A Musouka kislemez B-side track-je, és lényegében ennyi köze van az Utawarerumono animéhez. Ez a fajta vidám nyugalom nagyon áthat, olyasféle, mint amikor egy kis létszámú közönségnek énekel, és mindenki vidáman hallgatja őt. Teljesen ellazítja az embert, engem is mindig jókedvűvé tesz.
http://www.youtube.com/watch?v=MYOIS5_oAXQ
Ma átjött LernenBoy, korábban megbeszéltük, hogy internetről kinézett szerelési útmutatót, hogy lehet a Nintendo 64 controllerek analóg karjait rendbehozni. 100%-osan nem lehet megcsinálni, de nagyon sokat lehet javítani a lötyögő analóg karokon, mintha csak ilyen 1-2 éves használtak lennének. Mi most ezt egyszerűbben oldottuk, ugyanis LernenBoy-nak volt csere analóg karja, amik szintén nagyon lötyögősek voltak, de korábban megjavította őket, így csak kicserélte. Most elvitte az én rossz analóg karjaimat, és akkor szerintem majd azokat is megjavítja.
Egyébként nagyon cseles a N64 controller. Nem könnyű kicsavarozni, ugyanis annak belsejében is van két csavar, ahova a Controller, Rumble vagy Transfer Paket tesszük. És nemhogy nehéz oda belátni, hanem kisebb csavarok vannak benne, és nagyon nehezen talált bele. Egyébként semmi más funkcióval nem szolgálnak, minthogy nehéz legyen kicsavarozni, a többi hét csavar tökéletesen egybe tartja a controllert. Amúgy a képen a fehér rész hátul, az az analóg kar, azt cserélte ki. Érdekes látni, hogy a mögötte levő zöld kis műanyag a Z gomb, valamint, hogy az L és az R gombok más színűek belül. L a szürke, és R a sárga. Az analóg kart is csavarok tartják a helyén, de azokat már könnyű volt kiszedni, így a cserét inkább a controller felső részén látható Pakek foglalatának két oldalán levő csavarok nehezítették meg.
A csere elkészültével LernenBoy szétszedte az egyik analóg kart, hogy lássam, milyen belül. A környékén levő porokból is látható, hogy fakulnak ki a N64 controllerek. Ugyanis ahogy az analóg kart dörzsöljük a falához, úgy kopik el, onnan származik a por. Ennek egy része a falon marad, azt ki lehet zsebkendővel szedni, de egy jórésze a belső részbe esik, azok estek ki, ahogy szétnyitottuk. És a szürke N64 controllerem analóg karja olyan szinten meglazult már, hogy nem lehetett vele normálisan fordulni. Soha nem felejtem el, amikor még Pesten laktam, akkor néha szerveztem ilyen összejöveteleket, amikor 4-en játszottunk, és egyszer volt Cater is, aki viccből ugyan, de előszeretettel fog dolgokat külső tényezőkre, és pont neki jutott a szürke controller. Ahogy a maga vicces hangnemében felkiált, hogy nem fordul a Mario Kart 64, az megért egy misét. Egyébként könnyű megjavítani az analóg kart, egy cérna kell, és egy kenőanyag, amivel az alsó részét megtisztítjuk, és elvileg kész is. Nekem ez így hihetetlennek tűnik, de ha ő mondja, neki elhiszem. Főleg azon mosolyogtam, amikor LernenBoy mondta, hogy kenőanyagként a Poli Fix - Pico Bello cipőkrémet használta, és állítólag bejött neki.
Úgyhogy újra jó mind a 4 N64 controllerem. ^_^ Terveztem is egy 4 fős N64 bulit, szóltam Lernie-nek (egy kis változatosság), hogy hozza el ug-t, de egyetem miatt nem tudott jönni. Majd legközelebb. De élmény volt újra használni a szürke N64 controllert. És pont ez a négyes, amiről annak idején álmodtam, hogy ha 4 db Nintendo 64 controllerem, akkor ebben a színösszeállításban lesz: Szürke - fekete - zöld - kék. Ahogy látható, ebben a sorrendben van bedugva. Ezt annak idején láttam így, amikor négyen játszottunk a Mario Kart 64-gyel, és ez a színsorrend annyira belém égett, hogy azóta ebben az összeállításban szeretném tudni a négy controllert. Ez egy ideje megvalósult, amikor néhány éve megvettem a fekete controllert (az volt utoljára), de ahogy a szürke tönkrement, nem tudtam azt használni, tehát négyen nem tudtunk játszani. Egyébként még sárga és piros színű controllerek voltak kaphatók, azokat nagyon ritkán láttam, így nem is volt rájuk igényem soha.
Viszont a szürke színűn látható, hogy eléggé elsárgult. Ez egyfajta szükséges rossz, úgy mondta, hogy olyan anyagot tesznek a műanyagba, amitől kevésbé válik éghetővé, viszont oxidációs folyamatot indít el a hosszú évek során, így besárgul. Ugyanígy sárgul be a SNES konzol, és a GC konzol szürke része. Ezt állítólag ki lehet szedni belőle, egy hidrogén-peroxidos oldattal. Ehhez LernenBoy elmondása szerint szintén szét kell szedni a controllert, és be kell ebbe az oldatba áztatni, és mint újkorában. Én jobban szeretném, ha elég lenne csak egy vattát benedvesíteni, és jól áttörölni, mert a Super Nintendót szétszedni kicsit félek. O_O Ez majd a jövő zenéje, ha megcsináljuk, majd arról is írok.
És még egy számomra nagy dologban segített Lernie: Kicserélte a zöld színű Nintendo 64 controller vázát. Többször írtam már arról, hogy a zöldet még 2005-ben vettem Angliában. Tökre megörültem neki, hogy van egy olyan színű controllerem, amilyet szeretnék. De azt már csak fizetés után vettem észre, hogy a hátulja kék... Úgy emlékeztem, hogy LernenBoy-nak van zöld, és akkor félve megkérdeztem, hogy esetleg egy csere... És döbbenten konstatáltam, hogy nemhogy igent mond, hanem még jobbat javasol. Ugyanis az ő controllerének analóg karja is megjárta, de ő végleg orvosolta ezt a problémát, ugyanis egy utángyártott N64 controller analóg karját tette bele, aminek nincs magas fala, láthattam is. Az tény, hogy így akár 30-40 évig is kitart, de nekem az eredeti az szent és sérthetetlen. Ezért azt csinálta, hogy kicserélte az ő zöldjének hátsó vázát az én zöld-kékemével, így megoldottuk a problémát, és végre teljes a sorrend. ^_^ Azt mondta, neki így tökéletesen megfelel, mert lényegében mindegy, milyen színű van neki. Úgy tűnik, csak én vagyok erre ennyire igényes. ^^' Már csak a szürkének kell az eredeti színét visszanyerni, és akkor nem 100%-os, hanem 150%-os lesz a boldogságom.
Kár, hogy annak idején nem vettem Mario Party 3-at, amikor ilyen €40-50 körül volt a német eBayen (2006 táján), ugyanis azóta megduplázódott az ára:
Akárhogy is nézem, ki kell nyissam a pénztárcámat, amikor venni akarok majd egyet... Csak kíváncsiságból megnéztem, hogy Mario Party 2 mennyiért van, hogy ha arra adnám a fejem (de soha nem fogom), mennyiért tudnám eladni, és ahogy elnézem, az is ilyen £40-50 kompletten. Nekem a doboz és a füzet is megvan hozzá.
Teljesen meglepetésként ért ez a dal. Ilyen szomorú júniust... Amikor először hallgattam meg a Taiyou to Tsuki albumot, és amikor ehhez a dalhoz értem, olyan furcsa érzés volt. Egyrészt mintha kb. a semmiből törne elő egy ilyen érzés, másrészt meg olyan, mintha próbálna boldog lenni. Mintha a sok negatív érzésből keresné a pozitívat. De rájön, hogy csak áltatja magát, és a refrénre teljesen kitör. Nagyon érdekes dal, igazi kuriózum Suarától.
http://www.youtube.com/watch?v=a13YGUqk0zEKezd beindulni a WHITE ALBUM anime. Még mindig ugyanaz a romantika, és emiatt sokan lassúnak gondolhatják, de mintha több élet lenne az animében, és jobban átérzem a karakterek érzéseit. Amúgy érdekesség, hogy a történet 1986-ban játszódik, és eléggé korhű lett: Számítógép sehol, régi TV-k, kocsik, és személyes kapcsolatok mellett vezetékes telefonon kommunikálnak egymással, mégis mennyivel modernebbnek tűnik a mi akkori világunkhoz képest. Miután Mizuki Nana énekli az openinget, így szinkronizál is az animében, konkrétan Ogata Rena seiyuu-ja, a főszereplő lány, Yuki seiyuu-ja pedig Hirano Aya. Na, ő az a nő a japán zenei iparban, akit felrúgnék a csillagos égig. Nem sok dalát ismerem, de ilyen érzéketlen éneket nagyon ritkán lehet hallani. A másik a botrányos élete, a harmadik pedig hogy több album- és kislemezborítón nem tetszik, ahogy kinéz. Ehhez képest seiyuu-ként nagyon jó, érzelmes hangot ad Yuki-nak, de a képek alapján nem nézek ki belőle többet. De úgy isten igazából nem nagyon tudok olyan seiyuu-e mondani, akinek a hangjáról azonnal meg tudom mondani, hogy ki ő. Régről is most így hirtelen kettő ugrik be: Yamaguchi Kappei és Hayashibara Megumi. Amikor először meghallottam Hayashibara-san hangját a Slayers-ben, azonnal felfigyeltem rá. Igaz, hogy ekkor már ismertem, mint énekesnő, de állítom, hogy ha seiyuu-ként ismerem meg, hasonlóképpen gondolkodnék róla. Szó nincs arról, hogy rossz lenne a japán szinkron, isten mentsen. Az esetek döntő többségében jó hangot kap az adott karakter, csak nekem nehéz hangról megkülönböztetni őket.
Pár napja végeztem a Yondemasuyo, Azazel-san. Z-vel. Ennek a vége nem durrant akkorát, mint az első szériáé, de szolgáltatott egy pár tanulsággal, nem utolsó sorban agyatlan poénnal. Külön említettem a Detective Conan paródiát. Annak ellenére, hogy szeretem a Conan szériát, sok mindent jól kiparodizáltak. Például, amikor meghal valaki, elmésen elemzik a helyzetet, szinte mindig olyan szituáció akad, ahol a gyilkos mindig köztünk van. És ilyenkor elkezdődik a mindenféle logikátlan vádak alapján az egymásra mutogatás, hogy csak te lehetsz a gyilkos. Persze ezt lehet pszichológiára fogni, hogy ha a gyilkos közvetlen közelben van, akkor az ember veszélyben érzi magát, és mindezek mellé társul egy bizonytalansági faktor, ezt akarja kilőni, ezért felelőtlenül elkezd vádaskodni. Az epizód végén ahogy becsapódik az ajtó, az is nagyon élethű volt. A Conan paródia után jön a perverz pasas, aki a 48 arcú aberrált nevet kapta. Na ő tipikusan az a férfitípus, aki azt hiszi, hogy ott a két lába közötti szervtől lesz férfi. Amikor Rinkót beviszi a saját világába, ott konkrétan minden hímvessző-alakú. Vicces, hogy a sajátja helyén meg az anime hatalmas logója látható, amely sokszor az égig ér. Ennél férfiasabb már nem is lehetne... Az anime vége felé pedig Azazel-san lesz próbára téve, ugyanis ekkor jelenik meg az a démon, név szerint Incubus, aki pontosan ugyanolyan képességekkel rendelkezik, mint Azazel-san, vagyis a csábítással. Ám ő sokkal sikeresebb, így nem is csoda, hogy kedvenc démonunk féltékeny lesz rá. Incubus tisztában van a képességével, és nem is szerénykedik vele, és nem másra pályázik, mint Azazel-san szíve választottjára. Vicces csattanóval ér véget a történet, azért ez a sorozat is megért egy misét, de az első széria valamivel jobb volt.
És akkor új anime a helyére... Most ez kétesélyes lesz: Vagy valahogy végignézem, vagy meglesz az első "dobott" animém: Bakemonogatari. Nem a minőségével van a baj, mert az megvan, csak ezzel a történettel és hangulatvilággal egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Sajnos egyáltalán nem hoz lázba, és az opening és az ending videók elvont mivolta sem lelkesít. Bár annak idején írtam a Supercell: Kimi no Shiranai Monogatari dalról (ending), hogy akkoriban mennyire szerettem. Most is szívesen hallgatom néha, de nem nehéz számomra jobban találni nála. Amúgy a főszereplő srác: Araragi Koyomi egyáltalán nem átlagos, ugyanis vámpír volt. Segített neki egy szerzetes, így Látszólag most már nem az, ám maradt nyoma, ugyanis a sebei rendkívül gyorsan gyógyulnak. Attól sem riad vissza, hogy egy lány, nevezetesen Senjougahara Hitagi egy késsel és egy tűzőgéppel megtámadja. A rendkívül megható fogadtatás ellenére csatlakozik hozzá, ugyanis vámpít-mivoltától teljesen meg akar szabadulni. A lány sem átlagos, ugyanis testsúlyának jelentős részét elvesztette. De hogy miért... Amúgy meztelen nők, kivillanó mellek és bugyik bőséggel, mindezek ellenére ez az első olyan anime eddig, amit csak úgy nézek, de ezer másfele jár a gondolatom közben, pedig szolgáltat egy-két tanulsággal. Majd látjuk, mi lesz a sorsa.
Ilyen dallal lezárni egy olyan albumot, mint a Kizuna... nem semmi. Többször írtam már, hogy mennyire komoly lett az album, ez a dal pedig egy lehetőséget sugall az új életre. Acapellában kezdődik, már önmagában az énekhangban is jóval több pozitív erő sugárzik, mint az előtte hallható dalokban, és ahogy az acapella után robban a zene... Teljesen felpezsdíti az embert, és a végén nem is érzi annyira szomorúnak az egész albumot. Majd lesz ízelítő még belőlük, de most vigadjunk:
http://www.youtube.com/watch?v=0QzxtIhJ8zo
Hosszú idő után végre új ALI PROJECT kislemez. Hiányoztak is nekem már, szeretem a stílusukat, annak ellenére, hogy alapvetően távol áll tőlem az ilyen sötét zenei világ. Néhány dalt is kifejezetten vidámnak érzek, izgalommal tölt el, amikor hallgatom őket, de vannak olyan szerzemények is, melyek demoralizálóak is, főleg ebben a Black Alice projectben. Ezt a projektet 2004 őszén indították el a Kinjirareta Asobi kislemezzel, melynek dalai máig az egyik legnépszerűbbek. És akkor még nem is lelkesedtem a Rozen Maiden animéről, mely tényleg nagyon jó lett.. Lassan listát kéne írnom a tervezett animékről...
Az új kislemez is történetesen a Rozen Maiden animéhez készült, hiszen most nyáron megy az új széria a Zurückspulen (Rewind, ha már ennyit németezek manapság). És hogy milyenek az új dalok? Általában szokás mondani egy együttesről, különösek, ha egy adott stílust művel, hogy egy idő után ellaposodik, mert már szinte minden szegletéből merítettek, és nem tudnak már újat mutatni. Az ALI PROJECT viszont kivételes helyzetben van, egyrészt mert ez a sötét hangulatú Goth-loli stílus eléggé széles spektrumban mozog, így voltak bőven kiaknázatlan lehetőségek. Másrészt meg az együttes férfi tagja Katakura Mikiya kivételes zeneszerzési tehetségének köszönhetően sokáig (számomra legalábbis) változatos tudott maradni az együttes. Még a tavalyi Kyomu Densen kislemezen is van olyan dal (név szerint a "Yomi no Tasogare no, Utsuro Naru Aoki Hitomi no.") melyhez foghatót még nem hallottam tőlük és egyszerűen fantasztikusra sikeredett. Ám a mostani kislemezzel úgy tűnik, hogy ennyi volt, ugyanis összességében mind a három dalról el lehet mondani, hogy ezeket már hallottuk. Tetten érhető a megszokott ALI PROJECT minőség, de ezeknél vannak jobbak is. Lássuk őket egyenként:
Igazából az első dal az, amelyik igazán megmutatja, hogy miért is szeretem ezt az együttest, így több, mint 1 hónap utána azt kell mondjam, hogy nagyon hallatja magát. És még videoklip is készült belőle, nézzétek meg:
http://www.youtube.com/watch?v=X8o52EY4zdAJa, és nézzetek nagyon sok Rozen Maident.
A már többször említett Karin album nyitódala. Becsapós, mert amikor hozzájutottam az albumhoz, többször újra és újra meg akartam hallgatni az egész albumot, annyira tetszett ez a dal, hogy aztán az összes többit hozta magával, így aztán könnyen megtanultam mind a 13 dalt. Azóta is nagyon szeretem ezt a dalt, bár szomorú, de reménnyel teli. Tényleg annyira illik a téli hangulat erre a korongra, ez is ilyen hóesésben egyedül, magányosan sétálós, kicsit szomorú a sorsa a miatt, de reménykedik a legjobbakban. Várom már nagyon a novembert, amikortól szezonja lesz ennek az albumnak. Már most kellemes érzéssel tölt el, ahogy a hideg estében sétálok, közben hallgatom ezt az albumot. Addig is:
http://www.youtube.com/watch?v=qQI63X4YAG4Suara utolsó önálló kiadványa a Karin album 2011-ből. Ezután jóval ritkábban jelent meg új dallal, pedig van köztük egy, ami legalább annyira jó, mint a régebbi nagy slágerei. A Blue Bird 2012-es dal, hangulatával szinte érezteti, hogy ő ugyanaz, mint aki korábban volt. Nagyon kellemes dal, a legeleje valami csodálatos lett. Az énekhang is csak a megszokott magas minőség, és hatalmas reményt sugároz, hogy az a bizonyos kék madár egyszer majd visszatér. Hihetetlen jó érzés tölt el a dal hallgatása közben. Amúgy érdekes, hogy a cím angolul van, viszont a refrénben japánul énekli (Aoi Tori). Méltatlanul ismeretlen dal, a minősége megköveteli, hogy széles körben elismert legyen.
http://www.youtube.com/watch?v=L5Wa49LSz0gAz Utawarerumono PC játék ending dala. Annak ellenére, hogy eddig igen nagy hatású balladákat énekelt PC játék endingeként, ez igencsak vidám ahhoz képest. Nagyon szép metaforákkal él a verse, és kellemesen lassú, viszont a refrénre tüzessé válik a zene. És mivel nagyzenekari hangzású, ezért az a gondolatom támad, mindig, amikor ezt a dalt hallgatom, mintha egy vonószenekar szenvedélyesen játszana. És aztán a végébe a furulya is bekapcsolódik ebbe a zenébe. Nagyszerű a hangszerelés.
http://www.youtube.com/watch?v=OJaI8UVRBwk
