2022. július 29., péntek

Tüsszentős szabadedzés

Habár nem írok róla, folyanatosan követem az Forma 1-et. Eddig soha nem néztem a szabadedzést, életemben először most döntöttem úgy, hogy megnézek egyet. Erre mit hallok? Sergio Perez rádióján eltüsszenti magát a versenyző! XD

Ez így videón nem talán nem tűnik annyira viccesnek, de ott, ahogy a semmiből jött... Egyszer csak rákapcsolnak Perez rádiójára... Először azt hittem, hogy valamelyik magyar szakkommentátor tüsszentett, csak elfelejtette kikapcsolni a mikrofont. Erre kiderült, hogy Sergio Perez tüsszentette el magát, amikor épp beszélni akart. És ezt közvetítették. Ilyet hallani... El is vesztettem az eszemet ott egy pár percre, annyira röhögtem, hogy ha valaki látott volna, azt hinné, hogy valami bajom van. Már hogyne lenne bajom, miért kell ennyire megnevettetni? De mintha az év viccét hallottam volna. Úgyhogy számomra ettől is emlékezetes lesz a 2022-es Magyar Nagydíj.

2022. július 28., csütörtök

Japán írást gyakorló könyv

Még decemberben találkoztam ezzel a könyvvel a Károli Gáspár Református Egyetem könyvtárában, amikor ott önkénteskedtem. Már akkor eldöntöttem, hogy megveszem, de tényleg csak most fordult komolyra, hogy japánul tanuljak, ez majd jó lesz arra, ha már tudom a kanákat és aztán ebből gyakoroljam a kanjik alapjait. Egyébként nem kell elmenni a Károliig, ha valaki onnan akar könyvet magának, ezt speciel innen rendeltem meg.

A könyv alapvetően a kanji gyökeit tanítja meg, ami azért fontos, mert körülírja az adott kanji jelentését. Mutatok egy belső oldalt, hogy érthetőbb legyen, miről van szó.

A könyv azért tetszik, mert nemcsak az egyes gyökök jelentését írja le, közöl példákat, de bizonyos esetekben el is magyarázza, hogy az adott kanjit miért írják azzal a gyökkel. Ez azért jó, mert nekem is könnyebb megtanulni, ha tudom valamihez közni. A kínai és a japán nyelv pont ezért fejleszti az asszociációs készséget, mert a kanji gyöke lényegében körülírja az adott szót, a "fő rész" pedig pontosítja a jelentést, és így könnyebb megtanulni.

Nekem jobb ez a tanulási módszer, jobban bevált, mint a kanjikat tanulni az alapoktól kezdve. Bár az alapvető egyébként az utóbbi, mert a japán nyelvkönyvek is fokozatosan térnek át a kanjikra, és pontosan azokra, amiket először tanítanak. Tehát a kanji-tanulós módszer se rossz, mert vélhetően az N5-ös vizsgán nemcsak az alap kanjikat kérdezik, amiket könnyű leírni, hanem a leggyakrabban használtakat. Valószínűleg párhuzamosan fogom csinálni a kettőt.

2022. július 27., szerda

Az első gondolatok a JAM Project BEST COLLECTION XIV Max the Max albumról

No, nemcsak Suara jelentkezett kislemezzel, hanem végre a JAM Project is kijött az új BEST COLLECTION albumával. Nincs értelme elemezni, hogy mennyire volt már itt az ideje, folyamatosan követem a tevékenységüket Twitteren, Instagramon, nehéz volt nekik a COVID időszak. Nagyon meg akarták ünnepelni a fennállásuk 20. évfordulóját (2020-ban), de az élet nagyon másképp tervezte náluk a dolgokat. Úgyhogy a leghosszabb szünet két BEST COLLECTION album között most volt. A 13. válogatásalbum A-ROCK címmel 2018 októberében jelent meg, a Max the Max pedig ma. Tehát 3 év és 9 hónap.

Úgyhogy volt mivel megtölteni az albumot, mert azért jöttek ki a dalok. De mégis, meghallgatva az albumot, most először volt olyan érzésem, hogy a JAM Project kezdi felélni a tartalékait. Először is a borító: Sajnos van néhány volt JAM Project album borító, amely megítélésem szerint meglehetősen rosszra sikeredett. Vagy a téma a problémás, vagy a kompozíció. És sajnos ez is a rossz borítójú albumok közé tartozik. Az az igazság, hogy a JAM Project nem olyasfajta zenét csinál, amihez feltétlen ugrániuk kellene örömükben. És igazából már a borítónál is érzékelhető, hogy az egész JAM Project dolog kezd elfáradni, mert valójában nem kéne feltétlen nagyon más "témájú" borítóképet készíteni, mint amilyen a Get over the Border vagy a THE MONSTERS borítója.

És hogy jóval régebbi albumok borítóit hozom fel példaként, jelzi, hogy az egész JAM Project repertoár mennyire egy témára épül fel. De hát miről ismerhető fel a rajongó? Sokáig elnézi egy együttes repetitív mivoltát (vagy egyéb hibáit). És miért nézi el sokáig egy rajongó, ha egy együttes repetitív marad? Mert szereti a stílusukat, és ha ne adj isten, jól is csinálják azt, amit csinálnak, akkor jó egy új dalban hallani egy hasonlót, de mégis mást. Mert új dalban hallhatjuk őket. Ez a helyzet nálam a JAM Project esetében. A Max the Max-szel összességében úgy vagyok, hogy ez még hallgatható, már nekem is lefele mutat egy utat a JAM Project ívében kreativitás terén. Ráadásul a másik, amit szintén baljósnak tartok, hogy mivel a 2021-es őszi szezonban remake-elték a NEO GETTER ROBO szériát (ha jól emlékszem), felénekelték újra két, a korábbi szériához énekelt dalukat, és mind a kettő rosszabbra sikeredett. A STORM 2021 még éppen ül, az még szól valahogy, de a DRAGON 2021 tényleg rossz lett. Az a baj egyébként ezekkel az új változatokkal, hogy nemcsak hogy nem hozzák vissza az eredeti változat hangulatát, de új értelmet se adnak a daloknak (ami a feldolgozások értelme lenne). A többi kislemezes dal nagyjából rendben van, ahogy megszokhattuk a JAM Project-től. Amit nagyon szeretek tőlük az új albumról, az a Tread on the Tiger's Tail, illetve a Piano Kyousoukyoku Dai-4-ban~Kaijin Sanka-nak van egyedi hangulata, nálam ez a két dal kiemelkedik az átlagból. Van még néhány jobb dal (pl. with love, Concerto of SRW), viszont rettenetesen hiányzik az albumról a Versus Road ~Higenjitsuteki Survival~ dal, amit 2020-ben magában adtak ki digitális formában, de azzal mindent vittek!

Ami szintén probléma, hogy az új dalok sem sikeredtek jóra. Van egy bevezető daluk a THE INTRO, írtak ennél jobb első dalt is. A NEVER END-G- meg ahogy kivettem a szövegből, egy GARO dal lesz (hihetetlen, hogy még mindig megy a sorozat), nem nehéz jobb GARO dalt találni ennél. Aztán az utolsó dal, a KAI is... Az utolsó dal a JAM Project-nél olyan, aminél érzékelhető, hogy annak a dalnak tényleg az a funkciója, hogy lezárja az albumot. Általában valamit útravalóul fogalmaznak meg, mintegy jó utat, sok szerencsét kívánnak, vagy a megérkezésről szól egy hosszú kaland után. Ezt egy idő után elvetették, mert egyre kevesebb volt az új ötlet ezekben a dalokban. Aztán jött az, hogy egy korábban kislemezen megjelent balladával búcsúztak, a KAI viszont a semmiből jött. Bár itt is hallható a "GARO" szó, ezért tudható, hogy melyik sorozathoz írták a dalt, de arra egyetlen korábbi albumukon sem volt példa, hogy egy ennyire jellegtelen, konkrét téma nélküli dallal zárják az albumot. Ráadásul ilyen jellegtelen dalokat írni a GARO-hoz? Azoknak mindig is volt egy különleges hangulatuk, a JAM Project egyik legszebb dalát az elválásról, búcsúzásról is a GARO-hoz írták (Kaze ~Tabidachi no Uta~), nem is volt annyira régen, ezt meg egyszerűen nem tudom, hogy gondolták.

Itt valami nem működik. Legalábbis egyértelműen elindult valami lejtmenetbe. Vannak jó dalok az albumon, de nem az a jellemző a JAM Project-re, hogy a jó dalok lennének kisebbségben... Remélem, hogy csak egy kisiklásról van szó, és nem arról, hogy az együttes felélte a tartalékait. Erre hamar választ kapunk, ugyanis 2 hónap múlva egy mini-albummal jönnek, és már a címét is lehet tudni: "The judgement". Jó a cím, az ítéletet mond majd a JAM Project várható további munkásságáról.

Addig is elérhető a Max the Max a Spotify-on.

Suara: Hito Nanda kislemez a Spotify-on

Magyar idő szerint ma éjfélkor (óránként ellenőriztem) került ki Suara: Hito Nanda kislemeze a Spotify-ra.

Gondolom, ügyelnek arra, hogy mindegyik időzónában szerdán 0 órakor kerüljön ki. Nos, megkaptuk mi is. Érdemes meghallgatni. Egyébként rájöttem arra, hogy a Hyakunichisou tartalmaz elemeket az első Utawarerumono széria endingjéből: Kawai Eri: Madoromi no Rinne dalából. A lüktetése és a refrén dallamvezetése nagyon hasonló.

2022. július 26., kedd

Az első gondolatok Suara: Hito Nanda kislemezéről

Végre, végre! Új Utawarerumono széria, új Suara dalok, új Suara kislemez! Nagyon vártam már, nagyon sokat késett a Futari no Hakuoro. Az Itsuwari no Kamen játék még 2015-ben jelent meg, utána rögtön indult is az anime a 2015 őszi szezonban. Ehhez képest a Futari no Hakuoro játék 2016-ban startolt, de az anime valamiért 2022-ig váratott magára. Valamit hallottam, hogy az író volt súlyos beteg, de ennek utána kell nézzek, hogy miért késett ennyit, de itt van. És nézem is. Bár én nem vagyok nagy Utawarerumono rajongó, az egész szériát egyedül Suara miatt nézem. Meg igazság szerint nem is látom át az egész történetet. Azt látom, hogy az egész Utawarerumono-sagát komplex módon, jól kidolgozták, de ha valaki arra kérne, hogy foglaljam össze, hogy miről szól az egész széria, komoly bajban lennék.

Nekem ez az egész csak Suaráról szól, a fantasy világ csak egy bónusz számomra. Úgyhogy maradnék a Hito Nanda kislemeznél, mely végre megjelent! Ahogy az utóbbi időkben szokás, erre az Utawarerumono kislemezre is 6 dal került fel, az alábbiak:

  1. Hito Nanda
  2. Hyakunichisou
  3. The Light
  4. Hito Nanda (Instrumental)
  5. Hyakunichisou (Instrumental)
  6. The Light (Instrumental)

És hát ez is felemásra sikeredett, mint a tavalyi Senjin Genmu kislemez. Sajnos az van, hogy 2020-ban meghalt az Utawarerumono dalok egyik fő zeneszerzője Kinugasa Michio, és azóta mintha keresnék a megfelelő zeneszerzőt. A címadó dal, a Hito Nanda zenéjét Shimokawa Naoya szerezte, aki egyébként nem új név az AQUAPLUS-nál, főleg a WHITE ALBUM-hoz írt dalokat. Tehát jó van tapasztalata, de ezt a dalt nagyon nem találta el. Semmi dallama, melódiája nincs az openingnek, némi túlzással ugyan, de mintha egy gyerek nyomkodná a zongora billentyűit össze-vissza. Egyedül csakis a refrén legelejét tudom visszaénekelni, amikor Suara énekli, hogy "Hito Nanda". De egyébként válságban van az Utawarerumono zene. 28 részes az anime, gondolom, a felénél lesz második opening, úgyhogy azért ne temessük még el.

Már csak azért se, mert az ending viszont csodálatosra sikeredett. Ismét egy Suara ballada, a legjobbak között. A Hyakunichisou nemcsak hogy meg van írva, van dallama, de íve is van. És elmegy a végéig. És annyira csodálatosan énekel Suara, egyszerűen simogatja a lelkemet, vigasztal, amikor balladát énekel. Ebben a dalban ráadásul az van, hogy Suara mély hangon kiénekli a fájdalmát, a refrénre kitör, majd annak végére kicsit megváltoztatja a hangszínét; szelídebb lesz. Így fejezi be a szöveget: "Kimi no omokage sagasu, Meguri aeru... Kiseki wo shinjite". Sokat elárul arról, hogy mennyire megszerettem a dalt, hogy a refrén végét kívülről, segítség nélkül idéztem. De ahogy olvasható, a csodavárás itt is megjelenik, és ott változik meg kicsit a hangszín, amiben Suara énekel, mintha reményt akarna adni. Sikerült, de tényleg annyira szép dal, hogy amikor a múlt néztem megnéztem az Utawarerumono: Futari no Hakuoro 3. részét, az endinget végig könnyeztem. Új kedvenc Suara dal, az nem kérdés, de arra is jó eséllyel pályázik, hogy 2022 legjobb dala legyen nálam.

A harmadik dal, meg szokás szerint az önálló dal. A The Light nem rossz, beépül a Suara-repertoárba, megvan a Suarára jellemző hangulatvilág, de nem ez az a dal, amiből igazán kitűnik, kitűnik, hogy miért is szeretjük az énekesnőt.

Nos, röviden ennyi. Igen, az ending miatt vártam nagyon ezt a kislemezt, hogy végre azt a maga teljességében hallgathassam. Sajnos még nincs fent Spotify-on, de a YouTube-linkeket a rövidített verziókkal közzé tettem. Azt hiszem, már ennyiből is érzékelhető a két dal közti különbség. 2009 óta ismerem Suarát, és az, hogy még most is képes olyan balladát énekelni, amitől teljesen elérzékenyülök, ez azt gondolom, hogy az énekesnőt minősíti pozitívan.

Japán nyelvtanulás az alapoktól

Nemrég ismét nekivetettem magam a japán nyelvnek, de most teljesen az alapoktól. Ugyanis most olyat csinálok, amit eddig soha, a kanákat írom sorokon át egy négyzetrácsos füzetbe. Valószínűleg a folyamatos ismételgetés hiánya is oka annak, hogy miért olvasok a mai napig egy elsős kisgyerek szintjén japánul. Úgyhogy ezt így új módszerként vezetem be magamnak, hogy így is tanulom a nyelvet. Egyrészt az írást, hogy minél szebben tudjak japánul írni, másrészt meg hogy tényleg belém rögződjenek a kanák és végre folyékonyan tudjak olvasni. Meg hogy megtanuljam az ABC-t is, hogy tudjam, hogy követik egymást a magánhangzók (a, i, u, e, o; ez megy kívülről), illetve a mássalhangzók (k, s, t, n... ezt még nem tudom kívülről).

Mindig is ott volt negyedik nyelvként a japán az angol, német, holland mellett, amit meg akarok tanulni, de igazából sokkal prózaibb oka is van annak, hogy megint ráfeküdtem a japánra. Miszerint párkapcsolatban vagyok, és egy japán fiúval vagyok együtt. Nem mostanság alakult ez ki, tart már három hónapja, de most láttam elérkezettnek az időt arra, hogy erről a nyilvánosság előtt is írjak. Shotaro a neve, és egyébként ő is most tanulja a nyelvet, olyannyira, hogy N5-ös könyve van. Ugyanis nem Japánban született és nőtt fel, csak a gyökerei származnak onnan. De szeretne megtanulni japánul, és mivel én is, ezért úgy döntöttünk, hogy külön utakon ugyan, de együtt tanulunk japánul. Ha eljutunk egy jó szintig (kb. N3), akkor egy idő után már japánul fogunk beszélgetni.

Egyébként nem úgy lett ez kapcsolat, hogy tudtam a legelső pillanattól kezdve, hogy csak ő és senki más, de az megvolt, hogy ő egyike lenne azon keveseknek, akivel komolyra fordítanám a kapcsolatot, ha lenne rá lehetőség. Lényegében ő volt az, aki kiemelte saját magát, mert egészen pontosan 4 hónapnyi beszélgetés után írta egyszer csak, hogy legyünk kapcsolatban. December 24-én beszélgettünk először és április 24-én vetette fel, hogy legyünk együtt. Nem volt előzmény nélküli, mert előtte nem sokkal már voltak romantikusabb beszélgetések, de akkor komolyan meglepett, amikor ezzel jött. Nem is tudtam eleinte mit mondani, de végül igent mondtam. És nem volt egyszerű utána sem, sőt, az igazi megmérettetések csak ezután következtek. Egyrészt az egész tényleg annyira váratlanul ért, annyira hihetetlen volt, hogy igazából az elején nem is fogtam fel, hogy mit akar. Átjárt egy nagyon kellemes érzés, de főleg az elején voltam úgy, hogy lehet, hogy az egészet nem is gondolja komolyan. Erősen ott voltak bennem a múlt emlékei, az abból fakadó csalódások, mi lesz ezzel is megjárom? Lényegében ezért nem tudtam teljes egészében megbízni. Aztán eszembe jutott, hogy mit írt Almási Kitti az egyik könyvében, amikor elemezte, hogy sokan a többedik párkapcsolati kudarc után milyen nehezen mennek bele egy újabb kapcsolatba, holott lenne rá igényük. Ott írta, hogy sokan a múlt tapasztalati miatt nem tudják magukat elengedni az új kapcsolatukban, végül ők maguk idézik elő azt, hogy az a kapcsolat is megszakad. Aztán ujjal mutogatnak a másikra, hogy hát persze, ő is csak egy volt a sok közül. Itt nagyon jól leírja, hogy valójában ők nem adták meg az esélyt arra, hogy ő legyen az egy. Amikor ez eszembe jutott, fokozatosan engedtem, hogy átjárjanak az érzelmek, ekkor derült ki számomra, hogy tényleg komolyan gondolja.

De még ezután is le kellett rendezni magamban néhány dolgot, igazság szerint volt néhány álmatlan éjszakám miatta. Röviden összefoglalva, a tudattalanomból a felszínre hozott néhány gyerekkori traumát, amikről csak most jöttem rá, hogy valójában sokkal nagyobb hatással vannak a jelenemre, mint gondoltam. És mivel nem menekülök el a lelki fájdalmak elől, ezért dolgoztam magamban velük. A traumák feldolgozására van egy zeném, méghozzá a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru egyik OST zenéje.

Ez egy nagyon szomorú zene, felerősíti fájdalmat. Ekkor használom az Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors című könyvében is megírt "imaginációs módszer"-t, amikor a gyerekkori emlékképbe belehelyezem a jelenkori énemet és mintegy megvédem, megvigasztalom magam. Én még pluszba kézen fogva ki is vezetem a gyerekkori énemet abból az emlékképből. Nagyon erős, rendkívül hatásos, sírtam is, amikor ezt csináltam. De mindig egy kicsivel könnyebb volt. De ezzel tényleg óvatosan, mert amikor elmeséltem a mexikói pszichológus barátnőmnek, Lydiának, hogy mit csináltam, mondta, hogy szerencsém van, hogy mentálisan egészséges vagyok, mert egy beteg ember ebből nem jött volna ki. Még egy egészséges ember számára is nagyon megterhelő ez a terápia. És tényleg. Ezek a pillanatok rendkívül intenzívek, a külvilág teljesen megszűnik. Tehát tényleg óvatosan. De utána megadatik az esély arra, hogy mentálisan egy jobb minőségű életet éljünk.

Én nem bánom, hogy ezen keresztülmentem, végződjön akárhogy is ez a kapcsolat (ezért is láttam elérkezettnek az idejét, hogy írjak róla), mert ezt már nyertem vele, és ez nagyon fontos. De az igazság az, hogy jó eséllyel kitartunk egymás mellett, mert már azt is megtettük, hogy elköteleztük magunkat egymás felé. Az biztos, hogy ha rajtam múlik, akkor együtt maradunk, amíg élünk. :)

2022. július 16., szombat

Újabb nyelvi teszt, újabb meglepő eredmény

Most az Erasmus kapcsán kellett nyelvi tesztet kitölteni. Ez a szerződéskötés feltétele, hogy lássák, hogy tényleg megfelelő a nyelvitudásunk. Bár az oktatás angolul fog zajlani, hollandul is kitöltöttem, mert mégis csak Hollandiában fogok élni. El is küldtem mindkét nyelv eredményét, de komolyan meglepett, hogy hollandul jobban sikerült a teszt, mint angolul. Némi változtatással, de ugyanazok a kérdések voltak mindkét nyelven. Angolul 31 helyes válaszom volt az 55-ből, hollandul viszont 38.

Egyszerűen arról van szó, hogy sokkal jobban átlátom a nyelvtani szerkezetet hollandul, mint angolul. Elég ha csak annyit mondok, hogy "_____ ik in Berlijn werkte"... Imperfectumban van, a napnál is világosabb, hogy a "Toen" a helyes. Sem az Als (ami németül lenne jó) sem a Wanneer nem jó. De az is világos számomra, hogy ha egy mondat Perfectumban van mellékmondati szórendben (nem szeretik a hollandosok, ha KATI szórendnek hívják, ezért leszoktattak róla), akkor nemcsak hogy a főige kerül a mondat legvégére, de egyik ige sem ragozódik. Meg néhány ilyen apróság. Hollandban tényleg csak a nagyon nehéz mondatok okoztak nehézséget, amiket már tényleg sehogy nem tudtam értelmezni.

Az angollal meg az van, hogy már a bonyolultabb mondatoknál is csak annyit látok, hogy szavak valamilyen sorrendben vannak egymás mellett, tudom is mindegyiknek a jelentését, de hogy ezek így egymás mellett milyen kontextust alkotnak, arról fogalmam nincs. És ahogy elnéztem, még az igeidőkkel is van dolgom, mert hiába tanultam azokat az utóbbi időkben, még nem sikerült teljesen elsajátítani.

Úgyhogy lehet, hogy inkább érdemes azt tudomásul venni, hogy az angolom B1-en van (ahogy ez a teszt is kihozta), és rámenni arra, amiket nem tudok. Mert amikor angolul töltöttem ki a tesztet, egy idő után eléggé kellemetlen érzésem volt, hogy csak totózok, és nem azért jelölök be egy-egy választ, mert annyira tudom, hanem ráérzésre. A holland tesztet nagyobb magabiztossággal töltöttem ki, ott több nyelvtani szabályt ismertem fel. A teszt egyébként nemcsak nyelvtani volt, felmérte az olvasott szöveg értését, hallott szöveg értését is, csak értelemszerűen az íráskészséget nem. Alapvetően jó teszt volt.

Ja, a hollandra B2-t adott ki. Jól esett látni, de ezt még azért nem hiszem el. Sok mindent tudok már hollandból, nagyon jót tett a 2 évnyi egyetemi tanulás, de azért még vannak hiányosságaim. Egyébként pont kiegészítik egymást az angol és a holland abból a szempontból, hogy angolból egész jó a szókincsem, hollandból meg inkább nyelvtanból vagyok erősebb. Tehát a két nyelvből pont a másikban kell erősíteni. Mert még hosszú az út, mire teljes magabiztossággal fogok majd Hollandiában kommunikálni emberekkel. Azt elhiszem, hogy már ott van a horizonton a B2 hollandból, de inkább a B1+ az, amit valóságnak gondolok. De hát, ha egy cél már látható, az csak még inkább motivál, mert egyrészt volt értelme befektetni a munkát (mert kész vagyok megdolgozni az álmaimért és nem zavar, ha időbe telik, de csak akkor, ha látom a folyamatot), másrészt már látom, hogy mit kell tenni azért, hogy tényleg B2-es szintű legyen a hollandom. Tehát, munkára fel!

2022. július 14., csütörtök

Az első vonatút Budapestre

Ma 16 éve, azaz 2006. július 14-én mentem először vonattal Pestre, úgy, hogy ettől kezdve jártam gyakran a fővárosba. Nagy vízválasztó volt számomra ez a nap, mert ekkortól kezdtem el arról álmodni, hogy majd egyszer Pesten fogok élni. 16 év alatt sok minden változott, de ez a nap soha nem fogja nálam jelentősségét veszteni, mert akkor tényleg az történt, hogy lezártam életem addigi szakaszát és egy újat nyitottam meg. Ekkortól kezdtem a magam módján felnőtt életet élni. És hát eléggé göröngyös úton, de úgy néz ki, hogy ez valamikor mostanra fog beérni.

Mindenesetre néhány képpel megemlékeznék erről a napról. Néha előveszem a 2006-os képeket, érdekes látni, hogy mennyire másképp nézett ki akkor a Békéscsaba vasútállomás.

Ha jól emlékszem, akkor az 5:25-ös vonattal mentem akkor.

2022. július 11., hétfő

Magyar Pokémon magazin

Szinte a semmiből bukkant fel a Pokémon magazin Magyarországon. Én legalábbis semmi előjelét nem láttam a magazin megjelenésének. A Tesco újságos részlegénél láttam meg, és igencsak meglepett, hogy miket nem lehet felénk kapni. De már első ránézésre is látszott, hogy nem én vagyok a célközönsége, de azért közelebbről is szemügyre vettem. Hogy ilyenek vannak írva a címlapon, hogy "Tudsz úgy élni, mint Pikachu?" önmagában érzékelteti, hogy 3-8 év körüli korosztály a célközönség. Ez még épp elmegy, de a felesleges melléknevek használatát rettenetesen utálom. Ráadásul kettő is van belőle: "LENYŰGÖZŐ poszterek" vagy "ŐRÜLETES képregény". Ezeket általában mind figyelmen kívül szoktam hagyni, nem hagyom, hogy ilyen melléknevek használatával befolyásoljanak.

Akkor egyébként vissza is tettem az újságot, de aztán bagszi a videójában részletesen kiemelezte a magazint és csak rávett arra, hogy megvegyem.

Jó reklámot csinált a magazinnak, effektív nagyon becsülöm bagsziban, hogy idén lesz 16. éve is ismerem őt, és talán nem túlzok, ha azt írom, hogy kihozta saját magából a legtöbbet. De azért is nézem szívesen a videóit, mert a beszédstílusában fellelhető az egyénisége. Semmilyen "Youtuber-trendet" nem követ, ő a való életben is tényleg ilyen. És mivel szerethető a stílusa, ezért nagy népszerűségnek örvend, én pedig arra vagyok hivatott, hogy ezt növeljem.

Nos, ennyi reklám után lássuk, hogy én milyennek látom a magazint. Igazából, ha úgy nézzük, hogy egy bizonyos korosztálynak szól, akkor rendben van. Olyan, mint egy foglalkoztatókönyv, csak Pokémon-módra. Keress meg x típusú Pokémont, színezd ki a rajzot, feladatok, melyek által olyan lehetsz, mint egy Pokémon, vagy mint egy csúcsedző meg ilyenek... Igazából a jelen papírárak fényében nem vészes az 1290 forintos ár. Bár az vicces volt, amikor megmutattam a barátaimnak, Fantos kérdezte, hogy "Szóval mi a fenét tudnak abba a magazinba rakni amiről nem kapsz több infót az interneten?" Jogos a kérdés, de igazából könnyű rá válaszolni. Az internetnek nincs nyomdaillata. Én meg imádom a nyomdaillatot. Illetve igazából az egész magazinnak olyan kellemes légköre van. Megvan benne az a tipikus Pokémonos hangulatvilág. Lapozgatása közben olyan érzésem volt, hogy miért is ne lehetnék egy pár percig gyerek, és lapozgathatnám önfeledten a magazint? Egyébként a benne lévő ajándékkártyák közül bagszi elmondása szerint ez egy sample pakk, amibe max. 10 féle kártya van. Na most én úgy jártam, hogy pont az a három kártya volt a csomagban, amit bagszi bontott.

Ezek közül Chimchart kifejezetten szeretem, a Diamond / Pearl-ben őt választanám kezdőpokémonnak.

A poszterek viszont eléggé idétlenek (ha szabad nekem is jelzőt használni), kettő közülük ugyanis úgy van egy belső oldalon, hogy ki kell vágni (a hátsó oldal tartalnának kárára), ráadásul ügyesen elhallgatták azt, hogy van egy negyedik poszter is a magazinban, ami speciel középen van, amit tehát ki lehet venni, (annak hátulján a harmadik poszter, így nem vész el tartalom). Ráadásul az a legjobb poszter. Tehát pont azt a posztert nem promotálták, a címlapon, amelyik esetleg megérdemelheti a LENYŰGÖZŐ jelzőt. Pikachu és Eevee vannak rajta, ahol egymás mellett örülnek valaminek. Aranyosak. A belső tartalom relatíve rendben van, bár ha valaki ki akarja tenni mindegyik posztert a falára, valamint ki akarja vágni a szintén magazinban lévő oklevelet, annak érdemes még egy példányt megvenni az újságból. Persze, van egy oklevél is az újságban, amit akkor töltethetsz ki, ha teljesítetted mindegyik feladatot, hogy igazi csúcsedző legyél. Értitek, csúcsedző! Egyébként aranyos feladatok vannak benne, enyhén nevelő hatásúak is. A képregény egyébként állítólag az egyik Pokémon epizódot dolgozza fel. Alapvetően nem rossz, két súlyos hibája van: 1. Itt-ott borzalmas a stilisztika. 2. Semmilyen titokra nem derül fény Scorbunny-ról... Hacsak nem az a titok, hogy Ash és Goh közül melyikük edzője akar lenni.

Ahogy elnéztem, havi megjelenésű lesz ez a magazin, ami egyébként egy lengyel licensz. Bagszi még annak is utánajárt, hogy van-e máshol ugyanez a magazin, és egy lengyel változatot talált belőle. Írva is vagyon az impresszumban, hogy Lengyelországban nyomtatták. Olyannyira külföldi, hogy csak egyetlen magyar nevet találni az impresszumban, aki fordította a lapot: Priszlinger Tamás. Hellyel-közzel jó munkát végzett, bár egy pár elnevezés furcsa volt nekem is, bagszi, meg mint igazi Pokémon rajongó, ezeket érzékenyebben vette. Meg a képregény stilisztikája. De a nagyja azért rendben volt. Igazából azért lehet esetleg jó húzás, mert azok, akik gyerekként nézték az RTL Klubon az Pokémon első évadait, ők most szülőkorban vannak, az ő gyereküknek lehet jó. Én ha olyan nagy Pokémon rajongó lettem volna (de én szimplán csak szerettem), illetve lenne gyerekem (még nincs, de szeretnék néhány éven belül), akkor neki biztos megvenném, hogy megmutassam, hogy miért rajongott az apja gyerekkorában. Egyébként meg kíváncsi vagyok, mennyire életképes a magazin. Ötletnek jó, a hibákat mindenképp érdemes lenne javítani, de egyébként érzékelhető benne az a Pokémonos hangulat, úgyhogy talán még annak is lehet ajánlani, aki szereti a Pokémon feelinget.

Fantasy Expo - 2022. július 2.

Február után ismét Fantasy Expo, ami az egyetlen animés rendezvény lett számomra. El is mentem rá, hogy itt is találkozzak emberekkel. Összességében jó is volt, bővítették a lehetőségeket, és nagyjából meg is tartotta az AnimeCon-ra emlékeztető családias hangulatát.

Bár sajnos nekem rosszul indult, ugyanis nem voltam jól előtte való éjjel. Bár rendbejöttem, de kialvatlanul mentem a FantasyExpóra. És hogy ne is legyek sokat otthon a 6.20-as vonattal mentem fel Pestre. Rendben megérkezett 8.50-re, és a spórolás jegyében nem villamossal mentem a Ferencvárosi Művelődési Központba, hanem elgyalogoltam oda. Soha mentem még oda gyalog, de mivel a 24-es villamos egyenesen visz oda, ezért csak a villamossínt kellett követnem, és odajutok. Ez így is lett. Érdekes módon nem éreztem magamban semmi fáradtságot, de gond így is akadt, ugyanis bagszi is rosszul volt. Ez abból a szempontból érint engem, hogy megkértem, hogy vegye meg nekem a jegyet előre, hogy ne kelljen sorba állnom. A "sorban állás elkerülése" elmaradt, de szerencsére azért el tudott jönni, és végül megvette a jegyet. Eleinte az is felmerült, hogy visszautalja a pénzt, amit korábban elküldtem a jegyre, szerencsére nem volt erre szükség. Bár azt megtettem, hogy beálltam a sorba, hátha lehet a jegyért kártyával fizetni (mivel készpénz nem volt nálam), aztán leegyeztetjük az anyagiakat, sajnos nem lehetett. De megjött bagszi is, úgyhogy a jegy is meglett általa.

Azt viszont nem értem, hogy miért kellett kétszer sorba állni. Először ugyanis meg kell fizetni a kiadó ablaknál a jegyet, ekkor egy nyugtát adnak, majd egy másik sorba kell beállni, és ott kapod meg a jegyet. Rá is kérdeztem, hogy miért van ez így, elmondásuk szerint így gyorsabb. Semmi gyorsaságot nem láttam abban, hogy még egyszer sorba kellett állni. Nyugodtan oda lehetne adni a kiadó ablaknál is a jegyet, onnan aztán egyenes út vezet befelé. Ez a beléptetési rendszer valamennyi animés rendezvény nagy átka. Régen, 2006-2009 között kritizálták folyamatosan a MAT-ot a beléptetés miatt, a MondoConon egy ideig gördülékenyen ment, de nagyjából 2016 óta folyamatosan kapnak ők is fejükre. Itt a FantasyExpón is kéne vagy elővételes rendszert kialakítani, vagy valahogy telefonon keresztül megvenni a jegyet. Maguk a szervezők tudják, mennyibe kerül, mire van anyagi lehetőségük, de totál felesleges kétszer sorba állni.

Bent az épületben némileg átkerültek a dolgok. És azt kell mondjam, szinte minden jobb lett. Az Animepiac a belső tornaterembe került, ami mindenképp előny, mert ott több helyük van. Az előtéri terem meg ahol voltak, oda kialakítottak egy kis színpadot, ahol szintén voltak előadások, a szünetekben meg AMV-k. Az egyedüli hátrány, hogy az emeleten lévő termet teljesen a DDR-nek és a Just Dance-nek szentelték a konzolt pedig a folyosóra száműzték. Abból is kevesebb volt, mint februárban, mert új konzol egyáltalán nem volt, csak retro. Vagyis állítólag volt PS4 a színpadnál. Nem emlékszem arra, hogy láttam volna, de ez persze nem azt jelenti, hogy nem is volt. Több árus volt a piacon, tehát érzékelhetően szükség volt a nagyobb helyre, mert legalább a folyosó is teljesen felszabadult. Februárban a folyosónál is voltak árusok, akik miatt nehezebb volt járkálni. A tornateremmel szembeni kistermekben különböző workshopok voltak, illetve az egyikban valami kajáldás rész. Ezek nem kifejezetten érdekeltek, de jó az ha itt is vannak emberek.

Néhány Animagazinossal is találkoztam: Hirotaka, Catrin és Iskariotes akkor jöttek szembe, amikor épp ettem. Délelőtt még nem voltak elfoglalva a folyosónál lévő asztalok, ezért leültem az egyikre megenni azt a kaját, amit otthonról hoztam. Közben beszélgettem velük. Balura voltam egyébként nagyon kíváncsi, vele a sok közös témának köszönhetően egész jól összebarátkoztunk online, és szívesen találkoztam volna vele személyesen is. De hát van még a napból.

A nagyszínpadon lévő előadásokból olyan sokat nem láttam. Mivel az animés közösségnek annak a kb. 5%-ába tartozom, aki nem érdekelt a Ghibli filmekben, ezért az előadás a Ghibli filmekben megjelenő japán folklórról ugyan nem volt rossz, de maga a folklór is kapufa nálam, ugyanis még a régi holland irodalmon is a folklórt tartottam a legkevésbé érdekesnek. A misztikum soha nem kötött le. Aztán 12 órakor volt a Fantasing koncertje, ebből meghallgattam egy pár dalt az elején. Jó hangjuk van az énekeseknek (hiszen alighanem ismerek egy párat személyesen), de az komoly hiba volt, hogy a koreográfián látszott, hogy betanultak voltak a mozdulatok. Nem éreztem azt, hogy az énekes azért mozog az énekelt dalára, mert annyira érzi, hanem mert valaki mondta, hogy így és így kell mozogni. A konferáló srác stílusa sem tetszett, nem bírom az ilyen személyiség nélküli partiarcokat (vagy a nagyobb baj, ha ilyen a személyisége). Úgyhogy egy párat meghallgattam, de inkább Zsoltival töltöttem el az időt, aki a barátjával jött. Vele akart a Kitsune kávézóban enni. Mivel már ettem, ezért csak elkísértem őket. Egyébként kellemes hely, a nagy TV-n mindig valami japán dal ment. Az árakat mondjuk sokalltam (nem mintha az alacsony árak időszakát élnénk...), de a fiúk jóllaktak, emlékeim szerint ízlett is nekik, úgyhogy biztos, hogy megéri. Vagy nem? Mert elmentek még a Coopba kaját venni. Én oda már nem kísértem el őket, hanem mentem vissza a rendezvényre.

Közben rám írt Balu is, hogy hol vagyok, találkozhatnánk. Megírta, hogy a karaoke teremben van, azonnal mentem is hozzá. Ott összefutottunk, majd néhány mondat után inkább kimentünk a folyosóra, és ott beszélgettünk. Nagyon szimpatikus volt élőben, hovatovább feliratkozott azon személyek listájára, akik élőben még annál is sokkal menőbbek, mint amennyire online.

Akik követnek, azoknak esetleg furcsa lehet, hogy ahhoz képest, hogy korábban mennyire lelkes volt a karaokéért, most épp, csak megemlítem. Nincs bajom senkivel, csak annyira megszokás lett nálam a karaoke, hogy már nemhogy semmi érdekeset nem találok benne, hanem kifejezetten unalmasnak tartom az egészet. Semmi izgalmas nincs már számomra abban, hogy kiállok a színpadra énekelni. És így persze nem lehet csinálni. Nem tudom, hogy lehet-e valahogy érdekessé tenni, de ez is ok arra, hogy miért nem megyek többet MondoCon-ra, és nem hiszem, hogy valaha is fogok még karaokét csinálni. Tehát, amit láttok listát az oldalak között, az jó eséllyel a végleges lista. Nincs feltéve a gépre a KaraFun, és nincs is affinitásom arra, hogy csináljak karaokét. Egy jó ideje így érzek, és igazából nem is hiszem, hogy változni fog, mert jó ideje valami másra vágyok.

Szóval amíg beszélgettünk Baluval, kijöttek a barátai is, és együtt elmentünk a nagyszínapra és meghallgattuk Catrin előadását a kínai manhuákról, animációkról, sorozatokról. Érdekes volt, bár kötődni nem tudtam hozzájuk, egyetlen sorozatot láttam csak közülük, az Addicted-et. Meg is lepődtem, hogy a regényváltozata jön magyarul is. Elvileg majd... valamikor... De arra kíváncsi leszek. Félúton elment Balu, mert a kisszínpadon Kpop kvíz volt, és ő, mint Kpop addict, nem hagyhatja ki. Egyedül figyeltem Catrint, majd amikor befejezte, hátramentem Zsoltihoz, és vele néztem az Animagazinos dumapartit. Catrin mellé Iskariotes és Ricz csatlakoztak. Szórakoztatók voltak, a téma pedig "milyen animét ajánljunk kezdőknek" volt. Kérdezzenek engem, hisz a válasz oly könnyű: Haikyuu!!. Persze a kérdéskör tényleg bonyolultabb, úgyhogy jó volt a téma. És jók is voltak, a legjobbak tartanak előadást az Animagazinosok közül.

De nem maradtam a végéig, mert a 17:10-es vonattal akartam hazamenni, és mivel gyalog akartam a Keletiig eljutni, ezért 16 óra után indultam el. Zsoltival elköszöntünk egymástól, ölelés, majd megkerestem Balut is, hogy tőle is elbúcsúzzak. Annyira el volt merülve a Kpop kvízben, hogy alig vett észre. Mindenesetre elindultam. És nem hittem volna, hogy kell az, hogy kb. 30 perccel korábban induljak el, ugyanis eltévedtem. Elfelejtettem nézni a villamos vonalát, ezért az Orczy térnél rossz irányba fordultam le. Furcsa volt a környék, de eleinte nem foglalkoztam vele, csak akkor, amikor arra eszméltem, hogy a Kálvária térnél vagyok. Hát ez nagyon nem a Keletihez visz. Úgyhogy Google térképen néztem, hogy merre menjek. Közben a lepukkadt épületek és a sok hajléktalan miatt olyan érzésem volt, mint amikor Harry Potter a Hop-porral rosszul mondta az "Abszol Út" úticélt, és rossz helyre került. Mintha én is rosszul mondtam volna a "Keleti Pályaudvar" úticélt. Siettem, ahogy tudtam, mert komoly esély volt arra, hogy nem érem el a vonatot. Megkönnyebbülés volt, hogy a Fiumei úti sírkertnél találtam meg a villamossíneket, innen már nincs messze a Keleti. Azért siettem, aminek köszönhetően nemhogy elértem a vonatot, még arra is jutott idő, hogy egy gyorst is vegyek tortillában. De alighogy felszálltam a vonatra, kb. 1 perc múlva indult is. Az vonatút jó volt, még aludtam is egy kicsit, mert a végére már éreztem a fáradtságot.

Úgyhogy jól sikerült minden. Örültem a Fantasy Expónak, de nem hiszem, hogy a nyáron visszamegyek Pestre.