Néhány hónapja történt az eset, hogy elvesztettem, a Nintendo 3DS konzolomat, és vele együtt a Nintendo Network ID-m is odalett. Vagy mégsem? Nagy nehezen sikerült visszaszerezni, ezen történetemet szeretném megosztani, hátha segítségére lehetek azoknak, akik hasonlóképpen jártak, mint én.
Sok negatív kritika érte a Friend Code rendszert a Wii és Nintendo DS korszakában, hiszen ez nem valódi felhasználói rendszer, mivel konzolhoz van kötve, nem felhasználóhoz. Így ha valami baj történt az asztali- vagy / (ne adj isten) és kézikonzolunkkal, akkor nem lehet visszahozni a letöltött játékokat. Ezen nagyrészt segített a mostani Nintendo Network ID, ám ennek az (alapból jogosan) szigorú rendszere okozhat némi bosszúságot és történhetnek olyan esetek, amikor nem látni megoldást arra, hogyan oldódhat meg a probléma.
Velem történt egy ilyen, és tegnap sikerült megtalálni rá a végleges megoldást. Tavaly novemberben sikerült elvesztenem a Nintendo 3DS konzolomat. Az eset pikantériája az, hogy az utolsó nap történt ez, amikor Angliában voltam, így nagyon idő sem volt keresni, de az esetleges lehetséges helyeken nem találtam. Végül nem is került elő, majd később jelezték a barátaim, hogy a Friend List-ben látják, hogy valaki használja a konzolomat, tehát valaki megtalálta a gépet. Ekkor reménykedtem, hogy megformázza a gépet, így a Nintendo Network ID kikerül abból a konzolból, és újra rá tudok csatlakozni. Ez nem történt meg, de aztán rájöttem, hogy nagy csoda lenne, hogy megformázná, hiszen rengeteg játékot letöltöttem a gépre. Nem kicsit mérgeltem magam azon, hogy más büntetlenül játszik az általam vásárolt játékkal, így írtam E-mailt a Nintendo support-nak, melyben megkértem, hogy kössék ki a régi Nintendo 3DS-ről a NNID-t. Ehhez a következő adatokat kérték:
- Nintendo Network ID
- E-mail cím, melyet a konzolhoz használok
- Születési dátum
- Régi konzol szériaszáma
- Új konzol szériaszáma
- Ok, hogy miért nem használom a régi konzolt
- Volt-e formázva a régi konzol
- Rendőrségi jelentés
Az utolsó résznél bukott el a dolog, ugyanis elmentem a rendőrségre bejelenteni a dolgot, de azt mondták, hogy felesleges bejelentést tenni, mert az eset Angliában történt, és mivel nem is bűncselekmény által vesztettem el (tehát nem lopták el) a konzolt, ezért felesleges bármit tenni, mert mire lekommunikálják az angol rendőrséggel, az is idő, utána meg nekem kell is ki kell menni Angliába tanúskodni, és ugye a repülőjegy következő néhány napra rettenetesen drága. Végül kénytelen voltam belátni, hogy igaza volt, viszont rendőrségi jelentés híján nem foglalkoztak velem a Nintendónál. A csendes beletörődés időszaka következett, de valahol legbelül mindig is zavart, hogy valaki játszik a játékaimmal.
Aztán most, bő egy hete írt rám az egyik barátom, javasolta, hogy telefonon intézzem el, mert egyszerűbb az intézés módja. Félve szántam rá magam, ugyanis hiába tudok jól angolul, a beszédet nehezen értem, pláne telefonon. Végül tegnap délután hívtam fel őket. Ez volt az első olyan ügyfélszolgálatos telefonhívás, amikor kellemes volt az ügyintézőre várni, ugyanis The Legend of Zelda: Ocarina of Time zene szólt közben, méghozzá a Kokiri Forest, kifejezetten kellemes emlékeket ébresztett bennem. A telefonbeszélgetés akadozva ment, de 20 perc után sikerült mindent megérteni, illetve szerencsére a végét félreérteni. Azért szerencsére, mert valami olyasmit mondott a srác, hogy 4 óra kell, mire a régi konzolból kikötik a NNID-t, és 24 óra múlva csatlakoztathatom az újhoz. Mindenesetre megformáztam a Nintendo 3DS XL-t a telefonbeszélgetés után azonnal, abban a formában úgysem akartam használni. Amikor minden megvolt, az alapbeállítás is, tettem egy kósza próbát a NNID beállításával, és csodák csodájára sikerült! Végleges jelszó beállítása után, rámentem a Nintendo eShop-ra, és ott volt az összes addig letöltött játékom. 65 játékot visszakapni, azért nem akármilyen érzés volt. A legszebb az volt, hogy a Mario Kart 7 digitális változata is rajta volt a gépen, ugyanis a Mario Kart 7 Pak Nintendo 3DS XL-t vettem meg magamnak. Az a játék ezek szerint nem volt NNID-hez kötve. Azért más telefonon intézni, mert más adatokat kér. Nem kérte például a szériaszámokat, csak azt, hogy soroljak fel három játékot a letöltöttek közül. Rákérdezett a rendőrségi papírra is, el is magyaráztam, hogy mi történt (izgultam is, hogy nehogy megint itt bukjon el a dolog), és itt tudomásul vette. És végül sikerrel jártam.
Szerencse, hogy az ideiglenes felhasználóhoz nem vettem játékot, így veszteség nem ért. Ami van veszteség, hogy a játékok mentései értelemszerűen nem jöttek át, mert nem történt System Transfer, de ez legyen a legkevesebb. A másik a Wii U-t érinti, arra is rákötöttem a régi felhasználót. Ami jó, hogy az addig letöltött játékok itt is játszhatók, viszont a mentések nem jöttek át, tehát ha itt is a régi felhasználót akarom használni, akkor újra kell kezdeni, de mivel csak 3 hete van Wii U-m, így itt nem nagy veszteség. De azért utánanéztem az interneten, olyanra van csak lehetőség, hogy két Wii U közötti adatátvitel, de egyik felhasználóból a másikra nem lehet egyelőre.
Remélem, hogy a lehető legkevesebben voltak olyan pechesek, hogy elvesztették a konzoljukat, akikkel pedig megtörtént, remélem, hogy tudtam segíteni.