...az ne csodálkozzon, hogy éjszaka nem tud aludni. Ilyenkor viszont azon csodálkozom, hogy hagynak szabadlábon mászkálni.
Na mindegy is, ennek örömére két JAM Project számot vittem 100 meghallgatás fölé a Last.fm profilomon:
Hajrá, hajrá, mind a kettő ennél sokkal többet érdemel.
Tegnap néztem meg az utolsó Harry Potter filmet. A nyolc filmet újranézni most is hatalmas élmény, az első film után több mint egy évtizeddel is nagyon hangulatos. És a nyolc DVD együtt így fest, ezeket szerintem hajlott koromban, sőt ha megérem, aggastyánként is nézni fogom. Az egyik DVD-n van magyar nyelv is, méghozzá a Halál Ereklyéinek első részében. A többit angolul néztem angol felirattal. Másfelől érdekes annak fényében nézni, hogy a könyvet 4 éve olvastam utoljára, így bizonyos jelenetek kiestek. Ugyanis ha csak a filmekre hagyatkozok, akkor nem áll egybe az egész történet. És most spoiler következik, így aki nem látta a filmeket, az ugorja át ezt a részt. Az első, amire azt tudom mondani, hogy képlékeny maradt, az az, hogy Sirius Black miért ártatlan. Arra emlékeztem, hogy ártatlanul ült az Azkabanban, de arra nem emlékszem, hogy a filmben pontosan kiderül az ártatlanságának mikéntje, ugyanakkor tisztán emlékszem arra, amikor a harmadik könyvet olvastam valami 2004 környékén, akkor teljesen logikus volt, hogy Sirius egy közveszélyes bűnöző, akit legszigorúbban kell őrizni, aztán a könyvből ki is derül, hogy miért ártatlan. Most az ugrik be, hogy Féregfark volt az, aki gyáván elmenekült, mert ugye ő a valódi bűnös, de akkor meg végül Sirius magára vállalta, ennek ha jól emlékszem, valami családi kapcsolat az oka, de ezt már csak így sok év távlatából tippelem.
A másik ami a filmek alapján kérdéses maradt számomra, az Piton múltja. Azért kedvenc szereplő egyébként, mert ilyen jól kitalált karaktert még életemben nem láttam, akinek a jelleme ennyire komplex lenne. És ahogy színésze megformálja, az már önmagában megborzongat. Amire nem tudtam rájönni, hogy miért csatlakozott Voldemorthoz, ha szerelmes volt Harry anyjába, Lily-be? Erre két változatot tudtam elképzelni: 1. Meghalt élete szerelme, és már minden mindegy volt neki. 2. A Voldemorthoz való hűsége csak látszat volt, és a valódi célja az volt, hogy információkkal szolgáljon Dumbledore-nak. Ez összességében jobban foglalkoztatott, de mivel nem tudtam okosabbat kifundálni, ezért megkérdeztem a Harry Potter könyvek és filmek szakértőjét, Szelit, hogy segítsen ki, aztán általa újabb elemek ugrottak be a történetből. Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy Piton a Mardekárba került, és emlékeztem arra is, hogy James Potter és csapata sokat piszkálta Pitont, és mivel Lily idővel hozzájuk csatlakozott, ez külön fájdalom volt Piton számára. A filmben benne van, hogy Piton már kisgyerekként szerelmes volt Lily-be, és úgy tűnt, hogy nem viszonzatlan, de aztán csak másképp történtek a dolgok, és Piton pedig kapcsolatba került a Halálfalókkal, ezáltal Voldemorttal is. Innestől már csak lefelé vezetett neki az útja. Ráadásul amikor még nem állt össze teljesen a kép, és nem láttam végig a filmeket, volt egy olyan elméletem is, főleg az első film után, hogy Piton valójában azért védi Harry-t, mert tudta, hogy Voldemort maga akarta megölni őt, de még nem elég erős hozzá. Aztán az utolsó filmre sorra ugrottak be a jelenetek, ahogy Piton könnyeit a merengőbe potyogtatva bejöttek az emlékek. Az mindenesetre nagyon szép volt, hogy Dumbledore már a kezdetektől pártfogásába vette Pitont, mert tudta, hogy az igazi nagy szerelem élete végéig elkíséri az embert. Ezt valahol Dumbledore is megélte, ezért is kezeltetett felé empátiával. Spoiler vége
Meg van egy pár kérdésem, amik tényleg nem derültek ki a filmből, de ezeket már nem akarok firtatni. Szelivel abban egyetértek, hogy hangulat ide vagy oda, a film néhol kriminálisan rossz. Főleg a negyedik évtől, amikortól ugye szignifikánsan vastagabbak lettek a könyvek, viszont a film maradt 140-150 perces. Konkrétan emlékszem, hogy sérelmeztem, hogy komplett fejezetek maradtak ki a filmből. Mindenesetre a könyveket lesz lehetőségem újraolvasni, vele együtt jobban újra megélni a történetet, ugyanis ezt is lehetőségem van beszerezni angolul. Találtam is egy dobozos kiadást:
Kicsit szívtam a fogam, amikor megláttam, mert a második, harmadik, negyedik kötet már külön megvolt, ezért majdhogynem értelmetlen lett volna újra megvenni az egészet egy dobozos, gyűjtői kiadás miatt. Viszont az első könyv eléggé ritka lett, legalábbis a környéken nem leltem fel. És eszembe jutott, hogy lehetne cserélni. Milyen jó döntés volt, ugyanis kicsit kerestem rajta. A három könyvet együtt £2.50-ért vettem meg, cserébe pedig £3-ért vették, így már megérte ezért a kiadásért még 4 fontot fizetni. Ez az első olyan alkalom, hogy angol nyelvű könyvet olvasok, és azt kell mondjam, hogy lassan megy az olvasás. Nem is csak azért, mert nem értek minden szót, mert csak 1-2 ilyen van, hanem lassabban megy úgy az olvasás, hogy fordítom közben magamban magyarra. Egy oldalt ilyen 5 perc alatt olvasok el. De amúgy élvezet újra azzal a hangulatvilággal találkozni, amivel annak idején valósággal olvastatta magát a könyv. Nagyon sokat nevettem azon, hogy Dursley szemszögéből meséli el az első napot, amikor találkozik taláros emberekkel, baglyokkal, macskával, és hogy ez képtelenség. Semmi baj nincs, minden csak a képzelet szüleménye, és milyen jó, hogy az irodai széke az ablak mögött van, így elmondhatja magáról, hogy bagolymentes délelőttje volt. Hála istennek a Harry Potter ékes példa arra, hogy van olyan, amikor a népszerűség és a minőség találkozik.
Ha nemrég írtam a tizedik album értékelésénél, hogy nem veszélyezteti a harmadik JAM BEST COLLECTION album trónját, lássuk pontosan melyik is az az album. Ez a JAM-ISM, melyet szimplán a BEST COLLECTION albumok királyának szoktam nevezni magamban. Még csak nem is a változatosság jellemzi az albumot, hanem valószínűleg annyira megtáltosodtak a SKILL kislemez sikerének hatására, hogy zsinórban jöttek utána a jobbnál jobb kislemezek és dalok. Annak a kislemeznek a dalai még a második BEST COLLECTION albumon, a FREEDOM-on hallható, ezen a harmadik kiadványon érdekes, hogy nem követik a SKILL dal stílusát szorosan, sokkal inkább az első válogatásalbumnak, a BEST PROJECT-nek egy erősebb változata. A dalok nagy része nagyjából olyan, mint a debütáló kislemezeiken, csak határozottabb, erősebb és fejlettebb. Az pedig már önmagában alap, hogy szeretem az első BEST COLLECTION albumukat is, és ezt egy még jobb kiadásban hallani, nekem több sem kell. De még mielőtt nagyon kifogynék a mondanivalókból a végére, gyorsan lássuk is a dalokat.
Na, hát ilyen igazi JAM Project album, a jó dalok önmagukban eladják az egész albumot, de többi is van annyira jó, hogy emeljék az összképet. Ha ez az album lenne az aktuális, azt mondanám, hogy csak így tovább, mostani fejjel viszont azt, hogy örök klasszikus, a legjobb albumuk. Viszont az nemrég tűnt csak fel, hogy meglehetősen keveset hallani Kitadani Hiroshi hangját. Nemcsak azért, mert nincs szólódala, hanem a közösökben is eléggé keveset énekel. De az biztos, hogy az album trónja egyelőre stabil, és az eddig megjelent kislemezek alapján (a Breakthrough-t leszámítva) sem úgy tűnik, hogy meginog a stabil trón. Egyedül a borító nem jön be, amúgy úgy rakták össze ezt az albumot, mintha a jóisten keze munkája lett volna.
Tegnap tehát befejeztem a fő F-Zero karakterek leírását. Alapból vannak többen is, például az F-Zero AX arcade játék versenyzői teljesen mások, vagy a Maximum Velocity-ben négy teljesen egyedi karakter játszató, vagy az animében is vannak olyan versenyzők, akik csak ott láthatók (és a GP Legend-ben játszhatók). Róluk esetleg később írok, de ezt a 30-at tartottam fontosnak, akik az X-ben és a GX-ben játszhatók.
A múlt héten dolgoztam két napot a kínai étteremben. Egyelőre nem tudom, hogy a héten mikor kell menni. Amúgy nem rossz, meg lehet csinálni, csak tényleg fárasztó a vendéglátásban dolgozni. 10 órát kell bent lenni, és ismert, hogy a kínaiaknak más a munkamoráljuk, mint az európaiaknak. Erősen hajaz a japánhoz, nem szeretnek fizetni azért, hogy ülök, és nem csinálok semmit, még akkor sem, ha nincs forgalom, akkor is kell a munkát keresni. Miután ez all you can eat étterem, ezért konkrétan nem kell kiszolgálni a vendégeket, így olyan sokféle munka nincs, csak azt csinálni kell. Majd kíváncsi leszek, hogy hívnak-e, és hogy hogy bírom hosszútávon.
És így, hogy több pénzem lett, vásároltam néhány nagyobb dolgot magamnak. Ami érdekes lehet, hogy nekem eszembe sem jutott, csak nővérem mondta anyámnak Skype-on, hogy most már tudok magamnak TV-t vásárolni, mivel már 100 fontért is lehet jobbat találni. Ezen úgy elgondolkodtam, hogy valóban. És egy kis szabadságot is kapnék, mert akkor nem kell a többiekhez alkalmazkodni, és mikor tudok játszani. Aztán elkezdtem nézelődni Birkenhead-ben, hogy milyen árak vannak pontosan, és mit adnak érte. Már az Asdában kapható Polaroid TV-vel is megelégedtem volna, de úgy voltam vele, hogy még szétnézek. 125 fontért lehet egy jobb HD ready (1366×768) TV-t. Second hand boltok (Cash Converters, Cash Generator) nem rendelkeztek nagy választékkal, de volt egy készülék 25 fontért, amit TV-nek és monitornak hittem, azt gondoltam, hogy ez lesz a jó egy rövidebb időre, de kiderült, hogy nincs hozzá távirányító, mert ez csak monitor. Más jó ár-érték arányú meg nem volt. Aztán az Argos-ban találtam egy LG TV-t 130 fontért, ami nagyon megfogott. 1920×1080-as, progesszív, Full HD, és dizájnra is tetszett. Miután átgondoltam magamban a dolgokat, mellette döntöttem. Jó döntésnek tartom, mert ezt hosszútávon is használnám. Aztán mivel TV-t egyelőre nem tudok nézni rajta, ezért úgy döntöttem, hogy másképp használom ki a Full HD lehetőségét, egy használt boltban vettem magamnak Blu-ray lejátszót. Soha nem volt még ilyenem, és mindig is érdekelt, hogy milyen valódi 1080p-ben nézni filmet, animét, rajzfilmet. És találtam is egy jót 35 fontért. Itt tudtam meg, hogy nemcsak DVD-t játszik le "visszamenőleg", hanem audio CD-t, sőt olyan jót választottam, hogy SACD-t is lejátszik. Amiból ugye nekem van egy: Suara - Yumeji CD. Kár, hogy nincs itt, majd elhozom novemberben.
És akkor vegyek lemezt is. Szerencsére a Blu-ray-jel is az a helyzet, hogy ha jó helyen keresünk, a jobb filmeket akár 3-4 fontért is megvehetjük. Miután a Harry Potter úgyis aktívan visszatért az életembe, ezért mellette döntöttem, főleg amikor láttam, hogy a nyelvek között van japán is. Hoppá... Nem is volt kérdés, hogy megvegyem-e, már önmagában azért megérte, hogy japánul megnézhetem. És végre megtapasztalhattam, hogy milyen valóban 1080p-ben nézni filmet. Nagyon tetszik. És ki is tudom használni, mert a TV-m valóban progresszív, erről olvastam nem is olyan rég, hogy a műszaki áruházak előszeretettel hangoztatják, hogy ez a TV Full HD-s, vagyis hozza az 1920×1080-as felbontást, de azt elhallgatják, hogy nem progresszív, hanem váltott soros (1080i), így a kép nem olyan jó minőségű. Nagyjából értem, hogy miért, de nem vagyok annyira műszaki zseni, hogy ebbe részletesen belemenjek. A lényeg, hogy amennyire értek hozzá, nagyon tetszik, amit látok, és a japán hang... Csak még jobban imádom a nyelvet. Jó érzés hallani, hogy a filmek szinkronjainak minőségére is odafigyelnek, és tényleg a magyar mellett a japán az a nyelv, ahol több érzelmet tesznek a hangjukba a szinkronszínészek (szerintem csak animék esetében seiyuu-k, de legyenek filmben is), és ezáltal sokkal élvezetesebb. Ugyanakkor nagyon érdekes európai szereplőknek ázsiai nyelvet kölcsönözni, többször azzal a tudattal néztem, mintha japán szereplőkkel újraforgatták volna a filmet. Harry és Ron hangjai tetszetősek, Hermione hangja viszont kicsit idegesítő, éreztették, hogy mennyire tudálékos, és szeret kérkedni vele. Dumbledore hangja mint egy öreg bölcsé egy animében, viszont Piton hangján szabályosan megrökönyödtem. Mint egy démoné. Ő nagyon rossz választás volt, és mivel Piton az egyik kedvenc szereplőm, ezért érzékenyebben érintett, hogy nem tudom élvezni az érzelemmentes, már-már hidegvérű gyilkos jellemét, mert egyszerűen sehogy nem tudom az archoz illeszteni azt az ugyan hideg, de magas, démoni hangot, és még akkor sem tudom elfogadni, ha ez a japánoknak tetszik. Piton karakterét a könyv annyira nem, de a film nagyon megszerettette velem, eszméletlen jól alakította a színésze, minderre rájött az, hogy mennyire jó a magyar hangja, nekem több sem kellett. Harry-nek viszont nagyon illik a japán hang az egyéniségének, lehet, hogy részint a külső vonások miatt is, mivel gyerekként eléggé ázsiai stílusú haja volt. Szinte már csak az kell neki, hogy a szeme elferdüljön, a mongolredői kicsit lejjebb ereszkedjenek, és kész az ázsiai Harry Potter. Amúgy úgy tűnik, Japánban nem nagyon szokás (nekik) külföldi ismert karaktert cosplayezni, mert kerestem az interneten, de egyáltalán nem találtam japán HP cosplayt, pedig a post címe is stilusosabb lett volna. Ez már így marad. Összegezve Pitont leszámítva jó a japán szinkron, csak furcsa volt fehér emberek szájából ázsiai nyelv hallani. De ha minden japán szinkron ennyire igényes, akkor még több számomra érdekes filmet megkeresek majd ezen a nyelven.
Amúgy ez az a technikai fejlettség, amíg maximálisan elmennék. Mert egy ideig nagyon tetszett, amíg elment a technika, tetszik a nagyobb felbontás, és eddig követem a trendeket, de hogy mindent megokosítanak, az már egyáltalán nem. Huicong is egyszer az iskolában megkérdezte, hogy kié az a telefon, amit talált. És akkor mondom, hogy az enyém, és teljesen elképedve kérdezte, hogy hát miért nincs nekem okostelefonom? Talán mert nem tartok rá igényt? Én úgy vagyok már az okosításokkal, hogy már nem tudnak mit kitalálni, de ahhoz, hogy a gazdaság pörögjön, folyamatosan fejlődni kell. Hallottam jó oldalát is és maximálisan elismerem, de nem érzem azt, hogy nekem könnyebb lenne az életem velük. A telefonom maradjon csak buta, ahogy a TV-m is, meg majd a karórám is, de mi volt a leghajmeresztőbb, amit nemrég olvastam? Lesznek majd okos otthonok. Nekem ez már a no comment kategória, és igen, én buta otthonban akarok meghalni. Okostelefon nekem már csak azért sem kell, mert a gépemen ugye Windows 8 van, amiken szintén vannak alkalmazások. Hát ezeket sem használom hosszútávon. Pedig van például eBay, Amazon alkalmazás, de a mai napig úgy vagyok, hogy megnyitok egy böngészőt, és ha valami érdekel, akkor ott nézek utána. Ennyire nem tudom az életem részévé tenni ezeket a dolgokat.
Hát, nem úgy terveztem megvenni, ahogy végül meglett, de most ebben az esetben a végeredmény számít:
Ilyen jó képet egy megvásárolt CD-ről, cuccról talán még soha nem csináltam, ezért tettem ki nagyba. Az iskolában fényképeztem le az edző résznél, amikor takarítottam. Először árnyékban, ott nem sikerült valami jól, aztán úgy voltam vele, hogy ott, ahol süt rá a Nap. Itt sikerült nagyon jól elkapni. És a lényeg: Eredetileg Okui Masami: Mitsu kislemezét akartam megrendelni még augusztus 5-én, ami sikerült is, de kaptam pár nap múlva üzenetet, hogy problémás a megrendelése, ezért várni kell rá 3-4 hetet. Rendben van. Három hét múlva rájuk írok (amúgy a CDJapannél rendeltem meg), hogy mi a helyzet. Azt mondták, hogy ahonnan rendelik, nekik is nagyon sokáig tart a beszerzése. Hát igen, most hogy megszűnt az evolution, Okui Masami kiadója, nehéz lett beszerezni a CD-it. Ezek szerint ennyire nehéz lett. Írtam is, hogy akkor szeretném kérni a JAM Project: Breakthrough kislemezt. És válthattam, mivel egy árban volt, ezzel már sikerrel jártam. És nagyon örülök neki, most is csak azt tudom írni, hogy letöltés és torrent ide vagy oda, eredeti CD-t hallgatni felbecsülhetetlen. Ezért is van az, hogy nekem a CD az igazi, és nem játszik a legális letöltés, meg az online stream. Meg a kislemeznek is van már története, amikor megjelent, megismertem, akkor úgy voltam vele, hogy nagyon jó lesz, de nem volt hozzá hangulatom. Aztán augusztusban, ahogy egyre jobban kezdtek összejönni a dolgok több területen is, akkor kezdtem csak igazán ráérezni a dalok hangulatára, és miután megvettem, erősen jelzi, hogy top-kislemezek között van még most is. Az off vocal-ok is nagyon jók, főleg Okui Masami háttérvokálos hangja tetszik nagyon a Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~ dalban. Nem hiába, 8 éve ismerem az énekesnőt, és még most is képtelen vagyok megszokni, hogy mindenhez, amihez hozzányúl, az arannyá változik. Mindig tud valami olyat nyújtani, aminek hatására mindig rácsodálkozok, hogy Okui Masami az egyszerűen csak Okui Masami és nem több, de nem is kevesebb. És a neve önmagában garancia a minőségre. Még azt is szeretem, hogy a vocal-os verzióban az első bridge-nél kicsit szexisre viszi a hangját, ezáltal még izgalmasabb az egész dal. Konkrétan el tudom képzelni, hogy önmaga elénekelje az egész dalt, szerintem nagyon jól állna neki, csak sajnos a kiadója megszűnt, így vajmi kevés az esély, hogy lesz Self Satisfaction III.
Bár animés kép van a borítón, de a belső oldalakon két kép is fellelhető az együttesről:
óIgazság szerint egyik sem az igazi. Az önmagában furcsa az egész kompozícióban, hogy mindig Kageyama Hironobu van középen. Én értem, hogy ő a csapatvezető, de ha nemek tekintetében nézzük, akkor sokkal jobb lenne, ha Okui Masami, mint egyetlen nő lenne középen, és nem az dominálna, hogy ki a csapatvezető. Az első kép elsősorban Fukuyama Yoshiki miatt vicces (bal szélen), olyan, mintha meg lenne sértődve, és mondaná, hogy őt most hagyja mindenki békén. Okui Masami-nak meg nagyon rámentek a hajára, pedig eddig nem nagyon volt rá jellemző, hogy nagyon "kidekoráltatná" magát. Több szóló albumán pont hogy smink nélkül látható, és erre mondtam magamban azt hogy ez igen! Aki tudja magáról, hogy nem kell sminkek mögé bújnia, az megmutatja magát pontosan úgy, ahogy a természet megajándékozta. Mert amilyen arca és kisugárzása van, az tényleg ajándék. Most meg kezdik alakítgatni, gondolom nem akarják, hogy látszódjon a képeken, hogy már 46 éves. Bár ez még mindig a jobbik véglet, minthogy ollóval mennének neki. Amúgy nem lettek nagyon ötletesek a képek, kompozíció tekintetében még mindig a Wings of the legend viszi a prímet. Na de, ilyenkor szokásom mondani, hogy a dalok a fontosak, mert abban az élen jár ez a kislemez.
Nagyon utánanéztem, hogy ne szó szerint fordítsam le, de úgy tűnik, tényleg ez a magyar megfelelője a Mid-Autumn festival-nak. A kínaiak és a vietnamiak egy jelentős ünnepe, melyet minden holdév nyolcadik havának 15. napján ünneplik meg. Ezt mi is megtettük vasárnap.
Mielőtt még írnék róla, egy kép, aminek megörültem:
Ezt a végleges ittmaradásomnak köszönhetem. Miután nővéremék tudják, hogy számíthatnak rám, ezt egy tagságival megerősítették meg. Örültem neki, mert nagyon szeretem amit csinálnak, és ahogy csinálják, és azt érzem, hogy jó közéjük tartozni. Oroszlántáncra meg biztosan nem maholnap kezdek el gyakorolni, mert a fesztiválon az is volt, és láttam egy próbát. Akár elől vagyok, akár hátul mindkét félnek kemény fizikai erőt kell demonstrálnia.
Egész héten az ünnepségtr készültünk, többek között Holdsüteményeket (ez volt a másik, amin meglepődtem, hogy a Moon Cake is tükörfordításban van magyarul) készítettünk. A Holdsütemény nagyon érdekes, mert nem a hagyományos tészta az alapja, ezért nem is könnyű elkészíteni. Liszt, olaj és aranyszirup az alapösszetevők. Az aranyszirup nagyon hasonlít a mézhez, nem tudom, hogy ugyanaz-e, de ez nádcukorból készül. Huicong gyúrta össze a tésztát, szinte óramű pontossággal állította össze az alapanyagokat. Például a liszt csakis és kizárólag 600 gramm lehet és nem 599 de nem is 601. Meg egyszer hívott segíteni, hogy a lótuszmagokból szedjem ki a közepén található zöld valamit. Kicsit megrökönyödtem, hogy lótuszmag-ízű sütemény? Az mégis milyen? Szokatlan, ennyit elárulhatok. Meg volt még vörösbabpép töltelék is, ennek sem tudtam hova tenni az ízét. A tésztát is nagyon pontosan kellett szaggatni, ahogy tölteléket is pontosan annyit lehetett tenni, hogy mindegyik egyforma legyen. Erre a sütés miatt volt szükség, hogy minden egyes sütemény egyformán süljön meg. De esztétikus is volt, hogy mindegyik szinte ugyanúgy nézett ki. Igazából még szórakoztunk is vele, hogy a tészta csakis 30 gramm lehet. 29 gramm? Tegyél még hozzá. 31 gramm? Vegyél el belőle. Ugyanígy a töltelék, ami 35 gramm lehetett. A végére már szemmértékem is lett arra, hogy a kiszaggatott tészta, vagy kiszedett töltelék annyi-e vagy sem.
.jpg)
A sütést ráhagytam a többiekre, én inkább ma az iskolában segítettem asztalokat, székeket pakolni. Ráadásul igencsak húzós nap volt, mert az egyik kung fu-ra járó gyerek nálunk tartotta 11 órától a születésnapját. Arra is külön készülni kellett. Igazából a néhány poszttal lejjebb olvasható JAM Project X cures Earth album kritikám is a születésnapi parti alatt íródott meg. Úgy volt, hogy mindig amikor szusszanhattam egyet, akkor írtam, de szinte mindig kellett valamit segíteni, például kávéval, teával kiszolgálni az embereket, vagy ne adj isten pedig Kung Fu Pandának öltözni, gyerekeknek integetni, ölelkezni, a ruha mögött jól megizzadni... Úgyhogy megvolt nekem is a dolgom. De az ünnepre készülni már sokkal jobb volt. Egy nagy evészettel kezdődött a mulatság, úgyhogy nagyon sok dolgom volt a pult mögött, nem is bírtam egyedül, segítség meg csak sokára jött. Szinte imádkoztam, hogy kezdődjön el a műsor, addig is nyugalom lesz. Egy helyes kis történetmeséléssel kezdődött, Christopher-t körbeülték a gyerekek. Chang'e történetét mesélte el nekik, aki a Hold kínai istennője, viszont nem a Holdat személyesíti meg, hanem ott él. Hozzá kapcsolódik a Jáde nyúl története, amit már nem meséltek, hanem a gyerekek játszották el. Ennek jobban értettem a történetét, nagyon zanzásítva a lényege az, hogy egy szegény öregember éhes volt, és ennivalót kért a nyúltól, aki hiába próbálkozott, semmivel nem tudott szolgálni az öregembernek. De hogy mégse maradjon éhes, feláldozta saját magát, és a belőle készült húsból jól lakhatott. A nyúl a Holdra került és Jáde nyúlként ott készíti az örök élet elixírjét. Igazán szép történet, és az alakítás is tetszetős.
Ezután két embert is felköszöntöttünk születésnapja alkalmából (az egyik közülük az, akinek volt a partija, maradt az ünnepségre is), tortaevés után elsétáltunk a Seacombe Ferry-be, ahol lampionokat eregettünk. Ilyet eddig csak koreai történelmi sorozatokban (A királyi ház titkai) láttam, és nagyon tetszett, hogy milyen szép, hogy a sötétben egyszerre sok kis lampion az égnek ereszkedik. Ez a mi esetünkben nem így lett, csodálkoztam is, hogy miért megyünk még sötétedés előtt, azt hittem, hogy majd ilyen 21 óra fele megyünk, erre 19 órakor voltunk. Osztogattuk őket, és egyenként emelkedtek az égbe. Így is szép volt, meg jól éreztük magunkat, de úgy lett volna az igazi, ha tényleg mindenki egyszerre emeli fel. Nem mindegyik tudott felemelkedni, amelyiket túl hamar engedték el, azok a folyóban végezték sajnos. De amelyek az égnek emelkedtek, azokat mind megtapsoltuk. Ilyenkor szokás kívánni is, ami részemről elmaradt, mondjuk ebből a szempontból eléggé lazán csináltuk, mivel sokan nem tudták, hogy mit kell pontosan meggyújtani, meg hogy megy, ezért segíteni kellett. Ebből a szempontból is veszített a varázsából, mert nem az eredeti "tulajdonosok" emelték fel a lampiont. Miután visszamentünk az iskolába, még egy kicsit játszottak a gyerekek, mi is szórakoztunk, aztán elkezdtük visszahordani az asztalokat, székeket az eredeti helyükre.
Összességében jól éreztem magam, és hiányzott már egy olyan esemény, amit mi szervezünk, összegyűlik a társaság, és kikapcsolódunk. Az általam készített képeket ide tettem fel:
Jeles számhoz érkeztük, a JAM Project júliusban megjelentette 10. válogatásalbumát. Mindenképp szép, ha egy csapat tartósan aktív tud maradni, és már Japánban sem annyira könnyű. A JAM Project soha nem tartozott eladások tekintetében az élvonalbeliekhez, de annyi pénzt mindig hozott a kiadónak, hogy éppen megérje nekik egy-egy albumot, kislemezt megjelentetni, hogy a rajongók igényét kielégítsék. 14 éve építik zenei karrierjüket, ezalatt több mint 200 dalt írtak már, és ha összegeznénk, hogy hány dalt írtak másoknak, hány animében működtek közre mind csapatban, mind egyénileg, akkor bizony azzal szembesülhetünk, hogy a csapat sokkal szélesebb körben ismert, mint hinnénk. És most újra itt vannak.
Hiányoltam is már egy komolyabb kiadványukat. Nem akarom még egyszer elemezgetni a nemrégiben megjelent kislemezeiket, de sajnos azok épp elég indokok voltak arra, hogy aludjon a JAM Project iránt érzett rajongásom. Ugyanakkor mindig reménykedtem abban, hogy ha megjelenik ez a BEST COLLECTION album, akkor meg fog változni a véleményem a kislemezes dalokról, ez be is jött. Régebben írtam már róla, hogy teljesen más a hangulata egy adott dalnak, annak függvényében, hogy milyen egyéb dalok "környezetében" van, hiszen kölcsönösen emelhetik egymás értékét. Bár az igaz, hogy egy dal akkor az igazi, ha önmagában megállja a helyét. Ez is árnyalja egy kicsit a kislemezeket, de az album összességében nagyon is a helyén van. Erősebb, keményebb, mint az előző albumok, de több az érzelem is. Az album minőségének titka ugyanis, hogy a dalok jobban meg van töltve tartalommal, ezáltal többféle érzelmeket lehet hozzájuk társítani, ki ki a saját élettapasztalata, értékrendje, érzelmi intelligenciaszintje alapján. Lássuk én mit gondolok a dalokról.
Hát ez így fest. Az a helyzet, hogy lehet jönni nagy hatású dalokkal, de azok tényleg elnyomhatják a többit, és így az egész album szélsőséges lesz, rosszabb esetben zavaros összképet fog adni. Nagyon jó album, hallgattatja önmagát, de messze nem tökéletes. Ahhoz, hogy maximális pontszámot kapjon, akkor nemcsak a nagyon jó dalok kellenek, hanem, hogy a többi is elég jó legyen ahhoz, hogy az egész album azt az érzetet adja, hogy ez igen! És mindig újra és újra meg akarom hallgatni. Ezt eddig nagyon kevésnek sikerült, például Okui Masami: DEVOTION vagy Suara: Yumeji albumok ilyenek. Úgyhogy egyelőre nem ingott meg a harmadik BEST COLLECTION albumnak a JAM-ISM trónja. Hogy milyen érzetet kelt az album hosszútávon, arról majd később írok, most egyelőre:
Nos, úgy tűnik, hogy tévedtem, amikor úgy ítéltem meg, hogy a JAM Project nem nagyon készít jó kislemezeket. Még tavaly átküldtek nekem egy nem hivatalos kiadványt, de akkor erre egyáltalán nem fordítottam figyelmet. Csak most, hogy felkerült ez a dal a 10. válogatásalbumra, az X cures Earth-re, akkor döbbentem rá, hogy mennyire jó dal a Victory Soul. És mivel elvileg ugyanakkor jelent meg, mint a R.I.P~Tomo yo Shizuka ni Nemure~, ezért azt hittem, hogy kétszer van meg a kislemez, de amikor ránéztem, akkor láttam, hogy mi is az valójában.
Komolyan nem gondoltam, hogy ez ennyire jó dal, az első gondolatom az volt, ha a JAM-nek mindig ilyen dalai lennének, akkor világ legjobb együttesei lennének, akiket a világ összes emberének kötelessége ismerni. De aztán arra jutottam magamban magamban, hogy ez nem feltétlen jó, mert akkor a túl sok jó már unalmas lenne. Kicsit ironikusan hangzik, de a rossz (vagy inkább a nekünk nem tetsző) dalok arra valók, hogy mellettük megtanuljuk értékelni a jókat. Ez a dal tényleg egy győztes lélekről szól, a maga stílusában ugyanazt az érzetet adja, mint Hayashibara Megumi: Kagirinai Yokubou no Naka ni dala, tehát egy nagy álom beteljesülése, és annak érzelmei. Viszont egy ilyen dal mindig kétélű fegyver, ugyanis ilyet akkor rossz hallgatni, ha nem teljesült be életünk álma, ugyanis az ilyen szerzemények szembesítenek minket a megalkuvásunkkal, és hogy milyenek lennénk, ha nem adtuk volna fel önmagunkat, és a végsőkig harcoltunk volna a boldogságunkért. Akik pedig ezt elérték, azoknak az ilyen dal egyfajta himnusz lehet. A másik oldalra visszatérve, más szemlélettel is lehet hallgatni ezeket a dalokat. Ugyanis fel lehet fogni úgy is, hogy ha van még 5% esély az igazi boldogságunk elérésre akkor egy ilyen hangulatú dal erőt adhat ahhoz, hogy küzdjünk érte, hiszen megmutatja, hogy ha elértük életünk célját, ilyen boldogok leszünk. A döntés a miénk. Úgyhogy ez a dal nálam egy hatalmas
pontszámot kap. És hogy is néz ki a nem hivatalos kislemez?
Megjelenés: 2013. július 10.
És mint megtudtam, az 1993-ban megjelent V-Jump shounen magazin 20. évfordulójára megjelent dal. És sajnos nem off vocal került fel, hanem egy egyedi verzió, ami lényegében ugyanaz, mint az eredeti, csak van bevezető és lezáró beszéd. Így kicsit olyan, mintha egy bajnokságot nyitna meg, és zárna le. Annyira nem rossz, de maradok az eredetinél, mert az istentelenül jó lett. A refrének előtti üvöltés már nagyon hiányzott a JAM dalokból, azok mutatják csak meg igazán, hogy mekkora erő van az együttesben. Lehet, hogy azért is jó, hogy most találtam rá erre a dalra, mert most alakul az életem, és határozottan érzem, hogy ha küzdök érte, akkor az én lelkem is lehet győztes.
Úgy tűnik, nem lesz eseménytelen az életem, ha tényleg itt maradok, ugyanis most, hogy Xingbo is értesült arról, hogy csak látogatóba megyek haza, komolyabb tervei vannak velem. Jobban be akar vonni az iskola dolgaiba. Valószínűleg előadásokra, Workshopokra is vinni akar, mivel egyik célja, hogy megtanítsa nekem is az oroszlántáncot. Nem különösen lelkesedek érte, meg is mondtam nővéremnek őszintén. Megnézem, de nem érzem azt, hogy nekem ezt csinálni kell. Erre mondta, hogy jobban be akar vonni ezekbe a dolgokba, mint egy családtagot, és azt akarja, hogy tegyek érte. Különben ez tipikus ázsiai gondolkodás, és nem is azért van, mert tetőt adnak a fejem fölé (ahogy szokás fogalmazni), főznek, mosnak rám, hanem mert minden távol-keleti nép közösségekben gondolkodik, akinek együtt kell cselekedni a célért. És a családot tartják a legerősebb köteléknek, közösségnek, melynek mindig együtt kell működni. És ebbe beletartoznak olyan dolgok is, melyeket egy egyén nem csinál adott esetben szívesen. És egy ilyen családban pont ott kezdődik a probléma, ha valaki túlságosan kilóg a sorból, emiatt sok mindent csak kényszerből csinál. És ezt hosszasan lehetne sorolni, hogy az egyénnek miért káros, Japánban rengeteg ilyet lehet hallani, elég csak a hikikomori-kra gondolni, biztosan sok a családi ok is. De nem is akarom elemezgetni, mert aztán végiggondoltam magamban, és oda jutottam, hogy ha tényleg szeretem az iskolát, akkor ezt fel lehet úgyis fogni, hogy ennyi áldozatot megér. Egy énekes is, ha igazán jó akar lenni, akkor be kell vállalni olyanokat, amiket nem szívesen tesz, de ha valaki igazán el akarja érni a célját, az bevállalja. Ez a szemlélet segített megváltoztatni a gondolkodásomat. Meg hát próbáljuk meg, hátha tetszeni fog.
Viszont ez is olyan, hogy fizikai edzések kellenek hozzá, mert azért kívülről is látszik, hogy nem egyszerű bizonyos mozdulatokat megcsinálni. Fizikai edzés meg lesz, ugyanis másik terve velem, hogy jobban tudjam a Kung Fu-t, és jobban akar edzeni engem. Az alapok meg már megvannak, azok egyre jobban mennek, hiszen amiket tudok, azok már dinamikusan is mennek. Kezdetnek futást javasolt, a többi majd kiderül. És ha tényleg komolyan gondolja, akkor elmegyek a háziorvoshoz, hogy a karomat megnézze, ugyanis a felkarom könnyen kificamodik egy hirtelen gyors mozdulat után. Ezért bánok óvatosan vele, így évente kb. egyszer van csak baj. Ez amúgy 2010 júliusa óta van, amikor elkísértem anyámat a repülőtérre, és az egyik hátizsákot is vittem, ami elég nehéz volt. És egy rossz mozdulat volt az egész, ahogy a vállamra vettem, és megtörtént a baj. Ugyan helyre tudtam hozni magamtól, de azóta nem tudom 100%-osan mozgatni a bal karomat. És szerintem vállra nehezedő súly külön probléma volt. Amúgy nem nagy lebénulást kell elképzelni, mert - ha már százalékban írom - 95%-ban tudom rendesen mozgatni, de nagyon kifele mozdítani, ahogy az átlagembernek még megy, azt már nem tudom. És nem tudom, hogy rendes csonterősítéssel (pl. több gyümölcs, zöldség, D- és K-vitaminok, több edzés) vissza lehet-e hozni a rendes állapotába, vagy orvosi beavatkozás kell már ehhez, ezért kértem időpontot a háziorvoshoz. Mert amúgy szívesen csinálom komolyan is, mert amikor ott vagyok, és látom, mit csinálnak haladó kung fu-n, az is tetszik, meg az akrobatikus kung fu is, csak azt pont ezért nem vállaltam be. Ott meg sok olyan gyakorlat van, amit nem tudtam az iskolai testnevelés órákon megcsinálni. Pl: Kézenállás, fejenállás, cigánykerék, ezek a halálom voltak, pedig már akkor is tudtam, hogy csak lendület kell hozzá. Meg utána megfelelő karizom, hogy megtartsam magam. De félek, hogy egyetlen rossz mozdulat, és mivel terhelés közben jönne a baj, ezért még annál is súlyosabb lenne a sérülés, mint amennyire súlyos eddig volt. Na majd kíváncsi leszek, hogy mit fog mondani.
Ja, meg lehet, hogy munka is lesz. Az egyik kínai étteremben keresnek felszolgálót. És mivel családi barátok, ezért szóltak nekünk is. Először Huicong-nak és telefonon egy magyar ismerősünknek mondta nővérem, ekkor jutott el a fülembe, és jelentkeztem, hogy én is. Kiderült, hogy azért nem szólt, mert szerinte úgysem vállalnám el. Hát tévedett. Birkenhead-ben van az étterem, és a minőségibbek közé tartozik, nagyon finomak a kajáik. Pénteken és szombaton kellene menni, vagyis lehet jelen időben beszélni, ugyanis most kaptam a telefont, hogy ma be kell menni, hogy megtanuljam a számítógépes rendszerüket. Nagyon várom. Tudom, hogy nehéz rólam elképzelni, hogy a vendéglátásban dolgozzak, de hát kínai étteremről van szó, és ha már ennyire közel kerültem az ázsiaiakhoz az elmúlt 8 évben, abban reménykedek, hogy ez lelkesíteni fog, hogy csináljam. Sokat tanultam tőlük, és bizony már 8 éve, hogy japán pop zenét hallgatok.
Hozzánk is eljutott ez a jeges vízzel való leöntés őrülete, és én sem maradhattam ki a jóból. Tegnap mondta nővérem, hogy úgymond meghívott engem, és amikor mondta, hogy leöntenek jeges vízzel, igencsak elszörnyülködtem, határozottan mondtam, hogy belőlem ugyan nem fogtok bohócot csinálni. Aztán utánanéztem, hogy honnan van ez, meg miért, bagszival is beszélgettem róla, és kiderült, hogy sokkal többről van itt szó, mint egyszerű bohóckodás. Amerikából indult, és és súlyos izomsorvadásos betegség kutatására kezdtek el gyűjtést szervezni. ALS (Amiotrófiás Laterálszklerózis) a neve, és állítólag nagyon súlyos, nem lehet gyógyítani, és mivel a légzőszervek is lebénulnak, így nem nehéz kitalálni, hogy halállal végződik. Ennek kutatására hívták fel a figyelmet. Eleinte úgy volt, hogy adomány, majd valahonnan előjött, hogy legyen jeges vizes buli is. Ennek az a lényege, hogy valaki leönti magát, vagy mással leönteti magát, ezt fel kell venni videóra, kitenni valami közösségi oldalra, és meghívni még 3-4 embert. És persze emígyen eljutott hozzánk is. Mostanra úgy vagyok vele, hogy jó buli volt, és találják meg a súlyos betegség okát, és tegyék gyógyíthatóvá. A víz meg nem vész kárba a körforgásnak köszönhetően, így kár nincs. Én nem hívtam meg senkit. Igazából jó volt az egész, csak mindenki mosolygott azon, hogy miért tartom hátra a fejem. Azért mert nem mehet víz a fülembe, többször volt operálva, és súlyos kárt tehet, ha víz megy bele. Ma öten vállalkoztunk rá, én vállaltam be elsőnek. Mindenki dicsért, hogy milyen bátor voltam, de igazából azért szeretek elsőnek lenni, mert akkor hamarabb elmúlik az izgalmam, másrészt meg látva másokat előttem, csak elrettennék, hogy úristen, mi fog történni velem, én ezt nem akarom. És jól döntöttem.
Amúgy gondolkodtam azon, hogy jusson el Magyarországra, akkor bagszi és Csibi lettek volna áldozatok. Ide hallom, mennyire örültek volna neki. Már csak egy nagy alvás kéne...
