Jelenlegi Mario Kart: Double Dash!! tudás

Sokat GameCube-oztam a hétvégén, elsősorban a Mario Kart-tal játszottam. Az All Cup Tour-ban mértem fel, hogy mekkora tudásom van. Azt csináltam, hogy három alkalommal játszottam úgy, hogy két könnyű, két közepes, két nehéz súlyú karakterrel, és az alábbi eredmények születtek:

Karakterek	Helyezés	Pontszám
Toad és Koopa Troopa	3. hely	113 pont
Mario és Luigi	4. hely	53 pont
Bowser és Wario	3. hely	83 pont

Rapszodikus volt mind a három játék, bár a Mario és Luigi-val való játékot inkább "balladisztikus"-nak nevezném. Az, hogy a két könnyű karakterrel, Toaddal és Koopa Troopával értem el a legjobb eredményt, azt nem meglepő, hiszen könnyű karaktereket a legjobb irányítani. Náluk az volt, hogy az elején értem el nagyon jó eredményt, aztán a végére estem vissza. Bowser és Wario közös játéka meglepően jól sikerült. Velük úgy voltam, hogy kb. 30-40 pont a végére, és akkor megcselekedtem, amit megkövetelt a tudásom, ehhez képest a 83 pont nagyon jónak számít. Náluk az volt, hogy nehezen indult be a játék, utána szárnyaltam, nem is akartam elhinni, hogy jött egyik első hely után a másik. Marióval és Luigival csak egyszer tudtam nyerni, amúgy szinte végig negyedik vagy rosszabb helyezést értem el. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy még Bowsernél és Wariónál is olyan kocsit választottam, amit a súlycsoportjukban könnyű irányítani, míg Mariónál is Luiginál átlagosat, és hát úgy néz ki, hogy ennyit számít. Nehéz volt irányítani, nem mindig akarta az igazságot. De ezek csak kifogások, igazából a Double Dash!! abból a szempontból jóval több játékórát ígér, hogy több lehetőség van gyakorolni, és továbbra is azt mondom, hogy aki igazán jó akar lenni egy Mario Kart-ban, az mindegyik kocsival és karakterrel tud nyerni. Legyen ez a cél?

Csak érzem azért, hogy valóban az utolsó helyen szerepel nálam a Mario Kart-ok közül a Double Dash!!, ugyanis ennyi játék után inkább azt éreztem, hogy az agyamra megy az egész, nem azt, hogy mennyire élveztem a játékot. Ugyanakkor meg szeretném visszaszerezni ebben a játékban is a régi tudásomat. 150cc All Cup Tour Mode-ban 139 pont a rekordom valami 36 perc 30 másodperc körüli idővel. De ez naaagyon régen volt, és ahhoz, és azért látszik, hogy kell még gyakorolni, hogy újra elérjem ezt az eredményt.

Elő a Nintendo GameCube-bal!

Még amikor nem volt Wii U-m, még akkor elgondokodtam azon, hogy majd ha meglesz a kurrens Nintendo konzol, akkor visszanyeri a Nintendo GameCube az értelmét. És így lett! Milyen érdekes, a mai napig rácsodálkozok arra, hogy a GameCube-ot tudtam a legnehezebben megszeretni, sehogy nem tudtam igazi Nintendo konzolkoént gondolni rá, most meg igazi kultusznak örvend nálam. Végre elővettem, a Wii U-n pihen nálam. Tegnap a Mario Kart: Double Dash!!-sal buliztam, ma pedig a Wave Race: Blue Storm okozott néhány kellemes órát. Úgy tűnik, rengeteget kell gyakorolni a Mario Kart-ban, hogy újra a régi legyek, de az a nagyon régi. könnyű karakterekkel itt is könnyű jó helyezést elérni, de például a Wario és Bowser páros valami eszméletlen. Tegnap egy 150cc bajnokságban 8 ponttal 6. helyen végeztem velük. De élvezem, jót szórakoztam játék közben.

Ez a részleg eléggé rendetlen, de itt vannak a Wii U-s és a GameCube-os controllerek és kiegészítők.

Ja és persze a Wii-s cuccok. Az eredeti fehér GameCube controllerért a mai napig nagyon hálás vagyok bagszinak, hogy elcserélte velem, nagy ritkaság. Ritkán is használom, hogy ne essen bántódása. Ugyanis a fekete controller analóg karja már eléggé leharcolt állapotban van. Gondolkodom azon, hogy ne csak lilát szerezzek be, hanem egy feketét is, mely jobb állapotban van. Tehát eredeti lila controller kerestetik. És akkor meglesz a mesternégyes GameCube controllerek tekintetében: Lila-fekete-ezüst-fehér. Ebben a sorrendben.

És a Wave Race? Jó volt több hónap után is elővenni, és érdekes, hogy a tudásomból mit sem vesztettem. Most már egészen jól megy, csak nehéz kiokoskodni, hogy a turbót mikor használjam el, mert annak rendszerint ütközés a vége, és abból felállni nem kis időveszteség. Sok helyezést szoktam veszíteni, amikor megtörténik a baj. Ennek ellenére szeretem a játékot. Az a fajta, ami önmagában nem nagy szám, de nagyon hangulatos, és korához képest őrült jó a grafikája. Szívesen gyakorlok még vele, de hamarosan a Mario Kart kerül terítékre, mert akármennyire a Double Dash!! a legkevésbé szeretett rész általam, de az All Cup Tour mode nagyon sokat emel a játékon. Szeretem a GameCube-ot, csak a könnyed platform játékot hiányolom belőle, mint pl. a New Super Mario Bros. sorozat.

Okui Masami: evolution album kritika

Erős volt a 2006-os év Okui Masami karrierjében. Nemcsak a szokásos évi 3 kislemez jelent meg ebben az évben, de emellett 2 stúdióablummal is jelentkezett. Valószínűleg erre azért volt lehetősége, mert ebben az évben a JAM Project vette lazábbra a dolgokat, hiszen csak 2 kislemezzel jöttek ki, az album meg már áprilisban megjelent, azok új dalaiban sem énekelt túl sokat, így jobban tudott a saját karrierjére összpontosítani. Nagyon szépen köszönjük ezt a rengeteg munkát, hatalmas dolgokat csinált ebben az évben, szeretjük Okui-samát nagyon. Az ebben az évben megjelent stúdióalbumok közül a másodikról, az evolution-ről szeretnék most hosszasan értekezni.

Azért választottam most ezt, mert ennek is van egy érdekessége, mely miatt érdemes írni róla. Egyelőre nem akarom ellőni a poént, de mindenképp egyedivé teszi az albumot. Minőségében nagyjából hozza a tőle elvártakat, zenei stílusban sem változtat sokat, talán kicsit erősebb lett. És a többi. 10 dal, 45 perc. De mit kapunk, ha betesszük a lemezt a lejátszóba?

1. SOLDIER ~Love Battlefield~: Nagyon szeretem, ha belecsap rögtön a közepébe. Közel áll hozzám ez a fajta rock zene, van ereje, de nem megy át abba az embertelen, elviselhetetlen csörömpölésbe (bocsánat a nagyon kemény rock szerelmeseitől, de tényleg nekem sok az már) ami már csak a tombolásról, fej össze-vissza rángatásáról szól. Viszont ahogy Okui Masami ebben a dalban énekel a "szerelmi csatatérről", élen állok, ha harcolni kell, és győzni fogunk! 10/10
2. zero-G-: Nagyon szép anime a RAY the animation, melynek openingje ez a dal, magasan ajánlott mindenkinek. Ez a dal pedig kifejezetten azok közé tartozik, ami nagyon szép, nagyon jó, csak nem tudok vele tökéletesen azonosulni. De értem a mondanivalóját, és az nagyon szép. Nemcsak az anime mondanivalóját tudjuk meg a dalból, hanem az énekesnő mély érzéseiről is képet kapunk. 8/10
3. Iteza no Tsuki no Koromo ni: Azt hiszem, van egy közös tapasztalatunk Okui Masami-val, a Nyilas csillagjegyűekkel komolyabban barátkozni... Az bizony bátor vállalkozás. Persze ez most nagyon le van egyszerűsítve, de körülbelül erről szól a dal, melynek magyar fordítása nagyjából így szól: "A nyilas csillagjegy ruházata". Szeretem ezt a számot, ez a rock zene is bejön, viszont a dallamvilág kicsit leegyszerűsíti a mondanivalót. Jól áll a dalban, nagyon is ideillik, de ilyet már hallottunk, ezért nem veszi annyira komolyan magát. Mindettől függetlenül nagyon is megéri hallgatni. 9/10
4. Niji: Az első olyan szám az albumon, amit meghallgatok, de ha nem került volna fel, az sem lett volna baj. Marad az eddig megszokott erős rock zenénél, meg is marad bennem, de valahogy ez nekem tucatzene. De abból a szempontból jó hallgatni, hogy lássuk, hogy nem ám csak a rendes hétszínű szivárvány létezik, másféle is, ezt hallhatjuk a dalban. 7/10
5. Lunatic Summer: Hát eléggé elmebeteg nyár volt az idei a maga hőhullámaival, de ez a dal most másról szól. Igazából jól jön most egy könnyed Jpop szám, az előző rockok után, kicsit lazítani, szinte magam is előveszem a legtrendibb napszemüvegemet, és kiülök a Napra és élvezem a semmittevést. Kéne is egy ilyen nyár nekem, hátha a jövő évi ilyen lesz. 7/10
6. Kiba ~Tusk~: És vissza a rockzenéhez, de még milyenhez! Teljesen tűzbe hoz, szinte minden egyes pillanatban átérzem a hangulatát, mely egyre csak erősödik. Valószínűleg az ebben az évben indított GARO sorozat adta az alapötletet, méltó lett volna a sorozat valamelyik dalának. Köszönjük az ilyen dalokat, még sok ilyet kérünk. 10/10
7. Shiranui: Eltelt némi időbe, mire kibogarásztam, hogy mit is jelent a cím, nagyjából a foszforeszkáló fény jelentés áll a legközelebb hozzá. Nagyon érdekes dal, tetszik, hogy éretten, majdhogynem diplomatikusan énekel a megélt csalódásokról. Ahhoz a fényhez hasonlítja, ami a fény hatására átvesz egy kis fényt, de annak valódi ereje nincs, és ki is alszik egy idő után. Egyedi hangulata, zenei világa pedig gondoskodik arról, hogy megjegyezzük egy életen át. 8/10
8. WILD SPICE -TRANCE MIX-: Hogy mit éreztem, amikor meghallottam az egyik kedvenc Okui Masami dalomat trance stílusban? Borzasztó volt. Egy dal, amelyik a magasba emelhette volna az album színvonalát, és kemény rock hangzásával nagyon is beleillett volna a hangulatába, erre kijönnek egy trance verzióval, aminek az eredeti változathoz semmi köze nincs, el is csúfítja az egész albumot, de még az eredeti dal mondanivalóját is valósággal lerombolja. Nagyon régóta ismerem ezt az albumot, de azóta sem tudtam megszokni, hogy ez a tákolmány rákerült az albumra. Okui Masami karrierjének legnagyobb hibája, és SOHA nem bocsájtom meg, hogy ez helyet kapott ezen az albumon. 1/10
9. Otomegokoro Mugen: Hát, visszatértünk a rock zenéhez, de sovány vigasz az előző csalódáshoz képest. Okui Masami most visszaemlékszik saját tinédzserkori élményeire, amikor az első komoly érzelmei érték, és persze hamar kiderül, hogy minden csak illúzió volt. Abból a szempontból nagyon jó a dal, hogy maga a zene is érzékelteti ezt az érzelmi éretlenséget. Nem rossz, hogy bekerült egy ilyen is az albumba, hallhatóan az énekesnő is beleélte magát, de azért lássuk be, hogy 38 éves volt az album megjelenésekor, ez a dal egy tinédzser trendi rocksztár albumán jól mutatna, és bár Makkuntól is jól hangzik, de a dal éretlen mivoltától ez sem menti meg. 6/10
10. SOUL MATE: Ez már sokkal inkább illik egy érett nő vallomásaihoz. Egy ilyen balladával búcsúzni azért sokkal jobb érzetet hagy maga után az album. Ne is felejtsük el, hogy mindig szüksége van az embernek egy olyan érzelmi társra, aki mindig mellettünk áll, ennek öröméről hallhatunk egy csodaszép dalt, hatásos gitárszólókkal. Amikor ilyen dallal záródik az album, azt érzem, hogy talán mégsem volt hiába megvenni az albumot. 10/10

Miután hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy egy rendes japán album legalább 12 számból áll és 55 perces, ezért kis túlzással élve akár az evolution is nevezhető mini-albumnak. Rövid, a mondanivalója sem igazán teljesedik ki, pedig lenne. Egy nő, aki megélt már jópár dolgot az életben, ezért ha újra találkozik ugyanazokkal a csalódásokkal, fájdalmakkal, már diplomatikusan kezeli őket. Így az album címe illik a mondanivalójához, csak azok a szarvashibák tényleg rontják az összképet, pedig sokkal jobb is lehetett volna. Ez az egy, ami miatt jóval gyengébbnek tűnik a God Speed mellett, pedig az alapok nagyon megvoltak. Lesz ez még jobb is.

31/40

ShoujoCon

Szóval a tegnapi ShoujoCon. Jó volt, de megmondom őszintén unatkoztam a második felében. Sajnálom, hogy nem sikerült. :(

Pár napja megbeszéltem bagszival, hogy nála alhatok pénteken éjszaka, így ahogy hazajöttem a munkából, összeszedtem mindent, ami kell, és siettem a vonathoz. 17.15-kor indult, utazás alatt a szokásosakat csináltam: olvastam, játszottam. Meg most nálam volt a laptop, ami igazából szerencse volt, mert rettenetesen bosszantó volt, hogy ketten előttem tárgyalják ki a magánéleti problémáikat, úgyhogy Garfield és barátai nézésével fejhallgatóval tereltem el a figyelmemet. Sikeres hadművelet, a 3. évad 13, 14. része pedig olyan vicces volt, mint a többi. Ettől függetlenül minden rendben volt. A Keletinél visszafordultam a Sülysáp felé menő vonaton, és Kőbánya Felsőnél szálltam le, a 37-es villamos megállónál vártam bagszit. Hazasétálva kitárgyaltuk a holnapi nap lehetőségeit kulisszatitkokkal, majd pizzaevés után még játszottunk egy kicsit Mario Kart 7-tel. Ki akartam itt is próbálni, hogy milyen tárgyak nélkül játszani. Ha őszinte akarok lenni, nem is vettem észre, hogy nincsenek tárgyak a játékban, úgy játszottam, ahogy eddig is, de az első menetnek nem volt folytatása, mert bagszinak egyáltalán nem tetszett így a játék. Meg ő már aludni akart, nekem egy jó darabig nem jött álom a szememre, folytattam a könyv olvasását, aminek már majdnem a végén járok. Ahogy írtam korábban, az utóbbi években nagyon rákaptam a pszichológiai, önismereti könyvekre, most épp Soma mamagésa első Ébresztő! könyvét olvasom. Aztán éjfél után csak én is elaludtam.

Valami fél 6 körül ébresztett fel bagszi, hogy ideje készülődni. 6.20-ra kész lettünk, hát akkor menjünk. Eredetileg a 9-es busszal terveztünk menni, de mivel nem volt jegyem, át kellett menni a 3-as, 28-as villamos megállójához, mert csak ott volt jegyautomata. Szomorú, hogy Kőbánya alsó vasútállomás környéke Kőbánya városközpont, és nincs ott jegyautomata. Végülis a 28-as villamos is elvitt a 24-es villamoshoz, melynek köszönhetően a tett helyszínén kötöttünk ki. A Balázs Béla utcán kellett leszállni, ott volt a Ferencvárosi Művelődési Központ. 7-re odaértünk, de mivel nem ettünk, ezért elmentem a közeli Coop-ba, ott vásároltam be magamnak aznapra, meg bagszinak kérésére reggelit neki. Aztán vissza, beszálltam én is segíteni. Jó buli volt a konzoloknál ténykedni. Asztalok, székek, TV-k, konzolok elrendezése úgy nagyvonalakban. Közben többször felnéztem az emeletre a karaoke teremben, hogy lássam a karaokésokat, de semmi. 8 órakor, de még 8.30-kor is üres volt a terem. Akkor folytattam lent a segítést. Öten csináltuk: bagszi, Dash, ug, Truner és én. Egész jól elszórakoztattuk egymást, főleg amikor mi négyen, fiúk elhatároztuk, hogy beállunk egy Mario Kart: Double Dash!! bulira, de bagszi a maga stílusában ránk szólt, hogy ne most jusson eszünkbe játszani, amikor még bőven van tennivaló. De azt nem hagytam ki, hogy ug-vel kipróbáljam a Just Dance-et. Legalább most már úgy utálom, hogy tudom, hogy mi a bajom vele. Egy jó dolog van benne. Táncolhatok olyan számra is, amit szeretek. Ha jól emlékszem a Ray Parker Jr. az előadója a Ghostbusters dalnak (és valóban!), arra táncoltunk. Az a zene felhangzott az 1997-es Játék határok nélkül 1. elődöntőjében. A holland játékban szólalt meg, ahol is szellem léggömböket kellett jobb belátásra téríteni. Ez az oka, amiért szeretem ezt a számot, és mint tudjuk, nálam alapszabály, hogy ami az 1997-es Játék határok nélkül sorozatában volt, az rossz nem lehet. És hogy milyen a Just Dance-ben táncolni? Iszonyúan debil, olyan, mintha Alíz Csodaországában DDR-eznénk. Jó buli volt hülyének lenni, de köszöntem szépen a lehetőséget. Különben lazán Mario Kartozhattunk is, mert attól függetlenül, hogy néhány TV és konzol nem akarta rögtön az igazságot, nagyon gördülékenyen ment minden. Minden adott volt, és ahogy hallottam, hogy sehol nem volt csúszás, minden nagyon jól ment. Főleg azon szórakoztunk, hogy a PS3 controllere nem akart csatlakozni, tehát ezért nincs PlayStation gépem. Amúgy a Wii U és a PS3 képe borzasztóan nézett ki régi monitorokon. Volt Commodore 64 is, annak a fájllistáját nem tudtuk betölteni, meg egy kamu kínai gépezet, mely szintén nem akart működni. Áldásunk rá, ellesz a sarokban. Tehát egy Nintendo 64, egy Super Nintendo, egy GameCube, egy Commodore 64, egy Sega MegaDrive, 2 Wii U egy PlayStation 3 sőt egy PC-t is beizzított bagszi, melyen valamelyik árkád Sailor Moon játék ment. Aztán csak megtaláltam a karaokésokat, illetve Narumi és Lucy néztek be a konzolszobába. Jó volt sok idő után újra látni őket. Aztán csak kész lettünk mindennel, de nem jöttek az emberek. Kiderült, hogy egyáltalán az épületbe nem nagyon jöttek be, eléggé kevesen voltak. Egy ideig elvoltam, fel is mentem a karaokéra énekelni. Először, a JAM Project: The advent of Genesis. Ez jó volt, valósággal remegtem attól, hogy ki tudtam énekelni a legmagasabb hangot is, ami eddig nem ment. Nagyon jó érzés volt. Aztán annyira csak nem volt lelkesedésem azügyben, hogy tovább énekeljek, ennek ellenére kiálltam még kétszer. A sikeren felbuzdulva úgy döntöttem, hogy megpróbálom a JAM Project-től a Cosmic Dance-et, talán annak is megy a legmagasabb hangja? Hát, annyit azért nem javult az énekhangom egyik pillanatról a másikra. Meg az az igazság, hogy lelkesedésem sem volt a végére már. A harmadik próbálkozás pedig Okui Masami: It's DESTINY -Yatto Meguri Aeta- dala volt, ami úgy elment. De aztán be is rekedtem. Mondjuk nem feltétlen mert annyira megerőltettem magam, hanem ez egyfajta belső tiltakozás lehetett most az éneklés ellen. Nem is volt most annyira jó a színpadon lenni, nem tudtam feloldódni. Majd ősszel.

A nap második fele már nagyon vánszorgósan ment. Nem nagyon jöttek a konzolterembe, ugyanazokkal a játékokkal egész nap játszani, az azért nekem sem buli már. A nagyobb dobás az volt, amikor kitaláltam magamnak, hogy előveszem a Super Mario All-Stars játékot, és végigviszem rajta a Super Mario Bros.-t immáron sokadjára +1-szer. Először az volt, hogy megpróbáljam, hogy az első pályán vajon el tudom-e érni a 40.000 pontot. De meghaltam, úgyhogy ez ugrott. Aztán volt az, hogy végigviszem, végül az, hogy elérem az 1.000.000 pontot. Egyik se jött össze, mert az 5-4 pályánál már ezt sem élveztem. Meg bagszi hívott, hogy játszunk PC-n Sailor Moon-t. Jól van. De sajnos ez a játék sem volt érdekes. Túl egyszerű, én itt mindenkit legyőznék. De aztán megráztam magam, hogy 18 óráig, indulásig azért jól érezzem magam, ezzel a szemléletváltással a végére egészen jól ment. Ja és még valami: Szerencse, hogy nem voltam ott zenekvízen az elején. Beültem nagyjából a felétől, és a PC-ről, amit a csaj használt lazán ki tudtam olvasni a megoldásokat. Ha játszottam volna, nagyon nagy lett volna a kísértés, hogy nézzem a megoldást. Egy tanács: Írjátok át a fájlnevet, vagy úgy tartsátok a PC-t, hogy ne lehessen olvasni róla.

Még egy pár karaoke előadásra beültem, de 18.15-kor azért csak elindultam, hogy biztonságban elérjem a 19.10-es vonatot. A Keletiben van egy Gyros-os stand, ahol 500 forint egy pitás Gyros, vettem magamnak egyet. Kérdezi, lehet csípős: mondom persze, az nem baj, ha van egy kis ereje. Kérésemre becsomagolta, és a vonaton belekóstoltam. Mit hívnak csípősnek? Úgy könnyezett a szemem, mintha sírógörcsöm lett volna, az orromat egy 10-es papírzsebkendővel sem tudtam rendbetenni, az egész arcom úgy égett, mintha konkrétan tűz érte volna. Kegyetlen volt, én nem tudom, hogy mit gondolnak. Legalább 45 perc volt, mire hellyel-közzel rendbejöttem, de a szememet egész vonatúton nem bánthattam, mert akkor fél órán keresztül megint vak voltam. Most már nevetve gondolok vissza rá, meg jó móka volt, de akkor rettenetesen szenvedtem. Zsebkendővel igyekeztem kicsipkedni azokat, a zöldségeket, húsokat, melyeket érte az az extra erős chili paprika. Mivel nem szeretek kaját kidobni, ezért magamba szenvedtem, de ez valami embertelen volt. Maradnék a nem erősnél, azért a móka fogalma nálam mást jelent. Miután helyrerázódtam, befejeztem a fent említett könyv olvasását, már nem volt sok hátra.

Az biztos, hogy az őszi MondoCon sokkal eseménydúsabb lesz, de attól tartok, hogy ha a MAT megint nem lesz meghívva, nem jönnek el a Nintendós arcok, és akkor meg már azért lesz problémás. De ezt majd még meglátjuk.

És persze csináltam jó néhány fényképet, azok ezen link alatt érhetők el.

Holnap ShoujoCon

A jó isten áldja meg a MAT-ot, hogy még most is szervez rendezvényeket! Csak a legjobbakat, és szívből kívánom, hogy nyereséges legyen a ShoujoCon. Holnap új animés rendezvény, és végre olyan, amire el tudok menni, 2013. decemberében voltam utoljára akkor Animekarácsonyon, és nagyon hiányoznak az ilyen rendezvények. Nyilván nem a sok sikoltó fiatal kiscsaj, meg ilyenek, mégiscsak 29 éves vagyok, és 9 éve járok animés rendezvényekre. Hanem úgy az egész rendezvény hangulata. Segítőként megyek, viszek konzolt, de a fő csapásirány most is karaoke lesz. Nagyon hiányzik az ének, hogy közönség előtt énekeljek. Energiák szabadulnak fel belőlem, amikor énekelek, ebben teljesedek ki. És amíg a többiek azt tervezgetik, hogy kit fognak cosplayelni, én azt, hogy mit fogok énekelni. Nem a Shoujo jellegét fogom erősíteni, de van 1-2 ötletem:

• JAM Project: The advent of Genesis
• valamit Okui Masami-tól mindenképp.

De nem jut eszembe perpillanat, hogy mit. Vannak tőle Shoujós számok, lehet, hogy mégiscsak erősíteni fogom a lányos jellegét a dolognak. Így hirtelen a Shoujo Kakumei Utena: Toki ni Ai wa című dala jutott eszembe. Shoujós lányszerelem... Kell ennél több?

Konzolrészleg is biztos nagyon menő lesz, én viszem a Wii U-mat minden tartozékával, meg 2 db. N64 controllert. Minden holnap jelen levő legyen nagyon boldog! Én az leszek, mert már ma vonattal megyek, ugyanis bagszinál fogok aludni. Fogok olvasni, játszani, sőt viszem a laptopot, fogom nézni a Garfield és barátai 3. évadának 13, 14. részét, most itt tartok. Másodjára is újrakezdem. Imádom, sokszor vissza tudnám nézni őket. Az az egyik nagy kedvencem, amikor Ubul megvicceli Garfield-et, és lónyerítéssel röhög. Akkor mindig vele nevetek, és úgy érzem, rengeteg sok energia szabadul fel belőlem. Úgyhogy terápiás jelleggel is Garfieldezek. Ja, és extrém sok fényképezés lesz. Nem, nem cosplayeseket fényképezek, hanem pillanatokat, amik emlékezetessé teszik a conokat.

Még a végére: Tudom, hogy elsősorban a shounenek népszerűek, de nem vennék rossz néven egy ShounenCon-t is, ha ez be fog jönni.

JAM Project: X less force album kritika

Nem akartam kiírni a teljes címet, de amúgy a szokásos számozás: BEST COLLECTION XI ~X less force~. Bizony, ez már a 11. best collection album, és bizony letették a névjegyüket a japán zenei világban, hiszen azzal, hogy általánosan elterjesztették, és továbbfejlesztették a Mizuki Ichiro és Kushida Akira féle anison zenét, utat nyitottak több olyan előadónak, akik a megjelenésük nélkül valószínűleg nem lettek volna még ennyire sem ismertek. Előtte ugyanis az ilyen jellegű dalok csak az adott anime, videojáték vagy tokusatsu sorozat OST albumán voltak hallhatóak, külön kislemezen nemigen. Konkrétan a JAM Project egyik tagja, Kageyama Hironobu volt az, akinek az ilyen jellegű dalok komolyabban megjelentek kislemezen még a '80-as években, ezért van az, hogy a diszkográfiája többek között közel 75 kislemezből áll. Aztán alapítótagja lett a JAM Project-nek, mely tagjainak profizmusa már arra is garancia volt, hogy az első best collection album is igazi csemege legyen.

És most itt van a 11. album. Ahogy tavaly írtam, az előző, vagyis a 10. best collection album eléggé szélsőségesre sikeredett, voltak rajta olyan nagyszerű számok, melyek szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy azt gondoljam róluk, hogy életművet hagytak maguk mögött, de voltak rajta felejtős alkotások. És milyen lett az új?Sajnos kicsivel rosszabb: ezen nincs annyi nagyon jó szám, ugyanakkor az ún. töltelékszámokból több van. Majd azt is láttatni fogom, hogy a JAM Project-nél mit jelentenek a töltelékszámok. Mindenesetre a Wings of the legend kislemez megjelenése óta kritikusabban hallgatom az együttes újabb kislemezeit, és nagyon úgy tűnik, ez lassan kiterjed az albumokra. Már többször írtam, bocsánat az ismétlésért, de nem tudok napirendre térni afölött, hogy a Wings of the legend akkora vízválasztó volt az együttes életében, hogy nem sok dal tudta követni azt minőségében. De ez általános dolog, hogy ha valaki (mindegy, hogy zene, film, videojáték, stb.) kijön valami világrengető alkotással, akkor a rajongók utána joggal lesznek kritikusak a következőkre, és többségében ez az oka annak, hogy az adott személyről azt gondoljuk, hogy már nem képes akkorát alkotni, mint régen. Mennyi puskapora maradt még a JAM Project-nek? Lássuk hát:

1. Unlimited Force: A címből valami nagyon erős dalra számítottam. A JAM Project egyik bravúrja, hogy egyből belecsapnak a közepébe, és olyan erős dallal kezdenek, hogy csak győzzük a többit is. Hát a cím joggal adhatja az alapgondolatot, hogy ez is hasonló lesz. És nem... Sőt, amikor először hallgattam és megszólalt eltorzított hangon az ének a dal elején, azt hittem, hogy megvicceltek, és valami Arashi vagy KAT-TUN albumot kaptam, ugyanis trendi fiúcsapatos stílusú az ének. Aztán hamar letisztult, de maga a dal nemigen lett jobb. Az eddigi erős nyitódalokhoz képest ez harmatgyenge. Meghallgatom, de nincs olyan része a dalnak, amit vissza tudnék idézni. 4/10
2. Rebellion ~Hangyaku no Senshitachi~: Vissza kellene térnie az együttesnek ahhoz, hogy Super Robot Wars dallal nyissanak egy albumot, ez a dal ugyanis sokkal jobban tükrözi az együttes valódi tudását mind zeneszerzés, mind énektudás tekintetében. Nagyon szeretem, amikor mély hangon, már-már gregorján stílusban kezdik a dalt, megadja az alaphangulatot rendesen. És persze megvannak a fokozatok is, a bevezető zene, ami fokozatosan erősödik, és a refrénben kiteljesedik, és természetesen Endoh Masaaki extrém magas hangja zárja le a refrént. Tökéletesen kihasználták a lehetőségeket, hiszen ha a harcosok elárulják a vezetőjüket, abból valami nagy dolog fog születni. 9/10
3. Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~: Hányszor dicsértem ezt a dalt, de hányszor! És nem lehet elégszer, hiszen a már sokat említett Wings of the legend óta ez az egyike azon kevés JAM dalnak, mely igazán megmutatja, hogy mi rajongók mitől imádjuk az együttest, mi az az elemi erő, ami ha megszólal, hatalmas erőt ad a mindennapokhoz. A dinamika, az ének mind tesznek arról, hogy a csapat egyik legjobb dala legyen. 10/10
4. Raiba ~Tusk of thunder~: Jót tett az együttesnek, hogy a GARO sorozathoz is énekelnek dalokat, ugyanis ezzel a rock egy olyan válfajában tudnak megnyilvánulni, ami a Super Robot Wars dalokhoz nem egészen illik, de a JAM Project-nek nagyon jól áll. Bár ez is olyan dal, amivel az elején nem tudtam mit kezdeni, aztán rákaptam a hangulatára, és már szinte velük együtt éneklem a refrént. Tehát ez a dal is meg vagyon szeretve. 8/10
5. Generation!: Na ez is egy egyedi eset, amikor a verse és bridge olyan sablonos, viszont a refrén istenien jó lett. Velük éneklem, amúgy jó rock zene, csak most is az van, hogy magából a zenéből szinte semmit nem tudok visszaidézni. De a refrénért szívesen hallgatom megannyiszor. 7/10
6. Shakunetsu no Houkou ~Legend of GAMERA~: Még egy mély hangon indított dal, ami itt is megadja az alaphangulatot. Nagyon bírom az ilyet, azt az érzetet adja, hogy GAMERA az a karakter, mely megmenti a világot a gonosztól, és semmitől nem riad vissza. De hogy vissza tudok-e idézni mást is? Nem nagyon... 7/10
7. WANDERERS: És maradnék is ezen a visszaidézgetős témán, ugyanis a JAM Project lassú dalainak van egy olyan sajátosságuk, hogy olyan jelentéktelennek tűnnek első néhány hallgatás után kislemezen, de aztán albumon aztán átjön a hangulata, mert a dalok sorrendje is sokat számít. Keményebb dalok után üdítően hat egy lágyabb zene, arra aztán jobban figyelek, és kiderül, hogy mégiscsak van benne valami. Ez is erre a sorsra jutott. 7/10
8. Breakthrough: A címadó dala annak a kislemeznek, mely számomra legendává vált. Belenéztem a Nobunaga the Fool animébe, de nem különösebben fogott meg, pedig az ehhez készített második opening dal egyszerűen parádés lett. Fantasztikus a dal dinamikája, a bridge-nél mindig valami épületomlást látok magam előtt, és bár egyre hevesebben omlik be, mégis ott maradnak és énekelnek. Ez az igazi JAM Project minőség! 10/10
9. BUDDY IN SOUL: Megint egy sablonos rock zene, ami semmit nem mond. Ez a baj ezekkel a dalokkal, hogy hallom, hogy énekelnek, de nem szól semmiről. A refrén elég jó, bár itt is kijön, milyen furcsa szóösszetételeket használnak a japánok angolul (Buddy is myself). Amúgy elmegy... 7/10
10. ZERO -BLACK BLOOD-: Úgy reménykedtem az elején, hogy végre valami vérpezsdítő zene, ráadásul Kitadani Hiroshi-tól, mondtam is magamban, végre valami őrült dal, de sajnos visszatér a régi kerékvágásba. Pedig az alapötlet nagyon jó volt, és akár igazi klasszikus is lehetett volna belőle, de sajnos hiába élnek a hangszerek, ha nem mond semmit. 7/10
11. PRAY FOR YOU: Legalább Okui Masami nem hazudtolja meg magát, ismét egy igazi szomorú, szívet igazán megérintő ballada. Az ének is nagyon szép, a zene minden egyes részlete elmélyít az érzelemben. A kedvenc részem az első refrén után, amikor kitör a zene, vele együtt kitörnek az érzelmek is, mely senkit nem hagy hidegen, a szöveg pedig most is az egyetlenről szól, aki nem feltétlen szerelem, hanem lehet igaz barát is, akivel már-már testvéri a kapcsolat. Talán egy életre szól a búcsú? Mindenesetre nagyon megérintett. Újabb mestermű Okui Masami-tól. 10/10
12. Rescue mission: Igazából meghallgatom ezeket a dalokat is, mert végülis élnek, nem unalmasok, csak semmi nincs benne, ami kiemeli az átlagból. Csak amikor még csak Okui Masami-ért rajongtam, és nem ismertem annyira a JAM Project-et, pont az ilyen jellegű dalokra gyanakodva nyitottam feléjük nehezen. Ez mostanra jött be. 6/10
13. Honoo no Kokuin -DIVINE FLAME-: Eleinte megörültem ennek a dalnak, aztán haragudtam érte, mert túlzottan egyszerű lett a hangszerelés, az ének. Megviccelt, azt gondoltam, hogy ki tudom énekelni a magasabb hangokat, de sajnos nem ment. De igazából szívesen hallgatom a dalt, szeretem. A GARO -Honoo no Kokuin- animével meg vigyázni, mert tele van boszorkányság és fekete mágiával összefüggő hiedelemvilággal, és sok benne a durva, kemény jelenet. Nekem az 1. rész után elég volt. De az első opening dal jó lett. 8/10
14. Ninmu Suikou!: Ezt is meghallgatom, miért is ne? De sajnos a JAM Project már nem olyan, mint régen, ha megengedik maguknak, hogy ilyen dal is felkerüljön az albumukra. Keménykedhetünk, csak legyen mögötte lélek. Megint az, hogy jó az ének, minőségi a zene, csak a szakmai részét nem tudom értékelni, ha nem szól semmiről. Ha nem is egyes, de üljön le. 6/10
15. my memory, your memory: Egy Okui Masami dallal zárul az album.. Ugye írtam a 10. best albumnál, hogy mindig valami különleges számmal zárják le az adott albumot, hogy igazán emlékezetes legyen. Vannak ennél sokkal jobb záródalok is, de ez is nagyon kellemes lett. Hasonlóképp a barátság jelentőségéről szól, mint a PRAY FOR YOU, csak nem a szomorú, hanem a vidám oldaláról fogja meg. Vidám, lassú dal, nagyban javítja az album összképét. 9/10

Hát, nem sok puskapora maradt az együttesnek, és tényleg az érződik, hogy ha gyengébb, zeneileg semmilyen mondanivalóval nem rendelkező dalt is megengednek maguknak, akkor ott már baj van. Meg kéne újulni az együttesnek. Továbbra is a kedvenc best collection albumom a harmadik, a JAM-ISM, azon minden egyes dalnak súlya, jelentése, dinamikája van, most már a közelében nem járunk annak. A borító sem az igazi, szerintem nagyon idétlen megoldás, hogy hatalmas lóbetűkkel van írva a cím, a tagok meg szinte a jobb alsó sarokban összezsugorodva. Úgy vagyok ezzel az albummal, hogy hallgatom, becsülöm, hogy alacsonyabb eladási számok mellett is aktívak, de mintha a népszerűségükkel együtt a lelkesedésük is lefelé ívelne. Hiányoznak azok a jópofa, vicces dalok, melyek remekül kiegészítették a korábbi albumokat. Csak egy korábbi (egyébként nagyszerű) daluk címét tudom üzenni az együttesnek a 12. best collection albumra: Break Out!

29/40

Garfield és barátai theme song angol dalszövegek

Ahogy írtam az előző Garfieldes postomban, majd fogok írni a zenéről is. Kirakom a két nyitódal angol szövegét:

1. opening dalszöveg

Ladies and Gentlemen, Garfield & Friends. Friends Are There
To Help You Get Started, To Give You A Push On Your Way. Friends Are There
To Turn You Around, Get Your Feet On The Ground For A Brand New Day
They'll Pick You Up When You're Down
Help You Swallow Your Pride When Something Inside's Got To Break On Through To The Other Side
Friends Are Someone You Can Open Up To
When You Feel Like You're Ready To Flip
When You Got The World On Your Shoulders
Friends Are There To Give You A Tip
Friends Are There When You Need Them
Their Even There When You Don't
For A Walk In The Park, For A Shot In The Dark
Friends Are There. Garfield: "I Don't Care"
But Friends Will Care For You-u-u-u-u-u-u!

2. opening dalszöveg

We're (We're) ready (ready) to (to) party! (party!)
We're ready to party, we're ready! I hope you bring lot's of spaghetti!
Come on in , come to the place where fun never ends! Come on in, it's time to party with Garfield and friends!
Dancing, Fiesta! Romancing, Siesta!
Samba, La Bamba, Eye Carumba!
Disguises (Disguises), surprises (Surprises)
and pies of,(and pies of) All sizes!
Come on in, come to the place where fun never ends. Come on in, it's time to party with Garfield and Friends! Garfield and friends!

A magyar majd később jön, az a helyzet vele, hogy nem is értem tökéletesen a szöveget mindenhol, vagy ilyen értelmetlen dolgot hallok ki, így annak leírásához segítségre van szükségem.

Úton a két csillag felé

Annak ellenére, hogy írtam, hogy a Mario Kart 8 mennyire nehéz a többihez képest, azért a Mario Kart 7-ben is kell küzdeni. Csak a 3DS-es rész azoknak válik hamar könnyűvé, akik 24:7 játszanak, hogy minél hamarabb meglegyen a dicsőséges 3 csillagos minősítés. Persze ezzel semmi baj nincs, azért is jó, hogy léteznek ezek a rangok (nevezhetjük achievement-eknek), mert egyfajta nívót mutat fel játéktudás tekintetében. Én továbbra is megmaradok olyan játékosnak, aki megadja a módját a játéknak. Bár magam is elgondolkodok azon, hogy miféle módja lehet annak a játéknak, amit éjfélkor félálomban játszok, hogy meglegyen a 2 csillagos minősítés. Már csak a Mirror Lightning Cup-ja hiányzik. Ha az meglenne, akkor mindegyik bajnokság legalább 2 csillagos lenne. És ez fémjelezné az igazi tudásomat. Nem tudok akkora trükköket, hogy 3 csillagos legyek, másrészt meg túlságosan unalmas lenne az offline játék, ha annyira jó lennék. De a két csillag több, mint tökéletes nekem. Bár azért így komolyabban játszva azért azt tapasztalom, hogy a gépi játékosok is tesznek arról, hogy nehéz legyen elérni a rangos minősítést. Hasonló érzéseim voltak a Pokémon Trading Card Game kapcsán is Game Boy Coloron, bár az abból a szempontból más, hogy az ilyenféle harci kártyajátékokban is nagy szerepet játszik a szerencse, viszont a GBC játékban azt vettem észre, hogy eleinte úgy alakulnak a dolgok, hogy nekem kedvezőtlen, és utána megy át abba, hogy tuti győzelem, nem is lehet elrontani. Ez az egyetlen problémám a Pokémon TCG játékkal GBC-n, hogy "irányítottnak" érzem a történéseket, de amúgy magasan ajánlott mindenkinek. Visszatérve a Mario Kart-ra, a 7-esben is hasonló érzéseim voltak, bár több múlik a saját tudáson, de amikor pont kilövéskor (például ágyúból) áll elém az egyik ellenfél játékos, mögötte mondjuk zöld tekivel, azt a gép úgy dekódolja magában, hogy leestem, és újraindít. Nálam ilyesmi szokott gyakrabban előfordulni, az nemigen, ami másokkal, hogy a cél előtt lövik ki őket kék, tüskés tekivel. Tény, hogy az a legbosszantóbb. Amúgy, nem szoktam befejezni a versenyt, ha biztosra vehető, hogy nem lesz meg a két csillag, hiszen az érmék folyamatosan gyűlnek, és egyrészt még nincs felfedve minden autós rész, másrészt meg szépen mutat a statisztikában, ha majd több 10.000 érmém lesz, és akkor azt mondom, hogy megérte annyiszor újrakezdeni. Úgyhogy Mario Kartozni nagyon jó dolog.

Meg egy kisebb siker is: Sikerült átvinni a Nintendo DSi adatait a Nintendo 3DS XL konzolomra. Ez önmagában nem nagy dolog, hiszen ez adott. Csak azt nem tudtam, hogy hozzáadódnak az adatok a 3DS-re, vagy felülíródnak. Nagyon rosszul viselném, ha harmadszor is újra kell kezdenem. Kipróbáltam, és örömmel vettem, hogy hozzáadódtak az adatok, így a fotók, zenék adatai egyhelyre kerültek, valamint volt három letöltött játék DSiWare-ről, az is átkerült az új gépre: Photo Clock, Kung Fu Dragon és A Little Bit of Dr. Mario.

Néhány régi Garfield képsor – 5. rész

Ismét Garfield-post. Nézem a Garfield és barátai sorozatot, és a főcímdalok tekintetében a régi magyar teljesít a legjobban. Én nem tudom, hogy az angolok kikkel énekeltették fel, de az eredeti angol az valami borzasztóan igénytelen ének tekintetében. Azt mindig át szoktam ugrani, egyszerűen nem bírom hallgatni. Viszont a 3. évadtól hallható 2. opening dal kifejezetten jó lett, sőt hovatovább nagyon jó. Eleinte azt is átugrottam mindig, vagy akkor megyek el valamit gyorsan csinálni, aztán egyszer túl hamar végeztem, még ment a zene, aztán rájöttem, hogy az elsővel szemben ebben nagyon jól énekelnek. Pedig hallani, hogy ugyanazok az előadók. Az egyik biztos, hogy Lorenzo Music, Garfield eredeti angol hangja. Lesz majd még Garfield zenélés, de most jöjjenek a menő és vicces képsorok, amiket legjobbnak tartok.

Amikor már azt hinnénk, hogy megmenekültünk a bajtól, kiderül, hogy azt egy sokkal nagyobb követi:

- Ó, jaj!
- De jó!
- Ó, jaj!

Marad is a hónap és a nap, csupán néhány évet ugrunk előre. Rettegjetek, ha Karate Macs lecsap, mert senkinek nincs kegyelem!

- Karate Macs bemutatja művészetét az asztallábon.
- HÍÍJÁÁ!
- Karate Macs hihetetlen előrelátási hiányáról is tanúbizonyságot mutat.

Pedig Ubul csak jót akart...

- Hozd ide a labdát, labdaszedő!
- UBUL!
- Beszélgetnünk kell.
- Itt jön a pályagondnok, és igen, azt hiszem, hoz magával fegyvert is.

Garfield amnéziáját a Garfield és barátai rajzfilmsorozatban is feldolgozták, "Ki mit felejt?" címet kapta az az epizód. Ez a képsor inkább megríkatja az embert, minthogy megnevettetné.

- Nézd, Garfield. Ő Mici! A kedvenc tulajdonod, és legjobb barátod. Emlékszel Micire?
- Ne légy buta! Felnőtt macska vagyok. Mihez kezdjek egy plüssmackóval?

Már több példa is volt arra, hogy minden nézőpont kérdése, de ha Garfieldról van szó, akkor különösen egyedi az a bizonyos nézőpont.

- Szeretnél egy kortyot a kólámból, Garfield?
- Persze.
- Ezt te kortynak hívod?!
- Valakinek korty, másnak pöfögés.

Garfield tesz róla, hogy bár látszólag nem mond igazat, mégis igaz legyen a tagadása.

- Vedlesz!
- Én nem.

Sejtésem sincs, hogy ki tehette ezt a galádságot.

- De rossz nap volt a mai, Garfield.
- És nem csoda.
- Valaki "Temessetek el élve" feliratot ragasztott a hátamra!
- Igen, vannak napok, melyek jobbak a többihez képest.

Fő az egyetértés

- Utálom a reggeleket
- Hát, én sem vagyok oda értük.

Ha nem is úgy, ahogy szerette volna, de Jon választ kapott a kérdésére.

- Garfield, nem láttad Ub...
- UUUUUUULT!
- ÁÁÁÁÁÁ!

Vannak olyan evidens dolgok, melyeket ha kérdőre vonnak, egyszerűen nem lehet másképp reagálni rá.

- Szóval, befejezted a vacsorádat?

Tárgyak nélkül Mario Kartozni

A mostani Nintendo 3DS találkozón akadt meg a szemem teljesen véletlenül azon, hogy Mario Kart 7-ben VS módban be lehet állítani, hogy tárgyak nélkül is lehet versenyezni. Ezt akkor nem volt lehetőség kipróbálni, de nagyon megihletett. Tárgyak nélkül Mario Kart-ozni. Nagyon jó lehet. Az a baj, hogy VS-t csak többjátékos módban van lehetőség játszani, így nem tudtam kipróbálni. Különben az egyik dolog, ami miatt morgok a Mario Kart 7-re, hogy kevés a beállítási lehetőség. Engem zavar, hogy csak fixen csak 4 VS-t vagy 4 csatát lehet menni egyhuzamban, aztán vége. Meg hogy nincs egyjátékos módban VS. De hogy van "Nincs tárgy" lehetőség, ez sokat kompenzál.

Ez amúgy ma jutott eszembe, megnéztem, hogy van-e a Mario Kart 8-ban is ilyen lehetőség, és igen!

A Wii U-s részben ugyanis lehet egyedül is VS-t menni a többi gépi játékossal. És látható a többi beállítás is, ez a végleges. Nehezebb ez a Mario Kart, úgyhogy nem akármi 150cc-n nehéz gépi játékosok ellen menni. Különben pont ezért szeretem a Mario Kart 8-at, hogy nehezebb lett, itt már végre kihívás elérni az első helyet, és nem azon versenyzünk, hogy kinek lesz meg leghamarabb a 3 csillagos minősítés, hanem már maga az arany serleg elérése önmagában nagy teljesítményre vall. Hogy mi lesz 200cc-n? Nem tudom, még a 150cc-n próbálgatom megszerezni az arany serlegeket. Nagyon nehéz, higgyétek el. Próbáltam amúgy a 200cc-t most is, mielőtt észhez tértem volna, és átmentem volna 150cc-re, a 9. helyen végeztem végül a 12-ből. Ott már akkor nagyon örültem, ha 6. lettem, nemhogy megnyerni... Itt most 150cc-n egyszer sikerült nyerni. Ha lett volna pezsgő, megbontottam volna örömömben, mert tényleg nem akármilyen eredmény. De pont a kedvenc pályámon sikerült elérni, a Toad's Turnpike-on, mely Nintendo 64-es is nagy kedvenc volt annak idején. Nemcsak a győzelem miatt volt ez a legjobb verseny a 8 közül, hanem mert ez volt a legnyugodtabb. Senkitől nem zavartatva mentem az élen, a forgalomban levő autókat, traktorokat, buszokat, egyéb szárazföldi járműveket kikerülni semmiség volt, végig teljes nyugalomban ment a verseny, és hatalmas élmény volt nyerni. Az egész játék sokkal jobb volt így, mert végre a valódi tudás számított, és nem az, hogy kinek milyen tárgya van, és azzal, hogy tud az élre törni. Egészen egyedi élmény így Mario Kartozni, biztosan lesz ennek folytatása. Többször voltam 4-nél rosszabb helyezett is, végül ez lett az eredmény:

Egy erős 4. hely egy 150cc-s Mario Kart 8-as versenyben egyáltalán nem szégyen. Ez jelzi azt, hogy a potenciál bennem van, csak még ennél is jobban ki kell ismerni a játékot. Arra már rájöttem, hogy a kulcs azon van, hogy vesszük be a kanyart, azon lehet sokat nyerni, és ha rosszul csináljuk, sokat bukni, ugyanis a kocsik legtöbbször nagy ívben veszik be a kanyart, így ha nem figyelünk, hamar a túlsó oldali falnál találjuk magunkat. Igazán büszke vagyok magamra, csak így tovább!

A Wii U menü lefényképezésével pedig a jelenlegi digitális játékgyűjteményemet van lehetőség megmutatni:

És ez persze csak a Wii U-s, a Wii-sek a Mii Mode-ban vannak elrejtve.