2011. február 3., csütörtök

Karaoke (vagyis ének) versenyre tervezett dalok

Én is új kihívások elé nézek a mostani karaoke versenyen azáltal, hogy mindenki által óhajtva férfi előadótól fogok énekelni. Azért kezdem komolyan érezni, hogy ide más hangszín kell, de visszaemlékeztem egy pár régi tanácsra énektanároktól, és azokat most alkalmazva, azért mindjárt jobban megy. Van is egy pár jelöltem, hogy kiket énekelnék:

Yuuto Suzuki: Garden of Eden

http://www.youtube.com/watch?v=cmNEJxKiEWE

A srác ilyen just for fun alapon csinálhatja a karrierjét, mert bár a Slayers REVOLUTION-ban debütált, mint seiyuu, kisebb szerepeket szinkronizált, de ha nem lenne Okui Masami: Self Satisfaction II CD-je, akkor most sem ismerném ezt a dalt. Ugyanis Okui Masami, mint szövegírója a dalnak jogosult, hogy felénekelje ezt a dalt. Kíváncsiságból meghallgattam az eredeti verziót. Iszonyatosan tetszik. Nagyon szeretném, ha nekem is ilyen hangom lenne. Vajon tudnék így énekelni? De már csak azért is kétséges, mert dalszöveget sehol nem lelni fel, ezért azt sem tudom, hogy lesz meg a kfn. Na jó, most, hogy meglesz Okui Masaminak, így a rajongók közzé fogják tenni a szöveget, de akkor meg képpel leszek bajban, mert ez egyik animének sem a zenéje, és az énekesről rendes képet meg nem találni, a kislemezt meg sehol nem láttam, hogy be lenne scannelve, és közzétéve. Úgyhogy kíváncsi leszek. Szeretném elénekelni a számot, mert nagyon tetszik, és szerintem jól állna nekem. Ha meg minden kötél szakad, akkor is van még a tarsolyban.

One Piece: BRAND NEW WORLD

http://www.youtube.com/watch?v=EX5hW6yqzVA

Ezt próbáltam, számomra kicsit ilyen hadarósnak tűnt, de azt is hozzá kell tennem, hogy nagyon nem voltam formában, amikor próbáltam elénekelni. Pedig ez is nagyon jó szám, ezzel jó bulit lehetne csinálni.

One Piece: Hikari he

http://www.youtube.com/watch?v=fW7dW6OjUhU

Ezt nagyon szeretem, ezt magasan kell énekelni, és ilyen fájdalom-kiéneklős dal. Ezzel is szemezek, nagyon jó választás lenne ez is.

Ez lenne a gyors számok közül a jelöltek, lassú számok közül sajnos csak egy darabra szorítkozott a választás, a Mirai Koukai, amiről már beszéltem korábban.

One Piece: Mirai Koukai

http://www.youtube.com/watch?v=OZOdyxnwKUU

Merész választás, de bevállalom. Amit igazán szeretnék lassút énekelni, annak nincs hivatalos instrumentalja. Úgyhogy ez marad.

2011. február 2., szerda

Megjelent!

Végre megjelent Okui Masami: Self Satisfaction II albuma! Sajnos most nem volt lehetőségem előrendelni, ezért nagyítóval vadászom neten, hogy nem-e tette már ki valaki letöltésre. Hát egyelőre még senki. De nagyon kíváncsi vagyok, mert bár eddig is ismertem egy pár dalnak az eredeti verzióját, de lehetőségem volt a többit is megismerni, és mindenképp egy nagyon jó albumnak ígérkezik! Hallható lesz majd Ohmi Tomoe, JAM Project, Miyazaki Ui, sőt Shimokawa Mikuni feldolgozás is. Mint kiderült számomra, Okui Masaminak a Grenadier animéhez is volt köze, de az animéről majd később. ^^'  Tehát nagyon várom az albumot, és abban reménykedem, hogy az elődjénél jobban fog teljesíteni eladás terén. A Masamix fórum tagjai szerint rosszabbul, de egy nyamvadt ezrest már csak ki tud köhhenteni magából az Oricon, és 127. helynél jobbat. Én vagyok annyira elmebeteg, hogy várom a napi Oricon Top 30-ba. De szép is lenne... Tehát, remélem, most ebben a pillanatban minden japán megrohamozza a lemezboltokat az új Okui Masami CD-ért.

Letöltés útján megszereztem két korábbi kislemezt. Az egyik egy Suzumiya Haruhi single, a God Knows. Az első számot Hirano Aya énekli, a harmadik számot egy másik seiyuu, de számomra annyira minősíthetetlenül rossz, hogy meg se jegyeztem. Jó, gondolom, hogy az anime miatt énekli az egészet tök hamisan, de akkor is rossz hallgatni. Hayashibara Meguminak sem nagyon szívlelem a Yume no Balloon dalát, ahol a Ramna 1/2 kedvéért olyan hamis hangokat produkál, hogy egy tehetségkutató műsorban a zsűri fejét vesztve rohanna ki. Tehát az első két dal. Egész jó, bár azt ennyi után is el tudtam könyvelni magamban, hogy Hirano Aya stílusa eléggé távol áll tőlem. Én nem is értem, hogy tudom 139 hétig listán lenni a kislemez! O_O De állítólag ez minden idők leghosszabb ideig listán levő kislemez, és még csak nem is beszélhetünk 1 milliós eladásról. Olyan 140.000 körül akadt ki a számláló. De különben azért voltam kíváncsi a kislemezre, mert a címadódalt és a 2. dalt (Lost my music) sokat énekli Tukeinon hagyományos karaokén. Hát, ha őszinte akarok lenni, nekem Tuki éneke jobban tetszik. Bár valszeg azért, mert Hirano Aya nem bejövős számomra, Tuki meg tök jól énekli. ^^' A Suzumiya Haruhi animét még nem láttam, de amiket olvastam róla, lehet, hogy jobb is? Állítólag nem követik a részek egymást, hanem kaotikusan össze-vissza van. De hogy ez mire jó... Majd egyszer megnézem az 1. részt, és majd meglátom.

A másik kislemez meg amire kíváncsi voltam, az a Lucky Star openingjének a kislemeze. Inkább ne lettem volna rá kíváncsi? Meglehet. Érdekes, sokan hasonlítják az animét az Azumanga Daioh-hoz, és eddig nekem csak az utóbbihoz volt szerencsém, de az fantasztikus volt. Hogy milyen lehet az anime, nem tudom, de az opening igencsak érdekes dallama, hogy őszinte legyek, kicsit elvette a kedvem. Sokan mondják, hogy poénos az anime, szerintem én nem erre a fajta poén-áradatra vagyok kíváncsi. ^^' De adok majd egy esélyt neki. Az, hogy miért voltam kíváncsi a kislemezre, szerintem mindenki jobban jár, ha titok marad. ;)

Végezetül egy kis helyesbítés Yuriko-chan kérésére. Ő volt az a pécsi lány, akiről azt írtam, hogy mintha nem tetszene neki az előadás. Megírta nekem, hogy nagyon tetszett neki, és örülhetett, hogy látta. Elnézést kérek a tévedésemért. ^^'

2011. január 30., vasárnap

Japán karakterek kiállítása 3. rész

Tegnap is megvolt. És hogy mennyien voltak! O_O Legalább ötször annyian, mint a múlt héten, ilyen 70-80 körüli létszámra tippelek. De mint kiderült, egy pár vidéki animés klub eltervezte, hogy jönnek, a váciakról tudok, de csak pécsieket láttam. De jó volt, most teljesen másokat meséltek a lányok, más tálalásban adták elő a dolgokat. Különben nekem tetszik az előadási stílusuk, hogy nem csak eldarálják a szöveget, hanem mozdulataikkal, előadásmódjukkal élvezetessé teszik. De nagyon jól beszélnek. Csak felmerült bennem, hogy ez a közönségnek mennyire jött be? Ugyanis nem csak animés klubok voltak, hanem emberek, akik szerintem nem sokat hallottak az animéről, a kis gyerekektől, tényleg az idősekig. Nem volt semmi. És hogy nekik mennyire tetszett ez az előadásmód. Egyébként láttam egy Pécsi animést (kitűző volt rajtuk), akiket megfigyeltem, hogy eléggé szkeptikusan nézik az előadást. Sznobizmus, mi? De szerintem jók volt, sokkal jobbak, mint a múlt héten.

Az előadás meg nagyon érdekes volt. Két előadás volt, és sajnos egyikről sem tudom azt mondani, hogy jó volt, de a dolog pikantériája az, hogy a két előadás pontosan ellenkező ok miatt nem volt jó. Ugyanis az első lány nagyon jól mondta volna, ha nem lett volna úrrá rajta a félelme, ami gyakorlatilag tönkretette szegénynek az előadását, ugyanis többször megakadt hosszabb időkre. No most én is voltam ilyen, sőt! Én valószínűleg visszaadtam volna a papírt, hogy ezt nem vállalom tovább. De nekem a karaokés fellépések többek között arra voltak jók, hogy tudatosult bennem az, hogy az emberek azért vannak ott, mert kíváncsiak rám, és ez adott bennem egy olyan löketet, hogy talán jobb lett az előadásom, még ha sokaknak nem tetszik az, hogy ki(k)től éneklek. Tehát, akinek önbizalomhiánya van, annak tényleg csak azt lehet mondani, hogy nem kell ennyire izgulni, mert a közönség nem azért van ott, hogy kinevesse, hanem, mert kíváncsiak rá, szeretnének egy jó előadást hallgatni, és bíznia kell magában, hogy jó előadást fog tartani. Különben az Otakuk világáról beszélt, milyen jó téma, és nagyon jól feldolgozta, csak az önbizalmán kell javítani. A második előadás meg ennek tökéletesen az ellenkezője volt! A lánynak megvolt az önbizalma, viszont nem volt annyira jó, hogy élvzetes legyen, lelketlennek éreztem, és szerintem a téma is eléggé sznassz volt: A manga. Tehát erről annyi, de annyi mindent lehet beszélni, hogy ezt 13 diába összefoglalni, lehetetlenség. Bár azért monott számomra 1-2 újdonságot, és azért látszódott, hogy japanológia szakra jár.

De összességében nem volt annyira rossz, a mai nap sokal jobb volt. Jövő héten a mitológiáról lesz szó. Érdekes lesz, kíváncsian várom.

2011. január 28., péntek

Vissza a múltba

Végre vége a vizsgaidőszaknak, így tudok végre a játékokkal is foglalkozni. ^^ Nem végeztem a legjobban (legalábbis, ahogy kitelt belőlem), de a szükséges tanulságot levontam, remélem, a második félévben jobban fogok tudni teljesíteni.

Most Super Nintendo terén szeretnék erősíteni. A két régi játékot, a Magical Quest: Starring Mickey Mouse játékot, és a Hurricanes-t szeretném nehezebb fokozaton végigvinni. Hihetetlennek érzem magam, amikor nagyon akarok teljesíteni, akkor visszajönnek a régi tudások, szinte saját magamtól is megijedek. :D Sikerült a Hurricanes-ben túljutni a 7. pályán, és lám, tényleg van tovább. XD Esküszöm, tényleg 1995. karácsonya óta van meg a játékot, de 15 év után most látom először a 8. pályát! És a 9.-et is, de tovább nem, mert itt véreztem el. Nagyon durva, nekem bejön. Ez tipikusan az a játék, amely semmiben nem kiemelkedő, semmiben nem forradalmi, csak szimplán jó vele játszani.

A Magical Quest: Starring Mickey Mouse játékot tegnap próbáltam meg Normal módon. Na nem mintha a régi időkben nem próbáltam volna, de azért csak kijött, hogy rég láttam a játékot, hát olyan helyeken láttam ellenfeleket, ahol eddig nem voltak. Például szolgáltam egy párszor vacsoraként halaknak, amikor néztem nagyokat, hogy az hogy kerül oda. Ja, hogy ez már nem Easy mode! Az igazi nagy különbség mégis az, hogy nem 5 szívvel, hanem 3 szívvel indulsz, de különben semmi komoly. Nem sokkal nehezebb. Inkább az 5. világ főellenségével gyűlt meg komolyabban a bajom. Az adja meg a játéknak a könnyűségét, hogy ha elvész az összes életed, akkor az adott pályától folytathatod! Én kétszer véreztem el végleg, a 2-4, és a 5-3 pályákon, és innen folytathattam. Nem is lett volna nehéz végigvinni, csak a 6-1 pályánál befagyott a játék. -_- Különben egyáltalán nem jellemző a SNES játékoknál, hogy befagy, ez most valamiért megtörtént.

A Donkey Kong Country a harmadik játék, amivel próbát tettem. Annál a játéknál azért érzem, hogy illő lenne, ha nem is százakárhány százalékra végigvinni (a DKC játékok specialitása, hogy nem a 100% a tökéletes), de azért a fő szálat végigjátszani, ha nem is gyűjtök össze mindent. Biztos, hogy lesznek még sokkal nehezebb részek is, de már itt is néha magamtól megijedek, hogy mire vagyok képes. De a Stop & Go Station végleg kifogott rajtam. Az egy nagyon durva pálya. Az a lényege, hogy meg kell nyomni a kapcsolót, amikor a zöld fény pirosra vált, ekkor az ellenfelek nem mozognak. Meg is kell nyomni, mert nagyon gyorsak, és szinte kivédhetetlenek. Ám a piros csak ideig-óráig tart, és pont olyan messze van a következő kapcsoló, hogy folyamatos játék alatt éred el, apró hiba megengedve, de ha felélednek az ellenségek, akkor onnastól kezdve a továbbjátszás... nem is az, hogy lehetetlen, de nagyon nehézkes eljutni a következő kapcsolóig. Tehát vigyázni kell. És a játékban az van, hogy csak bizonyos pályaközönként lehet csak menteni. No most ezzel csak 5 vagy 6 pálya "végigvitelem" odalett, lehet újra nekiesni.

Most a Tohoshinki: Why? (Keep Your Head Down) kislemezt hallgatom. Nagyon sötét hangulatú dal.

2011. január 23., vasárnap

Japán karakterek kiállítása 2. rész

Elmentem ma is, bár igencsak kétséges volt, hogy eljutok-e oda, mert 10 órás alvás után 10 órakor ébredtem fel (miután tegnap csak 4 órát aludtam), és úgy tudtam, hogy 11-kor kezdődik el, ám kiderült, hogy áttették 16 órára a tárlatvezetést. Örültem neki, mert így tanulni is tudtam, mielőtt elmegyek. Tehát 16 óra.

Ez a mai nap nem volt annyira jó, kicsit másra helyezték a hangsúlyt, pl. a 2000-es résznél csak Pokémonról beszéltek, holott volt akkor más is bőven. De azért nem volt rossz.

Ma a manga stílusjegyeiről volt előadás. Elvileg a manga magyar eredetű szó. Ma is eggyel okosabb lettem. Hogy honnan származik, azt már nem tudni. De ezen kívül nem tudtam meg sok újat, inkább csak az összehasonlító képek voltak érdekesek, de érdeklődve hallgattam az előadást.

Szóval nem volt rossz összességében, csak most tizedakkora lelkesedéssel mentem el. A végén beszélgettem Amival, ami az Őszi AnimeConon a karaokét szervezte. Szegény, mesélte, hogy kapott hideget bőven a fórumon, mert mindenki az adarnásokat várta, és hogy ez milyen volt. Mondtam neki, hogy Tukiék is így kezdték, csak tanultak a hibáikból, hiányosságaikból, és azokra építve egyre jobb karaoke eventeket tartottak animeconon belül. De sajnálom, hogy Aminak nincs lehetősége fejleszteni, hiszen nem lesz egyelőre MAT-os Con. Lehet, hogy a kisebb rendezvények karaokés részlegeiben még szükség lehet rá.

2011. január 22., szombat

Az álmok jelentősége

Tegnap itt aludt Amina. ^_^ Tökre örültem neki, ha már február 6-ától itt lakik nálunk, addig is bemelegített. Jól érezte magát nálunk, bár amikor Mystra itt volt, akkor inkább hagytam őket kettesben. De elég sokat beszélgettünk, amikor kettesben maradtunk, valamiért soha nem unatkozunk egymás mellett. ^^' Az őszi AnimeConon is nagyon jól elvoltunk együtt. Volt egy pár pillanat, amin magamban megrökönyödtem, ugyanis tisztán emlékszem, hogy ezt a múltban megálmodtam. Volt olyan, hogy egyszer Aminával álmodtam, és ez most megvalósult. Azt már régóta megfigyeltem magamon, hogy az álmoknak valóban van jelentésük, és bár nem is egészen abban az értelemben, de megjósolják, hogy mi fog történni, vagy hogy mi a helyzet. Ilyenkor bagszi nagy segítség, ő ért az álomfejtéshez. Aminának is mondtam, hogy ráeszméltem erre a pillanatra, azt mondta, hogy a tudatalatti dolgozik ilyenkor, és elmesélt ő is egy pár esetet az álmaiból, hogy mik történtek, hát nem volt semmi. Szóval jó volt, hogy itt volt, sokat beszélgettünk

2011. január 20., csütörtök

A Nintendo 3DS ára

Mint, kiderült ma a Gamer365 fórum Wii topicjában, a GameStop 99%-os biztossággal mondja az 55000 forintos árat, de ha emelnének az áron, és aki még 55k-ért rendelte elő, az nem köteles megvenni a gépet.

Azért nem semmi ez az árkülönbség, hogy ahol más a beszállító, ott 55.000 forint, de a Stadlbauernél 79.990 forint, ez már túlmegy a jóerölcs határán, a kereskedelemben.

Szóval én azt javaslom, hogy mindenki a GameStop-ban rendelje elő, és most nézem, hogy a Konzolvilágban is 54.990 forint. Nagyon nem mindegy, hol vesszük meg a gépet.

2011. január 19., szerda

Nintendo 3DS megjelenési dátum

2011. március 25. péntek

Úgyhogy tessék gyűjteni a pénzt, biztosan megéri! Ma volt Amstrerdamban a Nintendo 3DS konferencia, ahol az EU-s játékmegjelenéseket, és a konzolnak egyéb extráit mutatták be. Rengeteg mindenre lesz képes. Online módozatban nagyon sok mindenre lehet használni a gépet, például automatikusan csatlakozik Wi-Fi netre, ha talál, de amit érdekesnek tartok, hogy a 3DS tulajok, ha összetalálkoznak, akkor automatikusan adatot cserélnek. Név, Mii, és hogy mely játékokkal játszott. Persze ez a módozat ki is kapcsolható. Meg fénykép alapján megcsinálja nekünk a Miit a gép. Meg rengeteg minden másra is képes lesz a gépezet. Szóval érdemes lesz venni, már csak a durva játékválaszték miatt.

Én szerintem nem veszem meg azonnal. Szeretném is, ha csak úgy az ölembe hullana a pénz érte... ^^' Azt se tudjuk, mennyibe fog kerülni. Amerikában 250 dollár lesz, és a szállítás miatt 1 dollár = 1 euró alapon számolnak, ezért 250 euró, az most olyan 65.000 forint... Szerintem 70.000 forintnál nemigen lesz olcsóbb. Bár érdekes. A GameStop tudni véli, hogy a gép 55.000 forint lesz. Szerintem ők is csak betippelték az árat. Nagyon szép lenne, ha ennyibe kerülne, de szerintem ebből lesz emelés. A Game Parkban is előrendelhető a kézikonzol. Aki úgy érzi, és anyagilag megteheti, az szerintem nyugodtan rendelje elő. Szerintem ezzel nem lehet rossz vásárt csinálni. Már egy jópár kép kering a neten, kettőt közülük kitettem ide is.

2011. január 18., kedd

Japán, és ami mögötte van

Amikor 2006-ban megismerkedtem a japán zenével, és az animékkel, látva, hogy mennyiféle anime van, és hallva, hogy még ma is dívik ott az igényes zene, azt hittem, hogy ez az ország, ahol megtalálhatom a számításomat, azt hittem, hogy ez az a hely, ahol tere van az egyéniségnek is, hiszen azt láttam, hogy az emberek rendkívül módon tisztelik egymást.

De ahogy azt a Móricka elképzeli... Persze a légvár folyamatosan omlott le, amikor kezdtem szembesülni azzal, hogy a japánok egy része nem szereti az animéket, sőt lenézik azokat, akik ezt szeretik. Ez volt az első képzeletbeli pofon, aztán jött az, hogy beregisztráltam egy nemzetközi közösségi oldalra (nem, nem a Facebook, hanem Interpals. Ez kifejezetten ismerkedős, barátkozós közösségi oldal) és kíváncsi voltam, hogy milyen japánok vannak. Egy részének a profiljában valami hasonló szöveg áll: "Nem vagyok anime rajongó, és hagyjanak békén az animékkel!" Biztos, hogy ez az a japán közösség, ahol milliárdnyi mangát adnak el évente? Tettem fel magamban a kérdést. Persze, nagyon okos válaszaim most sincsenek, inkább ellentmondásos összefüggések. Ugyanis a MAT-os tárlatvezetésen azt is elmondták nekünk, hogy Japánban, ahol az emberek rohannak, mert pontosnak kell lenni, és nincs idő a hiteles érzelmek kimutatására, szinte mindenki kötődik lelkileg egy anime karakterhez. Mert legalább ő meghallgatja, társaságában nyugalmat lel. És talán valahova ide lehet visszavezetni, hogy közösségi oldalakra kiírják a japánok, hogy az animékkel hagyják békén, mert aki ott anime rajongó, azzal nincs valami lelkileg rendben, annyira belemerült az animék világába, hogy szinte már csak bennük találja meg azt a lelki békét és nyugalmat, amit az animék nyújtanak neki. A történelmi Japánban a zen-buddhizmus az egyén tiszteletére tanította az embereket, és ez valahol ma is megvan, ugyanakkor a szigetországban a csoportszellem mára mindennél fontosabb lett. Szerintem azért, mert a csapatszellemmel magyarázzák, hogy miért lettek ekkora gazdasági nagyhatalom, de ha szétnézünk, hogy mi van a felszín alatt, rá kell jönnünk, hogy az, ami Japánban fénylik, az sajnos nem arany.

A csapatszellem Japánban annyira erős, hogy az egyénnek, mint olyannak, sokszor nincs tere. Szinte világszerte elterjedt iskolákban a gyengék terrorizálása, de Japánban mindennél erősebb ez a jelenség. Külön neve is van: Ijime. Erre nincs megfelelő jelentés, talán az iskolai agresszió fizikai, és lélektani megjelenése áll hozzá a legközelebb, mint fogalom. Aki különbözni mer a többitől, azt kiközösítik, lenézik, csúfolják. Bár nem is a különbözés az ijime fő oka, hanem, hogy Japánban már általános iskolától, sőt óvodától kezdve már arra tanítják a gyerekeket, hogy ők majd a japán társadalom részeivé fognak válni, és ennek normái szerint kell viselkedniük. Aki ettől eltér, azt kiközösítik, kvázi ijimét szenved el. Ez mára teljesen hétköznapi dologgá vált, minden japán iskolában fellelhető, de senki nem beszél róla, nehogy romoljon az iskola hírneve. De Japánban minden a csoportról szól, azt hangoztatják, hogy viselkedjünk úgy, mint a többiek, a csoport az az "erő", ami előrevisz. És innen gyökerezik a probléma véleményem szerint. Hogy az egyén, mint olyan, annyira el van nyomva, hogy az, aki ijimét szenved el, az gyakorlatilag teljesen egyedül marad, mert még azok sem állnak ki érte, akik nem nézik jó szemmel az ijimét, de nem lépnek fel ellene, mert félnek, hogy ők lesznek a következő áldozatok. És sajnos ezért van az, hogy az ijimét elszenvedett embernek két út van kijelölve. Az egyik az öngyilkosság. Japán világelső az öngyilkosságok számában. A miértre valószínűleg ez a válasz.

És aki túléli? Abból hikikomori lesz. Nagyon nincs harmadik út, mert ott megbélyegzik az embereket. A hikikomori, aki esetleg nem tudná, az a társadalomtól visszavonult ember. Köztudottan Japán egyik másik nagy "népbetegsége" a csapatszellem túlmisztifikálása mellett a rettenetes nagy értelmetlen hajtás. Te ott csak akkor vagy valaki, ha az ország legjobb iskolájába, egyetemébe jársz, hogy aztán a legjobb munkád legyen. Ja, és hogy mivel jár bekerülni, és bentmaradni az ország legjobb egyetemei közé? Rendkívül kemény felvételivel, és a vizsgaidőszakban embert próbáló vizsgákkal, és tanulással. Aki nem jut be az egyetemre, az felkészítőre jár, hogy egy év múlva bejuthasson. De sokakat annyira megvisel lelkileg, hogy nem jutottak be, hogy ettől képesek hikiomorivá válni. És nem maguk miatt, hanem a családjuk miatt, ugyanis elsősorban a család miatt kell a legjobb egyetemet elvégezni, nemhogya család jó hírneve romlana azzal, ha a gyerek nem végezné el az egyetemet, majdhogynem szégyenfolt lenne. És Japánban a szégyen rosszabb a halálnál. És a diákok próbálják leplezni, de valóság beleőrülnek a hajtásba. Nem véletlen lett felvételi és a vizsgaidőszak "összefoglaló neve" a Jukenjigoku (受験地獄; vizsgapokol) mert egyszerűen akkora a nyomás, és a stressz a diákokon, hogy aki nem bírja, az visszavonul a társadalomtól, hikikomori lesz. A japán társadalom, és a szülők kergetik ebbe a szörnyű helyzetbe a gyerekeket. A társadalom a stressz miatt, a szülők meg azért, mert félnek segítséget kérni, nehogy megszégyenüljenek. Azért nem kicsit lettem dühös magamban, amikor ezt olvastam. Sőt, meg is fordult a fejemben, hogy ha tehetném, én olyan Csernus Imrét megszégyenítő stílusban tartanék előadást a japánoknak, hogy segítséget kérni NEM SZÉGYEN, sőt, ne adj Isten, megoldódna a problémájuk, és minden sokkal jobb lenne. Senki nem az Olümposzról jött. De mivel még segítséget kérni is szégyenfolt, ezért nemhogy a hikikomorit szenvedő gyerekek szülei nem próbálnak meg segíteni rajtuk, hanem még asszisztálnak is neki. Az ajtaja elé viszik a ennivalót, ugyanis annyira elzárkózik a társadalomtól, hogy még a saját családjával is kerül mindenféle kapcsolatot. A konyhába, mellékhelyiségbe, legfeljebb éjszaka megy ki, nehogy találkozzon bárkivel is.

Az, hogy a társadalom teszi hikikomorivá az embert, arra ékes példa egy 30 éves férfi esete, aki Thaiföldre költözött, és az ottani társadalomba bele tudott szocializálódni. Az egyik legdurvább példának egy 17 éves fiú esetét tartom, aki a lakás konyhájába zárkózott be, és nem volt hajlandó kimenni onnan, se beengedni oda senkit, ezért a család új konyharészt építtetett a házhoz.

Ez a két példa is remekül fémjelzi azt, hogy mekkora problémával álluk szemben, és az csak olaj a tűzre, hogy óvatos becslések szerint is kb. 300.000 hikikomori van a szigetországban, de sokan mondják azt, hogy legalább ennyien nem merik felvállalni, hogy van ilyen a családjukban, ezért mások szerint 1 millióra is rúghat a számuk. Ebből is látszik, mekkora a baj, és amíg a Japánoknak nem változik meg csírájában a gondolkodásuk, nem jönnek rá, hogy alapból rossz az, amit csinálnak, addig a helyzet nem is fog változni. Hiába ért el nagy sikereseket is ország, lett a világ második nagy gazdasági hatalmas, ha közben mi van mögötte...

Ezen post megírásában segítségemre volt a japán felderítő oldal, nagyon jó, teljesen más szemszögből mutatja be a szigetországot. Különösen az alábbi két postot ajánlom figyelmekbe:

Ijime, azaz miért is legyünk egyformák
A Hikikomori jelenség

Mondjuk én most ettől nem lettem Japán-ellenes, meg hasonlók, csak helyén tudom a dolgokat. Talán a Neon Genesis Evangelion mutatja ezt a példát a leghűbben, hogy Japánban mekkora a baj. Az alaptörténet ismert, adott a főszereplő srác, Hikari Shinji, aki 14 éves, élné a kamasz életét, egyszer csak odamegy hozzá az apja, hogy feladata van, megmenteni a Földet. Hogy a gyerek közben min megy keresztül lelkileg, az már teljesen mindegy... Hiszen csapatszellemet erősítő feladata van. Biztos vagyok benne, hogy Japánban nem is kell 14 évesnek lenni, hogy valakiben az élet nagy kérdései pörögjenek. Egyfajta ellenpélda egy másik anime, a Naruto. Igen, ha hiszitek, ha nem, lehet mélyebb értelmet adni az animének. Ott ugye eleinte hárman vannak. És Naruto elszántsága arra kívánja ösztökélni a fiatalokat, hogy bármekkora nehézség is táruljon eléd, fel kell állni, és meg kell birkózni vele. Nem véletlen, hogy az anime főszereplők is többnyire 14-16 évesek, ugyanis ezt a korosztályt akarják cselekvésre sarkallni.

Biztos, hogy még nagyon sok mindent lehetne a témáról beszélni, de most így hirtelen ennyi futotta belőlem. Nagyon jó dolog az anime, sok mindenre megtaníthat minket, de ésszel rajongjunk érte!

10.000 látogató

Ezúton is köszönöm szépen mindenkinek, aki hozzájárult eme szép szám eléréséhez! Remélem, mindenkinek tetszenek az írásaim, igyekszem önmagam adni. A mai napig megvan bennem az az egészséges exhibicionizmus, hogy kiadjam magamból a gondolataimat, és remélem, aki olvassa, annak tetszenek az írásaim.

Most engedjétek meg, hogy ezen alkalomból egy olyan Okui Masami számot mutassak meg, melyből készült kislemezből pontosan 10.000 példányt adtak el. :D

Okui Masami: Sore wa Totsuzen Yatte Kuru

http://www.youtube.com/watch?v=X_kuZOYPBHk

(Megjegyzés: A wordpress-es blog érte el ekkor a 10.000-es látogatottságot)