2015. augusztus 20., csütörtök

Tárgyak nélkül Mario Kartozni

A mostani Nintendo 3DS találkozón akadt meg a szemem teljesen véletlenül azon, hogy Mario Kart 7-ben VS módban be lehet állítani, hogy tárgyak nélkül is lehet versenyezni. Ezt akkor nem volt lehetőség kipróbálni, de nagyon megihletett. Tárgyak nélkül Mario Kart-ozni. Nagyon jó lehet. Az a baj, hogy VS-t csak többjátékos módban van lehetőség játszani, így nem tudtam kipróbálni. Különben az egyik dolog, ami miatt morgok a Mario Kart 7-re, hogy kevés a beállítási lehetőség. Engem zavar, hogy csak fixen csak 4 VS-t vagy 4 csatát lehet menni egyhuzamban, aztán vége. Meg hogy nincs egyjátékos módban VS. De hogy van "Nincs tárgy" lehetőség, ez sokat kompenzál.

Ez amúgy ma jutott eszembe, megnéztem, hogy van-e a Mario Kart 8-ban is ilyen lehetőség, és igen!

A Wii U-s részben ugyanis lehet egyedül is VS-t menni a többi gépi játékossal. És látható a többi beállítás is, ez a végleges. Nehezebb ez a Mario Kart, úgyhogy nem akármi 150cc-n nehéz gépi játékosok ellen menni. Különben pont ezért szeretem a Mario Kart 8-at, hogy nehezebb lett, itt már végre kihívás elérni az első helyet, és nem azon versenyzünk, hogy kinek lesz meg leghamarabb a 3 csillagos minősítés, hanem már maga az arany serleg elérése önmagában nagy teljesítményre vall. Hogy mi lesz 200cc-n? Nem tudom, még a 150cc-n próbálgatom megszerezni az arany serlegeket. Nagyon nehéz, higgyétek el. Próbáltam amúgy a 200cc-t most is, mielőtt észhez tértem volna, és átmentem volna 150cc-re, a 9. helyen végeztem végül a 12-ből. Ott már akkor nagyon örültem, ha 6. lettem, nemhogy megnyerni... Itt most 150cc-n egyszer sikerült nyerni. Ha lett volna pezsgő, megbontottam volna örömömben, mert tényleg nem akármilyen eredmény. De pont a kedvenc pályámon sikerült elérni, a Toad's Turnpike-on, mely Nintendo 64-es is nagy kedvenc volt annak idején. Nemcsak a győzelem miatt volt ez a legjobb verseny a 8 közül, hanem mert ez volt a legnyugodtabb. Senkitől nem zavartatva mentem az élen, a forgalomban levő autókat, traktorokat, buszokat, egyéb szárazföldi járműveket kikerülni semmiség volt, végig teljes nyugalomban ment a verseny, és hatalmas élmény volt nyerni. Az egész játék sokkal jobb volt így, mert végre a valódi tudás számított, és nem az, hogy kinek milyen tárgya van, és azzal, hogy tud az élre törni. Egészen egyedi élmény így Mario Kartozni, biztosan lesz ennek folytatása. Többször voltam 4-nél rosszabb helyezett is, végül ez lett az eredmény:

Egy erős 4. hely egy 150cc-s Mario Kart 8-as versenyben egyáltalán nem szégyen. Ez jelzi azt, hogy a potenciál bennem van, csak még ennél is jobban ki kell ismerni a játékot. Arra már rájöttem, hogy a kulcs azon van, hogy vesszük be a kanyart, azon lehet sokat nyerni, és ha rosszul csináljuk, sokat bukni, ugyanis a kocsik legtöbbször nagy ívben veszik be a kanyart, így ha nem figyelünk, hamar a túlsó oldali falnál találjuk magunkat. Igazán büszke vagyok magamra, csak így tovább!

A Wii U menü lefényképezésével pedig a jelenlegi digitális játékgyűjteményemet van lehetőség megmutatni:

És ez persze csak a Wii U-s, a Wii-sek a Mii Mode-ban vannak elrejtve.

2015. augusztus 18., kedd

Megújult a Last.fm weboldal

Már néhány hónapja látható volt béta verziójában az új Last.fm weboldal. Amikor megláttam, az volt az első gondolatom, hogy én törlöm magam onnan, nekem ez nem kell! Áttekinthetetlen, jelentéktelen dolgok kiemelve, és sötét. Tegnapra élesítették az oldalt. Talán javították is azóta, de mostani állapotában jobban tetszik, de az most sem, hogy fekete minden. A réginél alapértelmezetten a piros volt a szín, és lehetett feketét választani. Én persze, hogy maradtam a pirosnál, hiszen az a kedvenc színem, de a megújult oldal hiába dizájnosabb, modernebb, de a fekete nagyon elsötétíti az egész oldalt. Még több lehetőséget is letiltottak, amíg véglegesítik az oldalt, remélem bővíteni is fogják, mert nagyon zavar, hogy hirtelen minden fekete lett. Viszont ami miatt tetszik, hogy többféle statisztikát lehet nézni az oldalon, és ahogy régebben is írtam, szeretek statisztikákat böngészni, elemezni, értelmezni. És a Last.fm azért jó, mert ezt a statisztikát én magam alakíthatom. Igazából ennek az oldalnak nagyjából ennyi az értelme, na meg ezáltal meg lehet mutatni a zenei ízlésünket. Ezért is jó nekem, mivel a zene az életem, ezért ezzel az oldallal sokkal inkább meg tudom mutatni önmagam, mint a Facebook-kal. Ha nem lenne ennyire sötét, sokkal jobban tetszene az oldal, de sajnos... :( De azért nézzétek meg a profilomat:

supermario4ever Last.fm profile

Néhány régi Garfield képsor – 4. rész

Garfield-ből sosem elég. Folyamatosan nézem őket a Garfield.com oldalon, amikor randomra nyomok, mindig véletlenszerűen kiad egyet-egyet. Így találkozok olyannal, amit nagyon szerettem régen, és most újra látva legalább annyira megnevettetnek, mintha most látnám őket először. Lássuk is őket:

- Mindig, amikor megjön az újság, enyém a vezércikk, Jon pedig a viccoldalt olvassa
- HA! HA! HA! HA!
- Néhány ember ízlésére nincs szó.

- Ül
- Forog
- Ugat
- Halott
- Pitizik
- HOVA LETT A BÜSZKESÉGED?!

- Miért olyan nagy a szád, Garfield?
- Hogy jobban bekaphassalak, drágám!
- Fejezd ezt be!
- Ön uram, egyáltalán nem pártolja a klasszikusokat.

- Garfieldnak és nekem mennünk kell, mama.
- Maradjatok csak! Most lett kész a pite.
- Mennünk kell. Gyere, Garfield.
- Mit mondott, idegen?

- Játsszunk Fiúk és lányok. Játsszuk azt, hogy Roy bácsi a szerződésről beszél
- És azok a nagy zöld szörnyek, akik ki akarják rúgni Roy bácsit a TV-ből...
- És az egyetlen dolog, ami megmentheti Roy bácsit, hogy levélben megírjátok, mennyire szeretitek Roy bácsit.
- Utálom, ha felnőtt férfit megalázkodni látok.

Egyes Garfield képsorok furcsa összefüggésekre világítanak rá, de ha gondolkodunk rajta, rájöhetünk, hogy nagy igazság van benne:

- Érdekes dolog az étel...
- Egyik percben gasztronómiai remekmű.
- De ha bedobjuk a lefolyóba, akkor szemét lesz.

Garfield gyakran vigaszt nyújt a kövéreknek egyedi látásmódjával:

- Soványnak lenni sem mindig habostorta.
- Nehéz lehet nadrágtartót viselni, hogy megtartsa a zoknit.
- Ismertem egy srácot, aki olyan sovány volt, hogy kétszer kellett ráálljon a mérlegre, hogy meg tudja mérni magát.

Ez a jelenet kicsit átalakítva, de szerepelt de a Garfield és barátai: A bosszúálló című epizódjában:

- Rendben, Fröccs! Menj, és keress egy ruhát, mely megfelel annak, hogy a köpenyes bosszúálló bajtársa légy!
- Első számú szabály: Sose öltözd túl a főhőst.

Amikor nem az igen a boldogító válasz...

- Nancy, lesz egy partim...
- Persze, hogy ott leszek.
- Halló?

Az egy dolog, hogy az idő kerekei visszafordíthatatlanok, de hogy ilyen kegyetlenséget kövessen el...

- Amikor kicsi voltál, az ölemben feküdtél és doromboltál.
- BÖÖÖFF!
- Az naaaaagyon régen volt.
- Szépen megférfiasodtam, nem gondolod?

2015. augusztus 15., szombat

Nem baj, ha egyedül vagy

Régóta ismerem a "Tele van a város szerelemmel" című dalt, de csak nemrég tudtam meg az előadót. Soha nem hallottam még a Prognózis együttesről, de ez a szám tipikus esete annak, hogy egy dallal is örökké emlékezetes maradhat egy együttes. Nagyon tetszik, főleg a hangulata miatt (mint nálam általában). Amikor először meghallottam a szintetizátor-szólót, már akkor tudtam, hogy egy életre megmarad bennem, és most megtaláltam a számot neten, és nagyon ráfüggtem. Rá is kerestem, azt láttam, hogy a Hungaroton nem jelentette meg ezt az albumot CD-n külön, csak annak idején hanglemezen, meg gondolom kazettán. Különben leginkább a dob teszi igazán erőteljessé a dalt, az emeli ki azt az érzetet, hogy tele van a város lehetőségekkel érzelmek tekintetében. Az energia az, amit nagyon szeretek ebben a számban, és mivel napok óta szinte töretlen jókedvem van, ezért most nagyon illik a hangulatomhoz ez a dal:

Formálja az ízlésemet egy néhány éve elindult rádiócsatorna Békés megyében, Mega rádió nevet kapta. Ez egy retro rádió adó, mely a '70-es, '80-as, '90-es évek dalait játssza, ezt szoktam leggyakrabban hallgatni. Szeretem a régi dalokat, főleg akkor fülelek, amikor '90-es évekből hirdet be dalt, mivel akkor voltam gyerek, és rengeteget hallgattam zenét akkor, így az az igazi nosztalgia. De az igazi rácsodálkozás számomra az, amikor a '90-es évek disco slágereit játssza a rádió, azokkal sem szerénykednek. Megmosolyogtató hallgatni, hogy mikre buliztak az akkori huszonévesek, meg nekem is hallani, hogy akkor mik voltak a trendi slágerek. Mindenesetre lehet, hogy majd még egy magyar számra rákattanok, mert nagyon bírom még a "Júlia nem akar a földön járni" című dalt, ezt is sokszor játssza a rádió, és az is olyan, hogy mindig az énekesnővel éneklem.

A végére egy jótanács: Élvezzétek ki, hogy ilyen meleg van, mert a holnapi nap lesz az utolsó igazán forrú nyári nap! Imádom, hogy ennyire bírom a meleget, már isten tudja mióta van 37°C-39°C, de nekem nemhogy semmi bajom nincs, hanem még élvezem is. Hétfőtől jelentős lehűlés, aztán még mutat magából valamit a nyár, de a 30°C már nem nagy cucc. Nem hiába a nyár a kedvenc évszakom, nagyon szeretem a forróságot, a telet bírom nagyon nehezen. Nekem 10°C alatt végem van. De amíg nyár van, addig önmagam vagyok, és ez az ami igazán jókedvűvé tesz.

2015. augusztus 13., csütörtök

Néhány régi találkozók képei

Miután megírtam a részletes videojátékos történetemet, elkezdtem gondolkodni azon, hogy jó lenne megtalálni a régi találkozók képeit is, hiszen ezek nagyon jó emlékek, mindenképp megérnek annyit, hogy nyilvánosságra kerüljön. Emlék azoknak, akik ott voltak, "ismertető" azoknak, akik nem voltak jelen. Találtam egy néhányat, ha sikerül még találni, fogom bővíteni a listát:

BigN találkozók

Pokémon találkozók

3DS Hungary találkozók

2015. augusztus 8., szombat

Super Smash Bros. Wii U-ra

Nem terveztem megvenni a játékot, teljesen spontán találtam rá. Nagyon érdekes története van, azt hiszem, amíg élek nem felejtem el. Egy forintért láttam a vaterán meghirdetve, ugyanis az eladó elmondása szerint nem működött. Sokat gondolkodtam rajta, mert megkérdeztem, hogy mi a baja konkrétan, de nem tudta megmondani. Aztán úgy voltam vele, hogy 3.000 forintért megéri a kockázatot, hogy megadjam az esélyt, hogy esetleg működni fog. Enyém is lett ennyiért (nyomták fel az árát azért), és hát akkor lássuk. Tegnapelőtt jött meg, kipróbáltam, és döbbenten látom, hogy működik. Nem rajongok annyira a Smash Bros. szériáért, de annyira transzba estem, attól, hogy egy amúgy nagyszerű játékot ilyen jó áron be tudtam szerezni, hogy még most sem hiszem el, hogy ennyire jól jártam. Frissítette is magát a Wii U, ahogy új játéknál szokás. Nem is gondoltam, hogy pár perc alatt végez, de hogy majdnem másfél órás legyen telepítéssel együtt, az azért nem semmi. Igazából gépi játékosokkal semmi problémám nincs, többségében a saját ritmusomban játszok. Először hármas szinttel kezdtem, hogy mégis mi a helyzet a játékkal, aztán fokozatosan nehezítettem. Annyira rossz nem vagyok, csak emberi játékosok könnyen átveszik az uralmat felettem a játékban. Még nem néztem át minden lehetőséget, de úgy láttam így ránézésre, hogy kevesebb játékmód van ebben, mint a Brawl-ban. A Wii-s Smash Bros-t nagyon keményen promotálták, hogy mindennél jobb lesz, ahhoz képest, a Wii U-s résznek nem volt akkora reklámkampánya, talán kicsit egyszerűbb is lett, másra helyezték a hangsúlyt. A Mario Party-szerű társasjáték viszont bejött, az jó ötlet volt extrának. A játék összességében kellemes lett. Már csak egy Amiibo kellene, és akkor micsoda menőség lenne. Elégedett vagyok, bár ezen az áron...

Eredeti Okui Masami: Dragonfly CD

Nem volt tervben Okui Masami CD vásárlása, de amikor megláttam, hogy ez az album szállítással együtt 6 euróért az enyém lehet, hát arra természetesen nem mondhattam nemet. A Discogs weboldalán adta el egy belga srác, csodálkoztam is, hogy mitől lehet ennyire olcsó? Azt írta, hogy azért, mert ő nem webshop, neki az a célja, hogy az eladott CD-ivel örömet szerezzen a vevőnek. Nagyon szép gondolat, nem is gondolkodtam tovább, hiszen Okui Masami egyik legnagyszerűbb albumát eredetiben betudni, azért nagy dolog. És meglett. Igazából ezen az áron nem bíztam abban, hogy mindene meglesz, csak a CD tokjában, borítóval, akkor már nagyon jó. De hogy a bal oldalon levő kis papír, és a mellé járó egyéb papírok is meglegyenek, abban igazából nem is reménykedtem, de így teljes a boldogság. Egyébként ez az album nem úgy kedvencem, mint például a DEVOTION vagy a God Speed, ez a minősége miatt nagyszerű. Ez az első olyan Okui Masami album, mely a saját kiadója jelentetett meg, ezáltal érződik benne a szabadság, hogy végre szabadon írhat olyan dalokat, melyekkel igazán megmutathatja önmagát. Hallható az a fajta lazaság, hogy nem függ senkitől, és hogy szívvel-lélekkel énekel. Ez adja az album nagyszerűségét, ezért szeretem nagyon. Ezt az albumot hallgatni valóságos szertartás, fel kell rá készülni lelkileg, mert csak akkor jönnek át a dalok hangulata, ha igazán nyitott szívvel, ráhangolódva hallgatjuk őket.

Amúgy egyszer komolyan szétnéztem a Discogs weboldalon, és láttam, hogy elég sok magyar nyelvű albumról van információ, adatbázis, a kevésbé ismert albumokról is, hát megnéztem, hogy áll japán zene tekintetében. Szinte sehogy. Okui Masami-tól csak két album és két kislemez volt fent. Ez tragikusan kevés, de a két album közül az egyik a Dragonfly, itt volt eladóban ez a CD. Most megvettem és nagyon örülök neki. Emellett gondoltam, hogy teljessé teszem az Okui Masami diszkográfiát az oldalon. El is kezdtem az első albummal a Gyuu-val. Kicsit problémásan, de sikerült megírni. Csak hogy kapom a visszajelzést az egyik moderátortól, hogy nem lehet csupa nagybetűvel írni a címet, meg ha hivatalosan úgy is van, mert ellenkezik a Discogs szabályzatával. Olyan címet, mint a REINCARNATION kis betűvel látni, valósággal a kardomba dőltem. El is vette a movivációmat, mindenesetre megcsináltam később a God Speed album profilját. Ezt a szabályzatnak megfelelően csináltam meg. Beáldozom ezt, csak hogy minél több helyen lehessen olvasni az énekesnőről, de abban nem engedtem, hogy a japán címek igenis kanjival szerepeljenek. Viszont most meg azt kérdezték tőlem, hogy melyik Monta írt zenét erre az albumra. Honnan tudjam? Én csak egy Montát ismerek, aki Okui Masami-nak írt zenét, és a koncertjein gitározik (ha jól emlékszem).

Néhány könyv beszerezve

Újra rákaptam a pszichológiai, önismereti könyvekre, ahogy néhány éve olvastam Csernus Imre könyveket, most más nagy nevű pszichológusok vagy ezzel foglalkozók könyveit kezdtem el olvasni:

Ezekkel a könyvekkel egyébként az a célom, hogy jobban megértsem a körülöttem levő világot, és hogy ki tudjak benne teljesedni. Azt azért persze tudni kell, hogy ez nem megy varázsütés-szerűen. Azt már a Csernus Imre könyvei által is megtanultam, hogy az, hogy elolvasom benne a dolgokat, egyetértek vele, az nem azt jelenti, hogy utána, ha kimegyek az utcára, és minden sokkal jobb lesz. Ez tényleg kemény belső munka, mire az ember eljut egy szintig. Most is úgy vagyok vele, hogy hiszek a pszichiáter radikális elveiben, de szeretnék más nézőpontokat is megismerni, ki hogy ír korunk problémáiról. Olyan (szak)emberek könyveit keresem, akiket láttam TV-ben, hallottam rádióban, és hitelesek számomra. Így döntöttem ezen három könyv mellett.

Dr. Bagdy Emőke nagy tekintély, ő az, akit ha meglátok a TV-ben, szinte önkénytelenül mosolyra fakaszt, annyira árad belőle a pozitív energia. Mindenképp mélyebben meg akartam ismerni a szaktudását, viszont a Pszichofitness című könyve lett a három közül a legnehezebb olvasmány. Bár ki van elégítve a kérésem, ugyanis arra is kíváncsi vagyok, milyen biológiai folyamatok játszódnak le bennünk bizonyos érzelmek megélésekor. Milyen hormonok szabadulnak fel, mik az összefüggések. Ezt tökéletesen megkaptam, bár még csak az első fejezetet olvastam el, de azért érződik rendesen, hogy a biológia gyenge pontom volt az iskolában, ugyanis egy részéről csak sejtem, hogy mit ír, de ahhoz, hogy mindent értsek, mélyebb tudásra van szükségem. Az első fejezet ugyanis főként a stressz által okozott biológiai folyamatokról szól, és hogy milyen betegségek okozója. Tanulni kell ehhez a könyvhöz, de mindenképpen szeretnék is, mert szeretném megérteni. Mindazonáltal élmény olvasni, mert annyira érzem az írásában a spontaneitást.

Talán furcsának tűnik, hogy Soma Mamagésa könyveit olvassa egy férfi, de igazából nekem szimpatikus, ahogy megnyilvánul. Én is a Megasztárban ismertem meg, ott tűnt fel igazán, hogy mennyire szabadon beszél a szexualitásról és ennek megéléséről, valamint a spiritulális létről. Aztán nem nagyon találkoztam vele, de innen megjegyeztem magamnak, igazából ez volt az a könyv, ahol jobban megismertem a hitvilágát. Bírom a stílusát, meg ahogy kifejezi önmagát. Olvastam több olyan kommentet interneten, hogy olyan ne beszéljen a szexualitásról, aki akkora, mint egy tehén. A média manipulációs hatása... Érdekes, én Somában egy életenergikus nőt látok, aki szereti megélni az életet. Azért adok neki hitelt, mert látom a kisugárzásában és abban, ahogy TV-ben nyilatkozott, hogy tényleg szereti az életet, látok erőt a kisugárzásában. És ez tisztán kivehető a könyvből. Ami miatt szerettem olvasni (már a végére értem), hogy nagyon olvasmányos, épp csak azért tettem le, mert fáradt voltam, és hát aludni azért jó lenne. Mert amúgy egyhuzamban végigolvastam volna, annyira olvasatja magát. Az írások döntő többségével egyetértek, nem nagyon emlékszem olyanra, amiben vitám lenne vele. Nagyon élveztem az olvasást, és még egy pár könyvét tervezem megvenni. Alapvetően szeretnék még több szabadságot tanulni, arra vagyok tőle kíváncsi, hogyan élheti meg az ember teljesen önmagát? Ő is tisztán megírta: Kemény és következetes munkával. De azt már az elmúlt idők során megtapasztaltam, hogy oldottabban élem meg a mindennapjaimat, hogy ha megértem és elfogadom a másikat, és nem irigyekedek senkire. Nagyon nehéz, mire eljut az ember ide, de megérte az eddigi munkát.

Tari Annamáriát még a VIVA+-on, majd később a VIVA-n ismertem meg, ott volt műsora Liluval (esküszöm, Lilát írtam, teljesen öntudatlanul. Eszembe jutott a Bagi-Nacsa paródia, amikor Lilának hívták őt...) Intim szféra címen, itt találkoztam vele először, fiatalokat foglalkoztató témákat beszéltek meg. Már ott szimpatikusak voltak a meglátásai meg is van az Intim szféra című könyv, aztán később is mindig figyeltem őt. Észrevettem a nárcizmus a vesszőparipája, amikor a mai kor fiataljairól beszél. Hogy a média azt sugallja, hogy valósítsd meg önmagad, csak te számítasz, stb, stb. És ugye hogy vásárolj és fogyassz. Most jutottam el oda, hogy megvegyem az Y generáció című könyvét. Ebbe tartozok én is, azt remélem ettől a könyvtől, hogy jobban megismerem és megértem a kortársaim viselkedését az online világban, és hogy miért van ekkora okostelefon-függés. Érdekes volt olvasni a könyv elején, ahogy végigvezeti a nagy generációkat a világháború után egészen a jelenkorig. Főleg az X generációról írt, avagy a '90-es évek fiatal felnőttjeiről, hiszen a legnagyobb változásokat elsőként ők érték meg. Akik a '80-as években voltak gyerekek, azok még azt láthatták, hogy a szüleiknek biztos munkahelyük és megélhetésük van, majd a rendszerváltás után kikerültek a nyílt munkaerőpiacra, azzal szembesültek, hogy semmi sem biztos. Bárki bármikor elbocsátható, a felépített egzisztencia bármikor veszélybe kerülhet. És ez magában hordozza a bizonytalanságot, és hogy mindig teljesíteni kell, ezáltal hamar kiégtek. Mert ugye nyugaton fokozatosan történt meg a változás a fogyasztói társadalom felé, míg a volt szovjet tagállamokban hirtelen fordulat történt, és nem volt átmenet, így az X generáció a totális bizonytalanságba csöppent.
Ehhez képest kicsit meglepett, amit az Y generációról olvastam, amibe én is beletartozok. Úgy tűnik, hogy az én generációm ismeri fel, hogy érzelemmentesek lettek az emberek, és hiányzik nekik az érzelmi töltés. Csak nincs kapaszkodó, ezért a zavarosban eltévednek. Ezért van az (nemcsak azért, mert ez a trend), hogy ennyire jelen vagyunk az online világban, mert így várunk (én is, ezért is írok blogot) visszajelzést arról, hogy jól csináljuk-e a dolgokat, és egy kis szeretet jöjjön innen (is). Na meg hát, miért is jelenhetne az is az online világban, aki rendben van saját magával és úgy érzi, hogy pozitív gondolkodásmódját szeretné megosztani a világgal? Csak hát baromira kevesen vannak ilyenek. Igazából már az első két fejezet után azt éreztem, hogy megkapom ettől a könyvtől, amit reméltem. Majd tervezem megvenni a Z generáció és a Ki a fontos? Én vagy én? című könyveit. A Z generáció már külön talány, hiszen ők már el sem tudják képzelni, milyen volt a világ internet nélkül. Nagyon jó volt. Annak örülök, hogy ez a könyv rávilágított arra, amire már korábban is gondoltam, hogy az volt a legjobb, hogy a '90-es években voltam gyerek. Egyrészt megviláglott, hogy nagyon nehéz volt az akkori felnőtt élet, viszont gyerekként a gondtalan oldalát ismertem meg ennek az évtizednek. De azért is volt jó a '90-es években gyereknek lenni, mert akkor már megvolt a rendszerváltás, színesedett a világ, több volt a lehetőség. Most talán még nehezebb gyereknek lenni, mert aki kisgyerekként belecsöppen az internet világába, az valóságos útvesztőbe kerül, és tanácsok, intelmek nélkül nagyon nehéz kiigazodni egy mai gyereknek, emellett sokkal nagyobb tere van annak, hogy zaklatásokat kapjon akár társai által is.

Mindenképpen nagyon jó, gondolatébresztő könyveket vettem, mindhárom szerzőtől veszek majd még olvasnivalókat.

2015. augusztus 6., csütörtök

Néhány régi Garfield képsor – 3. rész

Be kell látni, aki egyszer újra elmerül Garfield világában, az soha nem akar újra feljönni a felszínre. Itt van néhány ismét, melyek mind nagyszerűvé tették a mai napomat. Ma főleg 1996-osokat néztem, de van néhány "hangerős" is, melyek szintén nagyon viccesek.

Már volt korábban kávés képsor, de azt gondolom, hogy sosem elég belőle. Főleg amilyen arcot vág.

- KÁVÉT!
- Valami azt súgja nekem, hogy nem ez az első bögre kávéd.

Csak óvatosan az erős feketével.

- Tessék, Garfield, próbáld ki ezt a kávét. Ez eszpresszó.
- Ilyen kicsi bögrében?
- Szóval, hogy ízlik?
- Azonnal mondom, mihelyt a hátsó fogam abbahagyta a tekergőzést.

Azért Garfield nem lenne rossz gengszternek sem.

- Hé, tedd le azt. különben...
- Különben mi lesz, haver? Egy mozdulat és a fánk bevégzi! És ha azt hiszed, viccelek, tegyél csak próbára!
- Most lassan kihátrálok. Ha megpróbálsz követni, a barátodnak lehúzták a rolót!
- Túúúúúl sok cukor.

Fordított szerep is hasonlóan hatásos.

- Garfield, azonnal megyek!
- Öregem, odáig vagyok.
- Jobb, ha nem talállak a fotelomban!
- Húú, de félek.
- Megyek már!
- Majd ébressz fel verés után.

A régi TV-k áldásos előnyei.

- Üdvözöljük, ez a Rocky Oxnard...
- SHOW
- Bla bla bla
- Mindig rossz irányba fordítom el a hangerő gombot.

Az a fránya hifi csak nem akar rendesen működni.

- Hmm... A hifi hangereje a maximumon van, mégsincs hang.
- Szólnom kéne Jonnak.

A macskák zenéje a dorombolás, de vajon tényleg tudnak hangszeren játszani?

- Garfield! Nem is tudtam, hogy a macskák tudnak gitározni.
- Persze, a macskák ösztönös gitárosok.
- Van beépített pengetőnk.

Különben az is sok poén alapja lenne, ha Garfield sovány lenne.

- ÁÁÁÁÁ!
- Csak egy álom volt! Csak egy álom volt! Csak egy álom volt!

És ne feledkezzünk meg Jim Davis másik nagy remekművéről, az Orson farm képregényről, mely van annyira jó, mint a Garfield képsor.

Már csak azért sem, mert a kedvenc Orson farm karakterem pont a születésem napján debütált.

- "És a nagy csúnya szörny odalopódzott gyanútlan áldozatához, és ezt mondta..."
- Szia!
- ÁÁÁÁÁÁ!
- Mi van veled? Nem vagyok szörny
- Bizonyítsd be.
- És mégis hogyan?
- Kezdd azzal, hogy nem eszel meg.

Tóbiás poénjaiból sosem elég, de azért Biri néha megmutatja neki hol a helye. És nem válogat az eszközökben!

- Akarsz ölelést, madár?
- Ölelést?
- Tőled?
- Hahahahaha...
BUMM!
- Öt centet mondtál?

2015. augusztus 1., szombat

A Japán iránti rajongás új szintre történő emelése

De meg van csavarva a címben levő mondat, de hirtelen jobb nem jutott eszembe. Az a lényeg, hogy ugye 2006 óta szeretem az animéket a japán zenét, és azóta is sokat olvastam Japánról, sokkal árnyaltabban látom a dolgokat, mint az elején. De mindig is hiányoltam, hogy legyen egy olyan olvasmány, amelyik a japán történelmet írja le. Szerintem egyetemleges történelmi könyvhöz csak azok jutnak hozzá, akik egyetemet, főiskolán Japán szakra járnak. De azért talán akad egy-két olyan könyv, mely elmesél valamennyit Japán hatalmas történelméből. Tegnap vettem egy a könyvet: Ian Buruma: A modern Japán címmel. Ez az 1853-1964 közötti Japán történelmet meséli el. De hihetetlen milyen olvasmányosan. Az tetszik benne, hogy nem tankönyv-szerűen szárazon, tényeket közölve írja meg a történéseket, hanem mintha a szerző jelen lett volna, látta, és a saját tapasztalatait írja meg saját stílusában. Ebből valami elképesztően jó írás született. Az előszóban az 1964-es tokiói Olimpiával indít, érdekes volt olvasni, hogy a megnyitón történteket úgy szimbolizálja, hogy Japán lezárta múltját, és elindult a békés jövője felé. Hiszen viharos idők voltak ezek, háborúk Oroszország és Kína ellen, lényegében ők adták be az utolsó szöget a koreai Csoszon dinasztia koporsójára. Aztán a két világháború alatt is aktívan fitogtatta erejét az ország, de a II. világháború súlyos vereségéből kilábalva teljesen új alapokra helyezték Japánt és az olimpiával végleg békét ajánlottak a világnak. Nagyon szép gondolatok. Persze ezek mind csak vázlatosan vannak írva, de az biztos, hogy nagyon kíváncsivá tett a részletek tekintetében.

Ajánlanám a könyvet nagyon is, de ez 2006-os megjelenésű, ez is az utolsó példány volt, kaptam is rá 30% kedvezményt, mert talán a képen is látszik, hogy itt-ott vannak rajta szakadások, de a belső oldalak vadonatújak. A külső borítót kicsit sajnálom, de azt gondolom, hogy így sem jártam olyan rosszul.

Elkezdtem ismét gyakorolni énekelni. Már nagyon hiányzott, és nagyon szeretnék végre eljutni az őszi MondoConra, hogy énekelhessek karaokén. Manapság ezt a JAM Project dalt hallgatom sokszor:


Szinte könnyeket csal ki belőlem, olyan szép. Okui Masami megint bizonyított, hogy tud zenét írni. Bár kicsit árnyalja a képet, hogy azon túl, hogy érződik, hogy a saját érzéseit írja meg zenében, de azért igazodnia kell a játékhoz, melyhez szól a zene, nem utolsó sorban a fiúkhoz is kell igazítania az éneket. Ahogy hallgattam az éneket, és visszagondoltam, hogy mit tudok, arra jutottam magamban, hogy talán nekem is menne. És majdnem! Majdnem ki tudom énekelni a dalban hallható legmagasabb férfihangot, csak ott megakad. De érzem, hogy kijön, csak kellene énektanár, aki segítene kiterjeszteni az énekhangomat, és akkor menne. Nagyon fellelkesített, hogy már azokat a hangokat is sikerült kiénekelni, amikről azt gondoltam, hogy túl magasak nekem. Csak a legmagasabbakig nem érek fel. Ha menne, akkor nagyot tudnék énekelni ezzel a számmal.