Elolvastam Pan-Dji: Vádirat című könyvét. Nagyon tetszett, hihetetlenül jó könyv, és pont azért, mert nem egy észak-koreai rezsim elleni lázadó történetét mutatja be (valószínűleg igen rövid életű lenne ezen próbálkozása), hanem átlagemberek olyan történéseit, akik élték mindennapi életüket, csak olyan dolgot kényszerültek tenni, ami észak-koreai szemszögből bűnös. De a miénkből teljesen átlagos, ami bárkivel megtörténhet. És mégis...
Hiszen miért lenne bűn, ha valaki meg akarja látogatni súlyos beteg édesanyját a szülőfalujában? Vagy miért lenne bűnös az, aki elhúzza a sötétítőfüggönyt, mert a gyereke megijedt egy festménytől, ami az ablakukba belátszik? Azt már könnyebb megfejteni, hogy miért bűnös az, aki Kim Ir Szen halálakor elrendelt gyászidőben a ligetben udvarol egy lánynak, és virágot szed neki. De ezek mind bűnök Észak-Koreában. Abban az országban ugyanis nem jegyeket kér az ellenőr, a vonaton az utazó közönségtől, hanem engedélyeket. Utazni ugyanis csak engedéllyel lehet. Azért nem lehet csak úgy elutazni, mert az elsődleges szempont a kommunizmus építése, minden mást ennek vetnek alá. Aki nem szerez engedélyt, vagy megtagadják tőle azt, és ennek ellenére vonatra száll, az csak a padok alatt, csomagok között utazhat, ha nem akar lebukni, és kemény meghurcoltatásnak kivetni magát. A sötétítőfüggöny elhúzása meg a történetben azért volt bűn, mert a hölgy a Kim Ir Szen tér közelében lakott, és belátszott a Nagy Vezér óriási arcképe, és egyrészt, mi az, hogy valaki erre elhúzza a függönyt, másrészt meg azt gondolják, hogy ezzel akar az ellenséges kémeknek jelezni. Hogy mit akar ezzel jelezni, azt el nem tudom képzelni. Az az egy gondolat jutott eszembe, hogy ezzel azt jelzi, hogy van valaki, aki ily módon lázad a rendszer ellen, és ezt jelzi a kémeknek, más értelmes indok nem jutott eszembe.
A harmadik felvetésről meg érdemes külön beszélni, mert ez téma volt néhány éve nálunk is, amikor nyilvánosságsra hozták, hogy Kim Dzsong-Il meghalt, és hogy mekkora "sírás-özön" volt Észak-Korea szerte. Erre lehet azt mondani, hogy hetedhét országra szólt. És tényleg. Felvetették akkor, hogy őszinték ezek a könnyek? Azt válaszolta a meghívott vendég, hogy igen. Mert annyira a saját rendszerükben élnek, hermetikusan elzárva a külvilágtól, hogy nem igazán viszonyítási alapuk arra, hogy lehet másképp is élni. Hiteles biztos, hogy nincs, de ezt már elemeztem korábban. Mindenesetre erre ez a könyv némileg rácáfol, ugyanis a sztori Kim Ir Szen halála után kb. 2 hónappal játszódik, és egy magas rangú személy kifejezetten álszentnek látja a könnyeket. Le is van írva, hogy miért, de azt nem nehéz kitalálni, hogy jaj annak, akinek gyászos "buzgalma" kívánnivalót hagy maga után.
Tehát tényleg szívbemarkoló történetek vannak a könyvben, és pont attól, ahogy feljebb is írtam, hogy ezek a sztorik ott bárkivel megtörténhetnek. A nép ott egy olyan rezsimben él, mely saját nemzetét irtja ki. Ahogy áll a könyvben, és mennyire igaz. Gyereknek nézi a saját népét, nem dönthet senki önállóan, mindenkit megfigyelnek, és aki kicsit is gyanús, azt ha nem is viszik el, de alaposan elbeszélgetnek vele, hogy ez így nincs jól. Amikor elkezdtem olvasni, akkor írtam, hogy nem tudom elképzelni, hogy bárki is rendszerellenes legyen. És azért bőven voltak itt olyan történetek, melyek rávilágítanak, hogy a különböző elnevezésű Vezetők tényleg nem örvendenek 100%-os népszerűségnek. Hiába a sok propaganda, és a Kommunizmus építésének hirdetése, azért az észak-koreaiak is emberek, nekik is ugyanúgy a család és a barátok a legfontosabbak, és ha nem lehetnek mellettük, akkor azért megérzik, hogy miről is szól ez a rendszer valójában, és akár a végletekig is elmennének értük. Az előszóban meg is magyarázzák, hogy miért Vádirat a könyv címe. Minden egyes fejezet külön-külön története egy vádirat Észak-Korea ellen.
Így azért lehet érezni, hogy miről szól a könyv valójában. Gondolkodtam azon, hogy kinek lehet a könyvet ajánlani, de nem tudok nagyon réteget mondani. Talán annak, aki szeretne minél többet tudni a világról, érdekli, milyen az észak-koreaiak mindennapja. Én mint ázsiai kultúra iránt érdeklődő, vettem meg a könyvet, és nagyon élveztem az olvasást.
