Játék határok nélkül 2014 – Az első adás

Először bagszival beszélgettem róla, illetve mivel ő láttam előbb (nekem magyar TV-nek nem lévén), ezért ő mondta a véleményét. Csupa rosszat. Jaj, mi lesz itt még? Mindenesetre megfogadtam magamban, hogy nem fogom elhinni, amit mond, hanem saját szememmel győződök meg róla. Szerencsére egy-két dolgot nem magyarázott el elég részletesen, így az összkép egy kicsivel jobb, de amúgy a félelmeim java része beigazolódott, amit ebben a blogpostban írtam, és hát igaza is volt. És sajnos tényleg senki nem tudja (mondjuk én is csak onnan, hogy alaposan utánanéztem), hogy miről van szó, magyar nyelven nagyon jól össze van foglalva a wikipédián. A lényeg: A '90-es évek-béli Jeux Sans Frontiéres már nincs, ez egy más műsor, hozzá hasonló, csak a franchise ugyanaz, ezért mehet nálunk Játék határok nélkül címen. Ez ugyanakkor félig becsapás a köztévétől, mert aki nem tudja, hogy mi a helyzet, joggal várhatja, hogy ugyanazt lássuk, mint annak idején, de ez csak hasonló. És sajnos, ahogy féltem tőle, tényleg másra helyezik a hangsúlyt. Elmaradnak a jó városbemutató filmek, helyette azt kell hallgatni, milyen keményen küzdöttek a magyarok. Ez az egész sajnos csak arról szól, hogy a közmédia azt mutassa, hogy milyen kemények a magyarok, így akarnak szemléletet formálni. Alapvetően nem szeretek politizálni, de ez azóta van erősen jelen az állami televízióban, amióta a jelenlegi politikai kormány van hatalmon. Ez egy érdekes figyelemelterelési módszer a valódi problémáktól, ezért is van többek között az, hogy ennyire nagy feneket kerítenek az Eurovíziós dalfesztiválnak, mint eddig bármikor, és dicsérnek agyon olyanokat, akiknél én már (még ha gondolatban is, de) kikapcsoltam a TV-t, mert azt kell mutatni, hogy mi magyarok mennyire jók vagyunk. És sajnos ugyanezt alkalmazzák a Játék határok nélkül adásaiban is. Érdekes, a régi JSF-ben nem kellett ilyen jellegű "országimázs"-építés, hogy elhiggyem, hogy igen, mi magyarok tudunk ilyenek lenni, ez az a bizonyos magyar virtus, meg ami miatt annyira féltek a magyarok nyilaitól a történelemben. Ott egyszerűen csak játszottak, küzdöttek, és örültem az eredményüknek.

Ez az élő bikás dolog meg... Erről eszembe jutott az 1999-es évi Játék határok nélkül 7. fordulója, amikor is a fonaljátékban két játékos öltött bikajelmezt, és az ellenfél csapat egyik lánytagja, mint torreádor tapasztja a bika hátára a tapadókorongokat. Na az vicces volt, amikor ők harcoltak együtt. Három fordulóban rendezték meg. Az első, a magyar-olasz páros az ilyen békés volt, de utána a francia-görög és a svájci-szlovén már sokkal erőszakosabb. Már-már izgultam a lányokért, hogy nehogy bajuk legyen, amúgy egyben nagyon vicces volt. Meg a városokat (vagy akkor most országokat) bemutató filmek hiányoznak. Egyrészt lássuk, honnan jöttek, másrészt így is megismerhettük az adott város kultúráját és látnivalóit. És engem is inspirál, hogy látogassak el külföldi városokba, ha lesz rá anyagi lehetőségem. Például Máltáról már írtam korábban, hogy mennyire tetszik. Vagy ott van például Franciaországból Nevers, a Ver-vert, a várost szimbolizáló papagáj nagyon aranyos, de a város is szép. Vagy az olasz Catanzaro, vagy aki hegyvidékekre vágyik, annak ott van az északi hegyvidék, például Val Gardena Südtirol. De Görögország önmagában eladja magát.

De ez most más. A főbíró nyakából hiányzik a síp, helyette látványos kézmozdulattal, kamerába belevigyorogva kell jeleznie, hogy vége van. És persze nem Dennis Pettiaux az, hanem valami Olivier, aki még szimpatikus is lenne, el tudom képzelni, hogy a privát életben egy rendes ember. Egy valami maradt a régi: Gundel Takács Gábor beszólásai. Ő hozza a tőle megszokott színvonalat. De az, hogy a harang meggongatós párbaj játékban jó, hogy nem lökik már le egymást, az azért durva. Bár azért még számít valamit a játék, mert a bíró megbüntette az oroszokat, amikor az egyik lány túl messzire ment, hogy ő gongassa meg a harangot. De nem. Ez már nem az, mint ami régen volt. Más itt minden, ne is várjuk az eredeti hangulatot. Bár élek a gyanúperrel, ha az eredeti játékot vitték volna tovább, az is hasonló irányba ment volna el, mert hát a 15 év az csak 15 év, és sok minden változik, és mint köztudott, nem feltétlen jó irányba. Meg fogom nézni a többit is, de ezek után senki ne csodálkozzon, ha én maradok a '90-es éveknél. Nem sok értéket lehet a jelenből felmutatni.

Az utolsó Official Nintendo Magazine

Hát döbbenten vettem tudomásul, hogy vége az Official Nintendo Magazine-nak. Meg is fogadtam magamban, hogy ha nem is végleg, de amíg itt leszek Angliában, addig megveszek minden számot. Nem tartott sokáig. Mondjuk vicces, mert az újságosnál nem esett le, hogy az utolsó számot fogom megvenni, szokásomhoz híven kerestem a videojátékos újságok között, megvettem, aztán már csak utólag láttam oldalt, hogy "Xmas" szám, és nem december. Egy évben ugyanis 13 szám jelent meg, mivel négyhetente jöttek ki az új számok, így a havi számozásban mindig előbb jártak. Ennek eredményeként a decemberi szám után mindig megjelent egy karácsonyi is. A novemberi szám még szeptemberben jelent meg. De a lényeg az, hogy hiába volt a címoldal aljára írva, hogy "last issue ever", nem tűnt fel. Majd amikor otthon elkezdtem olvasni, akkor sem értettem, miért írnak olyan játékokról tesztet, ami még meg sem jelent (future reviews). A Top 100-as listát meg betudtam az új SSB páros megjelenésének. Majd aztán felmentem valamiért az újság weboldalára, már nem emlékszem, hogy miért, ott láttam először, hogy vége. Nagyon meglepődtem, majd jobban szemügyre vettem az újságot, összeállt a kép, és akkor láttam meg, mi van az aljára írva. Nekem így sokszor lassan esnek le a dolgok, többször mondta nővérem, olyan vagyok, mint a Jóbarátokból Joey. Vagy lassan esik le a tantusz, vagy teljesen félreérti a dolgokat.

Az újság tekintetében nem is azért "nem örülök" neki, mert már nem lesz Nintendós újság, hanem mert ez azt jelzi, hogy már Angliában is haldoklik a nyomtatott sajtó. Bár itt még rengeteg témában lehet különféle magazinokat kapni, de nagyon úgy tűnik, hogy ezek száma az elkövetkezendő 5 évben drasztikusan csökkenni fog. 2012 táján megszűnt az NGamer magazin (később Nintendo Gamer), most ez következik. Amúgy már lehetett sejteni, hogy nem olyan már a magazin helyzete, mint régebben, ugyanis pár éve még mindenféle apró menőségeket csomagoltak az újságok mellé, és nagyobb kartonban adták őket, de ez idővel megváltozott, már csak maga az újság jelent meg, és legtöbbször posztert, vagy Pokémon TCG-t csomagoltak mellé. És úgy tűnik, hogy most már semmi sem lesz. A Top 100-as listára visszatérve, gondolom abból, hogy mely artworkök vannak nagyban és melyekből adnak posztert, nem nehéz kitalálni, hogy mely két játék van az első két helyen. Szép, nagyon szép. Zelda OoT a második, a Mario Galaxy pedig az első. Mondjuk én speciel fordítva raktam volna ki, mert az első Super Mario Galaxy-t annyira nem bírom, a második sokkal jobb volt. Meg persze néhány játékot máshova tettem volna, de hát ez így is van rendjén, hiszen nincs az a lista, mely a világ összes emberének megfelelne.

Aztán elkezdtem átértékelni magamban az újságot ilyen 576 KByte, 576 Konzol jelentősségűre, melyeknek nagyon szeretem a régi számait olvasni, és úgy döntöttem, hogy szétnézek az eBay-en, hogy mennyire lehet kapni az Official Nintendo Magazine régi számait. Lehet, szép számmal, és nem is drága (legalábbis ahhoz képest, amire számítottam), ilyen 2-4 fontért postával elvihető egy-egy régi szám. Majd szépen lassan elkezdem bepótolni őket. Innen tudtam meg egyébként, hogy nagyjából 1992. októberében jelenhetett meg az első szám, mert novemberit, decemberit, valaki második és harmadik számként hirdette meg. Tényleg létezett már a Nintendo hőskorától az újság. Amúgy az eredeti számozás 2006-ig ment, onnastól valamiért újra kezdték. Én eredetileg a Wii megjelenésére datáltam az új számozást, csak most láttam, hogy már 2006 nyári számok is már az új elején vannak. Gondolom, valami kiadó- vagy stábváltás lehetett az oka. Az új számozásban amúgy ez a 114. szám, tehát eddig ment az újság. A régi valami 160-ig ment, tehát összesen körülbelül 275 szám lehet. Otthon is van egy jó néhány régi szám, ezek szinte kivétel nélkül a nővérem jóvoltából lettek meg. Az első szám, ami megvan, az valami 2000. novemberi, most így hirtelen nem ugrik be, Csak az, hogy Zelda: Majora's Mask van a címlapon. Na majd látjuk, hogy lesz, mivel nagyon szeretek újságot lapozgatni, olvasgatni, képekben elmerülni, szagolgatni (a friss nyomdaillat...), ezért én ebben is maradok régimódi, és ha tudok, igyekszek minél több régi számot beszerezni, és ez a gondolat most lelkesít.

Meg most minden boldogságom tárgya az új Okui Masami CD, amit szintén az Amazontól rendeltem ugyanattól az eladótól, akitől a Mitsu kislemezt is. Csak félig vagyok boldog, és félig üresnek látom a poharat, ugyanis vele együtt Ohmi Tomoe: Fuyu no Himawari kislemezt is megrendeltem, de azt nem postázta. Volt mellette egy papír, hogy nem képes egyszerre kettőt postázni. Meg tudom bocsájtani, és még attól is el tudok tekinteni, hogy nem értem, hogy miért nem képes egyszerre postázni, nem ismerem, hogy mennek az eladónál a dolgok. De mivel ez a két kislemez párban együtt az igazi, ezért rendeltem meg őket együtt, és ezért vártam őket egyszerre. Úgy voltam vele, hogy addig nem bontom fel ezt, amíg nem jön meg a másik, de csak nem bírtam ki. Nagyon szeretem, csodálatosan szép karácsonyi lassú zene. Amúgy ez az a dal, amire mondta nekem Tukeinon, hogy ha megtanulnám, indulhatnék vele karaoke versenyre. Még megtörténhet. Különben több éve tervezem, hogy a Melted Snow és az Ohmi Tomoe kislemezeket karácsonyra megveszem. Minden évben elterveztem, aztán jött az október, november, december, a lehetőség meg elszállt. De most van. Vele együtt boldogság is van. Van egy érdekes hangulata az evolution kiadású Okui Masami albumoknak, kislemezeknek, erre ez a gyűjteménykép világított rá. Ezek mind az énekesnő saját kiadója gondozásában megjelent albumok és kislemezek, és olyan érzésem volt, mintha ezeket a kiadványokat nemcsak az köti össze, hogy azonos az előadójuk, hanem ... nehéz értelmesen úgy szavakkal elmagyarázni, hogy ne tűnjön hülyeségnek. Az a lényeg, hogy minden egyes Okui Masami kiadás egy hatalmas kincs, és folyamatosan, amint lehetőségem lesz, beszerzem az albumait és kislemezeit, hogy a gyűjtemény teljes legyen.

Valaki keresett a blogban eladó Marie figurát a Macskarisztokratákból felnőtteknek. Aki egészségesen gyereklelkű, annak tárháza végtelen, de én szívesebben vennék Berliozzal kapcsolatosan valami figurát, jelezve, hogy nekem ő a kedvencem. Csak ez a fajta gyűjtögetés inkább a lányok privilégiuma, nekik meg erre csak egy kislány macska felel meg, úgyhogy én kiestem ebből a szórásból.

Családi hangulatú edzés

A héten beindították a Kung Fu iskolában az új órarendet, ami részemről annyi változással jár, hogy a csütörtöki edzés átkerült szerdára. Ugyanis külön lettek választva a gyerekek és a felnőttek, és a gyerekek maradtak csütörtökre, mi pedig átjöttünk szerdára. Hát, nagyon meglátszik, hogy gyerekek járnak döntő többségében, a felnőtt edzésen ugyanis csak négyen voltunk. Nővéremék más okok miatt gondolom nem lelkesek érte (bár erre még lehet mondani, hogy most kezdtük), de hogy ilyen jó órában soha nem volt részem, az is egyszer tény. Szerintem mindenki ismeri a kis csoportos foglalkozások előnyeit: Oldottabb hangulat, jobban odafigyel az edző (jelen esetben Huicong) az egyénekre. És jobban mondta, hogy az adott gyakorlatot így és így kell csinálni, ezzel együtt jött a felismerés, hogy ja... Ha ezt így csinálom, nem is olyan egyszerű. Én is jobban odafigyelek, és menőnek érzem magam, ha meg tudok csinálni egy gyakorlatot. És végre új dolgot is tanultunk! Persze nem haszontalan a shaolin formát (vagy hogy mondják magyarul) gyakorolni, de a változatosság gyönyörködtet. Különböző fogásokat kezdtünk el gyakorolni, hogyan szabadulhatunk eredményesen egy hirtelen jött támadásból. Ezeket elsősorban San Shou-n oktatják, de jól jön ide is, nem árt tudni őket. Egy kínai sráccal gyakoroltam párban, ilyen vak vezet világtalant elv alapján. Amikor Huicong nem mutatta nekünk a kézmozdulatot egyénileg, akkor ment egy darabig nélküle, de utána már csak elszórakoztuk az egészet amíg nem tért vissza. Egy kicsit azért elgondolkodtam azon, hogy ezek tényleg mind szépek és jók, de mi van akkor, ha egy olyan erős egyén támad meg minket, akinél örülhetünk, ha egyáltalán nem töri ripityára a csontunkat. Vagy ha nem számít, hogy milyen erősen fog le minket, mert ezek biztos fogások, akkor semmi baj. Mindenesetre nagyon örültem ennek az órának. A szombati menetrend marad, mivel akkor felnőttek és gyerekek együtt vannak, és megmondom őszintén, örülök, hogy pont a csütörtöki lett külön választva, mert kevesen járnak mindkét alkalommal egy héten, és a szombati csoport jobb. Nem hittem el, hogy néha fegyelmezni kell a gyerekeket. Eddig én csak örülök a változásoknak, és bízok abban, hogy majd jönnek többen is.

Az angol nyelviskola is elég jól megy. Már itt is meg lehet tapasztalni, hogy valóban vannak különbségek angol is magyar oktatási rendszer és elmélet között. Itt jobban odafigyelnek magára az egyénre és a tanulási módszereire. Volt egy amolyan "tutorial" elbeszélgetés a tanárral, akihez lehet fordulni, amikor is mindenkivel egyénileg elbeszélget, hogy kinek mi a célja ezzel a nyelviskolával, hogyan tudja azt elérni, mik a múltbéli tanulási módszerei, mennyire jöttek be, és ilyenek. Ez tetszik, mondta is a tanár, hogy mindenki egyéniség, és mindenki más módszerrel jut el a céljáig. Effektíve a tanárok is szimpatikusak, és abból a szempontból érdekes, hogy mivel ugye az ismeretlen szavakat nem tudja elmondani mindenkinek a saját nyelvén, ezért körülírja. Ez is érdekessé teszi, bizonyos szavakat hogyan lehet körülírni angolul. Voltak közmondások, szólások. Például macskát a galambok közé engedni azt jelenti, hogy szándékosan megzavar egy addig jól menő dolgot. Vagy még egy macskás: Kijön a macska a táskából = Kibújik a szög a zsákból. Meg akik ugyanabból az énekkönyvből énekelnek, azok mind egy követ fújnak. És hasonlók, most ezek jutottak eszembe. Meg sok az interaktív, párban dolgozós, beszélgetős feladat. Jobban kíváncsiak arra, hogyan gondolkodunk. Úgyhogy örülök ennek a tanfolyamnak, akár itt maradok Angliában, akár hazamegyek, csak a hasznomra válik.

GAME XL

Az előző blogpost második felében tőlem szokatlanul durván fejeztem ki negatív véleményemet. Alapvetően tényleg olyan jellem vagyok, aki a pozitív dolgokat szereti kiemelni, de hát én is emberből vagyok, és sajnos én is láthatok olyat, vagy bármi, ami ilyen negatív érzelmeket vált ki belőlem. És ezekre nehéz nem odafigyelni, amikor olyan "körben" történik ez, amit nagyon szeretek. Na de szerencsére sok jó dolgot el lehet mondani az 1996-os Játék határok nélkülről. A városok bemutatkozó filmjei alatt zene szokott menni, és a szlovének bemutatkozófilmjének zenéje valami csodaszép. Kellemes, lágy, már-már andalító. Azt nem tudom, hogy milyen zene ez, de a stílusból ítélve valami szláv népdal, népzene lehet, a hangzása ugyanis hasonlít Zorán: Körtánc - Kóló albumán hallható dalokra, az az album tartalmaz szláv népzenei elemeket, valamint a Koncert 2003 albumán van egy instrumentális zene Szláv népdal címen, az is valami hasonló.

Úgy tűnik, hogy kisebb jele mutatkozik annak, hogy Angliában kezd magára találni a videojátékos piac. Tegnap ugyanis új GAME üzlet nyílt Birkenhead-ben, nagyobb üzletre váltottak. Az előző eléggé kicsi volt, éppen akkora volt, hogy a játékokat praktikusan el tudták helyezni a polcokon, de az új nemhogy nagyobb lett, hanem hangulatosabb is. Külsőre így néz ki:

Központi helyen van, így többen látják, a kicsi üzlet oldalt volt. Szeretem az ilyen változásokat, de sajnos az árak nem változtak, ugyanúgy néhány fonttal drágábbak, mint máshol. Eléggé ritka, hogy egy árban van a többi üzlettel, így kijelenthetem, hogy ha a GAME-ben vásárolok, azzal részint azt a hangulatot is megvásárolok, hogy ott vásárolhattam. Lehet dönteni. Na persze az első nap csak ne menjek már üres kézzel, találtam olyat, de nem kerül extra pénzbe, és jól is jön:

Ez egy kisebb, A5-ös méretű könyv. Ahogy a képen látható, négy játékról lehet olvasni a könyvben, de koránt sem teljesek a végigjátszások, mégis azért adták normál áron, mert egy kódot tartalmaz, mellyel elérhetők digitális formában elérhetők a teljes végigjátszások. Egészen ötletes, bár könyvek tekintetében sem vagyok a digitális formátumok híve. Letölteni nem lehet őket, csupán a weboldalon lehet megnézni őket normál méretben. Nyilván illegális letöltés elleni védelem, de az a hátránya, hogy csak a weboldalról lehet elérni online, letölteni sehogy nem lehet őket, legalábbis nem ismerem a módját. De legalább teljesek a leírások, bár a Mario Kart 7 megvan könyv formájában. A New Super Mario Bros. 2-nek örülök. És mivel majd a Zeldát is tervezem majd beszerezni (nincs prioritásban, majd egyszer), majd az is jó lesz akkor.

A két nap különbség a képen nem véletlen, kétszer voltam egymás után. Akartam már első nap is képet csinálni az üzletről, csak a fényképezőgép otthon maradt. Tegnap elvittem, mert egyébként is terveztem visszamenni, ugyanis ugye írtam régebben, hogy szeretnék egy 128 GByte-os Pen Drive-ot a Játék Határok Nélkül összes műsorának. És akkor néha nézegettem, láttam, hogy van £50-ért, és ugyanígy hétfőn spontán néztem, hogy hátha, és az Argos-ban láttam egyet féláron. De amikor megnéztem a Birkenhead-i üzletükben van-e, nem volt készleten. A legközelebbi is csak Bromborough-ban van, az meg fél óra kocsival. De megnéztem péntek este is, és láttam, hogy hoztak ide is, úgyhogy másnap elmentem érte. Amúgy £67 volt az eredeti ára, és £33.33-ra volt leértékelve. Örültem neki. Így már egy helyen van az összes JSF adás. Vitrinem nincs, de nagyon fogok rá vigyázni, különleges bánásmódban lesz része.

Néhány 2014-es Játék határok nélkül adat

Na, látom promotálja a közmédia az új Játék határok nélkült. Viszont az sg.hu oldalon olvasva az információkat, csalódottan vettem tudomásul, hogy nem ugyanazt fogjuk látni, mint a '90-es években. Ugyanis nem a Jeux Sans Frontiéres játékot indítják újra, hanem az Intervilles-t. Ennek utánaolvastam, nem áll annyira messze a megszokott játékoktól, konkrétan a franchise része. Sőt ez volt a nagy előd, ugyanis az első adás még 1959-ben ment le. Ezután jött az It's Knock Out, majd a Jeux Sans Frontiéres. Részletes információ itt olvasható, ahogy elnézem, teljesen mások a szabályok. A ponttáblázatot nézve párosával játszanak az országok, a győztes kap 1 pontot, döntetlen esetén nem kap pontot egyik ország sem, a vesztest pedig -1 ponttal büntetik, illetve az újaknál 3-1-0 pont az arány, mint a fociban. Hát, nagyon érdekes, az biztos. Esélyt mindenképpen adok a játéknak, de azt hiszem, hogy az úgy a legreálisabb, ha egyrészt nem várom a '90-es évek hangulatát, másrészt meg biztos, hogy az új szabályok, új pontkiosztás másképp fog festeni teljesen. Azt olvastam már több helyen, hogy a játékok keményebbek, balesetveszélyesebbek lesznek, és ebből a szempontból megint félek, hogy meg fog valósulni az a félelmem, hogy 2014-ben már nem a puszta játék a lényeg, hanem a nézettség is, amit mai trendeknek megfelelően akarnak generálni. Ha észreveszem ugyanazokat, mint a néhány éve újraindított Szerencsekerék játékban, hogy "megbutították" az egészet, akkor nem fogom követni. Az egyik jel erre az élő állat. Láttam az előzetesben a bikát... több mint félek. De majd kiderül minden 2014. október 18-án 20:20-kor, már a port.hu is reklámozza az új részt.

De vajon lehet-e rosszabb az 1996-os év 1. elődöntőjénél? Még néhány hete gondoltam ki, hogy ezt az adást akkor érdemes megnézni, amikor már olyan tökéletes napod volt, hogy annál szebb már nem lehet, akkor ez majd segít leszállni a földre, és rájössz, hogy túl szép volt az egész ahhoz, hogy igaz legyen. Eléggé rosszmájúnak hangzik, ma meg is néztem még egyszer, hátha mostani fejemmel másképp gondolkodok. Ez az az ominózus adás, amit Gundel Takács Gábor helyett Márton Csaba vezetett, és gondoltam, hogy hátha... de nem. Nagyon nem. Olyannyira nem, hogy most is rácsodálkoztam, hogy lehet ennyire rosszul vezetni egy műsort? Ez a pasas egy utolsó kereskedelmi TV jósolós műsorába illik, azt a színvonalat tudja. Fájdalmas volt végighallgatni a ráadásul nagymenőzős szövegelését, bár egyszer-egyszer voltak találó beszólásai, de a nagyja siralmas. Azon meg már kínomban röhögtem, amikor már csak a magyar és a görög csapat nem használta ki a jokerét, és már az ő csapatkapitányuk maradt a pódiumon, és ilyet mond: "A többi csapatkapitány nem büfézni ment, hanem már elhasználták a jokerlehetőségüket". Fájdalmas. Talán még a nagyon depressziós napokra ajánlom, amikor már minden mindegy. Ja, hogy ilyen létforma is lehet műsorvezető? Most mit számít. Hála istennek, nem hallottam róla utána, és a második elődöntőre ismét visszatér Gundel Takács Gábor, Márton Csabára meg mondták, hogy hangszalag-gyulladás (vagy mi a fene) miatt szünetel. Mesebeszéd, meg merem kockáztatni, hogy úgy kirúgták, hogy a lába nem érte a földet. 1996-ban még nem volt annyira igény az igénytelenségre.

A Super Smash Bros.-ról mélyebben

Elég sokat játszottam az utóbbi időkben az új Super Smash Bros.-szal, így lássunk egy kicsit részletesebb elemzést. Tetszik, nagyon tetszik. Eddig jobbnak tartom, mint a Brawl-t, a Wii-s Smash Bros.-t mostani fejjel nem szeretem annyira. Túlságosan nagymenőre akarták csinálni, ezáltal elvesztette a spontaneitását, ami például a Melee-ben még megvan, a GameCube-osat is többre tartom a Brawl-nál. De most az új játék van fókuszban. Az új harcosok tetszenek, már néhányukról nem tudom, hogy a Kid Icarus-ból, vagy a Fire Emblem-ből vannak eredetileg, ezeket a sorozatokat nem ismerem. Viszont Little Mac-nek örültem, új főkarakter lesz nálam. PUNCH OUT!! menő játék, hősünk pedig kellőképp erős, csak nem tudom, hogy honnan a Final Smash-e, mert én nem tudok arról, hogy egy játékban is szörnnyé változott volna. Ilyen nagydarab szörnnyé változik, és ütlegel mindenkit, ahogy ér. Szoktam néha Wii Fit Trainer-rel is játszani, ő nem annyira erős. A mozdulatai a különböző jóga és izomerősítő gyakorlatokból van, ami kicsit furcsának hat, de az vicces, amikor a Napüdvözlés (Sun Salutation) jógapózt csinálja az egyik speciális támadás gyanánt, és a Nap olyan szinten viszonozza az üdvözlést, hogy megjelenik harcosunk előtt, és fegyverként felajánlja magát. Hatásos. A Final Smash-e érdekes: Az összes gyakorlat sziluettje megjelenik előtte, és azokat alkalmazza támadás gyanánt.

Azt hittem, hogy külön meg kell nyitni, de csak tüzetesebb szétnézés után jöttem rá, hogy alapból készíthetünk Mii harcost. Három alaplehetőség van: "kézi harcos" (verekedős), kardharcos és fegyveres. Nekem a kardos tetszett a legjobban, ehhez menő támadások párosulnak, és a ninja-ruha pedig csak tökéletesíti az ideális harcos képét a szememben. Így nézek ki:

Ez ilyen lopakodós, hátulról támadós stílus. Játék közben, ha szünetelünk, lehet képet csinálni, és ez sikeredett abban a pillanatban. Nálamnál menőbb harcost a Föld nem hordott a hátán. Amúgy egész gyorsan ráéreztem az irányításra, egy pillanatra nem is tudtam eldönteni, hogy most én fejlődtem ennyit, vagy a gépi játékosokat gyengítették meg ennyire, de többször tudtam vert helyzetből fordítani. És még rengeteg minden van. Nem is állok még készen teszt írására, mert rájöttem, hogy sokkal több tartalom van benne, mint eddig gondoltam. De majd. Addig is (és persze utána is) kiélvezem minden egyes pillanatát. Jó lesz ez, nagyon.

Komolyabb update-en ment át a Nintendo 3DS konzol menüje. Nemcsak hogy testre szabható letta menü dizájnja, hanem képeket is lehet csinálni. Eszembe jutott, hogy így a digitális gyűjteményünkről is lehet képeket készíteni. Emígyen:

Akárhogy is nézzük, nagyon belehúzott a Nintendo. A Wii U-s Super Smash Bros. is olyan extrákkal fog megjelenni 2014. december 5-én, ami nem igazán jellemző rájuk. GameCube controller adapter, Amiibók, új GameCube controller, a régiek is köthetők az adapterhez... Egyetlen rossz, hogy sajnos az adapter segítségével csak a Super Smash Bros. játszható, semelyik másik Wii U játék nem. De így is azt mondom, hogy fantasztikus, amit a Nintendo csinál, egyben nem értem, hogy miért kellett leküldeni magukat a pokolba, hogy ilyen nagyszerű ötletekkel rukkoljanak elő.

Amikor a szerelem tényleg mindent legyőz

Érdekes animén vagyok túl, eleinte azért fogtam bele, hogy hátha segít megérteni bizonyos dolgokat, aztán a végére egészen érdekes dolog sült ki belőle. Ez a LOVE STAGE!!, egy shounen ai, de nem ezért terveztem megnézni, hanem mert az egyik fiú néha lányruhában van, és arra gondoltam, hogy hátha segít megérteni, hogy milyen lelki háttere lehet annak, hogy valaki ahhoz folyamodik, hogy nemével ellentétes ruházatot visel. Ha valamit, ezt soha nem tudtam megérteni, hogy miért van az, hogy valaki valamilyen neműnek születik, és annak ellenkezőjének érzi magát lélekben. Erre választ ugyan nem kaptam, mert kiderült, hogy itt másról van szó.

A főszereplő srác Sena Izumi, aki celebcsaládba született, minden egyes családtag ismert személyiség. Hősünknek teljesen más vágya van, mangarajzoló akar lenni, őt egyáltalán nem izgatja a celebvilág. Ám már 10 évesen belekényszerítik ebbe, ugyanis egy házasságban kellett valamiért lányruhát felvennie. Pontosan nem értettem, hogy miért, de koszorús lányra tippelek. Igencsak nyilvánvaló, hogy rosszul érzi magát női ruhában, ugyanis neki semmi baja nincs sem a nemi- sem (eleinte) a szexuális identitásával, szegénynek az minden bűne, hogy iszonyúan lányosan néz ki, konkrétan mondanánk inkább fiús lánynak, mint lányos fiúnak. És hát a ruha lányos lányt csinál belőle. Ennyire szeretnek játszani a japánok a nemiséggel és a szexualitással, sok ilyen példát lehet mondani. És már ekkor megismerkedik azzal a kisfiúval, akivel majd felnőttkorukra összejönnek. Ő már itt kiszemelte magának, és szentül meg van győződve arról, hogy lányt lát. Telnek az évek, Izumi-nak fiatal felnőttként ismét lányruhát kell viselnie. Méghozzá immáron esküvői ruhát, és mit ad isten? Ugyanaz a srác lesz a partnere, akivel gyerekként találkozott. Azonnal megismerik egymást, a "férj-pasi" azonnal beleszeret, de még most sem tudja, hogy mi az igazság nem tekintetében. Csak meglátja benne azt a tisztaságot, ártatlanságot, ami már gyerekként is rabul ejtette őt. Nem is csinálnak sokáig titkot abból, hogy áldozatunk valóban fiú, maga a bátyja leplezi le (szinte szó szerint). Ryouma teljesen kibukik, soha többet nem kívánja látni őt, ott vesszen el, ahol van. Persze ez nem olyan egyszerű, sehogy nem tudja elfelejteni őt, még álmaiban is csak őt látja. Hogy mi lesz ebből? Egy kicsit tépelődik magában, de hála istennek, nem csináltak drámát abból, hogy jaj, akkor most meleg vagyok? Mit szól majd hozzá ő meg ő? És ez nagyon jó pontja az animének, nem csinál kérdést abból, hogy a másik vele azonos nemű, hanem ha úgy érzi, hogy ő az igazi, akkor mindent megtesz, hogy akkor valósággá is váljon. Izumi-nál nagyobb tépelődést lehet látni, de az ő esete talán érthetőbb is, hiszen belekényszerítették ebbe a lányos dologba, és erre rájön, hogy lehet, hogy mégis csak több köze ehhez a világhoz, mint hitte? Hiszen meg volt győződve arról (ez nincs kimondva, de azért nyilvánvalóvá válik) hogy a lányokat szereti. De ő sem dilemmázik aztán sokat. Mondjuk nincs is nagyon idő rá, mert az egész történet zsenge 10 részes. És ez így rendben van, csak annyira van érzelmileg dramatizálva, amennyire lennie kell.

Sok jó dolog van az animében, mégsem ajánlom mindenkinek, mert azért látszik, hogy lányoknak csinálták, itt-ott egyes jeleneteknél igencsak felhúzatják a nézővel a rózsaszín szemüveget. Szerencsére túlzásba nem vitték, így akit nem zavarnak, az tehet egy próbát vele, mert azért nézhetőre sikeredett. Zenében alulteljesít, sem az opening, sem az ending nem tetszik nekem. Ha kezdő animés lennék, és nem lennék még jártas a japán zenében, akkor rácsodálkoznék, hogy nahát, mik vannak odaát... De így inkább távol maradnék tőle, nekem ez már kevés. Persze, ahogy lenni szokás nálam, az eladásoknak azért utánanéztem. Úgy voltam vele, hogy maximum 20.000 példány, ha megvan, akkor túlteljesítette az elképzeléseimet. De az a 477, amit az ending kislemez produkált a 125. helyen, az úgy nem semmi... Az opening kislemezből is valami 630 ment el, úgy tűnik, nem én vagyok az egyedüli, akinek nem tetszett.

Változások

Szép dolog változtatni, valami újba belefogni. Ahogy írtam tegnap ismét sok munka van az iskola körül, október 13-ától jelentősen kibővül az órarend. Elsősorban azért, mert nem kezdő és haladó Kung Fu lesz, hanem szintekre lesznek osztva a csoportok, méghozzá ha jól tudom, eredeti kínai "szintezés" szerint. Ez úgy néz ki, hogy indul 5. Ji-ről, majd eléri az elsőt, innen átmegy Duan-ba, ami egyestől indul, és hatos a csúcs. De az már olyan csúcs, hogy nyakad-kezed-lábad kitöröd, olyanokat tudsz. Xingbo pedig a legmagasabb szint (tehát a 6. Duan) mestere. Ennyire nem lesznek szintekre osztva az órák, hanem úgynevezett "Gold-", "Silver-" és "Bronze Eagle"-re. A tanulók közül a legjobbakat az 1. Ji-be sorolták, de már az is elég kemény nekem, ők vannak a "Gold Eagle" csoportban, a kettes, hármas szintűek (egyszerűsítsünk) a Silver-ben, míg a négyes, ötös a Bronze-ban. Engem a négyesbe soroltak be, az pont helyén való, de azt tudni kell rólam, hogy amekkora fizikai erő birtokában voltam gyerekként, kész csodának számít, hogy eljutottam idáig.

Legfőképp a Kung Fu órák bővültek, Tai Chi és a San Shou (kínai kick-box) annyira nem, akrobatikus Kung Fu pedig maradt a heti egy alkalom. Csak hát sajnos, ahogy lenni szokott, a változásokhoz stressz is párosul, melyből nekem is jutott, és ez egy kicsit megviselt lelkileg. De szerencsére vannak itt olyan emberek, akikkel ezeket meg tudom beszélni, érzem és tudom, hogy figyelnek rám, meghallgatnak, aztán a végére kölcsönös és oldott beszélgetés lesz. Ilyenkor van az, hogy nem számít, hogy múlik az idő, mert jól érezzük magunkat, és ezek nekem mindennél többet érnek. Ezért is van az egyébként, hogy nem nagyon szeretek csak úgy felületesen beszélgetni, szerencsére elég hamar észreveszem, ha valaki csak udvariasságból "figyel", és akkor gyorsan abba is hagyom. De a komoly beszélgetések köszönhetően 2-3 nap alatt helyrerázódtam, de ennek ellenére elbizonytalanodtam, hogy jöjjek vissza novemberben, vagy sem? Amúgy szórólapokkal is hirdetjük az új órákat, és tegnap szórólapozás közben gondolkodtam ezen, aztán arra jutottam magamban, hogy érdemes lenne visszajönni, és adni egy pár hónapot, hogy lássuk, mi lesz az újdonságokból, valamint, hogy fogják viselni. Könnyen meglehet, hogy minden jóra fordul, az idő úgyis keményen igazságot tesz mindenki felett.

Super Smash Bros. Nintendo 3DS-re

Hát, egy kicsit így meg úgy, de nekem is meglett a Super Smash Bros. Sokunknak meglett a Nintendós közösségből (ezt úgy írtam, mintha még most is napi szinten tartanám velük a kapcsolatot, pedig manapság nincs így), és én is. De nem azért, hogy felmutassam, hogy nekem is megvan, hanem mert nagyon érdekelt. De eleinte nem tudtam, hogy meg tudom-e venni, vagy sem, volt olyan, hogy előrendeltem, de azt is visszavontam. Aztán tegnap este megnéztem egy pár videót, és úgy voltam vele, hogy jó, pénz van rá, ha megtalálom maximum £35-ért, akkor jöhet. Ma reggel elmentem érte. £37 volt, de nem akartam már azon a két fonton őrlődni, inkább kispórolom magamnak. A Grainger Games az egyetlen konzolbolt, ami nem GAME (ami ugye nagyon drága), és adnak újonnan játékot, tehát nagyon nem volt más alternatíva.

Még csak kipróbálni volt időm, mert megint rengeteg a munka az iskola körül, egyelőre nagyon tetszik, de értem, hogy miért nem adnak maximális pontszámot a játéknak. Nem érzek egyelőre annyi tartalmat a játékban annak ellenére, hogy elég sok karakter és pálya van a játékban. Ez részint érthető is, mert egy kézikonzolos játékban nincs annyi tartalom, majd a Wii U-s biztosan sokkal jobb lesz. Az első játékban meg ahogy nézegettem a pályákat, és láttam a Nintendogs-os nappalit, egyszerűen nem bírtam ellenállni neki. Magát a játékot nagyon élvezem, az előző játékokból megszokott beállításokkal játszok, tehát 5 élettel. Alig várom, hogy újra játsszak, aki játszani akar velem, az jelezze kommentben, vagy barátok Facebook-on vagy Skype-on. Részletesebb vélemény később.

És egy információ, mert hamarosan adásba kerül a legújabb Játék határok nélkül, mely pontosan 2014. október 18-án lesz a köztévében.

Néhány nemrégiben beszerzett CD és DVD.

Végül sikerült megszerezni Okui Masami: Mitsu kislemezét. Amazonon találtam meg, az egyik japán boltnak volt belőle készleten. Összességében jobban is jártam, mert kicsivel olcsóbb is volt, mint a CDJapannél. Most is azt gondolom, hogy az egyik legjobb kislemeze, nagyon szeretem azokat a dalait, ahol őszintén és hitelesen énekel az érzéseiről. Attól más egy olyan előadó komolyabb dala, azzal, hogy saját maga írja azt, hogy ő maga úgy fejezi ki magát, ahogyan azt legbelül érzi. És ha ehhez, hozzámegy az is, hogy azonosulni tudunk a szerzeménnyel, akkor jön a zene pszichés pozitív hatása, amely nagyban segíthet rajtunk. Elősegítheti az adott probléma oki kezelését, bátoríthat a cselekedetre. Ez a dal pedig részint az illúziókról szól, hiszen egy olyan ember szeretetére vágyik, aki félrevezette őt (ezt ki is mondja). Alapvetően itt nem énekel olyan dominánsan, mint más balladáiban, de az utolsó refrénnél a háttérvokál (aki egyébként ő maga jó szokásához híven) egy helyen nagyon kiugrik, ezzel kiemeli az éneket is. És ezzel megnyugszik, és elfogadással a hangjában zárja le a dalt. Annyira még nem vagyok otthon a japán nyelvben, de feltételezem, hogy az elfogadást az is szimbolizálja, hogy az első versében "watashi tachi madowashita" szavakkal fejezi ki, hogy milyen is az, akiről énekel, majd a záróversét így fejezi be: "Watashi tachi wo madowasu". Más a ragozás, így valószínűleg mást is jelent. A madowasu, madowashita (gondolom a madowa a szótő, ez jelenti azt, hogy megzavar, megtéveszt, amúgy a kanji-ja ez: 惑 és kínaiul is ugyanezt jelenti, ahogy okoskodok a fordítóval.) És persze, ahogy az lenni szokás, hiába tudja, hiába mondja ki, hogy nem tiszták az egyén szándékai, csak azért is kialakít vele egy kapcsolatot, amire persze ráfázik és végül (úgy tűnik, hogy) elfogadja, hogy mi történt. A videoklip is nagyon kifejező, azt már belinkeltem korábban. És csak ismételni tudom magam, hogy felbecsülhetetlen eredeti CD-t kezemben tartani, főleg olyat, melynek dalával nagyban tudok azonosulni. Olyannyira, hogy még azt is el tudom fogadni, hogy a B-side track, a Paradise Lost teljesen disszonáns, nem is szeretem annyira azt a számot. Viszont helyet kapott még egy régebbi dalának a Sora ni Kakeru Hashi-nak egy újrahangszerelt változata, melyben Kageyama Hironobu gitározik és háttérvokálozik. A címadó dal videoklipjében pedig szerepel Endoh Masaaki is, így a kislemez egy kicsit JAM Project koprodukció is. Az biztos, hogy külön ékessége az Okui Masami repertoárnak.

Nem most terveztem megvenni a legújabb Zorán koncert DVD-t, de végül meglett. És rettenetesen örülök neki. Néhány éve a Kultúrbarlang foglalkozik a Zorán kiadványok terjesztésével, tavaly konkrétan mind a hat régi Hungarotonos Zorán albumot kiadták újra. Sajnos nem jutányos áron, így az Édes Évek CD továbbra is hiányzik. A lényeg az, hogy úgy kezdődött, hogy megkérdeztem a Kultúrbarlangot E-mailben, hogy szállítanak-e Angliába is. Mondták, hogy természetesen, csak adjam meg a címemet. Megadtam nekik, de nem írtam meg konkrétan, hogy szeretném megrendelni, nem is jött rá azonnal válasz csak kb. 2 hét múlva, hogy postázták a DVD-t, és hogy ennyi lesz az ára. Fúú, hát jó. Örültem neki, de váratlanul ért, de utána úgy bántam a pénzzel, hogy ki tudjam fizetni. 5.090 forint volt postával, valami £13.60 font volt átszámolva. Megjött, nagyon örültem neki, csak először megijedtem, hogy nem tudom kifizetni. Először ugyanis a bankba mentem, ahol a számlám van, hogy segítsenek Magyarországra pénzt átutalni. Mondja az ügyintéző, hogy £25 a költsége. Meg vannak bolondulva... Egyszerűen már nem tudom szebben mondani. Most már látom, hogy az lehet, hogy az alap banki szolgáltatások ingyenesek, de az ilyenek meg extrém drágák. Természetesen nem utaltam át, hanem mutatott az ügyintéző egy másik intézetet, a "The Money Shop"-ot, ahol ezt olcsóbban lehet megtenni. De még mennyivel... £2.90 volt az extra költség. Erre is azt mondtam volna szívem szerint, hogy inkább átugrottam volna, de ezt már sokkal inkább kifizetem, ha már van költsége a külföldi átutalásnak. És rendben is lett. A koncert maga? Úgy tűnik, Zorán hiába csak egy szál gitárral ül középen, nincs két egyforma koncertje. Pláne, hogy a tavaly megjelent Egypár barát albuma duettalbum, és mindegyik vendége jelen volt. Érdekes kettősséget hozott magával a koncert, ugyanis ahogy annak lennie kell, művészi, de mégis tetten érhető volt a spontaneitás, ami nagyban megnövelte az előadás értékét. Zoránnak egy ilyen koncert után merek még legalább 10 évet jósolni. Szokása az Apám hitte című dalának végét a közönséggel énekeltetni, és tényleg mindenki egy emberként énekte most, Zorán csak ennyit mond: "Ez annyira megható, komolyan." Nem értem, hogy mit csodálkozik. Aki 50 éve változatlan minőséggel szolgál, zenei pályája felér egy életművel, annak ez a legkevesebb, ami visszajár. Nagyon átjött a hangulat, egy újabb nagyszerű koncert DVD-vel lepett meg minket, rajongókat. És innen Angliából nagy hálával tartozok, hogy nekem is dedikálta a DVD-t, és legyek akármennyire is távol a hazámtól, zenéjének mindenhol hatalmas eszmei értéke van.

Ezt a CD-t pedig inkább az iskolának vettem, ahogy gazdasági nyelven szokás mondani: apportba. Kung Fu órák alatt szokásuk mai nyugati zenét adni, és van néhány Now That's What I Call Music! CD-jük, és úgy döntöttem, hogy ennyivel is segítem őket, hogy megszerzem nekik a legújabb kiadást a 88-asat. Még júliusban jelent meg, már akkor is szemeztem vele, mert ezen van néhány dal, amit szívesen meghallgatok, ha éppen szól:

• Clean Bandit feat. Jess Glynne: Rather Be
• Kiesza: Hideaway
• Neon Jungle: Welcome to the Jungle

Ezek közül az elsőről már írtam korábban is, ezt a mai napig szeretem, a másik kettőt meg inkább viccesnek tartom. A Hideaway tényleg inkább a vicc kategória nálam: Ezzel az énekkel balladát énekelni, nekem sehogy sem hiteles. De maga az ötlet tetszik. A videoklipet is volt "szerencsém" látni, a nő férfiról férfira jár, elhiszem, hogy fáj neki a szerelem... Nem is értem, miért kételkedek. A Welcome to the Jungle olyasfajta elektronikus zene, amit meghallgatok, csak ahogy számítottam rá, néhány meghallgatás után dögunalmasnak fogom tartani, mert nem sok változatosság van a dalban. A többi dal nagyrészét pedig a pokolba kívánom. Gyűlölöm a mai nyugati zenét. De annyira meghallgatom, hogy ha Kung Fu edzések alatt szól, akkor mondom magamban, jó, menjen. Amúgy ez az egész válogatássorozat 1983-ban indult, ezalatt a 31 év alatt érte el a 88. részét. Meg volt egy darabig Magyarországon is, csak a 8. rész után megszűnt. Ment még a Now.hu is, na az jó ötlet volt, de az sem bírta sokáig. Itt Angliában a mai napig megy. Majd a századikra külön befizetek.