Super Mario All-Stars artwork

Ahogy tegnap írtam, ha karácsony, akkor Super Mario All-Stars nálam. És azt gondolom, hogy méltó megemlékezés a játék 20. évfordulójára, ha olyat teszek közzé, amit én legalább is nem találtam meg az interneten. Sleeplesslydia a kérésemre megcsinálta a Super Mario All-Stars játékból készített artwork-öket, melyeket a játék dobozából vágott ki nekem (persze Photoshop segítségével, nem ollóval). Mivel nagyszerű munkát végzett, ezeket szeretném közzé tenni:

Maximálisan elégedett vagyok velük, nagyon jól sikerültek. Amúgy nagyon jó állapotban megmaradt a játék doboza, úgyhogy bescanneltem azt is, miután európai borítóval eléggé mostohán bánt a sors, nem nagyon lelhető fel róluk jó minőségű kép.

Ha lenne tudásom, és ha még dolgoznék rajtuk, makulátlan állapotúvá lehetne tenni a képeket.

Egy kívánság

Ma Dévényi Tibor volt a vendég a ridikülben. Nagyon meglepődtem rajta, hogy pont ma, ugyanis most is emlékszem rá, hogy pontosan ma volt 20 éve az Elektor Kalandor utolsó adása, az a bizonyos adás, melyben Tibi bácsi bemutatta a Super Nintendót a Super Mario All-Stars játékkal. Nem akarok a műsorról részletesen írni, hiszen 3 éve már megtettem.

Engem lelkesít, hogy a közmédia holnap beindítja a retro csatornáját, az M3-at, mindenféle régi műsort elővesznek. Köztük lesz a Három kívánság is, melynek volt Nintendós vonatkozása, ugyanis többször is játszottak benne Super Nintendón, nagyon remélem, hogy láthatom ezeket a részeket is. De egyébként is kíváncsi vagyok rá, mert bennem a pöttyös labda egyáltalán nem maradt meg, csak utólag találkoztam vele paródiák formájában. Én azt jegyeztem meg nagyon, hogy amikor lement egy korábban felvett műsor, akkor Tibi bácsi mindig dobálta a Chio Chips-eket, és mindig ezt mondta: "Aki a leghangosabban tapsol, annak máris dobom a Chio Chips-et!" Elgondolkodtam rajta gyerekként, hogy honnan tudja, hogy ki tapsol a leghangosabban? Aztán elkönyveltem magamban, hogy majd ha felnőtt leszek, akkor majd én is ki fogom hallani. Persze most már tudom, hogy csak úgy dobálta, amerre látta. De iszonyú reklámokat csinált bizonyos termékeknek. A kívánságokat kérő gyerekek mindig Fruit Tella csomagot kaptak. Ez ma már ha jól tudom, nem létezik, eper ízű olvadós cukorka volt. Most olvastam így gyorsan a műsorról, 1985-2000 között volt, lehet, hogy az első években volt a piros pöttyös labda.

Mindenképpen nézni fogom a műsort, nagyon érdekel, hogy milyen volt. De van még egy pár műsor, ami érdekelni fog M3-on. Például a Játék Határok Nélkül már a kezdetektől lesz, ezt is nagyon szerettem gyerekkoromban, meg sok '80-as évek beli vetélkedőt reklámoztak, ezek is érdekelnek, hogy milyeneket találtak ki annak idején, és milyen volt ezeknek a megvalósításuk.

De ha én is kívánhatnék Dévényi Tibi bácsitól, akkor az az, hogy adják le újra az Elektor Kalandor részeket. Nekem azokat látnom kell, látni akarom a gyökereit, honnan is ered a videojátékos rajongásom. Újra meg akarom élni azokat a pillanatokat, amikor csodálva néztem, ahogy Mariót irányítják, és az volt minden álmom, hogy játsszak vele. Mondjuk a jogi dolgokon gondolkodom, hogy mennyire lehetséges, ugyanis ebben is tengernyi dolgokat reklámoztak. Elég csak arra gondolni, hogy a Mario játékban játszva 10.000 pontonként kapott a telefonáló valami ajándékot, és persze mondani kellett, hogy kiknek támogatásával. És persze a végén is mondani kellett, hogy az Új Magyarország című napilapban (ez sem létezik már) lehetett jelentkezni. Na majd meglátjuk. De az biztos, hogy az egyik legnagyobb álmom válna valóra, ha újra láthatnám.

Történelmi összefüggések két koreai sorozat között

Az M1 egy ideje adja minden nap 9 órakor a Királyi Ház titkai sorozatot, amit amikor csak tudok, megnézek, ugyanis amikor először vetítették, akkor nem sokat láttam belőle. Viszont a Korona Hercegéből tavaly már jóval többet, és annyira megszerettem, hogy kifejezetten inspirált arra, hogy egy kicsit olvassak Korea történelméről. Elsősorban az az időszak érdekelt, amelyben ez a két sorozat is játszódik. Nincs is nagy eltérés, hiszen a Királyi Ház titkai 1681-1724 között játszódik, míg a Korona Hercege 1762-1800 között. A két sorozat között Jongdzso Király (Koreai írásnál nem ismerem az angolos átírást, ezért a magyart használom) jelenti a hidat, ugyanis 1724-ben koronázták meg (ezzel végződik a Királyi Ház titkai), és a Korona Hercegében úgyszólván már meglett király, aki sok mindent megélt már. A később játszódó sorozat egy merénylettel kezdődik, amit a király ellen akarnak elkövetni. A gyanú pedig a fiára, Szado koronahercegre hárul, akit az apja bezáratott egy rizsládába, így 7-8 nap után étlen szomjan meghalt 27 évesen. Ártatlanságára később fény derül, emiatt a királynak nagy lelkiismeret-furdalása lesz, hogy ártatlanul ölette meg a fiát, ez csak felerősítette a demenciáját (fizikai és szellemi elgyengülés), melyben 81 évesen, 1776-ban meghal. Ez a 81 év azért magasan átlag feletti életkornak számít egy olyan korban, amikor az orvostudomány korántsem volt annyira fejlett, és nagy volt a csecsemőhalandóság is.

Igazából a mai napig keresem rá a választ, hogy miért volt Jongdzso király, bár igazságos, de rendkívül szigorú és keménykezű király, hiszen a Királyi Ház titkaiban, ahol gyerekként láthattuk, olyan vígkedélyű, ártatlan volt, aki tényleg senkinek sem tudna ártani, mégis nagyon megkeményedett a szíve. Két eshetőséget tartok lehetségesnek:

1. Van ugye egy féltestvére, Jun koronaherceg, aki 1720-1724 között uralkodott, Kjongdzsong király néven. A sorozat szerint nagyon jó testvérek voltak, szerették egymást, ám a négy évig uralkodó király anyját Szukdzsong király 1701-ben méreg általi halálra ítélte, miután elképzelhetetlen messzeségig ment saját hatalmának megszilárdítása érdekében a sorozat tanúsága szerint. Erre azért vetemedett, mert a fia egész életében gyenge egészségi állapotban élt, a sorozat szerint magtalan volt (tehát képtelen utódot nemzeni), ami lehetséges, ugyanis olvasom róla, hogy nem született gyermeke, pedig két házastársa is volt. És az anyja mindent megpróbált annak érdekében, hogy eltitkolja a fia betegségét, hogy ne inogjon meg a koronaherceg rangja. Többször merényletet szervezett Suk-bin Choe (ő Dong-Yi) és fia ellen, aki szintén várományos volt a koronára, hiszen a király utódja ő is. Ő az a bizonyos mindig vidám Joning herceg, akik ezekben az időkben szerették egymást. Igazából most látom először a sorozat utolsó részeit, ahogy megy a TV-ben, szegény Jun koronaherceget, 13 évesen érte édesanyja kivégzése, ami nagyon megtörte őt (lelkileg is rendkívül érzékeny volt), és ekkor mondogatta a féltestvérének, hogy ellenségek, és ha arra jár, még csak ne mosolyogjon rá. Egy 7 éves gyereket érthetően megviselnek ezek a szavak. Aztán hogy pontosan hogy alakul kettejük sorsa, az nekem is majd csak a következő napokban válik világossá, ahogy az is, hogy vajon ez keményíti-e meg Joning herceget.
2. Jongdzso király korában hatalmas ellentétek voltak politikai frakciók között, mindent megtettek annak érdekében, hogy hatalmukat megerősítsék. Engem személy szerint ez a sorozat tanított meg arra, hogy nincs értelme visszahozni a halálbüntetést, hiszen hiába veszik a bűnösök fejét, akik igazán elszántak, azoknak semmi sem drága. Elképzelhetőnek tartom, hogy a király uralkodása alatti történések keményítették meg a szívét, olyannyira, hogy a fiának sem kegyelmezett, ha arról volt szó. Ő maga úgy fejezte ki magát, hogy ő elsősorban uralkodó, akinek az ország érdekeit kell szem előtt tartania, és csak másodsorban édesapa.

Hát igen, más világ, és más kultúrák voltak arrafelé, amiket nekünk lehet, hogy nehéz megérteni. Az biztos, hogy ahogy a sorozat bemutatja az akkori Koreát, én nem élnék azokban az időkben. Összeesküvések a király vagy / és a koronaherceg ellen, és a köznép iszonyú szegénységben élt, így nem csoda, hogy igencsak elterjedt volt a bűnözés azokban az időkben. Ennek ellenére Korea népe felemelkedőben volt, hiszen Szukdzsong királyt, aki a Királyi Ház titkaiban volt király, zseniális uralkodónak tartották, bár róla elsősorban azt olvastam, hogy a politikában volt nagyon jártas, és a frakcióit sokat cserélte, hogy megszilárdítsa a hatalmát. Az meg már valószínűleg a sorozat "találmánya", hogy rendkívül érzékeny szálak fűzték Dong-Yi-hoz (aki Suk-bin Choe lett a palotában). Róla azt lehet olvasni, hogy a valóságban is olyan nemes lelkű volt, ahol tudott, segített az embereken, és ahogy fentebb írtam, őt is keményen támadták, amíg a palotában élt, ennek ellenére (ismét a sorozat tanúsága szerint) megmaradt az, aki volt. Szukdzsong király halála után jött Kjongdzsong király, aki csak 4 évig volt uralkodó. Ő elmondások szerint nagyon jó király akart volna lenni, aki hűen szolgálja a népét, de sokat betegeskedett, és érdemben nem tudott cselekedni az országáért, végül 1724-ben, 36 évesen halt meg. Egyes állítások szerint maga Joning herceg is közrejátszott korai halálában, de ez nincs megerősítve. Meg ha a sorozatra hagyatkozok, akármennyire is keménykezű király volt, de igazságos. Most gépen nézem a Korona Hercegét is, és 4 rész után nekem egyáltalán nem olyan királynak tűnik, aki mindenáron görcsösen magánál tartja a hatalmat. Mindenesetre ő volt a leghosszabb ideig uralkodó király a Csoszon dinasztiában, 52 évig uralkodott, és ezen hosszú idő alatt sokat tett Korea felvirágoztatásáért, és erős, stabil országot hagyott unokájára. Csongdzso király (aki Lee San-ként született), őt is zseniális királynak tartják, majdhogynem Korea legjobb királyának, aki rendkívül éles eszű volt, és sokat tett a népéért. A sorozatban neki is jutott érzelmi szál Szongjon felé, akiből királysága idején királyi ágyas lesz. Ő az a lány, aki 1786-ban mindössze 33 évesen meghal, a sorozat szerint azért, mert súlyos beteg lett terhessége alatt, és az orvosok mondták neki, vagy őt, vagy a születendő gyermeket tudják csak megmenteni. Sajnos az lett a történet vége, hogy Szongjon is meghal, a gyermek sem tudott világra jönni. Ezek után Csongdzso király még 14 évig uralkodik, de a sorozat szerint megtört lelkileg, és soha nem volt már olyan, mint régen. Pedig uralkodói kvalitásaira igencsak szükség van, mert az 1790-es években váratlanul romlani kezd a Koreai gazdaság, ezt Kínából hozatott pénzérmékkel próbálta orvosolni. Ám ez nem vált be, mivel azok könnyen hamisíthatóak voltak, így az országot elárasztották a hamis pénzérmék. Mindent megtett annak érdekében, hogy megoldja a problémát, ám nem sikerült, mert 1800-ban meghalt. Még emlékszem az utolsó részekre, ő is olyan volt, hogy megszédült, meg egyre rosszabbul látott, de mondta, hogy nincs semmi baja. Valószínűleg annyira azon volt, hogy megoldja az ország ügyét a lehető leghamarabb, hogy nem foglalkozott az egészségi állapotával. Pedig hosszabb távon jobban jártak volna, ugyanis az őt követő Szundzso király (1800-1834) igen gyenge uralkodó volt, már csak azért is, mert 10 évesen kellett követnie az apját a trónon. De róla nem olvastam részletesen, így nem tudok véleményt mondani a királyi mivoltáról. Rá már nem tér ki a sorozat, mivel a 77. rész Csongdzso király halálával ér véget, valamint Park Dae-Suu megígéri neki a sírjánál, hogy olyan nagy lesz Korea, amilyennek megálmodta.

Nagyon jó történelmi dráma volt mind a kettő, megérte értük bővíteni a történelmi ismereteimet.

Animekarácsony 2013

A karácsonyi időszakra új sablont állítottam be, remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Mielőtt a lényegre térnék, egy örömhír: Több, mint 4 év kihagyás után új önálló Suara kislemez! ^_^ A Cardfight!! Vanguard kártyaharcos animének fogja a legújabb endingjét énekelni, a címe Fly away -Oozora he- lesz. Megjelenés: 2014. január 15. Alig várom, bár egy kicsit tartok attól, hogy milyen dallal fog jönni ennyi kihagyás után. Majd kiderül. Információk a kislemezről.

Régen utaztam már, kifejezetten hiányzott, hogy egy kicsit kimozduljak. Bár tény, hogy egy kicsit még féltem, mert még nem éreztem magam, teljesen rendben, nem tudtam, hogy fog érinteni az utazás, de minden rendben volt. :) 6.15-ös vonattal mentem. Az út elején kifejezetten fájt a fejem, és attól tartottam, hogy ez be fogja árnyékolni az egész napomat, de kb. Mezőtúr után olyan szinten áthatott az utazás kellemes érzése, és hogy visszatérek Pestre, hogy ettől szinte elmúlt a fejfájásom. Innentől kezdve minden rendben volt. Az úton folytattam a Super Mario Advance 2: Super Mario World végigjátszását, végigvittem a 6. világot, meg olvasgattam a Konzol magazin új számának még azon tesztjeit, amiket még nem olvastam, de érdekeltek. Vártam, hogy most hétvégére megjelenik a legújabb szám, de láttam a weboldalon, hogy dec. 13-ig várják a leveleket, hát akkor biztosan nem fog most megjelenni... De mindegy is. A vonat rendben 8.50-kor érkezett meg. Lementem a Keleti metróaluljárójába először jegyet venni, de olyan hatalmas sor állt, hogy úgy döntöttem, hogy én ezt nem várom meg. Visszamentem a vasútállomásra, és egy újságosnál vettem jegyet, ahol alig pár ember volt. Ha nem muszáj, ne álljak nagy sorba.

Először csak a Deák térig mentem el, ugyanis egy vaterás adás-vételt lerendeztem. A Zrínyi utcára kellett mennem, itt átvettem a Baby Sisters: Hoppá!!! albumát CD-n. Bár csak ez az egy CD hiányzott a teljes gyűjteményhez, gyakorlatilag a legjobb albumuk. 1998. júniusában jelent meg, megjelenés után pár nappal vettem meg kazettán, és rengeteget hallgattam. Mivel nyáron jelent meg, ezért mint nyári album maradt meg az emlékeimben. Walkman-en szinte mindig velem volt.

Hát így néz ki. És hogy tizenegynehány év múlva is jó ezeket az albumokat hallgatni, azt én sem hittem volna.

A Deák térről már egyenesen a Széll Kálmán térre (nekem szóban ez mindig Moszkva tér marad) mentem metróval. Innen nem voltam biztos, hogy pontosan merre kell menni, ezért felosontam a 4-es villamosra 1 megálló erejéig. A Széna térről már magabiztosabban sétáltam. Sajnos nagy sor állt a Millenáris előtt, több mint egy órát álltam sorba, de türelmesen kivártam. Olyan 11.30-ra értem be, és miután a karaoke terem közvetlen a főbejáratnál volt, ezért benéztem oda. Döbbenten láttam, hogy a 10 órára ígért kezdést ismét valami hiba miatt el kellett halasztani. Még ott próbáltak, beénekeltek, én addig szétnéztem. A konzoloknál most több régi konzol volt, azokat mind az Insert Coin kulturális egyesület adta be, totál meglepődtem a Nintendo GameCube-on Mario Kart: Double Dash!!-sal és négy szinte makulátlan állapotú controllerrel. Én nem is tudom, hogy lehet a controllereket megőrizni ilyen jó állapotban, amikor az analóg karja ilyen gumis alapú (nem tudom pontosan milyen), az a lényeg, hogy nyoma marad, ha például belemélyesztem a körmömet. Nekem egy lila és egy fekete GC controllerem van, a lila analóg karja már eléggé leharcolt állapotban van, a feketéé talán jobb, azt ritkábban használom. A 3DS Hungary jelen volt, amit nagyon díjaztam, innen felnéztem a MAT pulthoz bagszihoz. Régen láttam, hiányzott nagyon.

Kicsit beszéltünk, utána visszamentem a karaoke terembe, de már csak a 12 órakor kezdődő előadásra tértem vissza. Mivel a karaokésoknak nem volt dolguk, ezért elmentek enni, én elkísértem őket. A Sushi előtt sorban állva beszélgettük el az időt. Én nem vettem semmit, bár amit egyszer vettem náluk Sushit, az nagyon ízlett, úgyhogy majd valamikor elképzelhető, hogy sort kerítek rá. Bár egyébként manapság sok rizst eszek, mert kívánom, és nagyon jól esik. Főleg a jázmin rizs, az nagyon laktat. Miután visszamentünk, már nem maradt sok az előadásból, ezért azt türelmesen végighallgattam, bár Quentin Tarantino filmjei egyáltalán nem hoznak úgy lázba, és hogy őszinte legyek, magát az előadást sem éreztem olyan magas röptűnek, egyáltalán nem is értem, hogy fér bele egy japán tárgyú rendezvény kereteibe. Oldalra nézve, viszont totál meglepődtem, amikor megláttam Tukeinont. Nem is tudtam, hogy hazajött Hollandiából. O_O Jó érzés volt újra látni, és beszélgetni vele egy kicsit. :)

A következő másfél órás karaokés blokkban volt lehetőségem egyet énekelni: WHITE ALBUM: POWDER SNOW dalát. Ezt úgy jól esett, írtam is a dalról, hogy amikor láttam az anime utolsó részét, mennyire kellemes volt hallgatni. És úgy voltam vele, hogy mivel karácsonyi dal (legalábbis nálam), ezért mostanra nagyszerű lehetőség. Terveztem még több dalt is énekelni, de most csak ez az egy fért bele, mert eléggé zsúfolt volt most is a karaoke terem, több előadás is ide jött, ne is beszéljünk a Jrock (bár ez csak névlegesen) Kpop videoklip vetítésről. Ebből a szempontból nézve szerencse, hogy elkülönített helyen volt a karaoke, így nem hallatszott ki annyira a sikongatás.

És persze a zenekvíz, de ez csakis jó dolog lehet, főleg ha van szaloncukor-dobálás, amely idén is legalább akkora sikert aratott, mint tavaly. A Gamer zenekvízre csak időközben tudtam bekapcsolódni, így csak a horror, böngészős és Final Fantasy kategóriát ismerhettem meg. Daki nem is sorolta végig, mert a játékos közönség mindig az elsőre bólintott rá, így nem tudtam, melyek a többi kategóriák. Az animés zenekvízben sem jutott mindegyikre idő, de jól szórakoztam, többet jól tippeltem be. A 2013-as animék között megmosolyogtam a Kyoukai no Kanata openinget, mivel Chihara Minori énekli, ezért meghallgattam. Egészen jó zene lett. Az anime első részét is megnéztem, de annyiban is maradt, mert nem fogott meg engem. Sok-sok szaloncukor repült a levegőben, mindenki örömmel kapta el őket.

A zenekvíz végén elmentem a konzolokhoz, és mivel láttam, hogy szabad a GameCube, ezért birtokomba vettem egy pár perc erejéig. Játszottam egyet a Mario Kart: Double Dash!!-sal. Érződik azért, hogy más az irányítása, kicsit csúszósabb a többihez képest. A fizikája volt az egyik ok, ami miatt nem rajongtam ezért a Mario Kart-ért, amikor sokat játszottam vele. Olyan sokat nem játszottam vele, mert 16 órára helyet kapott a karaoke a nagyszínpadon. Nahát, mi ez a megtisztelő lehetőség? Amina, Daki, Lucy és Mai énekeltek egy-egy dalt. Meglepett, hogy ki voltak írva a kfn-be a dalszövegek magyar fordításai. Csak nem lehetett jól látni, mert a monitor eltakarta. Előbb átültem máshova. Ott láttam volna, csak egy páran beálltak a vászon elé, akkor meg ezért nem láttam. A végén a Naruto: GO!!! dalával nagy bulit csaptak, a végére sokan felmentek tombolni a nagyszínpadra. Mivel nem vagyok annyira az a tombolós fajta, ezért szolidan ünnepeltem az Adarnások nyilvános szereplését.

A fellépések után visszamentem bagszihoz, és nála töltöttem el a még megmaradó időt. Ott volt LL is, aki rendkívül "jókedvű" volt, hogy a konzolok szervizénél nem nyert semmit. Eredetileg bagszi se, csak volt ott egy The Legend of Zelda: The Wind Waker HD póló, amit hiányol. Elmesélte az egyik MAT-os lánynak, és akkor lement, hogy ő majd megnyeri. És láss csodát: Tényleg megnyerte. És odaadta bagszinak a pólót, úgyhogy részéről nagy volt az öröm. Amúgy nagyon jól néz ki, és eredeti Nintendo of Europe forgalmazás, úgyhogy valami előrendelői ajándék lehetett. Aztán már 17.40 körül járt az idő, úgyhogy bár feliratkoztam még egy dal eléneklésére, de már nem vállaltam be, mert az italom is elfogyott, így a SPAR-t is útba kellett ejtenem, én meg egyre inkább úgy vagyok a vonattal, ahogy Demjén Ferenc énekelte: "A vonat nem vár" Bagsziék is szedelődzködtek, mert LL már nagyon akart menni. Miután elkészültünk, még bagszi felajánlotta, hogy pörgessek én is a Konzolok Szervizénél, hátha nyerek. Pörgettem és úgy nyertem, hogy nem nyertem. Eredetileg a "nem nyertél" feliratnál állt meg, mégis választhattam ajándékot. Gondolom, hogy nap vége, és hogy ne maradjon meg. De maradt még egy Nintendós cucc:

Mario & Luigi: Dream Team Bros. valami alvóka-szerűség. Rossz a megfogalmazás, valójában egy ilyen nyakvédő volt benne, ami ha hosszas vezetés után kocsiban aludnék (erre minden esély megvan, miután nincs jogosítványom), akkor védi a nyakat. És volt hozzá valami szemfedő, hogy semmi fény ne zavarjon. Kibontva is lefényképeztem, mert nagyon poén.

Az az ásító Luigi azért befigyel rendesen. És ez is eredeti Nintendo of Europe forgalmazás. Örültem neki, legalább nem üres kézzel megyek haza az Animekarácsonyról. Igaz, nem fogom tudni használni, de elteszem, mint Nintendós emlék.

A karaoke terembe még gyorsan visszaosontam, elköszöntem azoktól, akiktől tudtam. Jó lenne, ha Tukeinon évente legalább egyszer remélem el tud jönni. Bagszival és LL-lel mentem, bementünk a Mammut-ban levő SPAR-ba, ott vettem magamnak Bravo zöldalmás üdítőt, erre már régóta kíváncsi vagyok, hogy milyen. Egészen bejövős, a zöldalmát italban egyébként is nagyon szeretem. Aztán mentünk metróval, én leszálltam a Keletinél. Úgy tűnik, nem búcsúztunk el hosszú időre, ugyanis bagszi elhívott magához szilveszterezni, meg úgyis akörül tartjuk a nagy Nintendós találkozókat, és mivel már nagyon rég nem voltam ilyenen, ezért nagyon szeretnék végre eljutni ismét oda. A vonathoz meg fél órával indulása előtt odaértem kényelmes sétával. Sokszor rohantam már vonathoz, ezt akartam most biztosra elkerülni. A hazaúton a CD-t hallgattam, meg olvasgattam a Keletiből elhozott metrós újságot és fejtegettem benne a rejtvényeket. Volt is benne mit, meglepődtem, hogy mennyi volt most benne. Végül rendben hazaértem. Nagyon jól éreztem magam, végül az lett az eredmény, hogy még jót is tett az utazás, talán jobban érzem magam, mint amikor elindultam. Ha minden igaz, december végén folytatás.

Fagyasztva

Ma néztem meg a moziban a legújabb Disney klasszikust, a Jégvarázst. Megmondom őszintén, nekem nem jött annyira be. Úgy az egész valahogy nem jött át, pedig az animáció nagyon szép volt, és a szereplők is szinte éltek, a karakterek játéka is rendkívül élethű volt.

Ha minőségben nem is, de a történeten mindenképp látszik, hogy az Aranyhaj alkotóinak keze munkáját ékesíti ezen remekmű, hiszen ugyanúgy egy lánynak elzárva kell élnie a világban, bár tény, hogy ő legalább nem úgy lépett ki a nagyvilágba, mint akit alig szocializáltak. De miről van szó? Adott két testvérpár: Anna és Elsa, akik nagyon szeretik egymást, sokat játszanak együtt. Ám Elsa különleges képességgel bír: Bármit le tud fagyasztani. Egy ilyen játék során bekövetkezett baleset miatt majdnem megölte a húgát, de szerencsére meggyógyul. A szülei ezen túl elzárva tartják őket egymástól, Elsa önkéntesen szobafogságra ítéli magát. Ahogy nő fel, úgy erősödik benne a varázserő, szinte magától indul be a fagyasztás. Szüleik balesetben meghalnak, így Elsa a trónörökös. Szerintem ez az első olyan Disney klasszikus, ahol hercegnőből királynő lesz. Megkapja a fejdíszt, közben nagyon fél, nehogy kitudódjon a varázsereje. De sajnos kitudódik, így elhagyja az országát és az északi hegységben "épít" magának jégpalotát, és ott él.

Első körben legyen elég ennyi. Amúgy sok minden összeáll ebben az animációban, jó a történet, majdnem mindegyik karakter jó, és kiszámíthatatlan volt (számomra legalábbis), hogy ki a főgonosz, és mi a célja valójában. Nagyon jól megcsinálták, én rá nem jöttem volna. A hóembert, Olafot még gyerekkorukban építették a lányok, most életre kelt. Ő lenne a vicces figura. Hát nem az, egyetlen poénnak szánt beszólásán nem nevettem, sőt inkább idegesítő és sablonos volt. De a szinkronszínésze se volt jó, az is baj, hogy ő sem adta elő jól a poénokat. Igazából nem érintett meg a testvérpár szeretete. Most vagy azért, mert már annyi ilyennel találkoztam, vagy mert maga a megjelenítés nem volt teljesen hiteles. Mindenesetre a vége szép volt.

Egy olyan 7-7,5 pontra értékelném személy szerint. Nem volt annyira jó, mint az Aranyhaj, de távolról sem volt annyira rossz, mint a Merida. Jó volt nézni, és mintha megint a Bergendy együttes énekelt volna. Az "opening" dal ilyen férfi kórus, a Disney-ket ugye szinte mind a Bergendy énekelte, és most is kísértetiesen hasonlított az énekhang. Meg akartam várni a végén az angol stáblista után a magyart, de a csaj várta a 3D-s szemüvegeket, és amikor már csak én maradtam, nem akartam, hogy miattam várjon, ezért lementem, és odaadva neki elmentem. De amúgy hiányoznak a régebbi Disney zenék, amik azonnal bemászott a fülembe, de ennek lehetőségét már eltemettem. És most sem ásták ki a sírból. De ez van. Összességében voltak hibák, de mindenképp megéri megnézni. Jövőre meg állítólag valami Marvel szuperhősös feldolgozás lesz. Kíváncsian várom.

Kórházi állapotok

Akartam írni, hogy milyen a békéscsabai kórház, de csak most jutott az eszembe, mert nagyon megszépítették belül. Meg is lepődtem, ugyanis a régi épület 3. emeletén voltam. Korábban feküdtem már a régi épületben (5. emeleten volt régen a Fül-orr-gégészet), és akkoriban bár nem volt annyira vészes, de azért látszott, hogy régen újították fel. Valamennyire megvan az emlékeimben. De most nagyon szépen felújították a régi épületet belül. Önmagában már az meglepett, hogy minden kórteremben külön WC és tusoló van. Pedig még sok helyen úgy van, hogy az egész osztálynak volt egy-egy mellékhelyisége. A falakat szép zöldre festették át, szép is lett az egész.

Két fő épületből áll itt a kórház. A régi épület már isten tudja mióta áll, de ezt a '90-es évek közepén kibővítették, legalább a négyszeresére, ekkor épült meg az új épület, ami már akkor is küllemben egy igen modern kórházra emlékeztetett, és mostani szemmel is szép. Úgy tudom, hogy eleinte még csak szakrendelések voltak itt, aztán szépen lassan strukturálták át, és jó pár osztály az új épületbe került, és a többségében 6 ágyas kórtermek 4 ágyasak lettek.

Viszont vannak az udvaron is osztályok, például ahol anyám feküdt a nyáron a rehabilitáción, meg merem kockáztatni, hogy ahhoz legalább 30 éve nem nyúltak hozzá. Egyébként énnekem komoly bajom nincs a kórházi koszttal. Nem mondom, néha jól esne egy kis változatosság, vagy hogy valami zöldséget (pl. paprikát) adjanak a reggelihez és vacsorához, mely rendszerint ugye valamilyen péksütemény (pl. fonott kalács) meg margarin, lekvár, méz, vagy jó esetben májkrém. A durva inkább az, amikor vacsorára a reggeliből visszamaradt péksüteményt adják... Éppen még meg lehet enni, egyébként sem szeretek kaját kidobni, de ha azt másnap reggelig őrizném, akkor kitörhetném vele az ablakot. Ebédeket meg rend szerint megettem. A levesek ízlettek, a második meg mikor mi. Például a tegnapi krumplipüré és sült csirkecomb kifejezetten jól esett. Kaptam még ebédet, mert bár elvileg nem járna, de csak 3/4 1 fele kaptam meg a zárójelentést, és akkor elláttak még.

A nővérek egyébként rendkívül kedvesek empatikusak és segítőkészek voltak. Senkivel nem volt semmi baj, még azt is rendkívül toleránsan kezelték, hogy bestresszeltem a vérvételtől. Nyilván nem csinálok semmit, de úgy tudok feszülni attól a tudattól, hogy injekciós tű van bennem, és érzem, hogy sehogy nem tudok ellazulni. Így kifejezetten "örültem" a szombati ötszörös vérvételnek. Ekkor vasterhelés volt. A szokottnál jóval több vasat kaptam tabletta formájában, azt nézték, hogy szívódik fel. Ekkor óránként vettek tőlem vért, és aznap délután vizitkor a főorvosnő széles mosollyal közölte, hogy jól felszívódik a vas, ezért otthon is szedhetem tabletta formájában (máskülönben vénásan kellett volna, hogy kapjam). Szerintem még ő sem számított ilyen jó eredményre, és én is nagyon megörültem neki, mert ezzel biztosabbnak érzem a gyógyulást. Véleményem szerint pont az utalna nagyobb bajra, ha egy fontos vitamint, ásványi anyagot vagy nyomelemet a szervezet nem fogadna be.

Újra itthon

Ma hazatértem a kórházból. Kiderítették, hogy mi a baj, vastagbél-gyulladás. Elvileg ez gyógyítható, csak a szövetmintát (vagy szövettani vizsga eredményét? Így hirtelen nem jut eszembe) kell megvárni, abból derül ki, hogy mennyire súlyos. Ez majd január elején lesz meg. Különben azalatt az 5 nap alatt teljesen internet nélkül voltam, és nagyon jól megvoltam nélküle.

Ilyen "colitis" diétát kell tartani a betegség alatt. Nekem az egyáltalán nem lesz nehéz, mert lényegében zsír- és fűszerszegényen kell táplálkozni. A fűszerekkel eddig is szerényen bántam, a zsírral és az olajjal hasonlóképp. Nem vagyok nagy húsevő, de csakis a tiszta hús részt eszem meg a rántott húsból vagy a pörköltből. Amin meglepődtem, hogy a tejtermékeket el kell hagyjam, nekem ezt nem mondták a kórházban. Interneten olvastam utána, hogy mi is ez pontosan. Ami sokat segít, azok a gyümölcsök, zöldségek, főleg a pektin tartalmúak, mert az érintetlenül végigmegy a vékonybélen, ezért a vastagbélben fejti ki áldásos hatását. Azokat az energiákat, amiket meg nem kapok meg zsír, olaj által, azt szénhidráttal kell pótolni (pl. Krumpli, rizs). Ezt a kettőt szeretem, csak attól tartok, hogy megugrasztja a vércukorszintet. Azt tudom, hogy a szénhidrát nemcsak cukor, hanem keményítő, hanem liszt is, csak azért félek, nehogy átmenjek cukorbetegségbe. Majd vigyázni fogok magamra.

A vizsgálatok nem voltak vészesek, de a gyomortükrözésről nagyon boldogan lemondtam volna. Az nekem önmagában kimeríti az emberi kínzás fogalmát, mivel egy kb. 1 cm vastag csövet nyomnak le a torkodon, és a levegőnek nagyon szűkös hely marad. Ennek ellenére szépen lassan kell levegőt venni, kemény volt. De nagyon remélem, hogy nem kell ezen többet átmennem, életemben elég volt egyszer is. Amúgy összesen 1 liter vért kaptam, és újra teljes erőben vagyok. El se hiszem, hogy megint probléma nélkül fel tudok lépcsőzni, és nem vagyok gyenge. Persze a végleges gyógyulás messze van, de állok elébe.

10 éves lesz a Mario Party 5

Csütörtöktől teszem láthatóvá ezt a postot, de ezeket még kedden este írtam. Másnap (4-én) be kell feküdjek a belgyógyászatra, hogy kiderítsék, hogy mi a bajom, de úgy állítottam be, hogy 5-étől lehessen olvasni ezt a postot. Ugyanis 2003. december 5-én jelent meg Európában a Mario Party 5, ennek alkalmából szeretnék róla is megemlékezni.

Ugyanis mostani fejemmel azt gondolom, hogy megérdemel egy emlékírást, bár tény, hogy sokáig nem szerettem, főleg miután megismertem a Mario Party 6-ot. Az 5. részt Angliában vettem meg 2005. júniusának végén, valami 15 fontért. Ekkor volt durván 2 hónapos a GameCube-om, az a kiábrándultság, ami a konzol iránt volt, az majd csak nyár végén jött el. Ugyanis szinte az egész nyarat végigjátszottuk akkor az unokatestvéremmel a GC-s Mario Kart-tal és Mario Party 5-tel, valamint ő a Super Mario Sunshine-t is végigjátszotta, nekem abból elég volt 35 Shine Sprite-ig. Igazából többen élmény volt a Mario Party 5, de amikor egyre inkább egyedül játszottam csak, rájöttem, hogy unom a játékot, csak azt nézem, hogy hány kör maradt. Úgyhogy évekig nem vettem elő a játékot.

Viszont a zenéjét ha csak a gondolatban is, de soha nem engedtem el. Főleg olyan 1-2 éve, ahogy raktam össze a fejemben a dolgokat, rájöttem arra, hogy más a Mario Party 5 zenéje, mint a többié. Nem is biztos, hogy komolyabb, de tény, hogy olyan érzetet ad, mintha nagyzenekarral vették fel, pedig ugyanúgy szintetizátoros munka. De ahogy néha hallgatom csak magát a zenét, tényleg olyan a hangzás, mintha csak egy kicsit kéne áthangszerelni, és akár nagyzenekarral is fel lehetne venni. Sokszor még a pár másodperces zenék is a különlegessége miatt is bennem marad.

Igazából az évek során egyedül a zene miatt játszottam újra a Mario Party 5-tel. És nemrég jöttem arra rá, hogy mégiscsak van érték a játékban. Ez főként a videojátékos társadalom változása miatt merült fel bennem. Sokat változott 10 év alatt, és pont emiatt elkezdtem becsülni a GameCube-ot. Pedig annak idején tényleg nem szerettem. A Mario Kart: Double Dash!!-t, a legrosszabb Mario Kart-nak tartottam, aztán a Mario Party 5-öt sem szerettem, mert annyira egyszerű volt a karakterek érzelmi megjelenítése, ami nagyon zavart, így nem tudtam komolyan venni az egész játékot. Akkoriban amennyit idegeskedtem a Super Mario Sunshine-on... Ezek mind olyan tényezők voltak, melyek rásegítettek abban, hogy legalább félévig semmivel nem játszottam. Most már másképp látom a GameCube-ot, és most már jó érzéssel nézek rá. Viszont a Mario Party 5 zene valami istenség, majd a betöltött 10. év alkalmából csinál(tat)ok belőle CD-borítót, teljesen fan made lesz, de az igényesség alapvető szempont. Most a 3DS-sel teljesen rendben vannak a dolgok, de a Wii U... Nem szeretek okoskodni, meg nem én vagyok a nagy megmondó, itt csak arról csak szó, hogy a múlt értékké válik. Ezt egy ideje észrevettem magamban, ezért igyekszem megbecsülni a jelent is. Sikerül, de még fel kell kutatnom az okát, hogy miért nem vagyok kíváncsi a Wii U-ra...

December 5-e lehetne az évfordulók napja, hiszen a felső képen látható, több minden jelent meg ezen a napon, és még nincs is meg minden, amit meg akarok szerezni, például Yonekura Chihiro: Mirai no Futari ni kislemeze. Viszont a JAM Project: Wings of the legend kislemez nagyon meglep. Ahhoz képest, hogy annak idején mennyire lázba hozott, mennyire imádtam a dalt, nagyon boldog voltam, amikor megkaptam, és mostanra teljesen hidegen hagy. Pedig azt gondoltam magamról, hogy ennyi idősen már vagyok annyira tudatos, hogy tényleg csak azokat szerzem meg, amiket szeretek. Nem arról van szó, hogy megbántam volna, hogy megvettem, mert az akkori emlékek megszépítik, és jó érzés ránézni, de hónapok óta nem hallgattam, és ha lenne lehetőségem CD-t venni, és szétnéznék az interneten, nem az elsők között lenne, amit megvennék. Az Okui Masami: naked mind kislemez meg most is csoda. A régi Okui Masami dalokban azt szeretem, hogy könnyed pop dalok voltak, de a legigényesebbek. Sokszor nincs élő hangszer, de a dallamosság, hogy első hallgatás után vissza tudom énekelni, mert megmarad a fejemben... ez a legjobb értelemben vett rágógumi pop zene. Azért álltam át a japán zenére, mert azt érzem, hogy tőlük hallok olyan pop zenét, amit én jónak tartok.

Orsi promóciós anyag

Szétnéztem az interneten, és döbbenettel vettem tudomásul, hogy jóformán semmi nem maradt fenn erről a kis CD-ről. Orsi második albuma után (1998) megjelent egy kislemez, amit ajándékba kaphattunk, ja jól emlékszem Maxell videokazetta mellé. Nem emlékszem erre tisztán, csak a Maxell logo segített visszahozni az emlékeket, és mivel annak idején sok üres videokazettát vásároltam, szerintem egy ilyen kettes vagy hármas csomag mellé volt a lemez csomagolva. Csak úgy magába a lemez, azért valami kis borítót csinálhattak volna hozzá... Apám itthon gyártott hozzá papírból borítót, ezért maradt meg ilyen jó állapotban, lehet még most is hallgatni. Igazából csak egy dal van, ami a lemezen is olvasható, a Megamix '98, 10:41 hosszú, és három dalt foglal magába:

1. Adj gázt!
2. A legjobb dolog
3. Ha lemegy a Nap

Önmagában, mint megamix nem nagy szám, a három dal szinte teljes terjedelmében végighallgatható, csak kis átvezető van a dalok között, de amúgy a maguk eredeti verziójában hallhatók. Mindenesetre berippeltem, ha valakit érdekel:

320 kbps mp3
flac (lossless)

Még veszteségmentesen is, hadd szóljon. Különben önmagában egyáltalán nem rossz ötlet, csak ahogy rátaláltam erre a CD-re, akkor vált világossá számomra, hogy tényleg nem volt sikeres Orsi második albuma. Írtam már korábban, most csak emlékeztetőnek: Az első lemez (Ha lemegy a Nap) sikeres volt, 7. helyet érte el a MAHASZ lemezeladási listáján, és 12. hétig volt listán, ehhez képest a második album nem került fel a heti Top 40-es listára. És valószínűleg ezen változtatni kívánva adták ki ezt, mint promóciós anyag. Csak sajnos nem járt sikerrel. :( Különben én nem is emlékszem arra, hogy az Egy csepp méz ne lett volna sikeres, bennem az maradt meg, hogy nyomták az Adj gázt! később a Minden csepp méz videoklipeket, én megvettem kazettán 1000 forintért, és rogyásig hallgattam. Szerintem még most is szól, ha beteszem a még működő walkmanembe. CD-n csak később jutottam hozzá, talán 1 évre rá, azt tudom, hogy kazettán nem sokkal megjelenés után vettem meg (nagyon vártam, soha nem felejtem el). De pont azért, mert láttam TV-ben a videoklipet, a rádiók is játszották a dalait, ezért nem is gondoltam, hogy nincs szó sikerről, és utólag sem értem... Orsi lényegében csak a Ha lemegy a Nap című dal miatt lett országszerte ismert és közkedvelt? Úgy tűnik. Most is végighallgattam a második albumot, még most is jó hallgatni, kicsit visszahozni az akkori közeget.

A sikertelenség okáról is értekeztem már korábban, valószínűleg azért nem tudott tartós népszerűséget felmutatni, mert úgy istenigazából nincs az a csoport, korosztály, akihez szólnának a dalok, ami önmagában nagyon jó dolog, csak mivel fiatal énekesnő volt, és sokan (véleményem szerint) az akkori trendi zenék közé sorolták a dalait, ezért az igényesebb zenehallgatók körében nem talált értő fülekre, az akkori fiatalság meg nem tudott mit kezdeni a többi dalával. Én kb. 20.000-re tippelem a Ha lemegy a Nap című album összeladási példányszámát, és érdekel, hogy mi van most azokkal az CD-kkel, amiket megvettek, tehát mennyire hallgatták, vagy hogy "érintette" őket a többi dalok "mássága" a közkedvelt címadó dalhoz képest.

Nekem az a tippem Orsi kapcsán, hogy neki az volt a célja, hogy az akkori fiatalságot irányítsa az igényesebb zene felé, és ez vallott kudarcot. Őszintén sajnálom, tényleg többet érdemelt volna.

Skorpió koncert egy egészségügyi fejlemények

Ma voltam a laboreredményért, szerencsére szinte minden rendben van, egyedül a vas van alacsony szinten, de extrém módon: 1,6 amikor alsó hangon 14,3-nak kéne lenni. Valószínűleg be kell feküdni a belgyógyászatra, hogy kiderítsék, hogy mitől van ez, valamint vért is fogok kapni, mert vérszegénység is fennáll. Ma is alapvetően jobban érzem magam, ahogy tegnap, de megterhelt a biciklizés, de legalább most már tudom, hogy miért halok meg majdnem, amikor fellépcsőzök, mert az is borzasztó. Már holnap elkezdem intézni, hogy minél hamarabb orvosolva legyen a dolog.

De hogy mekkora megkönnyebbülést éreztem, hogy a vércukorszintem rendben van, azt szavakba nem tudom önteni. Ugyanis emiatt izgultam nagyon, hogy nehogy ez kiabáljon, hogy nagy baj van. Apám cukorbeteg volt, és rajta keresztül láttam, hogy mennyire egy alattomos dolog: Ugyanis akármennyire tartotta be az orvosok utasításait, akármennyire is diétázott, gyakorlatilag soha nem élhetett teljes életet. És a mai napig nem ismerik a gyógymódját, és mindig az lebegett a szemem előtt, hogy a papír nem kertel, ha valakinek magas a vércukorszintje, annak ugyanúgy kiírja az értéket érzés nélkül, akármekkora is. És onnastól kezdve teljes életmódot kell váltani, hogy valamennyire együtt tudjuk ezzel élni. Nagyon örülök, és nagyon felszabadultam, de vigyázni fogok, mivel ez örökölhető betegség, ezért valamennyire érintettnek érzem magam benne, és ha egy mód van rá, meg akarom előzni életem végéig a cukorbetegséget.

Nem is tudtam arról, hogy a Magyar Televízió leadta a Skorpió együttes augusztusi koncertjét. Szégyen, nem szégyen, de csak utólag tudtam megnézni (pedig nagyon szívesen növeltem volna a nézettséget), nagyon jó koncert lehetett. Mint ahogy az is volt. Az azért látszik, hogy nem olyanok már mint régen, de lehetett érezni az erőt, az energiát, Frenreisz Károlyék most is nagyon tudnak zenélni! Miközben néztem a koncertet, elgondolkodtam azon, hogy ha most kiadnának egy vadonatúj albumot, az milyen lenne. Szerintem nagyon jó dolgot adnának ki a kezükből, nekik is úgy kellett volna, mint az LGT-nek, hogy két új jelenkori album, azok is nagyon jók lettek. Élveztem a koncertet. Volt egy interjú is előtte, azt is volt lehetőségem megnézni, érdekes volt, hogy ők maguk is beismerték, hogy sokkal inkább a zenére, hangulatra mentek rá, semmint a szövegre. Hangulatban tényleg 10/10 a Skorpió dalok, annyira hallatják magukat a dalok, nagyon jók a dallamok, döntő többségüket első hallásra meg lehet jegyezni. Viszont szöveg terén tényleg nem erősek, és egyszer elgondolkodtam azon, hogy a Skorpió lényegében színvonalban az LGT szintjén van, csak azért nem maradtak meg annyira a jelenkornak, mert nincsenek nagyon dalszövegek, melyeket amolyan bölcsességként lehet idézni, mint például az LGT-nél, nekik van jó néhány. A másik ok, ami miatt szinte csak az "Így szólt hozzám a dédapám", és az "Azt beszéli már az egész város" az a két dal, amire emlékszik a jelenkor, az pedig az igen szegényes CD-kiadás. Nem akarok a Hungarotonra mutogatni, mert más tényezők is közbejátszhattak, de 1993-ban csak a közismert best of CD jelent meg (meg a Show megy tovább album), de csak két régi album jelent meg CD-n 2000-ben (konkrétan az első kettő), és sokáig azt gondoltam, hogy ennyi... De nagyon megörültem, hogy idén a 40. évforduló alkalmából kijött még két régi album CD-n, én már az Új! Skorpió albumot is teljesen megszerettem. És igazuk van a tagoknak: Érezni kell a hangulatot, mert abban tényleg a topon vannak.