Kageyama születésnap

Isten éltesse az animetörténelem legmenőbb, legszexibb karakterét, Kageyama Tobiót a Haikyuu!!-ból! ^^ Gyakorlatilag ő volt az első, akit az egész franchise-ban megláttam. Talán nem meséltem el soha a teljes történetet, de a lényeg az, hogy 2018 nyarán, amikor néztem a Kuroko no Basket-et, és néztem Pinterest-en a különböző cosplayeket, egyik jobb volt, mint a másik. És akkor jött velem szembe egy cosplay, akit nem ismertem fel, de elképesztő módon tetszett. Na, ő volt Kageyama. Utánanéztem, hogy melyik animében szerepel, és eldöntöttem, hogy a Kuroko után azt fogom nézni. És 2018. szeptember 19. volt a bűvös nap, amikor először láttam az Haikyuu!! első részét. És onnantól nem volt megállás! Teljesen elcsavarta a fejemet az anime, és az az igazság, hogy egyáltalán nem bánom! Olyan szinten lett az életem része, mint a Mario játékok gyerekkoromból, és persze mára sokkal többet jelent számomra.

Az egyébként érdekes, hogy úgy találták ki Kageyama születésnapját, hogy az év leghosszabb éjszakájára essen, mintegy kiemelve a jellembéli különbséget Hinatával (akinek a születésnapja a leghosszabb nappalon van). De igazság szerint más jelentést társítok a születésnapjához. Pont, hogy mivel a téli napforduló napján született, ezért úgy veszem, hogy az ő születésnapjától kezdve hosszabbodnak a nappalok, és lényegében ezt ünneplem a születésnapjával. Nem akarok nagyon profán lenni, hogy fényt hoz a sötétségbe, de az én életembe mindenképp fényt hozott.

De az tény, hogy ilyesféléket is tanítottak nekünk a katolikus iskolában, ahova jártam.

A legrosszabb Haikyuu!! kislemez

Micsoda cím így beharangozni a legújabb japán CD-szerzeményt, mely nem más, mint a CHiCO with HoneyWorks: Kessen Spirit kislemeze, mely a Haikyuu!! TO THE TOP szériájának első endingje volt. Természetesen az anime editiont vettem meg, hiszen egyáltalán nem vagyok érdekelt az együttesben. Bár az Ao Haru Ride openingjük kifejezetten tetszett, ezzel a Haikyuu!! endinggel úgy vagyok, hogy jó… legyen, tudomásul veszem, hogy a Haikyuu!! univerzum része lett egy női előadós dal is.

A Kuroko no Basket-et mondjuk előbb láttam, de a Haikyuu!!-nál kifejezetten örültem, hogy amíg csak az első három évad volt (még nem volt meg a TO THE TOP! amikor először néztem meg az animét), kizárólag férfi előadók éneklik az opening és ending dalokat. Hiszen a fiúk dominálnak. Ha van anime, ahol a csajok csak a háttérben vannak, akkor az a Haikyuu!! (ezért is van annyi LMBT rajongója az animének). Abból a szempontból érthető, hogy egy átlag Shounen animének nők is énekelnek betétdalokat (elsősorban endingeket), hiszen vannak női szereplők is és a nők által énekelt dalok lényegében a női karakterek érzésvilágát, attitűdjét reprezentálja. A Haikyuu!!-ban ott van ugye a két menedzserlány (a hetero rajongók nagy örömére), illetve ritkán láthatunk női röplabdát, de végig a háttérben vannak, ezért nem indokolt női előadó által énekelt betétdal. És a TO THE TOP!-ra megtörik ez a szokás.

Abból a szempontból egyébként becsületes munkát végeztek, hogy a dal dinamikus és nem ilyen kellemetlenül nyávogó női előadó énekel (nem kell messzire menni, hogy érthető legyen, mire gondolok, a Boku no Hero Academiának van egy-két olyan endingje, amitől a falra mászok), hanem van erő a hangjában. Igyekszik hű lenni a dal dinamikájához és amennyire csak lehet alkalmazkodni az anime légköréhez. De a “legrosszabb Haikyuu!!-dal” címtől ez sem menti meg, mert egyébként maga a dal nem innovatív és nincsenek benne olyan dallamok, témák, amik arra inspirálnának, hogy többször végighallgassan ismétlésben a dalt. A másik, meg nem érdekel, mennyire hangzik szexistának, de egy nő, akármennyire is igyekszik, nem képes reprezentálni a férfiak által képviselt erőt, energiát. Ezen még a dalban hallható háttérkórus sem segít.

Maga a kislemez is nagyon furcsa kiadvány, hogy a borító teljes egészében fordítva volt a tokba téve gyárilag. Ebben a CD-hez csomagolt OBI lehet a főbűnös, mert valamiért fordítva nyomtatták rá az információkat. Az is furcsa, hogy a borító két négyzet alakú papír és nem az a kihajtható, ahogy szokott lenni. Ennek a mikéntjéről is meghallgatnék egy előadást, de egyértelműen a dallista az, amivel a legnagyobb bajom van. Hogy van az, hogy csak a B-side track-nek, a BGM-nem tették rá a karaoke verzióját, a címadó dalnak nem? Annak csak az “anime size” változatát tették a kislemezre. Ha a ending dal karaoke változatát is magaménak akarnám tudni, akkor meg kell vegyen a kislemez Artist Edition változatát is, azt meg biztos nem.

Nos, kár érte. Gyűjteménybe azért megfelel, mert a többi Haikyuu!! kislemez között azért jól mutat. Egészen pontosan így.

Haikyuu!! nap 2019

Augusztus 19. a Haikyuu!! nap. Méghozzá egy japán logika alapján:

• Ha = 8 (rövidítve)
• I = 1 (rövidítve)
• Kyuu = 9

Tehát: Haikyuu 819 -> 8.19. A japánok szeretnek játszani a számokkal, és számokhoz kötni személyeket, eseményeket. Aztán van olyan, hogy egy dátum jön ki belőle.

Ezen nap alkalmából egyfajta making of videót adtak le, mely YouTube-on megtekinthető.

Ezt ma tették közzé, és hogy stílszerűek legyenek, japán idő szerint 20:19-kor (8:19 PM) kezdték el az online vetítést. Minden évben készítenek színházi darabot az animéből Hyper Projection Engeki Haikyuu!! címmel. Ezt felfoghatjuk musicalnek, de egyébként szerethető. Az idei évad színházi bemutatója szeptember 15-én lesz, de legforgattak egy... Nem is biztos, hogy werkfilmnek szánták. Az a lényeg, hogy a színészgárda a Tokiói férfi röplabda válogatott csapatával játszottak egy meccset. Előtte persze gyakoroltak, felkészültek, de mivel színészekről van szó, sejthető, hogy mennyire volt komoly a meccs. Konkrétan az volt a tét, hogy ha egy szett alatt egyetlen pontot szereznek a színészek, akkor megnyerték az adott szettet. Na most ez a 25 pontos szett alatt nem sikerült, a válogatott csapat nyert 25-0-ra. De továbbvitték, és végül 28-1-nél állt meg a meccs. Aranyos volt és szerethető. Ebből is látszik, hogy azért akármennyire imitálják a mérkőzéseket a színpadon, azért igyekeznek valósághűen játszani. Nem voltak rosszak a mozdulataik. A másik emlékezetes alakítás az volt, amikor a színészek egymás mögé álltak, a rendező táblán mutatta a leghátul álló színésznek, hogy mit mutogasson el az előtte lévőnek, és az "ment" előre. Ő elmutogatta, ahogy tudta, majd az előtte lévő szintúgy, és amikor legelőre ért, ő mondta meg, hogy szerint mi állhat a táblán. Persze a végeredmény teljesen más volt, de eszembe juttatta, hogy ilyesmit gyerekkoromban mi is játszottak, csak egy szót kellett továbbsúgni a mellettünk állónak, és a túlsó végen lévő mondta meg, hogy szerinte mi lehetett az eredeti szó / mondat. És itt is rend szerint teljesen más volt a végeredmény.

A színészek minden évben mások. A Karasuno csapat színészei vannak jelen a videóban. Néhányukon igencsak meglepődtem, és felmerült bennem a kérdés, hogy fogják elmaszkírozni, hogy valamennyire hasonlítson arra a karakterre, akit alakítani fog? O_O Mindenesetre érdekesek ezek az alkotások, kár, hogy nagyon nehezen érhetők el a különböző színházi darabok, pedig kiadják őket DVD-n és Blu-ray-en.

Mindenesetre ez egy kiváló nap. Lefényképeztem az eddigi Haikyuu!!-gyűjteményemet, eddig így néz ki:

Ez kb. a 0,1%-a a teljes vágyott gyűjteménynek. De hát hosszú idő van még teljes gyűjteményt betudni. Másfelől meg elégedett vagyok azzal, ami van. Igazából nem gondoltam volna, hogy lesz anime, amit annyira fogok szeretni, mint a Super Mario játékokat.

Hogy hogyan találkoztam az animével, azt érdemes elmesélni, talán még nem tettem meg. Nagyjából egy éve ilyenkor, amikor a Kuroko no Basket-et néztem, akkor többször töltöttem el azzal időt, hogy különböző cosplay képeket néztem az animéből. Kifejezetten tetszettek, voltak köztük nagyon jól sikerültek. Így találkoztam egy olyan cosplay-jel, ami nem is szerepel a Kurokóban. Viszont ez is nagyon tetszett, utána is néztem, hogy melyik animéről van szó. Ekkor találkoztam egyáltalán először a Haikyuu!! szóval, és akit láttam, az egy Kageyama Tobio cosplay volt, ami annyira jól nézett ki, mintha maga Kageyama elevenedett volna meg a valóságban. Eldöntöttem, hogy a Haikyuu!! lesz a következő anime, amit fogok nézni a Kuroko no Basket után.

Ekkor nem vetettem nagy hitet az animébe, mivel már túl voltam egy Prince of Tennis-en, aztán jött a Kuroko, ami ugyan nagyon jónak indult, de a végére a fizikai törvények folyamatos "megszegésének" következtében egyre inkább hiteltelenné vált számomra. A Kuroko no Basket-ről egyébként az a véleményem, hogy sajátságos módon elegyíti magába a régi klasszikus shounen elemeket az újkoriakkal. Az újkori elemek domináltak az elején, azért volt szerethető számomra, aztán ahogy egyre inkább elkezdtek istenné válni a játékosok, és az utolsó másodpercben dőltek el a meccsek eredményei, úgy vált számomra egyre inkább hiteltelenné az egész anime. Az ilyen shounen animéket azért nem szeretem, mert attól válik kiszámíthatóvá, hogy tudom, hogy valami meglepő, megdöbbentő, kiszámíthatatlan jön. És miért lepődjek meg, ha tudom, hogy mi következik?

Hát erre jött a Haikyuu!!, amit igazából apátiával kezdtem el nézni 2018 szeptemberében. Eleinte nem fogott meg annyira, nem is az a fajta anime, ami az első percektől kezdve olyan hangulatot áraszt, úgy magával ragad, hogy aztán győzzél kijózanodni belőle. A Haikyuu!! a "lassú víz partot mos" elvét alkalmazza. Az első néhány rész után azt éreztem, hogy ez valami egészen jó dolog, ezt érdemes nézni. Aztán lassan azon kapom magam, hogy egyre inkább várom, hogy lássam az újabb részt. Végül egyre inkább az anime körül jártak a gondolataim. Mindez teljesen észrevétlenül. Némileg apátiával belevetni magam egy sportanimébe, aminek aztán az lesz a vége, hogy minden idők legjobb animés élménye lesz számomra, úgy, hogy már akkor is 12 éve voltam anime rajongó. Egyetlen egy anime sem volt megközelítőleg sem olyan hatással rám, mint a Haikyuu!!. Valósággal újradefiniálta nálam az anime fogalmát, átértékelte nálam az animéket, azóta más szemmel nézem az animéket. Ehhez hasonlót akkor éreztem, amikor kiskoromban először találkoztam Super Marióval, vagy 2006-ban Hayashibara Megumi-val és Okui Masami-val. Tehát az a nagy szerelem, ami életben csak néhányszor adatik meg. Közéjük került a Haikyuu!!

2019. nyári MondoCon

Kicsit meglepett, hogy annak ellenére, hogy általában július közepén szokott lenni a nyári MondoCon, ehhez képest most a hó végén volt. És jó volt, kifejezetten jól éreztem magam most. Vagy nekem volt most meg hozzá a hangulatom, vagy a con volt jobb, ezt nem tudom, de ez most jobb volt, mint szokott lenni.

Szombat

Leszálltam Kőbánya-Kispesten a 151-es busszal, hogy a Tescóban vásároljak magamnak, aztán mentem is tovább. Kőbánya alsónál most is a villamossíneken át mentem, ahol a 37-es villamos járt. Most el is kapott a villamos, kicsit megijedtem, de sikerült kikerülni. Ahogy kiértem, nagy meglepetésemre óriási sor állt a bejárat előtt. Tessék mindig jó előre megvenni a jegyet valamelyik boltnál, ezzel kb. 2 órás sorban állást előztem meg. Átvágtam az extrém hosszú soron (kb. a 3-as kapuig állt a sor a Hungexpónál), és azonnal bejutottam. Így bent nem voltak még sokan, így könnyen eljutottam a karaoke teremig. Látszott, hogy nyár van, többen is hiányoztak most. A szervezők közül nem volt Orsi, de hiányzott az állandó résztvevők közül waka meg John is, meg Mazsibazsi is korán elment.

Tanulva a tavaszi MondoCon hibájából, most egy könnyebben kiénekelhető dallal kezdtem. Ez pedig a GHOST SWEEPER Mikami anime openingje, mely nemes egyszerűséggel a GHOST SWEEPER címre hallgat. El is voltam vele, tegnap este találtam ki spontán, hogy de menő lenne elénekelni ezt a dalt. Meghallgattam az eredeti Harada Chie által felénekelt dalt, valamint Okui Masami feldolgozását. Mind a kettőt nagyon szeretem, egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy melyik változat a jobb. Jó volt elénekelni is, bár valami nem volt rendben a KaraFun-nal, ugyanis a kép effektezés késett a zenéhez képest. Pedig annak idején biztos, hogy jól állítottam be, erre külön figyeltem, mert pont az apró zenei trükkök teszik emlékezetessé a dalt, amit kép formájában külön ki akartam emelni. Amúgy 10. volt ez a dal a listában, ami a szerencseszámom.
Emlékeim szerint a második dal még belefért a verseny előtt, ez pedig az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II: REINCARNATION dala volt. Ez az a dal, amit eredetileg Okui Masami énekelt fel kislemezre, de Hayashibara Megumi is megénekelte az akkori albumára. Itt nagyon kellett figyelnem, mert ebben a dalban valamiért nagyon hangos a háttérvokál, és nehogy "magával vigyen", ugyanis más hangszínben van, ezért könnyű eltévedni. Végülis jól ment, mert ezt a dalt is meghallgattam ma reggel, és emlékezetből énekeltem a dallamot. De az biztos, hogy nagyon kellett figyelnem. De jól ment, jól éreztem magam a dal éneklése közben.

Mivel vélhetőleg nyaralás lévén többen is hiányoztak, ezért kevesebben voltunk. De Mai, HinaAnna, 8... és még kik is? jelenléte mindenképp menő volt. Ja, hát a szervezők között Leea, Mystra, Tsuki, Kedvesjudit. Legtöbbet 8-cal beszélgettem, vele elemeztem a hallott dalokat, ahogy a verseny dalait. Ami bár hiába volt előnevezős, mégis eléggé színvonalon aluliak voltak a versenyzők. Csapatverseny volt, és a létszámhiány azon is meglátszott, hogy csak 6 csapat nevezett a versenyre, így egyfordulóban lezavarták az egészet. Nem is volt nagyszínpados éneklés. Mondjuk nem tudom, hogy terveztek-e, de az biztos, hogy nem lett volna érdemes, mert most tényleg átlagon aluli volt a színvonal. Ha kicsit élesebben kifejteném a véleményemet, leírnám, hogy miket beszélgettünk 8-cal, amikor az "Akatsukik" léptek fel az "ABBA: Gimme Gimme Gimme" című dalával. Már a dalválasztást is érdekesnek tartottuk, hogy melyik az az Akatsuki, amelyik ABBÁ-t énekelne, és nem Narutót? A másik meg hogy a hármasból csak egyiknek volt Akatsuki talárja, az is csak mutatóba, mert levette 5 másodperc múlva. Tessék komolyabban venni a versenyt és önmagatokat, és ne adjatok alapot a kritikusabb szemléletűeknek a gúnyolódásra. A többiek nem alakítottak ennyire emlékezetesen rosszat, de az biztos, hogy kiemelkedően jó előadás a mostani versenyen nem volt.

Az volt még érdekes beszélgetés 8-cal, hogy ő is nézi a mostani szezonból a Given-t, és neki nem esett le a képek alapján, hogy az egy BL-anime. Mondjuk én is amikor csak képeket néztem róla, akkor nekem sem, csak feltűnt, hogy gyanúsan vannak a fiúk ott együtt. De féltem oda képzelni homoszexualitást, ahol nincs, ezért inkább megnéztem a műfajt. Amikor láttam, megkönnyebbültem, hogy nem hiába aktiválódott a "meleg-szenzorom", ez tényleg BL-anime. Méghozzá a képek alapján kifejezetten tetszetős volt. Nem az a fajta tipikus BL-anime, ahol a olyan szögletesre, nagyszeműre, kisszeműre vannak megrajzolva a pasik, hogy már annál már csak kevésbé lehet sablonos a rajzstílus, hanem teljesen egyedi. A színek élénkek, és a szereplők is úgy néznek ki, mint egy igényes shoujo animében. Eddig 3 részt láttam belőle, de eddig nagyon úgy néz ki, hogy végre lesz egy nagyon jó BL-anime, ami magasan kiemelkedik az átlagból. Bár amikor 8 elemezte, hogy nem értette, hogy mit keres Mafuyu kezében a gitár, egyáltalán az egész srác mit keres az animében, azon túl, hogy tudható, hogy összejön Uenoyamával, azért egy kicsit meginogtam, de mondtam neki, hogy határozottan az a megérzésem vele kapcsolatosan, hogy adnék gitárt a kezébe. Valahogy annyira azt érzékelem, hogy az neki való, ő azzal tud mit kezdeni, csak meg kell tanítani játszani rajta.

Elmentem másfele is szétnézni. Konzolok, vásárok. Konzoloknál nem nagyon voltak érdekességek. Persze, a Mario Kart 64 menő a retro részlegnél, de hát ezeket én itthon is tudom játszani. De remélhetőleg sokan felfedezték maguknak a retro élményt itt is. Azt tudtam, hogy a Nintendo most nem lesz jelen, úgyhogy sok mindenre nem számítottam, ami érdekelhet. Túl sok a trendi videojátékos cucc, én pedig csak játékos vagyok, nem esportoló.
A vásároknál nem számítottam arra, hogy találok Haikyuu!!-s cuccokat, mivel minálunk valamiért nem akar elterjedni. Az viszont érdekes, hogy Kuroko no Basket-ből annyi minden van, hogy kevesebb is bőven elég lenne, de hogy a Haikyuu!! hogy nem lett felkapva nálunk, ezt nem értem. Persze, a Trilliannál volt Haikyuu!! manga 4.500 forintért, de haljanak bele az árrésbe, a Bookdepository-nál feleáron veszem meg ugyanazt. Illetve volt egy magánvállalkozó kint, aki rendelésre csinál pólókat. Nála volt egy narancssárga sziluettes Hinata Shouyou póló "Tobe" felirattal 3.000 forintért. Arra nem volt pénzem, de mivel tetszett, ezért kértem az eladótól névjegykártyát, ha máshol is meg lehet venni. Szerencsére igen, Facebook és Instragram oldala is van az eladónak. Igazából megvenném, csak azért hezitálok rajta, mert vasaltnak tűnt a minta rajta, és nem tudom, hogy bírja a mosást. Mindenesetre nagyon tetszett.
Illetve Haikyuu!! cosplay-eket kerestem még. Találtam is néhányat, de nem mertem fényképezni, nem tudom, hogy viszonyulnak a fényképezőkhöz. Mindenesetre amikor egy fehér alapon világoskék 1-es feliratú pólós cosplay-t láttam, ennyi jött ki a torkomon:

Ez egy... *pár másodperc szünet* Oi... Oikawa cosplay volt!

Ez komolyan így történt. Istenemre mondom, hogy mindent, de mindent megteszek azért, hogy ne gyűlöljem Oikawát akkora szenvedéllyel, de még a neve sem jön a számra. Itt el is határoztam, hogy Oikawa Tooru lesz ezentúl a Haikyuu!! Voldemortja. Ő, akit nem nevezünk nevén. Komolyra fordítva a szót: Az vitán felül áll, hogy Oikawa elképesztően tehetséges röplabda játékos, olyan képességei vannak, ami csak a legjobbaknak, de az öntelt, gyerekes személyisége annyira tönkreteszi az egész lényét, hogy igen. Megérdemli, hogy ő legyen a Haikyuu!! Voldemortja. Bár az igaz, hogy a mangaka is igazságot tesz olyan epizódcímmel, mint "Oikawa Tooru wa Tensai de wa nai" vagy ott van a Haikyuu!! Quest Picture Drama, ahol Oikawa a főgonosz. Úgyhogy aggodalomra semmi ok.

Visszamentem a karaoke terembe, aztán szinte már végig itt maradtam. Most több volt az érdekes előadás. Többször elhangzott a Jojo Sono Chi no Sadame-je, amit a végére már kifejezetten unalmas volt hallani, főleg, hogy egyik sem volt jó. Amikor harmadjára el akarták énekelni, akkor már bekiabáltam, hogy "tiltólistára kéne tenni a dalt!". Na most ez persze többeknek nem tetszett. Azt nem tudom, hogy a lányra, aki elénekelte volt-e extrán rossz hatással, de az biztos, hogy úgy remegett, hogy csoda volt, hogy meg bírt maradni a lábán. Mondjuk nem volt jó az előadása, a "jooojo!" refrén végénél levő résznél nem énekelt, hanem ordított, amit kifejezetten kellemetlen volt hallgatni. Azt odáig elhiszem, hogy nagy kihívás lehetett neki kiállni, méltatom is a bátorságát, de ettől még rossz volt az előadása. A másik nagyon érdekes előadás azé a srácé volt, aki a Yuri!!! on ICE: History Maker-t énekelte. Az az ének, az a tánc, amit lejtett az előadása közben... Illúzióját nem adta annak, hogy hetero lenne, vagy lányoknak egy szemernyi esélye lenne nála. Vannak néha karaokén ilyen meleg-előadások, én erre valamiért nem vagyok képes. Hasonló volt, amikor néhány éve egy srác ALI PROJECT dalt énekelt. Az is meredek, amikor fiú akar ALI PROJECT-et énekelni. Idáig még én sem merészkednék el, pedig szeretem az együttest. Ráadásul ő jó magas hangon énekelte. O_O

Kiálltam még egyszer énekelni, végül bevállaltam egy Haikyuu!! dalt, bár a tavaszi emlékekből kifolyólag némileg tartottam tőlük. A második openingre, az "Ah Yeah!!"-re esett a választásom annak emlékére, hogy mennyire gyűlöltem időzíteni a szótagokat. Voltak hibák, de ahhoz képest, hogy spontán találtam ki, hogy ezt fogom elénekelni, egész jó volt. Elvoltam a színpadon.

Aztán már a Late Night Karaoke volt. Itt énekeltem egyet, méghozzá egy Okui Masami által énekelt Slayers dalt, a Jama wa Sasenai-t. Annyira nem ment jól, mert itt is az van, hogy hangos a háttérvokál, és mivel a dalt nagyon rég hallgattam utoljára, ezért "elvitt", és többször eltévesztettem a hangot. Mindazonáltal meg rettenetesen nehéz dal. Mondjuk Okui Masami énekesnői pályafutását azért is szeretem meg becsülöm nagyon, mert már a karrierje elején írt dalokat másoknak, valamint bevállalt jónéhány nehéz dalt. A Slayers NEXT endinget is nagyon nehéz énekelni. Hallható a BEST-EST koncertalbumán, és még neki is komoly megpróbáltatás volt élőben elénekelni.
Arra emlékszem, hogy 8 előadását a ONE-PUNCH MAN: Seijaku no Apostle-t még megvártam, de utána már mentem haza. Emlékezetes volt a szombati nap, és jobb is volt az átlagoshoz képest.

Vasárnap

A vasárnapi napot én sem szoktam erőltetni. Nem voltam azon, hogy hamar felébredjek, úgy voltam vele, hogy odaérek, amikor odaérek. Végülis elég hamar felébredtem, és megérkeztem. Ilyenkor, ahogy szokott lenni, kevesebben voltak. Érdekes módon viszont a karaokénál nagyobb volt most a forgalom. Feliratkoztam, de csak 23. voltam. Úgy döntöttem, hogy bevállalom a Haikyuu!!: Imagination-t, de erre már nem került sor a zenei tippmixig.

A zenei tippmix meg most nagyon érdekes volt. Összességében könnyebb volt, több olyan volt, amit tudtam vagy felismertem. Haikyuu!! például kétszer is volt. Az első nagyon érdekes volt, a guitar cover részlegnél volt. Füleltem, gyanús volt az elején. Először a Kuroko no Basket 2. évadának 2. endingjére, a FANTASTIC TUNE-ra gondoltam, de az nem volt a listában... szerencsére. ^^' Aztán láttam a Haikyuu!!-t, na mondom magamban, füleljünk csak kicsit jobban. És felismertem a FLY HIGH!! néhány taktusát, úgyhogy már nem is volt kérdés. Kicsit pironkodtam, hogy nem ismertem fel azonnal, lévén, hogy sokat hallgatok az utóbbi időkben Haikyuu!! zenét, de végülis meglett. A másik Haikyuu!! az instrumental résznél volt, az imagination. De elég sok volt így magamtól. A Zankyou no Terror endingjét volt még érdekes felismerni. Meglepődtem, hogy volt ALI PROJECT részleg. 15 dalt kellett felismerni. Ez abból a szempontból volt könnyű, hogy mivel elég jól ismerem az együttest, tudtam, hogy mely animéknek énekelt openingeket, endingeket. És a feladványok döntő többségénél csak egy olyan anime volt (a, b, c, d feleletválasztós volt a teszt), melyhez köthető az együttes, innentől nem okozott nehézséget az feladat. Egyetlen egy olyan feladványra emlékszem, ahol két ALI PROJECT anime volt. A NOIR és az Avengers. Amúgy jó volt, kétszer volt Rozen Maiden. Mondjuk hiányoltam olyan animét, mint például a Wish, vagy a Rakudai Kishi no Cavalry.

A tippmix után nem sokkal jöttem én a karaokéban. Nagyon érdekes előadás volt. Tudtam, hogy nem lesz könnyű elénekelni az Imagination-t, ehhez képest jobbnak éreztem az átlagoshoz képest. Mégis gyér tapsot kaptam a végére... Ennyire rossz lettem volna? 8 szerint igen, elmondása szerint ez volt a legrosszabb előadásom a hétvégén. Mondta, hogy baj volt az, hogy belassultam, mert így nem jött át a dinamika. Azt tudtam különben, hogy kések, de ezt nem érzékeltem problémának. Leea meg azt mondta, hogy nagyon lehetett hallani, hogy erőltetem a magas hangokat. Ez is meglepett, mert tudom, hogy milyen az, amikor már szinte fáj a torkom, annyira erőltetem a magas hangokat. Az biztos, hogy nem bírtam végig a magas hangokkal, de azt mondtam Leeának, hogy pont azon voltak, hogy ne erőltessem meg nagyon a hangomat, ehhez képest jónak érzékeltem az énekemet. Elmondása szerint még gyakoroljam. Hát, ha tényleg így állunk, akkor gyakorlom még. Abból a szempontból igaza van, hogy ha ismerném a technikáját a dalnak, és tudnám alkalmazni, biztos, hogy menne a végéig. És akkor tudnám gyorsan, megfelelő sebességben énekelni. Úgyhogy mindkettejüknek igaza van. Nagyon szívügyem ez a dal, és nagyon szeretném egyszer jól elénekelni.

Még egy kicsit mentem nézelődni, most már úgy mentem Haikyuu!! cosplayeket keresni, hogy fényképezem is őket. Találtam is négyet:

Íme néhány Haikyuu!! cosplayes a MondoConon. pic.twitter.com/Q67VKtiPXB

— Karasz Attila (@supermario4ever) July 28, 2019

A Kageyamás sráccal beszélgettem többet, ő mondta, hogy négy éve a Haikyuu!! inspirálta, hogy röplabdázzon. Ha tudná, hányan vagyunk így. Néhány ilyennel találkoztam Haikyuu!! közösségekben, még ha nem is feltétlen aktívan sportol, de elkezdte komolyabban követni a röplabda mérkőzéseket a TV-ben, interneten. Krisse tartott velem egy darabig, de amikor át akartam menni a konzolokhoz, vásárokhoz, már nem jött velem, mert úgy leszakadt az ég, hogy még az ajtón is bőven beesett az eső. Ő meg nagyon féltette a cosplay-ét. Amit megértek, mert amúgy nagyon jól nézett ki, mint Marth a Fire Emblem-ből. Az eső ugyan enyhült, de nem akart elállni, úgyhogy úgy döntöttem, hogy egyedül átmegyek, ő meg ott maradt az előadásoknál. Amúgy is jót beszélgetett ott két ismerősével. A vásároknál már nem volt semmi érdekes. Azt az Oikawa cosplay-t kerestem, akit szombaton találtam, őt is le akartam fényképezni. Egy francia barátomnak, nicknevén TuyNOM-nak akartam imponálni vele. Bolondul Oikawáért, míg én gyűlölöm, és állandóan hecceljük egymást. Másfelől meg nagyon jókat beszélgetünk.

Még visszamentem a karaoke terembe, de már nem volt értelme feliratkozni, mert 16 óráig volt karaoke, addig meg már betelt a jelentkezés. Nagyon nem is akartam már énekelni, legfeljebb extrának. Most annyira nem siettünk el a karaoke teremből, amikor jöttek a videoklipesek. A karaoke terem mellett lévő kisebb teremben voltak a karaoke szervezők. Vártuk, mert eleddig ugyan nem volt rá példa, de most kiosztották a zenei tippmix feladatlapot. O_O Meglepett. Olyan ez, mintha a dolgozat eredményét néztük volna meg. Na, mekkora ALI PROJECT rajongó vagyok? 15/15 pont? Csak nem tökéletes ALI PROJECT részleg? Nagyon de. Hihetetlenül büszke voltam magamra. Ugyanakkor nem okozott szégyenérzetet, hogy az extrában a Vocaloid részlegben 0/15 pontos eredményt értem el. Annyira, de annyira nem vagyok benne a vocaloidban, hogy annál már csak beljebb lehet lenni. A dal címét kellett kitalálni a rövid részletekből. Végig tippeltem, és mivel egyet sem találtam el... Nem fogok lottózni. A feladatlapot haza is vihettük, erre sem volt még soha példa. Összeszámoltam, 46 pontot értem el a sima résznél, az extrában meg 31-et, összesen tehát 77 pontot. Számoltam azzal, hogy ez elég lehet egy jó helyezésre, de nem vártam meg az eredményhirdetést, inkább hazamentem.

Pedig, mint kiderült, érdemes lett volna megvárni. Bemondták a nevemet, ugyanis ELSŐ LETTEM a zenei tippmix kategótiájában! O_O Tehát a 46 ponttal (a 87-ből) én értem el a legtöbbet. Én már csak Facebookon olvastam az eredményt, de amikor megláttam a nevemet, úgy felordítottam meglepettségemben, hogy szerintem az egész lépcsőház hallotta. Hihetetlen volt. Kedvesjuditnál van a nyereményem, megbeszélem vele az átvételének mikéntjét, és megmutatom itt is. Ez a MondoCon most jobb volt, mint szokott lenni. Remélem az őszi MondoCon is hasonlóképpen jó lesz, mely egy kicsit talán morbid, hogy november 2-3-án lesz. A késés is meglepő, de hogy pont a halottak napján...

Újabb realisztikus sportanime

A My Anime List Haikyuu!! profilján a hasonló animék listáján találtam meg az Ookiku Furikabutte-t A képek alapján kifejezetten szimpatikusnak tűnt, egyáltalán nem az jött le, hogy az a szokásos "istent játszunk" jellegű sportanime lesz, hanem realisztikusan mutatja be az adott sportágat. Úgy döntöttem, hogy nekivágok. És öt rész alapján kifejezetten jónak tűnik. Sportanime lévén természetesen nincs komoly története, egyáltalán, aki történetet keres egy sportanimében, azt komoly csalódás fogja érni. De azért érdemes kicsit kitérni rá.

Mihashi Ren alsó-középiskolája baseball csapatának ásza volt, de mivel nagyon rossz dobó volt, ezért soha nem tudtak nyerni. Ennek okán folyamatos bántalmazásban részesült a csapattársai által. Ez pedig teljességgel lerombolta az önbizalmát, és úgy érzi, hogy tökéletesen alkalmatlan arra, hogy jó játékos legyen. Ennek hatására úgy dönt, hogy abbahagyja a baseball-t, és olyan felső-középiskolába megy, melynek nincs kapcsolata a Baseball-lal. Így kerül a Nishiura Felső-Középiskolába, ahol "szerencsétlenségére" van komoly baseball-csapat, és mit ad isten? Bekerül oda. Soha senkivel ne bánjon el ennyire az élet, mint Mihashi Ren-nel, főleg, hogy olyan csapattársat kapott maga mellé, mint Abe Takaya. Aki majdhogynem a öccseként kezeli Rent. Meglátja a fiú képességét, és bíztatja őt, hogy ne adja fel, nagyon jó játékos lehet.

A lényeg nagyjából ennyi. Hogy mennyire megkedvelte Takaya Ren-t arról a 3. rész árulkodik. Amikor Ren valósággal reszket, mert megtalálták az előző iskolának csapattársai, megint kicsinálták az önbizalmát. Takaya elzavarja a rosszakarókat, és ahogy megfogja a síró Ren kezét, és bíztatja, hogy nagyon jó játékos, az nagyon szép volt. Így 5 részt végignézve azt gondolom, hogy egy kifejezetten jó anime lehet, de több okból sincs veszélyben a Haikyuu!! trónja.

• Távolról sem annyira dinamikus az Ookiku Furibakutte. Annyira realisztikus az anime, hogy a sportanimékre jellemző dinamizmusa sem lelhető fel benne. A Haikyuu!! kiválóan lavíroz a röplabda realisztikus bemutatása és a dinamizmus között.
• A két coach néha tudálékosan viselkedik. A Haikyuu!!-ban inkább éreztem egyfajta "partneri" kapcsolatot a coach és a játékosok között, valamint a magyarázatai is sokkal inkább emberibbek. Ehhez képest az Ookiku Furibakutte-ban elkezdenek biológiai folyamatokról beszélni szakszavakkal...
• Az első opening és első ending sem valami nagy szám. Az opening kifejezetten latymatag, az endinget meg női előadó énekli... Sportaniméknél ez nálam kizáró ok, de jól mutatja, hogy mennyire hiányzik a dinamizmus az animéből. És kiindulva abból, hogy a második openinget az Ikimonogakari énekli, csodát nem várhatunk. A Haikyuu!! első openingje és endingje pedig szinte élő legendák.
• Szegényesen van a poénokkal. A Haikyuu!! az Ookiku Furikabutte-hez képest valóságos poénbomba.

De azért fanart készítők számára is feltűnt az Ookiku Furikabutte és a Haikyuu!! közötti hasonlóság.

Forrás: zerochan.net

Volt olyan gondolatom, hogy a Haikyuu!! két főszereplőjét az Ookiku Furikabutte inspirálta. Hinata bár ugyanannyira esetlen, mint Mihashi, csak valamivel nagyobb önbizalommal rendelkezik. Kageyama meg ugyanúgy sötéthajú, mint Abe, csak mindezek mellett rettenetesen forrófejű, ami kétségkívül sok poén alapját adja.

Kíváncsi leszek arra, merre megy el az anime. Kicsit tartok attül, hogy ha Mihashi túlzottan felfedezi a saját képességeit, akkor beleesik a Kuroko no Basket hibájába. Ott is ugye az volt, hogy az adta meg a Kuroko Tetsuya személyiségének báját, hogy volt egy sajátságos elmélete, ahogy játssza a kosárlabdát, ezzel lepett meg sokakat. És ahogy kiderült róla, hogy mennyire jó játékos, úgy vált egyre inkább a csapat domináns tagjává, már-már vezetőjévé, ezzel együtt szinte teljesen elvesztette a sajátságos személyiségét. Nagy kár volt érte. Egyedi színfoltja volt az sportanimék karaktersablonjainak. Kíváncsi leszek az Ookiku Furikabutte-re, remélem, hogy megőrzi az egyediségét.

2019. tavaszi MondoCon

Amit esős, és angol idő csúfított. Ez is furcsa con volt. Előzménye kifejezetten nem volt, jelentkeztem ugyan az énekversenyre, de végül nem sikerült feltölteni a hangfelvételt. Az volt, hogy hazamentem Békéscsabára arra a hétvégére, amikor a feltöltési határidő volt. Próbálkoztam a felvétellel, de nem akart összejönni. Ahogy írtam korábban, a Haikyuu!! Imagination-t akartam felénekelni, de sehogy nem akart összejönni. Azt érzékeltem, hogy magasan van, de úgy voltam vele, hogy ha eleget gyakorlom, akkor menni fog. Lett is volna lehetőség, csak az volt a baj, hogy nem vittem magammal a mikrofonos fejlhallgatómat, és mivel anyám laptopján nincs mikrofon, és a telefonos hangfelvétel nagyon idétlen volt, ezért annyiban maradt a dolog. Érdekes, hogy amennyire meg akartam mutatni ezzel a dallal, hogy mit jelent számomra a Haikyuu!!, úgy nem bántam meg, hogy végül nem sikerült a felvétel. De lássuk a hétvégét.

Szombat

Éjjel sokáig voltam fent, aztán valamikor hajnali 2 óra fele lefeküdtem elaludni. 8 óra után ébredtem fel, furcsa volt arra ébredni, hogy a PC bekapcsolva maradt, ahogy a villany is. Így nem szokásom elaludni. Gyorsan összeszedtem magam, 9 órakor tudtam elindulni. A 151-es busszal mentem Kőbánya alsóra, az ottani SPAR-ban bevásároltam magamnak aznapra, és ezután indultam el. A Korponai utcán keresztül a villamos síneken át megyek újabban a Hungexpo felé, egy jó nagy adag rémülettel a fejemben, ha vonat zakatolását hallom. Na mondom magamban, elzakatolták az életemet is. Mert egyből a villamosra gondolok. De ilyen nem volt, megvagyok, élek.

Be is jutottam a Hungexpóba... úgy-ahogy. Most egy kicsit korán értem be, mint szoktam, néztem is, hogy egész jól értem be ahhoz képest, hogy úgy éreztem, hogy késve indulok el. Viszont a bejutás most rettenetesen nehéz volt. Egyrészt önmagában az meglepő volt, hogy csak egy "átjáró" volt, amin keresztül be lehet jutni a Hungexpo épületébe. Fel is merült bennem a kérdés, hogy mégis miért van külön elővételes sor és helyben vásárlós sor, ha végül mindenki ugyanott tódul be? Lassan is ment, volt táskaellenőrzés. Konkrétan helyezkedni kellett a sorok között, mert hol az egyik indult meg, hol a másik. Először az egyikhez mentem, de az megállt. Röviddel utána megindult egy másik is, így össze-vissza járkáltam a sorok között, mire bejutottam. Aztán ahogy felrohantam a karaoke terembe, meglepetten láttam, hogy alig vannak. Mondjuk mivel így is elsők között jutottam be (előre megvettem a jegyemet a Geek Corner-ben), és eléggé csúnya idő volt, így nem csoda. Még készülődtek a karaokésok. Most újdonság, hogy a feliratkozás a terem hátsó részén volt. Ez jó, mert nem ott elől a hangfal körül kell üvöltözni, hogy mit akarunk énekelni, hanem hátul, halkabban. Mivel kezdésre nem igazán jöttek az emberek, ezért elsők között iratkoztam fel, de kértem Leeát, hogy hadd ötödiknek énekeljek, amikor már többen vannak. Mert ha bár nem sikerült a felvétel, de meg akartam mutatni a többieknek, hogy éneklem el az imaginationt. Nem utolsósorban hírnevet akartam adni a Haikyuu!! daloknak, hogy most már elérhetők. De egyből lejött, hogy jó volt, hogy nem énekeltem fel, mert nem sikerült jól. Nagyon ki akartam énekelni a magas hangokat, ezért erőből énekeltem ki, melynek következménye lett, hogy elfáradt a hangom. A végére már kifejezetten rosszul sikerült. Bebizonyosodott számomra, hogy a nagyon akarásnak is nyögés a vége. Mindenesetre megkértem 8-at, hogy vegye fel nekem az énekemet, mert megígértem az egyik Discordos Haikyuu!! szerver közösségének, hogy ha felveszem a dalt, megmutatom nekik. De ezt talán inkább nem...

Viszont a második dalom is elég hamar sorra került, ha jól emlékszem, a 15. volt. Ez egy valamivel könnyebb dal, méghozzá a Gundam széria 08th MS Team-től az Arashi no Naka de Kagayaite című dala. Ez egy Yonekura Chihiro dal, ami kifejezetten jól jött, mert kettővel előtte a Kaleido Star: Yakusoku no Basho he című dala volt, ami szintén Yonekura Chihiro dala. Ez már sokkal jobban ment, ezzel kellett volna bemelegítenem. Egyébként tökre menő, hogy milyen rég hallottam a dalt, és úgy énekeltem fel, mintha tegnap hallottam volna utoljára. Nagyon sokat hallgattam, és mivel könnyű is a dal ritmikája, ezért megmaradt bennem. Ez jó volt, ezt kellett volna először.

Nem sokkal ezután kezdődött az énekverseny, amit most inkább nem hallgattam meg, mert akkor már éreztem, hogy túl sokat ültem a karaoke teremben, inkább továbbmentem nézelődni. A konzolokhoz és az árusokhoz mentem el. Az árusoknál mindig ugyanazok vannak, bár szétnéztem, hogy találok-e Haikyuu!!-s cuccot, de hivatalosat alig. Azt tudom, hogy a SakuraZakának van tolltartója 3.500 forintért, de az nemcsak azért nem éri meg, mert egy eredetiség-vizsgálaton a SakuraZaka csúnyán elhasalna, hanem mert fanart van rajta. Még csak nem is eredeti artwork. Ez kint is volt. Később láttam is, hogy valaki elvitte. Amúgy ide nem jutottak el eredeti cuccok. A Nintendósok kint voltak most. Kicsit szétnéztem ott is, de arról részletesen majd a videojátékos blogban írok. Meg megbeszéltem egy találkozót, mert valaki Mondo magazinokat adott el, és neki megvolt a 2015. júniusi száma, amiben a Haikyuu!! cikk van. Akkor majdnem megvettem online, amikor utánanéztem, hogy melyik számban van benne az anime, de úgy döntöttem, hogy előtte inkább letöltöm torrentről, hogy megnézzem, hogy milyen. És sajnos jól tettem, mert olyan szörnyű volt a cikk. Azt nem szeretem a Mondóban, hogy ilyen nagyon megmondósnak tűnnek a cikkek, mintha megmondanák a tutit, de mintha csak a nagy semmit kapnánk meg. Ugyanez a Haikyuu!! esetében is. Ráadásul mivel csak 2 oldal volt, ezért részletességről, mint olyan, ne is beszéljünk. Pedig már akkor lehetett volna mit írni az animéről, még ha akkor is, ha csak egy évad jelent meg addig.

Visszatérve a karaoke terembe, az énekversenyes dalok nagyja lement már. Volt egy-kettő tényleg menő, úgyhogy gondolom, hogy erős volt a mezőny, mint mindig. Az volt még vicces, amikor megmutattam 8-nak, azt a Haikyuu!! kislemezt, amit nyertem eBay-en. Nem mondtam neki semmit, csak a lemezborítót látta, és azon nevettünk, hogy azt hitte, hogy borszeszégőt vettem eBay-ről. Én a nagy kémikus... Aztán mutattam neki a CD-t képen, ott már tudta, hogy miről van szó. De ezen a borszeszégőn nagyon jót nevettünk. Amúgy következőleg a 37. voltam, akkor is megpróbálkoztam egy Haikyuu!!-s dallal, méghozzá a Tenchi Gaeshi-vel, de annyira kicsináltam a hangomat az Imagination-nel, hogy ez már végképp nagyon rosszul ment. Végigvittem, de nem volt valami jó.

Aztán odamentem az AoiAnimésekhez, akik rendszerint a karaoke terem előtt tartják a találkozót. Illetve ott gyülekeznek, de ki szoktak menni, viszont az eső miatt most itt maradtak. Jó volt személyesen látni őket, de nem folytam bele a beszélgetésbe, mert ők nagyon magas szinten beszélik ki az animéket, emiatt nem olyan könnyű bekapcsolódni annak, aki nem akkora szakértő az animék terén. Mindenesetre Catrinnal jó volt találkozni. Vele és Hirotakával sokat beszélgetek az utóbbi időkben azon apropóból, hogy jó eséllyel rendszeres író leszek az Animagazinban, amit ők szerkesztenek. A következő május végén fog megjelenni, már ott jelen leszek.

Ezután még egyet énekeltem, méghozzá a Slayersből a Shakunetsu no Koi-t. Ahhoz képest, hogy régen hallottam ezt a dalt utoljára nagyon jól ment. Ha már nincs hangom, de énekelni akarok, akkor női előadót éneklek mély hangon. Hayashibara Megumi-t meg mindig élmény énekelni. Ez amúgy a 66. volt a listában.

Még egyszer nézelődtem az árusoknál. Meglepett, hogy találkoztam a Japán Alapítványosokkal. Lesz vetítésük a MondoCon-on, ezt promotálták. Meg volt egy árus, akinek saját készítésű matricái voltak. Ott találtam egy Kageyama Tobiósat. Ez nagyon aranyos volt, úgy döntöttem, hogy veszek egyet. Láttam van Oikawa Tooru is, őt dobtam. Nagyon messzire. Az volt az érdekes, volt mellette egy másik árus lány, aki mondta, hogy ő viszont nagyon szereti Oikawát. De nem maradt meg bennem, hogy hitelt érdemlően meg tudta volna indokolni, hogy miért szereti őt. Mindesetre nagyon jól elbeszélgettünk az animéről. Szerencsére Magyarországon nem nehéz Haikyuu!! rajongót találni, de aki még értelmesen lehet beszélgetni az animéről, no az az igazi. Mondta, hogy mennyire tetszett neki az animáció, meg hogy mennyire valósághűen mutatja be a röplabdát. Ami nagyon meglepett, hogy mutatta a felkarját, rá van tetoválva a "Tobe" felirat teljesen valósághűen. Annyira megtetszett, hogy konkrétan megfordult a fejemben, hogy legyőzzem a tűkkel kapcsolatos félelmeimet, és bevállaljak ilyet én is. Nagyon szép volt. De ez komoly lesz, mert vérvételkor is úgy remegek a félelemtől, mintha tűzzel közelítenének hozzám. Nagyon jó volt beszélgetni a lánnyal, remélem, találkozok vele a nyáron is.

Aztán elkezdődött a Late Night Karaoke, itt egy kicsit maradtam, de aztán mentem is. Még egy kicsit voltam kint, amikor Titkos, 8, John és Mazsibazsi beszélgettek. Csatlakoztam hozzájuk, aztán elindultam hazafelé. Hazaúton is a villamossíneken át mentem a 151-es buszhoz Kőbánya alsóhoz.

Itthon este morfondíroztam magamban, hogy megmutassam-e annak a német és holland srácnak, akikkel komolyabban összebarátkoztam a Haikyuu!! közösségből a videót, amit felvettem, az éneket. Végülis megmutattam. Nekik tetszett. Mondjuk ők másképp is látják, mert annyira nem foglalkoznak az énekléssel, de én meg tudom, hogy nem volt jó, mert erőből énekeltem ki a magas hangokat. De a dicséret ettől függetlenül jól esett.

Vasárnap

Furcsán indult ez a nap. Érdekes, hogy annyira nem érzem, hogy mostanában keveset alszok. Most is menetrendszerűen indultam el, a 151-es busszal Kőbánya alsóig. Ott a SPAR-ban vásároltam, majd elindultam a Hungexpo felé. Ma már biztonságosabb volt menni a villamossíneken, mert pont előttem ment el a 37-es villamos, így nem számíthattam ütközésre. Attól félek a legjobban, hogy pont a híd alatt találkozik a két villamos, ahol szűk az átjáró, és akkor nekem annyi. De ma sem történt semmi ilyesmi. Ráadásul most könnyebb is volt bejutni, mert kevesebben vannak, a jegyárusítás nem okozott tumultust. Gyorsan bejutottam, és most is készülődés közben kaptam el a karaokésokat.

Most kifejezetten elsőnek akartam énekelni, méghozzá a Fuyu no Rondo visual kei-ből a Melted Snow-t. Nem először éneklem már ezt a dalt, és úgy érzem, hogy most nagyon jól sikerült. Mondjuk volt előzménye ennek a dalválasztásnak, ugyanis szombat este volt egy komoly beszélgetésem egy bizonyos valakivel, ami nagyon mélyen megérintett érzelmileg. Mondták is többen, hogy nagyon szép volt, és én is azt éreztem, hogy a dal által sikerült átadni azokat az érzelmeket, amiket belül érzek. Egy helyen majdnem el is sírtam magam. Okui Masami nem először ríkatott meg, és jó eséllyel lesz még rá alkalom. Ezen előadás után ToumeiNi-vel beszélgettem sokat, utána próbáltam helyrehozni a szombat este elkövetett hibát, úgy néz ki, hogy sikerült is.

A zenei tippmix szokás szerint nagyon nehéz volt, és tippelgetős. Mondjuk nagyon nem is lehet másmilyen, mert magában a listában kb. 500 anime van felsorolva, és hogy azok legyenek benne, amiket pont láttam, ahhoz több ezret kellene lássak. Én meg alig vagyok túl a 300 megnézett animén. Innestől kezdve eléggé rossz handicappel indulok. De nem ez az a verseny, ahol szégyen utolsónak lenni. Ez nálam inkább a zenehallgatásról szól. Illetve azon szoktam izgulni, hogy egy-egy anime, amit ismerek, na onnan legyen zene. A Haikyuu!! sajnos kimaradt (pedig a listán rajta volt), viszont volt Zankyou no Terror és a Kuroko no Basket-ből is a kedvenc endingem volt. Azt nagyon jó volt hallani. A Zankyou no Terror-ról fogok később írni, mert nagyon arról sokat tudnék, de megvárom, amíg befejezem. Ami a legizgalmasabb volt számomra, az az Original Instrumental kategóriában az első dal a Shouwa Genroku Rakugo Shinjuu. De izgultam, hogy pont az legyen. Az az Usurahi Shinjuu Hayashibara Megumi-tól. ÉS AZ LETT!!! Alig bírtam magammal, valósággal felordítottam amikor megszólalt. Hányszor hallgattam nemcsak az eredeti verziót, de a karaokét is. Sokáig konkrétan csengőhangom volt a telefonon. Jó volt a zenei tippmix annak ellenére, hogy végig tippelgettem az egészet.

A tippmix után találkoztam Catrinnal és Hirotakával, ők is játszottak. Kicsit beszélgettünk, aztán mentem énekelni, méghozzá a Hikari Are-t, mely a Haikyuu!! harmadik évadának openingje. Ez annyira nem ment, hogy kértem a felénél a srácot, aki rakja be a kfn-eket, hogy állítsa le. Ez így nagyon nincs jól. Azt hittem, menni fog, mert a hang az ugyan megvan hozzá, de olyan furcsa a dal ritmikája, hogy azt nagyon tanulni kell. Mondjuk a fejhangon éneklést nem vállaltam be, helyette rögtönöztem ott valamit harmonikusnak gondoltam a többi hang mellett. Gyűlölök fejhangon énekelni, és azt a férfit is felakasztanám, aki így énekel. Na de ez már így alakult. Be akartam mutatni a Haikyuu!!-t de ez nagyon rosszul sikerült.

Maradtam 16 óráig, amíg el nem kezdődött a Jpop, Kpop video vetítés, aztán szépen elindultam hazafelé. ToumeiNi-vel együtt mentünk haza. Mondjuk is egymásnak, hogy ez a MondoCon is megvolt. Szerintem ezen a megítélésén már nem is fog javítani.

Haikyuu!!

A Kuroko no Basuke befejezése után mindenképp szerettem volna továbbra is sportanimét nézni, de valami egyedit szeretnék, ami elüt a sablonoktól. A Haikyuu!! azért is kiváló választás számomra, mert a röplabdát élőben is szeretem, és ha van labdasport, amit sajnálok, hogy nem tudok játszani, az a röplabda. Így nagy érdeklődéssel vágtam neki az animének.

Szokás keverni a Kuroko no Basuke-vel, ami abból a szempontból teljesen jogos, hogy a főszereplő srác, jelen esetben Hinata Shouyou egy hihetetlenül esetlen fiú, aki ha nem is feltétlen teljes nemtudással, de igen erős deficitekkel érkezik a csapatba. A Karasuno gimnázium röplabda klubjába csatlakozik. Két erőssége van: nagyon magasra tud ugrani és rendkívül gyors. Az előbbi abból fakad, hogy az átlagosnál alacsonyabb, és hogy el tudjon érni magasban lévő dolgokat magasra ugrott fel. Ezzel válik a csapat számára hasznos taggá. Főleg az iskola legjobb röplabdását kell meggyőznie arról, hogy alkalmas arra, hogy a csapat tagja legyen. Ő nem más, mint Kageyama Tobio, aki a "ha nem lenne, ki kéne találni" kategóriába tartozik, mert ilyen karakterrel nem minden animében lehet találkozni.

Első látásra egy rendkívül arrogáns, beképzelt, sznob srácnak tűnik, amit a rajzstílus is megerősít, ugyanis meglehetősen durva vonásokkal lett megrajzolva. Látszólag eléggé nehezen jön ki a főhősünkkel, ami teljesen jogos, hiszen, aki az iskola legjobbja, az mit akarjon egy kezdőtől? Eleinte nem valami kedves hozzá, de amint megmutatja a tudását egyből megkedveli. Csak ezt eléggé ügyetlenül mutatja ki. Többször rendkívüli haragot látni a szemében, mindenki megijed tőle, de csak meg akarja dicsérni, hogy milyen jól szervált, vagy adta tovább a labdát. Emellett lobbanékony természete okoz néhány derűs percet, amikor apró hibáért komolyan leszidja akár Hinatát, de hallani, hogy nem kell komolyan venni. Főleg, hogy fény derül arra, hogy igazán akkor kell félni tőle, amikor hibázunk, de nem látszik dühösnek. Mert akkor belül üvölt, de akkor az oroszlán erejével. Egyébként meg szerethető karakter, pont amiatt, mert látszik rajta, hogy nem kell komolyan venni. De meccs közben mindent belead, és akkor nagyon bíztatja társait.

Az anime abban is hasonlít a Kuroko no Basuke-re, ami annak is hibája volt, hogy ahogy haladtunk előre a történetben, elvesztette Kuroko Tetsuya a maga sajátságos, esetlen személyiségét, és valósággal vezetője lett a csapatnak. A Haikyuu!!-ben kicsiben ugyan, de ez is megjelenik. Hinata Shouyou nem válik annyira vezéregyéniséggé, de azért lehet érezni ahogy elérjük a 3. évadot, hogy fokozatosan tudatában lesz annak, hogy hasznos tagja a csapatnak, és van úgy, hogy ő mondja a taktikát.

Ez betudható jellemfejlődésnek, de a végére már kicsit vesztett a varázsából az anime. Ennek ellenére két ok miatt a Haikyuu!! a legjobb sportanime, amit valaha láttam. Az első, hogy a végsőkig a maga "emberi" mivoltában mutatja be az adott sportágat, jelen esetben a röplabdát. Nem egy sportanime ott vérzik el, hogy a végére már félistenek harca lesz az egész, de a Haikyuu!! végig emberi marad, és ettől hihetetlenül szerethető anime. Mert a legvégén is azt láttam, hogy két csapat játszik, akik tudásuk legjavát adják bele a játékba, nem kezdenek el az égig repülni, üvöltözni meg mindenféle emberfeletti cselekedeteket bemutatni, hogy hatásosnak tűnjön az anime, hanem végig emberi marad. A másik meg hogy van személyiségük a szereplőknek. Főleg Hinata esetlensége teszi emlékezetessé teszi az első évadot, ezért is sajnálatos, hogy elvesztette ezt a személyiséget. Származnak ebből vicces jelenetek, amire már csak a többiek reakcióját is érdekes volt látni.

Illetve amit sajnálok még, hogy nem igazán ismerjük meg a szereplőket a röplabda pályán kívül. Volt a második évad elején egy kis "kirándulás", de azon túl komolyabban nem ismerjük meg őket "civilként". De a hiányosságaival együtt is magasan ajánlott anime.

Csináld azt, amit nem tudsz... de azt jól!

Ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, amikor elkezdtem nézni a Kuroko no Basuke-t, amiről már írtam korábban, hogy elkezdtem nézni, de valamiért csak az utóbbi időknem érzek magamban affinitást arra, hogy komolyabban írjak róla. Nem utolsósorban úgy érzem, hogy össze tudok hozni egy konstruktív írást, aztán, hogy mi lesz, látjuk.

Szóval, Kuroko no Basuke. Vannak, akik nem szeretik a sportaniméket, mert nincs történetük és a karakterfejlődés is sok esetben elmarad. Én ezeket lazításként szoktam nézni. Tényleg nincs történetük, és sokszor tényleg nincs jellemfejlődés, de azt gondolom, hogy ezeket egyszerűen csak szórakoztatásként kell nézni, és akkor más lehet ezeknek az animéknek a megítélése. Érdemes belekezdeni a Kurokóba, mert nagyon érdekes az alaptörténet. Adott egy kosárlabdacsapat, a Seirin, tagjai igen tehetséges kosárlabdásokkal. Hozzájuk csatlakozik Kuroko Tetsuya, aki a kosárlabdához szükséges képességének még a csírájával sem rendelkezik. Az ő értékei ugyanis rettenetesen alacsonyak. Ezeket az értékeket pedig az újonnan avanzsált edzőtől, Aida Rikótól tudjuk meg. A fiúk megrökönyödnek azon, hogy az edzőjük egy lány, az apja volt a Seirin mesteredzője, de ő nyugdíjba vonul, ezentúl pedig a lánya igazgatja a kosárlabda csapatot. Már kisgyerekkorában nagyon érdeklődött a kosárlabda iránt, sokszor elkísérte apját a meccsekre, és az idők múlásával annyira megszerette a sportágat, hogy annak minden csínját kitanulta. Konkrétan meg tudja mondani a fiúk alkatából, hogy mennyire jó kosarasok. Vélhetően az izmok fejlettségéből, de a fiúk mellett egy-egy szám jelenik meg az elméjében a karja, mellkasa, hasa, lába mellett, ebből látja, hogy ki milyen játékos. Hát ezek az értékek Kuroko-kun esetében extrém alacsonyak.

Pont ő adja az anime sajátságos hangulatát azáltal, hogy tényleg nem tud játszani, a többiek meg vannak rökönyödve azon, hogy lehet ő egy kosárlabda csapat tagja. De ő rettenetesen higgadtan veszi tudomásul, hogy nem tud játszani, ennek ellenére a csapat tagja szeretne lenni, és szeretne játszani. Teljes higgadtsággal mondja a magáét, sokszor nem esik le neki, hogy mekkora képtelenségeket mond. Mivel nincs játékstílusa, ezért kialakít egy sajátot, amivel szintén kiakasztja a többieket. Ugyanis azt csinálja, hogy a tenyerével oldalra üti el a labdát. Ami érdekes (és itt rejlik a titok), mindig odatalál az egyik társához, aki rendszerint kosárra is dobja a labdát. Itt figyelnek fel rá, és annak ellenére, hogy sajátságos stílusa van, elkezdik őt teljes értékű játékosként kezelni.

És itt indul meg Kuroko jellemfejlődése, és lassan (inkább a harmadik évadra), de elveszti a személyiségének azt a báját (már ha egy fiú esetében lehet ilyet mondani), ami által egyedi és szerethető volt. Ennek egyik legjobb pillanata az volt, amikor az első évad 13. részében csatlakozik a hozzájuk egy kutya (ki tudja miért...), es a fiúk nem igazán örülnek neki, mert minek egy kistestű aranyos állat a csapatba. Egyedül Kuroko szereti meg, és az egyik srácot akarja rávenni, hogy simogassa meg, aki úgy menekül a kutya elől, mintha egy kismalacot kellene megsimogatnia. Úgy emlékszem, hogy a metrón láttam ezt a jelenetet, és elnevettem magam ezen, mert tényleg hatalmas volt. És pont a jellemének ez a bája vész el Kurokónak, ahogy haladunk előre az animében, ugyanis kezdi elhinni magáról, hogy a saját stílusában is lehet jó kosaras. Ezáltal elveszti az anime az egyediségét, de nemcsak emiatt, hanem amiatt is, mert szintén ahogy haladunk előre a történetben úgy válnak egyre fajsúlyosabbá a meccsek. És innestől kezdve válik kiszámíthatóvá a történet, a meccsek végkimenetele. Ugyanis azáltal, hogy a meccsek egyre komolyabbak lesznek, úgy lesznek egyre látványosabbak, meglepőbbek a cselek, kosárra dobások. Csak az a baj, hogy mivel érzékeljük, hogy komoly tétje van a meccsnek, ezért tudhatjuk, hogy itt már kiszámíthatatlan húzások jönnek, így válik egyre kevésbé izgalmassá. Nem érdekes már az, hogy kivédték az ellenfél csapat támadását, vagy hogy micsoda manőverrel találtak kosárba, vagy hogy az utolsó tizedmásodpercben fordítják meg a meccs állását, ezáltal a végeredményét. Ahogy az sem indít meg, hogy mennyire örül a csapat a győzelmének. Értem én, hogy shounen animét nézünk, és a 10-12 év körüli japán srácoknak kicsit mesébe illően kell megmutatni, hogy miért ne adja fel soha, de a manőveres kosárra dobás azért is snassz dolog, mert a kosárlabdában általában 80-100 körüli végeredmények szoktak lenni, és egy dobás 2 vagy 3 pontot ér. A való életben meg pont emiatt nagyon ritka a látványos kosárra dobás, max. egy-egy kétméteres játékos csimpaszkodik fel a kosárra, de azon kívül nem jellemző, hogy egy játékos látványosan dob kosárra, mert az gyakori dolog. Ha ebből a szempontból nézem, teljesen felesleges, hogy a játékosok az animében nyakukat törve, torkuk szakadtából üvöltve dobjanak kosárra. És persze ők azok, akik az utolsó pillanatban megfordítják a meccs állását.

Az anime mentségére legyen mondva, volt olyan fajsúlyos meccs, amit nem tudtak megnyerni a fiúk. De ez még az elején volt, de akkor örültem neki, mert így láthatjuk, hogy nincs azzal semmi különösebb baj, ha nem nyerünk meg egy meccset. Felállunk belőle, és a legközelebbi sikerülni fog. De hogy miért is megy a csata? Ismert a "csodageneráció", melynek öt tagja van. Ők a Teikou csapatában játszanak, és ők válnak a fő riválisokká. Ellenük a Winter Cup győzelméért megy a nagy csata. Ez a csodageneráció eredetileg öt tagot számlál, de van egy "fantom hatodik tag". Ő Kuroko Tetsuya. Azt már az elején láthatjuk, hogy mivel érdemelte ki ezt a címet, ugyanis mindig a legváratlanabb pillanatban jelenik meg, sokáig nem szólal meg, és csak akkor veszik észre, amikor beszél, és akkor persze mindig a társaira hozza a frászt. A második évad közepétől betekintést nyerhetünk a csodageneráció múltjába. Ők ugyanis alsó-középiskolában ismerkedtek meg, és ott kezdtek el együtt játszani, gyakorolni. Itt találkozhatunk Kuroko-kunnel is. Ezeknél a jeleneteknél semmilyen háttértörténetre nem kell számítani, mivel az animének érdemi története nincs (ahogy a sportaniméknek nincs), ennek csak az a funkciója, hogy lássuk, hogy kezdték a fiúk, és milyen csapat voltak.

Annak ellenére, hogy soroltam a hibáit, ez egy nagyon jó anime, mely akár kategóriájának legjobbja lehetett volna, ha kimaradnak a hatásvadász jelenetek. Én pont akkor éreztem leginkább, hogy egy csapatot alkotnak a fiúk, amikor dramaturgiailag kevésbé erős jelenetek voltak. Mert ott spontán voltak együtt, és ott lehetett igazán érezni, hogy mennyire fontosak egymásnak. Ugyanígy a múltbéli jelenetek is tetszettek, ahogy épült, kovácsolódott a csapat. Itt sokkal jobban átjött a csapatszellem, mint azokban a nagyon fontos és komoly (tényleg azok) meccseken. És azért érdemes megnézni annak, aki el tud vonatkoztatni a tipikus japán sablonoktól.