2012. október 14., vasárnap

2012. őszi MondoCon - szombat

"Zsuzsi! Szupibuli! Van-e rajtad tangabugyi?"

Most nem jut eszembe semmilyen alcím, ahogy eddig írtam, úgyhogy álljon itt Pempős Pista dala a MinDig TV reklámból. Szakadtam a röhögéstől, amikor először meghallottam. XD A karaokéban úgyis szupi a buli. Igen, most is döntő többségében a karaokéról fogok írni, és ha nem haragszotok, most is lesz itt-ott "szakmai értékelés". Rakjuk is be a hangulatkeltő zenét: Chihiro Yonekura: Tori no Uta.

Azért ez a dal, mert amikor a karaokésok próbáltak, akkor Amina és Tukeinon az eredeti verzióját énekelték, mely az AIR TV opening dala, és egész nap ez járt a fejemben. De ne szaladjunk ennyire előre. Most először vagyok VIP jeggyel, vittem a Nintendo 64-et. Az eredeti felállás az lett volna, hogy érte jönnek tegnap este kocsival, és viszik a TV-t is, de telefonált Zoloro, hogy csúsznak a szállítással, így nem érnek el hozzám. Viszont kap plusz TV-t, ezért elég lesz csak a 64-et vinnem. Így jobb is, mert így tudtam nézni a Forma 1 időmérőt szombat reggel. Még Koreában volt, az lett volna a poén, ha múlt héten lett volna a MondoCon, mert akkor Japánban volt. Tavaly pont akkor volt az őszi MondoCon, amikor kedvenc szigetországunkban száguldottak a Forma 1-es versenyzők. Kicsit lassacskán készülődtem, fázós is voltam, pedig a hőmérőm szerint 17°C van. Hozzá kell szoknom ehhez télen, ha nem akarok orbitálisan nagy fűtésszámlát. Viszont akkor most nem a 42-es villamos, 3-as metró, 2-es metró kombinációval megyek conra, hanem 68-as busz, 151-es busz párosítással. Így gyorsabb, meg egyébként is meg akartam állni Kőbánya-alsónál, ugyanis a buszmegállóknál levő SPAR mögött van eldugva egy pékség, ami nagyon olcsón ad baromi finom péksütiket. Hat darab van egybecsomagolva (három édes, három sós), és az 300 forint. De tényleg olyanok, amiket a Fornettisnél 160-180 forintért vesztegetik, és az ízük... mennyei. Ajánlom mindenkinek! Csak kétszer is előfordult korábban, hogy ott akartam venni, de mindig zárva volt. Most nyitva volt, le is jegyeztem a nyitvatartási időt: H-P 6-17, Sz: 6.30-13 vasárnap zárva. El is sétáltam Kőbánya-felsőn át a Hungexpóig. A vasútállomáson futottam össze Leeával, jót beszélgettünk. A kettes kapunál mentem be, hogy átadjam a Nintendo 64-et, de nem engedtek be, mert nem volt karszalagom. Közben megjött bagszi, Truner, és a barátnője. Felhívtam Zolorót, hogy itt vagyok, segítsen, máris hozta az emberét, aki által bejutottam. Átadtam neki a gépet, én meg megpróbáltam keríteni valakit, aki segít bagsziéknak bejutni. A szervezőiben nem nagyon tűnt fel, hogy ott vagyok, és hogy mit szeretnék... Nekem kellett szólni, kiderült, hogy nem tudják kinyomtatni a VIP listát, mert nincs netkapcsolat. Távol álljon tőlem a rosszindulat, de nem lett volna egyszerűbb előző nap, otthon, biztos netközelben kinyomtatni? Megnéztem Zoliékat hogy haladnak a konzollal, kicsit benéztem a karaokéba, és nagyjából ennyi. Rossz volt ilyen hamar ott lenni, mert nem volt mit csinálni, így csak ültem, és néztem, hogy a többiek ténykednek, meg néha játszottam. Az aNiwaCon volt nekem az igazi, ott dolgoztam.

Azért eltelt az idő, és a sok próba után 11-kor elkezdődhetett a hagyományos karaoke. És én iratkoztam fel elsőnek. Méghozzá azért, mert bemelegíteni akartam, és úgy voltam, hogy szabadabban énekelhetek, ha nincsenek sokan. Nem mintha zavart volna a nagy közönség. Volt egy Scrapped Princess dal a próbán, ez megihletett az anime Little Wing dalára, az olyan menőség. JAM Project featuring Okui Masami, vicceltek? Kicsit érződött, hogy régen hallgattam a dalt, nálam ez a dal a nagy tavaszváró, március-április táján szoktam hallgatni, mert olyan kellemes hangulata van, szinte társ a nyíló virágok, és a rügyező fák mellett. Jó érzéssel jöttem le a színpadról, megint átestem egyfajta fejlődésen, azt gondolom. Bár ehhez kellett a tavasz MondoCon apróbb kudarca, hogy azt éreztem, hogy nem nagyon figyeltek engem. És most úgy voltam, hogy ha nem érdekel senkit, akkor le van ejtve a közönség, éneklek magamnak. És talán pont ettől, hogy levezettem ezt a feszültséget, ettől voltam jó, és most talán jobban bejött a közönségnek is az előadásom. Ez jó érzéssel töltött el.

Mindig van olyan karaoke esemény, amikor egy olyan dalt hallok, amit eddig soha nem hallottam, de akkor nagyon bejön, most is volt egy ilyen: Berserk: Forces. Egy lány énekelte, és a zene nekem baromira tetszett. És érdekes, hogy tényleg nem hallottam még soha, de a végére úgy énekeltem magamban a dalt, mintha betéve ismertem volna. Ez olyan, mint amikor két ember megismerkedik egymással, és már az első beszélgetésük olyan szintű, mintha gyerekkori barátok lennének. Zenében is van ilyen. Most ezt hallgatom, és iszonyatosan tetszik. Bár érdekes, hogy én rockos hangzásra emlékszem, de elektropop. Totál más a kettő. ^^' Örülök ennek a zenének. Az eredeti előadó Hirasawa Susumu, és ahogy elnéztem, régi motoros, 1954-ben született.

Gamer zenekvíz. Eleinte nem értettem (illetve azt hittem, hogy rosszul értelmezem) a szabályzatot, de csillagos ötös. Nagyon ötletes volt ez a felmutatós-kiesős rendszer. Ilyet kéne zenekvízben is. Kicsit időigényesebb, kevesebb dalrészlet férne bele, de szerintem élvezetesebb lenne, és az interaktivitása is dobna a hangulaton. A következő volt a lényeg: kis papírosokat kaptunk, ráírtuk a számokat 1-től 5-ig, és felhangzott a zenerészlet, a kfn-ben benne volt az öt lehetőség, és minden egyes zenerészlet után fel kellett mutatni az adott sorszámot, hogy tippünk szerint melyik hangzott el. Aki elhibázta, kiesett. Itt jött Janisch Ádám barátom, együtt játszottunk volna, de csak egyéniben lehetett nevezni. Még ami nagyon tetszett, hogy pont az idő rövidsége miatt megszavaztuk, hogy melyik kategória legyen. Amikor a tablet / telefon kategória volt, akkor felhangzott egy dal, ami nem tudtam hirtelen honnan van, de az előadót felismertem. Pont ettem, és teli szájjal felkiáltottam:

CHIHARA MINORI!!!

A retro főkategóriában csak két alkategóriának jutott hely időhiány miatt, de megszavaztuk, hogy legyen még a Game Boy. Taroltunk volna az Ádámmal, az első: Tetris, második: Super Mario Land, de a harmadik... valami számomra ismeretlen játék volt, így tippeltem, elhibáztam, kiestem. A negyedik felhangzása után szinte fizikai fájdalmat éreztem: Pokémon: Ruby & Sapphire főcímzene. Azt az érzést, amikor éreztem... azt át kellett érezni. Csak azért is felmutattam a sorszámot, legalább ennyiben tisztítsam a lelkiismeremen. És az ötödiken is felordítottam, annyira fájt, hogy nem játszhattam: The Legend of Zelda: Link's Awakening hyrule zene. Ezt nem élem túl. XD Jelzem itt vagyok, de tényleg nagy seb a Nintendo gamer szívemnek, hogy nem mutathattam fel pontért, hogy ezt én tudom! Úgyhogy nagyon jó volt mindig, egyedül egy negatívum sározza be a csillagos ötös szintet: Több kategóriánál a választási lehetőségek beolvadtak a háttérbe, így nem tudtuk rendesen kiolvasni. Ja, és volt mögöttem két srác, akik... annyira utálom az olyan embereket, akik mindenféle baromságokat jópofiznak, mert azt hiszik, hogy annyira viccesek, pedig nagyon nem! Pont, hogy idegesítőek. Jó, hogy Dani rájuk szólt, volt is hatása!

Ezután volt még hagyományos karaoke, ekkor énekeltem másodjára, és harmadjára. A második is jó volt: GARO ~Makaisenki~: PROMISE ~Without you~ Ezt a dalt már betéve ismerem, úgyhogy nem okozott nehézséget, de a harmadik... JAM Project: Hasta Mañana!! Egy kicsit a dalt is vádolom, hogy szó szerint felsültem vele, részletezem is, miről van szó. Ez azon kevés JAM dalok közé tartozik, ahol első hallásra nem viszik fel annyira magasra a hangjukat az énekesek, mint ahogy szokták. Ez egy kellemes, nyugis dal, szokatlan is tőlük, és én is így kezdtem el, halkan, nyugisan, de az első verse második felében Endoh Masaaki magasabbra viszi fel a hangját, amit én ki tudok adni, de hangosan (szerintem másképp nem is lehet). És belezavarodtam, hogy elveszett az a nyugalom, amivel elkezdtem énekelni, gondolatban elkezdtem rázni a ketrecet, hogy valaki szabadítson ki, mert nagyon gáz, amit csinálok! És ez a pánikroham teljesen átvette az uralmat felettem, és nem tudtam a refrén eggyel magasabb hangját kiénekelni, és annyira kínosan éreztem magam, hogy szabályosan izzadtam. A legdurvább meg az volt, hogy az instrumental utáni refrénnél meg kijött az a magas hang, de azért volt az rossz, mert nem éreztem, hogy összhangban vagyok a dal hangulatával. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy hatalmas, amit csinál JAM Project ének terén, minden elismermésem az övék, de néha feleslegesen másszák meg a csillagos eget. De én is hülye vagyok, mert nem gyakoroltam előtte csak felületesen, és ha komolyabban rámentem volna, akkor láttam volna ezt, és tudtam volna kezelni, vagy letenni róla. A magas hang problematikájára visszatérek még.

Épp Tukival beszélgettem, amikor jött egy srác: Death Note: What's Up People?!-t énekelt. Csak legyintettem, hogy biztosan olyan lesz, mint a többi, majd befogott füllel végigszenvedem, de... Pont azért volt rossz, mert a pasas kibaszott jól énekelte, MINT AZ EREDETI! Tukival csak lestünk, látni kellett volna a srácot, vérvörös volt az arca, és kidagadtak az erei, és még most is borsózik a hátam, ahogy rágondolok. Viszont pont azt mondtam Tukinak, hogy azért volt nekem rossz, mert tényleg annyira, de annyira jó volt, az egész közönség szinte egy emberként tombolt, mert tőlem nagyon távol áll ez a zenei stílus, és tisztára átereztem azt az érzést, hogy az együttes keményen szidja az emberiséget, mert ennyire hülye. És ez nagyon nem kompatibilis az én gondolkodásommal. Jó, nem azt mondom, hogy nem gondolom néha az embereket dilettánsnak, amit látok, meg ahogy néha egyesek megnyilvánulnak az interneten, de nem az az alapgondolatom, hogy drága emberek: tegyetek meg egy szívességet, és csináljátok fel a nőágú felmenőiteket! Ez nagyon sarkított, de a dal lényében erről szól, mindez őrült metál stílusban. Itt nagyon átjött ez az érzés, és nekem ezért volt rossz. Mindazonáltal maximálisra értékelném.

17.30-kor volt a japán zenei videoklip-összeállítás, ezzel együtt tennék én is kitérőt. A konzolnál boldogság a részemről, mert mindig láttam embereket a Mario Kart 64-nél. Nagyon helyes, látom a Nintendo iránti tisztelet megvan. ^^ A másik retro a már-már szokásosnak mondható Sonic the Hedgehog 2 Mega Drive-ra. Még a karaoke teremben futottam össze Fantosszal és Gáborral, majd a JAM Project-es énekem után lementün a konzolrészlegbe. Fantos Sonicozott, én néztem, Gábor is maradt egy kicsit, utána elbúcsúzott. Fantos random játékkal majdnem végigvitte a Sonicot, nem sok hiányzott. Aztán átmentünk Mario Kartozni. Majd 18.30-kor vissza akartam menni a karaoke terembe, mert a programkiírás szerint addig tartott, de az lett 19.30, és még erre is ráhúzva vagy negyed óra, úgyhogy az Adarnások körében happiness. Néha ránéztem a MAT pultra, bagszival csevegtünk, hogy épp kivel StreetPassoltunk, valamint dél körül épp nem volt senki a Go asztalnál, Tuki is ott volt, rávett, hogy tanuljak meg játszani. De nem ő tanított, hanem egy aranyos lány, az ellenfelem egy kezdő srác volt, aki ismerte már a szabályokat, de annyira még nem tudott játszani. Kezdték magyarázni a szabályokat, hellyel-közzel érthető. Nem vagyok nagy stratéga, úgyhogy spontán játszottam, jelzem: rossz módszer. Laposra lettem verve egy kezdő ellen. Viszont tetszett a játék, elképzelhető, hogy komolyabban is bevetem magam, mondjuk a Hikaru no Go animével is. A lány, aki mondta a szabályokat, először azt akarta, hogy Tuki legyen az ellenfelem, mondja, hogy inkább nem, mert nem adja olcsón a győzelmet. Én is pont ilyen vagyok a Mario játékokban: Boldogan magyarázom a szabályokat, irányítást, sőt, egy-két trükköt is megosztok, de élesben akármennyire is kezdő vagy, már neked kell boldogulni, én nem engedlek nyerni. Pont ekkortájt találkoztam volna Csibivel, hogy visszaadja nekem a Super Mario 3D Land-et, de elragadott a játék, meg már csak félóránként mentek a buszok, úgyhogy végül nem mentem, és nem szóltam, ne haragudj meg rám, sajnálom. :(

19.45 után kezdődött a Late Night Karaoke. Azt értem, hogy a hangulat miatt kapcsoljuk le a villanyokat, DE AKKOR NEM LÁTNI A SZÁMLISTÁT!!! T_T Utána rájöttem, hogy tök poén a telefon fényével fürkészni a számokat. Még utoljára a Slayers: Going History-t akartam énekelni, hátha enyhíti az előző dal kudarcát. Felhívtam Tukit is, úgysem nagyon énekeltem még duettben, itt a lehetőség. És jó buli volt. Gyorsan kiosztottuk, hogy ki melyiket énekli, és nyomtuk. Örültem a végére. Meg a közös dal, a Naruto: GO!!! Nem csoda, hogy Daninak hiánya volt. :D Tehát magas hang: Ebben a dalban kijön. Miért sokkal könnyebb? Mert ez a dal erőteljes, szinte adja magát, hogy itt magasan kell énekelni, és ráállnak a hangszálaim, és itt megy. Még egy plusz öröm-boldogság faktor. De érdekes, hogy van a One Piece: Mirai Koukai dal, amit viszont sokat próbálgattam, és abban nehezebb kiénekelni a magas hangokat, mert hirtelen vált. Ha el akarnám bagatellizálni, azt mondanám, hogy mintha az egyik srác észrevenné, hogy rossz helyen járnak, és átszól a társának, hogy te, nem vagyunk mi rossz helyen? És hirtelen felrepülnek a csillagos égig. Én is repültem a boldogságtól, miközben próbálgattam. De a buli nagy volt a Late Night karaokén, sokan jót, bulisat énekeltek, még egy Oroszlánkirály is belefért. Én még nagyon örültem a Hungária: Csókkirálynak, szeretem azt a dalt. Ilyenkor már lehet nem japán dalokat is énekelni. Én végigénekeltem, jöttek itt is a nagy hangok. Ez is bulizós szám, és adja magát.

Hamar eljött a 21.30, amikor mennünk kellett. Egyedül indultam el, de az egyik kezdő karaokés lány (aki a csókkirályt énekelte) észrevett, és együtt mentünk. Jókat beszélgettünk, tök aranyos volt. De nyugi, semmi komoly, hiszen 11 évvel fiatalabb. ^^' Ő a villamoshoz ment, én a metró előtt elugrottam a Fogarasi Tesco extrába, vásárolni holnapra kaját. Sajnos még mindig nincsenek olcsón Nintendo DS játékok. Aztán hazajöttem, és most írok. Már lassan hajnali 2 óra van, nem fogok aludni. :D Holnap (vagyis még ma. -_-) találkozunk.

2012. október 12., péntek

MondoCon előtti egyveleg

Na, közel a nagy nap (hétvége), bár most nem erről akarok írni, hanem egyebekről. Mindenek előtt, hogy ismét jó Pesten lenni! ^_^ Bagszi várt a vasútállomáson. Eltöltöttünk együtt egy kis időt, majd átmentem Rákoskeresztúrra átvenni egy vaterás adás-vételt: Zorán II kazetta. 200 forint volt, de lazán adtam volna érte többet is, mert ez hatalmas ritkaság, nagyon régóta kerestem. Most vált teljessé a Zorán kazetta kollekcióm. Majd vasárnap, ha visszamegyek Békéscsabára, majd csinálok egy kollekció képet.

Egyébként is mostanság jobban fogékony vagyok a magyar zenére, ugyanis tegnap reggel megtaláltam az LGT lemezek borítóit, amit szintén nagyon régóta kerestem. Egyrészt örültem neki, ugyanakkor másrészt felmerült bennem a kérdés, hogy mekkora scanner kell egy bakelit lemeznek? De most ennek hatására meghallgattam egy pár régi LGT albumot, és hatalmas élmény volt.

Most elindult a TV2 új tehetségkutató műsora, a The Voice. Ahogy nézegettem a plakátokat, hirdetéseket, láttam potenciált ebben a show-ban, hogy talán visszatérünk a régi Megasztárok színvonalára, mert nagyon elkurvultak a tehetségkutatók, ezért nem is néztem az újabb Megasztárokat, a Csillag Születiket, az X Faktor meg már tényleg az egész legalja volt. Ott már csak a cirkusz számított, hogy minél több lóvé jöjjön be, a minőség meg... ugyan már. Ez az új műsor egy kicsit másabb. Nekem jobban fekszik, ezt kíváncsian fogom figyelni. Bár a legelején furcsálltam, hogy a zsűritagok háttal ülnek az énekeseknek, az volt az első gondolatom, hogy elég érdekes lesz, mert azért a kisugárzás is sokat számít, aztán az első pár jelölt után arra jutottam magamban, hogy akinek kisugárzása van, annak a hangjában is erő van, így - jóllehet a humoristáknak is táptalajt adott a szlogen - ha úgy vesszük, tényleg csak a hang számít. Bár azért itt is fellelhetők az ún. "cirkuszi elemek", amik egy ilyen műsornak kell, tapsoltatni a nézőket, megadni a hangulatot, néhány zsűritag érzéseinek többszörösét mutatja ki, ez is műsorelem, ezt Oroszlán Szonja mondta régebben a Kossuth rádióban, amikor interjút adott azokban időkben, amikor a Csillag születik zsűritagja volt. Somló Tamás és Caramel volt a legnormálisabb. Malek Andrea néha kicsit túlzásba vitte, Mező Misi meg... Egész műsoridő alatt nem esett le, hogy ki ő, nem ismertem fel ezzel a hajjal, a műsor után utánanéztem, még akkor sem jöttem rá, hogy ki ő, amikor láttam, hogy Gyulán született, de amikor oda jutottam, hogy Magna Cum Laude énekese... O_O Nekem senki ne mondja, ez az az énekes, aki olyan békés hangnemben énekelte a vidéki sanzont (már herótom volt tőle, olyan sokat játszotta a Csaba rádió. -_-), hogy az ugyanaz az ember, akit itt zsűritagként láttam. Néha komolyan úgy viselkedett, mint aki beszívott, és ahogy láttam a következő műsor előzetesét, lesz még "előadása". Caramel annak idején megérdemelten nyerte meg a Megasztárt, amikor még jó volt a műsor. Somló Tamás meg az LGT és a szólóalbumai által nekem már életmű a munkássága. Malek Andreát csak a Nagy utazás dal saját verziójában (a Sose Halunk Meg filmzene CD-n hallható) előadásában ismerem. Ez a műsor számomra sokkal jobban fekszik, és tetszik, hogy csak a jókat mutatják, így igényesebbnek, hat a műsor, számomra jobban élvezhető. Én nem szeretek poénkodni, meg a fogni a fejem a sok hülyén, akik azt hiszik, hogy tudnak énekelni, és semmi önkritikájuk nincs.

2012. október 10., szerda

Majdnem végigjátszva

Tegnap este ismét elővettem a Master System-es Sonic the Hedgehog-ot, és sikerült majdnem végigvinni. A végső Dr. Robotnik csatában vesztem el végleg. Nagyon érdekes, mert most, hogy komolyan játszottam vele, úgy ment a játék, mintha csak nemrég játszottam volna vele utoljára, pedig volt már legalább egy évtizede. Sőt, annyira lelkes vagyok, hogy összerittyentettem egy szerintem jó tesztet a játékról, olvassátok el:

Sonic the Hedgehog (Master System)

Teljesen beleszerettem a játékba, kíváncsi vagyok a második részre, mert SMS-re van 2. rész, de a MegaDrive-osok is érdekelnek. És ha jól tudom, a MegaDrive legjátsza a Master System játékokat, úgyhogy csak legyek jobb anyagi helyzetben, lesz nekem még nem Nintendós konzolom!

2012. október 9., kedd

Sonic the Hedgehog

Néhány napja felfedeztem a Nintendo angol weboldalán, hogy a Virtual Console játékokért is kaphatunk 50 csillagot. Az előző vásárlásból visszamaradt 300 pont Wii Shop Channelben, és a VC játékok beregisztrálásával gyűltek a csillagok, úgy tűnt, hogy összegyűlik 2000 csillag, amelyből vehettem volna 500 Wii pontot, és akkor 800 pontból vehettem volna egy SNES játékot. Vagy Super Metroid, vagy Kirby's Fun Pak. Elkezdtem számolni, pont kijönne a 2000 csillag, ám valamit félrenézhettem, mert megállt 1965 csillagnál. Na, akkor vettem egy 300 pontot, és másnap egy 100 pontosat. Egy nap, csak egyet lehet vásárolni. Így 700 pontom lett.

Azért nézegettem a letölthető a címeket a SNES-nél, de hát hiába. Amikor láttam a Sega MegaDrive-ot, eszembe jutott, a Sonic the Hedgehog, mely lehet, hogy furcsa, hogy sok emlék köt hozzá. Na, nem a MegaDrive verzióhoz, hanem a Master System-hez. A lényeg a következő (bár azt hiszem, ezt elmeséltem 2009 februárjában, amikor volt egy rövid Sonic korszakom), valamikor 1995 környékén Békéscsabán az Elektroházban (nagy műszaki cikk áruház, nem tudom, hogy volt-e országos hálózata, de Békés megyében több városban is volt) behoztak egy rahedli (pont most volt ez a megfejtés a Maradj Talpon! műsorban. :D) Sega Master System II konzolt. Az árára nem emlékszem, de jóval olcsóbb volt, mint a 25.000 forintos Super Mario All-Stars pakkos SNES. El is terjedt a konzol rendesen, az egyik barátomnak is volt, hozzá jártam Segázni. Mert nemcsak Nintendós múltam volt. És ehhez volt Sonic the Hedgehog játék. Ezekben a gépekben volt egy beépített játék, ami vagy a Sonic, vagy az Alex Kidd in Miracle World. Ezzel a játékkal is játszottam. Na szóval, amikor néztem a Wii Shop Channelben a Master System-es Sonic játékot, konkrétan ezt a játékot kerestem benne, amivel régen játszottam, de nem voltam biztos benne, hogy ez az. Ugyanis volt egy olyan gondolatom, hogy a Sega Master System, és a Sega Master System II két különböző konzol. Így ha leszedem a SMS Sonicot, nem ugyanazt kapom, amivel játszottam. Nyugi, eszembe jutott a YouTube, hogy nézzek Gameplay videót, meg is tettem, de valahogy nem győzött meg. Azt láttam, hogy a pályák ugyanazok, de kicsit butítottnak láttam, így volt a gondolatom az SMSII-ről, hogy az elődjének továbbfejlesztett változata, így nem töltöttem le a Sonicot.

Ma miután hazajöttem, megnéztem egy gameplay videót a MegaDrive-os Sonic-ról, és annyira megfogott, ahogy a feltöltő játszott vele, hogy úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz, én leszedem a Master System-es Sonic-ot, nagy kedvet adott, hogy én is Sonic-ozzak. Elkezdem játszani, és döbbenten látom, hogy ez ugyanaz a Sonic, amivel vagy 15 éve játszottam. So many memories, ahogy a derék amerikai gamer mondja. De tényleg, hihetetlen érzés játszani vele. Érdekes, hogy itt talán annyira nem a sebesség számít, hogy Sonic-kal végigszaladjunk a pályán, sokkal inkább platform-jelleget érzek. Ettől még nagyszerű ez a játék. Hat világból áll, ha jól emlékszem, mindegyik három pályából áll. Csak a feléig jutottam el, a hármas világ már kifogott rajtam. Az első világ a Sonic játékok szokásos Green Hill-je, a második a Bridge. Ezek nagyon könnyűek, most is könnyen végigmentem rajtuk. A harmadik világ a Jungle. Az első pályával még nem is voltak gondok, de a második sokkal durvább. Ugyanis ott felfele kell menni, és ha leesünk, a képernyő nem jön velünk, így azok a platformok, amik már eltűntek, azok már nincsenek, így ha lezuhanunk, meghalunk. Előfordult vagy 10×, úgyhogy érdemes volt az első két világokból felszedni az életeket. De így is csak a 3-3 pályáig jutottam el, mert már csak 1 életem maradt, és elfelejtettem, hogy Dr. Robotnik (minden világ 3. pályáján meg kell küzdeni vele) már ágyúgolyót is ledob, ami természetesen megöl. Úgyhogy itt ért véget.

Hatalmas élmény volt játszani vele, és most már tudom, hogy a Master System II olyan, mint a Game Boy Advance SP a Game Boy Advance-nek. Egyébként annak idején 100%-ra végigvittem, megvolt mindegyik Chaos Emerald. Nézzetek meg egy gameplay képet a játékból, hátha nektek is megtetszik. Ez az NTSC verzió, itt gyorsabb a zene, a PAL-osban lassabb:

Mario Kart 64 verseny a MondoConon

A MondoConra is vállalok egy kis szerepet, ugyanis ismét kint lesz a Nintendo 64, és a Mario Kart 64 általam. És most retro verseny is lesz, amit én személy szerint üdvözlök, hogy végre nemcsak Just Dance és mindenféle divatjátékból lesz verseny, hanem végre lesz egy kis változatosság. Vasárnap 12-13 óra között lesz:

Mario Kart 64 verseny kiírása

Gyertek minél többen, mert ha lehetséges, akkor nevezek én is, és nem akarom a népet porrá alázni. Nagyon jó játékos vagyok MK64-ben, de biztosan vannak nálam sokkal jobbak is. Gyertek-gyertek, értekesek a nyeremények is.

2012. október 8., hétfő

Eredménytelen vizsga

Hiába volt könnyű a banki vizsga, sajnos nem jött össze. :( Ennél még jobban elszomorított az, hogy csak 34%-os lett az eredmény. És így végignézve, megbeszélve a tanárnővel a dolgokat, arra jutottunk, hogy látta, hogy tudom a dolgokat, de azt abban a formában nem fogadhatja el, mert ha központilag ellenőrzik, akkor felelősségre vonhatják. Ráadásul még amiatt is hátrányban voltam, hogy a bankis tanulmányok jórészét régen láttam, felejtettem, és túl rövidnek éreztem azt az idő mely alatt átnéztem volna a 2 éves anyagot. De leginkább azért jött ki rosszul, hogy nem sikerült, mert legközelebb már csak jövő júniusban vizsgázhatok újra, tehát 8 hónap múlva, ami nagyon hosszú idő. Mert ha 1 hét, vagy 1 hónap múlva meg lehetne próbálni még egyszer, akkor azt mondanám, hogy előfordul, most már tudom, hogy mit várnak el, jobban készülök rá, és menni fog!

Ezt a 8 hónapot kell kihasználni, hogy érdemben teljen el. Vannak ötletek. Szeretnék gyorstalpalónak megcsinálni egy valutapénztárosi tanfolyamot, azt is jó dolognak tartom. Meg kell angol nyelvvizsga, és mélyebben elmerülök a japán nyelvben.

2012. október 7., vasárnap

Aladdin gyűjtemény és Nintendo 3DS találkozó

Sokan keresik nálam a Disney videokazettákat, úgy tűnik, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nagy eszmei értéket tulajdonít nekik. Most épp Mulan-ra kerestek rá. Azzal most nem szolgálok, viszont Aladdin videokazetta borítóval, és egy kis gyűjteményképpel igen. Íme:

Ez az első kiadás (talán 1993-as megjelenésű, vagy már 1994-es?) első és hátsó borítója. Több mindent sem értettem akkoriban. Az egyik az, hogy miért csak szigorúan limitált ideig lehetett kapni ezeket a kazettákat, és hogy miért voltak olyan brutálisan drágák? Ugyanis annak idején a Disney videokazettákat legfeljebb csak egy évig lehetett kapni. Erre csak azt tudom tippelni, hogy így akarták elérni, hogy minél többen vegyék meg, hiszen így azt a tudatot adják az emberekbe, hogy siess, különben neked nem jut! Az ára pedig 1.800 forint volt. Annyira nem emlékszem már az akkori árakra, de az akkori béreket nagyjából ismerve, ez nagyon drágának számít. Erre az a tippem, hogy drága volt a magyar licensz.

kb. 8-10 évvel később megjelent egy második kiadás, ekkor is megjelent videokazettán:

Ez már 3.200 forint volt.

És így néz ki az Aladdin gyűjtemény:

A gyűjemény dobozban volt a két alsó DVD. Az első tartalmazza az első filmet, a második a másodikat és a harmadikat (2 DVD-s). Egyébként volt egy olyan számításom, amikor anno megvettem a díszdobozos kiadványt, hogy az első DVD borító totál ugyanúgy fog kinézni, mint a "normál" DVD-é, akkor azt eladtam volna, de végül megmaradt. A SNES játéknak pedig egyenrangú tagja a filmeknek. Ha eljön az ideje, az is meglesz kompletten.

És tegnap volt a 3DS Hungary találkozó. Annyira nem tudok igazából mit írni róla, mert szinte minden egyes ilyen gamer találkozón szinte ugyanaz történik. Közös játék, beszélgetés, StreetPass, miegymás. Meglepően sokan voltunk, legalább 20-an. Mario Kart 7 orrvérzésig volt. Jó társaság, jól éreztük magunkat. A következő valószínűleg december 8-án lesz.

És végül egy felhívás. A Gamer365 Wiigadója egy Top 10-es készül csinálni Wii játékokból szavazatok alapján. Ez egy jelképes búcsú a Wiitől. Ha van saját Top 10-es listád, akkor küldd el privát üzenetben keviny-nek, aztán vagy blogpostként, vagy hírként fog kikerülni a lista. Érdemes kihasználni a lehetőséget, hiszen, ha sokan küldjük el a listánkat, akkor lehet, hogy egy jó lépés lesz affelé, hogy másképp néznek a Nintendóra, hiszen látják, hogy népes tábora van. Határidőt nem tudok.

2012. október 5., péntek

Újra (Kis)Pesten

Ma egy napra visszajöttem Pestre, és jó újra itt lenni. Bár igazság szerint annyira megszoktam azt a nyugalmat, ami Békéscsabán volt, hogy most kifejezetten zsúfoltnak hatott a főváros. De itt jobban érzem magam, és ezért mindent meg kell tennem, hogy itt is maradjak, értsd: munkát kell találni. És sikerülni fog!

Ennek egy jó lépését megtettem ma, ugyanis ma reggel 8-kor volt a Banki Szakügyintéző záróvizsgája. Érdekes, hogy néhány napja megálmodtam, hogy írom a vizsgát. Ott nehéznek éreztem, de miután kész voltam, a tanár azt mondta, hogy 18% kell a ketteshez. Miután felébredtem, tudtam, hogy nem lesz ez így, de éreztem, hogy ez az álom jót jelent (hiszek az álomfejtésben). És igen, könnyű volt a záróvizsga. :) Három részes volt a vizsga, az első része 15 feleletválasztós állítás, négy helyes válaszból kell megállapítani a helyeset. Ez úgy volt könnyű, hogy ha valamire nem tudtam volna a választ, ha írni kell, a meghatározásokból ki lehetett logikázni, hogy mi a helyes. A második rész esszé volt, három... nem is fogalom, hanem "feladat", tehát egy konkrét példa, hogy jellemezzük a bankgaranciát, erről kellett írni. A bankgarancia volt az egyik, a másik a mikro-, kis- és középvállalkozások jellemzése, és hogy milyen nehézségek lehetnek a hitelezés során. Az első részét tudtam, de a második részére egyáltalán nem emlékeztem... A harmadik esszé a hitelszerződés elemei. Ez olyan volt, hogy elkezdtem írni, aztán hopp, rájöttem, hogy én a hitelezés menetét kezdtem el írni. Nem töröltem ki, csak gyorsan rátértem a valódi feladatra. A harmadik rész a számítás volt. Amitől a legjobban féltem, az ment a legkönnyebben. Az egyik tényleg rém könnyű volt, semmilyen képletet nem kellett tudni hozzá. Olyan volt, hogy 1 éves futamidőre betétet helyezünk el a bankban, és mennyit kapunk vissza a végén, ha az éves 12%-os kamat havonta, negyed- félévente, és az év végén kamatozik. Ez olyan, hogy gimnáziumban is lehet tanítani matek órán, ott is megértik. Kamatos kamatszámításról van szó. A második része már egy kicsit necces, de jó eséllyel kapok részpontokat. Itt 10 millió forintos hitelt kell 5 év alatt törleszteni minden év végén. A tőke mindig ugyanakkora, a kamat, és vele a törlesztőrészlet az, ami mindig változik.

Egyébként ez a könnyebb, hogy tőkerész mindig egyenlő, mert ha a törlesztőrészlet az, ami mindig egyenlő lenne, és annuitást kell számolni, nem vettem volna jó néven. Ugyanis FB-n folyamatosan tartottam a kapcsolatot az egyik volt bankis csoporttársammal, és mondta, hogy nem lehet használni se képletgyűjteményt, se számvitelhez számlakerettükröt. Én komolyan nem tudom, hogy képzelték, hogy meg lehet csinálni egy számviteli könyvelést, vagy egy kötvény, vagy részvény számítási feladatait képletgyűjtemény nélkül. Annak olyan bonyolult képlete van, hogy én legalábbis képtelen vagyok arra, hogy megjegyezzem őket. A számlakerettükör számait, meg szerintem csak a legnagyobb számvitelesek tudják fejből. És mindezt megspékelte azzal, hogy 60% kell a ketteshez, itt vetettem keresztet a záróvizsgára, de szerencsére nagy remények vannak. :) De tényleg, ha lett volna kötvényes, részvényes feladat, akkor szerintem nem is beteget, halált jelentettem volna. Nagyon szeretném, ha sikerülne, egyrészt mert szívesen dolgoznék bankban, másrészt meg felmutathatok valamit, hogy elértem valamit az életben. Volt is emiatt egy kisebb lelki nyomás bennem, hogy ha nem fog sikerülni, akkor az nekem nagy szégyen lesz, másrészt meg nagyobb lesz a mozgásterem, hiszen meglesz a belépőm a banki szférába.

Amúgy hazahoztam a scannert is, és bescanneltem a Super Mario All-Stars videokazetta borítóját:

Igen, ilyesmi is megjelent Angliában, én valamikor 2006-ban vettem meg eBayen kerestem olcsón, és ha jól emlékszem, 5 fontért találtam. Az egész kazetta fél órás, van egy kb. 20 perc Super Mario All-Stars tippek-trükkök, és 10 perc egyéb SNES játék, most így hirtelen a StarWing jut eszembe. Maga a kazetta annyira nem menőség, de mint SMAS relikvia, nagyszerű.

2012. október 2., kedd

Extrém drága Wii U

A Game Park-ban már ára van a Wii U-nak, de még mekkora!

Wii U Basic Pak 95.000 forint
Wii U Premium Pak 110.000 forint

Először a Premium árát néztem meg, mivel arra pályázok. Azt tudtam, hogy nem nagyon lesz 100.000 forint alatt, szívtam is a fogam az ár miatt, de a Basic Pak ára láttán felkiáltottam. Tényleg nem hittem volna, hogy ennyire extrém drága lesz. Kíváncsi leszek, hogy így mennyien veszik meg nálunk, de kétlem, hogy az őrült Nintendo fanatikusokon (jelzem én még nem vagyok ilyen ^^') és a dúsgazdagokon kívül bárki is megvenné. És várni fogok. Ha kell, nagyon sokat.

Egyébként tegnap készült az új Nintendós weboldal:

www.nintendo.hu

Ez már igen! Nagyon szép munka!

A Notre Dame-i Toronyőr 2

Tegnap kíváncsiságból bementem a Media Markt-ba megnézni, hogy mi a kínálat a végkiárusítás után, de még ki vannak téve olcsón azok, amiket nem tudtak eladni. Múlt hét pénteken akartam megvenni a Bambi DVD-t, amiről írtam, hogy szintén 500 forint, de már egy sem volt ott, viszont találtam Notre Dame-i toronyőr 2 DVD-t, szintén ezen az áron. Eleinte nem akartam megvenni, mert az első film sem kedvenc, és mivel a második részek általában nem a minőségükről híresek, így nem adtam neki nagy bizalmat, de aztán mégis, nem hiszem, hogy a közeljövőben megtalálom 500 forintért, és ha másért nem, a gyűjtemény bővítésére jó lesz.

Mielőtt megnéztem, olvastam véleményeket róla, ilyen 3-4 pontos értékelések vannak róla 10-es skálán. Hát, én sem adnék rá többet 4 pontnál, de összességében érdekes volt. Már a rajzon látszik, hogy anyagilag egyáltalán nem erőltették meg magukat, eléggé egyszerű lett. A történet meg rendkívül klisés, egy lány, aki megtetszik Quasimodónak, de ő úgysem szeretne belé, de hátha létezik csoda, és biza létezik. Érdekessége az, hogy mégis nézhető. A megjelenítéssel nincsenek akkora gondok, csak a végét siették el nagyon, semmi izgalom nem volt. Egyáltalán nem váltott ki semmilyen hatást, a cirkuszigazgató, mint főgonosz, az egyik legbénább főgonosz. És akkor végre Quasimodo is párra lel.

Az első résznek azért volt valamilyen hatása, de érdekes, hogy ahogy a 101 Kiskutya 2 esetében, itt is sok japán nevet láttam a végefőcímben. Csak nem a Walt Disney japán stúdiójában készült? Lényegében most is csak egy OVA-t csináltak az eredeti filmből. :D

De tényleg nagyon érdekes, hogy bár tele van negatívumokkal, mégis inkább jó érzéssel konstatáltam a film végét, nem volt rossz nézni. És akkor álljon egy kép arról, hogy miket szereztem be az elmúlt napokban.

Ja, és egyébként nem ébredtem volna ilyen korán, ha nem lett volna vihar. -_-