2014. szeptember 23., kedd

Piszkavas

Jó újra elmerülni a Játék határok nélkül műsoraiban. Az utóbbi időkben többször járt a fejemben az 1996-os játék eredményjelző tábla zenéje, ezért kezdtem el újra nézni egy pár műsort, és ismét írni a fordulók leírásait. Most már külön oldalt szentelek neki, ezzel jelezvén, hogy komolyan gondolom és most már be akarom fejezni. Gondolkodtam külön weboldalon is, de már unom az új weboldalak készítgetését, inkább a blogban szánok neki külön oldalt, ezzel is demonstrálva, hogy az életem része. Jelenlegi terveim szerint egy héten két elődöntőt csinálok meg, de ez a gyakorlatban több mindentől függ: Időtől, lehetőségektől, és nem utolsó sorban kedvtől is. "Munka" miatt az 1993-as év 2. fordulóját néztem meg, szórakozásképp pedig először az 1996-os év 6. fordulóját, majd az 1995-ös év 6. fordulóját és az 1997-es évnek szintén a 6. fordulóját. Semmi összehasonlítás, csak úgy voltam vele, hogy már, hogy megnézem az egyik évét, akkor lássam a "szomszédos" évekét is. Érdekes, hogy az 1996-osban nem zavar, hogy csak 6 ország játszik, nem úgy, mint az 1999-esben. A korábbi sokkal inkább élettel teli, és az eredménytábla zenéje pedig nagyon rövid, de annál hangulatosabb. Lényegében az 1995-ös gyorsított változata. Egy 1997-es adást nézni nekem továbbra is külön kaland. Magasan a legtartalmasabb, olyan érzés, mintha az egész gyorsan lemenne, de mire a végére érek, akkor meg azon kapom magam, hogy milyen hosszú volt, és távoli képként élnek az első játékok. És utána stílszerűen valami 1997-ben kiadott japán dallal akartam zárni. Jobb nem jutott eszembe, mint Okui Masami: Rose & Release dala, és hallgatva arra jutottam, hogy jobb nem is juthatott volna eszembe:

https://www.youtube.com/watch?v=ePcsKQPD40Y

Hát, most egyszer megengedheti magának, hogy egyszerűre vegye a szövegírást. Ez Shoujo Kakumei Utena dal, de hogy ending, vagy csak a Rondo-revolution dalnak adtak egy egyedi változatot, azt már nem tudom.

Ma megnéztem az JSF 1996-os év 8. elődöntőjét, volt benne egy pár érdekesség. Például Szlovénia Iška Vas nevű faluból delegált játékosokat. Elnézést a címben rejlő szóviccért, de amint megláttam kiírva a falu nevét, egyből ez jutott eszembe. Nagyon szép eredményt értek el annak ellenére, hogy 356 fős a falu, 57 ponttal nyertek. Pedig egy ilyen kis településen 8 edzett embert találni biztosan nem volt könnyű. Majd tervezek egyszer egy Játék határok nélkül elméletet írni, mert aki komolyan figyeli a játékokat, az felfedezhet néhány érdekességet, összefüggést. Azért meglepő, hogy egy ilyen kis közösségből ilyen jó csapatot sikerült összehozni, mert például az 1994-1995-ben részt vett máltai csapatok hírhedten rossz eredményeket értek el, és ez összefüggésben lehet azzal is, hogy ugye kicsi ország, összesen 415.000 körüli lakosa van, és egy-egy településnek nehéz lehetett olyan csapatot összeállítani, melynek jó esélye lehetne. Láttam néhányszor, hogy 50 év körüli, középkorú játékosai voltak Máltának.  Meg azért is tervezek írni ilyenről, mert egyszer olvastam erről egy cikket, egy országos hírű hírportálon és elég sok idétlenséget hordtak össze összefüggések címszó alatt.

2014. szeptember 20., szombat

Aki 21 órakor kávét iszik...

...az ne csodálkozzon, hogy éjszaka nem tud aludni. Ilyenkor viszont azon csodálkozom, hogy hagynak szabadlábon mászkálni.

Na mindegy is, ennek örömére két JAM Project számot vittem 100 meghallgatás fölé a Last.fm profilomon:

  • Danger Zone
  • Majin Kenzan!!

Hajrá, hajrá, mind a kettő ennél sokkal többet érdemel.

2014. szeptember 19., péntek

Harry Potter teória

Tegnap néztem meg az utolsó Harry Potter filmet. A nyolc filmet újranézni most is hatalmas élmény, az első film után több mint egy évtizeddel is nagyon hangulatos. És a nyolc DVD együtt így fest, ezeket szerintem hajlott koromban, sőt ha megérem, aggastyánként is nézni fogom. Az egyik DVD-n van magyar nyelv is, méghozzá a Halál Ereklyéinek első részében. A többit angolul néztem angol felirattal. Másfelől érdekes annak fényében nézni, hogy a könyvet 4 éve olvastam utoljára, így bizonyos jelenetek kiestek. Ugyanis ha csak a filmekre hagyatkozok, akkor nem áll egybe az egész történet. És most spoiler következik, így aki nem látta a filmeket, az ugorja át ezt a részt. Az első, amire azt tudom mondani, hogy képlékeny maradt, az az, hogy Sirius Black miért ártatlan. Arra emlékeztem, hogy ártatlanul ült az Azkabanban, de arra nem emlékszem, hogy a filmben pontosan kiderül az ártatlanságának mikéntje, ugyanakkor tisztán emlékszem arra, amikor a harmadik könyvet olvastam valami 2004 környékén, akkor teljesen logikus volt, hogy Sirius egy közveszélyes bűnöző, akit legszigorúbban kell őrizni, aztán a könyvből ki is derül, hogy miért ártatlan. Most az ugrik be, hogy Féregfark volt az, aki gyáván elmenekült, mert ugye ő a valódi bűnös, de akkor meg végül Sirius magára vállalta, ennek ha jól emlékszem, valami családi kapcsolat az oka, de ezt már csak így sok év távlatából tippelem.

A másik ami a filmek alapján kérdéses maradt számomra, az Piton múltja. Azért kedvenc szereplő egyébként, mert ilyen jól kitalált karaktert még életemben nem láttam, akinek a jelleme ennyire komplex lenne. És ahogy színésze megformálja, az már önmagában megborzongat. Amire nem tudtam rájönni, hogy miért csatlakozott Voldemorthoz, ha szerelmes volt Harry anyjába, Lily-be? Erre két változatot tudtam elképzelni: 1. Meghalt élete szerelme, és már minden mindegy volt neki. 2. A Voldemorthoz való hűsége csak látszat volt, és a valódi célja az volt, hogy információkkal szolgáljon Dumbledore-nak. Ez összességében jobban foglalkoztatott, de mivel nem tudtam okosabbat kifundálni, ezért megkérdeztem a Harry Potter könyvek és filmek szakértőjét, Szelit, hogy segítsen ki, aztán általa újabb elemek ugrottak be a történetből. Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy Piton a Mardekárba került, és emlékeztem arra is, hogy James Potter és csapata sokat piszkálta Pitont, és mivel Lily idővel hozzájuk csatlakozott, ez külön fájdalom volt Piton számára. A filmben benne van, hogy Piton már kisgyerekként szerelmes volt Lily-be, és úgy tűnt, hogy nem viszonzatlan, de aztán csak másképp történtek a dolgok, és Piton pedig kapcsolatba került a Halálfalókkal, ezáltal Voldemorttal is. Innestől már csak lefelé vezetett neki az útja. Ráadásul amikor még nem állt össze teljesen a kép, és nem láttam végig a filmeket, volt egy olyan elméletem is, főleg az első film után, hogy Piton valójában azért védi Harry-t, mert tudta, hogy Voldemort maga akarta megölni őt, de még nem elég erős hozzá. Aztán az utolsó filmre sorra ugrottak be a jelenetek, ahogy Piton könnyeit a merengőbe potyogtatva bejöttek az emlékek. Az mindenesetre nagyon szép volt, hogy Dumbledore már a kezdetektől pártfogásába vette Pitont, mert tudta, hogy az igazi nagy szerelem élete végéig elkíséri az embert. Ezt valahol Dumbledore is megélte, ezért is kezeltetett felé empátiával. Spoiler vége

Meg van egy pár kérdésem, amik tényleg nem derültek ki a filmből, de ezeket már nem akarok firtatni. Szelivel abban egyetértek, hogy hangulat ide vagy oda, a film néhol kriminálisan rossz. Főleg a negyedik évtől, amikortól ugye szignifikánsan vastagabbak lettek a könyvek, viszont a film maradt 140-150 perces. Konkrétan emlékszem, hogy sérelmeztem, hogy komplett fejezetek maradtak ki a filmből. Mindenesetre a könyveket lesz lehetőségem újraolvasni, vele együtt jobban újra megélni a történetet, ugyanis ezt is lehetőségem van beszerezni angolul. Találtam is egy dobozos kiadást:

Kicsit szívtam a fogam, amikor megláttam, mert a második, harmadik, negyedik kötet már külön megvolt, ezért majdhogynem értelmetlen lett volna újra megvenni az egészet egy dobozos, gyűjtői kiadás miatt. Viszont az első könyv eléggé ritka lett, legalábbis a környéken nem leltem fel. És eszembe jutott, hogy lehetne cserélni. Milyen jó döntés volt, ugyanis kicsit kerestem rajta. A három könyvet együtt £2.50-ért vettem meg, cserébe pedig £3-ért vették, így már megérte ezért a kiadásért még 4 fontot fizetni. Ez az első olyan alkalom, hogy angol nyelvű könyvet olvasok, és azt kell mondjam, hogy lassan megy az olvasás. Nem is csak azért, mert nem értek minden szót, mert csak 1-2 ilyen van, hanem lassabban megy úgy az olvasás, hogy fordítom közben magamban magyarra. Egy oldalt ilyen 5 perc alatt olvasok el. De amúgy élvezet újra azzal a hangulatvilággal találkozni, amivel annak idején valósággal olvastatta magát a könyv. Nagyon sokat nevettem azon, hogy Dursley szemszögéből meséli el az első napot, amikor találkozik taláros emberekkel, baglyokkal, macskával, és hogy ez képtelenség. Semmi baj nincs, minden csak a képzelet szüleménye, és milyen jó, hogy az irodai széke az ablak mögött van, így elmondhatja magáról, hogy bagolymentes délelőttje volt. Hála istennek a Harry Potter ékes példa arra, hogy van olyan, amikor a népszerűség és a minőség találkozik.

2014. szeptember 18., csütörtök

Egyéni vélemény a JAM Project BEST COLLECTION III ~JAM-ISM~ albumról

Ha nemrég írtam a tizedik album értékelésénél, hogy nem veszélyezteti a harmadik JAM BEST COLLECTION album trónját, lássuk pontosan melyik is az az album. Ez a JAM-ISM, melyet szimplán a BEST COLLECTION albumok királyának szoktam nevezni magamban. Még csak nem is a változatosság jellemzi az albumot, hanem valószínűleg annyira megtáltosodtak a SKILL kislemez sikerének hatására, hogy zsinórban jöttek utána a jobbnál jobb kislemezek és dalok. Annak a kislemeznek a dalai még a második BEST COLLECTION albumon, a FREEDOM-on hallható, ezen a harmadik kiadványon érdekes, hogy nem követik a SKILL dal stílusát szorosan, sokkal inkább az első válogatásalbumnak, a BEST PROJECT-nek egy erősebb változata. A dalok nagy része nagyjából olyan, mint a debütáló kislemezeiken, csak határozottabb, erősebb és fejlettebb. Az pedig már önmagában alap, hogy szeretem az első BEST COLLECTION albumukat is, és ezt egy még jobb kiadásban hallani, nekem több sem kell. De még mielőtt nagyon kifogynék a mondanivalókból a végére, gyorsan lássuk is a dalokat.

  1. VICTORY: Már ezen a dalon is látszik, hogy nem követték szorosan a SKILL stílusát. Ez a következő Super Robot Wars dal, és koránt sem annyira erős, mint az elődje, viszont legalább annyira hangulatos. A szokásos bevezető után jön a tőlük megszokott minőségű ének, és bár alapvetően egységes a dal, de már itt megmutatkozott az a disszonancia, amit később néhány dalukban sikerrel alkalmaztak. 8/10
  2. Kurenai no Kiba: Szinte rögtön két vállra fektettek ezzel a dallal, azonnal kedvenc lett az egyszerűsége miatt. Minőségi egyszerűség! Alapvetően komoly az énekük, de a zene és a dallamvilág annyira egyszerű, hogy mindig ösztönösen hozza magával, hogy kicsit bohókásan éneklem utánuk. És már ekkor is Okui Masami vitte a prímet, amikor lassú, már-már háttérzenében ilyen sokat sejtető hangon énekel két sort. Kétszer két sora van az egész dalban, de azzal mindent visz. 10/10
  3. VOYAGER: Na ez érdekes, ez is vicces, bohókás, de ez azért, mert gyerekeknek szánt animének az openingje. Nem ez az első ilyen alkotásuk, ezeket a dalaikat az jellemzi, hogy saját stílusukat leegyszerűsítik, játékossá teszik. Majdhogynem kigúnyolják saját magukat. Szinte hallani, hogy ők is nevetve éneklik a "Come on, baby, do the Rock 'n' Roll!" sort, a refrén pedig rendkívül hangulatos. 8/10
  4. Cry for the Earth: Az egyik önálló daluk, melyet speciálisan ehhez az albumhoz írtak. Az ilyen versékben csendes, majd a bridge-re hirtelen kitörő dalokat nem nagyon szoktam értékelni, még akkor sem, ha értem, hogy miért ilyen. És általában a refrén még erősebb szokott lenni, de itt pont hogy nyugodtabb, mintha minden kiáltásukat kiadták volna magukból. Alapvetően nem kedvenc ez a dal, de azok közé tartozik, mely szervesen emeli az album hangulatát. 7/10
  5. DRAGON: Másik nagy kedvenc, főleg a japán tradicionális zenei hangzás miatt az elején és a második refrén után. Ugyanakkor a másik ékes bizonyíték arra, hogy nem erős dallal is lehet nagyot alakítani. Ez a másik olyan szerzemény a Kurenai no Kiba mellett, amit azért szeretek, amilyen. Semmi extra nincs benne, amitől annyira különleges lenne (a japán népzenei elemeket leszámítva), csak önmaga egy nagyszerű dal. 10/10
  6. Destination: Na ilyennek képzelek el egy olyan dalt, ami önmagában nem nagy durranás, de nagyszerűen hozzátesz az album hangulatához. Ez egy Matsumoto Rica szóló, alapvetően nem rossz, de önmagában soha nem hallgatnám. Egyszerűen nagyon jól beleillik az album komplex hangulatába, Nem annyira erős a zene, így az énekesnő is visszavesz az amúgy nagyon erős hangjából. Pont amiért nem olyan erős, inkább illik egyfajta "helyzetjelentésnek", semmint hogy bíztatna arról, hogy legenda lesz a tetteiből (densetsu ni nare). 6/10
  7. Senshi yo Nemure...: Újabb igazi rock ballada a JAM Project háza tájáról, nem is akárkitől, mint Fukuyama Yoshikitól, ez az ő szóló dala. Nagyon szépen tud bánni a hangjával, szinte varázslat hallani, hogy a versékben milyen nyugodtan énekel, majd a refrénre annak megfelelően kitör. De még hogy! Ez ugyanis egy búcsúdal, a cím jelentése az alvó katona. Nem egy elvesztett csatáról szól, hanem egy megfáradt emberről, és Fukuyama Yoshiki pedig a katona barátja, aki mint altatót, énekli neki a dalt, annak reményében, hogy új erőre kap, és képes lesz újra harcolni. 8/10
  8. Yakusoku no Chi: Az "aktuális" Super Robot Wars dal ending dala. A híres videojáték sorozat endingjeit nem feltétlen a búcsúhangulat jellemzi, sokkal inkább az a jelleg, mint amilyen ez a dal. Ez is egy nagyon egyszerű, már-már tábortűz mellett éneklős dal. Nagyjából olyan, hogy hat ember jól érzi magát, és énekelnek egy jót. Ezt valószínűleg az akusztikus hangzás adja. És nagyon jó tesz a JAM Project-nek, hogy néha egyszerűnek mutatják magukat, csak örülni lehet egy ilyen dalnak. 9/10
  9. Majin Kenzan!!: A másik dal, ami valósággal két vállra fektetett, amikor meghallottam. Amikor Endoh Masaaki (ez az ő szóló dala) valami robotos animének, élőszereplős sorozatnak énekel dalt, abból csak jó sülhet ki. És igen! Nagyon szeretem ezt a dalt. Bár érdekes, mert kicsit távolinak tűnik a hangja, inkább érzem, hogy magának énekel, semmint bele a mikrofonba a hallgatóságnak, de ez semmit nem vesz el a hangulatból. A refrén előtti ordításait továbbra is imádom, és hogy a bridge végére hova fel nem viszi a hangját... Csak álom nekem, hogy azt ki tudjam énekelni. Ez a dal úgy fantasztikus, ahogy van. 10/10
  10. No Serenity: Nem jellemző a JAM Project-re a negatív hangulat, de most megengedtek maguknak egy ilyet. Sötét idők jönnek, rendben van, elfogadom. Viszont erről sem úgy énekelnek, hogy minden össze fog dőlni, a démon lesz az úr, hanem - ahogy írtam - elfogadással. Van benne egyfajta biztatás, hogy átvészeljük ezt az időt. Nehéz lesz, de utána minden jóra fordul. Szép, nagyon. 9/10
  11. The Gate of the Hell: Na, ha létezik elemi erővel énekelt JAM Project dal, akkor ez az. Mindenhol, ahol jellemzik ezt a dalt, hatalmas betűkkel emelik ki a gitárszólót. És igen, olyan gitárszólója van, hogy bárki libabőrös lesz tőle. És ahogy Fukuyama Yoshiki erőből énekli a "THE FINAL COUNTDOWN" kezdetű refrént, arra egyszerűen nincs szó. Ezek emelik az egekig az együttes minőségét, az egész dalt átjárja az elemi erő, ezt a dalt csak az képes hitelesen énekelni, aki minden területen megvalósította önmagát. 10/10
  12. Promise ~Mirai he no Chikai~: Az együttes első éveiben sok volt a szólódal, ez például ismét egy Matsumoto Rica ének, ebben a dalban jobban megmutatja saját erejét, rock balladát nem sok nő képes ilyen szépen énekelni. Bár a címből nem úgy tűnik, de én csalódottságot érzek a dalban, mintha becsapott lenne az énekesnő, és itt most nem arra gondolok, hogy átverték, hanem, hogy a barátja megígérte, hogy megvalósítja az álmait, de feladta. És hát mi az, hogy feladta? Hát ez... 7/10
  13. Ennou Gasshin! Soul Gravion!!: Na ez is olyan dal, mint a Majin Kenzan!!, hogy olyan érzetet ad, mintha az énekes (jelen esetben Fukuyama Yoshiki, szintén szóló), magának énekelne, és nem a rajongóknak. Amúgy nagyon szeretem a dalt, van egyfajta múlttól való búcsúzás fájdalma jellege, de korántsem olyan erős, mint némely későbbi dalukban. Ezt a dalt inkább akkor esett jól hallgatni, amikor valami olyat kellett csinálni, amit nem szeretnék, de a cél érdekében meg kellett tennem. Akkor adott erőt. 9/10
  14. Peaceful One: A legszebb, legerősebb befejező dal. Ahogy írtam, a JAM Project mindig lezárja az albumot, búcsú a rajongóktól, útravaló. A legeslegjobb a tíz válogatásalbum közül, telitalálat, konkrétan azt az érzetet adja, hogy hívják a rajongókat, énekelje ezt a dalt mindenki egy emberként. És velük énekeljük, és elhisszük, hogy minden ember egyenrangú. Ez a dal tényleg egy megérkezés, egy út vége, és láthatjuk, hogy ide jut, aki nem adja fel önmagát. És megint Okui Masami... annyira árad a szeretet a hangjából, hogy szavakkal nem lehet kifejezni. Nagyon szép helyre érkeztünk, megérte küzdeni érte. 10/10

Na, hát ilyen igazi JAM Project album, a jó dalok önmagukban eladják az egész albumot, de többi is van annyira jó, hogy emeljék az összképet. Ha ez az album lenne az aktuális, azt mondanám, hogy csak így tovább, mostani fejjel viszont azt, hogy örök klasszikus, a legjobb albumuk. Viszont az nemrég tűnt csak fel, hogy meglehetősen keveset hallani Kitadani Hiroshi hangját. Nemcsak azért, mert nincs szólódala, hanem a közösökben is eléggé keveset énekel. De az biztos, hogy az album trónja egyelőre stabil, és az eddig megjelent kislemezek alapján (a Breakthrough-t leszámítva) sem úgy tűnik, hogy meginog a stabil trón. Egyedül a borító nem jön be, amúgy úgy rakták össze ezt az albumot, mintha a jóisten keze munkája lett volna.

39/40

2014. szeptember 17., szerda

Japán Harry Potter

Tegnap tehát befejeztem a fő F-Zero karakterek leírását. Alapból vannak többen is, például az F-Zero AX arcade játék versenyzői teljesen mások, vagy a Maximum Velocity-ben négy teljesen egyedi karakter játszató, vagy az animében is vannak olyan versenyzők, akik csak ott láthatók (és a GP Legend-ben játszhatók). Róluk esetleg később írok, de ezt a 30-at tartottam fontosnak, akik az X-ben és a GX-ben játszhatók.

A múlt héten dolgoztam két napot a kínai étteremben. Egyelőre nem tudom, hogy a héten mikor kell menni. Amúgy nem rossz, meg lehet csinálni, csak tényleg fárasztó a vendéglátásban dolgozni. 10 órát kell bent lenni, és ismert, hogy a kínaiaknak más a munkamoráljuk, mint az európaiaknak. Erősen hajaz a japánhoz, nem szeretnek fizetni azért, hogy ülök, és nem csinálok semmit, még akkor sem, ha nincs forgalom, akkor is kell a munkát keresni. Miután ez all you can eat étterem, ezért konkrétan nem kell kiszolgálni a vendégeket, így olyan sokféle munka nincs, csak azt csinálni kell. Majd kíváncsi leszek, hogy hívnak-e, és hogy hogy bírom hosszútávon.

És így, hogy több pénzem lett, vásároltam néhány nagyobb dolgot magamnak. Ami érdekes lehet, hogy nekem eszembe sem jutott, csak nővérem mondta anyámnak Skype-on, hogy most már tudok magamnak TV-t vásárolni, mivel már 100 fontért is lehet jobbat találni. Ezen úgy elgondolkodtam, hogy valóban. És egy kis szabadságot is kapnék, mert akkor nem kell a többiekhez alkalmazkodni, és mikor tudok játszani. Aztán elkezdtem nézelődni Birkenhead-ben, hogy milyen árak vannak pontosan, és mit adnak érte. Már az Asdában kapható Polaroid TV-vel is megelégedtem volna, de úgy voltam vele, hogy még szétnézek. 125 fontért lehet egy jobb HD ready (1366×768) TV-t. Second hand boltok (Cash Converters, Cash Generator) nem rendelkeztek nagy választékkal, de volt egy készülék 25 fontért, amit TV-nek és monitornak hittem, azt gondoltam, hogy ez lesz a jó egy rövidebb időre, de kiderült, hogy nincs hozzá távirányító, mert ez csak monitor. Más jó ár-érték arányú meg nem volt. Aztán az Argos-ban találtam egy LG TV-t 130 fontért, ami nagyon megfogott. 1920×1080-as, progesszív, Full HD, és dizájnra is tetszett. Miután átgondoltam magamban a dolgokat, mellette döntöttem. Jó döntésnek tartom, mert ezt hosszútávon is használnám. Aztán mivel TV-t egyelőre nem tudok nézni rajta, ezért úgy döntöttem, hogy másképp használom ki a Full HD lehetőségét, egy használt boltban vettem magamnak Blu-ray lejátszót. Soha nem volt még ilyenem, és mindig is érdekelt, hogy milyen valódi 1080p-ben nézni filmet, animét, rajzfilmet. És találtam is egy jót 35 fontért. Itt tudtam meg, hogy nemcsak DVD-t játszik le "visszamenőleg", hanem audio CD-t, sőt olyan jót választottam, hogy SACD-t is lejátszik. Amiból ugye nekem van egy: Suara - Yumeji CD. Kár, hogy nincs itt, majd elhozom novemberben.

És akkor vegyek lemezt is. Szerencsére a Blu-ray-jel is az a helyzet, hogy ha jó helyen keresünk, a jobb filmeket akár 3-4 fontért is megvehetjük. Miután a Harry Potter úgyis aktívan visszatért az életembe, ezért mellette döntöttem, főleg amikor láttam, hogy a nyelvek között van japán is. Hoppá... Nem is volt kérdés, hogy megvegyem-e, már önmagában azért megérte, hogy japánul megnézhetem. És végre megtapasztalhattam, hogy milyen valóban 1080p-ben nézni filmet. Nagyon tetszik. És ki is tudom használni, mert a TV-m valóban progresszív, erről olvastam nem is olyan rég, hogy a műszaki áruházak előszeretettel hangoztatják, hogy ez a TV Full HD-s, vagyis hozza az 1920×1080-as felbontást, de azt elhallgatják, hogy nem progresszív, hanem váltott soros (1080i), így a kép nem olyan jó minőségű. Nagyjából értem, hogy miért, de nem vagyok annyira műszaki zseni, hogy ebbe részletesen belemenjek. A lényeg, hogy amennyire értek hozzá, nagyon tetszik, amit látok, és a japán hang... Csak még jobban imádom a nyelvet. Jó érzés hallani, hogy a filmek szinkronjainak minőségére is odafigyelnek, és tényleg a magyar mellett a japán az a nyelv, ahol több érzelmet tesznek a hangjukba a szinkronszínészek (szerintem csak animék esetében seiyuu-k, de legyenek filmben is), és ezáltal sokkal élvezetesebb. Ugyanakkor nagyon érdekes európai szereplőknek ázsiai nyelvet kölcsönözni, többször azzal a tudattal néztem, mintha japán szereplőkkel újraforgatták volna a filmet. Harry és Ron hangjai tetszetősek, Hermione hangja viszont kicsit idegesítő, éreztették, hogy mennyire tudálékos, és szeret kérkedni vele. Dumbledore hangja mint egy öreg bölcsé egy animében, viszont Piton hangján szabályosan megrökönyödtem. Mint egy démoné. Ő nagyon rossz választás volt, és mivel Piton az egyik kedvenc szereplőm, ezért érzékenyebben érintett, hogy nem tudom élvezni az érzelemmentes, már-már hidegvérű gyilkos jellemét, mert egyszerűen sehogy nem tudom az archoz illeszteni azt az ugyan hideg, de magas, démoni hangot, és még akkor sem tudom elfogadni, ha ez a japánoknak tetszik. Piton karakterét a könyv annyira nem, de a film nagyon megszerettette velem, eszméletlen jól alakította a színésze, minderre rájött az, hogy mennyire jó a magyar hangja, nekem több sem kellett. Harry-nek viszont nagyon illik a japán hang az egyéniségének, lehet, hogy részint a külső vonások miatt is, mivel gyerekként eléggé ázsiai stílusú haja volt. Szinte már csak az kell neki, hogy a szeme elferdüljön, a mongolredői kicsit lejjebb ereszkedjenek, és kész az ázsiai Harry Potter. Amúgy úgy tűnik, Japánban nem nagyon szokás (nekik) külföldi ismert karaktert cosplayezni, mert kerestem az interneten, de egyáltalán nem találtam japán HP cosplayt, pedig a post címe is stilusosabb lett volna. Ez már így marad. Összegezve Pitont leszámítva jó a japán szinkron, csak furcsa volt fehér emberek szájából ázsiai nyelv hallani. De ha minden japán szinkron ennyire igényes, akkor még több számomra érdekes filmet megkeresek majd ezen a nyelven.

Amúgy ez az a technikai fejlettség, amíg maximálisan elmennék. Mert egy ideig nagyon tetszett, amíg elment a technika, tetszik a nagyobb felbontás, és eddig követem a trendeket, de hogy mindent megokosítanak, az már egyáltalán nem. Huicong is egyszer az iskolában megkérdezte, hogy kié az a telefon, amit talált. És akkor mondom, hogy az enyém, és teljesen elképedve kérdezte, hogy hát miért nincs nekem okostelefonom? Talán mert nem tartok rá igényt? Én úgy vagyok már az okosításokkal, hogy már nem tudnak mit kitalálni, de ahhoz, hogy a gazdaság pörögjön, folyamatosan fejlődni kell. Hallottam jó oldalát is és maximálisan elismerem, de nem érzem azt, hogy nekem könnyebb lenne az életem velük. A telefonom maradjon csak buta, ahogy a TV-m is, meg majd a karórám is, de mi volt a leghajmeresztőbb, amit nemrég olvastam? Lesznek majd okos otthonok. Nekem ez már a no comment kategória, és igen, én buta otthonban akarok meghalni. Okostelefon nekem már csak azért sem kell, mert a gépemen ugye Windows 8 van, amiken szintén vannak alkalmazások. Hát ezeket sem használom hosszútávon. Pedig van például eBay, Amazon alkalmazás, de a mai napig úgy vagyok, hogy megnyitok egy böngészőt, és ha valami érdekel, akkor ott nézek utána. Ennyire nem tudom az életem részévé tenni ezeket a dolgokat.

2014. szeptember 12., péntek

Eredeti JAM Project: Breakthrough kislemez

Hát, nem úgy terveztem megvenni, ahogy végül meglett, de most ebben az esetben a végeredmény számít:

Ilyen jó képet egy megvásárolt CD-ről, cuccról talán még soha nem csináltam, ezért tettem ki nagyba. Az iskolában fényképeztem le az edző résznél, amikor takarítottam. Először árnyékban, ott nem sikerült valami jól, aztán úgy voltam vele, hogy ott, ahol süt rá a Nap. Itt sikerült nagyon jól elkapni. És a lényeg: Eredetileg Okui Masami: Mitsu kislemezét akartam megrendelni még augusztus 5-én, ami sikerült is, de kaptam pár nap múlva üzenetet, hogy problémás a megrendelése, ezért várni kell rá 3-4 hetet. Rendben van. Három hét múlva rájuk írok (amúgy a CDJapannél rendeltem meg), hogy mi a helyzet. Azt mondták, hogy ahonnan rendelik, nekik is nagyon sokáig tart a beszerzése. Hát igen, most hogy megszűnt az evolution, Okui Masami kiadója, nehéz lett beszerezni a CD-it. Ezek szerint ennyire nehéz lett. Írtam is, hogy akkor szeretném kérni a JAM Project: Breakthrough kislemezt. És válthattam, mivel egy árban volt, ezzel már sikerrel jártam. És nagyon örülök neki, most is csak azt tudom írni, hogy letöltés és torrent ide vagy oda, eredeti CD-t hallgatni felbecsülhetetlen. Ezért is van az, hogy nekem a CD az igazi, és nem játszik a legális letöltés, meg az online stream. Meg a kislemeznek is van már története, amikor megjelent, megismertem, akkor úgy voltam vele, hogy nagyon jó lesz, de nem volt hozzá hangulatom. Aztán augusztusban, ahogy egyre jobban kezdtek összejönni a dolgok több területen is, akkor kezdtem csak igazán ráérezni a dalok hangulatára, és miután megvettem, erősen jelzi, hogy top-kislemezek között van még most is. Az off vocal-ok is nagyon jók, főleg Okui Masami háttérvokálos hangja tetszik nagyon a Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~ dalban. Nem hiába, 8 éve ismerem az énekesnőt, és még most is képtelen vagyok megszokni, hogy mindenhez, amihez hozzányúl, az arannyá változik. Mindig tud valami olyat nyújtani, aminek hatására mindig rácsodálkozok, hogy Okui Masami az egyszerűen csak Okui Masami és nem több, de nem is kevesebb. És a neve önmagában garancia a minőségre. Még azt is szeretem, hogy a vocal-os verzióban az első bridge-nél kicsit szexisre viszi a hangját, ezáltal még izgalmasabb az egész dal. Konkrétan el tudom képzelni, hogy önmaga elénekelje az egész dalt, szerintem nagyon jól állna neki, csak sajnos a kiadója megszűnt, így vajmi kevés az esély, hogy lesz Self Satisfaction III.

Bár animés kép van a borítón, de a belső oldalakon két kép is fellelhető az együttesről:

óIgazság szerint egyik sem az igazi. Az önmagában furcsa az egész kompozícióban, hogy mindig Kageyama Hironobu van középen. Én értem, hogy ő a csapatvezető, de ha nemek tekintetében nézzük, akkor sokkal jobb lenne, ha Okui Masami, mint egyetlen nő lenne középen, és nem az dominálna, hogy ki a csapatvezető. Az első kép elsősorban Fukuyama Yoshiki miatt vicces (bal szélen), olyan, mintha meg lenne sértődve, és mondaná, hogy őt most hagyja mindenki békén. Okui Masami-nak meg nagyon rámentek a hajára, pedig eddig nem nagyon volt rá jellemző, hogy nagyon "kidekoráltatná" magát. Több szóló albumán pont hogy smink nélkül látható, és erre mondtam magamban azt hogy ez igen! Aki tudja magáról, hogy nem kell sminkek mögé bújnia, az megmutatja magát pontosan úgy, ahogy a természet megajándékozta. Mert amilyen arca és kisugárzása van, az tényleg ajándék. Most meg kezdik alakítgatni, gondolom nem akarják, hogy látszódjon a képeken, hogy már 46 éves. Bár ez még mindig a jobbik véglet, minthogy ollóval mennének neki. Amúgy nem lettek nagyon ötletesek a képek, kompozíció tekintetében még mindig a Wings of the legend viszi a prímet. Na de, ilyenkor szokásom mondani, hogy a dalok a fontosak, mert abban az élen jár ez a kislemez.

2014. szeptember 10., szerda

Őszközép ünnep

Nagyon utánanéztem, hogy ne szó szerint fordítsam le, de úgy tűnik, tényleg ez a magyar megfelelője a Mid-Autumn festival-nak. A kínaiak és a vietnamiak egy jelentős ünnepe, melyet minden holdév nyolcadik havának 15. napján ünneplik meg. Ezt mi is megtettük vasárnap.

Mielőtt még írnék róla, egy kép, aminek megörültem:

Ezt a végleges ittmaradásomnak köszönhetem. Miután nővéremék tudják, hogy számíthatnak rám, ezt egy tagságival megerősítették meg. Örültem neki, mert nagyon szeretem amit csinálnak, és ahogy csinálják, és azt érzem, hogy jó közéjük tartozni. Oroszlántáncra meg biztosan nem maholnap kezdek el gyakorolni, mert a fesztiválon az is volt, és láttam egy próbát. Akár elől vagyok, akár hátul mindkét félnek kemény fizikai erőt kell demonstrálnia.

Egész héten az ünnepségtr készültünk, többek között Holdsüteményeket (ez volt a másik, amin meglepődtem, hogy a Moon Cake is tükörfordításban van magyarul) készítettünk. A Holdsütemény nagyon érdekes, mert nem a hagyományos tészta az alapja, ezért nem is könnyű elkészíteni. Liszt, olaj és aranyszirup az alapösszetevők. Az aranyszirup nagyon hasonlít a mézhez, nem tudom, hogy ugyanaz-e, de ez nádcukorból készül. Huicong gyúrta össze a tésztát, szinte óramű pontossággal állította össze az alapanyagokat. Például a liszt csakis és kizárólag 600 gramm lehet és nem 599 de nem is 601. Meg egyszer hívott segíteni, hogy a lótuszmagokból szedjem ki a közepén található zöld valamit. Kicsit megrökönyödtem, hogy lótuszmag-ízű sütemény? Az mégis milyen? Szokatlan, ennyit elárulhatok. Meg volt még vörösbabpép töltelék is, ennek sem tudtam hova tenni az ízét. A tésztát is nagyon pontosan kellett szaggatni, ahogy tölteléket is pontosan annyit lehetett tenni, hogy mindegyik egyforma legyen. Erre a sütés miatt volt szükség, hogy minden egyes sütemény egyformán süljön meg. De esztétikus is volt, hogy mindegyik szinte ugyanúgy nézett ki. Igazából még szórakoztunk is vele, hogy a tészta csakis 30 gramm lehet. 29 gramm? Tegyél még hozzá. 31 gramm? Vegyél el belőle. Ugyanígy a töltelék, ami 35 gramm lehetett. A végére már szemmértékem is lett arra, hogy a kiszaggatott tészta, vagy kiszedett töltelék annyi-e vagy sem.

A sütést ráhagytam a többiekre, én inkább ma az iskolában segítettem asztalokat, székeket pakolni. Ráadásul igencsak húzós nap volt, mert az egyik kung fu-ra járó gyerek nálunk tartotta 11 órától a születésnapját. Arra is külön készülni kellett. Igazából a néhány poszttal lejjebb olvasható JAM Project X cures Earth album kritikám is a születésnapi parti alatt íródott meg. Úgy volt, hogy mindig amikor szusszanhattam egyet, akkor írtam, de szinte mindig kellett valamit segíteni, például kávéval, teával kiszolgálni az embereket, vagy ne adj isten pedig Kung Fu Pandának öltözni, gyerekeknek integetni, ölelkezni, a ruha mögött jól megizzadni... Úgyhogy megvolt nekem is a dolgom. De az ünnepre készülni már sokkal jobb volt. Egy nagy evészettel kezdődött a mulatság, úgyhogy nagyon sok dolgom volt a pult mögött, nem is bírtam egyedül, segítség meg csak sokára jött. Szinte imádkoztam, hogy kezdődjön el a műsor, addig is nyugalom lesz. Egy helyes kis történetmeséléssel kezdődött, Christopher-t körbeülték a gyerekek. Chang'e történetét mesélte el nekik, aki a Hold kínai istennője, viszont nem a Holdat személyesíti meg, hanem ott él. Hozzá kapcsolódik a Jáde nyúl története, amit már nem meséltek, hanem a gyerekek játszották el. Ennek jobban értettem a történetét, nagyon zanzásítva a lényege az, hogy egy szegény öregember éhes volt, és ennivalót kért a nyúltól, aki hiába próbálkozott, semmivel nem tudott szolgálni az öregembernek. De hogy mégse maradjon éhes, feláldozta saját magát, és a belőle készült húsból jól lakhatott. A nyúl a Holdra került és Jáde nyúlként ott készíti az örök élet elixírjét. Igazán szép történet, és az alakítás is tetszetős.

Ezután két embert is felköszöntöttünk születésnapja alkalmából (az egyik közülük az, akinek volt a partija, maradt az ünnepségre is), tortaevés után elsétáltunk a Seacombe Ferry-be, ahol lampionokat eregettünk. Ilyet eddig csak koreai történelmi sorozatokban (A királyi ház titkai) láttam, és nagyon tetszett, hogy milyen szép, hogy a sötétben egyszerre sok kis lampion az égnek ereszkedik. Ez a mi esetünkben nem így lett, csodálkoztam is, hogy miért megyünk még sötétedés előtt, azt hittem, hogy majd ilyen 21 óra fele megyünk, erre 19 órakor voltunk. Osztogattuk őket, és egyenként emelkedtek az égbe. Így is szép volt, meg jól éreztük magunkat, de úgy lett volna az igazi, ha tényleg mindenki egyszerre emeli fel. Nem mindegyik tudott felemelkedni, amelyiket túl hamar engedték el, azok a folyóban végezték sajnos. De amelyek az égnek emelkedtek, azokat mind megtapsoltuk. Ilyenkor szokás kívánni is, ami részemről elmaradt, mondjuk ebből a szempontból eléggé lazán csináltuk, mivel sokan nem tudták, hogy mit kell pontosan meggyújtani, meg hogy megy, ezért segíteni kellett. Ebből a szempontból is veszített a varázsából, mert nem az eredeti "tulajdonosok" emelték fel a lampiont. Miután visszamentünk az iskolába, még egy kicsit játszottak a gyerekek, mi is szórakoztunk, aztán elkezdtük visszahordani az asztalokat, székeket az eredeti helyükre.

Összességében jól éreztem magam, és hiányzott már egy olyan esemény, amit mi szervezünk, összegyűlik a társaság, és kikapcsolódunk. Az általam készített képeket ide tettem fel:

2014. szeptember 7. - Mid-Autumn Festival

2014. szeptember 7., vasárnap

Egyéni vélemény a JAM Project BEST COLLECTION X ~X cures Earth~ albumról

Jeles számhoz érkeztük, a JAM Project júliusban megjelentette 10. válogatásalbumát. Mindenképp szép, ha egy csapat tartósan aktív tud maradni, és már Japánban sem annyira könnyű. A JAM Project soha nem tartozott eladások tekintetében az élvonalbeliekhez, de annyi pénzt mindig hozott a kiadónak, hogy éppen megérje nekik egy-egy albumot, kislemezt megjelentetni, hogy a rajongók igényét kielégítsék. 14 éve építik zenei karrierjüket, ezalatt több mint 200 dalt írtak már, és ha összegeznénk, hogy hány dalt írtak másoknak, hány animében működtek közre mind csapatban, mind egyénileg, akkor bizony azzal szembesülhetünk, hogy a csapat sokkal szélesebb körben ismert, mint hinnénk. És most újra itt vannak.

Hiányoltam is már egy komolyabb kiadványukat. Nem akarom még egyszer elemezgetni a nemrégiben megjelent kislemezeiket, de sajnos azok épp elég indokok voltak arra, hogy aludjon a JAM Project iránt érzett rajongásom. Ugyanakkor mindig reménykedtem abban, hogy ha megjelenik ez a BEST COLLECTION album, akkor meg fog változni a véleményem a kislemezes dalokról, ez be is jött. Régebben írtam már róla, hogy teljesen más a hangulata egy adott dalnak, annak függvényében, hogy milyen egyéb dalok "környezetében" van, hiszen kölcsönösen emelhetik egymás értékét. Bár az igaz, hogy egy dal akkor az igazi, ha önmagában megállja a helyét. Ez is árnyalja egy kicsit a kislemezeket, de az album összességében nagyon is a helyén van. Erősebb, keményebb, mint az előző albumok, de több az érzelem is. Az album minőségének titka ugyanis, hogy a dalok jobban meg van töltve tartalommal, ezáltal többféle érzelmeket lehet hozzájuk társítani, ki ki a saját élettapasztalata, értékrendje, érzelmi intelligenciaszintje alapján. Lássuk én mit gondolok a dalokról.

  1. Kakusei X: Sokban hasonlít az előző BEST COLLECTION album címadó dalához, a THE MONSTERS-hez, csak nem annyira vad, és jobban illik egy album nyitódalához. Dallamosabb, könnyebben énekelhető (már akinek van ehhez énekhangja...). Bár azon egy kicsit megrökönyödtem, hogy "Change your way!" szöveggel kezdik, valahogy az a gondolat ugrott be elsőre, hogy ennyire rosszul csinálnék valamit, hogy 180°-os fordulatot kell vennem? Amúgy nagyon tetszik, a már-már gregorián stílusú énekük, konkrétan induló-hangulatot ad a daloknak. Köszönöm szépen ezt a fantasztikus kezdetet! 8/10
  2. Wings of the legend: Sokszor írtam a kislemez megjelenésekor, hogy mennyire jelentős számomra ez a dal. Mivel változtak az idők, ezért a dal értéke is vele változott, és most már objektívebben is tudom értékelni a dalt. Most is azt mondom, hogy fantasztikus, a top JAM dalok között van, de nagyon furcsának hat, hogy egy-két sor után más ritmus, más dallam, ami valamennyire illeszkedik egymáshoz, és a dal összességében egy egészet alkot, de aki nem nyitott az ilyenekre, annak eléggé disszonáns lesz a hangzás. Pedig egy komplett történetet mesél el, és rejlenek benne a változások is, ezért is olyan a dal, amilyen. Én meg akármennyire is változtak az idők, még 5% esélyt fenntartok, hogy a himnuszom legyen. 10/10
  3. Isshoku Sokuhatsu ~Trigger of Crisis~: Reméltem, hogy ezt is olyan nagy hatásúra csinálják meg, mint az eddigi GARO szériához írt dalaikat, de most nem erre törekedtek. Olyannyira nem, hogy igencsak felejtősre sikeredett, ennél sokkal erősebb rock dalaik is vannak, sajnos ez most csak egy a sok közül. Elmegy a többi dal mellett, de önmagában véve nem nagy eresztés. 6/10
  4. Babylon: A Wings of the legend kislemez B-side track-je, megmondom őszintén, valami lágyabb dalra számítottam, mivel a Super Robot Wars kislemezek második dalai mindig valami Okui Masami által írt lassabb, melankolikusabb dalok. Ez most ha lehet, még erősebb, amit az elején sérelmeztem is, de ahogy ráéreztem az ízére, na mondom magamban, ez igen! Kicsit ilyen titokzatos, ezáltal végig fenntart egyfajta kellemes izgalmat, hogy vajon mi fog ebből kisülni. A refrén nagyon erős, és a legvégén, ahogy erejének teljéből üvölt Fukuyama Yoshiki, azzal keményen feltette az i-re a pontot. De azt senki le nem törli onnan! 9/10
  5. Yume Sketch: De mérges voltam erre a kislemezre, mert a Wings of the legend után jelent meg alig 2 hónap után, és nem akartam elhinni, hogy csak ennyi telik ki tőlük. Az együttestől teljesen szokatlan lágy dal, ami részint érthető is, hiszen a Bakuman. anime egyik ending dala, és aki nézi / látta az animét, annak tetszhet is a dal, mivel nagyon illik az animéhez. De mint JAM dal túlságosan is elüt a többitől, és mivel én az együtteshez viszonyítottam, ezért sokáig nem tetszett. Most azt mondom, hogy a stílus adottságaihoz képest kihozták magukból a legtöbbet. 8/10
  6. Mirai he no Chikai: Van egy nagyon hasonló című daluk, de ez nem ballada, hanem kemény rock dal. Kicsit hajaz azokra az általam viccesnek titulált JAM dalokhoz, amiknek ugyan értem a jelentését, meg hogy mit akarnak énekelni, de valamiért mindig mosolyra fakaszt. És helyet kapott Ricardo Cruz is, a csapat brazil származású segítő tagja is, ő énekli a refrénekben a közös rész utáni sorokat. Most tetszik, amit csinál, és örülök annak, hogy ilyen jellegű rock dal is helyet kapott az albumon. 8/10
  7. Arashi: Van egy másik STORM című daluk még a karrierjük legelejéről, arról a dalról jobban elhittem, hogy vihart fognak aratni. A japán című dal érzelmesebb rock szerzemény. Az érzelmes részét főleg Okui Masami emeli ki a refrén végén hallható extrém magas hangú szólójával. A dal elején és végén hallható kórus szintén az együttes védjegye, amivel évek óta emelik dalaik hangulatát, most sincs ez másképp. 9,5/10
  8. R.I.P. ~Tomo yo Shizuka ni Nemure~: Sokáig nem tudtam mit kezdeni ezzel a dallal. A cím elárulja, hogy egy balladáról van szó, de ez sem az a fajta, ami azonnal megmarad a fejemben. Ráadásul, ha a JAM Project lassú, lírai dalt ír, azok is legtöbbször pozitív kicsengésűek, de a cím azt is elárulja, hogy bizony most erről szó nincs. Temetői hangulatú, halottat búcsúztató, hozzá intézett utolsó szavakat éneklik el, valamint a halál fájdalmát éneklik ki. De nem tetszik, mert a többi lassú dalaikhoz képest azt mutatja, hogy egy csatát el is lehet veszíteni, és nem feltétlen a következő harcra buzdít fel. Viszont a végén hallható Fukuyama Yoshiki szóló emeli a hangulatot. 5/10
  9. Wildflowers: Egy rock dal a jellegtelenebb fajtából, mely csak úgy van, de semmilyen érzelmet nem tudok társítani hozzá. De meghallgatom, ha lemegy az album, de többszöri visszahallgatás után sem tudok dallamot visszaidézni belőle. Próbálkozásnak nem utolsó... 4/10
  10. Kimi no Moto he: Ahogy írtam az elején, több érzelmet felvonultató album, ami abban manifesztálódik, hogy több a szélsőségesen jó dal. Ez azt hozza magával, hogy adott esetben elnyomhatja azokat a dalokat, melyek nem különböznek az átlagtól, így több dal jelentéktelenné válik. Ugyanerre a sorsra jutott ez a dal is. Meghallgatom, amikor soron van, de önmagában nem maradt meg eddig bennem, pedig ötször már végighallgattam az albumot. 4/10
  11. Orekyuu JUSTICE: Az elejéről azt hittem, hogy ez már a PLATONIC, mert Okui Masami szólóval indult, csak aztán kezdett leesni, hogy nem annyira lírai, be is keményít. Ez némileg jobb az előzőeknél, hangulatosabb, jobban illik a JAM feelinghez. Erről a dalról el tudom képzelni, hogy később meg fogom szeretni. De türelem... 7/10
  12. PLATONIC: És újabb Okui Masami szóló. Márpedig amihez ő hozzányúl, az arannyá változik, most sincs ez másképp. Többször énekelt már szerelmi csalódásairól szólókarrierje során, vagy egyoldalú szerelmekről, most sincs ez másképp. Ez inkább melankolikus, mint sírósan szomorú, de pont ezért hallgatható. Kellemes, szerethető ballada, ugyanakkor a második felében hallható férfikórus némileg megzavarja az addig árasztott nyugalmat, mert bár a refrénben kitör az énekesnő, de marad az a csendes elvágyódás. A férfikórus a belső hangokat szimbolizálja, hogy bár kifelé nyugalmat sugároz, de belül ordít. Ez a férfikórusos refrén után acapellában fejezi be az énekesnő, jelezvén, hogy kiénekelte az érzelmeit és megnyugodott. 9/10
  13. Kaze ~Tabidachi no Uta~: Na ez egy nagyon érdekes dal, egyszerre vidám és fájdalmas is. Magyar vonatkozásban érdekes a cím, ugyanis a változásokat szoktuk úgy is mondani, hogy más szelek járnak, és a hullámos kötőjelben írt cím magyarul pedig az utazók dala fordítást rejti magában. Ez a dal a változásról szól, és az azzal járó fájdalomról. A dal azért kettős, mert bár benne van az elmúlás, az elengedés fájdalma, ugyanakkor izgatottan várja, hogy az új élet mit hoz magával. És igen, sokszor rossz, hogy a régi és az új nem köthető össze. Ez a dal segít feldolgozni és elengedni a múltat. 10/10
  14. Victory Soul: Értekeztem már erről a dalról korábban, most is ugyanaz a véleményem, hogy a beteljesült álom boldogságáról énekel, benne az az oldott, már-már bohókás jókedv a versékben. És most is csak azt tudom írni, hogy ha még nem teljesedett be az álmunk, ez a dal erőt adhat, hogy harcoljunk érte, azáltal, hogy érezteti azt az oldott boldogságot, ami a küzdelem gyümölcse. Hajrá, hajrá, soha ne adjátok fel! 10/10
  15. Kimi Omofu ~Tatta Hitori no Kimi he~: A Yume Sketch kislemez B-side track-je, ez a dal végképp feltette annak idején a pontot arra a bizonyos i-re, ami miatt mérges voltam a kislemezre, de most is azt tudom írni, mint a címadó dal esetében, hogy így albumon a többi dal között teljesen más hangulata van. Méltóképp zárja le az albumot, pozitív hangulatot sugároz magából, és minden rosszat feledtet. Nem utolsó sorban egy kellemes, lágy Kitadani Hiroshi dal, ami tőle igencsak ritka. Bravó, szép munka! 8/10
  16. Mirai he no Daikoutai ~Great Voyage~: A JAM-nél már szinte tradíció, hogy valami nagy útravalóval zárják az albumot, most sem lenne ez másként, csak mostanra sikerült összehozni ezek közül a legjelentéktelenebbet, és sikerült alulmúlni az ötös és hatos BEST COLLECTION albumok záródalait. Jó kis rock dal, de felejthető, és rontja az album összképét. 6/10

Hát ez így fest. Az a helyzet, hogy lehet jönni nagy hatású dalokkal, de azok tényleg elnyomhatják a többit, és így az egész album szélsőséges lesz, rosszabb esetben zavaros összképet fog adni. Nagyon jó album, hallgattatja önmagát, de messze nem tökéletes. Ahhoz, hogy maximális pontszámot kapjon, akkor nemcsak a nagyon jó dalok kellenek, hanem, hogy a többi is elég jó legyen ahhoz, hogy az egész album azt az érzetet adja, hogy ez igen! És mindig újra és újra meg akarom hallgatni. Ezt eddig nagyon kevésnek sikerült, például Okui Masami: DEVOTION vagy Suara: Yumeji albumok ilyenek. Úgyhogy egyelőre nem ingott meg a harmadik BEST COLLECTION albumnak a JAM-ISM trónja. Hogy milyen érzetet kelt az album hosszútávon, arról majd később írok, most egyelőre:

30/40

2014. szeptember 4., csütörtök

Győztes lélek

Nos, úgy tűnik, hogy tévedtem, amikor úgy ítéltem meg, hogy a JAM Project nem nagyon készít jó kislemezeket. Még tavaly átküldtek nekem egy nem hivatalos kiadványt, de akkor erre egyáltalán nem fordítottam figyelmet. Csak most, hogy felkerült ez a dal a 10. válogatásalbumra, az X cures Earth-re, akkor döbbentem rá, hogy mennyire jó dal a Victory Soul. És mivel elvileg ugyanakkor jelent meg, mint a R.I.P~Tomo yo Shizuka ni Nemure~, ezért azt hittem, hogy kétszer van meg a kislemez, de amikor ránéztem, akkor láttam, hogy mi is az valójában.

Komolyan nem gondoltam, hogy ez ennyire jó dal, az első gondolatom az volt, ha a JAM-nek mindig ilyen dalai lennének, akkor világ legjobb együttesei lennének, akiket a világ összes emberének kötelessége ismerni. De aztán arra jutottam magamban magamban, hogy ez nem feltétlen jó, mert akkor a túl sok jó már unalmas lenne. Kicsit ironikusan hangzik, de a rossz (vagy inkább a nekünk nem tetsző) dalok arra valók, hogy mellettük megtanuljuk értékelni a jókat. Ez a dal tényleg egy győztes lélekről szól, a maga stílusában ugyanazt az érzetet adja, mint Hayashibara Megumi: Kagirinai Yokubou no Naka ni dala, tehát egy nagy álom beteljesülése, és annak érzelmei. Viszont egy ilyen dal mindig kétélű fegyver, ugyanis ilyet akkor rossz hallgatni, ha nem teljesült be életünk álma, ugyanis az ilyen szerzemények szembesítenek minket a megalkuvásunkkal, és hogy milyenek lennénk, ha nem adtuk volna fel önmagunkat, és a végsőkig harcoltunk volna a boldogságunkért. Akik pedig ezt elérték, azoknak az ilyen dal egyfajta himnusz lehet. A másik oldalra visszatérve, más szemlélettel is lehet hallgatni ezeket a dalokat. Ugyanis fel lehet fogni úgy is, hogy ha van még 5% esély az igazi boldogságunk elérésre akkor egy ilyen hangulatú dal erőt adhat ahhoz, hogy küzdjünk érte, hiszen megmutatja, hogy ha elértük életünk célját, ilyen boldogok leszünk. A döntés a miénk. Úgyhogy ez a dal nálam egy hatalmas

10/10

pontszámot kap. És hogy is néz ki a nem hivatalos kislemez?

Victory Soul

Megjelenés: 2013. július 10.

  1. Victory Soul ~20th Anniversary Omedettou ver.~ 4:37
  2. Victory Soul 4:37

És mint megtudtam, az 1993-ban megjelent V-Jump shounen magazin 20. évfordulójára megjelent dal. És sajnos nem off vocal került fel, hanem egy egyedi verzió, ami lényegében ugyanaz, mint az eredeti, csak van bevezető és lezáró beszéd. Így kicsit olyan, mintha egy bajnokságot nyitna meg, és zárna le. Annyira nem rossz, de maradok az eredetinél, mert az istentelenül jó lett. A refrének előtti üvöltés már nagyon hiányzott a JAM dalokból, azok mutatják csak meg igazán, hogy mekkora erő van az együttesben. Lehet, hogy azért is jó, hogy most találtam rá erre a dalra, mert most alakul az életem, és határozottan érzem, hogy ha küzdök érte, akkor az én lelkem is lehet győztes.

2014. szeptember 2., kedd

Sűrűsödő események

Úgy tűnik, nem lesz eseménytelen az életem, ha tényleg itt maradok, ugyanis most, hogy Xingbo is értesült arról, hogy csak látogatóba megyek haza, komolyabb tervei vannak velem. Jobban be akar vonni az iskola dolgaiba. Valószínűleg előadásokra, Workshopokra is vinni akar, mivel egyik célja, hogy megtanítsa nekem is az oroszlántáncot. Nem különösen lelkesedek érte, meg is mondtam nővéremnek őszintén. Megnézem, de nem érzem azt, hogy nekem ezt csinálni kell. Erre mondta, hogy jobban be akar vonni ezekbe a dolgokba, mint egy családtagot, és azt akarja, hogy tegyek érte. Különben ez tipikus ázsiai gondolkodás, és nem is azért van, mert tetőt adnak a fejem fölé (ahogy szokás fogalmazni), főznek, mosnak rám, hanem mert minden távol-keleti nép közösségekben gondolkodik, akinek együtt kell cselekedni a célért. És a családot tartják a legerősebb köteléknek, közösségnek, melynek mindig együtt kell működni. És ebbe beletartoznak olyan dolgok is, melyeket egy egyén nem csinál adott esetben szívesen. És egy ilyen családban pont ott kezdődik a probléma, ha valaki túlságosan kilóg a sorból, emiatt sok mindent csak kényszerből csinál. És ezt hosszasan lehetne sorolni, hogy az egyénnek miért káros, Japánban rengeteg ilyet lehet hallani, elég csak a hikikomori-kra gondolni, biztosan sok a családi ok is. De nem is akarom elemezgetni, mert aztán végiggondoltam magamban, és oda jutottam, hogy ha tényleg szeretem az iskolát, akkor ezt fel lehet úgyis fogni, hogy ennyi áldozatot megér. Egy énekes is, ha igazán jó akar lenni, akkor be kell vállalni olyanokat, amiket nem szívesen tesz, de ha valaki igazán el akarja érni a célját, az bevállalja. Ez a szemlélet segített megváltoztatni a gondolkodásomat. Meg hát próbáljuk meg, hátha tetszeni fog.

Viszont ez is olyan, hogy fizikai edzések kellenek hozzá, mert azért kívülről is látszik, hogy nem egyszerű bizonyos mozdulatokat megcsinálni. Fizikai edzés meg lesz, ugyanis másik terve velem, hogy jobban tudjam a Kung Fu-t, és jobban akar edzeni engem. Az alapok meg már megvannak, azok egyre jobban mennek, hiszen amiket tudok, azok már dinamikusan is mennek. Kezdetnek futást javasolt, a többi majd kiderül. És ha tényleg komolyan gondolja, akkor elmegyek a háziorvoshoz, hogy a karomat megnézze, ugyanis a felkarom könnyen kificamodik egy hirtelen gyors mozdulat után. Ezért bánok óvatosan vele, így évente kb. egyszer van csak baj. Ez amúgy 2010 júliusa óta van, amikor elkísértem anyámat a repülőtérre, és az egyik hátizsákot is vittem, ami elég nehéz volt. És egy rossz mozdulat volt az egész, ahogy a vállamra vettem, és megtörtént a baj. Ugyan helyre tudtam hozni magamtól, de azóta nem tudom 100%-osan mozgatni a bal karomat. És szerintem vállra nehezedő súly külön probléma volt. Amúgy nem nagy lebénulást kell elképzelni, mert - ha már százalékban írom - 95%-ban tudom rendesen mozgatni, de nagyon kifele mozdítani, ahogy az átlagembernek még megy, azt már nem tudom. És nem tudom, hogy rendes csonterősítéssel (pl. több gyümölcs, zöldség, D- és K-vitaminok, több edzés) vissza lehet-e hozni a rendes állapotába, vagy orvosi beavatkozás kell már ehhez, ezért kértem időpontot a háziorvoshoz. Mert amúgy szívesen csinálom komolyan is, mert amikor ott vagyok, és látom, mit csinálnak haladó kung fu-n, az is tetszik, meg az akrobatikus kung fu is, csak azt pont ezért nem vállaltam be. Ott meg sok olyan gyakorlat van, amit nem tudtam az iskolai testnevelés órákon megcsinálni. Pl: Kézenállás, fejenállás, cigánykerék, ezek a halálom voltak, pedig már akkor is tudtam, hogy csak lendület kell hozzá. Meg utána megfelelő karizom, hogy megtartsam magam. De félek, hogy egyetlen rossz mozdulat, és mivel terhelés közben jönne a baj, ezért még annál is súlyosabb lenne a sérülés, mint amennyire súlyos eddig volt. Na majd kíváncsi leszek, hogy mit fog mondani.

Ja, meg lehet, hogy munka is lesz. Az egyik kínai étteremben keresnek felszolgálót. És mivel családi barátok, ezért szóltak nekünk is. Először Huicong-nak és telefonon egy magyar ismerősünknek mondta nővérem, ekkor jutott el a fülembe, és jelentkeztem, hogy én is. Kiderült, hogy azért nem szólt, mert szerinte úgysem vállalnám el. Hát tévedett. Birkenhead-ben van az étterem, és a minőségibbek közé tartozik, nagyon finomak a kajáik. Pénteken és szombaton kellene menni, vagyis lehet jelen időben beszélni, ugyanis most kaptam a telefont, hogy ma be kell menni, hogy megtanuljam a számítógépes rendszerüket. Nagyon várom. Tudom, hogy nehéz rólam elképzelni, hogy a vendéglátásban dolgozzak, de hát kínai étteremről van szó, és ha már ennyire közel kerültem az ázsiaiakhoz az elmúlt 8 évben, abban reménykedek, hogy ez lelkesíteni fog, hogy csináljam. Sokat tanultam tőlük, és bizony már 8 éve, hogy japán pop zenét hallgatok.