Aztán végül utánanéztem, az Origón találtam meg azt a cikket, amelyikről azt gondoltam, hogy több ferdítés is van a Játék határok nélkül résztvevő országok játékainak "moráljának" kapcsán. Nagyon rossz szó ez ide, de a lényeg az, hogy mennyire vették komolyan a játékot. Aztán most újra elolvasva, és végiggondolva arra jutottam magamban, hogy vannak azért igazságok benne. Az, hogy 1993-tól rettegett volt a citromsárga szín, a magyaroké, az szinte biztos, de legalább ennyire rettegett volt 1995-ig a narancssárga is, mely a cseheké volt, az is tény. Rendkívül komolyan vették a játékokat, és a csehek aránya jobb, mint a miénk, hiszen ők négyszer vettek részt a játékokban, és ezalatt háromszor nyertek döntőt. Ők ugyanis 1992-ben neveztek be először a játékokba, ekkor még Csehszlovákiaként, de már ekkor is a későbbi Csehország városai játszottak, ezért amikor 1993-ban kettévált a két ország, csak Csehország indult.
A világosabb sárga meg tényleg csak a magyarok által lett rettegett, mivel előttünk Belgium, San Marino és Tunézia viselték ezt a színt, és Belgium még csak-csak, de San Marino és Tunézia nem jeleskedett túlságosan. Sőt, Tunézia érte el azt a "bravúrt" az 1992-es évben, hogy az egyik városunk, méghozzá Tabarka 14 ponttal lettek utolsó helyezettek, úgy, hogy nyolcas mezőny volt és 11 pont volt a minimálisan megszerezhető pontszám. Úgyhogy bőséggel voltak a görögöknél rosszabbak is. Azt gondolom, hogy több tényező is közrejátszhatott abban, hogy ki miért szerepelt rosszul. Bár egy 1992-es adást sem láttam, de a Tunéziai csapatnál inkább egyfajta tudatlanságot merek feltételezni. Arra tippelek, hogy ők csak könnyed játékra gondoltak, és nem sejtették, hogy itt komolyabb fizikai erőre meg ügyességre lesz szükség.
A másik hírhedten rosszul játszó ország, Görögország esete némileg árnyaltabb, bár tény, hogy inkább az maradt meg az emberekben, hogy örültek, ha egyáltalán befejezték a játékot, de nekik azért volt egy-két nagyon jó megmozdulásuk is. Például az 1998-as év negyedik elődöntőjében játszott Limni Evias csapata, melynek volt egy pár "tipikusan görögös" utolsó helyük, de ahol meg jól szerepeltek, ott annyira kiugrottak a többiektől, hogy csak lestem. Mintha az olimpiai aranyéremre pályáztak volna. Végül 72 ponttal második helyezettek lettek. Arról meg nem szokás beszélni, hogy bár a görögök egy döntőt sem nyertek meg, mégis a döntő játékaiban koránt sem szerepeltek annyira rosszul, mint az indokolt lenne, legtöbbször a középmezőnyben végeztek. Esetükben feltételezhető gazdasági ok is, nem volt elég pénz a felkészülésre. Hozzájuk köthető az az ominózus 1994-es elődöntő is, amelyet Görögországban forgattak. Többször állt a forgatás, mert a technika ördögének nem volt nehéz dolga, sőt a műsorban is benne volt, hogy több játékot újra fel kellett venni, mert pont akkor állt be valami baki. A végén megmosolyogtatott, amikor Gundel Takács Gábor, mesélte, hogy milyen sokáig tartott a forgatás, a háttérben meg Geszler Dorottya aludt (szerintem inkább csak úgy tett, hogy viccesen érzékeltesse, hogy mennyire kimerült, de azt elhiszem, hogy nem kellett volna külön altatni).
Málta egy rendkívül érdekes ország, róluk már írtam múltkor, náluk inkább az lehetett a probléma, hogy nem volt megfelelő emberük. Mivel nagyon kicsi államról van szó, félmillióan sem lakják, így nem sokan laknak egy-egy városban, így nagyon nehéz lehet kiválasztani azokat az embereket, akik alkalmasak lennének a játékra. Feltételezem, hogy élsport dolgában is nagyon hátul járnak, mivel sem olimpián, sem egyéb sportokban nincs kiemelkedő teljesítményük. Konkrétan volt olyan, hogy valami 50 év körüli középkorú embert láttam játszani az ország színeiben. Máltát sokkal inkább gyönyörű szép tájairól és városairól ismerjük, de onnan méltán. Ez az ország ragadott meg a legjobban, ahogy mutatják a játékok alatt az adott város kisfilmjét, mondtam is magamban, egyszer biztosan elmegyek ide nyaralni. Fővárost La Vallettát pedig férfiak alapították férfiaknak, ahogy Geszler Dorottya mondta a játékokban. És érdekes, hogy korántsem ez a legnépesebb város, sőt csak 6.315-en lakják, pedig 20 éve ez több mint 9.000 volt. A legnépesebb városuk egyébként Birkirkara 21.775 fővel. Na de, visszatérve a játékokra, 1994-ben csak 8. helyet tudtak felmutatni a 9-ből 54 ponttal. Ez a pontszám máskor nagyon jó eredménynek számít, de ebben az évben, amikor 9-en voltak, a pontszámok is magasak voltak, 90-92 pontot is elértek a legjobbak. Azon már mosolyogtam, amikor a 10. elődöntőben Gozo városa játszott, és a második játék után elég jól sikerült a jokerük, és feljöttek a 2. helyre, és mondta Gundel Takács Gábor, hogy mellette a máltai műsorvezető, John sem hisz a szemének. De persze sajnos ez csak tiszavirág életű volt.
Inkább az lehet az ok, hogy nincs megfelelő sportemberük, mert Szlovéniában sem laknak sokkal többen, összesen alig több mint 2 millióan, mégis rendre veszélyesek voltak ránk. Szlovéneknél inkább az lehet, hogy komolyan vették a játékokat, bár sajnos rájuk lehetne aggatni a legpechesebb döntős csapat címét, mert elődöntőkön akármennyire is jól szerepeltek, nemhogy egy döntőt nem tudtak megnyerni, hanem azokon mind rosszul szerepeltek, az eredménytábla hátsó felében végeztek. Viszont az elődöntőkön nagyon jók voltak. Az egyik legemlékezetesebb az 1996-os év 9. elődöntője, amikor is a fonaljátékban csak a szlovének tudtak eredményt felmutatni. Ez volt az a játék, amikor három ember egymás fölé volt lógatva, fel kellett adniuk egymásnak a vízzel teli léggömböket, és a legmagasabban fekvő játékosnak oda kellett dobnia a negyedik játékosnak, aki egy baseball ütővel várta, hogy "eldobhassa". Az éles játékban ezt azzal nehezítették, hogy távolabb voltak egymástól a játékosok, mint a főpróbán, így alig tudták feladni egymásnak. Egyedül a Szlovéneknek sikerült ez, így ők 6 pontot kaptak, a többi csapat viszont csak 1-1 pontot. Ez a bírói döntés elég nagy füttykoncertet váltott ki a közönségből, még Gundel Takács Gábor sem tudott megszólalni egy pár másodpercre az eredmény láttán. Amúgy a szlovének ilyen visszatérő játékosok voltak. Először 1994-ben, majd 1996-1997-ben, végül 1999-ben játszottak. Sokan beveszik 1990-et is, amikor Jugoszlávia játszott egy évig (ugye ekkor még egy nagy ország volt a déli szomszédunk), ám ahogy utánanéztem, sokkal inkább a mai Horvátország és Szerbia területéről játszottak városok, viszont csak a mai Horvátország és Szlovénia területén adták le a műsorokat. Az ő egyik műsorvezetőjük Eva Longyka pedig az egyik legszimpatikusabb számomra. És még valami: 1996-1997-ben mindig mondták, hogy lilában, vagy (a hölgyek kedvéért) ciklámenben játszottak a szlovének. Ne szépítsünk: A szlovének rózsaszínben játszottak. Semmit nem ront a játékuk minőségén, mert olyan színben játszottak, ami egy átlagos férfi szemét bántja.
És ha már környékünkön járunk, ugyan ne hagyjuk ki Magyarországot, mert tényleg ennyi év távlatából is büszkeség volt nézni a hazaiak szereplését. Konkrétan az volt a gondolatom, hogy ez az a bizonyos magyar virtus, amiről oly büszkén beszélünk a történelmünk felelevenítése kapcsán, meg a magyarok nyilaitól ments meg uram minket mondás is itt-ott igencsak érvényesült. Ugyanakkor érdekes volt az a három év, melyben megnyertük a döntőt, ugyanis akkor az volt, hogy az elődöntőket biztosra nyertük, szinte rajt-cél győzelem, viszont a döntők eredményei koránt sem voltak ennyire biztosak, azok ebből a szempontból izgalmasabbak voltak. Kecskemét városának csapata 1993-ban nagy magabiztossággal nyert, viszont az 1996-os év nagyon érdekes volt. Csak a Kecskeméti csapat tudott nyerni az utolsó elődöntőben és legtöbbször az utolsó, döntő játékban, a hangszerhordásnál buktunk nagyot, de az utolsó elődöntőre a kecskemétiek megvédték a mundér becsületét. Ugyanígy hatalmas eredmény volt 1998-ban a százhalombattai csapat eredménye, amikor is 77 ponttal álltak az első helyen a döntő játék előtt, és azt is magasan nyerték. Sehol senki, nem az, hogy számolgatni kelljen, hogy x és y ország ennyi ponttal előzhet meg, hogy az első helyen maradjunk. Akkor is a legjavát hozták ki magukból. Borbás Marcsit jól meg is fürdették utána. Tehát mi magyarok rendkívül komolyan vettük a játékokat. De persze mi is emberek vagyunk, rólunk is lehet negatív példát felhozni. Az egyik, amit rossz volt látni az 1993-as év második elődöntője, amikor Debrecen város csapata játszott, és az egyik játékban, ahol hangszereket kellett felvinni az egyre emelkedő rámpára, ott volt valami konfliktusa az egyik játékosnak a magyar bíróval, és amikor Geszler Dorottya kérdezte, hogy mi történt, és még akkor is volt egy-két keresetlen szava a bíróhoz, legalábbis az, hogy kisípolták néhányszor, erősen erre enged következtetni. Nyilatkozott az a srác később is, akkor már valamivel normálisabban, de már akkor is az volt a megérzésem vele kapcsán, hogy köszönöm szépen, de most már jellemezze őt a hallgatagság is. A másik kellemetlen élmény az 1998-as év harmadik elődöntője, amikor az egyik fix játékban, a várból ki kellett szabadítani a raboskodó lányt, a mi lányunk felfeszítette a rácsot, és kiszabadult magától, a kulcs meg később került a zárba. És még szabadkozott is ártatlan arccal Borbás Marcsinak, hogy fogalma sincs, hogy mi történt. Erre nagyon felidegesítettem magam. Állítom, hogy ezt a belga főbíró Dennis Pettiaux hallotta (és értette) volna, nemhogy pontot vont volna le abból az eredményünkből, hanem ki is zárta volna a gyöngyösi csapatot. Azt a bizonyos gyöngyösi csapatot (bár nem tudom, hogy a tagok ugyanazok-e), akik 1997-ben pozitív rekordot állítottak fel. Az első elődöntőben ugyanis ők vesztették az egész játék során a legkevesebb pontot, szám szerint 5 pontot. 96 pont volt az akkor elérhető maximális pontszám, és mi 91-et értünk el. A második helyezett svájciaknak meg csak 65 pontja volt. A bírók és a magyarok "kapcsolata" is érdekes volt, ugyanis több játék is volt, ahol pontot vontak le tőlünk, és néhány helyen joggal gondolhattuk, hogy igazságtalanul. Az egyik legemlékezetesebb eset az 1997-es év 8. elődöntője volt. Elég nehéz játék volt, a medencében játszódott, és úgy kellett a kötelet a karikára tenni, hogy ne essünk le. Az történt, hogy éppen át tudtuk tenni, a játékos viszont lendületében beleesett a vízbe. A görög bíró (Babis Ioanidis) viszont tovább engedett minket. Mi az első futamban voltunk, ki is írták azt a eredményt, hogy végeztünk. Majd a második futam végére a magyarok eredményét váratlanul "kijavították", rontottak rajta. Emlékszem, ezen még Gundel Takács Gábor is felhördült, hogy ez nem a mi hibánk volt, hanem a bíróé, mégis tovább engedett minket. Igaza volt, én sem tudtam mire vélni a hirtelen jött változást. Mondjuk a görög bíró többször is okozott fejtörést a főbírónak, mert nem egyszer volt rá alkalom, hogy másodjára kellett egy csapatnak újrajátszani a játékot, mert rosszul ítélkezett. A másik érdekes eset, ami eszembe jutott egy 1995-ös játék (pontosan nem emlékszem melyikben volt) egy labirintuson kellett végigmenni valamivel a fejükön (erre sem emlékszem, hogy mi volt ez), a lényeg, hogy nem láttak ki. És villámgyorsan végzett a magyar játékos, magasan a többiek előtt. Ez gyanús volt a főbírónak, ezért pontot vont le az eredményből. Ez például kettős dolog. Egyrészről jogos a gyanú, mert tényleg olyan magabiztossággal ment át, mintha nemhogy nem takarná el semmi az arcát, de tudná is utat, másfelől meg elég nehéz volt azon a maskarán kilátni (arra emlékszem, hogy eléggé nagy volt), ha felemelte volna az feltűnő lett volna. Én magamban mégis a bírónak adtam igazat, nekem is nagyon furcsa volt.
A fenti cikkre visszatérve egy gondolat erejéig, az nem feltétlen igaz, hogy ahogy haladtunk a térképen észak felé, úgy vették egyre komolyabban a játékot. Három ellenpélda is van: Wales, Hollandia és Portugália. Az első két ország északon van, mégsem kötődnek nagy eredmények a nevükhöz. Az viszont elmondható, hogy volt egyszer-egyszer kiugróan szép teljesítményük, sőt a Walesiek 1994-ben ha jól emlékszem másodikok vagy harmadikok lettek a döntőben. Portugália meg délen van, ők konkrétan versenyben voltak velünk, nagyon komolyan vették a játékokat. Igazából ez az egész ki hogy veszi a játékot téma hasonlít az Eurovíziós dalfesztiválhoz. Ott is rend szerint a gazdaságilag szegényebb országok teljesítenek jobban, míg az olyanok, mint például az Egyesült Királyság, nekik ez csak jó buli. Delegálnak valakit, azt jól van. A Walesiek játékát is többségében ez jellemzi.
Az olaszok helyzete viszont érdekes. Ugyan több döntőt is megnyertek, de abban igaza van az Origónak, hogy sokkal inkább a német nyelvterületek jeleskedtek, például Dél-Tirol. Az 1999-es döntőt Bolzano nyerte, amely Dél-Tirol egyik legszebb városa, személyesen is volt lehetőségem látni 1994-ben. Viszont ahogy haladunk az olasz csizmán egyre inkább dél felé, tényleg úgy tűnt, hogy egyre inkább csak szórakozásnak veszik a játékot, aztán, hogy nyerni is lehet... Érvényesül a játékukban az olaszos temperamentum, az a lazaság, jókedv, erre rájön az az olaszos beszédstílus. Ja és persze nagyon szerettek óvni, a legapróbb nemtetszésüket is jelezték a bírónak, és ezek egy részét helyben is hagyták. A svájciak is tényleg nagyot alakítottak, amikor francia vagy német nyelvterületről delegáltak csapatot, de ez elég ritka volt, döntő többségében az olasz határhoz közeli városok játszottak. Volt is egy olyan gyanúm, hogy ez valami egyezmény-szerűség lehetett, mert csak két ellenpéldát tudok így hirtelen mondani: Le Bouveret (francia) és Schattdorf (német), viszont döntő többségében olasz ajkú svájci csapatok játszottak. A műsorvezető is olasz anyanyelvű (Caterina Ruggeri), aki szintén nagyon szimpatikus volt nekem, a bíró viszont francia volt, Pierre.
Nagyjából ennyi jutott eszembe. Jól esett egy kicsit filozofálni rajtuk, elmélkedni, és ezeket leírni. Meg ezek mind csak gondolatok. Nem vagyok nagy titkok tudója, néha figyelem, hogy a felállított sztereotípiák igazak-e, de inkább csak élvezem, amit látok. Sok oldottan boldog órát köszönhetek a Játék Határok Nélkülnek, és nem győzök hálálkodni a közmédiának, hogy leadták újra az összes részt. Viszont, hogy a 2014-eset mikor adják le, az még mindig rejtély számomra.
