3-4 éve játszottam utoljára a SNES-es Super Mario World-del, és a Super Mario 64-gyel. Most így újra elővenni hihetetlen fantasztikus érzés volt. Egy kis időutazással ért fel. De ami a legérdekesebb számomra, hogy nem felejtettem el semmit. Ugyanúgy játszok, mint régen. Elhatároztam, hogy újra végigjátszom mindkét játékot, hogy újraéljem azokat a fantasztikus élményeket, mely ez a 2 játék az adott időben nyújtott. A Super Mario World egy kicsit gyorsabban megy, hisz alapból rövidebb játékot. 😀 De aki a “Tubular” pályát elhalálozás nélkül képes megcsinálni, azt külön Nobel-díjra jelöltetem. Többször is boncolgattuk az 576 fórumon, hogy a Super Mario 64 kamerakezelése hagy kívánnivalót maga után. Hát ez sajnos így van. A C-gombok segítenek valamelyest, de csak 180°-ban fordul a kamera, így lehet, hogy pont arra nem lehet forgatni a kameraállást, amerre nekünk kényelmes lenne. Erre találták ki az R gombot, ahol tökéletesen Mario hátáról láthatjuk a pályát, és ha lenyomjuk a C-le gombot, akkor egy kicsit messzebbről láthatjuk Mariót, így beláthatóbb a terület. Amúgy 2005. nyarán Angliában voltam, és néztem egy brit csatornát, és pont az általuk ítélt 10 legjobb játékot mutatták be. És melyik végzett az első helyen? SUPER MARIO 64!!! Olyan fantasztikus játékokat előzött meg, mint pl. a Tekken, Final Fantasy, vagy a Doom. Azt nem tudtam meg (nem értettem pontosan) hogy ez most egy nem reprezentatív szavazás végeredménye, vagy a TV-csatorna által felállított Top 10, vagy egy világméretű szavazás végeredménye. Egy biztos: Kamerakezelés ide, vagy oda, a Super Mario 64 a világ legjobb 3D platform játéka!!!
(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)