A karaoke verseny eredménye

Tegnap tették ki a karaoke verseny eredményét. Ahogy várható volt, utolsó lettem. Nem is volt hangom, így nem tudtam képezni a magas hangokat. Ráadásul úgy énekeltem el, hogy egyszer sem gyakoroltam. Most a ZH-hét hétvégéjén volt a verseny, és most jobban voltam azon, hogy a dolgozatok jól sikerüljenek. Aminek eredményeként jobban is sikerültek a dolgozatok (bár a Matematikai alapok nagyon szenvedős...), de mivel nem készültem a versenyre, ezért nem is sikerült.

Majd legközelebb, meglátjuk, milyen lesz. Szerintem most télen nem lesz verseny, amivel csak egynapos lesz a MondoCon, de tavasszal jó eséllyel lesz. Meglátjuk majd, hogy ott hogy sikeredik, mennyit tudok készülni.

Haikyuu!! manga 4. kötet angolul

No, hát gyűlnek szépen lassan a Haikyuu!! mangák, elégedett vagyok a gyűjteményemmel. Ma megjött a 4. kötet. Vagyis ma jutottam hozzá, ugyanis a békéscsabai címre rendelem, és hazajöttem erre a hétvégére. Azért rendelem ide, mert a pesti címemen több küldemény is elveszett már. És hát a Book Depository ugyan lehetővé teszi az ingyenes szállítást, de az akkor sima postával megy. Itt Békéscsabán meg rendben megérkezik minden, úgyhogy ide rendelem. Így ez a manga is rendben megérkezett. Erre ráadásul kedvezmény is volt, mert kapott mindenki 10%-os kedvezménykupont, így ez a kiadvány összesen 2.046 forint volt kompletten. Nesze neked, Trillian 4.500 forintos Haikyuu!! manga.

Egyébként a 4. kötet az 1. évad 12-13. részeit foglalja magában. Azért ilyen keveset, mert ebben van a Nekoma elleni gyakorló mérkőzés, amit az animében elég részletesen bemutattak. De így kijelenthetjük, hogy az első négy kötettel megvan az anime első évadának az első fele. Egyébként mangában is nagyon tetszik, mert nagyon jól ki vannak fejezve az érzelmek. Csak az nem tetszik, hogy az újabb köteteken nagyon elcsúnyul a rajz. Az utolsó fejezetek számomra az igénytelen fanart érzetét keltik. De természetesen az újabb fejezeteket is olvasni fogom, ha majd eljutok oda. Fokozatosan olvasom a fejezeteket, ahogy hozzá tudok jutni a mangákhoz. Próbáltam online olvasni, de sehogy nem áll rá az elmém, hogy online olvassak mangát. Bár igaz így nagyon lassan érem utol a történetet... Mondjuk megvan letöltve is a legújabb kötetig. Lehet, hogy ráveszem magam, hogy mégiscsak olvassam online. Attól nem félek, hogy könyvben olvasva elvész majd a varázsa, ha nem először olvasom, hiszen Haikyuu!!-t olvasni, nézni, mindig varázslat.

MondoCon 2019. ősz

No, hát eléggé rapszodikus időpontban volt a MondoCon, de hát, ha már minden időpont le volt foglalva, akkor legyen november 2-3. Már csak azért is, mert vasárnap segítő voltam a Nintendo standon. Eredetileg nem volt betervezve, bagszi relatíve későn kezdte el keresni hozzá az embereket. Ha nehezen is, de végül meglett a szükséges létszám.

Szombat

A MondoCon egy kis pénzkereséssel indult, ugyanis a vasárnapi munkának köszönhetően kaptam vendégjegyet, ami szombatra is érvényes. De a jegyet már korábban megvettem magamnak, hogy még 3.500 forintért bejussak. Bagszi csak később hirdette meg a munkalehetőséget. Így lehetőségem volt eladni a jegyet. Nem is kellett sokáig várni. Odamentem a helyben vásárló sorhoz, és hátul elkezdtem ajánlani a jegyet eladásra. Az első nem tudta megvenni, mert túl nagy címletű papírpénze volt, és nem tudtam volna visszaadni neki. A másodiknak sikerült. Kicsit gyanakodva nézte a srác a jegyet, de mondtam is neki, hogy nézze meg a dátumot rajta, tapintsa meg, hogy eredeti a jegy. Miután meggyőződött arról, hogy minden rendben van vele, megvette. Neki nem kellett várni, én meg kerestem egy kis pénzt. Ahogy bementem, most nem az volt az első dolgom, hogy karaoke terembe felmenjek, hanem hogy megkeressem bagszit. A Nintendo stand nagyjából akkora volt, mint szokott lenni MondoConon. 12 TV-n volt külön-külön Switch kiállítva, illetve állványokon voltak Switchek és Switch Lite-ok kézikonzol módban kiállítva. Volt például Luigi's Mansion 3, Super Mario Maker 2, The Legend of Zelda: Link's Awakening, Ring Fit Adventure, két Dragon Quest, FIFA 20, és sok egyéb menőség. Hiszen a Nintendón csakis menőség van, ez nem is lehet kérdés.

Miután szétnéztem, felmentem a karaoke terembe. Mivel hamar bejutottam, ezért még kevesen. A szervezőkön kívül csak néhányan voltak: Azt hiszem Mazsibazsi, ToumeiNi, meg egy páran voltak ott nyitásra, de így hirtelen csak ők ketten jutnak eszembe. Mivel korán értem oda, ezért harmadikként énekeltem először. Méghozzá egy dalt, amit már többször is előadtam: Mobile Suit Gundam 08th MS Team: Arashi no Naka de Kagayaite. Ezt most annak örömére, hogy a végére értem az animének. Egyébként nem rossz, de se nem Gundam, se nem mecha rajongó nem leszek tőle. Továbbra is távol áll tőlem az, hogy óriási gépekben emberek vívjanak csatákat. Nem mondom, értem, mit akar közvetíteni az anime, csak nem az én stílusom. De az openinget és az endinget annyira jónak tartom, hogy emiatt megérte megnézni az animét. Bár mindenkinek olyan debütje lenne, mint Yonekura Chihirónak. A dalt meg nagyon jó volt elénekelni, akárhányszor eléneklem, mindig élmény, mert annyira átjön a dal hangulata, hogy hiába ismerem már 10 éve a dalt, még most is libabőrös leszek, ha meghallom. Aztán egy kis szünet, jöttek a többiek: 8, John, Mai. Waka most kihagyta ezt a MondoCont.

És akkor a verseny. Hát, nagyon érdekes volt, mert elég későn szereztem tudomást arról, hogy előnevezős verseny lesz. Így 17.-nek jelentkeztem, ami biztos várólistát jelentett, ugyanis 12 főre limitálták a versenyzők számát. De természetesen hagyták jelentkezni az embereket, ha valaki visszamondja, vagy nem jelenik meg, akkor a várólistásokat hívják be. Végül csak úgy döntöttek, hogy versenyezzen mindenki, aki jelentkezett. Így sorra kerültem én is. De most az égvilágon semmit nem gyakoroltam a verseny előtt. Nekem ugyanis a ZH-hét szombatján volt a MondoCon, és most sokkal inkább azon voltam, hogy felkészüljek, és sokkal jobban sikerüljenek a vizsgák, mint eddig. Így most ahogy esik úgy puffan elven énekeltem. Puffantam is rendesen, mert énekelni elég régen énekeltem komolyabban, így most nem jött össze a versenydalom. De ez most annyira nem érintett mélyen, lett, amilyen lett. Egyébként a Slam Dunk: Kimi ga Suki da to Sakebitai című dallal készültem. Maga a dal egyébként ment, de nem volt igazán hangom, így annak ellenére, hogy az addig énekelt versenydalok minősége vegyes volt, borítékolható volt, hogy nem jutok tovább. Nyolcadikként énekeltem. Egy páran azért kifejezték tetszésüket. Ha nem irónia volt, köszönöm.

Mindenesetre a versenyt nem néztem végig, a dalom után elmentem szétnézni. Most minden máshol van, mert óriási felújítás van. Konkrétan az egész Hungexpót úgy, ahogy van, nullára lebontják épületenként, és újra felhúzzák az egészet. Úgyhogy az előadások a 25-ös csarnokban voltak, az árusok, konzolok, egyebek meg a G-csarnokban. Abban nem reménykedtem, hogy az árusok között találok Haikyuu!!-s cuccokat, mivel az nálunk valamiért nem terjedt el. Ja, persze! A Trilliannál Haikyuu!! manga 4.500 forint. Hogy is felejthettem el. Mondjuk van náluk 6. kötet, aminek borítója az egyik kedvenc Haikyuu!! artworköm. Amikor a háló egyik oldalán Kageyama az egyik oldalra megy, a háló túlsó oldalán meg Oikawa a másik oldalra. Jól szimbolizálta a mangaka a köztük lévő rivalizálást. De mivel nálunk annyira nem terjedt el a Haikyuu!!, mint mondjuk a Kuroko no Basket, ezért nem nagyon voltak Haikyuu!!-s relikviák. Legalább a pénzem biztonságban van. Természetesen mindenféle gamer, esport dolgok voltak: PlayStation 4, XBOX ONE, de amit nagyon érdekesnek tartottam, az egyik számítógépes kiállítás, ahol különböző, amúgy modern gépek kaptak fa burkolatot, de azok valami csodálatosan meg voltak munkálva, és mindegyik gépnek saját formája van. Az egyik gép például úgy nézett ki, mint egy Commodore 64. Nagyon ötletes volt. Aztán a G2Pont-nál (mert most már nem videojatekbolt.hu) kerestem azt a Nintendo 64-es bögrét, amit egyik üzletükben láttam korábban, és nagyon megtetszett, de azt nem hozták ki. Azt megvettem volna.

Visszamentem a karaoke terembe, mert gondoltam, hogy hamarosan szólítani fognak. De annyira eltöltöttem ott az időt, hogy kiderült, hogy már túl is mentek rajtam. Most gondoltam amúgy Haikyuu!! dalt énekelni. Mivel biztos voltam abban, hogy nem jutok tovább, ezért úgy voltam vele, hogy nyugodtan kicsinálhatom a hangomat az Imagination dallal. Végül visszahívtak, és háát... Nagyon furcsa, mert alapvetően jobban ment, mint a Slam Dunkos dal, igazából ki tudtam énekelni, csak azzal jöttek a végén, hogy ordítva éneklem ki a magas hangokat, amit nagyon kellemetlen hallgatni. Hát legyen. Kellene valaki, aki segítene megtanítani, hogyan énekeljem ki a dalt magas hangon, ha egyáltalán menne. Mert amúgy szeretném jól előadni, kár, hogy többeknek nem tetszett az előadásom. Azt meg kisebb pofonnak éltem meg, hogy nem sokkal utánam egy srác szintén felénekelte a Haikyuu!! Imaginationt. Többen is mutattak rá, hogy tanuljak tőle, ugyanis nagyon jó volt. Jónak nagyon jó volt, de meg lett sértve az egóm. Habár nem mutattam ki, igyekeztem jól viselni, de belül határozottan rosszul éreztem magam. De azért gratuláltam neki, mert tényleg jó volt.

Ugyanakkor úgy éreztem, hogy tisztára kell mosnom magam. Ennek érdekében a következő dalt, amit felénekeltem az Suzuki Yuuto: Garden of Eden dala volt. Hallottam, hogy többen pozitívan konstatálták a dal lendületes mivoltát, mintha elnyerte volna a tetszésüket. Mi tagadás, az enyémet is elnyerte, sőt, annak idején, amikor megismertem, imádtam hallgatni, mert enyhe erotikus dallamvilága és szövege igencsak megmozgatta a fantáziámat annak idején. Milyen érdekes, hogy magam sem tudom, mikor hallottam a dalt utoljára, és mégis úgy emlékeztem minden egyes dallamra, a ritmusra, mintha pár perce hallottam volna utoljára. Sokkal jobban is ment. Erre büszke voltam, valamit visszaszedtem a romba döntött egómból. Most már csak Mazsibazsit kell meggyőzni arról, hogy a Haikyuu!! nem egy meleg sportanime. Elvan a saját maga elméleteivel, és hiába magyaráztam neki, hogy mi a helyzet a Haikyuu!!-val, az nem fér bele az animés értékrendjébe, ő nem hajlandó Haikyuu!!-t nézni. Na de nem adom fel. Megnézetem vele a Haikyuu!!-t, ha addig élek is! Bár ha ezzel a lendülettel tiltakozik, akkor nagyon hosszú élet elé nézek.

Az ötödik dalomra a hagyományos karaokén nem került sor, úgyhogy újra fel kellett iratkozni a Late Night Karaokéra. Az volt a poén, hogy volt még kb. 10 perc a Late Night Karaoke kezdetéig, 8-cal beszélgettünk a japán zenei kiadókról, melyek animékre szakosodtak, és csak 2-3 perccel a kezdés előtt vettük észre, hogy azért áll akkora sor Leea előtt, mert már a Late Night-ra vártak, hogy feliratkozzanak. Hát, igen későn kaptunk észbe, de bepróbálkoztam a sor közepén, hogy ugye, milyen jóbarátok vagyunk? Küldtek a sor végére... Persze, milyen barát az, aki nem segít a bajban? Na de semmiség, 21. lettem a listában. A Fuyu no Rondo: Fuyu no Himawari dalát énekeltem el. Ezt közönség előtt még nem énekeltem el, mert túl érzelgősnek tartom, de most mégis, a karácsonyi időszak kezdetének örömére. A Melted Snow már volt néhányszor, ráadásul az túl komoly. Most jobb kedvem van, úgyhogy egy könnyedebb, érzelgősebb dallal szerettem volna a karácsonyi szezon közeledtét jelezni. Amíg nem jöttem, addig beszélgettem a többiekkel, meg figyeltem az éneklőket. Miután énekeltem, hazamentem, hiszen másnap hosszú nap elé nézek.

Vasárnap

Még az óra csörgése előtt felébredtem, így volt időm nyugalomban elkészülni. Általában, ha reggel korán kell kelni, úgy állítom be az órát, hogy pont annyi időm legyen, hogy elkészülődök, és már indulhatok is. Most is ez lett volna, de volt időm. Mivel 8-ra kellett odaérni, ezért nagyjából 7 órakor indultam el, hogy nyugodtan odaérjek. A 151-es busszal mentem Kőbánya alsóig, aztán a villamossíneken át a Hungexpóig. Aztán a kettes kapun át mentem be, most egész nap a Nintendósokkal leszek. Én voltam az első, aki megérkezett, a többi kiállítóhelyen is alig voltak egy páran 8 órakor. Leültem, megreggeliztem, utána gondoltam, hogy amíg meg nem érkeznek a többiek, bekapcsolom a TV-ket. Csak kettőt tudtam, a többinél nem találtam a bekapcsoló gombot. De nem is kellett ezzel foglalatoskodni, hiszen jöttek a többiek is hamarosan. Bagszi kitöltetett velünk egy papírt, ami által a ConQuest hivatalosan is foglalkoztathat minket. Ezután megismerkedtünk az új játékokkal. Az alapbeállítások, a játékról néhány szóban. A Luigi's Mansion 3 hihetetlen nagy alkotás. Nagyon megtetszett a történet, és hogy mennyi extra van a játékban. Komolyan felmerült bennem, hogy végre végigjátszhatnám a GameCube-os Luigi's Mansion-t. Az ugyanis még nincs meg. O_O Meg a Ring Fit Adventure volt az, amit kipróbáltam. Ez is hasonlóképpen fitnesz játék, amit a Wii Fit fejlesztői készítettek. Csak itt nem mérleg van, hanem egy autókormány méretű gyűrű, ami meglehetősen merev, ezáltal nehéz vele dolgozni. De pont ez a lényeg, ugyanis például össze kell nyomni, szét kell húzni, de hihetetlen, hogy megdolgoztat. Van olyan gyakorlat rajta, hogy gyorsan kell összenyomkodni a gyűrűt, közben meg egy csík elindul. Minél gyorsabban nyomkodjuk a gyűrűt, annál lassabban megy, és akkor persze többet tudunk nyomkodni, de irgalmatlanul megdolgoztatja a kart. Kipróbáltam, és még pár óra után is éreztem a karomat. Ráadásul nemcsak olyan gyakorlatok vannak, ahol elől tartjuk a karunkat, hanem a fejünk fölött, vagy a tarkónk mögött, így sokféle módon megdolgoztatja a kart. Meg a lábat is, ugyanis például a két láb közé lehet lehet tenni a gyűrűt.

Az emberek most lassabban jöttek. Vasárnap lévén effektíve kevesebben vannak, de komoly meglepetés volt számomra is, hogy amikor ott voltam bagsziéknál szombaton, milyen sokan voltak. Nagyobb volt a forgalom egy átlagos MondoCon-hoz képest. Mondjuk vasárnap a tavalyi vasárnapi forgalomhoz képest is többen voltak. Ami több szempontból is nagyon jó volt. Egyrészt lássanak minél többen Nintendo Switchet, másrészt a mi munkánk sem annyira unalmas.

Inkább én voltam az, aki annyira nem élvezte a munkát. Benne van már a fejemben, hogy 10 órán keresztül ugyanazt kell mondani. Bár most nem volt annyira probléma, hogy valaki a B-gombbal akarná elindítani a játékot, és mondogatni mindig, hogy az A-gombbal kell elindítani a játékot. Amúgy eredetileg a Luigi's Mansion 3-hoz voltam beosztva, de nem voltunk annyira szigorúan felügyelve, hogy ki hol van, én oda mentem, ahol épp kevesebben vannak, valamint ha láttam, hogy valaki segítségre szorul. Illetve, ha valamiért mindig járkálni kellett, mert a látogatók előszeretettel lépnek ki a játékból, megnézni, hogy van-e rajta másik játék, illetve rá akarnak csatlakozni az internetre. De azt sajnos nem lehet. És akkor ezt is magyarázni kell. Mondjuk ez is olyan dolog, amit nem értek, hogy ha egy adott játék megy rajta, és a felső tábla világosan mutatja, hogy melyik játék az, akkor miért érzi magát a látogató felhatalmazva magát arra, hogy kilépjen a játékból, másikat indítson el (ha lenne mit...), vagy felcsatlakozzon az internetre? Azok ott kiállított konzolok, ami arra szolgál, hogy bemutassa a játékot, és nem arra, hogy azzal játsszunk, amivel kezdünk van.

Mondjuk azt személy szerint problémának éreztem, hogy most olyan játékok voltak kiállítva, amiket nem feltétlen lehet gyorsan lejátszani. Gondolok itt például a Mario Kart 8 Deluxe-re, vagy a Super Smash Bros. Ultimate-re, amihez bárki le tud ülni pár percre, lejátszik egy pályát vagy egy meccset, és egyből ráérez a játék hangulatára. A Super Mario Maker 2 és a Luigi's Mansion 3 is olyan játékok, amik hosszabb lélegzetvételűek, ezáltal nem igazán adja át a hangulatot az, ha pár percet játszani velük. Kipróbáltam például a Dragon Quest-et, de nem tudtam eldönteni, hogy kell-e nekem ez a játék, jó-e ez a sorozat, vagy sem. Értem, hogy a ConQuest mindig a legújabb játékokat akarja bemutatni, de azt gondolom, hogy érdemes meghagyni a Mario Kart 8-at, Super Smash Bros.-t, amik funkcionálhatnak úgy is, hogy a Switch-et mutassák be.

Egyébként meg meglepősen pörgősen ment el egy nap. Jött Mazsibazsi is kicsit játszani a Luigival. Még mindig nem hajlandó meleg sportanimét nézni... De ő is felfigyelt arra a kiállításra, ahol modern gépek voltak fával befedve. Az történetesen a Nintendo stand mellett volt közvetlen, de engem már azért is érdekelt a dolog, mert a molinón, amin hirdette magát a srác, egy .de domain nevű weboldal áll, tehát a kiállító német. Meg is mutattam a német ismerőseimnek Discordon, mondták, hogy ismerik őt, de annyira nem tartják érdekesnek az ötletét. De nekem itt a lehetőség, hogy beszélgessek valakivel németül. Mazsibazsi is odament, megpróbáltunk németül beszélni az egyik segítő sráccal, de még bazsi is feladta a maga C1-es nyelvvizsgájával. Túl nagy volt a zaj, és tényleg nem lehetett jól hallani a srác beszédét, így angolra váltottak. Egyébként is nehéz érteni a német szöveget, mert gyorsan beszélnek, az utolsó szótagot általában elharapják, ráadásul az r betűt nem mondják annyira harácsolósan, mint mi. Nekem is nagyon kell figyelnem, amikor német rádióadót hallgatok, és érteni akarom, hogy mit mondanak. De érdekes, hogy azért én mondtam neki néhány mondatot németül, és nem feszengtem, hogy úristen, németül kell beszélni, vajon érteni fogja-e, amit mondok... Teljesen természetesen beszéltem hozzá, és értette is, amit mondok. Nyilván egyszerűbben fejeztem ki magam, de nem volt az, hogy megálltam, mert most úristen ezt és ezt hogy kell mondani. Hanem amit tudtam, azt folyékonyan mondtam. Mindig is tudtam, hogy a német nyelv a hozzám való nyelv.

A késő délutáni órákat némileg felrázta az, hogy amikor már kevesen voltak, akkor bagszi megengedte két promóter srácnak, hogy kicseréljék a FIFA 20-at a Super Smash Bros. Ultimate-re. Egyből odacsődült köréjük mindenki, és játszani akartak vele. Nos, igen. Van különbség. Meg abból a szempontból is szabadabb volt a mai nap, hogy voltak székek, leülhettünk. Úgyhogy nem fáradtunk ki annyira, mint korábban, én legalábbis jól bírtam még este is. Bár erről eszembe jutott egy korábbi alkalom, amikor korábban 2 napos volt a PlayIT!, akkor a második napon, hogy provokáljam a többieket, nekiálltam táncolni, hogy imitáljam, hogy milyen jól bírom. El is küldtek nagyon messzire. Mindenesetre azon komolyan elgondolkodtam, hogy ez legyen az utolsó promóteri munkám egyike. A PlayIT!-re jelentkeztem, azt megcsinálom, de utána szerintem részemről vége. Hacsak nem találok ki valamit, amivel érdekesebb lesz a munka számomra. Ha igen, akkor lehet csinálom jövőre. Amúgy annyira nem érdekes már számomra ez a munka.

A mostani MondoConon csak annyi volt a különbség, hogy más épületben voltak az előadások és a többiek, egyébként ugyanolyan volt, mint eddig. A karaoke miatt megvan a hangulat, amiatt érdemes járni, vannak emberek, akikkel csak itt találkozok, de amúgy megvagyok MondoCon nélkül. Csináltam néhány képet, azok itt megtekinthetők.

A karácsonyi szezon kezdete

Ugyan többször írtam erről az évnek ezen a napján, de a Twitterre még nem tettem ki, és úgy voltam vele, hogy akkor álljon itt is. November 5-e a karácsonyi szezon első napja nálam. Méghozzá azért, mert ezen a napon jelent meg Okui Masami: Melted Snow és Ohmi Tomoe: Fuyu no Himawari kislemeze. Meg is vannak eredetiben.

Soha nem felejtem azt a 2008-as napot, amikor megjelent. Bár akkor az Ohmi Tomoe kislemezt még nem ismertem, de az Okui Masami kislemezét nagyon kerestem aznap. És ekkor vártam az Akasha albumot is, mert nem volt biztos számomra, hogy akkor most elhalasztják a megjelenést 2009-re vagy nem? Végül elhalasztották, de ez a kislemez óriási örömöt okozott számomra annak ellenére, hogy amúgy szomorú karácsonyi dal. Emlékezetessé tette számomra 2008 karácsonyát. Meg a későbbieket is, amikor hallgattam. Nagyon sok ilyen emlékezetes dala van Okui Masami-nak, ezért van az, hogy ugyan jött idén a Haikyuu!! az életembe, ami olyan hatással volt rám, mint amikor gyerekkoromban felfedeztem magamnak a Super Mario játékokat, és más zene dominált nálam a japán zenén belül, de semmi nem fogja Hayashibara Megumi-t és Okui Masami-t kitörölni nálam.

És ha már Nintendo, akkor a Nintendo 3DS-emben is beállítottam, hogy a három karácsonyi Mario téma váltakozzon.

TV Animation Haikyuu!! Original Soundtrack I.

Megjelenés: 2014. november 19.
Kiadó: TOHO Animation RECORDS
THCA-60045
Ár: ¥3.024

1. Itadaki no Keshiki* (頂の景色) 1:31
2. Haikyuu!!* (ハイキュー!!) 3:54
3. Saikyou no Otori* (最強の囮) 1:50
4. Court Jou no Ou-sama* (コート上の王様) 1:38
5. Haisha* (敗者) 2:42
6. Akogare* (憧れ) 2:23
7. Henjin Sokkou* (変人速攻) 2:54
8. Toppakou* (突破口) 2:50
9. Kagaku Henka* (化学変化) 2:44
10. Senpai no Jitsuryoku** (先輩の実力) 1:51
11. Sakusen Kaigi* (作戦会議) 1:30
12. Umaku Ikanai** (うまくいかない) 2:46
13. Trauma* (トラウマ) 1:49
14. Kodoku* (孤独) 2:06
15. Kageyama Tobio* (影山飛雄) 2:02
16. Se-n-pa-i** (セ・ン・パ・イ) 2:20
17. Ikari** (怒り) 2:30
18. Hinata to Kageyama** (日向と影山) 2:17
19. Makohyou* (目標) 3:28
20. Saikyou no Mikata* (最強の味方) 1:38
21. Combi Tanjou* (コンビ誕生) 2:23
22. Omoshiroi Team* (面白いチーム) 2:12
23. Oikawa Tooru** (及川徹) 1:15
24. Kyougou Kou** (強豪校) 2:31
25. Shiai wo Kasaneru no Tabi ni* (試合を重ねるたびに) 2:09
26. Team Mate* (チームメイト) 2:44
27. Kitai* (期待) 1:38

*Zene: Hayashi Yuuki
**Zene: Tachibana Asami

Oricon chart: #50
Listán volt: 2 hétig
Összes eladás: 1.945 példány

Hetek száma	H	K	Sz	Cs	P	Sz	V	Helyezés	Eladás
1. hét	-	40	31	-	46	39	-	50	1.559
2. hét	-	-	-	-	-	-	-	244	386
Összes eladás									1.945

Úgy döntöttem, hogy külön blogpostot szánok az összes Haikyuu!! CD-nek. Egyrészt, mert Haikyuu!!, másrészt meg amolyan helyreigazításként. Írtam ugyanis egy minden részletre kiterjedő cikket az animéről az Animagazin 49. számában, és negatív kritikával illettem a zenét. Igazából sokáig tényleg nem rajongtam a Haikyuu!! zenéért. Egész egyszerűen azért nem, mert azt gondoltam, hogy egy sportanime tele van lendületes zenével, amit bármikor hallgatok, mint a sport dinamikája jut róla eszembe. Itthon, amikor Wii Fit-en edzettem, mindig valami JAM Project albumot hallgattam. Alapvetően szeretem az élő zenét, és a dinamikus rock, vagy a powerful pop inspirál, energikusabbnak érzem magam tőle. Valami ilyesféle zenét vártam el a Haikyuu!!-tól is. Ehhez képest csalódás volt a sok kifejezetten lágy, már-már melankolikus zene. Eleve az volt furcsa, hogy amikor először néztem az animét, nem igazán maradtak meg az innerek. Egy-két zenét persze kihallottam, némely már akkor emblematikussá vált, de eleinte csalódás volt számomra, hogy nem jöttek be a zenék.

De aztán csak hallgattam. Bár már első végighallgatás után is voltak dalok melyek megmaradtak bennem, amik nagyon megtetszettek. Például erről a CD-ről az Umaku Ikanai. De főleg akkor éreztem rá a Haikyuu!! zene ízére, amikor munkahelyen hallgattam. Segített rajtam az, hogy a zene hallgatása közben elképzeltem a Haikyuu!! egy-egy jelenetét, így egyrészt rájöttem arra, hogy a zene valójában nagyon beleillik az animébe, másrészt meg segített, hogy nagyobb lendülettel végezzem a munkát. Aztán még tovább javította a zene megítélését az, amikor újra és újra visszanéztem az animét, kifejezetten kellemes volt hallani, felismerni az animében. Volt olyan, hogy olyan szinten felismertem a zenét, hogy vagy a címét mondtam meg, vagy azt, hogy melyik zene melyik CD-nek hányadik dala. És hogy meddig jutott el az, hogy megszerettem a zenét, az jól jelzi, hogy azóta meg is lett az első album eredetiben.

És most már sokkal inkább azt mondom, hogy élmény hallani róla minden egyes dalt. Érdekes volt megfigyelni a két zeneszerző közti különbséget. Inkább Hayashi Yuuki írja a dinamikusabb zenét, ami az anime sport-mivoltát erősíti. Tachibana Asami inkább a lágyabb, melankolikusabb dallamokért felelős. Persze van átfedés a két zeneszerző között, nem is mondható meg feltétlen egyértelműen, hogy melyik zenét melyik zeneszerző írta. Amit biztosra tudok mondani, hogy azokat a zenéket, melyekben jazzes elemek hallhatóak, azokat biztos, hogy Tachibana Asami írta. De Hayashi Yuuki-nak is vannak lassabb dalai. A Trauma című dal tényleg tragikus hangulatú.

Az külön érdekesség, hogy Hayashi Yuuki nemcsak a Haikyuu!!-nak írt zenét Kodoku címmel, hanem a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-nek is. És hogy mennyire ért a lassú zenékhez, mindenképp szeretném külön kiemelni a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-féle Kodoku-t, mely egyszerűen csodálatos ballada! Egyrészt fantasztikusan átadja az anime olykor melankolikus hangulatát (Nagy restanciám, hogy nem írtam még a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-ről, amikor az a #2 sportanime nálam a Haikyuu!! után.), másrészt meg le lehet képezni a való életre. Aki volt igazán magányos, aki tudja milyen érzés elhagyatottnak lenni, rosszul lenni egyedül, az nagyon át fogja érezni a dal hangulatát. De majd írok arról a CD-ről is, majd részletesebben ott elemzem a dalt.

Most azt mondom, hogy a zene bőven kiemeli az anime hangulatát. Talán pont azért is ennyire jó, mert a Haikyuu!! nem kimondottan az a nagyon dinamikus, valóságtól elrugaszkodott sportanime. Tetten érhetők azok a lassabb, merengő jelenetek a dalokban is, és azt kell mondjam, hogy csodálatosan beleillenek a zenék az adott jelenetbe. Sportanime lévén természetesen a Haikyuu!!-nak sincs komoly története, viszont a karakterek annyira szerethetőek, hogy bőven átélhetők a múltjukban történt krízisek, és az alattuk játszott lassú zenék csak még jobban kiemelik a jelenet jelentőségét. A Haikyuu!! egyik nagy erőssége, és ami kiemeli a réteg sportanimék közül, hogy sok karakternek nagyon jól kidolgozott személyisége van. Ezáltal sokkal emberibbek a szereplők, és a múltjuk is teljesen emberiek, ami bárkivel megtörténhet. És mivel teljesen hitelesen van elmesélve, nem elrugaszkodott a valóságtól, ezért teljességgel átélhetően a szereplők múltjai, személyisége. Én még nem láttam olyan sportanimét, melynek ilyen erénye lennne. Nagyon érdekes látni azt is, hogy az egyes játékosok múltja hogyan befolyásolja azt, ahogy játszanak, és hogy győzik le végül saját magukat, és válnak egyre jobb játékosokká. Ebből a szempontból Ennoshita Chikara az egyik kedvencem, aki kiváló példája annak, hogy van kiút a gyávaságból. Egy jó csapatban, egy inspiráló közegben egyáltalán nem lehetetlen. Kageyama Tobio múltja is komolyan megérintett. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az különbözteti meg Oikawa Tooru-től, hogy bár egy ponton közös a múltjuk, de Kageyama szembenézett a démonaival, addig Oikawa nem, és bőven megjátssza, hogy mekkora nagymenő. Holott megfigyelhető egy-egy lopott jelenetben, hogy azért Oikawa is tudja magáról, hogy szarban van, de neki jobb nem szembenézni a múltjával, és megjátszani, hogy ő az Aoba Johsai mindenható csapatkapitánya. De igazából az ő jelenléte az animében is tanulságos. Elrettentő példának van jelen. Úgyhogy személyiség terén Kageyama összehasonlíthatatlanul jobb Oikawánál. A "Kageyama Tobio" című zene nem is feltétlen sötét hangulatú, de nagyon dominál a mély, komor hangzás. De ellenpontként ott van a "Hinata to Kageyama", melynek dinamikus és bolondos hangzása kiválóan reflektál a két főszereplő közti idióta, már-már debil barátságára, és az örökös civakodásukra. A fentiekből is látszik, hogy az anime teljességgel realisztikus, ahogy a zene is kiemeli ezt.

És ami az album helyezését illeti, ahhoz képest, hogy OST CD, egyáltalán nem rossz a 50. hely. Népszerűbb animék, például a Naruto OST CD-i, még ennél is rosszabbul szerepeltek. Jónéhány olyan Naruto CD, mely a 200.-nál a rosszabb helyezést ért el, kb. 800-as eladással. Ehhez képest a Haikyuu!! CD 1.945-ös összeladása jónak számít. Bár a Kuroko no Basket OST CD 40. helye jobbnak mondható, de így is kiemelkedőnek számít az első Haikyuu!! CD eladása.

Íme néhány dal a CD-ről, ami különösen tetszett:

• Court Jou no Ou-sama
• Umaku Ikanai
• Hinata to Kageyama

Egyéni röplabda edzések

Örülök annak, hogy őszi szünet van, mert ismét többet tudok edzeni, mint iskolaidő alatt. Hogy miért? Mert iskolaidő alatt végig foglalt a tornaterem az egyetemen, így csak akkor tudok röplabdázni, amikor ténylegesen van edzés. És az némileg másabb, mert egyetemen kötelező 2 félév testnevelést elvégezni, és hát a résztvevők nagyjának tényleg csak kötelesség... Én meg egyénileg kitaláltam egy edzésprogramot, ami alaposan megmozgat. Egy ilyen edzés kb. 60-90 percig szokott tartani (nem feltétlen van kőbe vésve az időtartam), és közben a Haikyuu!! COMPLETE BEST albumot szoktam hallgatni.

1. Bemelegítésként futás. Ez általában 12 percig szokott tartani. Nem szoktam megállni. Előfordul egy-egy nap, hogy nem bírom annyira, akkor lassabban futok, de lefutom azt, amit célként kitűztem magam elé. Az album első 3 dala tart kb. 12 percig, azalatt futok.
2. Aktív pihenésként séta. Ez egy 4 perces lazító séta a futás után, az album 4. dala alatt sétálok. Ekkor szoktam kezembe venni a röplabdát, és addig is pattogtatom, feldobom, és elkapom. Ennek főleg az elején volt jelentősége, mert jobban éreztem a két kezem közti különbséget. Jobbkezes vagyok, a bal kezem bizonyos tevékenységekre kifejezetten ügyetlen. Így a bal kezemmel pattogtattam a labdát, illetve feldobáskor a bal kezemmel igyekeztem elkapni. Ez segített, ügyesebb lett a bal kezem. Meg hát a felső szervánál sarkalatos kérdés a feldobás. Nem lehet eleget gyakorolni.
3. Röplabdával végzek gyakorlatokat. Háromféle gyakorlatot szoktam csinálni. Kosárdobással a falhoz dobom a labdát, ezt addig, amíg nem esik a földre a labda. Igyekszek mindig utána menni a labdának, amikor csak lehetséges, akár a magasból utána ugrani és eldobni. Az egyéni rekordom 32 körül van. A második gyakorlat meg a fejem fölött zsonglőrködök a labdával. Ez kicsit a feladásra emlékeztet, csak nem magam elé vagy magam mögé irányítom a labdát, hanem azon vagyok, hogy egyenesen a fejem fölött tartsam a labdát. Ha elmegy valamerre, mindig utána megyek. Ebből is sikerül olykor 30 körülit megcsinálni. A harmadik meg alkarral gyakorlatozni a labdával. Ez szokott a legnehezebben menni, innen megy a legkönnyebben a földre a labda.
4. Kis erősítés karizomra. A karizomra külön figyelmet szentelek. Egyrészt mert hajlamos begörcsölni a felkarom, másrészt meg eléggé gyenge. A görcs ellen karkörzéseket szoktam végezni. De lassabban csinálom, hogy ne legyen gond, ha hirtelen megterhelem. Egyébként egy idő után jól szokott menni, de ha hosszabb ideig nem csinálom, érzem, hogy újra gyengébb, merevebb a karom mozgása. A másik, amit csinálok, a fekvőtámasz. Ez továbbra is nagyon nehezen megy. Ha 10 szabályos fekvőtámaszt meg tudok csinálni, már örülök. A harmadik karizom erősítő gyakorlatot Plank-nak hívják (ennek a Wii Fit U európai változatában Parallel Stretch a neve). A lényeg, hogy fekvőtámasz pózban vagyok úgy, hogy az alkarom a földön van. Ezt 30 másodpercig is kegyetlen érzés tartani.
5. Jön a szerválás gyakorlása. Az alsó szerva már jól megy. Sikeresen ráéreztem arra, hogyan üssem el jól erőből a labdát. Többször volt az korábban, hogy na most megmutatom, és akkora erővel ütöm el a labdát, hogy az ég kegyelmezzen neki! Hamar kiderült, hogy nekem kellene az égnek kegyelmeznie, mert akkor volt merev a karom mozgása, ahhoz emlékeztetett, mint amikor begörcsöl. Meg is ijedtem, ezután tapasztaltam ki magamban, hogy üssem el a megfelelő erővel a labdát. Ahogy ez sikerült, úgy megy már. Viszont a felső szervával nagyon komoly problémáim vannak. Ahogy feljebb írtam, sok múlik azon, hogy dobom fel a labdát, valamint az időzítés, hogy amikor lejön, mikor ütöm el. Na meg persze a mozdulat. Nekem nagyon nehéz jól szerválni felülről, nem is megy rendesen. Még ki sem teszem a hálót, mert egyelőre annak örülök, ha a felezővonalon átmegy a labda, nemhogy a háló fölött. Mondjuk akkor jobban megy, ha ököllel ütöm a labdát. Volt, amikor kifeszítettem a hálót a tornateremben, és egyszer volt, hogy átment a háló felett a labda felső szervával, úgy örültem, mintha egy egész szettet nyertem volna meg.

Lényegében ennyi. Ennyi lehetőséget tudok, amivel lehet egyedül is gyakorolni. El is megy az idő, de hasznosan. Azt viszont hozzáteszem, hogy nem mindig konstans, 100%-os lelkesedéssel gyakorlok. Vannak rosszabb napok, vagy amikor épp más foglalkoztat. De bemegyek ekkor is, mert bár ekkor rosszabbul mennek a gyakorlatok, szervák, és inkább csak 60 percet vagyok bent, de ezek a napok sem vesznek el, mert azért amennyire lehet, a röplabdára összpontosítok, és amikor újra nagyobb lelkesedéssel játszok, akkor azért érzem, hogy hasznos volt akkor is bemenni gyakorolni, amikor épp nem volt annyira kedvem hozzá. És akkor is bementem edzeni, amikor nyáron diákmunkán voltam. 8 órát dolgoztam, de bementem utána is. És jól esett. Eléggé rapszodikus volt az idei nyár diákmunka terén, így kifejezetten ellazított mentálisan az edzés. Ebben pont a Haikyuu!! adott inspirációt. Ott is megtették, hogy nem sokat aludtak, fárasztó nap után mentek edzeni, és mégis megcsinálták. Emlékezetes, amikor Hinata és Kageyama az első évad 3. részében hajnali 5-re mentek be edzésre. Én ezt úgy csináltam, hogy a diákmunka után is bementem edzeni. Így legtöbbször az volt, hogy 7 órakor elindultam reggel, és kb. 19.30-kor értem haza. Kevés időt töltöttem itthon, de összességében jól éreztem magam, még akkor is, ha úgy mentem be, hogy nem volt sok kedvem hozzá.

Bizonyos páros gyakorlatokat lehet próbálgatni egyedül. Például egyszer megpróbáltam a feladást egyedül. Feldobtam a labdát, és onnan feladtam. Így lehet gyakorolni, hogy előre vagy hátra menjen a labda. Érdemes is, mert ahogy próbálgatom, lehet érzékelni, hogy nem olyan könnyű irányítani a labdát, főleg hátrafelé. Úgyhogy, amikor tudok egyedül is gyakorolni, akkor csinálom ezt is.

Csak szünidőben tudok bejárni, mert az egyetem tornaterme órák alatt mindig foglalt. Ahogy írtam feljebb, járok röplabdázni, bár a két kötelező félévet rég teljesítettem. Habár nagyon jó gyakorlatokat végzünk, annak nem örülök, hogy nem játszunk különböző posztokban. Az is rossz, hogy átmenet sincsen. Vannak komoly edzések esténként, de ott magas szinten edzenek, és ott tényleg a profik vannak. Egy olyan csapatban szeretnék lenni, ahol lelkes kezdők vannak, akik készek fejlődni. Szétnéztem néhányszor a sanc.hu weboldalon, de itt is legtöbbször középhaladó, haladó edzéseket hirdetnek. Kevés a kezdő. Mindenesetre majd a jövőben többet nézem az oldalt, hátha szerencsém lesz. Addig maradnak az egyéni és egyetemi edzések.

Ideális sablon

A Wordpress-es blogból importálva

Végre megtaláltam az ideális sablont, ami nemcsak jól néz ki, de kétoldali oldalsávja van! Így bal oldalra végre el tudom helyezni a címkéket és a kategóriákat, jobb oldalt van a többi. De lehet, hogy többet is átteszek bal oldalra. Például linkek, a postok havi bontása. Egyébként is folyamatosan csökkennek a kategóriák, ahogy helyezem át őket a megfelelőbe. Így, hogy egyre inkább úgy néz ki a blog, ahogy tetszik, egyre erősödik bennem az érzés, hogy végleg ide költözök. Ha a kategóriák és címkék rendben lesznek, valamint minden blog.hu-s és blogspot.com post átkerül ide, akkor azt hiszem, teljesen kész lesz.

Az aknakeresés új szintje

Igazából előnynek gondolom azt, hogy kíváncsi személyiség vagyok. Ha barátra teszek szert, sok minden szokott érdekelni vele kapcsolatosan. Ki ő, mit szeret, mi a hobbija, mi az, amit szívesen mesél magáról. Ez nemcsak a kíváncsi természetemből fakad, hanem mert soha nem tudhatom, hogy az, ami iránt ő érdeklődik, nem-e válna hasznomra. Milyen új ismereteket sajátíthatok el általa, nem-e lennék több általa. Csernus Imre írta az egyik könyvében, hogy a kíváncsisága tartja őt fiatalon. Tökéletesen átérzem. De ez a kíváncsiság persze megsokszorozódik, ha a másik félbe történetesen szerelmes vagyok. Ha még ez a szerelem viszonzásra is talál, akkor ott már nincs menekvés. Márpedig most az utóbbi esete áll fenn. A közös érdeklődési kör megvolt, hiszen Haikyuu!! szerveren találkoztunk, onnan kezdtünk el privát beszélgetést. Az is részint közös érdeklődési kör, hogy mind a ketten szeretjük a logikai játékokat. Csak én többségében a Tetris-ben, Dr. Marióban, Picross-ban vagyok otthon, addig ő bár a Picross-ban is, de a másik nagy kedvence az Aknakereső. Lévén, hogy a Picross közös hobbi, beregisztráltam a Nonograms.org weboldalra, szoktam néha én is feladványokat megcsinálni. Ami az Aknakeresőt illeti, szinte keresztrejtvény szintjén old meg feladványokat. Ilyet senkinél nem láttam. Mondta is, hogy benne van egy közösségben, ahol feladványokat adnak fel egymásnak, segítik, tanítják egymást. Nekem egész életemben annyi kapcsolatom volt az aknakeresővel, hogy megnyitottam a Windows játékok között, elkezdtem totál véletlenszerűen kattintgatni, aztán 2-3 másodperc után robbantam. Hogy ebben esetleg valami logika lehet... Valamit láttam belőle, a számok nemcsak úgy ott vannak, de egyáltalán nem érdekelt annyira, hogy mélyebben is elemezzem magamban a dolgot. Ha már Windows játékok, akkor Pasziánsz meg a Fekete Macska volt a fő időtöltési mód nálam.

Most sem feltétlen életem célja, hogy Aknakereső mester legyek, de úgy voltam vele, hogy hátha az abból szerzett ismeret az élet más területén is hasznomra lehet, ezért úgy döntöttem, hogy meghallgatom a páromat, hogy miért szereti, hátha tanulok valami újat. Emellett elmagyarázta az alapokat. Hamar kiderült, hogy nem azért szenvedek a matekkal egyetemen, mert lusta vagyok, hanem mert egy bizonyos szint fölött nem látok logikát dolgokban, és bár meg lehet magyarázni, de nehezen értem. Például most tanulok ZH-ra matematikai alapokból (harmadjára...), alkalmazott matematikából és operációkutatásból. És az a helyzet, hogy ezen a szinten én már csak megtanulni, bemagolni tudom az összefüggéseket, de megérteni nem. Példa: Értem a deriválás alapját, elméletét, meg néhány deriválási azonosságot is átlátok, de az összetett függvény deriválását már csak bemagolni tudom. Hát hasonlóképpen mentem neki az aknakereső rejtelmeinek megértéséhez. Habár konkrét vita nem volt, de azért feltettem magamban a kérdést, hogy mi szükségem van erre? Hagytam, hogy írja, magyarázza, én valamit odaírtam neki, hogy igen, jó eséllyel így van, logikusnak tűnik, miközben meg igazából akkor nem értettem semmit, és mással foglalkoztam. Kerestem egy online aknakeresőt, hogy magam alkalmazzam azt a logikát, amit látok benne. Kérdéseire meg folyamatosan rossz választ adtam, és nem értette, hogy miért azt elemezgetem, amin ő már rég túl van. Talán azért, mert agyban még ott tartok, és azt próbálom megérteni. Ilyenkor szoktam bedühödni, és ilyenkor van az, hogy valami mással kell foglalkoznom, különben bedurran az agyam. Alapvetően lobbanékony természet vagyok, de nagyon ritka az, amikor üvöltözök, meg török-zúzok. Azért maradok nyugodtnak, mert tudom magamról, hogy most robbanni fogok, de még tudom kontrollálni magam. Ilyenkor nekem mással kell foglalkozni ahhoz, hogy lenyugodjak. De ez nem azt jelenti, hogy akkor nem ott vagyok gondolatban. De, az jár fejemben, csak kell valami, ami ilyenkor eltereli a figyelmemet, lenyugtat, mert így tudom átgondolni azt, hogy hol rontom el, és megemésztem a mondottakat (jelen esetben leírtakat). Ugyanez van a videojátékoknál is. Ha elakadok valahol, akkor ki szoktam kapcsolni a gépet, és mással foglalkozok. De ezalatt is azt szoktam átgondolni, hogyan tudnék továbbmenni ott, ahol elakadtam. De ha tovább játszanék, és továbbra sem sikerülne, akkor egy idő után az idegesség miatt már nem is tudnék rendesen gondolkodni. De ha kijövök abból a közegből, akkor lenyugszok, és jobban át tudom gondolni, hogy mit csináljak másképp. És általában sikerül is. Ezért van az, hogy még nem vágtam a földhöz egyetlen controllert sem. Ugyanez az Aknakeresőnél. Pár perc után már magam próbálgatom, hogyan csináljam, és többedik próbálkozás után már sikerül.

Nálam így működik az, hogy addig csinálok valamit, amíg valami nem megy. Csak ezt sokan nem látják át, nem értik meg, ezért kapok a fejemre, hogy mit képzelek, hogy ilyen könnyen feladom? Pedig szó nincs arról, hogy feladnám, aminek látom értelmét, hogy küzdjek érte, meg motivált vagyok, azt csinálom, csak mivel tudom magamról, hogy hajlamos vagyok arra, hogy bedühödjek, ezért saját módszerrel csinálom.

Azért érzékelem, hogy igaza volt Jucukynak, amikor írta, hogy nem is baj, hogy távkapcsolat a miénk, mert így ismerjük meg egymást, és ha eljutunk oda, hogy együtt leszünk élőben, akkor kevesebb lesz a konfliktus. Azt nem gondolom, hogy ha ez élőben történt volna, akkor hangos szóváltás kíséretében zajlott volna le ez az oktatás, de megkértem volna, hogy hagyjon most békén. De ez nem ellene szólna, hanem idő kell, amíg átgondolom magamban a dolgokat. Már csak azért sem szól ellene, mert pont attól kímélném meg, hogy durva legyek vele. Szeretem őt, és életem utolsó cselekedeteinek egyike legyen, hogy indokolatlanul durva legyek vele. Ezért is voltam azon, hogy visszafogjam magam, meg az is sokat segített, hogy végül békésen le lett rendezve a dolog, hogy ő is belátta, hogy túlzottan nyomulós volt, és utána kíváncsi volt arra, hogyan tanulok. Én meg készségesen elmagyaráztam neki, hogy vannak nálam ilyenkor a dolgok. Ha oda-vissza működik, hogy megértjük egymást, az sok konfliktustól megkímél, és jó esély lesz arra, hogy ez a párkapcsolat hosszútávú legyen. Főleg, ha eljutunk odáig, hogy élőben legyünk együtt.

VII. (Mini-)Nintendo találkozó

Végül mára lett megszervezve a negyedévente szokásos Nintendo találkozó, amit negyedévente rendezek meg. Jó buli volt, annak ellenére, hogy csak négyen voltunk, nagyon jól összejött. A hangulatról főleg én gondoskodtam, mert ha nagyon elengedem magam, akkor képes vagyok úgy viselkedni, mint aki rettenetesen be van rúgva, pedig egy korty alkoholt nem ittam. Sőt, nem is bírom az alkoholt, szóval, nem hiszem, hogy valaha is be leszek rúgva alkohol hatására.

Az Infinity eSport bárba beszéltük meg a találkozót. Kaptunk is helyet, de mivel csak 12 órakor nyit, ezért előtte, 10-kor az Árkád kajáldás részénél beszéltünk meg találkozót. A 3-as villamos megállójánál találkoztam Fantosszal. Először a Media Markt-ba mentünk fel, mert egeret akart venni magának a PC-hez. Közben nézelődtünk a Nintendo játékoknál meg a DVD-knél, Blu-rayeknél. Az egeret kifizettük, közben Krisse is megjött az Árkádba. Hárman lementünk a kajáldás részhez. Ott nézelődtünk telefonon, majd ettünk hárman egy nagy Burger King családi menüt. Majd ezután átmentünk a Sugárba, mert Krisse keresett magának anyagot a Cosplayéhez, és ott az egyik rövidáruboltban talált magának megfelelőt. A SPAR-ban vásároltunk, majd ezután mentünk a metróhoz. A Blaha Lujza térnél szálltunk le, majd villamossal mentünk az Infinity-hez. Épp akkor nyitott.

Valami kezdő srác lehetett ott, mert korábban nem láttam őt, és hááát... Maradjunk annyiban, hogy bőven van mit tanulnia a kiszolgálásról, és a pincéri munkáról. Nem látszott rajta, hogy a rendelkezésünkre áll. Szinte még az is nehezére esett, hogy kikeresse, hogy lefoglaltuk a helyet. És amikor bementünk, töksötét volt, nekünk kellett felkapcsolni a villanyt. Pedig legjobb tudomásom szerint azért megy be az dolgozó alkalmazott korábban, hogy nyitásra minden kész legyen. Pedig nyáron a kiszolgáló csaj mennyire rendes és készséges volt. Ezért nem is volt kérdés, hogy most is az Infinity-be megyünk. Ehhez képest mit kaptunk... Mindenesetre leültünk, Tutajkk már ott várt minket... a töksötétben. Krisse hozta a Switch-ét, csak mivel későn ébredt fel, ezért épp csak felkapta, a dokkolót meg a plusz controllereit otthon hagyta. És mivel Nintendo 3DS-t is csak én és Fantos hoztunk, ezért nem tudtunk semmivel sem tudtunk együtt négyen játszani. Elkértem Krisse Switchét, és Tutajkkal játszottunk a Super Mario Karttal. Eleinte ő nyert mindig, ami részint a furcsa irányításnak is köszönhető. Joy-connal furcsa Super Mario Kartot irányítani. Ráadásul az oldott hangulatom ekkor is jelen volt, ami fokozódott akkor, amikor Fantos bekapcsolt Discordon keresztül valami holland fiút. Bennem meg néha megvan az a gonoszság, hogy ha valaki telefonál, akkor szándékosan hangosan beszélek, hogy megnehezítsem a beszélgetést. Ilyet tényleg ritkán csinálok, de most annyira oldott hangulatom volt, hogy ez most kikívánkozott belőlem. Ők angolul beszélgetnek, én magyarul kiabálok... Voltam én ott minden... crazy, idiot, ráadásul a holland fiú teljesen kiakadt a nevetésemen. Mondta, ilyet még életében nem hallott. Remélem, hogy ő is hasonlóképpen jól érezte magát köztünk. Azért később kijött néhány jó Super Mario Kart eredmény. Utána kipróbáltam a Kirby's Dream Course-t. Ez egy golfjáték Kirbyvel. Kirby a golflabda, és őt irányítjuk a pályán. A cél, hogy a pályán lévő ellenségeket kilőjük, és a végén begurítsuk Kirby-t a lyukba. Alapvetően nagyon jó játék, van logikája, de annyira nem kötött le.

Utánam Fantos próbálta ki a játékot Tutajkkal, én meg átültem Krisse mellé. Visszaadta a The Legend of Zelda: Phantom Hourglass-t, annak többjátékos módjával játszottunk. Ezt én annyira nem szeretem, mert eléggé ügyetlen vagyok benne. Linkkel kell Triforce darabkákat a saját területünkre gyűjteni. Az egyik játékos Linket irányítja, ő gyűjti a Triforce darabkákat, míg a másik játék három Phantomot irányít. Megrajzolja a Stylus-szal a Phantom útját, hogy elkapja Linket. De mivel előre rajzoljuk meg az útvonalat neki, ezért előre kell látnia, hogy merre megy Link. És mivel se elkapni nem tudom Linket se Linkkel kikerülni az őröket, ezért nem vagyok jó ebben a játékban. De kipróbáltuk a másik Nintendo DS-es Zelda többjátékos játékát, a The Legend of Zelda: Spirit Tracks-et, ez jobban ment. Itt mindkét játékot ugyanúgy Link, és itt is Triforce darabkákat kell gyűjteni. De itt nem kell elvinni sehová, csak gyűjteni őket, hanem mint a Mario játékokban az érméket. Amit összegyűjtöttünk, az a miénk. Itt a Phantomokat a gép irányítja. és ha elkap, nem halunk meg, csak elveszítünk néhány Triforce darabkát, de folytatjuk a játékot, amíg az idő le nem jár.

Csak ezután már nem volt erőm játszani. Annyira kimerített a nevetgélés, meg a marháskodás, hogy teljesen elfáradtam a végére. Ez nálam a részegség utáni másnapos állapot. Egy kicsit játszottunk még Krisse-vel a Mario Kart 8 Deluxe-szel, majd egyedül a Mario Kart Tour-ral. De aztán már csak lehajtottam a fejemet, amíg játszanak a többiek, ezután indultunk haza.

Nagyon jó nap volt, örülök annak, hogy négyen is jól tudunk szórakozni. A következő valamikor a két ünnep között lesz. A mai napi affért elnézem egy hibának. Télen is az Infinity-be szervezem, remélem az jobb lesz.

Három Haikyuu!! karakter mélyebb elemzése

Nem tudtam, hogy foglaljam össze a címben, amit írni szeretnék. De nem találomra választottam ki gondolatban három Haikyuu!! karaktert, akit jellemeznék. Hanem a három legsötétebb legzsémbesebb karaktert hasonlítanám össze: Kageyama, Tsukishima és Oikawa. Egyrészt, hogy milyen fejlődésen mentek keresztül, másrészt meg láttatni a különbséget közöttük, és felhívni a figyelmet problémákra. Nos, akkor:

• Kageyama Tobio: Hármójuk közül talán ő a legszerethetőbb. Már az elejétől komolyabb változáson megy keresztül. Tudatosodik benne, hogy rossz úton jár, de a változás felé vezető út számára is rögös. Ugyanakkor hamar viccesnek mutatja az anime a kirohanásait, ami érzékelteti, hogy nem kell őt komolyan venni. Ugyanakkor a Haikyuu!! első néhány részét komolyan nézve, amikor Kageyama a Kitagawa Daichi-ben volt, látva az örökös ordítozását a többiekkel, meg hogy szinte mindenkit ki akart zsigerelni fizikálisan, elgondolkodtatott, hogy én hogyan cselekednék. Oda jutottam magam, hogy szerintem én is ugyanúgy, mint a többiek: elfordulnék én is tőle. Hiszen csak a néző számára teszik nyilvánvalóvá, hogy komoly belső harcot vív magában, ez amúgy nem jön le annyira. Az egyetlen jel, ami erre utal, az az ökölbe szorított kéz üvöltözés közben. Az jelzi, hogy valójában szenved belül. Aztán az első évad során átmegy egy jellemfejlődésen, aminek köszönhetően egyre pozitívabb jelleme lesz. Ezért nem örültem az az első évad végének, amikor volt az Aoba Jousai-jal a meccs, és szerencsétlen Kageyamából teljesen hülyét csináltak az idétlen mosolyával, és beszólásaival. Az oda azért nem volt jó, én legalábbis azért nem örültem neki, mert Kageyama már korábban bizonyította, hogy kész egyenrangú csapattársként kezelni a többieket, beismerni ha téved, megkérdezni, hogy mit csináljon másképp. Úgyhogy arra a kis afférra az 1. évad végén nem volt szükség. Az egyedüli magyarázat, amit el tudok képzelni, hogy akkor játszott élesben Oikawa Tooru-vel, és a múltjában hozzá kötődő emlékek miatt volt ideges, hogy megmérkőzik vele, hiszen mint a legfőbb vetélytársa gondol rá. A szerethető mivoltára a "Hinata boke!" beszólása a másik fő bizonyíték.
• Tsukishima Kei: Na ő egy érdekes figura. Ő testesíti meg a gyermeki álomból csalódottan felébredt, frusztrált fiatalembert, akinek már nem lehet bemesélni, hogy bármit elérhetsz, csak hinned kell benne. Ezért is fontos szereplője a Haikyuu!!-nak, ő Hinata ellenpontja. Igazából tetszik, ahogy néha rákontrázik Hinata túl optimista attitűdjére. Néha ugyanis kifejezetten idegesítő Hinata túlzottan egyszerű látásmódja, amikor azt hiszi, hogy szimplán kemény munkával bármit elérhet. Csak hát Tsukki olykor erős cinizmussal juttatja Hinata értésére, hogy az élet nem csupán arról szól, hogy amiért kinyújtod a kezed, azt meg is kapod. A viselkedése főleg az első évadban olykor visszataszító. Nem egyszer gondolatban felrúgtam a csillagos égig, főleg amikor Kageyama hiába szólt rá, hogy ne hívja királynak, mégis. Nem tiszteli a másikat, de igazából ezzel Tsukki nagyon jót tett Kageyamának, mert így szembenézett a múltjával, és alighanem elfogadta, hogy a múltjában zsarnok királyként viselkedett. Tehát, ha úgy vesszük, Tsukishimának köszönhető, hogy Kageyama természete javult. Ami pedig a múltját illeti... Habár valóban lesújtó lehetett Tsukkinak, hogy a bátyja végig hazudott neki, én mást találtam volna ki neki. Valóban játszott volna, de Tsukishima egy nagyon rossz meccset nézett volna meg, ahol a bátyjának csapata nagyon csúnyán elhasalt. Ez jobban reflektált volna a jelen attitűdjére, és arra, amiért kiosztja Hinatát az 1. évad 4. részében. Egyébként meg érdekes volt látni, amikor megjelent, szívatta Hinatát és Kageyamát, szemmel láthatóan élvezte, de amikor elment, mennyire frusztrált volt Hinata miatt. Találkozott azzal a gyerekkori énjével, aki aztán csalódott lett. Ha úgy vesszük, maradt a borús személyisége, de sokat javult a természete, aminek köszönhetően végül szerethető karakter lett, aki nagyon is a csapatának hasznára van.
• Oikawa Tooru: A Haikyuu!! szereplők pöcegödre, a legalja... Nagyon kevés anime karakter van, aki annyira gyűlöletesnek tartok, mint őt. Oikawával ugyanis nemcsak az a gond, hogy rossz természete van, hanem hogy a végsőkig meg van győződve arról, hogy teljesen jól gondolkodik, jól csinálja a dolgokat. Mondjuk érdekes volt a közös múltja Kageyamával. Ahogy felnéztek egymásra, féltékenyek voltak egymásra (bár Kageyama az elején annyira nem), riválisai voltak egymásnak, azt hitték egymásról, hogy jobb a másik, és hiába gyakoroltak sokat, csak még frusztráltabbak lettek, mert elgondolásuk szerint nem fejlődtek. Lényegében kijelenthető, hogy egymás idegrendszerét csinálták ki. Csak a különbség ott van, hogy amíg Kageyama láthatóan tudta magáról legbelül, hogy rossz úton jár, Oikawa úgy viselkedik, mint aki meg van győződve arról, hogy vele nincs semmi baj, ő maga az isten. Ez aztán odáig fajul, hogy nem tiszteli az ellenfeleit, bizonyos esetekben a társait sem. Néha kifejezetten gonosznak láttam őt. És hogy mekkora egója van, azt a harmadik évad utolsó részében lehet igazán meglátni. Amikor a Karasuno megnyerte a meccset, és mondta, hogy nem marad ott megnézni az általa cirkusznak nevezett díjkiosztót. Az az igazság, hogy már önmagában attól nagyon tetszik a 4. évad, hogy Oikawa egyáltalán nem fog szerepelni benne. Ezek után még inkább abban reménykedek, hogy 25 részes lesz (de legalább is minél hosszabb), mert ez azt jelentené, hogy Oikawa hiátusa annál hosszabb lesz. Különben a mangaka igazságot tesz az 53. fejezet címével: "Oikawa Tooru wa tensai de wa nai". Nem is lehet zseni, mert akinek ennyire gyerekes, beképzelt, pökhendi személyisége van, az egyáltalán csapatkapitánynak alkalmatlan. Ő ilyen elrettentő példaként van az Aoba Johsai élén, de az biztos, hogy semmi szerethetőt nem tudok vele kapcsolatosan mondani. Ja de egyet igen: Ahogy Iwaizumi Hajime helyreteszi őt. Azt szeretem benne.