Kár, hogy annak idején nem vettem Mario Party 3-at, amikor ilyen €40-50 körül volt a német eBayen (2006 táján), ugyanis azóta megduplázódott az ára:
Akárhogy is nézem, ki kell nyissam a pénztárcámat, amikor venni akarok majd egyet... Csak kíváncsiságból megnéztem, hogy Mario Party 2 mennyiért van, hogy ha arra adnám a fejem (de soha nem fogom), mennyiért tudnám eladni, és ahogy elnézem, az is ilyen £40-50 kompletten. Nekem a doboz és a füzet is megvan hozzá.
Teljesen meglepetésként ért ez a dal. Ilyen szomorú júniust... Amikor először hallgattam meg a Taiyou to Tsuki albumot, és amikor ehhez a dalhoz értem, olyan furcsa érzés volt. Egyrészt mintha kb. a semmiből törne elő egy ilyen érzés, másrészt meg olyan, mintha próbálna boldog lenni. Mintha a sok negatív érzésből keresné a pozitívat. De rájön, hogy csak áltatja magát, és a refrénre teljesen kitör. Nagyon érdekes dal, igazi kuriózum Suarától.
http://www.youtube.com/watch?v=a13YGUqk0zEKezd beindulni a WHITE ALBUM anime. Még mindig ugyanaz a romantika, és emiatt sokan lassúnak gondolhatják, de mintha több élet lenne az animében, és jobban átérzem a karakterek érzéseit. Amúgy érdekesség, hogy a történet 1986-ban játszódik, és eléggé korhű lett: Számítógép sehol, régi TV-k, kocsik, és személyes kapcsolatok mellett vezetékes telefonon kommunikálnak egymással, mégis mennyivel modernebbnek tűnik a mi akkori világunkhoz képest. Miután Mizuki Nana énekli az openinget, így szinkronizál is az animében, konkrétan Ogata Rena seiyuu-ja, a főszereplő lány, Yuki seiyuu-ja pedig Hirano Aya. Na, ő az a nő a japán zenei iparban, akit felrúgnék a csillagos égig. Nem sok dalát ismerem, de ilyen érzéketlen éneket nagyon ritkán lehet hallani. A másik a botrányos élete, a harmadik pedig hogy több album- és kislemezborítón nem tetszik, ahogy kinéz. Ehhez képest seiyuu-ként nagyon jó, érzelmes hangot ad Yuki-nak, de a képek alapján nem nézek ki belőle többet. De úgy isten igazából nem nagyon tudok olyan seiyuu-e mondani, akinek a hangjáról azonnal meg tudom mondani, hogy ki ő. Régről is most így hirtelen kettő ugrik be: Yamaguchi Kappei és Hayashibara Megumi. Amikor először meghallottam Hayashibara-san hangját a Slayers-ben, azonnal felfigyeltem rá. Igaz, hogy ekkor már ismertem, mint énekesnő, de állítom, hogy ha seiyuu-ként ismerem meg, hasonlóképpen gondolkodnék róla. Szó nincs arról, hogy rossz lenne a japán szinkron, isten mentsen. Az esetek döntő többségében jó hangot kap az adott karakter, csak nekem nehéz hangról megkülönböztetni őket.
Pár napja végeztem a Yondemasuyo, Azazel-san. Z-vel. Ennek a vége nem durrant akkorát, mint az első szériáé, de szolgáltatott egy pár tanulsággal, nem utolsó sorban agyatlan poénnal. Külön említettem a Detective Conan paródiát. Annak ellenére, hogy szeretem a Conan szériát, sok mindent jól kiparodizáltak. Például, amikor meghal valaki, elmésen elemzik a helyzetet, szinte mindig olyan szituáció akad, ahol a gyilkos mindig köztünk van. És ilyenkor elkezdődik a mindenféle logikátlan vádak alapján az egymásra mutogatás, hogy csak te lehetsz a gyilkos. Persze ezt lehet pszichológiára fogni, hogy ha a gyilkos közvetlen közelben van, akkor az ember veszélyben érzi magát, és mindezek mellé társul egy bizonytalansági faktor, ezt akarja kilőni, ezért felelőtlenül elkezd vádaskodni. Az epizód végén ahogy becsapódik az ajtó, az is nagyon élethű volt. A Conan paródia után jön a perverz pasas, aki a 48 arcú aberrált nevet kapta. Na ő tipikusan az a férfitípus, aki azt hiszi, hogy ott a két lába közötti szervtől lesz férfi. Amikor Rinkót beviszi a saját világába, ott konkrétan minden hímvessző-alakú. Vicces, hogy a sajátja helyén meg az anime hatalmas logója látható, amely sokszor az égig ér. Ennél férfiasabb már nem is lehetne... Az anime vége felé pedig Azazel-san lesz próbára téve, ugyanis ekkor jelenik meg az a démon, név szerint Incubus, aki pontosan ugyanolyan képességekkel rendelkezik, mint Azazel-san, vagyis a csábítással. Ám ő sokkal sikeresebb, így nem is csoda, hogy kedvenc démonunk féltékeny lesz rá. Incubus tisztában van a képességével, és nem is szerénykedik vele, és nem másra pályázik, mint Azazel-san szíve választottjára. Vicces csattanóval ér véget a történet, azért ez a sorozat is megért egy misét, de az első széria valamivel jobb volt.
És akkor új anime a helyére... Most ez kétesélyes lesz: Vagy valahogy végignézem, vagy meglesz az első "dobott" animém: Bakemonogatari. Nem a minőségével van a baj, mert az megvan, csak ezzel a történettel és hangulatvilággal egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Sajnos egyáltalán nem hoz lázba, és az opening és az ending videók elvont mivolta sem lelkesít. Bár annak idején írtam a Supercell: Kimi no Shiranai Monogatari dalról (ending), hogy akkoriban mennyire szerettem. Most is szívesen hallgatom néha, de nem nehéz számomra jobban találni nála. Amúgy a főszereplő srác: Araragi Koyomi egyáltalán nem átlagos, ugyanis vámpír volt. Segített neki egy szerzetes, így Látszólag most már nem az, ám maradt nyoma, ugyanis a sebei rendkívül gyorsan gyógyulnak. Attól sem riad vissza, hogy egy lány, nevezetesen Senjougahara Hitagi egy késsel és egy tűzőgéppel megtámadja. A rendkívül megható fogadtatás ellenére csatlakozik hozzá, ugyanis vámpít-mivoltától teljesen meg akar szabadulni. A lány sem átlagos, ugyanis testsúlyának jelentős részét elvesztette. De hogy miért... Amúgy meztelen nők, kivillanó mellek és bugyik bőséggel, mindezek ellenére ez az első olyan anime eddig, amit csak úgy nézek, de ezer másfele jár a gondolatom közben, pedig szolgáltat egy-két tanulsággal. Majd látjuk, mi lesz a sorsa.
Ilyen dallal lezárni egy olyan albumot, mint a Kizuna... nem semmi. Többször írtam már, hogy mennyire komoly lett az album, ez a dal pedig egy lehetőséget sugall az új életre. Acapellában kezdődik, már önmagában az énekhangban is jóval több pozitív erő sugárzik, mint az előtte hallható dalokban, és ahogy az acapella után robban a zene... Teljesen felpezsdíti az embert, és a végén nem is érzi annyira szomorúnak az egész albumot. Majd lesz ízelítő még belőlük, de most vigadjunk:
http://www.youtube.com/watch?v=0QzxtIhJ8zo
Hosszú idő után végre új ALI PROJECT kislemez. Hiányoztak is nekem már, szeretem a stílusukat, annak ellenére, hogy alapvetően távol áll tőlem az ilyen sötét zenei világ. Néhány dalt is kifejezetten vidámnak érzek, izgalommal tölt el, amikor hallgatom őket, de vannak olyan szerzemények is, melyek demoralizálóak is, főleg ebben a Black Alice projectben. Ezt a projektet 2004 őszén indították el a Kinjirareta Asobi kislemezzel, melynek dalai máig az egyik legnépszerűbbek. És akkor még nem is lelkesedtem a Rozen Maiden animéről, mely tényleg nagyon jó lett.. Lassan listát kéne írnom a tervezett animékről...
Az új kislemez is történetesen a Rozen Maiden animéhez készült, hiszen most nyáron megy az új széria a Zurückspulen (Rewind, ha már ennyit németezek manapság). És hogy milyenek az új dalok? Általában szokás mondani egy együttesről, különösek, ha egy adott stílust művel, hogy egy idő után ellaposodik, mert már szinte minden szegletéből merítettek, és nem tudnak már újat mutatni. Az ALI PROJECT viszont kivételes helyzetben van, egyrészt mert ez a sötét hangulatú Goth-loli stílus eléggé széles spektrumban mozog, így voltak bőven kiaknázatlan lehetőségek. Másrészt meg az együttes férfi tagja Katakura Mikiya kivételes zeneszerzési tehetségének köszönhetően sokáig (számomra legalábbis) változatos tudott maradni az együttes. Még a tavalyi Kyomu Densen kislemezen is van olyan dal (név szerint a "Yomi no Tasogare no, Utsuro Naru Aoki Hitomi no.") melyhez foghatót még nem hallottam tőlük és egyszerűen fantasztikusra sikeredett. Ám a mostani kislemezzel úgy tűnik, hogy ennyi volt, ugyanis összességében mind a három dalról el lehet mondani, hogy ezeket már hallottuk. Tetten érhető a megszokott ALI PROJECT minőség, de ezeknél vannak jobbak is. Lássuk őket egyenként:
Igazából az első dal az, amelyik igazán megmutatja, hogy miért is szeretem ezt az együttest, így több, mint 1 hónap utána azt kell mondjam, hogy nagyon hallatja magát. És még videoklip is készült belőle, nézzétek meg:
http://www.youtube.com/watch?v=X8o52EY4zdAJa, és nézzetek nagyon sok Rozen Maident.
A már többször említett Karin album nyitódala. Becsapós, mert amikor hozzájutottam az albumhoz, többször újra és újra meg akartam hallgatni az egész albumot, annyira tetszett ez a dal, hogy aztán az összes többit hozta magával, így aztán könnyen megtanultam mind a 13 dalt. Azóta is nagyon szeretem ezt a dalt, bár szomorú, de reménnyel teli. Tényleg annyira illik a téli hangulat erre a korongra, ez is ilyen hóesésben egyedül, magányosan sétálós, kicsit szomorú a sorsa a miatt, de reménykedik a legjobbakban. Várom már nagyon a novembert, amikortól szezonja lesz ennek az albumnak. Már most kellemes érzéssel tölt el, ahogy a hideg estében sétálok, közben hallgatom ezt az albumot. Addig is:
http://www.youtube.com/watch?v=qQI63X4YAG4Suara utolsó önálló kiadványa a Karin album 2011-ből. Ezután jóval ritkábban jelent meg új dallal, pedig van köztük egy, ami legalább annyira jó, mint a régebbi nagy slágerei. A Blue Bird 2012-es dal, hangulatával szinte érezteti, hogy ő ugyanaz, mint aki korábban volt. Nagyon kellemes dal, a legeleje valami csodálatos lett. Az énekhang is csak a megszokott magas minőség, és hatalmas reményt sugároz, hogy az a bizonyos kék madár egyszer majd visszatér. Hihetetlen jó érzés tölt el a dal hallgatása közben. Amúgy érdekes, hogy a cím angolul van, viszont a refrénben japánul énekli (Aoi Tori). Méltatlanul ismeretlen dal, a minősége megköveteli, hogy széles körben elismert legyen.
http://www.youtube.com/watch?v=L5Wa49LSz0gAz Utawarerumono PC játék ending dala. Annak ellenére, hogy eddig igen nagy hatású balladákat énekelt PC játék endingeként, ez igencsak vidám ahhoz képest. Nagyon szép metaforákkal él a verse, és kellemesen lassú, viszont a refrénre tüzessé válik a zene. És mivel nagyzenekari hangzású, ezért az a gondolatom támad, mindig, amikor ezt a dalt hallgatom, mintha egy vonószenekar szenvedélyesen játszana. És aztán a végébe a furulya is bekapcsolódik ebbe a zenébe. Nagyszerű a hangszerelés.
http://www.youtube.com/watch?v=OJaI8UVRBwkNem kell megijedni, nem fogok a Junjou Romanticáról írni, bár azt elárulom, hogy lesz Shounen ai a terítéken.
Mielőtt a tárgyra térnék, engedjétek meg, hogy figyelmetelókbe ajánljam a legújabb játéktesztemet: Yoshi Touch & Go
Hihetetlen, hogy nemrég végeztem egy olyan animével, amelyik a hikikomori "életmódba" engedett egy kis betekintést (Arata Kangatari), itt egy másik, a Rozen Maiden, mely sokkal komolyabban foglalkozik ezzel az egyébként nagyon súlyos jelenséggel. Egyébként amióta ismerem és szeretem az ALI PROJECT-et, azóta látni akartam ezt az animét, de csak most, az új évad megjelenésének hatására szántam rá magam, hogy megnézzem. Nagyon érdekes anime, már az első 5 rész, amit eddig láttam, azok is szolgáltattak némi mondanivalóval. A főszereplő srác, Sakurada Jun (ilyen 12 év körülinek tippelem) beilleszkedési problémái miatt nem jár iskolába. Egyetlen mániája van: Internetről különös, elátkozott játékbabákat rendel. Van olyan, amelyiket megtart, de jórészüket visszapostáztatja a családjával. Egyik nap egy nagy doboz érkezik a fiú nevére, benne egy átlagnál jóval nagyobb játékbaba. Jun-kun megrémül, amikor látja, hogy életre kel a baba, és be is mutatkozik: Shinku, és arra kéri, hogy legyen a szolgája. Ám a srác csak akkor mond igent, amikor az élete veszélybe kerül, és a baba megmenti őt. Egy rózsagyűrű által medium-ja lesz. Aztán hamar kiderül, hogy miért is tud élni, és hogy mi volt a készítőjének szándéka vele. A fiú személyisége azért megér egy misét: Nem tudják elfogadni az iskolában, ezért bezárkózik a szobájába, és esze ágába sincs még onnan sem kijönni, nemhogy iskolába járni. Egyelőre a nővérét láttam, mint családtag, de mint a kutyával, úgy beszél vele, de rosszabb az, hogy lány nemhogy tűri, de fel is lelkesedik attól, ha az öccse egy fokkal kedvesebb hangnemben szól hozzá. Ez önmagában borzasztó, de a testvére jelleme általánosabb, ugyanis beleesett abba a hibába, amibe sokan szoktak, hogy ha nem fogadják el őt az embertársai. Ekkor kialakul benne egy felsőbbrendűségi érzés, hogy csak az én elméletem a jó, az összes többi ember mind pokolra való. Ez lehet sértettségből vagy egyéb más érzésből. Ez a srác is ilyen, hiszen nemcsak a testvérével beszél alpári hangnemben, hanem általában az emberekkel. Viszont a 3. rész nagyon jól rávilágít arra, hogy belőle a sértettség váltotta ki ezt az érzést, ugyanis kimerészkedik a lakásból. Csendben, suttyomban járja az utcákat (egyébként boltba megy), és látszik rajta, hogy nagyon fél, nehogy bárki is megjegyzést tegyen rá. Tettek is, amikor nem figyelt az úttesten való áthaladáskor, az egyik autó sofőrje rárivall, hogy nem képes figyelni. Bár maradt volna otthon... Gondolja magában. A kialakuló gazda-szolga kapcsolat pedig nem véletlen, hiszen Jun így jön rá arra, mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, és más által nagyszerűen lehet látni bizonyos emberi hibákat. Például a 2. részben Tomoe-chan játékbabája mutatja be az önzőséget. Nem jut eszembe a neve, de ő az, aki ha nem is követeli meg, de mindig kéri, hogy Tomoe-chan álljon rendelkezésére, és kéréseit teljesítse. És amikor Shinku-val harcol, akkor döbben rá, hogy mit csinált valójában. Szolgája eszméletlenül fekszik, ez az önzőségének a következménye. Csak saját magával volt elfoglalva, és nem vette észre, hogy a lány minden energiáját elszívta. Ennyi komolyság mellett talán érdekesnek hathat, hogy van humor is az animében, márpedig az a helyzet, hogy az 5. rész úgy bohózat, ahogy az elő van írva. Nem lehet nem könnyes szemmel végignézni, ennyi gyerekes állatságot kitalálni... XD
A blogpost címe, a WHITE ALBUM animére utalt, ez a sorozat ugyanis önmagában kimeríti a brazil sorozatok romantikus csöpögését. Bár talán annyira nem is csoda, hiszen az anime visual novel-ként látott napvilágot még 1998-ban, ehhez képest csak 2009 januárjában láthattuk először anime formájában. A történet főszereplői Fujii Touya és Morikawa Yuki, akik középiskolában ismerkedtek meg, egymásba szerettek, és jártak is, ám a lány emellett olyan álmokat kerget, mely idővel szétválasztja őket: Énekesnő akar lenni. Mindezért tesz is, tehetségének köszönhetően felfigyelnek rá, és híres énekesnő, Ogata Rina háttérvokalistája lesz koncerteken. Időnként találkoznak, ám aki egy kicsit is benne van a könnyűzenében, az tudhatja, hogy nem sok szabadideje van még vokalistaként sem. A fiú, Touya meg ehhez képest tökéletesen az ellentéte barátnőjének, ugyanis őneki fogalma sincs, hogy mit akar csinálni. Édesanyja meghalt, apja elvárja, hogy önálló élete legyen, ezért albérletben él. Ráadásul nincs romantikus anime harmadik, negyedik sőt - ebben az esetben - sokadik fél nélkül, ugyanis Touyába két lánybarátja is beleszeret, és a fiú olyan, hogy mindenkin kész segíteni, így a lányok nagy reményt éreznek nála, ami tovább bonyolítja a helyzetet. És akkor nem is beszéltünk még Yuki menedzseréről, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy távol tartsa igaz szerelmét. És csak hogy teljes legyen a kör, maga az énekesnő is szemet vet Touyára. Nyilván nem véletlen kérte el a telefonszámát. Hát eddig nagyjából ennyi. Az első 13 részben állítólag kibogozódik ez az igen kusza szerelmi szál. A zene nagyon tetszik. Az opening (Mizuki Nana: Shinai) a legnagyobb kedvencem az énekesnőtől, igazi szenvedélyes szerelmes dal. Viszont az opening video nagy csalódás volt számomra. És abból a szempontból elgondolkodtató, hogy Mizuki Nana ekkor már nagy név volt a japán zenei iparban, és én azt gondoltam, hogy egy ilyen nagy névhez minimum igényes videót csinálnak, ám ehhez képest csak szimbólumokat, motívumokat láthatunk, amik adott esetben bírhatnak jelentéssel, de egy ilyen dalhoz nem feltétlen jó választás. Ehhez képest az ending video sokkal jobb lett. A dal (Suara: Maiochiru Yuki no You ni) egy lassú ballada, nem épp a kedvencem Suarától, de a hozzá készült mozgóképsorozat nagyon átadja a dal hangulatát. Rajzolt képek, szereplők gyerekkorukban, miközben játszanak, álmodoznak. Én ezzel maximálisan elégedett vagyok. Az anime meg mindazonáltal a srácba vagy 20 csaj szeret bele, nagyon lassú. Ráadásul a grafika nem is egyenletes minőségű. És ha ezt én észreveszem, az már tényleg problémás... Úgyhogy ezt az animét csak azok fogják szeretni, akik fogékonyak a túlzott romantikára. Ez még nekem is sok, de a lassú történetmenet sokkal jobban zavar. De végignézem csak azért, mert Suarának is köze van hozzá. És hát úgy voltam vele, hogy most ősszel jön a második évad, de így meglátjuk, hogy mi lesz az első 26 részben (két részre van osztva, az első 13 2009 telén ment, a második tizenhármat pedig ugyanezen év őszén folytatták).
Na, a harmadik anime, viszont nagyon érdekes. Ezzel most végeztem, Tukeinon ajánlotta nekem, és igaza volt abban, hogy az Antique Bakery messze a legnézhetőbb a Shounen ai kategóriában. Bár a férfiszerelem inkább csak mellékszál, mivel a főszereplő srác nem szeret bele senkibe, és a történet körülötte forog. Keiichiro Tachibana jómódú szülők nevelték fel... legalábbis félig, ugyanis gyerekkorában egy férfi elrabolta őt, és arra kötelezte, hogy minden nap egy-egy szelet tortát vagy süteményt meg kell enni. Így nem csoda, hogy utálja az édességeket, de akkor miért nyit cukrászdát? Sokan kiakadtak ezen, de akik jártasabbak a pszichológiában, azok joggal gyanakodhatnak Stockholm-szindrómára (azaz, amikor a fogvatartott megszereti a fogvatartóját), ám a kép ennél sokkal árnyaltabb. Minden ki fog derülni az anime végére. Ahogy írtam, a homoszexualitás csak mellékszál, ám így is szükségeltetik némi tolerancia a végignézésére, mert egyes jelenetek akármennyire is még a "belefér" kategóriába tartozik, zavarhatnak embereket, ugyanis az egyik cukrász Yusuke Ohno kicsapongó meleg-életet él, de szerencsére ebbe csak ritkán nyerünk betekintést. Annak ellenére, hogy a grafika nem tetszik (nekem fakók a színek), és nagyon lassú volt a történet, de nézhető volt számomra. Összesen két Shounen ai animét láttam: Gravitation, Loveless, ezek bőven bizonyították, hogy ez nem az én műfajom. De ez az anime némileg enyhített a negatív megítélésemen, bár ettől nem leszek shounen ai rajongó, de ha akad egy-két hasonlóan jó, akkor azt lehet, hogy megnézem.
A Taiyou to Tsuki album 3. dala egy rendkívül kellemes, vidám nóta. Az ilyen szolidan kifejezett érzelmek jellemzik általánossában Suara dalait, de alapból nem is nagyon illenének rá a majd felrobban, úgy kitör jellegű dalok, és nagyon sokszor pont az esik jól, hogy ilyen jellegű vidám érzéseket hallgassak, mint amik például ebben a dalnak vannak. A madárcsicsergés meg csak emeli a hangulatot.
http://www.youtube.com/watch?v=7F5tF7lQ-Vk
