ÚjjáSzületés

Jó érzés újra a réginek lenni. Pár napos lelki krízishelyzet után (azért ez egy kicsit túlzás ^^') újra érzek magamban erőt a játékhoz. Zeldákhoz még mindig nem nyúltam, de a Super Smash Bros. Melee-vel sokat játszottam. Most is Mr. Game & Watch megszerzése a fő cél. Ennek érdekében az Adventure módot viszem végig minden karakterrel, azt hiszem még 9 karakterrel nem vittem végig. Aztán ma gyakoroltam a Brawlban Csabival, Skype-on keresztül adta a tanácsokat. Mondott egy pár dolgot, amik eszembe sem jutottak. Szerinte hiba az, hogy a közelharc híve vagyok, mert néha okosan is kell messziről támadni. Nos igen, mi tagadás, gyakran azt csinálom, hogy gondolkodás nélkül bele a közepébe, hadd szóljon. De ez hiba lenne? Szerintem annyira nem, csak csiszolni kell. De az vitathatatlan, hogy nekem is jobb úgy játszani, hogy nem adom fel, és sokkal nagyobb a lélekjelenlétem. A győzelem persze nem garantált, de valamilyen szinten nyugodtabb vagyok, hogy legalább igyekeztem mindent megtenni, és csak így lehetek jobb, és jobb. És ez még csak a kezdet! Egyébként nem sokáig tartott a lelki krízis, miután ide kiírtam magamból, máris jobban lettem, és már akkor úgy döntöttem, hogy "új életet" kezdek. Mondjuk ehhez egy Okui Masami dal is nagyban hozzájárult:

Szeretem az ilyen keményebb hanzású dalait, szerintem nagyon jól állnak neki, és érződik, hogy szereti.

Kudarcok csapdájában

Bocsánat, hogy nem volt egy pár napja tematikus post, csak hát a videojátékok terén kissé mélypontra kerültem. Ebben nagymértékben közrejátszik a sorozatos Brawl-kudarc. Rossz érzés tudni, hogy próbálok hozzáállni hardcore szinten a játékhoz, és azt érzem, hogy nincs fejlődés. Bár azt hozzá kell tennem, hogy a BigN-esek közül, akik profik, nagyrészt sem azért profik, mert annyira jól verekednek, hanem taktikáznak, kijátszák az ellenfelet. Egy példa: A Zeldás Bridge of Eldin pályán azt csinálják, hogy kiállnak a pálya szélére, kicsalogatják az ellenfelet, és egy könnyed ütéssel kiütik a pályáról. Nem vagyok híve taktikázásnak. Szerintem, ha nagyon akarom, ezt még én is meg tudnám csinálni, nem kell ehhez nagy művészet. A másik, amit a profik szoktak alkalmazni nálunk, az a közelharc kerülése. Nagyrészt olyan karaktereket választanak, akikkel messziről lehet lőni, pl. Wolf, Toon Link, Pikachu. Na jó, Pikachut én is szeretem használni, amikor nem komolytalanul játszok. Biztos vannak olyanok, akik nagyon jól verekednek. De nem szeretek ilyenek ellen harcolni, és ha egy négyes elleni harcban kettesben maradok egy ilyen emberrek, akkor inkább az öngyilkosságot választom (kimegyek, vagy leugrok a pályáról). De elgondolkodtat, hogy feltétlen jó ez a módszer? Úgy vagyok vele, hogy ha alulmaradok, akkor nem lenne jobb egy számomra kellemesebb veszedelem, mint egy megalázó, ha ő így is úgy is nyer? Hát kaptam durva szavakat emiatt. Jó, ismerem azokat a mondásokat, hogy soha ne adjuk fel, meg küzdjünk a végsőkig, de egy velem nem egyenrangú ellenfél ellen, akik egy másik TV előtt röhögnek, hogy mekkora egy szerencsétlenség vagyok, nem gondolom azt, hogy méltó ellenfél lennék nekik. Aztán belegondoltam abba is, hogy lehet, hogy azzal, hogy félbehagyok egy harcot, vagy feladom, azzal a többieket is (kis túlzással élve) megalázom. Lehet, hogy más szempontból is jobb lenne, ha nem adnám fel, mert ha biztosan veszítek, akkor már csak azért is érdemes lenne továbbfolytatni, hogy mire megjelenik a nagy GAME felirat, az ellenfélnek hány élete, és hány százaléka van, ebből is kivehető valami fejlődés. Bár ha jól végzek az nem feltétlen az én érdemem, hanem a másik fél hibázott. De ezen elgondolkodva mindenképp jobb lenne folytatni. Az már bebizonyosodott egyszer, hogy (ezt minden szerénység nélkül kijelentsem) tudok nagyot robbantani. 2007. októberében elkezdtem keményen harcolni a Mario Kart Double Dash!!-ban, és pár nap alatt néhány pályán elértem a profi szintet. De akkor szinte égtem a vágytól, hogy nagyon jó legyek, és 100%-ig csak rá koncentráltam. De manapság még Zeldázni se nagyon visz rá a lélek. Pedig többször belegondoltam már, hogy mennyi restanciám van: Majora's Maskben megölni a Woodfall Temple főbossát, a Master Questben a Jabu Jabu főboss megölése, Twilight Princessben az első farkaskalandok, vagy akár a Wind Wakert is folytathatnám, hisz kész a Tower of the Gods. De hiába érzek magamban elszántságot, hiába nézem a játékok, tokját, dobozát, valamiért nem jutok el odáig, hogy játszak. A Brawl általi kudarc mintha teljesen elment volna a kedvem a játékoktól. Nincs jól ez így. Megint érezni akarom azt, hogy teljesen lázba hoz a játék. Az utóbbi időkben gyakran eszembe jutottak azok a Mario Kartos idők. Nagyon jó volt. A Zeldás időktől eltekintve, az volt az utolsó olyan eset, hogy azt éreztem, hogy igazán jó játékosnak lenni. Ha újra átélhetném megint azt az időt, minden sokkal másabb lenne, nemcsak nekem lesz jobb, hanem a többieknek is.

Felhype-olt animék

Nem titkoltan nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz a Naruto új magyar szinkronnal, mert azt gondolom, abban mindnyájan egy emberként egyetértünk, hogy a Jetixes változat nem érdemel szót. Arra voltam kíváncsi, hogy mi ez a nagy imádat. Jó, tudom, hogy elsősorban a fangirlök hangját hallani, de olvastam érettebb véleményeket, miszerint rendkívül hangulatos, és nagyon jó a történetvezetése, csak ne lennének a fillerek a 150. rész környékén. Azokat még nem láttam de amiket láttam az Animaxen, és az első pár részt, amit japánul néztem meg eddig, nagyon megtetszett, és tényleg nagyon hangulatos. Amikor néztem a Death Note-ot, és teljesen odavoltam, hogy mekkora anime, micsoda fordulatokkal, stb, erre a bagszi azt mondta, hogy őt az Animeconos jelenség teljesen elvette a kedvét, pedig ő is nagyon szerette a DN-t. Azt mondta, hogy nem mer Death Note-os cuccot venni a boltban, mert fél, hogy beazonosítják az anime fangirlök közé. Én azt mondtam, hogy nem szabadna, hogy ez visszatartsa attól, hogy milyenek a fangirlök, mert ez semmit nem vesz el az anime értékéből. És a Narutóról is így gondolkodom. A sorozat akkor is első osztályú, ha mások esetleg nem úgy szeretik az animét, ahogy szeretni illik. Tényleg nagyon jó, és majd kíváncsi leszek, hogy majd a fillerek mennyit vesznek el az anime értékéből, de így az első pár részről elmondható, hogy nagyon ott van. És ha már a Death Note is szóba került, akkor nehogy kihagyjuk a Bleachet, amit, ahogy komolyan néztem, szintén nagyon tetszik. Biztos, hogy nemcsak bagszi az egyedüli, aki szégyelli a fanságát, én csak azt tudom javasolni, hogy azok, akik komolyan szeretik ezt a három animét, azok vállalják fel nyíltan, mert ha látják, hogy vannak ezeknek az animéknek komoly rajongói, az mások szemében megnövelheti az anime értékét.

Super Smash Bros. Brawl edzés

Olvasgattam a könyvet, és kipróbáltam Csabival online a Brawl Home Run Contestet. Még soha nem csináltam Brawlon, mert emlékeztem, hogy a Melee-ben milyen nehezen ment, mire rájöttem a dolgokra. Körülbelül 2006. júniusában ismertem meg a Melee-t, ezzel az egész szériát, és komolyan, sokáig nem is tudtam, hogy mi az a Smash Attack. Sőt, továbbmegyek, nem is tudtam, hogy létezik ilyen, és hogy ennyire erős támadást lehet kivitelezni vele. Csak akkor, amikor ott próbálom a Home Run Contestet, és láttam, hogy csak 15-20 métereket sikerült kihozni (nem vicc). És egyszerűen nem értem fel ésszel, hogy lehet több száz métert kihozni. Akkor mondta nekem valaki, hogy nyomjam meg egyszerre az előre és az A gombot. És teljesen meglepett, hogy elment egész 200 méterig. Teljesen el voltam ájulva saját magamtól, hogy mire nem vagyok képes. Ezek után alkalmaztam ezt a támadást, valamivel jobban ment a játék. És a Brawlban sokáig nem mertem csinálni, mert attól féltem, hogy nehéz lesz. De ahogy csináltunk online, és elmentünk együtt majdnem 500 méterig, hát akkor már azt gondoltam magamban, hogy zsenik vagyunk. Persze biztos, hogy mások jóval tovább mentek, de én már ennek is örülök. Ekkor gondoltam ki magamban, hogy egyedül is megcsinálom a Brawl Home Runt. Nem tudom, hogy ki mennyire van tisztában, de a Melee-ben úgy kell csinálni, hogy azonnal el kell ütni, és ahogy megy... A Brawlban meg 10 másodpercig egy láthatatlan fal fedi a homokzsákot. Eközben mi szabadon sebezhetjük azt, amit én nagyon jó dolognak tartok, mert így sokkal messzebbre el lehet ütni. Szóval szerintem a Brawlban sokkal jobb lett. Meg ha már itt vagyok, akkor megcsinálom 3 és fél percen belül 100-multi Man Brawlt. Ez könnyű volt egy apró trükkel. Donkey Kongot választottam, és folyamatosan le+B gombkombinációval a földet csapkodva sima ügy volt. Kaptam egy pár trófeát utána. Aztán a Target Testtel próbálkoztam. Azt jó dolognak tartom, hogy nehézségi szintek között választhatunk, de az jobb volt a Melee-ben, hogy mindenkinek volt saját pályája, így sokkal jobban ki tudtuk ismerni az adott karaktert. Itt a Brawlban, meg nehézségi szintnek van egy adott pályája, amit végig kell vinni. Lehet tárgyakat is használni, szerintem ez nem jó megoldás. A Melee-ben ez sokkal jobb volt. Azon gondolkodom, hogy lefordítsam magyarra (nem feltétlen szó szerint, csak a lényeget) a könyvben a Brawl pályák, és a karakterek jellemzését? Én szívesen megcsinálom, csak nem tudom, hogy van-e igény rá, mert azért az elés sok munka lesz, mivel minden karakterről 2-3 oldal van, pályákról meg 1-2 oldal.

20 éves a Game Boy!

Tegnap ünnepelte 20. születésnapját a Nintendo első handheld konzolja, a Game Boy. Isten éltesse! A GBC-vel együtt közel 120 millió példány kelt el belőle, nagyon szép szám. Azt gondolom, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek sok kellemes órát okozott eme csodagépezet. Super Mario Land, Tetris, Pokémon Red/Blue, Zelda: Link's Awakening, hogy csak egy párat soroljak fel a nagy címekből. A legnagyobb példányszámban elkelt Game Boy játék a Tetris volt (köszönhetően a bundle-csomagoknak) 33 millió. A legnagyobb bundle-nélküli eladásokat a Pokémon Red/Blue/Green produkálta 20 milliós eladással.

A Game Boy aztán a Game Boy Advance-szel kapott sikeres folytatást, most meg a Nintendo DS korszakát éljük.

Érdekesség, hogy a világon legrosszabb állapotú Game Boy az 1990-1991-es öbölháború alatt bombázás áldozata lett. A gépezet úgy-ahogy egybemaradt, viszont működik! A New Yorki Nintendo World Store-ban van kiállítva, egy Tetris jár benne. Kép is van róla:

Megmondom őszintén, hogy el nem tudom képzelni, hogy kerülhetett egy Game Boy gépezet háborús közegbe, de hihetetlen, hogy egybemaradt, és működik!

A Gizmodos Jesus Diaz egy remek képes ÖSSZEFOGLALÓT is készített a Game Boy életútjáról, érdemes megtekinteni. Boldog születésnapot ismét!

Tetris DS Friend Code

Nem tudom, hogy valakinek megvan-e még a játék (ha nincs, akkor sürgősen vegye meg, mert tényleg fantasztikus!), de megosztom a Friend Code-omat: 5967-9439-6924.

Ha esetleg valakinek aggályai lennének a hirtelen 40/40-es pontozással, azért mertem máris gyorsan értékelni, mert a Tetris DS azon játékok közé tartozik, melyet nem úgy kell végigvinni, mint egy Zeldát, hanem ez csak puszta szórakozás, szinte minden a "szemed elé tárul", hogy mikre képes a játék. Egyból látod a grafikát, hallod az összes zenét, gyorsan ki lehet próbálni a játékmódokat. És igen! Csak azt sajnálom, hogy csak 2.33 millió kelt el belőle világszerte. Nagyobb sikerre számítottam. Akár 10 millióra is. Bár én azon csodálkoztam, hogy én már tavaly is kerestem Angliában, egyetlen egy helyen láttam 29.99 fontért. Akkor terveztem a megvételét, hát sajnos ott maradt. De itthon is nagyon ritka, ahogy elnézem. A Game Parkban egy sincs. Nem hittem volna, hogy ekkora ritkaság ez. És még csak három éves a játék. De aki ráteszi a kezét, az igazi kincset talál!

Fényképek, valamint Tetris DS bemutató

Ma visszakerült a fényképezőgép, így tudtam képeket csinálni. Na, ezeket szereztem meg az elmúlt 2 hétben:

Szép a Zelda TP, nagyon szeretem. A többi is jó. És ma hajnalban is kaptam jó dolgokat:

Bal oldalt van a Super Smash Bros. Brawl official guide. Ez is olyan, mint a Zeldás. Minden benne van. Tárgyak leírása, mind a 700 matrica listázása, Subspace Emissary végigjátszás, pályák, és karakterek leírása. Nagyon szép, gyönyörűen van elrendezve benne minden, mindezt 208 oldalban.

A Tetris DS-t már nagyon rég kinéztem magamnak. Hisz tetrisezni szeretek (mint szerintem nagyon sokan), és hogy mindezt Nintendós köntösben, az az igazán tökéletes párosítás. Így nagyon sok jót vártam a játéktól. Vajon megkaptam? A válasz egyértelműen igen. De ez enyhe szó, a jó szó a játékra: LETEHETETLEN! Ha nem lennének a Zelda játékok, akkor azt mondanám, hogy 9-10 éve nem volt részem ekkora játékélményben, mint most a Tetris DS-sel. Tetrisezni tényleg szinte mindenki szeret, és ezt új, fantasztikus ötletekkel megtoldani, ennél tökéletesebb kompozíció nem is kell. Hat játékmód van, mindegyik egy régi NES játékhoz van kapcsolva (nem ok nélkül), mindegyik másért fantasztikus. A hat játék a következő: Donkey Kong, Super Mario Bros, The Legend of Zelda, Metroid, Ballon Burst és Yoshi's Cookie. És mind a hat játékmódnak köze van az eredeti játékoz. Ismertetem ezeket:

Standard Mode: Super Mario Bros.

Látszólag szokványos Tetris. Az is. Itt inkább a felső képernyő az érdekes. A Super Mario Bros. (később Super Mario Bros. 3) pályái mennek, de nem akárhogy. A kép csak akkor megy előre, ha az alsó képernyőn kihozunk egy sort. Ekkor mehet ott Mario előre. Addig ott tétlenkedik, ugrál. Nagyon ott van. ^^' És akkor lépünk egy szintet, ha Mario a felső képernyőn végigmegy egy pályán. A zene mindig az adott pálya zenéje DS verzóra átírva. Az is érdekesség, hogy Mario annyi képernyőnyit megy előre, ahány sort kitöltünk. Ez a Marathon almód, tehát addig megy, amíg a tetejére nem ér a tégla alakzatunk. Van még két almód, az egyik a Line Clear. Itt Mario egy általunk választott megy végig, nekünk az a feladatunk, hogy minél több pontot gyűjtsünk össze. A másik almód a vs. CPU pedig a gép elleni Tetrisezés.

Push Mode: Donkey Kong

Ezt kizárólag ketten lehet játszani, tehát, ha egyedül vagyunk, akkor gép ellen megyünk. A lényeg az, hogy minél kisebb szintben legyünk. Mi vagyunk a pozitív szinten, a gép meg a negatív. Nekünk kell leblokkolni a gépi játékost, hogy ne tudjon építkezni, nekünk meg igyekezni, hogy ne kerüljünk feljebb. Ha a gép elérte a legalsó szintet, ahol tűz van, akkor nyertünk.

Mission Mode: The Legend of Zelda

A felső képernyőn található "küldetést" kell teljesíteni. A jobb-alsó sarokban lévő szív fokozatosan "esik vissza", és ha kvázi meghalunk, akkor egyszerűsödik a küldetés. AZ első elég nehéz. Hűen az első Zelda játékhoz. ^^' Ez a Marathon almód, van egy Time Trial is, ahol 10 küldetést kell teljesíteni, és amennyi idő alatt megcsináljuk, az az idő elmentődik. Azért nem valami könnyű, de érdemes csinálni.

Catch Mode: Metroid

Ez az én személyes kedvencem, és az egyik legfurcsább. Az a lényeg, hogy az alsó képernyő közepén levő kockát tudjuk csak forgatni, a rá eső tégladarabokat nem. A lényeg az, hogy a mi kockánkon kijöjjön egy 4×4-es kocka, akkor azon eltűnnek, és újakat lehet építeni. Nagyon kell vigyázni, érdemes minden egyes téglát elkapni, mert ha egy leesik, akkor veszítünk egy kicsit az energiánkból. Viszont, ha egy Metroidnak ütközünk, akkor eltűnnek a kockáink nagyrésze, és az energiából egy nagyobb darabot elvesztünk. Ha elvész az összes energia, véget ér a játék. Én nagyon élveztem, nagyon sokáig el tudtam vinni.

Touch Mode: Balloon Burst

Ez az egyetlen olyan játékmód, mely igényli a Stylust, ugyanis a téglák mozgatásával kell kihozni a sorokat. Két almódja van, az első a Tower, ahol égig ér a sok tégla, és nekünk a feladatunk az, hogy a Stylus segítségével sorokat kirakva teljesítsük az adott szintet. A Touch Puzzle már némileg bonyolultabb. Az a lényeg, hogy van egy meghatározott számú tégla, és teljesíteni kell az adott küldetést. Nagyon jópofa.

Puzzle Mode: Yoshi's Cookie

Lényegében a legnagyobb gondolkodást igénylő játékmód. Szintén Stylust kell használni. Ki kell választani a megfelelő sorrendben az érintőképernyőn levő téglákat, amiket szabadon lehet forgatni, és el kell helyezni a felső képernyőn. A végső cél az, hogy üres legyen a felső képernyő. Ha ez nem sikerül, újrakezdjük. Nagyon érdekes játékmód.

Multiplayert még nem volt alkalmam kipróbálni, de ez is bőven helyretett. Ennyire jól nagyon rég nem szórakoztam egy játékkal. Én mindenkinek a legnyugodtabb szívvel ajánlom, ez a játék tökéletesen megéri a pénzét, a játékélmény, amit ad, az felejthetetlen! Én alig 2 órát játszottam vele, máris az általam legjobbnak ítélt játékok között van! Én megadom neki a 40/40 pontszámot! És pont ma jelent meg európában 3 éve, azaz 2006. április 21-én a játék!

Super Smash Bros. hétvége 2

Néhány hónappal ezelőtt is volt egy hasonló, most is, ki tudja miért, megint sokat játszottam az egyik Smashsel, méghozzá a Melee-vel. Meg akartam szerezni Mr. Game & Watchot. Ezért mindenkivel megcsináltam a Classicot. Egész jól ment, de a Target Testnél látszott, hogy nagyon régen csináltam, soha nem sikerült. Pedig igazából az egy nagyon jó dolog. Pont úgy találták ki, hogy az adott karakter szinte csak úgy tudja megütni a céltáblákat, ha minden mozgását használja, ezáltal arra szolgál a Target Test, hogy tökéletesen megismerjük a karakterek minden egyes mozgását, és tudjuk használni azokat. Szóval érdemes ezeket komolyan gyakorolni. Íme egy példa arra, hogyan lehet másodpercek alatt megcsinálni egy Target Testet:

Azért erre csak az igazán nagyok képesek. Szerintem ha 40 másodperc alatt megcsinálja egy átlag játékos, akkor már jónak mondhatja magát. Mivel nem ment, ezért úgy döntöttem, hogy ráállok, és gyakorlok egy kicsit. Vannak nehezek, de van egy pár karakter, akivel sikerült megcsinálni, még ha túl is mentem az 1 percen. Visszatérve a Classicra, megcsináltam mindenkivel, de nem kaptam Mr. Game & Watchot. Legalábbis abból következtettem, hogy megcsináltam mindenkivel, hogy mindenkinél volt pontszám. Az biztos, hogy megvan mindenki, mert a Melee-ben 25 karakter van, és 24 van meg nekem. Viszont a Classic végén mutatja, hogy hány trófeád van, kivel csináltad meg, és 24 van. Ez kevés, mert 25-nek kell lenni, mert külön van Zelda és Sheik. Aztán úgy döntöttem, hogy inkább az Adventure-t csinálom meg mindenkivel. Remélhetőleg így már menni fog. Szóval korántsem biztos, hogy vége a Melee-láznak.

Igen! Ma is írok egy blogpostot!

Csütörtökön és pénteken nem voltam itthon, vendégségben voltam Norbinál, aki megkért arra, hogy tegyem közzé, hogy nagy Zelda, Starfox és Pokémon fan. Bizony az. Ugyanaz volt a szituáció, mint amikor húsvét hétfő este mentem a Csabiékhoz, nagyon hirtelen döntöttük el, hogy megyek hozzá, és nem sok időm maradt összekészülődni a vonatig, de megvan minden. Érdemes megvenni az áprilisi 576 KByte-ot, végre megértük, hogy Nintendós ajándék van benne. Ugyan szerény, de aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli ugyebár. Meg van benne Nintendo DSi ismertető. Sok jót írtak a gépezetről. Meg írtak a Pikmin és a Mario Power Tennis Wiis újragondolt változatáról. A Mario Power Tennisben azt írták, hogy felháborító, hogy ugyanazt a játékot kapjuk meg, mint GC-n teljes áron. Azért örülnék, ha minden nagy Wii cím 9.990 forint lenne, nem tudom ki hogy van vele. De azt is írták benne, hogy egyes rossz nyelvek szerint a Mario Power Tennis sem a 16:9-es képarányt nem "mutatja", valamint a GC-s verzió hibáit is meghagyták benne. Lehet, hogy a Nintendo nem tartja azt hibának? Viszont a Pikminről nagyon sok jót írtak. Azt, hogy ez az új irányítás csak jót tett a játéknak, és bár csúnya a grafikája (tán csak nem azért, mert előző generációs konzolból származik?) megéri befektetni rá. Érdekességként leírják, hogy Miyamoto mester kutyáját hívta Pikminnek, innen származik a név. Kipróbálnám a játékot.

Elvittem Norbinak a Twilight Princesst GameCube-ra. Tetszett neki. Csak nekem meg az nem tetszett, hogy bukfencezve csinálta az egészet. Nem szeretem. Hova sietünk? Talán színházjegyünk van? Akkor ne akkor játszunk, amikor színházba készülődünk. Komolyra fordítva a szót, én nem szeretem az ilyet nézni, amikor a YouTube-on is nézek végigjátszás videót, akkor is elcsúsztatom, ha azt látom, hogy bukfenceznek Linkkel. Már nem azért, de szerintem eléggé gyorsan megy Link ahhoz, hogy ne kelljen bukfencezni vele. Én legalábbis nem érzem lassúnak. Aztán volt egy kis Brawl online. Két ember, Ricsi és Krisi felállítottak egy olyan elméletet, miszerint Ike-kal nem lehet nyerni. Merthogy nekik nem sikerült. És hogy ennek az ellenkezőjét bebizonyítsam, mindig Ike-kal voltam. Hát, mit mondjak? Nem arról van szó, hogy nem lehet nyerni vele, de nagyon nehéz. Az a rossz, hogy amikor szakadékban vagyok, és fel+B-vel próbálnék kijutni, akkor nagyon nehéz oldalra irányítani, és rendszerint mindig a szakadék mélyén végzem hősi halottként. Inkább váltottam Mr. Game & Watchra. őt nagyon szeretem.

Aztán cseréltünk a Norbival kölcsönjátékot. Én odaadtam neki a WarioWare Smooth Movest, ő meg a Starfox Adventurest GC-re. Már csak a vonaton jutott eszembe, hogy nincs már hely a mem. kártyámon, már így is sok játék memóriájától váltam meg. Na mindegy, töröltem a Mario Party 4 mentését. És a Starfox tiszteletére elővettem a GameCube-ot. Talán mégiscsak jó gépezet volt ez. Tetszik a Starfox. Még nem játszottam vele sokat, de a látottak alapján tetszik. Csak azt nem tudom, hogy Krystal milyen nyelven beszél. Nem értettem semmit, még jó hogy volt alul angol felirat. Érdekes, hogy őt kell elsőként irányítani, a Starfox többi tagjai meg sehol. Biztos a játék során előkerülnek majd.

Csak pozitívan!

Már az önmagában fantasztikus dolog, ha ne adj Isten a média arra vetemedik, hogy pozitív színben tűntesse fel a videojátékokat. A Metropol 2009. április 9-ei számában így tett. Azt írták benne, hogy nem erőszakos játékok nevelnek, és együttműködésre, segítőkészségre késztetik a játékosokat. Jó érzés volt olvasni. De ez még mind semmi! Egyik példaként a Super Mario Sunshine-t hozták fel! És elmesélték a játék történetét hibátlanul! Mire föl ez a változás? :-O

Egy apró hiba van, hogy a Sunshine-t Wiis megjelenésre írták, holott tudjuk, hogy GC-re jelent meg. De ez legyen a legnagyobb probléma, már az önmagában nagyon szép. Csak hát elég nagy szívfájdalmam, hogy pont ez a játék... Biztos ide is leírtam már, hogy megjártam, és mennyit idegeskedtem a játék miatt. De most, ha akarnám se tudnám újrakezdeni, mert a mem. kártyám tele van, és kitöröltem, mert kellett a Zelda OoT-nek a hely. Talán majd egyszer...