2014. október 17., péntek

Családi hangulatú edzés

A héten beindították a Kung Fu iskolában az új órarendet, ami részemről annyi változással jár, hogy a csütörtöki edzés átkerült szerdára. Ugyanis külön lettek választva a gyerekek és a felnőttek, és a gyerekek maradtak csütörtökre, mi pedig átjöttünk szerdára. Hát, nagyon meglátszik, hogy gyerekek járnak döntő többségében, a felnőtt edzésen ugyanis csak négyen voltunk. Nővéremék más okok miatt gondolom nem lelkesek érte (bár erre még lehet mondani, hogy most kezdtük), de hogy ilyen jó órában soha nem volt részem, az is egyszer tény. Szerintem mindenki ismeri a kis csoportos foglalkozások előnyeit: Oldottabb hangulat, jobban odafigyel az edző (jelen esetben Huicong) az egyénekre. És jobban mondta, hogy az adott gyakorlatot így és így kell csinálni, ezzel együtt jött a felismerés, hogy ja... Ha ezt így csinálom, nem is olyan egyszerű. Én is jobban odafigyelek, és menőnek érzem magam, ha meg tudok csinálni egy gyakorlatot. És végre új dolgot is tanultunk! Persze nem haszontalan a shaolin formát (vagy hogy mondják magyarul) gyakorolni, de a változatosság gyönyörködtet. Különböző fogásokat kezdtünk el gyakorolni, hogyan szabadulhatunk eredményesen egy hirtelen jött támadásból. Ezeket elsősorban San Shou-n oktatják, de jól jön ide is, nem árt tudni őket. Egy kínai sráccal gyakoroltam párban, ilyen vak vezet világtalant elv alapján. Amikor Huicong nem mutatta nekünk a kézmozdulatot egyénileg, akkor ment egy darabig nélküle, de utána már csak elszórakoztuk az egészet amíg nem tért vissza. Egy kicsit azért elgondolkodtam azon, hogy ezek tényleg mind szépek és jók, de mi van akkor, ha egy olyan erős egyén támad meg minket, akinél örülhetünk, ha egyáltalán nem töri ripityára a csontunkat. Vagy ha nem számít, hogy milyen erősen fog le minket, mert ezek biztos fogások, akkor semmi baj. Mindenesetre nagyon örültem ennek az órának. A szombati menetrend marad, mivel akkor felnőttek és gyerekek együtt vannak, és megmondom őszintén, örülök, hogy pont a csütörtöki lett külön választva, mert kevesen járnak mindkét alkalommal egy héten, és a szombati csoport jobb. Nem hittem el, hogy néha fegyelmezni kell a gyerekeket. Eddig én csak örülök a változásoknak, és bízok abban, hogy majd jönnek többen is.

Az angol nyelviskola is elég jól megy. Már itt is meg lehet tapasztalni, hogy valóban vannak különbségek angol is magyar oktatási rendszer és elmélet között. Itt jobban odafigyelnek magára az egyénre és a tanulási módszereire. Volt egy amolyan "tutorial" elbeszélgetés a tanárral, akihez lehet fordulni, amikor is mindenkivel egyénileg elbeszélget, hogy kinek mi a célja ezzel a nyelviskolával, hogyan tudja azt elérni, mik a múltbéli tanulási módszerei, mennyire jöttek be, és ilyenek. Ez tetszik, mondta is a tanár, hogy mindenki egyéniség, és mindenki más módszerrel jut el a céljáig. Effektíve a tanárok is szimpatikusak, és abból a szempontból érdekes, hogy mivel ugye az ismeretlen szavakat nem tudja elmondani mindenkinek a saját nyelvén, ezért körülírja. Ez is érdekessé teszi, bizonyos szavakat hogyan lehet körülírni angolul. Voltak közmondások, szólások. Például macskát a galambok közé engedni azt jelenti, hogy szándékosan megzavar egy addig jól menő dolgot. Vagy még egy macskás: Kijön a macska a táskából = Kibújik a szög a zsákból. Meg akik ugyanabból az énekkönyvből énekelnek, azok mind egy követ fújnak. És hasonlók, most ezek jutottak eszembe. Meg sok az interaktív, párban dolgozós, beszélgetős feladat. Jobban kíváncsiak arra, hogyan gondolkodunk. Úgyhogy örülök ennek a tanfolyamnak, akár itt maradok Angliában, akár hazamegyek, csak a hasznomra válik.

2014. október 12., vasárnap

GAME XL

Az előző blogpost második felében tőlem szokatlanul durván fejeztem ki negatív véleményemet. Alapvetően tényleg olyan jellem vagyok, aki a pozitív dolgokat szereti kiemelni, de hát én is emberből vagyok, és sajnos én is láthatok olyat, vagy bármi, ami ilyen negatív érzelmeket vált ki belőlem. És ezekre nehéz nem odafigyelni, amikor olyan "körben" történik ez, amit nagyon szeretek. Na de szerencsére sok jó dolgot el lehet mondani az 1996-os Játék határok nélkülről. A városok bemutatkozó filmjei alatt zene szokott menni, és a szlovének bemutatkozófilmjének zenéje valami csodaszép. Kellemes, lágy, már-már andalító. Azt nem tudom, hogy milyen zene ez, de a stílusból ítélve valami szláv népdal, népzene lehet, a hangzása ugyanis hasonlít Zorán: Körtánc - Kóló albumán hallható dalokra, az az album tartalmaz szláv népzenei elemeket, valamint a Koncert 2003 albumán van egy instrumentális zene Szláv népdal címen, az is valami hasonló.

Úgy tűnik, hogy kisebb jele mutatkozik annak, hogy Angliában kezd magára találni a videojátékos piac. Tegnap ugyanis új GAME üzlet nyílt Birkenhead-ben, nagyobb üzletre váltottak. Az előző eléggé kicsi volt, éppen akkora volt, hogy a játékokat praktikusan el tudták helyezni a polcokon, de az új nemhogy nagyobb lett, hanem hangulatosabb is. Külsőre így néz ki:

Központi helyen van, így többen látják, a kicsi üzlet oldalt volt. Szeretem az ilyen változásokat, de sajnos az árak nem változtak, ugyanúgy néhány fonttal drágábbak, mint máshol. Eléggé ritka, hogy egy árban van a többi üzlettel, így kijelenthetem, hogy ha a GAME-ben vásárolok, azzal részint azt a hangulatot is megvásárolok, hogy ott vásárolhattam. Lehet dönteni. Na persze az első nap csak ne menjek már üres kézzel, találtam olyat, de nem kerül extra pénzbe, és jól is jön:

Ez egy kisebb, A5-ös méretű könyv. Ahogy a képen látható, négy játékról lehet olvasni a könyvben, de koránt sem teljesek a végigjátszások, mégis azért adták normál áron, mert egy kódot tartalmaz, mellyel elérhetők digitális formában elérhetők a teljes végigjátszások. Egészen ötletes, bár könyvek tekintetében sem vagyok a digitális formátumok híve. Letölteni nem lehet őket, csupán a weboldalon lehet megnézni őket normál méretben. Nyilván illegális letöltés elleni védelem, de az a hátránya, hogy csak a weboldalról lehet elérni online, letölteni sehogy nem lehet őket, legalábbis nem ismerem a módját. De legalább teljesek a leírások, bár a Mario Kart 7 megvan könyv formájában. A New Super Mario Bros. 2-nek örülök. És mivel majd a Zeldát is tervezem majd beszerezni (nincs prioritásban, majd egyszer), majd az is jó lesz akkor.

A két nap különbség a képen nem véletlen, kétszer voltam egymás után. Akartam már első nap is képet csinálni az üzletről, csak a fényképezőgép otthon maradt. Tegnap elvittem, mert egyébként is terveztem visszamenni, ugyanis ugye írtam régebben, hogy szeretnék egy 128 GByte-os Pen Drive-ot a Játék Határok Nélkül összes műsorának. És akkor néha nézegettem, láttam, hogy van £50-ért, és ugyanígy hétfőn spontán néztem, hogy hátha, és az Argos-ban láttam egyet féláron. De amikor megnéztem a Birkenhead-i üzletükben van-e, nem volt készleten. A legközelebbi is csak Bromborough-ban van, az meg fél óra kocsival. De megnéztem péntek este is, és láttam, hogy hoztak ide is, úgyhogy másnap elmentem érte. Amúgy £67 volt az eredeti ára, és £33.33-ra volt leértékelve. Örültem neki. Így már egy helyen van az összes JSF adás. Vitrinem nincs, de nagyon fogok rá vigyázni, különleges bánásmódban lesz része.

2014. október 9., csütörtök

Néhány 2014-es Játék határok nélkül adat

Na, látom promotálja a közmédia az új Játék határok nélkült. Viszont az sg.hu oldalon olvasva az információkat, csalódottan vettem tudomásul, hogy nem ugyanazt fogjuk látni, mint a '90-es években. Ugyanis nem a Jeux Sans Frontiéres játékot indítják újra, hanem az Intervilles-t. Ennek utánaolvastam, nem áll annyira messze a megszokott játékoktól, konkrétan a franchise része. Sőt ez volt a nagy előd, ugyanis az első adás még 1959-ben ment le. Ezután jött az It's Knock Out, majd a Jeux Sans Frontiéres. Részletes információ itt olvasható, ahogy elnézem, teljesen mások a szabályok. A ponttáblázatot nézve párosával játszanak az országok, a győztes kap 1 pontot, döntetlen esetén nem kap pontot egyik ország sem, a vesztest pedig -1 ponttal büntetik, illetve az újaknál 3-1-0 pont az arány, mint a fociban. Hát, nagyon érdekes, az biztos. Esélyt mindenképpen adok a játéknak, de azt hiszem, hogy az úgy a legreálisabb, ha egyrészt nem várom a '90-es évek hangulatát, másrészt meg biztos, hogy az új szabályok, új pontkiosztás másképp fog festeni teljesen. Azt olvastam már több helyen, hogy a játékok keményebbek, balesetveszélyesebbek lesznek, és ebből a szempontból megint félek, hogy meg fog valósulni az a félelmem, hogy 2014-ben már nem a puszta játék a lényeg, hanem a nézettség is, amit mai trendeknek megfelelően akarnak generálni. Ha észreveszem ugyanazokat, mint a néhány éve újraindított Szerencsekerék játékban, hogy "megbutították" az egészet, akkor nem fogom követni. Az egyik jel erre az élő állat. Láttam az előzetesben a bikát... több mint félek. De majd kiderül minden 2014. október 18-án 20:20-kor, már a port.hu is reklámozza az új részt.

De vajon lehet-e rosszabb az 1996-os év 1. elődöntőjénél? Még néhány hete gondoltam ki, hogy ezt az adást akkor érdemes megnézni, amikor már olyan tökéletes napod volt, hogy annál szebb már nem lehet, akkor ez majd segít leszállni a földre, és rájössz, hogy túl szép volt az egész ahhoz, hogy igaz legyen. Eléggé rosszmájúnak hangzik, ma meg is néztem még egyszer, hátha mostani fejemmel másképp gondolkodok. Ez az az ominózus adás, amit Gundel Takács Gábor helyett Márton Csaba vezetett, és gondoltam, hogy hátha... de nem. Nagyon nem. Olyannyira nem, hogy most is rácsodálkoztam, hogy lehet ennyire rosszul vezetni egy műsort? Ez a pasas egy utolsó kereskedelmi TV jósolós műsorába illik, azt a színvonalat tudja. Fájdalmas volt végighallgatni a ráadásul nagymenőzős szövegelését, bár egyszer-egyszer voltak találó beszólásai, de a nagyja siralmas. Azon meg már kínomban röhögtem, amikor már csak a magyar és a görög csapat nem használta ki a jokerét, és már az ő csapatkapitányuk maradt a pódiumon, és ilyet mond: "A többi csapatkapitány nem büfézni ment, hanem már elhasználták a jokerlehetőségüket". Fájdalmas. Talán még a nagyon depressziós napokra ajánlom, amikor már minden mindegy. Ja, hogy ilyen létforma is lehet műsorvezető? Most mit számít. Hála istennek, nem hallottam róla utána, és a második elődöntőre ismét visszatér Gundel Takács Gábor, Márton Csabára meg mondták, hogy hangszalag-gyulladás (vagy mi a fene) miatt szünetel. Mesebeszéd, meg merem kockáztatni, hogy úgy kirúgták, hogy a lába nem érte a földet. 1996-ban még nem volt annyira igény az igénytelenségre.

A Super Smash Bros.-ról mélyebben

Elég sokat játszottam az utóbbi időkben az új Super Smash Bros.-szal, így lássunk egy kicsit részletesebb elemzést. Tetszik, nagyon tetszik. Eddig jobbnak tartom, mint a Brawl-t, a Wii-s Smash Bros.-t mostani fejjel nem szeretem annyira. Túlságosan nagymenőre akarták csinálni, ezáltal elvesztette a spontaneitását, ami például a Melee-ben még megvan, a GameCube-osat is többre tartom a Brawl-nál. De most az új játék van fókuszban. Az új harcosok tetszenek, már néhányukról nem tudom, hogy a Kid Icarus-ból, vagy a Fire Emblem-ből vannak eredetileg, ezeket a sorozatokat nem ismerem. Viszont Little Mac-nek örültem, új főkarakter lesz nálam. PUNCH OUT!! menő játék, hősünk pedig kellőképp erős, csak nem tudom, hogy honnan a Final Smash-e, mert én nem tudok arról, hogy egy játékban is szörnnyé változott volna. Ilyen nagydarab szörnnyé változik, és ütlegel mindenkit, ahogy ér. Szoktam néha Wii Fit Trainer-rel is játszani, ő nem annyira erős. A mozdulatai a különböző jóga és izomerősítő gyakorlatokból van, ami kicsit furcsának hat, de az vicces, amikor a Napüdvözlés (Sun Salutation) jógapózt csinálja az egyik speciális támadás gyanánt, és a Nap olyan szinten viszonozza az üdvözlést, hogy megjelenik harcosunk előtt, és fegyverként felajánlja magát. Hatásos. A Final Smash-e érdekes: Az összes gyakorlat sziluettje megjelenik előtte, és azokat alkalmazza támadás gyanánt.

Azt hittem, hogy külön meg kell nyitni, de csak tüzetesebb szétnézés után jöttem rá, hogy alapból készíthetünk Mii harcost. Három alaplehetőség van: "kézi harcos" (verekedős), kardharcos és fegyveres. Nekem a kardos tetszett a legjobban, ehhez menő támadások párosulnak, és a ninja-ruha pedig csak tökéletesíti az ideális harcos képét a szememben. Így nézek ki:

Ez ilyen lopakodós, hátulról támadós stílus. Játék közben, ha szünetelünk, lehet képet csinálni, és ez sikeredett abban a pillanatban. Nálamnál menőbb harcost a Föld nem hordott a hátán. Amúgy egész gyorsan ráéreztem az irányításra, egy pillanatra nem is tudtam eldönteni, hogy most én fejlődtem ennyit, vagy a gépi játékosokat gyengítették meg ennyire, de többször tudtam vert helyzetből fordítani. És még rengeteg minden van. Nem is állok még készen teszt írására, mert rájöttem, hogy sokkal több tartalom van benne, mint eddig gondoltam. De majd. Addig is (és persze utána is) kiélvezem minden egyes pillanatát. Jó lesz ez, nagyon.

Komolyabb update-en ment át a Nintendo 3DS konzol menüje. Nemcsak hogy testre szabható letta menü dizájnja, hanem képeket is lehet csinálni. Eszembe jutott, hogy így a digitális gyűjteményünkről is lehet képeket készíteni. Emígyen:

Akárhogy is nézzük, nagyon belehúzott a Nintendo. A Wii U-s Super Smash Bros. is olyan extrákkal fog megjelenni 2014. december 5-én, ami nem igazán jellemző rájuk. GameCube controller adapter, Amiibók, új GameCube controller, a régiek is köthetők az adapterhez... Egyetlen rossz, hogy sajnos az adapter segítségével csak a Super Smash Bros. játszható, semelyik másik Wii U játék nem. De így is azt mondom, hogy fantasztikus, amit a Nintendo csinál, egyben nem értem, hogy miért kellett leküldeni magukat a pokolba, hogy ilyen nagyszerű ötletekkel rukkoljanak elő.

2014. október 6., hétfő

Amikor a szerelem tényleg mindent legyőz

Érdekes animén vagyok túl, eleinte azért fogtam bele, hogy hátha segít megérteni bizonyos dolgokat, aztán a végére egészen érdekes dolog sült ki belőle. Ez a LOVE STAGE!!, egy shounen ai, de nem ezért terveztem megnézni, hanem mert az egyik fiú néha lányruhában van, és arra gondoltam, hogy hátha segít megérteni, hogy milyen lelki háttere lehet annak, hogy valaki ahhoz folyamodik, hogy nemével ellentétes ruházatot visel. Ha valamit, ezt soha nem tudtam megérteni, hogy miért van az, hogy valaki valamilyen neműnek születik, és annak ellenkezőjének érzi magát lélekben. Erre választ ugyan nem kaptam, mert kiderült, hogy itt másról van szó.

A főszereplő srác Sena Izumi, aki celebcsaládba született, minden egyes családtag ismert személyiség. Hősünknek teljesen más vágya van, mangarajzoló akar lenni, őt egyáltalán nem izgatja a celebvilág. Ám már 10 évesen belekényszerítik ebbe, ugyanis egy házasságban kellett valamiért lányruhát felvennie. Pontosan nem értettem, hogy miért, de koszorús lányra tippelek. Igencsak nyilvánvaló, hogy rosszul érzi magát női ruhában, ugyanis neki semmi baja nincs sem a nemi- sem (eleinte) a szexuális identitásával, szegénynek az minden bűne, hogy iszonyúan lányosan néz ki, konkrétan mondanánk inkább fiús lánynak, mint lányos fiúnak. És hát a ruha lányos lányt csinál belőle. Ennyire szeretnek játszani a japánok a nemiséggel és a szexualitással, sok ilyen példát lehet mondani. És már ekkor megismerkedik azzal a kisfiúval, akivel majd felnőttkorukra összejönnek. Ő már itt kiszemelte magának, és szentül meg van győződve arról, hogy lányt lát. Telnek az évek, Izumi-nak fiatal felnőttként ismét lányruhát kell viselnie. Méghozzá immáron esküvői ruhát, és mit ad isten? Ugyanaz a srác lesz a partnere, akivel gyerekként találkozott. Azonnal megismerik egymást, a "férj-pasi" azonnal beleszeret, de még most sem tudja, hogy mi az igazság nem tekintetében. Csak meglátja benne azt a tisztaságot, ártatlanságot, ami már gyerekként is rabul ejtette őt. Nem is csinálnak sokáig titkot abból, hogy áldozatunk valóban fiú, maga a bátyja leplezi le (szinte szó szerint). Ryouma teljesen kibukik, soha többet nem kívánja látni őt, ott vesszen el, ahol van. Persze ez nem olyan egyszerű, sehogy nem tudja elfelejteni őt, még álmaiban is csak őt látja. Hogy mi lesz ebből? Egy kicsit tépelődik magában, de hála istennek, nem csináltak drámát abból, hogy jaj, akkor most meleg vagyok? Mit szól majd hozzá ő meg ő? És ez nagyon jó pontja az animének, nem csinál kérdést abból, hogy a másik vele azonos nemű, hanem ha úgy érzi, hogy ő az igazi, akkor mindent megtesz, hogy akkor valósággá is váljon. Izumi-nál nagyobb tépelődést lehet látni, de az ő esete talán érthetőbb is, hiszen belekényszerítették ebbe a lányos dologba, és erre rájön, hogy lehet, hogy mégis csak több köze ehhez a világhoz, mint hitte? Hiszen meg volt győződve arról (ez nincs kimondva, de azért nyilvánvalóvá válik) hogy a lányokat szereti. De ő sem dilemmázik aztán sokat. Mondjuk nincs is nagyon idő rá, mert az egész történet zsenge 10 részes. És ez így rendben van, csak annyira van érzelmileg dramatizálva, amennyire lennie kell.

Sok jó dolog van az animében, mégsem ajánlom mindenkinek, mert azért látszik, hogy lányoknak csinálták, itt-ott egyes jeleneteknél igencsak felhúzatják a nézővel a rózsaszín szemüveget. Szerencsére túlzásba nem vitték, így akit nem zavarnak, az tehet egy próbát vele, mert azért nézhetőre sikeredett. Zenében alulteljesít, sem az opening, sem az ending nem tetszik nekem. Ha kezdő animés lennék, és nem lennék még jártas a japán zenében, akkor rácsodálkoznék, hogy nahát, mik vannak odaát... De így inkább távol maradnék tőle, nekem ez már kevés. Persze, ahogy lenni szokás nálam, az eladásoknak azért utánanéztem. Úgy voltam vele, hogy maximum 20.000 példány, ha megvan, akkor túlteljesítette az elképzeléseimet. De az a 477, amit az ending kislemez produkált a 125. helyen, az úgy nem semmi... Az opening kislemezből is valami 630 ment el, úgy tűnik, nem én vagyok az egyedüli, akinek nem tetszett.

2014. október 4., szombat

Változások

Szép dolog változtatni, valami újba belefogni. Ahogy írtam tegnap ismét sok munka van az iskola körül, október 13-ától jelentősen kibővül az órarend. Elsősorban azért, mert nem kezdő és haladó Kung Fu lesz, hanem szintekre lesznek osztva a csoportok, méghozzá ha jól tudom, eredeti kínai "szintezés" szerint. Ez úgy néz ki, hogy indul 5. Ji-ről, majd eléri az elsőt, innen átmegy Duan-ba, ami egyestől indul, és hatos a csúcs. De az már olyan csúcs, hogy nyakad-kezed-lábad kitöröd, olyanokat tudsz. Xingbo pedig a legmagasabb szint (tehát a 6. Duan) mestere. Ennyire nem lesznek szintekre osztva az órák, hanem úgynevezett "Gold-", "Silver-" és "Bronze Eagle"-re. A tanulók közül a legjobbakat az 1. Ji-be sorolták, de már az is elég kemény nekem, ők vannak a "Gold Eagle" csoportban, a kettes, hármas szintűek (egyszerűsítsünk) a Silver-ben, míg a négyes, ötös a Bronze-ban. Engem a négyesbe soroltak be, az pont helyén való, de azt tudni kell rólam, hogy amekkora fizikai erő birtokában voltam gyerekként, kész csodának számít, hogy eljutottam idáig.

Legfőképp a Kung Fu órák bővültek, Tai Chi és a San Shou (kínai kick-box) annyira nem, akrobatikus Kung Fu pedig maradt a heti egy alkalom. Csak hát sajnos, ahogy lenni szokott, a változásokhoz stressz is párosul, melyből nekem is jutott, és ez egy kicsit megviselt lelkileg. De szerencsére vannak itt olyan emberek, akikkel ezeket meg tudom beszélni, érzem és tudom, hogy figyelnek rám, meghallgatnak, aztán a végére kölcsönös és oldott beszélgetés lesz. Ilyenkor van az, hogy nem számít, hogy múlik az idő, mert jól érezzük magunkat, és ezek nekem mindennél többet érnek. Ezért is van az egyébként, hogy nem nagyon szeretek csak úgy felületesen beszélgetni, szerencsére elég hamar észreveszem, ha valaki csak udvariasságból "figyel", és akkor gyorsan abba is hagyom. De a komoly beszélgetések köszönhetően 2-3 nap alatt helyrerázódtam, de ennek ellenére elbizonytalanodtam, hogy jöjjek vissza novemberben, vagy sem? Amúgy szórólapokkal is hirdetjük az új órákat, és tegnap szórólapozás közben gondolkodtam ezen, aztán arra jutottam magamban, hogy érdemes lenne visszajönni, és adni egy pár hónapot, hogy lássuk, mi lesz az újdonságokból, valamint, hogy fogják viselni. Könnyen meglehet, hogy minden jóra fordul, az idő úgyis keményen igazságot tesz mindenki felett.

2014. október 3., péntek

Super Smash Bros. Nintendo 3DS-re

Hát, egy kicsit így meg úgy, de nekem is meglett a Super Smash Bros. Sokunknak meglett a Nintendós közösségből (ezt úgy írtam, mintha még most is napi szinten tartanám velük a kapcsolatot, pedig manapság nincs így), és én is. De nem azért, hogy felmutassam, hogy nekem is megvan, hanem mert nagyon érdekelt. De eleinte nem tudtam, hogy meg tudom-e venni, vagy sem, volt olyan, hogy előrendeltem, de azt is visszavontam. Aztán tegnap este megnéztem egy pár videót, és úgy voltam vele, hogy jó, pénz van rá, ha megtalálom maximum £35-ért, akkor jöhet. Ma reggel elmentem érte. £37 volt, de nem akartam már azon a két fonton őrlődni, inkább kispórolom magamnak. A Grainger Games az egyetlen konzolbolt, ami nem GAME (ami ugye nagyon drága), és adnak újonnan játékot, tehát nagyon nem volt más alternatíva.

Még csak kipróbálni volt időm, mert megint rengeteg a munka az iskola körül, egyelőre nagyon tetszik, de értem, hogy miért nem adnak maximális pontszámot a játéknak. Nem érzek egyelőre annyi tartalmat a játékban annak ellenére, hogy elég sok karakter és pálya van a játékban. Ez részint érthető is, mert egy kézikonzolos játékban nincs annyi tartalom, majd a Wii U-s biztosan sokkal jobb lesz. Az első játékban meg ahogy nézegettem a pályákat, és láttam a Nintendogs-os nappalit, egyszerűen nem bírtam ellenállni neki. Magát a játékot nagyon élvezem, az előző játékokból megszokott beállításokkal játszok, tehát 5 élettel. Alig várom, hogy újra játsszak, aki játszani akar velem, az jelezze kommentben, vagy barátok Facebook-on vagy Skype-on. Részletesebb vélemény később.

És egy információ, mert hamarosan adásba kerül a legújabb Játék határok nélkül, mely pontosan 2014. október 18-án lesz a köztévében.

2014. október 1., szerda

Néhány nemrégiben beszerzett CD és DVD.

Végül sikerült megszerezni Okui Masami: Mitsu kislemezét. Amazonon találtam meg, az egyik japán boltnak volt belőle készleten. Összességében jobban is jártam, mert kicsivel olcsóbb is volt, mint a CDJapannél. Most is azt gondolom, hogy az egyik legjobb kislemeze, nagyon szeretem azokat a dalait, ahol őszintén és hitelesen énekel az érzéseiről. Attól más egy olyan előadó komolyabb dala, azzal, hogy saját maga írja azt, hogy ő maga úgy fejezi ki magát, ahogyan azt legbelül érzi. És ha ehhez, hozzámegy az is, hogy azonosulni tudunk a szerzeménnyel, akkor jön a zene pszichés pozitív hatása, amely nagyban segíthet rajtunk. Elősegítheti az adott probléma oki kezelését, bátoríthat a cselekedetre. Ez a dal pedig részint az illúziókról szól, hiszen egy olyan ember szeretetére vágyik, aki félrevezette őt (ezt ki is mondja). Alapvetően itt nem énekel olyan dominánsan, mint más balladáiban, de az utolsó refrénnél a háttérvokál (aki egyébként ő maga jó szokásához híven) egy helyen nagyon kiugrik, ezzel kiemeli az éneket is. És ezzel megnyugszik, és elfogadással a hangjában zárja le a dalt. Annyira még nem vagyok otthon a japán nyelvben, de feltételezem, hogy az elfogadást az is szimbolizálja, hogy az első versében "watashi tachi madowashita" szavakkal fejezi ki, hogy milyen is az, akiről énekel, majd a záróversét így fejezi be: "Watashi tachi wo madowasu". Más a ragozás, így valószínűleg mást is jelent. A madowasu, madowashita (gondolom a madowa a szótő, ez jelenti azt, hogy megzavar, megtéveszt, amúgy a kanji-ja ez: 惑 és kínaiul is ugyanezt jelenti, ahogy okoskodok a fordítóval.) És persze, ahogy az lenni szokás, hiába tudja, hiába mondja ki, hogy nem tiszták az egyén szándékai, csak azért is kialakít vele egy kapcsolatot, amire persze ráfázik és végül (úgy tűnik, hogy) elfogadja, hogy mi történt. A videoklip is nagyon kifejező, azt már belinkeltem korábban. És csak ismételni tudom magam, hogy felbecsülhetetlen eredeti CD-t kezemben tartani, főleg olyat, melynek dalával nagyban tudok azonosulni. Olyannyira, hogy még azt is el tudom fogadni, hogy a B-side track, a Paradise Lost teljesen disszonáns, nem is szeretem annyira azt a számot. Viszont helyet kapott még egy régebbi dalának a Sora ni Kakeru Hashi-nak egy újrahangszerelt változata, melyben Kageyama Hironobu gitározik és háttérvokálozik. A címadó dal videoklipjében pedig szerepel Endoh Masaaki is, így a kislemez egy kicsit JAM Project koprodukció is. Az biztos, hogy külön ékessége az Okui Masami repertoárnak.

Nem most terveztem megvenni a legújabb Zorán koncert DVD-t, de végül meglett. És rettenetesen örülök neki. Néhány éve a Kultúrbarlang foglalkozik a Zorán kiadványok terjesztésével, tavaly konkrétan mind a hat régi Hungarotonos Zorán albumot kiadták újra. Sajnos nem jutányos áron, így az Édes Évek CD továbbra is hiányzik. A lényeg az, hogy úgy kezdődött, hogy megkérdeztem a Kultúrbarlangot E-mailben, hogy szállítanak-e Angliába is. Mondták, hogy természetesen, csak adjam meg a címemet. Megadtam nekik, de nem írtam meg konkrétan, hogy szeretném megrendelni, nem is jött rá azonnal válasz csak kb. 2 hét múlva, hogy postázták a DVD-t, és hogy ennyi lesz az ára. Fúú, hát jó. Örültem neki, de váratlanul ért, de utána úgy bántam a pénzzel, hogy ki tudjam fizetni. 5.090 forint volt postával, valami £13.60 font volt átszámolva. Megjött, nagyon örültem neki, csak először megijedtem, hogy nem tudom kifizetni. Először ugyanis a bankba mentem, ahol a számlám van, hogy segítsenek Magyarországra pénzt átutalni. Mondja az ügyintéző, hogy £25 a költsége. Meg vannak bolondulva... Egyszerűen már nem tudom szebben mondani. Most már látom, hogy az lehet, hogy az alap banki szolgáltatások ingyenesek, de az ilyenek meg extrém drágák. Természetesen nem utaltam át, hanem mutatott az ügyintéző egy másik intézetet, a "The Money Shop"-ot, ahol ezt olcsóbban lehet megtenni. De még mennyivel... £2.90 volt az extra költség. Erre is azt mondtam volna szívem szerint, hogy inkább átugrottam volna, de ezt már sokkal inkább kifizetem, ha már van költsége a külföldi átutalásnak. És rendben is lett. A koncert maga? Úgy tűnik, Zorán hiába csak egy szál gitárral ül középen, nincs két egyforma koncertje. Pláne, hogy a tavaly megjelent Egypár barát albuma duettalbum, és mindegyik vendége jelen volt. Érdekes kettősséget hozott magával a koncert, ugyanis ahogy annak lennie kell, művészi, de mégis tetten érhető volt a spontaneitás, ami nagyban megnövelte az előadás értékét. Zoránnak egy ilyen koncert után merek még legalább 10 évet jósolni. Szokása az Apám hitte című dalának végét a közönséggel énekeltetni, és tényleg mindenki egy emberként énekte most, Zorán csak ennyit mond: "Ez annyira megható, komolyan." Nem értem, hogy mit csodálkozik. Aki 50 éve változatlan minőséggel szolgál, zenei pályája felér egy életművel, annak ez a legkevesebb, ami visszajár. Nagyon átjött a hangulat, egy újabb nagyszerű koncert DVD-vel lepett meg minket, rajongókat. És innen Angliából nagy hálával tartozok, hogy nekem is dedikálta a DVD-t, és legyek akármennyire is távol a hazámtól, zenéjének mindenhol hatalmas eszmei értéke van.

Ezt a CD-t pedig inkább az iskolának vettem, ahogy gazdasági nyelven szokás mondani: apportba. Kung Fu órák alatt szokásuk mai nyugati zenét adni, és van néhány Now That's What I Call Music! CD-jük, és úgy döntöttem, hogy ennyivel is segítem őket, hogy megszerzem nekik a legújabb kiadást a 88-asat. Még júliusban jelent meg, már akkor is szemeztem vele, mert ezen van néhány dal, amit szívesen meghallgatok, ha éppen szól:

  • Clean Bandit feat. Jess Glynne: Rather Be
  • Kiesza: Hideaway
  • Neon Jungle: Welcome to the Jungle

Ezek közül az elsőről már írtam korábban is, ezt a mai napig szeretem, a másik kettőt meg inkább viccesnek tartom. A Hideaway tényleg inkább a vicc kategória nálam: Ezzel az énekkel balladát énekelni, nekem sehogy sem hiteles. De maga az ötlet tetszik. A videoklipet is volt "szerencsém" látni, a nő férfiról férfira jár, elhiszem, hogy fáj neki a szerelem... Nem is értem, miért kételkedek. A Welcome to the Jungle olyasfajta elektronikus zene, amit meghallgatok, csak ahogy számítottam rá, néhány meghallgatás után dögunalmasnak fogom tartani, mert nem sok változatosság van a dalban. A többi dal nagyrészét pedig a pokolba kívánom. Gyűlölöm a mai nyugati zenét. De annyira meghallgatom, hogy ha Kung Fu edzések alatt szól, akkor mondom magamban, jó, menjen. Amúgy ez az egész válogatássorozat 1983-ban indult, ezalatt a 31 év alatt érte el a 88. részét. Meg volt egy darabig Magyarországon is, csak a 8. rész után megszűnt. Ment még a Now.hu is, na az jó ötlet volt, de az sem bírta sokáig. Itt Angliában a mai napig megy. Majd a századikra külön befizetek.

2014. szeptember 27., szombat

Játék határok nélkül teória

Aztán végül utánanéztem, az Origón találtam meg azt a cikket, amelyikről azt gondoltam, hogy több ferdítés is van a Játék határok nélkül résztvevő országok játékainak "moráljának" kapcsán. Nagyon rossz szó ez ide, de a lényeg az, hogy mennyire vették komolyan a játékot. Aztán most újra elolvasva, és végiggondolva arra jutottam magamban, hogy vannak azért igazságok benne. Az, hogy 1993-tól rettegett volt a citromsárga szín, a magyaroké, az szinte biztos, de legalább ennyire rettegett volt 1995-ig a narancssárga is, mely a cseheké volt, az is tény. Rendkívül komolyan vették a játékokat, és a csehek aránya jobb, mint a miénk, hiszen ők négyszer vettek részt a játékokban, és ezalatt háromszor nyertek döntőt. Ők ugyanis 1992-ben neveztek be először a játékokba, ekkor még Csehszlovákiaként, de már ekkor is a későbbi Csehország városai játszottak, ezért amikor 1993-ban kettévált a két ország, csak Csehország indult.

A világosabb sárga meg tényleg csak a magyarok által lett rettegett, mivel előttünk Belgium, San Marino és Tunézia viselték ezt a színt, és Belgium még csak-csak, de San Marino és Tunézia nem jeleskedett túlságosan. Sőt, Tunézia érte el azt a "bravúrt" az 1992-es évben, hogy az egyik városunk, méghozzá Tabarka 14 ponttal lettek utolsó helyezettek, úgy, hogy nyolcas mezőny volt és 11 pont volt a minimálisan megszerezhető pontszám. Úgyhogy bőséggel voltak a görögöknél rosszabbak is. Azt gondolom, hogy több tényező is közrejátszhatott abban, hogy ki miért szerepelt rosszul. Bár egy 1992-es adást sem láttam, de a Tunéziai csapatnál inkább egyfajta tudatlanságot merek feltételezni. Arra tippelek, hogy ők csak könnyed játékra gondoltak, és nem sejtették, hogy itt komolyabb fizikai erőre meg ügyességre lesz szükség.

A másik hírhedten rosszul játszó ország, Görögország esete némileg árnyaltabb, bár tény, hogy inkább az maradt meg az emberekben, hogy örültek, ha egyáltalán befejezték a játékot, de nekik azért volt egy-két nagyon jó megmozdulásuk is. Például az 1998-as év negyedik elődöntőjében játszott Limni Evias csapata, melynek volt egy pár "tipikusan görögös" utolsó helyük, de ahol meg jól szerepeltek, ott annyira kiugrottak a többiektől, hogy csak lestem. Mintha az olimpiai aranyéremre pályáztak volna. Végül 72 ponttal második helyezettek lettek. Arról meg nem szokás beszélni, hogy bár a görögök egy döntőt sem nyertek meg, mégis a döntő játékaiban koránt sem szerepeltek annyira rosszul, mint az indokolt lenne, legtöbbször a középmezőnyben végeztek. Esetükben feltételezhető gazdasági ok is, nem volt elég pénz a felkészülésre. Hozzájuk köthető az az ominózus 1994-es elődöntő is, amelyet Görögországban forgattak. Többször állt a forgatás, mert a technika ördögének nem volt nehéz dolga, sőt a műsorban is benne volt, hogy több játékot újra fel kellett venni, mert pont akkor állt be valami baki. A végén megmosolyogtatott, amikor Gundel Takács Gábor, mesélte, hogy milyen sokáig tartott a forgatás, a háttérben meg Geszler Dorottya aludt (szerintem inkább csak úgy tett, hogy viccesen érzékeltesse, hogy mennyire kimerült, de azt elhiszem, hogy nem kellett volna külön altatni).

Málta egy rendkívül érdekes ország, róluk már írtam múltkor, náluk inkább az lehetett a probléma, hogy nem volt megfelelő emberük. Mivel nagyon kicsi államról van szó, félmillióan sem lakják, így nem sokan laknak egy-egy városban, így nagyon nehéz lehet kiválasztani azokat az embereket, akik alkalmasak lennének a játékra. Feltételezem, hogy élsport dolgában is nagyon hátul járnak, mivel sem olimpián, sem egyéb sportokban nincs kiemelkedő teljesítményük. Konkrétan volt olyan, hogy valami 50 év körüli középkorú embert láttam játszani az ország színeiben. Máltát sokkal inkább gyönyörű szép tájairól és városairól ismerjük, de onnan méltán. Ez az ország ragadott meg a legjobban, ahogy mutatják a játékok alatt az adott város kisfilmjét, mondtam is magamban, egyszer biztosan elmegyek ide nyaralni. Fővárost La Vallettát pedig férfiak alapították férfiaknak, ahogy Geszler Dorottya mondta a játékokban. És érdekes, hogy korántsem ez a legnépesebb város, sőt csak 6.315-en lakják, pedig 20 éve ez több mint 9.000 volt. A legnépesebb városuk egyébként Birkirkara 21.775 fővel. Na de, visszatérve a játékokra, 1994-ben csak 8. helyet tudtak felmutatni a 9-ből 54 ponttal. Ez a pontszám máskor nagyon jó eredménynek számít, de ebben az évben, amikor 9-en voltak, a pontszámok is magasak voltak, 90-92 pontot is elértek a legjobbak. Azon már mosolyogtam, amikor a 10. elődöntőben Gozo városa játszott, és a második játék után elég jól sikerült a jokerük, és feljöttek a 2. helyre, és mondta Gundel Takács Gábor, hogy mellette a máltai műsorvezető, John sem hisz a szemének. De persze sajnos ez csak tiszavirág életű volt.

Inkább az lehet az ok, hogy nincs megfelelő sportemberük, mert Szlovéniában sem laknak sokkal többen, összesen alig több mint 2 millióan, mégis rendre veszélyesek voltak ránk. Szlovéneknél inkább az lehet, hogy komolyan vették a játékokat, bár sajnos rájuk lehetne aggatni a legpechesebb döntős csapat címét, mert elődöntőkön akármennyire is jól szerepeltek, nemhogy egy döntőt nem tudtak megnyerni, hanem azokon mind rosszul szerepeltek, az eredménytábla hátsó felében végeztek. Viszont az elődöntőkön nagyon jók voltak. Az egyik legemlékezetesebb az 1996-os év 9. elődöntője, amikor is a fonaljátékban csak a szlovének tudtak eredményt felmutatni. Ez volt az a játék, amikor három ember egymás fölé volt lógatva, fel kellett adniuk egymásnak a vízzel teli léggömböket, és a legmagasabban fekvő játékosnak oda kellett dobnia a negyedik játékosnak, aki egy baseball ütővel várta, hogy "eldobhassa". Az éles játékban ezt azzal nehezítették, hogy távolabb voltak egymástól a játékosok, mint a főpróbán, így alig tudták feladni egymásnak. Egyedül a Szlovéneknek sikerült ez, így ők 6 pontot kaptak, a többi csapat viszont csak 1-1 pontot. Ez a bírói döntés elég nagy füttykoncertet váltott ki a közönségből, még Gundel Takács Gábor sem tudott megszólalni egy pár másodpercre az eredmény láttán. Amúgy a szlovének ilyen visszatérő játékosok voltak. Először 1994-ben, majd 1996-1997-ben, végül 1999-ben játszottak. Sokan beveszik 1990-et is, amikor Jugoszlávia játszott egy évig (ugye ekkor még egy nagy ország volt a déli szomszédunk), ám ahogy utánanéztem, sokkal inkább a mai Horvátország és Szerbia területéről játszottak városok, viszont csak a mai Horvátország és Szlovénia területén adták le a műsorokat. Az ő egyik műsorvezetőjük Eva Longyka pedig az egyik legszimpatikusabb számomra. És még valami: 1996-1997-ben mindig mondták, hogy lilában, vagy (a hölgyek kedvéért) ciklámenben játszottak a szlovének. Ne szépítsünk: A szlovének rózsaszínben játszottak. Semmit nem ront a játékuk minőségén, mert olyan színben játszottak, ami egy átlagos férfi szemét bántja.

És ha már környékünkön járunk, ugyan ne hagyjuk ki Magyarországot, mert tényleg ennyi év távlatából is büszkeség volt nézni a hazaiak szereplését. Konkrétan az volt a gondolatom, hogy ez az a bizonyos magyar virtus, amiről oly büszkén beszélünk a történelmünk felelevenítése kapcsán, meg a magyarok nyilaitól ments meg uram minket mondás is itt-ott igencsak érvényesült. Ugyanakkor érdekes volt az a három év, melyben megnyertük a döntőt, ugyanis akkor az volt, hogy az elődöntőket biztosra nyertük, szinte rajt-cél győzelem, viszont a döntők eredményei koránt sem voltak ennyire biztosak, azok ebből a szempontból izgalmasabbak voltak. Kecskemét városának csapata 1993-ban nagy magabiztossággal nyert, viszont az 1996-os év nagyon érdekes volt. Csak a Kecskeméti csapat tudott nyerni az utolsó elődöntőben és legtöbbször az utolsó, döntő játékban, a hangszerhordásnál buktunk nagyot, de az utolsó elődöntőre a kecskemétiek megvédték a mundér becsületét. Ugyanígy hatalmas eredmény volt 1998-ban a százhalombattai csapat eredménye, amikor is 77 ponttal álltak az első helyen a döntő játék előtt, és azt is magasan nyerték. Sehol senki, nem az, hogy számolgatni kelljen, hogy x és y ország ennyi ponttal előzhet meg, hogy az első helyen maradjunk. Akkor is a legjavát hozták ki magukból. Borbás Marcsit jól meg is fürdették utána. Tehát mi magyarok rendkívül komolyan vettük a játékokat. De persze mi is emberek vagyunk, rólunk is lehet negatív példát felhozni. Az egyik, amit rossz volt látni az 1993-as év második elődöntője, amikor Debrecen város csapata játszott, és az egyik játékban, ahol hangszereket kellett felvinni az egyre emelkedő rámpára, ott volt valami konfliktusa az egyik játékosnak a magyar bíróval, és amikor Geszler Dorottya kérdezte, hogy mi történt, és még akkor is volt egy-két keresetlen szava a bíróhoz, legalábbis az, hogy kisípolták néhányszor, erősen erre enged következtetni. Nyilatkozott az a srác később is, akkor már valamivel normálisabban, de már akkor is az volt a megérzésem vele kapcsán, hogy köszönöm szépen, de most már jellemezze őt a hallgatagság is. A másik kellemetlen élmény az 1998-as év harmadik elődöntője, amikor az egyik fix játékban, a várból ki kellett szabadítani a raboskodó lányt, a mi lányunk felfeszítette a rácsot, és kiszabadult magától, a kulcs meg később került a zárba. És még szabadkozott is ártatlan arccal Borbás Marcsinak, hogy fogalma sincs, hogy mi történt. Erre nagyon felidegesítettem magam. Állítom, hogy ezt a belga főbíró Dennis Pettiaux hallotta (és értette) volna, nemhogy pontot vont volna le abból az eredményünkből, hanem ki is zárta volna a gyöngyösi csapatot. Azt a bizonyos gyöngyösi csapatot (bár nem tudom, hogy a tagok ugyanazok-e), akik 1997-ben pozitív rekordot állítottak fel. Az első elődöntőben ugyanis ők vesztették az egész játék során a legkevesebb pontot, szám szerint 5 pontot. 96 pont volt az akkor elérhető maximális pontszám, és mi 91-et értünk el. A második helyezett svájciaknak meg csak 65 pontja volt. A bírók és a magyarok "kapcsolata" is érdekes volt, ugyanis több játék is volt, ahol pontot vontak le tőlünk, és néhány helyen joggal gondolhattuk, hogy igazságtalanul. Az egyik legemlékezetesebb eset az 1997-es év 8. elődöntője volt. Elég nehéz játék volt, a medencében játszódott, és úgy kellett a kötelet a karikára tenni, hogy ne essünk le. Az történt, hogy éppen át tudtuk tenni, a játékos viszont lendületében beleesett a vízbe. A görög bíró (Babis Ioanidis) viszont tovább engedett minket. Mi az első futamban voltunk, ki is írták azt a eredményt, hogy végeztünk. Majd a második futam végére a magyarok eredményét váratlanul "kijavították", rontottak rajta. Emlékszem, ezen még Gundel Takács Gábor is felhördült, hogy ez nem a mi hibánk volt, hanem a bíróé, mégis tovább engedett minket. Igaza volt, én sem tudtam mire vélni a hirtelen jött változást. Mondjuk a görög bíró többször is okozott fejtörést a főbírónak, mert nem egyszer volt rá alkalom, hogy másodjára kellett egy csapatnak újrajátszani a játékot, mert rosszul ítélkezett. A másik érdekes eset, ami eszembe jutott egy 1995-ös játék (pontosan nem emlékszem melyikben volt) egy labirintuson kellett végigmenni valamivel a fejükön (erre sem emlékszem, hogy mi volt ez), a lényeg, hogy nem láttak ki. És villámgyorsan végzett a magyar játékos, magasan a többiek előtt. Ez gyanús volt a főbírónak, ezért pontot vont le az eredményből. Ez például kettős dolog. Egyrészről jogos a gyanú, mert tényleg olyan magabiztossággal ment át, mintha nemhogy nem takarná el semmi az arcát, de tudná is utat, másfelől meg elég nehéz volt azon a maskarán kilátni (arra emlékszem, hogy eléggé nagy volt), ha felemelte volna az feltűnő lett volna. Én magamban mégis a bírónak adtam igazat, nekem is nagyon furcsa volt.

A fenti cikkre visszatérve egy gondolat erejéig, az nem feltétlen igaz, hogy ahogy haladtunk a térképen észak felé, úgy vették egyre komolyabban a játékot. Három ellenpélda is van: Wales, Hollandia és Portugália. Az első két ország északon van, mégsem kötődnek nagy eredmények a nevükhöz. Az viszont elmondható, hogy volt egyszer-egyszer kiugróan szép teljesítményük, sőt a Walesiek 1994-ben ha jól emlékszem másodikok vagy harmadikok lettek a döntőben. Portugália meg délen van, ők konkrétan versenyben voltak velünk, nagyon komolyan vették a játékokat. Igazából ez az egész ki hogy veszi a játékot téma hasonlít az Eurovíziós dalfesztiválhoz. Ott is rend szerint a gazdaságilag szegényebb országok teljesítenek jobban, míg az olyanok, mint például az Egyesült Királyság, nekik ez csak jó buli. Delegálnak valakit, azt jól van. A Walesiek játékát is többségében ez jellemzi.

Az olaszok helyzete viszont érdekes. Ugyan több döntőt is megnyertek, de abban igaza van az Origónak, hogy sokkal inkább a német nyelvterületek jeleskedtek, például Dél-Tirol. Az 1999-es döntőt Bolzano nyerte, amely Dél-Tirol egyik legszebb városa, személyesen is volt lehetőségem látni 1994-ben. Viszont ahogy haladunk az olasz csizmán egyre inkább dél felé, tényleg úgy tűnt, hogy egyre inkább csak szórakozásnak veszik a játékot, aztán, hogy nyerni is lehet... Érvényesül a játékukban az olaszos temperamentum, az a lazaság, jókedv, erre rájön az az olaszos beszédstílus. Ja és persze nagyon szerettek óvni, a legapróbb nemtetszésüket is jelezték a bírónak, és ezek egy részét helyben is hagyták. A svájciak is tényleg nagyot alakítottak, amikor francia vagy német nyelvterületről delegáltak csapatot, de ez elég ritka volt, döntő többségében az olasz határhoz közeli városok játszottak. Volt is egy olyan gyanúm, hogy ez valami egyezmény-szerűség lehetett, mert csak két ellenpéldát tudok így hirtelen mondani: Le Bouveret (francia) és Schattdorf (német), viszont döntő többségében olasz ajkú svájci csapatok játszottak. A műsorvezető is olasz anyanyelvű (Caterina Ruggeri), aki szintén nagyon szimpatikus volt nekem, a bíró viszont francia volt, Pierre.

Nagyjából ennyi jutott eszembe. Jól esett egy kicsit filozofálni rajtuk, elmélkedni, és ezeket leírni. Meg ezek mind csak gondolatok. Nem vagyok nagy titkok tudója, néha figyelem, hogy a felállított sztereotípiák igazak-e, de inkább csak élvezem, amit látok. Sok oldottan boldog órát köszönhetek a Játék Határok Nélkülnek, és nem győzök hálálkodni a közmédiának, hogy leadták újra az összes részt. Viszont, hogy a 2014-eset mikor adják le, az még mindig rejtély számomra.

2014. szeptember 23., kedd

Piszkavas

Jó újra elmerülni a Játék határok nélkül műsoraiban. Az utóbbi időkben többször járt a fejemben az 1996-os játék eredményjelző tábla zenéje, ezért kezdtem el újra nézni egy pár műsort, és ismét írni a fordulók leírásait. Most már külön oldalt szentelek neki, ezzel jelezvén, hogy komolyan gondolom és most már be akarom fejezni. Gondolkodtam külön weboldalon is, de már unom az új weboldalak készítgetését, inkább a blogban szánok neki külön oldalt, ezzel is demonstrálva, hogy az életem része. Jelenlegi terveim szerint egy héten két elődöntőt csinálok meg, de ez a gyakorlatban több mindentől függ: Időtől, lehetőségektől, és nem utolsó sorban kedvtől is. "Munka" miatt az 1993-as év 2. fordulóját néztem meg, szórakozásképp pedig először az 1996-os év 6. fordulóját, majd az 1995-ös év 6. fordulóját és az 1997-es évnek szintén a 6. fordulóját. Semmi összehasonlítás, csak úgy voltam vele, hogy már, hogy megnézem az egyik évét, akkor lássam a "szomszédos" évekét is. Érdekes, hogy az 1996-osban nem zavar, hogy csak 6 ország játszik, nem úgy, mint az 1999-esben. A korábbi sokkal inkább élettel teli, és az eredménytábla zenéje pedig nagyon rövid, de annál hangulatosabb. Lényegében az 1995-ös gyorsított változata. Egy 1997-es adást nézni nekem továbbra is külön kaland. Magasan a legtartalmasabb, olyan érzés, mintha az egész gyorsan lemenne, de mire a végére érek, akkor meg azon kapom magam, hogy milyen hosszú volt, és távoli képként élnek az első játékok. És utána stílszerűen valami 1997-ben kiadott japán dallal akartam zárni. Jobb nem jutott eszembe, mint Okui Masami: Rose & Release dala, és hallgatva arra jutottam, hogy jobb nem is juthatott volna eszembe:

https://www.youtube.com/watch?v=ePcsKQPD40Y

Hát, most egyszer megengedheti magának, hogy egyszerűre vegye a szövegírást. Ez Shoujo Kakumei Utena dal, de hogy ending, vagy csak a Rondo-revolution dalnak adtak egy egyedi változatot, azt már nem tudom.

Ma megnéztem az JSF 1996-os év 8. elődöntőjét, volt benne egy pár érdekesség. Például Szlovénia Iška Vas nevű faluból delegált játékosokat. Elnézést a címben rejlő szóviccért, de amint megláttam kiírva a falu nevét, egyből ez jutott eszembe. Nagyon szép eredményt értek el annak ellenére, hogy 356 fős a falu, 57 ponttal nyertek. Pedig egy ilyen kis településen 8 edzett embert találni biztosan nem volt könnyű. Majd tervezek egyszer egy Játék határok nélkül elméletet írni, mert aki komolyan figyeli a játékokat, az felfedezhet néhány érdekességet, összefüggést. Azért meglepő, hogy egy ilyen kis közösségből ilyen jó csapatot sikerült összehozni, mert például az 1994-1995-ben részt vett máltai csapatok hírhedten rossz eredményeket értek el, és ez összefüggésben lehet azzal is, hogy ugye kicsi ország, összesen 415.000 körüli lakosa van, és egy-egy településnek nehéz lehetett olyan csapatot összeállítani, melynek jó esélye lehetne. Láttam néhányszor, hogy 50 év körüli, középkorú játékosai voltak Máltának.  Meg azért is tervezek írni ilyenről, mert egyszer olvastam erről egy cikket, egy országos hírű hírportálon és elég sok idétlenséget hordtak össze összefüggések címszó alatt.