SPYAIR – One Day kislemez

Újabb CD-vel gazdagodott a gyűjteményem, méghozzá nem is akármivel. A Haikyuu!! TO THE TOP 2nd endingjének kislemezével. De hogy hogy jutott el hozzám, az sem akármi.

Mert két hónapig dekkolt a postán. Nem tudtam, hogy mi történt, már azon kezdtem el dühöngeni, hogy meglopott a posta. Tényleg teljesen lemondtam róla, erre ma váratlanul megérkezett. Aztán eszembe jutott, hogy lehet, hogy a vám miatt nem kapom meg, ott állt a csomag, hogy most rátegyék a vámot, vagy sem. Úgy tudom, hogy €22 összegtől terhelik meg vámmal, de éppen nem volt meg €22. 2.688 yen volt postával, az is megfordult a fejemben, hogy szándékosan vártak vele ennyit, hogy gyengüljön az Euró-Yen árfolyam annyira, hogy rátehessék a vámot. De hát a két deviza árfolyamára semmi hatása nincs Magyarországnak, úgyhogy nagy nehezen (gondolom, nagyon nehéz szívvel), de átengdtél. És m végül megjött. Nagyon megörültem neki. De tényleg, már morfondíroztam magamnak, hogy kérjem vissza a CDJapantől a pénzt és rendeljem meg újra, regisztált postával, vagy mi legyen, hogy meglegyen.

Azért rendeltem meg ezt a kislemezt, mert ugyan a elérhető Spotify-on is, de más dallistával. Csak a One Day hallgatható online, meg második dalként egy “ULTRA” nevezetű szám. Az valami instrumentális dolog, annyira nem érintett meg. Két dal, az olyan, hogy örültem a szerencsének, tudom hallgatni az endinget, de így teljesen más. Főleg akkor döntöttem el, hogy megrendelem, amikor a Video Game Music Database-en kép formájában láttam, hogy mit tartalmaz a kislemez. Nem akartam hinni a szememnek, ez valami gyönyörűség. És tényleg!

Ilyet én még nem láttam. Sokkal nagyobb, mint egy átlagos CD. Meg is lepődtem, mert A4-es méretű dobozt kaptam (szerintem a mérete miatt is fennakadt a vámon). Súlya alig volt, de azt hittem, hogy szinte könyv mérete lesz. Sokat nem tévedtem, kisebb könyv méret. Ez a CD külön kuriózuma lesz a Haikyuu!!-gyűjteményemnek. Természetesen a bal oldali részén belül vannak a belső papírok.

Soha nem láttam még, hogy egy CD-nek ilyen nagyméretű borítója legyen. A belső oldalak megemlékeznek az eddigi SPYAIR-es Haikyuu!! openingekről.

És csak, hogy teljes legyen a kép, a füzet utolsó oldalát is lefényképeztem.

Azért tesznek arról a japánok, hogy letöltés ide, Spotify oda, azért vegyél még CD-t. Ezt nagyon megérte.

Bár az igazat megvallva, a DVD egy kicsit csalódás számomra. Mert azért a Full HD felbontás ma már alapvető követelmény. Látszott, hogy nem Full HD, 1024×576-ra tippelem a felbontást. De az egész tartalom csupán 5 perc, a három opening és ending videó van rajta. Azért a fájl mérete eléggé kicsi, hogy akár Full HD-ben is simán ráférjen a DVD-re. A Blu-raynek jobban örültem volna, Full HD-ban a non-credit SPYAIR openingeket és endinget nézni, már tényleg non plus ultra lett volna.

De végre megvan ez is, így lett számomra teljes a kislemez.

Meztelen-show Hollandiában

Igen érdekes cikkre lettem figyelmes a Telexen, ahol egy Hollandiában hamarosan induló TV műsorról írtak. A műsorban 5 meztelen felnőtt válaszol gyerekeknek a testiséggel kapcsolatos kérdéseikre. A bemutató már elérhető a YouTube-on.

Mivel a felnőttek tényleg meztelenek, ezért csak SAJÁT FELELŐSSÉGRE nézze meg mindenki. Ahogy az sejthető, a műsort sok kritika éri. Én személy szerint viszont sokkal inkább mellette vagyok. Egy ilyen műsor pont a médiában mutatott tökéletes testképpel számol le és pont az a célja, hogy mindenki olyannak fogadja el a testét, amilyen. Ezt nagyon támogatom.

Azon meglepődtem, hogy vannak, akik szerint ez a műsor egyenesen a pedofíliát népszerűsíti. Előbb néztem meg a videót, minthogy végigolvastam a Telexen a cikket, és meg se fordult a pedofília gondolata a fejemben. A cikk végigolvasása után inkább azt gondoltam magamban, hogy inkább azoknak nem tetszik a műsor, akik valamilyen érdektől vezérelve mindenáron fenn akarják tartani a tökéletes test illúzióját. Gondolok itt arra, hogy fenntartsák az emberek frusztrációját és ezt fojtsák el azzal, hogy minél többet fogyasszanak.

A gyerekek is elmondják a véleményüket. Mondták, hogy eleinte furcsa és kényelmetlen volt nekik, de aztán inkább érdekesnek és informatívnak tartották a műsort. Persze, a gyerekek közül sem tetszett mindenkinek. De itt is az jön ki, hogy a gyerekek azok, akik nyitottabbak az új dolgokra.

Én őszintén remélem, hogy sikertörténet lesz ez a műsor, anélkül, hogy bárki, aki szerepel benne, kellemetlenül élné meg.

Need for Speed lejátszási listák

Nem gondoltam volna, hogy ennyire be fog jönni a Need for Speed: Pro Street Nintendo DS-re. Elég sokat játszok vele és meglepetésemre elég jól is megy. Könnyű irányítani a kocsikat a játékban, szinte mindig megnyerem a versenyeket Career mode-ban. Egyszer olyan jól ment a játék, hogy mondtam is magamban, hogy akár meg is szerezhetném a jogosítványt. Aztán a következő pillanatban nekimentem a falnak, úgyhogy egyelőre elengedtem a témát. A gyorsulási verseny (Shift) valamiért nagyon nem akar összejönni. Sejtem, mit kell csinálni, de nem tudok ráérezni. Ezt még gyakorolni fogom.

Találtam Need for Speed lejátszási listát a Spotify-on, manapság ezt hallgatom.

Annak ellenére, hogy sok olyan dal van, ami ha nem is feltétlen nem az én stílusom, de nagyon ritkán hallgatok ilyen dalt, nagyon tetszenek. Nagyon inspirál, tanulás, írás, fordítás, minden jobban megy, amikor ezeket a dalokat hallgatom.

Van külön lejátszási lista a Pro Street zenéiből is.

Itt valamivel keményebb dalok vannak és talán inkább ez illik jobban a játékhoz. Ugyanakkor mintha a Nintendo DS játéknak egyedi dallistája lenne, mert az itt hallgatható dalok közül egyet sem ismertem fel a játékban. Mindenesetre szívesen megvenném ezt a játékot Wii-re, és ha megint lesz Wii-m (erre hamarosan reális esély lesz), akkor veszek majd fel a játékomból, és megosztom majd YouTube-on.

The Corrs videoklipek 15 év után

Gondoltam, hogy fent vannak a YouTube-on a The Corrs videoklipjei, de csak ma szántam rá magam hogy megnézzem őket. Össze is állítottam egy saját lejátszási listát a videoklipjeikből.

https://www.youtube.com/playlist?list=PLBSNi5wvZXtGAGCdkO92PTkR-WA2zR2f3

Nem teljes, néhány dal nincs rajta, de amik megvannak, azokat igyekeztem megjelenési sorrendjük szerint összeállítani.

Érdekes volt újra látni ezeket. Sok emlék visszajött, egy rövid időre olyan érzésem volt, mintha 15-20 évet visszarepültem volna az időben. Annak ellenére, hogy van néhány dal, amit problémásnak tartok tőlük, összességében jó érzés volt újra látni őket. Így egybe látni az összes videoklipjüket adott egy olyan érzést, hogy van egy életútja a karrierjüknek. Óvatosan bánnék az "életmű" kifejezéssel, azt inkább olyanokra mondanám, akik úgy alkottak egyenletesen magas színvonalú karriert, hogy komoly hatással voltak a zenei iparra. Ez a The Corrs esetében nem teljesen igaz. De nagyon örültem, hogy újra láttam, olyan érzésem van, hogy több lettem ezektől a videoklipektől és ez a fontos. Vissza fogom nézni többször is.

The Corrs: Talk on Corners CD

Végre megvan a The Corrs második albuma is, a Talk on Corners. Úgy örültem neki, mintha egy nagyon hiányolt CD-t vettem volna, pedig ez az együttes legrosszabb albuma. Legalábbis számomra. Nincs egységes mondanivalója, a dalok is populárisabbak, gyengébbek, mint az első album dalai. De azért néha jó lesz hallgatni, hiszen azért vannak rajta jó dalok, de azért rossz, hogy van ilyen albumuk is, mert tudható, hogy ennél sokkal több van bennük.

Az annyira nem lepett meg, hogy sokféle kiadás van ebből a CD-ből, az viszont igen, hogy van 13 dalos verzió is. Először ugyanis a Dreams nélkül adták ki az albumot. Azt soha életemben nem láttam még. Az egy feldolgozás, jó eséllyel a szerzői jogok miatt kerülhetett csak egy későbbi nyomtatában az albumra. Szerencsére ez a 14 dalos kiadás. És nem is szeretném a 13 dalosat, mert pont a Dreams a legjobb dal az albumon. Az teszi valamivel jobbá. A másik dal, amit szeretek erről az albumról, az a Paddy McCarthy. Aztán jó még az Intimacy, de amiről már beszéltem korábban, hogy a When He's Not Around és az I Never Loved You Anyway nagy átkok. Nagyon jó zenéje van mindkét dalnak, de a szöveg borzalmas. Az I Never Loved You Anyway szövegét egyébként többen is kritizálták. Most is csak azt tudom mondani, hogy egy olyan együttes, amelyik komolyan veszi magát és vannak jó gondolatai, nem engedhet meg magának önigazoló dalszöveget. Vagy ami szintén gyengíti az albumot, hogy ha van olyan dal, ami ugyan jó lenne szövegileg, de érzelmileg nem jön át. Nagyon jó példa erre a Little Wing, ami egyébként gyönyörű szép dal, már-már tragikus, de az ének miatt nem érzem át, hogy mit akarnak közvetíteni ezzel a dallal. Sőt, ismerek egy másik Little Wing című dalt, ami hát...

The Corrs: Little Wing <<<<<<< JAM Project: Little Wing

Nem is kérdés, a JAM Project Little Wing-je egy nagyon vidám, kedves dal, kiváló reggeli dalnak, mert teljesen optimistán indítja el a napot. És pont most van szezonja a dalnak, mert tavasszal nagyon jó hallgatni. Teljesen libabőrös lettem, ahogy eszembe jutott a JAM Project dala.

Kár, hogy egy The Corrs album esetében egy másik együttes daláról kell beszélni, hogy milyen lenne az ideális dal. Mindenesetre jól állok The Corrs CD ügyében, már csak 4 album hiányzik a gyűjteményből:

• Talk on Corners Special Edition
• In Blue Special Edition
• White Light
• Jupiter Calling

Valamint tudok még a Live in Dublin koncertalbumról is, ami csak Amerikában jelent meg. Azon egyébként mindig is csodálkoztam, hogy egy Live in Dublin album miért csak Amerikában jelenik meg. Mindegy, azt jó eséllyel csak úgy tudom megvenni, hogy Discogs-on találok egy Európába került példányt, hogy a posta ne legyen annyira drága. De ezt majd... Ja, meg van a 2006-os válogatásalbum a Dreams, mely után közel 10 évre visszavonultak. Az sincs feltétlen prioritásban.

Egyébként tényleg kár, hogy van néhány olyan dalszöveg, amivel degradálták a karrierjüket, pedig tény hogy sokkal többre hivatottak. És pont a napokban találtam valamit, ami felkeltette az érdeklődésemet és kicsit megmagyarázza számomra, hogy miért is szeretem mindennek ellenére a The Corrs-t. Az utóbbi időkben sokat foglalkozok az MBTI személyiségjegyekkel, van is egy weboldal, ahol amely sok híresség és fiktív karakter személyiségjegyeit elemzi. És meglepett, hogy az énekesnő, Andrea Corr is INFJ-s, mint én. De aztán kicsit továbbgondolva rájöttem, hogy nem meglepő. Mert tényleg képes mély érzelmekkel énekelni és az énekével plusz jelentést adni a dalnak. Mert egyébként nagyon szépen énekel, és sok esetben szeretem azokat az érzelmeket, amiket a hangjával közvetít. Csak nem mindegyikkel tudok azonosulni. De ez már egyéniség kérdése. A jövőben tervezek a blogban is komolyan foglalkozni a személyiségjegyekkel, különböző párosításokkal is, mert erről is sokat olvasok manapság. A lényeg az, hogy ha mondjuk két INFJ-s találkozik egymással, az nem jelenti azt, hogy egyből megütötték egymással a főnyereményt akár barátság, akár párkapcsolat terén. Pont azért, mert a személyiségjegy egyik sajátja, hogy magasak az elvárásaik a másik személlyel szemben, ahogy egyébként saját magukkal szemben is (nagyon sokat tudom emészteni magam, ha kudarcot vallok vagy rossz döntést hozok) és erősen ragaszkodnak az értékrendjükhöz. És ha két INFJ-snek különböző értékrendje van és nem tudják összehangolni, akkor az életben nem lesznek még barátok sem. Ezért van az, hogy a személyiségjegyekről szóló leírást útmutatásként érdemes olvasni, és nem tényként kezelni, hogy ha valaki ISFP-s (hogy ne mindig ugyanazt írjam), az csak a hobbijának él, csak a mának, egyébként meg művészlélek. Vannak árnyalatai, amik a különbözőségeket adják két azonos személyiségjegyű ember között is.

Mindenesetre ez a személyiségjegy megmagyarázza nekem, hogy miért szeretem az együttest. Ahol meg nincs egyetértés, az meg olyan, hogy különbözők vagyunk.

Egy kis csomag Angliából

Nővérem egyik ismerőse nemrég költözött haza Magyarországra és küldött nekünk egy kisebb csomagot. A Super Nintendo falinaptárt még karácsonyra kértem, de nem volt lehetőség elszállítani ide. Meg ha kiderült, hogy egy közös ismerősünk hazajön, akkor megbeszéltük, hogy megvárjuk őt. Végül ma átvehettem.

Így a január és a február kimaradt, márciusnál kezdtem meg. Alapvetően nem rossz, bár ennek némileg egyszerűbb a dizájnja, mint az előző évek Nintendós naptárainak, hiányoznak az alsó résznél lévő képek, de azért ez is stílusosan néz ki.

Valamint jött még Super Mariós könyv is. Ebbe csak belelapoztam. Kicsit furcsa, mert ilyen össze-visszának tűnik (tekintve, hogy 100% unofficial), de egyébként jónak néz ki. Ötletes, hogy például a Super Mario Bros.-nál képek formájában megmutatja az első gombát, az első titkot, az első zászlót, mint élményt. Jó volt ezt újra megélni. Később átlapozom az egészet. De videojátékos gyűjteménybe is jól mutat a könyv.

Fekete fantom

Ma értem a végére a Noir animének. Ez is olyan anime, amit a zenéje miatt választottam, ugyanis az openinget az ALI PROJECT énekli, csak úgy, mint az Avengerét. A két animét egyszerre kezdtem el nézni.

Elvoltam vele, de nem volt nagy eresztés. Nagyon hasonlít egyébként a Phantom ~Requiem for the Phantom~ animére. A történet is, annak is énekelt az ALI PROJECT is betétdalt, valamint ugyanaz a stúdió animálta mindkét animét. Viszont látszik, hogy a Phantom ~Requiem for the Phantom~ később készült (Noir 2001, Phantom ~Requiem for the Phantom~ 2009), ugyanis nemcsak a grafika sokkal szebb, de a történet is sokkal összetettebb. A két főszereplő háttértörténete is érdekesebb, és komolyan érdekelt is, hogy mi lesz az anime végkimenetele. Ugyanis ott arról van szó (emlékeim szerint) hogy módosították a tudatukat, hogy könyörtelen gyilkosok legyenek, akik a kegyelem szikráját sem ismerik. A nevük is jelzi, hogy tulajdonok, hiszen a lány neve "ein", a fiú neve pedig "zwei". Sejthetően nem maguk döntöttek úgy, hogy könyörtelen gyilkosok lesznek. Ennek szikrái meg is mutatkoztak, ugyanis nem egyszer támadt olyan gondolata a fiúnak, hogy lehet, hogy ő más, mint amilyen most. Komolyan érdekelt, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége. Hogy szabadulnak ki jelen elméjük fogságából, hogyan találják meg a valódi identitásukat.

Viszont a 9. rész után dobtam az animét. Méghozzá azért, mert olyan jelenetet láttam, amit soha, semmilyen körülmények között nem bocsájtok meg. A lényeg az, hogy mind a Noir-ban, mint a Phantom ~Requiem for the Phantom~-ban ellenséges maffiatagokkal, bérgyilkosokkal számolnak le a főszereplők. Csak a Phantom-ban volt egy olyan jelenet, amit nem bírtam el. Gyereket öltek meg. Ezt soha, semmilyen körülmények között nem tartom elfogadhatónak. Nyilván nem mutatták, ahogy lelőtték a gyereket, de annyira megrázott maga a tudat is (ráadásul a kis koporsó látható volt...), hogy úgy voltam vele, hogy ez így nem... Akármit is csinálnak, akármi is annak az oka, akármilyen is a múltjuk, gyerekgyilkosságra nincs mentség. Dobtam is egyből az animét.

De most a Noir hatására úgy döntöttem, hogy mégiscsak folytatnám. Ugyanis annyira emlékeztetett a Phantomra, mert annyira hasonlít a kettő, mintha az eredeti történetet is ugyanaz a személy találta volna ki. Csak tényleg, mindenben jobb a Phantom. A Noir története valamivel egyszerűbb. A két főszereplő csajnak saját neve van (Mireille és Kirika), és érzékelhetően saját maguk választották a bérgyilkosi hivatást. Illetve Mireille. Kirika az, aki "be lett tanítva", és fogalma sincs, hogy ki ő. De valamiért nem érdekelt, hogy hova fut ki az egész. Láttam, meg szép is, meg minden, ezt leszámítva nem nagyon foglalkoztatott. És az igazat megvallva egy idő után már az ALI PROJECT opening (Koppelia no Hitsugi) is idegesített. Jézus, először mondok ilyet egy ALI PROJECT dalról... A Phantom minden szempontból sokkal jobb. Nagyon erősen érlelődik bennem, hogy mégis folytassam az animét. Jövő héten így is teszek.

100%-ig kész blog!

Örömmel jelentem, hogy a mai nappal áthoztam ide minden egyes blogpostot az előző blogjaimról, így most most már minden egyes blogpost itt elérhető. Sok idő volt, de inspirált, hogy minden egyes post egy helyen legyen elérhető, így lényegében ez a blog egyfajta egyveleg lett. Minden itt van, ami érdekel, vagy épp foglalkoztat. Ezzel így 2.816 post van ebben a blogban, ez a 2.817. írás. És még mennyi minden vár, hogy megírva legyen! Mindjárt jön a következő.

Importálva a Wordpress-es blogból.

Az első PSP játék

Ma visszamentem abba a könyvesboltba, ahol tegnapelőtt a Nintendo DS játékot vettem, hogy megvegyem azt a PSP játékot, ami még érdekelt. Igaz, ritkán játszok focis játékkal, de egy-egy alkalommal szívesen elővennék egyet, ahogy az UEFA EURO 2008-at is. Meg a FIFA szériával kapcsolatosan sem annyira lesújtó a véleményem, mint az átlagnak. Egy-egy játékot szívesen vennék magamnak egy konzolra. A régi FIFA játékok már nagyon olcsók, pont annyira, hogy megérje megvenni. Habár tudomásom szerint már nem lehet online játszani az előző évi FIFA játékokkal (vagy van valami korlátozás), de attól az alapjáték megmarad, és azzal bármeddig lehet játszani. Ezt a játékot is például azért lesz majd jó megtanulni játszani, hogy megcsináljam a Németország-Hollandia (számomra) álomdöntőt. Ott aztán nyerjen a jobbik. Már csak egy PSP konzolra van szükségem. Egyébként volt még egy FIFA 07 is PSP-re, de azt azért nem fogom megvenni, mert az Platinum kiadás, és a PlayStationnél (ahogy Nintendónál is) alapelv nálam, hogy csak első kiadású játékot veszek.

Nemcsak hogy ez az első PSP játékom, hanem még soha nem láttam UMD lemezt. Konkrétan úgy szemléltem, mint egy vadonatúj találmányt. Mégis miféle lemez ez, hogy működik? Érdekesnek tartom ezt a műanyag védőréteget a lemezen, kár, hogy nem terjedt el az UMD lemez.

A túlérzékenység hónapja

Tavaly márciusban néztem meg a 3-Gatsu no Lion első évadát, akkor szándékosan hagytam idén márciusra a második évadot. Nem gondolom, hogy magyarázni kell, hogy miért.

Erős gondolataim támadtak az anime kapcsán, amit mindenképp szeretnék megosztani. Mielőtt nekikezdtem volna a második évadnak, végiggondoltam, hogy mi az, ami megmaradt az első évadból. Azon túl, hogy van néhány túlérzékeny szereplő, aki túlelemzi, túlgondolja a jeleneteket, semmi. Nem volt rossz, mert szívesen néztem, de a második évad a negyedik része után inkább idegesít a történetvezetés. Mondhatnánk, hogy mivel én is sokkal intenzívebben élem meg az érzelmeket, ezért akár azonosulhatnék az animével, de pont azért nem tudok, mert az érzékenységnek már azt a fokát látom az animében, ami már a mindennapi életben is problémákat okozhat. Nagyon jól tudom, milyen érzelmileg intenzíven jelen lenni egy történésben, egy szituációban, milyen az, amikor túlgondolom a történteket. És pont azért, mert tudom, hogy milyen az, anime ennyire érzékeny valaki, ezért ismerem a negatív oldalát is. Ezért látom az anime szereplőit már-már magatehetetlennek. Tehát amikor már annyira beleragadtak egy történésbe, hogy egyszerűen nem képesek továbblépni rajta. Csak ez azért káros, mert közben meg múlik az idő, és adott esetben elmennek olyan dolgok, események mellett, amik ellensúlyozhatnák az ott megélt negatív élményeket. Olyan sok időt szánnak ebben az animében a fájdalom megélésére, a történések elemzésére, hogy a szereplőknek már nincs energiájuk megélni a jelent és meglátni azt, ami adott esetben akár örömöt is okozhat.

Mindazonáltal értelni vélem, hogy miért ennyire népszerű és közkedvelt ez az anime. Azt gondolom, hogy valójában sokkal több ember éli meg legbelül hasonló intenzitással a mindennapjait, mint az anime szereplői. Csak mivel nem arra kondícionálják az embereket, hogy kifelé is ennyire érzékeny legyen, ezért sokan elfojtják magukban. Hogy aztán ennek milyen hosszútávú következményei lehetnek, arról is külön lehetne értekezni, de amit fontosabbnak tartok elmondani és egyre többet látom magam körül, hogy sokan semmilyen útmutatást nem kapnak arra vonatkozólag, hogy ezeket az érzelmeket hogyan kezeljék helyesen. Nincs mit csodálkozni rajta, hiszen sok esetben ezt nem is szabad kimutatni. Viszont az anime sokaknak ezt a rejtett énjét hozza felszínre, ezért gondolom, hogy ez az anime ennyire népszerű.

Annak ellenére, hogy pont azért nem tudok azonosulni az animével, mert ismerem az érzékenységnek ezen árnyoldalait, nem fog 7 pontnál rosszabbat kapni nálam. Méghozzá azért nem, mert azok az érzelmek, amiket láthatunk, azokat a végsőkig hitelesen jeleníti meg az anime. Tényleg ilyen túlérzékenynek lenni. Tényleg ilyen az, amikor az ember legfőbb kapcsolati forrása a saját feje, mindent saját magával beszél meg és olyan szinten elemzi az eseményeket, mintha már nem is nagyító alá, hanem mikroszkóp alá venné a történéseket. Ugyanakkor azt se hiszem, hogy nagyon többet fog kapni, mert nem kapunk arra helyes útmutatást (nem emlékszek ilyenre az első évad végéről sem) arra, hogy hogyan kezeljük ezeket az intenzív érzelmeket. Jó ideje arra edzem magam, hogy amikor krízishelyzetben vagyok, akkor is lássam az élet pozitív oldalát és örüljek a jónak. Ez önmagában nem oldja meg a problémát, de megrövidíti a krízis időtartamát. Mert ha apró cseppekben megtapasztaljuk, hogy miért is érdemes élni, az új értelmet adhat az életnek és segíthet abban, hogy könnyebben álljunk fel egy adott lelki traumából és megtanuljunk együtt élni a múlttal.

Ezt hiányolom az animéből. Ugyan még csak 4 részt láttam a második évadból, tehát van még 18, de ahogy visszagondolok az első évadra, nem látok reális esélyt arra, hogy megjelenítse azt, amit ideálisnak tartok. De végig fogom nézni, és lepjen meg az anime.