Olvasom Tukeinon blogját, látom tett ki képeket, és én is kint vagyok, ahogy énekelek. Miért nem szólt senki, hogy húzzam ki magam? T_T Hát úgy, ahogy kinéztem, nem csoda, hogy nem szavaznak nekem bizalmat. Már azzal, hogy nem húzom ki magam, bizonytalanságot sugallok, hát így nem értem, hogy miért várom el, hogy jobb helyen legyek? -_- De kíváncsiságból megkérdeztem a barátaimat, hogy máskor is ilyen vagyok? Egyértelműen nem volt a válasz, de amikor éneklek, akkor mindig összegörnyedek... A szembesülés... Lesúlytott egy kicsit, de kellett. De most tényleg, így kívülről látva magamat, én sem adnék magamra sok pontot. Úgyhogy van mit javítani.
Kifelejtettem az előző postomból a Mondós beszélgetést. Ez engem azért is érint személyesen, mert úgy tűnik, hogy a Slayers REVOLUTION cikket én fogom írni az újságba. Meg egyébként is figyelem az újság sorsát, mert bár merőben más, mint az AnimeStars, azt a pár hülyéskedő oldalt kiszedném a Mondóból, de amik vannak cikkek, azokat nagyon jónak tartom. Az nagyon tetszett, hogy őszinte volt a főszerkesztő, és a kínosabb kérdésekre is válaszolt. Például valaki megkérdezte, hogy pontosan mi volt ez az ellenségeskedés az AnimeStars és a Mondo között 2008 végén? Lényegében arról volt szó, hogy az AnimeStars elég sok külföldi animéről tett ki képeket, és az Animax mindig rájuk szólt, hogy ezt ne csinálják, de az AS továbbra is csinálta, és majdnem per lett belőle. Majd ekkor az egyik főszerkesztő megkereste a másikat, hogy ennek így nincs értelme, és béküljenek ki. És ezután kezdett el a Mondo is komolyabban foglalkozni külföldi animékkel. És nagyon érdekesnek tartottam, hogy a főszerkesztő egyáltalán nem hárította a kérdést, hanem válaszolt rá. Nekem nagyon jó volt hallani az őszinteséget. Még amivel komolyan foglalkozott, az az olvasói tábor. Nyílt titok, hogy a Mondo mindig is a tizenéveseket "kereste meg" írásaikkal, mert hogy ők voltak jóval többen. De mostanság, mintha az igényesebb anime tábor felé hajlanának. És mondta is a főszerkesztő, hogy próbálja keresni az egészséges egyensúlyt a kettő között, csak úgy érzi, nemigen jön össze. Egyébként havonta ilyen 5-6000 újságot adnak el. Azt azért furcsálltam, hogy a Bravo magazin 20-40000-es eladásához mérte magát. Azért teljesen más téma a kettő. De tényleg nagyon jó volt.
Még amit kifelejtettem, hogy Narumival szombat este fele beszélgettük a Key használatát a karaokén. Aki nem tudná a Key a karafun programon egy funkció, amivel lejjebb, vagy feljebb lehet vinni a zene hangszintjét, ezáltal az énekes könnyíthet magán oly módon, hogy a saját hangfekvésére alakíthatja a dalt. És abban egyetértettünk, hogy nem feltétlen jó dolog a Key használata, igazságtalan azokkal szemben, akik rendesen éneklik a dalt.
De ha már annyira mondják, hogy ismerkedjek fiúegyüttesekkel, hátha bejönnek nekem, és majd énekelni fogok tőlük. A Tegomass-ról már régebben írtam, hogy őket bármikor szívesen hallgatom, nagyon bejön a stílusuk. Hiszen nem azért szereztem be a Kiss~Kaerimichi no Love Song~ kislemezt eredetiben, mert annyira nem volt mire költenem a pénzt. Hanem mert tényleg nagyon jók. Aztán még, aki szóba jött, az a Tackey & Tsubasa. Ők az Inuyasha endingből már régebb óta ismertek számomra, de most meghallgattam egy albumukat, és ők is nagyon jók. Hasonlít a stílusuk a Tegomass-hoz. De egy pár kép, amit láttam róluk, hát... maradjunk annyiban, hogy nem vagyok tisztában azzal, hogy Japánban mi fér még a heteroszexualitás keretein belül, és hol van az a határ, amikor már gyanúsítják őket, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. Vagy ez a lányoknál ott kifejezetten előny, hogy készülnek fiúkról ilyen jellegű képek? Ki tudja. A harmadik, akiknek adtam egy esélyt, az Arashi, de őket azzal a lendülettel ki is lőttem. Itt jön ki, hogy nem feltétlen az van a slágerlisták élén, aki a tehetsége alapján megérdemli. Így nincs velük bajom, bár a hangjuk nem különösebben érintett meg, de ez a túlzottan laza fiús stílus nekem nem nagyon jött be. Meg nemrég megjelent a ONE PIECE MEMORIAL BEST CD, na még onnan ismertem meg egy pár érdekes előadót. De pont ezért szeretem a japán pop zenét, rendkívül változatos.
Hát nagyon későn jött meg a hangulatom a SakuraConra. Valahogy nem is csoda. Mert maga a helyszín, és a programok nagyon éreztették, hogy ez nem az a fajta con lesz, amit eddig megszokhattunk. És igen... Ez a SakuraCon most sok mindent alulmúlt. De lássuk, hogy alakult a hétvége.
Pénteken a 13.18-as vonattal mentem. Az egyik osztálytársam vitt ki az állomásra, mert most sem kevés csomaggal mentem, az alábbiakat vittem:
Nintendo GameCube konzol
Nintendo GameCube játékok
GameBoy konzol
GameBoy Color konzol
GameBoy és GomeBoy Color játékok.
Hálásan köszönöm az osztálytársamnak Andinak, hogy elvitt az állomásra, mert már csak az az idő, amíg kivittem a vonathoz a cuccaimat, egyértelműen azt igazolta, hogy ha 3 hete nagyon fájt mind a két kezem, akkor most megszakadtam volna. De a nagy hülyeségemet már itt elkövettem. Otthon felejtettem a 90%-os szelvényemet. T_T Így diákjegyet kellett vennem... Úgyhogy elhatároztam magamban, hogy májusban megajándékozom magam egy utazással, amikor még viszek ki cuccokat, még elválik, hogy miket. De szerencsére Pesten ott volt bagszi, és segített vinni a cuccokat hozzájuk. Ott este vacsoráztunk, mert elbeszélgettünk, elneteztünk, meg kényeztettem bagszi macskáját, aztán hamar aludtunk.
Szombat reggel meg elég hamar keltünk, egyikőnk sem tudott aludni. Úgyhogy reggel 7 után már elindultunk. Bagszi egy darabig velem állt sorba, majd fél 9-kor el kellett indulnia a MAT pultot rendezni. Aztán egyedül álltam sorba. Akartam hallgatni Tomoe Ohmi: HAPPY DAYS CD-jét, de bagszinál maradt a fülhallgatóm, úgyhogy ez a program ejtve. -_-' Így a körülöttem lévőket hallgattam, közben kerestem ismerősöket. Megláttam Young Linket, és Ákost, de már ment a sor, és nem akartam kijönni belőle. A jegyosztás most sem ment valami gyorsan, de most legalább 2 ember intézte. De az volt az érdekes, hogy az egyik lány az egy napos jegyeket intézte, a másik pedig a két naposat. Az a lényeg, hogy bejutottam. Az épületbe elvileg 10-től engedték be az embereket, de ez természetesen miért lenne így... -_- 10.20 körül indult meg a sor.
Mivel nem érdekelt a Video Game Awards, ezért felmentem a 2. emeletre megnézni a karaokét. Látom, most minden gördülékenyen ment. De nem maradtam ott sokáig mentem megnézni a 25-ös pavilonba az árusokat. Egy helyen volt Zelda manga, csak épp Ocarina of Time nem volt, úgyhogy azt nem vettem. Viszont volt egy árus, Animeland, mely több mindent forgalmaznak, többek között japán CD-ket is. Azt mondták, hogy nehezen beszerezhető CD-k beszerzését is vállalják, csak írjam meg E-mailben, hogy mi kell. Kérésük parancs, már meg is írtam, hogy egy Masami Okui: Do-can és egy limited edition Tomoe Ohmi: HAPPY DAYS CD-kre vevő lennék. Nos, azt gondolom, hogy a lecke fel van adva. ^^'
Amikor visszamentem, egy régi-új ismerőst, Duongot láttam meg a XBOX360-oknál. Nem is értem miért nem lep meg, hogy a konzoloknál van. ^^' Közben láttam, hogy a karaokénál lehet jelentkezni, gyorsan fel is irattam magam. Ekkor a RAY the Animation: Yuunagi dalát énekeltem. Egész jól ment. Visszamentem a helyemre, kicsit később megjelent Duong is, egy sorral előttem ült. Beszélgettünk egy kicsit, aztán el akartam menni, rábíztam a táskámat, meg a Nintendo DSi XL-emet. Megnézte, kipróbálta a Mario vs. Donkey Kong: Minis March Again játékot, tetszett neki, elszórakozott vele. Eközben még egyszer kimentem énekelni, ekkor Okui Masami: OVER THE END dalát énekeltem el. Mondtam Duongnak, hogy tanuljon egy kis művészetet. ^^' Na most nem magamra gondoltam, hanem a dalra, amit elénekelni fantasztikus érzés volt. Ahogy bejött a zene, egyből libabőrös lettem, annyira szeretem ezt a dalt, és énekelni fantasztikus volt. Csak a refrénnél vannak nagyon erős hajlítások. Azokat kicsit félénken tettem meg, nem is sikerült tökéletesen. Azért nem mertem bátran énekelni, mert féltem, hogy akkor meg túlugrom a magas hangot. Közben megjelent Andi (Leea) is. Nagyon extrém cosplay ruhában. Nagyon jól nézett ki. Sokat beszélgettünk. Szegényt sajnáltam abban a cipőben, teljesen bedagadt benne a lába. Nem sokkal ezután jött a verseny, amit izgatottan vártam. Ugyanis Tukeinon egy nappal a con előtt írta a fórumon, hogy készüljenek azok is, akik nem kerültek be a döntőbe, mert várólistások lesznek. Na ez felcsigázott, mivel a várólistások közül első vagyok. És már az elején biztosra volt mondható, hogy énekelni fogok én is, mert már az első versenyző nem jelent meg. És elég sokan nem jelentek meg. Egyvalaki mondjuk igazoltan volt távol, mert lebetegedett. Úgyhogy mind a négyen sorra kerültünk. A hallott versenydalokat Duonggal elemezgettük. Látom, eléggé ért a szakmai énekhez, egész jól kritizálta a versenyzőket. És nagyjából egyet is értettünk. Volt olyan, akiről elkönyveltük, hogy na, utolsónak is kell lenni valakinek. De én pl. Narumit egyből kikiáltottam gondolatban elsőnek. Lement minden versenyző, és mivel senki nem jelent meg a hiányzottak közül, így sorra kerültem, tehát He is my Master: TRUST. Saját magamtól voltam ledöbbenve... Ilyen jól még soha nem ment a dal. Egy-két volt apró hiba, de szinte tökéletesen úgy ment a dal, ahogy elképzeltem. Úgyhogy nagyon elégedett voltam. A hangfelvétel kapcsán az volt a legfőbb kritika, hogy nem volt meg eléggé a beleélés, és többször is úgy hangzott az énekem, mintha erősen koncentrálnék. Aláírom, ez igaz. Ugyanis úgy énekeltem fel a dalt, hogy már elég jól ment, de nem 100%-osan. És ott koncentráltam nagyon, ahol tudtam, hogy nehezen ment. És kicsit ideges is voltam, hogy egy nappal előtte tudtam meg, hogy a várólistások sorra kerülhetnek. És már az eddig megszerzett gyakorlatból is kiestem... Ennek ellenére nagyon jól ment. Vártam is az eredményhirdetést, hogy remélem, hogy jobb helyet kaparintok meg, erre 16. lettem a 19-ből... És ez engem komolyan bosszant, úgy érzem, hogy egyre jobban megy a verseny éneklés, mégis egyre rosszabb helyezést kapok. Hogy is van ez? De ez mind semmi. Eredményhirdetés. Harmadik helyezett, jó, második helyezett, jó, első helyezett... Hát fogtam a fejem. És gondolatban bokán rúgtam a zsűrit. EZ ELSŐ??? Pont ez volt az egyik olyan ének, melyről azt beszéltük Duonggal, hogy valakinek utolsónak is kell lenni. DE NEM HÁTULRÓL! Ez talán még jobban kiakasztott. Az első Nodame Cantabile endinget énekelte. Aki nem ismerné, ez az:
Azért nagyon jó ez a dal, mert hihetetlen élethűen énekli az előadó, hogy alakul ki benne a szerelem, az az érzés, hogy mennyire jól érzi magát, ugyanakkor nem tudja szavakba önteni az érzéseit, a refrénben szinte kapkodja a levegőt, annyira magával ragadta az érzés. Ellenben a mostani előadás nekem nagyon monoton volt, egyáltalán nem éreztem ezt az érzést, hangilag se ment hozzá a dal, úgyhogy...
Na mindegy, ez van... Mindenesetre, hogy melyik lesz a következő versenydalom, azt már kigondoltam: Okui Masami: Souda, Zettai. Tessék megcsodálni a videoklipjét:
Több szempontból is alkalmasnak tartanám ezt a dalt. Egyrészt hangilag megfelel nekem, másrészt erre talán nem mondják azt, hogy nem nekem való... harmadrészt, meg ha 100%-ra megtanulom ezt a dalt, akkor nagyon jó bulit lehet ezzel csinálni. De visszatérve a mai napra, lett volna még egy interjú az összes karaoke versenyzővel, amit szándékosan kihagytam. Ja, és még az sem tetszett, hogy velem holtversenyben 16. egy olyan srác lett, akinek marha jó a hangja, és az egész énekstílusa nagyon tetszetős volt. És őt is hátrasorolták.
Meg bagszi is előkerült, hogy összecsomagoltak, menjünk haza. Miközben mentünk, bagszi olyan szörnyű dolgokat mondott az egész SakuraConról, hogy alig tudtam elhinni. Nagyon akarta, hogy írjak ki mindent a blogomba, mert a MAT úgyis kiír mindent a honlapjára, de én ezt még nem merem. Nem kételkedek abban, hogy nem igaz, de ő is csak azt mondta, amit a MAT-osoktól visszahallott. De ha tényleg igaz, akkor már olyan dolog, amit jogi úton kell érvényesíteni. Na de hazaértünk. Este már nem voltunk sokáig fent, mert mind a ketten nagyon fáradtak voltunk. Én még este játszottam egy kicsit DSi-n a Mario vs. Donkey Konggal.
De kipihenten ébredtünk vasárnap. De bagszinak ma 7.30-ra kellett ott lennie, mert hazavitte a kasszát, és vissza kellett idő előtt vinnie. Én meg most nagyon nem akartam sorban állni, ezért elhatároztam, hogy teszek egy kört a Hungexpó körül. Közben Okui Masami: Ma-KING CD-jét hallgattam. Nagyon szeretem a CD borítóját, mert kedves, barátságos, és pont az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége.
Ez a haj nekem nem tetszik. 1997-es az album, 29 éves volt ekkor, de öregíti ez a haj.
Nagyon jó volt sétálni. Úgy mentem körbe, hogy a főbejáratnál jobbra, Pillangó utcai megálló, Örs Vezér Tere, majd vissza. Az Örsnél kicsit tanácstalan voltam, hogy merre is menjek, de hamar meglett az út. És nagyon jól eltelt az idő. Olyan 5-6 km-t sétáltam, és egyáltalán nem fáradtam el. Már rég eltelt 9 óra simán bejutottam. Ott még nem akartam sorban állni, volt még fél óra, úgyhogy leültem egy erre alkalmazos padféleségre. Most azonnal megindult a sor 10 órakor. Gyorsan be is jutottunk. Most is felmentem a karaoke terembe, láttam, hogy most is minden rendben ment, úgy tűnt, hogy most az a kivételes alkalom adatott meg a karaokésoknak, hogy minden rendben ment. Most előadtam RAY the Animation: Mitsu dalt, amit még tegnap este irattam fel, de már túl késő volt. Nem ment jól, hallatszott, hogy nem énekeltem be, szinte végig hamis volt. Utána még egy dalt énekeltem: Slayers: naked mind. Ez már sokkal jobban ment. Szerintem át tudtam adni azt az érzést, hogy mennyire szeretem ezt a dalt. Utána kerestem az alkalmat, hogy beszélgessek egy kicsit Tukeinonnal. Egyszerűen tudni akarom, hogy mi alapján pontoznak, és hogy miért bukok el mindig, holott véleményem szerint egyre jobb vagyok. De nem tudtam elérni, mert láttam, hogy nagyon elfoglalt volt, hamarosan elkezdődött a csoportos karaoke verseny, és nagyon készülődött, úgyhogy hagytam. Leültem a helyemre, és hallgattam a csoportos karaoke részt vevőit. Most nem tudtuk Duonggal elemezni a csoportos karaokét, mert PSP-zett. Valamelyik Tekkennel játszott. Hát azért kíváncsi lennék az eredményre, mert szerintem egyik sem volt annyira jó, hogy első lehessen. Vagy hamis volt valamelyik, vagy mint duó nem voltak jók, mert nem csengtek össze a hangjuk, vagy egyszerűen rossz volt az előadásmód. Az eredményt már nem vártam meg. Időközben találkoztam Csibivel a vásártéren. Eljött velem a konzolokhoz. A Wiik foglaltak voltak, így az egyik lány felajánlotta, hogy PSP-zzünk az általa nyújtott gépen. Ugyanaz a rendszer volt, mint Animekarácsonyon, hogy hozzájuk volt láncolva a PSP. Én ezt most is megalázónak tartom. De a LittleBig Planet játékkal játszottam, nagyon aranyos volt. Egy helyre nem tudtam eljutni, ott Csibi segített. Eljátszogattunk vele. Ő ment le a barátnőihez, én meg vissza a karaoke terembe. Amikor megint lementem, az ajtónál összefutottam Duonggal, épp büfébe akart menni. Elkísértem, közben beszélgettünk. A kijárat után egyből megjelent valaki... egy elvileg férfinek tűnő egyén, aki a Tokyo Mew Mew-ből Ichigo Momomiyát cosplayelte. Micsoda szerencse, hogy épp étkezni megyünk. ^^' Na mindegy, adjunk teret a nemi identitászavarnak is. Először egy termen keresztül akartunk hátramenni, de a kijáratnál nem engedtek át minket, így visszafordultunk. Hátul volt egy ilyen grilles büfé csillagászati árakkal, és a kiszolgálás... Inkább ne is firtassuk. Ott vett magának pitában gyrost. Utána megnéztük a 25-ös pavilont, feljutottunk az emeletre, ahol rajzok voltak kiállítva. Némelyek nagyon jók voltak. Ott volt az Ákos (Necrokid) rajza is. Visszamentünk a karaoke terembe, közben kipróbáltuk Wiin a Naruto Shippuuden: Clash of Ninja Revolution III játékot. Egyikönknek se ment, de én nyertem. A karaoke teremben már lassan pakoltak össze, mert csak 16 óráig volt lehettek ott. Még két dalt szerettem volna elénekelni, de már nem volt lehetőség. Úgyhogy kimentünk a PS3-akhoz. Ott volt Csibi és Levi is. Egyszer Duonggal játszottam Naruto Ultimate Ninja Storm-ot. Hát sokkal bonyolultabb, mint a Wiis verzió, meg azért érezhetően komolyabb. Úgy-ahogy ment, de nyilván nem én nyertem. Aztán még egy menetet lenyomtam Levivel, kicsit beszélgettünk, orvul lefényképeztem a Csibit (szegény, utálja a fényképezik ^^') aztán lassan mentünk. Én és Csibi még elmentünk bagszit megnézni, beszélgettünk, én meg haza akartam menni a 17.24-es vonattal, úgyhogy lassan indultam. Csibi még elkísért a kijáratig, aztán mentem a Kőbánya-felső állomáshoz. Csak 2-3 perc volt a vonat indulásáig. Elkezdtem vadul keresni a vonatjegyet. Nincs meg, most mi legyen? Megjött a vonat, még mindig keresem. Úgy döntöttem, hogy akár van jegy, akár nincs, én felszállok. Hát mikor menjek haza? Az előtérben még kerestem a jegyet, már nagy nehezen beletörődtem, hogy megbüntet a kalauz, mire előkerül a jegy... -_-' És nem ez az első eset, amikor a szívbaj kerülget, mert nem találom a jegyet, egyszer tényleg nem lesz meg. De megúsztam. Hazaúton Nana 3 mangát olvastam, amit a conon vettem. Ezzel mentem Szolnokig (mive nem ment tovább), majd gyorsvonattal haza.
Hát, összességében nem volt annyira jó, bár tény, hogy a vasárnap jobb volt, mint a szombat. Jó volt találkozni ismerősökkal, sok régi hangulat, érzés tért vissza bennem is. És ha tényleg igaz minden, amit bagszi mondott, akkor nagyon érdekes 2010-es év elé nézünk animeconok szempontjából.
Végezetül egy Okui Masami dallal zárnám eme postot:
Hát, úgy döntöttem, hogy egy darabig félreteszem a Zelda Spirit Trackset. Bejutottam a Marine Temple-be, de ott, amiket láttam... Szerintem nagyon rosszul van kihasználva a Snake Whip. A lengés nem rossz, de a kardok ide-oda vonszolgatása, nekem nem tetszik. Itt véreztem el, szinte a végén. De ez nagyon nem jött be nekem. Meg a vége olyan bonyolult, hogy meg se tudtam jegyezni, hogy mit hova kell tenni. Szóval most egy darabig nem.
Holnap lesz a SakuraCon. Hát nem reménykedek abban, hogy mindennél jobb lesz, de én nem megyek neki akkora pesszimizmussal, mint egy pár ismerősöm. Bár az tény, hogy a kedvezmények megnyirbálása, hogy nem lesz Nintendo verseny (mondjuk ezt nem is reméltem, hisz ez valahol mégiscsak Sonys rendezvény... illetve, hogy mennyire nem lesznek érdekesek a programok (nincs bennük újdonság, ez a jobb kifejezés), mind azt sugallják nekem, hogy örülhetek, hogy egyáltalán ott lehetek. Készült is erről az egész rendezvényről két rajz (egymástól független 2 külön "művésztől"), fent is van a DeviantArton, de úgy döntöttem, hogy inkább nem linkelem be, mert lehet, hogy annyira nem szalonképes, jóllehet egyetértek azok mondanivalójával. Most is inkább a karaokéra készülök. Bár nem kerültem be a versenybe, de azért tervezek dalokat énekelni, az alábbiakat:
Okui Masami: OVER THE END
RAY the Animation: Yuunagi
RAY the Animation: Mitsu
Tomoe Ohmi: Hi no Hana
Slayers: Saikou no GAMBLE
Slayers: KUJINENAIKARA!!
Bár a Slayers Saikou no GAMBLE dalon még erősen gondolkodom, mert az valami iszonyat nehéz dal. Az azért már megkövetel egy szakmai énektudást. Nemcsak azért, mert nagy énekhangok vannak benne, hanem a ritmus... tipikus Slayers dal, olyan furcsa ritmusa van, nem számítasz rá, úgy begyorsul, hogy csak tudd követni. És a levegővel nagyon jól kell gazdálkodni. Mikor gyakoroltam, többször nem tudtam végigénekelni a refrént, mert nem maradt levegőm. Pedig hangilag kijönne, csak technikailag nagy nehéz. Többi Okui Masami dallal meg kell a hangulat. Tomoe Ohmi dalai ugyan kissé lányosak, de pont azért vállalnám, hogy megmutassam, hogy esetleg tudok lágyabban énekelni. Meg az ő dalai könnyűek, azokat nem kell annyira gyakorolni.
Egyébként az utóbbi időkben nagyon sokat hallgattam őt. Miután közvetve ugyan, de sikerült megszerezni letöltés útján az albumát. Egy dal elég rossz minőségű, bár lehet, hogy kibekkelem, ha már tervezem beszerezni eredetiben. De nem most, majd kb. év végén. Egyébként ilyen a borítója:
A 2010. áprilisi 576 KByte-ban helyet kapott egy oldal erejéig a Pokémon HeartGold / SoulSilver. Nagyon jót írt róla a tesztelő, komolyan mondom, hosszú idő után én személy szerint most éreztem először azt, amit egy tesztben szeretek, hogy... "lazán" dicséri a tesztelő a játékot. Én pont ezt hiányoltam az 576 Konzolokban, hogy amikor volt egy Nintendo játék, akkor írta, hogy jó-jó, de valahol ő azért másképp gondolta, és én többek között ilyen változást reméltem, amikor kiderült, hogy vége az 576 Konzolnak, és majd itt, az új KByte-ban. És ezt én itt nagyon érzem. Mert én pl. a 2003. májusi 576 Konzolban, a Zelda Wind Waker teszt is 8 oldalas, de egyszer sem olvastam végig... Mert már az elején azt éreztem, hogy úgy isten-igazából semmiről nem szólt... Nem csoda, hogy sokáig (talán máig) a Mario Party volt a kedvenc cikkem az 576 Konzol 1999. áprilisi számából, mert ott éreztem, hogy tényleg szereti a cikkíró a játékot, és a mai napig én személy szerint Vári Zolit tartom az egyetlen olyan 576-os tesztelőnek, aki megbecsülte a Nintendót. Sok mindennel foglalkozott ő videojáték és PC berkein belül, de a Nintendóval is szívesen foglalkozott. Meg talán Credo a Game Boy Advance-szel. De úgy isten igazából... Ami miatt szeretek olvasni egy tesztet, az ebben a Pokémon tesztben mutatkozik meg. Egyetlen szívfájdalmam, hogy nagyon rövid a teszt. Tehát nagyon jó, de legalább annyira rövid is. Az az egy oldal nagyon kevés, de éreztette a cikkíró is, inkább arról írt, hogy mennyire jó a játék, minthogy belekezdjen egy ismertetésbe, amit véleményem szerint jól tett. Egy oldalban nem lehet bemutatni a játékot, ha most belekezdett volna, akkor meg befejezetlen lenne a cikk, és inkább elmondta, hogy miért jó a játék, amit én jó döntésnek tartok. Hát igen, egy Pokémon játékra minimum egy különkiadást kell szánni, hogy tényleg mindent leírjunk a játékról, mert nagy hosszú játékról beszéltünk. De örültem, hogy jó tesztet olvashattam. És nyereményjáték is volt, ahol SoulSilvert lehet nyerni! Engedelmetekkel nem mutatnám meg itt (már csak azért sem, mert nem tudom, hogy mennyire ütközne jogi ügyekbe), inkább vegyétek meg az 576 KByte-ot, az 576 shopokban 200 forinttal olcsóbb az újság. Én beküldtem a megfejtést, nagyon szeretném megnyerni a SoulSilvert, mert nagyon jó játék, a PokéWalker is nagyon jó találmány!
Manapság Suara: Musouka című dalát hallgatom. Hihetetlen, hogy a Jpop ipar (ezen belül az anison) mennyi tehetséget rejt magában! Hihetetlen egyedik hangja van az énekesnőnek, a dal is nagyon jó lett!
Úgy tűnik igaz, amit a Spirit Tracksre mondanak negatívumokat. Igazából a Twilight Princesstől kezdődött egyfajta átalakulás, hogy jöttek újfajta titkok, mely véleményem szerint nemigen tettek jót a sorozatnak, de úgy tűnik ez lesz az új tradíció. Az Island Sanctuary sem volt semmi olyan szempontból, hogy itt is voltak azok a szobrok, melyek néztek valamerre, de az itt most nem volt elég. Az ajtóra ugyanis a végtelen jelet kell rajzolni. Ugyanis elvileg ben van Carben, de nincs ott. Vissza kell menni a Papuchia Village-be. Ott szállítja az egyik madár körbe-körbe. Hogy hozzam onnan le? Beszélni kéne vele. Most is olyan helyen volt titok, amiről tényleg nem gondoltam, hogy ott van. A föld alatt... Erre van a Song of Discovery. De most tudom, hogy erre van, de most honnan tudjam, hogy pont ott van? Egy új dal: Song of Bird. Ha eljátszuk, összegyűlnek a madarak, és lejön Carben. El kell vinni őt az Island Sanctuary-be. De a hídon kalózok támadnak meg, akik elkapják Carbent. Nekünk kell megvédeni. Ez sem tetszett. Először ilyen kicsi Miniblinek támadnak, majd jön a nagy Big Blin. Karddal lehet sebezni, de a jóisten a megmondhatója, mennyit kell belésebezni, de még nem sikerült megölnöm. Mindig foglyul ejtette Carbent. Pár próbálkozás után meguntam, és kikapcsoltam a DS-t. Úgyhogy ez ma nem volt ilyen téren jó nap.
Egyre több séma lelhető fel a régi Zeldákból. Világos, hogy merre van az út a vizes rész felé mennék, de le van törve a híd. Ugyanilyen volt az Wind Wakerben és az Oracina of Time-ban. Ha egy kicsit továbbmegyünk találkozunk egy nem olyan régi ismerőssel, Linebeckkel, aki elmondja, hogy van egy Bridge Worker a Snow Realm-ben, aki meg is csinálja nekünk a hidat, csak megkér minket, hogy vigyük el oda. De nem mindegy, hogy. Találkozunk majd bizonyos táblákkal, mint például lassítsunk, gyorsítsunk, fütyüljünk. Ez határozza meg az elégedettségét. Nem tudom, hogy mi történik, ha nagyon elégedetlen, gondolom akkor visszamegyünk a házához. Nálam ez nem történt meg. Időközben bemehetünk a Hyrule Castle-be, ugyanis kapunk 2 levelet. Az egyik Russell-től jött, aki megtanított minket kardozni. Visszahívott, hogy gyakoroljak nála egyet. Nem tetszett eleinte, hogy 20 rúpiát kér, pláne, hogy nem is sikerült sokat kardozni. Ugyanis most az megy, hogy hárman vannak ellenem, és bárki eltalálhat. Három "életünk" van, és az a lényeg, hogy mindegy, hogy kibe, de kardozzunk bele valamelyikbe. Elsőre nem sikerült sok. Vissza akartam menni, de megint kér 20 rúpiát. De ekkor már otthagytam. De megnéztem a YouTube-on, mert éreztem, hogy azért nem kicsi a jutalom. És tényleg nem. 60 találat után Heart Containertkapunk! Azért az szép. Még egyszer megpróbáltam, ekkor már jobban ment, de nem eléggé. Igazából erre két módszer lehet. Vagy kikerüljük azt, aki támad, vagy visszatámadunk rá. Mert csak egyvalaki támad mindig kis szünetekkel. Végülis kivitelezhető. Ha a Wind Wakerben is ment, itt miért ne? De majd később. Mentem is tovább A másik levelet Beedle küldte, akinek a Wind Wakerben is volt üzlete. Itt a magasban van, és fütyülni kell a vonattal, ha vásárolni akarunk tőle. Több mindent lehet tőle vásárolni, de kapunk tőle egy klubkártyát, ahol levásárolt 10 rúpiáért kapunk egy 1 pontot, melyeket gyűjtve kapunk ajándékokat.
Szóval visszamegyünk Linebeckhez, örül a hídmunkás embernek, meg is csinálná nekünk a hidat, csakhogy nem olcsón dolgozik. A tarifája 5000 rúpia. Ezen mindenki meg van rökönyödve. Linebeck mondja nekünk, hogy a barlangban el van rejtve egy Regal Ring, melynek értéke 8000 rúpia. Tehát még túl is fizetnénk a hídmunkásunkat. Igazából nincs nehéz dolgunk, hisz Linebeck elárulja a nagy titkot. Az a lényege, hogy bent megtanuljuk a Song of Light dalt, melynek segítségével fényeket tudunk megidézni bizonyos tárgyakból. A barlang mélyén van két ilyen tárgy, és ennek kereszteződésénél kell 4 lépést előrelépni, majd 6 lépést balra, itt eljátszani a Song of Discovery-t, és előjön egy ládában a Regal Ring. Ha visszamegyünk, odaadjuk, és kész a híd, mehetünk az Ocean Realmbe.
Első utam az Papuchia Village-be vezetett. Itt még nem tudtam sok mindent kezdeni, kiderült, hogy először az Island Sanctuaryba kell menni. Itt még nem tudtam továbbmenni, így mentettem.
Délelőtt megyünk egy páran Mario Kart Wii online-ra. Egy pár játék erejéig minden rendben megy, de utána hirtelen megfogyatkozunk, aztán már csak mi maradunk, később bejön valaki, akinek 12345 pontja volt. Na mondom szép versenynek nézünk elébe. -_-' De ilyet még életemben nem láttam. Köztudott, hogy a maximális pontszám 9999 Mario Kart Wii online-ban, de hogy ezt hogy hackelte össze, nem tudom. De az érdekessége ott van, ahogy elkedtük a versenyt a Koopa Cape pályán, ő azonnal eltűnt, és utolsó lett. És érdekes, hogy 2346 pontot voltak le tőle, így 9999 pontja lett. Aztán jött valaki más (meg merem kockáztatni, hogy ugyanaz volt.) akinek szintén 9999 pontja volt. Hát hogy az mit össze nem szerencsétlenkedett, az látni kellett volna. A GBA-s Bowser Castle pályán vagyunk, és én csak nézem a térképet, mint egy megakadt lemeznél a tű, ugrál visszafele... Aztán nagynehezen sikerült kiviteleznie a hackjét, előrerepült egy kört. És látszik, hogy megint meg akarja csinálni, megint akadozik. Nem ment neki. Aztán az utolsó körnél már láttam, hogy halmozta a tárgyakat, óriás gomba, csillag, kék teki, minden, ami szóba jöhet, és így is utolsó lett. Hihetetlen. Ilyen felkészületlen csalást még nem láttam.
Most este meg Super Mario Kartoztam. Hát, hogy milyen nehéz, az se semmi. Én azt látom, hogy a játék nehézségét nem a kezdetlegessége adja, hanem 1: A pálya rövidsége. Ez azért rossz, mert ha hátrányba kerülsz, baromi nehezen hozod vissza. Csillagot, és villámot nagyon ritkán kapunk. 2: Szűkek a pályák. És csúsznak is a kocsik. Ez azzal jár, hogy nagyon sokat ütközünk a pálya szélének, mely ugye egyenrangú a sebesség csökkenésével. És ez most, hogy megvan Virtual Console-on, bosszant, mert annyi blokkot foglal el, mint egy NES játék. Mert akkor lehetett volna már akkor is bővíteni, ezáltal jobbá tenni a játékot. Mert nem a Mode 7 trükk felavatásával van a gond (aki nem tudná, a Super Nintendo volt az egyetlen konzol, mely rendelkezett a Mode 7 képességével, melynek az a lényege, hogy 2D-s közegben 3D-s hatást kelt.), hanem, még így is milyen kevés memóriát tesz ki. Ezzel gyakorlatilag lebuktatta magát a Nintendo, mert így kiderült, hogy a Mode 7 trükk, szinte semmi memóriát nem igényel. Sőt, ezáltal csökkenthetik a memória méretét, mert a Mode 7 amúgyis elkápráztatja az embereket. És tényleg... Azért, ha valaki nagyon megnézi a játékot, azt látja, hogy azért Super Nintendón voltak ennél sokkal szebb játékok is. Na sebaj, most nem akarok panaszkodni (bár ezt tettem), csak bosszant, hogy 150cc-nél nem tudok végigmenni a Mushroom Cupon kívül egy kupán sem. De természetesen nem adom fel.
Eddigi tapasztalataim szerint egyvalamiben megegyezik a Spirit Tracks, és a Minish Cap: Mindkét játék lineárisan nehezedik. Legalábbis én így látom, mert a 2. Temple már jóval nehezebb volt. Legalábbis több taktika kellett hozzá.
De menjünk vissza oda, ahol abbahagytuk. Beléptem a havas tájra, egyből megjelenik az Anouki Village. Leszállunk, hát tény, hogy hideg van itt. Hat ilyen érdekes lény lakik itt. Odamegyek a főnökhöz, azt mondja, hogy nem szeretnek egyedül élni, de ha segítek megtalálni a párjukat, akkor megnyitja a vágányt. Az a lényeg, mint ahogy írtam, hatan laknak, tehát három párt kell alkottatni velük. Beszélni kell velük, és mindenki mind egy jellemzőt a párjáról, ezalapján kell kisakkozni, hogy ki kivel van. A dolgunk egyáltalán nem nehéz, mert annyira egymásra jellemző dolgokat mondanak, hogy elsőre kitaláljuk. Amikor visszamegyünk az öreg bölcshöz, és párosítottunk, utána megnyitja nekünk a vágányt. Utána rálelünk a Snowfall Sanctuaryra. Látszólag egyszerű dolgunk van, megnyomjuk a kapcsolót, és átmegyünk a túlvégére. De hirtelen lecsapják. Mi történt? Hát nem véletlenül van 9 kőszobor. Azok látnak. És ha az egyik észrevesz minket, nem mehetünk át a kapun. Igazából nagyon egyszerű dolgunk van. Pláne, hogy mind a 9 kőszobor meg van jelölve a térképen. Én, azt csináltam, hogy nyíllal jelöltem, hogy melyik merre néz, ezáltal kreáltam egy útvonalat, hogy merre kell menni, hogy ne lásson meg egyik sem. Sikerült. Aztán jöhet az új dal megtanulása. Itt is kéri, hogy tartsuk a ritmust. Így nem volt valami könnyű. De megvan. Utána mehetünk a Temple-be. Vagyis mehetnénk, ugyanis a hatalmas hóvihar nem enged minket tovább, akárcsak a Lost Woodsnál, itt a bejárathoz dob minket vissza. Visszatérve az Anouki Village-hez, az öreg bölcs mondja, hogy kicsit odébb van egy falu, "Icy Spring" néven, melynek egyetlen egy lakója van, Ferrus a neve, és ő meg tudja mutatni melyik az az út, melyet ha követünk, bejutunk a Temple-be. De természetesen ő ott nincs. Ugyanis épp szenvedélyének, a vonatok fényképezésének hódol, de van a házában egy rajz, ezen meg van jelölve, hogy hol szokott fényképezni. Három hely van bejelölve. Hát természetes, hogy a harmadik helyen volt. -_-' Közben vigyázni kellett, nehogy nekiütközzek a kék vonatnak, mely arra száguld. Végül is meglett. Megmutatja nekünk az utat, nekünk meg irány a templom.
Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, az egész Blizzard Temple a három harang helyreállításáról szól. Az első haranggal nincs sok dolgunk, már az elején helyére tudjuk tenni. Utána másfele kell menni, hogy meg tudjuk közelíteni a második harangot. Itt utunkba esik a Mini-boss, mely nem más, mint a jeges denevérek. Ha megöltük őket, megkapjuk a második tárgyunkat, egy bumerángot (ha neked nem elég a Whirlwind...). Hasznos is, mert ezzel kreálunk jeget. A második harang helyreállításával volt némi bíbelődésem, de ment. Aztán ahhoz, hogy bejussunk a Temple 3. részére, meg kellett gongatni a két harangot a bumeránggal megadott sorrendben. Ez a rész már jóval nehezebb. Már csak azért is, mert bumeránggal kell utat csinálni magadnak oly módon, hogy, beleviszed a jeges tűzbe, és megfagyasztja a vizet, azon tudunk közlekedni. A harmadik harangnak is nekünk kell csinálni az utat. Aztán, ha sorrendben meggongatjuk a három harangot, akkor tudunk továbbmenni. De hogy hol van a "kotta" az egy kicsit meglepett! A havas föld alatt. -_- Nekünk kellett megtalálni. Aztán, ha meggongattuk a harangokat, már csak egy nagyon kevés hiányzott a főellenséghez. Ez a tárgyak csúsztatása mihez hasonlít? Csak nem az Ocarina of Time Ice Cavern mini-dungeonjához? Márpedig ez az igazság. És ezzel még nincs vége a hasonlóságoknak. A főellenséget Fraaz-t úgy hasonlóképp kell megölni, mint az Ocarina of Time-ban a Spirit Temple főellenségét, Twinrowát. Milyen érdekes egybeesés. Ez is van olyan nehéz, kétszer meg is haltam. Öt fázisa van. Először ott van a tüzes láng, és a jeges láng. És amivel felfújja magát (tűz vagy jég), annak az ellentetjével kell bumeránggal megtámadni. Meggyengül, és lehet kardozni. Ha eleget kapott, második fázisként. Két kicsi énjét mutatta meg. Érdemes nézni a felső képernyőt, az sokat segít. Ha ez megvan, jöhet megint az egy nagy, csak duplán meg megbumerángozni. És ezen a sémán kell végigmenni. Nekem nem volt könnyű, én kétszer is meghaltam. Ha megvan a fehér Force Gem, mehetünk vissza a harmadik Glyph-ért (így kell írni?) a Tower of Spirits-be.
Ide mindig örömmel térek vissza, mert imádom a zenéjét. Valahogy így szól:
Szinte minden egyes Zeldának van szemét módon nehéz része, hát természetes, hogy a Spirit Tracks sem maradhat ki. Ez nem volt annyira durva, de azért mégsem volt kellemes. Az a lényeg, hogy töksötét van, és csak akkor látsz valamit, ha bumeránggal meggyújtod a fáklyákat. És azok a Nocturnök megöltek egyszer. Persze, éjszaka nagyfiúk vagyunk, nappal meg kifekszünk. Akkor már lehet kardozni őket. Aztán a három Tears of Light összegyűjtése sem volt semmi, mert a harmadik tök más helyen volt. De szerencsére sikerült, és Zelda tudott fény sugározni, mivel a fantomok kardja lángolt. Aztán innentől kezdve már nem volt annyira nehéz. Megvan a harmadik síndarab. Itt mentettem.
Frissítettem az eladási listát. A táblázatot is szerettem volna, de mivel az már kész, nem tudtam hozzáadni a Spirit Trackset, egy új sorba. Most akkor játékonként csináljak új táblázatot? Jó lenne, ha lenne erre valami megoldás.
