2016. június 20., hétfő

Egy meg nem írt ismertető

Talán túlzottan drámai a cím, semmi nagy dologról nincs szó. Annyi történt, hogy mivel láttam, hogy nincs valami sok ismertető az AoiAnimén, ezért úgy döntöttem, hogy legjobb tudásom szerint segítem őket. Szétnéztem, hogy melyik az az anime, amiről nincs fent ismertető, és szívesen írnék róla. Láttam a P betűnél, hogy nincs Prince of Tennis. Elkezdtem Wordben írni. Azért nem az oldalon, mert ha esetleg nem tudom befejezni, vagy nem jön több mondat (ihlet), de nincs befejezve, akkor mentsek. Semmi ilyen akadály nem volt, be tudtam fejezni, aztán amikor küldeném be az ismertetőt, láttam, hogy japán címet is meg lehet adni. Ekkor esett le, hogy hoppá, "Tennis no Ouji-sama"-ként nem néztem meg, és mint kiderült, hiba volt, mert ezen a címen van kint. Mondjuk hibának nem mondanám, mert nem volt elfecsérelt az idő. Azért sem, mert azért a nemrégiben megírt blogpost után is sokat gondolkodtam az animén. Valahol éreztem, hogy nem feltétlen helyén valók azok a kritikák, amiket megfogalmaztam, hiszen ha ilyen egy sportanime, akkor így kell nézni őket, és nem a való élet teniszéhez kell hasonlítani. Itt hibáztam, ezt elismerem. Igyekeztem ennek fényében megírni az ismertetőt. Ugyan egy mondatos utalás mégis lesz rá a teljesség kedvéért, de átértékeltem magamban néhány dolgot az anime kapcsán. Tehát helyesbítés gyanánt is jó, ha ide kikerül, meg hát itt megmutathatom, hogy ha írnék ismertetőt, az hogy nézne ki.

Hazaérkezett Amerikából a 12 éves Echizen Ryoma, aki az ottani egyik teniszakadémia csapatát erősítette. Jó néhány bajnokságot megnyert, és úgy tűnik, túl nagy falat a japán teniszezőknek. Bekerül a Seishun Gakuen (röviden: Seigaku) nevű teniszakadémiára, ahol lehetősége is akad azonnal megmutatni a tudását: megsemmisítő vereséget mér az egyik teniszerőre.

A Seigaku tagjainak mindennapjait követhetjük figyelemmel. Annak ellenére, hogy Ryoma-kun hihetetlenül beképzelt és pökhendi, mégis megszeretik őt a csapattársai, hiszen szinte mindig győzelemre viszi a csapatát. Történet tekintetében alapvetően két részre osztható az anime. Egyrészt láthatjuk a csapat felkészülését, edzéseit, betekinthetünk az életükbe. Mindenkiről megtudhatunk érdekességeket, melyek által még közelebb kerülhetnek hozzánk. A sztori másik főszála a nemzeti bajnokságok, ahol a Seigaku megmérettetik, az ország más akadémia tagjaival.

A főszerelőkről bővebben:

Echizen Ryoma: 12 éves srác, aki egy amerikai akadémián tanult teniszezni. Láthatóan kemény embert faragtak belőle, ugyanis nemcsak kiváló játékos, de nagyon hűvös személyiség. Egyedül a csapatkapitányt, Tezukát tiszteli, meg a macskáját, Karupint szereti nagyon. Rideg személyisége ellenére népszerű, hiszen a meccsein mindig a legjobbját nyújtja, ezáltal győzelemre viszi a csapatát.

Tezuka Kunimitsu: A Seigaku csapatkapitánya, szigorú és következetes. Döntésein csak indokolt esetben változtat. Ő az, aki meglátja Ryoma-kun valódi képességét, és folyamatosan bátorítja, hogy fejlődjön. Komoly csuklósérülés miatt az egy időre Németországba utazik rehabilitációs kezelésre.

Fuji Shuusuke: Alapvetően egy nagyon kedves srác, aki látszólag gondtalan. Mérkőzéseken ezzel ugyanezzel az attitűddel legtöbbször megalázó vereséget mér az ellenfeleire. Szinte mindig csukva van a szeme, csak akkor nyitja ki, amikor komoly baj van. De akkor fenyegető a tekintete, és haragja elől nincs menekvés.

Inui Sadaharu: Napszemüvege mögött pókerarccal szemléli az eseményeket. Hihetetlen intelligens, mániája, hogy mindenkiről jegyzeteket ír, ennek alapján találja ki a stratégiáit az adott ellenfél játékossal szemben. Csak az adatoknak és a számolnak él. Érdekesség, hogy különböző zöldségekből összeturmixolt itallal fenyegeti a vesztes játékost, aki rendszerint elájul tőle.

Kaidoh Kaoru: Ryoma mellett ő a másik rideg személyiség, aki rendszeresen hajba kap Momoshiróval. Kellemetlen teniszjátéka van: Agresszív, elsődleges célja az ellenfél játékos kifárasztása.

Kawamura Takashi: Apjának Ramen-standja van, neki szokott besegíteni, de sokkal jobban szereti a teniszt. Agresszív alapvonal játékos, mindig amikor teniszütő kerül a kezébe "BURNING!" felkiáltással tűzbe hozza magát, onnantól az ég kegyelmezzen az ellenfelének. Néha japánokra jellemző sajátossággal beszél angolul.

Kikumaru Eiji: Annak ellenére, hogy az idősebbek táborát erősíti, kifejezetten laza, már-már gyerekes személyisége van. Szeret mások nyakába ugrani, Ryoma-kunt pedig chibi-nek hívja a kora miatt. Tipikus páros játékos, Oishi-vel együtt alkotják az aranypárost. A meccseket nagyon komolyan veszi, játékát különböző akrobatikus mozgásokkal színesíti.

Momoshiro Takeshi: Alapvetően mindenkihez kedves, de lobbanékony természet. Sokszor magára veszi, amit Kaoru mond, ezért gyakran összevesznek. Eleinte egyesben játszott, majd átment párosba. Ő alkalmazza a legtöbb trükköt a játékai során, gyakran hibára kényszeríti ellenfelét.

Oishi Shuichiro: Ő lesz a csapatkapitány-helyettes, amíg Tezuka rehabilitáción van Németországban. Szívén viseli csapattársai lelki dolgait, gyakran segít nekik a bajban, ezért megkapta a „Seigaku-mom” becenevet. Eiji-vel szokott párosban játszani, együtt alkotják az aranypárost.

Az anime rendkívül hosszú, 178 részes, ez idő alatt több új szereplővel is találkozhatunk. Az anime nemcsak a sportág szépségeit mutatja be, de az árnyoldalaiba is betekintést nyerhetünk, azáltal, hogy néhány olyan szereplő is feltűnik, akinek csak a győzelem a cél, és ezért képes átgázolni mindenkin. Az elején még kifejezetten emberiek a különböző teniszmérkőzések, viszont, ahogy haladunk előre a történetben, úgy dominálnak egyre inkább a különböző shounen elemek, ezáltal egyre kevésbé valósághűek a meccsek.

Ennek fényében talán nem ajánlható az anime azoknak, akik a sportanimékre jellemző sablonok miatt kerülik ezt a stílust, mindenki más nagyon jól fog szórakozni rajta. Korához képest meglehetősen szép anime, és a szereplők változatos jellemének köszönhetően mindenki találhat magának kedvenc karaktert. A zenék is nagyon jóra sikeredtek, mind az openingek, mind az endingek valamint az innerek is kellőképpen hangulatossá teszik az animét. A zenei repertoár emellett is hihetetlen széles, hiszen rengeteg character song van.

2016. június 19., vasárnap

Top 25 Nintendo játékzene #22

The Magical Quest: Starring Mickey Mouse
Fire Grotto

Yamaguchi Mari, 1992

Megvoltak nekem is a gyerekkori Disney-s élményeim. Láttam annak idején, 1992-ben moziban az Aladdin-t, 1994-ben az Oroszlánkirályt, az TV1-en a Walt Disney Bemutatja című rajzfilmes műsornak lelkes nézője voltam, de igazából a Super Nintendóra megjelent The Magical Quest: Starring Mickey Mouse volt az, amelyik igazán Disney rajongóvá tett. Pedig nem egy forradalmi játékot kell elképzelni, mégis annyira egybe van az egész, hogy a mai napig élmény az az egy óra, amíg végigjátszom ezt a játékot (ugyanis 1 óra alatt ki lehet vinni). A zenéje is kiemelkedik az átlagból, nagyban emelik a játék hangulatát. Kettő közülük hihetetlen jóra sikeredett, ebből az egyik kapott itt helyet. Ez a 3. világ zenéje, miután Mickey kijutott a sötét erdőből, és megy le a tűzbarlangba, útja ott viszi tovább. A zene nagyon jól meg lett komponálva, több részletből áll, ezek harmonizálnak egymással, és nagyon jól visszaadják a pálya feelingjét.

2016. június 18., szombat

Top 25 Nintendo játékzene #23

Mario Party DS
Kamek's Library

Yamata Hironobu & Ohtouge Shinya, 2007

Nem sokkal megjelenés után vettem meg magamnak a Mario Party DS-t, még 2007 decemberében Szegeden az 576 KByte-ban. Nem bántam meg, ezt tartom az utolsó valamire való Mario Party játéknak. Utána a megreformált szabályok tönkretették a sorozatot. A zene nem lett valami nagy eresztés itt sem, de van két tábla, melynek zenéje extrém jó lett. Ebből az egyik van itt most jelen. Egyrészt hihetetlen módon visszaadja a tábla hangulatát, hiszen meglehetősen titokzatos, ebben a könyvtárban bizony bármelyik könyv életre kelhet. De önmagában a zene is hihetetlen jóra sikeredett. Amikor sikerült megszerezni az egész játékzenét, ezt rengetegszer hallgattam. Most is nagyon jónak tartom, úgyhogy mindenképp helye van ezen a listán.

2016. június 17., péntek

Top 25 Nintendo játékzene #24

Aladdin
The Cave of Wonders

Kadota Yuko, 1993

Véletlen, hogy pont tegnap tettem említést az Aladdinról, és máris itt van, egyszerűen így alakult. Disney játék nem maradhat ki a listáról, mert ezek nemcsak szép emlékűek számomra, hanem nagyon jó zenéjük van. Igazából sokan a PC-re és a Sega Mega Drive-ra megjelent Aladdint ismerik, a Super Nintendóra megjelent játék némileg más, mert ekkor még a Capcom-nak volt joga SNES-re Disney játékot megjelentetni. Minden elfogultság nélkül kijelenthetem, hogy annak ellenére, hogy a Segás verzió a népszerűbb, nekem jobban bejött a Nintendós. Egyszerűen jobban bejött a hangulata. Ez a zene akkor hangzik fel, amikor Jafar már átváltozott öregemberként megkéri Aladdint, hogy hozza el neki a lámpát. A barlangban a nagy tigrisszoborban vagyunk, ott kell elmenni a csodalámpáért. Ezt a zenét tartom a leghangulatosabbnak, amúgy van néhány jó zene a játékban.

Kellenek-e Shounen elemek egy sportanimében?

A 144. résznél tartok a Prince of Tennis-ben, tehát már nincs olyan sok hátra. Amekkora lelkesedéssel veselkedtem neki, mostanra már annál inkább azon a véleményen vagyok, hogy hála istennek, hogy mindjárt vége. Na jó, ez talán erős, de az biztos, hogy amennyire jónak tartottam az elejét, mára annyira vagyok csalódott. Nem örülök annak, hogy egy-egy teniszmérkőzés alatt egyre inkább a shounen elemek dominálnak, és nem magát a sportágat mutatja be.

Még az elején megvolt az első nagy törés, konkrétan a 38. részben, amikor Akutsu Jin belépett az animébe, és terrorizálta a 10 év körüli Kachirót. Nem túlzás, tényleg nem kegyelmezett neki, nagy erővel ütötte felé a teniszlabdákat, közben olyanokat mondott rá, amit nem szégyellt. Mondta, hogy csak jött bemutatkozni. Komolyan megijedtem tőle, nem értettem, hogy ezt most miért? Nem láttam olyan nagyon sok animét, elismerem, de már ezzel a bemutatkozásával Akutsu lett számomra a legundorítóbb karakter, akit eddig láttam. Láttam furcsa embereket animékben, akik így vagy úgy akadályozták, vagy terrorizálták a főhőst, de olyat még eddig nem, aki gyereket bánt, mindezek mellett instant bűnöző arca van. Mint aki most szabadult a börtönből. Eleinte nem szerepelt sokáig, a 45. rész körül Echizen Ryoma legyőzte Akutsu-t egy teniszmeccsen, utána el is tűnt. Fellélegeztem, hogy soha nem fogom látni, de időnként (szerencsére ritkán) feltűnik. Ugyan nem bánt senkit, de ezzel a bemutatkozásával egy életre elásta magát nálam.

Miután eltűnt, megint azt éreztem, hogy egyre jobb az anime, sőt, azt gondoltam, hogy a Prince of Tennis-nek vannak a legjobb fillerei, amit eddig valaha láttam. Hihetetlen ötlet volt például chibi-mivoltukban feldolgozni a Hófehérke és hét törpe mesét, vagy egy másik részben a szereplők egy családot alkottak. Mindenki a személyiségének megfelelő családtag lett. Bizony, annak ellenére, hogy szinte csak fiúk a főszereplők (az edző speciel nő), volt olyan köztük, aki édesanyát és nagymamát alakított. A legviccesebb Kaidoh Kaoru volt, akik egy bébi volt. Alapból egy eléggé nehéz természet, sokat veszekszik a többiekkel. Érdekessége, hogy általában sziszegős fújtatással jelzi, hogy tudomásul vette, amit mondtak neki. Ilyenkor szoktam mondani magamban, hogy na, ereszt a léggömb. Szóval bébiként nyilván nem beszélt, de állandóan sziszegett mindenen. A legaranyosabb egyébként Ryoma macskája Karupin, aki addig nem hagyja békén áldozatát, amíg az nem játszik vele. Hihetetlen aranyos a nyávogása, mellesleg ő az egyetlen, akit Ryoma szeret. Pökhendi jelleme cseppet sem szelídül az idők során, csapattársaihoz továbbra is flegma, a csajokhoz rettenetesen bunkó, egyedül a macskájához kedves.

A legfőbb problémának azt tartom, hogy egyre több shounen elem kerül bele a különböző teniszmérkőzésekbe, így egyre kevésbé lesz "élethű" az anime. A 110. rész körül kezdtem azt gondolni, hogy jó anime, de kezd már sok lenni, majd a 120. rész után kezdtem komolyan unni az egészet. Értem, hogy esetleg lehet a "szupererő" is egy sportanime sajátossága, de egy idő után pont azért válik érdektelenné az egész, mert tudom, hogy úgyis visszaüti. A közelében nincs a labdának, de egyszer csak ott terem, és biztos, hogy vissza fogja ütni a labdát. Úgyis a főhős fog nyerni. Már ezért nem történik semmi váratlan. Ennek fényében már inkább zavar az, hogy olyan szintű teniszmeccseket látunk az animében, amiről tudható, hogy fizikai képtelenség a valóságban kivitelezni. Csak pár éve nézek teniszmeccseket (elsősorban ATP 1000-es tornákat a DIGI Sporton), így szakértőnek semmiképp nem mondanám magam, de annyira látok bele a dolgokba, hogy tudjam, hogy vannak olyan dolgok az animében, amit még a világelsők sem tudnak megcsinálni. Például oldalra vetődnek a labdáért a játékosok, és képesek átütni a másik oldalra. Ez a valóságban azért nem lehetséges, mert minden energia arra megy el, hogy oldalra vetődve elérje a labdát, és arra már nem marad erő, hogy egyáltalán elüsse azt. Arról meg már nem is érdemes beszélni, hogy néha akkorát ugranak, hogy még egy szöcske is megirigyelné. Sok ilyet lehetne még mondani, az is eléggé extrém, amikor Echizen Ryoma a Drive B nevű ütés kivitelezéséhez elkezd úgy csúszni a pályán, mintha jégpályán teniszeznének. Láttam már elég shounent ahhoz, hogy tudjam, hogy ezek a tipikus elemei, de kifejezetten zavaróak számomra egy sportanime esetében. Nemrég kezdtem el OVA-kat is nézni, teret adtam a Prince of Tennis The National Tournament-nek is, ebben hatványozottan benne vannak a shounen elemek, mivel itt csak a bajnokságot látjuk. Az eredeti sorozatot az menti meg, hogy azért láthatunk érdekes történéseket a főszereplőkről. Ezek ugyan sehova nem viszik a történetet, de érdekessé teszik az adott karaktert, némyelek kifejezetten szórakoztatóak. De például az OVA a negyedik részének végén a Match Point-nál (meccslabda) a hálót érte a labda, így hősünk elvesztette volna a meccset. De a labda fogja magát, egyszer csak önmozgó lesz, és szépen átgurul az ellenfél térfelére. Itt értékeltem le 4 pontosra az OVA-t (a 10-ből). Lehet, shounen elemeket használni, de ezen a szinten már nevetségessé vált számomra az egész.

Az a személyes véleményem, hogy egy sportanimének inkább slice of life kategóriába kellene tartoznia, és sokkal inkább a sport valódi oldalát megmutatni, így akár tanítójellegű is lehet az anime. Megmutatná, hogy olykor nem szégyen veszíteni, a csapatok összetartanak. Ugyanis a Prince of Tennis-ben az is előfordul, hogy az ellenfél klubok tagjai mindenfélének lehordják egymást, persze a Seigaku tagok (ahol hőseink vannak) mind elengedik a fülük mellett. Akármennyire is az erőfitogtatás is része a shounennek, de azt gondolom, hogy egy sportágat bemutató animének inkább az emberi oldalát kellene mutatnia, a sportág szépségeire fókuszálni. Nem mondom, biztos van a való életben is torzsalkodás sportolók között (teniszezők esetében elég csak Nick Kyrgios-ra gondolni), de inkább olyan sportaniméket néznék, amelyik jobban tükrözi a való élet sportéletét. Még amit hiányolok egy ilyen alkotásban a jellemfejlődés. Tudom, hogy nem szokás ezt alkalmazni, de sokkal jobbak lennének az ilyen típusú animék, ha láthatnánk karakterfejlődést. Ha valahol, akkor itt lehetne igazán bemutatni a jellemfejlődést. Elveszíteni egy meccset, azt feldolgozni, sporttársakkal való kapcsolat, bajnokságra jutni, annak kemény felkészülései. Ha van ilyen, szívesen veszek ajánlásokat.

2016. június 16., csütörtök

Top 25 Nintendo játékzene #25

Super Mario Land
Underground Music

Tanaka Hirokazu (1989)

Miután leellenőriztem, hogy fent van YouTube-on mind a 25 zene, neki is kezdhetünk. Elsőként menjünk is vissza majdnem a kezdetekig. Nem sok 8 bites zene lesz ebben a 25-ös listában, de az a néhány, amelyik helyet kapott, megérteti velem, hogy miért van külön rajongói tábora a 8 bites zenének. Ilyen a Super Mario Land föld alatti zenéje. Már első hallásra megtetszett, utána már csak azt szerettem volna, hogy minél tovább tartsanak azok a pályák, ahol ez a zene szól. Azóta is jó érzés hallani. Kicsit közel-keleti jellegű a zene, akár egy Aladdin játék zenéje is lehetne. Ez a zene is megmutatja, hogy mekkora lehetőségek vannak 8 bitben, hiszen annak ellenére, hogy egyszerű a hangzása, azért ha olyan hangokat tesznek egymás mellé, melyek illeszkednek egymáshoz, harmonizálnak egymással, abból valami nagyon jó dolog sülhet ki. Hallgassátok csak:

25-ös toplista Nintendo játékzenékből

Nem nagyon tettem róla említést sehol, de idén lesz 25 éve, hogy videojátékos vagyok. Igen, engem is, mint a veterán játékosok javarésze Dévényi Tibi bácsi Elektor Kalandor című műsora vezetett be a Mario játékok világába. Azóta ugyan voltak kisebb-nagyobb szünetek, de igazából belül mindig megvolt az, hogy szeretek játszani. Nem akarok hosszas mesélgetésbe meg érzelgős ömlengésbe kezdeni. Tavaly részletesen elmeséltem, hogy volt nálam a kezdetek óta, akit érdekel, itt elolvashatja. Nagyon hosszú, de annál menőbb.

Persze szeretnék megemlékezni arról, hogy szeretem a játékokat, ezért kitaláltam néhány napja, hogy összeállítok egy 25-ös listát a kedvenc Nintendós játékzenéimről. Tüzetesen átnéztem, milyen játékaim vannak, átgondoltam milyen zenék vannak benne, összeírtam azokat a játékokat, amik egyáltalán szóba jöhetnek, folyamatosan szűkítettem, míg összejött a 25-ös lista. Ebből is látszik, hogy kellett szortírozni belőle. Nagyon sok jó Nintendós játékzene van, érdemes lenne minél többről említést tenni, de hát a 25 az 25, és nem 30 vagy 40. És tényleg, volt olyan, amit ki kellett hagyjak. Inkább azokról mondtam le, amelyek emlékeket ébresztenek bennem, ha meghallom (ezekből is volt szép számmal) inkább arra mentem rá, hogy azokat a zenéket gyűjtsem össze, amik tényleg nagyon jók. Hogy minél többről legyen szó, az 1. helyezett után majd teszek említést azokról a játékokról, melyeknek nagyon jó zenéjük van, de nem fért bele a listába. A 25-ös listában lesz olyan játék, amelyik kétszer fog szerepelni, de többször nem lesz egyik sem. Pedig van olyan játék, melynek akár 6 dala is kikerülhetett volna, ezek közül választottam ki a legjobbat. Ott majd jelezni fogom, hogy az egész játék zenéje kiemelkedő. Annak ellenére, hogy eleinte kósza ötletnek tűnt, egész jó listát sikerült összehozni, azt gondolom. A 25. helyezett zenéjét lehet, hogy már ma kiteszem.

2016. június 14., kedd

Shouwa Genroku Rakugo Shinjuu

Gondolkodtam valami találó címen, amivel sajátságos módon kifejezhetném az anime mondanivalóját, de semmi ilyesmi nem jutott eszembe, így maradt a cím. Nemrég néztem végig, és nagyon a hatása alatt voltam. Azért lehet sztoriorientált történetet elmesélni 13 részben, de ehhez az is kell, hogy a forgatókönyvíró tudja, hogy mennyi is valójában az anime hossza. Mert azért kifoghatunk jónéhány olyan 12-13 részes animét, ahol 8-9 részig teljesen normális mederben megy a történet, aztán a végefelé elkezd rohanni az egész, és elcsúszik az egész. Olyan érzésem van ezen bakik láttán, hogy eleinte azt hitték, hogy 120 részes lesz az anime, csak aztán észreveszik, hogy az ott egy légypiszok, nem egy nullás, és elkezdenek őrült sebességgel rohanni a végével és kidolgozatlan lesz a dolog. Persze ehhez az is kell, hogy ne legyen túl bonyolult a történet, vagy ne fusson több szálon.

A Shouwa Genroku Rakugo Shinjuu esetében ilyen gond nincs, végig a maga medrében megy a történet. Lassan, ami azért érdekes, mert alapból nem rajongok a lassú sztorikért, de ez nagyon bejött. Pedig szó nincs egyszerű történetről, csupán ez olyan, amit el lehetett mesélni 13 részben, és lezártnak éreztem a végére. Azt el kell ismerjem, hogy amíg Leea nem magyarázta el nekem, hogy mi az a "Rakugo", addig nem nagyon tudtam hova tenni az egészet. Azóta teljesen másként nézek az animére, a végére nagyon megszerettem. Kiírtam a véleményemet az AoiAnime fórumára, ezt másoltam be ide, illetve kicsit módosítottam. Ismét spoiler-dús post következik, úgyhogy állj meg, ha meg akarod nézni az animét, de még nem tettél így.

Az biztos, hogy több szempontból is érdekes a történet, már a két főszereplő srác kontrasztos jelleme is önmagában említésre méltó. Sukeroku már-már bohém személyiségével Yakumo merev, nehéz természete áll szemben. Mind a kettejüknek eléggé rossz soruk volt, amikor összetalálkoztak, a két különböző természet számomra azt mutatja, hogy különböző módon lehet a nehézségeket feldolgozni. A két srác közül Yakumo a szimpatikusabb. Annak ellenére tudok vele jobban azonosulni, hogy nem szeretem, ha valaki nem mutatja ki az érzelmeit, de Sukeroku jelleme már túl egyszerű, már amiatt nem tudok azonosulni vele. Mert mit csinál? Szórakozik, csajozik, berúg, mindezek mellett nagyon igénytelen, a személyiségében is látszik, hogy nincstelen volt. Ha jól emlékszem, Yakumo nem volt árva, de őt férfi gésának tanították be, amikor kisfiú volt. Ebből láthatunk jeleneteket, ha ezen rövid visszaemlékezésekből is, de betekintést nyerhettünk abba, hogy mennyire kemény a gésák élete. Neki a lába nem bírta a kiképzést, utána csak mankóval tudott járni. Ezért kellett otthagynia addigi életét. Arra nem emlékszem, hogy akart is rakugo lenni, vagy csupán ez adatott neki.

Az meglepett, nem is láttam nagyon arra példát, hogy az 1. rész lényegében az egész történet végét mutatja meg. Érdekes volt számomra, hogy Yakumo nem tiltakozott, amikor Sukeroku lánya megvádolta, hogy ő ölte meg a szüleit. Ezek után azt gondoltam, hogy azt fogom látni a történetben, hogyan romlik meg a két srác kapcsolata, míg gyilkosság lesz a vége. Gyerekként találkoztak, már itt nyilvánvaló volt a jellembéli különbség, és hogy ki az, akinek ezzel problémája lesz. Aztán amikor felnőttek lettek, komolyan azt hittem, hogy tényleg gyilkosság lesz a vége, mert ahogy haladtunk egyre előrébb, láttam, Yakumo egyre ellenségesebben viselkedik Sukeroku-val. Később kiderült, hogy talán mégsem fogja megölni, mert lehetett látni, hogy jó, Yakumo nehezen viseli Sukeroku túlzott lazaságát, de konkrétan gyűlöletet soha nem láttam a szemében.

Viszont a 10. rész komolyan megijesztett, amikor meghalt a mester, és Yakumo nemhogy nem ejt könnyet a temetésen, de a szertartás után durva átéléssel meséli a Shimigami történetet. Megint kezdtem gyanakodni, hogy csak gyilkos lesz, de amikor a két férfi több év után összetalálkozik, megint nem láttam utalást arra, hogy ő követi el a halálos bűntettet. Egyébként Sukeroku lánya erősen emlékeztetett külsőre az Asatte no Houkou egyik gyerekszereplőjére. Folyton Karadát juttatta eszembe. Végül a 12. részben megtörtént az elkerülhetetlen. De nemhogy nem Yakumo ölte meg Sukeroku-t és Miyokichi-t (a kislány anyját, aki eredetileg Yakumo szeretője volt), hanem meg akarta menteni őket. Azt nem értem, hogy miért vállalta magára a lánya előtt a gyilkosságot, amikor pont, hogy meg akarta menteni őket? Az ugyan volt, hogy amikor Sukeroku ki akart szabadulni Yakumo segítő keze alól, akkor nem "tiltakozott" ellene, de ezt még passzív gyilkosságnak sem mondanám. Csak egy magyarázatot tudok elképzelni, hogy bűntudata volna legbelül, hogy nem húzta fel őket. Az biztos, hogy nagy hatással volt rám az a jelenet.

Mivel nagy Hayashibara Megumi rajongó vagyok, külön figyeltem, hogy fog szinkronizálni. Az openingen megdöbbentem. Sok egyedi dala van, de ehhez hasonlót még nem hallottam tőle. Nagyon örülök, hogy 2016-ban is képes megújulni. Igaz, hogy maga az anime is megkívánta ezt a stílust, Shiina Ringót nagyon megtalálták ezzel a dallal, Hayashibara Megumi pedig hihetetlen élethűen visszaadta énekében Miyokichi személyiségét. A szinkronizálás is érdekes volt számomra, ugye ő leggyakrabban harsány, erőteljes karakterek hangjait adta, és bár Megumi-samának is alapvetően erős hangja van, mégis mindig változtatott a hangján, de most a saját rendes hangján szinkronizálta Miyokichi-t. Szép munka volt, de korántsem éreztem dominánsnak. Egyrészt Miyokichi jelleme is teljesen más, hiszen itt ő az önsajnáltató, férfiakat köré bolondító nőszemély, már-már "végzet asszonya". Mindkét férfival volt "dolga". Először Yakumóval állt össze, de igazából nem lehet hibáztatni a laza kapcsolat miatt, mert Miyokichi már az elején tisztázza, hogy a testéből él, ennek ellenére belemegy a kapcsolatba. Bár Yakumo többször többször hárította a közös találkozásokat a munkára hivatkozva, ekkor sajnáltatta magát a csaj, hogy vele soha nem foglalkozik, neki a munka a mindene. Egy idő után Sukeroku lett az áldozat, aminek gyermekáldás lett a vége. De még micsoda gyermek. Felnőtt korában láthatjuk az első és az utolsó részben, hogy elég erősen az apjára ütött.

És lesz második évada is az animének! Nagyon várom.

2016. június 13., hétfő

Az Európa-bajnokság jegyében

Jobban előtérbe kerültek a focis játékok. Hihetetlen, hogy olyan lelkesedéssel nézem az EB-t, mintha életem része lenne a foci. Valószínűleg az óriási médiavisszhangnak köszönhetően is. Ekkor engedek ennek. Örültem a szombati hármas összejövetelnek nálunk. Itt volt LernenBoy és Thunder. Thunder itt lakik a szomszéd városban, Gyulán. Nemrégiben ott találkoztunk, és igencsak nosztalgikus élmény volt ott lenni, mert oda jártam gimnáziumba. 9 éve voltam utoljára a fürdővárosban, azalatt nagyon szépen megújult a Kossuth Tér, és a világóra is csak érettségim után készült el. Viszont azt csalódottan láttam, hogy a vasútállomás pontosan ugyanúgy néz ki, mint 20 éve. Na igen, Gyula már kiesik a Budapest-Lőkösháza vasútvonalból, ezért felújításnak jele nincs a városban. Így meglehetősen kontrasztos, hogy olyan falvak állomásait is felújították, mint Murony vagy Csárdaszállás, csak azért, mert a vasútvonal részei, de amúgy sok embert nem láttam még Mezőberénynél sem, amikor megállt ott a vonat.

De most Békéscsabán volt a találkozó. Thunder könnyen átjött, Lernie-nek sem volt gond Szegedről átutazni. 12.15-kor találkoztunk a buszpályaudvaron, aztán nálam több játékkal is játszottunk.

  • Mario Kart 64: Dehogy vagyok én csaló, egyszerűen csak menő vagyok, ezért nyertem meg VS-ben 16 versenyből 10-et. Sorrendben mentünk a pályákon végig. Bírtam, ahogy Thunder mondta, hogy milyen nehéz ez a pálya, na mondom neki, várd csak meg a következőt, azt még jobban fogod imádni. Nagyon jót szórakoztunk. Rájöttek, hogy miért vagyok mindig Toaddal. Hiába gyenge karakter (nehéz karakter pl. Wario könnyen ki tudja lökni a pályáról), mivel könnyű, egyenesben meglehetősen gyors. Nem utolsó sorban Toad menő. Lernie Bowserrel 4 pályán nyert, míg Tunder Marióval 2-t. Gyakoroljatok csak szépen, menni fog az.
  • Super Mario World: Ez próba volt Super Nintendón, ugyanis megkértem Lernie-t, hogy takarítsa meg a NES és SNES controllereimet, mert néhány gomb már nehezen érzékelt. Bizony koszosak is voltak már belül, és ablaktisztítós tisztítással rendbejöttek, a próba sikerült. Ezzel a játékkal játszottunk egy kicsit, de hamar abbahagytuk, mert ketten játszani úgy platformert, hogy hárman vagyunk, nem az igazi. Az egyik NES controller is problémás, de azt nem tudta megcsinálni. Tisztítás után sem működött megfelelően.
  • International Superstar Soccer: Ezzel csak egyedül játszottam, amíg Lernie takarította a második controlleremet. Kíváncsi voltam a játékra, de Thunder-ék is nézték, hogy milyen igényes focis játék. Részletesen kidolgozott, hangulatos, ahogy bekiabálja, a kommentár hogy GOOOOOOOOOOOOAL! és a szurkolók ovációja is emeli a hangulatot. De nem akartam sokáig egyedül játszani ezzel, inkább azon voltam, hogy többen szórakozzunk együtt.
  • Super Tennis: Ezzel Lernie-vel játszottunk kettesben, de valami hihetetlen jó játék volt. Mondta, hogy ő maga is játszott ezzel egy időben, látszott is, mert nagyon jó és hosszú labdameneteket játszottuk. Csak az volt a gond, hogy amikor Lernie mondta nagy lelkesen, hogy milyen jó a játék, annyira zavarba jöttem attól, hogy csak tudjam tartani a színvonalat, hogy aztán az ezen való izgalmam döntötte el az ő javára a meccset, 6-1-re vesztettem el a menetet.

Beszéltük aztán, hogy érdemes lenne sportjátékból is lehetne live stream-et, ugyanis Lernie csinál stream-eket. Mondta, hogy egyszer átmehetnénk hozzá, játszhatnánk nála is, és abból is készülhetne live stream. Először megilletődtem, mert élőben azért más embereknek beszélni. Azt gondolom, hogy jobban kell vigyázni, mert elég egy rossz beszólás, és megjegyez magának az internet egy életre. Ettől tartok, amúgy érzek magamban késztetést arra, hogy részt vegyek egy ilyenen annak ellenére, hogy nem vagyok híve a dolognak. Lernie-t mindenképp támogatnám a dologban, mert belenéztem több online stream-be, és azok közül, akiket eddig láttam, LernenBoy volt az, aki legközelebb állt ahhoz a stílushoz, amit szimpatikusnak tartok. Sokan nagyon menőző beszólással akarnak kitűnni, és népszerűek lenni, miközben meg pont ezzel buknak el nálam, mert látom rajtuk, hogy nem ez a valódi személyiségük. Mondjuk láttam azt a srácot is, aki mutymutynak nevezte idegességében Blooper-t. Tanuljátok meg egy életre: Blooper magyar neve: Hólyag! Ez volt benne a Játék az erővel könyvsorozatban, sőt talán a Mario 3 rajzfilmben is elnevezték így, de ebben már nem vagyok biztos. Szóval segíteni szívesen segítek Lernie-nek, de magamtól soha nem csinálnék ilyet, mert nincs olyan személyiségem, amivel jó lehetnék önálló live stream-re. A másik meg megírtam LernenBoy-nak E-mailben, hogy személy szerint mit tartok hibának, mit csinálnék másképp. De az a válasz jött tőle, ez a Live Stream egyik íratlan szabálya, hogy legalább ennyire hosszú legyen egy-egy adás. Az egyikbe, amelyikbe bekapcsolódtam élőben, túl sokáig tartott, ezért csak egy ideig néztem, aztán, amikor befejezte, láttam utólag, hogy 4 órás az az adás, na mondom magamban, ez nagyon hosszú. Mondta, hogy vannak olyan stream-ek, amik akár 24 órán át megy folyamatosan. Nem hittem a fülemnek, ahhoz már Hikikomorinak kell lenni, hogy valaki egy teljes napot végigstreameljen. Rájöttem, hogy van ebben igazság, ugyanis az utóbbi időkben a Nintendo 3DS találkozók a BarCraft-ban vannak, ahol TV-ken mennek a stream-ek, és volt olyan is, amelyik folyamatosan ment, délelőttől egészen kora estig, amíg ott voltam. Én meg ezt az egészet úgy képzeltem el, mint annak idején 1994 táján, amikor volt az 576 KByte műsor és a SzEGAsztok, abban Martin bemutatta az adott játékot, ennek egy hosszabbított változatát, de nem hosszú órákon át. Eddig sem volt motivációm afelől, hogy magamtól csináljak ilyet, ezután még annyira sem lesz.

  • Super Soccer: A teljesség kedvéért azért elővettük a Super Nintendós nyitó focis címet is. Ezzel is Lernie-vel játszottunk. Ezen is már látszott, hogy egy fejlettebb konzolra jelent meg, a NES-es focik szőrnyűek (erről majd később), de azért ennek is vannak hibái. Az egyik a sajátságos kamerakezelés, ugyanis egy átlag focis játéknál a pálya hosszabbik oldaláról látjuk a játékot, hogy mindkét játákos "egyenlő esélyekkel" játsszon, a Super Soccer-nél meg az egyik csapat térfelénél van a kamera, így eléggé szokatlan a játék, ráadásul kényelmetlen annak a játék, akinek térfelén a van a kamera, mert nem látja a többi játékost, aki a kapuhoz közelebb van. Meg az egész játék is eléggé kaotikus, nehéz átlátni, hogy ki kicsoda. De legalább nem voltam annyira esélytelen, ugyanis csak 3-0-ra vesztettem el a játékot, nem 22-0-ra, ahogy a gép ellen szoktam. Elvoltunk vele, de a hibái rontották a játékélményt.
  • F-Zero X: De abban mind a hárman megegyeztünk, hogy a retro játékok többjátékos bulijai sokkal hangulatosabb, mint az újaké. Hasonló reményekkel ajánlottam figyelmükbe az F-Zero X-et, amit Wii-n játszottunk. De annyira nem jött be az ötlet, láttam rajtuk, Thunder többször szándékosan összetörte a kocsiját.
  • Super Mario Maker: Elhozta Lernie ezt a játékot, mutatott néhány érdekes pályát. Szerintem nem idegesíteném fel magam úgy egy-egy pályán, mint ahogy Live Stream-eken látok néha egyeseket, és ha egy pálya tényleg hülyeség, egyszerűen kilépnék belőle. Amikor megírtam LernenBoy-nak a személyes gondolataimat a Live Stream-ről, írtam neki arról is, hogy milyennek gondolok egy jó pályát, mert szerintem néhány eszement pályával túl sokszor próbálkozott. Majd egy következő postban értekezek erről is.
  • Nintendo World Cup: Ez egy NES-re megjelent focis játék, amit Lernie hozott el Four Score-ral együtt, így hárman tudtunk játszani vele. Mondom, hogy nálunk is kitört az EB-láz, előkerült néhány focis játék. Én kértem meg, hogy hozza el, mert fogok majd írni tesztet az International Superstar Soccer-ről és mielőtt "forradalmasítanám" a játékot (ezt gondolom az első igazán jó focis játéknak), kíváncsi voltam erre a NES játékra is. Bár ne lettem volna... Hihetetlen debil az egész, egyáltalán nem lehet komolyan venni, ugyanis nincs bíró, és akit elgáncsolnak, az a földön marad addig, amíg az egyik csapat nem lő gólt. Egyáltalán nem élveztem a játékot, utólag gondolkodtam el azon, hogy a Nintendo paródia-játéka, amivel kigúnyolja az addigi sikertelen focis próbálkozásokat. Mintha belátták volna, hogy a NES tökéletesen alkalmatlan focis játékok kivitelezésére, nem is nagyon erőltették meg magukat. A karakterdizájn pocsék, a fizika eléggé fejletlen, ráadásul az idő még lassabban számol vissza, ezért nagyon hosszúnak tűnik egy játék. Aztán rájöttünk, hogy ha végzett a gép a visszaszámlálással nincs folytatás (nincs második félidő), ezért valószínűleg fele akkora sebességgel számol vissza, így a 10 perces beállított játékidő előre lesz 2×10 perces. Az biztos, hogy paródia ide, vagy oda, nem jött be a játék.
  • Super Mario 3D World: Reméltem, hogy tetszeni fog ez a játék, de eléggé nehéz volt látni, hogy épp hol vagyok. Nincs meg nekem, Lernie hozta el. Kifejezetten jó játék amúgy, de azt gondolom, hogy nem alkalmas többjátékos mókára a fentebb megírt okok miatt. Azt láttam, hogy a 3D-ben elvesznek a karakterek, mert ha távol kerülnek egymástól, akkor távolabbról látjuk a pályát. De egyedül nagyon jó lehet végigjátszani. Sok az egyedi pálya, új ötlet, de amúgy maximum ketten. Másféle megoldást kellett volna kitalálni.

Vége is lett a napnak, örültem, hogy jelen voltak, nagyon jó dolog élőben játszani, ezt az online játék nem pótolja. A következő találkozót Szegedre tervezzük, lehet, hogy arról majd videó is fog készülni.

2016. június 12., vasárnap

A megújított Csernus Imre könyv

Na, tudtam, hogy csak mondani kell, hogy ha tavaly megjelent Csernus Imrének a Nő című könyvének "fiatalított" változata, csak kérni kell, hogy kapjunk ugyanilyen Férfi könyvet. Mondjuk ebbe semmi extra nincs, várható volt, hogy megjelenik a Férfi könyvnek is egy újabb változata. Elő is rendeltem, vártam is a könyvet. Már a megjelenési dátumában sem voltam biztos, mert az Alexandra június 9-et írt, a Libri meg június 14-et. De megkaptam még 9-én. Eddig nem volt olyan sok időm olvasni, de amit eddig láttam, megint azt tudom mondani, hogy nagyon jó lesz, de ez a tegező megszólítás továbbra sem tetszik. Ezt ugyan csak az utóbbi két - fiataloknak szóló - könyvében alkalmazta, kérdés, hogy az átlag fiatalság tényleg jobban magáénak érzi a könyvet, ha közvetlen meg van szólítva. A probléma ellenére ezt a könyvet is végig fogom olvasni. Nem is arra leszek kíváncsi, hogy mennyire aktualizálta a témákat - mert gondolom, nem a levegőbe ígérte - hanem hogy azokról mit gondol. Ezekről már lehetett olvasni a Kiút és a nő csajsziknak könyvekben, gondolom, hogy itt a trendek férfi-oldaláról olvashatunk. Igyekszem minél több időt szentelni a könyvre. Első körben ennyit, ha elolvastam, majd részletesebben írok róla.