To Heart folytatás

Nemrég befejeztem a To Heart első szériáját, a Remember my memories-t is. Kifejezetten kellemes alkotás volt. Itt már nem annyira az iskola volt a fókuszban, sokkal inkább a 17-18 éves fiatalok érzelmi élete, saját vívódásaik, két szóval a felnőtté válás. Meg a robotlány Multi HMX-12 is legalább annyira kereste a saját helyét az életben, mint hús-vér embertársai. Az a lényeg, hogy a HMX sorozatot kifejezetten arra készítik, hogy fejlesszék őket érzelmileg, és ezek tesztelésére állítanak elő újabb modelleket. Multi értelemszerűen a HMX-11 folytatása, mely önmagában akkora fejlődés volt, hogy a "Feel" nevet kapta. Multi még nagyobb, nagyon kedves és mindent megtesz a barátaiért, pont az van vele, hogy túlzottan szívére veszi, ha akaratlanul is árt a barátainak. Ez hiba nála, ki is akarják javítani. Kardinális jelenet lesz majd, amikor Hiroyuki-san túl sokat foglalkozik a robottal (egyik álma, hogy robotokkal dolgozzon, ő maga is fejleszteni akarja őket), és ez Aratának nagyon rosszul esik. Féltékenység, de egyáltalán nincs eltúlozva a dolog érzelmileg. Pont az tetszik, hogy úgy van megjelenítve, ahogy a való életben is megtörténhet egy egészséges lelkületű emberrel. Csak az, ha valaki nagyon hagyja magát alávetni a féltékenységének, akkor nem tud józan döntést hozni, és nem azon van, hogy megbeszélje vele a problémáját, hanem nekiáll ordítozni. Ilyen volt, de nem úgy, hogy lehordta mindennek, meg hogy akkor éljen a robotjával együtt, hanem hogy döntse el, hogy ki a fontosabb neki. Erről azt gondolom, hogy még ha háborgott is belül, a lehető legkorrektebben oldotta meg a dolgot.

Multi esete sem akármi, azért tetszett az anime, mert azt gondolom, hogy pont annyi érzelem van benne, amennyi még hiteles. Az igaz, hogy szeretem a romantikus történeteket, de azért van egy pont, amikor nekem is túl sok, és nálam ez a anime belefért. Egyetlen egy dolog nem tetszett a rajzolásban, hogy a szemekben túl sok érzelem van. Ez már tényleg sok, de ettől függetlenül az anime 8 pontos nálam. A zenék is jobbak. Írtam régebben, hogy a To Heart az AQUAPLUS első animéje volt, és bár igyekeztek a lehető legjobbat kihozni magukból, azért lehetett érezni főleg a zenénél, hogy kezdők még. A Remember my memories openingje és endingje lényegesen jobb. Dinamikusabb, és nem annyira csak az érzelmek kiéneklésére fókuszálnak, hanem hallani, hogy meg is éli azokat. Az opening Tanisaki Naomi: Daisuki Dayo (Into Your Heart) egy ütemes dal élő hangszerekkel, és az ének is rendben van. Az ending Ikeda Haruna: Sorezore no Ashita he már valamivel lassabb, de nagyon tetszik. Hihetetlenül tetszik az énekesnő hangja, szépen cseng, sajnálom, hogy nincs sok saját dala Ikeda Harunának. A dal egyébként érdekes, mert szerepelt az első széria opening kislemezén B-side track-ként, amit Nakatsukasa Masami énekelt. Ez állítólag a To Heart játékban szerepelt, a Remember my memories ugye 5 évvel későbbi alkotás. Korszerűsítették a hangszerelést is, és Ikeda Haruna sokkal szebben énekli a dalt. Nakatsukasa Masami-nak nincs nagy hangja, ahogy hallgattam a kislemezt. Egyszerű, meghallgatom, de azt érzem, hogy bajban lenne, ha nagy hangterjedelmű dalt kellene énekelnie.

Tehát vége az első szériának, és most néztem a To Heart 2-t. Az AQUAPLUS-nak van az a rendszere, hogy egy animének készítenek egy második szériát, és a történet, a helyszín, a körülmények nagyban hasonlítanak, de a szereplők mások. Másoktól látunk hasonló történetet. Ez az ötlet tetszik nekem. Ugyanez volt az Utawarerumonónál, az Itsuwari no Kamen sztorija is szinte ugyanaz, mint az első szériáé, de más karakterekkel. A WHITE ALBUM-nál szintén: a második sorozat is arról szól, hogyan lesznek énekesek azok, akik erre a pályára adják a fejüket, de más szereplőkkel. Szóval a To Heart 2 is ugyanúgy romantikus történet, de valamivel fejlettebb, azt gondolom. Másfajta érzelmek kerülnek előtérbe, másképp mutatja meg a szerelmet. Akkorát röhögtem a 4. részen, amikor az egyik csaj beleszeret Takaaki-ba és egyszer a srác ebédkor a tányérjait bravúros mozdulattal rádobja az asztalnak a mozgó részére (nem tudom, hogy hívják), ami átviszi a tányérokat a konyhára, ahol a konyhások elmosogatják. Aztán megjelenik ez a csaj, aki még több tányért dob rá hasonlóan nagy sikerrel. És akkor le van döbbenve, hogy a srác megtapsolja, gratulál neki, meg hogy nem frusztrált, hogy elvesztett a párbajt? És még ilyen hasonló esetek. Vagy amikor elmennek léghokizni (ez is meglep, hogy mennyire népszerű Japánban... több animében is láttam már), és szinte mindig a lány oldalán megy be a korong. Persze a fiú csal, mert pont akkor beszél hozzá, amikor épp dobná vissza a korongot. Igazából aranyos a szerelem ilyen irányú megnyilvánulása, tetszik.

Abban hasonlít a To Heart 2 az első sorozatra, hogy szintén gyerekkori barátságból lesz szerelem, a különbség ott van, hogy a második szériában a lány (egy másik, Tamaki a neve) 8 évre elhagyja a várost, és ezen időszak végétől kezdődik az anime története. De van itt egy harmadik lány, akire Takaaki bepirul, akit Konomi névre kereszteltek, úgyhogy a hárem jelenség befigyel a sztoriban. Hogy mi lesz ebből? Ráadásul a három lány jellemben is különbözik egymástól. Konomi visszafogott, szégyenlős lány, Tamaki kifejezetten rámenős (ez még nem vészes), a harmadik csaj, meg akinek nem jut eszembe a neve, mindenből versenyt csinál. Meg akárhol megjelenik Takaaki, biztos, hogy őt utánozza, és hogy mennyire idegesítő, hogy mindig ott van, ahol ő, pedig csak épp arra járt... Vannak ilyenek, és nem is mindenkinek jön be ez a fajta történet. A MyAnimeList-en valaki 2 pontra értékelte az animét, és azzal kezdte az értékelését, hogy mégis miért nézte meg az animét? Tőlem kérdezed? Nekem bejött, ezt is 8 pontosra értékeltem. A rajzolása is jobb. Fejlettebb, nem azon vannak, hogy kisugározzák az érzelmeket, így jobb rájuk nézni. A két kép is szerintem kellőképpen érzékelteti a különbséget. Az openinggel és az endinggel itt is elégedett vagyok. Az opening Ikeda Haruna: Hello című dala kellemes alkotás lett, szívesen hallgatom. Az ending viszont Suara... Hát akkor nem is lehet más, mint nagyon jó. A Tomoshibi az első dala, nagyon tetszik, de azért ismerem Suarát olyan régóta, hogy meg tudjam mondani, hogy itt még kicsit mesterkélt, modoros volt az éneke. Szép, kellemes, de hallani, hogy nem ez a természetes énekhangja. Ez 2005-ös, a későbbi dalain már természetes hangján énekel lassú dalokat is. Tehát nekem bejön összességében az anime, ugyanakkor el tudom fogadni, hogy nem tetszik mindenkinek, mert azt azért látom, hogy nem ez váltja a világot romantikus történetek tekintetében.

Tegnap este zenében is a To Heart dominált nálam, az animéhez írt kislemezeket hallgattam, az alábbiakat:

• Nakatsukasa Masami: Feeling Heart
• SPY: Access
• Tanisaki Naomi: Daisuki Dayo (Into Your Heart)
• Ikeda Haruna: Hello
• Suara: Ichibanboshi

Mindegyik kislemez megvan teljesben, tehát karaoke verziókkal együtt. Abban viszont van kavarodás, hogy a SPY: Access dala van írva anime ending dalnak, de mást hallani endingként. Ayako Kawasumi: Yell dala hallható. Ez nem jelent meg külön kislemezen, csak a PC játék OST albumon van rajta, és szerencsére a karaoke verziót sem spórolták le róla. Bár jobban örültem volna, ha tényleg a Access lenne az ending, mert jobb dal. Hangulatosabb, bár ugyanúgy nem az igazi az énekhang (az endingről írtam régebben, hogy énekhang tekintetében nagyon gyengére sikeredett). Egyébként, kellemes dalok, a nagyja kifejezetten tetszik. Suara: Ichibanboshi kislemezét régen hallottam, úgyhogy kifejezetten nosztalgikus volt. Ez a To Heart 2 OVA opening kislemeze. Ennek a B-side track-jét az "I am"-et nagyon szeretem. Kicsit szomorkás, de reménnyel teli, és ez a kettő együtt nagyon széppé teszi a dalt. Suara is nagyon szépen énekel, nagyon át tudja adni ezt az érzésvilágot.