Asatte no Houkou.

A WHITE ALBUM után elkezdtem nézni ezt az animét. Érdekes történet, ajánlom figyelmekbe, bár ez is olyan lassú és érzelemdús. A főszereplő egy 8 év körüli kislány, Iokawa Karada, aki mindig az út szélén levő kőhöz jár imádkozni. Azt tartják ugyanis arról a kőről, hogy teljesít egy kívánságot. A lány egyik nagy vágya, hogy felnőtt legyen. Ugyanis rettenetesen zavarja, hogy ismerősei nem veszik őt komolyan. Szereti a felnőtteket, ők is barátjuknak fogadták, de nem mégsem teljesen, hiszen mindig amikor odamegy két beszélgető felnőtthöz, hogy miről beszélgetnek, csak mondják neki, hogy úgysem érti, de ha nagy lesz, mindent elmondanak neki, és visszaküldik játszani. Ezért is akar felnőtt lenni, ám ennél sokkal komolyabb oka is van. A kislány szülei meghaltak, így Shoukónak és Hirónak haza kellett térni Amerikából a temetésre, és azért is, hogy gondját viseljék a kislánynak. Shouko többször nyíltan Karada szemére veti, hogy gyerek, érezhetően nagyon zavarja, hogy vissza kellett jönnie Japánba miatta, és ezt a kislány is tudja, ezért is akar felnőni. Egyik este Karada ismét a kőhöz imádkozik, és teljesült a vágya, felnőtt lett. De egyáltalán nem boldog, ugyanis ennek hatalmas ára lett. Éppen Shouko is arra járt, ő pedig gyerek lett. Karadát ezért iszonyú bűntudat gyötri, a kő közben elhamvadt, úgy tűnik nem lehet visszacsinálni. Vagy mégis? Én még csak 2 részt láttam belőle, a végkifejlet majd kiderül. Kíváncsi leszek a történetre. Kellemes alapokat szolgál, de aki nem szereti a lassú történeteket, az nem tud ezzel az animével mit kezdeni.

Ha már említettem a WHITE ALBUM-ot, akkor essék szó a második évadról is, ugyanis a héten indult útjára, ezért is néztem meg az első szériát. Bár tényleg nincs sok köze az első évadhoz, teljesen mások a szereplők, hiszen 10 évet ugrottunk az időben, 1997-ben járunk. Egy zeneiskola ad színteret a cselekménynek A főszereplő srác Kitahara Haruki, aki fél év múlva végez az iskolában. Nagyszerűen gitározik, egy együttes tagja volt, amelyik feloszlott. Álma, hogy újra együttesben játsszon, ehhez keres tagokat. Az első szériával való kapcsolat ott van, hogy Hirokawa Yuki: WHITE ALBUM dala inspirálta zenélésre, ő volt ugye az első sorozat főszereplője. Álmához közel érzi magát, amikor egyszer egy gitározás közben egy lányt hall énekelni, konkrétan ugyanazt a dalt énekelte, amit játszott. Rohan, hogy megkeresse a hang forrását, végül megtalálja. Az énekhang már csak azért is megérintette a szívét, mert attól a lánytól szólt, akibe titkon szerelmes. Setsuna Ogiso az iskola legnépszerűbbje. A lányok irigylik, mert szépségversenyt nyert, a fiúk meg mind a kegyeiért pályáznak. Alapból jól kijön, de sokszor rideg másokkal. Haruki ennek ellenére beleszeretett a lányba, hiszen látja mögötte azt, amitől igazán értékes. Amúgy érdekesség még, hogy a WHITE ALBUM dalt énekelte a lány, úgyhogy vannak összeköttetések az előddel.

Eddig úgy tűnik, nem lesz rossz, a többi idővel kiderül, nézni fogom a többi részt is.

Super Mario figurák a McDonald's-ban

Nem is tudom, mi a nagyobb gáz, hogy eredetileg Burger King-et akartam írni, vagy azt, hogy Bowser King-et kezdtem el írni a címben helyette. XD Nem hiába, az öröm hatalmas, hiszen Super Mario figurákat lehet kapni a McDonald's-ban! Nem is tudom, hogy Magyarországon volt-e erre példa. Pokémon volt többször is, de Mario? De mindegy is, októberben sok pénzt fogok a Mekiben hagyni. Az a szerencse, hogy a figurákat külön is meg lehet venni, így annyira sokat nem, sőt egészségtelenül sem kell táplálkoznom. Kilenc figura van, ezen a héten hármat lehet megvásárolni. A második hármas pakk jövő péntektől lesz megvásárolható, míg az utolsó trió két hét múlva pénteken. Már ma vásároltam egyet, de tervezem mind a kilencet megvenni.

390 forintért megéri, hiszen igencsak igényes kiadások. Ezen a héten még egy Luigi és egy Donkey Kong figura kapható. Amúgy érdemes elolvasni a McDonald's honlapján az egyes figurák alatt található leírásokat, mert nagyon jópofák lettek. Csak álom az a perc, amikor a Nintendo Magyarország ilyeneket ír.

Menjetek ti is a Mekibe, és vegyétek meg mind a kilenc figurát, ezáltal is jelezve, hogy Mario kelendő cucc Magyarországon!

Új Zorán CD és koncert

Tegnap jelent meg Zorán legújabb albuma, Egypár barát címmel, kíváncsi voltam, hogy milyen. Beszédes a cím, hiszen egy duett-albumról van szó. Egy párszor meghallgattam, egészen jó album, kifejezetten tetszik, hogy nem a könnyebb utat választotta Zorán azáltal, hogy a régi felvételeket rakta egy albumba, hanem újra fel lettek véve. Bár két dal (A Harminc és az Úgy volt) megszólalásig hasonlítanak az eredetire, élek a gyanúperrel, hogy ezek nem lettek újra felvéve, de ez legyen a legnagyobb hibája az albumnak. A korábban nem hallott duettek eredetileg koncerteken hangoztak el, ezeket vették fel újra stúdióban, döntő többségük ismert dal, három olyan van, amit eddig még nem hallottunk korábbi albumokon: Mit akar az eső, Ederlezi és a Míg a szív lejár. Az Ederlezi-t hallhattuk a tavalyi koncerten (DVD-n is megjelent), a Míg a szív lejár dal pedig eredetileg egy Leonard Cohen szerzemény újragondolt változata. Pont az a dal számomra az album mélypontja, mert elfogadom, ha nem leszek népszerű ezzel a kijelentéssel, de a Jazz-től és a Swing-től óvjon engem az ég. Számomra az egy nagyon unalmas zenei stílus, semmit nem érzek, miközben maga a zenei stílus, meg a fellépések iszonyú eleganciát sugároznak, nem is beszélve a mozdulatokról, de nekem ezek semmit nem mondanak. Az album azért "csak" jó, mert bár újra fel vannak véve, mégsincs benne az új dal izgalma (leszámítva a 2 új dalt, az Ederlezi-t már hallhattuk többször is, bár örülök annak, hogy albumra is felkerült végre), hogy valami teljesen újjal fog meglepni, habár az többször tapasztaltam válogatás-albumnál, hogy egy dal, ha másokkal van egy albumon, mint eredetileg, adott esetben más hangulatot adhat. De arra mindenképp nagyon jó, hogy egy párszor meghallgassam, azt lehet, hogy pont utána fog jó irányba változni a véleményem, volt már erre példa.

És ha új album, akkor koncert, bár a szokásos őszi turné keretén belül jön Békéscsabára. Egy szórólapot, hazahoztam, megnéztem az online jegyvásárlásnál, hogy mennyi az ára. A 4.800 forintos ár, még beleférne, de hogy alig pár hely maradt még, pedig durván két hónap van a koncertig, az nem semmi. O_O Hallottam egy jópárszor arról, hogy egy nagy előadó koncertjének jegyére napok alatt elfogyott az összes jegy, de tudtom szerint arra nem volt példa, hogy Zorán koncertjére itt Békéscsabán ennyire gyorsan fogyjon a jegy. A 6. sor volt a legelső, ahol még volt szabad hely, amúgy összesen még kb. 20-30 szabad helyet, ha láttam neten keresztül. Kíváncsi vagyok, hogy lesznek-e pótszékes jegyek, szerintem azokra is elkelnének a jegyek. Majd meglátjuk, hogy alakul, egyelőre úgy tűnik, hogy nem tudok eljutni (ha ennyire rapid módon fogynak a jegyek), ami ugyan sajnálok, de másrészt örülök, hogy ilyen sokan el akarnak menni. :)

Fehér hó

Ma végeztem a WHITE ALBUM animével. Szerettem, jó volt nézni, és érdekes, hogy nem volt egyértelmű lezárása a Touya és Yuki közötti szerelmes történetnek, bár utalások vannak rá, hogy végződött. Kicsit olyan érzésem volt, hogy a nézőkre bízzák, hogy milyen véget sejtenek a történet mögött. De amúgy az egész anime határozottan az igényesebb romantikus történetek közé tartozik, a szerethető karakterekkel.

Nem is nagy spoiler, a 26. rész egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor Yuki a koncertjén tök váratlanul elkezd egy nem tervezett dalt zongorázni, és énekelni: POWDER SNOW. Nekem ez a dal egyébként is nagyon kedves, mert Suara is felénekelte, a Karin album 13. dala, de hogy az animében ilyen jó jelenetet csináltak a dal köré, igencsak jókedvűvé tett. Én is végigénekeltem, mert valahogy annyira énekelteti magát, nagyon jó hallgatni a dallamát. Fenn is van YouTube-on:

Hirano Aya & Mizuki Nana: POWDER SNOW

És itt van Suara énekhangjával:

http://www.youtube.com/watch?v=XxR72N1PIwE

Suara egyébként, mint a PS3 WHITE ALBUM játék ending dalaként énekelte fel, ugyanis, mint ahogy annyi animéből, ebből is csináltak játékot. A duett pedig nagyon szép. Én csak most hallottam először így, végig azt gondoltam, hogy ez egy Suara dal. A talán még jobb is az eredeti, több élet van benne, és tényleg annyira énekelteti magát. Kislemezen csak, mint Mizuki Nana szóló jelent meg, az is nagyon tetszik. És rajta van az off vocal is, úgyhogy nagyon lesz belőle kfn.

Egyébként végig ilyen "kettős szereppel" néztem az animét, ugyanis bár maga a történet 1986-1987-ben játszódik, így részint mint Morikawa Yuki és Ogata Rina énekesnői karrierjét is figyeltem. De mivel a seiyuu-juk két ismert és közkedvelt énekesnő: Hirano Aya és Mizuki Nana, és mivel annyira belém égett, hogy ők szinkronizálják a két énekesnőt, így néha olyan érzésem volt, mintha az ő énekesnői karrierjüket is látnám. Egyébként Touyára sokszor haragudtam, hogy nem volt képes nemet mondani a nőknek, ugyanis, ha legalább 5 nővel nem csókolózott akkor eggyel sem. És valahol legbelül mindig is érezte, hogy a szíve Yukié, de a nemképessége (ha már vannak képességek) meggátolta abban, hogy az iránta érzett szerelme felhőtlen legyen. Egyébként az utolsó rész feltár egy nagyon érdekes múltat Touya gyerekkorából, ebből kiderül, hogy miért is fél nemet mondani. Nagyjából ennyit tudok mondani. Nem váltott meg világot bennem, de okozott egy pár kellemes percet, főleg az utolsó rész tetszett nagyon. Aki unja a túl sok iskolás, szupererős történetet, és lassítani szeretne, az bátran tegyen próbát ezzel az animével, mert a maga műfajában kiemelkedő.

Ezután az Asatte no Houkou.-val teszek egy próbát. Szeretném megnézni az összes Suara zenés animét, és most épp erre esett a választásom. Egyébként az alábbi animékhez van köze:

• ToHeart 2
• Utawarerumono
• Asatte no Houkou.
• Blue Drop: Tenshitachi no Gikyoku
• KimiKiss Pure Rouge
• WHITE ALBUM
• Tears to Tiara

És természetesen a különböző OVA-i az animéknek, melyeknek van. A ToHeart 2-t elvileg meg lehet nézni anélkül, hogy láttuk volna az első szériát, mert az csak nevében őrzi az első széria emlékét, amúgy totál más szereplők, és már történet. És az az érdekes, hogy a WHITE ALBUM-ot is eredetileg azért kezdtem el nézni, mert most ősszel jön a WHITE ALBUM 2, de az is olyan, hogy teljesen más szereplők, és más történet, csak a nevében és műfajában lesz hű elődjéhez. Meg majd nézni fogom, kíváncsi vagyok, hogy lesz-e még híd a két évad között.

Rozen Maiden: Ouvertüre

Gyorsan le lehetett zavarni a Rozen Maiden OVA-t, hiszen csak 2 részes. Bár ha őszinte akarok lenni, azt hittem, hogy egy rész ilyen 35-40 perces lesz, mert általában az OVA-k hosszabbak szoktak lenni, de megmaradtak az anime rész hosszúságnál.

Már a Träumend-nél is elgondolkodtam azon, hogy mennyire volt tudatos a folytatás, most is felmerült bennem a kérdés, ugyanis belegondoltam abba, hogy gyakorlatilag nekem már az első széria után sem volt hiányérzetem. Nem hagytak nyitott kérdést, az adott történetet lezárták az első szériában, és a Träumend-ben pedig teljesen logikusan egészítették a történéseket, és mindig csak annyiba engedtek betekintést, hogy felkeltse az érdeklődést a következő rész iránt, de ne szaladjanak túl előre, és ne tűnjön esetlegesen furcsának, vagy logikátlannak, hogy az a szereplő hogy kerül oda, vagy az adott esemény miért történik. A Träumend-et is nagyszerűen lezárták, és ebből a szempontból nézve mesterműnek tartom ezt a szériát, ezért is merült fel bennem egyáltalán az, hogy tudatos volt-e a folytatás.

Az Ouvertüre nyitányt jelent németül. Nem véletlen a cím, hiszen az egész történet gyökerébe enged betekintést. A sztori eleje valahol a Träumend közepén van, amikor Jun egy medált ajándékoz Shinku-nak, aki semmi áron nem akarja azt elfogadni, sőt láthatóan rossz érzései vannak iránta. De miért? Ezt magyarázza el Jun-nek Sousei Seki. Ekkor konkrétan több száz évet megyünk vissza az időben. Mondjuk, ez felveti a kérdést, hogy akkor az a férfi, aki "Otou-sama"-nak hívnak a Rozen Maidenek, valami istenség, hogy az idők során nem öregedett? A hajviselet, az akkori dekoráció, az utcák ilyen XVII. századra utalnak. Sarah volt Shinku első mediuma, és itt csatlakozott hozzá Suigin Tou is. Bizony, itt kiderül, hogy régen nagyon jó barátok voltak, sokat segített Shinku Suigin Tou-nak, aztán végül kiderül, hogy miért is lettek ellenségek. És egy érdekesség: Sarah és Sakurada Jun seiyuu-ja ugyanaz: Sanada Asami. Ez a nő nemhogy egy fiú és egy lány hangját kölcsönözte úgy, hogy fel se lehetett ismerni, hanem két teljesen különböző jellemet tudott nagyon jól visszaadni a hangjával. Számomra itt kezdődik a művészet.

Hát így már érthető az ellenségeskedés. Nagyon várom holnaptól a 2013-as szériát, és most így belegondolva, azért egy kérdést nyitva hagytak a Träumend-ben: Mi lesz Shinku és Suigin Tou végső sorsa? Vajon ki fog derülni? Holnaptól meglátjuk. Alig várom, nagyon szeretem az openinget, és remélem nem lesz igaz, amit mondtak rá negatívumot, hogy túlságosan el van húzva a történet.

Rozen Maiden Träumend vége

Ma értem a Rozen Maiden második évadjának végére. Így kell nagyon jó második évadot csinálni! Nagyon élveztem végig, bár tény, hogy itt is volt poén bőven, de maga a történet sokkal komolyabb volt, az utolsó részre is hagytak bőven meglepetéseket. Honnan is származik a hetedik Rozen Maiden baba, mire is megy ki valójában az Alice Game? Erre mind választ kapunk. Érzelmileg megkapó lett a vége. Ez az anime a meglepetésekben győzedelmeskedik. Ha jól emlékszem, már az első széria végén is írtam, de ide is írom, hogy igazából nem nagy spoiler, ha azt elárulom, hogy itt a jó győzedelmeskedik, a rossz meg elbukik, de a körítés, ahogy az egész Alice Game-et elénk tálalják, ahogy fokozatosan leszünk a nagy titkok tudója, és ahogy lezárják az egészet. Nálam azért fontos a karakterek jelleme, szerethetőek legyenek, és azért rendelkezzenek komoly jellemvonásokkal is. Bár azért egy-egy humoros karakter természetesen jöhet, aki kicsit oldja az esetleges feszültséget, vagy poénjaival még jobbá teszi a történetet. Ebben az animében Kanaria idétlenkedése az, amit ebben az esetben ki lehet emelni. Nekem tetszik ez a "mekkora menőnek hiszi magát, aztán a végére nagyot koppan" féle poén. Egyelőre ennyi, legszebb emlékű animék közé fog tartozni. De még nincs vége, hiszen hátra van még az OVA és a Zurückspulen. Ezen a hétvégén OVA-hétvégét fogok tartani, biztosan nagyon szórakoztató lesz az Ouvertüre, majd kiderül. És hétfőtől pedig az új széria. Izgatottan várom, már csak azért is, mert rossz véleményeket mondtak, ugyanis a 12 résznek történetét akár 2-3 részben is el lehetett volna mesélni. Kíváncsi leszek, már csak azért is, mert az opening nagyon bejövős.

Ha végzek a Rozen Maidennel, utána egy másik ALI PROJECT-es animét tervezek nézni, a Code Geass: Hangyaku no Lelouch-ot.

お誕生日おめでとう宝野アリカ！

Az ALI PROJECT énekesnőjének Takarano Arikának ma van a születésnapja, méghozzá nem is akárhányadik, 50 éves lett! Ez bizony félszáz év, ezalatt annyi nagyszerű dalszöveget írt, dalt énekelt, hogy akár önéletrajzi könyvet is kiadhatna. Esszékönyvei vannak, azokat érdemes lenne elolvasni, amilyen dalszövegeket ír, biztosan nagyon menő történeteket tud kitalálni.

Egyébként maga az ALI PROJECT is jubilál, ugyanis az első albumuk, a Gensou Teien idén jelent meg 25 éve. Egyszer hallgattam csak meg azt az albumot, teljesen más, mint a mostani dalaik, de hallgatható, nekem tetszett. Az együttes megalakulását 1985-re datálják, amikor az együttes férfitagja, zeneszerzője Katakura Mikiya egy énekest keresett a dalaihoz. Ekkor találkozott Takarano Arikával, aki megmutatta a szövegeit. Eleinte nagyon furcsának találta, ő ugyanis egyáltalán nem goth-loliban gondolkodott, de annyira megragadta az énekhangja, hogy úgy döntött, mégis együtt dolgozik vele. A dalok hangulatvilága már akkor is hasonló volt, mint a mostani, de akkor még ilyen ártatlan, naiv kislány hangján énekelt az énekesnő. A dalszövegek is kellemesebbek, egyszerűbbek, optimistábbak voltak, így az az időszak később a Shiro Ali (白アリ; White Alice), majd ahogy később egyre sötétebbek lettek a szövegek hangulatvilága, és egyre inkább a zenék túldíszítettségére került a hangsúly, úgy alakult ki a Kuro Ali (黒アリ; Black Alice). Bár egy-egy dalukban tetten érhető a Shiro Ali stílus, de egyértelműen a Kuro Ali dominál. Én milyen érdekes, hogy most sokkal népszerűbbek, mint annak idején voltak. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy az új dalok sokkal változatosabbak, így annak ellenére, hogy sötétebb hangulatú, sokkal több ember figyelmét ragadta meg, hiszen amellett, hogy változatos, megkapó. Ilyen dalokat még soha senkitől nem hallottunk.

Írhatnék itt hosszabb ismertetőt a születésnap alkalmából, de ezt már megtettem többször, helyette nézzétek meg az egyik kedvenc dalomból készült videoklipet. Yuukyou Seishunka, mely a Code Geass: Hangyaku no Lelouch anime ending dala.

Free! anime vége

Na, hát véget ért a Free! Nagyon nyögvenyelősen néztem már a végét, ennek ellenére minden szerda este vártam, hogy mikor kerül nyilvánosság elé. Az eleje nagyon jónak indult, én komolyan azt hittem, hogy egy átlag sportaniméhez képest komolyabb érzelmekkel találkozhatunk, de hát nem így lett. Nem mondom azt, hogy sajnos, mert egy sport anime nem is nagyon követel meg komolyabb érzelmeket, inkább az zavar, hogy az egész tényleg átment Shoujóba. Ráadásul nyilvánvaló, hogy 10-12 éves lányok voltak a célközönség, mert amikor Haruka a 10. részben elmesélte az egész történés lelki hátterét, komolyan azt hittem, hogy leesek a székről. Ezt még én is ki tudtam könnyedén találni, és amit én ki tudok találni, az bizony bárkinek hasonló könnyedséggel megy. Nekem igazából a 6. résztől kezdett gyanússá válni, amikor egy, a főtörténet szempontjából teljességgel érdektelen eseményt láthattunk, konkrétan kimeríti a filler fogalmát. Egy darabig elmehetett volna, de a kastélyos részt egy az egyben kihagyhatták volna. Innestől kezdtem el úgy nézni az animét, hogy a kezdeti lelkesedés emlékére. Mondjuk a vége nem volt annyira rossz, tehát közel felnőtt korban ugyanazokat, megélni, amit gyerekként, de csak azért nem tért vissza Rin (az az igazság, hogy raw-osan néztem meg a 12. részt, úgyhogy nem teljesen tiszta, hogy mi történt), hogy legyen folytatás, nem véletlen láttuk a vége után, hogy See you next summer. Igazából sejthető is volt, hogy lesz valami folytatás, mert az, hogy az öt srácot együtt mutatták egy képen, az azt sejteti, hogy Rinnek vissza kell térnie. Amúgy a zenék viszonylag jók. Az opening nagyon erős, miután az a fontos számomra egy dalban, hogy a hangulata fogjon meg, ezért mondhatjuk, hogy mindenevő vagyok, és ez a fajta rock zene igazán a kedvemre való. Az ending meg tipikusan ilyen egynyári sláger. Én egy jó párszor meghallgattam, rá lehet kapni, de azzal a lendülettel meg is lehet unni.

Sokkal pozitívabb véleményem van a Saber Marionette J-ről. Réges-régen kellett volna néznem, már akkor is teljesen, nem csak egy pár részt ebből és a J to X-ből, de hát így alakult. Mindenféleképpen kedvenc Hayashibara Megumi animék közé fog tartozni. Nem véletlen kapta meg Lime-ot, nagyon hasonlít jellemre Lina Inverse-hez, a különbség csak annyi, hogy a bár forrófejű, de nem abban manifesztálódik, mint a Slayers-ben, hogy pofon vág mindenkit, hanem meggondolatlan, és hirtelen cselekszik, nem kis fejfájást okozva ezzel környezetének. És nem kevés derűs perceket a nézőnek. Amiket csinál, és amilyen arcot vágnak hozzá, azt nem lehet nevetés nélkül bírni. A másik nagy poéngyáros Mitsurugi Hanataga, aki a marionetteknek köszönhetően gyakran kerül kellemetlen helyzetbe, amitől garantált a nevetés. Az egyik legviccesebb, még emlékszem a J to X-ből, amikor feltűnik, felette egy asztal van, elkezdi mondani magáról, hogy mekkora menőség, és beveri a fejét az asztalba. Az teljesen kész volt. Nem utolsó sorban szerelmes Otaru-ba, így a homoszexualitás is szerepet kap, de csak a legviccesebb formában, tehát semmi irritáló jelenet nincs. Egyébként az anime a 25. században játszódik a Terra II nevű bolygón, Japoness államban. Bár a lakók valószínűleg csak hírből ismerik Japánt, életmódjuk mégis az Edou-korszakot idézi, nekem személy szerint nagyon tetszik. Erre a bolygóra a 22. században érkezett először a Mesopotamia nevű kolónia, érdekessége, hogy csak férfiak lakják. Akkor hogy tudnak fennmaradni? Marionett-bábuk segítségével, akik lényegében androidok. Ezek a marionettek semmiféle érzést nem képesek kifejezni, és uruk minden egyes parancsát vakon teljesítik. A történet főhőse, Otaru sokáig marionett-bábu nélkül marad, amikor egyszer csak betér a Japoness Pioneer Museum-ba, akkor kel életre az egyik marionett-bábu, aki az övé lesz. Lime nem egy átlagos marionett, neki érzései vannak. Tud nevetni, sírni, őszintén örülni, és nem utolsó sorban szeretni. Talán túlságosan könnyed, lazasága - ahogy feljebb írtam - mindenképpen okoz néhány derűs pillanatot. Hayashibara Megumi pedig több, mint fantasztikus munkát végzett. A másik két bábu, Cherry és Bloodberry már más jellem. Cherry a teljesen ártatlan kislány, az örök álmodozó, aki őrülten szerelmes Otaru-ba, és minden egyes vele eltöltött percért hálás. Bloodberry is szívesen venné, ha Otaru őt választaná, ám ő sokkal nyomulósabb, a női praktikákat is beveti, hogy megszerezze Otaru-t. Lime meg szimplán csak szereti a főhősünket. Ő olyannyira nincs képben, hogy mi a szerelem, hogy meg találta kérdezni, hogy mi az a házasság. De ami hasonlóképpen vicces, amikor a Sógunnál járnak (ebben az államban is sógunátus van), és Lime ugrál, kiabálja, hogy "Sógun, sógun, sógun" megáll "Mi az, hogy sógun?"

És még nagyon sok mindent lehet mesélni az animéről, nagyon tetszik a tradicionális japán környezet, a lakók sokszor tradicionális öltözködése. Többször fordult velem elő már az, hogy egy anime zenéjét jelentőssé tette maga az anime. Ugyanez történt most is. Bár eddig is szerettem Hayashibara Megumi: Successful Mission és I'll be there dalait, de az anime által nőtt igazán naggyá.

Cseberből vedelek

Több nap után újra itt, és látom, hogy pont most reggel értük el a 70.000-es látogatottságot. Ez igazán szép, köszönöm szépen mindenkinek, aki hozzájárult eme kerek szám eléréséhez. :)

Most már komolyan készülget az új Mariós oldal. Saját domain név, wordpress általi weboldal, saját grafikai elemekkel. Először az egészet HTML-be, és CSS-be akartam elkezdeni csinálni, aztán bagszi javasolta a Joomlát, mert elmondása szerint azzal is meg lehet valósítani grafikailag az elképzeléseimet. Hát legyen akkor. Feltelepítettem, beregisztráltam aztán az admin felület... Maga a rémálom. Nagyon barátságtalan, nehéz megtalálni azokat a beállításokat, amiket fontosnak tartok. Ezzel szemben tele van számomra irreleváns beállítási lehetőséggel. Azért írtam, hogy számomra, mert lehet, hogy aki sokkal jártasabb az internet világában, azoknak mondanak valamit, de én nem tudtam velük mit kezdeni, viszont, amiken meg állítani akartam, azokat meg nagyon nehezen találtam meg. Aztán Trunerrel kezdtem el egyeztetni, megegyeztünk a Wordpress használatában. Mondjuk már ezen blog által ismertem, de ha feltelepítjük weboldalként, akkor másabb a kezelőfelület, de ez akkor is sokkal barátságosabb, könnyű megtalálni benne minden beállítást, amit használni akartam, és nem éreztem magam hülyének használata közben. Amiken meg nem tudtam változtatni, azt Truner csinálta meg azáltal, hogy belenyúlt a CSS-be. Aztán reménykedek, hogy amit szeretnék grafikailag, azt majd meg lehet valósítani. Minden egyes Mario játéknak lesz saját adatbázisa, azokon belül lesz minden információ, kép, videók, teszt, végigjátszás, és azt szeretném, ha minden egyes játéknak egyedi, külleméhez illő háttere lenne. Emellett saját fejléc, egyedi betűtípus (mely adja a játék hangulatát), stb. Ezt elvileg meg tudtam volna csinálni HTML / CSS szerkesztéssel, hiszen CSS-sel csináltam volna meg az egyedi grafikai megoldásokat. Hosszú munka lett volna, de a végeredmény inspirált volna. Pont júniusban kezdtem el komolyabban olvasni erről, megvettem a Tanuljuk meg a HTML és CSS használatát 24 óra alatt című könyvet, csak aztán közbejött a német tanfolyam. Szerettem olvasni a könyvet, mert olvastatja magát, másrészt meg úgy magyarázza el a dolgokat, hogy bárki megértheti, mégsem konyhanyelven van írva. Végül a Wordpress lett. Azt nem tudom, hogy FTP-n keresztül is lehet-e látni a CSS-t (Truner szokta ott állítgatni a dolgokat, azt jobban szereti), de jelen tudásom szerint az oldalak grafilailag egyedi testreszabását az admin felületen nem látok. Aztán ki tudja, milyen csodákat lehet művelni még. Aki akarja, éppenséggel megnézheti az oldalt, de még eléggé fapados állapotú, még sokat kell rajta tartalmilag fejleszteni, meg a külsején is szeretnék még alakítgatni: Gombabirodalom. De egyáltalán nem akarom ezt a blogot sem elhanyagolni, csak most valószínűleg a Mariós oldal nagyobb prioritást fog élvezni, amíg nem lesz olyan állapotban, hogy lehet hirdetni.

Alapból az animékről akartam írni, csak kicsit hosszúra nyúlt a "bevezető" szöveg. Úgy döntöttem, hogy egyelőre félreteszem a Bakemonogatari animét, mert igazából látom benne a minőséget, és hogy akar valamit mondani, de nem tudom dekódolni. Majd akkor kéne megnéznem, amikor majd sokkal többet tudok a japán nyelvről, és a történelmükről. Viszont, ami felváltotta... Mushibugyou. Ez az anime egyszerűen borzasztó. Az, hogy rondák a karakterek, arra még esetleg rá lehet mondani, hogy nem az én ízlésvilágom ez a rajzstílus, de hogy ennyire ostobák legyenek, arra nincs mentség. Egyikük jellemével sem tudok azonosulni, így maga a történet is érdektelenné válik számomra. Ami egyébként Edou-ban játszódik a XIX. században, szörnyűzős buli. Hajaz (erről jut eszembe, szörnyű hajköltemények vannaz animében) az Inuyashára, csak az legalább kinéz valahogy... Három részt láttam eddig, talán mostanra lehet azt mondani, hogy valami ki fog alakulni, de mivel nem érdekel, ezért inkább dobom, és helyette egy olyan animét fogok mától nézni, amit már a kezdetek óta végig akartam nézni: Saber Marionette. Eddig csak egy pár részt láttam belőle, azok nagyon szórakoztattak Eljött hát az idő, hogy minden OVA-val együtt végignézzem.

Néhány napja befejeztem a WHITE ALBUM első 13 részét. Annak ellenére, hogy úgy olvastam, hogy már a 13. részre lezárul ez a szerelmi szál, folytatják tovább. Ami nem baj, bár annak a résznek a történései alapján el tudtam volna képzelni, hogy vége lesz, de egyelőre nincs "összejövetel". Egyébként megszerettem ezt az animét. Azt tudni kell a romantikus történetekről, hogy alapból nagyon lassúak. Így aki nem szereti a lassú történetvezetésű animéket, azokat várhatóan nem fogja lekötni, két dolgot tudok elképzelni, amitől megnézné az ember, erről már írtam korábban: ha tudunk azonosulni a szereplőkkel, és hitelesnek érezzük az érzéseiket, és megértjük, hogy azt, amit csinálnak, azt miért úgy csinálják. És sajnos értem, hogy Yuki menedzsere miért akarja Touyát távol tartani tőle... De egyébként a szereplőkről alkotott személyes elvásáraim megvannak nálam azáltal, hogy kellően komolynak látom őket, néhányuk szimpatikus számomra, így maga a történet is bár lassú, mégis nézeti magát. És el kell, hogy ismerjem, hogy akármennyire is nem szeretem Hirano Ayát, nagyon szép munkát végzett Yuki japán hangjaként, és nem úgy ismertem (vagyis nem úgy képzeltem el) Mizuki Nanát, hogy erőteljesebb hangja lenne, de hangjával nagyon jól visszaadja Ogata Rina határozottabb jellemét. Találónak tartom azt az animében, hogy olvashatjuk a szereplők (legtöbbször Touya) belső gondolatait, és hatásos volt az első szériában, ugyanis minden egyes részt az adott történet lezárásával fejeztek be úgy, hogy ezen gondolatok kiírásával Touya levonja a - sokszor nem is vidám - konklúziót, és erre rájön a nagyon szép ending (Suara - Maiochiru Yuki no You ni). Jó dramaturgiai megoldás volt, alapból nem rajongtam annyira azért a számért, de ez így felvitte nálam az értékét. Csak azt sajnálom, hogy a 13. rész nem kapott rendes lezárást, ugyanis, ahogy írtam korábban, volt 6 hónapos szünet, ha én annak idején néztem volna, igencsak elégedetlen lettem volna. De folytatják, és várom, hogy alakul a történet. A második széria openingjét (Mizuki Nana - Mugen) eddig nem ismertem, de tetszetős ez is, mint az első. Az ending (Suara - Akai Ito) nagy kedvenc, és nagyon jó volt látni anime endingként. Az első 13 részt egy erős 7-esre értékelném, eleinte 8 pontot adtam volna neki, de hogy sehogy nincs lezárva, az csúnya. És grafikailag sem tetszett. Ha már egy kicsit távolabb voltunk a szereplőktől, akkor már nem volt arcuk... És többször is romlott a rajz minősége, itt most persze nem a kézzel rajzolt határú mozgóképekre gondolok, mert az szép volt, hanem bizonyos jelenetekben nem fordítottak elég gondot a karakterek részletgazdag megrajzolására. Viszont a második évad - az első két rész alapján - sokkal szebb.

Rozen Maiden Träumend komolyabb, mint az első széria, bár az első évadnak is megvolt a maga története, és jó lezárást kapott! Érdekes volt látni, hogy Suigin Tou miért harcolt ennyire, hogy megnyerje az Alice Game-et. És nagyon szerettem a japán hangját, Tanaka Rie szinte ilyen hidegvérű gyilkos hangot adott neki adott a negatív főhősnak, aki élvezte, hogy szenvedést okoz Shinku-éknak. A Träumend másabb. Eddig hat Rozen Maiden babáról tudunk, mégis honnan jön a hetedik? Talán kiderül a sorozat végére. Persze a poén itt sem maradhat el, szükség van olyan karakterre, mint Kanaria, aki kicsit oldja a néha feszült hangulatot. Ez a széria is nagyon jónak tűnik, és remélem, hogy nem fogom én is azt gondolni a 2013-as sorozatról, amit hallottam, hogy tele van fillerrel, a főtörténetet 2-3 részben el lehetett volna mesélni.

(Megjegyzés: A Wordpress-es blogban sikerült elérni a 70.000-es látogatottságot)

Top 20 Suara #1

MOON PHASE

Amíg a Kimi ga Tame című dalról azt írtam, hogy felkészít a végső harcra, addig a MOON PHASE annak egy pozitív végkifejletéről szó hangulatilag. Rengeteg sokszor hallgattam meg ezt a számot, mert olyan csodálatos érzéseket kelt bennem, szinte megtestesíti a megvalósult szerelmet. A verse jelképezi számomra a vallomást, a bridge a pozitív végkifejletet sejteti, a kitörő refrén pedig annak megélését. Hihetetlen módon szabadít fel, talán pont azért szerettem meg ennyire, mert ezt az érzést szeretném megélni. Magasan a legjobb szám az énekesnőtől, és hát képes voltam megvenni a Yumeji album SACD változatát (mert csak azon szerepel), az azt gondolom, sokat sejtet, hogy mit jelent számomra. A szerelmes dalok alfája és omegája.

http://www.youtube.com/watch?v=lgwvEyE67Ig