Fehér hó

Ma végeztem a WHITE ALBUM animével. Szerettem, jó volt nézni, és érdekes, hogy nem volt egyértelmű lezárása a Touya és Yuki közötti szerelmes történetnek, bár utalások vannak rá, hogy végződött. Kicsit olyan érzésem volt, hogy a nézőkre bízzák, hogy milyen véget sejtenek a történet mögött. De amúgy az egész anime határozottan az igényesebb romantikus történetek közé tartozik, a szerethető karakterekkel.

Nem is nagy spoiler, a 26. rész egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor Yuki a koncertjén tök váratlanul elkezd egy nem tervezett dalt zongorázni, és énekelni: POWDER SNOW. Nekem ez a dal egyébként is nagyon kedves, mert Suara is felénekelte, a Karin album 13. dala, de hogy az animében ilyen jó jelenetet csináltak a dal köré, igencsak jókedvűvé tett. Én is végigénekeltem, mert valahogy annyira énekelteti magát, nagyon jó hallgatni a dallamát. Fenn is van YouTube-on:

Hirano Aya & Mizuki Nana: POWDER SNOW

És itt van Suara énekhangjával:

http://www.youtube.com/watch?v=XxR72N1PIwE

Suara egyébként, mint a PS3 WHITE ALBUM játék ending dalaként énekelte fel, ugyanis, mint ahogy annyi animéből, ebből is csináltak játékot. A duett pedig nagyon szép. Én csak most hallottam először így, végig azt gondoltam, hogy ez egy Suara dal. A talán még jobb is az eredeti, több élet van benne, és tényleg annyira énekelteti magát. Kislemezen csak, mint Mizuki Nana szóló jelent meg, az is nagyon tetszik. És rajta van az off vocal is, úgyhogy nagyon lesz belőle kfn.

Egyébként végig ilyen "kettős szereppel" néztem az animét, ugyanis bár maga a történet 1986-1987-ben játszódik, így részint mint Morikawa Yuki és Ogata Rina énekesnői karrierjét is figyeltem. De mivel a seiyuu-juk két ismert és közkedvelt énekesnő: Hirano Aya és Mizuki Nana, és mivel annyira belém égett, hogy ők szinkronizálják a két énekesnőt, így néha olyan érzésem volt, mintha az ő énekesnői karrierjüket is látnám. Egyébként Touyára sokszor haragudtam, hogy nem volt képes nemet mondani a nőknek, ugyanis, ha legalább 5 nővel nem csókolózott akkor eggyel sem. És valahol legbelül mindig is érezte, hogy a szíve Yukié, de a nemképessége (ha már vannak képességek) meggátolta abban, hogy az iránta érzett szerelme felhőtlen legyen. Egyébként az utolsó rész feltár egy nagyon érdekes múltat Touya gyerekkorából, ebből kiderül, hogy miért is fél nemet mondani. Nagyjából ennyit tudok mondani. Nem váltott meg világot bennem, de okozott egy pár kellemes percet, főleg az utolsó rész tetszett nagyon. Aki unja a túl sok iskolás, szupererős történetet, és lassítani szeretne, az bátran tegyen próbát ezzel az animével, mert a maga műfajában kiemelkedő.

Ezután az Asatte no Houkou.-val teszek egy próbát. Szeretném megnézni az összes Suara zenés animét, és most épp erre esett a választásom. Egyébként az alábbi animékhez van köze:

• ToHeart 2
• Utawarerumono
• Asatte no Houkou.
• Blue Drop: Tenshitachi no Gikyoku
• KimiKiss Pure Rouge
• WHITE ALBUM
• Tears to Tiara

És természetesen a különböző OVA-i az animéknek, melyeknek van. A ToHeart 2-t elvileg meg lehet nézni anélkül, hogy láttuk volna az első szériát, mert az csak nevében őrzi az első széria emlékét, amúgy totál más szereplők, és már történet. És az az érdekes, hogy a WHITE ALBUM-ot is eredetileg azért kezdtem el nézni, mert most ősszel jön a WHITE ALBUM 2, de az is olyan, hogy teljesen más szereplők, és más történet, csak a nevében és műfajában lesz hű elődjéhez. Meg majd nézni fogom, kíváncsi vagyok, hogy lesz-e még híd a két évad között.

Rozen Maiden: Ouvertüre

Gyorsan le lehetett zavarni a Rozen Maiden OVA-t, hiszen csak 2 részes. Bár ha őszinte akarok lenni, azt hittem, hogy egy rész ilyen 35-40 perces lesz, mert általában az OVA-k hosszabbak szoktak lenni, de megmaradtak az anime rész hosszúságnál.

Már a Träumend-nél is elgondolkodtam azon, hogy mennyire volt tudatos a folytatás, most is felmerült bennem a kérdés, ugyanis belegondoltam abba, hogy gyakorlatilag nekem már az első széria után sem volt hiányérzetem. Nem hagytak nyitott kérdést, az adott történetet lezárták az első szériában, és a Träumend-ben pedig teljesen logikusan egészítették a történéseket, és mindig csak annyiba engedtek betekintést, hogy felkeltse az érdeklődést a következő rész iránt, de ne szaladjanak túl előre, és ne tűnjön esetlegesen furcsának, vagy logikátlannak, hogy az a szereplő hogy kerül oda, vagy az adott esemény miért történik. A Träumend-et is nagyszerűen lezárták, és ebből a szempontból nézve mesterműnek tartom ezt a szériát, ezért is merült fel bennem egyáltalán az, hogy tudatos volt-e a folytatás.

Az Ouvertüre nyitányt jelent németül. Nem véletlen a cím, hiszen az egész történet gyökerébe enged betekintést. A sztori eleje valahol a Träumend közepén van, amikor Jun egy medált ajándékoz Shinku-nak, aki semmi áron nem akarja azt elfogadni, sőt láthatóan rossz érzései vannak iránta. De miért? Ezt magyarázza el Jun-nek Sousei Seki. Ekkor konkrétan több száz évet megyünk vissza az időben. Mondjuk, ez felveti a kérdést, hogy akkor az a férfi, aki "Otou-sama"-nak hívnak a Rozen Maidenek, valami istenség, hogy az idők során nem öregedett? A hajviselet, az akkori dekoráció, az utcák ilyen XVII. századra utalnak. Sarah volt Shinku első mediuma, és itt csatlakozott hozzá Suigin Tou is. Bizony, itt kiderül, hogy régen nagyon jó barátok voltak, sokat segített Shinku Suigin Tou-nak, aztán végül kiderül, hogy miért is lettek ellenségek. És egy érdekesség: Sarah és Sakurada Jun seiyuu-ja ugyanaz: Sanada Asami. Ez a nő nemhogy egy fiú és egy lány hangját kölcsönözte úgy, hogy fel se lehetett ismerni, hanem két teljesen különböző jellemet tudott nagyon jól visszaadni a hangjával. Számomra itt kezdődik a művészet.

Hát így már érthető az ellenségeskedés. Nagyon várom holnaptól a 2013-as szériát, és most így belegondolva, azért egy kérdést nyitva hagytak a Träumend-ben: Mi lesz Shinku és Suigin Tou végső sorsa? Vajon ki fog derülni? Holnaptól meglátjuk. Alig várom, nagyon szeretem az openinget, és remélem nem lesz igaz, amit mondtak rá negatívumot, hogy túlságosan el van húzva a történet.

Rozen Maiden Träumend vége

Ma értem a Rozen Maiden második évadjának végére. Így kell nagyon jó második évadot csinálni! Nagyon élveztem végig, bár tény, hogy itt is volt poén bőven, de maga a történet sokkal komolyabb volt, az utolsó részre is hagytak bőven meglepetéseket. Honnan is származik a hetedik Rozen Maiden baba, mire is megy ki valójában az Alice Game? Erre mind választ kapunk. Érzelmileg megkapó lett a vége. Ez az anime a meglepetésekben győzedelmeskedik. Ha jól emlékszem, már az első széria végén is írtam, de ide is írom, hogy igazából nem nagy spoiler, ha azt elárulom, hogy itt a jó győzedelmeskedik, a rossz meg elbukik, de a körítés, ahogy az egész Alice Game-et elénk tálalják, ahogy fokozatosan leszünk a nagy titkok tudója, és ahogy lezárják az egészet. Nálam azért fontos a karakterek jelleme, szerethetőek legyenek, és azért rendelkezzenek komoly jellemvonásokkal is. Bár azért egy-egy humoros karakter természetesen jöhet, aki kicsit oldja az esetleges feszültséget, vagy poénjaival még jobbá teszi a történetet. Ebben az animében Kanaria idétlenkedése az, amit ebben az esetben ki lehet emelni. Nekem tetszik ez a "mekkora menőnek hiszi magát, aztán a végére nagyot koppan" féle poén. Egyelőre ennyi, legszebb emlékű animék közé fog tartozni. De még nincs vége, hiszen hátra van még az OVA és a Zurückspulen. Ezen a hétvégén OVA-hétvégét fogok tartani, biztosan nagyon szórakoztató lesz az Ouvertüre, majd kiderül. És hétfőtől pedig az új széria. Izgatottan várom, már csak azért is, mert rossz véleményeket mondtak, ugyanis a 12 résznek történetét akár 2-3 részben is el lehetett volna mesélni. Kíváncsi leszek, már csak azért is, mert az opening nagyon bejövős.

Ha végzek a Rozen Maidennel, utána egy másik ALI PROJECT-es animét tervezek nézni, a Code Geass: Hangyaku no Lelouch-ot.

お誕生日おめでとう宝野アリカ！

Az ALI PROJECT énekesnőjének Takarano Arikának ma van a születésnapja, méghozzá nem is akárhányadik, 50 éves lett! Ez bizony félszáz év, ezalatt annyi nagyszerű dalszöveget írt, dalt énekelt, hogy akár önéletrajzi könyvet is kiadhatna. Esszékönyvei vannak, azokat érdemes lenne elolvasni, amilyen dalszövegeket ír, biztosan nagyon menő történeteket tud kitalálni.

Egyébként maga az ALI PROJECT is jubilál, ugyanis az első albumuk, a Gensou Teien idén jelent meg 25 éve. Egyszer hallgattam csak meg azt az albumot, teljesen más, mint a mostani dalaik, de hallgatható, nekem tetszett. Az együttes megalakulását 1985-re datálják, amikor az együttes férfitagja, zeneszerzője Katakura Mikiya egy énekest keresett a dalaihoz. Ekkor találkozott Takarano Arikával, aki megmutatta a szövegeit. Eleinte nagyon furcsának találta, ő ugyanis egyáltalán nem goth-loliban gondolkodott, de annyira megragadta az énekhangja, hogy úgy döntött, mégis együtt dolgozik vele. A dalok hangulatvilága már akkor is hasonló volt, mint a mostani, de akkor még ilyen ártatlan, naiv kislány hangján énekelt az énekesnő. A dalszövegek is kellemesebbek, egyszerűbbek, optimistábbak voltak, így az az időszak később a Shiro Ali (白アリ; White Alice), majd ahogy később egyre sötétebbek lettek a szövegek hangulatvilága, és egyre inkább a zenék túldíszítettségére került a hangsúly, úgy alakult ki a Kuro Ali (黒アリ; Black Alice). Bár egy-egy dalukban tetten érhető a Shiro Ali stílus, de egyértelműen a Kuro Ali dominál. Én milyen érdekes, hogy most sokkal népszerűbbek, mint annak idején voltak. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy az új dalok sokkal változatosabbak, így annak ellenére, hogy sötétebb hangulatú, sokkal több ember figyelmét ragadta meg, hiszen amellett, hogy változatos, megkapó. Ilyen dalokat még soha senkitől nem hallottunk.

Írhatnék itt hosszabb ismertetőt a születésnap alkalmából, de ezt már megtettem többször, helyette nézzétek meg az egyik kedvenc dalomból készült videoklipet. Yuukyou Seishunka, mely a Code Geass: Hangyaku no Lelouch anime ending dala.

Free! anime vége

Na, hát véget ért a Free! Nagyon nyögvenyelősen néztem már a végét, ennek ellenére minden szerda este vártam, hogy mikor kerül nyilvánosság elé. Az eleje nagyon jónak indult, én komolyan azt hittem, hogy egy átlag sportaniméhez képest komolyabb érzelmekkel találkozhatunk, de hát nem így lett. Nem mondom azt, hogy sajnos, mert egy sport anime nem is nagyon követel meg komolyabb érzelmeket, inkább az zavar, hogy az egész tényleg átment Shoujóba. Ráadásul nyilvánvaló, hogy 10-12 éves lányok voltak a célközönség, mert amikor Haruka a 10. részben elmesélte az egész történés lelki hátterét, komolyan azt hittem, hogy leesek a székről. Ezt még én is ki tudtam könnyedén találni, és amit én ki tudok találni, az bizony bárkinek hasonló könnyedséggel megy. Nekem igazából a 6. résztől kezdett gyanússá válni, amikor egy, a főtörténet szempontjából teljességgel érdektelen eseményt láthattunk, konkrétan kimeríti a filler fogalmát. Egy darabig elmehetett volna, de a kastélyos részt egy az egyben kihagyhatták volna. Innestől kezdtem el úgy nézni az animét, hogy a kezdeti lelkesedés emlékére. Mondjuk a vége nem volt annyira rossz, tehát közel felnőtt korban ugyanazokat, megélni, amit gyerekként, de csak azért nem tért vissza Rin (az az igazság, hogy raw-osan néztem meg a 12. részt, úgyhogy nem teljesen tiszta, hogy mi történt), hogy legyen folytatás, nem véletlen láttuk a vége után, hogy See you next summer. Igazából sejthető is volt, hogy lesz valami folytatás, mert az, hogy az öt srácot együtt mutatták egy képen, az azt sejteti, hogy Rinnek vissza kell térnie. Amúgy a zenék viszonylag jók. Az opening nagyon erős, miután az a fontos számomra egy dalban, hogy a hangulata fogjon meg, ezért mondhatjuk, hogy mindenevő vagyok, és ez a fajta rock zene igazán a kedvemre való. Az ending meg tipikusan ilyen egynyári sláger. Én egy jó párszor meghallgattam, rá lehet kapni, de azzal a lendülettel meg is lehet unni.

Sokkal pozitívabb véleményem van a Saber Marionette J-ről. Réges-régen kellett volna néznem, már akkor is teljesen, nem csak egy pár részt ebből és a J to X-ből, de hát így alakult. Mindenféleképpen kedvenc Hayashibara Megumi animék közé fog tartozni. Nem véletlen kapta meg Lime-ot, nagyon hasonlít jellemre Lina Inverse-hez, a különbség csak annyi, hogy a bár forrófejű, de nem abban manifesztálódik, mint a Slayers-ben, hogy pofon vág mindenkit, hanem meggondolatlan, és hirtelen cselekszik, nem kis fejfájást okozva ezzel környezetének. És nem kevés derűs perceket a nézőnek. Amiket csinál, és amilyen arcot vágnak hozzá, azt nem lehet nevetés nélkül bírni. A másik nagy poéngyáros Mitsurugi Hanataga, aki a marionetteknek köszönhetően gyakran kerül kellemetlen helyzetbe, amitől garantált a nevetés. Az egyik legviccesebb, még emlékszem a J to X-ből, amikor feltűnik, felette egy asztal van, elkezdi mondani magáról, hogy mekkora menőség, és beveri a fejét az asztalba. Az teljesen kész volt. Nem utolsó sorban szerelmes Otaru-ba, így a homoszexualitás is szerepet kap, de csak a legviccesebb formában, tehát semmi irritáló jelenet nincs. Egyébként az anime a 25. században játszódik a Terra II nevű bolygón, Japoness államban. Bár a lakók valószínűleg csak hírből ismerik Japánt, életmódjuk mégis az Edou-korszakot idézi, nekem személy szerint nagyon tetszik. Erre a bolygóra a 22. században érkezett először a Mesopotamia nevű kolónia, érdekessége, hogy csak férfiak lakják. Akkor hogy tudnak fennmaradni? Marionett-bábuk segítségével, akik lényegében androidok. Ezek a marionettek semmiféle érzést nem képesek kifejezni, és uruk minden egyes parancsát vakon teljesítik. A történet főhőse, Otaru sokáig marionett-bábu nélkül marad, amikor egyszer csak betér a Japoness Pioneer Museum-ba, akkor kel életre az egyik marionett-bábu, aki az övé lesz. Lime nem egy átlagos marionett, neki érzései vannak. Tud nevetni, sírni, őszintén örülni, és nem utolsó sorban szeretni. Talán túlságosan könnyed, lazasága - ahogy feljebb írtam - mindenképpen okoz néhány derűs pillanatot. Hayashibara Megumi pedig több, mint fantasztikus munkát végzett. A másik két bábu, Cherry és Bloodberry már más jellem. Cherry a teljesen ártatlan kislány, az örök álmodozó, aki őrülten szerelmes Otaru-ba, és minden egyes vele eltöltött percért hálás. Bloodberry is szívesen venné, ha Otaru őt választaná, ám ő sokkal nyomulósabb, a női praktikákat is beveti, hogy megszerezze Otaru-t. Lime meg szimplán csak szereti a főhősünket. Ő olyannyira nincs képben, hogy mi a szerelem, hogy meg találta kérdezni, hogy mi az a házasság. De ami hasonlóképpen vicces, amikor a Sógunnál járnak (ebben az államban is sógunátus van), és Lime ugrál, kiabálja, hogy "Sógun, sógun, sógun" megáll "Mi az, hogy sógun?"

És még nagyon sok mindent lehet mesélni az animéről, nagyon tetszik a tradicionális japán környezet, a lakók sokszor tradicionális öltözködése. Többször fordult velem elő már az, hogy egy anime zenéjét jelentőssé tette maga az anime. Ugyanez történt most is. Bár eddig is szerettem Hayashibara Megumi: Successful Mission és I'll be there dalait, de az anime által nőtt igazán naggyá.

Cseberből vedelek

Több nap után újra itt, és látom, hogy pont most reggel értük el a 70.000-es látogatottságot. Ez igazán szép, köszönöm szépen mindenkinek, aki hozzájárult eme kerek szám eléréséhez. :)

Most már komolyan készülget az új Mariós oldal. Saját domain név, wordpress általi weboldal, saját grafikai elemekkel. Először az egészet HTML-be, és CSS-be akartam elkezdeni csinálni, aztán bagszi javasolta a Joomlát, mert elmondása szerint azzal is meg lehet valósítani grafikailag az elképzeléseimet. Hát legyen akkor. Feltelepítettem, beregisztráltam aztán az admin felület... Maga a rémálom. Nagyon barátságtalan, nehéz megtalálni azokat a beállításokat, amiket fontosnak tartok. Ezzel szemben tele van számomra irreleváns beállítási lehetőséggel. Azért írtam, hogy számomra, mert lehet, hogy aki sokkal jártasabb az internet világában, azoknak mondanak valamit, de én nem tudtam velük mit kezdeni, viszont, amiken meg állítani akartam, azokat meg nagyon nehezen találtam meg. Aztán Trunerrel kezdtem el egyeztetni, megegyeztünk a Wordpress használatában. Mondjuk már ezen blog által ismertem, de ha feltelepítjük weboldalként, akkor másabb a kezelőfelület, de ez akkor is sokkal barátságosabb, könnyű megtalálni benne minden beállítást, amit használni akartam, és nem éreztem magam hülyének használata közben. Amiken meg nem tudtam változtatni, azt Truner csinálta meg azáltal, hogy belenyúlt a CSS-be. Aztán reménykedek, hogy amit szeretnék grafikailag, azt majd meg lehet valósítani. Minden egyes Mario játéknak lesz saját adatbázisa, azokon belül lesz minden információ, kép, videók, teszt, végigjátszás, és azt szeretném, ha minden egyes játéknak egyedi, külleméhez illő háttere lenne. Emellett saját fejléc, egyedi betűtípus (mely adja a játék hangulatát), stb. Ezt elvileg meg tudtam volna csinálni HTML / CSS szerkesztéssel, hiszen CSS-sel csináltam volna meg az egyedi grafikai megoldásokat. Hosszú munka lett volna, de a végeredmény inspirált volna. Pont júniusban kezdtem el komolyabban olvasni erről, megvettem a Tanuljuk meg a HTML és CSS használatát 24 óra alatt című könyvet, csak aztán közbejött a német tanfolyam. Szerettem olvasni a könyvet, mert olvastatja magát, másrészt meg úgy magyarázza el a dolgokat, hogy bárki megértheti, mégsem konyhanyelven van írva. Végül a Wordpress lett. Azt nem tudom, hogy FTP-n keresztül is lehet-e látni a CSS-t (Truner szokta ott állítgatni a dolgokat, azt jobban szereti), de jelen tudásom szerint az oldalak grafilailag egyedi testreszabását az admin felületen nem látok. Aztán ki tudja, milyen csodákat lehet művelni még. Aki akarja, éppenséggel megnézheti az oldalt, de még eléggé fapados állapotú, még sokat kell rajta tartalmilag fejleszteni, meg a külsején is szeretnék még alakítgatni: Gombabirodalom. De egyáltalán nem akarom ezt a blogot sem elhanyagolni, csak most valószínűleg a Mariós oldal nagyobb prioritást fog élvezni, amíg nem lesz olyan állapotban, hogy lehet hirdetni.

Alapból az animékről akartam írni, csak kicsit hosszúra nyúlt a "bevezető" szöveg. Úgy döntöttem, hogy egyelőre félreteszem a Bakemonogatari animét, mert igazából látom benne a minőséget, és hogy akar valamit mondani, de nem tudom dekódolni. Majd akkor kéne megnéznem, amikor majd sokkal többet tudok a japán nyelvről, és a történelmükről. Viszont, ami felváltotta... Mushibugyou. Ez az anime egyszerűen borzasztó. Az, hogy rondák a karakterek, arra még esetleg rá lehet mondani, hogy nem az én ízlésvilágom ez a rajzstílus, de hogy ennyire ostobák legyenek, arra nincs mentség. Egyikük jellemével sem tudok azonosulni, így maga a történet is érdektelenné válik számomra. Ami egyébként Edou-ban játszódik a XIX. században, szörnyűzős buli. Hajaz (erről jut eszembe, szörnyű hajköltemények vannaz animében) az Inuyashára, csak az legalább kinéz valahogy... Három részt láttam eddig, talán mostanra lehet azt mondani, hogy valami ki fog alakulni, de mivel nem érdekel, ezért inkább dobom, és helyette egy olyan animét fogok mától nézni, amit már a kezdetek óta végig akartam nézni: Saber Marionette. Eddig csak egy pár részt láttam belőle, azok nagyon szórakoztattak Eljött hát az idő, hogy minden OVA-val együtt végignézzem.

Néhány napja befejeztem a WHITE ALBUM első 13 részét. Annak ellenére, hogy úgy olvastam, hogy már a 13. részre lezárul ez a szerelmi szál, folytatják tovább. Ami nem baj, bár annak a résznek a történései alapján el tudtam volna képzelni, hogy vége lesz, de egyelőre nincs "összejövetel". Egyébként megszerettem ezt az animét. Azt tudni kell a romantikus történetekről, hogy alapból nagyon lassúak. Így aki nem szereti a lassú történetvezetésű animéket, azokat várhatóan nem fogja lekötni, két dolgot tudok elképzelni, amitől megnézné az ember, erről már írtam korábban: ha tudunk azonosulni a szereplőkkel, és hitelesnek érezzük az érzéseiket, és megértjük, hogy azt, amit csinálnak, azt miért úgy csinálják. És sajnos értem, hogy Yuki menedzsere miért akarja Touyát távol tartani tőle... De egyébként a szereplőkről alkotott személyes elvásáraim megvannak nálam azáltal, hogy kellően komolynak látom őket, néhányuk szimpatikus számomra, így maga a történet is bár lassú, mégis nézeti magát. És el kell, hogy ismerjem, hogy akármennyire is nem szeretem Hirano Ayát, nagyon szép munkát végzett Yuki japán hangjaként, és nem úgy ismertem (vagyis nem úgy képzeltem el) Mizuki Nanát, hogy erőteljesebb hangja lenne, de hangjával nagyon jól visszaadja Ogata Rina határozottabb jellemét. Találónak tartom azt az animében, hogy olvashatjuk a szereplők (legtöbbször Touya) belső gondolatait, és hatásos volt az első szériában, ugyanis minden egyes részt az adott történet lezárásával fejeztek be úgy, hogy ezen gondolatok kiírásával Touya levonja a - sokszor nem is vidám - konklúziót, és erre rájön a nagyon szép ending (Suara - Maiochiru Yuki no You ni). Jó dramaturgiai megoldás volt, alapból nem rajongtam annyira azért a számért, de ez így felvitte nálam az értékét. Csak azt sajnálom, hogy a 13. rész nem kapott rendes lezárást, ugyanis, ahogy írtam korábban, volt 6 hónapos szünet, ha én annak idején néztem volna, igencsak elégedetlen lettem volna. De folytatják, és várom, hogy alakul a történet. A második széria openingjét (Mizuki Nana - Mugen) eddig nem ismertem, de tetszetős ez is, mint az első. Az ending (Suara - Akai Ito) nagy kedvenc, és nagyon jó volt látni anime endingként. Az első 13 részt egy erős 7-esre értékelném, eleinte 8 pontot adtam volna neki, de hogy sehogy nincs lezárva, az csúnya. És grafikailag sem tetszett. Ha már egy kicsit távolabb voltunk a szereplőktől, akkor már nem volt arcuk... És többször is romlott a rajz minősége, itt most persze nem a kézzel rajzolt határú mozgóképekre gondolok, mert az szép volt, hanem bizonyos jelenetekben nem fordítottak elég gondot a karakterek részletgazdag megrajzolására. Viszont a második évad - az első két rész alapján - sokkal szebb.

Rozen Maiden Träumend komolyabb, mint az első széria, bár az első évadnak is megvolt a maga története, és jó lezárást kapott! Érdekes volt látni, hogy Suigin Tou miért harcolt ennyire, hogy megnyerje az Alice Game-et. És nagyon szerettem a japán hangját, Tanaka Rie szinte ilyen hidegvérű gyilkos hangot adott neki adott a negatív főhősnak, aki élvezte, hogy szenvedést okoz Shinku-éknak. A Träumend másabb. Eddig hat Rozen Maiden babáról tudunk, mégis honnan jön a hetedik? Talán kiderül a sorozat végére. Persze a poén itt sem maradhat el, szükség van olyan karakterre, mint Kanaria, aki kicsit oldja a néha feszült hangulatot. Ez a széria is nagyon jónak tűnik, és remélem, hogy nem fogom én is azt gondolni a 2013-as sorozatról, amit hallottam, hogy tele van fillerrel, a főtörténetet 2-3 részben el lehetett volna mesélni.

(Megjegyzés: A Wordpress-es blogban sikerült elérni a 70.000-es látogatottságot)

Top 20 Suara #1

MOON PHASE

Amíg a Kimi ga Tame című dalról azt írtam, hogy felkészít a végső harcra, addig a MOON PHASE annak egy pozitív végkifejletéről szó hangulatilag. Rengeteg sokszor hallgattam meg ezt a számot, mert olyan csodálatos érzéseket kelt bennem, szinte megtestesíti a megvalósult szerelmet. A verse jelképezi számomra a vallomást, a bridge a pozitív végkifejletet sejteti, a kitörő refrén pedig annak megélését. Hihetetlen módon szabadít fel, talán pont azért szerettem meg ennyire, mert ezt az érzést szeretném megélni. Magasan a legjobb szám az énekesnőtől, és hát képes voltam megvenni a Yumeji album SACD változatát (mert csak azon szerepel), az azt gondolom, sokat sejtet, hogy mit jelent számomra. A szerelmes dalok alfája és omegája.

http://www.youtube.com/watch?v=lgwvEyE67Ig

Top 20 Suara #2

Shunkashuutou
(春夏秋冬)

Hát ez a dal... Nem kis idő kellett, mire feldolgoztam magamban. Nagyon ritkán hallok ilyen gyönyörű szerzeményt. Tele van fájdalommal, és az évszakok által mutatja be, hogyan alakul ki az érzés (tavasz), hogyan éli meg azt, annak teljességében (nyár), majd hogyan múlik el (ősz), és végül álomba burkolózik (tél). Nehéz egy ilyen dalról bármi okosat is írni, nagyon mély érzéseket váltott ki belőlem annak idején. Végig átjárja a fájdalom, a szomorú emlékezés, a boldog idők elmúlásának megélése, és azért nagyon fájdalmas ennyire, mert nem mutat kiutat, hanem beletemetkezik a fájdalomba. Érezteti, hogy nagyon nehéz innen kimászni. És mivel ennyire szépen énekelt róla, nagyon sokáig a hatása alatt voltam.

http://www.youtube.com/watch?v=iYpohCb4aGs

ALI PROJECT: Watashi no Bara wo Kaminasai dalszöveg

Ahogy az előző romaji dalszöveg esetében, most is Leeának jár a köszönet, hogy leromanizálta nekem az új ALI PROJECT dal szövegét. Már csak amiatt is hála jár neki, hogy annak ellenére meghallgatta a dalt, hogy nem szereti az együttest. Igazából elismerem, és elfogadom, annak ellenére, hogy szeretem őket, hogy vannak, akikben ellenérzést vált ki a zenéjük, mert annyira rétegzenét játszanak, ami nem tetszik mindenkinek, ráadásul egy olyanfajtát, ami felől biztosan senki nem marad közömbös. Őt például zavarja a túldíszítettség, és a sok félhang, amit az énekesnő kiénekel magából. Én meg úgy vagyok vele, hogy különös érzékeket kelt bennem a zenéjük. Nagyon izgalmasnak találom, amit csinálnak, és nekem kifejezetten tetszik, ahogy Takarano Arika játszik a hangjával. Ő írja a szövegeket is, és bár nem éppen pozitív dolgokról szólnak, de olyan játékosságot visz a szövegbe, sokszor olyan ritmikával énekli azokat, hogy ritka nagy profizmusra vall. Erre jön rá Katakura Mikiya izgalmas zenéje, ennél több nem kell ahhoz, hogy egy igazi fantasztikus együttest ismerjünk meg. Idén jelent meg 25 éve az ALI PROJECT első albuma, ezalatt a negyed évszázad egy olyan világot alkottak a zenéikkel, mely nélkül nagyon szegény lenne nemcsak a japán, de az egész világ könnyűzenei iparága.

Most szerdán jelent meg az új albumuk, Reijyo Bara Zukan (令嬢薔薇図鑑 látszik a címen is a Rozen Maiden anime utóhatása), ma jutottam hozzá, és amolyan kettős érzésem van iránta. Jobban dominálnak drámai előadásmódok, és a vonós hangzások, de van némi újdonság is! Például az első dalt elektropop, trance zenével indítják, és erre rájön az énekesnő extra magas hangja... Nem semmi. Eddig egyébként az első dal a kedvencem (mely a címadó dal), de a 9. dalban hallható füttyszóra sem volt eddig példa. Úgyhogy vannak nagyon ígéretes alkotások. És az, hogy az első dal ennyire jó, az náluk már szinte hagyomány. Jó néhány albumuk esetében igaz nálam az, hogy az nyitódallal hatalmasat robbantanak, nincs ez most sem másképp.

Igazából én megtaláltam a dalszöveg romanizált változatát, de a szövegben több helyen rossz olvasatot használtak fel hozzá. Az az érdekes, hogy a hibásnak hallott szövegeket leellenőriztem (romanizáló weboldallal), és rendben találtam. Erre világosított fel Leea, hogy minden kanjinak legalább 2 olvasata van, de van egy pár, melynek 3, vagy akár 4 is, a szövegkörnyezettől függ, hogy melyiket használják. És abban a romanizált szövegben, amit találtam a leggyakoribb olvasatok szerepeltek, ezért tért el egy jónéhány helyen. Csak azt nem értem, hogy aki romanizál, az gondolom, tud valamennyire japánul, az miért nem veszi a fáradságot, hogy átnézze, meghallgassa, hogy minden rendben van? Annak illik tudnia, hogy a kanjiknak több olvasatuk van, ezért érdemes a dalt visszahallgatva leellenőrizni, hogy mindenhol rendben van-e.

De most már jöjjön a szöveg. Először a kanji, majd a romaji dalszöveg:

私の薔薇を喰みなさい

茨の茎を伸ばして撓めて
私に零して　雫のひとひら

終焉を知ってなお　咲き急ぐ莟のように
生身の心臓は　柩を這い出る

少女という証　紅繻子の骨が鳴く
奪いに訪なえ　堕罪の指よ

闇は月　棘は蜜
あやすもの　綴ざされた眼は蛹
羽化する夢を見て

光の萼を捲って探って
やさしく包んで
瞬間の季節(とき)を

薇(らせん)の先へ昇って手繰って
初めて触れ合った
場処が開かれる
吐息の熱さで

私の薔薇を
さぁ喰みなさい

違えぬ約束は　甘やかな血を分ける
腐植に沈める　美惑の舌で

翅根を脱ぐ　皮膚を剥ぐ
痛みなき　交じわりに意味はない
欲しいならば奥へ

荊の枝を絡めて解いて
私を散らして　滴にひとひら

心の縁を抉って潜って　大事に抱きしめて
留まることなど　できないとしても

あなたの薔薇で　あぁ眠らせて

生きてることを
知ったばかりでも

光の膜に溺れて眩んで
私は埋もれる
盛りの繁みに

薇の先へ昇って手繰って
最後に触れ合った
場処が溶けてゆく
涙の重さで

私の薔薇を　さぁ喰みなさい

Watashi no Bara wo Kaminasai

Ibara no kuki wo nobashite tawamete
Watashi ni koboshite shizuku no hitohira

Shuuen wo shitte nao saki isogu tsubomi no you ni
Namami no shinzou wa hitsugi wo haideru

Shoujo to iu akashi beni shusu no hone ga naku
Ubai ni odonae dazai no yubi yo

Yami wa tsuki toge wa mitsu
Ayasu mono tozasareta me wa sanagi
Uka suru yume wo mite

Hikari no gaku wo makutte sagutte
Yasashiku tsutsunde
Shunkan no toki wo

Rasen no saki he nobotte tagutte
Hajimete fureatta
Basho ga hirakareru
Toiki no atsusa de

Watashi no bara wo
Saa kaminasai

Tagaenu yakusoku wa amayaka na chi wo wakeru
Fushoku ni shizumeru biwaku no shita de

Hane wo nugu hifu wo hagu
Itami naki majiwari ni imi wa nai
Hoshii naraba oku he

Ibara no eda wo karamete hodoite
Watashi wo chirashite shizuku ni hitohira

Kokoro no fuchi wo egutte mogutte daiji ni dakishimete
Todomaru koto nado dekinai to shite mo

Anata no bara de aa nemurasete

Ikiteru koto wo
Shitta bakari demo

Hikari no maku ni oborete kurande
Watashi wa umoreru
Sakari no shigemi ni

Rasen no saki he nobotte tagutte
Saigo ni fureatta
Basho ga tokete yuku
Namida no omosa de

Watashi no bara wo saa kaminasai

Top 20 Suara #3

Hana Kotoba
(花詞)

Sokáig elmentem emellett a dal mellett, mert a Kizuna albumon csak az egyikre figyeltem nagyon (ami majd 2. lesz), és közben nem vettem észre, hogy hány csodálatos gyöngyszem van még rajta. Mint például a Hana Kotoba is, mely egy szomorú ballada. Olyan, mintha hosszú ideig elhallgatott érzésről énekelne őszintén. Nagyon tetszik a bridge-ben hallható szójáték: "Yoru ga gomeru fukaku, fukaku fukaya kurayami ni" Olyan érzetet ad, mintha jelen pillanatban ő sem tudja, mit érez, vagy próbálja elhinni, hogy nem is olyan nagy dolog, hamar túllesz rajta. Így az egész ének egy keretet ad: A versékben felismeri az érzést, a bridge-ben megpróbálja elhinni, hogy talán nem is olyan nagy dolog, a refrénben meg rájön, hogy ez nagyon nem így van, a legvégére pedig elfogadja, hogy fáj. Ez a kulcsa annak, hogy nem demoralizáló ez a dal, ugyanis azzal, hogy elfogadja az érzést, már érezteti annak esélyét, hogy hamar túl fogja tenni magát. És ezért nagyszerű szerzemény ez, mert időt ad a fájdalom megélésének, ennek köszönhetően látja a végén a kiutat. A legfénylőbb bronzérmet neki!

http://www.youtube.com/watch?v=IrGTIlCmu0A