hanem azért is, mert ez a kedvenc albumom tőlük. Talán a dinamizmusa miatt, hiszen nem véletlen a cím. Elsősorban olasz és spanyol szerzemények vannak az albumon. Viszont ami érdekes, hogy nem a klasszikus zene dominál ezen az albumon, hanem különböző operák, operettek, aminek ugye egyik "őshazája" (ha lehet ezt mondani) Olaszország, Itália, hiszen nagyon sok színházi zenemű született ott. És arra gondoltam, hogy a Princess oly módon lehetne aktív, hogy ha nem is klasszikus zenét játszanának, hanem operákat. Egyáltalán nem vagyok a színházba járó egyén, azt  is megmondom őszintén, hogy teljesen érdektelen ez a téma számomra, de a Princess-től nagyon tetszenek ezek a feldolgozások, meghallgatnék jónéhány ilyen alkotást, biztos, hogy érdekessé tennék. Egyébként mivel érdektelen vagyok ebben a témában (őszintén bocsánat a klasszikus zene rajongóktól...), ezért főleg azok a zenék maradtak meg bennem, amik a Tom & Jerry-ben megszólaltak. Volt jónéhány ilyen, ami megszólalt a Princess-től is, és kifejezetten megmosolyogtató hallhatni annak tudatában, hogy bizonyos zenék vicces jelenetekben voltak hallhatók. Ennek az albumnak a kazettáját tartom nagy becsben, mert 2006 végén az utolsó kiadott kazetták között volt, ezután nem sokkal fejezték be a kazetták forgalmazását. Jó érzéssel tölt el, hogy az is megvan, főleg, mert az utolsó években kiadott kazetták (kb. 2003-2006 közöttiek) nagy ritkaságnak számítanak, mert ekkor már nagyon kevesen vettek kazettákat, ezért utólag vaterán, teszveszen, zsibvásáron sem nagyon lehet fellelni őket. Úgyhogy mint gyűjtemény darabjai is sokat jelentenek nekem, nemcsak azért, mert egy egy nagyszerű albumról van szó. Mert tényleg nagyon szeretem, azért, mert van rajta egy dal, aminek kevés a 10 pont, de lássuk őket.

  1. Figaro házassága: Nyitány - Azért egy klasszikus zenével kezdjük, hogy azért mégis. De nagy baj, hogy magáról a műről szinte semmit nem tudok? Csak mint Princess-dal tudom elemezni, és annak nagyon jó, hangulatosan indul az album. Arról azért gondoskodtak a Princess album esetében, hogy már az első dal erős legyen, így az egész album hangulatát rendesen megalapozzák. Ezt ennél az albumnál is megtették. 9/10
  2. Viva España! - Még szerencse hogy van a speciális karakterek között a spanyol nyelv hullámos n betűje, ami a mi "ny" betűnk. Ez az album, ahogy ez a dal is, azért nagyon kedves számomra, mert 2006 vége egy hihetetlen pozitív időszak volt számomra, és ezt egy ilyen pozitív hangulatú dallal megtoldani... Óriási hálával tartozok ezért az albumért, ez a dal is hangulatos, gyors, vért pezsdítő, a gitár sokat hozzátesz a hangulathoz. 9/10
  3. Olasz Mix - Három részletből áll ez a dal, mind a három tetszik, de főleg az első. Kellemes andalító. Az első résznek "Azzurro" a címe, aztán jön a "Volare, volare", ami egy Gipsy Kings dal. Érdekes változat, bele is illik a dal hangulatába, de összehasonlítva az eredetivel lassú. A harmadik része pedig a "Quando Quando", szintén jó ötlet volt. Kellemesen zárja le a dalt. 8/10
  4. Spanyol cigánytánc - Ahogy írtam korábban, külön csoportot alkotnak nálam azok a Princess által feljátszott klasszikus dalok, melyek a Tom & Jerry-ben is felhangzottak. Ez az első ilyen az albumon, a 9. évadban volt egy spanyol, torreádoros epizód. A dal elején hallható buzdítás hozzátesz a hangulathoz, és bizony erre a pörgős zenére táncra lehet perdülni. 8/10
  5. Brazil - Az egyik abszolút kedvencem az albumról, ennek a hangulata jön be a legjobban. Mindazonáltal, hogy tényleg idézi a brazil szamba hangulatát (most úgy beszélek, mint aki jártas a táncokban, pedig utálok táncolni ^^'), leginkább az a pozitív érzés, amit kelt bennem a dal, azért szeretem nagyon hallgatni. Rövid, de tartalmas, egy felesleges szólam nincs benne. 10/10
  6. Intro: Por Una Cabeza - Az album mélypontja ez a rövid kis szösszenet. Még csak nagyon azt sem lehet mondani, hogy bevezet a következő dal hangulatába, mert túl egyszerű a hangzás, így nem jön át az érzés. 5/10
  7. Por Una Cabeza - Pedig egy nagyon jó dalról van szó. Ez az album egyetlen lassú, lírai hangvételű dala. Kifejezetten jól is jön a sok pörgős dal után kicsit lazítani. A hangzás hihetetlenül kellemes, már-már andalító, nagyon jó érzést kelt. 9/10
  8. Tell Vilmos: Nyitány - Ez is olyan mű, amit nem az opera mivolta miatt ismerem, teljesen máshonnan. Először is 1994-ben ezzel a zenével indult a békécsabai helyi rádió, a Csaba Rádió, és sokáig ez volt a szignálja. A másik meg néhány éve a Bonduelle reklámzenéje volt, amihez nagyon ötletes szöveget írtak. A maga teljességében csak a Princess-től ismerem, örülök is, hogy felkerült az albumra. 8/10
  9. Traviata: Brindisi duett - Giuseppe Verdi operája, nálam viszont azon Princess dalok csoportjában tartozik, mely elhangzott a Tom & Jerry-ben. Ha jól emlékszem, valami komolyzenei koncerten keringőztek erre a zenére. Azóta is ez a jelenet jár a fejemben, valahányszor meghallom ezt a dalt. A Princess feldolgozásában pedig nagyon jó, ez is a lassabb dalok közé tartozik. 9/10
  10. Besame Mucho - Ennek a dalnak a történetére nagyon kíváncsi voltam, mert gyerekkoromban hallottam néhányszor valami Zámbó Jimmy-féle előadótól "Szeretném lázasan csókolni újra a szád" szöveggel. Ez valamiért nagyon belém égett, aminek egy haszna van: Amikor ezt a dalt hallgatom a Princess-től, mindig ilyen bolondos hanggal éneklem ezt a rövidke kis szöveget a saját szórakoztatásomra. Arra viszont nem emlékszem, hogy ennyire pörgős lenne, mint a Princess-től, nagyon jól tették az ütemes dobhangzással felpörgették. Nagyon jót tett a dalnak, a másik nagy kedvencem az albumról. 10/10
  11. Sevilla-i borbély: Nyitány - Az album leghosszabb dala, beleillik a hangulatába, ezért meghallgatom, de amúgy nem tetszik annyira. Ugyanakkor ez is a "Tom & Jerry-s zenék" csoportjának tagja, a végefele hallható egy zenei rész nagyon felgyorsítva, ahol Tom üldözi Jerry-t. Ha valami miatt tetszik a dal, akkor azért, mert nagyon tartalmas, minden egyes másodperce eseménydús. 7/10
  12. La Donna è Mobile - Verdi Rigoletto című operájának talán leghíresebb éneke, nem lehet nem ismerni. Ez is azon klasszikus operák közé tartozik, amit számtalaszor számtalan módon feldolgoztak. A Princess változatában nem jön át annyira az a férfiúi kétségbeesett érzés, hogy az asszony ingatag, inkább az album hangulatához igazították ezt a zenét, és egy pörgős számot hallhatunk. 8/10
  13. Nápolyi Mix - Ez is három részből áll, mint az olasz mix. Nem annyira gyors, mint a "párja", inkább azt lehet rá mondani, hogy megéli a mediterrán hangulat szépségét. Az első rész címe: Sorrento-i emlék. Sorrento egy város Észak-Olaszországban, a zene alapján elmondható, hogy igazán kellemes emlék köthető a helyhez. A második, az O Sole Mio is egy nagyon ismert klasszikus dal, amit nagyon sokan feldolgoztak már, a Princess-től is egy kellemes alkotás. A harmadik részlet címe Funiculi Funicula mind közül a legütemesebb. A három együtt fantasztikus mixet alkot, kiváló alkotás. 9/10
  14. Kardtánc - Egy kiemelkedő dal az albumról, hű a címhez, mehetne egy harc zenéjének. Ez a dal abból a szempontból is kilóg a sorból, hogy nem egy operában hallható, hanem egy örmény zeneszerző dala. Egy album utolsóelőtti dalának, mint egy tetőpont nagyon jó, ahol megvívják a mindent eldöntő, végső harcot. Nagyon hangulatos, jó ötlet volt betenni az albumba. 9/10
  15. Bahrein - És aztán jön a happy end? Ez az egyetlen olyan dal az albumon, ami saját szerzemény, méghozzá Czomba Imre keze munkája ez a dal. A Nox-nak is írt néhány különleges dalt, ez is arra sikeredett, konkrétan az összes albumon megjelent dalok közül ez sikerült a legjobbra. Már a legelső hallgatáskor felfigyeltem rá, azonnal megéreztem a hangulatát. Számomra ez a dal az ideális, tökéletes boldogságot érezteti, amiért egész életemben harcolok. Hihetetlen jó érzés hallani, szinte teljesen transzban vagyok. Akkor is jó hallgatni, amikor nem vagyok ebben az állapotban (sőt, igazából soha nem voltam ebben), de érzem, hogy útmutatást ad abban, hogy mit tegyek azért, hogy közelebb kerüljek ehhez a boldogsághoz. Ott jegyzem életemben valaha hallott legjobb dalok között, ahova csak a kiváltságosok kerülhetnek. 10/10

Így írva erről az albumról, és a dalokról, azt gondolom, hogy több énekórára lenne szükség az iskolákban, vagy olyan énektanárokra, akik szeretik tanítani azt, amit tanítanak. Néha komolyan szégyelltem magam, hogy egy-egy operáról nem tudok semmit, és csak itt hallottam belőlük zenét először. De hát erre is jó a Princess, hogy egy kicsit közelebb hozza a klasszikus zenét, még ha nem is lesznek tömegesen rajongói azok, akik ezeket a dalokat hallgatják, de legalább halljanak alapműveket. Ezért nagyon jó hallgatni az albumot, meg a személyes élmények miatt is. És a jó zene, az mindig jó zene marad, még 10 évvel megjelenése után is. Hálás vagyok ezért az albumért.

38/40