Sword Art Online másodjára

Leea nemrég beszélt nekem a Sword Art Online animéről, mert nemrég kijött a movie, és volt szerencséje látni. Én megálltam az első szériánál, hogy mennyire idióta lett, azóta ha nem muszáj, nem foglalkozok az animével. De ahogy beszélt róla, és hogy mekkora lelkesedéssel tette, úgy voltam vele, hogy adok neki egy második esélyt, és végignézem, immár a második szériával együtt. 5 éve láttam az első sorozatot, úgy voltam vele, hogy hátha másképp fogom most gondolni.

El is kezdtem, a 10. résznél tartok az első sorozatban, és hát másképp nem nagyon gondolom. Nálam ott megállt a dolog, hogy látszik rajta, hogy nagy animének szánták, amikbe szándékosan tettek nagyhatású jeleneteket a sorozatba, hogy ezáltal legyen népszerű és felhype-olt. Azoknak, akiknek ez az első animéjük, azokra jó eséllyel ez hatással is lesz. Mivel az animések generációja is folyamatosan cserélődik, tehát mindig lesznek új animések, így az ilyen jellegű animére mindig lesz igény, mert mindenkinek szüksége van arra az alkotásra, mely berántja az animék világába. Aztán persze előfordulhat az is, amikor olyan embert kerít hatalmába egy ilyen jellegű anime, aki már veteránnak számít, mégis meglát benne valami olyat, amitől megtetszik neki a dolog. Leea idetartozik. Nagyra tartom az animés látásmódját, és értékrendjét, és a Sword Art Online-ban is olyan összefüggéseket látott meg, amire nem is gondoltam volna. Mondjuk részint azért is, mert annyira ki voltam akadva, ahogy megjeleníti Kirito és Asuna szerelmét, hogy utána már nem is tudtam odafigyelni a részletekre. Aztán hogy kiakadtam a második endingre, hogy mennyire hatásvadász, azt most sem tudom elfelejteni. "Alig várom", hogy ismét halljam.

Igyekszem most úgy nézni az animét, hogy meglássam azokat, amikre Leea felhívta a figyelmemet, de szerintem azok majd nagyon későn lesznek, mert eleddig nem sok bonyodalmat fedeztem fel. Sőt, inkább visszaigazolva érzem, hogy miért kerültem a szériát. Szó nincs arról, hogy azért nem szeretném a Sword Art Online-t, mert egyébként hidegen hagynak az MMORPG-k (mert amúgy tényleg), sőt, amikor először néztem, kifejezetten hangulatosnak tartottam. A hangulatot most is érzem, sőt, most, hogy 2018 eleje van, és kezd látszani, hogy valósággá válik az anime, még jobban érdekelt a dolog. Habár a hangulata miatt nézeti magát az anime, azt gondolom így 10 rész alapján, hogy több hibája van, mint erénye.

Vagyok annyira optimista, hogy azt gondoljam, hogy a mangának kiváló a történetvezetése, ehhez képest az animében olyan egyenletlen, hogy nem igaz. A mangához való optimizmusom már abból a szempontból is megalapozott, hogy 2009 óta folyamatosan megy, tehát el tudom képzelni, hogy ott folyamatosan megy a történet előre. Ehhez képest az animében, hogy megáll monológokra, jelentéktelen eseményekre, hol meg hónapokat, éveket repülünk előre az időben, és már a 3. részben főhősünk, Kirito 50-es szintű. Gondolom, kikövetkeztethető, hogy nem volt szerencsém a mangához, de az az elképzelésem, hogy ahhoz, hogy animének is jó történetvezetése legyen, legalább 100-150 részesnek kellene lennie. Ez önmagában komoly probléma. Olyan érzésem van, mintha egy-egy fejezetet ragadtak volna ki a mangából egy-egy rész erejéig, aztán ugrottak egy nagyot, aztán megint elővettek bizonyos jeleneteket. Azt gondolom, hogy a készítőknek nem az volt a célja, hogy átfogóan bemutassa a történetet, hanem, hogy a hatásvadász jelenetekkel mainstreammé tegye az animét. Ez nagyon sikerült.

És ezt olyan jellegű hibának gondolom, ami után felesleges lenne a többiről beszélni. Az még "rendben" van, hogy aki meghal a játékban, az a való életben is, de hogy miért hal meg az is, akinek megszakad az internetkapcsolata, áramszünete lesz, vagy megpróbálják levenni a sisakot a fejéről? Ez elég nagy szemétség. Látjátok magatok előtt azt az anyukát, akinek fia napok óta nem mozdult ki a szobájából, benéz az anyja, hogy ugyan jöjjön már ki legalább enni valamit, vagy éljen szociális életet, de a fiú nem reagál, és akkor az anyja ezt megelégelve leveszi róla a sisakot. Hívhatja a hullaszállítókat, és intézheti a temetését? Szépen vagyunk. Egyáltalán akinek megszakad az internetkapcsolata vagy áramszünete lesz, az így járt? Állítólag ez a mikrohullámú dolog, hogy megsüti az agyát pillanatok alatt a játékosnak, aki valami miatt kikerül a játékból, az állítólag kivitelezhetetlen a valóságban, de ennek nem jártam annyira utána, hogy ezt meg tudjam erősíteni, vagy cáfolni. Aztán meg ahogy bemutatja a kapcsolatokat a játékosok között, ott érhetők tetten az igazán hatásvadász jelenetek. Meg a második részben csalónak nevezik Kiritót azért, mert próbálhatta a béta-tesztet, ezért tud dolgokat? Effektíve meg lehetne kérdezni, hogy akkor ők miért nem voltak résen, hogy kipróbálják a béta-tesztet, másfelől meg kiderül, hogy elég sok változtatás van benne a végleges változathoz képest, úgyhogy a béta-teszt féle csalás nem játszik. Aztán meg a kapcsolatok is... Én ugyan értem, hogy abból a szempontból komolyabban veszik, hogy többeket el lehetett gyászolni (a való életben is), de semmi hitelességet nem látok az érzelmek megjelenítésében.

A zene. Azért hallatszik, hogy Kajiura Yuki szerezte az anime zenéjét, mert valami mesterművet alkotott. Az openinggel viszont már annak idején sem voltam megbarátkozva. Az elsővel legalábbis. Az első opening előadója LiSA, a dal címe pedig crossing field. LiSA az Angel Beats!-ben a Girls Dead Monster tagjaként énekelt maradandót, ott lett széles körben ismert. Úgy emlékszem, hogy az Ichiban no Takaramonót ő énekelte, ami egy csodálatos ballada volt tőle. Viszont azt érzem, hogy ilyen gyors dalok éneklésére nem igazán alkalmas, mert túl sok érzelem van a hangjában. Azt érzékeltem, hogy a crossing field-ben is alkalmazta azon tudását, amik egy érzelgős dalhoz nagyon jók. Erős hangon énekel, de megvannak benne azok a hajlítások, "játékok" a hangerővel, hogy hatásos legyen egy lassú dal. De azt gondoltam, hogy azért választották ki LiSA-t az opening előadójának, hogy általa is kellően emlékezetessé tegyék az animét. Az első ending, a Yume Sekai már valamivel kellemesebb, melynek előadója az a Tomatsu Haruka, aki Asuna seiyuu-ja.

Azért 10 rész után is összegyűltek a gondolatok, és még nem is írtam ki mindent. Tartogatok még, mert ha végignézem, akkor is fogok írni az animéről, maradjon akkorra is. Nem hiszen, hogy kell ajánlani az animét bárkinek is, aki akarja, úgyis megtalálta már, vagy meg fogja találni.

MondoCon 2018. tél

Az idei első MondoCon most nem áprilisban volt (lesz), hanem múlt szombaton volt. Ott tudtam meg, hogy eredetileg most is Animekarácsonyt akartak, de nem volt decemberre időpont, ezért januárra hirdettek meg egy téli MondoCont. Kissé ambivalenssé kezd válni számomra a MondoCon, mert a régi hangulatot annyira már nem érzem (korral jár), de mindig, amikor megismerek egy dalt, meg hallgatok, az hoz lázba, hogy de jó lesz azt elénekelni a nyilvánosság előtt, és átadni annak a dalnak a hangulatát. Mára konkrétan két ilyen dal volt, valójában több, de azokból még nincs kfn, úgyhogy tavaszra is hagyok magamnak egy kis "lázat". :) Már ha a dal iránti láz megmarad akkorra is. Az a rossz, és részint ezért nem szeretek túl sokat gyakorolni, mert félek, hogy ha túl sokat hallgatom a dalt, akkor unalmassá válik. Úgyhogy csak óvatosan.

Jó innen Pestről járni rendezvényekre, mert akkor nincs reggeli vonatozás Békéscsabáról. Elég volt 9-kor elindulni, elsétáltam a 151-es buszhoz, azzal mentem el Kőbánya alsóig. Aztán a 3-as villamossal akartam továbbmenni, de az pont előttem ment el, újabb 10 percet meg nem akartam várni, ezért gyalog indultam el az Ónodi utcáig, onnan pedig Kőbánya felsőn át a Hungexpóig. Szinte azonnal, ahogy átértem a járdára, láttam a 28A villamost, de már elmenőben, és már későn esett le, hogy nemcsak a hármas villamos visz arra két megállót. Úgyhogy maradt a gyaloglás. Elértem, és a második emeleten egyből összefutottam bagszival. Hát úgy néz ki, csak megtört, és eljött a MondoCon-ra. Minden bizonnyal nagyon tetszett neki, amit látott. A karaoke teremben meg úgy néz ki, semmiről nem maradtam le, mert a karaoke teremben pont az első énekelt. Láthatóan kevesebben voltak most. Január, vizsgaidőszak, egy napos buli, és a többi. Ismerősök közül sem volt jelen mindenki. Waka jelezte, hogy most nem fog jönni, meg Superion sem lesz jelen. De ott volt 8, John, Miroku, Mai, Mazsibazsi, ToumeiNi meg a szervezők is hiánytalanul: Leea, Mystra, Tsuki, Nefu, és akiket nem ismerek annyira úgyhogy a hangulat rendben volt.

Ahogy írtam, megismertem néhány olyan dalt az elmúlt napokban, amik annyira megtetszettek, hogy na mondom, ezeket élmény lesz elénekelni. Az egyik ilyen a ClassicaLoid anime egyik endingje, a How to Win! ~Toccata to Fugue Yori~. Ez a 12. rész endingje, amikor Bach helyreteszi a többi zeneszerzőt. Azonnal megszerettem ezt a számot, rengeteget hallgattam, és pár nap alatt meg tudtam úgy tanulni, hogy el is tudtam énekelni. Hogy maga az anime, és az, hogy a különböző endingekhez (minden egyes résznek különböző endingje van) felhasználták a jól ismert és közkedvelt komolyzenei darabokat, hogy ezek mennyire számítanak kultúrbűnözésnek, és hogy megbocsájthatók-e, arról majd egy későbbi postban fogok elmélkedni. Pont a MondoCon előtti estén láttam a 17. részt, ami eléggé idióta volt. Az volt az, amikor a mandarintól a néhány szereplő feje leesett, és virágok nőttek a helyükre. Nagyon bíztam abban, hogy ez csak egyszeres kisiklás volt, de aztán, amikor láttam, hogy a 18., és a tegnap látott 19. rész is ennyire idétlen volt, kezdek kiábrándulni az animéből. Pont azért szerettem meg nagyon, mert tele van jó értelemben vett debil poénokkal, amikre kifejezetten vevő vagyok, és nagyokat tudok rajtuk nevetni, de a 17. résztől mintha egy fonalat vágtak volna el. Az egész átment ilyen rossz értelemben vett idiótaságba. Olyan gondolatom is volt, hogy megadom neki a 10 pontot, mert humor tekintetében nagyon teljesít, de a 9-es erősen a 8-as felé hajlik lefelé. Csak nehogy túlzottan kihajoljon.

A második dal, amit nemrég ismertem meg, tudtam, hogy nagyon necces lesz, de annyira tetszett, hogy elő akartam adni. Előző nap megpróbáltam elénekelni, de sehogy nem találtam a magas hangokat. A Yu-Gi-Oh! GX anime negyedik openingjéről beszélek, mely a Precious Time, Glory Days címet kapta. Előadója pedig a Psychic Lover, akiket a Vanguard Fight! dallal ismertem meg. Az a dal túl egyszerű, egyáltalán nem tetszik, mégis az volt a gondolatom, hallva az énekest, hogy sokkal többre képes annál, mint amit ott előadott. Elővettem az albumaikat, és volt néhány olyan daluk, ahol ezt bizonyította. Az egyik ilyen a Yu-Gi-Oh! OP kislemez, melynek B-side track-je is hihetetlen jóra sikeredett. Megcsinálom belőle, és el fogom énekelni tavasszal. Élesben még nem próbáltam, de el tudom képzelni, hogy az sikerüljön. Egyébként a Psychic Lover énekese egy elvesztegetett lehetőség, mert hallok érzelmeket a hangjában. El tudom képzelni róla, hogy lassú balladákat mély érzelemmel, hitelesen énekeljen el. A dal sajnos élesben sem ment, de megpróbáltam. Azt már kb. 2 éve észrevettem magamon, hogy amikor elérem azokat a magas hangtartományokat, amiket régebben gond nélkül ki tudtam énekelni, mintha valami rezgést éreznék a torkomban, ami ingerli, és utána nem tudok jól énekelni. Szerintem ez annak a következménye, hogy nincs képezve a hangom, és elvesztettem annak a képességét, hogy jól képezzem az igazán magas hangokat. Sokszor erőből megyek rá, és szerintem az a bizonyos rezgés, ami megterheli a torkomat, ennek az eredménye. Kell valaki, aki segít kiénekelni jól a magas hangokat, és akár kiterjeszteni a tartományt, ha lehetséges. De azért itt jön ki az, hogy az első hallásra egyszerű shounen dalok is mennyire nehezek hangtechnikailag, és az, hogy ebből a szempontból ilyen komoly dalokat írnak egy olyan animéhez, amit ugyan sokan néznek, de a zenéjüket egyáltalán nem veszik komolyan, az legalább annyira elvesztegetett lehetőség, mint amikor egy énekes képességében és zenei stílusban pályát téveszt.

Újdonságot találtak ki a karaokésok, aminek kivitelezését sokáig nem tudtam értelmezni. Dalcsata néven tették ismertté, csak amikor megtudtam, hogy ennek a japán neve "Uta Gassen", akkor döbbentem rá, hogy mi is ez. Van egy Ranma 1/2 OVA, aminek címe Nettou Uta Gassen, azt láttam, ott volt ilyen dalcsata, az érdekes volt. Ennek az a lényege, hogy a jelentkezőket sorsolással két csoportra osztják, piros és fehér csapatra. Ki kell választani mindkét csapatnak 3-3 dalt, felosztani, hogy melyiket kik éneklik (nem kell egy dalban minden egyes tagnak részt venni), és a csapatok felváltva éneklik fel a dalokat. Kalapból húztuk ki, hogy piros vagy fehér csoport tagjai leszünk-e. A fehérbe kerültem, és ahogy elnéztem a többieket, és egymást, nem áltattuk magunkat. Tudtuk, hogy a piros csapatban összességében jobb hangú versenyzők voltak, ráadásul a három dalt is nehezebben találtuk ki, és annak felosztásában is vita volt, hogy ki melyiket énekelje. De meglett végül. Én két dalban vettem részt. Az egyik a Slayers: Give a reason dala volt, a másik meg a Full Metal Panic! tomorrow. Igazság szerint a harmadik dalra nem emlékszem, hogy melyik volt, de talán a Suzumiya Haruhi no Yuuutsu egyik karakter dala. Igen, abban nem kérek részvételt. Inkább a két klasszikus dalt erősítettem. Azt mondtam a többieknek,  hogy mi két dologgal tudunk javítani. Ha átéléssel éneklünk, és átadjuk a dal hangulatát. Ebben annyira rosszak nem voltunk. De az eredményhirdetés számomra kellemetlen volt. Közönségszavazás volt, kiálltunk, és olyan volt, hogy a csapattagoknak elő kellett lépni, és a közönség kézfeltartással szavazott. Ez olyan volt nekem, mintha ki lettünk volna állítva, hogy ha tetszünk, akkor szavazzatok ránk. 79-35 arányban nyert a másik csapat. Azt gondolom, hogy azért valamit sikerült kihozni a dologból.

Kavarodás azért is volt, mert rögtön ezután jött a zene tippmix, és voltak, akik nem tudták, hogy mire is kell szavazni, de ha már kell, akkor szavaznak. A zene tippmixen részt vettem, és mivel nemigen vagyok jártas a 2017-es animékben, valamint nem rajongok a vocaloidokért, ezért igencsak nehéz volt számomra. Egyetlen egy dalt tudtam, az pedig a GARO -VANISHING LINE- endingje, amit Okui Masami énekelt, hát persze, hogy tudom azt. A Super Lovers 2 volt a listában, amit láttam, meg a MARGINAL#4 KISS kara Tsukuru Big Bang-et, reméltem, hogy bekerülnek ezek is, de sajnos nem. Így az elérhető 52,5 pontból 1 pont a biztos, a többi meg szerencse kérdése. A zenekvízen hallható egyéb zenék közül igazán nem maradt meg egyik sem.

És ha már Okui Masami, az egyik dalát is el akartam énekelni az egyik tavalyi kislemezéről. Úgy döntöttem, hogy lassúra veszem a ritmust, és az Ano Koro no Boku to Ima no Boku című dalt fogom énekelni tőle. Szeretem ezt a számot, kellemes, vidám, lassú dalt. Jó is volt énekelni, de utána körbementem szétnézni. A konzolrészleg most viszonylag szegényes volt. Se XBOX, se PlayStation. Jó eséllyel nem akartak 1 napra kijönni, így most inkább a PC-k, MMORPG-k és retro konzolok voltak. Amikor voltak a japán, koreai zenei videók, akkor ültem le a retro gépekhez. Nintendo 64-en játszottam Mario Kart 64-et, majd amikor felszabadult a Nintendo GameCube, átültem játszani a Mario Kart: Double Dash!!-sal. El is telt az idő. Meg az árusoknál is szétnéztem. Eszembe jutott a Hetalia 1 manga, ami nagyon szeretnék megszerezni, de úgy néz ki, hogy beszerezhetetlen. Ellenben találtam a Fumax kiadónál Uncharted könyvet, amit szintén kerestem. Az eredeti 3500 forint helyett 1000 forint volt, valamint szétnéztem a MangaFannál azoknál a mangáknál, melyet a jegyárból lehet 1000 forintot levásárolni. Nagyon rég nem vásároltam mangát, hát elérkezettnek láttam a lehetőséget. A helyzet az, hogy minden mangám Békéscsabán van még, és nem emlékszem, hogy hol hagytam abba az egyes sorozatok vásárlását. Azt vettem meg, amelyik a leginkább érdekelt, és a legkisebb esélyét éreztem annak, hogy már megvan, ez pedig a Love.com 5 manga.

Jó vásár volt mind a kettő. Néha gondolkodok azon, hogy jó lenne újra venni mangákat, és beszerezni a még hiányzókat. Egész polc lenne tele mangákkal. Most itt vagyok Békéscsabán, és láttam, hogy jól döntöttem, ez tényleg nincs még meg. Le is fényképeztem a manga-gyűjteményemet, most így néz ki.

Ez a kép már csak azért is jó, hogy tudjam, hogy miket kell még venni, ha a teljes magyar manga gyűjteményt a birtokomban szeretném tudni. Vannak, amiket lehet, hogy érdemes lenne újraolvasni, mert egyáltalán nem emlékszem a történetükre. De amúgy jó volt újra mangát venni, és olvasni, tényleg vennék ismét aktívan, ha lenne rá lehetőségem.

Miután véget ért a zenei videók vetítése, visszatértem a karaoke terembe. Egyszer énekeltem még egyedül, aztán John találta ki, hogy énekeljünk együtt, azt is bevállaltam. Egyedül Az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II: REINCARNATION dalát énekeltem. Pont előttem énekelt két japán srác együtt. Általuk autentikusan hallhattuk a Naruto: GO!!! dalát. Nagy hangulatot csináltak, az egész terem nekik tapsolt. A végére Leea megkérdezte tőlük, hogy milyen nekik romaji szöveget olvasni, azt mondták, hogy nagyon nehéz. Amúgy nagyon jók voltak. Énekhang tekintetében az egyik jobb volt, de mind a ketten nagyon jó hangulatot csináltak. Aztán jöttem én. Arra nem gondoltam volna, hogy lesz még arra idő, hogy Johnnal elénekeljük a Kaleido Star második openingjét, a Yakusoku no Basho he dalt. Yonekura Chihiro dalokat bármikor szívesen. Még egy éneket kiemelnék. Nem is tudom, melyik animéből énekelt egy lány, de valami csodálatosan énekelt. Eszperantó nyelven énekelt, de nem hittem el, hogy ennyire átérezte a dalt. Beszéltünk vele Lexivel egy kicsit, mert tényleg nagyon a hatása alá kerültünk. Lefényképeztem a dalszöveget, amit magával hozott, hogy legalább ez legyen kiindulópont, ha megkeresném a dalt. "Patoma Inverted (ending song)" ez állt a címsorban. Mond ez valakinek valamit?

Aztán már nem volt sok hátra. Sajnáltam, hogy véget ért, jó nap volt a mai, jó volt találkozni a karaokés csoporttal. Remélem, hogy a tavaszi MondoCon április 14-15-én lesz a születésnapomon, de egy héttel előtte.

Pan-Dji: Vádirat

Elolvastam Pan-Dji: Vádirat című könyvét. Nagyon tetszett, hihetetlenül jó könyv, és pont azért, mert nem egy észak-koreai rezsim elleni lázadó történetét mutatja be (valószínűleg igen rövid életű lenne ezen próbálkozása), hanem átlagemberek olyan történéseit, akik élték mindennapi életüket, csak olyan dolgot kényszerültek tenni, ami észak-koreai szemszögből bűnös. De a miénkből teljesen átlagos, ami bárkivel megtörténhet. És mégis...

Hiszen miért lenne bűn, ha valaki meg akarja látogatni súlyos beteg édesanyját a szülőfalujában? Vagy miért lenne bűnös az, aki elhúzza a sötétítőfüggönyt, mert a gyereke megijedt egy festménytől, ami az ablakukba belátszik? Azt már könnyebb megfejteni, hogy miért bűnös az, aki Kim Ir Szen halálakor elrendelt gyászidőben a ligetben udvarol egy lánynak, és virágot szed neki. De ezek mind bűnök Észak-Koreában. Abban az országban ugyanis nem jegyeket kér az ellenőr, a vonaton az utazó közönségtől, hanem engedélyeket. Utazni ugyanis csak engedéllyel lehet. Azért nem lehet csak úgy elutazni, mert az elsődleges szempont a kommunizmus építése, minden mást ennek vetnek alá. Aki nem szerez engedélyt, vagy megtagadják tőle azt, és ennek ellenére vonatra száll, az csak a padok alatt, csomagok között utazhat, ha nem akar lebukni, és kemény meghurcoltatásnak kivetni magát. A sötétítőfüggöny elhúzása meg a történetben azért volt bűn, mert a hölgy a Kim Ir Szen tér közelében lakott, és belátszott a Nagy Vezér óriási arcképe, és egyrészt, mi az, hogy valaki erre elhúzza a függönyt, másrészt meg azt gondolják, hogy ezzel akar az ellenséges kémeknek jelezni. Hogy mit akar ezzel jelezni, azt el nem tudom képzelni. Az az egy gondolat jutott eszembe, hogy ezzel azt jelzi, hogy van valaki, aki ily módon lázad a rendszer ellen, és ezt jelzi a kémeknek, más értelmes indok nem jutott eszembe.

A harmadik felvetésről meg érdemes külön beszélni, mert ez téma volt néhány éve nálunk is, amikor nyilvánosságsra hozták, hogy Kim Dzsong-Il meghalt, és hogy mekkora "sírás-özön" volt Észak-Korea szerte. Erre lehet azt mondani, hogy hetedhét országra szólt. És tényleg. Felvetették akkor, hogy őszinték ezek a könnyek? Azt válaszolta a meghívott vendég, hogy igen. Mert annyira a saját rendszerükben élnek, hermetikusan elzárva a külvilágtól, hogy nem igazán viszonyítási alapuk arra, hogy lehet másképp is élni. Hiteles biztos, hogy nincs, de ezt már elemeztem korábban. Mindenesetre erre ez a könyv némileg rácáfol, ugyanis a sztori Kim Ir Szen halála után kb. 2 hónappal játszódik, és egy magas rangú személy kifejezetten álszentnek látja a könnyeket. Le is van írva, hogy miért, de azt nem nehéz kitalálni, hogy jaj annak, akinek gyászos "buzgalma" kívánnivalót hagy maga után.

Tehát tényleg szívbemarkoló történetek vannak a könyvben, és pont attól, ahogy feljebb is írtam, hogy ezek a sztorik ott bárkivel megtörténhetnek. A nép ott egy olyan rezsimben él, mely saját nemzetét irtja ki. Ahogy áll a könyvben, és mennyire igaz. Gyereknek nézi a saját népét, nem dönthet senki önállóan, mindenkit megfigyelnek, és aki kicsit is gyanús, azt ha nem is viszik el, de alaposan elbeszélgetnek vele, hogy ez így nincs jól. Amikor elkezdtem olvasni, akkor írtam, hogy nem tudom elképzelni, hogy bárki is rendszerellenes legyen. És azért bőven voltak itt olyan történetek, melyek rávilágítanak, hogy a különböző elnevezésű Vezetők tényleg nem örvendenek 100%-os népszerűségnek. Hiába a sok propaganda, és a Kommunizmus építésének hirdetése, azért az észak-koreaiak is emberek, nekik is ugyanúgy a család és a barátok a legfontosabbak, és ha nem lehetnek mellettük, akkor azért megérzik, hogy miről is szól ez a rendszer valójában, és akár a végletekig is elmennének értük. Az előszóban meg is magyarázzák, hogy miért Vádirat a könyv címe. Minden egyes fejezet külön-külön története egy vádirat Észak-Korea ellen.

Így azért lehet érezni, hogy miről szól a könyv valójában. Gondolkodtam azon, hogy kinek lehet a könyvet ajánlani, de nem tudok nagyon réteget mondani. Talán annak, aki szeretne minél többet tudni a világról, érdekli, milyen az észak-koreaiak mindennapja. Én mint ázsiai kultúra iránt érdeklődő, vettem meg a könyvet, és nagyon élveztem az olvasást.

Középiskolás bébicsősz

Mielőtt nyilvánosságra hozták a mostani szezon animéit, korábban tudomást szereztem a Gakuen Babysitters animéről. Ha jól emlékszem, Suzuki Yuuto osztott meg a Twitter oldalán egy kislemez borítóképét, ahol egy fiatal srác egy kisgyereket tart a kezében. Hát vajon miféle anime lehet az, ahol egy középiskolás fiú egy gyerekre vigyáz? Azonnal felkeltette az érdeklődésemet, mert számomra imponáló az, amikor azt látom, hogy egy férfi is szinte ugyanúgy gondoskodik egy gyerekről, akár egy anya. Ezért utánanéztem. Ohno Daisuke a dal előadója, és kinyomoztam, hogy miféle animéről maradtam le. Akkor láttam, hogy a kislemez csak most fog januárban megjelenni, akkor még nem maradtam le semmiről. A címe is aranyos: Endless Happy World. Semennyire nem lehet komolyan venni, de annyira illik az animéhez, hogy bőven belefér, hogy megismerjem.

Az animét meg tegnap kezdték el adni, meg is néztem. Voltak előzetes gondolataim, amikor megláttam a kislemez borítóját: egy végtelenül békés, kedves anime lesz, amelyik bárki számára fogyasztható, a főszereplő srác pedig egy szelíd, jóravaló, kedves fiatalember. Az első rész alapján azt érzem, hogy ez tökéletesen olyan lesz, amilyennek gondoltam. Ez egy hihetetlenül aranyos anime, aminek ugyan nincs komoly története, de a maga nemében egyszerűen fantasztikus. A főszereplő srác Kashima Ryuuichi, akinek szülei repülőgépszerencsétlenségben hunytak el. A temetésen találkozik egy idős asszonnyal, bizonyos Morinomiya Yoko (mire ki tudtam mondani a családnevét...), akinek a fia, és annak felesége halt meg a balesetben. Imponált neki, hogy bár látja, hogy a fiú gyászban van, mégsem ejt egy könnycseppet sem, nem sajnálja magát. Ő egy iskola igazgatónője, és gondozásba veszi a fiút és kisöccsét, ha cserébe vezetője lesz az iskolájának Babysitter klubjának. Itt valós foglalkozások történnek, tehát szülők hozzák a gyereküket ide, hogy vigyázzanak rájuk a klubtagok. Ryuuichi-re azért volt szükség, mert a klubnak egyetlen tagja sem volt, ellenben maga a "szolgáltatás" élt, amit az egyik, már érettségizett diák vállalt el. Hozzá csatlakozik Ryuuichi. Egyből megtudja, hogy gyerekekre vigyázni, bizony nem könnyű feladat, hiszen 5 gyerek, 5 különböző személyiséggel rendelkezik, és persze mindenki máskor éhes, másféle foglalkozást igényel. A legharciasabb közülük Kamitani Taka, aki egyből kardot ragad, és harcolni akar a többiekkel. Ryuuichi-t sem hagyja békén. Egyből rámászik, hogy játsszon vele. Ott vannak még az ikrek is, Mamizuka Takuma és Mamizuka Kazuma, akik bár két tojás, mégis teljesen más személyiségek. Takuma mosolygós, csupa energia, de Kazuma, aki sokkal érzékenyebb, visszafogottabb, és gyakran könnyesre áll a szeme. A két lány közül a nagyobbik, Kumazuka Kirin, aki szintén energikus, tipikus kislány. Az egyetlen csecsemőkorú, egy lány, Sawatari Midori, akivel sokat még nem lehet kezdeni, a gondoskodást viszont annál inkább igényli. Hozzájuk csatlakozik Ryuuichi kisöccse, Kashima Kotaro, aki egy csendes kisfiú. Beül a sarokba, és nézegeti a képeskönyvet, innestől ő elvan magában, és nem vágyik különösebben társaságra. Persze, szívesen veszi, ha felolvassák neki a mesét, vagy ha a társaival együtt nézegetik a képeskönyvet.

Igazából az iskola igazgatónője rajzstílus tekintetében kilóg a többiektől, mert korántsem olyan kellemes vonású, mint a többiek, hanem mogorva, kifejezetten kellemetlen ránézni. Ráadásul akkora haja van, hogy ha az karfiol lenne, az mezőgazdasági csodának számítana.

Az első rész alapján nagyon jó animére számítok, a rajzstílus pedig kiemeli az anime aranyosságát. A gyerekek sok derűs pillanatot okoznak, úgyhogy azt gondolom, hogy a maga nemében ez egy nagyon jó alkotás lesz. Teljes körű bizalmat szavaztam neki a 10 ponttal, remélem, a végéig rá fog szolgálni.

Újabb Mario Kartos eredmények

De most régebbi Mario Kartokban tettem próbára magam. Méghozzá a Mario Kart Wii-ben és a Mario Kart DS-ben. Mind a két eredményt 150cc-n, nehéz gépi ellenfelek ellen értem el. Ezekben valamivel jobb eredmények születtek.

Azért látszik, hogy rengeteget játszottam a Mario Kart Wii-vel, amikor megjelent. Akkor még másabb is volt a társaság, másrészt meg MSN-en verbuválódott össze a csapat, és teljesen spontán szerveztük meg a versenyeket online. Nem is feltétlen versenyek voltak, hanem online meccsekbe csatlakoztunk be, és ott játszottunk együtt kötetlenül. Persze itt is voltak, akik lényegesebben jobbak voltak, mint én, de rendkívül módon élveztem a versenyeket, és nagyon sok órát játszottunk együtt. Ennek utóhatása ez az eredmény. Nem is emlékszem, hogy valami komoly gikszer történt volna a játékok során. Egy párszor voltam második. Azt hiszem, kétszer voltam negyedik, ez volt a legrosszabb eredményem. De jó játék volt, nem untam a 32 menetes versenyt. Azért is tartom jónak az eredményt, mert tárgyakkal mentem. Majd megyek egy tárgyak nélküli versenyt is, kíváncsi vagyok, hogy lesz-e jobb eredmény.

És a Mario Kart DS:

Itt azért van "csak" 300 pont, mert itt egy verseny alatt 10 pontot lehet szerezni, tehát a maximálisan megszerezhető pontszám 320. Ha arányosítjuk a 480-hoz, akkor 450 pontot sikerült elérni, ami nagyon jó eredménynek számít. Elégedett vagyok ezzel az eredménnyel. Ehhez nincs igazán mit hozzáfűznöm, itt nem lehet beállítani, hogy tárgyak nélkül játszunk. De így is menő lett.

Yuri!!! on Ice végignézve

A végére értem a Yuri!!! on Ice animének. Hát, a kezdeti 9 pont a végére leesett 7 pontra. Egyszerű a magyarázat: Túlságosan rövid az anime ahhoz, hogy részletesen kifejtse azt, amit bele akartak sűríteni 12 részbe. Azt gondolom, hogy egy olyan anime esetében, ahol nemcsak a sportágat mutatják be, hanem a szereplők közötti kapcsolatot, valamint az érzéseiket, emlékeiket az adott sportághoz, annak legalább 26 részesnek kellene lennie, de még jobb az 52 rész. Tudom én is, hogy miért ilyen rövidek az animék manapság, hogy futószalagon gyártyák az animéket, és könnyen fogyaszthatónak kell lenni, csak ennek oltárán feláldozzák azt, hogy igazán maradandó legyen az anime, hiszen nincs idő arra, hogy megismerjük a karaktereket, megérezzük, hogy miért fontos nekik, amit csinálnak. Csak a jégtáncuk alatt látunk jeleneteket a múltjukból, és elsírják magukat a végére. De igazából még a két Yuri közötti rivalizálás sem bontakozott ki. Tudható az oka, de egy pillanatra sem érzékeltem ennek jelentősségét.

A kontrasztot leginkább a Kaleido Star animével tudom érzékeltetni. Az az anime 51 részes, és a cirkuszi akrobatikus műszorszámokkal nem áll annyira távol a sporttól, még ha hivatalosan nem is sportanime. A Kaleido Star-ban az volt a nagyon jó, hogy volt idő megismerni a karaktereket a hosszúsága okán, és láthattuk, érzékelhettük azt is, hogy miért annyira fontos nekik a cirkusz, vagy hogy milyen személyiségek. Bár ehhez a személyiség dolgához jó eséllyel az is hozzájárul, hogy régebben jobban odafigyeltek arra, hogy a karaktereknek jellegzetes személyiségük legyen. Így mindenki tudott magának személyes kedvencet választani, akivel tudott azonosulni.

Ez minden negatívum, amit fel tudok hozni a Yuri!!! on Ice kapcsán. A baj csak az, hogy többet is magába foglal. Pedig kár érte, ha nem is lett volna olyan jó anime, mint a Kaleido Star, azért megközelítette volna. Ígértek ugyan második évadot (legalábbis az utolsó rész utolsó jelenetéből ez jött le), de ez nem menti meg attól, hogy el lett sietve az első évad. Olyan érzésem van, mintha az érzelmek felületets bemutatásával a rohanó világra asszociálnának. Sajnos sikerült. Úgyhogy nem lett annyira jó anime, mint amekkora rajongótábora van. De hát ismerhető ennek az oka.

Problémás grafika a Super Nintendo Classic Mini konzolon

Az utóbbi időkben olvastam néhány véleményt, kritikát a Super Nintendo Classic Mini konzollal kapcsolatban. Mindenki szereti, de a grafikát komoly kritika éri, pontosabban, ahogy megjelenik HD TV-n a kép. Főleg a Donkey Kong Country kapcsán mondják, hogy alig ismerik fel a grafikai elemeket. Egy ilyen véleménynél megkérdeztem az íróját, hogy mekkora felbontású TV-n játszott vele. Mondja, 55"-os (139 cm). Az extrém nagy a konzolnak.

Tudni kell ugyanis, hogy a játékok felbontásán nem változtattak, az eredeti változathoz képest. Csak a menü lett 720p-s, maguk a játékok maradtak kb. 256×224 pixel méretűek, ez nagytévén tényleg csúnyának tűnik. Nekem itt Pesten 19"-os kis TV van, és szépek rajta a SNES játékok. Össze van sűrítve, és pont a Donkey Kong Country van speciális helyzetben, ugyanis pre-renderelt 3D grafikát alkalmaztak, ami 1994 végén még nagy dolognak számított. Arról van szó, hogy a PlayStation megjelenésére reagáltak a Nintendónál ezzel a játékkal. Azt akarták bebizonyítani, hogy 16-bites konzolra is lehet olyan játékot fejleszteni, mint amit PlayStationre. Ez azt hiszem, hogy sikerült is. Csak mivel 16-bites konzolra fejlesztették azt, amit 32-bitesre szokás, ezért csak kisebb, normál méretű TV-n mutat szépen a játék, nagyképernyős TV-n tényleg szétesnek a karakterek.

Tehát kisebb TV-n érdemes játszani a Super Nintendo játékokat. Amit én inkább problémásnak tartok az az, hogy csak HDMI csatlakozást tettek lehetővé. Már a NES Classic Mini-nél is kerestem a lehetőséget, hogyan konvertálhatnám át SCART csatlakozóssá a bemenetet. Lehetséges, csak ha jól emlékszem, egy ilyen vezeték eléggé drága. Pedig jó lenne, mert én is azt gondolom, hogy az szép és jó, hogy a menü 720p-s, de mivel a játékok felbontása maradt a régi (nem is nagyon változhat), ezért teljesen feleslegesen foglal el egy HDMI bemenetet. Úgyhogy ebből a szempontból teljes joggal árulják a hamis NES Classic Mini-ket SCART csatlakozóval, mert az bőven elég hozzá. Ráadásul régi, képcsöves TV-khez is lehetne kötni, ami szintén jó pont lenne. Mondjuk, hogy mennyivel szebb egy Super Nintendo játék kivitelezése HDMI kábellel, azt ugyan nem tudom. Egy SNES játék ugye meghatározott színmennyiségből áll, amit egy SCART kábel is bőven ki tud hozni, amit ezen egy HDMI kábel segíthet, hogy szebben, élénkebben jeleníti meg a színeket, de ez függ a TV-től is.

És ha már megemlítettem a képcsöves TV-ket. A '90-es években hasonlóképpen érzékelhető volt, hogy nem mindegy, mekkora átmérőjű TV-hez kötjük a konzolt. Ilyen különbségek nem voltak, mint most, de az szemmel látható volt, hogy ha kisebb TV-hez kötjük a Nintendo gépet, akkor szebb a kép. Ennek egyszerű az oka. Régen mindegyik TV-nek fix felbontása volt, tehát a kisebb TV-k pixelsűrűsége nagyobb volt, ami szebb képet eredményezett. Méghozzá azért, mert kisebb pixelekbe sűrűsődtek a képpontok, ahogy a színek is, így erősebb színekkel és kisebb pixelekkel szebb a kép. Emlékszem 37 cm átmérőjű kis TV-n nagyon szép volt a kép. De ott a másik oldal, hogy négy játékos osztott képernyőt nehéz kivenni. Személy szerint az 51 cm képátmérőjű TV-ket tartom ideálisnak, ha képcsöves TV-ről van szó.

De ami a Super Nintendo Classic Mini-t illeti, a konklúzió az, hogy nem a gép tehet arról, hogy nagy TV-n csúnya a játék. Érdemes kisebb TV-re kötni, azt már nagyobb hiányosságnak gondolom, hogy nincs SCART csatlakozás. Ezt leszámítva bőven megéri venni. Keressétek, keressétek, és járjatok szerencsével, igyekezzetek a lehető legolcsóbban megvenni.

Mario Kart 8 eredmények

Egyedül töltöttem a szilvesztert, de nem éreztem magam magányosnak. Eltelt az idő. Gyakoroltam Mario Kart 8-ban, hogy felmérjem épp hogy állok. Két versenyt mentem. Mind a kettőben 32 futam volt, 150cc, nehéz gépi ellenfelekkel. A különbség ott volt, hogy először tárgyakkal mentem, majd tárgyak nélkül. Érdekes eredmény született.

Amikor tárgyakkal versenyeztem, azt épp, hogy megnyertem. Nem volt kifejezetten elvárás magammal szemben, csak játék közben ahogy számolgattam magamban, hogy 480 pont a maximum, és nem állok rosszul, na gondoltam, ha meglesz 380 pont a végére, tehát 100 pont lenne a veszteség, akkor elégedett leszek. Ez épp hogy elmaradt. Többször voltam hatodik a játék során, ez volt a legrosszabb eredményem, de voltam első is többször egymás után. Van úgy, hogy kicsit kienged a figyelmem, és pont akkor megyek neki egy banánhéjnak, vagy csap el egy zöld teknőspáncél. És hogy mennyire a véletlenen múlik a verseny, az azért megnyilvánul abban is, hogy eléggé szorosak voltak a végeredmények. Az 1-4. helyezettek között, majd egy nagy szakadék, és a második nagy csoport 5-12. helyezettek közötti pontszámok. Ez is mutatja, hogy ha tárgyakkal játszunk, akkor azért szerepet játszik a szerencse, és akár egy utolsó helyezett is lehet egy-egy verseny erejéig akár a középmezőnyben is, ha az előtte levők valóságos detonáció áldozataivá válnak. Hasonlóképp kerültem én is a középmezőnybe.

Ha tárgyak nélkül játszunk, némileg másképp fest az eredmény.

A nagy szakadék itt is megvan a 4. és az 5. helyezett között, de nagyobb a szóródás a pontszámok között. Ez azt mutatja, hogy ha kisebb szerepet kap a szerencse, akkor nem nagyon van elmozdulás helyezésekben.

Nekem is magasabb lett a pontszámom. Ebből azt a következtetést vonom le, hogy van tudásom a játékhoz, megy is, csak tárgyakkal nem tudok manőverezni. Egyébként élveztem a játékot tárgyak nélkül is, nem éreztem, hogy unalomba fullad. Sőt, olyan érzésem volt, hogy valódi, komoly versenyt megyek Mario Kartos közegben, és nagyobb súlyt kap a tudás. Úgyhogy nekem nincs bajom a tárgyak nélküli játékkal.

És hogy milyen volt a kocsim?

• Buggybud
• Roller
• Super Glider

Február 10-én lesz egy Mario Kart verseny, melyet a Facebookos Mario Kart Hungary csoport szervezett meg a Game Park támogatásával, a cseh forgalmazó meg meglepő módon igent mondott a versenyre. Érdemes jönni, mert a nyeremények sem akármilyenek. A plakát:

A részletes szabályzat a Game Park weboldalán olvasható. Nevezettek minél többen.

Az teljesen nyilvánvaló számomra, hogy ezzel a 411 pontos eredménnyel semmi esélyem nincs. Ugyanis akik nagyon keményen játszanak, azok szinte biztos, hogy hasonló körülmények között összehozzák a maximális, 480 pontot. Sőt, mivel tárgyakkal fogunk versenyezni, inkább a 374 pontos eredményemmel számoljunk, csak rosszabb a helyzet. Ennek ellenére neveztem, egyrészt játszok egy jót, másrészt meg ha sokkal többen leszünk, jobban látszik majd, hogy országos viszonylatban hogy állok. Arra számítok, hogy fognak gyengébbek is nevezni, így nagyjából a középmezőnyben lehetek. Ha a játék nehézségét nézzük, akkor alapvetően elégedett vagyok a jelenlegi tudásommal, és azt gondolom, hogy magamhoz képest jó ez az eredmény, de bőven tudok még fejlődni. Arra már biztosan nincs idő, hogy egy hónap alatt a legjobbak közé kerüljek, de folyamatos gyakorlással javíthatok még. Nekem az is dicsőség, ha jobb helyen fogok végezni. Nem titkolom, hogy rettenetesen örülnék, ha az enyém lenne az első díj, mert nagyon fáj a szívem a Super Nintendós kiadású New Nintendo 3DS XL miatt, de a realitás az, hogy dolgozni fogok érte. A versenyre meg gyertek minél többen.

Jégtánc komolyzenére

Teljesen legitim dolog. Most két olyan animéről szeretnék írni, amit most nézek, de akár összefüggés is lehetne köztük. Az egyik a ClassicaLoid, a másik meg a Yuri!!! on Ice.

A ClassicaLoid egy Yonekura Chihiro utóhatás, ugyanis az egyik rész endingjét ő énekli, ráadásul magyar vonatkozása is van, ugyanis Liszt Ferenc Magyar Rapszódiáját gondolták újra, arra énekelt szöveget az énekesnő. Meglepett, amikor hallgattam a dalt, ugyanis nem ismertem fel az énekesnő hangját. Sehogy nem tudtam gondolatban "ráerőltetni" az énekstílusára a dalt. Azt hittem, hogy tévedés, utána is néztem jobban a dolognak, de még az énekesnő hivatalos weboldalán is listázva az a ClassicaLoid album, melyen rajta a dal. Hát jó, akkor legyen. Szerintem megváltoztatták a hangját, hogy passzoljon a dal hangulatához. És hogy tetszik az anime? A 6. résznél tartok benne, és rettenetesen szórakoztat. Hangulatában és humorában nagyon hasonlít a Hetaliára. Egy lány a főszereplő, bizonyos Otowa Kanae, aki egy nagy ház tulajdonosa. Híres zeneszerzőknek ad ki szobákat benne. Olyanoknak, mint például Mozart, Beethowen, de később csatlakozik hozzájuk Liszt Ferenc, Chopin, és még akikről nem tudok. Ők magukat ClassicaLoid-oknak hívják. Amikor megláttam a címet, azt hittem, hogy valami emberi küllemű, jellemű robotszerű egyének lesznek a szereplők, akiket ismert zeneszerzőkről mintáztak. Hasonló, mint a Saber Marionette szériákban. Mondjuk, néhányukat külsőre biztos, hogy nem az adott zeneszerzőről mintáztak, mert például Mozartnak hosszú, rózsaszín haja van, de Beethowen egészen hasonlít az "eredeti mására". Jellemvonásban, vagy az ehhez kapcsoló sztereotípiában sokkal jobban sikerült ábrázolni a karaktereket. Mozart például teljesen gyerekes, szertelen, mindig jókedvű. Beethowen viszont mogorva, ennek ellenére barátságos. Ami meglepett, hogy Liszt Ferencet jólöltözött nőként mutatják, aki odafigyel a külsejére, férfiasság még csak mutatóban se, látható rajta. A legtöbb derűt talán Chopin fogja okozni a maga szégyenlős jellemével. Annyira visszafogott és fél az emberekből, hogy mindig magára húz egy dobozt, ha ki kell mennie az utcára. Feltűnt még Franz Schubert is, aki csodálkozik, hogy jelenkorunkban mindenhol zene szól. És az az ember miért énekel abban a dobozban (TV)? Ezek a különböző sztereotipikus viselkedések, ahogy összetalálkoznak sok derült pillanatot okoznak, pont úgy, ahogy a Hetaliában. Többek között azért hívják ezeket az embereket ClassicaLoid-oknak, mert a zenéjük különleges hatással van az emberekre. Van olyan, hogy mindenki baba lesz, vagy lányos viselkedést vesznek fel az emberek, mindenki szépnek lát mindent, és elkezdenek táncolni egymással. A többi később ki fog derülni. Amit eddig tudok, hogy Bach irányítja a háttérben a dolgokat. Nem tudom, hogy merre megy az anime, de 6 rész után nagyon élvezem, de ajánlani csak azoknak merem inkább, akik el tudnak valamennyire vonatkoztatni a valóságtól, és inkább viccnek fogják fel a zeneszerzők kifigurázását, és nem azon dühöngenek, hogy merik kigúnyolni azokat a nagy embereket, akiknek zenéjüket évszázadok óta hallgatják a komolyzene kedvelői. Részletes elemzés, ha végignéztem az első évadot.

A Yuri!!! on Ice igencsak széles körben ismert anime, úgyhogy bemutatni nagyon nem kell, el is tekintenék ettől. Egy ideje terveztem megnézni, de akkor már tavasz volt, és úgy voltam vele, hogy ez egy téli anime, ezért megvárom vele az idei telet. Hát megérkezett. Vele együtt az igényem is, hogy megnézzem az animét. Ebből is 6 részt láttam, itt már a felének számít. Igazság szerint sokat nem vártam az animétől, mert úgy voltam vele, hogy csak azért van felfújva, mert egy Shounen-ai, meg hogy fiúk olyan jelenetekben láthatók, amik lányok számára igencsak kívánatosak. Ennek ellenére nagyon tetszik. Tetszik úgy is, hogy egyébként szeretem a téli sportokat, ezalól egy kivétel van, a jégkorcsolya. Azért nem szeretem, mert minden túlzottan a külsőségekről szól. Effektíve a tánc távol áll tőlem, engem untat. A jégtánc még azért sem tetszik, mert a ruhák is túlzottan szépek. Egyébként sem vagyok híve a divatnak (sem), de amilyen ruhakölteményekben táncolnak a sportolók, nekem már nagyon sok. Az erőltetett mosoly sem a spontaneitásról árulkodik. Sokkal inkább azt látom a sportolók arcán, hogy rengeteg mindent feláldoztak az életükben azért, hogy ott versenyezzenek, és megmutassák tudásukat, hogy szinte minden emberi tulajdonságukat elvesztették. Minden művi rajtuk, a mozgásuk, az arckifejezésük, sokszor olyan érzésem van, mintha nem is embereket látnék táncolni (annak ellenére, hogy hibáznak olykor), hanem valami androidokat.

Ezek után igencsak rossz handicappel indul az anime, de bejön. És talán pont azért tetszik, mert több szempontból sem olyannak látom a sportágat az animében, mint amilyennek a valóságban. A szép ruhák itt is megvannak, de emberinek látom a szereplők mozdulatait, az arcukon levő érzéseiket hasonlóképp. Nem fogja megszerettetni velem az anime a jégtáncot, pont azért, mert azt látom, hogy nem reflektál a valóságra, de ahogy bemutatja, az tetszik.

Egy idő után a mangaka beismerte, hogy az anime shounen-ai, előtte meg lehet olvasni a találgatásokat, hogy vajon milyen a kapcsolat Victor és Yuri között. Mostani fejjel érdekes erre visszagondolni, mert szerintem teljesen nyilvánvaló, hogy ha bár nem vallanak egymásnak szerelmet, de a homoszexualitás olykor erősen megjelenik. Egyrészt - most jó eséllyel olyat fogok írni, ami nem tetszhet, de - azt gondolom, hogy az a férfi, aki jégtáncra adja a fejét, annak legalább annyira sántít a szexuális orientációja, mint a stylistnak. Méghozzá pont azért, amit fentebb írtam: Túlzottan ad a külsőségekre. Másrészt meg Yuri az első részben egy nőt valami jégpálya madonnájának nevez. Nem emlékszem pontosan, de valahogy így fejezte ki magát. Az is egy jele a homoszexualitásnak, amikor egy férfi szexuális vonzalom nélkül imád egy nőt. De az igazság az, teljesen mindegy, hogy mi Yuri szexuális orientációja, számomra szimpatikus karakter. Szeretem azt, ha valaki olyan esetlen, kicsit szerencsétlenkedik, nekem ettől olyan emberinek tűnik, mert nem akarja magát istennek mutatni. Mondjuk a másik végletet sem szeretem, amikor már úgy kell istápolni valakit.

Szóval az anime Victor és Yuri közötti különleges kapcsolatot mutatja magát. A másik, ami miatt tetszik az anime, hogy hitelesnek látom a kettejük közötti kapcsolatot. Azt gondolom, hogy lehet ilyen kapcsolat (szexuális vonzalom nélkül is), mester és tanítvány között, mint ahogy az animében láthatjuk. Aztán, hogy ez szerelem lesz itt, az az anime sajátja. A sorozat felét látva azt gondolom, hogy szerethető anime, csak kár, hogy nem azért kapták fel, amiért valóban érdemes a hírnévre, hanem a lányok titkos vágyait elégíti ki.

Az opening és az ending viszont szörnyűek. Az openingben (Dean Fujioka: History Maker) az ének jó, dallamos, fülbemászó, de a gépzene borzasztó. A szöveg kiemeli a két főszereplő közötti különleges kapcsolatot, a dallama pedig kifejezetten énekelteti magát. Ha normális zene lett volna alatta, akkor egy nagyon jó openingje lett volna az animének, akár olyan is, amit akár 20 év után is megjegyzünk, mint a '90-es évek nagy zenéit, de ez el fog maradni. Nálam biztosan. Az ending ugyanilyen gépzene, ráadásul még az ének sem jelentős. Egy szót nem tudok felidézni belőle, a dallam is totálisan felejtős. Az előadó egyébként Hatano Wataru, a cím pedig You Only Live Once. Ne lássam az előadót reinkarnáció-tanfolyamon. Az előadót egyébként hallottam már a Fudanshi Koukou Seikatsu animében is, annak is az endingjét énekelte, úgyhogy a homoszexuális téma egyáltalán nem idegen tőle.

Igazából nagyon jó anime lenne, de a zene miatt nem érdemli meg a 10 pontot. Egyelőre 9 pontot adtam neki a MyAnimeList-en, de úgy érzem, hogy túlzottan "bőkezű" voltam. A hatása megvan, és ha jó lesz a befejezés, akkor marad 9 pont, de ha nem, akkor lemegy 8-ra. Azért van annyira jó, hogy a 8-ban biztos legyek.

Jó reggelt, Vietnam! három kiadásban

Annak ellenére, hogy csak két alakítását láttam Robin Williams-nek, abban a kevésben nagyon szeretem, amit csinál. Jóformán csak a két legismertebb filmjét láttam, a Mrs. Doubtfire (Apa csak egy van) és a Jó reggelt, Vietnam!, de ide lehet sorolni a Disney-klasszikusok közül Aladdint, ahol Dzsinnként is valami eszméletlent alakított. Most azon vagyok, hogy a két legismertebb filmjét beszerezzen videokazettán és DVD-n, lehetőleg az első kiadásúakat.

Ez sikerült a Jó reggelt, Vietnam! esetében, de ez érdekesen alakult.

Sikerült beszerezni az első kiadásokat videokazettán és DVD-n, a jobb oldalt lévő kék alapon a kép, egy későbbi, 2011-es kiadás. Ez régebb óta megvan. Amikor megtaláltam az első kiadású DVD-t, úgy tervezem, hogy a jobb oldalit eladom vaterán nyomott áron, de meg fog maradni, ugyanis az extra változaton nincs magyar szinkron, csak felirat. Az újra meg a szinkron is rákerült. Semmiképp ne egy őrült filmrajongónak képzeljetek el, de az a néhány film, amit szeretek, azt szeretném a lehető legjobb minőségben, gyűjteménybe betudni. És azért ragaszkodok az első kiadásokhoz, mert akkor még volt presztízse a DVD-nek, sokan vették, és odafigyeltek a külsőségekre. Általában az első kiadású DVD-k sokkal jobban néznek ki. Adott esetben díszdobozosak, több lemezesek, több extra van rajtuk, tehát a kiadók részéről is érződött, hogy foglalkoznak a DVD minőségével. És pont a Jó reggelt, Vietnam! lett egyfajta kivétel, hiszen az újabb kiadásra került rá a magyar szinkron, és minden extra megmaradt az első kiadásból. Egyébként van egy kisebb tudásbéli deficitem, ugyanis szentül meg voltam győződve arról, hogy itt is Mikó István hangján szólal meg Robin Williams, de amikor olvastam a Wikipédián, hogy itt Bajor Imre szinkronizálta, nagyon meglepődtem. Több filmben is láttam őt, láttam a Família Kft-ben, a Szomszédokban, ő volt a Pasik sorozat egyik főszereplője, meg a Heti Hetest is sokáig néztem, tehát sok helyen hallottam őt, és sehogy nem tudtam magamban összeegyeztetni Robin Williams hangjával. Nem tudtam elképzelni, hogy Bajor Imre jó szinkronhang lenne a filmben. Az új kiadású DVD-n az első szinkron van (mert Gesztesi Károly hangjára viszont emlékszem, és ő első szinkronos volt), de halovány emlékeimben ugyan, de tisztára meg voltam győződve arról, hogy Robin Williams-et Mikó István szinkronizálta.

Tegnap megnéztem a videokazettát, és meglepetten hallom a sok hangutánzásból, hogy ez tényleg Bajor Imre. És nem akartam elhinni, hogy ennyire jól csinálja. Annyira hitelesen játszik a hangjával, és annyira jól lavírozik a vicces és a komoly jelenetek között, hogy az eszméletlen. Azt mondom, hogy ha nem lenne más szerepe Bajor Imrének csak ez az egy szinkron, akkor is azt gondolnám róla, hogy egy életre megjegyeztette magát velem, de így, hogy láttam még néhány vicces szerepben, így most még jobban azt gondolom, hogy 2014-ben egy fantasztikus színész halt meg Bajor Imre személyében. Ahogy Robin Williams-ében is, szintén 2014-ben, de amit durvának tartok, hogy kettejük között mindössze 5 nap különbség van halála napjának tekintetében. Augusztus 6 és 11. Mind a kettejükért kár volt.

A filmről részletes véleményt később írnék, mert azt érzem, hogy jobban utána kell olvasnom a Vietnami háború történetéről, hogy tudjam, hova tenni a film történéseit. Mert értem, hogy mi történik, de úgy érzem, hogy olvasnom kell a háborúról ahhoz, hogy meg tudjam ítélni, hogy az események valósak, vagy csak az érzelmekre akarnak hatni. Önmagában, amit láttam, nagyon tetszik, és jelen tudásom szerint mondanivaló tekintetében hitelesnek érzem. Inkább a kiadványokról írnék. A videokazetta megmarad gyűjteménybe, az első kiadású DVD-re voltam kíváncsi, egyrészt most láttam először angol hanggal, feliratosan. Abban nem volt kétségem, hogy az eredeti hangok kiválóan visszaadják a film hangulatát, viszont a felirat hagyott némi kívánnivalót maga után. Önmagában már attól a falra mászok, ha az ország nevét "Vietnám"-nak írják, amikor ékezet nélkül helyes magyarul. De több helyesírási hiba volt, vagyis inkább elgépelés. Ami helyesírási hiba megmaradt bennem, az "elött". Eleinte azt hittem, hogy nem volt hosszú ő a feliratozásra, de amikor más szónál láttam, akkor lettem biztos abban, hogy helyesírási hiba volt. De hogy több szóban láttam elgépelést, vagy hiányzott egy betű, és így elég furcsa összképet adott. Gondolom, megjelenésekor 6-7000 forint volt, ennek fényében hanyag munkának érzem a feliratot, és hogy nem volt lektor, aki javította volna a szöveget. De megőrzöm ezt is gyűjteménybe, amúgy is csak 600 forintot fizettem érte. Az új kiadású DVD lesz az ideális abból a szempontból, hogy van rajta magyar hang is. Feliratot még nem néztem meg, de bízom benne, hogy már javították a hibákat.

Blu-rayen sajnos még nem jelent meg a film. de bízok abban, hogy ez változni fog. Nagyon szívesen betudnám Full HD-s kiadásban, le is tudom játszani, úgyhogy remélem, megjelenik. Azon csodálkoztam, hogy Media Markt weboldalán Disney-nek írja a Jó reggelt, Vietnam! DVD-t. És most már a Pro Video adja ki a lemezt, nekem még InterCom-os mind a kettő. Mondjuk, ha eddig nem adták ki, akkor erre már nagyon kicsi az esély, ugyanis a Disney pár éve megvonta a jogot a Pro Videótól, hogy kiadják Blu-ray-en is a DVD-iket, erről írtam korábban. Úgyhogy ha tényleg a Disney fennhatósága alá került a film, akkor nagyon kicsi az esély, hogy megjelenik Blu-Ray-en is. Akkor marad a DVD, esetleg Angliába ha megyek legközelebb, akkor levadászom a Blu-ray-t.